• Tartalom

72/2013. (III. 8.) Korm. rendelet

72/2013. (III. 8.) Korm. rendelet

a települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztését célzó KEOP keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2020.09.11.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt projektekhez kapcsolódó, a 2. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket.

(2)1

(3)2

2. §3 Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a döntést 25 napon belül kell meghozni, a szakhatóságok tekintetében a szakhatósági állásfoglalás kibocsátásának határideje 10 nap.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

4. § E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 72/2013. (III. 8.) Korm. rendelethez4

A támogatói döntéssel rendelkező projektek:

 

A

B

C

1.

Projekt neve

Kedvezményezett neve

Projekt azonosítószáma

2.

A Hajdúsági szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése

Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás

KEOP-1.1.1/B/10-11-2011-0003

3.

A települési szilárdhulladék mechanikai-biológiai stabilizálására szolgáló rendszer kialakítása a Homokhátsági Települési Hulladékgazdálkodási Rendszerben

Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0004

4.

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-7.1.1.1/09-2010-0002

5.

Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer

Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0002

6.

Észak-Balatoni Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési rendszer továbbfejlesztése

Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/B/10-2011-0002

7.

Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése

Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás

KEOP-7.1.1.1/09-2009-0002

8.

Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program

Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-2010-0004

9.

Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer Fejlesztése

Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás

KEOP-7.1.1.1/09-11-2011-0001

10.

Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése

Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0001

11.

 

 

 

12.

Miskolc és térsége Települési Szilárdhulladék-kezelési rendszer továbbfejlesztése

Miskolc és Térsége Konzorcium

KEOP-1.1.1/B/10-2011-0001

13.

Mosonmagyaróvári Nagytérségi Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Rendszer Fejlesztése

Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-2010-0007

14.

 

 

 

15.

Sajó-Bódva Völgye és környéke települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése

Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0005

16.

Sopron és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer

Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-2011-0002

17.

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén

Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0007

18.

Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Rendszerek Fejlesztése (Nyugat-Dunántúl)

Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0001

19.

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése (Budapest)

Budapest Főváros Önkormányzata

KEOP-1.1.1/B/10-11-2011-0002

2. melléklet a 72/2013. (III. 8.) Korm. rendelethez

Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági eljárások:

1. környezetvédelmi hatósági eljárások,

2. természetvédelmi hatósági eljárások,

3. területrendezési hatósági eljárások,

4. általános építésügyi hatósági eljárások,

5. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7.5 műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. földmérési hatósági eljárások,

12. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

13. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. erdővédelmi hatósági eljárások,

15. tűzvédelmi hatósági eljárások,

16. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. továbbá az 1–17. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések esetleges módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

Az 1. § (2) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 76. §-a hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 76. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 75. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. melléklet a 428/2020. (IX. 10.) Korm. rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 2. melléklet 7. pontja a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 40. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 119. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére