• Tartalom

181/2009. (XII. 30.) FVM rendelet

181/2009. (XII. 30.) FVM rendelet

a talajvédelmi szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről

2023.01.01.

A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1)1 Talajvédelmi szakértői tevékenységet az a személy folytathat, aki valamely agrártudományi- vagy kertészettudományi képzést nyújtó felsőoktatási intézményben talajtani, tápanyag-gazdálkodási, agrokémiai, illetve meliorációs irányultságú szakirányú továbbképzésben szerzett szakmérnöki szakképzettséggel, vagy ezeken a szakterületeken tudományos minősítéssel rendelkezik, továbbá szakértői tevékenységének megkezdését megelőző tíz éven belül az 1. mellékletben meghatározott szakterületeken szakmai gyakorlatot szerzett.

(2) Az (1) bekezdésben említett szakmai gyakorlatnak felel meg

a) az 1. melléklet szerinti talajvédelmi terv készítésére jogosultsággal rendelkező személy irányításával legalább három évig, valamint

b) az 1. mellékletben felsorolt szakterületeken legalább öt évig

folytatott tevékenység.

2. § (1)2 A szakértői tevékenység folytatására irányuló bejelentésnek – figyelemmel a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Tfvt.) alapján megadandó adatkörre is – a 2. mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia. A bejelentésben meg lehet adni a szakértő elérhetőségére vonatkozó egyéb adatokat is. A bejelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által rendszeresített, és a NÉBIH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani.

(2) A bejelentéshez csatolni kell

a) a képzettségre, iskolai végzettségre vonatkozó dokumentumok másolatát, valamint

b) a részletes szakmai önéletrajzot, amely tartalmazza az 1. § (2) bekezdésében említett szakmai gyakorlat helyének megnevezését, továbbá azon talajvédelmi tervek típusának megjelölését, melyek készítésében szakmai gyakorlatának időtartama alatt gyakorlatot szerzett.

(3) A jogi személyiséggel, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet szakértői tevékenységet akkor folytathat, ha tagja vagy alkalmazottja szakértői tevékenységét az (1) bekezdés szerint bejelentette.

3. § (1)3 A NÉBIH által a talajvédelmi szakértőkről vezetett nyilvántartás – a Tfvt. 51/A. §-ában foglaltakon túl – tartalmazza a 3. melléklet szerinti adatokat.

(2)4 A nyilvántartásba vett szakértőkről a NÉBIH a honlapján a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben foglaltakon túl az alábbi adatokat teszi közzé:

a) a talajvédelmi szakértői tevékenység szakterületének megjelölése,

b) a hatóság által megadott nyilvántartási szám.

(3)5 A szakértő kérésére a NÉBIH honlapján közzéteszi a szakértő által megadott elérhetőséget is.

(4)6 E rendelet alkalmazásában gazdálkodó szervezeten a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott gazdálkodó szervezetet kell érteni.

4. § (1)7 A növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: vármegyei kormányhivatal) is jogosult ellenőrizni a szakértői tevékenység folytatását.

(2)8 Amennyiben a vármegyei kormányhivatal az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a talajvédelmi szakértő a szakértői tevékenységet bejelentés nélkül végzi, vagy az adataiban bekövetkezett változást nem jelentette be, értesíti a NÉBIH-et.

(3)9 A NÉBIH a (2) bekezdés szerinti jogsértést elkövető személlyel szemben a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti jogkövetkezményeket alkalmazza.

5. § (1) A talajvédelmi szakértőnek legalább 3 évente, elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó szakmai továbbképzésen kell részt venni.

(2)10 A NÉBIH internetes honlapján jelenteti meg évente a talajvédelmi szakértők számára szervezett továbbképzés helyét és időtartamát.

(3) Amennyiben a talajvédelmi szakértő az 1. § (1) bekezdésében említett felsőoktatási képzés szaktanára, a továbbképzési kötelezettség alól kérelmére felmentést kaphat.

(4)11 Amennyiben a talajvédelmi szakértő az (1) bekezdés szerinti továbbképzési kötelezettségének nem tesz eleget és távolmaradását nem igazolja, úgy a NÉBIH a talajvédelmi szakértő szakértői tevékenységét felfüggeszti a továbbképzés elvégzéséről szóló igazolás beszerzéséig. Ha a talajvédelmi szakértő a (2) bekezdés szerint meghirdetett következő továbbképzésen sem pótolja elmulasztott kötelezettségét, a NÉBIH szakértői tevékenységének további folytatásától eltiltja.

6. § (1) Ez a rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba. A rendeletet a hatálybalépést követően tett bejelentések esetében, valamint a hatálybalépését követően indult ügyekre kell alkalmazni.

(2)12 Azt a talajvédelmi szakértőt, aki e rendelet hatálybalépésekor a mező- és erdőgazdálkodási, valamint az élelmiszer-ipari tevékenységhez kapcsolódó szakértői működés engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló külön jogszabály szerinti talajvédelmi terv-készítés szakterületre szakértői tevékenységre jogosító engedéllyel rendelkezik és a tevékenységet jogszerűen folytatja, úgy kell tekinteni, mint aki a bejelentési kötelezettségének eleget tett. Ezen személyeket a NÉBIH az e rendelet hatálybalépését követő 60 napon belül hivatalból nyilvántartásba veszi. A rendelet hatálybalépésének napján a szakértői engedélyek hatályukat vesztik.

(3)13 Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 181/2009. (XII. 30.) FVM rendelethez

Talajvédelmi tervfajták szakterületenként

1. Talajvédelmi terv készítése talajjavításához.

2. Talajvédelmi terv készítése mezőgazdasági célú tereprendezéshez.

3. Talajvédelmi terv készítése ültetvények telepítéséhez.

4. Talajvédelmi terv készítése a humuszos termőréteg mentéséhez.

5. Talajvédelmi terv készítése mezőgazdasági célú hasznosítást lehetővé tevő rekultivációhoz, újrahasznosításhoz.

6. Talajvédelmi terv készítése öntözéshez.

7. Talajvédelmi terv készítése hígtrágya termőföldön történő felhasználásához.

8. Talajvédelmi terv készítése szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszap komposzt mezőgazdasági felhasználásához.

9. Talajvédelmi terv készítése mezőgazdasági területek vízrendezéséhez.

10. Talajvédelmi terv készítése erózió elleni műszaki talajvédelmi beavatkozások megvalósításához.

11. Talajvédelmi terv készítése nem veszélyes hulladékok mezőgazdasági felhasználásához.

2. melléklet a 181/2009. (XII. 30.) FVM rendelethez

A talajvédelmi szakértői tevékenység folytatásához szükséges bejelentés adattartalma

1. természetes személyazonosító adatok;

2. lakcím;

3. a bejelentő által közzétenni kívánt elérhetőség: postacím, e-mail cím, mobil-telefonszám, lakcím, vezetékes telefonszám;

4. a talajvédelmi szakértői szakterület e jogszabály 1. melléklete szerinti megjelölése;

5. a bejelentés dátuma;

6. a bejelentő kézjegye.

3. melléklet a 181/2009. (XII. 30.) FVM rendelethez

A hatósági nyilvántartás adattartalma

1. lakcím,

2. a szakértő által választott, a 2. melléklet szerinti adatlapon megjelölt napközbeni elérhetőség,

3. iskolai végzettség, az oklevelet kiállító intézmény megnevezése, helye, az oklevél száma, kelte,

4. szakmai gyakorlatának helye, időtartama,

5. a talajvédelmi szakértői tevékenység e jogszabály 1. melléklete szerinti megjelölése,

6.14 a NÉBIH által megadott nyilvántartási szám.

1

Az 1. § (1) bekezdése a 67/2012. (VII. 10.) VM rendelet 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § c) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (4) bekezdését a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 74. §-a iktatta be.

9

A 4. § (3) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § c) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (2) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § c) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (4) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § b) pontja, a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 32. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 6. § (2) bekezdése a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (3) bekezdését a 67/2012. (VII. 10.) VM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 3. számú melléklet 6. pontja a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 117. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére