nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet
az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról
2017-04-01
infinity
10
Jogszabály

313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet

az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról

A Kormány az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 3. § (9) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben (a továbbiakban: Öotv.) meghatározott háziorvosokra, házi gyermekorvosokra és fogorvosokra (a továbbiakban együtt: háziorvos), valamint a praxiskezelőre terjed ki.

2. Fogalommeghatározások

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) háziorvosi körzet: a területi ellátási kötelezettség alapján a feladattal érintett települési önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) által az Öotv. 2. § (2) bekezdése szerint rendeletben – jogszabályban meghatározottak figyelembevételével – meghatározott település, települések, illetve településrész, településrészek;

b) tartósan betöltetlen háziorvosi körzet: az a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi körzet,

ba) amelyben az ellátási kötelezettségnek hat hónapot meghaladóan csak helyettesítéssel tudnak eleget tenni, kivéve, ha ennek az az oka, hogy a körzetet ellátó háziorvos munkavégzésében akadályoztatva van, vagy

bb) amelyben – a helyettesítés kivételével – az önkormányzat az ellátás nyújtásáról legalább hat hónapig nem tud gondoskodni önálló orvosi tevékenység végzésére jogosult személlyel;

c) praxisengedély: az Öotv. 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti engedély.

(2) Az (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szempontjából a háziorvos a munkavégzésben akkor akadályozott, ha a tevékenységét keresőképtelensége, hivatalos távolléte, szabadsága vagy gyermekápolás, -gondozás miatt nem végzi, illetve, ha a munkavégzés a közmegbízatásával összeférhetetlen vagy közmegbízatása miatt a tevékenységét ellátni nem tudja.

(3) E rendelet háziorvosi körzetre, illetve tartósan betöltetlen háziorvosi körzetre vonatkozó rendelkezéseit a fogorvosi körzetre is alkalmazni kell.

(4) Az Öotv. 2. § (4) bekezdés b) pontja alkalmazásában egyenesági leszármazó a praxisjog jogosultjának gyermeke, örökbefogadott és nevelt gyermeke, illetve unokája.

3. Praxisengedély

3. § (1) Az Öotv.-ben foglalt kivétellel önálló háziorvosi tevékenységet végezni csak praxisengedély birtokában lehet.

(2) A praxisengedély kiadása annak az egészségügyi államigazgatási szervnek a hatáskörébe tartozik, amely az adott praxisjoggal érintett egészségügyi szolgáltató működési engedélyének kiadására jogosult (a továbbiakban: engedélyező szerv).

(3)1 Az Öotv. szerinti, praxisjog meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadása annak az egészségügyi államigazgatási szervnek a hatáskörébe tartozik, amely az adott praxisjoggal érintett egészségügyi szolgáltató működési engedélyének kiadására jogosult.

4. § (1) A praxisengedélyt az engedélyező szerv annak az orvosnak adja ki, aki háziorvosi tevékenység végzésére a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint jogosult, és megfelel a (2)–(3) bekezdés szerinti feltételeknek.

(2) A praxisengedély kiadása iránti kérelemhez csatolni kell:

a) a jogszabályban meghatározott alkalmassági vizsgálat eredményéről szóló igazolást,

b) az (1) bekezdésben foglalt jogszabályban meghatározott feltételek fennállásáról szóló igazolásokat, dokumentumokat.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott okiratokon túlmenően a praxisengedély kiadása iránti kérelemhez mellékelni kell:

a) a praxisjog átruházásáról szóló szerződést,

b) a kérelmező és az önkormányzat által kötött előszerződést,

c) a praxisjog folytatása esetén a kérelmezőnek a folytatásra való jogosultságát igazoló okiratokat, ideértve – több folytatásra jogosult személy esetén – az Öotv. 2. § (5) bekezdésében meghatározott megállapodást is.

(4)2 Praxisengedély tartósan betöltetlen körzetre is kiadható, ebben az esetben a (3) bekezdés a) és c) pontját nem kell alkalmazni.

(5)3 A feladat-ellátási szerződés egy példányát a települési önkormányzat megküldi az engedélyező szervnek.

(6)4 Ha a feladat-ellátási szerződést határozott időre kötötték, annak időtartamát a felek – a háziorvos erre irányuló szándéka esetén – meghosszabbítják, ha nem állnak fenn az Öotv. 2/B. § (3) bekezdésében foglalt okok.

(7)5 A feladat-ellátási szerződést az 1. melléklet szerinti formanyomtatvány alapján kell megkötni.

5. § (1) Nem kaphat praxisengedélyt az a kérelmet benyújtó orvos,

a)6 aki praxisjoggal már rendelkezik, figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra,

b) akitől a praxisjogot az orvosi tevékenysége gyakorlásával összefüggő jogszabálysértő magatartása miatt visszavonták, a visszavonástól számított 5 évig.

(2)7 Amennyiben a praxisjog jogosultja másik körzetre vonatkozó praxisjogot szerez, az új praxisjogra vonatkozóan kiadható praxisengedély, feltéve, hogy a korábbi praxisjoggal érintett körzetben a praxisjog jogosultja a helyettesítéséről gondoskodik. Ha az új praxisjogra kiadott praxisengedély kiadásától számított 6 hónapig a korábbi praxisjog nem került elidegenítésre, a korábbi praxisjogra vonatkozó praxisengedélyt vissza kell vonni.

6. §8 A praxisengedélyre vonatkozó határozatot közölni kell az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (a továbbiakban: ÁEEK), a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel és az állami adóhatósággal.

7. § (1) A praxisengedélyt vissza kell vonni, ha

a) a praxisjog jogosultja a jog elnyerése iránti eljárás során az ügy érdemi elbírálása szempontjából rosszhiszemű volt,

b) a praxisjog jogosultja a 4. § (1) bekezdésében meghatározott feltételekkel már nem rendelkezik,

c)9 az engedélyező szerv három éven belül legalább két alkalommal jogszabálysértés miatt intézkedett, és a háziorvos a határozatban foglaltaknak nem tett eleget,

d)10 az engedélyező szerv ismételt figyelmeztetése ellenére a háziorvos az ellátást nem, illetve – a helyettesítés kivételével – nem személyesen nyújtja,

e)11 a praxisjog elidegenítésére nyitva álló határidő eredménytelenül telik el, a határidő leteltét követő nappal.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából rosszhiszeműnek minősül különösen az a személy, aki az eljárás során valamely, az engedély megadása szempontjából fontos tényt, adatot, körülményt elhallgat, adatot meghamisít, vagy más módon a hatóságot megtéveszti.

(3) Ha a háziorvos a tevékenység ellátására egészségi ok miatt vált véglegesen alkalmatlanná, a jogszabály szerinti alkalmassági vizsgálat időpontjától számított hetedik hónap első napján kell a praxisengedélyét visszavonni.

(4) A 3. § (2) bekezdése szerinti szerv az (1) bekezdés b)–c) pontjában foglaltak fennállását a praxisengedély kiadásától számított 5 évenként, a (3) bekezdésben foglaltakat a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időszakonként ellenőrzi.

(5) A praxisengedély visszavonását – az állami adóhatóság kivételével – a 6. § szerinti szervek is kezdeményezhetik.

(6) A praxisengedély visszavonásáról szóló határozatot közölni kell az önkormányzattal és azokkal a szervekkel, amelyekkel a praxisengedélyre vonatkozó határozatot közölték.

8. § Amennyiben a praxisjog jogosultja meghal, a praxisjog folytatására a 3–7. § rendelkezéseit kell alkalmazni. A praxisjog folytatására jogosult személy a korábbi praxisjoggal rendelkező személy halálától számított 60 napon belül nyújthatja be a praxisjog iránti kérelmet, feltéve, hogy

a) megfelel az e rendeletben és a vonatkozó jogszabályokban foglalt feltételeknek, vagy

b) egy éven belül megfelel az a) pont szerinti feltételeknek, és erre az időszakra gondoskodik a helyettesítésről.

9. § (1) A vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint kell a helyettesítésről gondoskodni, ha

a) a praxisjog jogosultja a személyes szolgáltatásnyújtási kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy

b) a háziorvosi körzet tartósan betöltetlen.

(2) A helyettesítést – miniszteri rendeletben foglaltakat is figyelembe véve – olyan orvos láthatja el, aki megfelel a praxisjog megszerzéséhez és a tevékenység gyakorlásához szükséges személyi feltételeknek.

10. § (1) A háziorvosi szolgáltatást nyújtó szervezetben önálló háziorvosi tevékenységet kizárólag praxisjoggal rendelkező tag, illetve alkalmazott láthat el.

(2) A praxisjog jogosultja – a helyettesítés kivételével – csak egy háziorvosi körzetben végezhet önálló orvosi tevékenységet.

11. §12 A praxisjogot elidegenítő háziorvos, illetve tartósan betöltetlen körzet esetén a helyettesítő gondoskodik a szakmai feladatok, valamint – az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvénynek megfelelően – a bejelentkezett betegek dokumentációjának és nyilvántartásának a háziorvosi szolgáltatást nyújtó új háziorvos számára történő átadásáról. A 7. § (1) bekezdése szerinti esetekben az egészségügyi dokumentációt az adott körzetre vonatkozóan működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató részére kell átadni.

4. Praxiskezelő, a praxisjog elidegenítése

12. § (1)13 A Kormány praxiskezelőként az ÁEEK-et jelöli ki.

(2)14 A praxiskezelő az Öotv. 2/C. § b) pontja szerinti feladatkörében nyilvántartja az eladott praxisjoggal érintett körzet ellátási területének megnevezését, kódját, típusát, valamint az átadás időpontját.

13. § (1) A praxisjogot csak olyan személy részére lehet elidegeníteni, aki – figyelembe véve az 5. § (2) bekezdésében foglaltakat is – nem rendelkezik praxisjoggal, de igazolja, hogy megfelel a praxisjog megszerzéséhez szükséges feltételeknek.

(2) A praxisjogra vonatkozó adásvételt az adásvétel megvalósulását követő harminc napon belül az eladó bejelenti a praxiskezelőnek.

13/A. §15 (1) A praxisjog elidegenítésére a feladat-ellátási szerződés megszűnését követő 6 hónap alatt van lehetőség.

(2) Ha a közalkalmazotti jogviszonyban álló háziorvos közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, a praxisjog elidegenítésére a jogviszony megszűnését követő 6 hónap alatt van lehetőség.

(3) A feladat-ellátási szerződés megszűnésének, illetve a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontjáról az érintett települési önkormányzat értesíti az engedélyező szervet.

14. § (1) A praxisjogot elidegeníteni szándékozó háziorvos – ideértve az Öotv. alapján a praxisjog elidegenítésére jogosult egyéb személyt is – ezen szándékát bejelentheti a praxiskezelőnek. A praxiskezelő a bejelentés alapján a honlapján – ingyenesen – közzéteszi:

a) az eladó nevét,

b) a praxisjoggal érintett körzet megnevezését,

c) a praxisjog vételárát.

(2) A praxisjog értékének alapja – ha a felek másként nem rendelkeznek – a praxisjogot érintő körzetben működő egészségügyi szolgáltatónak az eladást megelőző évben fizetett finanszírozási összeg 80%-a.

5. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

16. § (1) Az Öotv. 3. § (5) bekezdése szerinti orvosnak az e rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott működtetési engedély – e rendelet erejénél fogva – az e rendelet szerinti praxisengedélynek minősül.

(2) A 13. § (2) bekezdése szerinti kötelezettséget az e rendelet hatálybalépését követően megvalósuló adásvétel esetén kell teljesíteni.

17. §16 Ha 2012. december 31-ét megelőzően a feladat-ellátási szerződés szerinti felmondási idő 6 hónapnál kevesebb, azt az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 137/2012. (VI. 29.) Korm. rendelettel megállapított 13/A. § (1) bekezdése szerint a praxisjog elidegenítésére rendelkezésre álló idő számítása szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a felmondási idő 6 hónap lett volna.

18. §17 Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód.r.) hatálybalépesekor18 fennálló feladat-ellátási szerződés tekintetében a Mód.r.-rel megállapított 4. § (7) bekezdésében és 1. mellékletben foglaltakat első ízben a feladat-ellátási szerződésnek a Mód.r. hatálybalépését követő első módosításakor kell alkalmazni.

1. melléklet a 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelethez19

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS

PRAXISJOG ALAPJÁN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGRE

1. Felek megnevezése (a személyes ellátásra kötelezett orvos megnevezésével):

2. A praxisjoggal érintett körzet meghatározása:

3. A praxisjoggal rendelkező háziorvos kötelezettségei:

4. A települési önkormányzat kötelezettségei (ideértve a fenntartáshoz történő hozzájárulásra vonatkozó szabályokat is):

5. A háziorvos rendelési idejének meghatározása:

6. A háziorvos ügyeletben történő részvételére vonatkozó rendelkezések:

7. A háziorvos helyettesítésére vonatkozó rendelkezések:

8. Az ellátás nyújtásában részt vevő egészségügyi szakdolgozók megnevezése, a rájuk vonatkozó rendelkezések:

9. A feladat-ellátási szerződés időtartama:

10. A feladat-ellátási szerződés felmondására vonatkozó rendelkezések:

11. A háziorvost a körzetmódosítás következtében ért kár esetére a települési önkormányzat kártalanítási kötelezettsége:

12. Egyéb, kártérítésre, kártalanításra vonatkozó előírások:

13. Egyéb előírások:

14. Dátum; a felek (cégszerű) aláírása

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!