nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet
a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról
2014-04-09
2014-09-04
20
Jogszabály

225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet

a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról

A Kormány az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. §-ának (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, valamint a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 55. §-a (1) bekezdésének h) pontjában, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény 174/A. §-ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

1. § (1) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) központi hivatal. Az NFH-t a fogyasztóvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja.

(2) Az NFH önállóan gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.

(3) Az NFH-t főigazgató vezeti.

(4) Az NFH székhelye Budapest.

2. § A miniszter irányítási jogkörében

a) a főigazgató javaslata alapján kinevezi és felmenti az NFH gazdasági vezetőjét;

b) jóváhagyja az NFH éves ellenőrzési és vizsgálati programját;

c) évente beszámoltatja a főigazgatót az NFH tevékenységéről.

3. §1 (1) A fogyasztóvédelmi felügyelőség (a továbbiakban: felügyelőségek) a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezetében szakigazgatási szervként működik.

(2) A felügyelőségek tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Khtv.) 6. § (4) bekezdésében, valamint a 7. §-ában meghatározott hatáskörök – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés h)–i) pontja szerinti hatáskört is beleértve – gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője az NFH főigazgatója.

4. §2 A főigazgató gyakorolja a munkáltatói jogokat az NFH kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett.

5. § A főigazgató

a)3 évente beszámoltatja, továbbá döntése szerint beszámoltathatja a felügyelőségek vezetőit a felügyelőség tevékenységéről;

b)4 megszervezi és összehangolja az éves ellenőrzési és vizsgálati programban meghatározott területi és országos vizsgálatokat;

c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogyasztók széles körét érintően eseti vizsgálatokat rendelhet el;

d) ellátja a felügyelőségek szakmai tevékenységének törvényességi, szakszerűségi ellenőrzését;

e)5 a felügyelőségek vezetőit – a felügyelőség közigazgatási hatósági eljárása kivételével – konkrét feladat elvégzésére, mulasztás pótlására utasíthatja.

6. § (1)6 Az NFH

a) véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket a miniszter megkeresése alapján;

b) szükség szerint javaslatot tesz a miniszternek a fogyasztókat érintő jogszabályok módosítására;

c) közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, figyelemmel kíséri és elemzi annak érvényesülését;

d)7 irányítja a termékek biztonságosságának és megfelelőségének ellenőrzésével összefüggő, külön jogszabályban meghatározott feladatokat, működteti a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszert;

e)8 koordinálja az NFH és a felügyelőségek nemzetközi kapcsolatait;

f)9 végzi, illetve végezteti a feladatainak és a felügyelőségek feladatainak ellátásához szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, ennek érdekében működteti az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriumot, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratóriumot;

g)10 gondoskodik az NFH és a felügyelőségek kormánytisztviselőinek szakmai továbbképzéséről;

h) együttműködési megállapodást köthet a fogyasztóvédelmi tevékenységet ellátó más állami szervekkel;

i)11 az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának nemzeti tagjaként működteti a hazai Európai Fogyasztói Központot;

j)12 ellátja a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezésről szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikk (1) bekezdése alapján kialakított elektronikus, archiválást és információcserét biztosító rendszer (Information and Communication System for Market Surveillance) nemzeti kapcsolattartói feladatait.

(2)13 Az NFH és a felügyelőségek

a)14 szakmai segítséget nyújtanak a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek tevékenységéhez és a fogyasztói ismeretek bővítéséhez, a fogyasztói tudatosság erősítéséhez;

b) fogyasztói jogokat ismertető kiadványokat jelentetnek meg;

c) termék-összehasonlító vizsgálatokat végeznek, illetve végeztetnek, és közzéteszik azok eredményét;

d) módszertani segédanyagokat készítenek a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében, továbbá

e) támogatják az önkormányzati tanácsadó irodák működését.

(3)15

(4)16

(5)17 A Kormány a textilszál-elnevezésekről és a textiltermékek szálösszetételének ehhez kapcsolódó címkézéséről és jelöléséről, valamint a 73/44/EGK tanácsi irányelv, és a 96/73/EK és a 2008/121/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. szeptember 27-i 1007/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározottak követésének betartása végett piacfelügyeleti hatóságként az NFH-t és a felügyelőségeket jelöli ki.

(6)18 Az NFH és a felügyelőségek piacfelügyeleti feladat- és hatáskörükben ellenőrzik az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4–9., valamint 11–16. cikkeiben foglalt követelmények betartását, és eljárnak azok megsértése esetén.

7. § (1)19 Fogyasztóvédelmi hatóságként a Kormány – a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörbe tartozó ügyek kivételével – közigazgatási hatósági ügyekben az NFH-t és a területileg illetékes felügyelőséget jelöli ki.

(2)20 Közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a felügyelőségek, másodfokon országos illetékességgel az NFH jár el.

(3)21 A Kormány a gyógyszerrel vagy orvostechnikai eszközzel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályok megsértése, valamint a gyógyszerek, illetve a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 17. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti tilalom megsértése miatt indult eljárásban szakhatóságként

a)22 a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (a továbbiakban: GYEMSZI) jelöli ki abban a szakkérdésben, hogy

aa) az eljárás tárgyát képező termék gyógyszernek minősül-e,

ab) a gyógyszer milyen osztályozási kategóriába tartozik, valamint

ac)23 az érintett kereskedelmi gyakorlat a GYEMSZI hatáskörébe tartozó, a gyógyszerek forgalomba hozatalára, engedélyezésére, forgalmazására, klinikai vizsgálatára vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban áll-e, továbbá

b) az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt (a továbbiakban: EEKH) jelöli ki abban a szakkérdésben, hogy

ba) az eljárás tárgyát képező eszköz orvostechnikai eszköznek, illetve gyógyászati segédeszköznek minősül-e, valamint

bb) az érintett kereskedelmi gyakorlat az EEKH hatáskörébe tartozó, az orvostechnikai eszközök, illetve a gyógyászati segédeszközök forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban áll-e.

(4)24 A Kormány a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogairól, valamint a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2010. november 24-i 1177/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt, a hajók üzemképessége és a hajózási létesítmények engedélyezésének feltételeként meghatározott akadálymentesítéssel össze nem függő kötelezettség megsértése miatti eljárásban szakhatóságként az első fokú eljárásban a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalát, a másodfokú eljárásban a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központját jelöli ki abban a szakkérdésben, hogy a járattörlés vagy a késés a hajó biztonságos üzemeltetését veszélyeztető időjárási viszonyok vagy a személyszállítási szolgáltatás teljesítését megakadályozó olyan rendkívüli körülmények miatt következett-e be, amelyeket minden ésszerű intézkedés megtétele esetén sem lehetett volna elkerülni.

8. § (1) Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, fogyasztóvédelmi hatóságként a Kormány a területileg illetékes felügyelőséget jelöli ki.

(2)25 A Kormány

a)26 az Fgytv. 17/D. § (7), (9), (11)–(14) és (16) bekezdésében, 38. § (1)–(3) és (7)–(8) bekezdésében, 43/A. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint (3) bekezdésében, 45/B. §-ában, 48. § (3) bekezdésében, továbbá az Fgytv. 1. mellékletében,

b) az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 21. § (4)–(5) bekezdésében,

c) a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet.) 56/A. § (5) bekezdésében, 72. § (3) bekezdésében, valamint 163. § (2) bekezdésében,

d)27 a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 63/A. § (3) bekezdésében, 108/A. § (7) bekezdésében és 113. § (2) bekezdésében,

e) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 12. § (3) bekezdésében,

f) a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény 12. § o) pontjában,

g)28 a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 111. § (2) bekezdés m) pontjában,

h)29 a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 10/B. § (2) bekezdésében,

i)30 a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 91. § (2a) bekezdésében,

j)31 a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény 5. § (1) bekezdésében,

k)32 a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény 5. §-ában,

l)33 a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXIV. törvény 5. § (2) bekezdésében

foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként az NFH-t jelöli ki.

(3)34 A Kormány

a)35 az Fgytv. 17. § (5) bekezdésében, 17/D. § (2) bekezdésében, 43/A. § (1) bekezdés a)–c) és e)–k) pontjában, valamint (2) és (4) bekezdésében, továbbá 47. § (6) és (7) bekezdésében,

b) a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 10. § (1) bekezdés f) pontjában,

c) az Eht. 21. § (1)–(3) bekezdésében,

d) a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 3. § v) pontjában, 4. § (1) bekezdés b) pontjában, 7. § (1) bekezdés a) pontjában, 9. §-ában, 10. § a) pontjában, 11. § (1) bekezdésében, valamint 18. § e) pontjában,

e)36 a Vet. 163. § (1) bekezdésében és (3) bekezdés b) pontjában,

f)37 a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 10. § (4) bekezdésében és 13. § (3) bekezdés a) pontjában

foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként az NFH-t és a felügyelőségeket jelöli ki.

(4)38 A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 16. §-a (6) bekezdésének g) pontja szerinti esetben a vámtitokról az eljárásra illetékes felügyelőséget az NFH útján kell tájékoztatni.

8/A. §39 (1)40 A közigazgatási hatósági döntés Fgytv. szerinti közzétételével kapcsolatos feladatokat az a szerv végzi, amely az adott döntést hozta.

(2)41 A közigazgatási hatósági döntés bírósági felülvizsgálata esetén az erre vonatkozó bírósági döntés Fgytv. szerinti közzétételével kapcsolatos feladatokat az NFH végzi.

(3)42 A hatósági szerződés közzétételét az a szerv végzi, amely az adott szerződést megkötötte.

(4)43 A fogyasztóvédelmi hatóság honlapja alatt az NFH által üzemeltetett honlapot kell érteni.

9. § E rendelet 2007. szeptember 1-jén lép hatályba.

10. §44 A szakigazgatási szerv számára jogszabályban megállapított feladat- és hatáskörök és az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében 2011. január 1-jét megelőzően az NFH területi szerveként működő fogyasztóvédelmi felügyelőség jogutódjának az alapító okiratban foglaltak szerint az a korábbi illetékességi területén működő megyei (fővárosi) kormányhivatal tekintendő, amelynek a szakigazgatási szervévé a megyei (fővárosi) illetékességi területet alapul véve 2011. január 1-jén válik.

11. §45 Ez a rendelet

a) az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, és

b) a textilszál-elnevezésekről és a textiltermékek szálösszetételének ehhez kapcsolódó címkézéséről és jelöléséről, valamint a 73/44/EGK tanácsi irányelv, és a 96/73/EK és a 2008/121/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. szeptember 27-i 1007/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelethez46

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!