• Tartalom

70/2013. (VII. 31.) VM rendelet

70/2013. (VII. 31.) VM rendelet

az egyes miniszteri rendeletek a megyei és fővárosi kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal létrehozásával, valamint a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel kapcsolatos módosításáról1

2013.08.01.

Az 1. § tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (3) bekezdésének b) pontjában

a 2. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében

a 3. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 1., 3., 4., 19. és 20. pontjában

a 4. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 26. pontjában

az 5. § tekintetében a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 56. § (2) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 11. § (3) bekezdésében és a 85. § (5) bekezdés 1. pontjában

a 6. § tekintetében a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 56. § (1) bekezdésében

a 7. § tekintetében a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 30. § (6) bekezdésében

a 8. § tekintetében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (4) bekezdés a) pontjában

a 9. § tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés a) pontjában, valamint (5) bekezdésében

a 10. § tekintetében a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (2) bekezdés a) pontjában

a 11. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 8. pontjában

a 12. § tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (3) bekezdés 2. pontjában

a 13. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 2. és 10. pontjaiban

a 14. és 15. 17–21. és 116. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 20. pontjában

a 16. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 24. pontjában

a 22. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 18. pontjában

a 23., 24., 29., 48., 83., 86., 102., 103. és 114. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 17. és 20. pontjaiban

a 25. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 5. pontjában

a 26. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 20. és 44. pontjaiban

a 27. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 1. és 19. pontjában

a 28. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdés i) pontjában

a 30. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdés e) pontjában

a 31., 46., 67., 69-73., 75., 77., 78., 81., 82., 84., 89., 91., 94., 96., 98. és 100. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében

a 32., 59., és 134. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdés b), c) és e) pontjában

a 33. és 47. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 22. pontjában

a 34. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 21., 22. és 36. pontjaiban

a 35. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pontjában és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 20. és 21. pontjaiban

a 36. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 20–22. pontjaiban

a 37., 38., 44., 61-63., 68., 74., 90., 101., 104., 123. 132., 133. és 135. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában

a 39. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 32. pontjában

a 40. § tekintetében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 100. § (1) bekezdése a) pontjának 1–4. alpontjaiban, a c) pont 2., 3., 9., 16., 17., 24. és 27. alpontjaiban

a 41. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 13. pontjában

a 42. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 18. és 22. pontjában

a 43. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pont 12. pontjában

a 45. § tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § e) pontjában

a 49. § tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13) bekezdés a) pontjában

az 50. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 14. és 16. pontjában

az 51. és 56. § tekintetében a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés b) pontjában

az 52. § tekintetében a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 34. § (8) bekezdés a) pontjában

az 53. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 12. pontjában

az 54. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 9. és 11. pontjaiban

az 55. § tekintetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (2) bekezdésében

az 57. és 88. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 28. pontjában

az 58. § tekintetében a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 34. § (8) bekezdés c) pontjában

a 60. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 8. és 9. pontjában, valamint a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 67. §-a (6) bekezdés a)–c) pontjában

a 64. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében

a 65. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pont 1., 10., 11., 13. pontjaiban és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 19. pontjában

a 66. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 28. pontjában

a 68. és a 104. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában

a 76. § tekintetében a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény 23. § h) pontjában

a 79. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a pont 9. alpontjában és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 1. és 18. pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában

a 80. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a pont 9. és 10. alpontjában és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 19. és 21. pontjában

a 85. § tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában

a 87. és 108. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (5) bekezdés e) pontjában

a 92. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdésének c)–g) pontjaiban

a 93. § tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (14) bekezdés b) pontjában

a 95. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 21. pontjában

a 97. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 17. pontjában

a 99. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 19, 20. és 21. pontjában

a 105. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és p) pontjaiban

a 106. § tekintetében a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 30. § (7) bekezdésében

a 107. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 33. pontjában

a 108. § tekintetében a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és b) pontjában

a 109. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdésének a)–c) és f) pontjaiban

a 110. § tekintetében a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 56. § (1) bekezdés g) pontjában

a 111. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 24. pontjában és (5) bekezdés a) pontjában, továbbá a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. §-ának (3) bekezdés a) és b) pontjaiban

a 112. § tekintetében az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésének 1–4. 6–11., 13., 14. és 16. pontjában, valamint a (3) bekezdésének 1. pontjában és (4) bekezdésében

a 113. § tekintetében a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 90. § (2) bekezdés d) pontjában

a 115. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 14., 16., 17., 20., 21. és 23. pontjaiban

a 117. § tekintetében a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (2) bekezdés g) pontjában

a 118. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pont 9. alpontjában és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 18. pontjában

a 119. § tekintetében a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény 23. § j) és l) pontjaiban

a 120. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 2., 3., 22. és 26. pontjaiban

a 121. § tekintetében az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésének 5., 6. és 25. pontjaiban, valamint a (3) bekezdésének 2. pontjában

a 122. § tekintetében a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény 23. § b) pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és 84. § (4) bekezdésében

a 124. § tekintetében az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésének 6. és 18. pontjaiban

a 125. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 8., 9. és 11. pontjaiban

a 126. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 23., 26. és 36. pontjaiban, valamint (5) bekezdés j) pontjában

a 127. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 26., 29., 30. és 35. pontjaiban

a 128. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 26. pontjában, valamint (5) bekezdés c) és d) pontjaiban

a 129. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 3., 8-11., 14. és 26. pontjaiban

a 130. § tekintetében a az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pont 1., 2., 10. és 14. pontjaiban és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 1. pontjában

a 131. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdésének a)–i) pontjaiban

a 136. § tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 38. és 39. pontjaiban, valamint (5) bekezdés b) pontjában

a 137. § tekintetében a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 24. § (2) bekezdés f) pontjában

a 138. § tekintetében a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 24. § (2) bekezdés j) pontjában

a 139. § tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és b) pontjaiban

kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a)–c), e), g)–l) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

az 1. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § m) pontjában, a 106. § tekintetében a 73. § b) pontjában, a 9., 49., 113., 118. és 126. § tekintetében a 73. § c) pontjában, a 85. § tekintetében a 73. § n) pontjában, a 60. és 136. § tekintetében a 73. § s) pontjában, a 128. § tekintetében a 73. § s) és v) pontjaiban, a 87. § tekintetében a 73. § w) pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel,

a 2. § tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (6) bekezdés b) pontjában, valamint a 9. § tekintetében a 2. § (5) bekezdés aj) pontjában foglalt feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel,

a 7. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában foglalt feladatkörében eljáró belügyminiszterrel

az 53., 54. és 111. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában foglalt feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével,

a 95. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII.1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel

egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § Az Erdészeti Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 15/1989. (X. 8.) MÉM rendelet

a) Melléklet 1.2. pontjának c) alpontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg,

b) Melléklet 1.7. pontjában az „ÁNTSZ-szel” szövegrész helyébe a „népegészségügyi szakigazgatási szervvel”

lép.

2. § A rendkívüli állapot idején nélkülözhetetlen hadkötelesek meghagyásáról szóló 27/1994. (V. 31.) FM rendelet

a) 6. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 6. § (2) bekezdésében a „megyei, fővárosi földművelésügyi hivatal” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

c) 6. § (2) bekezdésében a „hivatal vezetője” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóság vezetője” szöveg,

lép.

3. § (1) Az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet [a továbbiakban: 41/1997. (V. 28.) FM rendelet]

a) 2. § (1) bekezdésében „megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 2. § (2) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 4. § (1)–(2) bekezdésében, 1. számú melléklete 11. § (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 56. § (1) bekezdésében, 1. számú melléklete 63. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 65. § (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 72. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 79. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 90. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 110. §-ához tartozó alcímben és (1)–(2) bekezdésében, 1. számú melléklete 122. § (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 123. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontjában és c) pontjában, 1. számú melléklete 133. § (1) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 137. § (1)–(2) bekezdésében, 1. számú melléklete 138. § (1) és (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 140. § (1) bekezdésében, 1. számú melléklete 151. § (2) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 154. § (2) és (6) bekezdésében, 1. számú melléklete 156. § (1) és (5) bekezdésében, 1. számú melléklete 157. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 158. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 159. § d) pontjában, 1. számú melléklete 160. § (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 171. §-ában, 1. számú melléklete 178. § (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 180. § (2) bekezdésében, 1 számú melléklete 194. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 195. § (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 196. § (1) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 199. §-ában, 1. számú melléklete 200. §-ában, 1. számú melléklete 203. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 205. § (3)–(4) bekezdésében, 1. számú melléklete 208. § (1) és (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 211. § (1) és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 219. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 285. § d) pontjában, 1. számú melléklete 286. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 291. §-ában, 1. számú melléklete 296. §-ában, 1. számú melléklete 303. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 318. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 404. § e) pontjában, 1. számú melléklete 405. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 408. § (1) bekezdésében, 1. számú melléklete 409. § (1) bekezdésében, 1. számú melléklete 411. § (1) bekezdésében, 1. számú mellékletének 412. §-ában, 1. számú melléklete 413. § (3) és (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 432. § (2) és (3) bekezdésében, 1. számú mellékletének 435. §-ában, 1. számú melléklete 446. § (2) és (4) bekezdésében, 1. számú mellékletének 454. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 457. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 466. § (5) bekezdésében, 1. számú melléklete 467. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 470. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 472. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 473. §-ában, 1. számú melléklete 475. § (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 536. § b) pontjában, 1. számú melléklete 537. § (2) bekezdés b) pontjában és (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 611. § c) pontjában, 1. számú melléklete 629. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 636. §-ában és az ahhoz tartozó alcímben, 1. számú melléklete 639. § (2) bekezdésében, 1. számú mellékletének 640. § nyitó szövegrészében, valamint b) és c) pontjában, 1. számú melléklete 652. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 793. § (3) bekezdésében, 1. számú melléklete 794. § (6) bekezdésében, 1. számú melléklete 798. § (9) bekezdésében, 1. számú melléklete 800. § (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 802. § (4) bekezdésében, 1. számú melléklete 1. számú függelékében, 1. számú melléklete 5. számú függelékének 3.5 pontjában és 1. számú melléklete 7. számú függelékének 8. pontjában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

1. 2. § (1) bekezdésében az „A területileg illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „Az állattartó telep székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

2. 3. §-ában az „A területileg illetékes állat-egészségügyi állomás” szövegrész helyébe az „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

3. 4. § (1) bekezdésében, 29. § (3) bekezdésében az „a területileg illetékes hatósági állatorvos” szövegrész helyébe az „az illetékes hatósági állatorvos” szöveg,

7. 29. § (3) bekezdésében az „az Országos Állat-egészségügyi Intézetbe (a továbbiakban: OÁI)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalba (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

8. 29. § (4) bekezdésében az „állategészségügyi állomásra” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

9. 60. § (1)–(2) bekezdésében az „illetékes állomástól” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságtól” szöveg,

10. 60. § (2) bekezdésében, 143. § (3) bekezdésében, 154. § (6) bekezdésében, 23. számú függelékének 5. alpontjában az „illetékes állomásnak” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

11. 65. § (3) bekezdésében, 178. § (2) bekezdésében az „a területileg illetékes állomásnak” szövegrész helyébe az „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

12. 94. § (2) bekezdésében az „az OÁI bevonásával az állomás végzi” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság végzi” szöveg,

13. 108. § (1) bekezdésének f) pontjában, 151. § (1) és (4) bekezdésében, 160. § (2) bekezdésében és 211. § (2) bekezdésében az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

14. 110. § (2) bekezdés b) pontjában, 112. § (2) bekezdésében, 154. § (4) bekezdésében, 288. § c) pontjában, 452. § (4) bekezdésében és 25. számú függelékének 13. alpontjában az „illetékes állomást” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

15. 112. § (2) bekezdésében az „illetékes állategészségügyi állomást” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

16. 122. § (3) bekezdésében a „földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

17. 136. § (1) bekezdésében az „Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet (a továbbiakban: ÁOGYTI)” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

18. 137. § (2) bekezdésében a „szállítónál (ÁOGYTI)” szövegrész helyébe a „szállítónál (NÉBIH) szöveg,

19. 137. § (3) bekezdésében az „az ÁOGYTI-hez (esetenként az OÁI-hez) mint szállítóhoz kell eljuttatni (Budapest X., Szállás u. 8., 1475. Budapest 10., Pf. 318)” szövegrész helyébe az „ a NÉBIH-hez, mint szállítóhoz kell eljuttatni (1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.)” szöveg,

20. 153. § (2) bekezdésében, 180. § (1) bekezdésében az „állomáshoz” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

21. 153. § (3) bekezdésében, 154. § (6) bekezdésében a „Költségvetési Irodának” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

22. 153. § (4) bekezdésében a „Költségvetési Iroda” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

23. 155. § (1) bekezdésében az „az ÁOGYTI-ben” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-ben” szöveg,

24. 158. § (3) bekezdés a) pontjában a „köztisztviselőként” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselőként” szöveg,

25. 169. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjában, 199. §-ában az „állomások” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

26. 169. § (3) bekezdésében, 170. § (1) bekezdésében, 174. §-ának (3) és (5) bekezdésében, 176. §-ában, 180. § (1) és (3) bekezdésében, 182. § (3) bekezdésében, 186. § (1) és (2) bekezdésében, 1. számú melléklete 188. §-ában, 189. § (5)–(6) bekezdésében és 652. § (4) bekezdésében az „a területileg illetékes állomás” szövegrész helyébe az „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

27. 171. §-ában és 474. § (6) bekezdésében a „területileg illetékes állomást” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

28. 172. § a) pontjában, 288. §-ában, 296.§ a) pontjában, 608. § (3) bekezdésében és 24. számú függelékének 1.,2.,3.. alpontja záró mondatában „az OÁI” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

29. 174. § (4) bekezdésében az „állomási engedély” szövegrész helyébe az „engedély” szöveg,

30. 189. § (4) bekezdésében „az OÁI-t” szövegrész helyébe „a NÉBIH-et” szöveg,

31. 195. § (3) bekezdésében a „területileg illetékes állat-egészségügyi intézettel” szövegrész helyébe a „NÉBIH-hel” szöveg,

32. 203. § (2) bekezdésében az „illetékes állomás(ok)” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

33. 288. §-ához tartozó alcímben az „Az Országos Állat-egészségügyi Intézet” szövegrész helyébe az „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

34. 290. § (2) bekezdés f) pontjában az „állomásnak – minisztérium megbízottja hozzájárulásával adott –”szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

35. 302. § a) pontjában az „az OÁI-be” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

36. 302. § e) pontjában a „községi zárlatot” szövegrész helyébe a „védőkörzetet” szöveg

37. 409. § (1) bekezdése b) pontjában az „állomási” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósági” szöveg,

38. 411. § (1) bekezdésében a „két megyei állomásnak” szövegrész helyébe a „két megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

39. 636. § d) pontjában az „az ÁNTSZ-t” szövegrész helyébe az „a népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

40. 640. § b) pontjában, 652. § (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ bevonásával” szövegrész helyébe az „a népegészségügyi szakigazgatási szerv bevonásával” szöveg,

41. 640. § c) pontjában az „a területileg illetékes ÁNTSZ-t” szövegrész helyébe az „az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

42. 652. § (2) bekezdésében az „a területileg illetékes ÁNTSZ-szel” szövegrész helyébe az „az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szervvel” szöveg,

43. 8/b. és 8/c. számú függelékében a „megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága” szöveg,

44. 16. számú függelékében az „Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás” szövegrész helyébe az „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága” szöveg,

45. 19. számú függelékében az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

46. 22. számú függelékében az „a megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás igazgatójához” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságához” szöveg,

47. 24. számú függelékének 12., 13. alpontjában és 33., 34. alpontjában az „az OÁI-ba” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

48. 24. számú függelékének 33., 34. alpontjában az Oltóanyag-vizsgálat című rész a) pontjában az „egyéb mintát az OÁI-ba, az oltóanyagmintát az ÁOGYTI-be” szövegrész helyébe az „egyéb mintát, oltóanyagmintát a NÉBIH-be” kell küldeni szöveg

lép.

4. § Az élelmiszerek megsemmisítésének feltételeiről és módjáról szóló 56/1997. (VIII. 14.) FM–IKIM–NM együttes rendelet

a) 6. §-ának a) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes városi, fővárosi kerületi intézete” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 6. §-ának c) pontjában a „megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg

lép.

5. § A nem halászható (horgászható) halfajokról és víziállatokról, valamint az egyes halfajok szerinti halászati tilalmi időkről szóló 73/1997. (X. 28.) FM–KTM együttes rendelet

a) 3. § (3) bekezdésében, 4. § (1) és (5) bekezdésében és 5. §-ában a „halászati hatóság” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdésében az „MTA Magyar Dunakutató Állomás, Göd” szövegrész helyébe az „MTA Duna-kutató Intézet, Göd” szöveg,

d) 4. § (2) bekezdésében az „MTA Balatoni Limnológiai Kutató Intézet, Tihany” szövegrész helyébe az „MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany” szöveg,

e) 4. § (2) bekezdésében a „Halászati és Öntözési Kutató Intézet, Szarvas” szövegrész helyébe a „Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas” szöveg

lép.

6. § A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdésében a „halászati hatósághoz” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához (a továbbiakban: halászati hatóság)„ szöveg,

c) 2. § (2) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

d) 2. § (6) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „miniszter” szöveg,

e) 9. § (4) bekezdésében a „Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

f) 9. § (6) bekezdésében a „Tatai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskola” szövegrész helyébe a „Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola (Tata)” szöveg,

g) 17. § (1) bekezdésében a „Haltenyésztési Kutató Intézet (a továbbiakban: Intézet)” szövegrész helyébe a „Halászati és Öntözési Kutatóintézet (a továbbiakban: Intézet)” szöveg,

h) 21. § (7) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

i) 23. § (1) bekezdésében az „az országos hatáskörű Vízélettani Laboratórium (Százhalombatta)” szövegrész helyébe az „a Vízélettani Laboratórium (Gödöllő)” szöveg,

j) 23. § (1) bekezdésében a „területileg illetékes megyei (fővárosi) növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás” szövegrész helyébe a „területileg illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

k) 23. § (2) bekezdésében a „megyei (fővárosi) növény-egészségügyi és talajvédelmi állomás” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

l) 23. § (3) bekezdésében az „az élelmiszerlánc felügyeleti szervet” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát” szöveg,

m) 23. § (3) bekezdésében az „az élelmiszerlánc felügyeleti szervnek” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának” szöveg,

n) 29. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságát” szöveg,

o) 31. §-ában az „az MgSzH 10032000-00289782-00000000 számú számlájára” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóság 11. számú melléklet szerinti előirányzat-felhasználási keretszámlájára” szöveg,

p) 1–3. számú mellékletében a „FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM .................. MEGYEI HALÁSZATI HATÓSÁG” szövegrész helyébe a „.................. MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁGA” szöveg,

q) 4. számú mellékletében a „FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM .................. MEGYEI HALÁSZATI HATÓSÁG” szövegrész helyébe a „.................. MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁGA” szöveg,

r) 6. számú mellékletének I. pontjában a „MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL .................. MEGYEI HALÁSZATI HATÓSÁG” szövegrész helyébe a „.................. MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁGA” szöveg,

s) 6. számú mellékletének II. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál” szövegrész helyébe a „Kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságánál” szöveg,

t) 7. és 8. számú mellékletében a „MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL .................. MEGYEI HALÁSZATI HATÓSÁG” szövegrész helyébe a „.................. MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁGA” szöveg

lép.

7. § A mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyáról szóló 29/1998. (IV. 30.) FM rendelet

a) 1. §-ában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 1. §-ában, 5. §-ában és 6. § (2) bekezdésében az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóságnak” szöveg,

c) 1. §-ában és 2. §-ában az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóságnak” szöveg,

d) 1. §-ában, 2. §-ában, 3. § (1) bekezdésében és 5. §-ában az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

e) 1. számú mellékletében az „MgSzH területi szervénél” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóságnál” szöveg,

f) 1. számú mellékletében, 3. számú mellékletében és 6. számú mellékletében „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe „a földművelésügyi igazgatóságnak” szöveg,

g) 6. számú mellékletében az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóság” szöveg

lép.

8. § A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet

a) 11/A. § (4) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 11/A. § (6) és (10) bekezdésében az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 11/A. § (8) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 13/A. § (3) bekezdésében, 7. számú melléklete 1.5. pontjában az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe „A NÉBIH” szöveg,

e) 7. számú melléklete 3.5. pont b) alpontjában az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg

lép.

9. § (1) A földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet) 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A központi földmérési szervezet – a FÖMI – és a járási földhivatalok elszámolása alapján a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalai (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal) díjbevételeiről a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig a Vidékfejlesztési Minisztérium részére, az NKP keretében készített DAT adatállományokból történő adatszolgáltatásról az NKP Nonprofit Kft. részére is jelentést készítenek. Az NKP Nonprofit Kft. és az adatszolgáltató közötti – az adatszolgáltatásra vonatkozó – együttműködés részleteit a felek szerződésben rögzítik”.

a) 4. § (2) bekezdésében a „Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Közhasznú Társaság (a továbbiakban: HM Térképészeti Kht.)” szövegrész helyébe a „Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HM Zrínyi Nonprofit Kft.)” szöveg,

b) 5. § (7) és (8) bekezdésében, valamint a 15. § (2) bekezdésében az „NKP Kht.” szövegrész helyébe az „NKP Nonprofit Kft.” szöveg,

c) 5. § (8) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

d) 14. § (2) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

e) 15. § (2) bekezdésében az „FVM” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

f) 15. § (2) bekezdésében az „MH TÉSZ” szövegrész helyébe a „Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat (a továbbiakban: MH GEOSZ)” szöveg,

g) 1. számú melléklet 5. táblázat Megjegyzések d) pontjában a „Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Közhasznú Társaság” szövegrész helyébe a „HM Zrínyi Nonprofit Kft.” szöveg,

h) 1. számú melléklet 10. táblázat Megjegyzések b) pontjában az „MH TÉSZ” szövegrész helyébe az „MH GEOSZ” szöveg,

i) 1. számú melléklet 10. táblázat Megjegyzések b) pontjában a „HM Térképészeti Kht.-val” szövegrész helyébe a „HM Zrínyi Nonprofit Kft.-vel” szöveg

lép.

10. § (1) A földminősítés részletes szabályairól szóló 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet

a) 14. § (1) és (2) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

b) 14. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal” szöveg

lép”.

(2) 3. számú mellékletében szereplő földminősítő igazolvány:

a) előlapján a „... Megyei Földhivatal Földminősítő Igazolvány” szövegrész helyébe a „... Kormányhivatal Földhivatala Földminősítő Igazolvány” szöveg,

b) hátlapján a „1994. évi LV. törvény” szövegrész helyébe a „2007. évi CXXIX. törvény” szöveg

lép.

11. § (1) A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet]

a) 2. § (2) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 2. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 2. § (5) bekezdésében, 2/B. § (1), (3) és (5) bekezdésében, 13. § (1) és (3) bekezdésében, 14/A. § (7) és (8) bekezdésében, 14/C. § (2) bekezdésében, 14/D. § (1) és (4) bekezdésében, 15. § (5) bekezdésében, 16. § (1) és (3) bekezdésében, 18. § (1) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében, 24. § (1) bekezdésében, 25. §-ában, 34. §-ában, 35. § (1) bekezdésében, 36/C. § b) pontjában, 36/G. § (3) bekezdésében, 42. § (6) bekezdésében, 44/B. § (1) és (3) bekezdésében, 44/C. § (2) bekezdésében, 55. § (1) bekezdésének a) pontjában, 55/B. § (6) bekezdésében, hetedik fejezete címében, 62. § nyitó szövegrészében, 68. § (1) és (2) bekezdésében, 7. számú melléklete 1.1.2.4.2. pontjában, 1.1.2.8. pontjában, 1.2.1.3. pont b) és c) alpontjában, 1.2.1.4. pontjában, 1.2.1.6. pont b) alpontjában, 1.2.1.7. pont b) alpontjában, 1.2.1.10. pont a) és b) alpontjában, 1.2.2.3. pont b) alpontjában, 1.2.2.5. pontjában, 1.2.2.6. pont e) alpontjában, 1.2.2.7.1. pont c) alpontjában, 1.2.2.7.2. pont b) alpontjában, 8. számú melléklet I. rész 3. és 4. pontjában, 8. számú melléklet III. rész A) 1.1., 1.3.2., 2.1., 3.1., 4.1. pontjában, 4.5.1. pont d) és e) alpontjában, 9. számú melléklet 6.3. pontjában, 13. számú melléklet I. rész 2. pont f) alpontjában, 13. számú melléklet I. rész 3.4.6., 3.6.2., 5.1., 6.1. pontjában, 13. számú melléklet II. rész 1., pontjában, 3. pont g), h) és i) alpontjában, 6.1. pontjában, 7.5. pontjában, 15. számú melléklet 2. pont d) alpontjában, 3.1. pont b) alpontjában az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

e) 6. §-ában a „Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalnak” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

h) 18. § (5) bekezdésében az „MgSzH-nak” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

i) 20. § (4) bekezdésében, 9. számú melléklet 8.1. pontjában az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

j) 55/B. § (7) bekezdésében az „MgSzH-t” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg,

k) 67. § (1) bekezdésében a „Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (a továbbiakban: VPOP)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (a továbbiakban: NAV)” szöveg,

l) 68. § (1) bekezdésében a „VPOP” szövegrész helyébe a „NAV” szöveg

m) 7. számú melléklete 1.4.1.1. pontjában az „MgSzH-nak” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

n) 9. számú melléklet 6.3. pontjában az „MgSzH által” szövegrész helyébe az „a NÉBIH által” szöveg,

lép.

12. § Az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról szóló 2/2002. (I. 23.) KöM–FVM együttes rendelet

a) 4. § (3) bekezdésében az „illetékes megyei földművelésügyi hivatal (a továbbiakban: FM hivatal)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében, 8. § (5) bekezdésében és 13. § (2) bekezdésében az „az FM hivatal” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

c) 5. § (1) bekezdésében az „a területileg illetékes megyei földhivatal (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe az „az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal)” szöveg,

d) 6. §-ában a „Környezetvédelmi Minisztériumhoz (a továbbiakban: KöM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (a továbbiakban: VM)” szöveg,

e) 6. §-ában a „környezetvédelmi miniszter a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben dönt” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter dönt” szöveg,

f) 8. § (3) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM) a KöM egyetértésével pályázati felhívást tesz közzé” szövegrész helyébe a „VM pályázati felhívást tesz közzé” szöveg,

g) 8. § (5) bekezdésében az „az FVM hivatalos lapjában” szövegrész helyébe az „a VM hivatalos lapjában” szöveg,

h) 9. § (1) bekezdésében az „az FVM” szövegrész helyébe az „a VM” szöveg,

i) 10. § (1) bekezdés a) pontjában az „az FVM és a KöM” szövegrész helyébe az „a VM” szöveg,

j) 13. §-ának (2) bekezdésében a „KöM számára” szövegrész helyébe a „VM számára” szöveg

lép.

13. § Az állati eredetű élelmiszerekben előforduló, egészségre ártalmas maradékanyagok monitoring vizsgálati rendjéről szóló 10/2002. (I. 23.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

b) 3. § (2) bekezdésében az „az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet (a továbbiakban: OÉVI)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 8. § (1) bekezdésében az „állat-egészségügyi hatóságok” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szervek” szöveg,

d) 10. § (1) bekezdésében a „megyei/fővárosi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás) felszólítja” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság) felszólítja” szöveg,

e) 10. § (2)–(3) bekezdésében, 13. § (1) bekezdésében, 15. §-ában, 16. § (1) bekezdésében és 18. §-ában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 11. § (1) bekezdésében „az OÉVI országos illetékességgel végzi el. Meghatározott vizsgálatokat az állomások arra kijelölt laboratóriumai – az OÉVI szakmai irányítása mellett – végeznek” szövegrész helyébe „a NÉBIH országos illetékességgel végzi el” szöveg,

g) 11. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az „Az OÉVI” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

h) 11. § (2) bekezdés f) pontjában az „állomások” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

i) 11. § (3) bekezdésében az „Az OÉVI-re” szövegrész helyébe az „A NÉBIH-re” szöveg,

j) 11. § (4) bekezdésében az „az OÉVI” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

k) 12. § (3) bekezdésében „az OÉVI-nek” szövegrész helyébe „a NÉBIH-nek” szöveg,

l) 5. számú melléklete utolsó bekezdésében a „mintavétel helye szerint illetékes állomást” szövegrész helyébe a „mintavétel helye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg

lép.

14. § A szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise elleni mentesítés szabályairól szóló 19/2002. (III. 8.) FVM rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésében az „illetékes állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 6. § (3) bekezdésében az „az Állategészségügyi Intézetek (a továbbiakban: Intézet)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 6. § (3) bekezdésében a „minden Intézetben” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-ben” szöveg,

e) 10. §-ában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 10. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg,

g) 1. számú mellékletében „a ... -i Állategészségügyi Intézetben” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-ben” szöveg

lép.

15. § A szarvasmarhák enzootikus leukózisától való mentesítés szabályairól szóló 21/2002. (III. 20.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésében az „a területileg illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében, 11. §-ában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdésében az „az Állategészségügyi Intézetek (a továbbiakban: Intézet)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

d) 5. § (3) bekezdésében „az Intézetekkel” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal” szöveg,

e) 11. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg,

f) Mellékletében az „a(z) ..... Állategészségügyi Intézetben 200.....” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban 20.....” szöveg

lép.

16. § A bovin somatotropin és egyéb biotechnológiai úton előállított somatotropinok forgalomba hozatalának tilalmáról szóló 25/2002. (IV.12.) FVM rendelet

a) 2. § (2) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet szakértőjével” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) szakértőjével” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg

lép.

17. § Az afrikai lópestis megelőzéséről és leküzdéséről szóló 31/2002. (IV. 19.) FVM rendelet

a) 3. § a) pontjában az „az állomásnak” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § c) pontjában az „az Intézetbe” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalba (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 4. § c) pontjában az „a Tv. 9. § (3) bekezdése” szövegrész helyébe a „az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19. § (1) bekezdése” szöveg,

d) 5. §-ában, 9. §-ában, 10. §-ában, 12. §-ában, 13. § b) és c) pontjában, 15. §-ában, 17. §-ában, 20. § a) és b) pontjában és 21. §-ában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 6. §-ában és 22. §-ában az „az Intézet” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

f) 8. § f) pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

g) 23. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

h) Mellékletében „Az Országos Állategészségügyi Intézet feladatai” cím helyébe „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal feladatai” szöveg,

lép.

18. § A szalmonellózis és a baromfitífusz elleni védekezésről és a mentesség megtartásáról szóló 49/2002. (V. 24.) FVM rendelet

a) 12. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal illetékes területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 14. § (1) bekezdésében az „MgSzH területi szervénél” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

c) 14. § (3) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

d) 16. § (4) bekezdésében az „az MgSzH Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

e) 18. §-ához tartozó alcímben „Az állat-egészségügyi szolgálat feladatai” szövegrész helyébe „Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv feladatai” szöveg,

f) 20. §-ában az „MgSzH területi szervei” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

g) 5. számú mellékletében az „MgSzH illetékes területi szervéhez” szövegrész helyébe „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

lép.

19. § A gümőkór elleni védekezésről szóló 65/2002. (VIII. 9.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „állat-egészségügyi hatóság az illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás) útján látja el” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság) látja el” szöveg,

b) 3. § (2)–(4) bekezdésében és ahhoz tartozó alcímben, 8. § (2) bekezdésében, 12. § (3) bekezdésében, 13. §-ában, 16. § (5) bekezdésében, 17. § (4) bekezdésében, 18. § (4)–(5) bekezdésében, 1. számú melléklete 5. pontjában és 1. számú melléklete 6. pontjában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 3. § (3) bekezdésében az „az Országos Állategészségügyi Intézet (a továbbiakban: OÁI)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 3. § (3) bekezdés e) pontjában, 5. § (3) bekezdésében, 12. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 17. § (3) bekezdésében az „állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

e) 5. § (1) bekezdésében, 18. § (2) és (4) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

f) 5. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes megyei szervének” szövegrész helyébe az „a népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,

g) 6. § (3) bekezdésében az „állomásnál” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

h) 10. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

i) 12. § (2) bekezdésében az „Az OÁI” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

j) 12. § (1) bekezdésében és 3. számú melléklete c) pontjában az „az OÁI-ba” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

k) 15. § (4) bekezdésében és 1. számú melléklete 1. pontjában az „a területileg illetékes állomás” szövegrész helyébe az „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

l) 16. § (3) bekezdésében az „a járási népegészségügyi intézetét” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi intézetet” szöveg,

m) 16. § (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi intézet” szöveg,

n) 17. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes intézetét” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi intézetet” szöveg,

o) 17. § (3) bekezdésében az „az OÁI-be” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

p) 18. § (5) bekezdéésben „az OÁI-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

q) 1. számú melléklete 3. pontjában az „a területileg illetékes állomásnak” szövegrész helyébe az „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

r) 1. számú melléklete 6. pontjában az „az OÁI-val” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg,

s) 6. számú mellékletében az „Állomáshoz” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

t) 6. számú mellékletében az „az Országos Állategészségügyi Intézetbe” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

u) 7. számú melléklete 10. pontjában az „Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézetnek (a továbbiakban: ÁOGYTI)” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

v) 7. számú melléklete 12. pontjában az „ÁOGYTI (Kinevezi a címmel együtt)” szövegrész helyébe az „NÉBIH, 1024 Budapest, Keleti Károly utca 24.” szöveg,

w) 7. számú melléklete 24. pontjában az „a 12. pontban felsorolt ÁOGYTI-nek” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

x) 7. számú melléklete 27. pontjában az „Az ÁOGYTI” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

lép.

20. § A klasszikus sertéspestis elleni védekezésről szóló 75/2002. (VIII. 16.) FVM rendelet

a) 3. § (5) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdés b) pontjában a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 4. § (3) bekezdés b) pontjában és 9. § (2) bekezdés a) pontjában és 13. § (1) bekezdés c) pontjában a „védőkörzetet” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzetet” szöveg,

d) 9. §-ához tartozó alcímben a „Közösségi zárlat, védőkörzet határainak kijelölése” szövegrész helyébe a „Védőkörzet, megfigyelési körzet határainak kijelölése” szöveg,

f) 9. § (1) bekezdésében, 13. §-ához tartozó alcímben, 13. § (1) bekezdés c) pontjában és (3) bekezdésében a „védőkörzetben” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzetben” szöveg,

g) 9. § (2) és (4) bekezdésében, 13. § (1) bekezdés d) pontjában a „védőkörzet” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzet” szöveg,

h) 9. § (2) és (4) bekezdésében, 10. §-ához tartozó alcímben, 10. § nyitó szövegrészében, a), c) és g) pontjában, 12. § (4) bekezdésében a „községi zárlat” szövegrész helyébe a „védőkörzet ” szöveg,

i) 9. § (2) bekezdés e) pontjában a „zárlati területen belüli” szövegrész helyébe a „védőkörzet által érintett területen belüli” szöveg,

j) 9. § (3) bekezdésében a „zárlati terület” szövegrész helyébe a „védőkörzet által érintett terület” szöveg,

k) 10. § b) pontjában és f) pont fc) alpontjában, 11. §-ában a „községi zárlaton” szövegrész helyébe a „védőkörzeten” szöveg,

l) 10. § f) pont fa) pontjában a „községi zárlaton vagy védőkörzeten belül” szövegrész helyébe a „védőkörzeten vagy megfigyelési körzeten” szöveg,

m) 10. § f) pont fc) alpontjában, 13. § (1) bekezdés b) pontja bb) alpontjában, g) pontjában és (2) bekezdésében a „védőkörzeten” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzeten” szöveg,

n) 13. § (1) bekezdésében, 23. § (6) bekezdése nyitó szövegrészében, 27. § (5) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

o) 17. § (2) bekezdése a) pontjában az „állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

p) 19. § (2) bekezdésében a „nemzeti laboratóriumok az Országos Állategészségügyi Intézet (a továbbiakban: OÁI) és az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet (a továbbiakban: ÁOGYTI)” szövegrész helyébe a „nemzeti laboratórium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

q) 22. § (1) bekezdésében, 23. § (4) bekezdés a) pontjában, 24. § (2) bekezdésében és 27. § (3) bekezdésében az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

r) 27. § (5) bekezdésében az „állomásokat” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

s) 4. számú melléklete 1. pontjában az „az Országos Állategészségügyi Intézet (Budapest, Tábornok u. 2.), kísérleti sertések fertőzése tekintetében az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet (Budapest, Szállás u. 8.)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.) szöveg,

t) 8. számú melléklete c) pontjában az „állat-egészségügyi szolgálat” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

u) 9. számú mellékletében és 10. számú mellékletében az „Az Országos Állategészségügyi Intézet” szövegrész helyébe az „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

v) 9. számú mellékletében, 10. számú mellékletében, 11. számú mellékletében, 12. számú mellékletében, 13. számú mellékletében, 15. számú mellékletében, 16. számú mellékletében, 17. számú mellékletében, 18. számú mellékletében, 19. számú mellékletében a „... Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás” szövegrész helyébe a „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága” szöveg,

w) 13. számú mellékletében az „az FVM Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztályának” szövegrész helyébe a „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának” szöveg

lép.

21. § A zoonózisok elleni védekezés állat-egészségügyi feladatairól szóló 81/2002. (IX. 4.) FVM rendelet

a) 1. §-ában az „állat-egészségügyi hatóságok„ szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szervek” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 3. § (2) bekezdésében az „állat-egészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

d) 3. § (3) bekezdésében az „A laboratóriumok közül kijelölt referencialaboratórium az Országos Állat-egészségügyi Intézet.„ szövegrész helyébe az „A kijelölt referencialaboratórium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH).” szöveg,

e) 4. § (1) bekezdésében a „3. § (1) bekezdés szerinti laboratóriumok” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

f) 4. § (1) bekezdésében a „tájékoztatják” szövegrész helyébe a „tájékoztatja” szöveg,

g) 4. § (1) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében és 6. § (3) és (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézetét” szövegrész helyébe az „a népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

h) 5. § (2) bekezdésében az „illetékes állomást” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

i) 6. § (1) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

j) 6. § (2) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg,

k) 6. § (2) és (3) bekezdésében az „illetékes állomás” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

lép.

22. § A szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet 34. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg lép.

23. § A ló fertőző arteritise elleni védekezésről szóló 7/2003. (II. 4.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (2) bekezdésében az „állat-egészségügyi diagnosztikai intézetben (a továbbiakban: intézet)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban” szöveg,

c) 11. §-ában az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 11. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg

lép.

24. § A sertések hólyagos betegsége elleni védekezés szabályairól szóló 14/2003. (II. 14.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdés a) pontjában a „Megyei (fővárosi) Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomásnak (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdés e) pontjában az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

c) 5. § (2) bekezdés a) pontjában, 15. § (3) bekezdésében, 17. § (2) bekezdésében, 18. § (6) bekezdésében és 28. § (4) bekezdésében a „községi zárlat” szövegrész helyébe a „védőkörzet” szöveg,

e) 5. § (4) bekezdésében és 28. § (5) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

f) 6. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi Vidékfejlesztési Minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium) szöveg,

g) 7. §-át megelőző alcímben az „Az Országos Állategészségügyi Intézet” szövegrész helyébe az „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

h) 7. §-ában az „Az Országos Állategészségügyi Intézet (a továbbiakban: OÁI)” szövegrész helyébe az „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

i) 7. §-ában, 29. § (2) bekezdésében az „állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

j) 15. §-ához tartozó alcímben a „Községi zárlat” szövegrész helyébe a „Védőkörzet” szöveg,

k) 15. § (1) bekezdésében és 32. § (4) bekezdésében a „körzeti zárlatot” szövegrész helyébe a „védőkörzetet” szöveg,

l) 15. § (2) bekezdésében a „teljes községi zárlat” szövegrész helyébe a „teljes védőkörzet” szöveg,

m) 16. § (4) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében és 18. § (5) bekezdésében a „községi zárlaton” szövegrész helyébe a „védőkörzeten” szöveg,

n) 17. § (3) bekezdésében a „községi zárlaton vagy védőkörzeten” szövegrész helyébe a „védőkörzeten vagy megfigyelési körzeten” szöveg,

o) 19. § (4) bekezdés a) pontjában az „illetékes állomással” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

p) 22. § (4) bekezdésében az „az OÁI-be” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

q) 30. § (1) bekezdésében a „községi zárlaton, illetve védőkörzeten” szövegrész helyébe a „védőkörzeten, illetve megfigyelési körzeten” szöveg

lép.

25. § A Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól szóló 44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet 12. számú melléklete

a) I. fejezete 6. és 8. pontjában, II. fejezete 1. pontjában, IV. fejezete 5. és 6. pontjában, V. fejezete 5. pontjában az „Állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

b) I. fejezete 8. pontjában az „és az ÁOGYTI-nek” szövegrész helyébe az „és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) I. fejezete 8. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

d) I. fejezete 9. pontjában, II. fejezete 1. pontjában, IV. fejezete 6. pontjában az „az ÁOGYTI-nek” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

e) IV. fejezete 2. és 7. pontjában, V. fejezet 3., 4., és 6. pontjában az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) IV. fejezete 4. pontjában az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) IV. fejezete 5. és 7. pontjában az „az ÁOGYTI-n” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-en” szöveg,

h) IV. fejezete 5. pontjában az „az ÁOGYTI-t” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg,

i) IV. fejezete 4., 5. és 6. pontjában az „az ÁOGYTI” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

j) V. fejezete 1. és 2. pontjában az „Állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg

lép.

26. § (1) A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet (a továbbiakban: 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet) 40. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a NÉBIH laboratóriumi vizsgálat során hazai méhészetből küldött mintában kis kaptárbogár jelenlétére utaló jelet talál, haladéktalanul értesíti – a beküldő állatorvos mellett – az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot és a minisztériumot. Azt a méhészetet, ahonnan a minta származik, helyi zárlat alá kell helyezni, továbbá az összes méhcsaládot a NÉBIH bevonásával meg kell vizsgálni.”

a) 5. § (3) bekezdésében az „illetékes Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (4) bekezdésében, 7. § (2) és (3) bekezdésében, 11. § (1) bekezdésében és 18. § (3) bekezdésében az „illetékes állomás” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdés e) pontjában, 7. § (3) bekezdésében, 14. § (2) bekezdésében, 26. § (1) bekezdésében, 27. §-ában, 32. § (3) bekezdésében és 39. § (5) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 7. § (3) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

e) 7. § (3) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

f) 16. § (1) bekezdésében az „az illetékes állat-egészségügyi intézetbe (a továbbiakban: intézet)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

g) 22. § (1) bekezdésében, 30. § (1) és (2) bekezdésében, 35. § (1) és (2) bekezdésében az „az intézeti laboratóriumi vizsgálat” szövegrész helyébe az „a laboratóriumi vizsgálat” szöveg,

h) 22. § (2) bekezdésében az „intézeti laboratóriumi vizsgálat” szövegrész helyébe az „laboratóriumi vizsgálat” szöveg,

i) 27. §-ában a „községi zárlat” szövegrész helyébe a „védőkörzet” szöveg,

j) 29. § (3) bekezdés a) pontjában, 34. § (2) bekezdés a) pontjában, 38. § b) pontjában az „az intézeti vizsgálat” szövegrész helyébe az „a laboratóriumi vizsgálat” szöveg,

k) 2. számú és 3. számú mellékletében a „megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága” szöveg

lép.

27. § A tojótyúktartó telepek nyilvántartásba vételének szabályairól szóló 74/2003. (VII. 1.) FVM rendelet

a) 3. § (5) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (6) bekezdésében az „illetékes állomásnak” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

c) 3. § (7) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg

d) 3. § (7) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 5. § (3) bekezdésében az „illetékes állomást” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

lép.

28. § A növényi genetikai anyagok megőrzéséről és felhasználásáról szóló 95/2003. (VIII. 14.) FVM rendelet

a) 5. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

b) 8. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „miniszter” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdésében a „Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakembereinek, valamint az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés szakértőinek” szövegrész helyébe az „agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés szakértőinek” szöveg,

d) 7. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

e) 7. § (3) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) hagyja jóvá az illetékes természetvédelmi hatóság egyetértésével” szövegrész helyébe a „miniszter hagyja jóvá” szöveg,

f) 7. § (4) bekezdésében, 11. § (2) bekezdésében és 12. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

g) 12. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központ Agrobotanikai Központja (a továbbiakban: Agrobotanikai Központ)” szöveg helyébe az „a Növényi Diverzitás Központ (a továbbiakban: NÖDIK)” szöveg,

h) 12. § (2) bekezdésében az „Az Agrobotanikai Központ” szövegrész helyébe az „A NÖDIK” szöveg

lép.

29. § Az afrikai sertéspestis elleni védekezésről szóló 98/2003. (VIII. 22.) FVM rendelet

1. 3. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg,

3. 4. §-a (4) bekezdés b) pontjában a „községi zárlatot” szövegrész helyébe a „védőkörzetet” szöveg,

4. 9. §-ához tartozó alcímben a „Községi zárlat, védőkörzet határainak kijelölése” szövegrész helyébe a „Védőkörzet, megfigyelési körzet kijelölése” szöveg,

5. 9. § (1) bekezdésében az „az állomás” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

6. 9. § (1) bekezdésében a „községi zárlatot” szövegrész helyébe a „védőkörzetet” szöveg,

7. 9. § (1) bekezdésében a „védőkörzeten” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzeten” szöveg,

8. 9. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében és 9. § (4) bekezdésében a „községi zárlat és a védőkörzet” szövegrész helyébe a „védőkörzet és a megfigyelési körzet” szöveg,

9. 9. § (2) bekezdés e) pontjában a „zárlati területen belüli” szövegrész helyébe az „az intézkedéssel érintett területen belüli” szöveg,

10. 9. § (3) bekezdésében az „a zárlati terület” szövegrész helyébe az „az intézkedéssel érintett” szöveg,

12. 10. §-ához tartozó alcímben, 10. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a), d) és h) pontjában és 10. § (8) bekezdés nyitó szövegrészében a „községi zárlat” szövegrész helyébe a „védőkörzet” szöveg,

13. 10. § (1) bekezdés c) pontjában és g) pont gc) alpontjában, 10. § (1) bekezdés gc) alpontjában és 10. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, valamint c) pontjában a „községi zárlaton” szövegrész helyébe a „védőkörzeten” szöveg,

14. 10. § g) pont ga) alpontjában a „községi zárlaton vagy védőkörzeten belül – azonnali vágásra” szövegrész helyébe a „védőkörzeten belül – azonnali vágásra, vagy” szöveg,

15. 10. § (2) bekezdés a) pontjában és 11. § (3) bekezdés a) és c) pontjában a „községi zárlaton vagy a védőkörzeten” szövegrész helyébe a „védőkörzeten vagy megfigyelési körzeten” szöveg,

16. 11. §-ához tartozó alcímben a „kijelölt védőkörzetben” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzetben” szöveg,

17. 11. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 17. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 11. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, valamint c) és g) pontjában, 11. § (2) bekezdés b) pontjában és 11. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében a „védőkörzetben” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzetben” szöveg,

18. 11. § (1) bekezdés c) pontjában a „védőkörzetet” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzetet” szöveg,

19. 11. § (1) bekezdés d) pontjában a „védőkörzet” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzet” szöveg,

20. 11. § (2) bekezdés b) pontjában és 11. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében és 11. § (3) bekezdés a) pontjában a „védőkörzeten” szövegrész helyébe a „megfigyelési körzeten” szöveg,

21. 12. § (1) bekezdésében az „a megyei (fővárosi) állat-egészségügyi állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

22. 13. § (9) bekezdésében az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

23. 18. § (1) bekezdésében a „nemzeti laboratóriumok az Országos Állategészségügyi Intézet (a továbbiakban: OÁI) és az Állatgyógyászati, Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet (a továbbiakban: ÁOGYTI)” szövegrész helyébe a „nemzeti laboratórium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

24. 22. § (3) bekezdésében az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

25. 22. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében az „állomásokat” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságokat” szöveg,

26. 22. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

27. 1. számú melléklet 3. pontjában az „az FVM-nek” szövegrész helyébe az „a VM-nek” szöveg,

28. 4. számú mellékletében az „Országos Állategészségügyi Intézet Budapest, Tábornok u. 2. Állatgyógyászati, Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet, Budapest, Szállás u. 8.” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.” szöveg,

29. 6. számú melléklet e) pontjában az „állat-egészségügyi szolgálatok vezetőjének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság vezetőjének” szöveg,

30. 17. számú mellékletében a „... Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás” szövegrész helyébe „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság” szöveg,

31. 7. számú mellékletében, 8. számú mellékletében, 9. számú mellékletében, 13. számú mellékletében, 14. számú mellékletében, 15. számú mellékletében, 16. számú mellékletében a „... Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáshoz” szövegrész helyébe a „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságához” szöveg,

32. 8. számú mellékletében, 11. számú mellékletében az „az Országos Állategészségügyi Intézet” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

33. 10. számú mellékletében, 17. számú mellékletében a „Szomszédos megyék állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomásai” szövegrész helyébe a „Szomszédos megyék élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságai” szöveg,

34. 11. számú mellékletében az „Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáshoz” szövegrész helyébe a „... Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságához” szöveg,

35. 22. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében, (6) bekezdésében, és 1. számú melléklet 4. pontjának nyitó szövegrészében az „Az FVM” szövegrész helyébe az „A VM” szöveg

lép.

30. § Az erdészeti szaporítóanyagokról szóló 110/2003. (X. 21.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésének d) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjára és területi szerveire (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

c) 4. § (1) bekezdésében „az Állami Erdészeti Szolgálattal” szövegrész helyébe „az illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságával” szöveg, a „Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal” szövegrész helyébe a „a nemzeti park igazgatóságokkal” szöveg,

e) 6. § (1) bekezdésében, 20. § (3) bekezdésében, 21. § (2) bekezdésének bevezető szövegében, az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

f) 7. § (2) bekezdésének c) pontjában, (3) bekezdésének d) pontjában, (4) bekezdésének c) pontjában, valamint az (5) bekezdésének d) pontjában, 14. § (1), (3) 15. § (7), (10) bekezdésében, 19. § (2) bekezdésében 20. § (4)–(5) bekezdésében, bekezdésében, továbbá az 5. számú mellékletének 2.5.1, 2.6.2, 3.5.1 az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

g) 9. § (1) bekezdésében az „az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nél” szöveg , a 9. § (3) bekezdésében az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg és a 9. § (4) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg ,

h) 9. § (1) bekezdésében, 15. § (1) és (3) bekezdésében az „az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nél” szöveg,

j) 17. § (3) bekezdés bevezető szövegében az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

k) 19. § (5) bekezdésében az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

l) 20. § (3) bekezdésében az „Az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

m) 22. § (1)–(2)–(3) bekezdésében az „az MgSzH-tól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től” szöveg, a 22. § (2) és (3) bekezdésében az „az MgSzH állít ki” szövegrész helyébe az „a NÉBIH illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága állít ki.” szöveg,

n) 26. §-ában az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

o) 4. számú mellékletének 8.1.8. pontjában és 5. számú mellékletének 2.3.1.1. pontjában az „az MgSzH-val” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel”, szöveg,

p) 5. számú mellékletének 1.2.1.1.; 1.2.2.2.; 1.2.4.4. és 1.5.3 pontjában az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH”, valamint 1.4.8. pontjában az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

q) 5. számú mellékletének 1.2.1.1.; 1.2.2.2.; 1.3.2. és 1.4.8. pontjában az „az Állami Erdészeti Szolgálat Területi Igazgatósága” szövegrész helyébe az „az illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága” szöveg, valamint 1.2.4.4. pontjának b) alpontjában az Állami Erdészeti Szolgálat Területi Igazgatóságának” szövegrész helyébe az „az illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságának” szöveg,

r) 5. számú mellékletének 1.2.1.1. pontjában az „a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és területi szervei (nemzeti park igazgatóságok), 1.2.2.2. pontjában az „a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium területi szervei (nemzeti park igazgatóságok)” szövegrész helyébe az „a nemzeti park igazgatóságok” szöveg, továbbá 1.2.4.4. pontjának c) alpontjában az „a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának területi szerve” szövegrész helyébe az „a nemzeti park igazgatóság” szöveg

lép.

31. § Az Európa terv Agrárhitel programjáról szóló 6/2004. (I. 22.) FVM rendelet [a továbbiakban: 6/2004. (I. 22) FVM rendelet]

a) 1. § (1) bekezdés b) pontjában az „illetékes megyei földművelésügyi hivatal” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 2. § c) pontjában az „államháztartás működéséről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben” szövegrész helyébe az „államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben” szöveg,

c) 10. § (1) bekezdés d) pontjában, 16. § (1) bekezdés d) pontjában és 17. § (1) bekezdésében a „területileg illetékes földművelésügyi hivatal” szövegrész helyébe a „területileg illetékes földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

d) 10. § (1) bekezdés d) pontjában és 17. § (1) és (5) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

e) 10. § (1) bekezdés e) pontjában az „a területileg illetékes állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás” szövegrész helyébe az „az illetékes megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

f) 17. § (5) bekezdésében a „területileg illetékes földművelésügyi hivatalok” szövegrész helyébe a „területileg illetékes földművelésügyi igazgatóságok” szöveg,

g) 17. § (5) bekezdésében a „Pénzügyminisztérium” szövegrész helyébe a „Nemzetgazdasági Minisztérium” szöveg,

h) 17. § (6) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg

lép.

32. § A zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet

a) 1. § f) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

e) 3/A. § (1) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében, 21. § (5)–(6) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében, valamint 31. § (3) bekezdésében az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

f) 30. § (5) bekezdésének d) pontjában, (7) bekezdésének d) pontjában valamint 33. § (2) bekezdésében az „az MgSzH-tól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től” szöveg,

g) 31. § (10) bekezdésében, 33. § (2) bekezdésében, valamint 35. § (5) bekezdésében az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

h) 31. § (12) bekezdésében az „Az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „A NÉBIH-nél” szöveg,

i) 35. § (8) bekezdésében, valamint 36. § (3) bekezdés c) pontjában az „az MgSzH-val” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg,

j) 10. számú mellékletében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szövegrész, az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szövegrész, valamint az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg

lép.

33. § Az állati eredetű termékek Európai Unión belüli kereskedelmének állat-egészségügyi ellenőrzéséről szóló 52/2004. (IV. 24.) FVM rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-ának (2) bekezdése szerinti állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

b) 1. § (3) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

c) 2. § e) pontjában az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-a (1) bekezdésének d) pontja, valamint (2) és (3) bekezdése szerinti” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerint állami feladatok elvégzésére feljogosított” szöveg,

d) 3. § (4) bekezdésében a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

e) 3. § (5) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében, 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében és (3) bekezdésében, 5. § (6) bekezdés c) és d) pontjában, 10. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében és (2) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 5. § (2) bekezdésében az „állategészségügyi hatóságnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek” szöveg,

g) 5. § (2) bekezdésében, 9. § (2) bekezdésében és 13. §-ában az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

h) 5. § (6) bekezdés a) pontjában az „állomásnál” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

i) 5. § (7) bekezdésében és 7. § (3) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

j) 6. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri” szövegrész helyébe a „miniszteri” szöveg,

k) 7. § (6) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

l) 8. § (2) bekezdés c) pontjában az „illetékes állomáson vagy intézeten keresztül” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságon vagy Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalon keresztül” szöveg

lép.

34. § A harmadik országokból az Európai Unió területére behozni kívánt termékek állat-egészségügyi ellenőrzéséről szóló 53/2004. (IV. 24.) FVM rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-ának (2) bekezdése szerinti állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

b) 1. § (3) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdés a) pontjában a „Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (a továbbiakban: VPOP)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Adó-és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV)” szöveg,

d) 6. § (2) bekezdés a) pontjában az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

e) 8. § (6) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

f) 11. § (5) bekezdésében a „VPOP” szövegrész helyébe a „NAV” szöveg,

g) 12. § (4) bekezdés b) pontjában, 12. § (5) bekezdés d) pontjában, 12. § (14) bekezdésében, 16. § (1) bekezdés e) pontjában, 17. § (6) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

h) 12. § (14) bekezdésében, 17. § (4) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

35. § Az egyes élő állatok és termékek Európai Unión belüli kereskedelmével kapcsolatos állat-egészségügyi és állattenyésztési ellenőrzésekről szóló 54/2004. (IV. 24.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésében az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-ának (2) bekezdése szerinti állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

b) 1. § (4) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

c) 1. § (3) bekezdésében az „állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 3. §-ának 20. pontjában meghatározott” szövegrész helyébe az „állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény szerinti” szöveg,

d) 2. § (1) bekezdés 4. pontjában az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-a (1) bekezdésének d) pontjában, továbbá (2) és (3) bekezdésében megnevezett” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerint állami feladatok elvégzésére feljogosított” szöveg,

e) 3. § (4) bekezdésében a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

f) 3. § (4) bekezdésében, 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 8. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében és (4) bekezdésében, 11. § c) pontjában és 12. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében az „állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 4. § (2) bekezdésében, 5. § (3) bekezdés b) pontjában, 9. § (1) bekezdés e) pontjában, 9. § (2) bekezdés c) és d) pontjában, 9. § (5) bekezdésében, 10. § (2)–(4) bekezdésében és 13. § (1) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

h) 5. § (1) bekezdés c) pontjában az „a tenyésztési hatóságnak” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

i) 5. § (1) bekezdés c) pontjában az „állategészségügyi hatóság, illetve a tenyésztési hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

j) 5. § (1) bekezdés d) pontjában az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

k) 5. § (3) bekezdés a) pontjában az „illetékes állomás” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

l) 11. § a) pontjában az „illetékes állomásnál” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

m) 11. § c) pontjában az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

n) 12. § (3) bekezdésében az „állat-egészségügyi hatósággal, illetve a tenyésztési hatósággal” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg

lép.

36. § A harmadik országokból az Európai Unió területére behozni kívánt állatok állat-egészségügyi ellenőrzésének szabályairól szóló 55/2004. (IV. 24.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésében az „állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 23. §-ának (2) bekezdése szerinti állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

b) 3. § (3) bekezdés a) pontjában, 11. § (1) és (2) bekezdésében, 14. §-ában, 18. § (3) bekezdésében, 20. § (1) és (2) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

c) 4. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében az „az állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 6. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

e) 8. § (5) bekezdésében az „illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 16. § (1) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében, (3) bekezdés nyitó szövegrészében és (4) bekezdésében, 19. § (1) bekezdés f) pontjában és (3) bekezdésében és 21. § (1) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 19. § (1) bekezdés nyitó szövegében az „illetékes állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

37. § A sertéshús piaci szabályozásáról szóló 59/2004. (IV. 25.) FVM rendelet

a) 3. §-ában a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésében „az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

38. § A marha- és borjúhús piaci szabályozásáról szóló 60/2004. (IV. 25.) FVM rendelet

a) 4. §-ában a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésében az „az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (a továbbiakban: OMMI)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

39. § A természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályairól szóló 65/2004. (IV. 27.) FVM–ESZCSM–GKM együttes rendelet

a) 3. § (9) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumot” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: Állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdés b) pontjában, 4. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében, 4. § (4) bekezdés b) pontjában, 4. § (5) bekezdésében az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) a 3. számú melléklet I. cím 8. pontjában az „Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes megyei intézetének” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének” szöveg

lép.

40. § A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet

a) 2. § (3) bekezdésében az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

b) 55. § (1) bekezdésében, 61. § (2) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Értesítőben” szöveg,

c) 89. § (1) bekezdésében a „köztisztviselő” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselő” szöveg,

d) 1. számú mellékletében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg lép,

e) 4. számú mellékletében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg,

f) 6. számú melléklet 6.2. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „.megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

g) 9. számú melléklet I. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg,

h) 10. számú melléklet II. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg,

i) 11. számú melléklet I. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg,

j) 18. számú melléklet II. pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ..... Megyei Vadászati Hatóság” szövegrész helyébe „.... Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság” szöveg

lép.

41. § A gyümölcs és zöldség ellenőrzéséről szóló 82/2004. (V. 11.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdés a) pontjában „a megyei (fővárosi) növény- és talajvédelmi szolgálatok (a továbbiakban: Szolgálat)” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságai (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdés b) pontjában „a Növény-és Talajvédelmi Központi Szolgálat (a továbbiakban: Központi Szolgálat)” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 4. § (1) bekezdés c) pontjában „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

d) 5. § (1) bekezdésében, 8. § (1) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében, 9. § (3) bekezdésében „a Szolgálat” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 5. § (1) bekezdésében „a Szolgálattal” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

f) 5. § (2) bekezdés a) pontjában „a Szolgálatnál” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

g) 5. § (2) bekezdésében „a Központi Szolgálat” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

h) 5. § (3) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

i) 6. § (4) bekezdésében „A Szolgálat” szövegrész helyébe „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

j) 8. § (1) bekezdésében a „Szolgálat” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

k) 3. számú mellékletében a „Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság” szöveg

lép.

42. § Az állatok és állati eredetű termékek bizonyítványainak kiállításáról szóló 128/2004. (VIII. 19.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében, 5. §-ában „az állomás” szövegrészek helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 4. § (3) bekezdésében, 5. § (3) bekezdésében az „állomásnak” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg

lép.

43. § A tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatalának és kivitelének szakmai előírásairól szóló 129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdésében „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjához” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz” szöveg lép.

44. § A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján az Európai Unió által társfinanszírozott mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 132/2004. (IX. 11.) FVM rendelet

a) 9. § (2) bekezdésében „az illetékes erdészeti hatóságnak” szövegrész helyébe „az illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságnak (a továbbiakban: erdészeti hatóság)” szöveg,

b) 9. § (3) bekezdésében „az Állami Erdészeti Szolgálat területileg illetékes igazgatósága (a továbbiakban: erdészeti hatóság)” szövegrész helyébe „az erdészeti hatóság” szöveg,

c) 14. § (1) bekezdésében „az Állami Erdészeti Szolgálat területileg illetékes igazgatóságánál” szövegrész helyébe „az illetékes erdészeti hatóságnál” szöveg

lép.

45. § A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 134/2004. (IX. 15.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésében „az FVM Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet” szövegrész helyébe „a VM Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet” szöveg,

b) 1. § (3) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

c) 1. számú mellékletében „az FVM” szövegrész helyébe „a VM” szöveg

lép.

46. § A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet

a) 30. § (2) bekezdés b) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 30. § (5) bekezdésében, 44. § (5) bekezdésében, 45. § (5) bekezdésében, 46. § (5) bekezdésében és a 48. § (5) bekezdésében az „MgSzH” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóság” szöveg lép,

c) 36. § (3) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

47. § Az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek előállítására, feldolgozására, forgalmazására és behozatalára vonatkozó állat-egészségügyi követelmények megállapításáról szóló 19/2005. (III. 22.) FVM rendelet 4. számú melléklet 1. pontjában a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának” szöveg lép.

48. § A ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésről szóló 23/2005. (III. 23.) FVM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumot” szöveg,

b) 5. § (3) bekezdésében a „Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomást (a továbbiakban: állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 5. § (3) bekezdésében, 8. § (3) bekezdésében az „állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

e) 7. § (2) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében, 27. § (1) bekezdésében az „állomással” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

f) 78. § (2) bekezdésében az „állomások” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg

lép.

49. § A környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet

a) 1. §-ában a „Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 1. számú melléklet VI. pont 3. alpontjában az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet” szöveg

lép.

50. § A takarmányok harmadik országokból való behozataláról szóló 52/2005. (VI. 4.) FVM–PM együttes rendelet

a) 3. §-ában a „Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala és a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 10. § (2) bekezdésében az „az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

c) 10. § (2) bekezdésében a „megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer- ellenőrző állomásoknak (a továbbiakban: Állomás)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságainak (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 11. § (1) bekezdésében az „az Állomásnál” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

e) 11. § (2) és (4) bekezdésében az „az Állomás” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 11. § (3) bekezdésében az „az Állomás” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 11. § (5) bekezdésének 1. mondatában az „Állomást” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

h) 11. § (5) bekezdésében az „Állomás” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

i) 11. § (5) bekezdésében a „Magyar Élelmiszer-biztonsági” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági” szöveg,

j) 2. számú melléklet 6. pontjában az „az ÁOGYTI-nél” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál” szöveg

lép.

51. § A Duna Borvidéki Régió szabályzatáról szóló 10/2006. (II. 3.) FVM rendelet 2. § k) pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei földművelésügyi hivatalaival” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságával” szöveg lép.

52. § Az egyes géntechnológiával módosított takarmányok behozataláról és forgalomba hozataláról szóló 31/2006. (IV. 29.) FVM–GKM–PM együttes rendelet

a) 7. § (1) bekezdésében „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 7. § (2) bekezdésében „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 7. § (3) bekezdésében „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 8. §-ában „a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága” szövegrész helyébe „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala” szöveg,

e) 8. §-ában „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

f) 10. §-ában „az állatorvos”szövegrészek helyébe „a hatósági állatorvos” szöveg,

g) 10. §-ában „az MgSzH területi szerve” szövegrészek helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

h) 10. § (1) bekezdés első mondatában a „Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatalt (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

i) 10. § (1) bekezdés második mondatában a „Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

j) 10. § (2) bekezdésében „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

k) 10. § (2) bekezdésében „az MgSzH Központjának” szövegrész helyébe „a NÉBIH-nek” szöveg,

l) 10. § (2) bekezdésében „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg

lép.

53. § A termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdés b) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

b) 7. § (4) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszterrel” szöveg,

c) 7. § (4) bekezdésében „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveivel (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságával (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

d) 13. §-ában, 14. § (2) bekezdésében, 17. § (6) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrészek helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg

lép.

54. § Az „EK-műtrágya”-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről szóló 37/2006. (V. 18.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központnál” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdésében a „megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal (a továbbiakban: megyei MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

c) 2. § (2) bekezdésében, 3. § (3) bekezdésében az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

d) 3. § (2) és (3) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrészek helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

e) 4. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

55. § Az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelöléséről szóló 44/2006. (VI. 13.) FVM rendelet

a) 7. § (2) bekezdésében a „megyei (fővárosi) földhivatal” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala” szöveg,

b) 24. § (3) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

56. § A Balatoni Borvidék Régió szabályzatáról szóló 62/2006. (IX. 7.) FVM rendelet

2. § i) pontjában „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei földművelésügyi hivatalaival” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságával” szöveg lép.

57. § Az állati eredetű élelmiszerekre vonatkozó egyes élelmiszer-higiéniai szabályokról szóló 66/2006. (IX. 15.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében az „állomás” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

58. § A géntechnológiával módosított, a hagyományos, valamint az ökológiai gazdálkodással termesztett növények egymás mellett folytatott termesztéséről szóló 86/2006. (XII. 23.) FVM rendelet

a) 9. §-ában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervei” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal növény-és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

lép.

59. § A szőlő szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 87/2006. (XII. 28.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdés 7. pontjában az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának (a továbbiakban: MgSzH Központja)” szöveg helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 3. § (1) bekezdés 8–9. pontjában, 5. § (3) bekezdésében, 8. § (2) bekezdésében, (9) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központjához” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

e) 6. § (2) bekezdés g) pontjában az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervétől (a továbbiakban: MgSzH területi szerve) szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságától (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság) szöveg,

f) 6. § (2) bekezdés g) pontjában, 7. § (3) bekezdésében, 8. § (11) bekezdés e) pontjában, 9. § (1) bekezdésében, 11. § (1) bekezdésében, az „az MgSzH Központjától” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től szöveg,

i) 7. § (4) bekezdésében, 8. számú melléklet II./2.1.4. pontjában az „Az MgSzH területi szervétől” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szöveg,

j) 7. § (5) bekezdésében az „az MgSzH Központi, illetve területi szervei” szövegrész helyébe az „a NÉBIH, illetve a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

k) 8. § (11) bekezdés c) pontjában, 13. § (2) bekezdésében, 8. számú melléklet II./1.1. pontjában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

l) 9. § (3) bekezdésében az „az MgSzH központi szervének” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

m) 13. § (2) bekezdésében és a 16. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH Központjának” szövegrész helyébe az „A NÉBIH-nek” szöveg,

n) 15. § (7) bekezdésében, 18. § (3) bekezdésében az „a területi szervei” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságok” szöveg,

o) 17. § (4) bekezdésében az „az MgSzH Központját” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg,

p) 18. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervei” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságok” szöveg,

q) 8. számú melléklet I./3. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szerve” szöveg helyébe az „az illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

r) 8. számú melléklet II./ 2.1. pontjában az „az illetékes MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „az illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

s) 8. számú melléklet II./2.3.8. pontjában, 9. számú melléklet 10. pontjában az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

t) 9. számú mellékletének 9. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szervétől” szöveg helyébe az „az illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szöveg,

u) 9. számú melléklet 9. pontjában és 10. pontjában az „az MgSzH Központtól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től” szöveg

lép.

60. § Egyes növényvédő szerek forgalmazásával, illetve felhasználásával kapcsolatban külföldön szerzett szakmai gyakorlaton alapuló képesítés elismerésének részletes szabályairól szóló 8/2007. (I. 31.) FVM rendelet

a) 2. §-ában a „megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény-és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

b) 2. §-ában az „a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe az „a Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdésében az „a növényvédelmi tevékenységről szóló 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 12. §-ának (3) bekezdésében” szövegrész helyébe az „a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. §-ának (5) bekezdésében” szöveg,

d) 5. § (1) bekezdésében „az R. 1/A. számú melléklete” szövegrész helyébe „az R. 1. mellékletének B. része” szöveg

lép.

61. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 2. számú mellékletében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” szöveg lép.

62. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 9. § (3) bekezdésében „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a gazdálkodás helye szerint illetékes területi hivatala” szövegrész helyébe „a gazdálkodás helye szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” szöveg lép.

63. § Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból az energetikai célból termesztett növények termesztéséhez nyújtható kiegészítő támogatás igénybevételének feltételeiről szóló 33/2007. (IV. 26.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdés c) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

c) 5. § (1) bekezdésében, „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Értesítőben” szöveg

lép.

64. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egyes támogatások tekintetében átruházott, valamint egyéb, szakértő szervezetek közreműködésével ellátott feladatokról szóló 48/2007. (VI. 20.) FVM rendelet

a) 3. § első mondatában „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézete” szöveg,

b) 9. §-ában „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztériummal” szöveg

lép.

65. § Az egyes mezőgazdasági állatfajok spermatároló központjainak létesítéséről és üzemeltetésüknek rendjéről szóló 49/2007. (VI. 26.) FVM rendelet

a) 2. § (2) bekezdésében „az üzemeltetési helye szerint területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervéhez” szövegrész helyébe „az üzemeltetési helye szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságához” szöveg,

b) 6. § (2) bekezdésében az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

c) 10. § (2) bekezdésében „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központja)” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 11. §-ában „Az MgSzH Központja” szövegrész helyébe „A NÉBIH” szöveg

lép.

66. § Az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő élelmiszer-előállításnak élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 64/2007. (VII. 23.) FVM–EüM együttes rendelet 11. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg lép.

67. § Az egyes kereskedelmi vállalkozások által 2007. évben igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 76/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

a) 1. § i) pontjában „MgSzH: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „NÉBIH: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében az „FVM” szövegrész helyébe a „VM” szöveg,

c) 5. § (7) bekezdésében „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban FVM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg,

lép.

68. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet

a) 9. § (2) bekezdés b) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: MgSzH) a kérelmező lakóhelye szerint illetékes területi szerve” szövegrész helyébe „a kérelmező lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 9. § (2) bekezdés c) pontjában „az MgSzH-nak a munkavállaló lakóhelye szerint illetékes területi szerve” szövegrész helyébe „a munkavállaló lakóhelye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

c) 3. számú melléklet 1.1.3. pontjában az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

69. § Az erdőgazdálkodók 2007. évi gazdálkodásának csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 89/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet

a) 1. § a) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága [a továbbiakban: (a továbbiakban: erdészeti igazgatóság)]” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „vidékfejlesztési miniszter” szöveg

d) 8. § (4) bekezdésében, 9. § (2) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe „NÉBIH” szöveg,

e) 9. § (2) bekezdésében a „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szövegrész helyébe a „a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg,

f) 9. § (7) bekezdésében az „ az FVM” szövegrész helyébe a „a VM” szöveg

lép.

70. § Az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló feladatok ellátásának 2007. évi csekély összegű (de minimis) támogatásáról, a személyi jövedelemadó 1%-ának adófizetők által felajánlott részéből képzett bevételből szóló 91/2007. (VIII. 23.) FVM rendelet

a) 1. § a ) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „ Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg

c) 5. § b) pontjában az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága (a továbbiakban: erdészeti igazgatóság)” szöveg,

d) 6. § (1) bekezdésben a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

f) 7. § (1) és (3) bekezdésében, 15. § (3) és (4) bekezdésben az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „a NÉBIH” szöveg,

g) 15. § (3) és (4) bekezdésében az „FVM” szövegrész helyébe a „VM” szöveg,

h) 18. § (3) bekezdésében a „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „a VM” szöveg

lép.

71. § A biztonságos takarmányellátás érdekében az állattenyésztők részére érvényesíthető csekély összegű (de minimis) támogatás feltételeiről szóló 94/2007. (IX. 4.) FVM rendelet

a) 5. § (1) bekezdésben a „a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságához (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (2) bekezdésében, 8. § (2) bekezdésében a „a megyei MgSzH” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 7. § (6) bekezdésében a „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

d) 1. számú mellékletben a „a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz” szövegrész helyébe a „a élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

e) 1. számú melléklet végén az aláírás résznél a „megyei MgSzH vezetője” szövegrész helyébe a „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság vezetője” szöveg,

f) 3. számú mellékletben az „az MgSzH” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

72. § A belterületi szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben a 2007. évi tavaszi fagykárok miatt keletkezett veszteségek csekély összegű támogatásáról szóló 96/2007. (IX. 7.) FVM rendelet

a) 2. § (2) bekezdés e) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (a továbbiakban: NÉBIH) szöveg,

b) 3. § (1), (4), (5) bekezdésében, 3. számú mellékletben az „az MgSzH” szövegrész helyébe a „a NÉBIH” szöveg,

c) 3. § (5) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumot (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg

lép.

73. § A szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben a 2007. évi tavaszi fagykárok miatt száz százalékos terméskiesést elszenvedett termelők egyszeri csekély összegű támogatásáról szóló 97/2007. (IX. 19.) FVM rendelet

a) 2. § (2) bekezdés g) pontjában a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 2. § (4) bekezdésben a „az MgSzH-hoz”szövegrész helyébe a „a NÉBIH-hez”szöveg,

c) 3. § (1) bekezdésben a „az illetékes MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe a „az illetékes a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

d) 3. § (3) bekezdésben a „Az MgSzH” szövegrész helyébe a „A NÉBIH” szöveg,

e) 3. § (4) és (5) bekezdésben, az 1. számú mellékletben az „MgSzH” szövegrész helyébe „NÉBIH”szöveg,

f) 3. § (4) bekezdésben a „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium” szövegrész helyébe a „a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

g) 1. számú mellékletében a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz” szövegrész helyébe a „a NÉBIH-hez” szöveg,

h) 1. számú mellékletben az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe a „a NÉBIH-nek” szöveg,

i) 1. számú mellékletben és 2. számú mellékletben aláírás helyén szereplő „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

74. § A birtok-összevonási célú termőföldvásárlás támogatásáról szóló 99/2007. (IX. 19.) FVM rendelet

a) 1. § c) pontjában a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

b) 1. § d) pontjában, valamint Mellékletében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 3. § (3) bekezdés d) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 5. § (2) bekezdésében „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe „a földművelésügyi igazgatósághoz” szöveg,

e) 6. § (2)–(3) bekezdésében, 7. § (1) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg

lép.

75. § A „Sikeres Magyarországért” Agrár Fejlesztési Hitelprogram szabályairól szóló 108/2007. (IX. 24.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdés a) pontjában és 2. számú mellékletében az „illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe az „illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” szöveg lép.

76. § A termésbecslésről szóló 109/2007. (IX. 28.) FVM rendelet

a) 2. § b) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervének (a továbbiakban: MgSzH) szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: Központ)” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 3. § (1)–(3) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

d) 3. § (3) bekezdésében „a Központnak” szövegrész helyébe „a NÉBIH-nek” szöveg,

e) 3. § (4) bekezdésében „a Központ” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

f) 3. § (4) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg,

g) Mellékletében „az MgSzH Földművelésügyi Igazgatóságához” szövegrész helyébe a „kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához” szöveg, az „az MgSzH Földművelésügyi Igazgatósága az MgSzH Központjához” szövegrész helyébe az „a kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a NÉBIH-hez” szöveg, az „az MgSzH Központ az FVM Szakigazgatási Főosztályához” szövegrész helyébe az „a NÉBIH a VM–hez” szöveg

lép.

77. § A 2007. évben tavaszi fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kárenyhítéséhez

biztosítandó többlettámogatás feltételeiről szóló 113/2007. (X. 10.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe a „A NÉBIH” szöveg

lép.

78. § Egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet

a) 3. § (3) bekezdésében a „megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), valamint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: Központ, Központ és Hivatal a továbbiakban együtt: szolgáltató)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH, NÉBIH és növény- és talajvédelmi igazgatóság a továbbiakban együtt: szolgáltató) szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 4. § (4) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési minisztert” szöveg,

d) 5. § (1) bekezdésében a „területi szervéhez” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szöveg,

e) 5. § (2) bekezdésében, 6. § (1)–(2) bekezdésében, 8. § (1) bekezdésében a „Hivatal” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

f) 6. § (1) bekezdésében „a Központnak” szövegrész helyébe „a NÉBIH-nek” szöveg,

g) 6. § (2)–(3) bekezdésében, 8. § (1) bekezdésében „a Központ” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

h) 7. § (1) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési miniszternek” szöveg,

i) 2. számú mellékletében „Az MgSzH elnökének igazolása, hogy a 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet alapján tárgyhónapban az MgSzH területi szervei által elvégzett szántóföldi, kertészeti, engedélyes faiskolai és erdészeti vetőmagtermesztésre és szaporítóanyag-előállításra használt területek növényegészségügyi vizsgálatok alapján mely költségek merültek fel;”szövegrész helyébe a „A NÉBIH elnökének igazolása, hogy a 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet alapján tárgyhónapban a növény- és talajvédelmi igazgatóság által elvégzett szántóföldi, kertészeti, engedélyes faiskolai és erdészeti vetőmagtermesztésre és szaporítóanyag-előállításra használt területek növényegészségügyi vizsgálatok alapján mely költségek merültek fel;”, „Az MgSzH által kiállított számla számának megjelölése;” szövegrész helyébe „A növény- és talajvédelmi igazgatóság által kiállított számla számának megjelölése;” szöveg

lép.

79. § A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet

a) 2. § 3. és 18. pontjában, 8. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

b) 2. § 10. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

c) 2. § 20. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

80. § A baromfikeltető állomások üzemeltetésének engedélyezéséről és működésüknek rendjéről szóló 121/2007. (X. 18.) FVM rendelet

a) 2. § b) pontjában a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központja)” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 2. § c) pontjában, 4. § (1) bekezdésben, 5. §-ban, 6. § (3) bekezdésben, 9/A. § (3) és (4) bekezdésben az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe a „a NÉBIH” szöveg,

c) 3. § (1) bekezdésben a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervének (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 4. § (4) bekezdésben, 6. § (3) bekezdésben, 8. § (1) bekezdés a) pontjában, 10. § (1) és (3) bekezdésben, 1. számú melléklet 2.1 pontjában a „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 7. § (1) bekezdésben az „az MgSzH területi szervétől” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságától” szöveg,

f) 9/A. § (3) bekezdésben az „az MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe a „a élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

lép.

81. § A 2007. évi tavaszi fagykár következtében kialakult árbevételkiesés kompenzálására az egyes kereskedelmi vállalkozások által igénybe vehető kedvezményes hitelről szóló 125/2007. (X. 25.) FVM rendelet

a) 5. § (2) bekezdésben a „a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésben a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 4. mellékletben a „a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

82. § A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI.28.) FVM rendelet

a) 1. § (2) és (8) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 2. § (2) bekezdés d) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 2. § (5) bekezdésében, 2. § (6) bekezdés h) pontjában, 2. § (7) bekezdés g) pontjában „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

d) 1. számú Melléklet 4.6. pontjában „az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség” szövegrész helyébe „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal” szöveg,

e) 1. számú Melléklet 4.6. pontjában „a Magyar Államkincstár Rt.” szövegrész helyébe „a Magyar Államkincstár” szöveg

f) 1. számú Melléklet 8.1. pontjában „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

lép.

83. § A madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet

a) 2. § 21. pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

b) 2. § 32. pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervén” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságon” szöveg,

c) 2. § 32. pontjában „a területi szerv” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 2. § 33. pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központján” szövegrész helyébe „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalon” szöveg,

e) 32/A. § (1) bekezdés b) pontjában, 32/A. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

f) 48. § (3) és (5) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága” szöveg,

g) 50. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága” szöveg

lép.

84. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet

a) 5. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” (a továbbiakban: NÉBIH) szöveg,

b) 6. § (13) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MGSZH)” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg

lép.

85. § A földművelésügyi ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet

a) 1. § (4) bekezdésében „az FVM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola, az FVM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és az FVM Dunántúli Agrár-szakképző Központ Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium” szövegrész helyébe „a VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskola, a VM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium és a VM Dunántúli Agrár-szakképző Központ Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium” szöveg,

b) 2. számú melléklete 45. pontjának IV. alcímében az „Állami Erdészeti Szolgálat” és „Erdészeti Szolgálat” szövegrész helyébe az „erdészeti igazgatás” szöveg

lép.

86. § Az egyes Brucella fajok elleni védekezés részletes szabályairól szóló 12/2008. (II. 14.) FVM rendelet

a) 2. § 2. pontjában az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervei (a továbbiakban: Hivatal)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 3. § (2) és (3) bekezdésében, 12. § (6) bekezdésében, 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, valamint (2) és (4) bekezdésében, 18. § (3) bekezdésében, 2. számú melléklet V. rész 3. pontjában az „a Hivatal” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 3. § (2) bekezdésében, 13. §-t megelőző alcímben, 13. § (3) bekezdésében az „A Hivatal” szövegrész helyébe az „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 3. § (2) bekezdésében, 12. § (2) bekezdésében, 15. § (3) bekezdésében „a Hivatalnak” szövegrész helyébe „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

f) 13. § (1) bekezdés a) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központját (a továbbiakban: Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

g) 13. § (2) bekezdésében a „Központot” szövegrész helyébe a „NÉBIH-et” szöveg,

h) 14. § c) pontjában, 15. § (1) bekezdésében, a „Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

i) 13. § (1) bekezdés b) pontjában, 15. § (4) bekezdésében a „Hivatalt” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

j) 2. számú melléklet II. rész 2. pontjában az „a Hivatallal” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

k) 4. számú melléklet IV. rész 2. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” Szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

87. § A hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről szóló 15/2008. (II. 15.) FVM rendelet

a) 3. § (4) bekezdésében az „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe az „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 7. § (1) bekezdés a) pontjában az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) és a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 7. § (1) bekezdés b) pontjában „az MgSzH Központja és területi szervei” szövegrész helyébe „a NÉBIH és a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg

lép.

88. § A nyers tej vizsgálatáról szóló 16/2008. (II. 15.) FVM–SZMM együttes rendelet

a) 4. § (7) bekezdésben a „az illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: megyei MgSzH)” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § a) pontban a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 5. § c) pontban a „megyei MgSzH-t” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

d) 5. § g) pontban az „az illetékes megyei MgSzH” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 5. § h) pontban a „megyei MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

f) 5. § h) pontban, 2. melléklet 1. pontban az „MgSzH Központjának” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

g) 6. § (5) bekezdésben a „a megyei MgSzH” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

h) 2. melléklet 2. pontban az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg

lép.

89. § A vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 27/2008. (III. 12.) FVM rendelet

a) 1. § g) pontjában „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg helyébe „a Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdésében „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe „a vidékfejlesztési miniszter” szöveg

lép.

90. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet 3. mellékletének 3. pont 78. és 79. sorában az „MgSzH” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg lép.

91. § A rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet

a) 5. § (2) bekezdésében az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a termeltető székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (6)–(7) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

c) 5. § (7) bekezdésében az „az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóságnál” szöveg,

d) 6. §-ában az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatósághoz” szöveg,

e) 7. § (1)–(3) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

f) 8. § (2) bekezdésében az „MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatósághoz” szöveg

lép.

92. § A dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet

a) 1. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Növénytermesztési Igazgatósága (a továbbiakban: növénytermesztési hatóság)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

b) 3. § (4) bekezdésében az „Az MGSZH Élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi Igazgatósága (a továbbiakban: növényvédelmi hatóság)” szövegrész helyébe az „A NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

c) 5. § (4) bekezdésében, (5) bekezdésének c) pontjában, (6) bekezdésének b) pontjában, (9) bekezdésében, 7. § (6) bekezdésében és (8) bekezdésében, 8. § (2) bekezdésében, 9. § (4) bekezdésében, 11. § (1) és (3) bekezdésében, valamint 12. §-ában az „a növénytermesztési hatóság” szövegrész helyébe a „NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

d) 7. § (5) bekezdésében és (9) bekezdésében, 8. § (1) bekezdésének bevezető szövegében és 10. § (1)–(2) bekezdésében az „A növénytermesztési hatóság” szövegrész helyébe az „A NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

e) 4. § (5) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint a (6) bekezdésében az „a növényvédelmi hatóság” szövegrész helyébe a „NÉBIH, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

f) 7. § (2) bekezdésében, 10. § (2) bekezdésében és a 11. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központja által rendszeresített és az MgSzH Központ Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

g) 3. számú mellékletében és 5. számú mellékletében az „MgSzH Központ, Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Dísznövény és Zöldségpalánta Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály” szövegrész helyébe a „ Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

h) 5. számú mellékletében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „ a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

93. § Vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet

a) 10. § (7) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel együttműködve” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

b) 6. számú melléklet függelékében a „területileg (telephely szerint) illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal megyei növény- és talajvédelmi igazgatóságai (a továbbiakban: MGSZH NTI)” szövegrész helyébe a „telephely szerint illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

c) 6. számú melléklet függelékében a „megyei MGSZH NTI-nél” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóságnál” szöveg,

d) 6. számú melléklet függelékében az „az MGSZH NTI-k (www.ontsz.hu)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (www.nebih.gov.hu)” szöveg,

e) 6. számú melléklet függelékében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (www.fvm.hu), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (www.kvvm.hu)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (www.vm.gov.hu)” szöveg

lép.

94. § A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról szóló 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet

a) 3. § a) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) Melléklete 5.1. és 5.2. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

c) Melléklete 5.3. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg

lép.

95. § Az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelmére vonatkozó 1/2005/EK rendelet végrehajtásáról szóló 88/2008. (VII. 18.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal illetékes területi szerve (a továbbiakban: állategészségügyi hatóság)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 1. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, valamint b) pontjában, 2. §-ában és 3. § (1) és (3) bekezdésében az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 3. § (5) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

96. § Az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló feladatok ellátásának csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 112/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésben a „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe a „a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdés g) pontban a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) illetékes területi szervéhez” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósághoz (a továbbiakban: erdészeti igazgatóság)” szöveg,

c) 5. § (2) bekezdésben az „az MgSzH illetékes területi szervéhez” szövegrész helyébe a „az erdészeti igazgatósághoz” szöveg,

d) 6. § (1) bekezdésben a „a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

e) 6. § (2) bekezdésben az „illetékes MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe az „az illetékes erdészeti igazgatósághoz” szöveg,

f) 7. § (1)–(3) bekezdéseiben, 8. § (1) és (2) bekezdéseiben, 11. § (3) bekezdés m) pontban, 18. § (2) bekezdésben, 19. § (2) bekezdésben, 20. §-ban az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „az erdészeti igazgatóság” szöveg,

g) 7. § (3) és (4) bekezdésben az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

h) 7. § (5) bekezdésben az „az MgSzH Központjának” szövegrész helyébe a „a NÉBIH-nek” szöveg,

i) 7. § (8) bekezdésben, 20. §-ban az „MgSzH” szövegrész helyébe „NÉBIH” szöveg,

j) 9. § (3) bekezdés e) pontjának ei) alpontjában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „az erdészeti igazgatóságának” szöveg,

k) 12. § (3) i) és d) pontokban az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságát” szöveg,

l) 18. § (1) bekezdésben az „MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe az „az erdészeti igazgatóságához” szöveg,

m) 18. § (3) bekezdésben, 19. § (1) bekezdésben az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe a „a NÉBIH” szöveg,

lép.

97. § Az állatbetegségek bejelentésének rendjéről szóló 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet

a) 4. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központját (a továbbiakban: Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 4. § (2)–(3) bekezdésében az „A Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

c) 5. § (2) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

98. § A mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet

a) 1. § e) pontjában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

b) 1. § e) pontjában a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

c) 5. § (1) bekezdés a) pont af) alpontjában a „megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

d) 5. § (1) bekezdés a) pont af) alpontjában az „állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szöveg,

e) 12. § (1) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal feladatkörrel rendelkező mezőgazdasági szakigazgatási szerve (a továbbiakban: mezőgazdasági szakigazgatási szerv)” szöveg,

f) 12. § (2) első mondatában és (5) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrészek helyébe az „A mezőgazdasági szakigazgatási szerv” szöveg,

g) 12. § (3) bekezdésében az „az MgSzH területileg illetékes szervéhez” szövegrész helyébe az „a mezőgazdasági szakigazgatási szervhez” szöveg,

h) 12. § (3) bekezdésében az „MgSzH Központja” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

i) 12. § (5) bekezdésében az „MgSzH-hoz” szövegrész helyébe a „mezőgazdasági szakigazgatási szervhez” szöveg,

j) 14. § (1) bekezdésében az „az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal” szöveg,

k) 14. § (3) bekezdésében és 4. számú melléklet I.6. pontjában az „MgSzH” szövegrész helyébe a „mezőgazdasági szakigazgatási szerv” szöveg,

l) 4. számú melléklet I. 5. pontjában a „Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „mezőgazdasági szakigazgatási szerv” szöveg,

m) 4. számú melléklet II. 11. pontjában a „megyei MgSzH főigazgatójának” szövegrész helyébe „mezőgazdasági szakigazgatási szerv vezetőjének” szöveg,

n) 5. számú mellékletében a „megyei MgSzH” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal .................. Igazgatósága” szöveg

lép.

99. § A tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdés b) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak a gazdaság helye szerint illetékes területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „gazdaság helye szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 4. § (2)–(3) és (5) bekezdésében, 10. § (6) bekezdésében, 27. § (1) bekezdésében, 28. § (3)–(4) bekezdésében, 31. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdésében, 33. § (2) bekezdésében, 38. § (2) bekezdésében, 39. § (1) bekezdésében, 40. § (1) bekezdésében, 41. § (1) bekezdésében, 42. § (1) bekezdésében, 59. § (1) és (2) bekezdésében, 2. számú melléklet B részében foglalt táblázatban, 2. számú melléklet B részének Az egészségügyi felügyelet típusai alcím a) pontjaiban, 4. számú melléklet I. rész 1.2. pont a) alpontjában és b) alpont 2. alpontjában, II. rész 2.4., 3.6., 4.2. pontjaiban az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 4. számú melléklet I. rész 1.2. pont b) alpontjában az „az MgSzH-ban” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-ben” szöveg,

d) 4. számú melléklet I. rész 1.3. pont c) alpontjában az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

e) 4. § (4) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében és 11. § (2) bekezdésében az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 6. §-ában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

i) 2. számú melléklet B részének Megjegyzés rovatában az „az MgSzH illetékes területi szerve” szövegrész helyébe az „az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

j) 4. számú melléklet II. rész 1.5 pontjában az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

k) 5. számú melléklet II. rész 1. pont a) pontjában az „az MgSzH Központot” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg,

l) 6. számú melléklet 5. pontjában az „MgSzH területi szervei” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg

lép.

100. § Az iparialma-termesztés 2008. évi termőegyensúly-helyreállításának csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 128/2008. (X. 1.) FVM rendelet

a) 3. § b) pontjában a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (1), (3) bekezdésében, 7. § a) pont aa) alpontjában, 8. § (1) bekezdésében, 10. § (2) bekezdésében és a 2. számú melléklet 8. oszlopának címsorában az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe a „a földművelésügyi igazgatósághoz” szöveg,

c) 6. § (1), (2) bekezdésében, 10. § (2) bekezdésének a) pontjában az „az MgSzH” szövegrész helyébe a „a földművelésügyi igazgatóság szöveg,

d) 1. számú mellékletében az „az MgSzH ültetvény fekvése szerint illetékes területi szerve” szövegrész helyébe az „az ültetvény fekvése szerint illetékes földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

e) 2. számú mellékletében az „MgSzH elnöke” szövegrész helyébe a „földművelésügyi igazgatóság igazgatója” szöveg

lép.

101. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet

a) 5. § (9) bekezdés e) pontjában a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) területi szerve” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 6. § (4) bekezdés f) pontjában az „az MgSzH” szövegrész helyébe a „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg

lép.

102. § A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet

a) 4. § (5) bekezdés g) pontjában és Mellékletének 6. pontjában az „MgSzH” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

b) 7. § (6) bekezdésében az „MgSzH területi szervével” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

c) 7. § (6) bekezdésében az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

d) 8. § (2) bekezdésében az „az MgSzH az illetékes vadászati és halászati felügyelőségeinek (a továbbiakban: vadászati hatóság)” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának, mint vadászati hatóság (a továbbiakban: vadászati hatóság)” szöveg,

e) 8. § (8) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a területileg illetékes járási népegészségügyi intézetnek” szöveg,

f) 16. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg

lép.

103. § A sertésállományok Aujeszky-betegségtől való mentesítésének szabályairól és a mentesség fenntartásáról szóló 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet

a) 7. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal illetékes területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 7. § (1) bekezdés második mondatában, 12. § (1) bekezdés első mondatában és (2) bekezdés első mondatában, 13. § (4) bekezdés második mondatában és 17. § első mondatában az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 7. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 13. § (4) bekezdésében az „az MgSzH Központtal” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg,

e) 16. § cd) pontjában és 18. § (4) bekezdésében az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

f) 17. §-ához tartozó alcímben az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 17. § a) és e) pontjában az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

h) 17. § c) pontjában az „MgSzH illetékes területi szervét” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

i) 18. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

j) 18. § (3) bekezdésében a „ Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

k) 20. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg

lép.

104. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 8. § (1) bekezdésében az „MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságához (a továbbiakban: erdészeti igazgatóság)” szöveg lép.

105. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környzetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V.14.) FVM rendelet

b) 15. § (5) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 17. § (3) bekezdésében az „az MgSzH megyei növény- és talajvédelmi igazgatóságainak” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

d) 17. § (3) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

e) 18. § (5) bekezdésében, 19. § (2) bekezdésében, 29. § (3) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

f) 18. § (7) bekezdésében „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe „a NÉBIH-hez” szöveg,

g) 56. § (1) bekezdésében a „megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóságok” szöveg,

h) 56. § (1) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

i) a 22. mellékletében „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe „a NÉBIH-hez” szöveg

lép.

106. § A mezei őrszolgálat megalakításához, fenntartásához és működéséhez nyújtandó állami hozzájárulás igénybevételének rendjéről és feltételeiről szóló 64/2009. (V. 22.) FVM–PM együttes rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervénél” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóságnál” szöveg,

c) 3. § (1) és (2) bekezdésében az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

d) 4. § (2) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg,

e) 1. és 2. számú mellékletének „MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL” alcíme helyébe a „Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága” alcím

lép.

107. § A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet

a) 2. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság), a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság), és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében, 6. § (1) bekezdés első mondatában, (2) bekezdés első mondatában és (7) bekezdésében, 8. § (1) bekezdés első mondatában és (6) bekezdésében, 14. § (1) bekezdésében, 21. § első mondatában, 22. § első mondatában, 25. § (1)–(3) bekezdéseiben és 26. § (2) bekezdés a) pontjában az „az MgSzH Központ” szövegrészek helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdésében, 10. § a) pontjában, 12. § (3) bekezdésében, 28. § (1) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság és a NÉBIH” szöveg,

d) 6. §-t megelőző alcímben, 6. § (3)–(5) bekezdésében, 7. § (1) és (2) bekezdésében, 8. § (5) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

e) 6. § (6) bekezdésében az „az MgSzH lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervénél” szövegrész helyébe az „a székhelye, illetve telephelye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságnál, illetve élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

f) 6. § (7) bekezdésében, 10. § c) pontjában és 18. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

g) 7. § (3) bekezdésében az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság, illetve az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

h) 8. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központhoz” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

i) 9. § (1) bekezdésében az „az FVM” szövegrész helyébe az „a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg,

j) 9. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központot” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg,

k) 10. §-ában az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság és a NÉBIH” szöveg,

l) 10. § b) pontjában az „az MgSzH Központnál” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nél” szöveg,

m) 12. § (4) bekezdésében, 13. § (2) bekezdésében, 15. § (3) bekezdésében, 20. § (2)–(3) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében és 27. § (3) bekezdésében az „az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe az „a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságot, illetve élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

n) 13. § (3) bekezdésében és 27. § (1) bekezdés e)–g) pontjában az „az MgSzH-nak a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephely szerint illetékes területi szervénél” szövegrész helyébe az „a gazdasági szereplő lakóhelye, székhelye, illetve telephelye szerint illetékes növény-és talajvédelmi igazgatóságnál, illetve élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

o) 13. § (3) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság, illetve az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

p) 26. § (2) bekezdés a) pontjában az „az FVM” szövegrész helyébe az „a VM” szöveg

lép.

108. § A szőlőtermelési potenciálról szóló 86/2009. (VII. 17.) FVM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) Központ” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében és 6. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

c) 4. § (4) bekezdés h) pontjában az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 4. § (4) bekezdés i) pontjában az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

e) 6. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

f) 6. § (2) bekezdésében, 8. § (1)–(2) bekezdésében és 8/A. §-ában az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

g) 14. § (9) bekezdés d) pontjában az „MgSzH Borminősítési Igazgatósága” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg

lép.

109. § A tájfajták állami elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalmazási feltételeiről szóló 104/2009. (VIII. 5.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (továbbiakban: MgSzH) Központjához” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 4. § (3) bekezdésében, 7. § (1) bekezdésében, 8. § (2)–(3) bekezdésében, 11. §-ában, 13. § (2) bekezdésében, 13. § (4) bekezdésében és a 21. §-ában az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdés d) pontjában az „az MgSzH Központ Agrobotanikai Központjától” szövegrész helyébe az „a Növényi Diverzitás Központtól (a továbbiakban: NÖDIK)” szöveg,

d) 12. § (4) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

e) 13. § (2) bekezdésében az „MgSzH Központnál” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nél” szöveg,

f) 15. § (1) és (2) bekezdésében az „MgSzH Központnak” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

g) 15. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg,

h) 15. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

i) 16. §-ában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

j) 19. §-ában az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

k) 20. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

l) 20. § (2) bekezdésében az „MgSzH Központja” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

m) 21. §-ában az „az MgSzH Központ Agrobotanikai Központja” szövegrész helyébe az „a Növényi Diverzitás Központ” szöveg

lép.

110. § Az idegen és nem honos halfajoknak akvakultúrában való alkalmazásával kapcsolatos szabályokról szóló 111/2009. (VIII.19.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 1. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, és f) pontjában, 2. §-ában, 3. §-ában és 5. §-ában az „MgSzH” szövegrészek helyébe a „NÉBIH” szöveg,

c) 1. § (2) bekezdés e) pontjában a „Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

d) 1. § (2) bekezdés utolsó mondatában „az MgSzH képviselője” szövegrész helyébe a „ a NÉBIH képviselője” szöveg,

e) 3. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztériumnak” szöveg,

f) 3. §-ában, 4. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

111. § Az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet

1. 3. §-ában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

2. 3. §-ában, 8. § (2) bekezdésében, 14. § (1) bekezdés c) pontjában, 22. §-ában, bekezdésében, 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 25. § (2) bekezdésében, 26. § (3)–(9) bekezdésében, 27. § (4) bekezdésében, 28. § (3) bekezdésében, 29. § (2) bekezdésében, 34. § (3) bekezdésében, 35. § (1) bekezdésében, 36. § (2) és (4) bekezdésében, 38. § (2) és (3) bekezdésében, 43. § (4) bekezdésében, 44. § (4) bekezdésében, 46. § (1) bekezdésében, 48. §-ában, 49. §-ában, 54. § (5) bekezdésében, 56. § (1) bekezdésében, 66. § (4) bekezdésében, 71. § (3) bekezdésében, 75. § (5) bekezdésében, 79. § (3)–(4) bekezdésében, 81. § (6) bekezdésében, 82. § (3) és (4) bekezdésében, 85. §-t megelőző alcímben, 85. § (1), (2), (3), (4), (5) és (7) bekezdésében, 87. § (4) bekezdésében, 88. § (2) bekezdésében, 89. §-ában, 91. §-ában, 92. § (1) és (2) bekezdésében, 93. § (1) bekezdésében, 94. § (1) és (3) bekezdésében, 97. § (1) bekezdésében, 100. § (1) és (2) bekezdésében, 101. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 102. §-ában, 103. §-ában, 105. §-ában, 111. § (1) bekezdésében, 114. §-ában, 114/A. § (6) bekezdésében, 114/E. § (1)–(2) bekezdésében, 114/F. § (2) bekezdésében, 114/H. §-ában, 114/K. § (8) bekezdésében, 116. § (5) bekezdésében, 3. számú melléklet 2. rész C pont 1. alpont 7. és 8. bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

3. 4/A. § (2) bekezdésében, 5. § (4) bekezdésében, 6. § (2) bekezdésében, 7. §-ában, 8. § (1) és (3) bekezdésében, 9. § (1)–(2) és (4) bekezdésében, 10. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában, 11. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában, 12. § (1) és (7) bekezdésében, 14. § (1) bekezdés c) pontjában, 21/D. § (1), (3) bekezdésében és (4) bekezdés nyitó szövegrészében, 21/E. § (1) bekezdésében és (3) bekezdés nyitó szövegrészében, 23. § (2) és (3) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében, 25. § (1) és (4) bekezdésében, 26. § (9) bekezdésében, 27. § (1), (2), (3) és (5) bekezdésében, 29. § (4) és (6) bekezdésében, 32. §-ában, 33. § (2) és (4)–(5) bekezdésében, 34. § (2) bekezdésében, 35. §-ában, 36. § (1) bekezdésében, 38. § (1) és (3) bekezdésében, 39. § (1) bekezdésében, 40. § (1) és (2) bekezdésében, 43. § (1) bekezdésében, 44. § (3) bekezdése nyitó szövegrészében, 45. § (3) bekezdés a) pontjában, 46. § (1) bekezdésében, 50. § (2) bekezdés d), h) és i) pontjában, 50. § (3) bekezdésében, 53. § (3) és (5) bekezdésében, 54. § (5) bekezdésében, 57. §-ában, 62. § (3)–(5) bekezdésében, 63. §-ában, 64. §-ában, 66. § (1) és (4) bekezdésében, 67. § (3) bekezdésében, 74. § (1) bekezdésében, 78. § (1) bekezdésében, 79. § (3) bekezdésében, 80. § (2) bekezdés c) pontjában, 81. § (1) bekezdés a) pontjában és a) pont ab) alpontjában és b) pontjában, 81. § (2) bekezdésében, 82. § (1) és (2) bekezdésében, 83. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 84. §-ában, 85. § (2) bekezdés b) pontjában, (4) bekezdés c) pontjában és (7)–(8) bekezdésében, 86. § (3)–(6) bekezdésében, 87. § (1)–(2) bekezdésében, 88. § (1), (3), (4) és (5) bekezdésében, 89. §-ában, 90. §-ában, 93. § (3) bekezdésében, 94. § (2) és (4) bekezdésében, 96. § (2) bekezdésében, 98. § (7)–(9) bekezdésében, 100. § (2) és (3) bekezdésében, 103. §-ában, 104. §-ában, 106. §-ában, 107. §-ában, 108. § nyitó szövegrészében, 109. §-ában, 110. §-ában, 111. § (1) bekezdésében, 112. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 113. §-ában, 114/A. § (2), (4) és (6)–(7) bekezdésében, 114/C. § (1)–(2) bekezdésében, 114/F. § (1)–(3) bekezdésében, 114/K. § (4)–(6) és (9) bekezdésében, 114/Q. § (1) bekezdésében, 114/S. § (1) bekezdésében, 116. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontjában, 116. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontjában, 1. számú melléklet I. pont 1-3. alpontjában, 2. számú melléklet 1. rész, B pont, C pont 6. és 7. bekezdésében, 2. rész I. fejezet 5. és 8. bekezdésében, C pont 1.1.1. alpont 6. és 7. bekezdésében, C pont 1.1.3. alpont d) ponttal jelölt bekezdésében, 2. rész I. fejezet E pont 1. alpont 3. bekezdésében, 2. alpont 4. bekezdésében, 3. számú melléklet 1. rész B pont 2. bekezdésében, 2. rész 2. bekezdésében, 2. rész C pont 1. bekezdésében, 2. rész C pont 1. alpont 7. bekezdésében, 2. rész C pont 2.1. alpont 10. bekezdésében, 2. rész E pont 2. alpont 2. bekezdésében. 4. rész II. fejezet 2. pont 2. bekezdésében, 4. számú melléklet 2. pont b) alpontjában, 6. számú melléklet 6. pont záró szövegrészében, 7. számú melléklet 16. és 20. pontjában, 8. számú melléklet I. fejezet 4. pontjában az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

4. 9. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak a készítmény kipróbálás helyszíne szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe a „készítmény kipróbálás helyszíne szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

6. 9. § (3) bekezdésében az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

7. 11. § (6) bekezdésében az „az MgSzH kerületi hivatala” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal (a továbbiakban: járási állategészségügyi hivatal)” szöveg,

9. 21/E. § (2) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

10. 24. § (2) bekezdésében az „az MgSzH központ ÁTI laboratóriuma” szövegrész helyébe az „a NÉBIH laboratóriuma” szöveg,

11. 26. § (2) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

12. 26. § (8) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

13. 27. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központtól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től” szöveg,

14. 27. § (3) és (5) bekezdésében az „az MgSzH Központnál” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nél” szöveg,

15. 29. § (2) bekezdésében és 34. § (1) bekezdésében, 2. számú melléklet 1. rész C. pont 1.1. alpontjában az „az MgSzH Központhoz” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

17. 36. § (3) bekezdésében, 78. § (4) bekezdésében és 4. számú melléklet 7. pontjában az „Az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „A NÉBIH-nek” szöveg,

18. 44. § (4) bekezdésében az „MgSzH területi szervén keresztül megküldi az MgSzH forgalmazás, illetve felhasználás helye szerint illetékes járási állategészségügyi hivatalának” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságon keresztül megküldi a forgalmazás, illetve felhasználás helye szerint illetékes járási állategészségügyi hivatalnak” szöveg,

19. 45. § (3) bekezdése nyitó szövegrészében az „az MgSzH Központba” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-be” szöveg,

20. 66. § (4) bekezdésében az „az MgSzH tevékenység telephelye szerint illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a tevékenység telephelye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

21. 69. § (1) bekezdésében az „az MgSzH-nak a forgalmazás telephelye szerint illetékes területi szerve” szövegrész helyébe az „a forgalmazás telephelye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

22. 69. § (1) bekezdésében az „az MgSzH forgalmazás telephelye szerint illetékes járási állategészségügyi hivatalának” szövegrész helyébe az „a forgalmazás telephelye szerint illetékes járási állategészségügyi hivatalnak” szöveg,

23. 70. § (4) bekezdésében az „az MgSzH forgalmazás telephelye szerint illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a forgalmazás telephelye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

24. 75. § (5) bekezdésében és 1. számú melléklet I. pont 2. alpontjában az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

25. 76. § (6) bekezdésében, 96. § (2) bekezdésében, 97. § (1) bekezdésében, 98. § (7)–(9) bekezdésében, 114/K. § (8)–(9) bekezdésében, 114/R. § (1) bekezdésében és 114/T. § (3) bekezdésében az „az MgSzH járási állategészségügyi hivatala” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

26. 88. § (4) bekezdésében és 8. számú melléklet I. fejezet 30. pontjában az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

27. 94. § (2) bekezdésében az „az MgSzH járási állategészségügyi hivatal” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

28. 95. §-hoz tartozó alcímben, 114/K. § (4) bekezdésében és 114/S. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH járási állategészségügyi hivatalának” szövegrész helyébe az „A járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

29. 95. § (1) bekezdésében, 96. § (1) és (4)–(6) bekezdésében, 114/K. § (1) és (3) bekezdésében és 114/T. § (1) bekezdésének nyitó szövegrészében az „Az MgSzH járási állategészségügyi hivatala” szövegrész helyébe az „A járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

30. 95. § (2) bekezdésében, 8. számú melléklet I. fejezet 4. pontjában az „az MgSzH járási állategészségügyi hivatalának” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

31. 96. § (2) bekezdésében az „az MgSzH járási állategészségügyi hivatalától” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi hivataltól” szöveg,

32. 114/K. § (2) bekezdés g) pontjában, 114/L. §-ában, 114/O. § (3) bekezdésében, 114/S. § (2) bekezdésében és 114/T. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

33. 114/K. § (9) bekezdésében az „ÁNTSz regionális intézetével” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézettel” szöveg,

34. 114/O. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központjához” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez” szöveg,

35. 114/O. § (2) és (4) bekezdésében, 114/P. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 114/P. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 114/Q. § (3) bekezdésében az „Az MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

36. 114/T. § (1) bekezdés b) pontjában az „az MgSzH Központjának” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

37. 116. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

38. 1. számú melléklet II. pontjában az „MgSzH területi szervével” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósággal” szöveg,

39. 7. számú melléklete 16. pontjában az „az MgSzH Központtal” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg

40. 8. számú melléklet II. fejezet 2. pontjában az „Az MgSzH járási állategészségügyi hivatalának” szövegrész helyébe az „A járási állategészségügyi hivatal” szöveg,

41. 8. számú melléklet II. fejezet 18. pontjában az „az MgSzH járási állategészségügyi hivatalát” szövegrész helyébe az „a járási állategészségügyi hivatalt” szöveg

lép.

112. § Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 153/2009. (XI.13.) FVM rendelet

a) 11. § (4) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

b) 19. § (7) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

113. § A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendelet

a) 2. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatal – ideértve a Fővárosi Földhivatalt is (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal) –„szövegrész helyébe „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szöveg,

b) Melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete

lép.

114. § A Newcastle-betegség elleni védekezés szabályairól szóló 163/2009. (XI. 27.) FVM rendelet

a) 2. § 8. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 2. § 13. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervén (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságán (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 2. § 21. pontjában, 17. § (1) bekezdésében, 19. § (5) bekezdés b) pontjában és 21. § (5) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

d) 5. § (2)–(3) bekezdésében, 7. § (3) bekezdésében, 8. § c)–d) pontjában, 14. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 14. § (2) bekezdésének nyitó szövegrészében, 22. § (1) bekezdésében és 23. § (3) bekezdésében az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 14. §-ához tartozó alcímben és 14. § (5) bekezdésében az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

f) 14. § (1) bekezdés a) pontjában az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

g) 14. § (1) bekezdés d) pontjában az „az MgSzH azon területi szervét” szövegrész helyébe az „azon élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

h) 14. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központtal” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg,

i) 14. § (6) bekezdésében az „MgSzH területi szervei” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

j) 15. §-t megelőző alcímében, 15. § (1), (3), (4) és (6) bekezdésében, 17. § (4) bekezdésében, 19. § (7) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

k) 15. § (5) bekezdés a) pontjában az „MgSzH területi szerveinek” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg

lép.

115. § A fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzéséről, az ellenük való védekezésről, illetve leküzdésükről szóló 179/2009. (XII. 29.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 4. § (4) bekezdésében az „Az MgSzH megyei kormányhivatal” szövegrész helyébe a „A megyei kormányhivatal” szöveg,

e) 4. § (9) bekezdésében, 28. § (13) bekezdésében az „az MgSzH által” szövegrész helyébe az „a NÉBIH által” szöveg,

f) 4. § (9) bekezdésében, 3. számú melléklet 4. pontjában, az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 9. §-ához tartozó alcímben az „Az MgSzH-nak” szövegrész helyébe a „A NÉBIH-nek és az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

h) 9. § (1) bekezdés a) pontjában a „területi szerveinek” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

i) 9. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában az „illetékes területi szerv” szövegrész helyébe az „illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

j) 15. § (1)–(2) bekezdésében és 16. § (1) és (4)–(5) bekezdésében az „MgSzH” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

l) 24. § (2) bekezdés a) pontjában a „területi szervei” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok” szöveg,

m) 24. § (5) bekezdésében az „a területi szerveinek és a vizsgálatokat végző laboratóriumoknak” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságok és a vizsgálatokat végző laboratóriumok” szöveg,

n) 28. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága (a továbbiakban: ÁDI)” szövegrész helyébe az „a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság” szöveg,

o) 28. § (3) az „az ÁDI” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

p) 28. § (6) bekezdésében az „Az ÁDI területi laboratóriumai” szövegrész helyébe az „A NÉBIH laboratóriumai” szöveg,

q) 28. § (7) bekezdésében az „Az ÁDI” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

r) 28. § (13) bekezdésében az „az MgSzH és a területi szerveinek” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek és az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

s) 1. számú melléklet I. fejezet 4. pontjában és II. fejezet 5. pont 5.1. alpontjában az „az MgSzH-val” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel” szöveg

lép.

116. § A szalmonellózis elleni védekezés egyes szabályairól szóló 180/2009. (XII. 29.) FVM rendelet

a) 3. § (2) bekezdése nyitó szövegrészében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 3. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

c) 3. § (3) bekezdés i) pontjában az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

e) 3. § (5) bekezdés b) pontjában az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

g) 4. § (3) és (4) bekezdés nyitó szövegrészeiben, a 9. § (11) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

h) 4. § (4) bekezdés c) pontjában, 4. § (7) bekezdésében és 9. § (8) bekezdésében az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

i) 4. § (5) bekezdésében és 9. § (7) és (11) bekezdésében az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg

lép.

117. § A talajvédelmi szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről szóló 181/2009. (XII. 30.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 3. § (1) bekezdésében, 4. § (3) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

d) 4. § (1) bekezdésében az „A területileg illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe az „Az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

e) 4. § (2) bekezdésében „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

f) 4. § (2) bekezdésében az „az MgSzH Központot” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et” szöveg

lép.

118. § A juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdés 4. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ (a továbbiakban: Központ)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 4. § d) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

e) 9. § (1) bekezdésében, 14. § (2) és (3) bekezdésében, 22. § (1) és (3) bekezdésében, 23. § (5) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „A NÉBIH” szöveg,

f) 9. § (1) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM)” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM)” szöveg,

g) 9. § (3) bekezdésében az „az FVM” szövegrész helyébe az „a VM” szöveg,

h) 19. § b) pontjában az „az MgSzH Központtól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től” szöveg,

i) 20. § (1) bekezdés b) és d) pontjában, 25. § (1) bekezdésében az „az MgSzH Központnak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg,

j) 23. § (2) bekezdésében az „az MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságot” szöveg,

k) 23. § (5) bekezdésében az „MgSzH területi szerveitől” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságaitól” szöveg

lép.

119. § Az agrárgazdasági és agrár-vidékfejlesztési szakterületeken a szakértői tevékenység végzésének feltételeiről szóló 1/2010. (I. 14.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszternek (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdés második mondatában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

c) 2. melléklet 14. sorában a „megyei földhivatalok” szövegrész helyébe a „fővárosi vagy megyei kormányhivatal földhivatalainak” szöveg

lép.

120. § Az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomonkövethetőségről szóló 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 3. § (2) bekezdésében az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 4. § (1) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

e) 4. § (2) bekezdés a) pontjában az „az MgSzH területi szervénél” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságánál (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

f) 4. § (3) bekezdés a)–b) pontjában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

g) 4. § (3) bekezdés d) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-ának (4) bekezdése” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet 8. §-ának (11) bekezdése” szöveg,

h) 4. § (4) és (6) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg

lép.

121. § Az erdőterv-rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II. 4.) FVM rendelet 1. számú mellékletének 01. pontjában a „Fővárosi és Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága” szövegrész helyébe a „Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága” szöveg lép.

122. § A tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendelet 4. §-ának (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal felvásárló székhelye vagy telephelye szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe a „felvásárló székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát” szöveg lép.

123. § A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról szóló 29/2010. (III. 30.) FVM rendelet

a) 3. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága (a továbbiakban: földművelésügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (3) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a földművelésügyi igazgatóság” szöveg

lép.

124. § Az erdészeti termőhely feltárás részletes szabályairól szóló 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelet 1. számú melléklet 6.1.9. pontjában az „MgSzH Erdészeti Igazgatóság” szövegrész helyébe az „erdészeti hatóság” szövegrész lép.

125. § A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

b) 3. § (3) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

d) 7. §-ában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

e) 7. §-ában, 21. § (6)–(7) bekezdésében, 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 32. § (5) bekezdésében, 36. § (1) bekezdésében, 45. § (2) bekezdésében és 46. § (1) bekezdés d) pontjában az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

f) 15. § (4) bekezdésében az „MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szöveg,

g) 17. § (2) bekezdés c) pontjában a „földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „vidékfejlesztési miniszter” szöveg,

h) 21. § (2) bekezdésében, 24. § (2) bekezdésében és 47. §-ában az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

i) 21. § (10) bekezdés a) pontjában, 32. § (2) bekezdésében és 3. számú melléklet 5. függelékében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg,

j) 21. § (10) bekezdés a) pontjában az „MgSzH” szövegrész helyébe a „NÉBIH, vagy a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

k) 21. § (11) bekezdésében az „az MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szöveg,

l) 31. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg,

m) 31. § (2) bekezdésében az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

n) 31. § (3) bekezdésében, 33. §-ában és 45. § (4) bekezdésében az „MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „NÉBIH szöveg,

o) 32. § (5) bekezdésében a „Központja” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

p) 45. § (1) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

q) 45. § (5) bekezdésében az „az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

r) 1. melléklet A. és B. részében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrészek helyébe a „Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága” szöveg,

s) 3. melléklet 5. függelékében az „FVM” szövegrész helyébe a „VM” szöveg

lép.

126. § A személyes fogyasztásra szánt állati eredetű termékek behozataláról szóló 44/2010. (IV. 23.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága” szöveg,

b) 6. §-ában a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg

lép.

127. § A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet

a) 5. § (2) bekezdésében az „az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságánál (a továbbiakban: élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (7) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-felügyeleti és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

128. § Az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) területi szerve (a továbbiakban: területi szerv)” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság)” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdésében az „A területi szerv” szövegrész helyébe az „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 5. § (2) bekezdésében, 7. §-ában, 8. § (2) bekezdésében az „a területi szerv” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

d) 7. §-ában az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

e) 8. § (1) bekezdésében az „a területi szervnek” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

f) 10. § (2) bekezdésében és 19. § (4) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

g) 12. § (1) bekezdésében az „MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

h) 12. § (2) bekezdésében az „MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnál” szöveg,

i) 22. §-ában, 23. § (1)–(4) bekezdésében, 24. § (4) és (5) bekezdésében az „MgSzH” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg

lép.

129. § (1) A növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint ezek hatósági ellenőrzéséről szóló 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet [a továbbiakban: 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet] 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) kockázatbecslés alapján a növényvédőszer-maradékokra vonatkozóan többéves nemzeti ellenőrzési programot dolgoz ki. A NÉBIH megküldi az ellenőrzési programot a végrehajtásért felelős megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság).”

(2) A 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A NÉBIH évente aktualizálja a nemzeti ellenőrzési programot, melyet minden naptári évben legkésőbb szeptember 30-ig megküld a Bizottságnak és az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságnak.”

a) 3. § (1) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg,

b) 5. § (2), (4) bekezdésében, 6. §-ában és 11. § (1) bekezdésében az „Az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

c) 5. § (4) bekezdésében a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) és az MgSzH” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) és a NÉBIH” szöveg,

d) 7. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

e) 10. § (3) bekezdésében a „MÉBiH” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg

f) 11. § (3) bekezdésében az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

lép.

(4) Hatályát veszti a 66/2010. (V. 12.) FVM rendelet

b) 6. §-ában az „a MÉBiH” szövegrész.

130. § A méhanyanevelő telep üzemeltetéséről, valamint a méhanya és szaporítóanyag előállításáról, felhasználásáról szóló 67/2010. (V. 12.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve (a továbbiakban: MgSzH területi szerve) és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: MgSzH Központ)” szövegrész helyébe a „a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdés második mondatában, 4. § (1) bekezdésében, 6. § (1) bekezdésében és a 9. §-ában az ”Az MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe „Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság” szöveg,

c) 2. § (1) bekezdés második mondatában, 3. § (1) bekezdésében, 6. § (3) bekezdésében, 9. és 10. §-ban az „az MgSzH Központ” szövegrész helyébe a „a NÉBIH” szöveg,

d) 3. § (1) bekezdésében és a 6. § (1) bekezdésében az „MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyett az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósághoz” szöveg,

e) 4. § (2) bekezdésében az „MgSzH területi szervétől” szövegrész helyett az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságtól” szöveg,

f) 4. § (3) bekezdésében az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyett az „élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságnak” szöveg,

g) 4. § (4) bekezdésében az „MgSzH Központnak” szövegrész helyébe a „NÉBIH-nek” szöveg,

lép.

131. § A gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 72/2010. (V. 13.) FVM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésének c) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjára és területi szerveire (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága” szöveg,

d) 4. § (6) bekezdésében, 13. § (1) bekezdésében, 14. § (2) bekezdésében, 26. § (3) bekezdésében, 37. § (3) bekezdésének b) pontjában és 40. § (6) bekezdésében az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának” szöveg,

f) 14. § (4) bekezdésében, 18. § (4) bekezdésében, 19. § (1)–(2) bekezdésében, az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

g) 17. § (4) bekezdésében, 18. § (2) bekezdésének bevezető szövegében és 26. § (1) bekezdésében az „az MgSzH-hoz” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hez, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságához” szöveg,

h) 19. § (3) bekezdésében és 41. § (6) bekezdésének bevezető szövegében az „az MgSzH-t” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-et, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságát” szöveg,

i) 18. § (3) bekezdésnek bevezető szövegében és 10. mellékletének 2.2. pontjában az „az MgSzH-tól” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-től, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságától” szöveg,

j) 8. mellékletének 1.4.2. pontjában az „az MgSzH illetékes szakterületével” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-hel, illetve az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságával” szöveg

lép.

132. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet

a) 6. § (3) bekezdés b) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 6. § (6) bekezdésében „az MgSzH-tól” szövegrész helyébe „a NÉBIH-től” szöveg,

c) 13. § (3) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

d) 14. § (1) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg

lép.

133. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez 2011. évtől nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 55/2011. (VI. 10.) VM rendelet 6. § (4) bekezdés b) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg lép.

134. § A zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről szóló 65/2011. (VII. 11.) VM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 7. § (1) bekezdésének bevezető szövegében, 9. § (2) bekezdésében, 12. § (2)–(3) bekezdésében, 14. § (4) bekezdésében, 19. § (1) bekezdésében, 20. § (2) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg,

d) 14. § (2) bekezdésében az „az MgSzH-nál” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nél” szöveg,

e) Az R. 16. § (1) bekezdésében az „az MgSzH-nak” szövegrész helyébe az „a NÉBIH-nek” szöveg

lép.

135. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet

a) 1. § (1) bekezdés 3. pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdésében „az MgSzH” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

c) 4. § (1) bekezdés b) pontjában „az MgSzH” szövegrész helyébe „a NÉBIH” szöveg,

d) 6. §-ában „az MgSzH-t” szövegrész helyébe „a NÉBIH-et” szöveg,

lép.

136. § Az étkezési célra forgalomba kerülő vadon termett gombák gyűjtéséről, feldolgozásáról, forgalomba hozataláról szóló 107/2011. (XI. 10.) VM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

b) 10. § (2) bekezdésében, 11. § (2) bekezdésében, 14. § (3) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

c) 14. § (1) és (2) bekezdésében az „Az MgSzH” szövegrész helyébe az „A NÉBIH” szöveg

lép.

137. § A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről szóló 143/2011. (XII. 23.) VM rendelet 3. § i) pont ib) alpontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg lép.

138. § A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet 2. § (4) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg lép.

139. § Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet 14. § (3) bekezdés c) pontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz” szöveg lép.

140. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

10032000-01474527-00000000

2.

Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10024003-00300960-00000000

3.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10025004-00299657-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10026005-00321127-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10027006-00302814-00000000

6.

Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10028007-00302515-00000000

7.

Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10029008-00302649-00000000

8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10033001-00301617-00000000

9.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10034002-00301813-00000000

10.

Heves Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10035003-00302089-00000000

11.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10045002-00301820-00000000

12.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10036004-00301428-00000000

13.

Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10037005-00302106-00000000

14.

Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10023002-00302247-00000000

15.

Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10039007-00301112-00000000

16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10044001-00302261-00000000

17.

Tolna Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10046003-00302436-00000000

18.

Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10047004-00301507-00000000

19.

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10048005-00301569-00000000

20.

Zala Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10049006-00303004-00000000

21.

Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala

10023002-00301208-00000000

22.

HM Zrínyi Nonprofit Kft.

10023002-00286040-00000017

2. melléklet a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

10032000-01474527-00000000

2.

Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10024003-00300960-00000000

3.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10025004-00299657-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10026005-00321127-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10027006-00302814-00000000

6.

Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10028007-00302515-00000000

7.

Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10029008-00302649-00000000

8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10033001-00301617-00000000

9.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10034002-00301813-00000000

10.

Heves Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10035003-00302089-00000000

11.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10045002-00301820-00000000

12.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10036004-00301428-00000000

13.

Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10037005-00302106-00000000

14.

Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10023002-00302247-00000000

15.

Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10039007-00301112-00000000

16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10044001-00302261-00000000

17.

Tolna Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10046003-00302436-00000000

18.

Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10047004-00301507-00000000

19.

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10048005-00301569-00000000

20.

Zala Megyei Kormányhivatal Földhivatala

10049006-00303004-00000000

21.

Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala

10023002-00301208-00000000

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. augusztus 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére