nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet
az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről
2010-01-02
2010-04-16
10

181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet

az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről

A Kormány a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. § (1) bekezdés b), e) és g) pontjában, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) az elemekre és az akkumulátorokra,

b) a belőlük származó hulladékokra, továbbá

c) ezen hulladékokkal kapcsolatos visszavételi és begyűjtési tevékenységekre.

(2) Nem terjed ki e rendelet hatálya a kifejezetten honvédelmi, valamint a nemzetbiztonsági és űrkutatási célra használt készülékekben, felszerelésekben alkalmazott elemekre és akkumulátorokra.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) elem, illetve akkumulátor: elektromos áramforrás, mely kémiai energiát közvetlenül elektromos energiává alakít át, és egy vagy több elsődleges (nem újratölthető), illetve másodlagos (újratölthető) részegységből (cellából) áll;

b)1 elem-, illetve akkumulátorcsomag: összekapcsolt, illetve külső borítással ellátott, a felhasználó által szét nem bontható, vagy fel nem nyitható, oszthatatlan egységet alkotó elemek, illetve akkumulátorok csoportja;

c) hordozható elem, illetve akkumulátor: zárt burkolattal ellátott, kézben szállítható elem, illetve akkumulátor, kivéve az ipari elemet, illetve akkumulátort, valamint a gépjármű elemet, illetve akkumulátort;

d) gombelem: különleges célokra, így különösen hallókészülékekben, karórákban, kisméretű, hordozható berendezésekben, valamint tartalék áramforrásként felhasznált, kisméretű és kerekalakú hordozható elem, illetve akkumulátor, amelynek átmérője nagyobb, mint vastagsága;

e) gépjármű elem, illetve akkumulátor: a gépjármű indításához, világításához, gyújtásához használt elem, illetve akkumulátor;

f) ipari elem, illetve akkumulátor: kizárólag ipari vagy szakirányú célra, valamint elektromos meghajtású gépjárműben használt elem, illetve akkumulátor;

g) elektromos berendezés: az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó, teljesen vagy részben elemről, illetve akkumulátorról működtethető elektromos berendezés;

h) vezeték nélküli elektromos kézi szerszám: elemről, illetve akkumulátorról működő, karbantartási, építési, illetve kertészeti tevékenységre szolgáló, az elektromos és elektronikai hulladékok visszavételéről szóló külön jogszabály szerinti, kézi elektromos és elektronikai berendezés;

i)2 gyártó: a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 3. § e) pontja szerinti gyártó, aki az értékesítési módszertől függetlenül – beleértve a távollevők között kötött szerződést is – elemet, illetve akkumulátort, akár gépjármű vagy elektromos berendezés alkotórészeként vagy tartozékaként elsőként forgalmaz;

j)3 forgalmazás: elem, illetve akkumulátor – ellenérték fejében vagy ingyenesen – üzletszerű gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása, ideértve az e célból való felkínálást is, továbbá az import;

k)4 kereskedő: aki felhasználónak elemet, illetve akkumulátort forgalmaz;

l)5

m)6 begyűjtési arány: a tárgyévben hulladékként begyűjtött hordozható elem, illetve akkumulátor, és a tárgyévben, valamint a tárgyévet megelőző két évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor átlagos tömegének hányadosa;

n) import: a nem közösségi helyzetű, e rendelet hatálya alá tartozó terméknek a vámjogszabályok szerinti – a Közösség vámterületén kívülről történő – behozatala.

A gyártó visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége

3. § (1) A gyártó a hulladékká vált elemet és akkumulátort visszaveszi (visszavételi kötelezettség).

(2) A gyártó a hordozható elem, illetve akkumulátor begyűjtéséről legalább az 1. melléklet szerinti mértékben gondoskodik (begyűjtési kötelezettség).

(3) A gyártó a visszavételi kötelezettsége alapján a kereskedőtől a 9. § (1) bekezdés szerint összegyűjtött, illetve a hulladék birtokosa által részére átadott hulladékot átveszi.

(4) A gyártó a visszavételért ellenszolgáltatást nem követelhet, azonban a visszavétel ösztönzése érdekében díjat fizethet.

(5)7 A gyártó – a népsűrűséget is figyelembe véve – a felhasználó közelében lévő, megközelíthető begyűjtőhelyek rendelkezésre állásáról gondoskodik.

(6) A gyártó a visszavett és begyűjtött hulladékká vált hordozható elem, illetve akkumulátor kezeléséről az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről szóló külön jogszabály szerint gondoskodik (kezelési kötelezettség).

A gyártó tájékoztatási kötelezettsége

4. § (1)8 A gyártó gondoskodik arról, hogy a felhasználók rendelkezésére álljanak legalább a (2) bekezdés szerinti információk.

(2)9 Az (1) bekezdés szerinti felhasználói tájékoztató kiterjed:

a) az elemben, illetve akkumulátorban felhasznált anyagok környezetre és emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatásaira,

b) a hulladékká vált elem, illetve akkumulátor települési hulladékkal együtt történő ártalmatlanításának káros hatásaira,

c) az elkülönített begyűjtésben való részvételnek köszönhető hulladékkezelési előnyökre,

d) a rendelkezésre álló visszavételi, begyűjtési és újrafeldolgozási rendszerekre,

e) a kereskedő ingyenes átvételi kötelezettségére,

f)10 a felhasználó visszavételi és begyűjtési rendszer igénybevételével az újrafeldolgozáshoz való hozzájárulására, és

g)11 az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről szóló külön jogszabály jelölési szabályai szerint feltüntetett ábra és vegyjel jelentésére.

(3) A gyártó a (2) bekezdés szerinti tájékoztató elérhetőségét a kereskedő rendelkezésére bocsátja.

(4)12 A gyártó az elemek, illetve akkumulátorok visszavételéről, begyűjtéséről és kezeléséről a felhasználói visszavitel ösztönzése érdekében, a (2) bekezdés előírásaira figyelemmel, évente legalább két alkalommal országosan, – így különösen országos napilapban, országosan sugárzott televízióban vagy rádióban – általános tájékoztató közleményt tesz közzé.

(5) A gyártó a (4) bekezdés szerinti kötelezettségének más gyártóval együttműködve, illetve szakmai szövetség vagy koordináló szervezet útján is eleget tehet.

(6) A gyártó viseli a visszavételi, begyűjtési, kezelési és tájékoztatási kötelezettsége kapcsán felmerült költségeket.

A gyártó visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettségének átruházása

5. § (1) A gyártó a visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettsége teljesítését az e rendeletben meghatározott feltételekkel:

a) a 6. § szerinti átvevőre megállapodás alapján részben vagy együttesen, vagy

b) a Hgt. 11. §-ban meghatározott kezelést koordináló szervezetre (a továbbiakban: koordináló szervezet) együttesen

átruházhatja.

(2) Az átvevőre, valamint a koordináló szervezetre az átruházott kötelezettség tekintetében – a biztosítékadási kötelezettség kivételével – a gyártóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

6. § (1)13 Átvevő lehet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – bárki, aki az átruházni kívánt hulladékkezelési tevékenység végzésére jogosult.

(2) Nem lehet átvevő, aki gazdasági tevékenységével vagy gazdasági tevékenysége körében a környezet védelmére vonatkozó jogszabály előírásainak megsértésével kapcsolatban három évnél nem régebben meghozott jogerős hatósági határozatban vagy bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el.

7. § (1) A gyártó és az átvevő között kötött megállapodásnak tartalmaznia kell az átvállalt kötelezettségek megjelölését, a kötelezettség teljesítésének módját, az ezzel érintett hulladék típusát és mennyiségét, valamint az átvevőnek az átruházott kötelezettség ellátásához kapcsolódó tevékenységének leírását.

(2) A gyártónak a megkötött megállapodást jóváhagyás céljából be kell nyújtania az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: Főfelügyelőség) részére.

(3)14 A gyártó köteles a Főfelügyelőségnek bejelenteni a megállapodás módosítását, valamint a megszűnést követő 15 napon belül a megállapodás megszűnését.

(4)15 A Főfelügyelőség a megállapodást, illetve annak módosítását akkor hagyja jóvá, ha annak tartalma megfelel az (1) bekezdésben előírt követelményeknek. Az eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény központi államigazgatási szerv vezetőjének az első fokú döntése elleni fellebbezést kizáró rendelkezése nem alkalmazható.

Koordináló szervezetek engedélyezése, a gyártók és koordináló szervezetek nyilvántartása16

8. §17 (1) A koordináló szervezet tevékenysége megkezdéséhez és folytatásához szükséges engedély iránti kérelemről a Főfelügyelőség dönt. Az eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény központi államigazgatási szerv vezetőjének az első fokú döntése elleni fellebbezést kizáró rendelkezése nem alkalmazható.

(2) A Főfelügyelőség az engedélyt 5 évre adja meg.

(3) Az engedély iránti kérelem az alábbi adatokat és dokumentumokat tartalmazza:

a) a gyártó, illetve a koordináló szervezet adószáma;

b) a kötelezettség teljesítésének módja;

c) a folytatni kívánt tevékenységhez szükséges, külön jogszabályokban előírt engedély száma és a kibocsátó hatóság megnevezése;

d) az üzletszabályzat tervezete, ideértve az általános szerződési feltételeket is, valamint a vele szerződésben álló gyártók és forgalmazók listája.

(4)18 Koordináló szervezetként annak a nonprofit gazdasági társaságként bejegyzett szervezetnek a tevékenysége engedélyezhető, amelynek szolgáltatásait bárki igénybe veheti az alapszabályában vagy alapító okiratában meghatározott feltételek teljesítése esetén, továbbá az alaptevékenységéhez szükséges mértékű – legalább harmincmillió forint – alaptőkével rendelkezik, és gazdasági tevékenységével vagy gazdasági tevékenysége körében a környezet védelmére vonatkozó jogszabály előírásainak megsértésével kapcsolatban három évnél nem régebben meghozott jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést nem követett el.

(5) Ha a kérelmező a (4) bekezdés szerint csatolandó, bíróság vagy más hatóság által nyilvántartott jogosultságot igazoló okiratot nem csatolja, a Főfelügyelőség adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezető hatósághoz vagy bírósághoz.

8/A. §19 A gyártó az e rendelet szerinti kötelezettség keletkezését követő 15 napon belül nyilvántartásba vétel céljából köteles a Főfelügyelőségnek bejelenteni a következő adatokat, illetve csatolni az alábbiakat:

a) neve, székhelye, cégjegyzékszáma,

b) a kötelezettség teljesítésének módja,

c) a 10. § szerinti vagyoni biztosítékról szóló igazolás vagy a koordináló szervezethez történt csatlakozást vagy az azzal való megállapodást igazoló okirat.

8/B. §20 (1) Az engedéllyel rendelkező koordináló szervezetekről és a bejelentést tevő gyártókról a Főfelügyelőség nyilvántartást vezet.

(2) A koordináló szervezet, illetve a gyártó az engedély megadását, illetve a nyilvántartásba vételt követően köteles a 8. §-ban, illetve a 8/A. §-ban meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a változás bekövetkeztétől számított tizenöt napon belül a Főfelügyelőségnek – az (1) bekezdés megfelelő alkalmazása mellett a változás tényét igazoló dokumentum csatolásával – bejelenteni.

(3) A Főfelügyelőség a koordináló szervezet engedélyét visszavonja, és ezzel egyidejűleg törli a nyilvántartásból, ha az engedély megadásának feltételei már nem állnak fent. Az eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény központi államigazgatási szerv vezetőjének az első fokú döntése elleni fellebbezést kizáró rendelkezése nem alkalmazható.

8/C. §21 (1) Ha a koordináló szervezet vagy a gyártó az e rendeletben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a felügyelőség a külön jogszabályban meghatározottak szerint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezi.

(2) Amennyiben az ismételten kiszabott bírság nem vezet eredményre, a Főfelügyelőség az eredménytelenség megállapítását követő 90. napon a koordináló szervezet engedélyét visszavonja, és ezzel egyidejűleg törli a nyilvántartásból. Az engedély visszavonását kimondó határozat kézhezvétele és jogerőre emelkedése közötti időszakban a koordináló szervezet a tevékenységével összefüggő új szerződést már nem köthet.

A kereskedő kötelezettségei

9. § (1)22 Az elemet, illetve akkumulátort forgalmazó kereskedő köteles a felhasználótól a hulladékká vált hordozható-, gépjármű és ipari elemet, illetve akkumulátort átvenni és gyűjtőedényben gyűjteni.

(2)23 A kereskedő átvételi kötelezettségének teljesítéséért a felhasználótól díjat nem követelhet, azonban a felhasználó ösztönzése érdekében díjat fizethet, továbbá nem kötheti a hulladékká vált elem, illetve akkumulátor átvételét új termék vásárlásához.

(3) A kereskedő a közte és a gyártó között létrejött értékesítési szerződésben (a továbbiakban: értékesítési szerződés) meghatározott elem, illetve akkumulátor mennyiséget a gyártónak vagy annak megbízottjának köteles átadni.

(4)24 A kereskedő és a gyártó az értékesítési szerződésben köteles megállapodni, és a gyártó gondoskodni a kereskedőnél visszagyűjtésre kerülő elem, illetve akkumulátor tárolásának, így különösen a gyűjtőkonténerek elhelyezésének, valamint elszállításának megszervezéséről.

(5)25 A kereskedő a 4. § (2) bekezdése szerinti felhasználói tájékoztató elérhetőségét az elem, illetve akkumulátor forgalmazásakor a fogyasztók rendelkezésére bocsátja.

Biztosítékadási kötelezettség

10. § (1) A gyártó – a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles a hordozható elemek és akkumulátorok visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége ellátásának biztosítására vagyoni biztosítékkal rendelkezni.

(2)26 A vagyoni biztosíték mértéke a tárgyévet megelőző évben forgalmazott elem és akkumulátor kg-ban kifejezett mennyiségének és az egységnyi tömegre vetített biztosítékösszegnek a szorzata. Az egységnyi tömegre vetített biztosítékösszeg értéke 1000 Ft/kg.

(3) A gyártó, ha a tárgyévet megelőző év december 31. napján a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, a tárgyév február 20. napjáig köteles a tárgyévre vonatkozó vagyoni biztosítékot létrehozni.

(4) Az a gyártó, aki tevékenységét a tárgyévben kezdi meg, a tárgyévre tervezett termékforgalom mennyiségével arányosan köteles a vagyoni biztosítékkal rendelkezni.

(5) A biztosíték formája az (1) bekezdésben foglaltak céljára

a) hitelintézet vagy biztosító által vállalt garancia, illetve ezzel egyenértékű bankári kötelezettségvállalás,

b) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény,

c) hitelintézetnél biztosíték céljából elhelyezett, elkülönítetten kezelt és zárolt pénzösszeg, vagy

d) biztosítási szerződés

lehet.

(6) A tárgyévi biztosítékot a gyártó a Főfelügyelőség jóváhagyásával szüntetheti meg, a tárgyévi visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége teljesítésének arányában.

(7)27 Nem kell biztosítékot képeznie a gyártónak a környezetvédelmi termékdíjról szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó termékek esetén, illetve ha visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettségét koordináló szervezethez történt csatlakozás vagy azzal való megállapodás formájában teljesíti.

10/A. §28 A tárgyévi biztosíték megszüntetésének a jóváhagyására irányuló eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény központi államigazgatási szerv vezetőjének az első fokú döntése elleni fellebbezést kizáró rendelkezése nem alkalmazható.

Adatszolgáltatási kötelezettség

11. § (1) A gyártó a tárgyévet követő év február 20. napjáig a Főfelügyelőség számára adatot szolgáltat:

a)29 az általa a tárgyévben, valamint a tárgyévet megelőző két évben forgalmazott elem, illetve akkumulátor tömegéről,

b) az általa a tárgyévben visszavett elem, illetve akkumulátor és a begyűjtött elem, illetve akkumulátor hulladék mennyiségéről,

c) a tárgyévben kezelt hulladék mennyiségéről hasznosítónként (hulladékhasznosítást végző hulladékkezelő) megbontva, feltüntetve az újrafeldolgozás hatékonysági mutatóját, továbbá a Magyar Köztársaság területén és azon kívül kezelt hulladék tömegét,

d) a tárgyévi visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettsége ellátásának módjáról.

(2) A gyártó, amennyiben biztosítékképzésre köteles, a tárgyév február 20. napjáig a visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettsége ellátásának biztosítására képzett tárgyévi biztosíték összegéről és típusáról adatot szolgáltat a Főfelügyelőség részére.

(3) Az átvevő az (1) bekezdésben foglaltakon túl a Főfelügyelőség számára adatot szolgáltat:

a) tárgyévet követő év február 20-áig a tárgyévben az általa kötött megállapodások alapján visszavett hulladék tömegéről,

b) tárgyév február 20. napjáig arról, hogy mely gyártókkal, milyen mennyiségre kötött megállapodást visszavételre, begyűjtésre és kezelésre.

(4) Az adatszolgáltatási kötelezettséget a 2008. január 1-jén hatályos nyolcjegyű KN kód alkalmazásával, a 2. melléklet szerinti adatlap felhasználásával kell teljesíteni.

(5) Az adatszolgáltatás során közölt adatok teljeskörűségéért, az adatszolgáltatásra kötelezettre vonatkozó számviteli szabályokkal, statisztikai rendszerrel, valamint egyéb nyilvántartási rendszereivel, mérési, megfigyelési adataival való egyezésért az adatszolgáltatásra kötelezett felel.

12. § (1) Az adatszolgáltatás nyomtatványon vagy elektronikus úton, a külön jogszabályban meghatározottak szerinti minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat útján teljesíthető.

(2) Az e rendeletben foglaltaknak nem megfelelő adatot szolgáltató kötelezettet a Főfelügyelőség az adatszolgáltatás legfeljebb harminc napon belüli helyesbítésére szólítja fel.

(3) A Főfelügyelőség minden év szeptember 1-jéig köteles az e rendelet alapján teljesített adatszolgáltatások adatait feldolgozni. Az adatszolgáltatásból származó, feldolgozott adatok nyilvánosak és az interneten keresztül térítésmentesen hozzáférhetőek.

Tájékoztatás és jelentés az Európai Bizottság felé

13. § Az Európai Parlament és a Tanács 2006/66/EK irányelve (2006. szeptember 6.) az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről 10. cikk (3) bekezdésében, 12. cikk (1) és (5) bekezdésében, 22. cikkében, valamint a 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettség végrehajtásáról a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

Jogkövetkezmények

14. § (1)30 Az elem, illetve akkumulátor

a) hulladékának visszavételére, begyűjtésére, kezelésére vonatkozó, valamint a nyilvántartási és adatszolgáltatási előírásokat a környezetvédelmi hatóság,

b)31

c) importálása esetén a veszélyes anyag összetételre vonatkozó előírásokat a vámhatóság

ellenőrzi.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a környezetvédelmi hatóság, ha a gyártó a visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettségét nem vagy nem jogszabályszerűen teljesíti, a kötelezettség ellátásáról a gyártó vagyoni biztosítékának terhére vagy a koordináló szervezet költségére, az arra feljogosított hulladékkezelő útján gondoskodik.

(3)32 A 4. § (1) és (2) bekezdésében, továbbá a 9. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jár el, ha a jogsértés az Fttv. 2. §-ának a) pontja értelmében vett fogyasztót érint. A hatóság az Fttv.-ben meghatározott szabályok szerint jár el.

(4)33 A 3. § (5) bekezdésében, a 4. § (4) bekezdésében, valamint a 9. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el, ha a jogsértés a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja értelmében vett fogyasztót érint. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az Fgytv. szabályai szerint jár el.

(5)34 A (3) és (4) bekezdésben említett rendelkezések az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – 2008. szeptember 26-án lép hatályba.

(2) E rendelet 9. §-ának (4) bekezdése 2009. július 1-jén, 17. §-ának (4) bekezdése és 3. melléklete 2009. január 1-jén lép hatályba.

(3)35

(4)36

(5)37

(6) Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a 2. melléklet 1., 5. és 6. táblázata szerinti adatokat első alkalommal 2010. évben, a 2. melléklet 2. táblázata szerinti adatokat első alkalommal 2011. évben, a 2. melléklet 3. és 4. táblázata szerinti adatokat első alkalommal 2012. évben kell benyújtani. Ez a bekezdés 2012. február 21-én hatályát veszti.

(7)38 Az 1. mellékletben a begyűjtési kötelezettség mértékét meghatározó számítási képletben 2009-ben a begyűjtési arányt csak a 2009-ben forgalmazott mennyiséggel kell megszorozni, 2010-ben pedig csak a 2009–2010. évben forgalmazott mennyiség átlagával. Ez a bekezdés 2011. január 1-jén hatályát veszti.

(8)39

(9)40 Az e jogszabály szerinti tevékenységét tárgyévben megkezdő gyártó begyűjtési kötelezettségének megállapításához az 1. melléklet szerinti számítási képletben a begyűjtési arányt a tevékenység megkezdésének évében forgalmazott mennyiséggel kell megszorozni, az ezt követő évben pedig csak a tevékenység megkezdésének évében és az azt követő évben forgalmazott mennyiség átlagával.

(10) Az e jogszabály szerinti tevékenységét tárgyévben megkezdő gyártó adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítése során a 2. melléklet 1., 5. és 6. táblázata szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő évben, a 2. melléklet 2. táblázata szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő második évben, a 2. melléklet 3. és 4. táblázata szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő harmadik évben nyújtja be.

(11)41

16. § Ez a rendelet az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

17. § (1)–(3)42

(4)43

18. §44

1. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez45

A begyűjtési kötelezettség mértéke

Tárgyév

Hordozható elem, illetve akkumulátor
begyűjtési aránya (K)

2008

0,18

2009

0,19

2010

0,21

2011

0,23

2012

0,25

2013

0,30

2014

0,35

2015

0,40

2016

0,45

A begyűjtési kötelezettség megállapítására a következő képletet kell alkalmazni:

B =

F1 + F2 + F3

× K

3

ahol:

B:    a tárgyévben begyűjtendő hulladékká vált hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;

F1:    a gyártó által a tárgyévben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;

F2:    a gyártó által a tárgyévet megelőző évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;

F3:    a gyártó által a tárgyévet megelőző második évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;

K:    a tárgyévre vonatkozó begyűjtési arány.

2. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez46

Adatlap az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez

1.    Gyártó adatai

Rövidített név:     

Teljes név:     

Országjel:     

Székhely:     

Adószám:     

KÜJ szám:     

GLN szám (ha van):     

Kapcsolattartó neve:     

telefonszáma:     

e-mail címe:     

faxszáma:     

2.    A gyártó visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettségének teljesítési módja:

(1)    Koordináló szervezeten keresztül történő teljesítés esetén

Koordináló szervezet:

– neve, székhelye, adószáma:     

– engedély száma:     

– KÜJ száma:     

(2)    Átvevő útján való teljesítés esetén

A hulladék átvevő(k):

a) neve, székhelye, adószáma:     

b) hulladékkezelési engedély száma, a kiállító hatóság megnevezése:     

c) KÜJ száma:     

3.    Biztosítékképzés adatai [10. § (7) bekezdés alá tartozóknak nem kell kitölteni]

Biztosíték formája:

a) hitelintézet vagy biztosító által vállalt garancia, illetve ezzel egyenértékű bankári kötelezettségvállalás;

b) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény;

c) hitelintézetnél biztosíték céljából elhelyezett, elkülönítetten kezelt és zárolt pénzösszeg;

d) biztosítási szerződés.

Pénzintézet neve, székhelye:     

Biztosíték összege:     

4.    A gyártó által a tárgyévben forgalmazott mennyiség [kg]

1. táblázat

 

Hordozható elemek
és akkumulátorok

Ipari elemek
és akkumulátorok

Gépjármű elemek
és akkumulátorok

Savas ólomakkumulátor47

 

 

 

Nagy kapacitású lúgos akkumulátor48
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Kis kapacitású lúgos akkumulátor49
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombakkumulátor
A 0,0005–2% közötti higanytartalmúakat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombelem

 

 

 

Egyéb elemek és akkumulátorok

 

 

 

Összesen

 

 

 

A gyártó által a tárgyévet megelőző évben forgalmazott mennyiség [kg]

2. táblázat

 

Hordozható elemek
és akkumulátorok

Ipari elemek
és akkumulátorok

Gépjármű elemek
és akkumulátorok

Savas ólomakkumulátor

 

 

 

Nagy kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Kis kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombakkumulátor
A 0,0005–2% közötti higanytartalmúakat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombelem

 

 

 

Egyéb elemek és akkumulátorok

 

 

 

Összesen

 

 

 

A gyártó által a tárgyévet kettővel megelőző évben forgalmazott mennyiség [kg]

3. táblázat

 

Hordozható elemek
és akkumulátorok

Ipari elemek
és akkumulátorok

Gépjármű elemek
és akkumulátorok

Savas ólomakkumulátor

 

 

 

Nagy kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Kis kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombakkumulátor
A 0,0005–2% közötti higanytartalmúakat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombelem

 

 

 

Egyéb elemek és akkumulátorok

 

 

 

Összesen

 

 

 

5. A tárgyévre vonatkozó begyűjtési kötelezettség

4. táblázat

Az elmúlt három évben forgalmazott hordozható elemek
és akkumulátorok átlagos éves tömege (kg)

Begyűjtési arány a tárgyévre

Begyűjtési kötelezettség
a tárgyévre (kg)

 

 

 

6. A tárgyévben begyűjtött hulladék elem és akkumulátor mennyisége [kg] (a gyártó által, átvevőnként, valamint összesítve)

5. táblázat

 

Hordozható elemek
és akkumulátorok

Ipari elemek
és akkumulátorok

Gépjármű elemek
és akkumulátorok

Savas ólomakkumulátor

 

 

 

Nagy kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Kis kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombakkumulátor
A 0,0005–2% közötti higanytartalmúakat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombelem

 

 

 

Egyéb elemek és akkumulátorok

 

 

 

Összesen

 

 

 

7. A tárgyévben anyagában hasznosított hulladék elem és akkumulátor mennyisége [kg] (hasznosítónként feltüntetve az egyes hatékonysági mutatókat)

6. táblázat

 

Hordozható elemek
és akkumulátorok

Ipari elemek
és akkumulátorok

Gépjármű elemek
és akkumulátorok

Savas ólomakkumulátor

 

 

 

Nagy kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Kis kapacitású lúgos akkumulátor
A Ni-Cd akkumulátorokat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombakkumulátor
A 0,0005–2% közötti higanytartalmúakat külön (zárójelben) meg kell adni.

 

 

 

Gombelem

 

 

 

Egyéb elemek és akkumulátorok

 

 

 

Összesen

 

 

 

*-gal meg kell jelölni a Magyar Köztársaság területén kívül anyagában hasznosított mennyiségeket.

3. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez50

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!