nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelet
az Európai Közösségi jog hatálya alá tartozó, feltétel nélkül elismerésre kerülő okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezéséről és az ezen okiratok birtokosaival azonos jogállású személyek köréről
2016-01-01
infinity
6

1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelet

az Európai Közösségi jog hatálya alá tartozó,
feltétel nélkül elismerésre kerülő okleveles építészmérnöki oklevelek megnevezéséről
és az ezen okiratok birtokosaival azonos
jogállású személyek köréről

A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény (a továbbiakban: Etv.) 67. §-ának (3) bekezdése c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. §1 (1) E rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni azon képesítés elismeréséhez, amelyre vonatkozóan a (2) bekezdés szerinti oklevél birtokosa az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló kormányrendeletben (a továbbiakban: Szakmagyakorlási rendelet) meghatározott valamely szakmagyakorlási tevékenység (a továbbiakban: tevékenység) gyakorlásának megkezdéséhez, illetve folytatásához kérelmet vagy bejelentést terjesztett elő.

(2) Az Etv. 28. § (1) bekezdése szerinti tagállamban, a tagállami állampolgár és az Etv. 28. § (2) bekezdése alapján a tagállam állampolgárával azonos megítélés alá eső személy (a továbbiakban együtt: tagállami állampolgár) által megszerzett, és valamely tagállam arra feljogosított intézménye által kiállított építészmérnöki szakképzettség megszerzését tanúsító oklevél feltétel nélkül, és a hazai építészmérnöki oklevéllel egyenértékűként kerül elismerésre, ha azt

a) az 1. mellékletben felsorolt, legkorábban az adott oklevél tekintetében ott megjelölt referencia-tanévtől létező,

aa) 2016. január 18. előtt megkezdett képzés sikeres elvégzését követően állították ki, abban az esetben is, ha az nem felel meg a 3. melléklet szerint az európai közösségi jog által meghatározott képzési minimumkövetelményeknek, vagy

ab) 2016. január 18-án vagy azt követően megkezdett és a 3. melléklet szerint az európai közösségi jog által meghatározott képzési minimumkövetelményeknek megfelelő képzés sikeres elvégzését követően állították ki, vagy

b) a 2. mellékletben felsorolt és ott megjelölt referencia-tanévnél nem később megkezdett építészmérnöki képzés sikeres elvégzését követően állították ki, abban az esetben is, ha az nem felel meg a 3. melléklet szerint az európai közösségi jog által meghatározott képzési minimumkövetelményeknek.

(3) Az oklevél elismerése nem mentesít a tevékenység megkezdéséhez a Szakmagyakorlási rendeletben előírt egyéb szakmai, jogi követelmények teljesítése alól.

Az oklevelekre vonatkozó eltérő rendelkezések

2. § (1)2 Feltétel nélkül el kell ismerni azt az 1985. augusztus 5-től létező és legkésőbb 2014. január 17-én megkezdett, a Németországi Szövetségi Köztársaságban a „Fachhochschulen”-ben zajló három éves képzést, amely megfelel a minimális képzési követelményeknek és ebben a tagállamban a tevékenységnek „építészmérnök” szakmai cím használata mellett történő gyakorlása megkezdésére jogosít, feltéve, hogy a képzést a Német Szövetségi Köztársaságban szerzett négyéves szakmai gyakorlat követte, amelyről az a szakmai szövetség adott ki igazolást, amelynek a névjegyzékében az építészmérnök neve szerepel.(1a)3 Feltétel nélkül el kell ismerni azokat a Németországi Szövetségi Köztársaság illetékes hatóságai által kibocsátott igazolásokat, amelyek azt tanúsítják, hogy a Német Demokratikus Köztársaság illetékes hatóságai által 1945. május 8-án vagy azt követően kibocsátott, előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratok egyenértékűek a 2. mellékletben felsorolt ilyen okiratokkal.

(2)4 Feltétel nélkül el kell ismerni a szociális fejlesztő programok vagy nem nappali egyetemi tanulmányok részét képező képzést, amely megfelel a minimális képzési követelményeknek, ha ezt az igazolja, hogy olyan személy, aki legalább hét évet dolgozott az építészet területén egy építészmérnök vagy egy építész iroda felügyelete mellett, sikeres építészmérnöki vizsgát tett. A vizsgának egyetemi szintűnek kell lennie és egyenértékűnek kell lennie egy legalább négyéves nappali építészmérnöki képzést lezáró egyetemi szintű vizsgával.

(3)5 Feltétel nélkül el kell ismerni azon építészmérnöki előírt képesítés megszerzését tanúsító okiratokat (a továbbiakban: okirat), amelyeket a volt Csehszlovákia bocsátott ki, vagy melyek esetében az érintettek a képzést – a Cseh Köztársaság és Szlovákia esetében – 1993. január 1-je előtt kezdték meg, amennyiben a fent említett két tagállam bármelyikének hatóságai tanúsítják, hogy az okirat a tevékenység gyakorlásának megkezdése és folytatása tekintetében ezek az okiratok ugyanolyan joghatállyal bírnak, mint a 2. mellékletben felsorolt e két tagállamra vonatkozó oklevelek. Ehhez az okiratokhoz mellékelni kell az ugyanazon hatóságok által kibocsátott igazolást, amely igazolja, hogy az adott tagállami állampolgárok az igazolás kibocsátásának időpontját megelőző öt év során legalább három egymást követő éven keresztül ténylegesen és jogszerűen folytattak tevékenységet.

(4)6 Feltétel nélkül el kell ismerni azon okiratokat, amelyeket a volt Szovjetunió bocsátott ki, vagy amelyek esetében az érintettek a képzést

a) Észtország esetében 1991. augusztus 20-a előtt,

b) Lettország esetében 1991. augusztus 21-e előtt,

c) Litvánia estében 1990. március 11-e előtt

kezdték meg, amennyiben a fent említett három tagállam bármelyikének hatósága tanúsítja, hogy az okirat szerinti tevékenység gyakorlásának megkezdése és folytatása tekintetében területükön jogilag ugyanúgy érvényes, mint az általuk kibocsátott, a 2. mellékletben a három tagállamra vonatkozóan megjelölt oklevél. Az ilyen okirathoz csatolni kell az ugyanazon hatóságok által kiállított igazolást, amely igazolja, hogy az adott tagállami állampolgárok az igazolás keltét megelőző öt év során legalább három egymást követő éven keresztül ténylegesen és jogszerűen folytattak tevékenységet.

(5)7 Feltétel nélkül el kell ismerni azon okiratokat, amelyeket a volt Jugoszlávia bocsátott ki, vagy amelyek esetében az érintettek a képzést

a) Szlovénia esetében 1991. június 25-e előtt,

b) Horvátország esetében 1991. október 8-a előtt

kezdték meg, amennyiben a tagállam hatóságai tanúsítják, hogy az okirat a tevékenység gyakorlásának megkezdése és folytatása tekintetében területükön jogilag ugyanúgy érvényes, mint az általuk kibocsátott, a 2. mellékletben e tagállamra vonatkozóan megjelölt oklevél. Az ilyen okirathoz csatolni kell az ugyanazon hatóságok által kiállított igazolást, amely szerint ezek a személyek a kérdéses tevékenységet területükön az igazolás keltét megelőző öt év során legalább három egymást követő éven keresztül ténylegesen és jogszerűen folytatták.

3. § (1) Az oklevél elismerése alapjául feltétel nélkül el kell ismerni azt az igazolást, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság illetékes hatóságai állítottak ki, és amelyek azt tanúsítják, hogy a Német Demokratikus Köztársaság illetékes hatóságai által 1945. május 8-án vagy azt követően kibocsátott oklevelek egyenértékűek az 1. § (2) bekezdésének b) pontjában felsorolt oklevelekkel.

(2)8 Az oklevél elismerése alapjául feltétel nélkül el kell ismerni

a) Ausztria, Finnország és Svédország esetében 1995. január 1-jét,

b) a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia esetében 2004. május 1-jét,

c) Horvátország esetében 2013. július 1-jét,

d) az a)–c) pontban nem említett többi tagállam esetében 1987. augusztus 5-ét

követően a meglévő szabályozás alapján a tagállam által tagállami állampolgárok részére tevékenység megkezdésére és folytatására kiállított igazolást.

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti igazolás tanúsítja, hogy birtokosuk legkésőbb a megfelelő időpontban jogosulttá vált az építészmérnöki cím használatára, és a kérdéses tevékenységet az igazolás kibocsátását megelőző öt év folyamán legalább három egymást követő éven keresztül, a vonatkozó jogszabályok keretében ténylegesen gyakorolta.

4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) E rendelet szabályait a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a kölcsönösen elismert építészmérnöki oklevelek közzétételéről szóló 14/2004. (V. 11.) BM rendelet.

5. §9 Ez a rendelet

a) a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 21. cikk (5) bekezdésének, 23. cikk (3)–(5) bekezdésének, 47. cikkének, 48. cikkének, 49. cikkének, V. melléklet 5.7.1. pontjának és VI. melléklet 6. pontjának,

b) a személyek szabad mozgása területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozása tekintetében történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/100/EK tanácsi irányelv 1–2. cikk, melléklet V. fejezet q) pontjának,

c) a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról szóló, 2013. november 20-i 2013/55/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk 35., 36. és 37. pontjának

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet az 1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelethez10

A minimális képzési követelmények összehangolása alapján elismert építészmérnöki oklevelek

 

A

B

C

D

E

1

Ország

Előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat

Kibocsátó szerv

A képesítés megszerzését tanúsító okiratot kísérő igazolás

Tanév dátuma

2

Belgium/ België/ Belgique/ Belgien

1. Architect/Architecte

2. Architect/Architecte

3. Architect

4. Architect/Architecte

5. Architect/Architecte

6. Burgelijke ingenieur-architect

1. Architecte/Architect

2. Architecte/Architect

3. Architect

4. Architecte/Architect

5. Architecte/Architect

6. Ingénieur-civil - architecte

1. Nationale hogescholen voor architectuur

2. Hogere-architectuur-instituten

3. Provinciaal Hoger Instituut voor Architectuur te Hasselt

4. Koninklijke Academies voor Schone Kunsten

5. Sint-Lucasscholen

6. Faculteiten Toegepaste Wetenschappen van de Universiteiten

6. „Faculté Polytechnique” van Mons

7. K.U. Leuven, faculteit

ingenieurswetenschappen

8. Vrije Universiteit Brussel,

faculteit ingenieurswetens­

chappen

1. Ecoles nationales supérieures d’architecture

2. Instituts supérieurs d’architecture

3. Ecole provinciale supérieure d’architecture de Hasselt

4. Académies royales des Beaux-Arts

5. Ecoles Saint-Luc

6. Facultés des sciences appliquées des universités

6. Faculté polytechnique de Mons

Certificat de stage délivré par l'Ordre des Architectes/Stagegetuigschrift afgeleverd door de Orde van Architecten

1988/1989

2004/2005

3

Bulgária / ?úëăŕđč˙

Ěŕăčńňúđ-Ńďĺöčŕëíîńň ađőčňĺęňóđŕ

Ěŕăčńňúđ-Ńďĺöčŕëíîńň ŕđőčňĺęňóđŕ

Ěŕăčńňúđ — ńďĺöčŕëíîńň

„Ŕđőčňĺęňóđŕ“

Óíčâĺđńčňĺň ďî ŕđőčňĺęňóđŕ, ńňđîčňĺëńňâî č ăĺîäĺçč˙ - Ńîôč˙, Ŕđőčňĺęňóđĺí ôŕęó-ëňĺň

Âŕđíĺíńęč ńâîáîäĺí óíčâĺđńčňĺň „×ĺđíîđčçĺö Őđŕáúđ“, Âŕđíŕ, Ŕđőčňĺęňóđĺí ôŕęóëňĺň

Âčńřĺ ńňđîčňĺëíî

ó÷čëčůĺ „Ëţáĺí

Ęŕđŕâĺëîâ“,

Ŕđőčňĺęňóđĺí ôŕęóëňĺň

Ńâčäĺňĺëńňâî, čçäŕäĺíî îň ęîěďĺňĺíňíŕňŕ Ęŕěŕđŕ íŕ ŕđőčňĺęňčňĺ, óäîńňîâĺđ˙âŕůî čçďúëíĺíčĺňî íŕ ďđĺäďîńňŕâęčňĺ, íĺîáőîäčěč çŕ đĺăčńňđŕöč˙ ęŕňî ŕđőčňĺęň ń ďúëíŕ ďđîĺęňŕíňńęŕ ďđŕâîńďîńîáíîńň â đĺăčńňúđŕ íŕ ŕđőčňĺęňčňĺ

2010/2011

2009/2010

4

Cseh Köztársaság / Česká republika

Inženýr architekt (Ing. Arch.)

Architektura a urbanismus

Magistr umění v oboru architektura (MgA.)

Magistr umění v oboru

Archtektonická tvorba,

MgA

Technická univerzita v Liberci, Fakulta umění a architektury

Vysoké učení technické v Brně, Fakulta architektury

Fakulta architektury, České vysoké učení technické (ČVUT) v Praze

Vysoká škola uměleckoprůmyslová v Praze

Akademie výtvarných

umění v Praze

Osvědčení o splnění kvalifikačních požadavků pro samostatný výkon profese architekta vydané Českou komorou architektů

2007/2008

2007/2008

5

Dánia/ Danmark

Arkitekt cand. arch

- Kunstakademiets Arkitektskole i Křbenhavn

- Arkitektskolen i Ĺrhus

 

1988/1989

6

Németország/ Deutschland

Diplom-Ingenieur,

Diplom-Ingenieur Univ.

Diplom-Ingenieur, Diplom-Ingenieur FH

Master of Arts – M.A.

Bachelor of Arts – B.A.

- Universitäten (Architektur/Hochbau)

- Technische Hochschulen (Architektur/Hochbau)

- Technische Universitäten (Architektur/Hochbau)

- Universitäten-Gesamthochschulen (Architektur/Hochbau)

- Hochschulen für bildende Künste

- Hochschulen für Künste

- Fachhochschulen (Architektur/Hochbau) (1)

- Universitäten-
Gesamthochschulen (Architektur/Hochbau) bei

(1) Diese Diplome sind je nach Dauer der durch sie abgeschlossenen Ausbildung gemäß Artikel 47 Absatz 1 anzuerkennen.

-Hochschule Bremen – University of applied Sciences, Fakultät Architektur, Bau und Umwelt – School of Architecture Bremen

-Fachhochschule

Münster University of Applied Sciences - Muenster School of Architecture

-Georg-Simon-Ohm-

Hochschule Nürnberg

Fakultät Architektur

-Hochschule Anhalt

(University of Applied

Sciences) Fachbereich

Architektur, Facility

Management und

Geoinformation

-Hochschule Regensburg

(University of Applied

Sciences), Fakultät für

Architektur

-Technische Universität

München, Fakultät für

Architektur

-Hochschule Lausitz, Studiengang Architektur, Fakultät für Bauen

-Fachhochschule Lübeck, University of Applied Sciences, Fachbereich Bauwesen

-Fachhochschule für Technik

und Wirtschaft Dresden,

Fakultät Bauingenieurwesen/

Architektur

-Hochschule Anhalt (University of Applied Sciences) Fachbereich Architektur, Facility Management und Geoinformation

-Hochschule Bochum, Fachbereich Architektur

-Technische Universität München, Fakultät für Architektur

Bescheinigung einer zuständigen Architektenkammer über die Erfüllung der Qualifikationsvoraussetzungen im Hinblick auf eine Eintragung in die Architektenliste

1988/1989

1988/1989

2003/2004

2000/2001

2005/2006

2010/2011

2007/2008

2009/2010

2009/2010

2004/2005

2005/2006

2010/2011

2003/2004

2009/2010

7

Görögország/ ?ëëÜň

Äßđëůěá áń÷éôÝęôďíá – ěç÷áíéęďý

– Ĺčíéęü Ěĺôóüâéď Đďëőôĺ÷íĺßď (ĹĚĐ), ôěŢěá áń÷éôĺęôüíůí – ěç÷áíéęţí

– ÁńéóôďôÝëĺéď ĐáíĺđéóôŢěď Čĺóóá–ëďíßęçň (ÁĐČ), ôěŢěá áń÷éôĺęôüíůí – ěç÷áíéęţí ôçň Đďëőôĺ÷íéęŢň ó÷ďëŢň

Âĺâáßůóç đďő ÷ďńçăĺß ôď Ôĺ÷íéęü ĹđéěĺëçôŢńéď ĹëëÜäáň (ÔĹĹ) ęáé ç ďđďßá ĺđéôńÝđĺé ôçí Üóęçóç äńáóôçńéďôŢôůí óôďí ôďěÝá ôçň áń÷éôĺęôďíéęŢň

1988/1989

8

Spanyolország/ Espańa

Título oficial de arquitecto

Rectores de las universidades enumer- adas a continuación:

- Universidad Politécnica de Cataluńa, Escuelas Técnicas Superiores de Arquitectura de Barcelona o del Vallčs;

- Universidad Politécnica de Madrid, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Madrid;

- Universidad Politécnica de Las Palmas, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Las Palmas;

- Universidad Politécnica de Valencia, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Valencia;

- Universidad de Sevilla, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Sevilla

- Universidad de Valladolid, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Valladolid;

- Universidad de Santiago de Compostela, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de La Coruńa;

Universidad de A Coruńa;

- Universidad de Alcalá de Henares, Escuela Politécnica de Alcalá de Henares;

- Universidad Alfonso X El Sabio, Centro Politécnico Superior de Villanueva de la Cańada

- Universidad de Alicante, Escuela Politécnica Superior de Alicante;

- Universidad Europea de Madrid;

- Universidad Internacional de Cataluńa, Escuela Técnica Superior de Arquitectura

- Universidad Ramón Llull, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de La Salle;

- Universidad S.E.K. de Segovia, Centro de Estudios Integrados de Arquitectura de Segovia;

IE Universidad. Escuela Técnica Superior de Estudios Integrados de Arquitectura;

- Universidad de Granada, Escuela Técnica Superior de Arquitectura de Granada.

- Universidad San Pablo CEU

- Universidad CEU Cardenal Herrera, Valencia-Escuela Superior de Enseńanzas Técnicas

 

1988/1989

1991/1992

1999/2000

1999/2000

1997/1998

1998/1999

1999/2000

1998/1999

1999/2000

2009/2010

1994/1995

2001/2002

2002/2003

9

Franciaország/ France

Diplôme d’architecte DPLG, y compris dans le cadre de la forma- tion professionnelle continue et de la promotion sociale.

Diplôme d’architecte ESA

Diplôme d’architecte ENS AIS

Diplôme d'État d'architecte (DEA)

Diplôme d'État d'architecte (DEA), dans le cadre de la formation professionnelle continue

Diplôme d'études de l'école spéciale d'architecture Grade 2 équivalent au diplôme d'État d'architecte

Diplôme d'architecte INSA de Strasbourg équivalent au diplôme d'État d'architecte conférant le grade de master (parcours architecte

Diplôme d'architecte INSA de Strasbourg équivalent au diplôme d'État d'architecte conférant le grade de master (parcours d'architecte pour ingénieur)

Le ministre chargé de l’architecture

Ecole spéciale d’architecture de Paris

Ecole nationale supérieure des arts et industries de Strasbourg, section architecture

École nationale supérieure d'architecture et de paysage de Bordeaux (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Bretagne (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Clermont-Ferrand (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Grenoble (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture et de paysage de Lille (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Lyon (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Marne La Vallée (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur) |

École nationale supérieure d'architecture de Marseille (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Montpellier (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nancy (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nantes (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Normandie (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris-Belleville (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris-La Villette (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris Malaquais (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Paris Val-de-Seine (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Saint-Etienne (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Strasbourg (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Toulouse (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Versailles (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Lyon (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Marseille (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur) |

École nationale supérieure d'architecture de Montpellier (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Nantes (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École nationale supérieure d'architecture de Strasbourg (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

École spéciale d'architecture (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

Institut national des sciences appliquées de Strasbourg (INSA) (Ministčre chargé de l'architecture et ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

Institut national des sciences appliquées de Strasbourg (INSA) (Ministčre chargé de l'architecture et Ministčre chargé de l'enseignement supérieur)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture) |

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre (HMONP) (Ministčre chargé de l'architecture)

Diplôme d'architecte de l'ESA habilitant ŕ exercer la maîtrise d'śuvre en son nom propre, équivalent ŕ l'habilitation de l'architecte diplômé d'État ŕ l'exercice de la maîtrise d'śuvre en son nom propre, reconnu par le Ministčre chargé de l'architecture

Habilitation de l'architecte de l'INSA ŕ exercer la maîtrise d'śuvre en son nom propre équivalent ŕ l'HMONP, reconnue par le ministčre chargé de l'architecture

Habilitation de l'architecte de l'INSA ŕ exercer la maîtrise d'śuvre en son nom propre équivalent ŕ l'HMONP, délivrée par le Ministčre chargé de l'architecture

1988/1989

2005/2006

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2005/2006

2006/2007

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2005/2006

2004/2005

2004/2005

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2006/2007

2005/2006

2005/2006

10

Írország/ Ireland

1. Degree of Bachelor of Architecture (B.Arch. NUI)

2. Degree of Bachelor of Architecture (B.Arch.) (Previously, until 2002 -Degree standard diploma in architecture (Dip. Arch)

3. Certificate of associateship (ARIAI)

4. Certificate of membership (MRIAI)

1. National University of Ireland to architecture graduates of University College Dublin

2. Dublin Institute of Technology, Bolton Street, Dublin (College of Technology, Bolton Street, Dublin)

3. Royal Institute of Architects of Ireland

4. Royal Institute of Architects of Ireland

Certificate of fulfilment of qualifications requirements for professional recognition as an architect in Ireland issued by the Royal Institute of Architects of Ireland (RIAI)

1988/1989

11

Olaszország/ Italia

Laurea in architettura

Laurea in ingegneria edile - architettura

Laurea specialistica in ingegneria edile - architettura

- Laurea specialistica quinquennale in Architettura

- Laurea specialistica in Architettura

Laurea Specialista in Architettura

(Progettaziona Urbana)

Laurea Specialistica in Architettura (Progettazione dell'architettura)

Laurea Specialistica in architettura (Architettura delle costruzioni)

Laurea Specialistica in Architettura (costruzione)

Laurea Specialistica in Architettura (progettazione urbana e territoriale)

Laurea specialistica in architettura (Restauro)

Laurea specialistica in architettura - progettazione architettonica e urbana

Laurea magistrale/specialistica in architettura

Laurea Magistrale in Architettura e Cittŕ, Valutazione e progetto

Laurea Magistrale in Architettura (Restauro)

Laurea Magistrale in Architettura — Progettazione architettonica

Laurea Magistrale in Ingegneria edile/architettura

Laurea specialistica in architettura

Laurea Magistrale in Architettura

- Universitŕ di Camerino

- Universitŕ di Catania - Sede di Siracusa

- Universitŕ di Chieti

- Universitŕ di Ferrara

- Universitŕ di Firenze

- Universitŕ di Genova

- Universitŕ di Napoli Federico II

- Universitŕ di Napoli II

- Universitŕ di Palermo

- Universitŕ di Parma

- Universitŕ di Reggio Calabria

- Universitŕ di Roma „La Sapienza”

- Universitŕ di Roma III

- Universitŕ di Trieste

- Politecnico di Bari

- Politecnico di Milano

- Politecnico di Torino

- Istituto universitario di architettura di Venezia

- Universitŕ dell’Aquila

- Universitŕ di Pavia

- Universitŕ di Roma „La Sapienza”

- Universitŕ dell’Aquila

- Universitŕ di Pavia

- Universitŕ di Roma „La Sapienza”

- Universitŕ di Ancona

- Universitŕ di Basilicata - „Potenza”

- Universitŕ di Pisa

- Universitŕ di Bologna

- Universitŕ di Catania

- Universitŕ di Genova

- Universitŕ di Palermo

- Universitŕ di Napoli Federico II

- Universitŕ di Roma - Tor Vergata

- Universitŕ di Trento

- Politecnico di Bari

- Politecnico di Milano

- Universitŕ degli Studi di Salerno

- Universitŕ degli Studi della Calabria

- Universitŕ degli Studi di Brescia

- Prima Facoltŕ di Architettura dell’Universitŕ di Roma „La Sapienza”

- Universitŕ di Ferrara

- Universitŕ di Genova

- Universitŕ di Palermo

- Politecnico di Milano

- Politecnico di Bari

- Universitŕ di Roma III

- Universitŕ di Firenze

- Universitŕ di Napoli II

- Politecnico di Milano II

Universitŕ di Roma Tre

Universitŕ di Firenze

Politecnico di Milano (Facoltŕ di Architettura civile)

Politecnico di Torino

Politecnico di Torino

- Facoltŕ di architettura di «Valle

- Giulia» dell'Universitŕ degli Studi «La Sapienza» di Roma

- Universitŕ degli Studi di Roma Tre - Facoltŕ di Architettura

Facoltŕ «Ludovico Quaroni» dell'Universitŕ degli Studi «La Sapienza» di Roma

Facoltŕ di architettura dell'Universitŕ degli Studi di Trieste

Universitŕ degli Studi di Napoli "Federico II"

Universitŕ degli Studi di Napoli "Federico II"

Universitŕ degli Studi di Napoli "Federico II"

Universitŕ degli Studi di Perugia

Universitŕ degli Studi di Padova

- Facoltŕ di architettura dell'Universitŕ degli Studi «G. D'Annunzio» di Chieti-Pescara

- Facoltŕ di architettura, pianificazione e ambiente del Politecnico di Milano

- Universitŕ IUAV di Venezia

- Facoltŕ di Architettura, Universitŕ di Bologna

- Facoltŕ di Architettura Valle Giulia, Universitŕ degli Studi di Roma «La Sapienza»

- Facoltŕ di Architettura di Siracusa, Universitŕ di Catania

- Facoltŕ di Architettura, Universitŕ degli Studi di Parma

- Universitŕ degli Studi di Camerino

Universitŕ degli Studi di Camerino

Universitŕ degli Studi di Enna „Kore”

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal ministero della Pubblica Istruzione dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all'esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell'istruzione, dell'universitŕ e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all'esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell'istruzione, dell'universitŕ e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Diploma di abilitazione all’esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell’istruzione, dell’universitŕ e della ricerca dopo che il candidato ha sostenuto con esito positivo l’esame di Stato davanti ad una commissione competente

Esame di Stato

Diploma di abilitazione all'esercizio indipendente della professione che viene rilasciato dal Ministero dell'istruzione, dell'universitŕ e della ricerca dopoche il candidato ha sostenuto con esito positivo l'esame di Stato davanti ad una commissione competente

Esame di Stato

1988/1989

1998/1999

2003/2004

2005/2006

2003/2004

2001/2002

1998/1999

1999/2000

2003/2004

2004/2005

2001/2002

2001/2002

2001/2002

2002/2003

2002/2003

2004/2005

2001/2002

2000/2001

2001/2002

2002/2003

2002/2003

2002/2003

2006/2007

2008/2009

2001/2002

2001/2002

2002/2003

2001/2002

2004/2005

2001/2002

2001/2002

2004/2005

2006/2007

2004/2005

12

Ciprus / Ęýđńďň

Äßđëůěá áń÷éôÝęôďíá - ěç÷áíéęďý óôçí áń÷éôĺęôďíéęŢ

Professional Diploma in

Architecture

Äßđëůěá Áń÷éôĺęôďíéęŢň

(5 Ýôç)

ĐáíĺđéóôŢěéď ęýđńďő

University of Nicosia

Frederick University

Ó÷ďëŢ Áń÷éôĺęôďíéęŢň,

Ęáëţí ęáé ĹöáńěďóěÝíůí

Ôĺ÷íţí ôďő

Đáíĺđéóôçěßďő Frederick

Âĺâáßůóç đďő ĺęäßäĺôáé áđü ôď ĺđéóôçěďíéęü ęáé ôĺ÷íéęü ĺđéěĺëçôŢńéď Ęýđńďő (ĹÔĹĘ) ç ďđďßá ĺđéôńÝđĺé ôçí Üóęçóç äńáóôçńéďôŢôůí óôďí ôďěÝá ôçň áń÷éôĺęôďíéęŢň

2005/2006

2006/2007

2008/2009

13

Lettország / Latvija

Arhitekta diploms

Rîgas Tehniskâ universitâte

Latvijas Arhitektu savi­

enîbas sertificçđanas

centra Arhitekta prakses

sertifikâts

2007/2008

14

Litvánia / Lietuva

Bakalauro diplomas

(Architektűros bakala­

uras)

Magistro diplomas

(Architektűros magist­

ras)

Kauno technologijos universitetas

Vilniaus Gedimino technikos universitetas

Vilniaus dailës akademija

Kauno technologijos universitetas

Vilniaus Gedimino technikos universitetas

Vilniaus dailës akademija

Architekto kvalifikacijos atestatas, suteikiantis teisć uţsiimti veikla architektűros srityje (Atestuotas architektas) iđduodamas po architektűros bakalauro studijř baigimo ir trejř metř praktinës veiklos atestuoto architekto prieţiűroje.

2008/2009

15

Málta/ Malta

Bachelor of Engineering and Architecture (Hons)

Universita' ta' Malta

Warrant b’titlu ta’ "Perit" mahrug mill-Bord tal-Warrant

2007/2008

16

Hollandia/ Nederland

1. Het getuigschrift van het met goed gevolg afgelegde doctoraal examen van de studierichting bouwkunde afstudeerrichting architectuur,

2. Het getuigshrift van het met goed gevolg afgelegde doctoraal examen van de studierichting bouwkunde, differentiatie architectuur en urbanistiek

3. Het getuigschrift hoger beroepsonderwijs, op grond van het met goed gevolg afgelegde examen verbonden aan de opleiding van de tweede fase voor beroepen op het terrein van de architectuur, afgegeven door de betrokken examencommissies van respectievelijk:

- de Amsterdamse Hogeschool voor de Kunsten te Amsterdam

- de Hogeschool Rotterdam en omstreken te Rotterdam

- de Hogeschool Katholieke Leergangen te Tilburg

- de Hogeschool voor de Kunsten te Arnhem

- de Rijkshogeschool Groningen te Groningen

- de Hogeschool Maastricht te Maastricht

Master of Science in

Architecture, Urbanism

& Building Sciences;

variant Architecture

1. Technische Universiteit te Delft

2. Technische Universiteit te Eindhoven

Technische Universiteit Delft;

Faculteit Bouwkunde

Verklaring van de Stichting Bureau Architectenregister die bevestigt dat de opleiding voldoet aan de normen van artikel 46.

1988/1989

2003/2004

17

Ausztria/ Österreich

1. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

2. Dilplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

3. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

1. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

2. Technische Universität Wien

3. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

1998/1999

1. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

2. Dilplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

3. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

4. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

5. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

6. Magister der Architektur, Magister architecturae, Mag. Arch.

7. Diplom-Ingenieur FH, Dipl.-Ing. FH

8. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

9. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing.

10. Diplom-Ingenieur, Dipl.-Ing

11. Bachelor der Architektur

1. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

2. Technische Universität Wien

3. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

4. Hochschule für Angewandte Kunst in Wien

5. Akademie der Bildenden Künste in Wien

6. Hochschule für künstlerische und industrielle Gestaltung in Linz

7. Fachhochschule Technikum Kärnten

8. Universität Innsbruck (Leopold-Franzens-Universität Innsbruck)

9. Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität Graz)

10. Technische Universität Wien

Universität für künst­

lerische und industrielle

Gestaltung Linz

Akademie der bildenden

Künste Wien

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Erfüllung der Voraussetzung für die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung einer Bezirksverwaltungsbehörde über die Ausbildung oder Befähigung, die zur Ausübung des Baumeistergewerbes (Berechtigung für Hochbauplanung) berechtigt

Bescheinigung des Bundesministers für Wirtschaft, Jugend und Familie über die Eintragung in die Architektenkammer/Bescheinigung

einer Bezirksverwaltungs­

behörde über die Ausbil­

dung oder Befähigung, die

zur Ausübung des

Baumeistergewerbes

(Berechtigung für Hoch­

bauplanung) berechtigt

1998/1999

1998/1999

2004/2005

2008/2009

2008/2009

2006/2007

2006/2007

2008/2009

18

Lengyelország/ Polska

magister inżynier architekt (mgr inż. arch.)

-Politechnika Białostocka

-Politechnika Gdańska

-Politechnika Łódzka

-Politechnika Śląska

-Zachodniopomorski Uniwersytet Technologiczny

-Politechnika Warszawska

-Politechnika Krakowska

-Politechnika Wrocławska

Krakowska Akademia im. Andrzeja Frycza Modrzewskiego

Zaświadczenie o członkostwie w okręgowej izbie architektów/Zaświadczenie Krajowej Rady Izby Architektów RP potwierdzające posiadanie kwalifikacji do wykonywania zawodu architekta zgodnych z wymaganiami wynikającymi z przepisów prawa Unii Europejskiej osoby nie będącej członkiem Izby

2007/2008

2003/2004

19

Portugália/ Portugal

Carta de curso de licenciatura em Arquitectura

Para os cursos iniciados a partir do ano académico de 1991/92

Carta de Curso de Mestrado Integrado em Arquitectura

Carta de curso de Mestrado Integrado em Arquitectura e Urbanismo

Carta de curso de licenciatura em Arquitectura

Mestrado Integrado em Arquitectura

Carta de Curso de Licenciatura em Arquitectura e Urbanismo

Diploma de Mestre em

Arquitectura

Carta de Curso, Grau

de Licenciado

- Faculdade de arquitectura da Universidade técnica de Lisboa

- Faculdade de arquitectura da Universidade do Porto

- Escola Superior Artística do Porto

- Faculdade de Arquitectura e Artes da Universidade Lusíada do Porto

Universidade do Minho

ISCTE-Instituto Universitário de Lisboa

Universidade Lusíada de Vila Nova de Famalicăo

Universidade Lusófona de

Humanidades e Tecnologias

Faculdade de Arquitectura da Universidade Técnica de Lisboa

Universidade de Évora

Universidade Fernando Pessoa

ESG/Escola Superior Gallaecia

- Universidade Lusíada de Lisboa

- Faculdade de Arquitectura e Artes da Universidade Lusíada de Vila Nova de Famalicăo

- Universidade Lusófona de Humanidades e Tecnologia

- Faculdade de Cięncias e Tecnologia da Universidade de Coimbra

- Instituto Superior Manuel Teixeira Gomes

- Universidade do Minho

- Universidade Técnica de Lisboa (Instituto Superior Técnica)

- Instituto Superior Técnico da Universidade Técnica de Lisboa

- Escola Superior Gallaecia

Universidade Lusíada de

Lisboa

Universidade de Évora

Certificado de cumprimento dos prérequisitos de qualificaçăo para inscriçăo na Ordem dos Arquitectos, emitido pela competente

Ordem dos Arquitectos

Certificado de cumprimento dos pré-requisitos de qualificaçăo para inscriçăo na Ordem dos Arquitectos, emitido pela competente Ordem dos Arquitectos

1988/1989

1991/1992

2006/2007

2003/2004

2006/2007

2008/2009

2008/2009

2007/2008

2006/2007

2002/2003

1991/1992

1993/1994

1998/1999

1988/1989

1997/1998

1997/1998

2001/2002

1998/1999

2002/2003

1988/1989

2001/2002

20

Románia/ România

Diploma de arhitect

Universitatea de arhitecturä si urbanism "ION MINCU" – la propunerea Facultätii de Arhitecturä

Universitatea „Politeh­

nică” din Timi?oara

Universitatea Tehnică

din Cluj-Napoca

Universitatea Tehnică

„Gheorghe Asachi” din

Ia?i

Certificat de dobândire a dreptului de semnătură si de înscriere în Tabloul Na?ional al Arhitec?ilor

2007/2008

2011/2012

2010/2011

2007/2008

21

Svájc/ Schweiz/ Suisse/ Svizzera

Diploma di architettura (Arch. Dipl. USI)

Master of Arts BFH/HES-SO en architecture, Master of Arts BFH/HES-SO in Architecture

Master of Arts BFH/HES-SO in Architektur, Master of Arts BFH/HES-SO in Architecture

Master of Arts FHNW in Architektur

Master of Arts FHZ in Architektur

Master of Arts ZFH in Architektur

Master of Science MSc in Architecture, Architecte (arch. dipl. EPF)

Master of Science ETH in Architektur, MSc ETH Arch

Accademia di Architettura dell’Universitŕ della Svizzera Italiana

Haute école spécialisée de Suisse occidentale (HES-SO) a Berner Fachhochschule-val (BFH) együtt

Haute école spécialisée de Suisse occidentale (HES-SO) a Berner Fachhochschule –val (BFH) együtt

Fachhochschule Nordwestschweiz FHNW

Fachhochschule Zentralschweiz (FHZ)

Zürcher Fachhochschule (ZFH), Zürcher Hochschule für Angewandte Wissenschaften (ZHAW), Departement Architektur, Gestaltung und Bauingenieurwesen

Ecole Polytechnique Fédérale deLausanne

Eidgenössische Technische Hochschule Zurich

 

1996/1997

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

2007/2008

22

Szlovénia / Slovenija

Magister inženir arhitekture/Magistrica inženirka arhitekture

Univerza v Ljubljani, Fakulteta za Arhitekturo

Potrdilo Zbornice za arhitekturo in proctor o usposobljenosti za opravljanje nalog odgovornega projektanta

arhitekture

2007/2008

23

Szlovákia/ Slovensko

Diplom inžiniera Architekta (titul Ing. arch.)

Diplom magistra umení (titul Mgr. art.)

Slovenská technická univerzita v Bratislave, Fakulta architektúry, študijný odbor 5.1.1 Architektúra a urbanizmus

Technická univerzita v Košiciach, Fakulta umení, študijný odbor 5.1.1. Architektúra a urbanizmus

Vysoká škola výtvarných umení v Bratislave, študijný odbor 2.2.7 "Architektonická tvorba"

Certifikát vydaný Slovenskou komorou architektov na základe 3-ročnej praxe pod dohľadom a vykonania autorizačnej skúšky

2007/2008

2004/2005

2007/2008

24

Finnország/ Suomi/Finland

Arkkitehdin tutkinto/Arkitektexamen

Arkkitehdin tutkinto

- Teknillinen korkeakoulu /Tekniska högskolan (Helsinki)

- Tampereen teknillinen korkeakoulu/ Tammerfors tekniska högskola

- Oulun yliopisto/Uleĺborgs universitet

Aalto-yliopisto/Aalto-universitetet

Tampereen teknillinen yliopisto/Tammerfors tekniska universitet

Oulun yliopisto

 

1998/1999

1998/1999

1998/1999

2010/2011

25

Svédország/ Sverige

Arkitektexamen

- Chalmers Tekniska Högskola AB Kungliga Tekniska Högskolan Lunds Universitet

- Umeĺ universitet

1998/1999

2009/2010

26

Egyesült Királyság/ United Kingdom

1. Diplomas in architecture

2.Degrees in architecture

3.Final examination

4.Examination in architecture

5.Examination Part II

6.Master of Architecture

7.Graduate Diploma in Architecture

8.Professional Diploma in Architecture

9.Graduate Diploma in Architecture /MArch Architecture

10.Postgraduate Diploma in Architecture

11.MArch Architecture (ARB/RIBA Part 2)

12.Master of Architecture (MArch)

13.Postgraduate Diploma in Architecture and Architectural Conservation

14.Postgraduate Diploma in Architecture and Urban Design

15. MPhil in Environmental Design in Architecture (Option B)

16. Professional Diploma in Architecture: Advanced Environmental and Energy Studies

17. MArchD in Applied Design in Architecture

18. M'Arch

19. Master of Architecture (International)

Diploma in architecture

1. -Universities

- Colleges of Art

- Schools of Art

- Cardiff University

- University College for the Creative Arts

- Birmingham City University

2.Universities

3.Architectural Association

4.Royal College of Art

5.Royal Institute of British Architects

6.- University of Liverpool

- Cardiff University

- University of Plymouth

- Queens University, Belfast

- Northumbria University

- University of Brighton

- Birmingham City University

- Leeds Metropolitan University

- University of Kent
- University of Ulster
- University of Edinburgh/Edinburgh School of Architecture and Landscape Architecture

-University of Newcastle upon Tyne

-University of Lincoln

-University of Huddersfield

7.University College London

8.- University of East London

- Northumbria University

9.University College London

10. - Leeds Metropolitan University

- University of Edinburgh

- Sheffield Hallam University

11.-University College London

12.Liverpool John Moores University

-De Montfort University

13.University of Edinburgh

14.University of Edinburgh

15. University of Cambridge

16. University of East London/ Centre for Alternative Technology

17. Oxford Brookes

University

18. University of Portsmouth

University of Huddersfield

University of Nottingham

An Architects Registration Board Part 3 Certificate of Architectural Education

1988/1989

2006/2007

2008/2009

1988/1989

2006/2007

2006/2007

2007/2008

2009/2010

2009/2010

2010/2011

2010/2011

2011/2012

2006/2007

2008/2009

2009/2010

2011/2012

2011/2012

2012/2013

2006/2007

2007/2008

2008/2009

2008/2009

2007/2008

2008/2009

2009/2010

2011/2012

2011/2012

2008/2009

2008/2009

2009/2010

2008/2009

2011/2012

2011/2012

2012/2013

2008/2009

2. melléklet az 1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelethez11

A minimális képzési követelmények összehangolásán alapuló elismeréshez kötött szakmák tekintetében alkalmazandó szerzett jogok

 

A

B

C

1.

Ország

Előírt képesítés megszerzését tanúsító okirat

Hivatkozási tanév dátuma

2.

Belgium
België
Belgique/

- az országos építészmérnöki főiskolák vagy az országos építészmérnöki intézmények által kiállított felsőfokú oklevelek (architecte-architect)
- a hasselti tartományi építészmérnöki főiskola által kiállított oklevelek (architect)

1987/1988

 

Belgien

- a Királyi Képzőművészeti Akadémia által kiállított oklevelek (architecte-architect) az „écoles Saint-Luc” által kiállított oklevelek (architecte-architect)

 

- általános mérnöki végzettséget igazoló egyetemi diplomák, amelyekhez kapcsolódik egy, az építész szövetség által kiadott, a szakmai gyakorlatról szóló igazolás, és amely feljogosítja birtokosát az építész szakmai cím viselésére (architecte-architect)

 

- a központi vagy állami építészmérnöki vizsgabizottság által kiadott építészmérnöki diplomák (architecte-architect)

 

- általános mérnöki/építész oklevelek és építész/mérnöki oklevelek, amelyeket az egyetemi alkalmazott tudományok karai és a mons-i műszaki kar adnak ki (ingénieur-architecte, ingenieur-architect)

3.

Bulgária/
Áúëăŕđč˙

Akkreditált felsőoktatási intézmények által kibocsátott oklevelek: „ŕđőčňĺęň” (epítész), „ńňđîčňĺëĺí číćĺíĺđ” (epítőmérnök) vagy „číćĺíĺđ” (mernök) képesítéssel, az alábbiak szerint:

2009/2010

 

ŕ) Óíčâĺđńčňĺň çŕ ŕđőčňĺęňóđŕ, ńňđîčňĺëńňâî č ăĺîäĺçč˙ - Ńîôč˙: ńďĺöčŕëíîńňč „Óđáŕíčçúě” č „Ŕđőčňĺęňóđŕ” (Epítészeti, Építőmérnöki és Geodéziai Egyetem - Szófia: University of Architecture, Civil Engineering and Geodesy - Sofia: „Urbanisztikai” és „Építészmérnöki” szakok) és az alábbi területek valamennyi mérnöki szakja: „ęîíńňđóęöčč íŕ ńăđŕäč č ńúîđúćĺíč˙” (epületkivitelezés és épületszerkezetek), „ďúňčůŕ” (utépítés), „ňđŕíńďîđň” (kozlekedés), „őíäđîňĺőíčęŕ č âîäíî ńňđîčňĺëńňâî” (hidrotechnika es vízépítés), „ěĺëčîđŕöčč č äđ.” (ontözés stb.);

 

b) műszaki egyetemek és felsőoktatási intézmények által odaítélt építőipari oklevelek az alábbi szakterületeken: „ĺëĺęňđî- č ňîďëîňĺőíčęŕňŕ” (elektronikai- es termotechnológia), „ńúîáůčňĺëíŕ č ęîěóíčęŕöčîííŕ ňĺőíčęŕ” (tavközlési technika és technológia), „ńňđîčňĺëíč ňĺőíîëîăčč” (epítőipari technológia), „ďđčëîćíŕ ăĺîäĺçč˙” (alkalmazott godezia) és „ëŕíäřŕôň č äđ.” (tajépítészet stb.) az építőipar területén).

 

Az építészeti és építőipari szakterületen belül tervezői tevékenység végzése céljából az oklevelet az alábbi igazolásokkal kell kiegészíteni: „ďđčäđóćĺíč îň óäîńňîâĺđĺíčĺ çŕ ďđîĺęňŕíňńęŕ ďđŕâîńďîńîáíîńň” (Tervezoi jogképesség igazolása), amelyet a „Ęŕěŕđŕňŕ íŕ ŕđőčňĺęňčňĺ” (Epítészkamara) és a „Ęŕěŕđŕňŕ íŕ číćĺíĺđčňĺ â číâĺńňčöčîííîňî ďđîĺęňčđŕíĺ” (Beruhazási tervező mérnökök kamarája), amely beruházási tervezői tevékenység végzésére jogosít;

4.

Cseh Köztársaság/
Česká republika

- a „České vysoké učení technické” (a prágai Cseh Műszaki Egyetem) karai által odaítélt oklevelek:

2006/2007

 

„Vysoká škola architektury a pozemního stavitelství” (építészeti és építőmérnöki kar) (1951-ig),

 

„Fakulta architektury a pozemního stavitelství” (építészeti és építőmérnöki kar) (1951-től 1960-ig)

 

„Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1960-tól) a következő szakirányokon: épület-kivitelezés és épületszerkezetek, épület-kivitelezés, kivitelezés és építészet, építészet (beleértve a várostervezést és a területrendezést), polgári, ipari és mezőgazdasági építkezések vagy építő- és építészmérnöki területen folytatott mérnöki tanulmányi programban

 

„Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) (1976-tól) a következő szakirányokon: építészet, várostervezés és területrendezés, vagy a következő tanulmányi programban: építészet és várostervezés a következő szakirányokon: építészet, az építészeti tervezés elmélete, várostervezés és területrendezés, építészettörténet, történelmi építmények helyreállítása, vagy építészet és épület kivitelezés

 

- a „Vysoká škola stavitelství v Brné” (1951-től 1956-ig) által odaítélt oklevelek az építész- és építőmérnöki tanulmányok területén

 

- a „Vysoké učení technické v Brně”, és a „Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) által (1956-tól) odaítélt oklevelek az építészmérnöki és várostervezési tanulmányok vagy „Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1956-tól) a tervezési tanulmányok területén

 

- a „Vysoká škola báňská - Technická univerzita Ostrava”, „Fakulta stavební” (építőmérnöki kar) (1997-től) által odaítélt oklevelek a szerkezeti és az építészmérnöki tanulmányok, vagy az építőmérnöki tanulmányok területén

 

- a „Technická univerzita v Liberci”, „Fakulta architektury” (építészmérnöki kar) (1994-től) által odaítélt oklevelek az építészeti és a várostervezési tanulmányok keretében az építészmérnöki tanulmányok területén

 

- az „Akademie výtvarných umění v Praze” által odaítélt oklevelek a képzőművészeti program keretében az építészeti tervezés területén

 

- a „Vysoká škola umělecko-průmyslová v Praze” által odaítélt oklevelek a képzőművészeti program keretében az építészeti tanulmányok területén

 

- a „Česká komora architektů” által odaítélt engedély a szakterület megjelölése nélkül vagy az építőmérnöki területen.

5.

Dánia/
Danmark

- a koppenhágai és aarhusi nemzeti építészmérnöki iskolák által kiállított oklevelek (arkitekt)

1987/1988

 

- az 1975. május 28-i 202. törvény értelmében az Építészmérnöki Bizottság által kiadott bejegyzési igazolás (registreret arkitekt)

 

- az általános mérnöki főiskolák (bygningskonstruktor) által kiállított oklevelek, amelyekhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette a szakmai képesítéshez szükséges vizsgát, beleértve az ezen irányelv 48. cikkében említett tevékenységek legalább 6 évig tartó tényleges folytatása alatt megalkotott és végrehajtott tervek értékelését

6.

Németország/
Deutschland

- a képzőművészeti főiskolák által kiállított oklevelek [Dipl.-Ing., Architekt (HfbK)]

1987/1988

 

- a „Technische Hochschulen” (Architektur/Hochbau), a műszaki egyetemek, és - amennyiben ezek az intézmények beolvadtak a „Gesamthochschulen”-be - a „Gesamthochschulen” építészmérnöki tanszékei által kiállított oklevelek (Dipl.-Ing. és minden egyéb cím, amely ezen oklevelek birtokosait később megilleti)

 

- a „Fachhochschulen” építészmérnöki tanszékei (Architektur/Hochbau), és - amennyiben ezek az intézmények beolvadtak a „Gesamthochschulen”-be - a „Gesamthochschulen” építészmérnöki tanszékei (Architektur/Hochbau) által kiállított oklevelek, amelyekhez - amennyiben a tanulmányi időszak kevesebb mint négy év, de legalább három év - olyan igazolások kapcsolódnak, amelyek a Német Szövetségi Köztársaság területén megszerzett négyéves szakmai gyakorlatot bizonyítják, és amely igazolást egy szakmai testület adja ki a 47. cikk (1) bekezdése alapján (Ingenieur grad. és minden egyéb cím, amely ezen oklevelek birtokosait később megilleti)

 

- az „Ingenieurschulen” és a „Werkkunstschulen” építészmérnöki tanszékei által 1973. január 1-je előtt kiállított oklevelek, amelyekhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette a szakmai képesítéshez szükséges vizsgát, beleértve az ezen irányelv 48. cikkében említett tevékenységek legalább 6 évig tartó tényleges folytatása alatt megalkotott és végrehajott tervek értékelését

7.

Észtország/
Eesti

- diplom arhitektuuri erialal, väljastatud Eesti Kunstiakadeemia arhitektuuri teaduskonna poolt alates 1996 aastast (az Észt Művészeti Akadémia Építészmérnöki Kara által 1996 óta odaítélt építészeti oklevél), väljastatud Tallinna Kunstiülikooli poolt 1989-1995. (1989-1995 között a Tallini Művészeti Egyetem által odaítélt), väljastatud Eesti NSV Riikliku Kunstiinstituudi poolt 1951-1988. (az Észt SSR Állami Művészeti Intézete által 1951-1988 között odaítélt)

2006/2007

8.

Görögország/
ĹëëÜň

– az athéni METSOVION POLYTECHNION által kiállított mérnöki/építész oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

1987/1988

 

- a thessaloniki ARISTOTELION PANEPISTIMION által kiállított mérnöki/építész oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- az athéni METSOVION POLYTECHNION által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a thessaloniki ARISTOTELION PANEPISTIMION által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a PANEPISTIMION THRAKIS által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

 

- a PANEPISTIMION PATRON által kiállított mérnöki/általános mérnöki oklevelek, a görög Műszaki Kamara igazolásával együtt, amely az építészet területén folytatott tevékenység végzésére jogosít

9.

Spanyolország/
Espańa

az Oktatási és Tudományügyi Minisztérium vagy az egyetemek által kiadott hivatalos építészmérnöki képesítés (título oficial de arquitecto)

1987/1988

10.

Franciaország/
France

- az 1959-ig az oktatási minisztérium, és azt követően a kulturális minisztérium által kiállított kormányzati építészmérnöki oklevél (architecte DPLG)

1987/1988

 

- az „Ecole spéciale d’architecture” által kiállított oklevelek (architecte DESA)

 

- 1955 óta az „Ecole nationale supérieure des Arts et Industries de Strasbourg” (korábban „Ecole nationale d’ingénieurs de Strasbourg”) által kiállított oklevelek (architecte ENSAIS)

11.

Horvátország/
Hrvatska

-„Magistar inženjer arhitekture i urbanizma/magistra inženjerka arhitekture i urbanizma” oklevél, amelyet a Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Magistar inženjer arhitekture/magistra inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Građevinsko-arhitektonski fakultet Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Magistar inženjer arhitekture/magistra inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Fakultet građevinarstva, arhitekture i geodezije Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture/diplomirana inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Građevinsko-arhitektonski fakultet Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani inženjer arhitekture/diplomirana inženjerka arhitekture” oklevél, amelyet a Fakultet građevinarstva, arhitekture i geodezije Sveučilišta u Splitu állít ki

-„Diplomirani arhitektonski inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

-„Inženjer” oklevél, amelyet az Arhitektonsko-građevinsko-geodetski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonski odjel Arhitektonsko-građe­vinsko-geodetskog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer” oklevél, amelyet a Tehnički fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonski odsjek Tehničkog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer” oklevél, amelyet a Tehnički fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki az Arhitektonsko-inženjerski odjel Tehničkog fakulteta tanszéken befejezett tanulmányokért

-„Inženjer arhitekture” oklevél, amelyet az Arhitektonski fakultet Sveučilišta u Zagrebu állít ki

Valamennyi oklevelet a zágrábi Horvát Építész Kamara (Hrvatska komora arhitekata) által kibocsátott, az építészkamarai tagságot igazoló okiratnak kell kísérnie.

a csatlakozás időpontjától számított harmadik tanév

12.

Írország/
Ireland

- a „National University of Ireland” által a dublini „University College” építész szakos végzős hallgatóinak kiállított „Bachelor of Architecture” fokozat [B Arch. (NUI)]

1987/1988

 

- a „College of Technology” (Bolton Street, Dublin) által kiállított egyetemi szintű építészmérnöki oklevél (Dipl.Arch.)

 

- a „Royal Institute of Architects of Ireland” levelező tagságára vonatkozó igazolás (ARIAI) - a „Royal Institute of Architects of Ireland” levelező tagságára vonatkozó igazolás (MRIAI)

13.

Olaszország/
Italia

- „laurea in architettura” diplomák, amelyeket a velencei és a Reggio Calabria-beli egyetemek, műszaki főiskolák és építészmérnöki főiskolák adnak ki, és amelyekhez olyan oklevél kapcsolódik, amely feljogosítja birtokosát arra, hogy önállóan építészmérnöki tevékenységet folytasson. Ezeket az okleveleket az oktatási miniszter adja ki, miután a jelölt egy illetékes bizottság előtt letette azt az államvizsgát, amely feljogosítja arra, hogy az építész szakmát önállóan gyakorolja (dott. Architetto)

1987/1988

 

- „laurea in ingegneria” építőmérnöki diplomák (sezione costenzione civile), amelyeket egyetemek, műszaki főiskolák és építészmérnöki főiskolák adnak ki, és amelyekhez olyan oklevél kapcsolódik, amely feljogosítja birtokosát arra, hogy önállóan építészmérnöki tevékenységet folytasson. Ezeket az okleveleket az oktatási miniszter adja ki, miután a jelölt egy illetékes bizottság előtt letette azt az államvizsgát, amely feljogosítja arra, hogy a szakmát önállóan gyakorolja (dott. Ing. Architetto vagy dott. Ing. in ingegneria civile)

14.

Ciprus/
Ęýđńďň

Âĺâáßůóç ĹăăńáöŢň óôď Ěçôńţď Áń÷éôĺęôüíůí đďő ĺęäßäĺôáé áđü ôď Ĺđéóôçěďíéęü ęáé Ôĺ÷íéęü ĹđéěĺëçôŢńéď Ęýđńďő [a Ciprusi Tudomanyos és Műszaki Kamara (ETEK) által kibocsátott nyilvántartásba vételi bizonyítvány az Építészek Nyilvántartásába történő felvételről]

2006/2007

15.

Lettország/
Latvija

- „arhitekta diploms” ko izsniegusi Latvijas Valsts Universitâtes Inţenierceltniecîbas fakultâtes Arhitektűras nodaďa lîdz 1958. gadam, Rîgas Politehmskâ Institűta Celtniecîbas fakultâtes Arhitektűras nodala no 1958. gada lîdz 1991. gadam, Rîgas Tehniskâs Universitâtes Arhitektűras fakultâte kopđ 1991. gada, un „Arhitekta prakses sertifikâts”, ko izsniedz Latvijas Arhitektu savienîba (a Lett ?llami Egyetem Építőmérnöki Kara által 1958-ig, a Rigai Politechnikai Intézet Építőmérnöki Karának Építészmérnöki Tanszéke által 1958-1991 között, a Rigai Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara által 1991 óta odaítélt „építészmérnöki oklevél”, és a Lett Építészmérnöki Szövetség által kibocsátott nyilvántartásba vételi bizonyítvány)

2006/2007

16.

Litvánia/
Lietuva

- a Kauno politechnikos institutas által 1969-ig odaítélt építészmérnöki/építészi oklevelek (inžinierius architektas/architektas)

2006/2007

 

- a Vilnius inžinerinis statybos institutas által 1990-ig, a Vilniaus technikos universitetas által 1996-ig, a Vilnius Gedimino technikos universitetas által 1996 óta odaítélt építészi/építőmérnöki/építészmérnöki oklevelek (architektas/architekturos/bakalauras/architektűros magistras)

 

- a LTSR Valstybinis dailës institutas által 1990-ig, a Vilniaus dailes akademija által 1990 óta odaítélt oklevelek az építészeti/építőmérnöki/építészmérnöki

 

tanulmányok elvégzéséről (architekturos kursas/ architektűros bakalauras/architektűros magistras)

 

- a Kauno technologijos universitetas által 1997 óta odaítélt építőmérnöki/építészmérnöki oklevelek (architekturos bakalauras/architektűros magistras) amelyekhez csatolni kell a Tan?sító Bizottság által kibocsátott építészeti tevékenység végzésére jogosító igazolást (okleveles építész/Atestuotas architektas)

17.

Málta/
Malta

- Perit: az Universita ta' Malta által odaítélt Lawrja ta' Perit, amely feljogosít „Perit”-ként történő nyilvántartásba vételre.

2006/2007

18.

Hollandia/
Nederland

- a delfti vagy eindhoveni műszaki főiskolák építészmérnöki kara által kiadott igazolás, amely tanúsítja, hogy annak birtokosa letette az építész záróvizsgát (bouwkundig ingenieur)

1987/1988

 

- az állam által elismert építészmérnöki akadémiák által kiállított oklevelek (architect)

 

- a korábbi építészmérnöki felsőoktatási intézmények (Hoger Bouwkunstonderricht) által 1971-ig kiállított oklevelek (architect HBO)

 

- a korábbi építészmérnöki kollégiumok (voortgezet Bouwkunstonderricht) által 1970-ig kiállított oklevelek (architect VBO)

 

- igazolás, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette azt a vizsgát, amelyet a „Bond van Nederlandse Architecten” Építész Tanácsa szervezett (BNA) (architect)

 

- a „Stichting Intstituut voor Architectuur” (IVA) oklevele, amelyet az alapítvány által szervezett, legalább négy évig tartó tanfolyam elvégzése után lehet megkapni (architect), és amelyhez az illetékes hatóságok egy olyan igazolása kapcsolódik, amely tanúsítja, hogy az érintett személy letette az előírt képesítéshez szükséges vizsgát, amely magában foglalja a hallgató által az ezen irányelv 44. cikkében említett tevékenység legalább hatéves tényleges végzése alatt készített és kivitelezett tervek kiértékelését

 

- az illetékes hatóságok által kibocsátott igazolás arról, hogy az érintett személy 1985. augusztus 6-át megelőzően letette a „Kandidaat in de bouwkunde” fokozat elérését igazoló vizsgát, amelyet a delfti vagy eindhoveni műszaki főiskolák szerveztek, valamint arról, hogy az említett időpontot megelőző öt év során olyan természetű és fontosságú tevékenységet végzett, amely a hollandiai követelmények szerint biztosítja, hogy a személy alkalmas az építészmérnöki tevékenység végzésére (architect)

 

- A hetedik és nyolcadik francia bekezdésben említett igazolásokat nem ismerik el azután az időpont után, amikor az építész szakmai cím birtokában folytatott építészeti tevékenységek megkezdésére és végzésére vonatkozó holland törvények és jogszabályok életbe lépnek, melyek szerint az ilyen rendelkezések alá eső igazolások nem jogosítanak fel az „architect” szakmai cím birtokában folytatott tevékenység megkezdésére

19.

Ausztria/
Österreich

- a Bécsi és a Graz-i Műszaki Egyetemek, valamint az Innsbruck-i Egyetem Építészmérnöki Kara („Bauin-genieurwesen”) és Építész Kara („Architektur”) által az építészi, építészmérnöki („Bauingenieurwesen”) építői („Hochbau”) és „Wirtschaftsingenieurwesen-Bauwesen” területeken kibocsátott diplomák

1997/1998

 

- a „Bodenkultur” egyetem által a „Kulturtechnik und Wasserwirtschaft” területén kibocsátott diplomák

 

- a Bécsi Alkalmazott Művészetek Egyetemi Kollégiuma által az építészet területén kibocsátott diplomák

 

- a Bécsi Szépművészeti Főiskola által az építészet területén kibocsátott diplomák műszaki főiskolák vagy építészeti főiskolák által kibocsátott mérnöki (Ing.) diplomák, valamint a „Baumeister”-i engedély, amely vizsgával záruló, legalább hatéves ausztriai szakmai tapasztalatot igazol

 

- a Linz-i művészeti és ipari képző Egyetemi Kollégium által kibocsátott diplomák az építészet területén

 

- az okleveles technikusokról szóló Törvény (Ziviltechnikergesetz, BGBI. Nr.156/1994.) szerint a Mérnöki vagy Műszaki Tanácsadói képzésben az építészet területén kibocsátott bizonyítványok („Hochbau”, „Bauwesen”)

 

- „Wirtschaftsingenieurwesen Bauwesen”, „Kulturtechnik und Wasserwirtschaft”

20.

Lengyelország/
Polska

a következő egyetemek építészmérnöki karai által odaítélt oklevelek:

2006/2007

 

- Varsói Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Varsóban (Politechnika Warszawska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; inżynier architekt; inżyniera magistra architektury; magistra inżyniera architektury; magistra inżyniera architekta; magister inżynier architekt (1945-től 1948-ig, a cím: inżzynier architekt, magister nauk technicznych; 1951-től 1956-ig, a cím: inżynier architekt; 1954-ig 1957-ig, második szakasz, a cím: inżyniera magistra architektury; 1957-től 1959-ig, a cím: inżyniera magistra architektury; 1959-től 1964-ig, a cím: magistra inżyniera architektury; 1964-től 1982-ig, a cím: magistra inżyniera architekta; 1983-tól 1990-ig, a cím: magister inżynier architekt; 1991-től cím: magistra inżyniera architekta)

 

- Krakkói Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Krakkóban (Politechnika Krakowska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1945-től 1953-ig Bánya- és Kohómérnöki Egyetem), Politechnikai Építészmérnöki Kar - Akadémia Górniczo-Hutnicza, Politechniczny Wydział Architektury)

 

- Wrocławi Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Wrocławban (Politechnika Wrocławska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; magister inżynier architektury; magister inżynier architekt (1949-től 1964-ig, a cím: inżynier architekt, magister nauk technicznych; 1956-tól 1964-ig, a cím: magister inżynier architektury; 1964 óta, a cím: magister inżynier architekt)

 

- Sziléziai Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Gliwice-ben (Politechnika Śląska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1945-től 1955-ig, Mérnöki és Tervezési Kar - Wydział Inżynieryjno-Budowlany, a cím: inżynier architekt;
1961-től 1969-ig, Ipari és Építőmérnöki Kar - Wydział Budownictwa Przemysłowego i Ogólnego, a cím: magister inżynier architekt; 1969-től 1976-ig, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury, a cím: magister inżynier architekt; 1977-től, Építészmérnöki Kar - Wydział Architektury, a cím: magister inżynier architekt és 1995 óta a cím: inżynier architekt)

 

- Poznani Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Poznańban (Politechnika Poznańska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architektury; inżynier architekt; magister inżynier architekt (1945-től 1955-ig, Mérnöki Iskola, Építészmérnöki Kar - Szkołalnżynierska, Wydział Architektury title: inżynier architektury; 1978 óta, a cím: magister inżynier architekt és 1999 óta a cím: inżynier architekt)

 

- Gdański Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Gdańskban (Politechnika Gdańska, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1945-től 1969-ig Építészmérnöki Kar - Wydział Aichitektury, 1969-től 1971-ig Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury, 1971-től 1981-ig Építészeti és Várostervezési Intézet - Instytut Architekturyi Urbanistyki, 1981 óta Építészmérnöki Kar - Wydział Architektury)

 

- Białystoki Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar Białystokban (Politechnika Białostocka, Wydział Architektury); az építészi szakmai cím: magister inżynier architekt (1975-től 1989-ig Építészmérnöki Intézet - Instytut Architektury)

 

- Łódźi Műszaki Egyetem, Építőmérnöki, Építészmérnöki és Környezetvédelmi Mérnöki Kar Łódźban (Politechnika Łódźa, Wydział Budownictwa, Architektury i Inźynierii Środowiska); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1973-tól 1993-ig Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar - Wydział Budownictwa i Architektury és 1992 óta Építőmérnöki, Építészmérnöki és Környezetvédelmi Mérnöki Kar - Wydział Budownictwa, Architektury i Inżynierii Środowiska; a cím: 1973-tól 1978-ig inżynier architekt, 1978 óta a cím: magister inżynier architekt)

 

- Szczecini Műszaki Egyetem, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar Szczecinben (Politechnika Szczecińska, Wydział Budownictwa i Architektury); az építészi szakmai cím: inżynier architekt; magister inżynier architekt (1948-től 1954-ig Mérnöki Főiskola, Építészmérnöki Kar - Wyzsza Szkoła Inżynierska, Wydział Architektury, a cím: inżynier architekt, 1970 óta a cím: magister inżynier architekt és 1998 óta a cím: inżynier architekt), amelyekhez csatolni kell az illetékes lengyel területi építészi kamara által kiállított tagsági igazolást, amely építészeti tevékenység Lengyelországban történő végzésére jogosít.

21.

Portugália
Portugal

- a lisszaboni és portói képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma do curso especial de arquitectura” diploma

1987/1988

 

- a lisszaboni és portói képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma de arquitecto” diploma

 

- a lisszaboni és portói felsőfokú képzőművészeti iskolák által kiadott „diploma do curso de arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni felsőfokú képzőművészeti iskola által kiadott „diploma de licenciatura em arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni műszaki egyetem és a portói egyetem által kiadott „carta de curso licenciatura em arquitectura” diploma

 

- a lisszaboni műszaki egyetem felsőfokú műszaki intézete által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a portói egyetem természettudományi és műszaki kara által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a coimbrai egyetem természettudományi és műszaki kara által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (Licenciatura em engenharia civil)

 

- a minhói egyetem által kiadott építőmérnöki egyetemi diploma (termelés) [Licenciatura em engenharia civil (produçăo)]

22.

Románia/
România

c) a) Universitatea de Arhitectură şi Urbanism „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészeti és Urbanisztikai Egyetem, Bukarest):

2009/2010

 

aa) 1953-1966. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest), Arhitect (Építészet),

 

ab) 1967-1974. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest), Diploma de Arhitect, Specialitatea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki szak),

 

ac) 1975-1977. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet Bukarest, Építészmérnöki kar), Diplomă de Arhitect, Specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészetmérnöki szak),

 

ad) 1978-1991. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Sistematizare („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Rendszerezési Kar), Diplomă de Arhitect, Specializarea Arhitectură şi Sistematizare (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki és rendszerező szak),

 

ae) 1992-1993. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Arhitect, specializarea Arhitectură şi Urbanism (Építészmérnöki oklevél, építészmérnöki és urbanisztikai szak),

 

af) 1994-1997. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

ag) 1998-1999. Institutul de Arhitectură „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki Intézet, Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licentă, oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

ah) 2000. óta Universitatea de Arhitectură şi Urbanism „Ion Mincu” Bucureşti, Facultatea de Arhitectură („Ion Mincu” Építészmérnöki és Urbanisztikai Egyetem - Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

b) Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem):

 

ba) 1990-1992. Institutul Politehnic din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Politechnikai Intézet, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bb) 1993-1994. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bc) 1994-1997. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Construcţii (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

bd) 1998-1999. Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diploma de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

be) 2000 óta Universitatea Tehnică din Cluj-Napoca, Facultatea de Arhitectură şi Urbanism (Cluj-Napoca-i Műszaki Egyetem, Építészmérnöki és Urbanisztikai Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

c) Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi („Gh. Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi):

 

ca) 1993. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh. Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cb) 1994-1999. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh.Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cc) 2000-2003. Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Gh.Asachi” Műszaki Egyetem Iaşi, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

cd) 2004 óta Universitatea Tehnică „Gh. Asachi” Iaşi, Facultatea de Arhitectură „Gh. Asachi” (Műszaki Egyetem Iaşi, Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

d) Universitatea Politehnica din Timişoara („Politechnikai” Egyetem, Timişoara):

 

da) 1993-1995. Universitatea Tehnică din Timişoara, Facultatea de Construcţii (Műszaki Egyetem Timişoara, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură şi urbanism, specializarea Arhitectură generală (Építészmérnöki oklevél, építészeti és urbanisztikai tanulmányok, általános építészmérnöki szak),

 

db) 1995-1998. Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki Kar), Diplomă de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţăoklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

dc) 1998-1999. Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Licenţă, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Licenţă oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

dd) 2000 óta Universitatea Politehnica din Timişoara, Facultatea de Construcţii şi Arhitectură („Politechnikai” Egyetem, Timişoara, Építőmérnöki és Építészmérnöki Kar), Diploma de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

e) Universitatea din Oradea (Oradea-i Egyetem):

 

ea) 2002. Universitatea din Oradea, Facultatea de Protecţia Mediului (Oradeai Egyetem, Környezetvédelmi Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak),

 

eb) 2003 óta Universitatea din Oradea, Facultatea de Arhitectură şi Construcţii (Építészmérnöki és Építőmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak);

 

f) Universitatea Spiru Haret Bucureşti (Spiru Haret Egyetem, Bukarest):

 

fa) 2002 óta Universitatea Spiru Haret Bucureşti, Facultatea de Arhitectură (Spiru Haret Egyetem, Bukarest, Építészmérnöki Kar), Diplomă de Arhitect, profilul Arhitectură, specializarea Arhitectură (Építészmérnöki oklevél, építészeti tanulmányok, építészmérnöki szak).

23.

Svájc/Schweiz/

1. Dipl. Arch.

2004/2005

 

Suisse/Svizzera

ETH, arch. dipl.

2004/2005

 

EPF, arch. dipl. PF

2004/2005

 

2. Architecte diplőmé EAUG

 

3. Architekt REG A

 

Architecte REG A

 

Architetto REG A

24.

Szlovénia/
Slovenija

- építészmérnöki kar által odaítélt „univerzitetni diplomirani inženir arhitekture / univerzitetna diplomirana inženirka arhitekture” (építészmérnöki egyetemi oklevél), amelyhez csatolni kell az illetékes, törvény által elismert építészeti hatóság által kiállított igazolást, amely építészeti tevékenység végzésére jogosít

2006/2007

 

- műszaki kar által odaítélt egyetemi oklevél az „univerzitetni diplomirani inženir (univ.dipl.inž.) /univerzitetna diplomirana inzenirka” címről, amelyhez csatolni kell az illetékes, törvény által elismert építészeti hatóság által kiállított igazolást, amely építészeti tevékenység végzésére jogosít

25.

Szlovákia/
Slovensko

- a Szlovák Műszaki Egyetem (Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1950-1952 között odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavitel’stvo”) oklevél (cím: Ing.)

2006/2007

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építész- és Építőmérnöki Kara (Fakulta architektúry a pozemného stavitel’stva, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1952-1960 között odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építész- és Építőmérnöki Kara (Fakulta architektúry a pozemného stavitel’stva, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1952-1960 között odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavitel’stvo”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1961-1976 között odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1961-1976 között odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara (Fakulta architektúry, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1977 óta odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Ing. arch.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara (Fakulta architektúry, Slovenská vysoká škola technická) által Pozsonyban 1977 óta odaítélt „várostervezési” („urbanizmus”) oklevél (cím: Ing. arch.); Pozsonyban 1977-1997 között

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská vysoká škola technická) által odaítélt „építőmérnöki” („pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 1998 óta odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 2000-2001 között odaítélt „építőmérnök -építész szak” („pozemné stavby -špecializácia: architektúra”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta
-Slovenská technická univerzita) által Pozsonyban 2001 óta odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.)

 

- a Képzőművészeti és Tervezési Akadémia (Vysoká škola výtvarných umení) által Pozsonyban 1969 óta odaítélt „építészmérnöki” („architektúra”) oklevél (cím: Akad. arch. 1990-ig; Mgr. 1990-1992 között; Mgr. arch. 1992-1996 között; Mgr. art. 1997 óta)

 

- a Szlovák Műszaki Egyetem Általános Műszaki Kara (Stavebná fakulta, Technická univerzita) által Kassán 1981-1991 között odaítélt „építész- és építőmérnöki” („architektúra a pozemné stavby”) oklevél (cím: Ing.) amelyhez mellékelni kell:

 

- Pozsonyban a Szlovák Építész Kamara (Slovenská komora architektov) által kibocsátott engedélyt, amely vagy nem tartalmaz utalást a szakterületre vagy az „építőmérnöki” („pozemné stavby”) vagy a „területrendezési” („územné plánovanie”) szakterületet tünteti fel

 

- Pozsonyban a Szlovák Építőmérnöki Kamara (Slovenská komora stavebných inžinierov) által kibocsátott engedélyt az építőmérnöki szakterület feltüntetésével („pozemné stavby”)

26.

Finnország
Suomi/Finland

- a Műszaki Egyetem és az Oului Egyetem építész kara által kiadott oklevelek (arkkitehti - arkitekt) - a Műszaki Főiskolák által kiadott oklevelek (rakennusarkkitehti-byggnadsarkitekt)

1997/1998

27.

Svédország/
Sverige

- a Királyi Műszaki Intézet Építészeti Iskolája, a Chalmers Műszaki Intézet, valamint a Lund Egyetem Műszaki Intézete által kibocsátott diplomák (arkitekt, egyetemi építészi diploma)

1997/1998

 

- a „Svenska Arkitekters Riksförbund” (SAR) tagsági okiratai, ha az érintett személyek az irányelv hatálya alá tartozó államban részesültek képzésben

28.

Egyesült Királyság/
United Kingdom

- képesítések, amelyek a következő vizsgák letétele után nyerhetők el:
- a Royal Institute of British Architects vizsgája - építészmérnök-képző intézmények vizsgája: egyetemeken, műszaki főiskolákon, főiskolákon, akadémiákon, műszaki és művészeti intézményekben, amelyeket 1985. június 10-ig az Architects Registration Council of the United Kingdom már elismert vagy elismer a nyilvántartásba történt felvételhez (Architect)

1987/1988

 

- igazolás, amely bizonyítja, hogy annak birtokosa az 1931. évi Architects Registration Act 6. szakasz (1) bekezdésének a), b) vagy d) pontja értelmében megszerezte a jogot arra, hogy az építész szakmai címet viselje (Architect)

 

- igazolás, amely bizonyítja, hogy annak birtokosa az 1938. évi Architects Registration Act 2. szakasza értelmében megszerezte a jogot arra, hogy az építész szakmai címet viselje (Architect)

3. melléklet az 1/2008. (I. 11.) ÖTM rendelethez12

Az európai közösségi jog által meghatározott, a feltétel nélküli elismeréshez szükséges építészmérnöki képzési minimumkövetelmények

1. Az építészmérnöki képzés a következőkből áll:

a) összesen legalább ötéves, teljes idejű, egyetemen vagy azzal egyenértékű oktatási intézményben végzett, sikeres egyetemi szintű vizsgával lezárt tanulmányok; vagy

b) négy évnél nem rövidebb, teljes idejű, egyetemen vagy azzal egyenértékű oktatási intézményben végzett, sikeres egyetemi szintű vizsgával lezárt tanulmányok, és kétéves, bizonyítvánnyal igazolt szakmai gyakorlat a 4. pontban foglaltaknak megfelelően.

2. Az 1. pont szerinti tanulmányok fő elemét az építészetnek kell képeznie. A tanulmányokban egyensúlyt kell fenntartani az építészeti képzés elméleti és gyakorlati vonatkozásai között, valamint biztosítani kell legalább a következő ismeretek, képességek és készségek elsajátítását:

a) az esztétikai és műszaki követelményeket is kielégítő építészeti tervek elkészítésének képessége;

b) az építészettörténet és az építészeti elméletek, valamint a kapcsolódó művészetek, technológiák és tudományok megfelelő ismerete;

c) az építészeti tervezés minőségére ható képzőművészetek ismerete;

d) a várostervezés és a tervezés megfelelő ismerete, a tervezési folyamathoz szükséges képességek megléte;

e) az emberek és épületek, az épületek és a környezet közötti kapcsolat ismerete, valamint annak a szükségszerűségnek a megértése, hogy az épületeket és a közöttük lévő teret az emberi igényekhez és léptékekhez kell igazítani;

f) az építészmérnöki szakma és az építészmérnök társadalmon belüli szerepének megértése, különösen a társadalmi tényezőket figyelembe vevő előzetes tervek készítésében;

g) a tervezési projektekhez szükséges vizsgálati módszerek és a vázlatkészítés ismerete;

h) a szerkezettervezés és az épülettervezéssel kapcsolatos építési és műszaki problémák megértése;

i) a fizikai problémák és technológiák, valamint az épületek funkcióinak ismerete, hogy azokban a fenntartható fejlődés keretében kényelmes és az éghajlat elleni védelmet biztosító belső feltételeket lehessen teremteni;

j) a szükséges tervezési szakértelem, amely kielégíti a felhasználók igényeit a költségtényezők és az építési előírások szabta keretek között;

k) azon iparágak, szervezetek, szabályozások és eljárások megfelelő ismerete, amelyek szerepet játszanak a tervezést követő kivitelezésben, valamint a tervek általános tervbe történő foglalásában.

3. Az 1. és a 2. pontban meghatározott egyetemi képzés években kifejezett időtartama kiegészítésképpen az ezzel egyenértékű ECTS-kreditek számával is meghatározható.

4. Az 1. pont b) alpontjában meghatározott szakmai gyakorlatra kizárólag a tanulmányok első három évének lezárása után kerülhet sor. A szakmai gyakorlatból legalább egy évnek a 2. pontban említett tanulmányok során elsajátított ismereteken, készségeken és képességeken kell alapulnia. E célból a szakmai gyakorlatot a saját tagállam illetékes hatósága által kiadott engedéllyel rendelkező személy vagy szerv felügyelete alatt kell elvégezni. E felügyelt szakmai gyakorlatra bármely országban sor kerülhet. A szakmai gyakorlatot a saját tagállam illetékes hatósága értékeli.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!