• Tartalom

45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet

45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet

a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról

2024.08.13.

A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. §-a (2) bekezdésének c)–g) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az e rendeletben foglaltakat – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – az Európai Unión belüli forgalmazásra szánt dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozatalára kell alkalmazni.

(2) A rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni

a) azon dísznövény szaporítóanyagokra, amelyeket harmadik országban való forgalomba hozatalra szánnak, ha az ilyenként beazonosítható és a szükséges mértékig elkülönített,

b) olyan növényanyagokra, amelyeknek termékeit nem díszítés céljára szánják, ha azok forgalomba hozatala egyéb közösségi jogszabály hatálya alá tartozik,

c) olyan vetőmagra, amelynél az előállított és forgalomba hozott mennyiség forgalmazónként nem haladja meg szemenkénti kiszerelés esetében a 10 000 szemet, súlyegységes kiszerelés esetén az ezermag tömeg százszorosát, és a dísznövény hibridek esetén az ezermag tömeget,

d) olyan növények bizonyos fajainak vagy csoportjainak vetőmagjára, amelyet további szaporítóanyag-előállításra szánnak és nincs szoros összefüggés a vetőmag minősége és az abból nevelt növényanyag minősége között, valamint amely tekintetében a dísznövények szaporítóanyagainak forgalmazásáról szóló, 1998. július 20-i 98/56/EK tanácsi irányelv 17. cikkében foglalt eljárás szerint az Európai Bizottság döntést hozott, hogy az e rendeletnek megfelelő követelmények közül néhány vagy valamennyi ne vonatkozzék a növények bizonyos fajainak vagy csoportjainak vetőmagjára,

e) a kísérleti vagy tudományos célra, nemesítési anyagnak vagy a genetikai sokszínűség megőrzése céljára szánt dísznövény szaporítóanyagra.

(3)1 A dísznövény szaporítóanyag minőségi kérdései vonatkozásában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a felelős hatóság.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. dísznövény szaporítóanyag: díszítési célt szolgáló növény vetőmagja, vegetatív szaporító alapanyaga, valamint ültetési anyaga,

2.2 dísznövénytermesztő: dísznövénytermesztést forgalomba hozatal céljából végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet,

3. EK minőségű szaporítóanyag: a vonatkozó közösségi jogszabályokban és az e rendeletben foglaltaknak megfelelően előállított, forgalomba hozott, dokumentált és ellenőrzött szaporítóanyag,

4. fajtaazonos: megjelölésének megfelelő fajtájú (klónú) szaporítóanyag,

5. fajtatiszta szaporítóanyag: a tétel vagy a csomagolási egység megjelölésétől eltérő fajú, fajtájú egyedet nem tartalmazó szaporítóanyag,

6. hagymás dísznövények: hagymával, hagymagumóval, gumóval, gyökértörzzsel (rhizóma) szaporítható dísznövények,

7. harmadik ország: az Európai Unió tagállamain (a továbbiakban: tagállam) kívüli bármely ország,

8. hivatalosan bejegyzett fajta: valamely tagállam hivatalos fajtajegyzékében, a Közösségi Fajtajegyzékben vagy a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő fajta,

9.3 forgalmazó: dísznövény szaporítóanyag termesztésével és forgalomba hozatalával hivatásszerűen foglalkozó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet,

10. közismert fajta: régóta termesztett, a szakirodalomban leírt, élőgyűjteményben hozzáférhető fajta,

11. kritikus pont: a dísznövény szaporítóanyag előállítása, tárolása, forgalomba hozatala folyamatában kijelölt lényeges technológiai fázis,

12. minta: a mintavétel előírásainak megfelelően képzett egységtömeg, amely az egész szaporítóanyag tételt képviseli (reprezentálja),

13. mintavétel: az a művelet, amelynek során a szaporítóanyag tételből meghatározott módon olyan kisebb mennyiséget (mintát) vételeznek, amely hűen tükrözi az egész tétel átlagos összetételét és minőségét,

14. szaporítás: generatív vagy vegetatív úton történő reprodukálás,

15. tárolás: a dísznövény szaporítóanyag szakszerű megőrzése annak forgalomba hozataláig,

16. tétel: meghatározott számú homogén összetételű és azonos származású árut jelölő szaporítóanyag-mennyiség.

A dísznövény szaporítóanyagok

forgalomba hozatalának általános feltételei

3. § (1) A dísznövény szaporítóanyag akkor hozható forgalomba, ha

a) a tétel kellően egynemű,

b) megfelel az 5. § szerinti kísérő okmányon igazolt 4. § szerinti EK minőségnek.

(2) A valamely tagállamból származó, illetve az odaszállított dísznövény szaporítóanyag forgalomba hozatala belföldi forgalmazásnak minősül.

(3) A harmadik országban való forgalomba hozatalra szánt dísznövény szaporítóanyagot – amennyiben a forgalmazó nem kéri annak jelen rendelet szerinti minősítését – az előállítás, tárolás, szállítás alatt szigorúan el kell különíteni.

(4)4 A növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a szaporítóanyagokat a zárlati károsítók, a NÉBIH és a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal az e rendeletben előírt minőségi követelmények tekintetében vizsgálja, beleértve a minőséget befolyásoló károsítókat.

A szaporítóanyaggal szemben támasztott

követelmények

4. § (1)5 A dísznövény szaporítóanyagának legalább vizuális vizsgálat alapján a termőhelyen gyakorlatilag mentesnek kell lennie a 2019/2072/EU bizottsági végrehajtási rendelet IV. melléklet D. részében a dísznövények adott szaporítóanyagai tekintetében felsorolt valamennyi károsítótól.

(1a)6 A dísznövény forgalomba kerülő szaporítóanyagán az uniós vizsgálatköteles nemzárlati károsítók mennyisége – legalább vizuális vizsgálat alapján – nem haladhatja meg a 2019/2072/EU bizottsági végrehajtési rendelet IV. melléklet D. részében meghatározott vonatkozó küszöbértékeket.

(1b)7 A dísznövény szaporítóanyagának legalább vizuális vizsgálat alapján gyakorlatilag mentesnek kell lennie a 2019/2072/EU bizottsági végrehajtási rendelet IV. melléklet D. részében a dísznövények adott szaporítóanyagai tekintetében felsorolt károsítóktól eltérő valamennyi olyan károsítótól, amely csökkenti az adott szaporítóanyagok felhasználhatóságát és minőségét, és nem is mutathatják ilyen károsító semmilyen jelét vagy tünetét.

(1c)8 A dísznövény szaporítóanyagnak meg kell felelnie továbbá a 2016/2031/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokban az uniós zárlati károsítókra, a védett zónás zárlati károsítókra és az uniós vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra meghatározott követelményeknek, valamint a rendelet 30. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott intézkedéseknek.

(2) A dísznövény szaporítóanyagnak faj- és fajtaazonosnak kell lennie, valamint megfelelő faj- és fajtatisztasággal kell rendelkeznie.

(3) A dísznövény szaporítóanyagnak mentesnek kell lennie minden olyan hiányosságtól, mechanikai sérüléstől, amely felhasználását hátrányosan befolyásolhatja, biztosítani kell a jó kondíciót és a felhasználásnak megfelelő méretet.

(4) A vetőmagnak megfelelő csírázóképességgel, kielégítő fajtaazonossággal és fajtatisztasággal kell rendelkeznie. A vetőmag felhasználhatóságát csökkentő betegségek és káros élő szervezetek szintjének a lehető legalacsonyabbnak kell lennie. A vetőmagnak eleget kell tennie a 2. számú mellékletben foglalt minőségi előírásoknak.

(5) A citrusfélék szaporítóanyagának az (1)–(4) bekezdésben foglaltakon túl az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:

a)9 a szaporítóanyagnak olyan anyanövényről kell származnia, amelyet előzőleg a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal, valamint a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal ellenőrzött és vírusoktól, vírusszerű szervezetektől, illetve betegségektől mentesnek talált,

b)10 a szaporítóanyagot a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal, valamint a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal ellenőrizte és vírusoktól, vírusszerű szervezetektől, valamint betegségektől mentesnek találta az utolsó vegetációs ciklus kezdetétől, valamint

c) oltás esetén vírusokra nem fogékony alanyt használtak.

(6)11 A hagymás dísznövények szaporítóanyagának – az (1)–(3) bekezdésben foglaltakon túl – közvetlenül olyan növényállományról kell származnia, amelyet a tenyészidőszak folyamán a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal, valamint a növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal megvizsgált, és kártevőktől, kórokozóktól, valamint a károsítás bármilyen jelétől vagy tünetétől mentesnek talált.

(7)12

A dísznövény szaporítóanyagot kísérő okmányok és jelölések

5. § (1) A dísznövény szaporítóanyagot tételenként elkülönítve kell nyilvántartani a szaporítás, a nevelés és a forgalomba hozatal valamennyi részfolyamata alatt.

(2) A dísznövény szaporítóanyag – amennyiben dísznövénytermesztőknek vagy forgalmazóknak hozzák forgalomba – csak olyan tételekben forgalmazható, amelyek rendelkeznek a forgalmazó által az e rendeletben foglaltaknak megfelelően kiállított címkével, illetve okmánnyal.

(3) Az árut kísérő címkének vagy okmánynak olyan, a rendeltetésnek megfelelő anyagból kell készülnie, amelyet korábban ilyen célra nem használtak. A címkét, illetve az okmányt az Európai Unió legalább egyik hivatalos nyelvén kell kiállítani.

(4)13 Az árut kísérő okmány lehet a NÉBIH, által rendszeresített okmány vagy a (6) bekezdés szerint kibővített tartalmú növényútlevél, illetve a forgalmazó által kiállított bármely olyan bizonylat vagy okmány (számla, nyugta, kísérő jegyzék, szállítólevél stb.), amelyet általában kereskedelmi célra használnak.

(5) A címkén, csomagoláson, illetve okmányon jól látható és el nem távolítható módon fel kell tüntetni

a) az „EK minőség” jelölést,

b)14 Magyarország tagállami kódját,

c)15 a NÉBIH, nevét vagy azonosító kódját,

d)16 a forgalmazói tevékenységre vonatkozó, a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal által kiadott engedély számát,

e) az egyedi sorszámot, naptári hét- vagy tételszámot,

f) a botanikai nevet,

g) ahol szükséges, a fajta megnevezését (alany esetén annak megnevezését vagy jelét),

h) ahol szükséges, a növénycsoport megjelölését,

i) a szaporítóanyag mennyiségét,

j) vetőmag esetén a tisztasági és csírázási százalékot,

k) ha a dísznövény szaporítóanyag harmadik országból származik, az előállítás helye szerinti ország nevét.

(6) Amennyiben a dísznövény szaporítóanyag forgalmazása a külön jogszabály rendelkezései alapján növényútlevélhez kötött, úgy a forgalmazó döntése alapján az 5. § (2) bekezdése szerinti címke vagy okmány növényútlevélnek minősülhet, amennyiben tartalmazza a külön jogszabályban előírt adatokat. A címkén vagy kísérő okmányon a többi adattól jól elkülönítve kell szerepelnie:

a) az „EK minőség” jelölésének,

b)17 a NÉBIH, nevének vagy kódjának,

c) a fajta, az alany vagy a növénycsoport nevének,

d)18 a forgalmazói tevékenységre vonatkozó, a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal által kiadott engedély számának, valamint

e) harmadik országból való származás esetén az előállító ország nevének.

(7) Ha az okmány hatósági igazolást tartalmaz, azt az okmány többi tartalmától jól láthatóan el kell különíteni.

(8) A címke és okmány csak az adott tételre érvényes, annak újbóli felhasználása tilos.

(9)19 Az e rendeletben meghatározott információt tartalmazó címke és okmány kiállítására minden olyan forgalmazó jogosult, akit dísznövény szaporítóanyag forgalmazóként nyilvántartásba vettek, valamint a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény (a továbbiakban: törvény) és e rendelet előírásait megtartja. Ha a NÉBIH, illetve a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a forgalmazó ezen feltételek valamelyikének nem felel meg, és a forgalomba hozatalt határozott időre megtiltja, a forgalmazó árut kísérő okmányt nem adhat ki.

(10) Ha dísznövény szaporítóanyagot nem dísznövény- termesztő vagy forgalmazó részére hoznak forgalomba, a címkézésre és okmánykiadásra vonatkozó követelmények az alapvető termékinformációk feltüntetésére korlátozódhatnak.

A fajtanévhasználat szabályai

6. § (1) Dísznövény szaporítóanyagot akkor lehet fajtanévvel forgalomba hozni, ha a fajta

a) növényfajta-oltalom alatt áll,

b) hivatalosan bejegyzett,

c) közismert, vagy

d) részletes leírásával és megnevezésével együtt szerepel egy, a forgalmazó által vezetett listán.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a forgalmazó által vezetett listákat lehetőség szerint az elfogadott nemzetközi irányelveknek megfelelően kell elkészíteni. A listát kérésre a felelős hatóság rendelkezésére kell bocsátani.

(3) Ha a forgalmazó a szaporítóanyag megnevezésénél az (1) bekezdésben foglalt fajtanév helyett növénycsoport megnevezést használ, az nem lehet összetéveszthető semmilyen más fajta nevével.

(4) Növényfajta oltalom alatt álló fajtát csak a lajstromba bejegyzett, hivatalosan bejegyzett fajtát csak a bejegyzett, közismert fajtát pedig csak a közismert néven szabad forgalomba hozni.

(5) A fajták névhasználatánál a tagállamokban lehetőleg egységes elnevezést kell alkalmazni.

A dísznövény szaporítóanyag forgalmazási tevékenység engedélyezése és a forgalmazók nyilvántartásba vétele20

7. § (1)21 Az a belföldi székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező forgalmazó, aki dísznövénytermesztő vagy másik forgalmazó részére dísznövény szaporítóanyagot állít elő, illetve forgalmaz, köteles tevékenységét a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalnál engedélyeztetni.

(2)22 Az engedély iránti, a 3. számú melléklet szerinti adatokat tartalmazó kérelmet és mellékleteit a NÉBIH honlapján közzétett formanyomtatványon írásban kell benyújtani a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalhoz.

(3)23

(4)24

(5)25 A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal, a beérkezett kérelmeket tartalmi és formai szempontból vizsgálja, majd helyszíni szemlén ellenőrzi, hogy a kérelmezőnél adottak-e a dísznövény szaporítóanyag előállítás, illetve forgalmazás jogszabályban előírt feltételei.

(6)26 A (2) bekezdésben foglaltakat teljesítő, valamint a törvényben és e rendeletben előírt feltéteknek megfelelő forgalmazói tevékenységet a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal engedélyezi. A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal az általa kiadott végleges engedély megküldésével értesíti a NÉBIH-et, amely a forgalmazót felveszi a dísznövény szaporítóanyag forgalmazók nyilvántartásába.

(7) A nyilvántartásba vétel a kereskedelmi tevékenységhez szükséges egyéb feltételekre vonatkozó követelmények teljesítése alól nem mentesít.

(8)27 A forgalmazó 30 napon belül köteles írásban jelenteni a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatalnak, ha bejelentett adataiban bármiféle változás következett be, tevékenységét megszünteti vagy szünetelteti. A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a forgalmazó adataiban történt változásnak megfelelően – ha az az engedélyezési határozatot érinti – módosítja az engedélyt, és erről egyidejűleg értesíti a NÉBIH-et.

(9)28 A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal megtagadhatja az engedély kiadását, ha a kérelmező a kérelem benyújtását megelőzően szándékosan és súlyosan megsértette a szaporítóanyag forgalmazásra vonatkozó jogszabályok előírásait.

A forgalmazási engedély visszavonása és a forgalmazó nyilvántartásból való törlése29

8. § (1)30 A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal az engedélyt visszavonja, ha az engedélyes

a) a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységét megszünteti,

b) a dísznövény szaporítóanyag forgalmazással kapcsolatos jogszabályokat súlyosan vagy ismételten megszegi vagy

c) a tevékenységét három egymást követő évben szünetelteti.

(1a)31 A növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal az (1) bekezdés szerinti végleges döntésről értesíti a NÉBIH-et, amely törli a forgalmazót a nyilvántartásból.

(2)32 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal, meghatározza a forgalmazó birtokában lévő szaporítóanyag forgalomba hozatalának vagy megsemmisítésének határidejét, egyidejűleg intézkedik a forgalmazó részére kiadott engedély számának címkén vagy kísérő okmányon való használatának határidejéről is.

(3)33 Szaporítóanyag forgalomba hozataltól való eltiltás esetén a tevékenység engedélyezése 12 hónapon belül nem kérelmezhető újra.

A szaporítóanyag forgalmazókra vonatkozó előírások, belső felügyelet és ellenőrzés

9. § (1) A forgalmazónak biztosítania kell, hogy az általa forgalmazott szaporítóanyag a törvényben és e rendeletben foglalt követelményeknek megfeleljen.

(2) A forgalmazók nyilvántartást vezetnek beszerzéseikről és értékesítéseikről, valamennyi készletmozgásról, valamint a szaporításokról és a nevelés alatti állományokról.

(3) A forgalmazók azonosítják és megfigyelik a termelési folyamatuk kritikus pontjait, szükség esetén mintákat vesznek, a megfelelő eszközökkel és szakértelemmel rendelkező laboratóriumban végzendő vizsgálathoz.

(4)34 A forgalmazók a NÉBIH, illetve a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal ellenőrzéséig, de legalább két évig megőrzik és ellenőrzésre bemutatják a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásokat, illetve a (3) bekezdés szerinti megfigyelésekre vonatkozó információkat és feljegyzéseket.

(5) Az a forgalmazó, amelynek tevékenysége mások által előállított dísznövény szaporítóanyag csomagolására és forgalomba hozatalára korlátozódik, feljegyzést csak az általa vásárolt, szállított és forgalomba hozott termékekről köteles vezetni.

(6) A forgalmazónak az olyan szaporítóanyag tekintetében, amely a látható jelek vagy tünetek alapján valószínűsíthetően nem mentes a minőséget hátrányosan befolyásoló károsítóktól, kezelést kell alkalmaznia. Ha az szükséges, a forgalmazónak az ilyen szaporítóanyagot el kell távolítania a többi szaporítóanyag közül és meg kell semmisítenie.

Külső felügyelet és ellenőrzés

10. § (1)35 A NÉBIH, illetve a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a dísznövény szaporítóanyag forgalmazóknál szükség szerint időszakosan ellenőrzi a vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartását.

(2)36 A NÉBIH, illetve a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal a bejegyzett dísznövény szaporítóanyag forgalmazók minősítését és ellenőrzését az adott évi tevékenységnek megfelelő ütemezésben és gyakorisággal, a NÉBIH honlapján közzétett, a 4. számú melléklet szerinti adattartalmú bejelentés alapján az évente közölt adatok figyelembevételével végzi.

Szerződéses termeltetés

11. § (1)37 Nyilvántartásba vett forgalmazó termeltetési szerződést köthet dísznövény szaporítóanyag szaporítására, termesztésére és feldolgozására olyan természetes vagy jogi személlyel, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel, aki/amely nem szerepel a NÉBIH, nyilvántartásában.

(2) A termeltetési szerződést kötő forgalmazó köteles biztosítani a kiinduló szaporítóanyagot, a szakirányítást, illetve a megtermelt, feldolgozott szaporítóanyag felvásárlását, továbbá felel az adminisztratív és szakmai elszámolásért.

(3)38 A termeltetési szerződést kötő forgalmazónak a termeltetésről nyilvántartást kell vezetnie, valamint a tevékenység megkezdése előtt legalább 30 nappal be kell jelentenie a NÉBIH számára az ellenőrzéshez szükséges adatokat az 5. számú melléklet szerinti tartalommal a NÉBIH honlapján közzétett nyomtatványon. A szerződéses termeltetés ellenőrzését a növénytermesztési hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal végzi.

Engedményes szaporítóanyag

12. §39 Az e rendelet követelményeit kielégítő szaporítóanyagok kínálatának – az Európai Unión belül áthidalhatatlan – időszakos nehézségei esetén a NÉBIH, engedélyezheti az e rendeletben foglaltaknak részben nem megfelelő szaporítóanyag meghatározott ideig való forgalomba hozatalát az Európai Bizottság felhatalmazása alapján, ha az a növény-egészségügyi előírásoknak egyébként megfelel.

Szaporítóanyag behozatala harmadik országból

13. §40 Harmadik országból származó szaporítóanyag Magyarország területére akkor hozható be, ha az Európai Unió részéről az egyenértékűség megállapítása megtörtént, vagy ha nem, az megfelel az e rendeletben a forgalmazó, a szaporítóanyag fajtaazonossága, jellemzői, termesztő közege, ellenőrzése, csomagolása és jelölése vonatkozásában megállapított követelményeknek. A kísérő okmányon a származási országot is fel kell tüntetni.

14. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a dísznövény szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló 62/2004. (IV. 27.) FVM rendelet.

(2)41 E rendeletnek az agrárminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó egyes agrártárgyú rendeletek módosításáról szóló 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelettel történő módosítása hatálybalépését42 megelőzően a NÉBIH által nyilvántartásba vett dísznövény szaporítóanyag forgalmazó tevékenységet végző által forgalmazni kívánt szaporítóanyag kísérő okmányán, illetve címkéjén a forgalmazó NÉBIH-től kapott nyilvántartási számát kell feltüntetni.

15. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 98/56/EK irányelve (1998. július 20.) a dísznövények szaporítóanyagainak forgalmazásáról,

b) a Bizottság 93/49/EGK irányelve (1993. június 23.) a 91/682/EGK tanácsi irányelv értelmében a dísznövények szaporítóanyagaira és a dísznövényekre vonatkozó feltételek jegyzékének kidolgozásáról,

c) a Bizottság 1999/67/EK irányelve (1999. június 28.) a 91/682/EGK tanácsi irányelv értelmében a dísznövények szaporítóanyagaira és a dísznövényekre vonatkozó feltételek jegyzékének kidolgozásáról szóló 93/49/EGK irányelv módosításáról,

d) a Bizottság 1999/66/EK irányelve (1999. június 28.) a 98/56/EK tanácsi irányelv alapján a szállító által kiállított címkére vagy más dokumentumra vonatkozó követelmények kidolgozásáról,

e) a Bizottság 1999/68/EK irányelve (1998. június 28.) a szállítók által a 98/56/EK tanácsi irányelv szerint vezetett dísznövény-fajtajegyzékre vonatkozó kiegészítő rendelkezések meghatározásáról,

f)43 a Bizottság 2018/484/EU végrehajtási irányelve (2018. március 21.) a 93/49/EGK irányelvnek a Palmae családba tartozó egyes nemzetségek és fajok szaporítóanyagai által a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) vonatkozásában teljesítendő követelmények tekintetében történő módosításáról,

g)44 a Bizottsági 2020/177/EU végrehajtási irányelve (2020. február 11.) a 66/401/EGK, a 66/402/EGK, a 68/193/EGK, a 2002/55/EK, a 2002/56/EK és a 2002/57/EK tanácsi irányelvnek, a 93/49/EGK és a 93/61/EGK bizottsági irányelvnek, valamint a 2014/21/EU és a 2014/98/EU végrehajtási irányelvnek a vetőmagok és egyéb növényi szaporítóanyagok károsítói tekintetében történő módosításáról.

h)45 a Bizottság (EU) 2022/2438 végrehajtási irányelve (2022. december 12.) a 93/49/EGK irányelvnek és a 2014/98/EU végrehajtási irányelvnek a dísznövények szaporítóanyagain, a gyümölcstermő növények szaporítóanyagain és a gyümölcstermesztésre szánt gyümölcstermő növényeken jelen lévő uniós vizsgálatköteles nemzárlati károsítók tekintetében történő módosításáról.

16. §46 E rendelet

a) a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről, a 228/2013/EU, a 652/2014/EU és az 1143/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 69/464/EGK, a 74/647/EGK, a 93/85/EGK, a 98/57/EK, a 2000/29/EK, a 2006/91/EK és a 2007/33/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. október 26-i 2016/2031/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint

b) a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről szóló (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes végrehajtási feltételeinek megállapításáról, valamint a 690/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről és az (EU) 2018/2019 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2019. november 28-i 2019/2072/EU bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. számú melléklet a 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelethez47

2. számú melléklet a 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelethez


Magról szaporítható dísznövények minőségi feltételei

A vetőmagnak az alábbi feltételeknek is eleget kell tennie:

Faj

Tisztaság
% legalább

Idegen mag tartalom
% legfeljebb

Csírázóképesség
% legalább

Achillea filipendulina
Sárga cickafark

88,0

0,2

55

Adonis vernalis
Tavaszi hérics

95,0

0,2

50

Ageratum haustonianum
Kenderpakóca

88,0

0,2

60

Agrostemma githago
Díszkonkoly

92,0

0,2

60

Althaea x hybrida
Egynyári mályvarózsa

92,0

0,2

60

Alcea rosea
Teltvirágú festőmályva

92,0

0,2

50

Alyssum montanum
Hegyi ternye
Alyssum saxatile
Szirti ternye

92,0

0,5

60

Amaranthus caudatus
Rókafark
Amaranthus hypochondriacus
Piros amarant
Amaranthus paniculatus
Bíbor amarant

95,0

0,2

70

Amberboa moschata
Illatos búzavirág

92,0

0,5

50

Anchusa capensis
Nyári nefelejcs

92,0

0,5

60

Anemone coronaria
Szellőrózsa

85,0

0,5

50

Antirrhinum majus
Oroszlánszáj

93,0

0,2

60

Aquilegia spp.
Harangláb

95,0

0,5

55

Arabis alpina
Ikravirág

90,0

0,5

60

Arctotis stoechadifolia
Medvefül

85,0

0,5

50

Asclepias spp.
Selyemkóró

90,0

0,5

50

Asparagus spp.
Díszspárga fajok

98,0

0,2

50

Aster spp.
Évelő őszirózsa

95,0

0,5

60

Atriplex hortensis
Díszlaboda

92,0

0,5

50

Aubrieta deltoidea
Pázsitviola

92,0

0,2

65

Begonia semperflorens
Folytonnyíló begónia
Begonia x tuberhybrida
Gumós begónia

88,0

0,1

55

Bellis perennis
Százszorszép

92,0

0,2

60

Calceolaria x herbeohybrida
Papucsvirág

93,0

0,1

55

Calendula officinalis
Körömvirág

92,0

0,5

65

Callistephus chinensis
Őszirózsa

95,0

0,5

65

Campanula carpatica
Havasi harangvirág

92,0

0,5

50

Campanula garganica
Baracklevelű harangvirág

92,0

0,5

60

Campanula medium
Harangvirág

92,0

0,2

60

Cannabis sativa
Díszkender

95,0

0,5

70

Capsicum annuum
Díszpaprika

98,0

0,2

70

Celosia argentea
Ezüst magyarparéj

95,0

0,2

60

Centaurea cyanus
Kerti búzavirág

92,0

0,5

55

Centranthus ruber
Sarkantyúvirág

92,0

0,5

60

Cerastium tomentosum
Molyhos madárhúr

90,0

0,5

60

Cheiranthus cheiri
Sárga viola

95,0

0,5

65

Chrysanthemum carinatum
Húsos margitvirág
Chrysanthemum segetum
Nyári margaréta

90,0

0,2

50

Chrysanthemum multicaule
Sárgavirágú margaréta

90,0

0,2

45

Clarkia amoena
Tündérkürt

95,0

0,2

60

Clarkia unguiculata
Klárcsi

93,0

0,2

65

Cleome hassleriana
Kleopátra tűje

92,0

0,5

50

Coleus blumei
Mozaikvirág

90,0

0,1

50

Consolida regalis
Egynyári szarkaláb

95,0

0,2

60

Convolvulus tricolor
Törpe hajnalka

95,0

0,5

60

Coreopsis tinctoria
Tarka szépecske
Coreopsis grandiflora
Nagyfészkű szépecske

94,0

0,2

55

Cosmos bipinnatus
Pillangóvirág

95,0

0,5

65

Cosmos sulphureus
Sárga pillangóvirág

95,0

0,5

65

Cyclamen persicum
Ciklámen

96,0

0,1

70

Cucurbita spp.
Dísztök

98,0

0,5

65

Dahlia pinnata
Dália (Györgyike)

95,0

0,5

65

Delphinium cultorum
Évelő szarkaláb

95,0

0,2

60

Digitalis purpurea
Piros gyűszűvirág

95,0

0,5

75

Dianthus barbatus
Törökszegfű

95,0

0,5

65

Dianthus caryophyllus
Kerti szegfű

95,0

0,2

65

Dianthus chinensis
Kínai szegfű

95,0

0,2

60

Dianthus deltoides
Mezei szegfű

92,0

0,5

65

Dimorphoteca sinuata
Viharvirág

92,0

0,2

55

Doronicum orientale
Zergevirág

92,0

0,2

50

Echinpos ritro
Kék szamárkenyér

92,0

0,2

50

Erigeron speciosus
Küllőrojt

90,0

0,5

60

Erysimum diffusum
Szürkerepcsény

95,0

0,5

60

Eschscholtzia californica
Kaliforniai mák

95,0

0,2

65

Euphorbia marginata
Jégvirág

95,0

0,2

50

Fatsia japonica
Arália

97,0

0,1

50

Freesia refracta
Frézia

97,0

0,1

60

Gaillardia aristata
Sárga kokárdavirág
Gaillardia pulchella
Kétszínű kokárdavirág

85,0

0,5

50

Gazania rigens
Záporvirág

80,0

0,5

50

Gerbera jamesonii
Gerbera

95,0

0,5

60

Gilia tricolor
Gilia

92,0

0,2

65

Godetia whitney
Nyári azalea

95,0

0,2

60

Gomphrena globosa
Bíborgömböcske

85,0

0,5

50

Goniolimon tataricum
Évelő sóvirág

96,0

0,2

50

Gypsophila elegans
Egynyári fátyolvirág

95,0

0,2

70

Gypsophila paniculata
Boglyas fátyolvirág

95,0

0,2

50

Helianthus annuus
Dísznapraforgó

95,0

0,2

75

Helianthus debilis
Kisvirágú napraforgó

96,0

0,2

60

Helichrysum bracteatum
Szalmarózsa

93,0

0,2

60

Heliotropium arborescens
Kerti vanília

92,0

0,2

50

Helipterum roseum
Rózsás napsugárka

92,0

0,2

50

Iberis amara
Tatárvirág
Iberis sempervirens
Örökzöld tatárvirág

94,0

0,2

60

Iberis umbellata
Ernyős tatárvirág

92,0

0,2

65

Impatiens balsamina
Nebáncsvirág

95,0

0,2

70

Impatiens walleriana
Vízifukszia

95,0

0,1

60

Ipomoea tricolor
Kékszínű hajnalka

95,0

0,5

50

Kalanchoe blossfeldiana
Korallvirág

96,0

0,5

60

Kniphofia uvaria
Fáklyaliliom

95,0

0,2

50

Kochia scoparia
Seprűfű

92,0

0,2

60

Lagenaria siceraria
Lopótök

98,0

0,5

65

Lathyrus odoratus
Szagos bükköny

96,0

0,5

65

Lavatera trimestris
Kerti madármályva

95,0

0,2

55

Leucanthemum vulgare
Évelő margaréta
Leucanthemum maximum
Óriás margitvirág

90,0

0,2

50

Limonium spp.
Sóvirág

96,0

0,2

55

Linum grandiflorum
Piros len

95,0

0,2

60

Lobelia erinus
Kék lobélia

92,0

0,2

60

Lobularia maritima
Füles ternye

92,0

0,5

60

Lunaria annua
Júdás pénz

96,0

0,2

60

Lupinus hybridus
Egynyári csillagfürt
Lupinus polyphilus
Évelő csillagfürt

95,0

0,5

60

Lychnis chalcedonica
Égő szerelem

95,0

0,5

65

Malcolmia maritima
Tengeri viola

95,0

0,5

65

Malope trifida
Tölcsérmályva

95,0

0,2

60

Matthiola longipetala
Görögviola

95,0

0,5

65

Matthiola incana
Kerti viola

95,0

0,2

60

Mirabilis jalapa
Csodatölcsér

96,0

0,5

65

Molucella laevis
Kagylóvirág

95,0

0,2

50

Myosotis sylvatica
Nefelejcs

95,0

0,2

50

Nicotiana alata
Díszdohány

97,0

0,2

65

Nierembergia hippomanica
Nierembergia

92,0

0,2

50

Nigella damascena
Borzaskata

96,0

0,2

60

Oenothera spp.
Ligetszépe

96,0

0,3

60

Papaver orientale
Keleti mák
Papaver rhoeas
Díszpipacs

97,0

0,2

65

Papaver somniferum
Díszmák

95,0

0,2

70

Pennisetum spp.
Tollborzfű

85,0

0,2

50

Penstemon barbatus
Szakállas bugatölcsér
Penstemon hybridus
Pensztemon

92,0

0,2

50

Perilla frutescens
Fekete csalán

95,0

0,2

60

Petunia x hybrida
Petúnia

93,0

0,5

65

Petunia x hybrida var grandiflora
Nagyvirágú és fodros petúnia

92,0

0,5

55

Phacelia campanularia
Mézfű

96,0

1,0

60

Pharbitis purpurea
Bíboros hajnalka

95,0

0,5

65

Phlox drummondii
Kerti lángvirág

95,0

0,2

60

Phlox subulata
Évelő lángvirág

95,0

0,2

60

Physalis spp.
Lampionvirág

97,0

0,2

60

Platycodon grandiflorum
Hírharang

92,0

0,5

60

Portulaca grandiflora
Porcsinrózsa

90,0

0,5

55

Primula auricula
Cifra kankalin

92,0

0,2

50

Primula malacoides
Orgonavirágú kankalin
Primula obconica
Óriás virágú kankalin

95,0

0,1

50

Primula veris
Kerti kankalin

95,0

0,2

50

Primula vulgaris
Szártalan kankalin

95,0

0,5

50

Reseda odorata
Szagos rezeda

92,0

0,5

50

Ricinus communis
Díszricinus

98,0

0,2

80

Rudbeckia hirta
Kúpvirág

95,0

0,2

60

Salpiglossis sinuata
Trombitavirág

92,0

0,2

60

Salvia farinacea
Kék szalvia

95,0

0,2

50

Salvia splendens
Paprikavirág

95,0

0,2

50

Scabiosa atropurpurea
Bíboros ördögszem

92,0

0,5

55

Scabiosa glauca
Kaukázusi ördögszem

92,0

0,2

55

Senecio bicolor
Ezüstlevelű cinerária

92,0

0,2

55

Senecio cruentus
Cinerária

90,0

0,1

60

Silene coeli-rosa
Lenvirágú habszegfű

95,0

0,2

60

Sinningia speciosa
Gloxinia

92,0

0,1

60

Solanum capsicastrum
Korállbogyó

96,0

0,1

60

Tagetes erecta
Nagy bársonyvirág
Tagetes patula
Törpe bársonyvirág

92,0

0,2

65

Tagetes tenuifolia
Kis bársonyvirág

90,0

0,2

60

Tanacetum cinerariifolium
Dalmátvirág
Tanacetum coccineum
Színes margaréta
Tanacetum parthenium
Őszi margitvirág

90,0

0,2

50

Tithonia rotundifolia
Titónia

92,0

0,5

55

Tropaeolum majus
Sarkantyúka

96,0

0,2

60

Vaccaria hispanica
Tinóöröm

95,0

0,2

50

Verbena bonariensis
Ernyős verbéna
Verbena rigida
Bíbor verbéna

96,0

0,2

50

Verbena x hybrida
Verbénafű

96,0

0,2

50

Veronica spicata
Macskafarkú veronika

92,0

0,5

50

Viola cornuta
Sarkantyús viola

95,0

0,2

50

Viola tricolor
Árvácska

95,0

0,2

65

Viscaria vulgaris
Szurokszegfű

95,0

0,2

60

Zea mays
Díszkukorica

98,0

0,2

80

Zinnia elegans
Pompás rézvirág

95,0

0,5

65

Zinnia haageana
Keskenylevelű rézvirág

95,0

0,5

50

Xeranthemum annuum
Vasvirág

92,0

0,2

55

3. számú melléklet a 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelethez48


A dísznövény szaporítóanyag előállítói és forgalmazói tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatvány adattartalma és mellékletei:

1. A dísznövény szaporítóanyag előállítói és forgalmazói tevékenység engedélyezése iránti kérelem formanyomtatvány adattartalma:

1.1. a kérelmező adatai [természetes személy ügyfél esetén név, lakcím, adóazonosító jel; jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet esetén az azonosító adatok (cégnév, adószám, székhely, telephely)],
1.2. a kapcsolattartó neve és elérhetősége,
1.3. a tevékenység megjelölése (termesztés és forgalmazás, nagykereskedelem),
1.4. a tevékenység helye (helység, utca/hsz, hrsz., m2),
1.5. a szaporítóanyagok felsorolása, amelyre a kérelmező a tevékenységet kérelmezi:
1.5.1. díszfaiskolai (díszfa, díszcserje, örökzöld)
1.5.2. egy- és kétnyári
1.5.3. szabadföldi évelő
1.5.4. cserepes dísznövény
1.5.5. vágott virág és vágott zöld szaporítóanyaga
1.5.6. hagymás, gumós, hagymagumós, rhizómás növények
1.5.7. vízi növény
1.5.8. vetőmag,
1.6. a kérelmező növény-egészségügyi regisztrációs száma.

2. A dísznövény szaporítóanyag előállítói és forgalmazói tevékenység engedélyezése iránti kérelem mellékletei:
2.1.49 termékpálya szerinti terméktanácsi, illetve annak hiányában elismert szakmaközi szervezeti vagy agrárkamarai tagságról szóló nyilatkozat,
2.2. az 1.4. pont szerinti területek beazonosítására alkalmas helyszínrajz,
2.3.50 jogszerű területhasználatról szóló nyilatkozat,
2.4. a terület növény-egészségügyi alkalmasságának igazolása (növény-egészségügyi jegyzőkönyv).

4. számú melléklet a 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelethez


Bejelentőlap mintája
dísznövény szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenységről
..... év

Beküldési határidő: tárgyév január 15.
VISSZAKÜLDÉSE KÖTELEZŐ!

A forgalmazó neve: 
címe: 
Nyilvántartási száma:   Tevékenység helye (helység): .............................................Bejelentem, hogy dísznövény szaporítóanyag forgalmazással kapcsolatos tevékenységemet a tárgyévben ................
........................................................ (hónaptól – hónapig) végzem. Nettó terület: .......... m2

~ díszfaiskolai (díszfa, díszcserje, örökzöld) ~ egy- és kétnyári ~ szabadföldi évelő ~ cserepes dísznövény
~ vágott virág és vágott zöld szaporítóanyaga ~ hagymás, gumós, hagymagumós, rhizómás növények
~ vízi növény

igen

nem

A belföldi értékesítésen kívül szaporítóanyagot értékesítek EU tagállamba.
Rendelkezem harmadik országba szánt, elkülönített szaporítóanyaggal.
Harmadik országból szaporítóanyagot hozok be (import).

~
~
~

~
~
~

Szaporító alapanyagot értékesítek.
Üzemi törzsültetvénnyel rendelkezem.
Anyanövénnyel rendelkezem.
Mikroszaporítást végzek, lamináris boxok száma: ...................... db

~
~
~
~

~
~
~
~


Kijelentem, hogy a tárgyévet megelőző évben
......................... db gyökeres dugványt,
......................... db sima dugványt,
......................... db mikroszaporított szaporítóanyagot,
......................... db egyéb díszfaiskolai szaporítóanyagot,
......................... db díszhagymát (gumót, hagymagumót, rhizómát),
......................... db szabadföldi évelőt,
......................... db vízi növényt,
......................... db egy- és kétnyári palántát,
......................... db szobanövényt,
......................... db egyéb cserepes lágyszárú dísznövényt
hoztam forgalomba.

Kijelentem, hogy az itt feltüntetett adataim a Dísznövény szaporítóanyag nyilvántartásomban foglaltakkal megegyeznek, és a valóságnak megfelelnek.

.................................., .......... év ..................

P. H.

.......................................................
aláírás

5. számú melléklet a 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelethez51



Szemlemegrendelő mintája

Oldal: .........
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.
1525 Budapest 114. Pf. 30

SZEMLEMEGRENDELŐ
a dísznövény szaporítóanyagok szerződéses termeltetéséhez
… év

Nyilvántartásban szereplő forgalmazó neve és címe: ............
.................................................................................................
.................................................................................................
.................................................................................................

Nyilvántartási száma: .............................................................

Dátum: ....................................................................................


Bejelentem, hogy az alábbi termelők dísznövény szaporítóanyag termesztést végeznek számomra a pótlapok szerinti növényekből és darabszámban. A csatolt pótlapok száma: .................... db. Kérem, hogy a szaporítóanyagok éves szemléjét elvégezni szíveskedjenek.

4K03611_1

Sorszám

Termelő

Termesztésbe vont területek*

Szerződéskötés éve

neve

címe

helység és hrsz.

nagyság (m2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* Kizárólag a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal dísznövény szaporítóanyag forgalmazók nyilvántartásában nem szereplő területeket kell bejelenteni. A pótlapokat termelőnként kell kiállítani.



…………………………………………………
nyilvántartásban szereplő forgalmazó aláírása


PÓTLAP*
a termeltetési szerződés keretében termelt dísznövény szaporítóanyagok szemlemegrendelőjéhez
… év

Nyilvántartásban szereplő forgalmazó neve és címe: ............
.................................................................................................
Termelő neve és címe: ...........................................................
................................................................................................

Nyilvántartási száma: .............................................................
.................................................................................................
Dátum: ....................................................................................
.................................................................................................

Szaporítóanyag megnevezése
(botanikai név, fajta)

Menyisége
(db)

Ellenőrző felügyelő megjegyzése


…………………………………………………
nyilvántartásban szereplő forgalmazó aláírása
2

A 2. § 2. pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 59. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § 9. pontja a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 59. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 109. b) és c) pontja, a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 12. § b) pontja, a 106/2022. (XII. 27.) AM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdése a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

6

A 4. § (1a) bekezdését a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

7

A 4. § (1b) bekezdését a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

8

A 4. § (1c) bekezdését a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

12

A 4. § (7) bekezdését a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 15. § a) pontja.

14

Az 5. § (5) bekezdés b) pontja az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 36. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (5) bekezdés d) pontja a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 14. § a) pontjával megállapított, a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 12. § a) pontja, a 106/2022. (XII. 27.) AM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

Az „A dísznövény szaporítóanyag forgalmazási tevékenység engedélyezése és a forgalmazók nyilvántartásba vétele” alcím címe a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

23

A 7. § (3) bekezdését a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 15. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 7. § (4) bekezdését a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 15. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

29

Az „A forgalmazási engedély visszavonása és a forgalmazó nyilvántartásból való törlése” alcím címe a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

30

A 8. § (1) bekezdése a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 12. § a) pontja, a 106/2022. (XII. 27.) AM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 8. § (3) bekezdése a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 11. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 108. §-ával megállapított, a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 12. § a) pontja, a 106/2022. (XII. 27.) AM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 13. § az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 36. §-a szerint módosított szöveg.

41

A 14. § (2) bekezdése a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

42

A hatálybalépés időpontja 2018. szeptember 1.

43

A 15. § f) pontját a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

44

A 15. § g) pontját a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 13. §-a iktatta be.

45

A 15. § h) pontját a 36/2023. (VII. 19.) AM rendelet 5. §-a iktatta be.

46

A 16. §-t a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 14. §-a iktatta be.

47

Az 1. számú mellékletet a 35/2020. (VI. 29.) AM rendelet 15. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 3. számú melléklet a 24/2018. (VIII. 31.) AM rendelet 13. § b) pontjával megállapított szöveg.

49

A 3. melléklet 2. pont 2.1. alpontja a 41/2024. (VIII. 8.) AM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

50

A 3. melléklet 2. pont 2.3. alpontja a 41/2024. (VIII. 8.) AM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

51

Az 5. számú melléklet a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

*

Kizárólag a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal dísznövény szaporítóanyag forgalmazók nyilvántartásában nem szereplő területeket kell bejelenteni. A pótlapokat termelőnként kell kiállítani.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére