• Tartalom

20/2010. (XII. 31.) NGM rendelet

20/2010. (XII. 31.) NGM rendelet

a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról1

2016.01.01.

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (3) bekezdés 4. pontjában, a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (2) bekezdés c) pontjában, továbbá a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 73. § c) és h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az R. 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A műszaki biztonsági hatóság által lefolytatott műszaki biztonsági, valamint a hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért, beleértve a műszaki biztonsági hatóság szakhatósági közreműködését más hatóságok eljárásaiban, a kérelmet előterjesztő ügyfélnek igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetnie a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), mint a díj beszedésére jogosult részére.

(1a)2 E rendelet alkalmazása szempontjából

1. ellenőr: a felvonókról, mozgólépcsőkről és mozgójárdákról szóló 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerinti tevékenységekre a Hivatal által nyilvántartásba vett, tevékenységét a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint végző szolgáltató által alkalmazott vagy megbízott, a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezések ellenőrzésével hivatásszerűen foglalkozó személy;

2. nyilvántartott szervezet: a Korm. rendelet 2. § 15. pontjában meghatározott szervezet.

(2) A díj mértékét a melléklet állapítja meg.

(3) Az ügyfél kérelmére soron kívül (15 napon belül), illetve munkaidőn túl végezhető hatósági tevékenység esetében a díj mértéke a vonatkozó díj 150%-a, a munkaszüneti napon végzett tevékenység esetén a díj mértéke a vonatkozó díj 200%-a.

(4) Amennyiben egy kérelem alapján a műszaki biztonsági hatóságnál több, egymástól elkülönült hatósági eljárás indul, az egyes eljárásokra megállapított díjat minden eljárásra külön meg kell fizetni.

2. § (1) A díjfizetési kötelezettséget a (2) bekezdésben foglaltak szerint, a fizetési számlára történő készpénzfizetés (a továbbiakban: készpénzutalási megbízás), vagy a fizetési számlák közötti átutalásra szóló megbízás (a továbbiakban: átutalási megbízás) útján a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú fizetési számlája javára kell teljesíteni. A belföldi postautalványon történő, fizetési számla nélküli készpénzátutalás az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárások vonatkozásában díjfizetésre nem alkalmazható.

(2) Amennyiben az ügyfél a hatósági eljárás díját

a) a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtása előtt, az átutalási megbízás, illetve a készpénzátutalási megbízás közlemény rovatában az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárás megnevezésének feltüntetésével fizeti meg, úgy a kérelemben

aa) a készpénzátutalási megbízáson található azonosító számot, a befizetett díjat és a fizetési megbízás befogadásának időpontját, vagy

ab) a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató nevét, az átutalási megbízással befizetett díj összegét és a fizetési megbízás befogadásának időpontját köteles közölni;

b) a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelmének előterjesztése előtt nem fizeti meg, az illetékes hatóság által kiállított díjbekérő alapján nyolc napon belül köteles a befizetést teljesíteni, a készpénzátutalási megbízás, illetve az átutalási megbízás közlemény rovatában a hatóság ügyazonosító számának feltüntetésével.

(3) A számlát az adószám kiváltására kötelezettek számára a díjnak az (1) bekezdés szerinti fizetési számlán történő jóváírását követően, de legkésőbb az ügy érdemében hozott döntés meghozatalával egy időben kell kiállítani. A kérelemnek, vagy a kérelem külön mellékletének tartalmaznia kell az ügyfél nyilatkozatát a számla kiállításához szükséges adatokról: az adószám kiváltására kötelezett díjfizető neve, címe (székhelye, illetve telephelye), fizetési számla száma, valamint adószáma.

(3a)3 Ha az ügyfél készpénzátutalási megbízással kívánja teljesíteni az igazgatási szolgáltatási díjat, az ügyben eljáró hatóság az ügyfél részére számlát állít ki, melynek melléklete a készpénzátutalási megbízás.

(4) Ha a befizetést igazoló okiratok alapján megállapítható, hogy az ügyfél tévesen, vagy az e rendeletben meghatározott mértéket meghaladóan fizetett díjat, a Hivatal a téves befizetés, illetve a díjtöbblet visszatérítéséről az ügyfél számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlája javára, legkésőbb az önálló fellebbezéssel támadható döntést követő nyolc napon belül, átutalási megbízás útján intézkedik.

(5) Amennyiben a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 33/A. §-a szerinti díjvisszafizetést köteles teljesíteni, úgy a visszafizetésről az ügyfél számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlája javára, átutalási megbízás útján intézkedik.

(6) Amennyiben jogszabály a hatósági eljárás elektronikus úton történő kezdeményezését nem zárja ki, a díjat az eljárás kezdeményezését követően, átutalási megbízás útján kell megfizetni. Az ügyfélnek az átutalási megbízás „Közlemény” rovatában fel kell tüntetnie a központi elektronikus szolgáltató rendszer által adott 27 jegyű érkeztető számot. Ez esetben a díjat legkésőbb – a (2) bekezdés b) pontja szerinti – díjbekérőben foglaltak ügyfél általi megismerését követő három napon kell megfizetnie. Az elektronikus közszolgáltatás igénybevételével kezdeményezett eljárással kapcsolatos fizetési kötelezettségek teljesítésére egyebekben az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(6a)4 Az országos nyilvántartás vezetéséért a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezésenként az üzemeltetőnek igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A díj tartalmazza a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezés egyszeri nyilvántartásba vételének költségét is. A nyilvántartott szervezet a díjat az üzemeltetőre egy összegben, a tárgyévi első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálat díjában hárítja át. A nyilvántartott szervezet a nyilvántartás vezetéséért járó díjat az évi első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálatot követő hónap tizenötödik napjáig a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú számlájára átutalja.

(7) A Hivatal a díjat egyéb bevételeitől elkülönítve tartja nyilván és kezeli.

3. § (1) A díj megállapításával és megfizetésével kapcsolatosan

a) a díjfizetési kötelezettség fennállására vonatkozóan az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. § (2)–(3) bekezdésében foglaltakat,

b) a díj mértéke tekintetében az Itv. 29. § (2) bekezdés utolsó mondatában, valamint 29. § (4)–(5) bekezdésében foglaltakat,

c) a díj fizetésére kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. § (1) bekezdés első mondatában, 31. § (2)–(6) és (8) bekezdésében foglaltakat,

d) a jogorvoslati eljárási díj visszatérítésére az Itv. 32. §-át,

e) a fizetési meghagyás kibocsátására és a késedelmi pótlék megfizetésére az Itv. 78. § (1)–(3) bekezdésében, valamint 87. § (1) bekezdésében foglaltakat

kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol az Itv. adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat kell érteni.

(2) Ha a díj visszatérítése azért vált szükségessé, mert a jogorvoslati eljárásban felülvizsgált döntés vagy intézkedés a kérelmező hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult, akkor a hatóság a visszatérítésről hivatalból, a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban rendelkezik.

4. § (1) Azokban a hatósági eljárásokban, amelyekben másodfokon a Hivatal központi szerve jár el, a fellebbezés díja az első fokú eljárásra megállapított díj 50%-a, de legfeljebb 50 000 Ft.

(2) A fellebbezés díját – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2. § (1) bekezdésében és a 2. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek szerint előzetesen kell megfizetni.

(3) Elektronikus úton előterjesztett fellebbezés esetén a 2. § (6) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

5. § (1) A díjat akkor is meg kell fizetni, ha a vizsgálat, helyszíni ellenőrzés eredménytelen, vagy ha az ügyfél mulasztásából vagy egyéb neki felróható okból meghiúsul.

(2) Ha érdemi vizsgálat nélkül megállapítható, hogy a hatósági felügyelet alá tartozó létesítmény, berendezés nem felel meg a műszaki biztonsági követelményeknek, a vonatkozó díj 50%-át kell megfizetni.

6. § (1) Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet.

(3) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokra a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet 2010. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.

Melléklet a 20/2010. (XII. 31.) NGM rendelethez5

A műszaki biztonsági, valamint a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke
1.    Fűtött és nem fűtött nyomástartó rendszer létesítésének és használatba vételének engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak
A) Létesítési engedélyezéssel kapcsolatos eljárási díjak

 

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés létesítésének engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként

 

 

 

 

 

1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

51 000 Ft

 

1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

55 000 Ft

 

1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

68 000 Ft

 

1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

85 000 Ft

 

1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

127 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentációjának jóváhagyása

 

 

 

 

 

2.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

31 000 Ft

 

2.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

39 500 Ft

 

2.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

46 000 Ft

 

2.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett

59 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Vegyi kezeléssel kapcsolatos eljárások

 

 

 

 

 

3.1.

vegyi kezelés jogosultságának megújítása

55 000 Ft

 

3.2.

vegyi kezelés engedélyezési eljárás szakáganként (tisztítás, passziválás, pácolás, konzerválás)

61 000 Ft

 

3.3.

vegyi kezelést végző gazdálkodó szervezet alkalmasságának időszakos ellenőrzése

52 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Kazánt, illetve fűtött nyomástartó edényt magába foglaló rendszer próbaüzemének jóváhagyása (összeépítési engedély MSZ EN 676 szabvány szerinti vizsgálat hiányában)

52 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Állandó kezelő nélküli üzemre történő átalakítás jóváhagyási eljárása, kazánonként

 

 

 

 

 

5.1.

12 órás

40 000 Ft

 

5.2.

24 órás

56 000 Ft

 

5.3.

72 órás

74 000 Ft

 

 

 

 

 

6. Nem fűtött nyomástartó berendezés létesítési engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként

 

 

 

 

 

6.1.

1 m3 össztérfogatig

17 000 Ft

 

6.2.

1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

6.3.

5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig

42 500 Ft

 

6.4.

50 m3 össztérfogat felett

61 000 Ft

 

 

 

 

 

7. Nem fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentációjának jóváhagyása

 

 

 

 

 

7.1.

5 m3 össztérfogatig

26 500 Ft

 

7.2.

5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig

31 000 Ft

 

7.3.

50 m3 össztérfogat felett 100 m3 össztérfogatig

34 000 Ft

 

7.4.

100 m3 össztérfogat felett minden megkezdett 100 m3 esetén

+38 000 Ft

 

 

 

 

 

8. Töltőlétesítmény létesítésének engedélyezése csővezetékeivel, töltőhelyeivel együtt

 

 

 

 

 

8.1.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint

 

 

8.1.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

68 000 Ft

 

8.1.2.

Acetilén töltőlétesítmény

137 000 Ft

 

8.1.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

68 000 Ft

 

 

 

 

 

8.2.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként

68 000 Ft

 

 

 

 

 

9. Töltőlétesítmény javításának vagy átalakításának jóváhagyása

 

 

 

 

 

9.1.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint

 

 

9.1.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

68 000 Ft

 

9.1.2.

Acetilén töltőlétesítmény

137 000 Ft

 

9.1.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

68 000 Ft

 

 

 

 

 

9.2.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként

68 000 Ft

B) Nyomástartó berendezés vagy létesítmény használatba vételének engedélyezése

 

1. Kazán, illetve fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni ellenőrzések után, vagy a szemle alapján, darabonként

 

 

 

 

 

1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

25 500 Ft

 

1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett – 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

33 500 Ft

 

1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett – 21 MW (30 t/h) teljesítményig

55 500 Ft

 

1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett – 42 MW (60 t/h) teljesítményig

62 000 Ft

 

1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

80 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Nem fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni ellenőrzések után, szemle alapján, darabonként

 

 

 

 

 

2.1.

1 m3 össztérfogatig

22 000 Ft

 

2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

38 000 Ft

 

2.4.

50 m3 össztérfogat felett

54 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Töltőlétesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján [gázpalackoknál a Gázpalack Biztonsági Szabályzatról szóló 14/1998. (XI. 27.) GM rendelet mellékletének II. fejezet 1.5 pontja szerinti töltési tevékenység engedélyezésével együtt]

 

 

 

 

 

3.1.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint

 

 

3.1.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

91 500 Ft

 

3.1.2.

Acetilén töltőlétesítmény

90 000 Ft

 

3.1.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

60 000 Ft

 

 

 

 

 

3.2.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként

51 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Biztonsági szelep vizsgálata, hitelesítése darabonként

 

 

 

 

 

4.1.

2 db-ig

10 000 Ft

 

4.2.

2 db felett

+2 500 Ft

 

 

 

 

 

5. Átalakítást, javítást megelőző – ügyfél kérelmére indult – rendkívüli ellenőrzés

 

 

 

 

 

5.1.

Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés esetében

 

 

5.1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

25 000 Ft

 

5.1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

30 000 Ft

 

5.1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

46 000 Ft

 

5.1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

54 000 Ft

 

5.1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

61 000 Ft

 

 

 

 

 

5.2.

Nem fűtött nyomástartó berendezés esetében

 

 

5.2.1.

1 m3 össztérfogatig

13 500 Ft

 

5.2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

5.2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

32 500 Ft

 

5.2.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

50 000 Ft

 

5.2.5.

100 m3 össztérfogat felett

65 000 Ft

 

 

 

 

 

6.

Elveszett gépkönyv pótlása

10 500 Ft

 

 

 

 

C) Az időszakos ellenőrzések díja berendezésenként és a csővezetékek ellenőrzési díja

 

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés, darabonként

 

 

 

 

 

1.1

Külső ellenőrzés

 

 

1.1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

14 000 Ft

 

1.1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

18 500 Ft

 

1.1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

23 000 Ft

 

1.1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

29 500 Ft

 

1.1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

39 000 Ft

 

 

 

 

 

1.2.

Szerkezeti ellenőrzés

 

 

1.2.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

25 000 Ft

 

1.2.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

29 500 Ft

 

1.2.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

46 000 Ft

 

1.2.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

53 500 Ft

 

1.2.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

60 500 Ft

 

 

 

 

 

1.3.

Nyomás, vagy tömörségi próba

 

 

1.3.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

16 000 Ft

 

1.3.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett – 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

28 000 Ft

 

1.3.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett – 21 MW (30 t/h) teljesítményig

36 500 Ft

 

1.3.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett – 42 MW (60 t/h) teljesítményig

44 500 Ft

 

1.3.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

56 500 Ft

 

 

 

 

 

1.4.

Az időszakos ellenőrzésre kötelezett gáztüzelő berendezés ellenőrzésének a díját a 3. fejezet szerint kell felszámítani.

 

 

 

 

 

 

2. Nem fűtött nyomástartó berendezés, darabonként

 

 

 

 

 

2.1

Külső ellenőrzés

 

 

2.1.1.

1 m3 össztérfogatig

9 500 Ft

 

2.1.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

15 500 Ft

 

2.1.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

21 500 Ft

 

2.1.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

32 500 Ft

 

2.1.5.

100 m3 össztérfogat felett

41 500 Ft

 

 

 

 

 

2.2.

Szerkezeti ellenőrzés

 

 

2.2.1.

1 m3 össztérfogatig

13 500 Ft

 

2.2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

2.2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

33 000 Ft

 

2.2.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

50 000 Ft

 

2.2.5.

100 m3 össztérfogat felett

65 000 Ft

 

 

 

 

 

2.3.

Nyomás- vagy tömörségi próba nyomásterenként

 

 

2.3.1.

1 m3 össztérfogatig

15 500 Ft

 

2.3.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

2.3.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

25 000 Ft

 

2.3.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

44 500 Ft

 

2.3.5.

100 m3 össztérfogat felett

55 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Töltőlétesítmény besoroláskor megállapított ciklusidő szerinti időszakos ellenőrzése

 

 

 

 

 

3.1.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint

 

 

3.1.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

56 000 Ft

 

3.1.2.

Acetilén töltőlétesítmény

56 000 Ft

 

3.1.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

56 000 Ft

 

 

 

 

 

3.2.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként

56 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Kézi tűzoltó, búvár- és légzőkészülékek palackjainak időszakos ellenőrzése

 

 

 

 

 

4.1.

20 db-ig

20 000 Ft

 

4.2.

50 db-ig

24 500 Ft

 

4.3.

50 db felett darabonként

+250 Ft

 

 

 

 

 

5. Csővezetékek ellenőrzése

 

 

 

 

 

5.1.

Csővezeték külső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó kazán, fűtött nyomástartó berendezés teljesítménye alapján

 

 

5.1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

12 500 Ft

 

5.1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

15 000 Ft

 

5.1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

23 000 Ft

 

5.1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

27 000 Ft

 

5.1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

30 500 Ft

 

 

 

 

 

5.2.

Csővezeték külső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó nem fűtött nyomástartó berendezés térfogata alapján

 

 

5.2.1.

1 m3 össztérfogatig

6 500 Ft

 

5.2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

12 000 Ft

 

5.2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

16 500 Ft

 

5.2.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

25 000 Ft

 

5.2.5.

100 m3 össztérfogat felett

32 500 Ft

 

 

 

 

 

5.3.

Csővezeték belső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó kazán, fűtött nyomástartó berendezés teljesítménye alapján

 

 

5.3.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

12 500 Ft

 

5.3.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

15 000 Ft

 

5.3.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

23 000 Ft

 

5.3.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

27 000 Ft

 

5.3.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

30 500 Ft

 

 

 

 

 

5.4.

Csővezeték belső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó nem fűtött nyomástartó berendezés térfogata alapján

 

 

5.4.1.

1 m3 össztérfogatig

6 500 Ft

 

5.4.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

12 000 Ft

 

5.4.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

16 500 Ft

 

5.4.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

25 000 Ft

 

5.4.5.

100 m3 össztérfogat felett

32 500 Ft

 

 

 

 

 

5.5.

Csővezeték nyomás vagy tömörségi próbájának díja a hozzá tartozó kazán, fűtött nyomástartó berendezés teljesítménye alapján

 

 

5.5.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

8 000 Ft

 

5.5.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett – 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

14 000 Ft

 

5.5.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett – 21 MW (30 t/h) teljesítményig

18 500 Ft

 

5.5.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett – 42 MW (60 t/h) teljesítményig

22 000 Ft

 

5.5.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

28 500 Ft

 

 

 

 

 

5.6.

Csővezeték nyomás vagy tömörségi próbájának díja a hozzá tartozó nem fűtött nyomástartó berendezés térfogata alapján

 

 

5.6.1

1 m3 össztérfogatig

8 000 Ft

 

5.6.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

12 000 Ft

 

5.6.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

12 500 Ft

 

5.6.4.

50 m3 össztérfogat felett – 100 m3 össztérfogatig

22 500 Ft

 

5.6.5.

100 m3 össztérfogat felett

27 500 Ft

D) Egyéb a nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos eljárási díjak

 

1. A normatívtól eltérő ciklusidőket tartalmazó ellenőrzési terv jóváhagyása berendezésenként

10 000 Ft, de létesítményenként mindösszesen legfeljebb 86 000 Ft

 

 

 

 

 

2. A jóváhagyott üzemi ellenőrző szervezet működésének egyszeri jóváhagyása

 

 

 

 

 

2.1.

100 db berendezésig

374 500 Ft

 

2.2.

101 db berendezéstől 200 db-ig

+261 000 Ft

 

2.3.

201 db-tól 500 db-ig minden megkezdett 100 db esetén

+232 000 Ft

 

2.4.

501 db-tól 1000 db-ig minden megkezdett 100 db esetén

+155 000 Ft

 

2.5.

1 000 db felett minden megkezdett 100 db esetén

+35 000 Ft

 

2.6.

a vizsgáló szervezet működésének ellenőrzése (évente legfeljebb egy alkalommal)

119 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Az üzembentartó által kért rendkívüli ellenőrzés díja, berendezésenként, amennyiben az ellenőrzés tartalma az előzőekben ismertetett díjtételekhez tartozó eljárásokkal nem fedhető le

naponta 88 000 Ft, illetőleg óránként
11 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Nyomástartó létesítmény végleges használaton kívül helyezésének ellenőrzése és dokumentálása veszélyes töltet esetén

 

 

 

 

 

4.1.

Fűtött nyomástartó berendezés esetén

 

 

 

 

 

 

4.1.1.

0,7 MW (1 t/h) teljesítményig

36 000 Ft

 

4.1.2.

0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig

38 500 Ft

 

4.1.3.

8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig

47 500 Ft

 

4.1.4.

21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig

60 000 Ft

 

4.1.5.

42 MW (60 t/h) teljesítmény felett

89 000 Ft

 

 

 

 

 

4.2.

Nem fűtött nyomástartó berendezés esetén

 

 

 

 

 

 

4.2.1.

1 m3 össztérfogatig

12 000 Ft

 

4.2.2.

1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig

17 000 Ft

 

4.2.3.

5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig

30 000 Ft

 

4.2.4.

50 m3 össztérfogat felett

42 500 Ft

 

 

 

 

 

4.3.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei esetén

 

 

4.3.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

48 000 Ft

 

4.3.2.

Acetilén töltőlétesítmény

95 500 Ft

 

4.3.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

48 000 Ft

 

 

 

 

 

4.4.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény esetén

48 000 Ft

 

 

 

 

 

5. A töltőlétesítmény/töltési tevékenység engedélyezési feltételei fennállásának évenkénti ellenőrzése

 

 

 

 

 

5.1.

Nem fűtött nyomástartó berendezés esetén

 

 

 

 

 

 

5.1.1.

1 m3 össztérfogatig

11 000 Ft

 

5.1.2.

1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig

12 500 Ft

 

5.1.3.

5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig

19 000 Ft

 

5.1.4.

50 m3 össztérfogat felett

27 000 Ft

 

 

 

 

 

5.2.

Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei esetén

 

 

 

 

 

 

5.2.1.

Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral

46 500 Ft

 

5.2.2.

Acetilén töltőlétesítmény

45 000 Ft

 

5.2.3.

Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként

30 000 Ft

 

 

 

 

 

5.4.

Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény esetén

25 500 Ft

 

 

 

 

2.    Az ADR/RID hatálya alá tartozó berendezésekkel kapcsolatos díjak

 

1. Veszélyes anyagot szállító tartányok jóváhagyása a dokumentáció alapján

 

 

 

 

 

1.1.

A veszélyes anyagot szállító tartányok típusjóváhagyása a dokumentáció alapján

 

 

1.1.1.

5 m3 össztérfogatig

77 000 Ft

 

1.1.2.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

110 000 Ft

 

1.1.3.

50 m3 össztérfogat felett

265 000 Ft

 

 

 

 

 

1.2.

Szerkezeti ellenőrzés berendezésenként

 

 

1.2.1.

1 m3 össztérfogatig

13 500 Ft

 

1.2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

1.2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

33 000 Ft

 

1.2.4.

50 m3 össztérfogat felett

50 000 Ft

 

 

 

 

 

1.3.

Nyomás- vagy tömörségi próba berendezésenként és nyomásterenként

 

 

1.3.1.

1 m3 össztérfogatig

16 000 Ft

 

1.3.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

25 000 Ft

 

1.3.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

25 500 Ft

 

1.3.4.

50 m3 össztérfogat felett

44 500 Ft

 

 

 

 

 

1.4.

Veszélyes anyag szállító gépkocsi tartányok kiegészítő berendezései

 

 

1.4.1.

Szerkezet- és működéspróba

28 000 Ft

 

1.4.2.

Nyomáspróba és tömörségvizsgálat (rendszeregységenként)

30 500 Ft

 

 

 

 

 

2. Egyéb szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak

 

 

 

 

 

2.1.

Gáztöltet megváltoztatásának engedélyezése gázfajtánként

20 000 Ft

 

2.2.

Javítási, átalakítási, üzemmód megváltoztatási jóváhagyási eljárás

50 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Tartályok időszakos ellenőrzése

 

 

 

 

 

3.1.

Szerkezeti ellenőrzés

 

 

3.1.1.

1 m3 össztérfogatig

13 500 Ft

 

3.1.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

3.1.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

33 000 Ft

 

3.1.4.

50 m3 össztérfogat felett

50 000 Ft

 

 

 

 

 

3.2.

Nyomás- vagy tömörségi próba berendezésenként és nyomásterenként

 

 

3.2.1

1 m3 össztérfogatig

15 500 Ft

 

3.2.2.

1 m3 össztérfogat felett – 5 m3 össztérfogatig

24 500 Ft

 

3.2.3.

5 m3 össztérfogat felett – 50 m3 össztérfogatig

25 000 Ft

 

3.2.4.

50 m3 össztérfogat felett

44 500 Ft

 

 

 

 

 

4. Veszélyes anyagok csomagoló eszközei

 

 

 

 

 

4.1.

Csomagoló eszközök engedélyezésével kapcsolatos eljárások, típusonként

40 500 Ft

 

4.2.

Összetett (konténeres) csomagoló eszközök vizsgálataival kapcsolatos eljárások

58 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Robbanó anyagot szállító jármű felépítmény jóváhagyási eljárása

44 000 Ft

 

 

 

 

 

6. Gázhordó (tartály 150–1000 literig)

 

 

 

 

 

6.1.

Időszakos szerkezeti ellenőrzés, nyomáspróba, ellenőrzésenként és darabonként

6 500 Ft

 

 

 

 

 

7. Palackköteg gyártóművi és időszakos ellenőrzése darabonként és vizsgálatonként (szerkezeti vizsgálat, nyomáspróba, tömörségi próba)

24 500 Ft

 

 

 

 

 

8. IBC-k időszakos vizsgálata, darabonként (szerkezeti és nyomáspróba)

3 000 Ft

3.    Gázfogyasztó készülékekkel és gáz/alternatív (folyékony) energiahordozót felhasználó technológiákkal kapcsolatos eljárások díjai

 

1. Gáz vagy alternatív energiahordozót fogyasztó ipari, illetve mezőgazdasági készülékek használatbavételi jóváhagyása

 

 

 

 

 

1.1.

140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél

25 000 Ft

 

1.2.

140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig

28 500 Ft

 

1.3.

351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig

51 500 Ft

 

1.4.

1001 kW hőteljesítménytől

84 500 Ft

 

1.5.

Hőteljesítménnyel nem jellemezhető készülékek, technológiák esetén

46 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Gázmotor, gázturbina használatbavételi jóváhagyása

 

 

 

 

 

2.1.

1 MW teljesítmény alatt

150 000 Ft

 

2.2.

1 MW teljesítménytől 20 MW teljesítményig

200 000 Ft

 

2.3.

20 MW teljesítménytől

350 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Ipari és mezőgazdasági gáz fogyasztói készülékek próbaüzemének elrendelése

33 500 Ft

 

 

 

 

 

4. Csatlakozó vezeték és felhasználói berendezés terv felülvizsgálata

 

 

 

 

 

4.1.

50 m3/ó teljesítmény alatt

40 000 Ft

 

4.2.

50 m3/ó teljesítménytől 200 m3/ó teljesítményig

63 000 Ft

 

4.3.

201 m3/ó teljesítménytől 1000 m3/ó teljesítményig

113 500 Ft

 

4.4.

1001 m3/ó teljesítménytől 3000 m3/ó teljesítményig

192 500 Ft

 

4.5.

3001 m3/ó teljesítménytől

241 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Gáz energiahordozót fogyasztó ipari vagy mezőgazdasági készülékek ellenőrzésének díja

 

 

 

 

 

5.1.

140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél

20 500 Ft

 

5.2.

140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig

39 000 Ft

 

5.3.

351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig

49 000 Ft

 

5.4.

1001 kW hőteljesítménytől

74 000 Ft

 

 

 

 

 

6. Elosztói engedélyesek (földgázelosztók, gázszolgáltatók) műszaki biztonsági tevékenységének hatósági vizsgálata

 

 

 

 

 

6.1.

Központban

220 500 Ft

 

6.2.

Területi egységnél

208 000 Ft

4.    Veszélyes (éghető, gyújtóhatású, maró- és mérgező) folyadékok és olvadékok tárolótartályaival kapcsolatos eljárási díjak
A) Biztonságtechnikai jóváhagyással kapcsolatos eljárások

 

1. Tartály alkalmasságát megállapító biztonságtechnikai jóváhagyás

 

 

 

 

 

1.1.

5 m3 össztérfogatig

32 000 Ft

 

1.2.

5 m3 felett 50 m3 össztérfogatig

72 000 Ft

 

1.3.

50 m3 felett 500 m3 össztérfogatig

134 500 Ft

 

1.4.

500 m3 össztérfogat felett

193 500 Ft

B) Létesítési, használatbavételi eljárások

 

1. Egy darab tartály létesítésének engedélyezése

 

 

 

 

 

1.1.

50 m3 össztérfogatig

65 000 Ft

 

1.2.

50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig

95 000 Ft

 

1.3.

120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig

113 000 Ft

 

1.4.

500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig

168 000 Ft

 

1.5.

5000 m3 össztérfogat felett

205 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Egy darab tartály átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése

 

 

 

 

 

2.1.

50 m3 össztérfogatig

65 000 Ft

 

2.2.

50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig

91 500 Ft

 

2.3.

120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig

98 000 Ft

 

2.4.

500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig

134 000 Ft

 

2.5.

5000 m3 össztérfogat felett

190 500 Ft

 

A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díjak

50%-a

 

 

 

 

 

3. Egy darab tartály használatbavételének engedélyezése

 

 

 

 

 

3.1.

50 m3 össztérfogatig

45 500 Ft

 

3.2.

50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig

49 000 Ft

 

3.3.

120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig

50 500 Ft

 

3.4.

500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig

104 500 Ft

 

3.5.

5000 m3 össztérfogat felett

167 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítmény létesítésének engedélyezése

 

 

 

 

 

4.1.

500 m3 össztérfogatig

128 000 Ft

 

4.2.

500 m3 össztérfogat felett

164 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítmény átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése

 

 

 

 

 

5.1.

500 m3 össztérfogatig

110 000 Ft

 

5.2.

500 m3 össztérfogat felett

131 000 Ft

 

A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díjak

50%-a

 

 

 

 

 

6. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény létesítésének engedélyezése

164 500 Ft

 

 

 

 

 

7. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése

164 500 Ft

 

A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díj

50%-a

 

 

 

 

 

8. Tároló létesítmény használatbavételének engedélyezése, tartályonként

90 500 Ft

 

 

 

 

 

9. A helyhez kötött tárolótartályok, a szállító tartálykocsik pisztolygáz visszavezető rendszereinél

 

 

 

 

 

9.1.

Gőzvisszavezető rendszer (gázinga), töltő-átfejtő rendszerenkénti megfelelőség megállapítási eljárások

15 500 Ft

 

9.2.

Pisztolygáz visszavezető rendszer kútoszloponkénti megfelelőség megállapítása

13 000 Ft

 

9.3.

Véggáz kezelővel ellátott rendszerek, berendezésenként kibocsátási határértékének megfelelőség megállapítása

82 500 Ft

 

 

 

 

 

10. A használatbavételi engedéllyel rendelkező tartályokhoz tartozó csővezetékek, szerelvények, kútoszlopok létesítésének, átalakításának, bővítésének, valamint javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezési eljárási díja

 

 

 

 

 

10.1.

Egy darab tartályhoz kapcsolódóan

 

 

10.1.1.

50 m3 össztérfogatig

41 500 Ft

 

10.1.2.

50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig

44 000 Ft

 

10.1.3.

120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig

47 000 Ft

 

10.1.4.

500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig

67 000 Ft

 

10.1.5.

5000 m3 össztérfogat felett

95 000 Ft

 

 

 

 

 

10.2.

Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítményhez kapcsolódóan

 

 

10.2.1.

500 m3 össztérfogatig

55 000 Ft

 

10.2.2.

500 m3 össztérfogat felett

64 500 Ft

 

 

 

 

 

10.3.

Több mint 5 tartályból álló tároló létesítményhez kapcsolódóan

84 500 Ft

 

 

 

 

 

A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díj

50%-a

 

 

 

 

5.    Gázüzemű járművek üzemanyag-ellátó berendezéseivel kapcsolatos eljárási díjak

 

1. Autógáz üzemanyag-ellátó berendezések E-jeles jóváhagyása ENSZ EGB előírások szerint

173 500 Ft

 

 

 

 

 

2. A járműbe szerelhető tartályok időszakos ellenőrzése

 

 

 

 

 

2.1.

1 db-ig

9 000 Ft

 

2.2.

2 db-tól 10 db-ig

29 500 Ft

 

2.3.

11 db-tól 30 db-ig

60 000 Ft

 

2.4.

30 db felett darabonként

+2 000 Ft

 

 

 

 

 

3. Autógáz töltőállomás építésével összefüggő műszaki-biztonsági engedélyezési eljárás

 

 

 

 

 

3.1.

5 m3 össztérfogatig

70 500 Ft

 

3.2.

5 m3 össztérfogat felett

114 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Autógáz töltőállomás átalakításának engedélyezési eljárása

63 500 Ft

 

 

 

 

 

5. Autógáz töltőállomás használatbavételének engedélyezési eljárása (A felállítás helyén végzendő műszaki-biztonsági vizsgálat – szerkezeti vizsgálat, víznyomáspróba, tömörségi próba, biztonsági szelep hitelesítés – díja az 1. C) 2. és az 1. B) 4. pont szerint számítandó.)

 

 

 

 

 

5.1.

5 m3 össztérfogatig

58 000 Ft

 

5.2.

5 m3 össztérfogat felett

62 500 Ft

 

5.3.

Kapcsolódó gázrendszer ellenőrzése

15 500 Ft

 

 

 

 

 

6. Gázüzemű berendezést szerelő szakműhely gázbiztonsági megfelelőségét igazoló szakvélemény kiadása helyszíni bejárás alapján

90 500 Ft

 

 

 

 

 

7. A gázüzemű berendezést szerelő szakműhely időszakos ellenőrzésében való közreműködés

25 000 Ft

6.    Villamos-biztonságtechnikával kapcsolatos eljárásokért felszámítandó díjak

 

1. Villamosműre vonatkozó biztonságtechnikai jogszabályoknak, valamint előírásoknak (szabványok, dokumentumok, műszaki-biztonsági szabályzatoknak) való megfelelés ellenőrzése (tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés, üzemeltetés, bontás)

 

 

 

 

 

1.1.

Villamos erőműben

235 000 Ft

 

1.2.

Villamos kiserőműben

152 000 Ft

 

1.3.

Alállomásban

163 500 Ft

 

1.4.

Átviteli hálózaton

95 000 Ft

 

1.5.

Elosztó hálózaton

95 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Villamos összekötő vagy felhasználói berendezés üzembe helyezése esetén a balesetelhárítási, illetve az élet-, testi épség-, egészség- és vagyonvédelmet, valamint az üzembiztonságot szolgáló jogszabályi rendelkezések, valamint szabványelőírások megtartásának ellenőrzése a beépített teljesítmény alapján. A díjak a hatóság műszaki-biztonsági hatáskörébe tartozó összes villamos biztonságtechnikai engedélyezési és ellenőrzési eljárás díját tartalmazzák, és csak egy alkalommal, a használatba vételkor számlázandók.

 

2.1.

50 kW felett 0,1 MW-ig

44 000 Ft

 

2.2.

0,1 MW felett 0,5 MW-ig

88 000 Ft

 

2.3.

0,5 MW felett 1,0 MW-ig

440 000 Ft

 

2.4.

1 MW felett 2,0 MW-ig

880 000 Ft

 

2.5.

2 MW felett 4,0 MW-ig

1 760 000 Ft

 

2.6.

4 MW felett 8,0 MW-ig

3 520 000 Ft

 

2.7.

8 MW felett

4 840 000 Ft

7.    Villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárások díjai
A bel- és külterületet egyaránt érintő vezetékek nyomvonala esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. A zártkertet érintő vezetékek esetén a belterületre vonatkozó díjtételeket kell alkalmazni. Az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A leghosszabb egybefüggő nyomvonalszakaszról (gerincről) sugarasan elágazó vezetékek, az azonos nyomvonalon haladó, de nem ugyanazon rendszerhez tartozó párhuzamos vezetékek, valamint a szabadvezeték kábellel folytatása esetén e nyomvonalrészek önállónak tekintendők.
A) Föld alatti és feletti vezetékekre előmunkálati jog engedélyezése
Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

 

1.

Kisfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

5 200 Ft

 

2.

Középfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

9 200 Ft

 

3.

Nagyfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

16 100 Ft

 

4.

Kisfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

9 400 Ft

 

5.

Középfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

18 300 Ft

 

6.

Nagyfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

22 900 Ft

B) Föld alatti és feletti vezetékek építésének engedélyezése

 

1. Kisfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

1.1.

belterületen

46 200 Ft

 

1.2.

külterületen

37 500 Ft

 

 

 

 

 

2. Középfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

2.1.

belterületen

66 900 Ft

 

2.2.

külterületen

49 700 Ft

 

 

 

 

 

3. Nagyfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

3.1.

belterületen

80 500 Ft

 

3.2.

külterületen

71 800 Ft

 

 

 

 

 

4. Kisfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

4.1.

belterületen

48 500 Ft

 

4.2.

külterületen

37 500 Ft

 

 

 

 

 

5. Középfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

5.1.

belterületen

64 700 Ft

 

5.2.

külterületen

51 000 Ft

 

 

 

 

 

6. Nagyfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

6.1.

belterületen

95 900 Ft

 

6.2.

külterületen

88 500 Ft

C) Átalakító és/vagy kapcsoló-berendezések építményei építésének engedélyezése

 

1. Tartószerkezeten (oszlopon) elhelyezett transzformátor állomás

39 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Külső kezelőterű transzformátor állomás

 

 

 

 

 

2.1.

1000 kVA névleges teljesítményig

69 500 Ft

 

2.2.

1000 kVA névleges teljesítmény felett

89 500 Ft

 

 

 

 

 

3. Belső kezelőterű transzformátor állomás

 

 

 

 

 

3.1.

1600 kVA névleges teljesítményig

100 000 Ft

 

3.2.

1600 kVA felett – 5000 kVA névleges teljesítményig

150 000 Ft

 

3.3.

5000 kVA névleges teljesítmény felett

250 000 Ft

 

 

 

 

 

4. Épületbe telepített transzformátor-állomás

 

 

 

 

 

4.1.

1600 kVA névleges teljesítményig

71 000 Ft

 

4.2.

1600 kVA – 5000 kVA névleges teljesítményig

150 000 Ft

 

4.3.

5000 kVA névleges teljesítmény felett

250 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Épített vagy szabadtéri elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások

 

 

 

 

 

5.1

10 kV-tól 220 kV-ig

540 500 Ft

 

5.2.

220 kV felett – 400 kV-ig

779 000 Ft

 

5.3.

400 kV felett

950 000 Ft

D) Erőművek építési engedélyezése

 

1. Erőmű építésének engedélyezése

 

 

 

 

 

Kiserőművek I.

 

 

 

 

 

1.1.

50 kVA felett – 500 kVA-ig

100 000 Ft

 

1.2.

0,5 MW felett – 5,0 MW-ig

300 000 Ft

 

1.3.

5,0 MW felett – 10,0 MW-ig

500 000 Ft

 

1.4.

10,0 MW felett – 25 MW-ig

750 000 Ft

 

1.5.

25,0 MW felett – 50,0 MW-ig

850 000 Ft

 

 

 

 

 

Erőművek

 

 

 

 

 

1.6.

50,0 MW felett – 100,0 MW-ig

900 000 Ft

 

1.7.

100,0 MW felett – 250,0 MW-ig

950 000 Ft

 

1.8.

250,0 MW felett – 400,0 MW-ig

1 250 000 Ft

 

1.9.

400,0 MW felett

1 500 000 Ft

 

 

 

 

 

Kombinált ciklusú erőművek

 

 

 

 

 

1.10.

50,0 MW felett – 100,0 MW-ig

1 000 000 Ft

 

1.11.

100,0 MW felett – 250,0 MW-ig

1 500 000 Ft

 

1.12.

250,0 MW felett – 400,0 MW-ig

2 000 000 Ft

 

1.13.

400,0 MW felett

2 500 000 Ft

 

 

 

 

 

2. Geotermikus erőmű építésének engedélyezése

 

 

 

 

 

2.1.

50,0 kVA felett – 100,0 kVA-ig

322 000 Ft

 

2.2.

100,0 kVA felett – 300,0 kVA-ig

339 000 Ft

 

2.3.

300,0 kVA felet – 500,0 kVA-ig

600 000 Ft

 

2.4.

0,5 MW felett – 2,0 MW-ig

750 000 Ft

 

2.5.

2,0 MW felett

850 000 Ft

E) Egyéb eljárások

 

1.

Üzemeltetési engedélyezés

az építési alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

2.

Használatbavételi engedélyezés

az építési alapdíj 100%-a

 

 

 

 

 

3.

Fennmaradási engedélyezés

az építési alapdíj 100%-a

 

 

 

 

 

4.

Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárás

az építési alapdíj 75%-a

 

 

 

 

 

5.

Engedély érvényességének meghosszabbítása

az alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

6.

Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárási díja

60 500 Ft

 

 

 

 

 

7.

Engedély módosítás

az alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

8.

Biztonsági övezet előírásaitól való eltérési kérelem elbírálása

57 500 Ft

 

 

 

 

 

9.

Szolgalmi jog alapítása erőmű céljára szolgáló függőpálya, közvetlen vezeték, szállítószalag és szállítóvezeték elhelyezésére 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

28 500 Ft

 

 

 

 

 

10.

Használati jog megállapítása és bejegyeztetése belső kezelőterű átalakító vagy kapcsoló-berendezések létesítéséhez

57 500 Ft

 

 

 

 

 

11.

Villamosművi létesítményen – ahhoz nem tartozó – más szerkezetek elhelyezésének engedélyezése, nyilvántartásba vétele

75 000 Ft

 

 

 

 

 

12.

Elvi építési engedélyezés

az építési alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

13.

Vezetékjog fennállásának megállapítása bejegyeztetéssel együtt

az építési alapdíj 50%-a a gerincvezetékkel együtt számított összhosszra vonatkoztatva

 

 

 

 

 

14.

Egyszerűsített üzemeltetési engedélyezés vezetékjog bejegyeztetéssel együtt

az építési alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

15.

Új vezetékjog bejegyeztetése

35 000 Ft

 

 

 

 

8.    Hőtermelő építmények engedélyezésével összefüggő eljárásokért felszámítandó díjak
A) Föld alatti és feletti távhővezetékekre előmunkálati jog engedélyezése
Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani.

 

1.

Távhővezeték 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz

9 900 Ft

B) Föld alatti és feletti hővezetékek építésének engedélyezése
A bel- és külterületet egyaránt érintő nyomvonalak esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj 50%-át kell felszámítani.

 

1. Föld feletti vagy vegyes hővezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

1.1.

belterületen

56 900 Ft

 

1.2.

külterületen

45 300 Ft

 

 

 

 

 

2. Föld alatti hővezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz

 

 

 

 

 

2.1.

belterületen

74 300 Ft

 

2.2.

külterületen

63 200 Ft

 

 

 

 

C) Egyéb építmények építésének engedélyezése

 

1. Hőközpont építésének engedélyezése

106 500 Ft

 

 

 

 

 

2. Hőellátáshoz kapcsolódó közbeiktatott műtárgy építésének engedélyezése

11 500 Ft

 

 

 

 

 

3. Hővezetéken védőmegoldás létesítésének engedélyezése, műszaki terv alapján darabonként (pl. védőhidak, védő műtárgy, jelzőberendezés)

45 500 Ft

 

 

 

 

 

4. Fűtőmű építésének engedélyezése

 

 

 

 

 

4.1.

5,0 MW-ig

100 000 Ft

 

4.2.

5,0 MW felett – 10,0 MW-ig

125 000 Ft

 

4.3.

10,0 MW felett – 50,0 MW-ig

215 000 Ft

 

4.4.

50,0 MW felett

250 000 Ft

 

 

 

 

 

5. Ipari és mezőgazdasági célú hőfejlesztő-hőhasznosító létesítmények építésének engedélyezése

 

5.1.

140 kW-ig

160 000 Ft

 

5.2.

140 kW felett

235 000 Ft

D) Egyéb eljárások

 

1.

Használatbavételi engedélyezés

az építési alapdíj 100%-a

 

 

 

 

 

2.

Fennmaradási engedélyezés

az építési alapdíj 100%-a

 

 

 

 

 

3.

Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárás

az építési alapdíj 75%-a

 

 

 

 

 

4.

Engedély érvényességének meghosszabbítása

az építési alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

5.

Engedély-módosítás

az építési alapdíj 50%-a

 

 

 

 

 

6.

Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárás

37 500 Ft

9.    A mellékletben nem szereplő, egyéb építmények engedélyezésével összefüggő eljárásokért felszámítandó díjak
Egyéb építményfajták építésének engedélyezése (a műszaki-biztonsági tárgyú, az előző fejezetekben részletezett díjtételeken túlmenően):

 

1.

Építés engedélyezése

173 000 Ft

 

2.

Használatbavételi engedélyezés

173 000 Ft

 

3.

Fennmaradási engedélyezés

173 000 Ft

 

4.

Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárás

130 000 Ft

 

5.

Engedély érvényességének meghosszabbítása

34 500 Ft

 

6.

Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárás

39 000 Ft

 

7.

Engedély-módosítás

79 000 Ft

 

8.

Elvi építési engedélyezés

90 000 Ft

10. Az 1–9. fejezetben nem szereplő egyéb eljárási díjak

 

1.

Az alaptevékenységhez kapcsolódó egyes igazgatási jellegű szolgáltatások átalánydíja

naponta 88 000 Ft,
illetőleg óránként 11 000 Ft

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

3.

Határidő hosszabbítása iránti eljárás díja

28 000 Ft

 

 

 

 

 

4.

A gázszerelők nyilvántartásáról szóló jogszabály szerinti nyilvántartásba történő bejegyzésnek, a nyilvántartott adatokban bekövetkezett változások bejegyzésének, igazolvány pótlásának, cseréjének és hosszabbításának a díja

7 500 Ft

11. A felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezéséért és a nyilvántartásba vételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak
1. a nyilvántartott szervezetek engedélye – a nyilvántartásba vétellel egyidejű – kiadásának egyszeri, valamint meghosszabbításának díja 10 000 forint,
2. az ellenőrök nyilvántartásba vételének díja 3 000 forint,
3. a berendezéseknél
3.1. létesítés engedélyezésének, a használatbavétel engedélyezési eljárásának, az áthelyezés engedélyezésének, az átalakítás engedélyezésének, az ismételt üzemeltetés engedélyezésének díja 11 000 forint,
3.2. a nyilvántartás éves díja 5 000 forint,
4. a felvonó- és mozgólépcső ellenőri továbbképzés felkészítő tanfolyam és képzési program jóváhagyásának díja 11 000 forint.
1

A rendeletet a 61/2016. (XII. 29.) NGM rendelet 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1a) bekezdését a 21/2014. (V. 5.) NGM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 2. § (3a) bekezdését a 21/2014. (V. 5.) NGM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § (6a) bekezdését a 21/2014. (V. 5.) NGM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére