• Tartalom

139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről1

2019.03.09.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések2

1. § (1)3 E rendelet alkalmazásában:

a) átminősítés: a baromfinak az ivarérése vagy a hasznosítása, a tartástechnológia megváltozása miatti másik korcsoportba vagy hasznosítási irányba történő – adásvételről szóló számlával, saját előnevelésű állomány esetén pedig szállítólevéllel, korosbítási bizonylattal vagy 2740 BIR nyomtatvánnyal igazolt – átsorolása;

b) baromfiállomány: egy baromfitelepre legfeljebb 14 napos – pulyka és tyúk állomány esetében legfeljebb 28 napos – kikelési időszak alatt letelepített azonos fajú és fajtájú baromfi;

c)4 baromfitelep: olyan állattartó hely, amely baromfitartásra alkalmas létesítményekkel felszerelt és szerepel az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatal nyilvántartásában;

d)5 fiatal liba: nemre való tekintet nélkül a legfeljebb kilencven napos, tömő alapanyagnak vagy vágási célra nevelt liba;

e) gazdasági esemény: a naposkori letelepítés, az átminősítés, valamint a vágás;

f) gyöngyös: nemre való tekintet nélkül a 98 napnál nem idősebb, nem ivarérett, vágási célra nevelt csirke;

g) házi tyúk: 17 hétnél idősebb, átminősített nő- és hímivarú tenyész-tyúkféle, valamint nőivarú étkezési tojást termelő tyúkféle;

h) hízott kacsa: nemre való tekintet nélkül, töméssel hizlalt kacsa, pézsmaréce, valamint ezek hibridje;

i) hízott liba: nemre való tekintet nélkül, intenzív töméssel hizlalt liba;

j) naposkori letelepítés: a baromfiállomány keltető állomásról a baromfinevelő telepre érkezése, rendkívüli esetben nem közvetlenül a keltetőből, hanem közbeiktatott átmeneti telepről a kezelő állatorvos igazolásával történő érkezése;

k) növendék csirke (vágócsirke): nemre való tekintet nélkül, a 10 hétnél nem idősebb, zárt tartásban, vágási célra nevelt csirke;

l) növendék kacsa: nemre való tekintet nélkül, 3 hónapnál fiatalabb, tömő alapanyagnak vagy vágásra nevelt kacsa; pézsmaréce, valamint ezek hibridje;

m)6 növendék liba: nemre való tekintet nélkül a legalább kilencvenegy napos korú, tömő alapanyagnak vagy vágási célra nevelt liba;

n) növendék pulyka: nemre való tekintet nélkül 40 napos és idősebb, átminősítés után vágási célra nevelt pulyka;

o) pecsenyekacsa: nemre való tekintet nélkül 8 hétnél nem idősebb, intenzív tartásban, kizárólag vágási célra nevelt kacsa;

p) pecsenyeliba: nemre való tekintet nélkül, a 9 hétnél nem idősebb, tömő alapanyagnak vagy vágási célra nevelt liba;

q) szabadtartásos csirke: nemre való tekintet nélkül, a 85 napnál nem idősebb, szabad tartásban, vágási célra nevelt csirke;

r) szakmai ellenőrzési lap: a támogatás igénylője által a Baromfi Termék Tanácshoz ellenjegyzés céljából benyújtandó adatlap;

s) tartási hely azonosító: a tartási helyek, tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 2. § 15. pontjában meghatározott tartási hely Országos Adatbázisban szereplő hétjegyű azonosító kódja;

t) tárgynegyedév: állatfajtól és jogcímtől függően a gazdasági esemény időpontja szerinti naptári negyedév;

u)7 termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet szerinti határozattal elismert, valamint a termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet hatálya alá tartozó termelői csoport;

v)8 támogatási év: tárgyév január 1-től december 31-ig tartó időszak.

(1a)9 Az (1) bekezdés b) pontja tekintetében a több szakaszú nevelésű vagy hasznosítású állományokat ugyanazon állománynak kell tekinteni, még a tartási hely megváltozása esetén is.

(2)10 E rendelet alapján – ha az e rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesülnek – a baromfitenyésztéshez az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a baromfiállomány tartása során

a) a takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítására,

b) a mechanikai sérülések megelőzéséhez szükséges feltételek biztosítására,

c) a kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítására,

d) hallisztmentes takarmány felhasználására, vagy

e) a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítására.

(3)11 E rendelet alapján a 2. § (1) bekezdése szerinti igénylő által birtokon tartott, azaz a gazdasági esemény időpontjában még bennálló állományra

a) baromfiállomány – házityúk kivételével – nevelése, hizlalása esetén a (2) bekezdés a)–e) pontja szerinti,

b) házi tyúk nevelése, hizlalása esetén a (2) bekezdés b)–e) pontja szerinti

tevékenységre igényelhető támogatás.

(3a)12

(4)13 Az állategység számítás módját az 1. számú melléklet tartalmazza. A támogatási összeg a darabszám és az állategységnek az 1. számú melléklet szerinti táblázat alapján kiszámított – kerekítés nélküli – számával kerül megállapításra. Az állategység kiszámításának alapja

a) a 3. §-ban, a 6. §-ban, valamint 7. §-ban meghatározott támogatási jogcímeknél

aa) a naposkori letelepítési állatlétszám,

ab) házi tyúknál és növendék pulykánál az átminősítéskori állatlétszám,

b) a 4. és az 5. §-ban meghatározott támogatási jogcímeknél minden baromfi megnevezés-csoport esetében a vágóhídra levágásra leadott állatlétszám.

(5)14 A naposkori letelepítés darabszámát és az átminősítéskori állatlétszámot, valamint annak időpontját a kezelő állatorvos igazolja.

(6)15 E rendelet alapján támogatás az adott támogatási évben január 1. és december 31. között

a) letelepített napos baromfi közül

aa) növendék csirkére (vágócsirkére),

ab) szabadtartásos csirkére,

ac) gyöngyösre,

ad) pecsenyelibára,

ae) növendék libára,

af) fiatal libára,

ag) pecsenyekacsára, és

ah) növendék kacsára,

b) átminősített tenyészkakasra és tenyészjércére,

c) házi tyúkra,

d) átminősített előnevelt (növendék) pulykára, valamint

e) levágott összes baromfifélére,

legfeljebb 14,75 milliárd forint összegig állapítható meg. A támogatási keret a 4. számú mellékletben foglaltak alapján, baromfi megnevezés-csoportonként és naptári negyedévenként elkülönített támogatási keretek szerint kerül felosztásra.

(6a)16 A 2015. támogatási évben rendelkezésre álló keretösszeg 11 250 millió forint.

(6b)17 A 2015. IV. negyedévre rendelkezésre álló támogatási keret 2940,24 millió forint.

(6c)–(6d)18

(7)19 A támogatást a 4. számú mellékletben rögzített támogatási keretek alapján az adott tárgynegyedévben bekövetkezett gazdasági események után lehet igényelni. A növendék csirke (vágócsirke), a szabadtartásos csirke, a gyöngyös, a vágási célra előállított pecsenyeliba, a növendék liba, a fiatal liba, a pecsenyekacsa és a vágásra nevelt növendék kacsa esetében az összes támogatási jogcím után igényelhető támogatás.

(7a)20

(8)21 Kétfázisú nevelés esetén csak valamely nevelési vagy hasznosítási szakaszban vagy az egyes szakaszokban jogcímek szerint megosztva igényelhető támogatás az alábbiak szerint:

a) házityúk, valamint növendék pulyka esetében az átminősítést megelőző időszakra – az előnevelési fázisban – támogatás nem igényelhető,

b) a tömőalapanyagnak nevelt pecsenyelibánál, növendék libánál, fiatal libánál és pecsenye- és növendék kacsánál a 3. §-ban, és a 6–7. §-ban meghatározott jogcímek után igényelhető támogatás,

c) hízott liba és hízott kacsa után a 4–5. §-ban rögzített támogatási jogcím után igényelhető támogatás,

d) házityúk esetében – nemre való tekintet nélkül – az előnevelt tenyésznövendék és előnevelt étkezési tojást termelő jérce beólazása – átminősítése – után igényelhető támogatás a 6. és 7. § szerint, vágást követően a 4. és 5. § szerinti,

e) növendék pulyka esetében

ea) az átminősítés – az előnevelt pulyka beólazása – után igényelhető támogatás a 3. §-ban, és a 6–7. §-ban meghatározott jogcímek után,

eb) a 4–5. § szerinti támogatás a vágást követően igényelhető.

(9)22 Ha az állomány letelepítése, vagy átminősítése és vágása két külön negyedévre esik, az igénylést a gazdasági eseményhez rendelt tárgynegyedévben megosztva kell benyújtani. Az adott naptári negyedévben, az állomány nevelési idejétől függetlenül, csak az abban a negyedévben megtörtént gazdasági esemény után igényelhető támogatás.

(10)23 Amennyiben a hízott libánál és hízott kacsánál a nevelés és a tömés is azonos termelőnél történik és az állomány letelepítése vagy átminősítése és vágása két külön negyedévre esik, úgy az igénylést a gazdasági eseményhez rendelt tárgynegyedévben, megosztva kell benyújtani.

(11)24

A támogatási kérelem benyújtása25

1/A. §26

A támogatási jogosultság feltételei és a támogatás kifizetése27

2. § (1)28 E rendelet szerinti támogatásra az a jogi személy, egyéb gazdálkodó szervezet, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkező természetes személy – ideértve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 5. pontjában meghatározott családi gazdálkodót is – (a továbbiakban együtt: igénylő) jogosult, aki vagy amely

a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Tv. alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben,

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt,

bb) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott követelményeknek,

bc) a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendelet szerinti közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősül,

c) nem címzettje érvényben lévő támogatás visszafizetésére kötelező olyan európai bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította,

d) eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet előírásainak,

e) a támogatási alapot képező állatok nevelését, hizlalását, házityúk esetében a tojás termelését saját kockázatára végzi, saját vagy integrátori finanszírozással a vágóbaromfit közvetlenül vagy közvetve továbbtartásra vagy vágásra, házityúknál a megtermelt tojást keltetésre vagy forgalmazásra, illetve feldolgozásra adja át, és

f) a b)–e) pontban foglaltakról a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik.

(2) E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely

a)29 vállalja az 1. § (2) bekezdésében meghatározott jogcím szerinti tevékenységnek – a támogatási kérelem benyújtásától számított – legalább öt éven át történő folytatását.

b) a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet, az adott termékpályán működő terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal működik;

c)30

d)31 a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat;

e)32

f)33

g)34 nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

h)35

(3) E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, akinek/amelynek jogerős határozatban megállapított, jogosulatlanul igénybevett agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatásból eredő tartozása nincs.

(4)36 Az adott tárgynegyedévre vonatkozó támogatás kifizetése iránti kérelem – baromfi megnevezés-csoportonként kizárólag egy – a Kincstár által a 7. számú mellékletben meghatározott adattartalommal rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig nyújtható be a jogosult lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz. A kifizetési kérelemben kizárólag a támogatási kérelemben megjelölt és a Kincstár által jóváhagyott tartási helyre, állatlétszámra, illetve tevékenységre vonatkozó igények szerepelhetnek. A támogatási kérelemben meg nem jelölt tartási helyre, tevékenységre, illetve a jóváhagyott állatlétszámot meghaladó állatlétszámra vonatkozó kifizetési kérelmet a Kincstár elutasítja. A Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett, az 5. számú mellékletben meghatározott adattartalmú nyomtatvány szerint kiállított szakmai ellenőrzési lapok a BTT címére folyamatosan, de legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap tizenötödik napjáig nyújthatók be. A szakmai ellenőrzési lapból negyedévenként és baromfi megnevezés-csoportonként több is benyújtható, de egy ellenőrzési lapon csak egy baromfi megnevezés-csoport jeleníthető meg.

(4a)37 A 2016. I. negyedévre vonatkozó kifizetési kérelem legkésőbb 2016. május 15-ig nyújtható be.

(5)38 A kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat,

b)39 az 1. § (5) bekezdésében foglalt igazolás eredeti példányát,

c)40

d)41 a támogatási évben az első kifizetési kérelem benyújtásakor a 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet eredeti igazolását arról, hogy az igénylő a tárgyévre vonatkozóan érvényes tagsággal rendelkezik,

e)42 az első igénylés alkalmával az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatalnak az állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, a támogatási évre vonatkozóan kiadott igazolása eredeti példányát, továbbá

f)43 a BTT javaslatával és ellenjegyzésével ellátott szakmai ellenőrzési lap eredeti példányát,

g)44

(5a)45 A támogatás azonos elszámolható költségek fedezése céljából nem halmozható más helyi, regionális, nemzeti vagy közösségi támogatási programból kapott támogatással.

(6)46 A Kincstár a (4) bekezdés szerint benyújtott és az ellenőrzést követően jóváhagyott kifizetési kérelmeket negyedévente összesíti, az adott tárgynegyedévre vonatkozóan megállapítja a kérelmenként járó jogos támogatás összegét.

(7)47 Ha az adott baromfi megnevezés-csoportra az adott tárgynegyedévre vonatkozóan benyújtott összes jogos támogatási igény összege meghaladja a 4. számú mellékletben a tárgynegyedévre rögzített baromfi megnevezés-csoportonként elkülönített támogatási keretet, akkor a Kincstár az érintett tárgynegyedévre vonatkozóan – a 4. számú mellékletben rögzített baromfi megnevezés-csoportonként elkülönített támogatási keretek alapján – megállapítja a visszaosztás mértékét és ennek figyelembevételével a kérelmenként maximálisan megállapítható támogatás összegét.

(7a)48 Ha egy vagy több baromfi megnevezés-csoport esetében a jóváhagyott támogatás kevesebb, mint a tárgynegyedévben megállapítható összeg, akkor az így fel nem használt forrással az adott tárgynegyedévben meg kell növelni azon baromfi megnevezés-csoport vagy csoportok támogatási keretét, ahol a jóváhagyott támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrást.

(7b)49 Ha a (7a) bekezdés alapján a tárgynegyedévben több baromfi megnevezés-csoport támogatási keretét kell megnövelni, akkor a 4. számú mellékletben meghatározott, adott tárgynegyedévi keretek arányában kell a fel nem használt támogatási keretet felosztani.

(7c)50 Ha a (7a) és (7b) bekezdés szerinti eljárásokat követően a tárgynegyedévben továbbra is forrásmaradvány áll rendelkezésre, akkor elsősorban azon baromfi megnevezés-csoport következő tárgynegyedévi támogatási keretét kell megnövelni a maradvány összegével, amelynél az eredetileg keletkezett.

(7d)51 A 2016. támogatási év vonatkozásában a (7a)–(7c) bekezdések szerinti eljárásokat követően rendelkezésre álló forrásmaradvánnyal a 2016. III. tárgynegyedév azon baromfi megnevezés-csoport támogatási keretét kell megnövelni, ahol a jóváhagyott támogatási igény meghaladja a tárgynegyedév vonatkozásában a (7a)–(7c) bekezdések szerinti eljárásokat követően rendelkezésre álló forrás összegét. Ha a jogos támogatási igény meghaladja a forrásmaradvány összegét, akkor a támogatás összege a kifizetési kérelmek között a többlet mértékével arányosan csökken.

(7e)52 A (7d) bekezdés szerinti tárgynegyedévi forrásnövekményt az egyes igénylők vonatkozásában jóváhagyott, de a visszaosztás miatt ki nem fizetett támogatások kifizetésére kell felhasználni azzal, hogy figyelembe kell venni a baromfi termékpálya egyes területeit érintő madárinfluenza miatti veszteségek részleges ellentételezéséhez nyújtott jövedelempótló támogatásról szóló FM rendelet szerint folyósított támogatás (a továbbiakban: jövedelempótló támogatás) azon részét, amely a tárgynegyedév vonatkozásában már kifizetésre került.

(7f)53 Az igénylőnek folyósított jövedelempótló támogatás összegét úgy kell tekinteni, hogy az először a 2015., majd a 2016. támogatási év – sorrendben – I., II., III., majd IV. tárgynegyedéveinek jóváhagyott, de a visszaosztás miatt ki nem fizetett támogatási igényeit elégítette ki.

(8)54 A Kincstár érdemi döntését az adott tárgynegyedévre vonatkozóan benyújtott összes kérelem ellenőrzését követően hozza meg.

(9)55 A Kincstár a támogatási évet követő évben, a szükséges forrás rendelkezésre állását követően intézkedik a támogatás kifizetéséről. A támogatás átutalása a kérelmezőnek a Kincstár Egységes Ügyfél-nyilvántartási Rendszerében szereplő fizetési számlájára történik.

(10)56 A (9) bekezdéstől eltérően a 2017. év I., II. és – a 2017. évben elsőfokú döntéssel lezárt – III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére a 2017. évben kerül sor.

(11)57

A takarmányok nem kívánatos anyagtartalma mentességének biztosítása

3. § (1)58 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) rendszeresen, a baromfiállományok nevelési ideje alatt – a letelepítés vagy átminősítés és a vágás közötti időszakban – egy alkalommal ellenőrizteti az általa felhasznált baromfi nevelő-, pulyka utónevelésnél nevelő, valamint befejező táp nem kívánatos anyagtartalmát, ezen belül a mikotoxin tartalmat.

(2)59 A támogatás mértéke:

a) növendék csirke (vágócsirke) esetén 2 078,00 Ft állategységenként,

b) szabadtartásos csirke és gyöngyös esetén 2 795,00 Ft állategységenként,

c) pecsenyeliba esetén 2 070,53 Ft állategységenként,

d) növendék liba esetén 3 837,04 Ft állategységenként,

e) fiatal liba esetén 2 999,75 Ft állategységenként,

f) hízott liba esetén 1 258,18 Ft állategységenként,

g) pecsenyekacsa esetén 3 074,29 Ft állategységenként,

h) növendék kacsa esetén 3 070,92 Ft állategységenként,

i) hízott kacsa esetén 1 637,18 Ft állategységenként,

j) növendék pulyka esetén 4 425,00 Ft állategységenként.

(3)60 Az igénylő által használt takarmány deoxinivalenol tartalma legfeljebb 2,5 mg/kg lehet. A laboratóriumi vizsgálat dokumentuma a takarmánygyártótól is beszerezhető, ebben az esetben a takarmánygyártó nyilatkozik az igénylő által vásárolt takarmány mennyiségéről és a vásárlás időpontjáról. Amennyiben a jegyzőkönyv külön nem tünteti fel, a vizsgálat elvégzése időpontjának a jegyzőkönyv kiállításának dátuma tekintendő.

(4)61 A 7. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát arról, hogy a felhasznált – az (1) bekezdés szerint bevizsgáltatott – takarmány az akkreditált laboratóriumi eredmény alapján megfelel a 3. § (3) bekezdésben foglalt előírásnak.

(5)62

Mechanikai sérülés megelőzése

4. § (1)63 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki teljesíti a baromfiállományban a mellsérülés megelőzéséhez szükséges, a 6. számú mellékletben foglalt követelményeket.

(2)64 A támogatás mértéke:

a) növendék csirke (vágócsirke) esetén 4 736,00 Ft állategységenként,

b) szabadtartásos csirke és gyöngyös esetén 5 715,00 Ft állategységenként,

c) házityúk esetén 1 159,00 Ft állategységenként,

d) pecsenyeliba esetén 32 809,20 Ft állategységenként,

e) növendék liba esetén 53 922,97 Ft állategységenként,

f) fiatal liba esetén 37 299,15 Ft állategységenként,

g) hízott liba esetén 42 496,20 Ft állategységenként,

h) pecsenyekacsa esetén 16 869,53 Ft állategységenként,

i) növendék kacsa esetén 41 230,77 Ft állategységenként,

j) hízott kacsa esetén 63 411,58 Ft állategységenként,

k) növendék pulyka esetén 9 822,00 Ft állategységenként.

(3) Az igénylő által a vágóhídra leadott állatoknál a mellsérülést szenvedő állatok aránya állományonként nem haladhatja meg az 5%-ot.

(4)65 A 7. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a vágóhídnak és a felügyelő jogosult állatorvosnak a mellsérülések (3) bekezdésben meghatározott arányára vonatkozó igazolása eredeti példányát, amely tartalmazza a levágott baromfi darabszámát és vágásának időpontját.

(5)66 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát a 6. számú mellékletben foglalt,

a) az etetőre,

b) az itatóra,

c) az alomra,

d) az istállóra,

e) a kifutó felületre, és

f) a termelő által vezetett mérési naplóban szereplő mikroklíma és fényerősség adatokra

vonatkozó feltételek teljesüléséről.

Kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása

5. § (1)67 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely teljesíti a kíméletes állatmozgatás és szállítás következő követelményeit:

a) a 3 kg-nál nem nehezebb baromfinál felülrakható mobil ketrecek használata,

b) kizárólagos kézi rakodás,

c) rakodó személyzet oktatása, és

d) takarmánymegvonási és vízmegvonási terv megléte.

(2)68 A támogatás mértéke:

a) növendék csirke (vágócsirke) esetén 633,00 Ft állategységenként,

b) szabadtartásos csirke és gyöngyös esetén 854,45 Ft állategységenként,

c) házityúk esetén 120,00 Ft állategységenként,

d) pecsenyeliba esetén 3 750,60 Ft állategységenként,

e) növendék liba esetén 16 740,38 Ft állategységenként,

f) fiatal liba esetén 3 551,10 Ft állategységenként,

g) hízott liba esetén 3 712,51 Ft állategységenként,

h) pecsenyekacsa esetén 1 301,04 Ft állategységenként,

i) növendék kacsa esetén 4 242,02 Ft állategységenként,

j) hízott kacsa esetén 5 908,97 Ft állategységenként,

k) növendék pulyka esetén 2 324,00 Ft állategységenként.

(3) Az igénylő által a vágóhídra leadott állatoknál a törött végtagú állatok aránya állományonként nem haladhatja meg az 5%-ot.

(4)69 A 7. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a vágóhídnak és a felügyelő jogosult állatorvosnak a törött végtagú állatok (3) bekezdésben meghatározott arányára vonatkozó igazolása eredeti példányát is, amely tartalmazza a levágott baromfi darabszámát és vágásának időpontját.

(5)70 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítéséről.

Állati fehérje mentes takarmány használata

6. § (1)71 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely kizárólag hallisztmentes takarmányt használ.

(2)72 A támogatás mértéke:

a) növendék csirke (vágócsirke) esetén 8 520,00 Ft állategységenként,

b) szabadtartásos csirke és gyöngyös esetén 12 207,00 Ft állategységenként,

c) házityúk esetén 2 088,00 Ft állategységenként,

d) pecsenyeliba esetén 11 992,80 Ft állategységenként,

e) növendék liba esetén 22 841,28 Ft állategységenként,

f) fiatal liba esetén 15 275,40 Ft állategységenként,

g) hízott liba esetén 18 802,80 Ft állategységenként,

h) pecsenyekacsa esetén 11 230,75 Ft állategységenként,

i) növendék kacsa esetén 18 330,60 Ft állategységenként,

j) hízott kacsa esetén 27 352,10 Ft állategységenként,

k) növendék pulyka esetén 18 970,00 Ft állategységenként.

(3)73 Az igénylő által használt baromfi nevelő-, házityúknál tojó-I, pulyka utónevelésnél nevelő, valamint befejező tápban a halliszt eredetű anyagok a laborvizsgálattal kimutatható határértéket nem érhetik el. Az igénylő köteles a baromfiállományok nevelési ideje alatt – a letelepítés vagy átminősítés és a vágás közötti időszakban – egy alkalommal ilyen irányú vizsgálatot végeztetni akkreditált laboratóriumban, az állatállományt felügyelő, kezelő állatorvos által célzottan vett takarmány mintából. A laboratóriumi vizsgálat dokumentuma a takarmánygyártótól is beszerezhető, ebben az esetben a takarmánygyártó nyilatkozik az igénylő által vásárolt takarmány mennyiségéről és a vásárlás időpontjáról.

(4)74 A 7. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát arról, hogy a felhasznált – a (3) bekezdés szerint bevizsgáltatott – takarmány az akkreditált laboratóriumi eredmény alapján megfelel az (1) bekezdésben foglalt előírásnak.

(5)75

Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása

7. § (1)76 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) a baromfiállomány takarmányozásához – a 3. számú mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ.

(2)77 A támogatás mértéke:

a) növendék csirke (vágócsirke) esetén 2 575,00 Ft állategységenként,

b) szabadtartásos csirke és gyöngyös esetén 1 367,00 Ft állategységenként,

c) házityúk esetén 1 856,00 Ft állategységenként,

d) pecsenyeliba esetén 3 226,58 Ft állategységenként,

e) növendék liba esetén 5 436,92 Ft állategységenként,

f) fiatal liba esetén 2 601,90 Ft állategységenként,

g) hízott liba esetén 1 497,62 Ft állategységenként,

h) pecsenyekacsa esetén 622,44 Ft állategységenként,

i) növendék kacsa esetén 2 332,99 Ft állategységenként,

j) hízott kacsa esetén 784,93 Ft állategységenként,

k) növendék pulyka esetén 6 134,00 Ft állategységenként.

(3)78 Az igénylőnek az általa a takarmányozáshoz használt víz (1) bekezdésben előírt feltételnek való megfelelését a támogatási évben legalább egy alkalommal ellenőriztetnie kell ivóvízvizsgálatra akkreditált laboratóriummal.

(4)79 A 7. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát arról, hogy a (3) bekezdés szerint bevizsgáltatott felhasznált ivóvíz a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumok alapján megfelel a 3. számú mellékletben foglalt előírásoknak.

Záró rendelkezések80

8. § (1) E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)81

(3)82 Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(4)83 E rendelet az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló, 2014–2020 időszakra vonatkozó európai uniós iránymutatás I. és III. részének, illetve II. részének az állatjóléti kötelezettségvállalások teljesítéséhez nyújtott támogatásról szóló 1.1.5.2 alfejezete végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

9. §84 Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított rendelkezéseket a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet hatályba lépésekor85 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel megállapított 4. § (1) és (5) bekezdését, 5. § (1) és (5) bekezdését, 2. számú mellékletét, valamint 6. számú mellékletét a 2014. év II. negyedévére és az azt követő tárgynegyedévekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

10. §86 A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.)
FVM rendelet és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról szóló 33/2014. (XII. 10.) FM rendelettel megállapított 1. § (6a), (6b), (6c), (6d) bekezdést, valamint a 4. számú melléklet 1. és 2. pontjában foglalt táblázatot a 2014. III. és IV. negyedévre benyújtott támogatási kérelmek esetében is alkalmazni kell.

11. §87 A 4. számú mellékletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 23/2015. (V. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 23/2015. (V. 13.) FM rendelet] megállapított rendelkezéseit a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor88 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

12. §89 A 4. számú mellékletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó egyes rendeletek módosításáról szóló 40/2015. (VII. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet] megállapított rendelkezéseit a 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor90 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

13. §91 E rendeletnek a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet, valamint a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról szóló 80/2015. (XII. 4.) FM rendelettel [a továbbiakban: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet] megállapított 1. § (1) bekezdés d), m) és v) pontját, 1. § (6), (6c) és (6d) bekezdését, 1/A. §-át, 2. § (2) bekezdés a) és d) pontját, 2. § (4) és (7), (7a), (7b), (7c) és (10) bekezdését, 3. § (4) bekezdését, 4. § (4) és (5) bekezdését, 5. § (4) és (5) bekezdését, 6. § (4) bekezdését, 7. § (4) bekezdését, 2., 4. és 7. számú mellékletét a 2015. IV. negyedévre benyújtott támogatási kérelmekre nem kell alkalmazni.

14. §92 (1) E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel [a továbbiakban: 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet] megállapított 1/A. § (4) bekezdését, 2. § (4) és (4a) bekezdését, 2. § (5) bekezdés d) pontját, valamint 7. számú mellékletét a 2016. támogatási évre benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel hatályon kívül helyezett 1. § (6c) és (6d) bekezdését, valamint 2. § (11) bekezdését a 2016. támogatási évre benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban sem kell alkalmazni.

15. §93 E rendeletnek az agrártámogatások 2018. évi mértékének megállapításáról szóló 31/2018. (X. 15.) AM rendelettel [a továbbiakban: 31/2018. (X. 15.) AM rendelet] megállapított 4. számú mellékletét a 2018. II. negyedévre benyújtott támogatás kifizetése iránti kérelemre indult, a 31/2018. (X. 15.) AM rendelet hatálybalépésekor94 folyamatban lévő eljárások esetében is alkalmazni kell.

16. §95 E rendeletnek az egyes agrárágazati támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2018. (XII. 6.) AM rendelettel [a továbbiakban: 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet] megállapított 1. § (6) bekezdését és 4. számú mellékletét a 2018. III. negyedévre benyújtott támogatás kifizetése iránti kérelemre indult, a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet hatálybalépésekor96 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

17. §97 E rendeletnek az egyes nemzeti forrásból finanszírozott mezőgazdasági támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2019. (III. 6.) AM rendelettel [a továbbiakban: 4/2019. (III. 6.) AM rendelet] megállapított 1. § (6) bekezdését és 4. számú mellékletét

a) a 2018. I. negyedévében indult és már lezárt kifizetési kérelmekre és

b) a 2018. IV. negyedévre benyújtott támogatás kifizetése iránti kérelemre indult,

a 4/2019. (III. 6.) AM rendelet hatálybalépésekor98 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez99

Az állategység számítás módja

 

A

B

1

Baromfi megnevezése

Váltószám (ÁE/állat)

2

növendék csirke (vágócsirke)

0,0017

3

szabadtartásos csirke és gyöngyös

0,0017

4

házi tyúk

0,0200

5

pecsenyeliba

0,0050

6

növendék liba

0,0050

7

fiatal liba

0,0050

8

hízott liba

0,0067

9

pecsenyekacsa

0,0020

10

növendék kacsa

0,0033

11

hízott kacsa

0,0033

12

növendék pulyka

0,0067

2. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez100

I.         A támogatási kérelem adattartalma
    1.     Az igénylő azonosítására szolgáló adatok.
    2.     A mezőgazdasági termelő vállalkozás mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti üzemmérete (KKV besorolása).
    3.     A tevékenységgel érintett tartási hely vagy helyek adatai.
    4.     A támogatással érintett öt évre vonatkozó tevékenység kezdő és befejező éve.
    5.     A tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalás és a hozzá kapcsolódó baromfi darabszám, valamint állategység – négy tizedes jegy pontossággal – megjelölése tartási helyenként.
    6.     A tevékenység megvalósításához szükséges, tervezett támogatás összege.
    7.     Nyilatkozatok.
    8.     Keltezés, ügyfél (cégszerű) aláírása.
    9.     Mellékletek
9.1.     A BTT igazolásának eredeti példánya az igénylő által – a támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig – az adott tartási hely férőhely kapacitása alapján megállapított, maximálisan tartható baromfi létszámról darabszámban kifejezve.
9.2.     A 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti tagságról szóló igazolás egy eredeti példánya.
9.3.     Nagyvállalkozás esetén az 1/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatal igazolás egy eredeti példánya.
II.         Az 1/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti elemzés adattartalma

 

 

A

B

C

D

 

1.

1. §
(2) bekezdés
a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósítása nélkül

1. §
(2) bekezdés
a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatás nélkül

1. § (2) bekezdés
a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatással

 

2.

Foglalkoztatottak létszáma fő

 

 

 

 

3.

Támogatásban érintett állatlétszám ÁE

 

 

 

 

4.

Üzemi tevékenység eredménye ezer Ft

 

 

 

 

5.

a) minőségi adatok

 

 

 

 

aa) takarmány nem kívánatos anyagtartalma mentességének mértéke;

 

ab) takarmányozáshoz ivóvíz minősége;

 

ac) hallisztmentes takarmány felhasználásának gyakorisága

 

b) kíméletes állatmozgatás és szállítás

 

c) mechanikai sérülések gyakorisága

 

d) elhullások száma (ÁE)

 

e) csökkent értékű értékesítés száma (ÁE)

3. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez101

A takarmányozáshoz használt itatóvizet ivóvíz minőségűnek kell tekinteni, ha az igénylő rendelkezik:
a) az akkreditált laboratórium vizsgálati eredményével arról, hogy az itatásra használt víz az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében a víz nyerési módjától függően meghatározott határértékek tekintetében megfelel az ivóvíz minőségi követelményeinek az alábbi paraméterek vonatkozásában:
1. mikrobiológiai vizsgálatok: E. coli, telepszám 22 °C-on,
2. kémiai vizsgálatok: szín, szag, nitrit, permanganát index, vezetőképesség,
valamint a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását, vagy
b) ha a telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik, a vízszolgáltató írásos nyilatkozatával arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű.

4. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez102

1.     2014. III. negyedévre vonatkozó támogatási keret

 

A

B

1.

Baromfi megnevezése

Támogatási keret (millió Ft)

2.

növendék csirke
(vágócsirke)
szabadtartásos csirke és
gyöngyös

950

3.

házi tyúk

90

4.

pecsenyeliba
növendék liba
fiatal liba
hízott liba
pecsenyekacsa
növendék kacsa
hízott kacsa

1048,5

5.

növendék pulyka

490

6.

Összesen:

2578,5

2.      2014. IV. negyedévre vonatkozó támogatási keret

A

B

1.

Baromfi megnevezése

Támogatási keret (millió Ft)

2.

növendék csirke
(vágócsirke)
szabadtartásos csirke és
gyöngyös

1150

3.

házi tyúk

130

4.

pecsenyeliba
növendék liba
fiatal liba
hízott liba
pecsenyekacsa
növendék kacsa
hízott kacsa

805

5.

növendék pulyka

570

6.

Összesen:

2655

3.    2015. évre vonatkozó támogatási keret

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Támogatási keret
(millió Ft)

2.

növendék csirke (vágócsirke) szabadtartásos csirke és gyöngyös

I. negyedév

1150

II. negyedév

1150

III. negyedév

1150

IV. negyedév

1200

3.

házi tyúk

I. negyedév

130

II. negyedév

130

III. negyedév

130

IV. negyedév

150

4.

pecsenyeliba, növendék liba fiatal liba, hízott liba pecsenyekacsa, növendék kacsa, hízott kacsa

I. negyedév

638,64

II. negyedév

1037,88

III. negyedév

1083,24

IV. negyedév

970,24

5.

növendék pulyka

I. negyedév

570

II. negyedév

570

III. negyedév

570

IV. negyedév

620

6.

Összesen:

11 250

4.    2016. évre vonatkozó támogatási keret

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Támogatási keret
(millió Ft)

2.

növendék csirke (vágócsirke) szabadtartásos csirke és gyöngyös

I. negyedév

1200

II. negyedév

1300

III. negyedév

1290

IV. negyedév

1200

3.

házi tyúk

I. negyedév

150

II. negyedév

150

III. negyedév

150

IV. negyedév

150

4.

pecsenyeliba, növendék liba fiatal liba, hízott liba pecsenyekacsa, növendék kacsa, hízott kacsa

I. negyedév

708,64

II. negyedév

1107,80

III. negyedév

1153,24

IV. negyedév

960,32

5.

növendék pulyka

I. negyedév

620

II. negyedév

620

III. negyedév

620

IV. negyedév

620

6.

Összesen:

12 000

5.    2017. évre vonatkozó támogatási keret

 

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Támogatási keret
(millió Ft)

2.

növendék csirke (vágócsirke), szabadtartásos csirke és gyöngyös

I. negyedév

1200

II. negyedév

1300

III. negyedév

1290

IV. negyedév

1200

3.

házi tyúk

I. negyedév

150

II. negyedév

150

III. negyedév

150

IV. negyedév

150

4.

pecsenyeliba, növendék liba, fiatal liba, hízott liba, pecsenyekacsa, növendék kacsa, hízott kacsa

I. negyedév

708,64

II. negyedév

1107,80

III. negyedév

1153,24

IV. negyedév

960,32

5.

növendék pulyka

I. negyedév

620

II. negyedév

620

III. negyedév

620

IV. negyedév

620

6.

Összesen:

 

12 000

6.    2018. évre vonatkozó támogatási keret

 

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Támogatási keret
(millió Ft)

2.

növendék csirke (vágócsirke), szabadtartásos csirke és gyöngyös

I. negyedév

1 200

II. negyedév

1 300

III. negyedév

1 290

IV. negyedév

1 200

3.

házi tyúk

I. negyedév

150

II. negyedév

150

III. negyedév

150

IV. negyedév

150

4.

pecsenyeliba, növendék liba, fiatal liba, hízott liba, pecsenyekacsa, növendék kacsa, hízott kacsa

I. negyedév

1302,25

II. negyedév

1776,70

III. negyedév

1753,24

IV. negyedév

1847,81

5.

növendék pulyka

I. negyedév

620

II. negyedév

620

III. negyedév

620

IV. negyedév

620

6.

Összesen

 

14 750

5. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez103

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások – Szakmai ellenőrzési Lap adattartalma
1. Ügyfél azonosítási információ
2. A támogatott állomány azonosítási információ
3. Napos vagy előnevelt baromfi beszerzésére, vágására, vágóhídra történő szállítására (átminősítésére) vonatkozó információk
4. A támogatási igényre vonatkozó adatok
5. A kérelmező aláírása
6.104 A BTT igazolása
7. Csatolandó mellékletek

6. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez105

A baromfiállományban a mellsérülés megelőzéséhez szükséges feltételek
a) Házityúk esetében:
aa) Etető, itató, ülőrúd követelmények

 

A

B

C

1.

Technológia

 

Követelmény
1 tyúkra

2.

alternatív tartás

etető
egyenes
kör alakú


10,5 cm
4,5 cm

 

 

itató
folyamatos
kör alakú
szelepes csészés
itatópont

ülőrúd


3 cm
1,5 cm
9 tyúk/ szelep, v. csésze
tyúk/ 2,5 csésze v. szelep elérhetősége
15,5 cm

3.

feljavított ketrec

ülőrúd
etető
itató

15,5 cm
12,5 cm
tyúk/ 2,5 csésze v. szelep elérhetősége

ab) Mikroklíma követelmények
1. A házityúk fejmagasságában mérve az ammónia (NH3) koncentrációja nem haladhatja meg a 20 mg/kg-ot és a szén-dioxid (CO2) koncentrációja nem haladhatja meg a 3000 mg/kg-ot.
2. Az árnyékban mért 30°C feletti külső hőmérsékletnél a belső hőmérséklet legfeljebb 3°C-kal haladja meg a külső hőmérsékletet.
3. 10°C alatti külső hőmérsékletnél az ólban 48 órán keresztül mért átlagos relatív páratartalom nem haladhatja meg a 70%-ot.
b) Növendék csirke, szabadtartásos csirke és gyöngyös esetében:
ba) Etető, itató követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

tányéros

65 db baromfi/etető

 

 

vályús

10 cm/baromfi

2.

Itató

harang

100 db baromfi/itató

 

 

szelep/kiscsésze

12 db baromfi/itató

 

 

vályú

1 cm/baromfi

bb) Mikroklíma követelmények
1. A növendék csirke, szabadtartásos csirke és gyöngyös fejmagasságában mérve az ammónia (NH3) koncentrációja nem haladhatja meg a 20 mg/kg-ot és a szén-dioxid (CO2) koncentrációja 33 kg/m2 állomány sűrűségig nem haladhatja meg a 3000 mg/kg-ot; 33 kg/m2 állomány sűrűség felett a szén-dioxid (CO2) koncentrációja nem haladhatja meg a 2900 mg/kg-ot.
2. Az árnyékban mért 30°C feletti külső hőmérsékletnél a belső hőmérséklet legfeljebb 3°C-kal haladja meg a külső hőmérsékletet.
3. 10°C alatti külső hőmérsékletnél az ólban 48 órán keresztül mért átlagos relatív páratartalom nem haladhatja meg a 70%-ot.
bc) Bálázott alom behelyezése
1000 m2-es ól felületre az állomány 3 hetes kora után 10 bála elhelyezése.
c) Növendék pulyka esetében:
ca) Etető, itató méret követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

tányéros

55 db pulyka/etető

2.

Itató

harang

80 db pulyka/itató

cb) Bálázott alom behelyezése
1000 m2-es ól felületre az utónevelt állomány betelepítésekor 10 bála elhelyezése.
d) Pecsenye, növendék és hízott kacsa esetében:
da) Etető, itató méret követelmények

 

A

B

C

1.

Etető

Etetőhossz

12 cm/baromfi

2.

Itató

vályús (átfolyós)

10 cm/baromfi

db) Az istállóban tartózkodó kacsák részére 20 lux fényerőt kell biztosítani.
dc) Istálló és kifutó felület biztosítása

 

A

B

1.

Megnevezés

 

2.

Nyári szállás

5 db baromfi/m2

3.

Árnyékoló

8 db baromfi /m2

4.

Legelő, szabad terület

4 m2/ baromfi

5.

Természetes vízfelület

10 db baromfi /m2

6.

Fürösztő csatorna

20 db baromfi /m2

e) Pecsenye, fiatal, növendék és hízott liba esetében:
ea) Etető, itató méret előírás

 

A

B

1.

Etető

Etetőhossz:

2.

ad libitum etetésnél 2 cm/baromfi

3.

korlátozott etetésnél 7 cm/baromfi

4.

Itató

Itatóhossz

5.

 

3 cm/baromfi

eb) Az istállóban tartózkodó libák részére 20 lux fényerőt kell biztosítani.
ec) Istálló és kifutó felület biztosítása

 

A

B

C

D

1.

Istálló-felület m2/baromfi

nyári szállás m2/baromfi

kifutófelület m2/baromfi

 

 

 

 

füves legelő

keveréktakarmányozással

2.

4-10 hetes korig

0,4

0,2

10

2

3.

11-16 hetes korig

0,5

0,3

15

3

4.

17 hetes korig

0,65

0,4

20

4

7. számú melléklet a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez106

A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek
1. Az ügyfél azonosító-adatai.
1.1. Ügyfél-azonosító.
2. Támogatás jogcíme.
2.1. Tartási hely azonosító vagy azonosítók.
2.2. Az igényelt támogatás adatai: a támogatás jogcíme, a baromfi megnevezése, a támogatás alapja (db), az igényelt mennyiség (ÁE), az igényelt támogatás összege (Ft) támogatási igény összesen (Ft).
2.3. A tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalás és a hozzá kapcsolódó baromfi darabszám, valamint állategység – négy tizedes jegy pontossággal – megjelölése.
3. Nyilatkozatok.
4. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása.
5. Az állatállományt felügyelő vagy kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott.
6. Keltezés, állatállományt kezelő állatorvos aláírása és bélyegzőlenyomata.
7. Mellékletek
7.1.107 A járási hivatal igazolásának eredeti példánya – bűnügyi személyes adat közlésének kivételével – a 2. § (2) bekezdés d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről.
7.2.108 A támogatási évben az első kifizetési kérelem benyújtásakor a termelői csoport, beszerzési és értékesítő szövetkezet, tenyésztő szervezet, az adott termékpályán működő terméktanács vagy szakmai szervezet támogatási évre vonatkozó tagsági igazolása.
7.3. Takarmány nem kívánatos anyagtartalmának ellenőrzése esetén a 3. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.4. Mechanikai sérülés megelőzése esetén a 4. § (4) és (5) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.5. Kíméletes állatmozgatás és szállítás biztosítása esetén az 5. § (4) és (5) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.6. Állati fehérje-mentes takarmány használata esetén a 6. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.7. Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.8.109 A naposkori letelepítés darabszámát, az átminősítéskori állatlétszámot és annak időpontját tartalmazó kezelő állatorvosi igazolás eredeti példánya az 1. § (5) bekezdése szerint.
7.9. Szakmai ellenőrzési lap a 2. § (5) bekezdés f) pontja szerint.
1

A rendeletet a 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet 17. §-a hatályon kívül helyezte 2019. május 31. napjával.

2

Az 1. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdés d) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 1. § (1) bekezdés m) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. § (1) bekezdés u) pontja a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

Az 1. § (1) bekezdés v) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

9

Az 1. § (1a) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

10

Az 1. § (2) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 1. § (3) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 1. § (3a) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

13

Az 1. § (4) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az 1. § (5) bekezdése a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

Az 1. § (6) bekezdése a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 9. § a) pontja, a 4/2019. (III. 6.) AM rendelet 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

Az 1. § (6a) bekezdését újonnan a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

17

Az 1. § (6b) bekezdését újonnan a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 1. § (6c)–(6d) bekezdését a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 7. §-a.

19

Az 1. § (7) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

20

Az 1. § (7a) bekezdését a 75/2013. (IX. 6.) VM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 10. §-a.

21

Az 1. § (8) bekezdését az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

22

Az 1. § (9) bekezdését az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

23

Az 1. § (10) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 6. §-a iktatta be.

24

Az 1. § (11) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 10. §-a.

25

Az 1/A. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 3. §-a iktatta be.

26

Az 1/A. §-t a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 4. §-a.

27

A 2. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 4. §-a iktatta be.

28

A 2. § (1) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 2. § (2) bekezdés c) pontját a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte.

31

A 2. § (2) bekezdés d) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 2. § (2) bekezdés e) pontját a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

33

A 2. § (2) bekezdés f) pontját az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

34

A 2. § (2) bekezdés g) pontja a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 2. § (2) bekezdés h) pontját a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a 2010. március 14. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

36

A 2. § (4) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 23. § c) és d) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 2. § (4a) bekezdését a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

38

A 2. § (5) bekezdése az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 2. § (5) bekezdés b) pontja a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 4. § (1) bekezdésvel megállapított, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 2. § (5) bekezdés c) pontját a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte.

41

A 2. § (5) bekezdés d) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 2. § (5) bekezdés f) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § e) pontjával megállapított szöveg.

44

A 2. § (5) bekezdés g) pontját az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 10. §-a.

45

A 2. § (5a) bekezdését az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 2. § (4) bekezdése iktatta be.

46

A 2. § (6) bekezdését a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 10. §-a iktatta be, szövege a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 9. § b) pontja, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 2. § (7) bekezdését a 111/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (4) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 23. § b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 2. § (7a) bekezdését újonnan a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (5) bekezdése iktatta be.

49

A 2. § (7b) bekezdését a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (5) bekezdése iktatta be.

50

A 2. § (7c) bekezdését a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 5. § (5) bekezdése iktatta be.

51

A 2. § (7d) bekezdését a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 1. §-a iktatta be.

52

A 2. § (7e) bekezdését a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 1. §-a iktatta be.

53

A 2. § (7f) bekezdését a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 1. §-a iktatta be.

54

A 2. § (8) bekezdését az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 10. §-ával megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 2. § (9) bekezdését az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 10. §-ával megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 23. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 2. § (10) bekezdését újonnan a 111/2012. (X. 29.) VM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

57

A 2. § (11) bekezdését a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 4. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 7. §-a.

58

A 3. § (1) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 3. § (2) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 3. § (3) bekezdése a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

62

A 3. § (5) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 10. §-a.

63

A 4. § (1) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 4. § (2) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

66

A 4. § (5) bekezdését a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 9. § b) pontja, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § f) pontja szerint módosított szöveg.

67

Az 5. § (1) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

Az 5. § (2) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

71

A 6. § (1) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 6. § (2) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 6. § (3) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 6. § (5) bekezdését a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 10. §-a.

76

A 7. § (1) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 5. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a 2010. március 14. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

77

A 7. § (2) bekezdése a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

78

A 7. § (3) bekezdése a 81/2008. (VI. 24.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. január 1-je utáni időszakra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

80

A 8. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 6. §-a iktatta be.

81

A 8. § (2) bekezdését a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

82

A 8. § (3) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

83

A 8. § (4) bekezdését az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 3. §-a iktatta be.

84

A 9. §-t a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 17. §-a iktatta be, szövege a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

85

A hatálybalépés időpontja 2014. április 5.

86

A 10. §-t újonnan a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

87

A 11. §-t újonnan a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A hatálybalépés időpontja 2015. május 14.

90

A hatálybalépés időpontja 2015. július 14.

91

A 13. §-t a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 7. §-a iktatta be.

92

A 14. §-t a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 4. §-a iktatta be.

94

A hatálybalépés időpontja 2018. október 16.

95

A 16. §-t a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 1. §-a iktatta be.

96

A hatálybalépés időpontja 2018. december 7.

98

A hatálybalépés időpontja 2019. március 9.

99

Az 1. számú melléklet a 68/2011. (VII. 14.) VM rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 3. számú mellékletet a 81/2008. (VI. 24.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

Az 5. számú mellékletet az 57/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 80/2012. (VII. 30.) VM rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az 5. számú melléklet 6. pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § i) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 6. számú mellékletet a 111/2012. (X. 29.) VM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 9. § b) pontjával megállapított szöveg.

106

A 7. számú mellékletet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 8. § (3) bekezdése iktatta be.

107

A 7. számú melléklet 7. pont 7.1. alpontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § j) pontja, a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

108

A 7. számú melléklet 7. pont 7.2. alpontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

109

A 7. számú melléklet 7. pont 7.8. alpontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 6. § k) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére