nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet
az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről
2015-05-23
2016-06-01
3

49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet

az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1)1 Az emberi erőforrások minisztere (a továbbiakban: miniszter) által alapított elismerés a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területeken végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenységért adományozható.

(2) Miniszteri elismerésként díj, emlékérem, emlékplakett, cím (a továbbiakban együtt: díj) és a Miniszter Elismerő Oklevele adományozható.

2. § (1) A miniszter által adományozandó díjak az egészségügyi ágazatban a következők:

1. Hőgyes Endre-díj,

2. Semmelweis-díj,

3. Batthyány-Strattmann László-díj,

4. Pro Sanitate díj,

5. Pro Vita díj,

6.2 Védőnői Szolgálatért díj.

(2) A miniszter által adományozandó művészeti díjak a kulturális ágazatban a következők:

1. Balassa Péter-díj,

2. Balázs Béla-díj,

3. Balogh Rudolf-díj,

4. Blattner Géza-díj,

5. Erkel Ferenc-díj,

6. Ferenczy Noémi-díj,

7. Gérecz Attila-díj,

8. Harangozó Gyula-díj,

9. Hortobágyi Károly-díj,

10. Jászai Mari-díj,

11. József Attila-díj,

12. Liszt Ferenc-díj,

13. Márai Sándor-díj,

14. Munkácsy Mihály-díj,

15. Nádasdy Kálmán-díj,

16. Németh Lajos-díj,

17. Szabolcsi Bence-díj,

18. Táncsics Mihály-díj.

(3) A miniszter által adományozandó közművelődési díjak a kulturális ágazatban a következők:

1. Bessenyei György-díj,

2. Csokonai Vitéz Mihály-díj,

3. A Népművészet Ifjú Mestere díj.

(4) A miniszter által adományozandó közgyűjteményi díjak a kulturális ágazatban a következők:

1. Móra Ferenc-díj,

2. Pauler Gyula-díj,

3. Szinnyei József-díj.

(5) A miniszter által adományozandó egyéb kulturális díjak a kulturális ágazatban a következők:

1. A Kultúra Magyar Városa cím,

2. Bánffy Miklós-díj,

3. Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím,

4. Pro Cultura Hungarica emlékplakett.

(6) A miniszter által adományozandó díjak az oktatási ágazatban a következők:

1. Eötvös József-díj,

2. Szent-Györgyi Albert-díj,

3. Apáczai Csere János-díj,

4. Brunszvik Teréz-díj,

5. Németh László-díj,

6. Trefort Ágoston-díj,

7. Kármán Tódor-díj,

8. Pedagógus Szolgálati Emlékérem,

9. A Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett.

(7) A miniszter által adományozandó díjak a sport ágazatban a következők:

1. Bay Béla-díj,

2. Csík Ferenc-díj,

3. Kemény Ferenc-díj,

4. Eszterházy Miksa-díj,

5. Kerezsi Endre-díj.

(8) A miniszter által adományozandó díjak a szociális ágazatban a következők:

1. Pro Caritate-díj,

2. Elige Vitam-díj,

3. Idősekért-díj,

4. Pro Familiis-díj,

5. Szent Kristóf-díj,

6. Szociális Munkáért-díj,

7. Pro Voluntarius-díj,

8. Esélyegyenlőségért Díj.

(9) A miniszter által adományozható díjak az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatok területén a következők:

1. Károli Gáspár-díj,

2. Fraknói Vilmos-díj,

3. Scheiber Sándor-díj,

4. Lukács Móric-díj.

(10)3 A miniszter által adományozható díj a tartósan kiemelkedő színvonalú, a miniszter által vezetett minisztériumban (a továbbiakban: minisztérium) végzett közszolgálati tevékenységért: Közösség Szolgálatáért díj.

3. § (1) A díjakban részesíthetők körét, a díjak leírását és az adományozás feltételeit az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Miniszter Elismerő Oklevelében részesíthetők körét és az adományozás feltételeit a 2. melléklet tartalmazza.

4. § (1) Miniszteri elismerés adományozását – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően, a jelölt életútjának, illetve tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó indokolással bárki – különösen szakmai szervezet vagy korábbi díjazott – kezdeményezheti a miniszternél. A kezdeményezés adattartalmát a 3. melléklet tartalmazza.

(2) A miniszteri elismerések adományozására irányuló kezdeményezéseket – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a miniszter által felkért személyekből álló bizottság (a továbbiakban: bizottság) készíti elő döntésre. Az elismerések adományozására irányuló döntés-előkészítési eljárásra a miniszter normatív utasításban részletes szabályokat állapít meg.

(3) Az elismerést a bizottság javaslata alapján a miniszter egyedi határozattal adományozza.

(4) A határidő után beérkezett kezdeményezést a soron következő adományozási alkalomnál lehet értékelni. Ez alól a miniszter különösen indokolt esetben felmentést adhat.

(5) Az 1. mellékletben meghatározott elismerésekhez – az 1. mellékletben meghatározott mértékben – pénzjutalom jár. A pénzjutalom számítási alapja az elismerés adományozásának időpontjában irányadó, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kormánytisztviselői illetményalap (a továbbiakban: illetményalap).

5. § (1) Nem részesíthető miniszteri elismerésben az a személy, vagy az a munkacsoport, amelynek tagja

a) ellen fegyelmi vagy büntető eljárás van folyamatban,

b) jogerős fegyelmi büntetés vagy büntetőítélet hatálya alatt áll,

c) – a 2. § (1) bekezdés szerinti elismerések esetében – az egészségügyi tevékenység gyakorlását korlátozó etikai jogkövetkezmény hatálya alatt áll.

(2) Azonos díjazott részére ugyanaz a díj egy ízben adományozható. Ettől eltérően – a kulturális ágazat 2. § (2) bekezdésében foglalt díjainak kivételével – ugyanaz a díj kivételesen, egy alkalommal ismételten is adományozható abban az esetben, ha az előző díj adományozását követően szerzett, az annak alapjául szolgáló érdemeket felülmúló, kimagasló érdemek azt indokolják.

(3) A Kultúra Magyar Városa cím az 1. mellékletben foglalt feltételekkel ismételten is adományozható.

(4) Az elismerésre jelölt az elismerés kezdeményezője részére

a) a személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló,

b) az (1) bekezdés szerinti kizáró körülményekkel kapcsolatos,

c) a korábbi elismeréseivel összefüggő, és

d) az adományozás esetén az elismerés elfogadásáról szóló

nyilatkozatot tesz az elismerési kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően.

(5) A (4) bekezdés szerinti nyilatkozat hiányában, a nyilatkozat hiányos megtétele esetén, valamint a nyilatkozat alapján személyes adatai kezeléséhez hozzájárulását nem adó, továbbá kizáró okot megjelölő, vagy az adományozás esetén az elismerés el nem fogadásáról nyilatkozó jelölt elismerésben nem részesíthető. A nyilatkozat formanyomtatványát a 4. melléklet tartalmazza.

6. § (1) A kulturális ágazat 2. § (2) bekezdésben foglalt elismerései közül a Hortobágyi Károly-díj és a Blattner Géza-díj, a 2. § (3) bekezdésében foglalt elismerései közül A Népművészet Ifjú Mestere díj megosztva is adományozható. Az elismerés megosztása esetén a díjjal járó pénzjutalom összege – személyenként – nem haladhatja meg a mindenkori jutalomösszeg 50%-át.

(2) A sport ágazat 2. § (8) bekezdésben foglalt elismerései közül a Csík Ferenc-díj, a Bay Béla-díj, a Kemény Ferenc-díj és a Kerezsi Endre-díj megosztva is adományozható. Az elismerés megosztása esetén a díjjal járó pénzjutalom összege – személyenként – nem haladhatja meg a mindenkori jutalomösszeg 50%-át.

(3) A szociális ágazat 2. § (9) bekezdésében foglalt elismerései közül a Pro Familiis-díj házastársak esetében történő adományozása esetén a jutalom összegét egyenlő arányban kell megosztani a házastársak között.

(4) Az 1. melléklet eltérő rendelkezése hiányában a díjak természetes személynek adományozhatóak.

(5) Az elismerések posthumus nem adományozhatóak.

7. § (1) Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a miniszter, vagy az általa megbízott személy adja át.

(2) Az elismerések átadására az 1. mellékletben az egyes díjaknál megjelölt alkalmakkor kerül sor. Ezen kívül, az adományozó döntése alapján, kivételes és indokolt esetben az átadásra állami és nemzeti ünnepek alkalmából is sor kerülhet.

8. § Méltatlanná válik a miniszter által adományozott díjra az a személy, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A méltatlanná vált személytől a miniszter a díjat visszavonja.

9. § A minisztérium az elismerések adományozásáról, illetve visszavonásáról rendelkező határozatokat a minisztérium honlapján, a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában közzéteszi.

10. § (1) A miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadások fedezetét a mindenkori költségvetési törvény alapján a minisztérium igazgatási előirányzatán rendelkezésre álló forrásból kell biztosítani.

(2) Amennyiben a miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadások fedezete a minisztérium igazgatási előirányzatán teljes egészében nem áll rendelkezésre, a kulturális ágazat elismeréseivel összefüggő kiadások fedezete részben, vagy egészében a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény 7. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak alapján a Nemzeti Kulturális Alapból kerül biztosításra.

(3) A Miniszter Elismerő Oklevelében részesített személy jutalomban részesíthető. A jutalmazás fedezetét annak a szervnek a költségvetése biztosítja, amelynek vezetője a jutalmazást kezdeményezi.

11. § (1) Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az (5) bekezdésben foglalt jogszabállyal vagy jogszabályi rendelkezéssel alapított díj adományozására e rendelet hatálybalépését megelőzően benyújtott kezdeményezéseket az adott ágazatban, illetve szakterületen e rendelettel alapított díjra történő kezdeményezésnek kell tekinteni és ekként kell elbírálni a 4. § (4) bekezdésében foglaltak szerint, azzal, hogy a 4. melléklet szerinti nyilatkozat kitöltése a jelölt számára abban az esetben is kötelező, ha az (5) bekezdésben foglalt jogszabály alapján adatkezelési nyilatkozatot már tett.

(3)4 A 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a Védőnői Szolgálatért díj, valamint a Közösség Szolgálatáért díj adományozását a 2015. évben legkésőbb május 31-ig lehet kezdeményezni.

(4) E rendelet hatálybalépését követően a Blattner Géza-díj és a Márai Sándor-díj első alkalommal 2013-ban, a Gérecz Attila-díj, a Balassa Péter-díj és a Hortobágyi Károly-díj első alkalommal 2014-ben adományozható.

(5)5

1. melléklet a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelethez

I. FEJEZET

EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZAT

1. Hőgyes Endre-díj

1.1. A díj kiemelkedő orvos-szakmai életmű elismeréseként adományozható, különös tekintettel az orvostudományi kutatásban végzett jelentős tevékenységre, illetve ennek eredményére.

1.2. A díj átadására minden évben Hőgyes Endre születése napja (november 30.) alkalmából kerül sor.

1.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.

1.4. A 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a díj adományozására az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban: ETT) elnökségének vagy bizottságának előterjesztése alapján az ETT elnöke tesz javaslatot a miniszternek.

1.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, egyoldalas, átmérője 70 mm, 150x100 mm-es márvány lapra szerelve. Az emlékérem Hőgyes Endre domború arcképét ábrázolja.

1.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

2. Semmelweis-díj

2.1. A díj annak adományozható, aki az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, illetve tevékenységével jelentősen hozzájárult ilyen eredmény eléréséhez.

2.2. A díj természetes személyeknek, önkormányzati, egyházi és civil szervezeteknek, egészségügyi intézményeknek és gazdálkodó szervezeteknek adományható.

2.3. A díj átadására minden évben Semmelweis Ignác születése napja (július 1.) vagy március 15-e alkalmából kerül sor. A díj adományozható Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.) vagy kiemelkedő szakmai esemény (pl. védőnők napja, ápolók napja, mentők napja, gyógyszerészek napja) alkalmából is.

2.4. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.

2.5. A díjazott emlékszobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékszobor bronzból készült, 400 mm magasságú kisplasztikai alkotás. A Semmelweis Ignác alakját megformáló emlékszobor Domonkos Béla szobrászművész alkotása.

2.6. A díjhoz természetes személy díjazott esetén pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

3. Batthyány-Strattmann László-díj

3.1. A díj annak adományozható, aki szakmai vagy közszolgálati munkájával hozzájárult az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez, e tevékenysége során elért kimagasló teljesítménye elismeréseként.

3.2. A díj átadására minden évben Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.) vagy március 15-e alkalmából kerül sor. A díj adományozható Semmelweis Ignác születése napja (július 1.) vagy kiemelkedő szakmai esemény (pl. védőnők napja, ápolók napja, mentők napja, gyógyszerészek napja) alkalmából is.

3.3. A díjból évente legfeljebb negyven adományozható.

3.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 85 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, Batthyány-Strattmann László domború arcképét ábrázolja, és azon a „BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ-DÍJ” felirat található.

3.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

4. Pro Sanitate díj

4.1. A díj az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységért adományozható.

4.2. A díj átadására minden évben Semmelweis Ignác születése napja (július 1.), Batthyány-Strattmann László születése napja (október 28.), március 15-e vagy kiemelkedő szakmai esemény (pl. védőnők napja, ápolók napja, mentők napja, gyógyszerészek napja) alkalmából kerül sor.

4.3. A díjból évente legfeljebb hetven adományozható.

4.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 98 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, a gyógyító orvost és a betegét ábrázolja.

4.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap négyszeresének megfelelő összeg.

5. Pro Vita díj

5.1. A díj adományozható:

a) annak a teljes vért adó önkéntes véradónak, aki legalább 100 alakalommal adott vért,

b) az élő önkéntes szerv- vagy szövetdonornak,

c) annak, aki az élet mentésében kiemelkedő tevékenységet fejtett ki.

5.2. Az 5.1. pont a) alpontja alapján a díj adományozására tett javaslatról a bíráló bizottság kikéri a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat véleményét.

5.3. A díj átadására minden évben a Véradók Világnapján (november 26.) vagy a Transzplantációs Világnapon (október 10.) kerül sor.

5.4. A díjból évente legfeljebb hetven adományozható.

5.5. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

5a.6 Védőnői Szolgálatért díj

5a.1. A díj annak adományozható, aki a területi védőnői munkában és védőnők oktatásában egyaránt kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, és tevékenységével jelentősen hozzájárult ilyen eredmény eléréséhez.

5a.2. A díj természetes személyeknek adományozható.

5a.3. A díj átadására ötévente az anyák és csecsemők védelmére 1915. évben létrejött Országos Stefánia Szövetség megalakulásának évfordulója (június 13.) alkalmából kerül sor.

5a.4. A díjból ötévente legfeljebb egy adományozható.

5a.5. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

5a.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom összege az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

II. FEJEZET

KULTURÁLIS ÁGAZAT

6. Balassa Péter-díj

6.1. A díj művészeti (irodalmi, színházi, zenei, képzőművészeti és filmes) területen elért kiemelkedő esszé- és tanulmányírói teljesítmény elismerésére adományozható.

6.2. A díj átadására a Magyar Kultúra Napja (január 22.) alkalmából kerül sor.

6.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.

6.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

6.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Balás Eszter szobrászművész alkotása, egyoldalas, Balassa Péter domború arcképét ábrázolja és azon „BALASSA PÉTER-DÍJ” felirat található.

6.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

7. Balázs Béla-díj

7.1. A díj a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére adományozható.

7.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

7.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.

7.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

7.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Balázs Béla domború arcképét ábrázolja, és azon „BALÁZS BÉLA-DÍJ” felirat található.

7.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

8. Balogh Rudolf-díj

8.1. A díj kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismerésére adományozható.

8.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

8.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.

8.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

8.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Gáti Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Balogh Rudolf domború arcképét ábrázolja és azon „BALOGH RUDOLF-DÍJ” felirat található.

8.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

9. Blattner Géza-díj

9.1. A díj kiemelkedő bábművészeti tevékenység elismerésére adományozható.

9.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

9.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.

9.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

9.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Blattner Géza domború arcképét ábrázolja, és azon „BLATTNER GÉZA-DÍJ” felirat található.

9.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

10. Erkel Ferenc-díj

10.1. A díj kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenység elismerésére adományozható.

10.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

10.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.

10.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

10.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Lebó Ferenc szobrászművész alkotása, egyoldalas, Erkel Ferenc domború arcképét ábrázolja és azon „ERKEL FERENC-DÍJ” felirat található.

10.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

11. Ferenczy Noémi-díj

11.1. A díj kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.

11.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

11.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.

11.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

11.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Ferenczy Noémi domború arcképét ábrázolja és azon „FERENCZY NOÉMI-DÍJ” felirat található.

11.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

12. Gérecz Attila-díj

12.1. A díj 35. év alatti, elsősorban első kötetes alkotóknak adományozható, akik a névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotást hoztak létre.

12.2. A díj átadására október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor.

12.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.

12.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

12.5. A díjazott kisplasztikát és adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika forgatható, polírozott sárgaréz talpon álló, bronzból készült, átmérője 90, magassága 130, mélysége 55 mm. A kisplasztika Rácz Edit szobrászművész alkotása, kétoldalas, az egyik oldalán jelenet, a másik oldalán „GÉRECZ ATTILA-DÍJ” felirat található.

12.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

13. Harangozó Gyula-díj

13.1. A díj a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismerésére adományozható.

13.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

13.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.

13.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

13.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szabó Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Harangozó Gyula domború arcképét ábrázolja és azon „HARANGOZÓ GYULA-DÍJ” felirat található.

13.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

14. Hortobágyi Károly-díj

14.1. A díj a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista és pedagógiai tevékenység elismerésére adományozható.

14.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

14.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.

14.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

14.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Hortobágyi Károly domború arcképét ábrázolja és azon „HORTOBÁGYI KÁROLY-DÍJ” felirat található.

14.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

15. Jászai Mari-díj

15.1. A díj kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismerésére adományozható.

15.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

15.3. A díjból évente legfeljebb hét adományozható.

15.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

15.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, egyoldalas, Jászai Mari domború arcképét ábrázolja, és azon „JÁSZAI MARI-DÍJ” felirat található.

15.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

16. József Attila-díj

16.1. A díj kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismerésére adományozható.

16.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

16.3. A díjból évente legfeljebb hét adományozható.

16.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

16.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Vígh Tamás szobrászművész alkotása, egyoldalas, József Attila domború arcképét ábrázolja és azon „JÓZSEF ATTILA-DÍJ” felirat található.

16.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

17. Liszt Ferenc-díj

17.1. A díj kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére adományozható.

17.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

17.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.

17.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

17.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Gáti Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Liszt Ferenc domború arcképét ábrázolja és azon „LISZT FERENC-DÍJ” felirat található.

17.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

18. Márai Sándor-díj

18.1. A díj írói életmű vagy a díj adományozását megelőző két évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötet, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkássága elismerésére adományozható.

18.2. A díj átadására a Magyar Kultúra Napja (január 22.) alkalmából kerül sor.

18.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.

18.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

18.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Csikai Márta szobrászművész alkotása, egyoldalas, Márai Sándor domború arcképét ábrázolja és azon „MÁRAI SÁNDOR-DÍJ” felirat található.

18.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

19. Munkácsy Mihály-díj

19.1. A díj kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.

19.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

19.3. A díjból évente legfeljebb hét adományozható.

19.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

19.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Munkácsy Mihály domború arcképét ábrázolja és azon „MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJ” felirat található.

19.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

20. Nádasdy Kálmán-díj

20.1. A díj kiemelkedő zenés színházi rendezői, színháztudományi, dramaturgi és műfordítói tevékenység elismerésére adományozható.

20.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

20.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.

20.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

20.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kereszthury Gábor ötvösművész alkotása, egyoldalas, Nádasdy Kálmán domború arcképét ábrázolja, és azon „NÁDASDY KÁLMÁN-DÍJ” felirat található.

20.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

21. Németh Lajos-díj

21.1. A díj a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismerésére adományozható.

21.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

21.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.

21.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

21.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem négyzet alakú, bronzból készült, mérete 60x60 mm, vastagsága 10 mm. Az emlékérem alkotója Csiky Tibor szobrászművész, kivitelezője és a hátlap tervezője Budahelyi Tibor szobrászművész. Az emlékérem előoldalát geometrikus kompozíció díszíti, hátoldalán „NÉMETH LAJOS-DÍJ” felirat található.

21.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

22. Szabolcsi Bence-díj

22.1. A díj kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére adományozható.

22.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

22.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.

22.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

22.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Szabolcsi Bence domború arcképét ábrázolja és azon „SZABOLCSI BENCE-DÍJ” felirat található.

22.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

23. Táncsics Mihály-díj

23.1. A díj kiemelkedő újságírói tevékenység elismerésére adományozható.

23.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

23.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.

23.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

23.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Csontos László szobrászművész alkotása, egyoldalas, Táncsics Mihály domború arcképét ábrázolja, és azon „TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ” felirat található.

23.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

24. Bessenyei György-díj

24.1. A díj azoknak a közművelődési intézményekben, más szervezetekben dolgozó közművelődési szakembereknek adományozható, akik huzamosabb ideig kiemelkedő közművelődési tevékenységet folytatnak, elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával, azok alkalmazásával és terjesztésével szolgálták a korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését.

24.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.

24.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.

24.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

24.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 90, vastagsága 9 mm. Az emlékérem Vígh Tamás szobrászművész alkotása, első oldalán középen Bessenyei György domború arcképét ábrázolja, és azon „BESSENYEI GYÖRGY-DÍJ” félkörívű felirat található. Az emlékérem hátoldalát „A KÖZMŰVELŐDÉSÉRT” felirat díszíti.

24.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

25. Csokonai Vitéz Mihály-díj

25.1. A díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, videó-művészet, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén elért kimagasló művészeti munka elismerésért

a) amatőr alkotó- és előadóművész természetes személyek

b) amatőr alkotó- és előadóművészeti csoportok

részére adományozható.

25.2. A díj átadására a Magyar Kultúra Napja (január 22.) alkalmából kerül sor.

25.3. A díjból évente legfeljebb öt, ezen belül

a) a 25.1. pont a) alpontja szerinti kategóriában legfeljebb kettő,

b) a 25.1. pont b) alpontja szerinti kategóriában legfeljebb három

adományozható.

25.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

25.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Péterffy László szobrászművész alkotása, egyoldalas, Csokonai Vitéz Mihály arcképét ábrázolja és azon „CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY – DÍJ” felirat található.

25.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke

a) a 25.1. pont a) alpontja szerinti kategóriában az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg,

b) a 25.1. pont b) alpontja alapján legfeljebb az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

26. A Népművészet Ifjú Mestere díj

26.1. A díj egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadóművészeti teljesítmény elismerésére 15–35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek részére adományozható.

26.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.

26.3. A díjból évente legfeljebb hét adományozható.

26.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

26.5. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

26.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

27. Móra Ferenc-díj

27.1. A díj kiemelkedő muzeológiai tevékenységért azoknak a muzeológusoknak adományozható, akik

a) szakterületükön kimagasló szakmai életutat tettek meg,

b) tevékenységükkel, kezdeményezésükkel példaértékű, a muzeológia fejlődését és változását jelentős mértékben befolyásoló eredményt értek el,

c) a muzeális intézményekben folyó szakmai és szervezeti munka előrehaladását és sikerét meghatározó kezdeményezés irányítói, vagy

d) a muzeális intézmények társadalmi beágyazottsága és társadalmi hasznosítása terén meghatározó eredményt érnek el.

27.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.

27.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.

27.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

27.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 85, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Palotás József szobrászművész alkotása, első oldalán Móra Ferenc domború arcképét ábrázolja, és azon „MÓRA FERENC-DÍJ” félkörívű felirat található. Az emlékérem hátoldalát a múzeumügyet szimbolizáló dombormű és „A TUDOMÁNYÉRT, A MŰVELŐDÉSÉRT” felirat díszíti.

27.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

28. Pauler Gyula-díj

28.1. A díj levéltárosi szakterületen kiemelkedő teljesítmény elismerésére adományozható.

28.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.

28.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.

28.4. A díj adományozására javaslatot tevő i bizottság három tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

28.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Pauler Gyula domború arcképét ábrázolja és azon „PAULER GYULA-DÍJ” felirat található.

28.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

29. Szinnyei József-díj

29.1. A díj könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítmény elismerésére adományozható.

29.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.

29.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.

29.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

29.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szilágyi Bernadett szobrászművész alkotása, egyoldalas, Szinnyei József domború arcképét ábrázolja és azon „SZINNYEI JÓZSEF-DÍJ” felirat található.

29.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

30. A Kultúra Magyar Városa cím

30.1. A cím Magyarország kulturális, művészi életét kiemelkedően támogató, kulturális értékeit példásan bemutató tevékenység elismeréséért

a) megyei jogú városok,

b) 10 000 lakosúnál nagyobb városok,

c) 10 000 lakosúnál kisebb városok

részére adományozható.

30.2. A cím átadására a Magyar Kultúra Napja (január 22.) alkalmából kerül sor.

30.3. A cím évente legfeljebb három önkormányzat részére pályázat alapján adományozható, pályázati felhívásban meghatározott követelmények alapján.

30.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság összetételéről a pályázati felhívás rendelkezik.

30.5. A címet elnyert város önkormányzata részére a cím ismételten legkorábban a cím adományozását követő 5. évben adható.

30.6. A címet elnyert város az adományozást igazoló oklevelet és emlékplakettet, valamint az adományozás évét feltüntető emléktáblát kap.

31. Bánffy Miklós-díj

31.1. A díj a kultúra érdekében művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél hosszabb időn át – legalább 15 éven keresztül – végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

31.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.

31.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.

31.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság öt tagból áll, a tagokat a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – öt évre kéri fel.

31.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kereszthury Gábor ötvösművész alkotása, egyoldalas, Bánffy Miklós portréját ábrázolja és azon „BÁNFFY MIKLÓS-DÍJ” felirat található.

31.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

32. A Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím

32.1. A cím kimagasló zenekari munkásságért adományozható.

32.2. A címet három évente egy ifjúsági zenekar kaphatja, a címet és az azt megjelenítő logót a zenekar három évig viseli neve mellett feltüntetve.

32.3. A címet a miniszter az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvényben meghatározott zeneművészeti véleményező bizottság javaslata alapján adományozza.

32.4.7 A cím viselésének ideje alatt a zenekar működését a minisztérium külön szerződés szerint támogatja.

33. Pro Cultura Hungarica emlékplakett

33.1. A díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett életvitelszerűen külföldön élő magyar állampolgárok és külföldi állampolgárok részére adományozható.

33.2. A díj átadására az adományozó döntése alapján évente egy vagy több alkalommal kerül sor.

33.3. A díjból évente legfeljebb harmincöt adományozható.

33.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 7 mm. Az érem Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, első oldala a pannon tájat, a magvető ember alakját a zeniten álló nappal ábrázolja. Az emlékérem hátoldalát a koszorúba foglalt „PRO CULTURA HUNGARICA” felirat díszíti.

III. FEJEZET

OKTATÁSI ÁGAZAT

34. Eötvös József-díj

34.1. A díj azoknak a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik oktató-nevelő munkájuk során, életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett.

34.2. A díj átadására a Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából kerül sor.

34.3. A díjból évente legfeljebb nyolc adományozható.

34.4. A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika bronzból készült, magassága 200 milliméter. A kisplasztika Kutas László szobrászművész alkotása. A kisplasztika Eötvös József álló alakját ábrázolja.

34.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

35. Szent-Györgyi Albert-díj

35.1. A díj a felsőoktatás területén kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkáért, illetve iskolateremtő, nemzetközi elismertségű tevékenységért adományozható.

35.2. A díj átadására a Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából kerül sor.

35.3. A díjból évente legfeljebb tizennyolc adományozható.

35.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Szent-Györgyi Albert domború arcképét és azon „SZENT-GYÖRGYI ALBERT-DÍJ” felirat található.

35.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

36. Apáczai Csere János-díj

36.1. A díj kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért pedagógusok, főiskolai, egyetemi oktatók részére adományozható.

36.2. A díj átadására a Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából kerül sor.

36.3. A díjból évente legfeljebb hatvan adományozható, azzal, hogy harminc díjazott alap- és középfokú oktatásból, harminc díjazott a felsőfokú oktatásból kerül kiválasztásra.

36.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, egyoldalas, Apáczai Csere János domború arcképét ábrázolja, és azon „APÁCZAI CSERE JÁNOS-DÍJ” felirat található.

36.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

37. Brunszvik Teréz-díj

37.1. A díj kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért, valamint az óvodapedagógus képzésben kiemelkedő munkát végző oktatók elismerésére adományozható.

37.2. A díj átadására a Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából kerül sor.

37.3. A díjból évente legfeljebb harmincöt adományozható.

37.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Lebó Ferenc szobrászművész alkotása, egyoldalas, Brunszvik Teréz domború arcképét ábrázolja, és azon „BRUNSZVIK TERÉZ-DÍJ” felirat található.

37.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

38. Németh László-díj

38.1. A díj azoknak az oktató-nevelő-gyógypedagógiai munkát végző pedagógusoknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek.

38.2. A díj átadására a Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából kerül sor.

38.3. A díjból évente legfeljebb hetven adományozható.

38.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Németh László domború arcképét ábrázolja, és azon „NÉMETH LÁSZLÓ-DÍJ” felirat található.

38.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

39. Trefort Ágoston-díj

39.1. A Trefort Ágoston-díj azoknak a minisztériumi, önkormányzati és intézményi dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek.

39.2. A díj átadására nemzeti, állami ünnep alkalmából kerül sor.

39.3. A díjból évente legfeljebb tizenöt adományozható.

39.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Fekete Tamás szobrászművész alkotása, egyoldalas, Trefort Ágoston domború arcképét ábrázolja, és azon „TREFORT ÁGOSTON-DÍJ” felirat található.

39.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

40. Kármán Tódor-díj

40.1. A díj a gazdasági élet szereplőinek a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható. A díjat természetes és jogi személyek kaphatják.

40.2. A díj átadására évente egyszer, az év utolsó hónapjában kerül sor.

40.3. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható.

40.4. A 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a díj pályázati eljárás alapján ítélhető oda. A díjazás kiemelt szempontjait a miniszter évente pályázati, illetve javaslattételi kiírásban határozza meg, amely tartalmazza a pályázati és felterjesztési időpontokat.

40.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Király Vilmos szobrászművész alkotása, egyoldalas, Kármán Tódor domború arcképét ábrázolja, és azon „KÁRMÁN TÓDOR-DÍJ” felirat található.

41. Pedagógus Szolgálati Emlékérem

41.1. A díj azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

41.2. A díj átadására az év során folyamatosan sor kerülhet, így nemzeti, állami ünnep alkalmából is.

41.3. A díj évente korlátlan számban adományozható.

41.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült vertérem, átmérője 42 milliméter. Az emlékérem Fritz Mihály szobrászművész alkotása, egyoldalas, iniciálés P-betűben könyvet tartó tudós pedagógus portréját ábrázolja, és azon „PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM” felirat található.

42. A Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett

42.1 A díj a felsőoktatási intézményben dolgozó oktatók és más alkalmazottak kiemelkedő munkájának elismerésére adományozható.

42.2. A díj átadására az év során folyamatosan sor kerülhet, így nemzeti, állami ünnep alkalmából is.

42.3. A díjból évente legfeljebb hatvan adományozható.

42.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült vertérem, átmérője 60, vastagsága 8 milliméter. Az emlékérem Palotás József szobrászművész alkotása, egyoldalas, a tudás lángját védő kapumotívumot ábrázol, és azon „A MAGYAR FELSŐOKTATÁSÉRT” felirat található.

IV. FEJEZET

SPORT ÁGAZAT

43. Csík Ferenc-díj

43.1. A díj a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére sportolók részére adományozható.

43.2. A díj átadására a Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából kerül sor.

43.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható. A díj megosztva is adományozható.

43.4. A díjazott szobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. A szobor fehér carrarai márványoszlopból és az azon elhelyezett portréból áll. A talapzat ezüstözött bronzból „dór oszlop” talpzattal. A díj neve ezüstözött lemezre vésve az oszlop alsó harmadában szerelve. Magassága 260-280 mm, az oszlop 200 mm x 40 mm hengeres márvány, a talapzat 80 mm átmérőjű. A szobor Szabó Géza ötvösmester alkotása.

43.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

44. Bay Béla-díj

44.1. A díj a kiemelkedő edzői tevékenység és jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható.

44.2. A díj átadására a Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából kerül sor.

44.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható. A díj megosztva is adományozható.

44.4. A díjazott szobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. A szobor fehér carrarai márványoszlopból és az azon elhelyezett portréból áll. A talapzat ezüstözött bronzból „dór oszlop” talpzattal. A díj neve ezüstözött lemezre vésve az oszlop alsó harmadában szerelve. Magassága 260-280 mm, az oszlop 200 mm x 40 mm hengeres márvány, a talapzat 80 mm átmérőjű. A szobor Szabó Géza ötvösmester alkotása.

44.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

45. Kemény Ferenc-díj

45.1. A díj a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére, természetes személyek vagy szervezetek részére adományozható.

45.2. A díj átadására a Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából kerül sor.

45.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható. A díj megosztva is adományozható.

45.4. A díjazott szobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. A szobor fehér carrarai márványoszlopból és az azon elhelyezett portréból áll. A talapzat ezüstözött bronzból „dór oszlop” talpzattal. A díj neve ezüstözött lemezre vésve az oszlop alsó harmadában szerelve. Magassága 260-280 mm, az oszlop 200 mm x 40 mm hengeres márvány, a talapzat 80 mm átmérőjű. A szobor Szabó Géza ötvösmester alkotása.

45.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

46. Eszterházy Miksa-díj

46.1. A díj a sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében hosszú időn keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére a testneveléssel és a sporttal foglalkozó civil szervezetekben, köztestületekben dolgozó személyeknek, továbbá a magyar testkultúra és sportélet fejlesztése érdekében a hazai és nemzetközi sportéletben hosszú ideig eredményesen dolgozó személyek részére adományozható.

46.2. A díj átadására a Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából kerül sor.

46.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.

46.4. A díjazott szobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. A szobor fehér carrarai márványoszlopból és az azon elhelyezett portréból áll. A talapzat ezüstözött bronzból „dór oszlop” talpzattal. A díj neve ezüstözött lemezre vésve az oszlop alsó harmadában szerelve. Magassága 260-280 mm, az oszlop 200 mm x 40 mm hengeres márvány, a talapzat 80 mm átmérőjű. A szobor Szabó Géza ötvösmester alkotása.

46.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

47. Kerezsi Endre-díj

47.1. A díj testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében, fejlesztésében hosszú időn keresztül kifejtett eredményes tevékenység elismerésére az iskolai, diák- és egyetemi sport területén tevékenykedő személyek részére adományozható.

47.2. A díj átadására a Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából kerül sor.

47.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható. A díj megosztva is adományozható.

47.4. A díjazott szobrot és az adományozást igazoló oklevelet kap. A szobor fehér carrarai márványoszlopból és az azon elhelyezett portréból áll. A talapzat ezüstözött bronzból „dór oszlop” talpzattal. A díj neve ezüstözött lemezre vésve az oszlop alsó harmadában szerelve. Magassága 260-280 mm, az oszlop 200 mm x 40 mm hengeres márvány, a talapzat 80 mm átmérőjű. A szobor Szabó Géza ötvösmester alkotása.

47.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap négyszeresének megfelelő összeg.

V. FEJEZET

SZOCIÁLIS ÁGAZAT

48. Pro Caritate-díj

48.1.8 A díj a szociális ellátás fejlesztéséhez való hozzájárulásért, a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja érdekében, illetve az ezzel foglalkozó intézményekben kifejtett, továbbá a miniszter feladatkörébe tartozóan az esélyegyenlőség előmozdítása területén végzett kiemelkedő szakmai, közszolgálati, karitatív tevékenység, valamint a nyugdíjbiztosítás terén a nyugdíjasokért végzett munkáért adományozható.

48.2. A díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.), a Fogyatékos Emberek Világnapja (december 3.), vagy az Esélyegyenlőség Napja (május 5.) alkalmából, valamint és egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerül sor.

48.3. A díjból évente legfeljebb harminc adományozható.

48.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 97 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, egészalakos figurákat ábrázol: földön ülő férfialaknak fiatal nő bögrében vizet ad, a köriratban a „PRO CARITATE” felirat található.

48.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

49. Elige Vitam-díj

49.1. A díj a kábítószer elleni küzdelem területén végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

49.2. A díj átadására az ENSZ Kábítószer-ellenes Világnapja (június 26.) alkalmából kerül sor.

49.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.

49.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 70 milliméter. Az emlékérem Szabó Géza ötvösmester alkotása, egyoldalas, térben kétfelé megosztott fát ábrázol, és azon az „ELIGE VITAM” felirat található.

49.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

50. Idősekért-díj

50.1. A díj az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, az időskori aktivitás megőrzése érdekében kifejtett munka elismerésére adományozható.

50.2. A díj átadására az Idősek Világnapja (október 1.) alkalmából kerül sor.

50.3. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható.

50.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 126 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, nagylombú fát körbe táncoló fiatalokat ábrázol, és azon az „IDŐSEKÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

50.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

51. Pro Familiis-díj

51.1. A díj a családalapítás és a gyermeknevelés támogatása, a családok jólétének növelése érdekében, továbbá a családvédelem területén kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenység elismerésére adományozható.

51.2. A díj átadására a Nemzetközi Családi Nap (május 15.) alkalmából és egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerül sor.

51.3. A díjból évente legfeljebb húsz adományozható, azzal, hogy a díj házastársak részére megosztva is adományozható.

51.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 102 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, fiatal háromtagú családot ábrázol egészalakos figurákkal, a köriratban a „PRO FAMILIIS” felirat található.

51.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

52. Szent Kristóf-díj

52.1. A díj a gyermekvédelem, gyermek- és ifjúságügy területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenység elismerésére adományozható.

52.2. A díj átadására a Gyermeki Jogok Világnapja (november 20.) és a Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából, valamint egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerül sor.

52.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.

52.4. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet és plakettet kap. A kisplasztika 33 cm magas, gyermeket a vállán hordozó Szent Kristóf bronz szobor, Kampfl József szobrászművész alkotása. A szobor talapzatán „SZENT KRISTÓF-DÍJ – A MAGYAR GYERMEKEKÉRT (Kampfl J. és az adományozás évszáma)” felirat található.

52.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

53. Szociális Munkáért-díj

53.1. A díj a szociális szakmák területén végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozható.

53.2. A díj átadására a Szociális Munka Napja (november 12.) és egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerül sor.

53.3. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható.

53.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 102 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, cirkuszi arénában kifeszített háló felett egyensúlyozó légtornászt ábrázol, alatta három sorban a „SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

53.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

54. Pro Voluntarius-díj

54.1. A díj az önkéntesség, a közjó ellátása, valamint a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény, tevékenység elismerésére adományozható.

54.2. A díj természetes személyeknek, önkormányzati, egyházi vagy civil szervezeteknek, közintézményeknek adományható.

54.3. A díj átadására az Önkéntesség Nemzetközi Napja (december 5.) vagy egyéb kiemelkedő szakmai esemény alkalmából kerül sor.

54.4. A díjból évente legfeljebb négy adományozható, 2-2 természetes személyek, illetve szervezetek, intézmények részére.

54.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 110 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, rajta „PRO VOLUNTARIUS-DÍJ” félkörívű felirat található.

55. Esélyegyenlőségért Díj

55.1. A díj az esélyegyenlőség előmozdítása, megteremtése terén elért kiemelkedő eredmények, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz tartozó személyek jogainak érvényesítéséhez és e jogok, valamint az emberi méltóság védelmében való fellépés és védelem minél szélesebb körű érvényesítése és népszerűsítése területén végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak Hálózatának bevonásával.

55.2. A díj természetes személyeknek, önkormányzati, egyházi vagy civil szervezeteknek, közintézményeknek adományható.

55.3. A díj átadására a Tolerancia Nemzetközi Napján (november 16.), vagy az év során folyamatosan sor kerülhet, így nemzeti, állami ünnep vagy kiemelkedő szakmai esemény alkalmából is.

55.4. A díjból évente legfeljebb négy adományozható, 2-2 természetes személyek, illetve szervezetek, intézmények részére

55.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 95 milliméter. Az emlékérem Kampfl József szobrászművész alkotása, egyoldalas, rajta „ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT DÍJ” félkörívű felirat található.

VI. FEJEZET

EGYHÁZI, NEMZETISÉGI ÉS CIVIL TÁRSADALMI KAPCSOLATOK

56. Károli Gáspár-díj

56.1. A díj azon kiemelkedő személyiségek elismerésére adományozható, akik a hittudományok terén kifejtett munkásságukkal gazdagították a magyar tudományos életet, illetve a magyar vallási irodalomban és vallási életben kiemelkedőt alkottak, különös tekintettel a biblikus tudományokban, illetőleg a teológiában – fordítással, tanulmánnyal – elért kimagasló eredményeikre.

56.2. A díj minden évben október 31-én, a reformáció napján kerül átadásra.

56.3. A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható, megosztás nélkül.

56.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Csontos László szobrászművész alkotása, egyoldalas, Károli Gáspár domború arcképét ábrázolja születési és halálozási dátummal (1529k.–1591), és azon „KÁROLI GÁSPÁR-DÍJ” felirat található.

56.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

57. Fraknói Vilmos-díj

57.1. A díj azoknak adományozható, akik munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.

57.2. A díj minden évben november 20-án, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján kerül átadásra.

57.3. A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható, megosztás nélkül.

57.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Király Vilmos szobrászművész alkotása, egyoldalas, Fraknói Vilmos domború arcképét ábrázolja születési és halálozási dátummal (1843–1924), és azon „FRAKNÓI VILMOS-DÍJ” felirat található.

57.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

58. Scheiber Sándor-díj

58.1. A díj azoknak adományozható, akik kiemelkedőt alkottak – a magyar nemzeti kultúra szolgálatában – a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.

58.2. A díj minden évben március 3-án, Scheiber Sándor főrabbi halálának évfordulóján kerül átadásra.

58.3. A díj évente 3 fő részére adományozható, megosztás nélkül.

58.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Gáti Gábor szobrászművész alkotása, kétoldalas, előlapja Scheiber Sándor domború arcképét ábrázolja születési és halálozási dátummal (1913–1985), és azon „SCHEIBER SÁNDOR-DÍJ” felirat található, hátlapját magyarul és héberül az „EMLÉKEZZ” szó díszíti.

58.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

59. Lukács Móric-díj

59.1. A díj azoknak adományozható, akik közösségszervező munkájukkal kiemelkedőt alkottak, munkájukkal a civil szervezetek, az adományozás kultúrájának fejlődését elősegítették vagy más módon támogatták.

59.2. A díj minden évben szeptember 15-én, Lukács Móric születésnapján kerül átadásra.

59.3. A díj természetes személyeknek vagy civil szervezeteknek adományozható.

59.4. A díj évente 3 személy részére adományozható, megosztás nélkül.

59.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kligl Sándor szobrászművész alkotása, egyoldalas, előlapja Lukács Móric domború arcképét ábrázolja születési és halálozási dátummal (1812–1881), és azon „LUKÁCS MÓRIC-DÍJ” felirat található.

59.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

VII. FEJEZET9

A MINISZTÉRIUMBAN VÉGZETT KIEMELKEDŐ KÖZSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉG ELISMERÉSE

60. Közösség Szolgálatáért díj

60.1. A díj annak adományozható, aki a minisztérium kormánytisztviselőjeként, kormányzati ügykezelőjeként tartósan kiemelkedő színvonalú jogszabály-előkészítési, ágazati szakmai, funkcionális, vagy a minisztérium alapfeladatához kötődő egyéb érdemi tevékenységet végez, és munkája, közszolgálati pályafutása mások számára példaértékű.

60.2. A díj évente 3 személy részére adományozható.

60.3. A díj átadására a Közszolgálati Tisztviselők Napja (július 1.) alkalmából kerül sor.

60.4. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.

60.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

2. melléklet a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelethez

A Miniszter Elismerő Oklevele

1. A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki (amely) a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

2. Az oklevél átadására minden évben nemzeti ünnepeink alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerülhet sor.

3. melléklet a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelethez

Kezdeményezés

............................................. (az elismerés megnevezése)*

miniszteri elismerésre

A javasolt személy, szervezet vagy munkacsoport, közösség adatai:

Természetes személy esetén:

Név*:

Születési név*:

Születési hely, idő*:

Anyja neve*:

Munkahelye és annak címe:

Beosztása:

Lakcíme*:

Elérhetőségei (telefon és e-mail):

Korábbi állami / szakmai elismerés megnevezése és időpontja:

Az elismerés átadásának javasolt időpontja*:

Nem természetes személy esetén:

Név*:

Székhely / telephely vagy bejegyzett cím*:

Elérhetőségei (telefon és e-mail):

Képviselő:

Korábbi állami / szakmai elismerés megnevezése és időpontja:

Az elismerés átadásának javasolt időpontja*:

Munkacsoport, közösség esetén:

Neve vagy azonosításra alkalmas megnevezése*:

A munkacsoport, közösség működésének helye, intézménye vagy működési területe*:

A munkacsoport, közösség vezetője, tagjai:

Elérhetőségei (telefon és e-mail):

Korábbi állami / szakmai elismerés megnevezése és időpontja:

Az elismerés átadásának javasolt időpontja*:

Az átadáskor méltatásként elhangzó hivatalos rövid indokolás* (egy-két mondat):

    

    

    

A szakmai tevékenységet, életutat bemutató részletes indokolás* külön lapon csatolandó (legalább fél, de legfeljebb három oldal terjedelemben)!

Dátum

................................................

kezdeményező aláírása*

A kezdeményező adatai:

Név (tisztség)*:

Cím:

Elérhetőség (e-mail, vagy telefon és fax)*:

A *-gal jelölt részek kitöltése kötelező, elmaradás esetén a kezdeményezés nem fogadható be.

4. melléklet a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelethez

Nyilatkozat

(természetes személy vagy munkacsoport, közösség tagja** esetén)

Alulírott,

1.

o hozzájárulok ahhoz*

o nem járulok hozzá ahhoz*,

hogy a ....................................................... miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat, továbbá a már megkapott elismeréseimre vonatkozó adataimat nyilvántartsa.

2. Kijelentem, hogy velem szemben az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet 5. §-ában meghatározott kizáró ok

o nem áll fenn*

o fennáll*.

3. Nyilatkozom arról, hogy a miniszter által adományozható elismerésben

o még nem részesültem*

o már részesültem, mégpedig*:

elismerés megnevezése:    

az adományozás időpontja:     

4. Kijelentem, hogy az elismerés adományozása esetén azt

o elfogadom*

o nem fogadom el.

5. Elismerésben részesítésem esetére, valamint az elismerés esetleges későbbi visszavonása esetére nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján való közzétételéhez

o hozzájárulok*

o nem járulok hozzá*.

Kelt:

................................................

elismerésre jelölt aláírása

* A megfelelőt kérjük X-szel megjelölni!

** Munkacsoportok, közösségek elismerésére irányuló kezdeményezés esetén a munkacsoport, közösség vezetőjének és valamennyi tagjának egyenként is ki kell tölteni!

Nyilatkozat

(nem természetes személy, munkacsoport, közösség esetén)

Alulírott, mint a …………………………… képviselője/vezetője

1.

o hozzájárulok ahhoz*

o nem járulok hozzá ahhoz*,

hogy a ....................................................... miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma az általam képviselt …………………………… (nem természetes személy, munkacsoport, közösség) azonosító adatait (név, székhely, telephely vagy bejegyzett cím, elérhetőségek, képviselő neve, a munkacsoport, közösség működésének helye, intézménye vagy működési területe, a munkacsoport, közösség vezetője, tagjai neve), valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges adatait, továbbá a már megkapott elismeréseire vonatkozó adatait nyilvántartsa.

2. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezettel (munkacsoport, közösség esetén a tagokat is ide értve) szemben az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet 5. §-ában meghatározott kizáró ok

o nem áll fenn*

o fennáll*.

3. Nyilatkozom arról, hogy a miniszter által adományozható elismerésben az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség)

o még nem részesült*

o már részesült, mégpedig*:

elismerés megnevezése:     

az adományozás időpontja:     

4. Kijelentem, hogy az elismerés adományozása esetén az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség) azt

o elfogadja*

o nem fogadja el*.

5. Elismerésben részesítésünk esetére, valamint az elismerés esetleges későbbi visszavonása esetére az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség) nevének a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján való közzétételéhez

o hozzájárulok*

o nem járulok hozzá*.

6. Képviseleti jogköröm alapja**:

Dátum

................................................

elismerésre jelölt aláírása

* A megfelelőt kérjük X-szel megjelölni!

** Hivatalos/jogi képviselő, ügyvezető, meghatalmazott, stb., munkacsoport, munkaközösség esetén elfogadható a tagok felkérése vagy munkáltatói igazolás is.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!