• Tartalom

2/2013. (I. 22.) NGM rendelet

2/2013. (I. 22.) NGM rendelet

a villamosművek, valamint a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről

2021.10.17.

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (3) bekezdés 5. pontjában,
a 21. § tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (3) bekezdés 1. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a villamosművek, a termelői-, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetében az idegen építmény építésére, idegen berendezés telepítésére és üzemeltetésére.

(2) Az atomerőműre és annak biztonsági övezetére, valamint a biztonsági övezetben végezhető tevékenységekre e rendelet hatálya nem terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) biztonsági övezet: a 6., a 7. és a 9. §-ban esetenként előírt távolságon belüli hatásterület,

b) burkolt vezeték: olyan, szigetelő anyaggal bevont vezetősodrony, amelynél a szigetelő anyag nem elégíti ki a közvetlen érintésvédelem követelményeit,

c) fokozott biztonságra vonatkozó előírások: a vezeték létesítésére vonatkozó nemzeti szabványban meghatározott, a normális biztonságra vonatkozó előírásokon túlmenően meghatározott fokozott biztonsági előírások,

d) kábel: olyan szigetelt vezeték, amely érszigetelésen felül olyan köpenyszerkezettel is rendelkezik, amely mechanikai védelmet nyújt a szigetelésnek és az érvezetőknek,

e) különleges biztonságra vonatkozó előírások: a vezeték létesítésére vonatkozó nemzeti szabványban meghatározott, a normális biztonságra vonatkozó előírásokon túlmenően meghatározott különleges biztonsági előírások,

f) naperőmű: olyan erőmű, amely a villamos energiát napenergia felhasználásával termeli,

g) szabadvezeték: a szigeteléssel nem rendelkező vezetősodrony,

h) szigetelt vezeték: olyan, szigetelő anyaggal bevont vezetősodrony, amelynél a szigetelő anyag kielégíti a közvetlen érintésvédelem követelményeit,

i) univerzális kábel: földbe, vízbe és önhordó légkábelként egyaránt alkalmazható kábel,

j) vezeték: az átviteli hálózat, az elosztó hálózat, a csatlakozó-berendezés, a termelői-, magán- és közvetlen vezetékek,

k) villamos berendezés: a villamosművek, a termelői-, magán- és közvetlen vezetékek, valamint az összekötő- és felhasználói berendezések az átalakító- és kapcsoló berendezéseikkel együtt.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő e rendeletben használt fogalmakat a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: VET.), valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezései szerint kell értelmezni.

3. Általános szabályok

3. § Az üzemben tartó az üzemeltetésében álló föld feletti hálózat tartószerkezeteire vagy föld alatti hálózat biztonsági övezetében – az e rendeletben foglalt követelményeknek megfelelően – egyéb, saját tulajdonú (üzemeltetésű) nem energiaátviteli célú nyomvonalas összeköttetést létesíthet, építményekre és szerkezetekre táblákat helyezhet el vagy hozzájárulhat ahhoz, hogy ilyet más helyezzen el.

4. § Amennyiben az e rendelet hatálya alá tartozó

a)1 végleges engedéllyel rendelkező villamos berendezés biztonsági övezetébe kerül új idegen építmény vagy e rendelet hatálya alá tartozó új villamos berendezés, vagy

b)2 új létesítésű villamos berendezést úgy kívánnak elhelyezni, hogy annak biztonsági övezetébe kerül a végleges engedéllyel rendelkező idegen építmény vagy az e rendelet hatálya alá tartozó végleges engedéllyel rendelkező villamos berendezés, akkor az új idegen építmény építtetője vagy az új villamos berendezés létesítője köteles gondoskodni az e rendeletben foglaltak megtartásáról.

5. § (1) A villamos berendezés biztonsági övezetét érintő tevékenységhez szükséges az üzemben tartóhoz írt előzetes írásbeli hozzájárulás iránti igénylés. A hozzájárulás iránti igénylés az alábbiakat tartalmazza:

a) építmények, új villamos berendezés létesítése esetén a helyrajzi szám és az építmény befoglaló vagy magassági méretrajza a megközelített vezeték feltüntetésével,

b) átmeneti (egyszeri) tevékenység esetében az útvonal vagy helyszín meghatározása és a megközelítés várható időpontja vagy időtartama, a tevékenység leírása,

c) anyagok tárolása esetén az anyag meghatározása, a tárolás tervezett időtartama, elhelyezési módja és – szükség esetén – a tervezett biztonsági intézkedések, továbbá a befoglaló méretek,

d) a terepszint megemelése esetén a tereprendezéssel érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi száma és a tervezett feltöltés magassági pontjai, valamint a megközelített vezeték (oszlop, tartószerkezet) feltüntetését,

e) nyílt árok vagy gödör létesítése esetén a tereprendezéssel érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi száma és a tervezett mélyítés paraméterei, valamint a megközelített vezeték (oszlop, tartószerkezet) feltüntetését.

(2) Az üzemben tartó a hozzájáruló nyilatkozat kiadását abban az esetben tagadhatja meg, ha

a) az igénylés nem rögzíti egyértelműen, hogy a tevékenység, amelyhez a hozzájárulást kérik, milyen feltételek és határok között történik,

b) a hozzájárulás kiadásával az üzemben tartó jogszabályt vagy hatósági előírást szegne meg,

c) a hozzájárulás kiadásával a környezet számára bármilyen veszélyhelyzetet teremtene vagy a hozzájárulást kérő kerülhetne veszélyhelyzetbe,

d) az üzemben tartó megállapítja, hogy az esetleges veszélyhelyzetet más eszközzel nem lehet elkerülni, megszüntetni.

(3) Az üzemben tartó a nyilatkozatában meghatározhatja, hogy az adott körülmények között várható veszélyeket milyen ésszerű módon lehet megszüntetni. Amennyiben a veszélyek megszüntetésének költségeit a hozzájárulást kérő biztosítja, a veszélyeztetés okának megszüntetését követően az üzemben tartó a hozzájáruló nyilatkozat kiadását nem tagadhatja meg. A veszélyeztetés okának megszüntetését az üzemben tartó jogosult ellenőrizni.

(4) A hozzájárulás (2) bekezdés szerinti megtagadásának okait az üzemben tartó köteles megindokolni.

4. A biztonsági övezet terjedelme

6. § (1) Föld feletti vezeték – ideértve a vezeték tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezést is az a) pont af) alpontjában és a b) pontban foglalt eltéréssel – biztonsági övezete a vezeték névleges feszültségétől függően, a vezeték mindkét oldalán a szélső, nyugalomban lévő áramvezetőktől vízszintesen és nyomvonalukra merőlegesen mért, következő távolságokra lévő függőleges síkokig terjed:

a) föld feletti szabadvezeték esetében:

aa) 500 kV-ot meghaladó névleges feszültségszint felett 40 méter,

ab) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 28 méter,

ac) 200 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 18 méter,

ad) 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 13 méter,

ae) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 5 méter, de a vezeték azon szakaszán, amely a belterületre és a fokozott biztonságra vonatkozó előírásainak megtartásával létesült, 2,5 méter,

af) legfeljebb 1 kV névleges feszültségszintig 1 méter, a vezeték tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés esetében 2,5 méter,

b) föld feletti szigetelt vezeték és univerzális kábel esetében 0,5 méter, a szigetelt vezeték és univerzális kábel tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés esetében 2,5 méter,

c) föld feletti burkolt vezeték esetében legfeljebb 25 kV névleges feszültségszintig 2,5 méter és 1,25 méter a vezeték azon szakaszán, amely a belterületre és a fokozott biztonságra vagy a különleges biztonságra vonatkozó előírásoknak megtartásával létesült,

d) föld feletti vezeték végpontján a biztonsági övezet a végponttól vízszintesen minden irányban mért, a feszültségszinttől függően az a), b) és c) pontban meghatározott távolságokra lévő függőleges síkokig is kiterjed.

(2) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezete mindkét oldalon a vezeték névleges feszültségétől függően

a) 35 kV-nál nem nagyobb névleges feszültség esetében 1 méter,

b) 35 kV-nál nagyobb névleges feszültség esetében 1,5 méter,

a vezeték szélső pontjától vízszintesen és nyomvonalára merőlegesen mért távolságokra lévő függőleges síkokig terjed.

(3) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezete mechanikus védelmet biztosító védőszerkezetben (védőcsőben, kábelcsatornában) elhelyezve a védőszerkezet szélétől mért 0,2 méterig terjed. Több védőszerkezet esetében a távolságot a szélső szerkezettől kell megtartani.

(4) Falra szerelt szigetelt vezeték biztonsági övezete a vezeték köpenyétől a légtér felé mért 0,5 méterig terjed.

(5) Alépítményen, építményen belül, külön légtérben elhelyezett szigetelt vezeték biztonsági övezete a vezeték légterét határoló falak külső felületéig terjed.

7. § (1) A szabadtéri elhelyezésű, tartószerkezeten elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés biztonsági övezete a berendezés szélétől vízszintesen:

a) 35 kV névleges feszültségszintig 5 méter,

b) 35 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 10 méter,

c) 500 kV névleges feszültségszint felett 15 méter

távolságban lévő függőleges síkokig terjed.

(2) Föld feletti vagy föld alatti épületben, építményben elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés biztonsági övezetét a berendezés falai határolják.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett távolságoktól az építésügyi hatóság a 17. §-ban foglaltak szerint eltérést engedélyezhet.

8. § (1) A földben elhelyezett vezeték nyomvonalát külterületen minden irányváltoztatási ponton, valamint egyenes nyomvonalszakaszokon legalább 500 méterenként – kivéve a közterületen lévő utakat és tereket – a föld felszínén jól látható módon és időtállóan meg kell jelölni. Mezőgazdasági művelés alatt álló területeken és földutakon olyan jelölés is alkalmazható, amely nem közvetlenül a nyomvonalon, annak töréspontjain van elhelyezve, hanem annak közelében, és amely jelölés a nyomvonalra vonatkozó lényeges információkat tartalmazza. Amennyiben a nyomvonal jelölésére szolgáló műtárgy elhelyezése termőföld igénybevételével valósítható meg, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 9. §-ában foglaltak szerint a műtárgy létesítéséhez az ingatlanügyi hatóság termőföld más célú hasznosítására vonatkozó előzetesen engedélye szükséges.

(2) A települések kül- és belterületén, a föld alatt elhelyezett vezetékek vízszintes és magassági töréspontjait, valamint a földfelszín magasságát numerikus módszerrel, EOV koordinátarendszerben kell bemérni. A bemérés során a földalatti vezeték közvetlen környezetében lévő, és állandó módon megjelölt tereptárgyakra, azok töréspontjaira, tömbhatárpontokra ellenőrző méréseket kell végezni.

9. § Az erőművek biztonsági övezete

a)3 szélerőművek esetében az erőmű teljes (a torony és a rotorlapát együttes) magassága kétszeresének megfelelő távolságban lévő függőleges síkokig terjed,

b) naperőművek esetében a villamos berendezés szélétől vízszintesen 0,5 méter távolságban lévő függőleges síkoknak a tartószerkezet alapjának síkjával képzett metszetei által körülhatárolt terület, valamint e terület feletti térrész a villamos berendezés legmagasabb pontja által meghatározott vízszintes síkig,

c) az a) és b) pontban nem nevesített egyéb erőművek esetében az erőmű területét határoló kerítéstől, ennek hiányában a kisajátított terület szélétől vízszintesen mért 15 méter távolságban lévő függőleges síkokig terjed.

5. Tilalmak a biztonsági övezetben

10. § (1) A föld feletti vezeték biztonsági övezetében tilos:

a) az alábbiak létesítése:

aa) oszlop, torony, önálló tartószerkezet, daru, állványzat,

ab) az Országos Tűzrendészeti Szabályzat kiadásáról szóló jogszabály szerinti A–C tűzveszélyességi osztályba (a továbbiakban: A–C tűzveszélyességi osztály) tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyag tárolására alkalmas tartály,

ac) üzemanyagtöltő állomás,

ad) gémeskút, nyitott állapotban föld felszínétől mért 4 méternél magasabb sorompó,

ae) magasles, lőtér,

b) robbantás,

c) anyag tárolása és felhalmozása az alábbi formában:

ca) oly módon, hogy a nyomvonal és az oszlopok járművel való megközelítését akadályozza,

cb) nem éghető anyagok 2 métert meghaladó magasságú tárolása, amelynél a mértékadó magasság a depónia–ember–eszköz–mozgástér együttes mérete,

cc) az oszlopszerkezetben és az alapozásban agresszivitásuk miatt kárt okozó vegyi anyagok tárolása és felhalmozása,

cd) az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagok tárolása és felhalmozása, a mezőgazdasági termelésben szükségszerűen, ideiglenesen a táblán maradó szalmabála, valamint nem kazlazott széna kivételével,

d) az alábbi formákban történő munkavégzés:

da) a c) pontban felsorolt, az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagokkal, kivéve a mezőgazdasági termeléssel együtt járó szokványos munkaműveletek,

db) a jármű (gépjármű, mezőgazdasági vontató, munkagép stb.) üzemanyaggal való feltöltése,

dc) a c) pontban említett, az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagok elégetése, kivéve a mezőgazdasági munkák végzése során szükségszerűen a táblán maradó szármaradvány égetése,

e) a föld felszínétől mért 3 méternél magasabb idegen építményhez, idegen berendezéshez tartozó fémhuzal, sodrony, lánc, ki- vagy átfeszítése, fém oszlop és rajta elhelyezett jelzőtáblák, besorolás rendjét, kapaszkodósávot jelző táblák elhelyezése, továbbá 3 méternél magasabb kerítés létesítése, kivéve a távközlési vezetékeket, valamint a villamos karám (villanypásztor) vezetékeket,

f) olyan növényzet telepítése és tűrése, amelynek magassága kifejlett állapotában meghaladja a 4 métert,

g) olyan növényzet telepítése és tűrése, amely a nyomvonal és az oszlopok járművel való megközelítését akadályozza,

h) sárkányrepülés, a motorral hajtott vagy motor nélküli ernyőrepülés, hőlégballonnal történő repülés, sárkányeresztés, repülőmodellezés, horgászat,

i) a vezeték oszlopára jogosulatlan személynek felmászni.

(2) Az 500 kV feletti névleges feszültségű szabadvezeték biztonsági övezetében – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – tilos:

a) bármilyen, 3 méternél magasabb idegen építmény, idegen berendezés telepítése,

b) emberek huzamosabb tartózkodására szolgáló idegen létesítmény (lakó-, üdülő- és melléképületek, műhely, sportpálya, játszótér, magasles, gyakorló- vagy lőtér, tábor, kemping, vásártér, autóparkoló, tömegközlekedési jármű, megállóhely stb.) építése,

c) idegen építményhez, idegen berendezéshez, emberi tartózkodás céljára szolgáló idegen létesítményhez tartozó fémhuzal, sodrony, lánc kifeszítése, fémhuzalos kordonos, lugasos mezőgazdasági művelés,

d) villamos karám (villanypásztor) és más karám létesítése, üzemeltetése,

e) az 1. melléklet 1–7. pontjában foglalt védelmi kialakításoknak meg nem felelő jármű közúton és saját használatú szilárd burkolatú úton (a továbbiakban: szilárd burkolatú út) kívüli területen való üzemeltetése, közlekedése,

f) járművel való megállás, várakozás ide nem értve a műszaki vagy forgalmi okból történő megállást,

g) elromlott jármű javítása, szilárd burkolatú úton kívüli területről az 1. melléklet 8. pontjában foglalt műveleti sorrendtől eltérő módon történő elvontatása.

11. § (1) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezetében tilos:

a) bármilyen építményt, berendezést a földben elhelyezett vezeték üzemben tartójának előzetes hozzájárulása nélkül elhelyezni,

b) bármilyen építményt, berendezést építeni, elhelyezni, üzemeltetni – kivéve nyomvonalas létesítménynek jogszabály vagy jogszabály előírása alapján szabvány előírásainak megfelelően kialakított keresztezését vagy megközelítését –, amely a földben elhelyezett vezeték

ba) hűlési viszonyait rontja,

bb) folyamatos és biztonságos üzemeltetését akadályozza,

bc) üzemzavar elhárítását, karbantartását akadályozza, veszélyezteti vagy lehetetlenné teszi.

(2) A biztonsági övezetben csak a vezeték üzemben tartójának előzetes hozzájárulásával végezhetőek az alábbi tevékenységek:

a) fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyagok tárolása,

b) a robbantás,

c) éghető anyagoknak olyan mennyiségben történő égetése, amely veszélyeztetheti a villamos berendezés biztonságát,

d) az útburkolat felbontása,

e) az árok- vagy gödörásás,

f) a szondázás, különböző vizsgálati céllal fémrudak leverése,

g) fúróberendezés, pneumatikus munkagépek, földgyaluk üzemeltetése,

h) a talajba beágyazott műtárgy, oszlop, vízóraakna gépalap, daruval, vontatóval vagy más géppel, eszközzel – a műtárgy kézi erővel végzett körülásása nélküli – kiszakítása,

i) a földben elhelyezett vezeték földművén, töltésén a vezeték üzemben tartójának hozzájárulása nélkül mindennemű munkavégzés, ami a földmű, töltés megbontásával jár.

12. § Az erőmű és az alállomás biztonsági övezetében a 10. §-ban és a 11. §-ban foglaltakon túlmenően tilos

a) az alábbiak létesítése:

aa) oszlop, torony, önálló tartószerkezet, daru, állványzat,

ab) az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyag tárolására alkalmas tartály,

ac) magasles, lőtér,

b) robbantás,

c) anyag tárolása és felhalmozása az alábbi formában:

ca) oly módon, hogy az erőmű járművel való megközelítését akadályozza,

cb) a villamos berendezésben és az alapozásban agresszivitásuk miatt kárt okozó vegyi anyagok tárolása és felhalmozása,

cc) az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagok tárolása és felhalmozása, a mezőgazdasági termelésben szükségszerűen, ideiglenesen a táblán maradó szalmabála, valamint nem kazlazott széna kivételével,

d) az alábbi formákban történő munkavégzés:

da) a c) pontban felsorolt, az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagokkal, kivéve a mezőgazdasági termeléssel együtt járó szokványos munkaműveleteket,

db) a c) pontban említett, az A–C tűzveszélyességi osztályba tartozó robbanás- és tűzveszélyes anyagok elégetése, kivéve a mezőgazdasági munkák végzése során szükségszerűen a táblán maradó szármaradványt, valamint a tarló égetését; a tarló, a szármaradvány égetésnél be kell tartani az Országos Tűzrendészeti Szabályzat kiadásáról szóló jogszabály előírásait,

e)4 sárkányrepülés, a motorral hajtott vagy motor nélküli ernyőrepülés, hőlégballonnal történő repülés, sárkányeresztés, repülőmodellezés – ideértve a drónhasználatot is –, horgászat,

f) az erőműre jogosulatlan személynek felmásznia,

g) a föld felszíne alatti és feletti olyan tevékenység végzése, amely az élet- és vagyonbiztonságot, folyamatos és biztonságos üzemét veszélyezteti vagy veszélyeztetheti,

h) a szélerőmű villamos átalakító berendezés megközelítésének akadályozása vagy a megközelítési lehetőség, útvonal elzárása,

i) az alállomás megközelítésének bármilyen módon való akadályozása vagy a megközelítési lehetőség, útvonal elzárása,

j) közforgalmú utat építeni, valamint emberi tartózkodás céljára szolgáló létesítményt építeni, elhelyezni.

6. Korlátozások a biztonsági övezetben

13. § (1) Föld feletti vezeték biztonsági övezetében egyes tevékenységek csak a (2)–(4) bekezdésben foglalt korlátozások megtartásával végezhetőek.

(2) A biztonsági övezetben

a) tábor, kemping, vásártér, sportpálya, játszótér, gyakorlótér, karám, kijelölt autóparkoló, tömegközlekedési járművek megállóhelye 100–500 kV-os névleges feszültségű vezeték esetében akkor létesíthető, ha a 6. §-ban meghatározott távolságokra vonatkozó előírások megtarthatóak,

b) az építményre szerelt antenna, villámhárító úgy létesíthető, hogy üzemszerű helyzetben a szélterhelés hatására szabvány szerint megengedett mértékben kilengő áramvezetőket

ba) 500 kV névleges feszültségszint felett 8 méternél,

bb) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 5 méternél,

bc) 200 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 4 méternél,

bd) 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,

be) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,

bf) 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél

jobban ne közelítse meg,

c) tetőteraszon és erkélyen csak jó elektromos szigetelő anyagú zsinór feszíthető ki kizárólag a padlózattól mért 2 méter magasságig úgy, hogy a kifeszített zsinór a tetőterasz, erkély szélén nem nyúlik túl,

d) szilárd burkolatú úton csak 4,5 méternél, de legfeljebb a magasságkorlátozó táblán feltüntetett magasságnál, ezen kívüli területen csak 4 méternél alacsonyabb építésű vagy ezzel azonos magasságig anyaggal rakott jármű közlekedhet, dolgozhat; e magasságot a rakomány, a járművön szállított személy, szerszám legmagasabbra nyúló része, valamint a jármű működés közben sem haladhatja meg; a jármű legkiállóbb része az oszlopot, annak kikötését, ezek alapozását úgy közelítheti meg, hogy azokban károsodást ne okozzon, az áramvezetőket pedig a legkedvezőtlenebb helyzetben és esetben sem közelítheti meg sem vízszintesen, sem függőlegesen jobban, mint:

da) 500 kV névleges feszültségszint felett 7 méter,

db) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 4 méter,

dc) 35 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 3 méter,

dd) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méter,

de) 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintig 1 méter,

e) olyan fémtárgyat, amelyet hosszúsága vagy tömege miatt legalább két vagy több embernek kell szállítani, a távvezeték tartószerkezetétől mért 15 méter távolságon belül csak akkor szabad vinni vagy tartani, ha a munkavégzőket megfelelő anyagú, villamosan szigetelő, sérülésmentes védőlábbeli védi, amely a talajtól villamosan elszigeteli vagy maga a talajfelszín villamosan szigetelőanyaggal burkolt,

f) a föld felett 3 méternél nem magasabb, összefüggő, 50 méternél hosszabb fémszerkezetek, fém szőlőkordon, fémkerítés, fém csővezeték érintésvédelemmel ellátva létesíthető,

g) föld alatti csővezeték érintésvédelemmel ellátott fémcső vagy szigetelőanyagú cső lehet,

h) használt öntözőberendezés kötött vízsugara az áramvezetőket

ha) 500 kV névleges feszültségszint felett 7 méternél jobban,

hb) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 4 méternél jobban,

hc) 35 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 3 méternél jobban,

hd) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél jobban,

he) 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél jobban

a legkedvezőtlenebb helyzetben és esetben sem közelítheti meg és a használt öntözővíz fajlagos villamos vezetőképessége nem lehet nagyobb, mint 16 mS/cm,

i) acélra, alumíniumra, betonra agresszív vegyi anyagokat, károsodást okozó koncentrációban a szerkezetre kijuttatni nem szabad, a fúvás, permetezés során az eszköz az áramvezetőket a h) pontban meghatározott távolságok 1 méterrel megnövelt értékénél jobban a legkedvezőtlenebb helyzetben és esetben sem közelítheti meg,

j)5 fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában

ja) 500 kV névleges feszültségszint felett 6 méternél, gyümölcsfa esetében 9,5 méternél,

jb) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 5 méternél,

jc) 200 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 4 méternél,

jd) 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,

je) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,

jf) 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél

jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.

k)6 fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában

ka) a gyökérzet a földben elhelyezett vezetéket vagy a föld feletti vezeték tartószerkezetét nem károsítja, és

kb) az üzemeltetést, az üzemzavar-elhárítást nem akadályozza.

(3) A biztonsági övezetben csak a villamos berendezés üzemben tartójának előzetes hozzájárulásával végezhetőek az alábbi tevékenységek:

a) építménynek építési munkái,

b) idegen építményhez tartozó, 0,2 x 0,3 méternél nem nagyobb azonosító táblának a vezeték oszlopán, alapozásán a föld felszínétől mért legfeljebb 2 méter magasságban történő elhelyezése,

c) 4,5 méternél magasabb jármű vagy rakomány közlekedése, munkavégzése; a villamosmű üzemben tartója a hozzájárulásában előírhatja, hogy a közlekedés, a munkavégzés csak megbízottja jelenlétében történhet; a villamosmű megközelítésére ebben az esetben is alkalmazni kell a (2) bekezdés d) pontjában foglalt előírásokat,

d) nem éghető anyag tárolása; az anyagot a hozzájárulásban meghatározott módon és időtartamig, a földfelszíntől mért, legfeljebb 2 méter magasságig szabad tárolni, amelynél a mértékadó magasság a depónia–ember–eszköz–mozgástér együttes mérete,

e) a terepszint megemeléséhez,

f) nyílt árok vagy gödör létesítése

fa) a fa vagy betonoszlop 5 méteres körzetében,

fb) az acélszerkezetű oszlop és annak kikötése alapozásának szélétől vízszintesen mért 8 méter távolságon belül vagy e távolságtól kezdődő 45°-os lejtőszögű sík alá nyúlóan, úgy, hogy a 100 kV-os és ennél nagyobb feszültségű vezetéknél az árok vagy gödör az oszlop terepjáró gépjárművel való megközelítését nem akadályozza,

g) minden olyan tevékenység, amely a föld feletti vezeték tartószerkezetének épségét vagy állékonyságát veszélyezteti,

h) föld feletti vezeték tartószerkezetén, valamint a köz-, tér- vagy díszvilágítási célt szolgáló kandeláber oszlopon idegen berendezés vagy tárgy elhelyezése; a villamos berendezés üzemben tartójának előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül elhelyezett idegen berendezés vagy tárgy leszereléséről az elhelyező saját költségén köteles gondoskodni.

(4) A biztonsági övezetben tűz- és kárelhárítási tevékenységet úgy kell végezni, hogy az a villamos berendezésre, a tűz- és kárelhárítási tevékenységet végzőkre külön veszélyt ne jelentsen. Ennek érdekében a biztonsági övezeten belül meg kell tartani a 10. § (1) bekezdés a), c), e) és i) pontjában, valamint a (2) bekezdés d), e), f) és h) pontjában foglalt előírásokat, továbbá oltóporral vagy oltóhabbal végzett tűzoltásra csak az adott feszültségre bevizsgált poroltókat, haboltókat szabad használni.

(5) Ha a föld feletti vezetéket a villamosmű üzemben tartója feszültség-mentesítette – a feszültségmentesített területet átadta a kárelhárító szervezet részére – a tűz- és kárelhárítási tevékenység korlátozására a rendelet előírásait nem kell alkalmazni.

(6) Az 500 kV névleges feszültségnél nagyobb feszültségszintű föld feletti vezeték biztonsági övezetére vonatkozó további korlátozások:

a) a biztonsági övezetben, a terület művelési ágának megfelelő munkavégzés céljából az ahhoz szükséges időtartamig szabad csak tartózkodni,

b) a föld feletti vezeték biztonsági övezetében a szilárd burkolatú úton kívüli területen csak olyan gépjármű közlekedhet, dolgozhat,

ba) amelyeken tartózkodó személyeket a föld feletti vezeték villamos terének hatásai ellen a felettük elhelyezett, a gép tartozékát képező, megfelelő védőhatású árnyékolás védi,

bb) amelynek földelése mind mozgó, mind álló helyzetben biztosított vagy amely földeltnek minősül,

bc) az árnyékolást és a földelést (a továbbiakban együtt: védelmek) az 1. melléklet 1–7. pontjában foglaltak szerint kell megvalósítani.

(7) Nem szükséges a (6) bekezdés b) pontja szerinti védelmek kialakítása azokon a 16 m2-nél kisebb alapterületű járműveken, amelyeknek magassága üzemi állapotban – beleértve a magasságba a járművön levő személyek, szerszámok legmagasabbra kinyúló részeit is – a 2,5 métert nem haladja meg.

(8) A mozgásképtelenné vált járművet vagy vontatójáról leakasztott vontatmányt (a továbbiakban együtt: mozgásképtelen jármű) a biztonsági övezetből mielőbb el kell vontatni. A kivontatás megkezdéséig a mozgásképtelen járművet letűző-földelő berendezéssel le kell földelni. Ha erre azonnal nincs mód, a mozgásképtelen járművet a földelés elkészítéséig őrizni kell, hogy azt kívülről senki ne érinthesse meg. A mozgásképtelen jármű elvontatásának műveleti sorrendjét az 1. melléklet 8. pontja tartalmazza.

14. § (1) Földben elhelyezett vezetékek biztonsági övezetében a talajfelszínt, burkolatot megbontó vagy a talaj felszíne alá hatoló tevékenységeket – a (2) bekezdésben felsorolt kivételektől eltekintve – csak a vezeték üzemben tartójának hozzájárulásával és a hozzájárulásban előírt feltételek teljesítése mellett szabad végezni.

(2) Ha a föld alatti vezeték létesítésekor meglévő vagy kialakított terepszint nem csökken, az üzemben tartó hozzájárulása nélkül végezhető

a) mezőgazdasági művelés alatt álló területeken

aa) legfeljebb 0,6 méter mélységű üzemszerű talajművelés,

ab) olyan növényzet telepítése, amelynek gyökérzete a föld alatti vezetéket nem károsítja,

b) belterületen és külterület közterületein 0,4 métert meg nem haladó talajmélyítési, mélyépítési munka, területrendezés, munkaárok-nyitás úgy, hogy

ba) a munkát csak akkor kezdik meg, ha az érintett területen fekvő kábel pontos helyét a 8. §-ban foglaltak alapján megállapították,

bb) amennyiben a pontos nyomvonal a rendelkezésre álló dokumentációk alapján nem határozható meg, akkor a munkák megkezdése előtt kábelkutató műszerrel vagy kézi erővel lemélyített kutatóárokkal határozzák meg a földben elhelyezett vezeték helyét,

bc) gépi erővel talajmélyítési és rakodási munkát csak akkor végezhetnek, ha a munkagép a talaj felszínétől a legkedvezőtlenebb esetben is legfeljebb 0,4 méter mélységig hatol le és ismert az, hogy a föld alatti vezeték milyen mélyen helyezkedik el,

c) közműalagútban elhelyezett föld alatti vezeték térségében előzetes hozzájárulás nélkül munka csak a vonatkozó műszaki előírások biztonsági rendelkezéseinek megtartása mellett végezhető. Tüzet okozó tevékenység, hegesztés esetében a vezetéket hőszigetelő, ív- és lángálló védőfallal kell a tevékenységtől elválasztani.

(3) Ha a munkavégzés során előre nem vártan kábeljelző szalagra, föld alatti vezetékre vagy arra utaló nyomra bukkannak, a munkát azonnal abba kell hagyni, és a vezeték üzemben tartójának megérkezéséig a munkaterületet balesetvédelmi szempontból biztosítani kell. A munkát folytatni csak a vezeték üzemben tartójának hozzájárulásával szabad.

14/A. §7 (1) A biztonsági övezetben lévő villamosmű, termelői vezeték, magánvezeték vagy közvetlen vezeték biztonságát a 13. § (2) bekezdés j) és k) pontja szerint veszélyeztető növényzetet, annak ágait, gyökérzetét az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója – a hálózati engedélyes előzetes értesítésével – eltávolítja.

(2) A VET 137. § (3) bekezdése szerinti esetben az üzemeltető a növényzet eltávolítását megelőző 8 nappal értesíti a munkálatokkal érintett ingatlan ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosát, közterület esetén az érintett helyi önkormányzat jegyzőjét.

7. Szélerőmű biztonsági övezetében előírt további korlátozások

15. § (1) Az épületre szerelt háztartási méretű szélerőmű esetében antenna, villámhárító stb. úgy létesíthető, hogy az a rotorlapátokat 2 méternél jobban ne közelítse meg.

(2)8 Gyümölcs- vagy egyéb fa akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában fa vagy növényzet esetében a szélerőmű rotorlapátokat 5 méternél jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében, esetleges kidőlése esetében sem közelíti meg.

(3) Nem végezhető olyan tevékenység, amely a szélerőmű tartószerkezetének épségét vagy állékonyságát veszélyezteti (például árasztásos és tógazdálkodás, bányászati tevékenység).

(4) A szélerőmű biztonsági övezetében tűz- és kárelhárítási tevékenységet úgy kell végezni, hogy az a villamos berendezésre veszélyt ne jelentsen.

8. Az 500 kV névleges feszültség feletti vezetékre vonatkozó további rendelkezések

16. § (1) Szilárd burkolatú úton a föld feletti vezetékkel való keresztezés esetében a biztonsági övezet határainál a villamosmű üzemben tartója megállási tilalmat jelző táblát – kiegészítő táblával együtt – köteles elhelyezni és fenntartani az út kezelőjének előzetes hozzájárulásával, amelyen meg kell jelölni a megállási tilalom hosszát méterben.

(2) A biztonsági övezetbe eső, szilárd burkolatú úton kívüli területen rendszeresen közlekedő, dolgozó járművet el kell látni az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelő védőberendezésekkel.

(3) A föld feletti vezeték üzembe helyezésekor meglévő és a biztonsági övezetben rendszeresen közlekedő, dolgozó jármű védőberendezéssel való ellátásának költségei a villamos berendezés beruházóját terhelik. Ezt követően üzembe kerülő jármű védőberendezéssel való ellátásáról az azt üzemben tartó saját költségén köteles gondoskodni.

(4) A villamosmű biztonsági övezetében dolgozókat a munkavégzés feltételeiről és módjáról tájékoztatni szükséges. A tájékoztató elkészítése során az 1. mellékletben foglaltakat is figyelembe kell venni. A tájékoztatót az érintett önkormányzatoknál kifüggesztés útján kell közzétenni.

9. A biztonsági övezet terjedelmére az előírt tilalmakra és korlátozásokra vonatkozó előírások alól
eltérés engedélyeztetése

17. § (1)9 Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben meghatározott, a VET. hatálya alá tartozó építményeket engedélyező építésügyi hatóság a villamos berendezés és biztonsági övezetének megóvása mellett, biztonságtechnikailag egyenértékű műszaki megoldás esetében a biztonsági övezet terjedelmére, valamint az előírt tilalmakra és korlátozásokra vonatkozó előírások alól a villamos berendezés üzemeltetőjének kérelmére eltérést engedélyezhet, és ennek feltételeit meghatározhatja.

(2) Az üzemben tartó biztonságtechnikailag egyenértékű műszaki megoldást igazoló szakértői véleményt köteles az (1) bekezdés szerinti kéreleméhez csatolni.

10. Záró rendelkezések

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

19. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19/A. §10 E rendeletnek az egyes energetikai tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 49/2021. (X. 1.) ITM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 13. § (2) bekezdés j) és k) pontját, 14/A. §-át, 15. § (2) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor11 már telepített növényzetre is alkalmazni kell.

20. § A 21. § a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a légkondicionáló berendezések energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2011. május 4-i 626/2011/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

21–22. §12

1. melléklet a 2/2013. (I. 22.) NGM rendelethez

Az 500 kV névleges feszültség feletti föld feletti vezeték biztonsági övezetében használt járművekre és munkagépekre vonatkozó védelmek megvalósítása

A rendelet 13. § (6) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában előírt védelmeket a következők szerint kell megvalósítani:

1. Megfelelő védőhatású árnyékolásnak minősül

a) a jármű fémből készült vezetőfülkéje,

b) a jármű vezető ülése felett lévő ponyvatartó-fémszerkezet,

c) a jármű (például traktor) felborulása esetén a személyi sérülés ellen védő fémszerkezet,

d) a járműre erősített tartószerkezetre helyezett fém árnyékolórács abban az esetben, ha közte és a jármű összefüggő fémteste között jó villamosvezető kapcsolat van.

2. Földeltnek minősül az a jármű,

a) amelynek összefüggő fémteste és a kerekei alatt levő fémlemez között 100 ohm vagy ennél kisebb ellenállás mérhető, vagy

b) amelyet

ba) mozgás közben való földelésének biztosítása érdekében függesztett-földelő berendezéssel a 7. pont a) alpontjában foglaltak szerint,

bb) álló helyzetben való földelésének biztosítása érdekében letűző-földelő berendezéssel

láttak el, és azzal elvégezték a 7. pontban előírt műveleteket.

3. Nem kell külön földelő berendezéssel ellátni azt a járművet, amelynek eredeti (gyári) kialakítása és alkatrészei biztosítják a 2. pont a) alpontja szerinti feltételeknek mind mozgó, mind álló állapotban való folyamatos kielégítését. Ilyen jármű

a) az acélkerekes vagy lánctalpas,

b) a megfelelő villamos vezetőképességű gumiabronccsal ellátott jármű abban az esetben, ha a jármű összefüggő fémteste és acélkereke, gumiabroncsa között jó villamos vezető kapcsolat van.

4. Kizárólag függesztett-földelő berendezéssel kell ellátni azt – a 3. pont feltételeinek egyébként meg nem felelő – járművet (például darut), amelynek álló helyzetben való földelése a vezetőfülkéből működtethető támasztó fémkarjainak (szerkezeteinek) közvetlenül a talajra való leeresztésével biztosítható. Az ilyen gép álló helyzetben csak ezen művelet elvégzése után minősül földeltnek.

5. Vontatmány földelésére a jármű földelésére vonatkozó előírásokat kell alkalmazni, azzal, hogy földeltnek minősülő vontató által vontatott vagy azzal álló helyzetben összekapcsolt vontatmány – amennyiben összefüggő fémtesteik között jó villamos vezető kapcsolat van – földeltnek minősül, függetlenül attól, hogy a vontatmány önmagában a 2., a 3. vagy a 4. pont szerint földeltnek minősül-e.

6. Földelő berendezések

a) A függesztett-földelő berendezést két tűzihorganyzott fémláncból és azok végére – nem oldható kötéssel – erősített súlyból kell elkészíteni. A két fémlánc hosszát úgy kell meghatározni és azokat úgy kell – nem oldható kötéssel – a jármű fémtestére két különböző helyre felerősíteni, hogy a jármű mozgása közben a súlyok a talajjal biztosan érintkezzenek és kanyarodáskor vagy tolatáskor ne kerüljenek a kerekek alá.

b) A letűző-földelő berendezést olyan hosszúságú, egyik végén kihegyezett fémrúdból kell készíteni, amelyet álló helyzetű járműről – annak elhagyása nélkül – lehet a talajba szúrni. A letűző-földelőt 2,5 négyzetmilliméternél nagyobb keresztmetszetű réz vagy acél anyagú hajlékony sodronnyal (a továbbiakban: földelővezető) jó villamos érintkezést adó, de oldható kötéssel össze kell kötni a jármű fémtestével. A letűző-földelő berendezést a vezető fülkéjében (az esetleges vontatmányát is ugyanitt) kell tárolni a jármű (vontatmány) mozgása (vontatása) közben.

7. Földeléskészítés letűző-földelővel

a) Álló helyzetű járműföldelés készítésének műveleti sorrendje a járművön tartózkodva:

aa) a földelővezetőt a jármű festetlen fémtestéhez és a letűző-földelőhöz kell rögzíteni,

ab) a jármű vezetőfülkéjéből vagy a jármű hágcsóján állva a letűző-földelőt a talajba kell szúrni legalább 0,1 méter mélységig,

ac) a járművet elhagyva a letűző-földelőt a talajba kell nyomni vagy verni kb. 0,3 méter mélységig.

b) Álló helyzetű járműföldelés bontásának műveleti sorrendje a járművön tartózkodva:

ba) a levert letűző-földelőt ki kell lazítani, de nem szabad kihúzni teljesen a földből,

bb) felszállva a járműre a letűző-földelőt ki kell húzni a földből és azt a járművön tárolási helyzetébe kell helyezni, ezután a járművet elhagyni vagy kívülről a földön állva megérinteni nem szabad.

c) Álló helyzetű jármű (vontatmány) földelés készítésének műveleti sorrendje kívülről, talajon állva:

ca) a földelendő jármű (vontatmány) közelében a letűző-földelőt a talajba kell szúrni vagy verni kb. 0,3 méter mélységig,

cb) a földelővezető egyik végét a letűző-földelőhöz kell erősíteni,

cc) a földelővezető szabad végével meg kell érinteni a földelendő jármű (vontatmány) nem festett fémfelületét és ehhez úgy kell a földelővezetőt rögzíteni, hogy közben az érintkezés ne szakadjon meg.

d) Álló helyzetű jármű (vontatmány) földelés bontásának műveleti sorrendje kívülről, földön állva:

da) meg kell szakítani a földelővezető és a jármű közötti kapcsolatot, ezután a jármű földről nem érinthető meg vagy nem hagyható el,

db) a letűző-földelő kihúzása a földből és a földelővezetővel való csatlakozásának megszüntetése már bármilyen sorrendben elvégezhető.

8. A mozgásképtelen jármű elvontatásának műveleti sorrendje:

a) a földelt és mozgásképtelen jármű nem festett fémtestéhez földelővezetőt, a 6. pont b) alpontja szerinti vagy ennek megfelelő összekötő vezetőt kell csatlakoztatni,

b) a vontatóval meg kell közelíteni a mozgásképtelen járművet és az összekötő vezető szabad végét a 7. pont c) alpont előírása szerint kell a vontatóhoz rögzíteni,

c) a vontatót és a mozgásképtelen járművet össze kell kapcsolni,

d) közvetlenül a vontatás előtt szabad az összekötő vezetőt – bármilyen sorrendben – eltávolítani, majd a mozgásképtelen jármű földelését a 7. pont d) alpontjának előírásai szerint kell lebontani; ezután a vontatót és a mozgásképtelen járművet földön állva megérinteni és azokról leszállni, azokra felszállni nem szabad.

1

A 4. § a) pontja az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 24. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. § b) pontja az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 24. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 9. § a) pontja a 34/2016. (IX. 14.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 12. § e) pontja az 51/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 24. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 13. § (2) bekezdés j) pont nyitó szövegrésze a 49/2021. (X. 1.) ITM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 13. § (2) bekezdés k) pontját a 49/2021. (X. 1.) ITM rendelet 6. §-a iktatta be.

7

A 14/A. §-t a 49/2021. (X. 1.) ITM rendelet 7. §-a iktatta be.

8

A 15. § (2) bekezdése a 49/2021. (X. 1.) ITM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

9

A 17. § (1) bekezdése a 62/2016. (XII. 29.) NGM rendelet 26. §-a szerint módosított szöveg.

10

A 19/A. §-t a 49/2021. (X. 1.) ITM rendelet 9. §-a iktatta be.

11

A hatálybalépés időpontja 2021. október 2.

12

A 21–22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére