• Tartalom

34/2009. (XII. 22.) PM rendelet

34/2009. (XII. 22.) PM rendelet

a magyarországi telephelyű gépjárművek, továbbá más tagállami telephelyű és magyarországi rendeltetési hellyel rendelkező gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról

2023.12.23.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 69. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § j) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi és rendészeti miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben (a továbbiakban: Gfbt.) meghatározott, a kötelező felelősségbiztosítás fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközök a következők:

a) az 1. számú mellékletben meghatározott adatokat tartalmazó biztosítást igazoló okirat az azon szereplő kockázatviselés időtartama során, valamint határozatlan tartamú szerződés esetén a kockázatviselés időtartama feltüntetésének hiányában a kockázatviselés kezdő napjától számított 60 napig, vagy

b) az 1. számú mellékletben meghatározott adatokat tartalmazó biztosítást igazoló okirat – az okirat szerinti kockázatviselés leteltét követően vagy a kockázatviselés tartamának feltüntetése hiányában – az adott díjfizetési időszakra vonatkozó díjfizetést igazoló készpénz-átutalási megbízás feladóvevénnyel (a továbbiakban: feladóvevény) vagy a díjfizetési bizonylattal együtt, vagy

c) a 2. számú mellékletben meghatározott igazolás, vagy

d)1 a Gfbt.-ben meghatározott zöldkártya, ide nem értve annak elektronikus úton előállított tanúsítvány formáját.

(2)2 A biztosító a kötvénynyilvántartásban nem szereplő járművek üzembentartói esetében a kockázatviselést tanúsító, az (1) bekezdésben meghatározott valamely igazolóeszközt gépjárművenként egyedileg előállítja, és a kockázatviselés teljes időtartamára – késedelmes díjfizetés esetén a késedelemre való tekintettel –, akár a biztosításközvetítői tevékenysége keretében eljáró függő vagy független biztosításközvetítő közreműködésével az üzemben tartó rendelkezésére bocsátja. A rendelkezésre bocsátás történhet papír alapon vagy – erre vonatkozó megállapodás alapján – az igazolóeszköz elektronikus képi formájának elektronikus úton történő rendelkezésre bocsátásával.

(2a)3 A kötvénynyilvántartásban szereplő járművek üzemben tartói részére a biztosító a szerződés létrejöttekor köteles az 1. számú melléklet szerinti igazolást gépjárművenként egyedileg előállítani, és a kockázatviselés teljes időtartamára – késedelmes díjfizetés esetén a késedelemre való tekintettel – akár a biztosításközvetítői tevékenysége keretében eljáró függő vagy független biztosításközvetítő közreműködésével az üzembentartó rendelkezésére bocsátani, ezt követően a kötvénynyilvántartásban szereplő járművek üzembentartói részére csak akkor kell az (1) bekezdésben felsorolt igazolások valamelyikét gépjárművenként egyedileg előállítani és rendelkezésre bocsátani, ha ezt az érintett üzembentartó kifejezetten kéri. A rendelkezésre bocsátás történhet papír alapon vagy – erre vonatkozó megállapodás alapján – az igazolóeszköz elektronikus képi formájának elektronikus úton történő rendelkezésre bocsátásával.

(2b)4 A zöldkártya mint igazolóeszköz elektronikus képi formájának az üzembentartó részére elektronikus úton történő rendelkezésre bocsátása a zöldkártyarendszer keretében meghatározott formában történhet. Elektronikus úton történő rendelkezésre bocsátás esetén a rendelkezésre bocsátó felhívja a figyelmet a zöldkártya kinyomtatására vonatkozó követelményekre. Az üzembentartó kérése alapján a biztosító a zöldkártyát az elektronikus út mellett papír alapon is díjmentesen rendelkezésére bocsátja.

(3)5 Késedelmes díjfizetés esetén, ha az üzemben tartó a díjfizetést megfelelő módon igazolja, a biztosító a (2) és (2a) bekezdésben meghatározott kötelezettségének – az igazolást követően – haladéktalanul köteles eleget tenni.

(4) Az (1) bekezdés b) pontjában szereplő feladóvevény vagy díjfizetési bizonylat abban az esetben fogadható el – a biztosítást igazoló okirattal együtt – igazolóeszközként, ha az azokon feltüntetett adatokból egyértelműen megállapítható a díjfizetéssel rendezett díjfizetési időszak.

(5) Határozatlan tartamú szerződés esetén az (1) bekezdés a) pontja szerinti biztosítást igazoló okirat, az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladóvevény, díjfizetési bizonylat az azokon feltüntetett, díjfizetéssel rendezett időszak végét követő 60 napig, de az időszak végére történő felmondás esetén legfeljebb a biztosítási időszak (évforduló) végéig tanúsítja a kockázatviselés fennállását.

(6) Határozott tartamú szerződés esetén az (1) bekezdés a) pontja szerinti biztosítást igazoló okirat a kockázatviselést a tartam során, annak záró napjáig tanúsítja.

2. § E rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba.

1. számú melléklet a 34/2009. (XII. 22.) PM rendelethez

Az igazolóeszköz kötelező tartalmi elemei

– a biztosítás megnevezése: kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás;
– a szerződő üzemben tartó
neve (megnevezése),
lakcíme (székhelye),
születési helye és ideje,
anyja neve;
– a biztosító
megnevezése,
székhelye;
– a gépjármű
hatósági jelzése (forgalmi rendszáma), ennek hiányában egyedi azonosítója,
gyártmánya és típusa;
– a biztosítást igazoló okirat száma;
– a kockázatviselés kezdete és
határozott tartamú szerződés esetén annak záró napja;
határozatlan tartamú szerződés esetén a biztosítási évforduló;
– a díjfizetés gyakorisága

2. számú melléklet a 34/2009. (XII. 22.) PM rendelethez



Igazolás kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról

Szerződő üzemben tartó adatai:
Neve (megnevezése):
Lakcíme (székhelye):
Születési helye és ideje:
Anyja neve:

Gépjármű adatai:
Hatósági jelzés (forgalmi rendszám), ennek hiányában egyedi azonosító:
Gépjármű gyártmány és típus:

Biztosításra vonatkozó adatok:
Biztosító megnevezése:
Biztosító címe:
Biztosítást igazoló okirat (kötvény) száma:

Kockázatviselés kezdete: ⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜ Kockázatviselés vége: ⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜

Díjfizetés rendezve: ⬜⬜⬜⬜ ⬜⬜ ⬜⬜-ig
Határozatlan tartamú szerződés esetén a díjfizetéssel rendezett időszak végét követő 60 napig, de az időszak végére történő felmondás esetén legfeljebb a biztosítási időszak (évforduló) végéig áll fenn a kockázatviselés.
A jelen igazolás a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény alapján került kiállításra a kötvénynyilvántartó szerv irányában fennálló értesítési kötelezettségre vonatkozó szabályok figyelembevételével.

Kelt: ................................................


...............................................................
biztosító
1

Az 1. § (1) bekezdés d) pontja a 36/2023. (XII. 23.) GFM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 4/2019. (IV. 5.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 36/2023. (XII. 23.) GFM rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2a) bekezdését a 4/2019. (IV. 5.) PM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 36/2023. (XII. 23.) GFM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2b) bekezdését a 36/2023. (XII. 23.) GFM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

5

Az 1. § (3) bekezdése a 36/2023. (XII. 23.) GFM rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére