• Tartalom

20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet

20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet

a bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól

2023.01.13.

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (2) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Adatközlés a bűnügyi nyilvántartó szerv részére

1. § (1)1 A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Bnytv.) meghatározott, a bűnügyi nyilvántartó szerv részére teljesítendő adatközlést – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – az 1–10. mellékletben meghatározott adatlapok, szükség esetén a 11. mellékletben meghatározott pótlap kitöltésével és a bűnügyi nyilvántartó szerv részére történő megküldésével kell teljesíteni.

(2)2 Ha az adatvédelem és az adatbiztonság feltételei adottak, az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést számítástechnikai rendszerek közvetlen összekapcsolásával, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével kell teljesíteni.

(3)3 Ha az adatközlés a (2) bekezdésben meghatározott módon nem teljesíthető, az 1–11. mellékletben meghatározott adatlapokat számítástechnikai eszközzel előállított formában, papír alapon kell megküldeni a bűnügyi nyilvántartó szerv részére.

(4)4 Az adatközlés során

a)5 a Bnytv. 4. § (2) bekezdés a) pont aa)–ae), ah) és ai) alpontjában meghatározott személyazonosító adatokat minden esetben,

b) az ab), ae) és ai) alpontokban szereplő személyazonosító adatok valamelyikének megváltozása esetén az előző adatot is, ha az rendelkezésre áll,

c)6 a Bnytv. 4. § (2) bekezdés a) pont af) és ag) alpontjában meghatározott személyazonosító adatokat, ha azok rendelkezésre állnak,

meg kell küldeni a bűnügyi nyilvántartó szerv részére.

(4a)7 Az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter értesítést küld a bűnügyi nyilvántartó szerv részére a névváltoztatással érintett, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás aktív nyilvántartásában nem szereplő személyek adatairól, hogy a bűnügyi nyilvántartási rendszerben adatokkal rendelkező személyek tekintetében a névváltozással kapcsolatos adatok a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásába átvezetésre kerüljenek.

(5)8 Az eljáró nyomozó hatóság és ügyészség az e rendeletben meghatározott adatlapokon szereplő eljáró szerv kódját és bűncselekménykódokat az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikáról szóló BM rendelet rendelkezéseinek megfelelően kiadott iránymutatás alapján tölti ki.

Értelmező rendelkezés

2. § E rendelet alkalmazásában arcképmás egyedi azonosító az arcképmásrögzítést végző nyomozó hatóság vagy büntetés-végrehajtási intézet által képzett olyan alfanumerikus egyedi azonosító, amelynek célja a rögzített arcképmás hozzárendelése a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásában kezelt adatokhoz.

II. Fejezet

A NYOMOZÓ HATÓSÁG ADATKÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGE

Adatközlés a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére

3. § (1)9 A nyomozó hatóság a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az 1. adatlapon közli

a)10 a Bnytv. 23. § c), d), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, ehhez mellékeli az e rendelet szabályai szerint rögzített arcképmást és az arcképmás egyedi azonosítót,

b)11 az eljárás felfüggesztése vagy a felfüggesztett eljárás folytatásának elrendelése esetén a Bnytv. 23. § c), d), g), i) és k) pontjában meghatározott adatokat,

c)12 az eljárás megszüntetése esetén a Bnytv. 23. § c), d), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, valamint az erről szóló határozat számát és keltét, továbbá ha az eljárást a Bnytv. 25. § c) pontjában meghatározott ok miatt szüntették meg, az arra vonatkozó adatot.

(2)13 Ha a megalapozott gyanú közlésekor ujj- és tenyérnyomat vagy szájnyálkahártya-törlet felvételére is sor kerül, az 1. adatlapon a felvett ujj- és tenyérnyomathoz kapcsolódó belső azonosító kódot, valamint a felvett szájnyálkahártya-törlethez kapcsolódó belső azonosító kódot is fel kell tüntetni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatközlést

a) a megalapozott gyanú közlésének,

b)14 a nyomozó hatóság és az ügyészség által az eljárás felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről hozott határozat esetén a jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének,

c)15 a felfüggesztett eljárás folytatásának elrendelése esetén a határozat meghozatalának,

d) ha az nem esik egybe az a) pontban meghatározott időponttal, az arcképmás rögzítésének

napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

4. §16 A nyomozó hatóság az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére a büntetőügyek egyesítése esetén az egyes egyesítésre került eljárásokról és az egyesített eljárásról a Bnytv. 23. § c), d) és i)–k) pontjában meghatározott adatokat.

5. §17 A nyomozó hatóság az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére a büntetőügyek elkülönítése esetén az alapügyről és az elkülönített ügyről a Bnytv. 23. § c), d) és i)–k) pontjában meghatározott adatokat.

6. §18 A büntetőügy áttétele esetén

a)19 az áttételt elrendelő nyomozó hatóság az áttett ügyről a Bnytv. 23. § c), d), i)–k) pontjában,

b)20 az ügyet átvevő nyomozó hatóság a Bnytv. 23. § c), d), i)–k) pontjában

meghatározott adatokat az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére.

7. § A 4–6. §-ban meghatározott adatközlést

a) a büntetőügyek egyesítéséről, elkülönítéséről hozott határozat esetén a jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének,

b) a büntetőügy áttétele esetén

ba)21 a 6. § a) pontjában meghatározott esetben az áttételről hozott határozat keltének,

bb) a 6. § b) pontjában meghatározott esetben az átvétel

napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

III. Fejezet

AZ ÜGYÉSZSÉG ADATKÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGE

Adatközlés a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére

8. § (1)22 Az ügyészség megrovás alkalmazása esetén a 3. adatlapon közli a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére a Bnytv. 16. § (1) bekezdés, d) pontjában meghatározott adatokat, a bűncselekmény megnevezését, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti minősítését, elkövetésének helyét és idejét, az elkövetői és elkövetési alakzatot, valamint a büntetőeljárást indító szerv megnevezését, határozatának számát és keltét.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést az ügyészség megrovásról szóló határozatával szembeni jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

Adatközlés a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére

9. § (1) Az ügyészség a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére közli

a)23 az 1. adatlapon a Bnytv. 23. § c), d), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, ehhez mellékeli az e rendelet szabályai szerint rögzített arcképmást és az arcképmás egyedi azonosítót,

b)24 az eljárás felfüggesztése vagy a felfüggesztett eljárás folytatásának elrendelése esetén az 1. adatlapon a Bnytv. 23. § c), d), g), i) és k) pontjában meghatározott adatokat,

c)25 az eljárás megszüntetése esetén az 1. adatlapon a Bnytv. 23. § c), d), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, valamint az erről szóló határozat számát és keltét, továbbá ha az eljárást a Bnytv. 25. § c) pontjában meghatározott ok miatt szüntették meg, az arra vonatkozó adatot,

d)26 vádemelés, illetve a vád módosítása esetén a 2. adatlapon a Bnytv. 23. § c)–e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat,

e)27 feltételes ügyészi felfüggesztés esetén a 2. adatlapon a Bnytv. 23. § c), d), f), i) és k) pontjában meghatározott adatokat.

(2)28 Ha a megalapozott gyanú közlésekor ujj- és tenyérnyomat vagy szájnyálkahártya-törlet felvételére is sor kerül, az 1. adatlapon a felvett ujj- és tenyérnyomathoz kapcsolódó belső azonosító kódot, valamint a felvett szájnyálkahártya-törlethez kapcsolódó belső azonosító kódot is fel kell tüntetni.

(2a)29 Az ügyészség a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére a kényszerintézkedés megszüntetéséről a 9. adatlapon közli

a) a megszüntetett kényszerintézkedés megnevezését,

b) a kényszerintézkedés elrendeléséről határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, valamint

c) a megszüntető határozatot hozó ügyészség megnevezését, határozatának számát és keltét.

(3) Az adatközlést

a) a megalapozott gyanú közlésének,

b)30 a kényszerintézkedés megszüntetéséről szóló határozat meghozatalának,

c)31 az eljárás felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről hozott határozat esetén a jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének,

d)32 a felfüggesztett eljárás folytatásának elrendelése esetén a határozat meghozatalának,

e)33 feltételes ügyészi felfüggesztés esetén a jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének,

f)34 a vádirat benyújtásának,

g)35 ha az nem azonos az a) pontban meghatározott időponttal, az arcképmás rögzítésének

napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

10. § (1)36 Az ügyészség a büntetőügyek egyesítése esetén az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az egyes egyesítésre került eljárásokról és az egyesített eljárásról a Bnytv. 23. § c), e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat.

(2)37 Ha a nyomozást az ügyészség végzi, az (1) bekezdésben meghatározott adatközlés a Bnytv. 23. § d) pontjára is kiterjed.

11. § (1)38 Az ügyészség a büntetőügyek elkülönítése esetén az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az alapügyről és az elkülönített ügyről a Bnytv. 23. § c), e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat.

(2)39 Ha a nyomozást az ügyészség végzi, az (1) bekezdésben meghatározott adatközlés a Bnytv. 23. § d) pontjára is kiterjed.

12. § (1) A büntetőügy áttétele esetén

a)40 az áttételt elrendelő ügyészség az áttételre került ügyről a Bnytv. 23. § c), i)–k) pontjában meghatározott adatokat,

b)41 az ügyet átvevő ügyészség a Bnytv. 23. § c), e), i)–k) pontjában meghatározott adatokat

az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére.

(2)42 Ha a nyomozást az ügyészség végzi, az (1) bekezdésben meghatározott adatközlés a Bnytv. 23. § d) pontjára is kiterjed.

13. § A 10–12. §-ban meghatározott adatközlést

a) a büntetőügyek egyesítéséről, elkülönítéséről hozott határozat esetén a jogorvoslatra nyitva álló idő elteltének,

b) a büntetőügy áttétele esetén

ba)43 a 12. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az áttételről hozott határozat keltének,

bb) a 12. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben az átvétel

napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

14. §44

IV. Fejezet

A BÍRÓSÁG ADATKÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGE

Adatközlés a bűntettesek nyilvántartása részére

15. § (1) A bíróság a bűntettesek nyilvántartása részére közli

a)45 a 4. adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c)–f) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, a vádiratot benyújtó ügyészség megnevezését, a vádirat számát, a vádemelés időpontját, annak az eljárásnak az ügyiratszámát, amelyben a megalapozott gyanút a terhelttel közölték, a közlés időpontját, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, valamint rendkívüli jogorvoslat esetén ennek tényét és az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha az alapeljárásban a bíróság bűnösséget megállapító jogerős ügydöntő határozatot hozott, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,

b)46 az 5. adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés d)–g) pontjában meghatározott adatokat, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, ha a bíróság az összbüntetési eljárás során jogerős ítéletet hozott, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,

c)47 a külföldi ítélet elismeréséről, illetve az Európai Unió más tagállamában vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában magyar állampolgárral szemben hozott, bűnösséget megállapító jogerős ítélet (a továbbiakban: tagállami ítélet) megfeleltetéséről, valamint a végrehajtás átvételéről szóló végzés megküldése mellett a 6. adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c)–f) és k) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, ha az elítélt a külföldi ítélet elismeréséről vagy a tagállami ítélet megfeleltetéséről szóló végzés jogerőre emelkedésének napján még nem mentesült,

d)48 a 7. adatlapon az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, valamint a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott adatokat, ha az elítéltet a bíróság a végleges hatályú foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás végrehajtása alól mentesítette,

e)49 az erről szóló külön értesítés megküldésével a Bnytv. 11. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott adatokat, az elévülés napját, valamint az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a bíróság megállapította, hogy a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtását az elévülés kizárja, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,

f)50 a 7. adatlapon a Bnytv. 11. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, a pártfogó felügyelet kezdőnapját és leteltét, ha utólagosan rendelt el pártfogó felügyeletet vagy ha az alapeljárásban elrendelt pártfogó felügyeletet meghosszabbította, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján nem mentesült,

g)51 a 7. adatlapon az eljárás tárgyát, a Bnytv. 11. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utólag egyszerűsített felülvizsgálati eljárás keretében rendelte el,

h)52 a 7. adatlapon az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, a pénzbüntetés közérdekű munkára vagy szabadságvesztésre való átváltoztatásáról szóló határozat számát és keltét, az eljáró bíróság megnevezését és az így meghatározott szabadságvesztés mértékét, valamint a korábbi felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje meghosszabbodása esetén ennek tényét, a meghosszabbodott próbaidő tartamát és leteltének napját, a felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kiszabó bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó mentesítés időpontját, ha arra a közérdekű munka vagy pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatása miatt sor kerül,

i)53 a 8. adatlapon az eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének a napját, a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés végrehajthatósága megszűnésének tényét, a pénzbüntetés megfizetésének napját, ha a terhelt a pénzbüntetést megfizette,

j)54 az erről szóló külön értesítés megküldésével az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, valamint a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c) és h) pontjában meghatározott adatokat, ha az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően kegyelemben részesült.

k)55 az erről szóló külön értesítés megküldésével a Bnytv. 11. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott adatokat, az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, a kiszabott büntetés nemét és mértékét, a szabadságvesztés kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől eltelt időtartamot, valamint a mentesítés időpontját, ha a bíróság az elítéltet bírói mentesítésben részesítette.

(2)56 Ha a bíróság az ügydöntő határozatában nem valamennyi vád tárgyává tett cselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét, hozott felmentő ítéletet vagy szüntette meg az eljárást, az elítélésről, a felmentésről és az eljárás megszüntetéséről külön 4. adatlapok kitöltésével közli az adatokat a bűnügyi nyilvántartó szervvel.

(2a)57 Ha a büntetés-végrehajtási bíró a végrehajtás foganatosítása körében megállapítja, hogy az elítélt a beszámítás alapján kitöltötte a szabadságvesztést vagy a feltételes szabadságra bocsátáshoz szükséges időt, ezt – a bíróság az alapügyben megküldött 4–6. adatlapjához kapcsolódó – pótlap kitöltésével közli a bűnügyi nyilvántartó szervvel.

(3)58 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatközlést a bíróságnak a nyilvántartásba vételt megalapozó vagy a nyilvántartásban kezelt adatok megváltozását eredményező határozatának jogerőre emelkedése vagy véglegessé válása napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni. A (2a) bekezdésben meghatározott adatközlést az értesítőlap vizsgálatát követő három munkanapon belül kell teljesíteni.

Adatközlés a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére

16. § (1) A bíróság a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére közli

a)59 a 4. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e)–g) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, a vádiratot benyújtó ügyészség megnevezését, a vádirat számát, a vádemelés időpontját, annak az eljárásnak az ügyiratszámát, amelyben a megalapozott gyanút a terhelttel közölték, a közlés időpontját, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, rendkívüli jogorvoslat esetén ennek tényét, előzetes mentesítés esetén ennek tényét, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha az alapeljárásban bűnösséget megállapító jogerős ügydöntő határozatot hozott, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján mentesült,

b)60 a 4. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e) és g) pontjában meghatározott adatokat, valamint azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, ha felmentő ítélet mellett kényszergyógykezelést alkalmazott,

c)61 az 5. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés e)–h) pontjában meghatározott adatokat, ha egységes intézkedés alkalmazása során jogerős ítéletet hozott,

d)62 a külföldi ítélet elismeréséről, illetve a tagállami ítélet megfeleltetéséről, valamint a végrehajtás átvételéről szóló végzés megküldése mellett a 6. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c), e)–g) és j) pontjában meghatározott adatokat, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, annak tényét, ha a terhelt fiatalkorú, ha a bíróság a külföldi ítéletet elismerte vagy a tagállami ítéletet megfeleltette, illetve a külföldi bíróság által kiszabott büntetés vagy intézkedés végrehajtását a magyar hatóság átvette, és az elítélt az elismerésről vagy a megfeleltetésről szóló végzés jogerőre emelkedésének napján már mentesült,

e)63 az erről szóló külön értesítés megküldésével a Bnytv. 16. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott adatokat, az elévülés napját, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha megállapította, hogy a kiszabott büntetés végrehajtását az elévülés kizárja, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján mentesült,

f)64 a 7. adatlapon az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, a közérdekű munka, illetve a pénzbüntetés szabadságvesztésre, valamint a pénzbüntetés közérdekű munkára történő átváltoztatásáról szóló határozat számát és keltét, az eljárt bíróság megnevezését és az így kiszabott büntetés mértékét, ha a pénzbüntetést vagy a közérdekű munkát szabadságvesztésre, vagy a pénzbüntetést közérdekű munkára változtatta át, továbbá a korábbi felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje meghosszabbodása esetén ennek tényét, a meghosszabbodott próbaidő tartamát és leteltének napját, a felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kiszabó bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésre vonatkozó mentesítés időpontját, ha arra a közérdekű munka vagy pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatása miatt sor kerül,

g)65 a 7. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, valamint az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a bíróság a próbára bocsátást meghosszabbította,

h)66 a 7. adatlapon a Bnytv. 16. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, a pártfogó felügyelet kezdőnapját és leteltét, ha a bíróság utólagosan rendelt el pártfogó felügyeletet vagy ha az alapeljárásban elrendelt pártfogó felügyeletet meghosszabbította, és az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján a Btk. alapján mentesült,

i)67 a 7. adatlapon az eljárás tárgyát, a Bnytv. 16. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a bíróság a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását utólag egyszerűsített felülvizsgálati eljárás keretében rendelte el,

j)68 a 7. adatlapon az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, valamint a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatokat, ha az elítéltet a bíróság végleges hatályú foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás végrehajtása alól mentesítette,

k)69

l)70 a 8. adatlapon az eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének a napját, a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés végrehajthatósága megszűnésének tényét, a pénzbüntetés megfizetésének napját, ha a terhelt a pénzbüntetést – tekintet nélkül a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatására – megfizette,

m)71 az erről szóló külön értesítés megküldésével az alapeljárás során eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát, a határozat jogerőre emelkedésének napját, valamint a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c) és l) pontjában meghatározott adatokat arról, aki az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően kegyelemben részesült,

n)72 a 8. adatlapon az eljárt bíróság megnevezését, a Bnytv. 16. § (2) bekezdés l) pontjában meghatározott adatot, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a terhelt a jóvátételi munkát igazoltan teljesítette.

(2)73 Ha a bíróság az ügydöntő határozatában nem valamennyi vád tárgyává tett cselekményben állapította meg a vádlott bűnösségét, hozott felmentő ítéletet vagy szüntette meg az eljárást, az elítélésről, a felmentésről és az eljárás megszüntetéséről külön 4. adatlapok kitöltésével közli az adatokat a bűnügyi nyilvántartó szervvel.

(3)74 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatközlést a bíróságnak a nyilvántartásba vételt megalapozó vagy a nyilvántartásban kezelt adatok megváltozását eredményező határozatának jogerőre emelkedése vagy véglegessé válása napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

Adatközlés a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére

17. § (1)75 A bíróság a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére a 4. adatlapon közli a Bnytv. 23. § c), d), e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, ha a büntetőeljárás befejezéséről jogerős vagy véglegessé vált határozatot hozott.

(2)76 A bíróság a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az 1. adatlapon közli

a)77 a Bnytv. 23. § c), d), g), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, ha a büntetőeljárás felfüggesztéséről vagy továbbfolytatásáról határozatot hozott,

b)78 a Bnytv. 23. § c), d), e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését és határozatának számát, ha rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott határozat alapján új eljárást folytat le.

(3)79 Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a megszüntető vagy felmentő határozat jogerőre emelkedése vagy véglegessé válása napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

(4) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott adatközlést a büntetőeljárás felfüggesztéséről vagy a felfüggesztett büntetőeljárás továbbfolytatásának elrendeléséről szóló határozat meghozatalának napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

(5) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatközlést a rendkívüli jogorvoslati eljárásban elrendelt új eljárás lefolytatásáról szóló határozat meghozatalának napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

18. §80 A bíróság a büntetőügyek egyesítése esetén az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az egyes egyesítésre került eljárásokról és az egyesített eljárásról a Bnytv. 23. § c), e) és i)–k) pontjában meghatározott adatokat.

19. §81 A bíróság a büntetőügyek elkülönítése esetén az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az alapügyről és az elkülönített ügyről a Bnytv. 23. § c), e) és i)–k) pontjában meghatározott adatokat.

20. §82 A büntetőügy áttétele esetén

a)83 az áttételt elrendelő bíróság az áttett ügyről a Bnytv. 23. § c), i)–k) pontjában meghatározott adatokat,

b)84 az ügyet átvevő bíróság a Bnytv. 23. § c), e), i) és k) pontjában meghatározott adatokat

az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére.

21. § A 18–20. §-ban meghatározott adatközlést

a)85 a büntetőügyek egyesítéséről, elkülönítéséről hozott határozat esetén a határozat keltének,

b) a büntetőügy áttétele esetén

ba)86 a 20. § a) pontjában meghatározott esetben az áttételről hozott határozat keltének,

bb) a 20. § b) pontjában meghatározott esetben az átvétel

napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

22. §87 (1) A bíróság a 9. adatlap megküldésével közli a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása részére azon tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint

a)88 a Bnytv. 23. § c) és h) pontjában meghatározott adatokat, ha kényszerintézkedést rendelt el,

b) a Bnytv. 23. § c) és h) pontjában meghatározott adatokat és

ba) a kényszerintézkedés elrendeléséről határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, ha az a korábban elrendelt kényszerintézkedést meghosszabbította vagy fenntartotta, vagy

bb) a kényszerintézkedés elrendeléséről határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, valamint a megszüntető határozatot hozó bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, ha az a korábban elrendelt kényszerintézkedést megszüntette.

(2)89 Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a kényszerintézkedést elrendelő határozat keltének vagy a kényszerintézkedést megszüntető határozat véglegessé válásának napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

Adatközlés a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére90

22/A. §91 (1)92 A bíróság a 10. adatlap megküldésével közli a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére az eljáró bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét, azt a tényt, hogy az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik-e, valamint

a)93 az elrendelt kiadatási letartóztatás, ideiglenes kiadatási letartóztatás, átadási letartóztatás, ideiglenes átadási letartóztatás és ideiglenes végrehajtási letartóztatás, kiadatási bűnügyi felügyelet, ideiglenes kiadatási bűnügyi felügyelet, ideiglenes átadási bűnügyi felügyelet és a Bnytv. 30/B. § b) pontjában meghatározott ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelet elrendelésének tényét, időpontját és időtartamát, valamint – a 22/B. §-ban meghatározott kivétellel – a megszűnésének tényét és időpontját;

b) a Bnytv. 30/B. § f) pontjában meghatározott korlátozás tényét, időpontját és időtartamát, valamint megszűnésének tényét és időpontját.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a nyilvántartásba vételt megalapozó vagy a nyilvántartásban kezelt adatok törlését eredményező határozat jogerőre emelkedése napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

IV/A. Fejezet94

A NEMZETKÖZI BŰNÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT ADATKÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉGE

Adatközlés a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére

22/B. § (1) A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ a 10. adatlap megküldésével közli a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt állók nyilvántartása részére

a) az átadott személy nevét, születési helyét és idejét,

b)95 a kiadatási letartóztatást, ideiglenes kiadatási letartóztatást, átadási letartóztatást, ideiglenes átadási letartóztatást, kiadatási bűnügyi felügyeletet, ideiglenes kiadatási bűnügyi felügyeletet, ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletet és a Bnytv. 30/B. § b) pontjában meghatározott ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet elrendelő bíróság megnevezését, határozatának számát és keltét,

c) a Bnytv. 30/D. § (3a) bekezdésében meghatározott átadás tényét és időpontját, valamint az ügyirat számát.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a nyilvántartásba vételt megalapozó átadás napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

V. Fejezet

A BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ADATKÖZLÉSI KÖTELEZETTSÉG

Adatközlés a bűntettesek nyilvántartása részére

23. § (1)96 A büntetés-végrehajtási intézet a 8. adatlapon közli a bűntettesek nyilvántartása részére

meghatározott adatokat.

(2)97 A büntetés-végrehajtási intézet az (1) bekezdésben meghatározott adatokat közli a bűnügyi nyilvántartó szervvel közérdekű munka és pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés esetén is.

(2a)98 A büntetés-végrehajtási intézet – 15. § (2a) bekezdésében foglalt kivétellel – a 8. adatlapon közli a bűntettesek nyilvántartása részére a szabadságvesztés végrehajtásába beszámított időt.

(3) A büntetés-végrehajtási intézet a bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt személy befogadását követően az e rendelet szabályai szerint rögzített arcképmást és az arcképmás egyedi azonosítót megküldi a bűnügyi nyilvántartó részére.

(4)99 Ha a Bnytv. rendelkezései alapján az ujj- és tenyérnyomat vagy szájnyálkahártya-törlet felvételéről a büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik, a 8. adatlapon a felvett ujj- és tenyérnyomathoz kapcsolódó belső azonosító kódot, valamint a felvett szájnyálkahártya-törlethez kapcsolódó belső azonosító kódot is fel kell tüntetni.

(5) Az adatközlést

a) a terhelt halálának napjától,

b) a terhelt befogadásának napjától,

c) ha az nem azonos a b) pontban meghatározott időponttal, az arcképmás rögzítésének napjától

számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

23/A. §100 (1)101 Az első fokon eljárt közlekedési igazgatási hatóság a bűntettesek nyilvántartása részére a 8. adatlapon közli a Bnytv. 11. § (2) bekezdés e) pontja szerinti járművezetéstől eltiltás leteltének napját, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját.

(2) Az adatközlést a járművezetéstől eltiltás hatálya megszűnésétől számított tíz munkanapon belül kell teljesíteni.

Adatközlés a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére

23/B. §102 (1)103 Az első fokon eljárt közlekedési igazgatási hatóság a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére a 8. adatlapon közli a Bnytv. 16. § (2) bekezdés k) pontja szerinti járművezetéstől eltiltás leteltének napját, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját.

(2) Az adatközlést a járművezetéstől eltiltás hatálya megszűnésétől számított tíz munkanapon belül kell teljesíteni.

23/C. §104 A pártfogó felügyelő a 8. adatlapon vagy az erről szóló külön értesítés megküldésével közli a Bnytv. 16. § (2) bekezdés h) pontjában meghatározott adatokat, az alapügyben eljárt bíróság megnevezését, határozatának számát és jogerőre emelkedésének napját, ha a terhelt a közérdekű munkát teljesítette.

24. § (1)105 Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (a továbbiakban: IMEI) a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére a 8. adatlapon közli a Bnytv. 4. § (2) bekezdés d) pontjában és a Bnytv. 16. § (2) bekezdés m) pontjában meghatározott adatokat, valamint

a) a kényszergyógykezelés megszűnésének a tényét, ha a kényszergyógykezelésre utalt személy halála a végrehajtás alatt következik be,

b) kényszergyógykezelés megszüntetésének a tényét.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést a kényszergyógykezelés megszüntetésének napjától vagy a terhelt halálának napjától számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

25. § (1)106 A javítóintézet a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása részére a 8. adatlapon közli a Bnytv. 4. § (2) bekezdés d) pontjában, a Bnytv. 16. § (1) bekezdés e) pontjában és a Bnytv. 16. § (2) bekezdés e)–g) pontjában meghatározott adatokat, ha a javítóintézeti nevelésre utalt

a) személy javítóintézeti nevelését foganatba vette vagy a javítóintézeti nevelésből elbocsátotta,

b) személyt a bíróság a javítóintézeti nevelésből ideiglenesen elbocsátotta, vagy ideiglenes elbocsátását megszüntette,

c) személy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának időtartama alatt meghalt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatközlést

a)107 a javítóintézeti nevelésre utalt javítóintézeti nevelésének megkezdésétől, javítóintézetből történő elbocsátásától, ideiglenes elbocsátásától vagy az ideiglenes elbocsátás megszüntetése napjától,

b)108 a javítóintézeti nevelésre utalt halálának napjától

számított három munkanapon belül kell teljesíteni.

VI. Fejezet109

26. §

VII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. § Ez a rendelet 2009. június 30-án lép hatályba.

28. §110 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény alapján folytatott eljárással összefüggésben az adatközlést e rendelet 2013. június 30-án hatályos rendelkezései szerint kell teljesíteni.

29. §111 Az adatközlés során 2019. december 31. napjáig az e rendelet 2018. június 30. napján hatályos mellékleteiben meghatározott adatlapok is alkalmazhatók.

30. §112

31. §113

32. §114

33. §115

1. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez116

Eljáró hatóság megnevezése:
Eljáró hatóság ügyszáma:

1. adatlap

ADATKÖZLÉS A BÜNTETŐELJÁRÁSI CSELEKMÉNYEKRŐL

(megalapozott gyanú közlése, módosított megalapozott gyanú közlése, eljárás felfüggesztése, eljárás folytatása, új eljárás lefolytatása, eljárás megszüntetése, magánvádassá átminősítés)

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

2X02722_0

1. Terhelt személyazonosító adatai: (kitöltése kötelező)

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név:……………………………………………………………………………………………………...

Utónév: …….............................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: …………………………………………………………………………………………...

Születési utónév: .........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ……......................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ........................................................................................... és idő: □□□□ év □□ hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □ férfi □

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □ hontalan □ állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A bűncselekmény adatai: (kitöltése kötelező)

Kód és megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rendbeliség

Elkövetési
hely

Elkövetési
idő

□□□□□□□□□□□□□□□□□
..............................

□□□□□□□□□□□□□□□□□
..............................

3. Értesítés mintavételről

3.1. arcképmás egyedi azonosító

3.2. belső azonosító kód ujj- és
tenyérnyomathoz

3.3. belső azonosító kód
DNS-mintához

4. Megalapozott gyanú közlésének adatai: (kitöltése kötelező)

4.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................

4.2. A büntetőügy iktatószáma:

........................................................................................................................................

4.3. A megalapozott gyanú közlésének időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap

4.4. A módosított megalapozott gyanú közlésének időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap

5. A büntetőeljárás felfüggesztésére vonatkozó adatok:

5.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................

5.2. Az eljárásban hozott határozat száma: .................................................... és kelte: □□□□ év □□ hó □□ nap.

5.3. Az eljárás felfüggesztésének oka:

........................................................................................................................................

5.4. A felfüggesztés időtartama: □□□□. □□. □□-tól □□□□. □□. □□-ig

5.5. Az alapügyben eljárt szerv megnevezése: .............................................................................
határozatának száma: ..............................

6. A □ büntetőeljárás folytatására vagy az □ új eljárás (perújítási nyomozás vagy perújítás elrendelése) indítására vonatkozó adatok:

6.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................

6.2. Az eljárásban hozott határozat száma:

........................................................................................................................................

6.3. Az eljárás folytatásának vagy új eljárás indításának időpontja: □□□□ év □□ hó □□ nap.

6.4. Alapügyben vagy a büntetőeljárás folytatását megelőzően eljárt szerv kódja és megnevezése:
□□□□□□□
......................................................................................................................................

6.5. Az alapügyben vagy a büntetőeljárás folytatását megelőzően eljáró szerv határozatának
száma: ............................................................................................................................................

7. Az eljárás megszüntetésére vonatkozó adatok:

7.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................

7.2. Az eljárásban hozott határozat száma:

........................................................................................................................................

7.3. Az eljárás megszüntetésének napja: □□□□ év □□ hó □□ nap

7.4. A bírósági határozat jogerőre emelkedésének vagy véglegessé válásának napja: □□□□ év □□ hó □□ nap

7.5. A megszüntetésére a Bnytv. 25. § c) pontjában meghatározott okok miatt került sor
Igen □ Nem
(kitöltése kötelező)

8. Közvádra indult, majd magánvádas eljárásra utalt ügy adatai:

8.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése:

□□□□□□□

....................................................................................................

8.2. Az áttételről szóló határozat száma:

□□□□ év □□ hó □□ nap

........................................... és kelte:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzése [a Bnytv. 25. § c) pontja esetében]:

Nyilvántartási ideje:

2. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez117

Eljáró hatóság megnevezése:
Eljáró hatóság ügyszáma:

2. adatlap

ADATKÖZLÉS VÁDEMELÉSRŐL, A VÁD MÓDOSÍTÁSÁRÓL VAGY A FELTÉTELES ÜGYÉSZI FELFÜGGESZTÉSRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai: (kitöltése kötelező)

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ....................................................................................................... idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

2. Megalapozott gyanú közlésével kapcsolatos adatok: (kitöltése kötelező)

2.1. A megalapozott gyanút közlő szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

.................................................................................................................................................................................

2.2. A megalapozott gyanú közlésének időpontja: □□□□év □□hó □□nap.

2.3. A büntetőügy iktatószáma:

............................................................................................................................................

3. A vád tárgyává tett bűncselekmény adatai: (kitöltése kötelező)

Kód és megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

4. Vádemelés adatai:

4.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................................

4.2. A vádirat száma:

........................................................................................................................................................

4.3. A vádemelés időpontja: □□□□év □□hó □□nap.

4.4. A vádirat kelte: □□□□év □□hó □□nap.

5. A módosított vád adatai:

5.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................................

5.2. A módosított vádirat száma:

........................................................................................................................................................

5.3. A vád módosításának időpontja: □□□□év □□hó □□nap.

6. A módosított vád tárgyává tett bűncselekmény adatai: (kitöltése kötelező)

Kód és megnevezés

Btk.
szerinti
minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

□□□□□□□□□□□□□□□□□..............................

7. A feltételes ügyészi felfüggesztés adatai:

7.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

........................................................................................................................................

7.2. A feltételes ügyészi felfüggesztés tartama leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

7.3. Az eljárásban hozott határozat száma: ............................................................ kelte: □□□□év □□hó □□nap.

7.4. A feltételes ügyészi felfüggesztés oka:

........................................................................................................................................................

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

3. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez118

Eljáró hatóság megnevezése:
Eljáró hatóság ügyszáma:

3. adatlap

ADATKÖZLÉS ÜGYÉSZI MEGROVÁS ALKALMAZÁSÁRÓL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ............................................................................................... idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. Az eljáró ügyészség, adatai és az ügy alapadatai:

2.1. Az eljáró ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□□

.......................................................................................................................................................................................

2.2. Határozatának száma: .................................................................................. kelte: □□□□év □□hó □□nap.

2.3. Büntetőeljárást indító szerv megnevezése: ...........................................................................................................................

határozatának száma: ......................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3. Bűncselekményi adatok:

Megnevezés

Btk. szerinti
minősítés

Rb.

Az elkövetési
helye és ideje

Elkövetői és
elkövetési alakzat

Bűn-
szerv.

........................./
..........................

........................./
..........................

........................./
..........................

........................./
..........................

........................./
..........................

........................./
..........................

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzése:

Nyilvántartási ideje:

4. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez119

4. adatlap

ADATKÖZLÉS JOGERŐS VAGY VÉGLEGESSÉ VÁLT BÍRÓI DÖNTÉSEKRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

.Születési utónév: .........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ................................................................................................ idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A terhelt érvényes úti okmánnyal rendelkezik (kitöltése kötelező): □IGEN □NEM

3. A határozat és az eljáró szerv adatai:

3.1. Az eljárás eredménye: □elítélés □felmentés □megszüntetés

3.1.1. A megszüntetésére a Bnytv. 25. § c) pontjában meghatározott okok miatt került sor: □Igen □Nem

3.2. Ha rendkívüli jogorvoslatra került sor: □perújítás □felülvizsgálat □jogorvoslat a törvényesség érdekében

3.3. Jogerőre emelkedésének napja vagy véglegessé válásának napja: □□□□év □□hó □□nap.

3.4. Elsőfokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében elsőfokon) eljárt bíróság megnevezése:

.......................................................... határozatának száma: ........................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.5. Másodfokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében másodfokon) eljárt bíróság megnevezése:

.......................................................... határozatának száma: ........................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.6. Harmadfokon (ha rendkívüli jogorvoslatra került sor, akkor annak keretében harmadfokon) eljárt bíróság megnevezése:

.......................................................... határozatának száma: ........................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.7. Vádiratot benyújtó ügyészség kódja és megnevezése: □□□□□□

vádirat száma: ................................................................................................ kelte: □□□□év □□hó □□nap.

annak az eljárásnak az ügyiratszáma, amelyben a megalapozott gyanút a terhelttel közölték:

.................................................................................................. a közlés időpontja: □□□□év □□hó □□nap.

3.8. Rendkívüli jogorvoslat esetén az alapügyben jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése:

......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ................................................. jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

3.9. A javítóintézeti nevelés hátralévő részének szabadságvesztésre történő átváltoztatása esetén a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó bíróság megnevezése:

..............................................................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.10. A terhelt fiatalkorú □igen □nem (kitöltése kötelező)

3.11. A terhelt □nem visszaeső □visszaeső □különös visszaeső □többszörös visszaeső □erőszakos többszörös visszaeső

3.12. Az érintett előzetes mentesítésben részesült □igen □nem (kitöltése kötelező)

4. Bűncselekményi adatok:

Megnevezés

Btk. szerinti
minősítés

Rendbeliség

Az elkövetés
helye és ideje

Elkövetői és
elkövetési alakzat

Bűnszerv.

5. Szankció adatai:

5.1. A büntetés kiszabását a bíróság mellőzte (intézkedés alkalmazása esetén az 5.2. pont kitöltése kötelező):
□igen

5.2. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

5.2.1. Neme: ………………………………………………………………………………………………….
5.2.2. Mértéke/Értéke/Tartama: ……………………………………………………………….........................
5.2.3. Vh. fokozata: …………………………………………………………………………………………...
5.2.4. Foglalkozás megnevezése [a Btk. 52. § (3) vagy (4) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás esetén erre való hivatkozás]: …………………………………………………………………………………………
5.2.5. Járműkategória megnevezése: ………………………………………………………………………….
5.2.6. Sportrendezvény vagy sportlétesítmény megnevezése: ………………………………………………....................................................................................................
5.2.7. Kitiltás helye: …………………………………………………………………………………………...

5.3. SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE

5.3.1. Vh. felfüggesztve ......... évre

5.4. KÖZÜGYEKTŐL ELTILTÁS

Tartama

5.5. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

Neme

Mértéke/Értéke/Tartama

5.6. Önállóan alkalmazott, határozott idejű kiutasítás leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.7. Felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a felfüggesztett büntetést jogerősen kiszabó bíróság megnevezése: ...............................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.8. Próbára bocsátás megszüntetése esetén a próbára bocsátást jogerősen alkalmazó bíróság megnevezése:

..................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.9. Próbára bocsátás meghosszabbítása esetén a próbára bocsátást jogerősen alkalmazó bíróság megnevezése:

...................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.9.1. A meghosszabbított próbaidő leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.10. Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása miatt próbaidő meghosszabbodása esetén, a korábbi felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó bíróság megnevezése: ............................................................
határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

A meghosszabbodott próbaidő leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.11. Jóvátételi munka helyébe lépő büntetés kiszabása esetén a jóvátételi munkát jogerősen alkalmazó bíróság megnevezése:

.....................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.12. Feltételes szabadság megszüntetése esetén a korábbi szabadságvesztést kiszabó bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.13. A határozattal kapcsolatos egyéb eljárási cselekmény:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

Hatályon kívül helyezve:
....................................................................................

□Végrehajtását elrendelte:
...................................................................................

Büntetés átváltoztatása:
....................................................................................

Egyéb: ......................................................................
...................................................................................

Büntetését letöltötte:

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:

Mentesítés várható időpontja:

Büntetés nyilvántartási ideje:

Közügyektől eltiltás nyilvántartási ideje:

Intézkedés nyilvántartási ideje:

Nyilvántartási ideje a Bnytv. 25. § c) pontja esetén:

5. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez120

5. adatlap

ADATKÖZLÉS ÖSSZBÜNTETÉSI ÍTÉLETRŐL, EGYSÉGES INTÉZKEDÉS ELRENDELÉSÉRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: …....................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: …………………………………………………………………………………………....

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ............................................................................................... idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A határozat és az eljáró szerv adatai:

2.1. Jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

2.2. Elsőfokon eljárt bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

2.3. Másodfokon eljárt bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

2.4. A terhelt fiatalkorú □igen □nem (kitöltése kötelező)

3. Az alapügyben eljárt bíróság megnevezése, határozatának száma:

Bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

Bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

Bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

4. Szankció adatai:

4.1. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

4.1.1. Neme: ………………………………………………………………………………………………….
4.1.2. Mértéke/Értéke/Tartama: ……………………………………………………………….........................
4.1.3. Vh. fokozata: …………………………………………………………………………………………...
4.1.4. Foglalkozás megnevezése [a Btk. 52. § (3) vagy (4) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás esetén erre való hivatkozás]: …………………………………………………………………………………………
4.1.5. Járműkategória megnevezése: ………………………………………………………………………….
4.1.6. Sportrendezvény vagy sportlétesítmény megnevezése: ………………………………………………....................................................................................................
4.1.7. Kitiltás helye: …………………………………………………………………………………………...

4.2. KÖZÜGYEKTŐL ELTILTÁS

Tartama

4.3. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

Neme

Mértéke/Értéke/Tartama

4.4. Az ítélettel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmény:

.......................................................................................................................................................................................

4.5. Felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének meghosszabbodása esetén, a korábbi felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ......................................... jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

A meghosszabbodott próbaidő leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

Büntetését letöltötte:

□Hatályon kívül helyezve:
....................................................................................

Egyéb: ......................................................................

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:

Mentesítés várható időpontja:

Büntetés nyilvántartási ideje:

Közügyektől eltiltás nyilvántartási ideje:

Intézkedés nyilvántartási ideje:

6. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez121

6. adatlap

ADATKÖZLÉS KÜLFÖLDI ÍTÉLET ELISMERÉSÉRŐL, TAGÁLLAMI ÍTÉLET MEGFELELTETÉSÉRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ................................................................................................ idő: □□□□év □□hó □□nap

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A terhelt érvényes úti okmánnyal rendelkezik (kitöltése kötelező):

□IGEN □NEM

3. A határozat és az eljáró szerv adatai:

3.1. A külföldi vagy a tagállami ítélet jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

3.2. Külföldi bíróság(ok) adatai:

megnevezése:
...................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

megnevezése:
...................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

megnevezése:
...................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.3. Az elismerés vagy a megfeleltetés során elsőfokon eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

3.4. Az elismerés vagy a megfeleltetés során másodfokon eljárt bíróság megnevezése:

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

3.5. A terhelt fiatalkorú □igen □nem (kitöltése kötelező)

4. Bűncselekményi adatok:

Megnevezés

Btk. szerinti
minősítés

Rb.

Az elkövetés
helye és ideje

Elkövetői és
elkövetési alakzat

Bűn-
szerv.

..................../...................

..................../...................

..................../...................

..................../...................

5. Szankció adatai:

5.1. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS

5.1.1. Neme: ………………………………………………………………………………………………….
5.1.2. Mértéke / Értéke / Tartama / Kitöltésének időpontja: …………………………………………………………………………………................................................
5.1.3. Vh. fokozata: …………………………………………………………………………………………...
5.1.4. Közérdekű munkavégzés jellege: ………………………………………………………………………
5.1.5. Foglalkozás megnevezése [a Btk. 52. § (3) vagy (4) bekezdése szerinti foglalkozástól eltiltás esetén erre való hivatkozás]: …………………………………………………………………………………………
5.1.6. Járműkategória megnevezése: ………………………………………………………………………….
5.1.7. Sportrendezvény vagy sportlétesítmény megnevezése: ………………………………………………....................................................................................................
5.1.8. Kitiltás helye: …………………………………………………………………………………………....................................
5.1.9. Pártfogó felügyelet magatartási szabályai: …………………………………………………………….

5.2. SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE

5.2.1. Vh. felfüggesztve ......... évre

5.3. KÖZÜGYEKTŐL ELTILTÁS

Tartama

5.4. BÜNTETÉS VAGY INTÉZKEDÉS MELLETT ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS

Neme

Mértéke/Értéke/Tartama

6. A terhelt ideiglenes végrehajtási letartóztatást töltött az ítélet elismerésekor vagy megfeleltetésekor, amely az elismeréssel vagy a megfeleltetéssel egyidejűleg megszűnik: □IGEN □NEM

6.1. A korábban elrendelt ideiglenes végrehajtási letartóztatást elrendelő bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

6.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

7. Külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztéssel vagy szabadságelvonással járó intézkedéssel és annak végrehajtásával kapcsolatos adatok

7.1. Külföldi bíróság által kiszabott szankció

Neme

Mértéke/Értéke/Tartama

7.2. SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK FELFÜGGESZTÉSE

7.2.1. Vh. felfüggesztve ......... évre

7.2.2. Részben felfüggesztve: ..........évre, végrehajtandó tartam: □□□□év □□hó □□nap

7.2.3. Felfüggesztés leteltének időpontja: □□□□év □□hó □□nap

7.3. Külföldön történt büntetés-végrehajtási adatok:

7.3.1. Foganatba vétel napja: □□□□év □□hó □□nap

7.3.2. Feltételes szabadságra bocsátás napja: □□□□év □□hó □□nap, leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap

7.3.3. Kitöltés időpontja: □□□□év □□hó □□nap

7.4. Felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a felfüggesztett büntetést jogerősen kiszabó bíróság megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

határozatának száma: ................................................................................ jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

7.5. A mentesítésre vonatkozó adatok:

7.5.1. A mentesítés várható időpontja: □□□□év □□hó □□nap

7.5.2. A mentesítés időpontja nem állapítható meg: □

8. Az ítélettel kapcsolatos egyéb eljárási cselekmények:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

Bűnügyi nyilvántartó szerv bejegyzései:

Hatályon kívül helyezve:
....................................................................................

Egyéb:
....................................................................................

Közügyek gyakorlásától eltiltás lejár:

Mentesítés várható időpontja:

Büntetés nyilvántartási ideje:

Közügyektől eltiltás nyilvántartási ideje:

Intézkedés nyilvántartási ideje:

7. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez122

7. adatlap

ADATKÖZLÉS A BÍRÓSÁG KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSBAN, EGYSZERŰSÍTETT FELÜLVIZSGÁLATI ELJÁRÁSÁBAN ÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SORÁN HOZOTT DÖNTÉSEIRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: …………………………………………………………………………………………...

Születési utónév: .........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ............................................................................................... idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A terhelt érvényes úti okmánnyal rendelkezik (kitöltése kötelező): □IGEN □NEM

3. Az eljárás tárgya:

□próbára bocsátás meghosszabbítása

□pártfogó felügyelet változása

□elévülés megállapítása

□pénzbüntetés vagy közérdekű munka átváltoztatás

□szabadságvesztés utólagos elrendelése

□átváltoztatás miatt próbaidő meghosszabbodása

□utólagos elkobzás, vagyonelkobzás vagy elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele

□bírósági mentesítés

4. Az eljáró bíróság adatai és az ügy alapadatai:

4.1. Az elsőfokon eljáró bíróság megnevezése: .........................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

Jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése: .........................................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

jogerőre emelkedés napja: □□□□év □□hó □□nap.

4.2. Alapügyben elsőfokon eljárt bíróság megnevezése: ...........................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

Az alapügyben jogerős határozatot hozó bíróság megnevezése: .................................................................................................

határozatának száma: ..................................................................................... kelte: □□□□év □□hó □□nap.

jogerőre emelkedés napja: □□□□év □□hó □□nap.

5. Az eljárásra vonatkozó adatok:

5.1. Próbára bocsátás meghosszabbítása esetén a próbára bocsátás leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.2. Pártfogó felügyelet utólagos elrendelése vagy meghosszabbítása esetén a pártfogó felügyelet kezdőnapja:
□□□□év □□hó □□nap és letelte: □□□□év □□hó □□nap.

5.3. Büntetés vagy közügyektől eltiltás végrehajthatóságának elévülése esetén az elévülés napja:
□□□□év □□hó □□nap.

5.4. A pénzbüntetés vagy a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatása során megállapított szabadságvesztés időtartama:

.......................................................................................................................................................................................

5.5. A pénzbüntetés közérdekű munkára történő átváltoztatása során megállapított közérdekű munka időtartama:

.......................................................................................................................................................................................

5.6. Próbaidő meghosszabbodása esetén a korábbi felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó bíróság megnevezése:
.....................................................................................................................................................................................
határozatának száma: ………………………………………………….......................................................................
jogerőre emelkedésének napja: □□□□év □□hó □□nap.

A meghosszabbodott próbaidő leteltének napja: □□□□év □□hó □□nap.

5.7. A mentesítés időpontja: □□□□év □□hó □□nap.

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

9. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez124

Eljáró hatóság megnevezése:
Eljáró hatóság ügyszáma:

9. adatlap

ADATKÖZLÉS KÉNYSZERINTÉZKEDÉS TÁRGYÁBAN HOZOTT DÖNTÉSEKRŐL

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Terhelt személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ............................................................................................... idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. A terhelt érvényes úti okmánnyal rendelkezik (kitöltése kötelező):

□IGEN □NEM

3. A büntetőeljárás adatai

3.1. Az elrendelő határozat szerinti bűncselekmény adatai:

Kód és megnevezés

Btk. szerinti
minősítés

Rendbeliség

Elkövetési hely

Elkövetési idő

□□□□□□□□□□□□□□□□□□

□□□□□□□□□□□□□□□□□□

□□□□□□□□□□□□□□□□□□

3.2. Büntetőeljárást indító szerv megnevezése:
………………..………………………………….........................................................................................................
ügyiratszáma: ....................................

4. A kényszerintézkedés elrendelésének adatai:

4.1. Az elrendelő bíróság megnevezése: .....................................................................................................................

4.2. Határozatának száma: .................................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

4.3. A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□év □□hó □□nap.

4.4. Az elrendelt kényszerintézkedés típusa:

□LETARTÓZTATÁS

□BŰNÜGYI FELÜGYELET

□TÁVOLTARTÁS

□ELŐZETES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

4.5. Óvadék letételére került sor:

4.6. A bűnügyi felügyelet keretében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 281. §-a alapján meghatározott magatartási szabály

4.6.1. A bíróság előírta, hogy a terhelt a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el. [Be. 281. § (2) bekezdés a) pont]

4.6.2. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy meghatározott közterületeket ne látogasson. [Be. 281. § (2) bekezdés b) pont]

4.6.3. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott időközönként és módon a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervénél jelentkezzen. [Be. 281. § (2) bekezdés c) pont]

4.6.4. A bíróság a bűnügyi felügyelettel elérni kívánt célt biztosító további magatartási szabályt is előírt. [Be. 281. § (3) bekezdés]

5. A kényszerintézkedés meghosszabbításának vagy fenntartásának adatai:

5.1.1. A bíróság megnevezése: ....................................................................................................................................

5.1.2. határozatának száma: .................................................................. és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

5.1.3. A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□év □□hó □□nap.

5.2. A meghosszabbított vagy fenntartott kényszerintézkedés adatai:

5.2.1. A bíróság megnevezése: ...................................................................................................................................

5.2.2. határozatának száma: .................................................................. és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

5.3. A kényszerintézkedés típusa:

□LETARTÓZTATÁS

□BŰNÜGYI FELÜGYELET

□TÁVOLTARTÁS

□ELŐZETES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

5.4. A bűnügyi felügyelet keretében a Be. 281. §-a alapján meghatározott magatartási szabály

5.4.1. A bíróság előírta, hogy a terhelt a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el. [Be. 281. § (2) bekezdés a) pont]

5.4.2. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy meghatározott közterületeket ne látogasson. [Be. 281. § (2) bekezdés b) pont]

5.4.3. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott időközönként és módon a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervénél jelentkezzen. [Be. 281. § (2) bekezdés c) pont]

5.4.4. A bíróság a bűnügyi felügyelettel elérni kívánt célt biztosító további magatartási szabályt is előírt. [Be. 281. § (3) bekezdés]

6. A kényszerintézkedés megszüntetésének adatai:

6.1.1. A megszüntető szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

.......................................................................................................................................................................................

6.1.2. határozatának száma: .................................................................. és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

6.1.3. A kényszerintézkedés megszüntetésének napja:

□□□□év □□hó □□nap.

6.2. A megszüntetett kényszerintézkedés adatai:

6.2.1. A bíróság megnevezése: ....................................................................................................................................

6.2.2. határozatának száma: ............................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

6.2.3. A kényszerintézkedés típusa:

□LETARTÓZTATÁS

□BŰNÜGYI FELÜGYELET

□TÁVOLTARTÁS

□ELŐZETES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

7. Korábbi kényszerintézkedés megszüntetésének és újabb kényszerintézkedés elrendelésének együttes alkalmazása:

7.1. Az újabb kényszerintézkedés elrendelésének adatai:

7.1.1. Az elrendelő bíróság megnevezése: ..................................................................................................................

7.1.2. határozatának száma: ................................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

7.1.3. A kényszerintézkedés határozatban megállapított lejáratának napja:

□□□□év □□hó □□nap.

7.1.4. Az elrendelt kényszerintézkedés típusa:

□LETARTÓZTATÁS

□BŰNÜGYI FELÜGYELET

□TÁVOLTARTÁS

□ELŐZETES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

7.1.5. Óvadék letételére került sor:

7.1.6. Óvadék letevője elveszítette a jogát az óvadék összegére:

7.1.7. A bűnügyi felügyelet keretében a Be. 281. §-a alapján meghatározott magatartási szabály

7.1.7.1. A bíróság előírta, hogy a terhelt a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el. [Be. 281. § (2) bekezdés a) pont]

7.1.7.2. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy meghatározott közterületeket ne látogasson. [Be. 281. § (2) bekezdés b) pont]

7.1.7.3. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott időközönként és módon a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervénél jelentkezzen. [Be. 281. § (2) bekezdés c) pont]

7.1.7.4. A bíróság a bűnügyi felügyelettel elérni kívánt célt biztosító további magatartási szabályt is előírt. [Be. 281. § (3) bekezdés]

7.2. A megszüntetett kényszerintézkedés adatai:

7.2.1. Az elrendelő bíróság megnevezése:

..................................................................................................................................

7.2.2. határozatának száma: ......................................................................... és kelte: □□□□év □□hó □□nap.

7.2.3. A megszüntetett kényszerintézkedés típusa:

□LETARTÓZTATÁS

□BŰNÜGYI FELÜGYELET

□TÁVOLTARTÁS

□ELŐZETES KÉNYSZERGYÓGYKEZELÉS

7.2.4. Óvadék letételére került sor:

7.2.5. Óvadék letevője elveszítette a jogát az óvadék összegére:

7.2.6. A bűnügyi felügyelet keretében a Be. 281. §-a alapján meghatározott magatartási szabály

7.2.6.1. A bíróság előírta, hogy a terhelt a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el. [Be. 281. § (2) bekezdés a) pont]

7.2.6.2. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket vagy meghatározott közterületeket ne látogasson. [Be. 281. § (2) bekezdés b) pont]

7.2.6.3. A bíróság előírta, hogy a terhelt meghatározott időközönként és módon a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervénél jelentkezzen. [Be. 281. § (2) bekezdés c) pont]

7.2.6.4. A bíróság a bűnügyi felügyelettel elérni kívánt célt biztosító további magatartási szabályt is előírt. [Be. 281. § (3) bekezdés]

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

10. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez125

10. adatlap

ADATKÖZLÉS A KÜLFÖLDRE UTAZÁSI KORLÁTOZÁS HATÁLYA ALATT ÁLLÓK NYILVÁNTARTÁSA RÉSZÉRE

□ PÓTLAP IGÉNYBEVÉTELE

1. Az érintett személy személyazonosító adatai:

1.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

1.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

1.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

1.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

1.5. Születési hely: ................................................................................................ idő: □□□□év □□hó □□nap.

1.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

1.8. Neme: □férfi □nő

1.9. Állampolgárság(ok): ............................................

1.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

1.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

1.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

1.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2. Az érintett személy érvényes úti okmánnyal rendelkezik (kitöltése kötelező):

□IGEN □NEM

3. A korlátozás elrendelésének adatai:

3.1. Az eljáró bíróság megnevezése: ...........................................................................................................................

3.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

3.3. A korlátozás lejáratának napja:

□□□□év □□hó □□nap.

3.4. Az elrendelt korlátozás típusa:

□KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

□IDEIGLENES KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

□ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

□IDEIGLENES ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

□KIADATÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES ÁTADÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES KIADATÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES VÉGREHAJTÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES VÉGREHAJTÁSI LETARTÓZTATÁS

□MAGYARORSZÁG TERÜLETÉNEK ELHAGYÁSA TILOS

4. □Az érintett személy a kiadatási letartóztatás elrendelésekor ideiglenes kiadatási letartóztatást tölt.

5. □Az érintett személy az átadási letartóztatás elrendelésekor ideiglenes átadási letartóztatást tölt.

6. A korlátozás megszüntetésének adatai:

6.1. Az eljáró bíróság megnevezése: ...........................................................................................................................

6.2. határozatának száma: ...................................................................... és kelte:

□□□□év □□hó □□nap.

6.3. A korlátozás lejáratának napja:

□□□□év □□hó □□nap.

6.4. Az elrendelt korlátozás típusa:

□KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

□IDEIGLENES KIADATÁSI LETARTÓZTATÁS

□ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

□IDEIGLENES ÁTADÁSI LETARTÓZTATÁS

□KIADATÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES ÁTADÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES KIADATÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES VÉGREHAJTÁSI BŰNÜGYI FELÜGYELET

□IDEIGLENES VÉGREHAJTÁSI LETARTÓZTATÁS

□MAGYARORSZÁG TERÜLETÉNEK ELHAGYÁSA TILOS

7. Külföldi hatóságok részére átadás adatai:

7.1. Az ügyirat száma: ............................................................................................................

7.2. Az átadás napja:

□□□□év □□hó □□nap.

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

11. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez126

PÓTLAP

1. Pótlap a ................................................................................................................................... számú adatlaphoz

1.1. Az eljáró szerv kódja és megnevezése: □□□□□□□

......................................................................................................................................................................................

1.2. A büntetőügy iktatószáma:

......................................................................................................................................................................................

2. A terhelt személyazonosító adatai:

2.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

2.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ........................................................................................................................................................................

2.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: ..........................................................................................................................................................

2.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

2.5. Születési hely: ................................................................................................ idő: □□□□év □□hó □□nap.

2.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

2.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

2.8. Neme: □férfi □nő

2.9. Állampolgárság(ok): ............................................

2.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

2.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

2.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

3. A beszámítás adatai:

Az elítélt a beszámítás alapján kitöltötte a szabadságvesztést □vagy a feltételes szabadságra bocsátáshoz szükséges időt □.

4. Egyéb adat:

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

12. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez127

ARCKÉPMÁSKÍSÉRŐ ADATLAP

1.1. Az eljáró szerv megnevezése:

.......................................................................................................................................................................................

1.2. A büntetőügy iktatószáma:

.......................................................................................................................................................................................

2. Terhelt személyazonosító adatai:

2.1. Személyi azonosító: □□□□□□□□□□□

2.2. Családi név: ……………………………………………………………………………………………………..

Utónév: ………............................................................................................................................................................

2.3. Születési családi név: ……………………………………………………………………………………………

Születési utónév: …......................................................................................................................................................

2.4. Előző születési családi név: ……………………………………………………………………………………..

Előző születési utónév: ................................................................................................................................................

2.5. Születési hely: ................................................................................................. idő: □□□□év □□hó □□nap

2.6. Anyja születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

2.7. Anyja előző születési családi és utóneve:

..................................................................................................................................................................................

2.8. Neme: □férfi □nő

2.9. Állampolgárság(ok): ............................................

2.10. Előző állampolgárság(ok): ..................................

2.11. □hontalan □állampolgársága ismeretlen

2.12. Lakcím:

..................................................................................................................................................................................

2.13. Előző lakcím:

..................................................................................................................................................................................

Kelt: ................................, ........... év .......... hó ........ nap.

P. H.

........................................................
Az eljáró szerv képviselője

13. melléklet a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelethez128

1

Az 1. § (1) bekezdése a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 74. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdése a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 3. §-ával megállapított, a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 74. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (4) bekezdése a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (4) bekezdés a) pontja a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § (4) bekezdés c) pontja a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (4a) bekezdését a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 3. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (2) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. § (3) bekezdés b) pontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (3) bekezdés c) pontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

17

Az 5. § a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 6. § záró szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 6. § a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 3–4. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 7. § b) pont ba) alpontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (1) bekezdése a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (3) bekezdésével megállapított, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 9. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja, 35. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 9. § (2) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 9. § (2a) bekezdését a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 27. §-a iktatta be.

30

A 9. § (3) bekezdés b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

31

A 9. § (3) bekezdés c) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-ával megállapított, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 9. § (3) bekezdés d) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-ával megállapított, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 9. § (3) bekezdés e) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-ával megállapított, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 9. § (3) bekezdés f) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

35

A 9. § (3) bekezdés g) pontját a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 28. §-a iktatta be.

36

A 10. § (1) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 10. § (2) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 11. § (1) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 11. § (2) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 12. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 12. § (1) bekezdés b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 12. § (2) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 13. § b) pont ba) alpontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 10. § (1) bekezdésével megálapított szöveg.

44

A 14. §-t és az azt megelőző alcímet a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

46

A 15. § (1) bekezdés b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 15. § (1) bekezdés c) pontja a 22/2017. (XII. 22.) IM rendelet 6. §-ával megállapított, a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 15. § (1) bekezdés d) pontja a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 15. § (1) bekezdés f) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 15. § (1) bekezdés h) pontja a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 13. § (4) bekezdésével megállapított, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 15. § (1) bekezdés i) pontja az 1/2023. (I. 12.) IM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

54

A 15. § (1) bekezdés j) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 15. § (1) bekezdés k) pontját a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 4. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 15. § (2a) bekezdését a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

58

A 15. § (3) bekezdése a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 16. § (1) bekezdés b) pontja a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 16. § (1) bekezdés c) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 16. § (1) bekezdés d) pontja a 22/2017. (XII. 22.) IM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

64

A 16. § (1) bekezdés f) pontja a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 13. § (6) bekezdésével megállapított, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 16. § (1) bekezdés g) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 16. § (1) bekezdés h) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 16. § (1) bekezdés i) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 16. § (1) bekezdés j) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

69

A 16. § (1) bekezdés k) pontját a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

70

A 16. § (1) bekezdés l) pontja az 1/2023. (I. 12.) IM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

71

A 16. § (1) bekezdés m) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja, a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 16. § (1) bekezdés n) pontját a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet 13. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 16. § (3) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 17. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 17. § (2) bekezdés a) pontja a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 9. § c) pontja, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 17. § (2) bekezdés b) pontja a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 9. § e) pontja, a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 17. § (3) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 18. § a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja, 35. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 19. § a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja, 35. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 20. § záró szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 20. § a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 3–4. pontja szerint módosított szöveg.

84

A 20. § b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

85

A 21. § a) pontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 21. § b) pont ba) alpontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 13. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

87

A 22. § a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 29. §-ával megállapított szöveg. A 22. §-t megelőző alcímet a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 5. pontja hatályon kívül helyezte.

88

A 22. § (1) bekezdés a) pontja a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 10. § (2) bekezdésével megálapított szöveg.

89

A 22. § (2) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 10. § (3) bekezdésével megálapított szöveg.

90

A 22/A. §-t megelőző alcímet a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 7. §-a iktatta be.

91

A 22/A. §-t a 60/2012. (XII. 28.) KIM rendelet 7. §-a iktatta be.

92

A 22/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 25/2019. (X. 30.) IM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

93

A 22/A. § (1) bekezdés a) pontja a 25/2019. (X. 30.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 20/2020. (XII. 30.) IM rendelet 41. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

94

A IV/A. fejezetet (22/B. §) a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 30. §-a iktatta be.

95

A 22/B. § (1) bekezdés b) pontja a 25/2019. (X. 30.) IM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2020. (XII. 30.) IM rendelet 41. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 23. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 23. § (2) bekezdése a 11/2010. (III. 31.) IRM rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

98

A 23. § (2a) bekezdését a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be.

99

A 23. § (4) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 23/A. §-t a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

101

[A 23/A. § (1) bekezdésének a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „számú” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

102

A 23/B. §-t a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

103

[A 23/B. § (1) bekezdésének a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 36. § 2. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „számú” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

105

A 24. § (1) bekezdése a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

106

A 25. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 11. pontja, 36. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 25. § (2) bekezdés a) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 25. § (2) bekezdés b) pontja a 17/2014. (XII. 19.) IM rendelet 35. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

109

A VI. fejezetet (26. §) a 12/2016. (V. 4.) BM rendelet 27. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 28. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 73. § (8) bekezdése iktatta be.

111

A 29. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 11. §-a iktatta be.

112

A 30–33. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

113

A 30–33. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

114

A 30–33. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

115

A 30–33. § a 33. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

116

Az 1. melléklet a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 2. melléklet a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 3. melléklet a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 4. melléklet a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

120

Az 5. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 6. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 7. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 8. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege az 1/2023. (I. 12.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

124

A 9. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 10. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 11. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 12. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 12/2022. (IV. 26.) IM rendelet 4. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 13. mellékletet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelet 75. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 12/2016. (V. 4.) BM rendelet 27. § a) pontja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére