• Tartalom

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet

a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről1

2019.08.31.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó egyes szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A 3. melléklet tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(3) A 4. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben [a továbbiakban: 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben [a továbbiakban: 1/2006. (II. 17.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet] és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] szereplő szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § A 2. mellékletben kiadásra kerülő egyes szakmai és vizsgakövetelményekben feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) a korábban kiadott azonos megnevezésű állam által elismert szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a szakmai előképzettségként nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, jogszabály alapján korábban kiadott képesítéseket is.

3. § (1) Ez a rendelet 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A 2012. szeptember 1-jén induló iskolai rendszerű képzések a 2012. augusztus 31-én hatályos Országos Képzési Jegyzékhez (a továbbiakban: OKJ) kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint is indíthatóak.

(3) Az iskolarendszeren kívüli képzések 2012. december 31-ig a 2012. augusztus 31-én hatályos OKJ-hoz kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint indíthatóak.

(4) A folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

(5)–(6)2

1. melléklet a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelethez3



A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe utalt egyes szakképesítések felsorolása,
amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

 

 

A

B

C

1.

Sor-
szám

Szakképesítés
azonosító száma

Szakképesítés/részszakképesítés/szakképesítés-
ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

2.

1.

34

543

01

Abroncsgyártó

Vegyipar

3.

2.

34

582

01

Ács

Építészet

4.

3.

55

344

01

Adótanácsadó

Közgazdaság

5.

4.

55

344

02

Államháztartási mérlegképes könyvelő

Közgazdaság

6.

5.

31

524

01

Általános laboráns

Vegyipar

7.

6.

34

543

02

Asztalos

Faipar

8.

7.

21

543

01

Asztalosipari szerelő

Faipar

9.

8.

35

522

01

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

Elektrotechnikia-elektronika

10.

9.

34

521

01

Autógyártó

Gépészet

11.

10.

54

523

01

Automatikai technikus

Elektrotechnika-elektronika

12.

11.

34

582

02

Bádogos

Építészet

13.

12.

51

343

01

Banki, befektetési termékértesítő

Közgazdaság

14.

13.

54

544

01

Bányaművelő technikus

Gépészet

15.

14.

31

544

02

Bányaművelő

Gépészet

16.

15.

52

341

01

Becsüs

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

17.

16.

51

344

01

Bérügyintéző

Közgazdaság

18.

17.

32

582

01

Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó

Építőipar

19.

18.

31

521

01

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

Gépészet

20.

19.

55

343

01

Biztosítási tanácsadó

Közgazdaság

21.

20.

51

343

02

Biztosításközvetítő (függő és független)

Közgazdaság

22.

21.

35

341

01

Boltvezető

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

23.

22.

34

542

01

Bőrdíszműves

Könnyűipar

24.

23.

54

542

01

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Könnyűipar

25.

24.

31

542

01

Bőrtárgy készítő

Könnyűipar

26.

25.

51

341

01

Bútor- és szőnyegbecsüs

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

27.

26.

31

542

02

Cipőfelsőrész-készítő

Könnyűipar

28.

27.

31

542

03

Cipőgyártó

Könnyűipar

29.

28.

34

542

02

Cipőkészítő

Könnyűipar

30.

29.

35

521

01

CNC gépkezelő

Gépészet

31.

30.

34

811

01

Cukrász

Vendéglátás-turisztika

32.

31.

31

582

01

Csőhálózatszerelő

Gépészet

33.

32.

33

582

01

Díszműbádogos

Építészet

34.

33.

55

524

01

Drog- és toxikológiai technikus

Vegyipar

35.

34.

55

344

03

Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő

Közgazdaság

36.

35.

51

341

02

Ékszerbecsüs

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

37.

36.

34

341

01

Eladó

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

38.

37.

34

522

01

Elektromechanikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika

39.

38.

34

522

02

Elektromos gép- és készülékszerelő

Elektrotechnika-elektronika

40.

39.

31

522

01

Elektronikai gyártósori műszerész

Elektrotechnika-elektronika

41.

40.

34

522

03

Elektronikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika

42.

41.

54

523

02

Elektronikai technikus

Elektrotechnika-elektronika

43.

42.

31

341

05

Élelmiszer-, vegyi áru eladó

Kereskedelem-marketing, adminisztráció

44.

43.

55

344

04

Ellenőrzési szakelőadó

Közgazdaság

45.

44.

52

582

01

Emelőgép-ügyintéző

Gépészet

46.

45.

31

582

02

Építményzsaluzat és fémállvány szerelő

Építészet

47.

46.

55

582

04

Építőanyagipari minőségellenőr

Építészet

48.

47.

34

582

03

Épület- és szerkezetlakatos

Gépészet

49.

48.

54

582

01

Épületgépész technikus

Gépészet

50.

49.

35

522

03

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló

Elektrotechnika-elektronika

51.

50.

53

522

01

Erőművi blokkgépész

Gépészet

52.

51.

52

522

01

Erőművi gépész

Gépészet

53.

52.

51

522

01

Erőművi gőzturbina gépész

Gépészet

54.

53.

51

522

02

Erőművi kazángépész

Gépészet

55.

54.

35

522

02

Erősáramú berendezések felülvizsgálója

Elektrotechnika-elektronika

56.

55.

54

522

01

Erősáramú elektrotechnikus

Elektrotechnika-elektronika

57.

56.

21

543

02

Faipari gépkezelő

Faipar

58.

57.

54

543

01

Faipari technikus

Faipar

59.

58.

31

543

01

Famegmunkáló

Faipar

60.

59.

54

863

01

Fegyverműszerész

Gépészet

61.

60.

34

542

03

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

Könnyűipar

62.

61.

31

521

02

Felvonó karbantartó-szerelő

Gépészet

63.

62.

32

521

01

Felvonószerelő

Gépészet

64.

63.

34

542

04

Férfiszabó

Könnyűipar

65.

64.

51

341

03

Festménybecsüs

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

66.

65.

34

582

04

Festő, mázoló, tapétázó

Építészet

67.

66.

34

521

02

Finommechanikai műszerész

Gépészet

68.

67.

31

544

02

Fluidumkitermelő

Gépészet

69.

68.

54

544

02

Fluidumkitermelő technikus

Gépészet

70.

69.

54

815

01

Fodrász

Egyéb szolgáltatások

71.

70.

31

521

03

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

Gépészet

72.

71.

31

542

04

Fonó

Könnyűipar

73.

72.

34

543

03

Formacikk-gyártó

Vegyipar

74.

73.

31

521

04

Fröccsöntő

Vegyipar

75.

74.

35

582

01

Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő

Gépészet

76.

75.

31

341

02

Gázcseretelep-kezelő

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

77.

76.

31

521

05

Gázhegesztő

Gépészet

78.

77.

35

582

02

Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló

Gépészet

79.

78.

52

522

02

Gázturbina gépész

Gépészet

80.

 

 

 

 

 

 

81.

80.

54

521

03

Gépgyártástechnológiai technikus

Gépészet

82.

81.

34

521

03

Gépi forgácsoló

Gépészet

83.

82.

31

521

06

Gépi kovács

Gépészet

84.

83.

54

543

02

Gumiipari technikus

Vegyipar

85.

84.

31

543

02

Gumikeverék-készítő

Vegyipar

86.

 

 

 

 

 

 

87.

 

 

 

 

 

 

88.

87.

34

521

05

Gyártósori gépbeállító

Gépészet

89.

88.

55

524

05

Gyógyszeripari szaktechnikus

Vegyipar

90.

89.

34

524

01

Gyógyszerkészítmény-gyártó

Vegyipar

91.

 

 

 

 

 

 

92.

91.

34

521

06

Hegesztő

Gépészet

93.

92.

31

521

07

Hengerész

Gépészet

94.

93.

32

582

03

Homlokzatépítő és -szerelő

Építészet

95.

94.

32

522

01

Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető

Gépészet

96.

95.

34

582

05

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

Gépészet

97.

96.

35

582

03

Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

Gépészet

98.

97.

54

812

01

Idegenvezető

Vendéglátás-turisztika

99.

98.

55

347

01

Idegennyelvű ügyfélkapcsolati szakügyintéző

Ügyvitel

100.

99.

55

344

05

IFRS mérlegképes könyvelő

Közgazdaság

101.

100.

53

814

01

Ingatlankezelő

Egyéb szolgáltatások

102.

101.

52

341

02

Ingatlanközvetítő

Egyéb szolgáltatások

103.

102.

53

341

01

Ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő

Egyéb szolgáltatások

104.

103.

32

582

04

Ipari alpinista

Építészet

105.

104.

34

521

04

Ipari gépész

Gépészet

106.

105.

34

543

04

Ipari gumitermék előállító

Vegyipar

107.

106.

31

522

02

Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő

Gépészet

108.

107.

32

582

05

Ipari szigetelő bádogos

Építészet

109.

108.

32

543

01

Ipari üvegműves

Vegyipar

110.

 

 

 

 

 

 

111.

110.

34

521

07

Járműipari fémalkatrész-gyártó

Gépészet

112.

111.

51

344

07

Jövedéki ügyintéző

Közgazdaság

113.

112.

32

543

02

Kádár, bognár

Faipar

114.

113.

34

582

06

Kályhás

Építészet

115.

114.

34

542

05

Kárpitos

Faipar

116.

115.

33

522

01

Kazángépész (12 t/h felett)

Gépészet

117.

116.

32

522

02

Kazánkezelő (2-12 t/h között)

Gépészet

118.

117.

32

521

02

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

Elektrotechnika-elektronika

119.

118.

54

341

01

Kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

120.

119.

31

542

05

Kesztyűs

Könnyűipar

121.

120.

32

815

01

Kézápoló és műkörömépítő

Egyéb szolgáltatások

122.

121.

21

543

03

Kézi könyvkötő

Nyomdaipar

123.

122.

35

522

04

Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő

Elektrotechnika-elektronika

124.

123.

35

522

05

Kisfeszültségű FAM kábelszerelő

Elektrotechnika-elektronika

125.

124.

35

522

06

Kisfeszültségű kábelszerelő

Elektrotechnika-elektronika

126.

125.

35

522

07

Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő

Elektrotechnika-elektronika

127.

126.

31

522

03

Kisteljesítményű kazán fűtő
(max. 2 t/h)

Gépészet

128.

127.

54

521

04

Kohászati technikus

Gépészet

129.

128.

21

811

01

Konyhai kisegítő

Vendéglátás-turisztika

130.

129.

54

815

02

Kozmetikus

Egyéb szolgáltatások

131.

 

 

 

 

 

 

132.

 

 

 

 

 

 

133.

132.

34

543

06

Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó

Nyomdaipar

134.

133.

31

542

06

Kötő

Könnyűipar

135.

134.

35

522

18

Középfeszültségű FAM szerelő távolból végzett technológiával

Elektrotechnika-elektronika

136.

135.

35

522

09

Középfeszültségű kábelszerelő

Elektrotechnika-elektronika

137.

136.

34

582

09

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Gépészet

138.

137.

32

544

01

Külszíni bányász

Gépészet

139.

138.

32

815

02

Lábápoló

Egyéb szolgáltatások

140.

 

 

 

 

 

 

141.

140.

21

542

01

Lakástextil-készítő

Könnyűipar

142.

141.

54

725

08

Látszerész és optikai árucikk-kereskedő

Egyéb szolgáltatások

143.

142.

55

582

01

Létesítményi energetikus

Gépészet

144.

 

 

 

 

 

 

145.

144.

54

582

03

Magasépítő technikus

Építészet

146.

145.

54

523

04

Mechatronikai technikus

Gépészet

147.

146.

34

523

01

Mechatronikus-karbantartó

Gépészet

148.

147.

54

582

04

Mélyépítő technikus

Építészet

149.

148.

31

544

03

Mélyfúró

Gépészet

150.

149.

33

521

01

Mozgólépcső karbantartó-szerelő

Gépészet

151.

150.

35

542

01

Munkaruha- és védőruha-készítő

Könnyűipar

152.

151.

52

862

01

Munkavédelmi technikus

Egyéb szolgáltatások

153.

152.

31

521

08

Műanyag hegesztő

Vegyipar

154.

153.

34

521

09

Műanyagfeldolgozó

Vegyipar

155.

154.

54

521

06

Műanyagfeldolgozó technikus

Vegyipar

156.

155.

35

543

01

Műbútorasztalos

Faipar

157.

156.

55

582

02

Műemlékfenntartó technikus

Építészet

158.

157.

35

582

04

Műemléki díszítőszobrász

Építészet

159.

158.

35

582

05

Műemléki helyreállító

Építészet

160.

159.

31

341

03

Műszakicikk eladó

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

161.

160.

55

524

03

Műszeres analitikus

Vegyipar

162.

161.

51

341

05

Műtárgybecsüs

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

163.

162.

31

542

07

Nemszőtt-termék gyártó

Könnyűipar

164.

163.

52

345

05

Nonprofit menedzser

Közgazdaság

165.

164.

34

542

06

Női szabó

Könnyűipar

166.

165.

31

582

03

Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő

Építészet

167.

166.

32

524

01

Nyomástartóedény-gépész

Gépészet

168.

167.

54

213

07

Nyomdaipari technikus

Nyomdaipar

169.

168.

55

213

07

Nyomdaipari szaktechnikus

Nyomdaipar

170.

169.

62

344

01

Okleveles adóellenőrzési szakértő

Közgazdaság

171.

170.

62

344

02

Okleveles forgalmiadó-szakértő

Közgazdaság

172.

171.

62

344

03

Okleveles jövedelemadó-szakértő

Közgazdaság

173.

172.

62

344

04

Okleveles nemzetköziadó-szakértő

Közgazdaság

174.

173.

32

521

03

Olvasztár és öntő

Gépészet

175.

174.

34

725

01

Optikai üvegcsiszoló

Egyéb szolgáltatások

176.

175.

32

521

04

Órás

Elektrotechnika-elektronika

177.

176.

33

542

01

Ortopédiai cipész

Könnyűipar

178.

177.

55

523

04

Orvosi elektronikai technikus

Elektrotechnika-elektronika

179.

178.

32

521

05

Öntészeti mintakészítő

Gépészet

180.

179.

32

543

03

Papírgyártó és -feldolgozó

Vegyipar

181.

180.

55

524

04

Papíripari technikus

Vegyipar

182.

181.

51

343

03

Pénztárkezelő és valutapénztáros

Közgazdaság

183.

182.

51

344

06

Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens

Közgazdaság

184.

183.

55

344

06

Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő

Közgazdaság

185.

184.

54

343

01

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

Közgazdaság

186.

185.

51

344

04

Pénzügyi ügyintéző

Közgazdaság

187.

186.

54

344

01

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Közgazdaság

188.

187.

34

811

03

Pincér

Vendéglátás-turisztika

189.

188.

51

524

01

Pirotechnikai terméküzemeltető

Vegyipar

190.

189.

52

544

01

Pirotechnikus

Vegyipar

191.

190.

51

524

02

Pirotechnikus raktárkezelő

Vegyipar

192.

191.

51

523

01

PLC programozó

Elektrotechnika-elektronika

193.

192.

31

341

04

Raktáros

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

194.

193.

35

582

06

Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló

Építészet

195.

194.

52

522

03

Robbanásbiztos berendezés kezelője

Elektrotechnika-elektronika

196.

195.

54

542

02

Ruhaipari technikus

Könnyűipar

197.

196.

31

582

04

Sírkő és műkőkészítő

Építészet

198.

197.

53

815

01

Speciális lábápoló

Egyéb szolgáltatások

199.

198.

34

811

04

Szakács

Vendéglátás-turisztika

200.

199.

55

343

02

Szakképesített bankreferens

Közgazdaság

201.

200.

35

522

10

Szakszolgálati FAM szerelő

Elektrotechnika-elektronika

202.

201.

52

812

01

Szállodai recepciós

Vendéglátás-turisztika

203.

202.

31

346

02

Számítógépes adatrögzítő

Ügyvitel

204.

203.

51

344

05

Számviteli ügyintéző

Közgazdaság

205.

204.

34

582

10

Szárazépítő

Építészet

206.

205.

34

521

10

Szerszámkészítő

Gépészet

207.

206.

35

542

02

Szíjgyártó és nyerges

Könnyűipar

208.

207.

21

582

01

Szobafestő

Építészet

209.

208.

31

542

08

Szövő

Könnyűipar

210.

209.

51

344

02

Társadalombiztosítási ügyintéző

Közgazdaság

211.

210.

52

814

01

Társasházkezelő

Egyéb szolgáltatások

212.

211.

51

344

08

Termékdíj ügyintéző

Közgazdaság

213.

212.

34

582

15

Tetőfedő

Építészet

214.

213.

32

542

01

Textilanyaggyártó

Könnyűipar

215.

214.

54

542

03

Textilipari technikus

Könnyűipar

216.

215.

21

542

02

Textiltermék összeállító

Könnyűipar

217.

216.

32

542

02

Textiltisztító és textilszínező

Könnyűipar

218.

217.

32

853

03

Tisztítás-technológiai szakmunkás

Egyéb szolgáltatások

219.

218.

32

341

01

Töltőállomás-kezelő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

220.

219.

54

812

03

Turisztikai szervező, értékesítő

Vendéglátás-turisztika

221.

220.

31

582

05

Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő

Építészet

222.

221.

32

810

01

Uszodamester

Egyéb szolgáltatások

223.

222.

51

812

01

Utazásügyintéző

Vendéglátás-turisztika

224.

 

 

 

 

 

 

225.

224.

32

543

04

Üvegcsiszoló

Egyéb szolgáltatások

226.

225.

32

543

05

Üveggyártó

Vegyipar

227.

226.

55

863

02

Vadászpuska műves

Gépészet

228.

227.

54

344

02

Vállalkozási és bérügyintéző

Közgazdaság

229.

228.

55

344

07

Vállalkozási mérlegképes könyvelő

Közgazdaság

230.

229.

54

344

03

Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

Közgazdaság

231.

230.

51

344

03

Vámügyintéző

Közgazdaság

232.

231.

32

521

06

Vas- és acélfeldolgozó

Gépészet

233.

232.

31

524

03

Vegyianyaggyártó

Vegyipar

234.

 

 

 

 

 

 

235.

234.

54

811

01

Vendéglátásszervező

Vendéglátás-turisztika

236.

235.

31

811

04

Vendéglátó eladó

Vendéglátás-turisztika

237.

236.

35

811

02

Vendéglátó-üzletvezető

Vendéglátás-turisztika

238.

237.

35

522

11

Villamos alállomás kezelő

Elektrotechnika-elektronika

239.

238.

35

522

12

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

240.

239.

35

522

13

Villamos gép és -készülék üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

241.

240.

35

522

14

Villamos hálózat kezelő

Elektrotechnika-elektronika

242.

241.

35

522

15

Villamos távvezeték építő, üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

243.

242.

35

522

16

Villámvédelmi felülvizsgáló

Elektrotechnika-elektronika

244.

243.

34

522

04

Villanyszerelő

Elektrotechnika-elektronika

245.

244.

34

582

12

Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő

Gépészet

246.

 

 

 

 

 

 

247.

246.

35

582

08

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő

Gépészet

248.

247.

32

582

06

Vízszigetelő, melegburkoló

Építészet

249.

248.

31

521

09

Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő

Gépészet

250.

249.

31

582

06

Zsaluzóács

Építészet

251.

 

 

 

 

 

 

252.

251.

54

344

04

Államháztartási ügyintéző

Közgazdaság

253.

252.

35

811

03

Diétás szakács

Vendéglátás-turisztika

254.

253.

51

344

09

Adóügyintéző

Közgazdaság

255.

254.

51

344

10

Költségvetés-gazdálkodási ügyintéző

Közgazdaság

256.

255.

62

521

01

Felvonóellenőr

Gépészet

257.

256.

62

521

02

Mozgólépcső ellenőr

Gépészet

258.

257.

35

523

01

Automatikai berendezés karbantartó

Gépészet

259.

258.

34

582

13

Burkoló

Építészet

260.

259.

52

543

01

Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező

Faipar

261.

260.

35

811

04

Cukrászati részlegvezető

Vendéglátás-turisztika

262.

261.

35

811

05

Diétás cukrász

Vendéglátás-turisztika

263.

262.

51

213

06

Digitális kép- és szövegszerkesztő

Nyomdaipar

264.

263.

52

481

01

Digitális műszaki rajzoló

Építészet

265.

264.

51

213

07

Digitális nyomóforma készítő

Nyomdaipar

266.

265.

52

811

01

Élelmezésvezető

Vendéglátás-turisztika

267.

266.

34

521

11

Építő- szállító- és munkagép-szerelő

Gépészet

268.

267.

52

582

02

Épületgépészeti előkészítő

Gépészet

269.

268.

31

543

03

Extruder gép kezelő

Vegyipar

270.

269.

31

542

09

Fehérnemű-készítő

Könnyűipar

271.

270.

31

543

05

Felépítő gép kezelő

Vegyipar

272.

271.

52

815

03

Férfi fodrász-borbély

Egyéb szolgáltatások

273.

272.

34

811

06

Fogadós

Vendéglátás-turisztika

274.

273.

54

810

01

Fotográfus és fotótermék-kereskedő

Egyéb szolgáltatások

275.

274.

54

544

03

Gázipari technikus

Gépészet

276.

275.

31

811

03

Gondnok

Vendéglátás-turisztika

277.

276.

31

521

10

Gyártósori gépész

Gépészet

278.

277.

35

341

02

Gyógynövény eladó

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

279.

278.

31

521

11

Háztartási gépszerelő

Elektrotechnika-elektronika

280.

279.

55

523

06

Háztartási gépszervíz szaktechnikus

Gépészet

281.

280.

54

347

01

Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző

Ügyvitel

282.

281.

31

853

05

Intézménytakarító

Egyéb szolgáltatások

283.

282.

54

346

03

Irodai titkár

Ügyvitel

284.

283.

31

521

12

Jármű- és gépszerelő

Gépészet

285.

284.

55

523

07

Járműipari karbantartó technikus

Gépészet

286.

285.

31

543

06

Kalander gép kezelő

Vegyipar

287.

286.

54

341

02

Kereskedelmi képviselő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

288.

287.

54

213

06

Kiadványszerkesztő technikus

Nyomdaipar

289.

288.

35

345

01

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.

Egyéb szolgáltatások

290.

289.

55

345

01

Kis- és középvállalkozások
ügyvezetője II.

Egyéb szolgáltatások

291.

290.

35

811

06

Konyhai részlegvezető

Vendéglátás-turisztika

292.

291.

55

213

03

Korrektor

Nyomdaipar

293.

292.

34

582

14

Kőműves

Építészet

294.

293.

52

542

01

Könnyűipari gyártáselőkészítő

Könnyűipar

295.

294.

31

542

10

Kötöttáru összeállító

Könnyűipar

296.

295.

52

211

02

Lakberendező

Egyéb szolgáltatások

297.

296.

54

841

11

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

298.

297.

31

810

01

Medencefelügyelő

Egyéb

299.

298.

35

522

17

Megújuló energiatermelő berendezések üzemeltetője

Elektrotechnika-elektronika

300.

299.

32

810

02

Nyíltvízi vízimentő

Egyéb

301.

300.

31

853

06

Önjáró felülettisztító gépkezelő

Egyéb

302.

301.

52

345

06

Pályázati-támogatási asszisztens

Közgazdaság

303.

302.

31

543

10

Papíralapanyag-gyártó

Vegyipar

304.

303.

31

543

09

Papírfeldolgozó

Vegyipar

305.

304.

31

543

11

Papírgyártó

Vegyipar

306.

305.

51

341

06

Raktárvezető

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

307.

306.

52

812

03

Szállodahajós, szállodai személyzet

Vendéglátás-turisztika

308.

307.

52

815

04

Szépségtanácsadó

Egyéb szolgáltatások

309.

308.

52

853

02

Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető

Egyéb szolgáltatások

310.

309.

52

841

02

Ügyfélszolgálati ügyintéző

Egyéb szolgáltatások

311.

310.

54

340

01

Üzleti szolgáltatási munkatárs

Közgazdaság

312.

311.

31

543

12

Vágó gép kezelő

Vegyipar

313.

312.

51

344

11

Vállalkozási ügyintéző

Közgazdaság

314.

313.

54

524

03

Vegyész technikus

Vegyipar

315.

314.

34

524

02

Vegyipari rendszerkezelő

Vegyipar

316.

315.

55

524

06

Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus

Vegyipar

317.

316.

52

522

04

Villamos berendezés szerelő és üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

318.

317.

31

543

13

Vulkanizáló gép kezelő

Vegyipar

319.

318.

51

345

05

Előadóművészeti program- és projektszervező

Közgazdaság

320.

319.

51

345

02

Képző- és iparművészeti program- és projektszervező

Közgazdaság

321.

320.

51

345

04

Médiaművészeti program- és projektszervező

Közgazdaság

322.

321.

35

522

19

Középfeszültségű FAM szerelő kombinált technológiával

Elektrotechnika-elektronika

323.

322.

35

522

20

Kisfeszültségű mérőhelyi FAM szerelő

Elektrotechnika-elektronika

324.

323.

34

582

16

Épületszobrász és műköves

Építészet

325.

324.

34

582

17

Kőfaragó

Építészet

2. melléklet a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelethez4



Az 1. sorszámú Abroncsgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Abroncsgyártó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy isk olai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Vegyipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8136

Gumitermékgyártó gép kezelője

Gumihengerlő

3.1.3.

Gumiipari gépikeverő kezelője

3.1.4.

Hengerkezelő, gumi hengerszékkezelő (gumitermékgyártás)

3.1.5.

Gumiabroncs-készítő

3.1.6.

Gumigyártó- és feldolgozó

3.1.7.

Légrugó-bombírozó

3.1.8.

Vulkanizáló

3.1.9.

Gumioldat-kezelő

3.1.10.

Gumisorjázó-javító

3.1.11.

Gumisütő


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az abroncsgyártó a gumiipari keverőgépeken receptura alapján gumikeverékeket készít, a gumikeverékekből félkész gumitermékeket állít, elő, a félkész termékekből felépíti a nyersabroncsot, majd annak vulkanizálását végzi. Az abroncsgyártó elvégzi az alapanyagok teljes körű vizsgálatát, a folyamatközi minőségellenőrzést, valamint a késztermékek vizsgálatát, minősítését.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    receptúra alapján gumikeveréket készíteni
-     gumikeverék alapanyagait és a gumikeveréket vizsgálni, minősíteni
-    huzalkarikátelőállítani
-    vágó gépsort üzemeltetni
-    konstrukció szerint méretre vágni
-    félkész terméket vizsgálni, minősíteni
-    abroncsot konstrukció szerint felépíteni
-    nyersabroncsot vulkanizálni
-    vulkanizált abroncson kisebb hibákat javítani
-    készterméken roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatokat végezni
-    munka- egészség- és környezetvédelmi szabályok betartásával kezelni a gépsort, kezelni a keletkező hulladékokat
-    elkészíteni a munkájával kapcsolatos dokumentumokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 543 02

Gumikeverék-készítő

részszakképesítés

3.3.4.

31 543 03

Extruder gép kezelő

részszakképesítés

3.3.5.

31 543 05

Felépítő gép kezelő

részszakképesítés

3.3.6.

31 543 06

Kalander gép kezelő

részszakképesítés

3.3.7.

31 543 12

Vágó gép kezelő

részszakképesítés

3.3.8.

31 543 13

Vulkanizáló gép kezelő

részszakképesítés

3.3.9.

34 543 03

Formacikk-gyártó

azonos ágazat

3.3.10.

54 543 02

Gumiipari technikus

azonos ágazat

3.3.11.

34 543 04

Ipari gumitermék előállító

azonos ágazat

3.3.12.

34 521 09

Műanyagfeldolgozó

azonos ágazat

3.3.13.

54 521 06

Műanyagfeldolgozó technikus

azonos ágazat


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10076-16

Általános gumiipari feladatok

4.4

11804-16

Extrudergép-kezelés

4.5

11803-16

Felépítőgép-kezelés

4.6

11805-16

Kalandergép-kezelés

4.7.

10079-16

Kaucsukalapú keverékek készítése

4.8

11839-16

Vágógépkezelés

4.9

11802-16

Vulkanizáló gép kezelés

4.10.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.12.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10076-16

Általános gumiipari feladatok

gyakorlati

5.2.4.

11804-16

Extrudergép-kezelés

gyakorlati

5.2.5.

11803-16

Felépítőgép-kezelés

gyakorlati

5.2.6.

11805-16

Kalandergép-kezelés

gyakorlati

5.2.7.

10079-16

Kaucsukalapú keverékek készítése

gyakorlati

5.2.8.

11839-16

Vágógépkezelés

gyakorlati

5.2.9.

11802-16

Vulkanizáló gép kezelés

gyakorlati

5.2.10.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.12.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése:Alapanyag és keverékvizsgálatok

A vizsgafeladat ismertetése: Alapanyagok és segédanyagok fizikai tulajdonságainak mérése (sűrűség, viszkozitás, szemcseeloszlás)
Gumikeverékek reológiai vizsgálata, vulkanizált gumiminták fizikai vizsgálata (Reológiai és vulkanizálási görbék felvétele, mintaelőkészítés további vizsgálatra, vastagság-, keménységmérés, szakítás-, tapadás-, nyúlás-, fáradás-, öregedés-, kopásvizsgálatok) Mérési eredmények dokumentálása

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Extruder gép kezelés

A vizsgafeladat ismertetése: Extruder gépsor kezelése, alapanyag ellátás biztosítása, extrudált termék hűtése, elvezetése, a műveletekhez kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Felépítő gép kezelés

A vizsgafeladat ismertetése: Felépítő gépsor kezelése, alapanyag ellátás biztosítása, alapanyagok vágása, illesztése, a rétegelési terv alapján a felépítés végrehajtása, a nyers abroncs elvezetése, a műveletekhez kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%

D) A vizsgafeladat megnevezése: Kalander gép kezelés

A vizsgafeladat ismertetése: Kalander gépsor kezelése, alapanyag ellátás biztosítása, vázerősítő egyenletes eloszlásának vizsgálata, a termék hűtése, elvezetése, a műveletekhez kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%

E) A vizsgafeladat megnevezése: Kaucsukalapú keverékek készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Receptura alapján a keverék összetevőinek bemérése, keverési művelet végrehajtása, az elkészült keverék kiszerelése, kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

F) A vizsgafeladat megnevezése: Vágó gép kezelés

A vizsgafeladat ismertetése: Vágó gépsor kezelése, alapanyag ellátás biztosítása, vázerősítő irányára merőleges, a vázerősítő irányával megegyező, a vázerősítő irányával szöget bezáró vágások végrehajtása, a levágott termékek illesztése, folytonossá tétele, elvezetése, a műveletekhez kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%

G) A vizsgafeladat megnevezése: Vulkanizálógép kezelés

A vizsgafeladat ismertetése: Vulkanizáló gépsor kezelése, vulkanizálási paraméterek beállítása, mold, bladder ellenőrzése, vulkanizált termékek ellenőrzése, elvezetése, a műveletekhez kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 8%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Általános rendeltetésű gumitermékek alapanyagai

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4.3. sorszámú modultémaköreit tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Abroncsgyártás, félkész- és késztermék-gyártás technológiái

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4.4, 4.5, 4.6, 4.8, 4.9. sorszámú modul témaköreit tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http//nive.hu/ weblapon érhetők el a Vizsgák menüpont alatt.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bemérő eszközök

6.3.

Reométer

6.4.

Keménységmérő

6.5.

Vastagságmérő

6.6.

Szakítószilárdság mérő

6.7.

Sűrűség mérő

6.8.

Viszkozitás mérő

6.9.

Szitasor

6.10.

Mérlegek

6.11.

Minta vulkanizáló prés

6.12.

Minta kivágó, előkészítő berendezés

6.13.

Fárasztógép

6.14.

Koptatógép

6.15.

Öregítő berendezés

6.16.

Zárt keverő

6.17.

Hengerszék

6.18.

Keverék kiszerelő gép

6.19.

Elsősegély nyújtó felszerelés

6.20.

Kézi szerszámok

6.21.

Tároló edények

6.22.

Gépkönyvek, kezelési utasítások, műszaki dokumentációk

6.23.

Gyártási,vizsgálati előírások

6.24.

Szabványok, kézikönyvek, szótárak

6.25.

Számítógép

6.26.

Számítástechnikai segédeszközök

6.27.

Szoftverek

6.28.

Szárítószekrény

6.29.

Speciális félkész- és késztermékvizsgáló eszközök

6.30.

Speciális gumiipari mintavételi eszközök

6.31.

Speciális gumiipari minőségellenőrző műszerek

6.32.

Szállító- és tároló berendezések, gépek

6.33.

Extruder

6.34.

Extruder szerszámok

6.35.

Kalander

6.36.

Vulkanizáló prés, kazán

6.37.

Vágógép

6.38.

Felépítő-gépek

6.39.

Konfekcionáló egységek

6.40.

Speciális gyártógépek

6.41.

Egyéni védőfelszerelés

6.42.

Termékvizsgálók

6.43.

Élettartam vizsgálók

6.44.

Karbantartás eszközei


7. EGYEBEK


A 2. sorszámú Ács megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Ács

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség,
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az Építészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2 Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat:-

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7513

Ács

Állványozó

3.1.3.

Állványszerelő

3.1.4.

Csőállványozó

3.1.5.

Dúcolat készítő

3.1.6.

Építményzsaluzat-szerelő

3.1.7.

Faállványozó

3.1.8.

Fatetőszerkezet-gyártó

3.1.9.

Fedélszerkezet-készítő

3.1.10.

Födémzsaluzó

3.1.11.

Magasépítési ács-állványozó

3.1.12.

Zsaluzó

3.1.13.

Zsaluzóács


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az építőiparban előforduló famunkálatokat végez, fedélszerkezeteket, zsaluzatokat, állványokat készít, bont, átalakít és karbantart, illetve beépíti az előregyártott faszerkezeteket. A helyszíni monolit beton és vasbetonszerkezetekhez zsalut készít, zsaluzatokhoz, zsaluzati rendszerekhez tartozó állványzatokat szerel, a betont bedolgozza és homlokzati fémállványokat szerel.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– megismerni, ellenőrizni a munkaterületet, előkészíteni a zsaluzatok, állványok munkáit
– ellenőrizni a munkavégzés feltételeit, helyszíni méréseket végezni
– értelmezni a rendelkezésre álló műszaki dokumentáció tartalmát és használni az építészeti alapfogalmakat munkája során
– felvonulni a megfelelő eszközökkel a munkaterületre
– betartani az építési technológiai folyamatok sorrendiségét
– biztosítani az anyagok, eszközök szakszerű tárolását és figyelemmel kísérni a munkájához szükséges anyagok folyamatos utánpótlását
– ellenőrizni a felhasználásra kerülő anyagokat, biztosítani azok szakszerű felhasználását
– gondoskodni a munkaterület folyamatos tisztántartásáról
– átadni a munkát a munkáltatójának, levonulni a munkaterületről
– alkalmazni és értelmezni a műszaki ábrázolás módszereit, értelmezni az építőipari rajzokat
– alkalmazni a különböző szerkezetek jelölését, értelmezni a szerkezetek térbeli helyzetét
– értelmezni a különböző szintű dokumentációk tartalmát, és a gyakorlatban hasznosítani azokat
– betartani és betartatni a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
– baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedni, elsősegélyt nyújtani
– használni a kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges munkavédelmi eszközöket
– biztosítani az anyagok, eszközök szakszerű, biztonságos mozgatását, használatát
– tervek alapján előkészíteni a hagyományos zsaluzási, állványozási munkák anyagait, eszközeit
– méretre szabni, megmunkálni a függőleges és vízszintes szerkezetek hagyományos zsaluzatát
– összeállítani, elhelyezni a pillérek, falak hagyományos zsaluelemeit, megtámasztását
– összeállítani, elhelyezni a födémszerkezetek hagyományos zsaluelemeit és alátámasztó állványzatát
– bontani a hagyományos zsaluzatokat és a zsaluzat állványzatát
– rendszerzsaluzatok és állványok tervei alapján, típusonként előkészíteni, előszerelni az anyagokat
– elhelyezni, rögzíteni a különböző kialakítású függőleges szerkezetek pillér és falzsaluzati rendszereit
– elhelyezni a különböző formájú vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását
– összeállítani, elhelyezni, mozgatni a függesztett állványokat, kúszóállványokat, kúszózsaluzatokat
– ellenőrizni a fogadószerkezetet, a zsalu és állványszerkezet stabilitását, beállítani, mérést végezni
– bontani a függőleges szerkezetek, pillérek, falak rendszerzsaluzatát
– bontani a vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását
– monolit beton, vasbeton szerkezetek betonozását, betonbedolgozását végezni üzemi betonból
– zsaluzatokat, állványszerkezeteket és azok elemeit mozgatni, emelni a technológiai előírás alapján
– zsalu és állványtípusok elemeit tisztítani, karbantartani, tárolni és szállításhoz előkészíteni
– elhelyezni, merevíteni, rögzíteni a homlokzati csőállvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáróját
– elhelyezni, merevíteni, rögzíteni a homlokzati keretes állvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáró elemeit
– elhelyezni az állványok munkavédelmi felszerelését
– bontani az állványok járófelületét, merevítését, szerkezeti elemeit, rögzítését
– hagyományos állványokat építeni, merevíteni és bontani
– faszerkezeteket (fa fedélszerkezetek, fafödémek) építeni, helyreállítani, felújítani, megerősíteni, átalakítani
– előregyártott faszerkezeteket beépíteni
– szigetelő anyagokat és fóliákat elhelyezni a szükséges helyeken
– munkaterület, eszközök és szerszámok karbantartásával, tisztán tartásával összefüggő tevékenységeket végezni
– működtetni a munkavégzéshez szükséges gépeket, berendezéseket, mérőeszközöket
– betartani a biztonsági előírásokat
– munkája során betartani a tűzvédelmi, munkavédelmi szabályokat
– gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről
– baleset esetén az előírások szerint eljárni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 582 02

Építményzsaluzat és fémállvány szerelő

részszakképesítés

3.3.4.

31 582 06

Zsaluzóács

részszakképesítés

3.3.5.

34 582 02

Bádogos

azonos ágazat

3.3.6.

34 582 13

Burkoló

azonos ágazat

3.3.7.

34 582 16

Épületszobrász és műköves

azonos ágazat

3.3.8.

34 582 04

Festő, mázoló, tapétázó

azonos ágazat

3.3.9.

54 582 02

Hídépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat

3.3.10.

34 582 17

Kőfaragó

azonos ágazat

3.3.11.

34 582 14

Kőműves

azonos ágazat

3.3.12.

54 582 03

Magasépítő technikus

azonos ágazat

3.3.13.

54 582 04

Mélyépítő technikus

azonos ágazat

3.3.14.

34 582 10

Szárazépítő

azonos ágazat

3.3.15.

34 582 15

Tetőfedő

azonos ágazat

3.3.16.

34 582 11

Útépítő

azonos ágazat

3.3.17.

54 582 05

Útépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat

3.3.18.

54 582 06

Vasútépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.6.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

4.7.

10102-12

Hagyományos zsaluzat és állványzata

4.8.

10318-12

Rendszerzsaluzatok és állványok

4.9.

10100-12

Állványzatok

4.10.

10319-12

Fémszerkezetű állványok

4.11.

11689-16

Ácsszerkezetek

4.12.

11690-16

Gépkezelés


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.6.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

írásbeli

5.2.7.

10102-12

Hagyományos zsaluzat és állványzata

gyakorlati

5.2.8.

10318-12

Rendszerzsaluzatok és állványok

írásbeli

5.2.9.

10100-12

Állványzatok

írásbeli

5.2.10.

10319-12

Fémszerkezetű állványok

gyakorlati

5.2.11.

11689-16

Ácsszerkezetek

írásbeli, gyakorlati

5.2.12.

11690-16

Gépkezelés

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Zsaluzóács feladatok elkészítése

A vizsgafeladat ismertetése: Pillér zsaluzat készítése hagyományos zsaluzattal

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Rendszerzsaluzatok, homlokzati fémállványok szerelése, bontása a kiosztási rajzok és anyagkigyűjtések alapján

A vizsgafeladat ismertetése: Egyszerű sík födémszerkezet kitűzése, zsaluzása rendszerzsaluzattal, és homlokzati fémállvány szerelése, bontása

A vizsgafeladat időtartama: 100 perc
A vizsgafeladat aránya: 15 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: Ács feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Fedélszerkezet építése

A vizsgafeladat időtartama: 240perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%
D) A vizsgafeladat megnevezése: Gépkezelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Gép és szerszám kiválasztása, működtetése, meghatározott faanyag gépi megmunkálása

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya a gyakorlati vizsgatevékenységen belül: 5 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex írásbeli feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Egy adott lakóépület fedélidom szerkesztése, a fedélszerkezethez szükséges anyagmennyiség számítása és dokumentálása, és a tervezett munkáról a számla elkészítése. Zsaluzati rajzok készítése (lábazat vagy födémlemez, vagy gerenda). Zsalu és állványrajzok értelmezése, kiosztása, anyag kigyűjtése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:
A) Faszerkezetek anyagai, szerkezetei, technológiák és ezek munkavédelmi előírásai
B) Hagyományos és rendszerzsaluzatokra, állványrendszerekre és homlokzati fémállványokra vonatkozó előírások, utasítások
A vizsgafeladat ismertetése:

A) A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazza

B) A zsaluzatok és állványok anyagai, típusok kialakítása, felhasználási területe, szereléstechnológiai, munkavédelmi utasítása, és a zsalu és állványrajzok, anyagkigyűjtések, táblázatok értelmezése

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 30 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati feladatokat a vizsgaszervező helyileg állítja össze, és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá. A helyi sajátosságoknak megfelelően a vizsgabizottság dönthet a fent felsorolt feladatok összevonásáról, az előírt vizsgaidőket módosíthatja a konkrét feladat függvényében. A gyakorlati vizsgák összes időtartama 420 perc

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ című weblapon érhetők el a Vizsgák menüpontban.
5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérő, kitűző, jelölő eszközök

6.3.

Faipari kéziszerszámok

6.4.

Faipari kézi elektromos kisgépek

6.5.

Faipari telepített gépek

6.6.

Szintezőeszközök, műszerek

6.7.

Betonbedolgozó eszközök, gépek

6.8.

Betonfelület csiszoló, javító eszközök

6.9.

Zsalu és állványrendszerek szerelő, karbantartó, megmunkáló kéziszerszámok

6.10.

Szereléshez szükséges létra, állvány

6.11.

Szerelőszerszámok

6.12.

Állványkezelő célszerszámok

6.13.

Bontószerszámok

6.14.

Műszaki dokumentációk, kiadványok, zsalu és állványrajzok

6.15.

Számítógép

6.16.

Szoftverek

6.17.

Nyomtató, irodatechnikai eszközök

6.18.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, felszerelések berendezések

6.19.

Anyagmozgató gépek, eszközök


7. EGYEBEK


A 3. sorszámú Adótanácsadó megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1 A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 344 01

1.2 Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Adótanácsadó

1.3 Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4 Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 280-420

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 55 344 02 Államháztartási mérlegképes könyvelő, 55 344 03
Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő, 55 344 07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő (Továbbiak a 7.fejezetben)

2.3. Előírt gyakorlat: 1 év (a szakmai előképzettséget követő 1 év)

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 70%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 30%

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

2512

Adótanácsadó, adószakértő

Adótanácsadó

3.1.3.

1210

Gazdasági, költségvetési szervezet vezetője (igazgató, elnök, ügyvezető igazgató)

Igazgató, elnök, ügyvezető igazgató

3.1.4.

1411

Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője

Igazgató, elnök, ügyvezető igazgató

3.1.5.

1419

Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője

Igazgató, elnök, ügyvezető igazgató

3.1.6.

3652*

Adó- és illetékhivatali ügyintéző

Adó-szakelőadó

* Jellemzően felsőfokú végzettséggel nem rendelkező


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az adótanácsadó a vállalkozások, egyéb szervezetek, magánszemélyek adóival, adójellegű kötelezettségeivel, költségvetési támogatásával kapcsolatos, rendszeresen ismétlődő vagy eseti feladatokra és ügyletekre vonatkozó tanácsadói, ellenőrzési munkát végez.
Értelmezi a kapott megbízást, azonosítja a megbízással összefüggő releváns tényállást, az ezek alapján adódó adókötelezettségeket, és ezek hatásáról és következményeiről megbízójának tájékoztatást ad.
Részt vesz a vállalkozás adókötelezettségeinek teljesítésében, a bevallások elkészítésében, az ehhez kapcsolódó számviteli feltételrendszer kialakításában, működtetésében, elemzi, hasznosítja az abból nyert információkat.
Megbízója vagy munkaadója felhatalmazása alapján a rendszeresen ismétlődő feladatokhoz és ügyletekhez kapcsolódó adókötelezettségek és jogok érvényesítésében, ellenőrzésében közreműködik. Az adóhatóságok előtti eljárásokban képviseletet lát el.

Az adótanácsadói tevékenységek, szolgáltatások közé tartozik minden tevékenység, szolgáltatás, amelyet az adótanácsadó a rá vonatkozó jogszabályok alapján elláthat, így különösen:
- a költségvetési kapcsolatokhoz tartozó bevallások készítése és ellenőrzése
- a bevallásokhoz kapcsolódó számviteli feltételrendszer ellenőrzése
- a vállalkozások, egyéb jogi és nem jogi személyek alakulásával, átalakulásával, működésével, megszűnésével kapcsolatos adótanácsadás
- a vállalkozás egészére vagy egyes részterületére, ügyleteire irányuló ellenőrzési, adótervezési feladatok végzése
- a pénzügyi szervezeti egységek munkájának megtervezése, megszervezése, irányítása és ellenőrzése
- megbízás alapján költségvetési kapcsolatokat érintő adóigazgatási eljárásban való képviselet ellátása
- adótanácsadói vélemények készítése, ellenjegyzése
- feltételes adómegállapítási kérelmek készítése, ellenőrzése belföldi ügyletek vonatkozásában
- szokásos piaci ár nyilvántartás készítése ellenjegyzése belföldi ügyletek vonatkozásában
- felügyeleti intézkedési kérelem készítése, ellenőrzése belföldi ügyletek vonatkozásában

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
- ellátni az adótanácsadási feladatokat, alkalmazni a tevékenység gyakorlására vonatkozó jogszabályokat
- értelmezni az általa ellátott ügyekre vonatkozó jogi minősítéseket, bonyolultabb esetekben megfogalmazni a szakmai, jogi és más tanácsadóknak szóló kérdéseket, ezekkel a tanácsadókkal együttműködni,
- alkalmazni a közigazgatási eljárási szabályokat
- önállóan értelmezni és követni az új adójogi eljárási normákat, nyomon követni a hatósági iránymutatásokat és a hatósági gyakorlat változásait
- tájékoztatni megbízóját a kötelezettségek jogszerű teljesítéséről, a jogok érvényesítésének lehetőségeiről,
- a gyakorlatban visszatérően előforduló típuseseteket, szakmai iránymutatásokban tárgyalt eseteket illetően külső segítség nélkül teljes körűen átlátni az adókötelezettségeket, tanácsot adni a követendő magatartást illetően, segítséget nyújtani a döntéshozatalhoz
- ellenőrizni és felügyelni az adókötelezettségek teljesítését, képviselni a megbízót a feladatköréhez kapcsolódó ellenőrzési eljárások során, ismerni az ellenőrzés módszereit és menetét, tájékoztatást adni a feladatköréhez kapcsolódó ellenőrzés lehetséges jogkövetkezményeiről, a jellemző hatósági és bírósági gyakorlatról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről; munkája során alkalmazni a hazai és az Európai Uniós tagállamokat érintő adójogot, a nemzetközi adózás alapvető szabályait, és mindezek jogi környezetét
- tájékoztatást adni a külföldi magánszemélyeket érintő hazai adózási szabályokról, illetve a külföldiek magyarországi és magyarok külföldi munkavállalásával kapcsolatos adózási kérdésekről
- értelmezni és alkalmazni a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket és más, a külföldi illetőségű adózók hazai adókötelezettségét érintő szabályokat
- megszervezni az adótanácsadói tevékenységet, adótanácsadó szervezeten belül részt venni az ésszerű tanácsadói munkamegosztás kialakításában
- felhasználni munkájában a vállalkozások mérlegének, eredmény-kimutatásának, kiegészítő mellékletének és az üzleti jelentésének egyes elemeiről és tartalmáról rendelkezésre álló információkat
- az eszközök és források értékelésére vonatkozó számviteli előírások ismeretében feltárni, kiemelni, értékelni az adózási összefüggéseket; tevékenysége során szóban és írásban eredményesen kommunikálni környezetével, megbízóival, hatósági szakemberekkel és más tanácsadókkal
- költségvetési kapcsolatok ellenőrzésére jogosult szervezet alkalmazottjaként ellenőrizni az adókötelezettségek, támogatás-felhasználások jogszerűségét

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 344 02

Államháztartási mérlegképes könyvelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

55 344 03

Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

55 344 07

Vállalkozási mérlegképes könyvelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.6.

62 344 01

Okleveles adóellenőrzési szakértő

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

62 344 02

Okleveles forgalmiadó-szakértő

szakképesítés-ráépülés

3.3.8.

62 344 03

Okleveles jövedelemadó-szakértő

szakképesítés-ráépülés

3.3.9.

62 344 04

Okleveles nemzetköziadó-szakértő

szakképesítés-ráépülés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10766-16

Jogi ismeretekhez kapcsolódó feladatok

4.4.

10767-16

Az adózás rendje, adóigazgatási eljárás

4.5.

10768-16

Közvetlen adózási feladatok

4.6.

10769-16

Közvetett adózási feladatok

4.7.

10770-16

Egyéb adózási feladatok ellátása

4.8.

10771-16

Számviteli feladatok ellátása

4.9.

10772-16

Adótanácsadási tevékenység


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1 A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben: az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10766-16

Jogi ismeretekhez kapcsolódó feladatok

szóbeli

5.2.4.

10767-16

Az adózás rendje, adóigazgatási eljárás

írásbeli

5.2.5.

10768-16

Közvetlen adózási feladatok

gyakorlati

5.2.6.

10769-16

Közvetett adózási feladatok

gyakorlati

5.2.7.

10770-16

Egyéb adózási feladatok ellátása

írásbeli

5.2.8.

10771-16

Számviteli feladatok ellátása

írásbeli

5.2.9.

10772-16

Adótanácsadási tevékenység

szóbeli


A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha valamennyi követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 60%-os szinten teljesíti.

5.3 A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Közvetlen adózási gyakorlati feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Központi gyakorlati feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység:
A vizsgafeladat megnevezése: Közvetett adózási feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Adózási feladatok
A) Az adózás rendje, adóigazgatási eljáráshoz kapcsolódó feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: elméleti ismeretek: kiemelten a közpénzügyek, adózási elvek, alapfogalmak, az adóhatóságok és az adóalanyok jogai és kötelezettségei, az adózás folyamata, az ellenőrzés és önellenőrzés folyamata, az adóigazgatási, végrehajtási eljárás szabályai

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 20%

B) Közvetlen adózási feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: közvetlen adózási feladatokhoz kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazza kiemelten az adóalanyiság, az adóalap, az adómérték és az adókedvezmények

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 10%

C) Közvetett adózási feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: közvetett adózási feladatokhoz kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazza kiemelten az adóalanyiság, az adóalap, az adómérték, az adókedvezmények.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és az értékelésre vonatkozó szabályokat a szakképesítésért felelős miniszter a honlapján közzéteszi.
A modulzáró vizsga vizsgatevékenységének szabályszerűségét a vizsgabizottság egy tagja utólag, de legfeljebb a komplex szakmai vizsga megkezdése előtti 5. napig ellenőrizheti és a kiadott központi értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén felülbírálja.
A vizsgatevékenységek vizsgaidőpontjai tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsganaptár az irányadó.
A szakképesítésért felelős miniszter a szakmai vizsga megkezdése előtt legalább 30 nappal a honlapján mindenki által hozzáférhető módon közzéteszi a szóbeli tételsorokat.
A szakmai vizsgán kizárólag a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közzétett segédeszközök használhatóak.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

A központi gyakorlati vizsgatevékenység vizsgafeladata csak akkor eredményes, ha a vizsgázó a Közvetlen adózási gyakorlati feladatok vizsgafeladatot legalább 60%-os szinten teljesíti.
A központi írásbeli vizsgatevékenység csak akkor eredményes, ha a vizsgázó a Közvetett adózási feladatok vizsgafeladatot legalább 60%-os szinten teljesíti.
A szóbeli vizsgatevékenység csak akkor kezdhető meg, ha a gyakorlati és a központi írásbeli vizsgatevékenység vizsgafeladatát a vizsgázó külön-külön legalább 60%-os szinten teljesítette.
A szóbeli vizsgatevékenység csak akkor eredményes, ha a vizsgázó a szóbeli vizsgatevékenységek vizsgafeladatait külön-külön legalább 60%-os szinten teljesítette.

A komplex szakmai vizsga egyes vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok/vizsgafeladatrészek érdemjegye az elért %-os teljesítmények alapján:

90-100%

jeles (5)

80-89%

jó (4)

70-79%

közepes (3)

60-69%

elégséges (2)

0-59%

elégtelen (1)

Amennyiben minden vizsgafeladat/vizsgafeladatrész eredményes, úgy a komplex szakmai vizsga osztályzatát a vizsgafeladatonként/vizsgafeladatrészenként elért érdemjegyek vizsgafeladat arányával súlyozott átlaga alapján két tizedesre kerekítve, az általános szabályok szerint (0,50-től felfelé) kell meghatározni.

Sikertelen a komplex szakmai vizsga, ha annak bármelyik vizsgatevékenységéhez rendelt vizsgafeladatának/vizsgafeladatrészének érdemjegye elégtelen (1).
Javítóvizsgát abból a vizsgafeladatból/vizsgafeladatrészből kell tenni, amelyből a vizsgázó elért eredménye nem éri el a 60%-ot, illetve teljesítményét elégtelenre (1) minősítette a vizsgabizottság.
Felmentés esetén a beszámítás alapjául szolgáló dokumentumban az adott vizsgafeladathoz/vizsgafeladatrészhez, vizsgarészhez rendelt értékelési teljesítményt (érdemjegy, osztályzat, teljesítményszázalék) kell figyelembe venni.
Teljesítményszázalék esetén az érdemjeggyé történő átváltás a komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok értékelési besorolása alapján történik.
Amennyiben a felmentést adó dokumentumokban nincs értékelési eredmény, úgy a vizsgafeladat érdemjegye közepes (megfelelt), illetve szöveges értékelés esetén a „megfelelt” közepes, a „kiválóan megfelelt” jeles érdemjeggyel egyenértékű.

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát
meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Internet hozzáférés

6.4.

Irodai szoftverek

6.5.

Bizonylatok, formanyomtatványok

6.6.

Jogszabály gyűjtemény vagy számítógépes jogtár

6.7.

Adóbevallás kitöltő szoftver (ÁNYK)


7. EGYEBEK

7.1. A modulzáró vizsga kötelező tartalmi elemei:

A vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott szakmai követelménymodulokhoz rendelt 10768-16 Közvetlen adózási feladatok és a 10769-16 Közvetett adózási feladatok gyakorlati modulzáró vizsgatevékenység vizsgafeladatait a szakmai követelményekkel összhangban a szakmai képzést folytató intézmény állítja össze.

10768-16 Közvetlen adózási feladatok és 10769-16 Közvetett adózási feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Megadott feltételek alapján adóbevallás készítése adóbevallást kitöltő szoftver alkalmazásával. A feladat a Közvetlen adózási feladatok és a Közvetett adózási feladatok szakmai követelményei megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja

A gyakorlati vizsgatevékenység a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott és a honlapján közzétett Útmutató alapján kerül lebonyolításra. Az útmutató tartalmazza, hogy milyen módon kell a vizsgázók vizsgafeladatainak megoldásait rögzíteni.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

10766-12 Jogi ismeretekhez kapcsolódó feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Központi szóbeli tételsor alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)

10767-16 Az adózás rendje, adóigazgatási eljárás
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

10770-16 Egyéb adózási feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

10771-16 Számviteli feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

10772-16 Adótanácsadási tevékenység
A vizsgafeladat ismertetése: Központi szóbeli tételsor alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)

7.2. A modulzáró vizsgatevékenységek alóli felmentés feltételei:
A 10771-16 Számviteli feladatok ellátása szakmai követelmény modulhoz rendelt modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenysége alól felmentést kap az, aki mérlegképes könyvelő szakképesítéssel rendelkezik (vállalkozási szakon), vagy 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet alapján a nyilvántartásba vétel szempontjából mérlegképes könyvelő vállalkozási szakterületen. A 10766-16 Jogi ismeretekhez kapcsolódó feladatok szakmai követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsga szóbeli vizsgatevékenysége alól felmentést kap: aki állam- és jogtudományi doktori fokozattal, jogi szakokleveles közgazdász végzettséggel (oklevéllel, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával), vagy a jogi és igazgatási képzési terület jogász egységes, osztatlan mesterképzési szakon felsőoktatási intézményben szerzett diplomával, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával rendelkezik.

Az a jelölt, aki a modulzáró vizsgák valamelyikének korábbi teljesítését hitelt érdemlően igazolja, mentesül a modulzáró vizsga ismételt teljesítésének kötelezettsége alól.
A 7.6. pontban meghatározott korábbi szakmai vizsga eredményeinek beszámítása felmentésre ad jogot a hozzárendelt modulzáró vizsga adott vizsgatevékenységének vizsgafeladata alól.

7.3. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete,
Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete.

7.4. Korábban megszerzett szakmai előképzettség beszámítása:

7.4.1. mérlegképes könyvelő (szakiránytól függetlenül) egy év gyakorlattal, vagy
7.4.2. felsőoktatási intézményben szerzett oklevél
7.4.2.1. a közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet alapján szerzett végzettséggel (oklevéllel, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával), vagy a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet gazdaságtudományok képzési területhez tartozó szakokon szerzett végzettséggel (oklevéllel, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával), vagy a közgazdasági felsőoktatásban folyó szakirányú továbbképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 7/1999. (II. 1.) OM rendelet, valamint jogász, vagy igazgatásszervező végzettséggel (oklevéllel, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával) rendelkezők esetében legalább egy év pénzügyi, vagy számviteli, vagy adóigazgatási, vagy adóoktatási területen szerzett (igazolt) gyakorlat.
7.4.2.2. a 7.4.2.1. pontban fel nem sorolt egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezők esetében legalább három év pénzügyi, vagy számviteli, vagy adóigazgatási, vagy adóoktatási területen szerzett (igazolt) gyakorlat.
Az igazolt gyakorlat a 2.2 pontban meghatározott szakmai előképzettség után érvényesíthető.

7.5. A komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelettől (továbbiakban: Korm. rendelet) eltérő rendelkezések:

A Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésben meghatározottól eltérően a szakmai vizsgát az első vizsgatevékenység napját követő 90 napon belül be kell fejezni.
A Korm. rendelet 35. § (6) bekezdésben meghatározottól eltérően a kijavított és értékelt írásbeli, vagy központi gyakorlati dolgozatot, az eredeti írásbeli, vagy központi gyakorlati vizsgafeladat egy példányát, a javítási-értékelési útmutatókat a vizsga utolsó vizsgafeladatának megkezdése előtt legalább hét nappal el kell juttatni a vizsgaelnökhöz.

7.6. Korábbi szakmai vizsga beszámítása:

A pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet alapján megkezdett szakmai vizsgák eredményes vizsgarészeinek beszámítására 2017. december 31-ig a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsga-egyenértékűségi tábla az irányadó.


A 4. sorszámú Államháztartási mérlegképes könyvelő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 344 02

1.2. Szakképesítés-ráépülés: Államháztartási mérlegképes könyvelő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480

2. EGYÉB ADATOK

2.1 A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző, 54 344 02 Vállalkozási- és bérügyintéző, 54 343 01 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás), 54 344 04 Államháztartási ügyintéző (Továbbiak a 7. fejezetben.)

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%

2.8. Szintvizsga:-

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1 A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

7K26873N_0

 

 

A

 

B

 

C

 

3.1.1.

 

FEOR száma

 

FEOR megnevezése

 

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3614

Számviteli ügyintéző

 

Számviteli ügyintéző

 

3.1.3.

Analitikus könyvelő

 

3.1.4.

Főkönyvi könyvelő

 

3.1.5.

Számviteli előadó

 

3.1.6.

3611

Pénzügyi ügyintéző (a pénzintézeti ügyintéző kivételével

Pénzügyi ügyintéző

 

3.1.7.

Bérszámfejtő

 

3.1.8.

Pénztáros

 

3.1.9.

Számlaellenőr

 

3.1.10.

 

3652

Adó- és illetékhivatali ügyintéző

Adóügyintéző

3.1.11.

3654

Hatósági engedélyek kiadásával foglalkozó ügyintéző

Hatósági ügyintéző

 

3.1.12.

 

4121

Könyvelő (analitikus)

Analitikus könyvelő

 

3.1.13.

 

4122

Bérelszámoló

Bérelszámoló

 

3.1.14.

 

4131

Készlet- és anyagnyilvántartó

Készlet- és anyagnyilvántartó

3.1.15.

1411*

Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője

Számviteli egység vezetője

 

3.1.16.

 

2513*

Könyvvizsgáló, könyvelő, könyvszakértő

Könyvelő

 

3.1.17.

 

2514*

Kontroller

Kontroller, belső ellenőr

 

3.1.18.

 

2521*

Szervezetirányítási elemző, szervező

Szervezetirányítási vezető

*felsőfokú végzettség megléte esetében

3.2 A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 150. § (2) bekezdésében meghatározott könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányítását, vezetését végzi, költségvetési beszámolót készít.
Ellátja az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: államháztartási számviteli jogszabály) hatálya alá tartozó államháztartás szervezeteinél mindazokat a feladatokat, amelyek a könyvviteli szolgáltatás körébe tartoznak.
Kialakítja a számviteli politikát, a könyvviteli elszámolás, a beszámoló készítés rendszerét, módszerét ideértve a belső információs rendszert is.
Ellátja a számlarendhez, a könyvvezetéshez, valamint a beszámoló készítéshez szükséges szabályzatok elkészítésével, rendszeres karbantartásával kapcsolatos feladatokat.
Biztosítja a valóságnak megfelelő belső és külső információk előállítását, szolgáltatását, az elszámolások, az adatok jogszerűségének, szabályszerűségének, megbízhatóságának, bizonylatokkal való alátámasztottságát a számviteli alapelvek betartásával.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    a számviteli politikát, egyéb gazdálkodási szabályzatokat elkészíteni, aktualizálni, vagy abban közreműködni
-    a belső számviteli információs rendszert kialakítani, működtetni, továbbfejleszteni, vagy abban közreműködni
-    a költségvetési tervezési feladatokat ellátni, részletesen megtervezni a költségvetési és finanszírozási bevételeket és kiadásokat, meghatározni az eredeti előirányzatot, ellátni a szükségessé váló előirányzatokat, módosításokat, átadásokat
-    szabályszerűen kialakítani és végrehajtani a kötelezettségvállalást, pénzügyi ellenjegyzést, teljesítés igazolást, érvényesítést, utalványozási folyamatokat
-    alkalmazni az adójogszabályokat, összeállítani az adóbevallást és ellátni az adóellenőrzéssel összefüggő feladatokat
-    ellátni a kincstári számlavezetéshez, hitelezéshez, finanszírozáshoz, ellenőrzéshez, információszolgáltatáshoz kapcsolódó feladatokat
-    elvégezni az államháztartás szervezete tevékenységének ellátása során az adókötelezettséghez kapcsolódó feladatokat
-    ellátni az EU-s támogatások sikeres igénybevételéhez kapcsolódó számviteli feladatokat
-    alkalmazni az államháztartási számviteli jogszabály sajátos értékelési előírásait
-    elvégezni az államháztartás alrendszereinek, valamint alapegységeinek éves beszámolási és időközi adatszolgáltatási kötelezettségéhez kapcsolódó feladatokat
-    végrehajtani az államháztartás szervezete alapításával, átalakításával illetve megszüntetésével kapcsolatos feladatokat
-    ellátni a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások vezetéséhez, valamint egyeztetéséhez kapcsolódó feladatokat
-    hozzájárulni az államháztartás ellenőrzési rendszerének kialakításához működtetéséhez, továbbfejlesztéséhez, alkalmazásához
-    támogatni az ellenőrök tevékenységét, az ahhoz szükséges kapcsolódó dokumentumokat előállítani
-    ellátni az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó általános elemzési feladatokat
-    az államháztartás szervezete vagyoni, pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetét elemezni és értékelni

3.3 Kapcsolódó szakképesítések

7K26873N_1

 

 

A

 

B

 

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 344 01

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

szakképesítés

3.3.4.

54 344 02

Vállalkozási és bérügyintéző

szakképesítés

3.3.5.

54 343 01

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

szakképesítés

3.3.6.

54 344 04

Államháztartási ügyintéző

szakképesítés

3.3.7.

55 344 01

Adótanácsadó

szakképesítés-ráépülés

3.3.8.

55 344 04

Ellenőrzési szakelőadó

szakképesítés-ráépülés

3.3.9.

55 344 05

IFRS mérlegképes könyvelő

szakképesítés-ráépülés

3.3.10.

55 344 06

Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő

szakképesítés-ráépülés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

7K26873N_2

 

 

A

 

B

4.1.

 

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

 

azonosító száma

megnevezése

4.3.

 

10773-12

 

Jogi feladatok a gyakorlatban

4.4.

 

10774-16

 

Pénzügyi feladatok ellátása

4.5.

 

10775-16

 

Adózási feladatok ellátása

4.6.

 

10776-16

 

Államháztartási gazdálkodási feladatok ellátása

4.7.

 

10777-16

 

Államháztartási számviteli feladatok ellátása

4.8.

 

11886-16

 

Számviteli szervezési feladatok gyakorlata

4.9.

 

10779-16

 

Államháztartási elemzési - ellenőrzési feladatok ellátása


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén: az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

7K26873N_3

 

 

A

 

B

 

C

 

5.2.1.

 

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

 

azonosító száma

 

megnevezése

 

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

 

10773-12

 

Jogi feladatok a gyakorlatban

 

szóbeli

 

5.2.4.

 

10774-16

 

Pénzügyi feladatok ellátása

 

írásbeli

 

5.2.5.

 

10775-16

 

Adózási feladatok ellátása

 

írásbeli

 

5.2.6.

 

10776-16

Államháztartási gazdálkodási feladatok ellátása

 

írásbeli

 

5.2.7.

 

10777-16

Államháztartási számviteli feladatok ellátása

 

gyakorlati

 

5.2.8.

 

11886-16

Számviteli szervezési feladatok gyakorlata

 

írásbeli

 

5.2.9.

 

10779-16

Államháztartási elemzési - ellenőrzési feladatok ellátása

 

írásbeli


A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha valamennyi követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 60%-os szinten teljesíti.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Államháztartási számviteli feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: a központi gyakorlati feladatlap a számviteli feladatok ellátásához kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja, kiemelten az alábbi követelményekhez kapcsolódó feladatokat: az államháztartási számviteli jogszabály előírásainak, valamint a számviteli törvény államháztartási szervezetekre vonatkozó előírásainak gyakorlati alkalmazása. A gazdasági események könyvelése a főkönyvi számlákon. Az elszámolások bizonylati rendje, az analitikus nyilvántartás követelményei. Az év végi zárlati feladatok végrehajtása. Az éves költségvetési beszámoló összeállítása. Az államháztartásban sajátosan előforduló számviteli esetek elszámolása a gyakorlatban.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Államháztartási elemzési - ellenőrzési feladatok

A) Elemzési feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: az elemzési feladatok ellátásához kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja, kiemelten az alábbi követelményekhez kapcsolódó feladatokat: az államháztartási szervezet tevékenységének, ellátási színvonalának értékelése, elemzése, valamint a rendelkezésre álló erőforrások hasznosításának vizsgálata, a költségvetési beszámoló, ezen belül az intézmény vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének elemzése, kiemelten az alaptevékenység maradvány és vállalkozási maradvány vizsgálata.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

B) Ellenőrzési feladatok
A vizsgafeladat ismertetése: az ellenőrzési feladatok ellátásához kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja, kiemelten az alábbi követelményekhez kapcsolódó feladatokat: a számviteli és adózási önellenőrzésekhez kapcsolódó esettanulmány alapján szakszerű dokumentumok előállítása, illetve az államháztartás szervezetét ellenőrző szervek (belső ellenőr, irányító szerv, Kincstár, KEH, EUTAF, ÁSZ, könyvvizsgáló, adóhatóságok) által tett ellenőrzési megállapításokhoz kapcsolódó dokumentumok elkészítése.

A vizsgafeladat időtartam: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Államháztartási gazdálkodási - számviteli – elemzési - ellenőrzési feladatok

A) Államháztartási gazdálkodási feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: az államháztartási gazdálkodási feladatok ellátása követelménymodul szakmai ismereteinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc) A vizsgafeladat aránya: 10%

B) Államháztartási számviteli feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: az államháztartási számviteli feladatok ellátása követelménymodul szakmai ismereteinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 10%

C) Államháztartási elemzési-ellenőrzési feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: az államháztartási elemzési és ellenőrzési feladatok ellátásához kapcsolódó szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladat aránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és az értékelésre vonatkozó szabályokat a szakképesítésért felelős miniszter a honlapján közzéteszi.
A modulzáró vizsga vizsgatevékenységének szabályszerűségét a vizsgabizottság egy tagja utólag, de legfeljebb a komplex szakmai vizsga megkezdése előtti 5. napig ellenőrizheti és a kiadott központi értékelési útmutatótól eltérő javítás esetén felülbírálja.
A vizsgatevékenységek vizsgaidőpontjai tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsganaptár az irányadó.

A szakképesítésért felelős miniszter a szakmai vizsga megkezdése előtt legalább 30 nappal a honlapján mindenki által hozzáférhető módon közzéteszi a szóbeli tételsorokat.
A szakmai vizsgán kizárólag a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közzétett segédeszközök használhatóak.

5.5 A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:
A központi gyakorlati vizsgatevékenység vizsgafeladata csak akkor eredményes, ha a vizsgázó az államháztartási számviteli feladatok gyakorlati vizsgatevékenységet legalább 60%-os szinten teljesíti.
A központi írásbeli vizsgatevékenység csak akkor kezdhető meg, ha a gyakorlati vizsgatevékenység vizsgafeladatát a vizsgázó legalább 60%-os szinten teljesítette.
A szóbeli vizsgatevékenység csak akkor kezdhető meg, ha a központi írásbeli vizsgatevékenység vizsgafeladatait a vizsgázó külön-külön legalább 60%-os szinten teljesítette.
A szóbeli vizsgatevékenység csak akkor eredményes, ha a vizsgázó a szóbeli vizsgatevékenységek vizsgafeladatait külön-külön legalább 60%-os szinten teljesítette.

A komplex szakmai vizsga egyes vizsgatevékenységhez rendelt vizsgafeladatok/vizsgafeladatrészek érdemjegye az elért %-os teljesítmények alapján::

90-100% jeles (5)
80-89% jó (4)
70-79% közepes (3)
60-69% elégséges (2)
0-59% elégtelen (1)

Amennyiben minden vizsgafeladat/vizsgafeladatrész eredményes, úgy a komplex szakmai vizsga osztályzatát a vizsgafeladatonként/vizsgafeladatrészenként elért érdemjegyek vizsgafeladat arányával súlyozott átlaga alapján két tizedesre kerekítve, az általános szabályok szerint (0,50-től felfelé) kell meghatározni.

Sikertelen a komplex szakmai vizsga, ha annak bármelyik vizsgatevékenységéhez rendelt vizsgafeladatának/vizsgafeladatrészének érdemjegye elégtelen (1).
Javítóvizsgát abból a vizsgafeladatból/vizsgafeladatrészből kell tenni, amelyből a vizsgázó elért eredménye nem éri el a 60%-ot, illetve teljesítményét elégtelenre (1) minősítette a vizsgabizottság.

Felmentés esetén a beszámítás alapjául szolgáló dokumentumban az adott vizsgafeladathoz/vizsgafeladatrészhez, vizsgarészhez rendelt értékelési teljesítményt (érdemjegy, osztályzat, teljesítményszázalék) kell figyelembe venni. Teljesítményszázalék esetén az érdemjeggyé történő átváltás a komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok értékelési besorolása alapján történik.
Amennyiben a felmentést adó dokumentumokban nincs értékelési eredmény, úgy a vizsgafeladat érdemjegye közepes (megfelelt), illetve szöveges értékelés esetén a „megfelelt” közepes, a „kiválóan megfelelt” jeles érdemjeggyel egyenértékű.

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

7K26873N_4

 

 

A

6.1.

 

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

 

Iratrendezők

6.3.

 

Irodatechnikai eszközök

6.4.

 

Számítógép

6.5.

 

Szkenner

6.6.

 

Nyomtató

6.7.

 

Szoftverek

6.8.

 

Internet hozzáférés

6.9.

 

Kommunikációs eszközök

 

6.10.

 

Ügyintézési eljárásrend

 

6.11.

 

Formanyomtatványok

 

6.12.

 

Jogszabály gyűjtemény


7. EGYEBEK

7.1. A modulzáró vizsga kötelező tartalmi elemei:
A vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott szakmai követelménymodulokhoz rendelt 10777-16 Államháztartási számviteli feladatok ellátása modulzáró vizsga gyakorlati, a 10776-16 Államháztartási gazdálkodási feladatok ellátása, a 10779-16 Államháztartási elemzési - ellenőrzési feladatok ellátása és a 11886-16 Számviteli szervezési feladatok gyakorlata modulzáró vizsga írásbeli modulzáró vizsgatevékenység vizsgafeladatait a szakmai követelményekkel összhangban a szakmai képzést folytató intézmény állítja össze.

10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban
A vizsgafeladat ismertetése: Központi szóbeli tételsor alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
Időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)

10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
Időtartama: 120 perc

10775-16 Adózási feladatok ellátása
A vizsgafeladat ismertetése: Központi írásbeli feladatlap alapján, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
Időtartama: 120 perc

7.2. A modulzáró vizsgatevékenységek alóli felmentés feltételei:

A 10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban alkalmazása szóbeli modulzáró vizsgatevékenység alóli felmentés feltétele: állam- és jogtudományi doktori fokozat.
A közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet szerinti képzésekben az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával, valamint a közgazdasági felsőoktatásban folyó szakirányú továbbképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 7/1999. (II. 1.) OM rendelet alapján szerzett oklevéllel rendelkező felmentést kap a következő modulzáró vizsgák szóbeli és írásbeli vizsgatevékenységek alól:
10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban,
10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása.

A felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti gazdaságtudományok képzési terület üzleti képzési ágon felsőoktatási intézményben az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával rendelkező felmentést kap a következő modulzáró vizsga szóbeli és írásbeli vizsgatevékenységek alól:
10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban
10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása.

A felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti gazdaságtudományok képzési terület üzleti képzési ágon pénzügy és számvitel alapszakon, valamint számvitel mesterszakon, továbbá gazdasági szakképzés közgazdásztanár szakképzettség pénzügy és számvitel szakirányon felsőoktatási intézményben az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsgával rendelkező felmentést kap a következő modulzáró vizsgák szóbeli és írásbeli vizsgatevékenységek alól:
10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban,
10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása,
10775-16 Adózási feladatok ellátása.

Az a jelölt, aki rendelkezik az Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő, vagy a Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépüléssel felmentést kap a következő modulzáró vizsgák szóbeli és írásbeli vizsgatevékenységek alól:
10773-12 Jogi feladatok a gyakorlatban,
10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása,
10775-16 Adózási feladatok ellátása.

Az a jelölt, aki a felsőfokú iskolai végzettsége alapján tejesítette az Adótanácsadó szakképesítés-ráépülés szakmai előképzettség bemeneti feltételeit és az Adótanácsadó komplex szakmai vizsgáit sikeresen teljesítette, felmentést kap a 10775-16 Adózási feladatok ellátása modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenysége alól.

Az a jelölt, aki a modulzáró vizsgák valamelyikének korábbi teljesítését hitelt érdemlően igazolja, mentesül a modulzáró vizsga ismételt teljesítésének kötelezettsége alól.

Mentesül a 10774-16 Pénzügyi feladatok ellátása modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenység teljesítése alól 2019. december 31-ig az a jelölt, aki a 10774-12 Pénzügyi feladatok ellátása modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenység teljesítését hitelt érdemlően igazolja.

Mentesül a 10775-16 Adózási feladatok ellátása modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenység teljesítése alól 2019. december 31-ig az a jelölt, aki a 10775-12 Adózási feladatok ellátása modulzáró vizsga gyakorlati vizsgatevékenység teljesítését hitelt érdemlően igazolja.

A 7.7. pontban meghatározott korábbi szakmai vizsga eredményeinek beszámítása felmentésre ad jogot a hozzárendelt modulzáró vizsga adott vizsgatevékenységének vizsgafeladata alól.

7.3 A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok/ vizsgafeladatrészek alóli felmentés feltételei:

A 7.7. pontban meghatározott korábbi szakmai vizsga eredményeinek beszámítása felmentésre ad jogot a hozzárendelt komplex szakmai vizsga adott vizsgatevékenységének vizsgafeladata/vizsgafeladatrésze alól.

7.4. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet: Magyar Könyvvizsgálói Kamara,
Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete.

7.5. Korábban megszerzett szakmai előképzettség beszámítása:

7.5.1. korábban megszerzett Mérlegképes könyvelő szakképesítés, vagy aki a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásába vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet alapján a nyilvántartásba vétel szempontjából mérlegképes könyvelő, vagy

7.5.2. felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) iskolai végzettség esetében, - amennyiben nem közgazdasági felsőoktatásban szerzett végzettség (oklevél, vagy az oklevél kibocsátásának feltételeként letett záróvizsga) - legalább két legalább két év pénzügyi, vagy számviteli területen szerzett (igazolt) gyakorlat, vagy

7.5.3. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, a számviteli szabályozásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések valamelyike (kivétel nonprofit menedzser, pénzügyőr, valutapénztáros és valutaügyintéző, vám-, jövedéki és termékdíj ügyintéző, közösségi civilszervező szakképesítés), vagy

7.5.4. az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet szerinti a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések, továbbá az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, a számviteli szabályozásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések valamelyike (kivétel nonprofit menedzser, pénzügyőr, valutapénztáros és valutaügyintéző, vám-, jövedéki és termékdíj ügyintéző, közösségi civilszervező szakképesítés), vagy

7.5.5. az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet szerinti a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések valamelyike (kivétel valutapénztáros, vámkezelő, vámügyintéző, jövedéki ügyintéző szakképesítés), vagy

7.5.6. a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről szóló 39/2012. (XI.21.) EMMI rendelet szerinti gazdaságtudományok képzési területen pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzésben szerzett (kivétel felsőfokú nonprofit pénzügyi és számviteli közgazdász-asszisztens angol nyelven Nonprofit Finance and Accounting Economist Assistant és felsőfokú pénzintézeti közgazdász-asszisztens angol nyelven Banking Economist Assistant) szakképzettség.

7.6. A komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelettől (továbbiakban: Korm. rendelet) eltérő rendelkezések
A Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésben meghatározottól eltérően a szakmai vizsgát az első vizsgatevékenység napját követő 90 napon belül be kell fejezni.
A Korm. rendelet 35. § (6) bekezdésben meghatározottól eltérően a kijavított és értékelt írásbeli, valamint központi gyakorlati dolgozatot, az eredeti írásbeli és központi gyakorlati vizsgafeladat egy példányát, a javítási-értékelési útmutatókat a vizsga utolsó vizsgafeladatának megkezdése előtt legalább hét nappal el kell juttatni a vizsgaelnökhöz.

7.7. Korábbi szakmai vizsga beszámítása
A pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet alapján megkezdett szakmai vizsgák eredményes vizsgarészeinek beszámítására 2017. december 31-ig a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsga-egyenértékűségi tábla az irányadó.


Az 5. sorszámú Általános laboráns megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 524 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Általános laboráns

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség,
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Vegyipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:-

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3115

Vegyésztechnikus

Festékvizsgáló laboráns
Gyógyszeripari (finomvegyipari) laboráns
Gyógyszervizsgáló laboráns
Laborasszisztens, vegyészet
Vegyészeti laboráns

3.1.3.

3113

Élelmiszer-ipari technikus

Élelmiszeripari laboráns

3.1.4.

3134

Környezetvédelmi technikus

Környezetvédelmi és vízminőségi laboráns
Szennyvízlaboráns
Víz és légtérvizsgáló laboráns
Vízminőségvizsgáló laboráns


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az általános laboráns vegyipari jellegű laboratóriumban leírások, szabványok alapján felsőbb szakmai irányítás és felügyelet mellett végzi munkáját. Elvégzi a vizsgálatokhoz szükséges mintavételezést, és előkészíti a mintákat vizsgálatra. Gondoskodik a vegyipari laboratórium rendjéről, az eszközök tisztaságáról. Vegyipari vizsgálati laboratóriumban fizikai vizsgálatokat, valamint klasszikus analitikai elemzéseket készít elő és végez.
Közreműködik az anyagok laboratórium körülmények közötti előállításában, a munka előkészítésében. Munkáját a vegyipari munkavédelmi és speciális környezetvédelmi előírások betartásával végzi.
A részszakképesítéssel rendelkező vegyipari üzemi- és kutató laboratóriumokban alapvető laboratóriumi tevékenységeket végezhet szakmai irányítás mellett.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

–    előkészíteni a vizsgálatokhoz szükséges vegyszereket, anyagokat, eszközöket
–    meggyőződni a munkavédelmi eszközök meglétéről és használhatóságáról
–    mintákat venni vagy átveszi a vizsgálandó mintákat
–    vegyipari laboratóriumi vizsgálatok előkészítését végezni
–    vegyipari laboratóriumban, vagy külső helyszínen elvégezni a minták előírás szerinti vizsgálatait
–    minőségi és mennyiségi analitikai munkát végezni
–    vegyipari laboratóriumi szabvány vizsgálatokat végezni
–    preparatív laboratóriumi munkát végezni
–    elvégezni a szilárd anyagok, folyadékok és a gázok mennyiségi és minőségi elemzésével kapcsolatos előkészítő munkát
–    egyszerű műszeres analitikai méréseket elvégezni
–    dokumentációs feladatokat végezni
–    gondoskodni a laboratórium általános rendjéről
–    elvégezni a laboratóriumi eszközök, berendezések rá vonatkozó karbantartási feladatait
–    alkalmazni és betartani a környezetvédelmi előírásokat, és szabványokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó alap-szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

54 524 03

Vegyész technikus

szakképesítés

 

34 524 02

Vegyipari rendszerkezelő

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11797-16

Laboratóriumi feladatok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

 

A szakképesítés szakmai követelménymodulja

5.2.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.2.

11797-16

Laboratóriumi feladatok

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Általános laboráns feladatok

A vizsgafeladat ismertetése:
Anyagminta feldolgozása, vizsgálatra előkészítése (oldás, feltárás, törzsoldat-készítés), fizikai mérések végzése, oldatok készítése, klasszikus analitikai mérések végzése, műszeres analitikai mérések (pH-mérés, konduktometriás és refraktometriás mérés), preparátumok előállítása, az eredmények értékelése, dokumentálása. Egyéni és kollektív munkavédelmi eszközök használata.

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Munka- és környezetvédelmi feladatok

A vizsgafeladat ismertetése:
Munkavédelmi-, biztonságtechnikai- és tűzvédelmi faladatok ismertetése. Vegyi anyagok környezetre gyakorolt hatásai, légszennyezők, vizek szennyezői, vízminőségi adatok, talajszennyezések bemutatása.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A részszakképesítéssel kapcsolatos előírások http:// nive.hu/ című weblapon érhetők el a Vizsgák menüpontban.

A gyakorlati vizsgatevékenység a feladat jellegének megfelelő felszereltségű vegyipari laboratóriumban kerül végrehajtásra. A gyakorlati vizsgarészen számológép, számítógép, függvénytáblázat, periódusos rendszer,
műszerek kezelési leírása, szükséges táblázatok katalógusok, mérési leírások, receptek, előíratok használhatók.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

Eszközjegyzék, felszerelések megnevezése

6.2.

Fizikai és kémiai vizsgálatok elvégzésének eszközeivel, műszereivel, szerves preparatív laboratóriumi eszközökkel felszerelt laboratórium, az elektromos- és gázhálózat kiépítése mellett vákuum vételi lehetőséggel, vegyifülkével (elszívó berendezés), ioncserélt víz előállítására alkalmas készülékkel.
Egyéni védőeszközök (gumikesztyű, védőszemüveg, munkaköpeny)
Informatikai felszereltség: számítógép, nyomtató, szövegszerkesztő, táblázatkezelő szoftverek.


7. EGYEBEK
A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Asztalos

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300


2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Faipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7223

Bútorasztalos

Általános asztalos

3.1.3.

Beépített bútor helyszíni szerelője

3.1.4.

Beépítettbútor-készítő

3.1.5.

Bútorgyártó

3.1.6.

Bútorjavító

3.1.7.

Díszlet-asztalos

3.1.8.

Egyedibútor-készítő

3.1.9.

7514

Épületasztalos

Ablakgyártó

3.1.10.

Ablakkeret-készítő

3.1.11.

Ablakszerelő

3.1.12.

Ajtótokkészítő

3.1.13.

Épületasztalos

3.1.14.

Épület-karbantartó asztalos

3.1.15.

Faburkolat-felrakó

3.1.16.

Nyílászáró beépítő

3.1.17.

Nyílászáró gyártó asztalos

3.1.18.

Parkettakészítő


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az asztalos fő feladatköre a faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    betartani a munkavédelmi előírásokat
-    gépeket, szerszámokat ellenőrizni, beállítani
-    helyszíni felmérést végezni
-    faipari alapszerkezeteket készíteni
-    asztalosipari alapszerkezeteket szerelni
-    helyszíni szerelést végezni
-    korpuszbútorokat, tároló bútorokat gyártani
-    asztalokat gyártani
-    ülőbútorokat készíteni
-    fekvőbútorokat készíteni
-    kiegészítő bútorokat gyártani
-    irodai bútorokat gyártani
-    beépített bútorokat készíteni
-    ajtókat és ablakokat készíteni
-    lépcsők és korlátok készítését végezni
-    egyéb asztalosipari termékeket gyártani
-    épületasztalosipari szerkezeteket elhelyezni és rögzíteni
-    épületasztalosipari szerelvényeket, vasalatokat felszerelni, beállítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 543 02

Faipari gépkezelő

részszakképesítés

3.3.4.

31 543 01

Famegmunkáló

részszakképesítés

3.3.5.

21 543 01

Asztalosipari szerelő

részszakképesítés

3.3.6.

35 543 01

Műbútorasztalos

szakképesítés-ráépülés




4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

4.4.

10225-12

Asztalosipari szerelés

4.5.

10226-12

Asztalosipari termékek gyártása

4.6.

11371-12

Biztonságos munkavégzés

4.7.

10228-12

Gépkezelés

4.8.

10229-12

Gyártáselőkészítés feladatok

4.9.

11497-12

Foglalkoztatás I

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Vizsgaremek elkészítése.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

gyakorlati

5.2.4.

10225-12

Asztalosipari szerelés

gyakorlati

5.2.5.

10226-12

Asztalosipari termékek gyártása

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

11371-12

Biztonságos munkavégzés

írásbeli

5.2.7.

10228-12

Gépkezelés

gyakorlati

5.2.8.

10229-12

Gyártáselőkészítés feladatok

írásbeli

5.2.9.

11497-12

Foglalkoztatás I

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II

írásbeli

5.2.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázónak az általa választott és a vizsgát szervező intézmény által
jóváhagyott bútor- vagy épületasztalos-ipari terméket kell készítenie a műszaki dokumentációjával együtt.

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya a gyakorlati vizsgatevékenységen belül: 25 %
B) A vizsgafeladat megnevezése: Gépkezelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Gép és szerszám kiválasztása, működtetése, meghatározott alkatrész gépi
megmunkálása

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya a gyakorlati vizsgatevékenységen belül: 17 %
C) A vizsgafeladat megnevezése: Famegmunkálási feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Műszaki rajz és műszaki leírás alapján faipari termék készítése kézi és gépi technológia alkalmazásával

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya a gyakorlati vizsgatevékenységen belül: 33 %
D) A vizsgafeladat megnevezése: Asztalosipari szerelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Alkatrészek összeállítása, asztalos szerkezet összeállítása, vasalatok, szerelvények felszerelése

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya a gyakorlati vizsgatevékenységen belül: 25 %
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%


5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szerkezettan-szakrajz, technológia, anyagismeret

A vizsgafeladat ismertetése: Faipari szakrajz és asztalosipari szerkezeti rajz készítése, kézi és gépi technológiák, szakmai számítás, faanyagismeret, ragasztás-, felületkezelés anyagai, technológiái

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%


5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Munkavédelmi és technológiai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %


5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A vizsgaremekre vonatkozó előírások:
A vizsgaremek és annak dokumentációjának elkészítése és beadása, nappali rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napon, felnőttképzés esetén a vizsgára jelentkezéskor történik.
A vizsgaremeket a vizsgabizottság csak kész állapotban tudja értékelni.

Műszaki dokumentációra vonatkozó előírások:
A műszaki dokumentációnak tartalmazni kell a vizsgaremekhez tartozó műszaki rajzokat, szabásjegyzéket, anyagnormát, műszaki leírást, gyártási folyamatábrát, általános technológiai leírást, és árkalkulációt.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –



6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Asztalosipari kéziszerszámok

6.3.

Asztalosipari kézi kisgépek

6.4.

Asztalosipari telepített megmunkálógépek

6.5.

Mérőeszközök

6.6.

Számítógép

6.7.

Szoftver

6.8.

Faipari CNC megmunkálógépek

6.9.

Szerelőszerszámok



7. EGYEBEK
A 7. sorszámúAsztalosipari szerelő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK


1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 21 543 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Asztalosipari szerelő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360


2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: befejezett iskolai végzettséget nem igényel

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7223

Bútorasztalos

Asztalosipari szerelő

3.1.3.

Beépített bútor helyszíni szerelője

3.1.4.

7514

Épületasztalos

Ablakszerelő

3.1.5.

Faburkolat-felrakó

3.1.6.

Nyílászáró beépítő

3.1.7.

Redőny, harmonikaajtó szerelő



3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az asztalosipari szerelő bútorok, nyílászárók, lépcsők, előszobafalak, falburkolatok, válaszfalak, térelválasztók, mennyezetek, álfödémek és egyéb bútor-és épületasztalos szerkezetek, nyílászáró szerkezetek, tolóajtók, harmonika ajtók helyszíni szerelését, javítását, beépítését, cseréjét végzi


A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    betartani a munkavédelmi előírásokat
-    gépeket, szerszámokat ellenőrizni, beállítani
-    faipari alapszerkezeteket készíteni
-    szerelési dokumentációt értelmezni
-    előszerelési műveleteket végezni
-    asztalosipari alapszerkezeteket szerelni
-    épületasztalos szerkezeteket szerelni, nyílászárókat beépíteni
-    összeállítani a terméket a technológiai sorrend, illetve a szerelési utasítás szerint
-    helyszíni szerelést végezni.


3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 543 02

Asztalos

szakképesítés



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11371-12

Biztonságos munkavégzés

4.4.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

4.5.

10225-12

Asztalosipari szerelés



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11371-12

Biztonságos munkavégzés

írásbeli

5.2.4.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

gyakorlati

5.2.5.

10225-12

Asztalosipari szerelés

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.


5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Asztalosipari szerelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Alkatrészek összeállítása, asztalos szerkezet összeállítása, vasalatok, szerelvények felszerelése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –


5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Munkavédelmi és technológiai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott modulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)
A vizsgafeladat aránya: 30 %


5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában


5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Asztalosipari kéziszerszámok

6.3.

Asztalosipari kézi kisgépek

6.4.

Asztalosipari telepített megmunkálógépek

6.5.

Mérőeszközök

6.6.

Szerelőszerszámok



7. EGYEBEK
A 8. sorszámú Audio- és vizuáltechnikai műszerészmegnevezésű szakképesítés-ráépülésszakmai és vizsgakövetelménye

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 522 01

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Audio- és vizuáltechnikai műszerész

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720


2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: –

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: 34 522 01 Elektronikai műszerész

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: –


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7341

Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Akkumulátor-javító és kezelő

3.1.3.

Autóelektronikai műszerész

3.1.4.

Elektromos gép- és készülékszerelő

3.1.5.

Elektronikai műszerész

3.1.6.

Automatikai műszerész

3.1.7.

Híradástechnikai műszerész

3.1.8.

Ügyvitel-technikai műszerész

3.1.9.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Antennaszerelő


3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
Az audio- és vizuáltechnikai műszerész elektromos, elektronikus, távközlési és szórakoztató-elektronikai
készülékek, berendezések és műszerek bemérését, javítását és karbantartását végzi.


A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:
-    ellenőrizni a villamos alkatrészek paramétereit
-    beültetni az elektronikai alkatrészeket
-    beforrasztani az alkatrészeket
-    beszerelni a mechanikai alkatrészeket
-    elvégezni a leírásban előírt bekötéseket, huzalozásokat
-    feszültség alá helyezni az áramkört, készüléket
-    egyszerű alapáramköri jellemzőket számítással meghatározni
-    dokumentációk alapján összeállítani a mérőrendszert
-    dokumentációk és utasítások alapján méréseket végezni
-    dokumentáció alapján hibakeresést végezni
-    számítógépes tesztprogramokat futtatni
-    mérés alapján elvégezni az áramköri jellemzők szükséges beállításait
-    útmutatás alapján behatárolni a hibás áramköri egységet, elemet
-    a behatárolt hibás modult, áramköri elemet kicserélni
-    jegyzőkönyvet készíteni a mérési eredményekről és a javítási munkáról
-    segítséggel behatárolni a hibás áramköri egységet
-    segítséggel megkeresni a hibás alkatrészt
-    behatárolt hibás egységet, modult kicserélni
-    behatárolt hibás alkatrészt kicserélni
-    utasítások alapján ellenőrzési feladatokat végezni
-    műszaki leírások alapján elvégzni az előírt beállításokat
-    jegyzőkönyvet készíteni a javítási munka feladatairól
-    készre szerelni a készüléket, berendezést
-    ellenőrizni a kész berendezés helyes működését
-    előírás szerint dokumentálni az elvégzett feladatokat


3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 522 03

Elektronikai műszerész

szakképesítés



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11266-12

Audio- és vizuáltechnika



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11266-12

Audio- és vizuáltechnika

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szórakoztató-elektronikai berendezés javítása

A vizsgafeladat ismertetése:
Szórakozatató-elektronikai berendezések (pl. TV, házimozi rendszer, videomagnó, CD, DVD, HIFI, MP3 lejátszó, autó-HIFI) szakszerű üzembe helyezése, kezelés, beállítások elvégzése. Szórakozatató-elektronikai készülékben egyszerű hibakeresés, hibajavítás, műszeres ellenőrzés és dokumentálás.
A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Híradástechnikai áramkörök és készülékek
A vizsgafeladat ismertetése:
Számolási elektrotechnikai/elektronikai és digitális technikai feladatok megoldása az audio- és vizuáltechnika témakörből

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%


5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –


5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában


5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Nyomtató

6.4.

Szimulációs szoftverek

6.5.

Villamosipari kéziszerszámok, eszközök

6.6.

Kézi kisgépek

6.7.

Villamosipari mérőműszerek és diagnosztikai eszközök


7. EGYEBEK
A 9. sorszámú Autógyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Autógyártó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300


2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8211

Mechanikaigép-összeszerelő

Gépjármű-összeszerelő

3.1.3.

Gyártósori összeszerelő

3.1.4.

Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő

3.1.5.

Motorkészítő

3.1.6.

Automata összeszerelő gépsor kezelője

3.1.7.

Fémtermék-összeszerelő

3.1.8.

Karosszéria összeszerelő

3.1.9.

Finommechanikai összeszerelő


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az Autógyártó mechanikai gépeket (pl. motorokat, gépjárműveket), géprészleteket állít elő szakaszos vagy folyamatos gyártósoron. Munkájával kapcsolatosan ellenőriz, karbantart, dokumentál és anyagmozgatást végez.
Tevékenységét egyénileg vagy szerelőcsoportokban gyártási folyamatok keretén belül végzi.
A gyártási folyamat tagjaként közvetlenül részt vesz a folyamatbiztosításban, a minőségi szabványok betartásában és a folyamatok, a gyártási minőség és a munkabiztonság folyamatos korszerűsítési tevékenységeiben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    gyártási folyamatokat biztosító utasításokat és információkat használni
-    tevékenységeihez meghatározott gépeket, szerelő- és segédberendezéseket, szállító eszközöket és szerszámokat használni
-    az általa használt berendezéseken, gépeken és eszközökön a beállítást, ápolást és karbantartást végezni
-    elektromos és fémipari kéziszerszámokat használni
-    mérőeszközöket kezelni
-    gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről
-    anyagmozgató eszközöket használni
-    speciális technológiai berendezéseket kezelni
-    gépjármű részegységeket be-, vagy kiszerelni
-    végellenőrzéseket végezni, dokumentálni
-    automata vagy félautomata összeszerelő gépsorokat kezelni és felügyelni
-    forgácsoló szerszámgépeket kezelni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-



4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10161-12

Autógyártó feladatok

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.6.

10164-12

Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

4.7.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10161-12

Autógyártó feladatok

gyakorlati

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

gyakorlati, szóbeli

5.2.6.

10164-12

Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

szóbeli

5.2.7.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Részegységek vizsgálata és ki-vagy beszerelése

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg gyakorló-oktató motoron, az általa megismert technológia felhasználásával. Adott részegység ki- vagy beszerelés elvégzésével. Az adott részegység kiszerelése után vagy beszerelése előtt, a vizsgázó elvégzi a részegység     ellenőrzését, vizsgálatát és a kísérő dokumentáció kitöltését. Összetett lemezalkatrész készítése adott műszaki dokumentáció alapján.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10163-12 Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és 10164-12 Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok követelményrészekhez tartozó témaköröket tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában


5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Elsősegélynyújtás eszközei

6.3.

Mechanikus mérőeszközök

6.4.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.5.

Anyagmozgató gépek, eszközök

6.6.

Elektromos mérőeszközök

6.7.

Szerelőállványok

6.8.

Gyártási dokumentumok

6.9.

Gépjárművek fődarabjai, részegységei

6.10.

Szerszámgépek

6.11.

Demonstrációs darabok

6.12.

Számítógépek (programcsomagok, szimulációs szoftverek)

6.13.

Alkatrésztároló és adagoló rendszerek

6.14.

Szerelő célszerszámok

6.15.

Futószalag vezérlő

6.16.

Szerelő célgépek

6.17.

Számítógépes mérőeszközök

6.18.

Csavarbehajtó

6.19.

Számítógép vezérlésű forgácsológépek

6.20.

Speciális megmunkáló gépek, célgépek

6.21.

Fémipari kéziszerszámok



7. EGYEBEK


A 10. sorszámú Automatikai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Automatikai technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300


2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra
3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3122

Villamosipari technikus
(elektronikai technikus)

Gyengeáramú villamosipari technikus

3.1.3.

Jelzőberendezés-technikus

3.1.4.

3121

Villamosipari technikus
(energetikai technikus)

Ipari elektronikai technikus

3.1.5.

3190

Egyéb műszaki foglalkozású

PLC programozó

3.1.6.

7341


Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Automatikai műszerész

3.1.7.

Biztosítóberendezés műszerész

3.1.8.

Elektroműszerész

3.1.9.

Elektronikai műszerész


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az automatikai technikus feladata az automatizált gépek, berendezések és rendszerek szerelése, üzembehelyezése, karbantartása és javítása. Ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Alkalmazza a pneumatikai, elektropneumatikai és hidraulikai elemeket. PLC programot ír, módosít, bevonja a PLC-t a hibakeresés folyamatába.
Ipari robotok beállítása, programozása alapszinten. NC gépek hibadiagnosztikája, javítása, Elektronikus villamos hajtások telepítése, beüzemelése, üzemeltetése
A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    üzembe helyezni az automatikai berendezést
-    automatikai berendezéseket üzemeltetni, javítani, karbantartani
-    automatikai berendezéseken műszeres méréseket végezni
-    készülék-átalakítási munkákat végezni
-    részt venni az új technológiák bevezetésében
-    magas automatizáltságú berendezéseket kezelni
-    karbantartási, javítási munkákat irányítani
-    PLC programozást végezni
-    paramétereket beállítani, diagnosztizálni
-    hidraulikai eszközöket telepíteni, üzemeltetni
-    pneumatikai, elektropneumatikai eszközöket telepíteni, üzemeltetni
-    ipari robotokat beállítani, alapszinten programozni
-    NC gépeken hibát diagnosztizálni, és alapvető beállításokat elvégezni
-    Elektronikus villamos hajtásokat telepíteni, beüzemelni, üzemeltetni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 523 01

PLC programozó

részszakképesítés

3.3.4.

55 523 07

Járműipari karbantartó technikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

34 522 01

Elektromechanikai műszerész

azonos ágazat

3.3.6.

34 522 02

Elektromos gép- és készülékszerelő

azonos ágazat

3.3.7.

34 522 03

Elektronikai műszerész

azonos ágazat

3.3.8.

54 523 02

Elektronikai technikus

azonos ágazat

3.3.9.

54 522 01

Erősáramú elektrotechnikus

azonos ágazat

3.3.10.

54 523 03

Közlekedésautomatikai műszerész

azonos ágazat

3.3.11.

34 523 01

Mechatronikus-karbantartó

azonos ágazat

3.3.12.

34 522 04

Villanyszerelő

azonos ágazat

3.3.13.

55 523 06

Háztartási gépszerviz szaktechnikus

szakképesítés-ráépülés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-16

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10005-16

Villamosipari alaptevékenységek

4.5.

10003-16

Irányítástechnikai alapok

4.6.

10004-16

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek

4.7.

10002-16

Ipari gyártórendszerek

4.8.

10001-16

Ipari folyamatok irányítása PLC-vel

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK


5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-16

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10005-16

Villamosipari alaptevékenységek

írásbeli

5.2.5.

10003-16

Irányítástechnikai alapok

írásbeli

5.2.6.

10004-16

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek

gyakorlati

5.2.7.

10002-16

Ipari gyártórendszerek

gyakorlati

5.2.8.

10001-16

Ipari folyamatok irányítása PLC-vel

gyakorlati

5.2.9.

11498-12

Foglalkoztatás I
(érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Villamos, pneumatikus, hidraulikus irányítások

A vizsgafeladat ismertetése: Villamos, pneumatikus vagy hidraulikus kapcsolások tervezése, összeállítása, beállítása, működtetése. Villamos, pneumatikus vagy hidraulikus berendezésen hibakeresés, hibajavítás, dokumentálás

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Ipari folyamatirányítás PLC-vel

A vizsgafeladat ismertetése: A vezérlendő berendezés megismerése, a helyes és biztonságos működtetést biztosító PLC program megírása, a berendezés üzembe helyezése, működtetése, hibakeresés

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Villamosipari és irányítástechnikai ismeretek és PLC általános ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Számolási/áramköri/tervezési feladatok megoldása elektrotechnika/elektronika, digitális technika, irányítástechnika tananyagból és PLC programozási feladatok megoldása

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Irányítástechnikai alapok, gyártórendszerek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10003-16 Irányítástechnikai alapok és a 10002-16 Ipari gyártórendszerek követelménymodulok témaköreit tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások a http://nive.hu/ című weblapon érhetők el a Vizsgák menüpontban.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Szimulációs szoftverek

6.6.

Szerelőszerszámok

6.7.

Elektromos kéziszerszámok

6.8.

Speciális szerelőszerszámok hidraulikához, pneumatikához

6.9.

Elektromos mérőműszerek

6.10.

Nyomásmérő műszerek

6.11.

Elektronikus mérőműszerek

6.12.

Pneumatikus vezérlő és vezérelt elemek

6.13.

Hidraulikus vezérlő és vezérelt elemek

6.14.

Elektropneumatikus vezérlő és vezérelt elemek

6.15.

PLC-készülék

6.16.

Kommunikációs eszközök

6.17.

Megépített vagy szimulált gyártórendszer modell

6.18.

Villamos vezérlő és vezérelt elemek


7. EGYEBEK
A 11. sorszámú Bádogos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bádogos

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440


2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:     a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében az Építészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7533

Épület-, építménybádogos

Csatornahelyreállító bádogos

3.1.3.

Díszműbádogos

3.1.4.

Homlokzati bádogos

3.1.5.

Karbantartó bádogos

3.1.6.

Lemezmunkás, építőipar

3.1.7.

Szellőzőbádogos

3.1.8.

Tetőbádogos

3.1.9.

Tetőfedő bádogos


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Szabásmintákat készít a bádogos feladatokhoz, majd elvégzi az elkészült munkadarabok, a bádoglemez lapok és az épületbádogos-szerkezetek épületekre szerelését, szükség esetén felújítását, javítását, háztartási bádogos szerkezeteket, használati és berendezési tárgyakat és épületdíszítő elemeket készít és helyez el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– csatornaelemeket, szögletet, véglemezt, betorkolló csonkot, mozgóhézagot gyártani és felszerelni
– vízgyűjtő üstöt, lefolyóelemet, csőbilincset, íves elemeket, kifolyókönyököt gyártani és felszerelni
– eresz-, fal-, orom- és kéményszegélyt gyártani és felszerelni
– homlokzati vonalas bádogos szerkezeteket felmérni, gyártani, szerelni
– korcolt lemezfedést és kiegészítő szerkezeti elemeit előregyártani, szerelni
– lécbetétes fedés és kiegészítő elemeit előregyártani, szerelni
– táblás fedés tükörméretét meghatározni, gyártani és szerelni kiegészítőivel

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

33 582 01

Díszműbádogos

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

34 582 01

Ács

azonos ágazat

3.3.5.

34 582 13

Burkoló

azonos ágazat

3.3.6.

34 582 16

Épületszobrász és műköves

azonos ágazat

3.3.7.

34 582 04

Festő, mázoló, tapétázó

azonos ágazat

3.3.8.

54 582 02

Hídépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat

3.3.9.

34 582 17

Kőfaragó

azonos ágazat

3.3.10.

34 582 14

Kőműves

azonos ágazat

3.3.11.

54 582 03

Magasépítő technikus

azonos ágazat

3.3.12.

54 582 04

Mélyépítő technikus

azonos ágazat

3.3.13.

34 582 10

Szárazépítő

azonos ágazat

3.3.14.

34 582 15

Tetőfedő

azonos ágazat

3.3.15.

34 582 11

Útépítő

azonos ágazat

3.3.16.

54 582 05

Útépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat

3.3.17.

54 582 06

Vasútépítő és -fenntartó technikus

azonos ágazat


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

4.6.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

4.7.

10266-12

Bádogos alapfeladatok

4.8.

10267-12

Bádogos feladatok


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.


5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenységei

5.2.3.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

5.2.6.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

írásbeli

5.2.7.

10266-12

Bádogos alapfeladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.8.

10267-12

Bádogos feladatok

gyakorlati, szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.


5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bádogos szerkezet szabása, összeállítása

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a következő bádogos szerkezetek valamelyikének előrajzolását, szabását, összeállítását végezze el: különböző szelvényű cső- vagy csatornaelemek hossztoldása (korcolással, forrasztással, átlapolással); vízgyűjtő és vízlevezető szerkezetek készítése; vonalas szerkezeti elemek készítése; fémlemezfedés tető modellen

A vizsgafeladat időtartama: 420 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bádogos szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témaköröket tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %


5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgán a felkészülés során használt tankönyvek és segédletek, jegyzetek használhatóak. A vizsgázó saját kézi szerszámait használhatja, ha azok a munkavédelmi feltételeknek megfelelnek

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában


5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Anyagmozgató eszközök

6.3.

Mérőeszközök

6.4.

Jelölőeszközök

6.5.

Forrasztóeszközök

6.6.

Lemezollók

6.7.

Fogók

6.8.

Kalapácsok

6.9.

Szegecsezők

6.10.

Elektromos kézi kisgépek

6.11.

Fémipari kéziszerszámok

6.12.

Szerelőszerszámok

6.13.

Telepített lemezmegmunkáló gépek, felszerelések

6.14.

Műszaki dokumentáció

6.15.

Számítógép

6.16.

Szoftverek

6.17.

Nyomtató

6.18.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.19.

Anyagmozgató gépek, eszközök

6.20.

Szerelő- és bontószerszámok

6.21.

Lemezmegmunkáló szerszámok



7. EGYEBEK


A 12. sorszámú Banki, befektetési termékértékesítő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 343 01

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Banki, befektetési termékértékesítő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 160-240

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 70%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 30%

2.8. Szintvizsga: -
3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3612

Pénzintézeti ügyintéző

Banki és pénzforgalmi ügyintéző

3.1.3.

Áruhitel ügyintéző

3.1.4.

Pénzfeldolgozó

3.1.5.

Átutalási ügyintéző

3.1.6.

Banki hitelezőasszisztens

3.1.7.

Banki hitelügyintéző

3.1.8.

Banki lízing ügyintéző

 

3.1.9.

Banki ügyintéző

3.1.10.

Banki-, befektetési termékértékesítő

3.1.11.

Bankkártya referens

3.1.12.

Bankreferens

3.1.13.

Bankszámla-ügyintéző

3.1.14.

Befektetés-kezelési referens

3.1.15.

Betét ki- és befizetési forgalmat lebonyolító ügyintéző

3.1.16.

Építési hitel ügyintéző

3.1.17.

Értékpapír kezelő ügyintéző

 

3.1.18.

Értéktárkezelő (banki)

3.1.19.

Értéktáros (banki)

3.1.20.

Folyószámla ügyintéző

3.1.21.

Hitelértékesítő

3.1.22.

Hitelezési előadó

3.1.23.

Hitelezési ügyintéző

3.1.24.

Hitelreferens

3.1.25.

Hitelügyintéző

3.1.26.

Kifizetési és betétforgalmat lebonyolító ügyintéző

3.1.27.

 

 

Kisvállalkozói hitelügyintéző

3.1.28.

Lakáshitel ügyintéző

3.1.29.

Lakossági folyószámla ügyintéző

3.1.30.

Lakossági hitelkockázatkezelő

3.1.31.

Lakossági kapcsolattartó (pénzintézeti)

3.1.32.

Letéti-számla ügyintéző

3.1.33.

Letétkezelő (banki)

3.1.34.

Pénzforgalmi ügyintéző (banki)

 

3.1.35.

Pénzintézeti értékesítési asszisztens

3.1.36.

Pénzintézeti értékesítési ügyintéző

3.1.37.

Pénzintézeti értéktáros

3.1.38.

Pénzintézeti lakossági üzletkötő

3.1.39.

Pénzintézeti panaszkezelő

3.1.40.

Pénzintézeti pénz- és értékjegy-értékesítő ügyintéző

3.1.41.

Pénzintézeti pénz- és értékkezelő

3.1.42.

Pénzintézeti ügyfélforgalmi előadó

 

3.1.43.

Pénzintézeti ügyfélkapcsolati előadó

3.1.44.

Pénzintézeti ügyfélkapcsolati munkatárs

3.1.45.

Pénzintézeti ügyfélreferens

3.1.46.

Számlavezető ügyintéző

3.1.47.

Takarékforgalmi ügyintéző

 

 

3.1.48.

3613

Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker

Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker

3.1.49.

4211

Banki pénztáros

Banki pénztáros

3.1.50.

4213

Zálogházi ügyintéző és pénzkölcsönző

Zálogházi ügyintéző és pénzkölcsönző

 

 

3.1.51.

4123

Pénzügyi, statisztikai, biztosítási adminisztrátor

Bankpénztáros

 

 

 

3.1.52.

4225

Ügyfélszolgálati központ tájékoztatója

Call center operátor (ügyfél tájékoztató)


3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A banki termékértékesítő elsősorban a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások hálózati egységeiben lát el feladatokat, azonban alkalmas a központi adminisztratív területeken bizonyos feladatok ellátására. Ügyfélkapcsolatot létesít és gondoz. Az ügyfelek részére szakszerű tájékoztatást nyújt a termékekről (akár összehasonlító szemléletben is), elősegíti az értékesítési és kockázati besorolását. Értékesíti a pénzügyi szolgáltatási termékeket, az ezzel kapcsolatos teljekörű dokumentációs feladatkört ellátja. Részt vesz az ügyfelek pénzforgalmának lebonyolításában, mind számlapénz, mind készpénz esetében, fizetési számlához kapcsolódó termékeket és szolgáltatásokat értékesít és nyilvántart. Pénztárat és helyi értéktárat kezel, helyi ATM-et üzemeltet. Lakossági, mikro, kis és középvállalati hiteleket értékesít, és részt vesz a hiteldöntés előkészítésében.

Hiteladminisztrációs feladatokat lát el és hitelmonitoringot végez. A befektetési termékértékesítő a befektetési szolgáltató hálózati egységeiben és központi adminisztratív területeken lát el feladatokat. Az ügyfelek részére szakszerű tájékoztatást nyújt a termékekről (akár összehasonlító szemléletben is). Elősegíti az ügyfelek értékesítési és kockázati besorolásának elvégzését. Alkalmassági és megfelelőségi tesztet készít. Értékesíti a befektetési szolgáltatási termékeket, az ezzel kapcsolatos teljekörű dokumentációs feladatkört ellátja. Szabványosított és nem szabványosított tőkepiaci megbízásokat fogad és bonyolít. Értékpapírszámlát nyit és kezel. Figyelemmel kíséri a tőkepiaci folyamatokat és termék-innovációkat. Részt vesz az ügyfélszámla pénzforgalmának lebonyolításában. A részszakképesítéssel rendelkező képes:
- banki, befektetési terméket értékesíteni, közvetíteni,
- ügyfélszerzési és kapcsolattartási feladatot végezni,
- banki és befektetési termékekről tájékoztatást adni és értékesíteni azt,
- aktív bankműveleteket végezni,
- aktív bankügylethez kapcsolódó döntés-előkészítési és lebonyolítási feladatokat ellátni,
- hitelszámlát nyitni és kezelni,
- hitelmonitoring tevékenységet ellátni,
- passzív bankműveleteket végezni,
- lekötési megbízást fogadni,
- folyószámlát, pénzt/értéket, valamint váltót és inkasszót kezelni,
- pénzforgalmat bonyolítani,
- alkalmassági és megfelelőségi tesztet kitölteni és értékelni,
- értékpapír és ügyfélszámlát nyitni, számlaműveletet végezni és megszüntetni,
- befektetési megbízásokat fogadni és bonyolítani,
- kiegészítő adminisztrációs tevékenységet és központi háttérmunkákat végezni.
3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 343 01

Pénzügyi termékértékesítő
(bank, befektetés, biztosítás)

szakképesítés


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11504-16

Gazdálkodási alaptevékenység ellátása

4.4.

10137-12

Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció

4.5.

10138-16

Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok

4.6.

10136-12

Banki piac termékeinek értékesítése

4.7.

10140-16

Befektetési piac termékeinek értékesítése


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben: az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezés

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11504-16

Gazdálkodási alaptevékenység ellátása

szóbeli

5.2.4.

10137-12

Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció

írásbeli

5.2.5.

10138-16

Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok

írásbeli

5.2.6.

10136-12

Banki piac termékeinek értékesítése

írásbeli

5.2.7.

10140-16

Befektetési piac termékeinek értékesítése

írásbeli


A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha valamennyi követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 60%-os szinten teljesíti.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció

A vizsgafeladat ismertetése: A központi gyakorlati tételsorból a vizsgázó véletlenszerűen húz, amely szituációs feladat(ok)ra épül és a szakmai követelmények banki ügyfélkapcsolat és kommunikációhoz kapcsolódó megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.

A gyakorlati vizsgatevékenység lebonyolítása a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott és honlapján közzétett Útmutató alapján történik.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladatértékelési súlyaránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Banki piac termékeinek és befektetési piac termékeinek értékesítése

A vizsgafeladat ismertetése: banki piac termékeinek értékesítése és befektetési piac termékeinek értékesítése vonatkozásában a termékértékesítés, az ügyfélkiszolgálás, a termékek és ügyletek fogalmainak, értelmezésének, összefüggéseinek, az ágazatok üzemtani ismereteinek számonkérése, kapcsolódó esetmegoldások teljesítése.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladatértékelési súlyaránya: 40%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Banki piac termékeinek és befektetési piac termékeinek értékesítése

A vizsgafeladat ismertetése: A banki és befektetési piac termékeinek értékesítése vonatkozásában a termékértékesítés ügyfél-kiszolgálási szakismeretek, ügyletismeretek ügyfélközpontú megközelítése.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (ebből felkészülési idő 10 perc)
A vizsgafeladatértékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és az értékelésre vonatkozó szabályokat a szakképesítésért felelős miniszter a honlapján közzéteszi.

A modulzáró vizsga vizsgatevékenységének szabályszerűségét a vizsgabizottság egy tagja utólag, de legfeljebb a komplex szakmai vizsga megkezdése előtti 5. napig ellenőrizheti és a kiadott központi értékelési útmutatótól eltérő javítás esetén felülbírálja .

A vizsgatevékenységek vizsgaidőpontjai tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsganaptár az irányadó.
A szakképesítésért felelős miniszter a szakmai vizsga megkezdése előtt legalább 30 nappal a honlapján mindenki által hozzáférhető módon közzéteszi a szóbeli tételsorokat.

A szakmai vizsgán kizárólag a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közzétett segédeszközök használhatóak.

5.5 A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

A Banki piac termékeinek és befektetési piac termékeinek értékesítése vizsgafeladat szóbeli vizsgatevékenysége csak akkor kezdhető meg, ha a hozzárendelt írásbeli vizsgatevékenység vizsgafeladatát a vizsgázó legalább 60%-szinten teljesítette.

A Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció vizsgafeladat gyakorlati vizsgatevékenysége csak akkor kezdhető meg, ha az írásbeli vizsgatevékenység vizsgafeladatát a vizsgázó legalább 60%-os szinten teljesítette.

A komplex szakmai vizsga egyes vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok/vizsgafeladatrészek érdemjegye az elért %-os teljesítmények alapján:

90-100%

jeles (5)

80-89%

jó (4)

70-79%

közepes (3)

60-69%

elégséges (2)

0-59%

elégtelen (1)


Amennyiben minden vizsgafeladat eredményes, úgy a komplex szakmai vizsga osztályzatát a vizsgafeladatonként/vizsgafeladatrészenként elért érdemjegyek vizsgafeladat arányával súlyozott átlaga alapján két tizedesre kerekítve, az általános szabályok szerint (0,50-től felfelé) kell meghatározni.

Sikertelen a komplex szakmai vizsga, ha annak bármelyik vizsgatevékenységéhez rendelt érdemjegye elégtelen (1).
Javítóvizsgát abból a vizsgafeladatból kell tenni, amelyből a vizsgázó elért eredménye nem éri el a 60%-ot, illetve teljesítményét elégtelenre (1) minősítette a vizsgabizottság.

Felmentés esetén a beszámítás alapjául szolgáló dokumentumban az adott vizsgafeladat, vizsgarészhez rendelt értékelési teljesítményt (érdemjegy, osztályzat, teljesítményszázalék) kell figyelembe venni.
Teljesítményszázalék esetén az érdemjeggyé történő átváltás a komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok értékelési besorolása alapján történik.

Amennyiben a felmentést adó dokumentumokban nincs értékelési eredmény, úgy a vizsgafeladat érdemjegye közepes (megfelelt), illetve szöveges értékelés esetén a „megfelelt” közepes, a „kiválóan megfelelt” jeles érdemjeggyel egyenértékű.

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bizonylatok, formanyomtatványok

6.3.

Jogszabály gyűjtemény vagy számítógépes jogtár.


7. EGYEBEK

7.1. A modulzáró vizsga kötelező tartalmi elemei:
A vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott 10137-12 Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció, a 10136-12 Banki piac termékeinek értékesítése és a 10140-16 Befektetési piac termékeinek értékesítése szakmai követelménymodulokhoz rendelt írásbeli modulzáró vizsgafeladatait a szakmai követelményekkel összhangban a szakmai képzést folytató intézmény állítja össze.

11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása
A vizsgafeladat ismertetése:
Központi szóbeli tételsor alapján, amely a szakmai követelmények témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)

10138-16 Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok
A vizsgafeladat ismertetése:
Központi írásbeli feladatsor alapján, amely a szakmai követelmények témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

7.2. A modulzáró vizsgatevékenységek alóli felmentés feltételei:
Az a jelölt, aki a közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet szerinti végzettséggel, illetve záróvizsgával vagy a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet szerinti gazdaságtudományok képzési területen szerzett végzettséggel, illetve záróvizsgával vagy a közgazdasági felsőoktatásban folyó szakirányú továbbképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 7/1999. (II. 1.) OM rendelet alapján szakirányú végzettséggel, rendelkezik, vagy a gazdaságtudományok képzési területen, közgazdaság képzési ágon szerzett végzettséggel, illetve záróvizsgával rendelkezik, felmentést kap a 11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása szakmai követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsga szóbeli, a 10137-12 Banki ügyfélkapcsolat és kommunikáció, a 10136-12 Banki piac termékeinek értékesítése, a 10140-16 Befektetési piac termékeinek értékesítése, valamint az 10138-16 Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok szakmai követelménymodulokhoz rendelt modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenységek alól.

A 10138-16 Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok szakmai követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsga írásbeli vizsgatevékenysége alól felmentést kap, aki 1997. január 1. után szerezte meg a tőzsdei szakvizsga jogi részvizsgáját, valamint 1997. január 1. után szerezte meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Nemzeti Bank által elismert jogi szakmai vizsgáját.


Az a jelölt, aki rendelkezik az Államháztartási ügyintéző, Pályázati-támogatási asszisztens, Vállalkozási ügyintéző, Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés, vagy a Pénzügyi ügyintéző, Számviteli ügyintéző, Vállalkozási ügyintéző, Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens, Adóügyintéző, Költségvetés-gazdálkodási ügyintéző részszakképesítés bármelyikével felmentést kap a 11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása modulzáró vizsga szóbeli vizsgatevékenysége alól.

Az a jelölt, aki rendelkezik Biztosításközvetítő (függő és független) részszakképesítéssel felmentést kap a 11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása és a 10138-6 Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok modulzáró vizsga szóbeli vizsgatevékenysége alól.

Az a jelölt, aki a modulzáró vizsgák valamelyikének korábbi teljesítését hitelt érdemlően igazolja, mentesül a modulzáró vizsga ismételt teljesítésének kötelezettsége alól.
A 7.6. pontban meghatározott korábbi szakmai vizsga eredményeinek beszámítása felmentésre ad jogot a hozzárendelt modulzáró vizsga adott vizsgatevékenységének vizsgafeladata alól.

7.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységeihez rendelt vizsgafeladatok alóli felmentés feltételei:
A 7.6. pontban meghatározott korábbi szakmai vizsga eredményeinek beszámítása felmentésre ad jogot a hozzárendelt komplex szakmai vizsga adott vizsgatevékenységének vizsgafeladata alól.


7.4. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:
Befektetési Szolgáltatók Szövetsége
Magyar Bankszövetség

7.5. A komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelettől (továbbiakban: Korm. rendelet) eltérő rendelkezések
A Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésben meghatározottól eltérően a szakmai vizsgát az első vizsgatevékenység napját követő 90 napon belül be kell fejezni.
A Korm. rendelet 35. § (6) bekezdésben meghatározottól eltérően a kijavított és értékelt írásbeli, központi gyakorlati dolgozatot, az eredeti írásbeli, vagy központi gyakorlati vizsgafeladat egy példányát, a javítási-értékelési útmutatókat a vizsga utolsó vizsgafeladatának megkezdése előtt legalább hét nappal el kell juttatni a vizsgaelnökhöz.


7.6. Korábbi szakmai vizsga beszámítása
A pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet alapján megkezdett szakmai vizsgák eredményes vizsgarészeinek beszámítására 2017. december 31-ig a szakképesítésért felelős miniszter honlapján közreadott vizsga-egyenértékűségi tábla az irányadó.


A 13. sorszámú Bányaművelő technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bányaművelő technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
5 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.

3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3111

Bányászati technikus

Külszíni bányaművelő technikus (aknász)

3.1.3.

Mélyművelésű bányaművelő technikus (aknász)

3.1.4.

Szakvezető

3.1.5.

Bánya-gépkarbantartó irányító

3.1.6.

Bányamester, gépmester


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Általános szakmai tudással rendelkező technikus, aki ismeri a külfejtéses és a mélyművelésű bányák munkafeladatait és az ott használatos gépek, berendezések üzemeltetését, karbantartását. Ezen munkafeladatok esetén a szén, érc, ásvány, bauxit, kő, homok stb. kitermeléséhez szükséges munkakörök betöltéséhez szükséges ismeretekkel, gyakorlattal rendelkezik és középfokon ismeri a vezetői munkafeladatokat.

Szilárd ásványok kitermelésével foglalkozik. Munkaköri leírása, utasítások, valamint konkrét munkamegbízás alapján feltárást, letakarítást, előkészítést, termelést, vagy felhagyást végez, jövesztés, biztosítás, rakodás, szállítás részfolyamatokkal. A folyamatok során betartja és betartatja az előzőekben felsorolt, utasításokban meghatározott szakmai ismereteket. Betartatja a gépek kezelésével, üzemeltetésével, indításával, és karbantartásával kapcsolatos utasításokat. Ismeri a munkahelyének jellemző veszély forrásait, ezeknek megfelelően hoz döntéseket, ad és végrehajt utasításokat.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    betartani és betartatni a munka-, baleset-, egészség-, környezet- és tűzvédelmi előírásokat;
-    gondoskodni elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről, képes elsősegélyt nyújtani;
-    használni a technológiai dokumentációkban alkalmazott szabványos jelképes jelöléseket;
-    kialakítani a munkahelyet, munkakörnyezetet;
-    meghatározni és biztosítani a szükséges munkaerőt, munkaeszközt;
-    tervezni a gépkezelők termelési, gépalkalmazási és karbantartási munkáját;
-    munkaterületén szakellenőrzést végezni, irányítani a munkafeladatokat;
-    ellenőrző méréseket végezni, mérőműszereket alkalmazni;
-    bányászati gépek, berendezések alkalmazását, működési környezetét ellenőrizni, meggyőződni annak biztonságos voltáról;
-    kis- és középjavítási műveleteket végezni;
-    napi karbantartási műveleteket végezni;
-    betartani és betartatni a szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat;
-    Gondoskodni a keletkező mérgező gázok hatásainak csökkentéséről;
-    Intézkedni a váratlan események bekövetkeztekor;
-    Részt venni bányamentési feladatok ellátásában és irányításában;
-    Fejtési munkát végeztetni, jövesztő gépet kezeltetni, biztosítószerkezetet, berendezést kezeltetni;
-    rekultivációs feladatokat végeztetni, terepmunkát ellenőrizni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

34 544 02

Bányaművelő

azonos ágazat

3.3.4.

54 544 02

Fluidumkitermelő technikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 544 03

Gázipari technikus

azonos ágazat


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosítója

megnevezése

4.3.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.4.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.5.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

4.6.

10196-16

Bányászati alapismeretek

4.7.

10194-12

Bányagépek működtetése

4.8.

10199-12

Termelési feladatok

4.9.

10195-12

Bányaipari technikus feladata

4.10.

10198-12

Logisztika, karbantartás

4.11.

11420-12

Külszíni bányászat


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.


5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsga-tevékenysége

5.2.3

10196-16

Bányászati alapismeretek

gyakorlati

5.2.4.

10194-12

Bányagépek működtetése

gyakorlati, szóbeli

5.2.5.

10199-12

Termelési feladatok

gyakorlati, szóbeli

5.2.6.

10195-12

Bányaipari technikus feladata

írásbeli

5.2.7.

10198-12

Logisztika, karbantartás

írásbeli, szóbeli

5.2.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

5.2.11.

11420-12

Külszíni bányászat

szóbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: Bányaművelő technikus gyakorlati feladatok.
A vizsgafeladat ismertetése:
Bányászati művelési, termelési feladatainak elvégzése, jövesztő, szállító, rakodó és kiszolgáló gépeinek üzemeltetése.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység:

A jellemző írásbeli vizsga tételeit központi vizsgafeladat sorozatból, a követelmény modulok tartalmával összhangban választják ki országosan egységesen.
A vizsgafeladat megnevezése: Bányaművelő technikus szakmai feladatok.

A vizsga feladat ismertetése: Bányászati termelési, karbantartási, logisztikai feladatok tervezése, ellenőrzés.

A vizsgafeladat időtartalma: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A szóbeli vizsgatevékenység kérdései szintén központilag összeállított, melyek tartalmazzák a szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök minden lényeges fejezetét és a követelmény modulokkal összhangban vannak.

A vizsgafeladat megnevezése: Bányászati munkafolyamatok, technológiák, irányítási, ellenőrzési feladatai.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 10199-12 Termelési feladatok és a 10195-12 Bányaipari technikus feladata modul témaköreit tartalmazza.

A vizsga időtartama: 45 perc, 30 perc felkészülés és 15 perc szóbeli kifejtése a témának.
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek tételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el a Vizsgák menüpontban.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bányászati kéziszerszámok

6.3.

Pneumatikus bányászati kéziszerszámok

6.4.

Villamos bányászati kéziszerszámok

6.5.

Bányalevegő és gázösszetételt mérő eszközök

6.6.

Teheremelő berendezések

6.7.

Jövesztő berendezések

6.8.

Szállító berendezések

6.9.

Leszóró berendezések

6.10.

Biztosító szerkezetek

6.11.

Törő és osztályozó berendezések

6.12.

Földmunkagépek

6.13.

Hidraulikus berendezések

6.14.

Sűrített levegős berendezések

6.15.

Folyadék szállító berendezések

6.16.

Egyéni és kollektív védőeszközök

6.17.

Villamos energiaellátás berendezései

6.18.

Geodéziai eszközök

6.19.

Különböző mérőeszközök

6.20.

Informatikai berendezések

6.21.

Porlekötő berendezések

6.22.

Fúróberendezések

6.23.

Hírközlési eszközök





A 14. sorszámú Bányaművelő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 544 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bányaművelő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:     
3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra;
2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

8311

Szilárdásvány-kitermelő gép kezelője (szén, kő)

Vájár (segédvájár)

3.1.3.

Érc és ásvány előkészítő

3.1.4.

Törő és osztályozó kezelő

3.1.5.

Jövesztőgép-kezelő

3.1.6.

Szállítógép kezelő

3.1.7.

Gépkezelő

3.1.8.

Rakodógép kezelő

3.1.9.

Leszórógép kezelő

3.1.10.

Szivattyúkezelő

3.1.11.

Bányászati üzemeltető


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Bányászati szén-, érc-, ásvány bányák: művelési, termelési feladatainak elvégzése, jövesztő, szállító, rakodó és kiszolgáló gépeinek üzemeltetése, az üzemeltetéshez kapcsolódó gépellenőrzési, kezelési, karbantartási és technológiai, valamint váratlanul felmerülő munkaszervezési feladatok végrehajtása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
-    betartani és munkatársaival betartatni a munka-, baleset-, tűzvédelem, valamint a jövesztési, biztosítási, rakodási, szállítási, fenntartási, szerelési és javítási technológiákra vonatkozó egyéb előírásokat;
-    elsősegélyt nyújtani;
-    működtetni az alapvető gépeket (pl. motorok, erőátviteli berendezések, szivattyúk, kompresszorok, hőcserélők);
-    ellenőrizni a gépek, berendezések, egyéb technikai eszközök működési környezetét, meggyőződni annak biztonságos voltáról;
-    napi karbantartási műveleteket végezni;
-    szállító berendezéseket beállítani, átépíteni, áthelyezni;
-    biztosító anyagokat beépíteni, rögzíteni;
-    a meddőt és az ásványi nyersanyagot szétválasztani;
-    szellőztetési probléma észlelése esetén azt azonnal jelenteni a felügyeletének.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 544 01

Bányaművelő technikus

azonos ágazat

3.3.4.

54 544 02

Fluidumkitermelő technikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 544 03

Gázipari technikus

azonos ágazat


4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10194-12

Bányagépek működtetése

4.4.

10196-12

Bányászati alapismeretek

4.5.

10199-12

Termelési feladatok

4.6.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.8.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság


5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10194-12

Bányagépek működtetése

gyakorlati, szóbeli

5.2.4.

10196-12

Bányászati alapismeretek

írásbeli

5.2.5.

10199-12

Termelési feladatok

gyakorlati, szóbeli

5.2.6.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.7.

11500 12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

5.2.8.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: Bányászati feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Bányászat művelési, termelési feladatainak elvégzése, jövesztő, szállító, rakodó és kiszolgáló gépeinek üzemeltetése.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: -
A vizsgafeladat ismertetése: -
A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: Bányászati, munkafolyamatok, technológiák, a modulok anyagával egyeztetve.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreit tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:
A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el a Vizsgák menüpontban.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bányászati kéziszerszámok

6.3.

Pneumatikus bányászati kéziszerszámok

6.4.

Villamos bányászati kéziszerszámok

6.5.

Bányalevegő és gázösszetételt mérő eszközök

6.6.

Teheremelő berendezések

6.7.

Jövesztő berendezések

6.8.

Szállító berendezések

6.9.

Leszóró berendezések

6.10.

Biztosító szerkezetek

6.11.

Törő és osztályozó berendezések

6.12.

Földmunkagépek

6.14.

Hidraulikus berendezések

6.15.

Sűrített levegős berendezések

6.16.

Folyadék szállító berendezések

6.17.

Egyéni és kollektív védőeszközök

A 15. sorszámú Becsüs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 341 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Becsüs

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1200


2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -


3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3616

Értékbecslő, kárbecslő, kárszakértő

Becsüs, árverező

3.1.3.

Bútor- és szőnyegbecsüs

3.1.4.

Ékszerbecsüs, -árverező

3.1.5.

Értékbecsüs (ékszerkereskedelemben)

3.1.6.

Festménybecsüs

3.1.7.

Műtárgybecsüs


3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A becsüs feladata az ékszerek, dísztárgyak, drágakövek, festmények, grafikák, műtárgyak, bútorok, szőnyegek meghatározása, értékbecslése és különféle konstrukciókban az árak megállapítása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
−    Megállapítani az ékszer, dísztárgy típusát, művészeti stílusjegyeit, korát, az óra szerkezetét
−    Azonosítani az ékszer, dísztárgy anyagát, készítési-díszítési technikáit, a drágakő jellemzőit
−    Alkalmazni a Nemesfém-vizsgálati és egyszerűbb, illetve műszeres drágakő-vizsgálati módszereket
−    Használni az ötvösjegy, fémjel azonosításához a jegykönyveket, a drágakő-határozáshoz a táblázatokat
−    Szakszerűen megnevezni és leírni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát
−    Elvégezni az ékszerek, dísztárgyak, fontosabb drágakövek, órák meghatározását, értékbecslését és ármegállapítását

−    Megállapítani a festmény, grafika műfaját, stílusát, alkotóját, korát
−    Azonosítani a festmény, grafika anyagát, készítési technikáját
−    Egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmazni
−    Szakszerűen megnevezni és leírni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát
−    Elvégezni a festmények és grafikák meghatározását, értékbecslését és ármegállapítását

−    Megállapítani a műtárgy fajtáját, művészeti stílusjegyeit, származását, korát
−    Azonosítani a műtárgy anyagát, készítési-díszítési technikáját
−    Egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmazni
−    Használni a műtárgy azonosításához a katalógusokat, különféle jegykönyveket, mintakönyveket
−    Szakszerűen megnevezni és leírni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát
−    Elvégezni a műtárgyak (üveg, kerámia-porcelán, dísztárgy, fegyver, keleti régiség, óra, ikon) meghatározását, értékbecslését és ármegállapítását

−    Megállapítani a bútor, szőnyeg típusát, művészeti stílusjegyeit, származását, korát
−    Azonosítani a bútor, szőnyeg anyagát, készítési-díszítési technikáit
−    Egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmazni
−    Szakszerűen megnevezni és leírni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát
−    Elvégezni a bútorok, szőnyegek meghatározását, értékbecslését és ármegállapítását

−    Készpénzes felvásárlási tevékenységet folytatni
−    Bizományi, aukciós és kereskedelmi tevékenységet folytatni
−    Zálogbecsüsi tevékenységet folytatni
−    Folyamatosan tájékozódni a szakterületéhez tartozó piac árairól


3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 341 01

Bútor- és szőnyegbecsüs

részszakképesítés

3.3.4.

51 341 02

Ékszerbecsüs

részszakképesítés

3.3.5.

51 341 03

Festménybecsüs

részszakképesítés

3.3.6.

51 341 05

Műtárgybecsüs

részszakképesítés




4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10025-12

A kereskedelmi egység működtetése

4.4.

11388-12

Ékszerek, dísztárgyak, drágakövek értékbecslése

4.5.

11389-12

Festmények, grafikák értékbecslése

4.6.

11390-12

Műtárgyak értékbecslése

4.7.

11391-12

Bútorok, szőnyegek értékbecslése

4.8.

11392-12

A becsüs általános tevékenysége

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság



5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10025-12

A kereskedelmi egység működtetése

írásbeli

5.2.4.

11388-12

Ékszerek, dísztárgyak, drágakövek értékbecslése

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

11389-12

Festmények, grafikák értékbecslése

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

11390-12

Műtárgyak értékbecslése

gyakorlati, írásbeli

5.2.7.

11391-12

Bútorok, szőnyegek értékbecslése

gyakorlati, írásbeli

5.2.8.

11392-12

A becsüs általános tevékenysége

írásbeli

5.2.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.2.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Ékszerek, dísztárgyak és drágakövek meghatározása, értékbecslése, átvétele

A vizsgafeladat ismertetése: Konkrét ékszerek, dísztárgyak és drágakövek önálló leírása, meghatározása, értékbecslése táblázatok, műszerek, egyéb eszközök segítségével (legalább 5 db ékszer, dísztárgy és 5 db kő: 2 db színes drágakő, vagy szintetikus kő és 1 db utánzat, vagy műtermék és 2 db gyémánt).
Az elvégzett meghatározások, értékbecslések alapján két tárgy készpénzes felvásárlása, vagy bizományi átvétele, vagy aukcióra történő felvétele, vagy zálogba vétele a megfelelő bizonylat kitöltésével.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Festmények és grafikák meghatározása, értékbecslése, átvétele

A vizsgafeladat ismertetése: Konkrét festmények és grafikák önálló leírása, meghatározása, értékbecslése katalógusok és egyéb eszközök segítségével (legalább 7 db festmény és 3 db grafika).
Az elvégzett meghatározások, értékbecslések alapján két tárgy készpénzes felvásárlása, vagy bizományi átvétele, vagy aukcióra történő felvétele, vagy zálogba vétele a megfelelő bizonylat kitöltésével.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Műtárgyak meghatározása, értékbecslése, átvétele

A vizsgafeladat ismertetése: Konkrét műtárgyak önálló leírása, meghatározása, értékbecslése katalógusok, jegykönyvek és egyéb eszközök segítségével (legalább 10 db műtárgy)
Az elvégzett meghatározások, értékbecslések alapján két tárgy készpénzes felvásárlása, vagy bizományi átvétele, vagy aukcióra történő felvétele, vagy zálogba vétele a megfelelő bizonylat kitöltésével.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

D) A vizsgafeladat megnevezése: Bútorok és szőnyegek meghatározása, értékbecslése, átvétele

A vizsgafeladat ismertetése: Konkrét bútorok és szőnyegek önálló leírása, meghatározása, értékbecslése katalógusok és egyéb eszközök segítségével (legalább 5 db bútor és 5 db szőnyeg).
Az elvégzett meghatározások, értékbecslések alapján két tárgy készpénzes felvásárlása, vagy bizományi átvétele, vagy aukcióra történő felvétele, vagy zálogba vétele a megfelelő bizonylat kitöltésével.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Az iparművészet (ékszer, dísztárgy, óra) története, drágakövek, nemesfémek

A vizsgafeladat ismertetése: A központi vizsgafeladatok az alábbi témakörök alapján kerülnek összeállításra:
Ékszerek, dísztárgyak az egyes művészettörténeti korokban,
Ékszer és dísztárgy típusok jellemzői
Készítési és díszítő technikák
Liturgikus rendeltetésű ötvöstárgyak
Nagy ékszerházak kialakulása
Tömegtermelés a nemesfémiparban
Divatékszerek megjelenése, tulajdonságai
Órák, ékszerórák, óraszerkezetek jellemzői
Általános drágakőtudomány: szakkifejezések, fizikai-kémiai tulajdonságok, csiszolási formák
A gyémánt tulajdonságai, minősítése, összetévesztési lehetőségei
A fontosabb színes drágakövek jellemzői
Szintetikus kövek, műtermékek, utánzatok tulajdonságai
Drágakő-vizsgálati eszközök, műszerek, módszerek
Nemesfémek fajtái, ötvözetei, jellemzői, ötvözetszámítás
Nemesfém-vizsgálati módszerek
Nemesfémek hitelesítése, a fémjelzés története
Ékszer- és fémjel-hamisítások módszerei, felismerésük lehetőségei
Kommunikáció a felvevőhelyen
Biztonsági, vagyonvédelmi előírások
Műtárgyvédelem, védett műtárgyak, vámügyi szabályok

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: A képzőművészet (festmény, grafika) története

A vizsgafeladat ismertetése: A központi vizsgafeladatok az alábbi témakörök alapján kerülnek összeállításra:
A művészettörténeti korok, stílusok és stílusjegyeik
Az egyetemes és a magyar festészet korszakai, fejlődéstörténete, a kiemelkedő mesterek és alkotásaik
Az egyes festészeti irányzatokat meghatározó festőiskolák, műhelyek, azok legismertebb mesterei és alkotásaik
A festészeti műfajok az ábrázolás technikai eszközei
Festészeti technikák
Grafikák anyagai, különféle tintafajták
Száraz grafikai technikák
Sokszorosítási eljárások és jellegzetességeik
A mesterek jelzései, szignatúrái
Másolás, utánérzés hamisítás
Kommunikáció a felvevőhelyen
Biztonsági, vagyonvédelmi előírások
Műtárgyvédelem, védett műtárgyak, vámügyi szabályok

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

C) A vizsgafeladat megnevezése Az iparművészet (üveg, kerámia-porcelán, dísztárgy, fegyver, keleti régiség, óra, ikon) története

A vizsgafeladat ismertetése: A központi vizsgafeladatok az alábbi témakörök alapján kerülnek összeállításra:
Az üvegművészet története, fejlődése
Az üveggyártás alapanyagai, díszítő technikái
Az üveggyártás központjai, mesterei
A kerámia-porcelán készítés története, fejlődése
A kerámia-porcelán készítés alapanyagai, díszítő technikái
A kerámia-porcelán jegyek és azonosításuk módszerei
Az ötvösművesség kialakulása, fejlődése    
Ötvös technikák és díszítő eljárások
Nemesfémötvözetek, ötvösjegyek, fémjelek, ónjegyek
A fegyverek történeti fejlődése, fajtái, díszítő technikái
A keleti régiségek fajtái, jellemző díszítési technikái
Órák, mechanikus óraszerkezetek fajtái
Az ikonok szerepe, az ikonfestés technikái
Az ikonfestészet egyes központjai körül kialakult iskolák jellegzetességei
Egyszerűbb vizsgálati módszerek
Hamisítványok, javítások, átalakítások
A különféle műtárgyak értékbecslésének szempontjai
Kommunikáció a felvevőhelyen
Biztonsági, vagyonvédelmi előírások
Műtárgyvédelem, védett műtárgyak, vámügyi szabályok

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

D) A vizsgafeladat megnevezése: Az iparművészet (bútor, szőnyeg) története

A vizsgafeladat ismertetése: A központi vizsgafeladatok az alábbi témakörök alapján kerülnek összeállításra:
Művészettörténeti korok és főbb stílusjegyeik
A bútortörténeti stílusok, a különböző korokra jellemző bútorfajták
A bútorkészítéshez felhasznált fafajták
A különböző korok bútorkészítési technikái, a bútor felületdíszítési típusai, szakkifejezések
A bútorok készítésével foglalkozó műhelyek, mesterek, jellemző stílusjegye
A bútorok kiegészítése, átalakítása, restaurálása
Az ergonómia szerepe a lakáskultúra változásában
A különböző országokra és korokra jellemző szőnyegfajták (Anatólia, Kaukázus, Irán,Türkmén, Kína, Pakisztán, Afgán, India, Európa)
A szőnyegkészítés anyagai, színezési módok (természetes és mesterségek színezékek és felismerésük)
A szőnyegkészítés eszközei, technikái
Szőnyegekkel, kárpitokkal kapcsolatos szakkifejezések
A szőnyegek készítésével foglalkozó műhelyek, mesterek, jellemző stílusjegyek
A szőnyegek vizsgálatának szempontjai
A szőnyegek értékét befolyásoló tényezők, a szőnyeghibák
Kommunikáció a felvevőhelyen
Biztonsági, vagyonvédelmi előírások
Műtárgyvédelem, védett műtárgyak, vámügyi szabályok

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –


6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK
1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 161. §-a hatályon kívül helyezte 2020. február 15. napjával.

2

A 3. § (5)–(6) bekezdését a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 3. melléklet a 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 4. melléklet a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére