• Tartalom

204/2011. (X. 7.) Korm. rendelet

204/2011. (X. 7.) Korm. rendelet

a gépjármű utópiacra vonatkozó megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről

2011.10.22.

A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 96. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. független forgalmazó:

a) gépjármű-pótalkatrész olyan forgalmazója, amely nem az azon gépjárműszállító által létrehozott forgalmazási rendszer keretén belül működik, amelynek járműveihez pótalkatrészt forgalmaz, valamint

b) egy adott szállító forgalmazási rendszerének keretén belül működő szerződéses forgalmazó az olyan gépjárművek pótalkatrészeinek forgalmazása tekintetében, amely gépjárművek vonatkozásában nem tagja az érintett szállító forgalmazási rendszerének;

2. független javítóműhely:

a) olyan, gépjárművekkel kapcsolatos javítási vagy karbantartási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás, amely nem az azon gépjárműszállító által létrehozott forgalmazási rendszernek a keretén belül működik, amelynek járművei tekintetében a szolgáltatást nyújtja, valamint

b) egy adott szállító forgalmazási rendszerének keretén belül működő szerződéses javítóműhely az olyan gépjárművek vonatkozásában nyújtott javítási vagy karbantartási szolgáltatásai tekintetében, amely gépjárművek vonatkozásában nem tagja az érintett szállító forgalmazási rendszerének;

3. gépjármű: közúti használatra szánt, három vagy annál több kerékkel rendelkező önjáró jármű;

4. pótalkatrész: olyan termék, amelyet egy adott gépjármű valamely alkatrészének pótlására a gépjárműbe beszerelnek, vagy a gépjárműre rászerelnek, ideértve a gépjármű használatához szükséges kenőanyagokat is, a hajtóanyag kivételével;

5. szerződéses forgalmazó: gépjárművek pótalkatrészeinek egy gépjárműszállító által létrehozott forgalmazási rendszer keretén belül működő forgalmazója;

6. szerződéses javítóműhely: a gépjárművekkel kapcsolatos javítási vagy karbantartási szolgáltatásokat nyújtó, egy gépjárműszállító által létrehozott forgalmazási rendszer keretén belül működő vállalkozás;

7. utópiac: az az érintett piac, amelyen gépjármű-pótalkatrészek vásárlása, értékesítése vagy viszonteladása, illetve gépjárművekkel kapcsolatos javítási vagy karbantartási szolgáltatások nyújtása történik;

8. vállalkozás, gyártó, szállító, vevő: a vertikális megállapodásban résztvevő vállalkozás, gyártó, szállító, vevő, továbbá a vertikális megállapodásban résztvevő vállalkozás, gyártó, szállító, vevő kapcsolt vállalkozásai.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakra a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló kormányrendelet fogalommeghatározásai irányadóak.

2. Mentesülés

2. § (1) Az e rendeletben meghatározott feltételek szerint – a Tpvt. 17. §-ában meghatározott szempontokra figyelemmel, a Tpvt. 16/A. § (1) bekezdésében meghatározott fenntartással – a gépjármű utópiacra vonatkozó, vertikális korlátozást tartalmazó vertikális megállapodás mentesül a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó, a Tpvt. 11. §-ában meghatározott tilalom alól, ha megfelel a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti mentesülés nem alkalmazható az olyan vertikális megállapodásra, amelynek célja közvetlenül vagy közvetetten, önmagában vagy más, a megállapodásban részt vevő vállalkozások ellenőrzése alatt álló tényezőkkel együtt

a) a szelektív forgalmazási rendszer tagjainak korlátozása abban, hogy a gépjármű-pótalkatrészt olyan független javítóműhelynek értékesítsék, amely az ilyen alkatrészt gépjármű javításához vagy karbantartásához használja fel;

b) a pótalkatrész, javítószerszám vagy diagnosztikai, illetve egyéb berendezés szállítója és a gépjárműgyártó közötti megállapodás révén a szállító korlátozása abban, hogy ezen termékeket szerződéses vagy független forgalmazónak, illetve szerződéses vagy független javítóműhelynek vagy végfelhasználónak értékesítse;

c) az alkatrészt a gépjármű első összeszereléséhez felhasználó gépjárműgyártó és az ezen alkatrész szállítója közötti megállapodás révén a szállító korlátozása abban, hogy az általa szállított alkatrészen vagy pótalkatrészen védjegyét vagy logóját jól látható módon elhelyezze.

3. Záró rendelkezések

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

4. § (1) A gépjármű ágazatban a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól való mentesítéséről szóló 19/2004. (II. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E rendelet alapján – a Tpvt. 17. §-ában meghatározott szempontokra figyelemmel – mentesül a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó, a Tpvt. 11. §-ában meghatározott tilalom alól az új gépjárművek beszerzésére, eladására vagy viszonteladására vonatkozó vertikális megállapodás, amennyiben vertikális versenykorlátozást tartalmaz.”

(2) Az R. 1. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A mentesítés a vertikális megállapodások következő csoportjaira is alkalmazandó:]

a) vállalkozások társulása és tagjai között, vagy ilyen társulás és szállítói között kötött vertikális megállapodásokra csak akkor, ha valamennyi tag gépjármű-forgalmazó, és a társulás egyetlen tagjának a hozzá kapcsolódó vállalkozásokkal együttes teljes éves forgalma sem lépi túl a 13 milliárd forintot; az ilyen társulások által kötött vertikális megállapodásokra e rendelet hatálya kiterjed anélkül, hogy ez érintené a Tpvt. 11. §-ának a társulás tagjai között kötött horizontális megállapodásokra vagy a társulás által hozott döntésekre való alkalmazását;”

(3) Az R. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A (2)–(6) bekezdésben foglaltak mellett a mentesítés alkalmazásának feltétele, hogy a szállító piaci részesedése azon az érintett piacon, amelyen az új gépjárműveket eladja, ne haladja meg a 30%-ot. A mentesítés alkalmazásához tartozó piaci részesedési küszöb 40% az új gépjárművek eladására szolgáló mennyiségi szelektív forgalmazási rendszereket létrehozó megállapodásokra vonatkozóan. E piaci részesedési küszöbök nem vonatkoznak a minőségi szelektív forgalmazási rendszereket létrehozó megállapodásokra.”

(4) Az R. 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A mentesítés alkalmazásának feltétele, hogy a forgalmazóval létrejött vertikális megállapodás úgy rendelkezzen, hogy a szállító hozzájárul a vertikális megállapodásból eredő jogok és kötelezettségek a forgalmazási rendszernek az előző forgalmazó által kiválasztott forgalmazójára átruházásához.”

(5) Az R. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Új gépjárművek értékesítése esetében a mentesítés nem alkalmazható azokra a vertikális megállapodásokra, amelyeknek célja közvetlenül vagy közvetve, önmagukban vagy a megállapodásban részt vevő vállalkozások ellenőrzése alatt álló más tényezőkkel összefüggésben
a) a forgalmazó azon lehetőségének korlátozása, hogy eladási árát meghatározza, ide nem értve a szállítónak azt a lehetőségét, hogy legmagasabb eladási árat határozzon meg, vagy ajánlott eladási árat javasoljon, feltéve, hogy ez nem válik a megállapodásban részt vevő vállalkozások valamelyike által gyakorolt nyomás vagy alkalmazott ösztönzés következményeként rögzített vagy legkisebb eladási árrá;
b) annak a területnek vagy vevőkörnek a korlátozása, amelyre, illetve amelynek a forgalmazó a szerződés szerinti árukat vagy szolgáltatásokat eladhatja; a mentesítés alkalmazandó azonban
ba) a szállító számára fenntartott vagy a szállító által más forgalmazó számára juttatott kizárólagos területre vagy kizárólagos vevőcsoporthoz irányuló aktív eladások korlátozására, ha az ilyen korlátozás nem határolja be a forgalmazó vevőinek eladásait,
bb) a nagykereskedelem szintjén működő forgalmazó végső felhasználókhoz irányuló eladásainak korlátozására,
bc) szelektív forgalmazási rendszer tagjai nem szerződéses forgalmazók részére végzett új gépjármű eladásainak korlátozására az olyan piacokon, ahol szelektív forgalmazást alkalmaznak, a ba) alpontban foglalt feltételektől függően,
bd) a vevő azon lehetőségeinek korlátozására, hogy beépítési célokra szállított elemeket olyan vevőknek értékesítsen, amelyek azokat a szállító által gyártottakkal azonos típusú áruk gyártására használnák fel;
c) a szelektív forgalmazási rendszer forgalmazói – köztük a kereskedelem más-más szintjén működő forgalmazók – közti keresztszállítások korlátozása;
d) szelektív forgalmazási rendszer a kiskereskedelem szintjén működő tagjainak korlátozása abban, hogy végső felhasználók részére új gépjárművek aktív vagy passzív eladását valósítsák meg az olyan piacokon, ahol szelektív forgalmazást alkalmaznak. A mentesülés kiterjed azokra a megállapodásokra, amelyek szelektív forgalmazási rendszer valamely tagjának megtiltják, hogy nem megállapodás szerinti letelepedési helyről működjön, feltéve, hogy e megállapodások mentesülését a 4. § (2) bekezdésének b) pontja nem zárja ki;
e) szelektív forgalmazási rendszer a kiskereskedelem szintjén működő tagjainak korlátozása személygépkocsikon vagy könnyű haszongépjárműveken kívüli új gépjárművek végső felhasználóknak való aktív vagy passzív eladásában az olyan piacokon, ahol szelektív forgalmazást alkalmaznak anélkül, hogy ez érintené a szállítónak azt a lehetőségét, hogy a szóban forgó rendszer valamely tagjának a nem megállapodás szerinti letelepedési helyről való működést megtiltsa.”

(6) Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az új gépjárművek értékesítése tekintetében a mentesülés nem terjed ki a vertikális megállapodások által tartalmazott következő kötelezettségekre:
a) a közvetlen vagy közvetett versenytilalmi kötelezettségekre;
b) azokra a közvetlen vagy közvetett kötelezettségekre, amelyek valamely forgalmazási rendszer tagjait arra kényszerítik, hogy bizonyos versenytárs szállítók gépjárműveit ne értékesítsék;
c) azokra a közvetlen vagy közvetett kötelezettségekre, amelyek arra kényszerítik a forgalmazót, hogy a megállapodás lejártát követően ne gyártson, szerezzen be, adjon el vagy viszonteladjon gépjárműveket.”

(2) Hatályát veszti az R. 2. § (2) bekezdésében a „vagy szolgáltatásokat” szövegrész, 2. § (4) bekezdésében a „vagy javítóműhellyel” szövegrészek, 2. § (5) bekezdésében a „vagy szerződéses javítóműhellyel” szövegrész és 4. § (2) bekezdés b) pontjában a „(vagy a további javítóműhelyek)” szövegrész.

6. § Az R. 2013. június 1-jén hatályát veszti.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére