• Tartalom

1213/2013. (IV. 16.) Korm. határozat

1213/2013. (IV. 16.) Korm. határozat

a magyarországi Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával összefüggő feladatokról

2014.09.17.

1. A Kormány – a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottság javaslata alapján – a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról történő méltó megemlékezés biztosítása és a nemzeti szolidaritás növelése érdekében, a 2014. évet a magyarországi Holokauszt Emlékévévé (a továbbiakban: Emlékév) nyilvánítja.

2. A Kormány a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról, valamint Radnóti Miklós életéről, munkásságáról és haláláról történő méltó megemlékezés érdekében 2014. november 9. napját Radnóti Miklós Emléknappá nyilvánítja.

3. A Kormány az Emlékév alkalmából megrendezésre kerülő megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok (a továbbiakban: Programok) sikeres megvalósítása és lebonyolítása érdekében felhívja

3.1. a külügyminisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve gondoskodjon az Auschwitz–Birkenauban megrendezésre kerülő, az Emlékév hivatalos megnyitó és záró ünnepségének, valamint Programjainak megszervezéséről 2014. és 2015-ben a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, valamint koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: külügyminiszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.2. a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a 3.1. pont kivételével – gondoskodjon a 2014. évi emléknapok (a Holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja – 2014. április 16., a roma Holokauszt nemzetközi emléknapja – 2014. augusztus 2., Radnóti Miklós Emléknap – 2014. november 9.) megszervezéséről, valamint koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.3. az emberi erőforrások miniszterét, hogy a honvédelmi miniszterrel együttműködve, az oktatással kapcsolatos kezdeményezések megvalósítása érdekében már a 2013–2014. tanév folyamán tegye meg a szükséges intézkedéseket;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

honvédelmi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.4. az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon a 2014. évi emléknapokhoz kapcsolódó konferenciák, továbbá az egyház- és nemzetiségközi párbeszédre irányuló programsorozat, valamint a gyermekholokauszt kutatásával foglalkozó tudományos kezdeményezések koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. április 30.

3.5. a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a honvédelmi miniszterrel együttműködve gondoskodjon a tokaj-hegyaljai zsidó örökséget célzó programok, a zsinagóga-felújítási kezdeményezés, valamint a további örökségvédelmi, kegyeleti jellegű programok koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

honvédelmi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.6. az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon a Holokausztot tematizáló médiaalkotások megjelenéséről, valamint az ezzel kapcsolatos koncepció, kommunikációs stratégia, lebonyolítási terv és költségkalkuláció kidolgozásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: 2013. április 30.

3.7. az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon az Emlékévvel kapcsolatban felmerülő civil kezdeményezések megvalósításának támogatására létrehozandó pályázati alapprogram kidolgozásáról, valamint az ezzel kapcsolatos koncepció, kommunikációs stratégia, lebonyolítási terv és költségkalkuláció elkészítéséről;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. április 30.

3.8. az emberi erőforrások miniszterét, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve gondoskodjon a kapcsolódó emlékhelyek felújítását, illetve létrehozását célzó javaslatok megvalósításáról, valamint az ezzel kapcsolatos koncepció, kommunikációs stratégia, lebonyolítási terv és költségkalkuláció kidolgozásáról;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.9. a külügyminisztert, hogy vizsgálja meg Magyarországnak az Auschwitz-Birkenau Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány) támogató országok köréhez történő csatlakozásának lehetőségét, és a Miniszterelnökséggel együttműködve tegyen javaslatot az Alapítvány pénzbeli támogatásának mértékére;

Felelős: külügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: 2013. április 30.

3.10. a külügyminisztert, hogy gondoskodjon az Emlékév, illetve Programjainak és kiállításainak a magyar külképviseleteken, valamint – a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve – a Balassi Intézet külföldi központjaiban történő megfelelő megjelenítéséről;

Felelős: külügyminiszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.11. a külügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Izrael és Magyarország közötti diplomáciai látogatások megvalósítása érdekében, továbbá vizsgálja meg az Emlékév egészére kiterjedő UNESCO-védnökség megszerzésének lehetőségét;

Felelős: külügyminiszter

Határidő: 2013. április 30.

3.12. a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Emlékévet megörökítő emlékbélyeg kibocsátása iránt és gondoskodjon a kibocsátás költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2013. április 30.

3.13. az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásáról és ünnepélyes átadásáról a Józsefvárosi pályaudvar épületében, valamint gondoskodjon a megvalósítás koncepciójának, kommunikációs stratégiájának, lebonyolítási tervének és költségkalkulációjának kidolgozásáról;

Felelős: az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: 2013. április 30.

3.14.1 a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 3.1–3.13. pontban megjelölt feladatok végrehajtását koordinálja;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatosan

3.15.2 a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon az Emlékév és Programjainak megfelelő szintű és minőségű, médiában történő megjelenítéséről, valamint az ezzel kapcsolatos koncepció, kommunikációs stratégia, lebonyolítási terv és költségkalkuláció kidolgozásáról.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatosan

4. Ez a határozat a közzétételét követőn napon lép hatályba.

1

A 3. pont 3.14. alpontja az 1512/2014. (IX. 16.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. pont 3.15. alpontja az 1512/2014. (IX. 16.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére