• Tartalom

25/2010. (III. 19.) FVM rendelet

25/2010. (III. 19.) FVM rendelet

a borászati üzemek működésének engedélyezéséről, valamint a tevékenységükre vonatkozó higiéniai szabályokról1

2020.09.28.

A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés k) pontjában, valamint az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 28. pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 2. § 15. pontjában foglalt borászati termékek előállítását, tárolását, kezelését, illetve kiszerelését árutermelési céllal végző borászati üzemekre terjed ki.

1/A. §2 E rendelet alkalmazásában a mobilpalackozó olyan, kizárólag kiszerelést végző borászati üzem, amely a kiszerelés végeztével új állomáshelyre költöztethető.

2. §3 (1)4 A borászati üzem működési engedélyét (a továbbiakban: engedély) a borászati hatáskörben eljáró megyei kormányhivataltól (a továbbiakban: borászati hatóság) kell kérelmezni.

(2) A borászati hatóság a kérelmet az alábbi tevékenységekre adhatja ki:

a) előállítás,

b) kiszerelés,

c) tárolás.

(3) Az üzemengedély adattartalmát az 1. melléklet tartalmazza.

(4) A kérelmezőnek igazolnia kell

a) a borászati üzem feletti rendelkezési jogát, valamint azt, hogy az ingatlan tulajdonosa a borászati üzem létesítéséről nyilatkozott ha a kérelmező nem az ingatlan tulajdonosa,

b) a felhasznált víz minőségének az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendeletben foglaltaknak való megfelelését, ha a kérelmező nem a helyi ivóvíz szolgáltató által szolgáltatott vizet használ kiszerelés során,

c) azt, hogy a kiszerelési tevékenységet végző borászati üzem, valamint a nem kisüzemi bortermelőként előállítást végző borászati üzem elkészítette

ca) a technológiai folyamatábrát,

cb) a technológiai elrendezési rajzot,

cc) az anyagmozgatási és személyforgalmi tervet,

cd) a műszaki-technológiai leírást,

ce) a gyártástechnológia szerinti gépjegyzéket,

cf) a tisztítási, takarítási utasítást,

cg) a hulladékkezelési utasítást,

ch) a személyi higiéniai utasítást,

d) kisüzemi bortermelő – borászati terméket legalább 100 hl/év mennyiségben előállító – borászati üzeme esetén, hogy elkészítette az egyszerűsített személyi higiéniai utasítást,

e) a helyszínrajz elkészítését,

f) a szennyvíz jogszabály szerinti elhelyezését.

(5) Mobilpalackozóra akkor adható ki engedély, ha

a) az szállítható;

b) a palackozó gépsor rendelkezik

ba) palackmosóval, -öblítővel, -csepegtetővel;

bb) palacktöltővel;

bc) dugaszolóval, vagy csavarzáróval.

(6) A mobilpalackozó engedélyezésére vonatkozó kérelem esetén a kérelmezőnek a (4) bekezdés c) pontjának ca)–ch) alpontjában meghatározottakat kell igazolnia.

3. § (1) Az engedélyt a borászati hatóság határozatlan időre adja ki. A borászati üzem működésének megszüntetését legkésőbb a megszűnést követő 8 napon belül be kell jelenteni a borászati hatóság és a hegyközség részére.

(2) Az engedély módosítása iránti kérelmet kell benyújtani a 2. § (2) és (3) bekezdésében felsorolt adatok változása esetén.

(3) A borászati hatóság az engedély megadásáról szóló döntés meghozatalakor a kérelem mellékleteiben foglaltak alapján vizsgálja, hogy a borászati üzem képes-e a higiéniai rendelkezések betartására.

4. § (1) Nem adható engedély olyan borászati üzemnek, ahol nem szőlőalapú alkoholos termékek előállítását, tárolását, kezelését vagy kiszerelését végzik.

(2) Az engedély az adott borászati üzemre szól. Egy borászati üzem csak egy engedéllyel rendelkezhet.

(3)5 Azon borászati üzem részére, melyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vagy a borászati hatóság végleges döntésével ideiglenesen bezárt, illetve amelynek engedélyét végleges döntésével felfüggesztette, nem adható engedély a bezárás, illetve a felfüggesztés időtartama alatt. A bezárással kapcsolatos döntés véglegessé válásáig a borászati üzemre vonatkozó új kérelemmel kapcsolatos eljárást fel kell függeszteni.

(4) Egy fizikai létesítmény borászati üzemként való működése csak azt követően engedélyezhető, illetve a működése csak akkor folytatható, ha a korábban ott folytatott, a Btv. hatálya alá tartozó tevékenységgel összefüggésben megállapított, a Btv. szerinti bírsággal kapcsolatos valamennyi kötelezettség megfizetésre került.

(5) A működési engedély iránti kérelmet el kell utasítani, ha az nem felel meg a jogszabályi előírásoknak.

(6)6 Ha a borászati üzemben az üzem működési engedélyének kiállítását megelőzően, saját fogyasztási célra készített borászati terméket is tárolnak, azt a tárolóedényen egyértelműen jelölni kell és a készlet fogyását az adómentes borra vonatkozó szabályok szerint kell nyilvántartani. Az így nyilvántartott készletet csak saját fogyasztásra lehet felhasználni és a mennyiségnek folyamatos csökkenést kell mutatnia.

5. § (1) A borászati üzemben a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során a Btv. 52. §-ában foglaltaknak megfelelően a következő pince- és borhigiéniai szabályokat kell betartani:

a) a csatornahálózattal nem rendelkező pincékben a szennyvíz, talaj- és csapadékvízgyűjtő ciszternákat rendszeresen ki kell üríteni és fertőtleníteni;

b) a borospincékben kielégítő természetes vagy mesterséges szellőztetésről kell gondoskodni;

c) a bortömlőket és állandó csővezetékeket kívül-belül rendszeresen mosni és fertőtleníteni kell, valamint a tárolásukra olyan tartószerkezetek szükségesek, hogy belőlük a mosóvíz maradéktalanul eltávozhasson, és a tömlők ne szennyeződjenek;

d) gondoskodni kell

da) a borászati tevékenység végzéséhez szükséges világításról,

db) a dolgozói létszámhoz igazodó számú illemhely meglétéről,

dc) a borászati tevékenység során keletkező hulladékok kezelésről,

dd) a borászati tevékenységhez szükséges vízről,

df) az előállítás során használt anyagok, valamint a késztermékek megfelelő tárolásáról.

(2) A kiszerelést végzőnek rendelkeznie kell:

a) az edények, kannák, fertőtlenítéséhez és öblítéséhez, töltéséhez és hiteles lezárásához szükséges eszközökkel;

b) a töltési mennyiség ellenőrzéséhez szükséges, a mérésügyi hatóság által hitelesített, vagy a nemzeti etalonra visszavezethető kalibrált eszközökkel.

(3)7 A nem kisüzemi bortermelő által 250 hl/év mennyiséget meghaladó borászati terméket előállító borászati üzem és a mobilpalackozók tevékenységére alkalmazni kell az élelmiszer-higiéniáról szóló 2004. április 29-i 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásait.

(4)8 A borászati üzemnek az e rendeletben meghatározott feltételeknek való megfelelését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vagy a borászati hatóság élelmiszermérnöki, élelmiszertechnológus mérnöki, kertészmérnöki, szőlész-borász mérnöki, szőlészeti és borászati mérnöki, borász-italtechnológus szakmérnöki vagy tartósítóipari mérnöki felsőfokú képesítéssel rendelkező felügyelői ellenőrzik.

6. §9

7. § (1) E rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a szőlészeti és borászati üzemek működésének engedélyezési rendjéről és tevékenységének higiéniai szabályairól szóló 101/2004. (VI. 3.) FVM rendelet hatályát veszti azzal, hogy előírásait a folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell.

1. melléklet a 25/2010. (III. 19.) FVM rendelethez10

Az üzemengedély tartalma
1. Az üzemengedély tartalmazza:
1.1. Ügyfél/üzemeltető nevét, cég esetén a cégbíróságon a cégjegyzékbe bejegyzett nevét
1.2. Ügyfél címét (lakhelye vagy székhelye)
1.3. Ügyfél/üzemeltető adószámát
1.4. A borászati hatóságnál nyilvántartott partnerazonosító számot
1.5. Az engedélyezendő tevékenység megnevezését
1.6. A borászati üzem címét és helyrajzi számát
1.7. A borászati üzem megnevezését
1.8. A tevékenység végzésének helyét
1.9. A szakmai tevékenységért felelős személy nevét
2. Az üzemengedély – az adat rendelkezésre állása esetén – tartalmazza:
2.1. Az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben rögzített ügyfél regisztrációs számot
2.2. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által nyilvántartott gazdasági aktaszámot
1

A rendeletet a 26/2021. (VII. 29.) AM rendelet 71. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2021. augusztus 1. napjával.

2

Az 1/A. §-t a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 6. §-a iktatta be.

3

A 2. § a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 152. § b) pontja, a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (6) bekezdését a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 8. §-a iktatta be.

7

Az 5. § (3) bekezdése a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

8

Az 5. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 152. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 6. §-t a 29/2013. (IV. 30.) VM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

10

Az 1. mellékletet a 19/2018. (VII. 27.) AM rendelet 10. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére