• Tartalom

1668/2012. (XII. 21.) Korm. határozat

1668/2012. (XII. 21.) Korm. határozat

a magyar felsőoktatás megújításáról

2012.12.21.

A Kormány elkötelezett a magyar felsőoktatás minőségi megújítása mellett, és kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar társadalom erőfeszítései eredményeképpen a felsőoktatásba bekerülő hallgatók megszerzett diplomájuk által igazolt tudásukat a magyar tudomány, kultúra, oktatás és gazdaság, a nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának szolgálatába állítsák.

A Kormány

1. határozottan elutasítja a tandíj alapú felsőoktatás kialakítását;

2. megállapítja, hogy a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény a tavalyi évben megállapított forrás mértékéhez képest jelentős többletforrást biztosít a felsőoktatás részére, ezen belül is elsősorban a felsőoktatási intézmények adósságrendezésére, az európai uniós önrészek átvállalására és a felsőoktatási PPP beruházások kiváltására;

3. döntött, hogy a 2013-ban általános felvételi eljárás során majdan felvett magyar állami ösztöndíjas hallgatók létszáma (felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben illetve doktori képzésben) nem lehet kevesebb, mint a 2012-ben általános felvételi eljárásban felvett államilag támogatott magyar állami ösztöndíjas hallgatók létszáma, azaz legalább 55 000 fő.

Ennek érdekében felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a felvételi követelmények körében a magyar állami ösztöndíjjal támogatott szakokra vonatkozó minimális teljesítendő felvételi követelményt (pontszámot) ennek megfelelően állapítsa meg;

4. döntött, hogy a 2013-as általános felvételi eljárás lezárását követően a létszámnövekedésből fakadó képzési többletköltséget (magyar állami ösztöndíj) annak pontos összege ismeretében a központi költségvetésből biztosítja;

5. döntött, hogy a 2013–2014-es tanévben magyar állami részösztöndíjas képzés nem kerül meghirdetésre;

6. döntött, hogy a köznevelési rendszer megfelelő mennyiségű és minőségű pedagógus utánpótlásának biztosítása érdekében a tanárképzésben és a pedagógusképzésben résztvevő hallgatók számára jöjjön létre a Klebelsberg Ösztöndíj, és felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy e tárgyban készítsen előterjesztést a Kormány részére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. március 1.

7. döntött a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíja megalapításáról, ennek érdekében felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az élsportolókat támogató nemzeti sportösztöndíj rendszer részleteiről készítsen előterjesztést a Kormány részére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. március 1.

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a fenti döntések keretein belül a szükséges intézkedésekről haladéktalanul gondoskodjon.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére