• Tartalom

214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet

214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet

az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról1

2016.01.01.

A Kormány

az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1) bekezdés k) pontjában,

a 24. § tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. §2 Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (a továbbiakban: OBDK) az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

1/A. §3 (1) Az OBDK-t főigazgató vezeti. A főigazgató tevékenységét – a főigazgató általános helyetteseként – főigazgató-helyettes segíti.

(2) A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (3) bekezdésében meghatározott hatásköröket az ellátottjogi képviselők tevékenységével összefüggésben a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, a gyermekjogi képviselők tevékenységével összefüggésben a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter gyakorolja.

1/B. §4 Az OBDK gazdasági szervezettel rendelkezik.

2. § (1) Az OBDK látja el

b) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 94/K. § (3) bekezdése és

c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 11/A. § (4) bekezdése

szerinti szervezet feladatait, továbbá

d) az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 30. § (4) bekezdés b) pontja szerinti, egyéb egészségügyi dokumentációt kezelő szerv működésével és

e) a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők (e rendelet alkalmazásában a továbbiakban: jogvédelmi képviselők) Nyilvántartásával (a továbbiakban: Nyilvántartás),

f)6 az Eütv. 123. § (1) bekezdés b) pontja és (3) bekezdése szerinti egészségügyi államigazgatási szerv működésével

kapcsolatos feladatokat.

(2)7 Az OBDK hivatalból jár el, ha tudomására jut olyan tény, körülmény, vagy olyan intézkedés, illetve mulasztás, amely súlyos és a betegek nagyobb csoportját érintő betegjogi jogsérelmet okozhat, illetve az egészségügyi szolgáltatások hozzáférésével, az ellátásszervezéssel, a beutalási renddel, a betegtájékoztatással kapcsolatos.

(3)8 Ha az ügy nem tartozik az OBDK hatáskörébe, erről a panaszost értesíteni kell. Az értesítés tartalmazza az ügyben hatáskörrel rendelkező szerv megnevezését is.

(4)9 Az OBDK – a (2) bekezdés szerinti esetekben – az irányító szerve felkérése alapján is indíthat vizsgálatot.

(5)10 A (2)–(4) bekezdés szerinti eljárás esetén az OBDK

a) tájékoztatást kérhet az egészségügyi szolgáltató vezetőjétől, a fenntartótól, illetve az egészségügyi államigazgatási szervtől,

b) javaslatot tehet az egészségügyi szolgáltató, a fenntartó, illetve az egészségügyi államigazgatási szerv részére intézkedés megtételére,

c) javaslatot tehet az adott üggyel kapcsolatos jogszabály tartalmára vonatkozóan,

d) az egészségügyi szolgáltató vezetője, a fenntartó, valamint az eljárásban részt vevő más szerv részére ajánlást fogalmazhat meg.

(6)11 Az (5) bekezdés d) pontja szerinti ajánlásban érintett szerv 60 napon belül tájékoztatja az OBDK-t az ajánlással kapcsolatos észrevételeiről.

(7)12 Az egészségügyért felelős miniszter az Eütv. 151. § (1) bekezdésében meghatározott feladatát az OBDK közreműködésével látja el a Nemzeti Betegfórumról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint.

2. A jogvédelmi képviseletre vonatkozó szabályok

3. § A 2. § (1) bekezdés a)–c) pontjában foglalt jogkörében eljárva az OBDK

a) gondoskodik a betegek, ellátottak és gyermekek külön törvényben meghatározott jogainak érvényesüléséről, védelméről,

b) ellátja a jogvédelmi képviselők foglalkoztatásával összefüggő feladatokat, működteti a jogvédelmi képviselők hálózatát, irányítja, szervezi és ellenőrzi a jogvédelmi képviselők szakmai munkáját,

c) közzéteszi a jogvédelmi képviselő elérhetőségét, a szolgáltatónál, illetve a területi irodában meghatározott fogadó órájának beosztását,

d) az egészségügyi szolgáltatásokat, a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatást, a gyermekjóléti alapellátást, a szakosított szociális ellátást biztosító intézményi elhelyezést, továbbá a gyermekvédelmi gondoskodást (a továbbiakban együtt: szolgáltatás) igénybevevők, illetve törvényes képviselőik, valamint a szolgáltatást nyújtók számára tájékoztatást ad a betegjogokkal, az ellátotti- és gyermekjogokkal összefüggő kérdésekben,

e) képzési és továbbképzési feladatokat lát el a jogvédelmi képviselők munkájához kapcsolódóan,

f) kidolgozza, és szükség szerint felülvizsgálja a jogvédelmi képviselői tanfolyam és a kötelező továbbképzés tananyagát és vizsgakövetelményeit,

g) ellátja a 19. § szerinti jogvédelemmel kapcsolatos módszertani feladatokat,

h)13 a tárgyévet követő év március 31-ig közzéteszi a jogvédelmi képviselők és az OBDK tevékenységéről szóló éves beszámolót.

3. A jogvédelmi képviselő jogállásának szabályai

4. § (1) A jogvédelmi képviselő az OBDK-val a képviselői feladatok ellátására munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.

(2) Jogvédelmi képviselő – törvényben meghatározott feltételeken túl – az a (3) bekezdésben meghatározott felsőfokú végzettséggel rendelkező személy lehet,

a) aki legalább 3 éves, a (4) bekezdés szerinti szakmai gyakorlattal rendelkezik,

b) aki az 5. §-ban meghatározott tanfolyam elvégzését követően sikeres vizsgát tett, és

c) akivel szemben nem áll fenn kizáró ok.

(3) Jogvédelmi képviselő lehet

a)14 jogász, általános orvos, pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, teológus, illetve kommunikációs szakon szerzett szakképzettségű, továbbá az okleveles közgazdász végzettséggel rendelkező személy,

továbbá az a) pontban foglaltakon túl

b) betegjogi képviselő lehet fogorvos, gyógyszerész, egyetemi szintű okleveles ápoló, főiskolai szintű diplomás ápoló, egészségügyi intézetvezető vagy szakoktató, védőnő, egyéb egészségügyi felsőoktatásban szakképzettséget szerzett személy,

c) ellátottjogi képviselő lehet szociológus, szociálpolitikus, szociális szervező, szociálpedagógus, államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettségű, egészségügyi felsőoktatásban szerzett szakképzettségű személy, hittan tanár, hittanár, bölcsész, andragógus,

d)15 gyermekjogi képviselő lehet pedagógus, gyermek- és ifjúságvédelmi szakokleveles vagy jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó oklevéllel rendelkező védőnő, pszichopedagógus, bölcsész, szociológus, szociálpolitikus, szociálpedagógus, szociális szervező szakképzettségű személy, hittan tanár és hittanár, továbbá az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szakképzettséget szerzett személy.

(4) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásában szakmai gyakorlaton

a) a betegjogi képviselő esetében az egészségügyi szolgáltatások szervezésében és nyújtásában, az egészségügyi igazgatási területen, az egészségügy területén működő egyházi jogi személynél, civil szervezetnél, alapítványnál, közalapítványnál, közhasznú társaságnál, egyéni vagy társas vállalkozásnál, illetve az ellátottjogi vagy gyermekjogi képviselőként végzett tevékenységet,

b) az ellátottjogi képviselő esetében a szociális szolgáltatások szervezésében és nyújtásában, a szociális igazgatási területen, a szociális területen működő egyházi jogi személynél, civil szervezetnél, alapítványnál, közalapítványnál, közhasznú társaságnál, egyéni vagy társas vállalkozásnál, illetve a betegjogi vagy gyermekjogi képviselőként végzett tevékenységet,

c) a gyermekjogi képviselő esetében a gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi szakellátási, illetőleg a gyermekvédelmi vagy gyámügyi igazgatási területen, a gyermekvédelem területén működő egyházi jogi személynél, civil szervezetnél, alapítványnál, közalapítványnál, közhasznú társaságnál, egyéni vagy társas vállalkozásnál, illetve a betegjogi vagy ellátottjogi képviselőként végzett tevékenységet

kell érteni.

(5) Ügyvéd – az ügyvédekről szóló törvény szerint az ügyvédi tevékenységét szüneteltető ügyvéden kívül – nem lehet jogvédelmi képviselő.

(6) A jogvédelmi képviselői feladatok ellátására az OBDK pályázatot ír ki. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell

a) a munkakör megnevezését,

b) az ellátási terület meghatározását,

c) a pályázat elnyeréséhez szükséges valamennyi feltételt,

d) a bérezésre, megbízási díjra és egyéb juttatásokra vonatkozó tájékoztatást,

e) a pályázat benyújtásának feltételeit, határidejét,

f) a pályázati eljárásra, a pályázat elbírálásának módjára és határidejére vonatkozó tájékoztatást,

g) a pályázathoz csatolandó dokumentumok felsorolását.

(7)16

5. § (1) A jogvédelmi képviselő foglalkoztatásának feltétele a legalább 120 órás jogvédelmi képviselői tanfolyam elvégzése, és ezt követően a vizsga eredményes letétele.

(2)17 Az (1) bekezdés szerinti tanfolyamot az OBDK szervezi, vagy megszervezésére egészségügyi, szociális, illetve gyermekvédelmi szakképzést folytató intézményt (a továbbiakban: tanfolyamot szervező) választ ki. Az OBDK a tanfolyamot szervezővel megállapodást köt.

(3) A jogvédelmi képviselői tanfolyamon részt vevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a tanfolyamot szervező által kiadott tanúsítványt kapnak. A tanúsítványban szereplő tanfolyami képzettség megnevezése a szakterülettől függően: betegjogi képviselő, ellátottjogi képviselő vagy gyermekjogi képviselő.

(4)18 A jogvédelmi képviselői tanfolyamra történő jelentkezésről és elvégzésének feltételeiről az OBDK évente közleményt tesz közzé az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és az OBDK honlapján.

(5) Az OBDK-val munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselő évente legalább egyszer továbbképzésen vesz részt, melynek időtartama legalább 14 óra. A továbbképzést az OBDK vagy a (2) bekezdés szerinti szakképző intézmény végzi. A továbbképzés a munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselő számára térítésmentes.

6. § (1) A jogvédelmi képviselő képviselői tevékenysége alatt, és e tevékenység megszűnésétől számított egy éven belül

a) azt az egészségügyi szolgáltatót, azt a személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátást biztosító intézményt és azt a gyermekvédelmi gondoskodást biztosító intézményt (a továbbiakban együtt: szolgáltató), ahol képviselői tevékenységet fejtett ki, hatóság vagy egyéb szervezet előtt, illetve permegelőző eljárásban nem képviselheti, részükre jogi szolgáltatást nem nyújthat és tőlük ügyvédi megbízást nem fogadhat el,

b) azoktól a személyektől, illetve törvényes képviselőjüktől, akiknek ügyével jogvédelmi képviselőként foglalkozott, ügyvédi megbízást nem fogadhat el.

(2) A jogvédelmi képviselő nem láthat el jogvédelmi képviselői feladatokat annál a szolgáltatónál, amelynek felelősségét – egyéb feladatkörében eljárva, vagy általános ellenőrzési, felügyeleti jogkör gyakorlása során – egy éven belül vizsgálta, illetve amelynek működését egy éven belül ellenőrizte.

(3) A jogvédelmi képviselő nem járhat el olyan ügyben,

a) amelyben ő vagy közeli hozzátartozója érdekelt vagy ellenérdekű fél,

b) amely azt a szolgáltatót érinti, amellyel

ba) munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, illetve amelyben más, szakképző intézmény oktatójaként szakmai gyakorlatot szervez, irányít vagy

bb) a képviselői tevékenységét megelőző egy éven belül munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állt,

c) amelyben tőle egyéb ok miatt elfogulatlan eljárás nem várható.

(4) A (2)–(3) bekezdésben meghatározott kizáró okok bármelyikének fennállását a képviselő haladéktalanul köteles munkáltatójának bejelenteni.

4. A jogvédelmi képviselők feladatának ellátására vonatkozó szabályok

7. § (1) A betegjogi képviselő az Eütv.-ben meghatározott feladatainak ellátása során

a) a beteg számára az egészségügyi dokumentáció kezelésével kapcsolatos jogairól az érintett szolgáltatónál alkalmazott gyakorlatra figyelemmel nyújt tájékoztatást,

b) az érintett szolgáltatónál alkalmazott gyakorlat figyelembevételével tájékoztatja a beteget a megtett panasz tartalmáról, folyamatosan tájékoztatást nyújt a beteg részére továbbá az eljárási cselekmények helyzetéről, a válasz tartalmáról és az azzal szembeni esetleges jogorvoslat, vagy további eljárások kezdeményezésének lehetőségéről,

c) az egészségügyi dolgozók tájékoztatását az egészségügyi szolgáltató vezetőjének előzetes tájékoztatása mellett végzi,

d) az Eütv. 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az érintett betegek jogainak védelme érdekében figyelemmel kíséri különösen a fizikai és infókommunikációs akadálymentesítés helyzetét az érintett szolgáltatónál, az érintett betegekkel kapcsolatosan meghatározott és indokolt speciális követelmények alkalmazásával összefüggő szolgáltatói gyakorlatot, szükség esetén kezdeményezi az érintett betegek speciális jogvédelmével összefüggő szervezet bevonását konkrét, egyedi jogok gyakorlásával összefüggő módszerek, technikák alkalmazása érdekében.

(2) Az ellátottjogi képviselő az Szt.-ben meghatározott feladatainak ellátása során

a) az általános tájékoztatási kötelezettségen túlmenően további tájékoztatást nyújt az ellátott részére az érintett szolgáltatónál alkalmazott gyakorlatról,

b) tájékoztatja az ellátottat, törvényes képviselőjét, hogy panaszát mely személy vagy szerv részére továbbíthatja, továbbá a kialakult konfliktus rendezése érdekében az érintettek bevonásával egyeztetést tarthat,

c) folyamatosan tájékoztatást nyújt az ellátott, valamint a törvényes képviselője részére a meghatalmazás alapján megtett intézkedésekről, eljárási cselekményekről, a kivizsgálás aktuális helyzetéről, a lehetséges jogorvoslati, illetve egyéb panasztételi lehetőségekről,

d) tájékoztatást kérhet a szolgáltató képviselőjétől az ellátással összefüggésben alkalmazott gyakorlatról, tájékozódik arról, hogy a szakmai feladatok ellátása megfelel-e a jogszabályokban meghatározott feltételeknek,

e) tájékoztatást kérhet az alkalmazott korlátozó intézkedések okairól, előzményeiről, és szükség esetén javaslatot tehet a korlátozó intézkedéssel összefüggő szolgáltatói gyakorlat szakmai tartalmára vonatkozóan.

(3) A gyermekjogi képviselő a Gyvt.-ben meghatározott feladatainak ellátása során

a) érthető tájékoztatást nyújt a gyermek részére – figyelembe véve korát, érettségét, a felmerült panasz jellegét, súlyát – a panaszával kapcsolatos ismeretekről, segíti, hogy mely személy vagy szerv részére fogalmazhatja meg panaszát, személyesen keresi meg az intézmény vezetőjét, vagy az érdekképviseleti fórum képviselőjét a panasz megválaszolása érdekében, valamint – a hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – az érdekképviseleti fórum megkeresésére haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a gyermekkel,

b) a megfelelő szolgáltatásnyújtáshoz való hozzájutás segítésében lehetőség szerint személyes részvétel mellett fogalmazza meg észrevételeit, megjegyzéseit,

c)19 a fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala kirendelésében foglaltak figyelembevételével személyesen képviseli a gyermeket, megismeri az eljárás során keletkezett dokumentáció tartalmát és folyamatosan figyelemmel kíséri a gyermek jogainak az eljárás során történő érvényesítését,

d) a gyermekvédelmi bírság kiszabására irányuló javaslattétele során figyelembe veszi a jogsértés jellegét, súlyát, az érintettek létszámának nagyságát a szolgáltatás jellegének arányában, javaslatát megfelelően indokolja.

(4)20 A jogvédelmi képviselő feladatellátása során a betegek, az ellátottak és a gyermekek jogainak érvényesítésével összefüggésben felmerült és a részére megfogalmazott panaszok kezelése során elsődlegesen a beteg, az ellátott, a gyermek jogait és érdekeit képviselve, az érintett és a szolgáltató közötti megegyezés létrehozására törekszik, amely – ha a panasz megalapozott –,

a) a jog gyakorlásának nem megfelelő biztosításakor a jogszabályokban megfogalmazott követelményeknek a szolgáltató részéről – a szolgáltatás, vagy a jog gyakorlásának jellegére figyelemmel – annak megfelelő biztosítását,

b) valamely jog gyakorlásának elmaradása, vagy a jog gyakorlásához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásának elmulasztásakor annak haladéktalan teljesítését,

c) az ellátott vagy a gyermek jogai gyakorlásának súlyos megsértésekor a jogviszony megszüntetését és másik, megfelelő ellátást nyújtó szolgáltatóhoz történő áthelyezés kezdeményezését

eredményezi.

(5) Feladat- és hatáskörének gyakorlása során a jogvédelmi képviselő

a) együttműködik a szolgáltatást nyújtókkal, azok fenntartóival és a szolgáltatást igénybe vevőkkel,

b)21 a 9. § (1) bekezdésében, a 10. § (1) bekezdés b) pontjában és a 12. § d) pontjában foglaltakon túl meghatározott rendszerességgel és időpontban fogadóórát tart az OBDK által működtetett területi irodákban,

c) a megkereséseket, valamint eljárását és intézkedéseit írásban dokumentálja, tevékenysége során az adatvédelemre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el,

d) eljárásáról és annak eredményéről írásban tájékoztatja a jogosultat, illetve a panaszost, a szolgáltatót, szükség esetén a fenntartót,

e) munkájáról, eljárásának tapasztalatairól, valamint a jogok gyakorlásával és a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos tapasztalatairól – az OBDK által meghatározott formában – évente beszámolót készít.

8. § (1) A szolgáltató gondoskodik arról, hogy a jogvédelmi képviselő

a)22 neve, elérhetősége, fogadóóráinak helye és időpontja a szolgáltató területén jól látható helyen kifüggesztésre kerüljön, továbbá, ha a szolgáltató honlapot üzemeltet, azon közzétételre kerüljön,

b) a szolgáltató területére beléphessen, munkáját zavartalanul végezhesse,

c) látogatása során a szolgáltató területén belül könnyen megközelíthető és négyszemközti beszélgetés lefolytatására alkalmas helyiség álljon rendelkezésre,

d) a vonatkozó iratokba, dokumentációba – a szolgáltató munkaidejét is figyelembe véve – betekinthessen,

e) a helyszínen tájékozódhasson, az alkalmazottakhoz és a szolgáltatást igénybe vevőkhöz kérdést intézhessen, velük megbeszélést, egyeztetést kezdeményezhessen és folytathasson,

f) értesüljön az érdekképviseleti fórum ülésének időpontjáról, amennyiben a szolgáltatónál működik ilyen fórum.

(2) A szolgáltató köteles együttműködni a jogvédelmi képviselővel.

(3) Az egészségügyi szolgáltató vezetője a betegjogi képviselőtől, a szociális szolgáltató vezetője az ellátottjogi képviselőtől érkező,

a) panasz kivizsgálására irányuló megkeresésre 30 napon belül, ha a panasz kivizsgálásához, orvoslásához más szerv, hatóság megkeresése szükséges, 60 napon belül érdemben válaszol,

b) a szolgáltató működésével kapcsolatos észrevételre 15 napon belül érdemben válaszol,

c) a szolgáltatást igénybe vevővel kapcsolatos dokumentáció megtekintésére, illetve a dokumentációról való másolat készítésére vonatkozó megkeresést, amennyiben a dokumentáció helyben rendelkezésre áll azonnal, egyéb esetben 5 munkanapon belül teljesíti.

5. Betegjogi képviselőkre vonatkozó külön szabályok

9. § (1) A betegjogi képviselő az OBDK által meghatározott időtartamban fogadóórát tart a 100 ágyasnál nagyobb kapacitású fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatóknál. Amennyiben a betegjogi képviselő feladatának ellátásához szükséges, a panaszok kezelésének, illetve a jogok gyakorlásának figyelemmel kísérése érdekében intézménylátogatást végez.

(2) A betegjogi képviselő szükség szerint ismerteti a panaszossal és az egészségügyi szolgáltatóval a panasz tárgyában, a betegjogi képviselő közvetítésével történő egyezségkötés lehetőségét, illetve tájékoztatja a feleket a külön jogszabály szerinti egészségügyi közvetítői eljárásról, és az abban való részvételhez segítséget nyújthat.

(3)23 A betegjogi képviselő működési területén kapcsolatot tart az egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal és fenntartóikkal, a térségi egészségszervezési központokkal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, a népegészségügyi és egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatallal, a területi igazságügyi szakértői kamarákkal, az ellátási területét illetően az egészségügyi közvetítői névjegyzéken szereplőkkel, egyházi jogi személyekkel és az egészségügy területén működő civil szervezetekkel és köztestületekkel, valamint a Nemzeti Betegfórummal.

6. Az ellátottjogi képviselőre vonatkozó külön szabályok

10. § (1) Az ellátottak jogérvényesítésének elősegítése érdekében az ellátottjogi képviselő

a) évente legalább egy alkalommal részt vesz az ellátási területén lévő tartós bentlakásos szociális intézményben rendezett érdekképviseleti fórum ülésén, ahol tájékoztatja az ellátottakat a jogaikról, azok érvényesítésének módjáról, az ellátottjogi képviselő elérhetőségéről és a segítő szervezetekről, továbbá válaszol az ellátottak kérdéseire;

b) az OBDK által meghatározott időtartamban fogadóórát tart a bentlakásos szociális intézményben;

c) működési területén kapcsolatot tart a megyei (fővárosi) módszertani intézménnyel, valamint a szociális hatósággal;

d) szükség szerint, az intézmény működésének zavarása nélkül közvetlenül felkeresheti az ellátottakat a lakószobákban;

e) felveszi a kapcsolatot az intézményben működő ellátotti önkormányzattal.

(2) Ha az intézmény vezetője az Szt. 94/G. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján korlátozó intézkedés alkalmazásáról értesíti, az ellátottjogi képviselő tájékozódik az ügyben, megvizsgálja a korlátozás szükségességét és az eljárás jogszerűségét. A korlátozó intézkedés jogszerűségének vizsgálatáról az ellátottjogi képviselő dokumentációt vezet és éves beszámolójában összegzi a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos tapasztalatait.

7. A gyermekjogi képviselőre vonatkozó külön szabályok

11. § A gyermekjogi képviselő működési területén kapcsolatot tart

a) a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző személyekkel, illetve szervezetek vezetőivel,

b) a közoktatási intézmény vezetőivel, gyermek- és ifjúságvédelmi felelőseivel, a diákönkormányzat működését segítő tanárral, valamint a tanuló tájékoztató, tanácsadó szolgálat munkatársával,

c)24 a fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi szakellátási referensével,

d)25 a gyámügyi igazgatási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának vezetőjével, annak hiányában a gyámügyi ügyintézővel.

12. §26 Az ideiglenes hatállyal elhelyezett, a nevelésbe vett gyermekek jogérvényesítésének elősegítése érdekében a gyermekjogi képviselő

a) vizsgálja a gyermek elhelyezésének megfelelőségét a Gyvt.-ben szabályozott fokozatosság figyelembevételével,

b) a gyermekotthonban vagy a nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek számára elérhetővé teszi telefon-, e-mail, illetve elektronikus felületű elérhetőségét,

c) évente legalább egy alkalommal részt vesz a gyermekotthonban működő gyermek-önkormányzat ülésén, vagy ennek hiányában az intézményben elhelyezett valamennyi gyermek részvételével megtartott fórumon, ahol tájékoztatja a gyermekeket a jogaikról, azok érvényesítésének módjáról, a segítő szervezetekről,

d)27 az OBDK által meghatározott időtartamban fogadóórát tart az otthont nyújtó ellátást biztosító intézményekben.

8. Az OBDK dokumentációs feladatai

13. § (1) Az OBDK

a) nyilvántartást vezet a jogutód nélkül megszűnt egészségügyi intézményekről,

b) az adatkezelése alá tartozó egészségügyi dokumentációból – az előírt megőrzési időn belül – az érintett kérelmére, vagy jogszabályban feljogosított szerv vagy személy indítványa alapján betekintést engedélyez, adatot szolgáltat, másolatot ad ki.

(2) Az OBDK őrzi

a) a jogvédelmi képviselők lezárt ügyeinek irattárba helyezett dokumentációját,

b)–c)28

és rendelkezik azok archiválásáról.

(3) Az OBDK gondoskodik arról, hogy a kezelésében lévő, illetve általa feldolgozott dokumentáció olvashatósága a törvényben előírtak szerint fennmaradjon.

(4) Az OBDK az (1) és (3) bekezdés szerinti dokumentáció elhelyezésére szerződést köt az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettel.

9. A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Képviselők Nyilvántartásával kapcsolatos feladatok

14. § (1) A Nyilvántartás a jogvédelmi képviselői tevékenység folytatására jogosult személyekre vonatkozó adatokat tartalmazza.

(2) A Nyilvántartás szakterületei:

a) betegjogi képviselők

b) ellátottjogi képviselők

c) gyermekjogi képviselők

nyilvántartása.

(3) A nyilvántartásba vételt a 22. § (9) bekezdésében foglaltak kivételével a jogvédelmi képviselő kezdeményezi.

15. § (1) Az OBDK nyilvántartásba veszi azt a kérelmezőt, aki megfelel a jogvédelmi képviselői tevékenység ellátására vonatkozó feltételeknek.

(2) A nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek teljesülése esetén a jogvédelmi képviselő a Nyilvántartás több szakterületén is nyilvántartásba vehető.

(3)29 A 14. § (3) bekezdés szerinti esetben a jogvédelmi képviselő a nyilvántartásba vétel iránti kérelmét a 1. melléklet szerinti adattartalommal, az OBDK honlapján közzétett űrlap szerinti formátumban nyújtja be.

(4) A jogvédelmi képviselő a feltételek teljesülését a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolt okiratokkal igazolja. A kérelemhez mellékelni kell

a) a szakképesítési feltételeknek való megfelelést tanúsító okiratok másolatát, külföldi felsőoktatási intézmény által kiállított oklevél esetén annak hiteles magyar fordítását, az elismerésről, valamint a honosításáról szóló iratot,

b) a szakmai gyakorlat meglétét igazoló dokumentumot, és

c) a jogvédelmi képviselői tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt.

(5)30

16. § (1) Az OBDK a 2. melléklet szerinti tartalommal vezeti a Nyilvántartást.

(2) A nyilvántartásba vétel esetén az OBDK gondoskodik a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselői nyilvántartási igazolvány (a továbbiakban: igazolvány) kiállításáról.

(3) Az igazolvány személyazonosító igazolvánnyal együtt érvényes.

(4) A nyilvántartásba vett jogvédelmi képviselő 14. § (2) bekezdése szerinti szakterületének megjelölése mellett használhatja a „regisztrált” jelzőt.

(5) Az elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült igazolvány pótlásáról, illetve cseréjéről az OBDK gondoskodik.

(6) A nyilvántartásban szereplő jogvédelmi képviselő – az 5. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével – legalább évi 6 óra, az OBDK vagy az 5. § (2) bekezdésében meghatározott szakképző intézmény által szervezett, térítésköteles továbbképzést köteles teljesíteni. A továbbképzések időpontját az OBDK a honlapján közzéteszi. A kötelező továbbképzés óraszáma töredékévben sem csökken, azt minden megkezdett naptári évben teljesíteni kell.

(7) A jogvédelmi képviselő a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változást köteles 30 napon belül az OBDK-nak bejelenteni, amely a változást a Nyilvántartáson átvezeti, és szükség szerint gondoskodik a (2) bekezdés szerinti igazolvány újólagos kiadásáról. A változás kérelemre történő átvezetése esetén a kérelemhez mellékelni kell a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Ket.) meghatározottak kivételével az adatváltozást igazoló eredeti okiratot vagy annak hiteles másolatát.

17. § (1) A jogvédelmi képviselő kérheti a nyilvántartás szüneteltetését a kezdőnap és az időtartam megjelölésével. A szünetelés tényét az OBDK a Nyilvántartáson átvezeti.

(2) A szünetelés ideje alatt a jogvédelmi képviselő továbbképzési kötelezettsége nem áll fenn.

(3) A jogvédelmi képviselő nyilvántartása szünetel továbbá, ha a tárgyévre vonatkozó továbbképzési kötelezettségének – a tárgyévet követő év március 31. napjáig – nem tett eleget.

18. § (1) A jogvédelmi képviselőt a Nyilvántartásból törölni kell

a) a jogvédelmi képviselő kérelmére,

b) a jogvédelmi képviselő halála esetén,

c) ha a képviselő nem felel meg a Nyilvántartásba vétel feltételeinek.

(2) A Nyilvántartásból történő törlés esetén az OBDK a törlés tényét, okát és időpontját a Nyilvántartásban feltünteti és a kiállított igazolványt – lehetőség szerint – érvényteleníti.

(3) Az igazolvány érvénytelenségének tényét a szakterület szerint illetékes miniszter hivatalos lapjában közzé kell tenni.

10. Az OBDK módszertani feladatai

19. § (1) Az OBDK módszertani fejlesztési tevékenységet végez, módszertani útmutatókat dolgoz ki az egészségügyi szolgáltatók adatkezelésével kapcsolatban. Ennek keretében

a) folyamatosan figyelemmel kíséri az új, adatkezeléssel összefüggő fejlesztéseket, nemzetközi irányvonalakat,

b) közreműködik az új technológiák, az egészségügyben alkalmazható új elektronikus eljárások, megoldások (e-health) elterjesztésében, módszertani segítséget nyújt azok alkalmazásában,

c) továbbképzést szervez a szolgáltatók adatvédelmi felelősei számára.

(2) Az OBDK

a) módszertani útmutatókat dolgoz ki a jogvédelmi képviselők tevékenységével, a beteg-, az ellátotti és a gyermekjogok védelmével, e jogok érvényesítésével, az egységes jogértelmezéssel és joggyakorlattal kapcsolatban, részt vesz az ezen jogokkal kapcsolatos tudományos kutatásokban,

b)31 összegzi a jogvédelmi képviselők működésének gyakorlati tapasztalatait, az egészségügyi, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó szakembereknek szakmai segítséget, módszertani útmutatást nyújt, szakmai műhelyt és továbbképzési programot szervez, valamint képzési programot dolgoz ki és képzést tart a betegek, ellátottak, gyermekek jogainak érvényesülése érdekében,

c) felkérésre előzetesen véleményezi a szolgáltatók panaszkezelésre vonatkozó, illetve a beteg-, az ellátotti és a gyermekjogokat érintő előírásait, szabályzatait.

11. Nemzetközi és európai uniós tevékenységek

20. § (1) Az OBDK feladat- és hatáskörében eljárva ellátja a két- és többoldalú kormányközi nemzetközi kapcsolatokból és az európai uniós tagságból eredő feladatokat, együttműködve az illetékes magyar szervekkel.

(2)32 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz való jogok érvényesítése érdekében az OBDK tájékoztatást nyújt a betegek és az egészségügyi szakemberek számára

a) a határon átnyúló egészségügyi ellátás igénybevételével kapcsolatos jogaikról és jogosultságaikról, a panasztételi eljárásokról és jogorvoslati mechanizmusokról, valamint a vitarendezésre szolgáló jogi és közigazgatási lehetőségekről, beleértve a határon átnyúló egészségügyi ellátásokból eredő károk esetét is,

b) a magyar egészségügyi szolgáltatókról, egy adott szolgáltató szolgáltatásnyújtáshoz való jogáról vagy működésének korlátozásáról,

c) a Magyarországon érvényes minőségi és biztonsági előírásokról és iránymutatásokról, beleértve a felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket, az egészségügyi szolgáltatók értékelését és a fogyatékkal élők számára akadálymentesített kórházakról szóló tájékoztatást,

d) a más tagállamban levő nemzeti kapcsolattartó pont vagy pontok elérhetőségéről,

e)33 az egy adott tagállamban kiállított, de más tagállamban kiváltott orvosi rendelvényeken feltüntetendő elemekről.

(3) Az OBDK a (2) bekezdésben írt jogkörében eljárva együttműködik más nemzeti kapcsolattartó pontokkal, az Európai Bizottsággal, betegszervezetekkel, egészségügyi szolgáltatókkal és egészségbiztosítókkal, az európai uniós szabályokkal összhangban.

(4)34 Az OBDK a (2) bekezdésben meghatározott feladatainak az ellátása érdekében – a fogyatékkal élők számára akadálymentesen is elérhető – tájékoztató honlapot működtet és adattartalmának frissítéséről szükség szerint, de legalább 30 naponta gondoskodik.

(5)35 Az OBDK a (4) bekezdés szerinti honlap működtetése és a (2) bekezdés szerinti feladatok ellátása érdekében történő adatszolgáltatásra vonatkozóan megállapodást köt az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, továbbá az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal.

(6)36 Az (5) bekezdés szerinti megállapodásban meg kell határozni a honlap működtetéséhez és a (2) bekezdés szerinti tájékoztatás megadásához szükséges, továbbítandó adatköröket és az adatszolgáltatás rendjét.

(7)37 Az OBDK közreműködik a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti határon átnyúló egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos számlák tartalmára vonatkozó megkeresések kezelésében.

11/A. 38 Szakmai minőségértékeléssel, minőségfejlesztéssel és egészségügyi szolgáltatók akkreditációjával kapcsolatos feladatok

20/A. § Az OBDK feladat- és hatáskörében eljárva, az egészségügyi szolgáltatók szakmai minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint végzi az egészségügyi minőségfejlesztési feladatok koordinálását, szakmai irányítását, illetve dokumentálását, valamint az egészségügyi szolgáltatók és a szolgáltatások tekintetében szakmai minőségértékelést végez, amely alapján javaslatot tesz a minőségfejlesztés irányára.

20/B. §39 Az OBDK a miniszteri rendeletben foglalt rendelkezések szerint végzi az egészségügyi szolgáltatók akkreditációs rendszerének operatív működtetését, valamint koordinálja az ahhoz kapcsolódó független döntéshozatali folyamatot.

12. Működéssel kapcsolatos szabályok

21. § (1) Az OBDK ellátja a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselők foglalkoztatása vonatkozásában a jogszabályban meghatározott feladatokat, a jogvédelmi képviselővel a képviselői feladatok ellátására munkavégzésre irányuló szerződést köt.

(2) Az OBDK alaptevékenységének teljes körű ellátása mellett – az alapító okiratában meghatározott arányban – vállalkozói tevékenységet végezhet.

(3) Az OBDK ellátja a jogszabályban, valamint az alapító okiratában, Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott egyéb feladatokat.

13. Záró rendelkezések

22. § (1) E rendelet 2012. augusztus 1-jén lép hatályba.

(2) Az OBDK alapításának időpontja 2012. szeptember 1.

(3) A 4. § (3) bekezdésében szereplő képesítési előírásokat a rendelet hatálybalépését követően meghirdetett foglalkoztatásra irányuló pályázat esetén kell alkalmazni.

(4)40 Az 5. § (1) bekezdésében írt 120 órás tanfolyami végzettséget a 2014. július 1-jét követően kiírt pályázatoknál kell a foglalkoztatás feltételeként kikötni. A 2014. július 1-jéig közzétett pályázatok esetében a jogvédelmi képviselő foglalkoztatásának feltétele az e rendelet hatálybalépését megelőzően előírt tanfolyam és vizsga.

(5) Az e rendelet hatálybalépésének napján a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatallal (a továbbiakban: NRSZH) munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló jogvédelmi képviselők az egy szakterületen általuk teljesített jogvédelmi képviselői tanfolyami óraszám és az 5. § (1) bekezdésében szereplő tanfolyami óraszám különbözetét és az azt követő vizsgát 2014. június 30-ig kötelesek teljesíteni.

(5a)41 A (12) bekezdés szerinti tanfolyamot eredményesen elvégzett jogvédelmi képviselők az egy szakterületen általuk teljesített jogvédelmi képviselői tanfolyami óraszám és az 5. § (1) bekezdésében szereplő tanfolyami óraszám különbözetét és az azt követő vizsgát 2014. június 30-ig kötelesek teljesíteni.

(6)42 Mentesül az 5. § (1) bekezdése szerinti tanfolyam és vizsga letétele alól a jogi szakokleveles betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi jogvédői képesítéssel, valamint a betegjogi, ellátottjogi és gyerekjogi, továbbá az egészségügyi szakjogász végzettséggel rendelkező személy. A kinevezésében meghatározott próbaidő tartamáig mentesülhet továbbá az a személy is, aki az OBDK-val létesített munkavégzésre irányuló jogviszonya kezdetekor az 5. § (1) bekezdése szerinti tanfolyam elvégzését vállalja és a vizsgát a próbaidő leteltéig sikeresen teljesíti.

(7) A (6) bekezdés szerinti eset kivételével 120 órás tanfolyami végzettség hiányában 2014. július 1-jét követően jogvédelmi képviselő nem foglalkoztatható.

(8) Az OBDK

a) a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről szóló 1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendeletben meghatározott feladatai, az azok ellátásához kapcsolódó jogviszonyok, a jogvédelmi képviselők foglalkoztatása tekintetében, valamint

b) a TÁMOP 5.5.7. „Betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése” kiemelt projekt tekintetében

az NRSZH jogutódja.

(9) Az OBDK a jogosultsági feltételek egyidejű vizsgálata mellett hivatalból intézkedik az NRSZH-tól a (8) bekezdés a) pontja szerinti jogutódlás keretében átvett jogvédelmi képviselők nyilvántartásba vételéről.

(10)43 A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően, különös méltánylást érdemlő ellátási érdek fennállásakor jogvédelmi képviselőt foglalkoztatni abban az esetben is lehet, ha a foglalkoztatni kívánt jogvédelmi képviselő vállalja, hogy a (12) bekezdésben előírt tanfolyamot 2013. december 31-ig eredményesen elvégzi.

(11)44 A (10) bekezdés szerinti különös méltánylás érdemlő ellátási érdek akkor áll fenn, ha:

a) a jogvédelmi feladat ellátása az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról szóló 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépését45 követően helyettesítéssel történik, vagy

b) az adott jogterületet a Módr. hatálybalépését követően jogvédelmi képviselő nem látja el.

(12)46

(14)47 Az e rendelet szerinti jogvédelmi képviselői tanfolyam szakmai követelményeit és a követelmények teljesítéséhez szükséges ismereteket a 3. melléklet tartalmazza.

(15)48 Az OBDK alapító okiratának az egészségügyi ágazat háttérintézményei átalakításával összefüggő kormányrendeletek, valamint egyéb egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet alapján szükséges módosítása 2015. március 1-jétől alkalmazandó.

23. §49 E rendelet

a) a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a más tagállamban kiállított orvosi rendelvények elismerésének megkönnyítésére irányuló intézkedésekről szóló 2012. december 20-i 2012/52/EU bizottsági végrehajtási irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

24–25. §50

1. melléklet a 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelethez

 

A kérelem adattartalma

I.

Kérelem arra vonatkozóan, hogy az OBDK a kérelemben, valamint a mellékelt okiratokban foglaltak alapján

 

1.

a kérelmezőt jogvédelmi képviselőként nyilvántartásba vegye, a nyilvántartáson az adatainak változását átvezesse, vagy

 

2.

a kérelmező nyilvántartását szüneteltesse, vagy

 

3.

a kérelmezőt a nyilvántartásból törölje, vagy

 

4.

a nyilvántartásban a továbbképzési kötelezettség teljesítését regisztrálja.

II.

Személyes adatok

 

1.

családi és utónév

 

2.

születési név

 

3.

születési hely, idő

 

4.

anyja születési neve

 

5.

állampolgárság

 

6.

lakóhely

 

7.

tartózkodási hely (amennyiben eltér)

 

8.

levelezési cím

 

9.

telefonszám

 

10.

e-mail cím

III.

A szakképesítésre vonatkozó adatok

 

1.

a szakképesítés megnevezése

 

2.

oklevél, bizonyítvány száma, kelte, kiállító intézmény

 

3.

elismerés, honosítás esetén az elismerő, honosító okirat száma, kelte, elismerő/honosító hatóság

IV.

A kérelmező nyilatkozata a megfelelő szakmai gyakorlatra vonatkozó adatokról

 

1.

munkahely/munkáltató megnevezése, címe

 

2.

munkakör megnevezése

 

3.

jogviszony jellege

 

4.

jogviszony kezdete

 

5.

jogviszony vége

V.

Egyéb

 

1.

Szünetelésre irányuló kérelem esetén a szünetelés kezdő és záró időpontja

 

2.

Változásjelentés esetén a megváltozott adatok

 

3.

Továbbképzési kötelezettség teljesítése esetén a képzőhely megnevezése, a továbbképzés teljesítését igazoló dokumentum száma, kelte, a teljesített órák száma

VI.

A kérelmező nyilatkozata arról, hogy a kérelemben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek

VII.

A kérelmező nyilatkozata arról, hogy hozzájárul a kérelemben feltüntetett adatainak az OBDK általi ellenőrzéséhez

VIII.

A kérelemhez az alábbi dokumentumokat kell csatolni:

 

1.

A nyilvántartásba vételi kérelemhez:

 

 

a)

a szakképesítést igazoló dokumentum(ok) másolatát,

 

 

b)

a jogvédelmi képviselői tanfolyam sikeres elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát,

 

 

c)

a büntetlen előélet igazolását.

 

2.

A változás bejelentésére vonatkozó kérelemhez az adatváltozást igazoló eredeti okiratot vagy annak hiteles másolatát a Ket.-ben meghatározott kivételek figyelembevételével.

 

3.

Törlésre irányuló kérelemhez a jogvédelmi képviselő nyilvántartási igazolványát, amennyiben rendelkezett ilyennel.

 

4.

A továbbképzés teljesítésének regisztrálására vonatkozó kérelemhez a továbbképzés teljesítéséről szóló okirat másolatát.

2. melléklet a 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelethez

 

A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Képviselők Nyilvántartásának adattartalma

I.

Személyi adatok:

 

1.

az Eütv. 33/A. § (3) bekezdésében írt személyes adatok

 

2.

levelezési cím

 

3.

telefonszám

 

4.

e-mail cím

 

A 2–4. pont szerinti adatok feltüntetése kizárólag a nyilvántartásba vételt kérelmező személy erre irányuló kérelme és önkéntes adatszolgáltatása esetén lehetséges.

II.

A szakképesítéssel kapcsolatos adatok:

 

1.

a szakképesítés megnevezése

 

2.

az oklevél, bizonyítvány száma

 

3.

a kiállítás helye és időpontja

 

4.

a kiállító intézmény megnevezése

 

5.

a jogvédelmi tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány megnevezése, száma, kelte

III.

A szakmai gyakorlatról szóló adatok

 

1.

munkahely/munkáltató megnevezése, címe

 

2.

munkakör megnevezése

 

3.

jogviszony jellege

 

4.

jogviszony kezdete

 

5.

jogviszony vége

IV.

Egyéb

 

1.

büntetlen előélet igazolására vonatkozó bejegyzés

 

2.

ügyvéd esetén a tevékenység szüneteltetésére vonatkozó bejegyzés

V.

A továbbképzési kötelezettséggel kapcsolatos adatok

 

Naptári év és az adott évben teljesített továbbképzési órák száma

VI.

Szüneteltetésre vonatkozó bejegyzés

 

1.

A szünetelés kezdő napja

 

2.

A szünetelés záró napja

VII.

A nyilvántartási igazolványról szóló adatok

 

1.

Az igazolvány száma

 

2.

Érvényességgel/érvénytelenséggel/érvénytelenítéssel kapcsolatos bejegyzés; érvénytelenség esetén a közzétételt tartalmazó közlöny száma

 

3.

Elvesztett, megrongálódott, megsemmisült igazolvány pótlására vonatkozó bejegyzés

VIII.

A nyilvántartás megszűnésére, megszüntetésére vonatkozó adatok

 

1.

A megszűnés/megszüntetés időpontja

 

2.

A megszűnés/megszüntetés jogalapja

3. melléklet a 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelethez51



A jogvédelmi képviselői tanfolyam szakmai követelményei és a követelmények teljesítéséhez szükséges ismeretek

I.    Szakmai követelmények
I.1.    A tanfolyamot elvégző személyekkel szemben általános követelmény, hogy megszerzett jogi, továbbá egyéni, csoportos, közösségi kommunikációs, illetve pszichológiai és konfliktuskezelési ismereteik révén képesek legyenek
a)    eligazodni a szolgáltatási rendszerekben,
b)    tájékoztatást nyújtani a szolgáltatásokat igénybe vevők részére,
c)    segíteni a szolgáltatásokat igénybe vevőket a problémáik megoldásában.
I.2.    A tanfolyamot elvégző személyeknek az elsajátított speciális ismeretek révén képessé kell válniuk arra, hogy szakterületükön
a)    eljárjanak a hozzájuk fordulók jogainak védelmében,
b)    elősegítsék e jogok érvényesülését a szolgáltatást biztosítók körében,
c)    együttműködjenek a szolgáltatásokat fenntartókkal, valamint az azokat igénybe vevőkkel.
II.    A szakmai követelmények teljesítéséhez szükséges ismeretek
II.1.    Általános ismeretek
II.1.1.    Jogi ismeretek
a)    Polgári jogi ismeretek
b)    Közigazgatási hatósági eljárási ismeretek
c)    Családjogi ismeretek
d)    Alapvető jogok biztosára vonatkozó szabályozás
e)    Adatkezelésre vonatkozó jogszabályok, közvetítői tevékenység
f)    Fogyatékosságügyi ismeretek, esélyegyenlőség
g)    Az emberi jogok európai védelme
h)    Az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályozás
II.1.2.    Pszichológiai ismeretek
a)    Pszichológiai fogalmak és módszerek
b)    Személyiség-lélektan, mentálhigiéne
c)    Gyermeklélektani ismeretek
d)    Kommunikációs ismeretek, készségfejlesztés
e)    Konfliktuskezelési ismeretek, készségfejlesztés
II.2.    Speciális ismeretek szakterületenként
II.2.1.    A betegjogi képviselői feladatok ellátásához szükséges speciális ismeretanyag
a)    Az egészségügyi törvény és végrehajtási rendeletei
b)    Az egészségügyi igazgatás szervezete, irányítási és ellenőrzési rendszere
c)    Járványügyi, egészségügyi hatóságok és az eljárásukra vonatkozó szabályok
d)    Egészségügyi felelősségi rendszerek, permegelőzési eljárások, panaszkivizsgálási lehetőségek
e)    Az egészségügyi intézmények működésének szakmai elvei és szervezése
f)    Egészségbiztosítás és finanszírozási rendszerek
g)    Minőségi követelmények az egészségügyben, minőségbiztosítás
h)    Az egészségügyi adatkezelés, nyilvántartások, dokumentációk
i)    Az egészségügyi dolgozók jogai és kötelezettségei
j)    A betegek jogai és kötelezettségei
k)    A speciális betegcsoportok jogai
l)    A betegjogi képviselő feladat- és hatásköre
m)    Esetfeldolgozások, a betegek jogsérelmeinek kezelése
II.2.2.    Az ellátottjogi képviselői feladatok ellátásához szükséges speciális ismeretanyag
a)    A szociális törvény és végrehajtási rendeletei
b)    A szociális szolgáltatások működési rendszere
c)    Az ellátás igénybevételének és megszüntetésének módjai
d)    Tájékoztatási kötelezettség, a panaszkivizsgálás fórumai
e)    Korlátozó intézkedések alkalmazásának lehetőségei
f)    A házirendre vonatkozó előírások
g)    Az érdekvédelmi rendszer és működése
h)    A szociális szolgáltatást végzők jogai, kötelezettségei
i)    Az ellátottak jogai, az egyes ellátotti csoportok speciális jogai
j)    Az ellátottjogi képviselő feladat- és hatásköre
k)    Esetfeldolgozások, az ellátottak jogsérelmeinek kezelése
II.2.3.    A gyermekjogi képviselői feladatok ellátásához szükséges speciális ismeretanyag
a)    A gyermekvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei
b)    A gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer működése
c)    A gyermek jogairól szóló New York-i Egyezmény
d)    A gyermek- és diákjogok védelme
e)    Gyermekvédelmi feladatok a köznevelési törvényben és az egészségügyi jogszabályokban
f)    A gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkre, illetve sértettekre vonatkozó büntetőjogi szabályok
g)    A gyermekvédelem területén dolgozók jogai és kötelezettségei
h)    A gyermekek jogai és kötelezettségei
i)    A gyermekjogi képviselő feladat- és hatásköre
j)    Esetfeldolgozások, a gyermekek jogsérelmeinek kezelése
1

A rendeletet a 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 23. §-a hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával.

2

Az 1. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 684. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1/A. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 685. §-a iktatta be.

4

Az 1/B. §-t a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 66. §-a iktatta be.

5

A 2. § (1) bekezdés a) pontja az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 100. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (1) bekezdés f) pontját a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 67. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 2. § (2) bekezdése az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 96. §-ával megállapított, a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 47. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (3) bekezdését az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 96. §-a iktatta be.

9

A 2. § (4) bekezdését az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 96. §-a iktatta be.

10

A 2. § (5) bekezdését az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 96. §-a iktatta be.

11

A 2. § (6) bekezdését az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 96. §-a iktatta be.

12

A 2. § (7) bekezdését a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 67. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § h) pontja az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 100. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 104. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (3) bekezdés d) pontja a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 104. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § (7) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

17

Az 5. § (2) bekezdése az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 97. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 5. § (4) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 686. §-a szerint módosított szöveg.

19

A 7. § (3) bekezdés c) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 203. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 7. § (4) bekezdése a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 56. §-a szerint módosított szöveg.

21

A 7. § (5) bekezdés b) pontja az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 100. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 104. § c) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 11. § c) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 203. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

A 12. § a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 47. § b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 12. § d) pontját az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 98. §-a iktatta be.

28

A 13. § (2) bekezdés b)–c) pontját az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 101. §-a hatályon kívül helyezte.

29

A 15. § (3) bekezdése a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 105. §-a szerint módosított szöveg.

30

A 15. § (5) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

31

A 19. § (2) bekezdés b) pontja a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 100. §-ával megállapított szöveg.

32

A 20. § (2) bekezdése a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 20. § (2) bekezdés e) pontját a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 101. §-a iktatta be.

34

A 20. § (4) bekezdését a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be.

35

A 20. § (5) bekezdését a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 68. §-ával megállapított szöveg.

36

A 20. § (6) bekezdését a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be.

37

A 20. § (7) bekezdését a 254/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 55. § (2) bekezdése iktatta be.

38

A 11/A. alcímet (20/A. §) a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 69. §-a iktatta be, szövege a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 45. §-ával megállapított szöveg.

39

A 20/B. §-t a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 46. §-a iktatta be.

40

A 22. § (4) bekezdése az 520/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 100. § d) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 22. § (5a) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

42

A 22. § (6) bekezdése a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 102. §-ával megállapított szöveg.

43

A 22. § (10) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

44

A 22. § (11) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

45

A hatálybalépés időpontja 2013. április 27.

46

A 22. § (12)–(13) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 72. §-a.

47

A 22. § (14) bekezdését a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 71. §-a szerint módosított szöveg.

48

A 22. § (15) bekezdését a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 70. §-a iktatta be.

49

A 23. § a 364/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 103. §-ával megállapított szöveg.

50

A 24–25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

51

A 3. mellékletet a 122/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére