• Tartalom

26/2010. (III. 31.) KHEM rendelet

26/2010. (III. 31.) KHEM rendelet

a védelmi feladatokban részt vevő postai szolgáltatók kijelöléséről és felkészülési feladataik meghatározásáról1

2010.03.31.

A postáról szóló 2003. évi CI. törvény 53. §-a (2) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A postai szolgáltatási tevékenység minősített időszaki ellátásához szükséges védelmi felkészülési feladatok előkészítésében és végrehajtásában való részvételre kijelölt, valamint az informatikai és elektronikus hírközlési, továbbá a postai ágazat ügyeleti rendszerébe bevont postai szolgáltatók (a továbbiakban: szolgáltatók) felsorolását e rendelet melléklete tartalmazza.

2. § (1) A kijelölés alapján a szolgáltatók a tevékenységi körüket érintően ellátják a minősített időszakban bekövetkező rendkívüli események megelőzésére, elhárítására, a következményeik csökkentésére, illetve megszüntetésére, valamint a helyreállításra irányuló védelmi felkészülési és végrehajtási feladatokat.

(2) A szolgáltatók – a minősített időszakra történő felkészülés keretében – az alábbiakban meghatározott tevékenységi körökből a saját szervezetük szakmai feladat- és hatáskörébe tartozó védelmi feladatokat látják el:

a) a szervezeti készenlét előkészítésének és fenntartásának körében:

aa) a védelmi felkészülési feladatok ellátásához szükséges személyi, szervezeti és anyagi-technikai feltételek megteremtése, folyamatos biztosítása,

ab) a védelmi felkészüléssel, valamint a műszaki, forgalmi, katasztrófa vagy egyéb veszély miatt keletkező üzemzavar elhárításával kapcsolatos intézkedések kidolgozása, tervek készítése és azok folyamatos aktualizálása,

ac) a védelmi felkészüléssel összefüggő rendszeres képzési, továbbképzési és gyakoroltatási feladatok meghatározása és végrehajtása,

ad) az ügyeleti szolgálatnak a külön jogszabályban foglaltak szerinti működtetése,

ae) a meghagyással kapcsolatos külön jogszabályban foglalt kötelezettségek teljesítése;

b) az üzemviteli és tartalékolási rendszer kialakítása terén:

ba) a postai szolgáltatások területén elrendelhető korlátozó vagy szüneteltető rendelkezések végrehajtására és következményeik kezelésére történő felkészülés,

bb) a védelmi feladatok ellátásához szükséges mértékű tartalék kapacitások kialakítása,

c) a szolgáltatási igények kielégítése terén:

ca) a védelmi felkészülésben részt vevő, külön jogszabályban meghatározott követelménytámasztó szervek minősített időszakra vonatkozó szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez szükséges feltételek biztosítása, az összefüggő tervezési, szervezési tevékenység ellátása, szolgáltatási feladatok végrehajtása,

cb) a lakosság minősített időszaki postai szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez szükséges feltételeknek a külön jogszabályban foglaltak szerinti biztosítása,

cc) a védelmi felkészüléssel kapcsolatos jogszabályok által meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségek teljesítésére, illetve kezelésére való felkészülés,

cd) a kormányzat minősített időszaki szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez és kommunikációs tevékenységéhez szükséges feltételek megteremtésében, fenntartásában való közreműködés,

ce) a NATO Futár- és Tábori Posta Szolgálatának működésével, valamint a honvédség futár- és tábori posta küldeményeinek forgalmával kapcsolatos, a honvédelmi és a postaügyért felelős miniszter által közösen meghatározott előkészítő feladatokban és a végrehajtásban való közreműködés,

cf) a Befogadó Nemzeti Támogatás tervezési és végrehajtási feladataiban történő részvétel;

d) a nyilvántartások vezetése és az adatkezelés terén:

a védelmi felkészülési feladatokkal kapcsolatos jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges nyilvántartási rendszer kialakítása és adatainak a követelményekhez igazodó pontosságú karbantartása.

(3) A védelmi felkészülési feladatok végrehajtásáért minden esetben a szolgáltató vezető tisztségviselője felelős.

3. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Melléklet a 26/2010. (III. 31.) KHEM rendelethez

A kijelölt szolgáltatók jegyzéke

A szolgáltató megnevezése

Telephelye

Védelmi feladatok ellátására kijelölt

Az ágazat ügyeleti rendszerébe bevont

Magyar Posta Zrt.

1138 Budapest, Dunavirág u. 2–6.

X

X

DHL Express Magyarország Kft.

1097 Budapest, Fehérakác u. 3.

X

DPD Hungária Futárpostai, Csomagküldő Szolgáltató Kft.

1158 Budapest, Késmárk u. 14/b.

X

UPS Magyarország Kft.

2220 Vecsés, Lőrinci út 61.

X

1

A rendeletet a 11/2022. (X. 28.) GFM rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte 2022. november 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére