• Tartalom

27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet

27/2013. (II. 12.) Korm. rendelet

a szabad vállalkozási zónák létrehozásának és működésének, valamint a kedvezmények igénybevételének szabályairól

2023.01.01.

A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. §-a (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. §1 (1) A Kormány szabad vállalkozási zónává

a) nyilvánítja a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 3. mellékletében meghatározott, fejlesztendő vagy komplex programmal fejlesztendő kategóriákba eső járásokban található településeket,

b) nyilvánít terület- és gazdaságfejlesztési, valamint foglalkoztatáspolitikai szempontok alapján további hátrányos helyzetű településeket.

(2) A szabad vállalkozási zónává kijelölt települések listáját az 1. melléklet tartalmazza.

2. A fejlesztési célú források igénybevétele

2. § (1)2 A foglalkoztatás-bővítés, az új munkahelyek teremtésének ösztönzésére a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész központi keretének terhére meghirdetett pályázat alapján a szabad vállalkozási zónákban működő, valamint betelepülő vállalkozások, az alaptámogatáson és a kiegészítő támogatásokon kívül – az éves pályázati felhívásban meghatározott formában, támogatási mértékben – többlettámogatást igényelhetnek.

(2) A szabad vállalkozási zónákba betelepült vállalkozások egyéb, fejlesztési és foglalkozatási célú támogatási igényeiket a számukra kiajánlott pályázati úton érvényesíthetik.

3. Szabad vállalkozási zóna működtetése

3. § (1)3 A szabad vállalkozási zónává történő kijelölés 2027. december 31-ig szól.

(2)4

(3)5 A vármegye területén a kormányzat, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek szabad vállalkozási zónákkal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseit a vármegye gazdasági szereplőivel együttműködve a vármegyei önkormányzat hangolja össze és koordinálja.

4. Záró rendelkezések

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. §6

1. melléklet a 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelethez7

A szabad vállalkozási zónák települései

A

1

Abádszalók

2

Abaújalpár

3

Abaújkér

4

Abaújlak

5

Abaújszántó

6

Abaújszolnok

7

Abaújvár

8

Abod

9

Adorjánháza

10

Adorjás

11

Ág

12

Aggtelek

13

Ajak

14

Alap

15

Alattyán

16

Aldebrő

17

Almamellék

18

Almáskamarás

19

Almáskeresztúr

20

Álmosd

21

Alsóberecki

22

Alsódobsza

23

Alsógagy

24

Alsómocsolád

25

Alsóregmec

26

Alsószentiván

27

Alsószuha

28

Alsótold

29

Alsóújlak

30

Alsóvadász

31

Alsózsolca

32

Anarcs

33

Andocs

34

Andrásfa

35

Apácatorna

36

Apagy

37

Apostag

38

Aranyosapáti

39

Arka

40

Arló

41

Ároktő

42

Ártánd

43

Ásotthalom

44

Aszaló

45

Átány

46

Babócsa

47

Bábonymegyer

48

Bácsalmás

49

Bácsbokod

50

Bácsborsód

51

Bácsszőlős

52

Bagamér

53

Bakháza

54

Bakóca

55

Bakonszeg

56

Baks

57

Baksa

58

Baktakék

59

Baktalórántháza

60

Balajt

61

Balástya

62

Balaton

63

Balkány

64

Balmazújváros

65

Balsa

66

Bánfa

67

Bánréve

68

Barabás

69

Báránd

70

Baranyahídvég

71

Baranyajenő

72

Baranyaszentgyörgy

73

Barcs

74

Bárdudvarnok

75

Bárna

76

Basal

77

Baskó

78

Bátonyterenye

79

Bátor

80

Bátorliget

81

Battonya

82

Becskeháza

83

Bedegkér

84

Bedő

85

Bekecs

86

Békés

87

Bekölce

88

Bélapátfalva

89

Bélavár

90

Belecska

91

Beleg

92

Bélmegyer

93

Benk

94

Bér

95

Bérbaltavár

96

Beregdaróc

97

Beregsurány

98

Berekböszörmény

99

Berekfürdő

100

Beret

101

Berettyóújfalu

102

Berkesz

103

Berzence

104

Besence

105

Besenyőd

106

Besenyőtelek

107

Beszterec

108

Bihardancsháza

109

Biharkeresztes

110

Biharnagybajom

111

Bihartorda

112

Biharugra

113

Bikal

114

Biri

115

Boconád

116

Bocskaikert

117

Bodolyabér

118

Bodony

119

Bodroghalom

120

Bodrogkeresztúr

121

Bodrogkisfalud

122

Bodrogolaszi

123

Bódvalenke

124

Bódvarákó

125

Bódvaszilas

126

Bogádmindszent

127

Bogdása

128

Bojt

129

Bokor

130

Boldogasszonyfa

131

Boldogkőújfalu

132

Boldogkőváralja

133

Boldva

134

Bolhás

135

Bolhó

136

Bonnya

137

Bordány

138

Borota

139

Borsodbóta

140

Borsodnádasd

141

Borsodszentgyörgy

142

Borsodszirák

143

Borszörcsök

144

Botpalád

145

Botykapeterd

146

Bózsva

147

Bököny

148

Bucsa

149

Buj

150

Buják

151

Buzsák

152

Bükkmogyorósd

153

Bükkszék

154

Bükkszenterzsébet

155

Bükkszentmárton

156

Bürüs

157

Büttös

158

Cece

159

Cégénydányád

160

Cered

161

Cibakháza

162

Cigánd

163

Cún

164

Csaholc

165

Csányoszró

166

Csárdaszállás

167

Csaroda

168

Császló

169

Csebény

170

Csécse

171

Csegöld

172

Csehi

173

Csehimindszent

174

Csengele

175

Csenger

176

Csengersima

177

Csengerújfalu

178

Csenyéte

179

Csépa

180

Cserhátszentiván

181

Cserkeszőlő

182

Csernely

183

Csertő

184

Csikéria

185

Csipkerek

186

Csobád

187

Csobaj

188

Csokonyavisonta

189

Csokvaomány

190

Csólyospálos

191

Csögle

192

Csökmő

193

Csököly

194

Csurgó

195

Csurgónagymarton

196

Dabrony

197

Damak

198

Dámóc

199

Darány

200

Darnó

201

Darvas

202

Debréte

203

Dég

204

Demecser

205

Dencsháza

206

Derecske

207

Detek

208

Dévaványa

209

Devecser

210

Diósberény

211

Doba

212

Doboz

213

Domaháza

214

Dombegyház

215

Dombiratos

216

Dombrád

217

Dormánd

218

Dorogháza

219

Döge

220

Dövény

221

Drávacsehi

222

Drávacsepely

223

Drávafok

224

Drávagárdony

225

Drávaiványi

226

Drávakeresztúr

227

Drávapalkonya

228

Drávapiski

229

Drávasztára

230

Drávatamási

231

Dubicsány

232

Dunaegyháza

233

Dunavecse

234

Dúzs

235

Ecseg

236

Ecsegfalva

237

Edelény

238

Egeralja

239

Egerbocs

240

Egercsehi

241

Egerfarmos

242

Égerszög

243

Egervölgy

244

Egyek

245

Egyházasdengeleg

246

Egyházasgerge

247

Egyházaskozár

248

Encs

249

Encsencs

250

Endrefalva

251

Endrőc

252

Enying

253

Eperjeske

254

Erdőbénye

255

Erdőhorváti

256

Erdőkövesd

257

Erdőkürt

258

Erdőtarcsa

259

Erdőtelek

260

Erk

261

Érpatak

262

Értény

263

Esztár

264

Etes

265

Fábiánháza

266

Fáj

267

Fancsal

268

Farkaslyuk

269

Fedémes

270

Fegyvernek

271

Fehérgyarmat

272

Felsőberecki

273

Felsődobsza

274

Felsőegerszeg

275

Felsőgagy

276

Felsőkelecsény

277

Felsőnyárád

278

Felsőnyék

279

Felsőregmec

280

Felsőszentmárton

281

Felsőtold

282

Felsővadász

283

Felsőzsolca

284

Fényeslitke

285

Fiad

286

Filkeháza

287

Fony

288

Forráskút

289

Forró

290

Földes

291

Fulókércs

292

Furta

293

Fülesd

294

Fülöp

295

Fülpösdaróc

296

Fürged

297

Füzér

298

Füzérkajata

299

Füzérkomlós

300

Füzérradvány

301

Füzesabony

302

Füzesgyarmat

303

Gáborján

304

Gacsály

305

Gadna

306

Gagyapáti

307

Gagybátor

308

Gagyvendégi

309

Galvács

310

Garáb

311

Garadna

312

Garbolc

313

Gávavencsellő

314

Géberjén

315

Gégény

316

Gelej

317

Gelénes

318

Gemzse

319

Gerényes

320

Gersekarát

321

Geszt

322

Geszteréd

323

Gibárt

324

Gige

325

Gilvánfa

326

Golop

327

Gödre

328

Gömörszőlős

329

Gönc

330

Göncruszka

331

Görgeteg

332

Gulács

333

Gyékényes

334

Gyöngyösmellék

335

Gyönk

336

Györgytarló

337

Győröcske

338

Győrtelek

339

Győrvár

340

Gyugy

341

Gyulaháza

342

Gyügye

343

Gyüre

344

Hács

345

Hajdúbagos

346

Hajdúhadház

347

Hajdúsámson

348

Halmaj

349

Hangács

350

Hangony

351

Hantos

352

Háromfa

353

Háromhuta

354

Hedrehely

355

Hegyhátmaróc

356

Hegyhátszentpéter

357

Hegymeg

358

Hegyszentmárton

359

Héhalom

360

Hejce

361

Hejőpapi

362

Hencida

363

Hencse

364

Hercegkút

365

Heresznye

366

Hermánszeg

367

Hernádbűd

368

Hernádcéce

369

Hernádkércs

370

Hernádpetri

371

Hernádszentandrás

372

Hernádszurdok

373

Hernádvécse

374

Hét

375

Hetefejércse

376

Heves

377

Hevesaranyos

378

Hevesvezekény

379

Hidasnémeti

380

Hidvégardó

381

Hirics

382

Hobol

383

Hodász

384

Hollóháza

385

Hollókő

386

Homokszentgyörgy

387

Homrogd

388

Hortobágy

389

Horváthertelend

390

Hosszúhetény

391

Hosszúpályi

392

Hőgyész

393

Ibafa

394

Ibrány

395

Igar

396

Igrici

397

Iharos

398

Iharosberény

399

Ilk

400

Imola

401

Ináncs

402

Inke

403

Ipolytarnóc

404

Iregszemcse

405

Irota

406

Istenmezeje

407

Istvándi

408

Iszkáz

409

Ivád

410

Jákfalva

411

Jákó

412

Jánd

413

Jánkmajtis

414

Jánoshalma

415

Jánoshida

416

Járdánháza

417

Jármi

418

Jászalsószentgyörgy

419

Jászapáti

420

Jászdózsa

421

Jászivány

422

Jászkisér

423

Jászladány

424

Jászszentandrás

425

Jászszentlászló

426

Jéke

427

Jobbágyi

428

Jósvafő

429

Kaba

430

Kadarkút

431

Kákics

432

Kál

433

Kalaznó

434

Kálló

435

Kállósemjén

436

Kálmáncsa

437

Kám

438

Kamond

439

Kamut

440

Kánó

441

Kántorjánosi

442

Kány

443

Kánya

444

Kápolna

445

Kapoly

446

Kaposfő

447

Kaposmérő

448

Kaposújlak

449

Kaposszerdahely

450

Kára

451

Karakószörcsök

452

Karancsalja

453

Karancsberény

454

Karancskeszi

455

Karancslapujtő

456

Karancsság

457

Kárász

458

Karcag

459

Karcsa

460

Karos

461

Kastélyosdombó

462

Kaszaper

463

Kaszó

464

Katádfa

465

Katymár

466

Kazár

467

Kázsmárk

468

Kék

469

Kékcse

470

Kéked

471

Kelebia

472

Kelemér

473

Kéleshalom

474

Kemecse

475

Kémes

476

Kemse

477

Kenderes

478

Kenézlő

479

Kengyel

480

Keresztéte

481

Kérsemjén

482

Kerta

483

Kertészsziget

484

Keszőhidegkút

485

Kétpó

486

Kétújfalu

487

Kevermes

488

Királd

489

Kisar

490

Kisasszond

491

Kisasszonyfa

492

Kisbágyon

493

Kisbajom

494

Kisbárapáti

495

Kisbárkány

496

Kisberény

497

Kisberzseny

498

Kisbeszterce

499

Kiscsősz

500

Kisdobsza

501

Kisdombegyház

502

Kisfüzes

503

Kishajmás

504

Kishartyán

505

Kishódos

506

Kishuta

507

Kiskinizs

508

Kiskorpád

509

Kisköre

510

Kiskunmajsa

511

Kisláng

512

Kisléta

513

Kismarja

514

Kisnamény

515

Kispalád

516

Kispirit

517

Kisrozvágy

518

Kissikátor

519

Kistamási

520

Kistelek

521

Kisújszállás

522

Kisvárda

523

Kisvarsány

524

Kisvaszar

525

Kisszállás

526

Kisszékely

527

Kisszekeres

528

Kisszentmárton

529

Kisszőlős

530

Kocsord

531

Kokad

532

Kolontár

533

Komádi

534

Komjáti

535

Komló

536

Komlódtótfalu

537

Komlósd

538

Komlóska

539

Komoró

540

Kompolt

541

Konyár

542

Koppányszántó

543

Korlát

544

Kórós

545

Kovácsvágás

546

Kozárd

547

Köblény

548

Kőkút

549

Kölcse

550

Kömlő

551

Kömörő

552

Kömpöc

553

Körösladány

554

Körösnagyharsány

555

Köröstarcsa

556

Körösújfalu

557

Körösszakál

558

Körösszegapáti

559

Kötegyán

560

Krasznokvajda

561

Kunadacs

562

Kunágota

563

Kunbaja

564

Kuncsorba

565

Kunfehértó

566

Kunhegyes

567

Kunmadaras

568

Kunpeszér

569

Kunszentmárton

570

Kunszentmiklós

571

Kupa

572

Kutas

573

Kutasó

574

Lábod

575

Lácacséke

576

Lad

577

Ládbesenyő

578

Lajoskomárom

579

Lak

580

Lakócsa

581

Laskod

582

Legyesbénye

583

Léh

584

Lénárddaróc

585

Lengyeltóti

586

Lepsény

587

Létavértes

588

Levelek

589

Liget

590

Litka

591

Litke

592

Lónya

593

Lövőpetri

594

Lucfalva

595

Ludányhalászi

596

Lulla

597

Lúzsok

598

Mád

599

Madaras

600

Mágocs

601

Magosliget

602

Magy

603

Magyarbánhegyes

604

Magyardombegyház

605

Magyaregregy

606

Magyargéc

607

Magyarhertelend

608

Magyarhomorog

609

Magyarkeszi

610

Magyarlukafa

611

Magyarmecske

612

Magyarszék

613

Magyartelek

614

Makkoshotyka

615

Mánd

616

Mándok

617

Mánfa

618

Máriapócs

619

Márkháza

620

Markóc

621

Marócsa

622

Márokpapi

623

Martonyi

624

Mátészalka

625

Mátételke

626

Mátraballa

627

Mátraderecske

628

Mátramindszent

629

Mátranovák

630

Mátraszele

631

Mátraszőlős

632

Mátraterenye

633

Mátraverebély

634

Mátyásdomb

635

Mátyus

636

Máza

637

Mecsekpölöske

638

Medgyesbodzás

639

Medgyesegyháza

640

Megyaszó

641

Méhkerék

642

Méhtelek

643

Mekényes

644

Mélykút

645

Méra

646

Merenye

647

Mérk

648

Mesterszállás

649

Meszes

650

Mezőberény

651

Mezőcsát

652

Meződ

653

Mezőgyán

654

Mezőhegyes

655

Mezőhék

656

Mezőkomárom

657

Mezőkovácsháza

658

Mezőladány

659

Mezőpeterd

660

Mezősas

661

Mezőszemere

662

Mezőszentgyörgy

663

Mezőszilas

664

Mezőtárkány

665

Mezőtúr

666

Mezőzombor

667

Mihálygerge

668

Mike

669

Mikepércs

670

Miklósi

671

Mikófalva

672

Mikóháza

673

Mikosszéplak

674

Milota

675

Mindszentgodisa

676

Miszla

677

Mogyoróska

678

Molvány

679

Monaj

680

Monok

681

Mónosbél

682

Monostorpályi

683

Mórahalom

684

Móricgát

685

Mozsgó

686

Mucsi

687

Murony

688

Nábrád

689

Nádudvar

690

Nágocs

691

Nagyalásony

692

Nagyar

693

Nagyatád

694

Nagybajom

695

Nagybánhegyes

696

Nagybárkány

697

Nagycsány

698

Nagydobos

699

Nagydobsza

700

Nagyecsed

701

Nagyhajmás

702

Nagyhalász

703

Nagyhódos

704

Nagyhuta

705

Nagyiván

706

Nagykálló

707

Nagykamarás

708

Nagykereki

709

Nagykeresztúr

710

Nagykinizs

711

Nagykónyi

712

Nagykorpád

713

Nagylóc

714

Nagylók

715

Nagypeterd

716

Nagypirit

717

Nagyrábé

718

Nagyrév

719

Nagyrozvágy

720

Nagyszékely

721

Nagyszekeres

722

Nagyszokoly

723

Nagytilaj

724

Nagyút

725

Nagyvarsány

726

Nagyváty

727

Nagyvisnyó

728

Nekézseny

729

Nemesborzova

730

Nemeske

731

Nemti

732

Nógrádmegyer

733

Nógrádsipek

734

Nógrádszakál

735

Noszlop

736

Novajidrány

737

Nyésta

738

Nyírábrány

739

Nyíracsád

740

Nyíradony

741

Nyírbátor

742

Nyírbéltek

743

Nyírbogát

744

Nyírbogdány

745

Nyírcsaholy

746

Nyírcsászári

747

Nyírderzs

748

Nyírgelse

749

Nyírgyulaj

750

Nyíri

751

Nyíribrony

752

Nyírjákó

753

Nyírkarász

754

Nyírkáta

755

Nyírkércs

756

Nyírlövő

757

Nyírlugos

758

Nyírmada

759

Nyírmártonfalva

760

Nyírmeggyes

761

Nyírmihálydi

762

Nyírparasznya

763

Nyírpilis

764

Nyírtass

765

Nyírtét

766

Nyírvasvári

767

Nyomár

768

Nyugotszenterzsébet

769

Ófehértó

770

Okány

771

Okorág

772

Olaszfa

773

Olaszliszka

774

Olcsva

775

Olcsvaapáti

776

Ópályi

777

Ópusztaszer

778

Oroszi

779

Oroszló

780

Oszkó

781

Ózd

782

Ózdfalu

783

Ozora

784

Öcsöd

785

Ököritófülpös

786

Ömböly

787

Őr

788

Öreglak

789

Örményes

790

Őrtilos

791

Öttömös

792

Ötvöskónyi

793

Pácin

794

Pácsony

795

Palé

796

Pálháza

797

Pálmajor

798

Palotás

799

Pamlény

800

Pamuk

801

Pányok

802

Panyola

803

Pap

804

Papos

805

Páprád

806

Parád

807

Parádsasvár

808

Pári

809

Paszab

810

Pásztó

811

Patapoklosi

812

Patca

813

Patosfa

814

Pátroha

815

Pátyod

816

Pély

817

Penészlek

818

Penyige

819

Pere

820

Perecse

821

Perkupa

822

Péterhida

823

Pétervására

824

Petneháza

825

Petőmihályfa

826

Pettend

827

Piliny

828

Pincehely

829

Piricse

830

Piskó

831

Pocsaj

832

Pócspetri

833

Pogányszentpéter

834

Porcsalma

835

Poroszló

836

Porrog

837

Porrogszentkirály

838

Porrogszentpál

839

Potony

840

Prügy

841

Pusztadobos

842

Pusztafalu

843

Pusztamérges

844

Pusztamiske

845

Pusztaottlaka

846

Pusztaradvány

847

Pusztaszer

848

Putnok

849

Püspökladány

850

Püspökmolnári

851

Rábahídvég

852

Ragály

853

Rakaca

854

Rakacaszend

855

Rakamaz

856

Rákóczibánya

857

Ramocsaháza

858

Rápolt

859

Rásonysápberencs

860

Rátka

861

Recsk

862

Regéc

863

Regöly

864

Rém

865

Rétközberencs

866

Révleányvár

867

Ricse

868

Rimóc

869

Rinyabesenyő

870

Rinyakovácsi

871

Rinyaszentkirály

872

Rinyaújlak

873

Rinyaújnép

874

Rohod

875

Rózsafa

876

Rozsály

877

Ruzsa

878

Ságújfalu

879

Sajómercse

880

Sajónémeti

881

Sajópüspöki

882

Sajóvelezd

883

Salgótarján

884

Sámod

885

Sámsonháza

886

Sáp

887

Sáránd

888

Sárazsadány

889

Sárbogárd

890

Sáregres

891

Sárfimizdó

892

Sarkad

893

Sarkadkeresztúr

894

Sárkeresztúr

895

Sárospatak

896

Sárrétudvari

897

Sárszentágota

898

Sarud

899

Sásd

900

Sáta

901

Sátoraljaújhely

902

Segesd

903

Selyeb

904

Sellye

905

Semjén

906

Serényfalva

907

Sérsekszőlős

908

Sima

909

Simontornya

910

Sirok

911

Somlójenő

912

Somlószőlős

913

Somlóvásárhely

914

Somlóvecse

915

Somogyacsa

916

Somogyapáti

917

Somogyaracs

918

Somogybükkösd

919

Somogycsicsó

920

Somogydöröcske

921

Somogyegres

922

Somogyhárságy

923

Somogyhatvan

924

Somogymeggyes

925

Somogyszob

926

Somogyudvarhely

927

Somogyvámos

928

Somogyvár

929

Somogyviszló

930

Somoskőújfalu

931

Sonkád

932

Sóshartyán

933

Sóstófalva

934

Sósvertike

935

Szabadhídvég

936

Szabadszállás

937

Szabás

938

Szabolcs

939

Szabolcsbáka

940

Szabolcsveresmart

941

Szágy

942

Szajla

943

Szakácsi

944

Szakadát

945

Szakály

946

Szakoly

947

Szalaszend

948

Szalatnak

949

Szalkszentmárton

950

Szalmatercs

951

Szalonna

952

Szamosangyalos

953

Szamosbecs

954

Szamoskér

955

Szamossályi

956

Szamostatárfalva

957

Szamosújlak

958

Szamosszeg

959

Szank

960

Szaporca

961

Szárász

962

Szárazd

963

Szarvasgede

964

Szászfa

965

Szászvár

966

Szatmárcseke

967

Szécsény

968

Szécsényfelfalu

969

Szeghalom

970

Szegi

971

Szegilong

972

Székely

973

Szelevény

974

Szemenye

975

Szemere

976

Szendrő

977

Szendrőlád

978

Szenna

979

Szenta

980

Szentborbás

981

Szentdénes

982

Szentdomonkos

983

Szentegát

984

Szentistvánbaksa

985

Szentlászló

986

Szentpéterszeg

987

Szerencs

988

Szerep

989

Szigetvár

990

Szihalom

991

Szikszó

992

Szilaspogony

993

Szilvásvárad

994

Szilvásszentmárton

995

Szin

996

Szinpetri

997

Szirák

998

Szorgalmatos

999

Szorosad

1000

Szögliget

1001

Szőlősardó

1002

Szőlősgyörök

1003

Szörény

1004

Szúcs

1005

Szuha

1006

Szuhafő

1007

Szuhogy

1008

Szulimán

1009

Szulok

1010

Szurdokpüspöki

1011

Tab

1012

Tákos

1013

Taktabáj

1014

Taktaharkány

1015

Taktakenéz

1016

Taktaszada

1017

Tállya

1018

Tamási

1019

Tar

1020

Tarany

1021

Tarcal

1022

Tarhos

1023

Tarnabod

1024

Tarnalelesz

1025

Tarnaméra

1026

Tarnaörs

1027

Tarnaszentmiklós

1028

Tarnazsadány

1029

Tarpa

1030

Tarrós

1031

Tass

1032

Tataháza

1033

Téglás

1034

Tékes

1035

Teklafalu

1036

Telekes

1037

Telkibánya

1038

Tengeri

1039

Tengőd

1040

Tenk

1041

Tépe

1042

Terem

1043

Teresztenye

1044

Terpes

1045

Tésenfa

1046

Téseny

1047

Tetétlen

1048

Tiborszállás

1049

Timár

1050

Tiszaadony

1051

Tiszabábolna

1052

Tiszabecs

1053

Tiszabercel

1054

Tiszabezdéd

1055

Tiszabő

1056

Tiszabura

1057

Tiszacsécse

1058

Tiszacsege

1059

Tiszacsermely

1060

Tiszadada

1061

Tiszaderzs

1062

Tiszadob

1063

Tiszadorogma

1064

Tiszaeszlár

1065

Tiszaföldvár

1066

Tiszafüred

1067

Tiszagyenda

1068

Tiszaigar

1069

Tiszainoka

1070

Tiszakanyár

1071

Tiszakarád

1072

Tiszakerecseny

1073

Tiszakeszi

1074

Tiszakóród

1075

Tiszakürt

1076

Tiszaladány

1077

Tiszalök

1078

Tiszalúc

1079

Tiszamogyorós

1080

Tiszanagyfalu

1081

Tiszanána

1082

Tiszaörs

1083

Tiszapüspöki

1084

Tiszarád

1085

Tiszaroff

1086

Tiszasas

1087

Tiszaszalka

1088

Tiszaszentimre

1089

Tiszaszentmárton

1090

Tiszaszőlős

1091

Tiszatardos

1092

Tiszatarján

1093

Tiszatelek

1094

Tiszatenyő

1095

Tiszavalk

1096

Tiszavasvári

1097

Tiszavid

1098

Tisztaberek

1099

Tivadar

1100

Tófalu

1101

Tófű

1102

Tokaj

1103

Tolcsva

1104

Told

1105

Tolnanémedi

1106

Tomajmonostora

1107

Tomor

1108

Tompa

1109

Tormás

1110

Tornabarakony

1111

Tornakápolna

1112

Tornanádaska

1113

Tornaszentandrás

1114

Tornaszentjakab

1115

Tornyosnémeti

1116

Tornyospálca

1117

Torvaj

1118

Tótszentgyörgy

1119

Tótújfalu

1120

Törökkoppány

1121

Törökszentmiklós

1122

Trizs

1123

Tunyogmatolcs

1124

Túristvándi

1125

Túrkeve

1126

Túrricse

1127

Tuzsér

1128

Tüskevár

1129

Tyukod

1130

Udvari

1131

Újcsanálos

1132

Újdombrád

1133

Újiráz

1134

Újireg

1135

Újkenéz

1136

Újléta

1137

Újlőrincfalva

1138

Újszalonta

1139

Uppony

1140

Ura

1141

Uszka

1142

Üllés

1143

Vágáshuta

1144

Vaja

1145

Vajdácska

1146

Vajszló

1147

Vajta

1148

Vállaj

1149

Vámosatya

1150

Vámosoroszi

1151

Vámospércs

1152

Vámosújfalu

1153

Váncsod

1154

Vanyarc

1155

Várad

1156

Váraszó

1157

Varbóc

1158

Varga

1159

Varsád

1160

Varsány

1161

Vásárosbéc

1162

Vásárosdombó

1163

Vásárosnamény

1164

Vasmegyer

1165

Vasvár

1166

Vázsnok

1167

Végegyháza

1168

Vejti

1169

Vékény

1170

Vekerd

1171

Vésztő

1172

Vid

1173

Vilmány

1174

Vilyvitány

1175

Visnye

1176

Viss

1177

Viszló

1178

Vízvár

1179

Vizslás

1180

Vizsoly

1181

Zabar

1182

Zádor

1183

Zádorfalva

1184

Záhony

1185

Zajta

1186

Zákány

1187

Zákányfalu

1188

Zákányszék

1189

Zala

1190

Zaláta

1191

Zalkod

1192

Zaránk

1193

Zemplénagárd

1194

Zics

1195

Ziliz

1196

Zubogy

1197

Zsadány

1198

Zsáka

1199

Zsarolyán

1200

Zselickisfalud

1201

Zsujta

1202

Zsurk

2. melléklet a 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelethez8

3. melléklet a 27/2013. (II. 12.) Korm. rendelethez9

1

Az 1. § a 15/2018. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 356/2021. (VI. 24.) Korm. rendelet 20. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése a 702/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 3. § (2) bekezdését a 15/2018. (II. 13.) Korm. rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 3. § (3) bekezdését a 147/2013. (V. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 154. §-a szerint módosított szöveg.

7

Az 1. melléklet a 15/2018. (II. 13.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 2. mellékletet a 147/2013. (V. 14.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 15/2018. (II. 13.) Korm. rendelet 4. § c) pontja.

9

A 3. mellékletet a 361/2015. (XII. 2.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 15/2018. (II. 13.) Korm. rendelet 4. § c) pontja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére