• Tartalom

1196/2012. (VI. 18.) Korm. határozat

1196/2012. (VI. 18.) Korm. határozat

a Paksi Atomerőmű telephelyén létesülő új atomerőművi blokk (blokkokkal) kapcsolatos beruházás kiemelt jelentőségéről

2012.06.18.

1. A Kormány – figyelemmel a nukleáris energiának a hazai energiaellátásban és az ellátásbiztonság garantálásában betöltött stratégiai szerepére, valamint az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Energiastratégiában foglaltakra – a Paksi Atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokk (blokkok) megvalósítását a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága szempontjából alapvetően szükséges beruházásnak nyilvánítja.

2. A Kormány a beruházás megvalósítása érdekében szükséges további lépések megtétele érdekében indokoltnak tartja, hogy kerüljön sor konzultáció kezdeményezésére és lefolytatására mindazon országok kormányaival, szerveivel, intézményeivel és szállítóival, amelyek – a jelenlegi atomerőművi blokkok technológiájával azonos – nyomottvizes technológia alkalmazása okán az új blokkok létesítése szempontjából potenciálisan érintettek lehetnek.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére