• Tartalom

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet

a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról1

2023.09.01.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés g) és v) pontjában, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (2) bekezdésében és 85. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

I. Fejezet2

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – fenntartótól függetlenül kiterjed a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 7. § (1) bekezdésében meghatározott köznevelési intézményekben közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban foglalkoztatottakra, azok munkáltatójára, valamint a minősítő vizsga és a minősítési eljárás megszervezésében és lefolytatásában részt vevőkre függetlenül attól, hogy a köznevelési intézmény önálló intézményként vagy másik intézmény szervezetéhez tartozva, szervezetileg összevonva működik.

(2)3 A IV. fejezet hatálya – a 12. és a 14. alcím, valamint a 32. § (5)–(6) bekezdése és a 32/A. § kivételével – csak a közalkalmazottakra terjed ki. A IV/A. fejezet hatálya az óraadókra is kiterjed.

(2a)4 A 3–4/A. alcímben foglalt rendelkezéseket – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – alkalmazni kell

a) a szakképző intézmény pedagógus szakképzettséggel rendelkező oktatójára,

b) az egyházi szolgálati jogviszony alapján köznevelési intézményben, szakképző intézményben, többcélú köznevelési intézményben, többcélú szakképző intézményben nevelő-oktató tevékenységet ellátó, pedagógus szakképzettséggel és oktatási azonosító számmal rendelkező személyre és felsőoktatási intézményben pedagógus szakképzettséggel rendelkező, tanári munkakört ellátó személyre, valamint

c) a felsőoktatási intézmény pedagógus szakképzettséggel rendelkező, tanári munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottjára és munkavállalójára,

d)5 az Nkt. 35/B. § (3) bekezdésében meghatározott, hit- és erkölcstanoktatásban közreműködő, illetve hittant oktató személyre,

ha az érintett a pedagógus előmeneteli rendszerben önkéntes elhatározásából vesz részt.

(3) E rendeletben foglaltakat kell alkalmazni a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola pedagógus-munkakörben foglalkoztatott dolgozóira is.

(4)6 A II. Fejezet hatálya – a 16. § (1)–(10) bekezdése, a 17. §, a 18. § és a 19. § kivételével – fenntartótól függetlenül kiterjed a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) hatálya alá tartozó intézményben pedagógus-munkakörben, továbbá az felsőfokú végzettséggel kisgyermeknevelő munkakörben foglalkoztatottakra is.

(5) Az Európai Iskolák Statútumáról szóló, Luxemburgban, 1994. június 21-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 322/2004. (XII. 6.) Korm. rendelet alapján az Európai Iskolában pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkavállalókra a külföldi munkavégzésük időtartama alatt e rendelet besorolási szabályait nem kell alkalmazni.

1/A. Értelmező rendelkezések

1/A. § E rendelet alkalmazásában:

1. foglalkoztatási jogviszony: a munkaviszony és a közalkalmazotti jogviszony,

1a.7 Kutatótanár pályázat: a Kutatótanár fokozat megszerzéséhez benyújtott dokumentumgyűjtemény, amelyben a pedagógus bemutatja szakmai életútját és szakmai tevékenységének eredményeit, és ismerteti jövőbeli, a fokozat megszerzését vagy megújítását követő időszakra vonatkozó programját (Kutatóprogram),

1b.8 Mesterpedagógus pályázat: a Mesterpedagógus fokozat megszerzéséhez benyújtott dokumentumgyűjtemény, amelyben a pedagógus bemutatja szakmai életútját és szakmai tevékenységének eredményeit, és ismerteti jövőbeli, a fokozat megszerzését vagy megújítását követő időszakra vonatkozó programját (Mesterprogram),

2. munkaviszony jellegű jogviszony: a munkaviszony, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 87/A. § (1) bekezdésében felsorolt jogviszonyok,

3. munkaviszony jellegű jogviszony szünetelése: a jogviszonynak az az időtartama, amely alatt a felek jogviszonyból eredő kötelezettségeik teljesítését jogszabályi előírás vagy megállapodásuk alapján kölcsönösen szüneteltetik,

4. portfólió: olyan dokumentumgyűjtemény, amely alapján végigkísérhető a pedagógus szakmai útja, szakmai tevékenysége, ezzel összefüggésben felmerülő nehézségei, sikerei, a pedagóguskompetenciák fejlődése, egyrészt a tények tükrében, másrészt az önértékelés alapján.

II. Fejezet

A PEDAGÓGUSOK ELŐMENETELI ÉS ILLETMÉNYRENDSZERE

1/B. 9 A köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak fokozatokba történő besorolásához szükséges követelmények

2. § (1)10 A köznevelési intézményben a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakör betöltéséhez előírt végzettséggel és szakképzettséggel vagy szakképesítéssel, valamint két évnél, osztatlan tanárképzésben végzett pedagógus esetében egy évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógust, továbbá a (3) és (4) bekezdés, valamint a 13. § (3) bekezdése szerinti esetben a pedagógust Gyakornok fokozatba kell besorolni, kivéve abban az esetben, ha korábban már ennél magasabb fokozatba való besorolásra jogosultságot szerzett. A gyakornok számára a foglalkoztatási jogviszony létesítésekor, vagy a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá történő átkerülés esedékességének időpontjában a kinevezésben, munkaszerződésben két, osztatlan tanárképzésben végzett pedagógus esetében egy év gyakornoki idő kikötése kötelező.

(2)11 Az egy vagy két év gyakornoki időbe a foglalkoztatási jogviszony létesítése előtt megszerzett szakmai gyakorlat idejét be kell számítani azzal, hogy gyakornoki időként az egy vagy két évből hátra levő időt kell – a (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – a kinevezésben, a munkaszerződésben rögzíteni. Ha az ilyen módon számított gyakornoki idő lejárta és a minősítő vizsga között kevesebb, mint egy hónap lenne hátra, a gyakornoki időt egy hónappal vagy a pedagógus kérésének megfelelő mértékben, de legfeljebb hat hónappal meg kell hosszabbítani.

(3)12 Ha a foglalkoztatási jogviszony létesítésekor a pedagógus rendelkezik a 6. § (1) és (2) bekezdése szerinti egy vagy két év szakmai gyakorlattal, de nem rendelkezik a 6. § (3) bekezdése szerinti hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal, számára – kivéve, ha sikeres minősítő vizsgát tett – hat hónap gyakornoki időt kell kikötni.

(4)13 Ha a korábbi foglalkoztatási jogviszonyának vagy egyházi szolgálati jogviszonyának fennállása alatt sikertelen minősítő vizsgát tett pedagógus létesít újabb foglalkoztatási jogviszonyt, számára két év gyakornoki időt kell kikötni.

(5) Ha a pedagógus határozott időre szóló foglalkoztatási jogviszonyának időtartama rövidebb, mint a gyakornok számára megállapítandó gyakornoki idő, akkor a gyakornoki időt a határozott idő lejártáig kell kikötni.

(6) A gyakornok

a) az (1)–(5) bekezdés szerint megállapított gyakornoki idő lejártának hónapjában, vagy

b)14 ha a gyakornoki idő május 1. és augusztus 31. között jár le, május hónapban

tesz minősítő vizsgát.

(7) A (6) bekezdés b) pontjában foglalt esetben a gyakornoki idő a minősítő vizsga sikeres letételének időpontjáig tart.

(8)15 Ha a gyakornok minősítő vizsgája sikeres volt, őt a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni. Ennek során az osztatlan pedagógusképzésben végzett pedagógust akkor is a Pedagógus I. fokozat 2. fizetési kategóriájába kell sorolni, ha nem rendelkezik két év, a fizetési kategória megállapításánál beszámítandó idővel.

(9)16 A gyakornoki idő a kétéves gyakornoki idő lejártát követő nappal kezdődően két évvel meghosszabbodik, ha a pedagógus minősítő vizsgája sikertelenül zárult. A meghosszabbított gyakornoki időre az (1)–(8) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A gyakornoki idő egyéb esetben nem hosszabbítható meg.

(10) Ha a (9) bekezdés szerint megismételt minősítő vizsga is sikertelenül zárult és a pedagógus pedagógus-munkakörre újabb foglalkoztatási jogviszonyt létesít, az (1)–(9) bekezdésben, valamint az Nkt. 64. § (8) bekezdésében foglaltakat ismételten alkalmazni kell.

(11) A munkáltató a foglalkoztatási jogviszony létesítésekor köteles írásban tájékoztatni a gyakornokot a minősítő vizsga esedékességének időpontjáról. Ha a minősítő vizsga időpontja – különösen a foglalkoztatási jogviszony szünetelése miatt – módosul, erről a gyakornokot írásban tájékoztatni kell.

3. § (1)17 Ha a Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógus nyolc év, az osztatlan tanárképzésben végzett pedagógus hét év szakmai gyakorlattal rendelkezik, saját kezdeményezésére minősítési eljárásban vehet részt. A szakmai gyakorlat idejébe nem számít be a sikertelen minősítő vizsgát követő gyakornoki idő időtartama. Ha a pedagógus a Pedagógus I. fokozatba történő besorolástól számítva kilenc év szakmai gyakorlatot szerzett, a minősítési eljárást le kell folytatni. A minősítési eljárásban való kötelező részvétel teljesítésének időpontját a munkáltató írja elő a Pedagógus I. fokozatba lépést követően a kinevezés, munkaszerződés módosításában.

(2)18

(3)19 A minősítési eljárás megismételhető, ha a minősítési eljárás sikertelen volt. A minősítési eljárás megismétlésére legkorábban – a sikertelen minősítési eljárás befejezésétől számított – két év szakmai gyakorlat megszerzésének évében kerülhet sor. A megismételt minősítési eljárás lefolytatására legkésőbb a Pedagógus I. fokozat megszerzésétől számított tizenegy év szakmai gyakorlat megszerzéséig kerülhet sor.

(4) Ha a megismételt minősítési eljárást nem teljesítő pedagógus pedagógus-munkakörre újabb foglalkoztatási jogviszonyt létesít, a foglalkoztatási jogviszony létesítésétől számított két év elteltével újabb minősítési eljárásban kell részt vennie. Az újabb minősítési eljárás során – a minősítés eredményétől függően – az Nkt. 64. § (8) bekezdését kell alkalmazni.

(5)20 A sikeres minősítési eljárás alapján a pedagógust Pedagógus II. fokozatba be kell sorolni. Ennek során az osztatlan pedagógusképzésben végzett pedagógust akkor is a Pedagógus II. fokozat 4. fizetési kategóriájába kell sorolni, ha nem rendelkezik nyolc év, a fizetési kategória megállapításánál beszámítandó idővel.

3/A. §21

4. § (1) Az a Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus, aki rendelkezik

a) pedagógus-szakvizsgával és

b) a Pedagógus II. fokozatba történt besorolását követően hat év szakmai gyakorlattal

a Mesterpedagógus fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárásban vehet részt.

(1a)22 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, a Mesterpedagógus fokozat megszerzésére történő jelentkezésekor tett nyilatkozata szerint az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként részt venni, szaktanácsadói vagy pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatot ellátni szándékozó pedagógus esetében a minősítési eljárás eredményes befejezésének feltétele, hogy az ezzel kapcsolatos, a köznevelési szakértői tevékenység, valamint az érettségi vizsgaelnöki megbízás feltételeiről szóló 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben [a továbbiakban: 15/2015. (III. 13.) EMMI rendelet] meghatározottak szerinti pedagógus továbbképzésben vegyen részt és azt legkésőbb a pályázat feltöltési határidejének időpontjáig sikeresen befejezze.

(1b)23 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, a vezetői vagy magasabb vezetői feladatok ellátásához kapcsolódó Mesterprogramot megvalósítani szándékozó pedagógus esetében a minősítési eljárásra való jelentkezésnek és az eljárás eredményes befejezésének feltétele, hogy a pedagógus a jelentkezéskor és az eljárás teljes időtartama alatt rendelkezzen vezetői vagy magasabb vezetői megbízással, vagy – munkaviszonyban foglalkoztatott pedagógus esetén – ennek megfelelő vezetői munkakörrel.

(2)24 A sikertelenül zárult minősítési eljárás megismétlésére legkorábban a sikertelen minősítési eljárás befejezésétől számított két év szakmai gyakorlat megszerzésének évében kerülhet sor.

(3)25 Azt a Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógust, aki sikeresen vett részt a minősítési eljárásban és az adott tevékenységhez kapcsolódóan az (1a) vagy (1b) bekezdésben meghatározott egyéb feltételeket sikeresen teljesítette, Mesterpedagógus fokozatba kell besorolni.

(4)26 A (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően a Mesterpedagógus fokozatba való besorolás feltétele, hogy ha a pedagógus szándéka

a) az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként való részvételre irányul, akkor a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendelet szerinti országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterületen,

b) a szaktanácsadói feladatok ellátására irányul, akkor a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről szóló 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet szerinti szaktanácsadói névjegyzéken

szerepeljen.

5. § (1)27 Az a Pedagógus II. vagy az a Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus, aki a munkaköre ellátásához szükséges végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó szakterületen szerzett tudományos fokozattal, vagy 1984. szeptember 1-je után szerzett egyetemi tudományos fokozattal (dr. univ.), továbbá tizennégy év szakmai gyakorlattal rendelkezik, és rendszeres szakmai publikációs tevékenységet folytat, Kutatótanár pályázat alapján minősítésben vehet részt. Ha a Kutatótanári pályázat elbírálása sikeres volt, a pedagógust Kutatótanár fokozatba kell besorolni.

(2)28 A Kutatótanár fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárás megismétlésére a 3. § (3) bekezdésének első és második mondatában foglaltak szerint kerülhet sor.

(3) Kutatótanár fokozatba

a) az összes köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben,valamint

b) az összes Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben pedagógus-munkakörben

foglalkoztatottak legfeljebb egy-egy százaléka sorolható be.

5/A. §29 (1) Az 1. § (2a) bekezdésében meghatározott személyek a 2–5. §-ban meghatározott feltételeknek történő megfelelésük esetén, önkéntes kezdeményezésük alapján címzetes Pedagógus I., címzetes Pedagógus II., címzetes Mesterpedagógus és címzetes Kutatótanár fokozatot (a továbbiakban együtt: címzetes fokozat) szerezhetnek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti címzetes fokozatra nem kell alkalmazni az Nkt. 64. §-ában és 65. §-ában meghatározott besorolásra és illetményre, továbbá az 5. alcímben meghatározott átsorolásra vonatkozó rendelkezéseket.

(3) Ha a címzetes fokozatot megszerzett személy köznevelési intézményben pedagógus munkakörre munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt létesít, besorolásakor a megszerzett

a) címzetes Pedagógus I., illetve címzetes Pedagógus II. fokozatot Pedagógus I., illetve Pedagógus II. fokozatnak kell tekinteni,

b) címzetes Mesterpedagógus és címzetes Kutatótanár címzetes fokozatot – a mester- vagy kutatóprogram lejártáig – Mesterpedagógus, illetve Kutatótanár fokozatnak kell tekinteni, ha a címzetes fokozat megszerzéséhez benyújtott és megvédett pályázatban szereplő tevékenységet a pedagógus az új jogviszonyában is folytatni tudja.

5/B. §30 (1) Az 5/A. § szerinti minősítés keretében

a) az 1. § (2a) bekezdésében meghatározott személyek a címzetes fokozat megszerzésére irányuló minősítő vizsgán, minősítési eljárásban, pályázati eljárásban a 10/A. § (2) bekezdésében meghatározott határidőig történő jelentkezésük alapján vehetnek részt,

b) a jelentkezés benyújtható

ba) az intézményvezető közreműködésével az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: OH) által működtetett informatikai támogató rendszeren (a továbbiakban: informatikai rendszer) keresztül vagy

bb) az informatikai rendszerhez nem kapcsolódó intézmény által foglalkoztatottak esetén közvetlenül az OH-nál,

c) címzetes Mesterpedagógus fokozatra a 17/A. § (8) bekezdése szerinti tevékenységgel kapcsolatos mesterprogram megvalósítására adható be jelentkezés.

(2)31 Ha az 1. § (2a) bekezdésében meghatározott személy éves minősítési tervbe történő felvételekor a jelentkező megfelel

a) a Pedagógus I. fokozatra irányuló minősítő vizsgán való részvétel vonatkozásában, vagy

b) a Pedagógus II. fokozatra irányuló kötelező minősítési eljárásban való részvétel vonatkozásában

jogszabályban meghatározott feltételeknek és a köznevelésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott különös feltételeknek, akkor a minősítési tervbe fel kell venni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottak kivételével a minősítési tervbe történő felvétel során a 10/C. § (3) bekezdése alapján kell eljárni, azzal, hogy a Pedagógus II. fokozatra jelentkezők közül előnyben kell részesíteni azt, aki esetében a minősítés eredménye az illetményére kiható hatással bír.

2. 32 A szakmai gyakorlat

6. § (1)33 A magasabb fokozatba történő előrelépéshez és a gyakornoki idő teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlatnak kell elfogadni

a)34 a pedagógus-munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban vagy pedagógus munkakörbe tartozó feladatok ellátásával egyházi szolgálati jogviszonyban,

b) a pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban,

c)35 a legalább heti 10 tanóra, foglalkozás megtartásával járó óraadói megbízásra szóló megbízási szerződés keretében,

d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban,

e)36 az állami fenntartású iskola által a tanév végén kiadott igazolás alapján az 1–8. évfolyamon bevett egyház, vagy belső egyházi jogi személye által szervezett hit- és erkölcstan tantárgy tanítása céljából legalább heti tíz óra megtartására létrejött foglalkoztatási jogviszony idejét, vagy – ha a tantárgy tanítását egyházi szolgálati viszonyban álló egyházi személy legalább heti tíz órában látja el – a tantárgy tanításával,

f) a pedagógus-képzést folytató felsőoktatási intézményben végzett oktatói tevékenységgel,

g)37 az állami szolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony vagy közszolgálati jogviszony keretében a köznevelés vagy a szakképzés országos irányításával összefüggő munkakörben, vagy

h) a kizárólag nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazottak esetében a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben

i)38 a honvédelemért, valamint a rendvédelemért felelős miniszter által fenntartott nevelési-oktatási intézményben szolgálati viszony keretében pedagógus munkakörben

j)39 a szakképző intézményben oktatói munkakörben

eltöltött jogszerű foglalkoztatás idejét.

(1a)40 Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásakor foglalkoztatási időnek kell tekinteni azt az időt is, amely alatt a pedagógus munkakör betöltése olyan, az adott pedagógus-munkakör betöltésre jogosító külföldön szerzett szakképesítés vagy szakképzettség alapján történt, amelynek külön törvény szerinti elismerése a minősítő vizsgán vagy a kötelező minősítési eljárásban való részvétel vagy a nem kötelező minősítési eljárásra vagy pályázati eljárásra történő jelentkezés rögzítésének időpontjában már megtörtént.

(2)41 A Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben az (1) bekezdésben foglaltakon kívül szakmai gyakorlatnak kell tekinteni az alábbi foglalkoztatási jogviszonyok keretében:

a) a család-, gyermek- és ifjúságvédelem területén egyetemi, főiskolai végzettséghez kötött szakmai munkakörben, vezető beosztásban,

b) a szociális-képzést folytató felsőoktatási intézményben folytatott oktatói, terepkoordinátori tevékenységgel összefüggő munkakörben, vagy

c)42 a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter igazolása alapján közszolgálati, kormányzati szolgálati jogviszony keretében a gyermek- és ifjúságvédelem országos irányításával összefüggő munkakörben

d)43 a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter igazolása alapján kormányzati szolgálati jogviszony keretében a gyermekek napközbeni ellátása vagy az örökbefogadás országos irányításával összefüggő munkakörben

eltöltött jogszerű foglalkoztatás idejét is.

(2a)44 A bölcsődében, mini bölcsődében fennálló foglalkoztatási jogviszonya alatt pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges alap- vagy mesterfokozatot szerző, korábban középfokú végzettsége alapján besorolt személyt, ha a (2) bekezdés szerinti munkakörben

a) legalább két év szakmai gyakorlatot szerzett, Pedagógus I. fokozatba,

b) két évnél kevesebb szakmai gyakorlat esetén Gyakornok fokozatba

kell sorolni.

(3)45 Ha a pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik az (1) és (2) bekezdés szerint számított egy vagy két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben, vagy részben az (1) és (2) bekezdésben foglalt jogviszonyban, részben más munkakörben szerzett, legalább hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal rendelkezik, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól, és a Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra. Ennek során a pedagógust akkor is a Pedagógus I. fokozat 2. fizetési kategóriájába kell sorolni, ha nem rendelkezik két év, a fizetési kategória megállapításához beszámítandó idővel.

(3a)46 A (3) bekezdésben foglalt rendelkezés a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakört betöltőkre nem alkalmazható.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható abban az esetben, ha a gyakornok legalább egy alkalommal sikertelen minősítő vizsgát tett.

(4a)47 Azt a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személyt, aki az (1) bekezdés a)–g) és i) pontjában felsorolt jogviszonyokban rendelkezik két év szakmai gyakorlattal, Pedagógus I. fokozatba kell sorolni.

(5) Ha a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy korábbi munkáltatója a besoroláskor szakmai gyakorlatként vette figyelembe a (2) bekezdésben szereplő időt, és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy ezt követően nem a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben létesít foglalkoztatási jogviszonyt, a korábban figyelembe vett szakmai gyakorlat időtartama emiatt utóbb nem csökkenthető.

6/A. § (1) A 6. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt jogviszonyokban szerzett szakmai gyakorlat időtartamát össze kell számítani. Az összeszámításkor egy évnek 365 napos időtartam felel meg.

(2) A szakmai gyakorlat megállapításakor az azonos időtartamra figyelembe vehető több, egyidejűleg fennálló jogviszony közül csak egy jogviszony számítható be.

(3) A szakmai gyakorlat időtartamába nem számít be

a) a munkaviszony jellegű jogviszony szünetelésének harminc napot meghaladó időtartama, továbbá

b)48 a pedagógus-munkakörben eltöltött idő, ha a pedagógus munkaideje nem érte el a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerinti általános teljes napi munkaidő alapulvételével számított heti munkaidő huszonöt százalékát.

(4)49 A (2) bekezdésben, valamint a (3) bekezdés b) pontjában meghatározottaktól eltérően, ha a pedagógus egyidejűleg több részmunkaidős foglalkoztatási jogviszonyban állt, és ezekben a szerződésben vagy kinevezésben foglalt heti munkaidő az Mt. szerinti általános teljes napi munkaidő alapulvételével számított heti munkaidő huszonöt százalékát elérte, ezt az időszakot el kell ismerni szakmai gyakorlatként. Ez a szabály megfelelően alkalmazandó abban az esetben is, ha a pedagógus egyidejűleg több óraadói megbízási szerződés alapján végzett munkát úgy, hogy ezek alapján összesen legalább heti tíz órát, foglalkozást tartott. A részmunkaidős és az óraadói foglalkoztatási jogviszonyban eltöltött heti munkaidő időtartama összeszámítható, és ha így eléri a legalább heti 10 órát, ezt az időszakot el kell ismerni szakmai gyakorlatként.

3. 50 A minősítő vizsga és a minősítési eljárás tartalma

7. § (1) A minősítő vizsga és a minősítési eljárás során a pedagóguskompetenciákhoz kapcsolódó indikátorok alapján minősítő bizottság értékeli a pedagógus tevékenységét.

(2) A pedagóguskompetenciák:

a) szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás,

b) pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósításukhoz kapcsolódó önreflexiók,

c) a tanulás támogatása,

d) a tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség,

e)51 a tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre és a fenntarthatóság szempontjaira, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység,

f) a pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése,

g)52 a környezeti nevelésben mutatott jártasság, a fenntarthatóság értékrendjének hiteles képviselete és a környezettudatossághoz kapcsolódó attitűdök átadásának módja,

h)53 kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás, valamint

i)54 elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért.

(3)55 A pedagóguskompetenciák adott munkakörre vonatkozó értelmezését a pedagógiai szakszolgálati intézményben és a pedagógiai-szakmai szolgáltató intézményben pedagógus-munkakörben, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben, továbbá a Gyvt. hatálya alá tartozó intézménynél, továbbá a Pedagógus II. fokozat elérését célzó minősítési eljárásban részt vevő, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő foglalkoztatottakra a miniszter hagyja jóvá és az OH közzéteszi a honlapján. Ezen munkakörök esetében a pedagóguskompetenciák értékelésekor a (2) bekezdésben felsorolt kompetenciák közül csak a munkakör ellátásával összefüggésben értelmezhetőket kell figyelembe venni.

8. § (1) A minősítő vizsga és a Pedagógus II. fokozat megszerzéséhez szükséges minősítési eljárás részei:

a) a portfólió feltöltése,

b) a portfólió előzetes vizsgálata,

c) ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása – ide nem értve az óvodapszichológus, iskolapszichológus, pszichológus közvetlen pszichológiai foglalkozását – a foglalkozás, vagy az óra látogatása,

d)56 az információk értékelése, felkészülés a portfólióvédés lebonyolítására, ennek során a feltöltött portfólió alapján megfogalmazott kérdéseknek a portfólióvédés előtt legalább öt nappal a pedagógus részére történő eljuttatása, valamint

e) a portfólióvédés.

(1a)57 A Gyakornok fokozatba besorolt, pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott a nevelési, vagy tanítási félévenként legalább öt, a pedagógus szakképzettségének, szakképesítésének megfelelő tanórát, vagy foglalkozást köteles látogatni (a továbbiakban: hospitálás), amelyről a szakmai megállapításait is magában foglaló hospitálási naplót vezet.

(1b)58 A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak esetében a minősítő vizsga – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – magában foglalja

a) az intézményvezető által a helyi értékelési szabályzatban a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörhöz igazodóan meghatározott, a munkakör ellátásának célkitűzéseit, tervezését magában foglaló helyi minősítési, vagy gyakornoki követelmények teljesítését, valamint

b) a hospitálási napló bemutatását és elemzését.

(1c)59 Országosan terjedő járvány vagy más, az ország egész területét érintő rendkívüli esemény esetén a miniszter – az OH honlapján közzétett – döntése alapján a Pedagógus I. fokozat megszerzésére irányuló minősítő vizsga és a Pedagógus II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárás esetében a minősítő vizsga és a minősítési eljárás részei:

a) a portfólió feltöltése,

b) a portfólió előzetes vizsgálata,

c) ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása – ide nem értve az óvodapszichológus, iskolapszichológus, pszichológus közvetlen pszichológiai foglalkozását –, a megvalósított két foglalkozás vagy tanóra terve, tematikus terve, a foglalkozás- vagy tanórareflexió, a kapcsolódó csoportprofilok elektronikus úton történő megküldése a minősítés kijelölt időpontja előtt legalább tíz nappal a minősítő bizottság elnöke számára,

d) az információk értékelése, a feltöltött portfólió és a c) pont alapján megfogalmazott kérdéseknek a minősítés kijelölt időpontja előtt legalább öt nappal a pedagógus részére történő eljuttatása,

e) foglalkozások, órák megbeszélése online kapcsolattartás (a továbbiakban: online kapcsolat) útján,

f) a portfólióvédés online kapcsolatban, amely során a pedagógus bemutatja pedagógiai munkásságát, önértékelését, reflektál a minősítő bizottság előzetesen feltett kérdéseire, szakmai beszélgetést folytat, valamint

g) a végleges értékelés elkészítése.

(2) A Mesterpedagógus fokozat eléréséhez szükséges minősítési eljárás részei:

a) a felkészülési terv elkészítése,

b) a Mesterpedagógusi pályázat elkészítése,

c) a Mesterpedagógusi pályázat bemutatása és védése.

(3) A Kutatótanár fokozat eléréséhez szükséges minősítési eljárás részei:

a) a Kutatótanári pályázat elkészítése, valamint

b)60 a Kutatótanári pályázat benyújtása és bírálata.

(4)61 A Mesterpedagógus fokozat eléréséhez szükséges minősítési eljárás része a pályázati információk értékelése, felkészülés a bemutató portfólióvédés lebonyolítására, ennek során – a minősítő bizottság által – a feltöltött bemutató portfólió alapján megfogalmazott kérdéseknek a portfólióvédés előtt legalább öt nappal a pedagógus részére történő eljuttatása.

(5)62 A Mesterpedagógusnak – kivéve az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként részt vevő, szaktanácsadói vagy pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatot ellátó pedagógust – és a Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógusnak a Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatba sorolásától számított ötödik naptári évben – az adott fokozatba sorolás megtartása érdekében – a Mesterpedagógus, illetve Kutatótanár pályázatát meg kell újítania. A megújítás keretében a pedagógusnak a pályázata megvalósulását kell értékelnie, továbbá az előző Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatba sorolás megszűnését követő időszakra szóló öt év Mester- vagy Kutatóprogramját bemutatnia.

(6) Ha a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógus a pályázatát nem újítja meg, őt vissza kell sorolni a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatba történt besorolását megelőzően elért legmagasabb fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni.

(7)63 Országosan terjedő járvány vagy más, az ország egész területét érintő rendkívüli esemény esetén a miniszter – az OH honlapján közzétett – döntése alapján a Mesterpedagógus minősítési eljárás esetében a Mesterpedagógus pályázat bemutatása és védése online kapcsolatban is történhet.

9. §64 (1) A pedagógusértékelési eszközök – így különösen a minősítő vizsga és a minősítési eljárás során használt értékelőlapok, megfigyelési, értékelési szempontok, feldolgozási segédletek, a portfólió, a Mesterpedagógus és Kutatótanár pályázat részletes követelményei – egységesek és nyilvánosak. A pedagógusértékelési eszközöket – a Gyvt. hatálya alá tartozó intézménynél foglalkoztatott pedagógusok munkaköri feladatainak sajátosságaira is figyelemmel – az OH dolgozza ki, a miniszter hagyja jóvá.

(2)65 A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra irányadó helyi értékelési szabályzat tartalmazza legalább

a) a minősítés alapjául szolgáló, a munkáltató szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszert,

b) a minősítés szempontjait és a teljesítmény mérésének módját,

c) a minősítési követelmények teljesítésével és a teljesítmény mérésével összefüggő eljárási rendet.

(3) A helyi értékelési szabályzatot a (2) bekezdésben meghatározott tartalommal az 5. melléklet szerinti mintaszabályzat alapján köteles elkészíteni az intézmény, mely helyi értékelési szabályzat kiegészíthető a köznevelési intézményben betöltött nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben ellátandó feladatok és az azokhoz kapcsolódó értékelési szempontok részletes leírásával.

(4) A helyi értékelési szabályzat kiadása előtt az intézmény vezetője kikéri az alkalmazotti közösség véleményét. A szabályzatot az intézmény honlapján közzé kell tenni.

9/A. § (1) Az óra, a foglalkozás látogatása a minősítő vizsga és a Pedagógus II. fokozat elérésére irányuló minősítési eljárás esetén kettő, a pedagógus által tartott foglalkozás, tanóra látogatását, megbeszélését, elemzését, értékelését, a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott pedagógus esetén munkaköri feladatai ellátásának értékelését foglalja magában, amelyet a minősítő bizottság kijelölt tagja végez.

(2) A gyakornok minősítő vizsgája esetében az óra, foglalkozás látogatásán és megbeszélésén a mentor is részt vehet.

(3)66 A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben, Gyakornok besorolásban foglalkoztatottak esetén, ha a hospitálás feltételei a munkáltatónál nem biztosíthatóak, a hospitálást biztosító nevelési-oktatási intézményt – az intézményvezető kezdeményezésére – az OH jelöli ki a munkáltatóval azonos településen lévő, vagy ahhoz legközelebb – az OH helyi pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat biztosító szervezeti egységei működési területén – található, a hospitálás lebonyolításának feltételeivel rendelkező intézmények közül.

9/B. § (1) A Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozat megszerzésére irányuló minősítő vizsga vagy minősítési eljárás keretében feltöltött portfólió tartalmazza:

a) a szakmai önéletrajzot,

b) a pedagógus portfóliója tartalmának eredetiségéről szóló nyilatkozatát,

c) intézményvezető esetében a foglalkoztatási jogviszony fennállásáról szóló munkáltatói igazolást,

d) a nevelő-oktató munka alapdokumentumait,

e) a nevelő-oktató munka szabadon választott dokumentumait,

f) a pedagógust foglalkoztató intézmény intézményi környezetének rövid bemutatását, valamint

g) a szakmai életút értékelését.

(2) A (1) bekezdésben meghatározott portfólió a pedagógus választásától függően tartalmazhatja:

a) az (1) bekezdés d) pontján kívüli pedagógiai szakmai és egyéb tevékenységek bemutatását, dokumentumait, valamint

b) az önálló alkotói, művészeti tevékenységek bemutatását, dokumentumait.

(3) A portfólióvédés alkalmával a pedagógus a portfólióban szereplő dokumentumok alapján bemutatja pedagógiai munkásságát, önértékelését, valamint reflektál a minősítő bizottság 8. § (1) bekezdés d) pontja szerint feltett kérdéseire.

(4) A Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárás keretében feltöltött pályázat tartalmazza:

a) a szakmai önéletrajzot,

b) a pedagógus pályázata és a bemutató portfóliója tekintetében, azok eredetiségéről szóló nyilatkozatot,

c) intézményvezető esetében a foglalkoztatási jogviszony fennállásáról szóló munkáltatói igazolást,

d) a szakmai életút bemutatását és elemzését,

e) a bemutató portfóliót,

f)67 a Mesterprogramot – kivéve az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként részt vevő, szaktanácsadói vagy pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatot ellátó pedagógust –, vagy Kutatóprogramot, valamint

g)68 az együttműködési megállapodást.

(4a)69 Az együttműködési megállapodás a – 8. § (5) bekezdése szerint a pályázat megújítására vonatkozó kötelezettséggel érintett – Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatra irányuló minősítési eljárásban részt vevő pedagógus és az őt foglalkoztató köznevelési vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény, továbbá – a felek szándékától függően – harmadik személy (a továbbiakban: külső szakmai partner) között a pályázat megújításáig terjedő időre szólóan létrejött megállapodás, amelyben rögzíteni kell:

a) a Mester- vagy Kutatóprogram céljait, megvalósításának elemeit, a pedagógus ezzel kapcsolatos kötelezettségvállalását,

b) a köznevelési vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó intézménynek és – a felek szándékától függően – a külső szakmai partnernek a fokozat megszerzésére való felkészülésnek, valamint a Mester- vagy Kutatóprogram végrehajtásának támogatását szolgáló kötelezettségeit, továbbá

c) a megállapodás időbeli hatályát.

(5)70 A Mesterpedagógus pályázat bemutatása és védése alkalmával a pedagógus a pályázatban szereplő dokumentumok alapján bemutatja a szakmai életútját, annak elemzését, bemutató portfólióját, Mesterprogramját, valamint reflektál a minősítő bizottság 8. § (4) bekezdésében foglaltak szerint feltett kérdéseire.

(6)71 A (3) bekezdés szerinti portfólióvédés részletes szabályait, a (4) bekezdés szerinti pályázat tartalmára vonatkozó részletes szabályokat, a 8. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt felkészülési terv részletes szabályait, valamint a 9. § (1) bekezdése szerinti pedagógusértékelési eszközöket a miniszter által elfogadott Útmutató tartalmazza, amelyet az OH a honlapján közzétesz. A minősítő vizsga vagy minősítési eljárás során a portfólió vagy pályázat feltöltését lehetővé tévő informatikai hozzáférés megnyíltakor hatályos Útmutató szerint kell eljárni.

4. 72 A minősítő vizsgára és a minősítési eljárásra történő jelentkezés, a minősítő vizsga és a minősítési eljárás lebonyolítása, a minősítő bizottságok munkájának szervezése, a minősítés díja

10. § (1)73 A miniszter a következő naptári évre (a továbbiakban: minősítési év) vonatkozóan minden év február utolsó napjáig az OH honlapján közzéteszi

a) a lebonyolítandó minősítő vizsgák és a minősítési eljárások számát (a továbbiakban: minősítési keretszám),

b) a minősítő vizsgák és a minősítési eljárások szervezésének központi szabályait, valamint

c) a minősítési tervbe történő felvétel különös feltételeit.

(2) A minősítési keretszámot

a)74 az informatikai rendszerben rögzített kötelező minősítő vizsgák és eljárások száma,

b) a Kutatótanár fokozat esetén az 5. § (3) bekezdésében meghatározottak alapján meghatározott létszám,

c) a minősítő vizsgák és a minősítési eljárások lebonyolításához rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek, valamint

d) a központi költségvetési keret biztosította lehetőségek

figyelembevételével kell meghatározni.

(3)75 A keretszám nem lehet kevesebb, mint a minősítési évben

a) a 2. § (6) bekezdésében és a 3. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel lebonyolítandó kötelező minősítő vizsgák és minősítési eljárások, valamint

b) megújítandó Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozatok

száma.

10/A. § (1) Az intézményvezető a minősítő vizsga és a kötelező minősítési eljárás esedékességét hivatalból rögzíti az informatikai rendszerben.

(2)76 A nem kötelező minősítési eljárás lefolytatását a pedagógus a jelentkezési lapon a minősítés évét megelőző év március 31-ig kezdeményezi az intézményvezetőnél. Ha a foglalkoztatási jogviszony a határidő lejártakor több mint 30 napja szünetel, a nem kötelező minősítési eljárás nem kezdeményezhető.

(2a)77 Ha a pedagógus foglalkoztatási jogviszonya a minősítési eljárás befejezését megelőzően – az áthelyezéssel történő megszűnés esetét kivéve – megszűnik és ezt követő hat hónap eltelte után új pedagógus-munkakörre szóló foglalkoztatási jogviszonyt létesít, a nem kötelező minősítési eljárásban való részvételét a várakozási idő leteltét követően kezdeményezheti. A várakozási idő a korábbi jogviszony megszűnése és az új jogviszony létesítése között eltelt idő, de legfeljebb két év. E rendelkezést nem kell alkalmazni abban az esetben, ha a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben az intézmény vezetőjének írásba foglalt kezdeményezése alapján a kinevezésben, vagy a munkaszerződésben szereplő munkakört nem pedagógus-munkakörre módosították, és a foglalkoztatási jogviszony megszűnését követően kerül sor újabb, pedagógus-munkakörre szóló foglalkoztatási jogviszony létesítésére.

(2b)78 Az intézményvezető a jelentkezést köteles az informatikai rendszerben rögzíteni.

(2c)79 A nem kötelező minősítési eljárásban a pedagógus a jelentkezését az OH-hoz intézett írásbeli nyilatkozatával a portfólióvédés vagy a pályázat védését megelőző napig vonhatja vissza.

(3)80 Az intézményvezető a rögzítést a minősítés évét megelőző év április 15-ig hajtja végre. Ettől eltérően, ha

a) minősítő vizsga és a kötelező minősítési eljárás esetén a foglalkoztatási jogviszony létesítése,

b) a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá történő átkerülés, vagy

c) a 12/C. § (3) bekezdés szerinti felfüggesztésre alapot adó körülmény megszűnése

a minősítés évét megelőző év április 15-ét követően következik be, a rögzítést ezen időpontban kell végrehajtani. A rögzítés megtörténtéről a pedagógus az OH-tól elektronikus úton visszajelzést kap.

(4)81 A minősítő vizsga vagy a minősítési eljárás kezdete

a) minősítő vizsga vagy kötelező minősítési eljárás esetén a rögzítés (3) bekezdés szerinti,

b) nem kötelező minősítési eljárás esetén a jelentkezési lap intézményvezető részére történő kézbesítésének

időpontja.

(5) Az informatikai rendszerben történő rögzítéskor meg kell jelölni azt a munkakört, amellyel összefüggésben a minősítő vizsga, a minősítési eljárás lefolytatására sor kerül, továbbá – tanár munkakörben foglalkoztatott gyakornok, illetve pedagógus esetén – az általa a jelentkezéskor legalább heti két órában tanított tantárgyak közül a minősítő vizsgára, illetve a minősítési eljárásra kiválasztott tantárgyat.

(6) Ha a minősítő vizsga vagy a minősítési eljárás lefolytatásának kötelezettsége megszűnt, vagy a minősítés évében nem kerülhet rá sor, az intézményvezető a rögzített adatot – a kinevezés, illetve a munkaszerződés megszűnését, módosítását, vagy a foglalkoztatási jogviszony szünetelésének kezdetét követő öt munkanapon belül – köteles módosíttatni vagy töröltetni az OH-nak megküldött kérelem útján.

(7)82 Az intézményvezető a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak 8. § (1b) bekezdése szerinti minősítő vizsgája eredményét vagy eredménytelenségét a vizsga időpontjától számított öt munkanapon belül rögzíti az informatikai rendszerben. A minősítő vizsgával összefüggő iratokat – közalkalmazott esetén a közalkalmazotti alapnyilvántartás részeként – a munkáltató köteles megőrizni.

(8)83

10/B. §84 (1)85 Az OH a rendelkezésére álló adatok alapján ellenőrzi, hogy a pedagógus megfelel-e a minősítő vizsga, illetve a minősítési eljárás lefolytatása feltételeinek, és a pedagógust az informatikai rendszer útján június 30-ig értesíti arról, ha a minősítő vizsga, illetve a minősítési eljárás lefolytatása feltételeinek nem felelt meg.

(1a)86 Az (1) bekezdésben szereplő tájékoztatásnak tartalmaznia kell az OH által megállapított tényállást és annak bizonyítékait, az alapul szolgáló jogszabályhelyeket, az (1b) bekezdésben foglalt jogorvoslati lehetőséget, benyújtásának helyét és határidejét.

(1b)87 A pedagógus az (1) bekezdés szerinti értesítésben foglaltak megváltoztatását annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a minisztertől kérheti. A miniszter a kérelmet a KIR rendszer adatai, valamint a pedagógus által a kérelméhez csatolt bizonyítékok alapján 30 napon belül bírálja el. A miniszter döntésének tartalmára az (1a) bekezdést kell megfelelően alkalmazni. A miniszter döntése ellen nincs helye további jogorvoslatnak.

(2) Ha az intézményvezető a minősítő vizsgát, a kötelező minősítési eljárást, vagy – a pedagógus határidőig megtett kezdeményezése ellenére – a nem kötelező minősítési eljárásra való jelentkezést nem vagy hibásan rögzítette az informatikai rendszerben, a pedagógus

a) a minősítési évet megelőző év május 10-ig,

b)88 a 10/A. § (3) bekezdés a)–c) pontjában foglalt esetekben a rögzítés elmaradásának tudomására jutásától számított tíz napon belül

kérheti a minisztertől a minősítési tervbe való felvételét.

(3) A kérelmet az OH-n keresztül kell benyújtani.

10/C. § (1) A miniszter – az OH javaslatát mérlegelve – a minősítési évet megelőző év június 20-áig dönt a következő évre vonatkozó minősítési tervről.

(2) A minősítési terv tartalmazza az adott évben a kötelező minősítő vizsgán és minősítési eljáráson részt vevő, valamint – a miniszter mérlegelési jogkörben hozott döntése alapján – a nem kötelező minősítési eljárásban részt vevő pedagógusok nevét, oktatási azonosító számát, és – tanár munkakörben foglalkoztatott pedagógus esetén – a választott tantárgyat.

(3)89 A nem kötelező minősítési eljárásban való részvételre jelentkezett pedagógusok minősítési tervbe való felvételénél a kötelezően minősítendő pedagógusok felvételét követően fennmaradó keretszámot a fővárosban és vármegyénként, továbbá munkakörönként arányosan, a jelentkezők szakmai gyakorlatának és a különös feltételeknek történő megfelelés figyelembevételével kell elosztani a jelentkezők között. Ha a köznevelési intézmény vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény fenntartója valamely vármegyében vagy a fővárosban az országos átlagos intézményi és pedagógus eloszlástól eltérően az országos átlagot meghaladó mértékben tart fenn köznevelési vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményt, e tényre az intézményében foglalkoztatott pedagógusok minősítési eljárásba történő bevonása során figyelemmel kell lenni.

(4) A miniszter a minősítési terv rá vonatkozó részéről a minősítési évet megelőző év június 30-ig az informatikai rendszer útján értesíti a pedagógust és az intézményvezetőjét.

(5) Az értesítést követően a minősítési évet megelőző év szeptember 30-ig – a foglalkoztatási jogviszonyuk megszűnésére vagy szünetelésére tekintettel – kiesett jelentkezők miatt felszabaduló minősítési keretszámot elsősorban a kötelező minősítésekre, illetve a (3) bekezdés szerinti szempontok mérlegelésével a nem kötelező minősítésekre kell elosztani. A minősítési terv ilyen irányú módosításáról legkésőbb október 15-ig kell az érintetteket az informatikai rendszer útján értesíteni.

10/D. § (1)90 A minősítő vizsgát és a minősítési eljárást – a 10/G. §-ban foglalt eseteket kivéve – legalább három főből álló minősítő bizottság folytatja le.

(2)91 A minősítő bizottság elnöke az OH által delegált, Mesterpedagógus fokozatba sorolt, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltak szerinti felkészítésben részt vett. A miniszterrel pedagógiai-szakmai szolgáltatás ellátására köznevelési szerződést kötött egyházi jogi személy által fenntartott köznevelési intézmény pedagógusának minősítése esetén a bizottság elnökeként csak az jelölhető ki, aki az egyház által fenntartott pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmény által jóváhagyott szakértői jegyzéken szerepel. Ettől eltérően, a Gyvt. hatálya alá tartozó, egyházi jogi személy által fenntartott intézmény pedagógusának minősítése esetén az egyetértés jogát az adott egyházi jogi személy miniszter által kijelölt egyházi módszertani intézménye gyakorolja, feltéve, hogy van ilyen kijelölt intézmény.

(3) A minősítő bizottság tagjai:

a) az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltak szerinti felkészítésben részt vett,

b) a pedagógust alkalmazó köznevelési intézmény vezetője vagy az általa megbízott vezetői, magasabb vezetői megbízással rendelkező vagy ilyen munkakörben foglalkoztatott alkalmazott,

c) az intézményvezető – ide értve a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény vezetőjét is – minősítési eljárása esetében a b) pontban foglalt tag helyett az OH által delegált, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltak szerinti felkészítésben vett részt és rendelkezik legalább ötéves vezetői vagy magasabb vezetői gyakorlattal,

d) a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott gyakornok vagy pedagógus esetében a b) pontban foglalt tag helyett az intézmény vezetője vagy az általa megbízott, a minősítő vizsgán vagy a minősítési eljárásban résztvevőnél magasabb fokozatba besorolt, azonos munkakörben foglalkoztatott alkalmazott,

e)92 intézményvezető minősítési eljárása esetében az a) pontban, valamint a c) pontban foglalt tagokon kívül a fenntartó kijelölheti képviselőjét, aki véleményezési joggal részt vehet az óra- vagy foglalkozáslátogatáson és a portfólióvédésen vagy a pályázat védésén, valamint

f)93 ha a Mesterpedagógus fokozatba történő besorolásra irányuló minősítési eljárás feltételeként külső szakmai partnerrel együttműködési megállapodás kötésére kerül sor, a külső szakmai partner képviselője, aki véleményezési joggal rendelkezik.

(4)94 Az intézményvezető vagy az általa megbízott pedagógus kivételével, a minősítő bizottság tagja, valamint a minősítő bizottság elnöke csak az értékelt pedagógussal azonos vagy magasabb fokozatba besorolt pedagógus lehet.

(5)95 A tanár munkakört betöltők minősítő vizsgája és Pedagógus II. besorolási fokozat elérésére irányuló minősítési eljárása esetén a minősítő bizottság egyik tagja végzettségének és szakképzettségének azonosnak kell lennie az értékelt tanárnak a minősítésre való jelentkezésében megjelölt tantárgya tanítására jogosító végzettségével és szakképzettségével. Szakképző iskolában foglalkoztatott pedagógus esetében, ha ez a feltétel nem teljesíthető, a minősítő bizottság egyik tagja olyan személy kell, hogy legyen, aki taníthatja az értékelt oktatónak a minősítésre való jelentkezésben megjelölt tantárgyát. Ilyen személy hiányában a szakképesítésért felelős miniszter által delegált, az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzéken szereplő személyt kell felkérni.

(6) A minősítő bizottságnak nem lehet elnöke vagy tagja

a) a pedagógusnak a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti hozzátartozója, vagy

b) olyan személy, akitől a minősítési eljárás elfogulatlan lefolytatása egyéb okból nem várható.

(7)96 A (3) bekezdés a) pontja alapján delegált bizottsági tag tekintetében – a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltaktól eltérően – nem eredményez összeférhetetlenséget, ha a köznevelési szakértő ugyanannak a vármegyei pedagógiai szakszolgálatnak más tagintézményével áll foglalkoztatási jogviszonyban, mint amely a minősítendő pedagógust is foglalkoztatja.

(8)97 Ha az összeférhetetlenség alkalmazása miatt nincs az intézményben a (3) bekezdés b) vagy d) pontja szerinti intézményi delegált tagként kijelölhető személy, helyette az OH által kijelölt, az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő köznevelési szakértő vesz részt a bizottságban, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglaltak szerinti felkészítésben vett részt és rendelkezik legalább ötéves vezetői vagy magasabb vezetői gyakorlattal. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni abban az esetben is, ha az OH elnöke az összeférhetetlenségi szabály megsértésével kapcsolatos panasznak helyt ad és a 12/D. § (3) bekezdése alapján új bizottságot jelöl ki.

(9)98 Ha az Országos szakértői névjegyzéken nem szerepel olyan kirendelhető szakértő, akinek a minősítő bizottságban való részvétele – a pedagógus minősítésének elbírálásához szükséges ismeretekre tekintettel – szükséges, a minősítési évben

a) bizottsági tagként – az OH-val kötött eseti megbízási szerződés alapján – eljárhat olyan Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba sorolt pedagógus is, aki legalább tizennégy év pedagógus munkakörben eltöltött szakmai gyakorlattal és pedagógus szakvizsgával rendelkezik, továbbá elvégezte az OH által szervezett pedagógusminősítésre és pedagógiai-szakmai ellenőrzésre vonatkozó felkészítő képzést, vagy

b) a minősítés megszervezése során a 11. §-ban meghatározott határidőktől el lehet térni.

10/E. § (1) A minősítő bizottság elnöke felel a minősítő vizsga, a minősítési eljárás szakszerű és törvényes lebonyolításáért, a minősítő bizottság törvényes működéséért.

(2) Az elnök feladatai különösen:

a) megvizsgálja, hogy nincs-e helye a minősítő vizsga, a minősítési eljárás megszüntetésének a 12/C. § (1) bekezdése alapján,

b)99 vezeti a portfólióvédést, a pályázat védését és a minősítő bizottság értekezleteit,

c) szervezi a minősítő bizottság feladatait,

d) a minősítő vizsga, a minősítési eljárás a pedagógus személyes részvételét igénylő első eseményének kijelölt időpontja előtt legalább tizenöt nappal felveszi a kapcsolatot a pedagógussal, a minősítő bizottság tagjaival, a pedagógust foglalkoztató intézmény vezetőjével, és egyezteti a minősítő vizsga, minősítési eljárás részletes menetét,

e) a bizottsági tagok értékelésének eredménye közötti jelentős eltérés esetén összehívja a bizottságot egyeztetés céljából, valamint

f) gondoskodik a minősítéssel kapcsolatos adatoknak az informatikai rendszerben történő rögzítéséről.

10/F. §100 A minősítő bizottság a panasz benyújtására nyitva álló – a 12/D. § (2) bekezdésében meghatározott – határidő végét követő munkanapon oszlik fel. Ha a pedagógus panasszal él, a minősítő bizottság a panasz alapján meghozott döntésnek megfelelő intézkedés megtételét követő munkanapon oszlik fel. A panaszeljárásban eljáró új bizottság a tanúsítvány kiadásának napját követő napon oszlik fel. A minősítő vizsga vagy a minősítési eljárás a minősítő vagy bíráló bizottság feloszlásával, vagy ha bizottság összehívására nem került sor, akkor a minősítés vagy pályázat sikertelenségéről szóló tanúsítvány OH általi kiadásával zárul.

10/G. §101 (1)102 A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy helyi értékelési szabályzat alapján lebonyolított minősítő vizsgáján az intézményvezető látja el a minősítési követelményeknek való megfelelés megállapításával kapcsolatos feladatokat. Az intézményvezető a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy minősítési követelményeknek való megfeleléséről szóló véleményét írásban indokolni köteles.

(2) A Kutatótanár pályázatot háromfős bizottság bírálja el, melynek egy tagját a Magyar Rektori Konferencia, egy tagját a Magyar Tudományos Akadémia, további egy tagját a Nemzeti Pedagógus Kar delegálja. A miniszter delegáltja tanácskozási joggal vesz részt a bíráló bizottság ülésén.

(3) A bíráló bizottság

a) értékeli a Kutatótanár fokozat megszerzésére jelentkező pedagógus publikációs tevékenységének színvonalát, valamint

b) szakmai szempontból elbírálja az OH által formai szempontból megfelelőnek minősített Kutatóprogramban foglaltakat.

(4) A bíráló bizottság tagjaira alkalmazni kell a minősítő bizottság tagjainak összeférhetetlenségére vonatkozó szabályokat.

11. § (1) Az OH a minősítés évét megelőző év július 31-ig

a) kijelöli a minősítési évben minősítő bizottsági elnökként és köznevelési szakértő tagként eljáró pedagógusokat, és a kijelölésről őket, valamint az őket foglalkoztató intézmény vezetőjét értesíti,

b)103 – a minősítő bizottság 10/D. § (3) bekezdés e) és f) pontja szerinti tagjainak delegálása érdekében – megkeresi a fenntartót, valamint az együttműködési megállapodásban szereplő külső szakmai partnert.

(2) A köznevelési szakértőt foglalkoztató intézmény vezetője a minősítés évét megelőző év szeptember 1-jéig rögzíti az informatikai rendszerben a munkahét azon napját, amikor a szakértőt a 17/A. § (1) bekezdése szerint a munkahelyén történő munkavégzés alól mentesíti.

11/A. § (1)104 A pedagógus legkésőbb a minősítés évét megelőző év november 25. napjáig tölti fel portfólióját vagy pályázatát az informatikai rendszerbe.

(1a)105 A portfólió, pályázat feltöltésére szolgáló informatikai hozzáférést a minősítés évét megelőző év június 30-ától – vagy a 10/A. § (3) bekezdés a)–c) pontjában szereplő esetben ettől eltérő időpontban – kell biztosítani úgy, hogy a portfólió, pályázat feltöltésére legalább negyvenöt nap álljon rendelkezésre.

(1b)106 A portfóliót feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza – a 9/B. § (1) bekezdés e) pontja kivételével – a 9/B. § (1) bekezdése szerinti kötelező elemeket. A pályázatot feltöltöttnek kell tekinteni, ha az tartalmazza a 9/B. § (4) bekezdése szerinti kötelező elemeket. Ha az (1) bekezdés alapján sikeresen feltöltött portfólió, pályázat tekintetében hiánypótlás szükséges, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a pedagógus azt legkésőbb a portfólióvédést, pályázatvédést megelőző huszadik nap előtt megteheti. Ennek hiányában az OH megállapítja a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét.

(1c)107 Ha a portfólió feltöltése az (1) bekezdésben foglalt időpontig

a) a pedagógus jogviszonya keletkezésének időpontjára tekintettel vagy

b) minősítő vizsga vagy kötelező minősítési eljárás esetén az eljárás szünetelése miatt

nem lehetséges, az OH más időpontot jelöl ki és biztosítja a portfólió feltöltésének technikai feltételeit.

(2)108 Ha a pedagógus a portfólió vagy a pályázat feltöltésére vonatkozó, az (1) vagy (1c) bekezdésben előírt határidőt elmulasztja, az OH megállapítja a minősítő vizsga, a minősítési vagy bírálati eljárás sikertelenségét.

(3)109 Ha az (1b) bekezdés alapján sikeresen feltöltött portfólió tekintetében hiánypótlás szükséges, a minősítő bizottság elnökének felszólítására a pedagógus azt legkésőbb a portfólióvédést megelőző huszadik nap előtt megteheti. Ennek hiányában az OH megállapítja a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelenségét.

(4)110 Ha a minősítési tervbe való felvételt követően a pedagógus munkaköre vagy – tanár munkakörben foglalkoztatott pedagógus esetében – az általa tanított tantárgy megváltozik, és ennek következtében a pedagógus véleménye szerint a minősítő vizsga, a minősítési eljárás a jelentkezéskor betöltött munkakör vagy megjelölt tantárgy vonatkozásában nem valósítható meg, a pedagógus a változástól számított öt napon belül, de – minősítési eljárás esetében – legkésőbb a portfólióvédés, pályázat védése időpontja előtti harmincötödik napig kezdeményezi az OH-nál portfóliójának vagy pályázatának a változás miatti módosítását. A portfólió vagy pályázat módosítására az OH-nak a kezdeményezés tudomásulvételéről szóló, az informatikai rendszerben megküldött értesítését követő harmincadik napig kerülhet sor. A minősítő vizsgát, a minősítési eljárást a megváltozott munkakör vagy a tanított tantárgy tekintetében kell lefolytatni.

(5)111 A (4) bekezdésben foglaltakon felül, ha a minősítési eljárás kijelölt időpontja a minősítési év szeptember 1-jét követő időszakra esik, a pedagógus – a portfólió vagy pályázat tartalmát érintő változás bekövetkezése esetében – a minősítés évének július 31. napjáig módosíthatja, kiegészítheti portfólióját vagy pályázatát.

(6)112 Ha a pedagógus az OH-t a (4) bekezdésben meghatározott határidőt követően értesíti, a nem kötelező minősítési eljárásra csak a következő minősítési évben kerülhet sor.

(7) Ha a munkakör, illetve tantárgy megváltozása a minősítő vizsga, a minősítési eljárás OH által kitűzött időpontját megelőző harmincötödik napot követően következik be,

a) a minősítő vizsga, valamint a kötelező minősítési eljárás időpontját az OH a munkakör vagy a tanított tantárgy megváltozásáról történt értesítést követő hatvanadik napot követő időpontra módosítja,

b) a nem kötelező minősítési eljárásra – ha az a minősítés évében már nem valósítható meg – csak a következő minősítési évben kerülhet sor.

11/B. § (1) Az OH a minősítési év június 30. napjáig tervezett minősítésekre vonatkozóan a minősítés évét megelőző év december 15. napjáig, a minősítési év szeptember első napját követő minősítésekre vonatozóan pedig a minősítési év augusztus 10. napjáig

a)113 meghatározza a portfóliójukat, pályázatukat feltöltött pedagógusok minősítő vizsgájának, minősítő eljárás esetében a portfólió vagy pályázat védésének időpontját,

b) kijelöli – az intézményvezető, valamint a fenntartó delegáltja kivételével – a pedagógus minősítő vizsgáját, minősítési eljárását lefolytató minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint

c) az a) és b) pontban foglaltakról az informatikai rendszer útján értesíti a pedagógust, a minősítő bizottság elnökét és tagjait, valamint az őket foglalkoztató intézmény vezetőjét.

(1a)114 Ha a minősítő vizsga vagy a kötelező minősítési eljárás rögzítésének a minősítés évét megelőző év április 15-étől eltérő időpontja miatt a pedagógus nem került be az éves minősítési tervbe, vagy az eljárás felfüggesztésére okot adó körülmény megszűnt, a rögzítés időpontjától vagy az eljárás felfüggesztésére alapot adó körülmény megszűnésétől számított három hónapon belül – ha még a portfólió feltöltésére sem került sor, öt hónapon belül – le kell folytatni az eljárást.

(2)115 Az intézményvezető a rendes munkaidő terhére köteles lehetővé tenni a pedagógus részvételét a minősítő vizsga, minősítési vagy bírálati eljárás pedagógus személyes részvételét igénylő eseményén, valamint a hospitáláson.

(3)116 Ha olyan körülmény merült fel, amely a minősítő vizsga, a minősítési eljárás lebonyolítását akadályozza vagy veszélyezteti, a pedagógus, a minősítő bizottság elnöke, tagja, vagy az e személyeket foglalkoztató intézmény vezetője (e bekezdés tekintetében a továbbiakban együtt: érintettek) a körülmény tudomására jutásától számított öt napon belül köteles értesíteni az OH-t. Ha szükséges, az OH – az érintettekkel történő egyeztetést követően – módosítja a portfólióvédés, pályázat védése időpontját, a minősítő bizottság elnökének, tagjainak személyét, és erről haladéktalanul értesíti az érintetteket.

(4) Ha a pedagógus neki fel nem róható okból nem tud részt venni a minősítő vizsga, a minősítési eljárás személyes részvételét igénylő eseményén, kérelmére az OH haladéktalanul új időpontot jelöl ki számára. E rendelkezés alkalmazásában fel nem róható ok minden olyan, a részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a pedagógus szándékos vagy gondatlan magatartására, illetve mulasztására. Az új időpont kijelölése iránti kérelmet az ok megjelölésével, az ok felmerülésével egyidejűleg, de legkésőbb az elmulasztott esemény napját követő nyolc napon belül lehet az OH részére benyújtani. Ha a minősítő bizottság vagy az OH azt állapítja meg, hogy a minősítő vizsga, a minősítési eljárás személyes részvételt igénylő eseménye a gyakornoknak, pedagógusnak felróható okból hiúsult meg, a minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikertelennek minősül.

(5)117 Ha a (3) vagy (4) bekezdésben vagy a 10/A. § (3) bekezdésében, vagy a 11/A. § (7) bekezdésében foglalt esetben előre nem látható, elháríthatatlan oknál fogva a minősítés évében már nem lehetséges az új időpont kijelölése, legkésőbb a minősítés évét követő év június 30. napjáig terjedő időszakra eső új időpontot kell kijelölni.

12. § (1) A Pedagógus I. és a Pedagógus II. fokozatba történő besorolásra irányuló első minősítő vizsga és a minősítési eljárás díjtalan.

(2)118 A megismételt minősítő vizsga, a megismételt, továbbá a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatba történő besorolásra irányuló minősítési eljárás, valamint a Mester- vagy Kutatóprogram megújítására vagy módosítására irányuló eljárás díja a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, az illetmény számítását megalapozó vetítési alap hetven százaléka, amelyet az eljárás kezdeményezőjének a minősítő vizsgát, minősítési eljárást szervező OH kincstárnál vezetett számlájára kell befizetnie. Megismételt minősítő vizsgának, minősítési eljárásnak a magasabb fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló sikertelenül zárult minősítő vizsgát, minősítési eljárást követően az ugyanazon fokozatba történő besorolás megszerzésére irányuló minősítő vizsga, minősítési eljárás minősül.

(3)119 A (2) bekezdés szerint díjköteles minősítő vizsga, minősítési eljárás esetén a pedagógus díjfizetési kötelezettségét a 10/C. § (4) bekezdése szerinti értesítést követő harminc napon belül a (2) bekezdés szerint teljesíti. Az OH a pedagógus kérelmére legfeljebb hat hónapos fizetési halasztást engedélyezhet. A díjfizetés elmulasztása esetén az OH a minősítő vizsga, minősítési eljárás, bírálati eljárás sikertelenségét állapítja meg.

(4) A már befizetett díjat a pedagógus, vagy örököse számára, az OH-hoz intézett kérelem alapján vissza kell téríteni, ha a minősítő vizsgát, a minősítési eljárást az OH a 12/C. § (1) bekezdés b)–d) pontjában foglalt okból megszüntette.

12/A. §120 (1)121 A szakértői, továbbá az OH által szervezett szaktanácsadói feladatokban résztvevő szaktanácsadói feladatokat ellátó pedagógus bizonylattal igazolt, jogos költségeinek megtérítésére tarthat igényt.

(2)122

4/A. 123 A minősítő vizsga és minősítési eljárás eredménye, jogorvoslat

12/B. § (1)124 A pedagógus a minősítő vizsga és a minősítési eljárás értékelési szempontjainak való megfelelését a minősítő bizottság tagjai egyenként és összességükben az 1. és 1/A. mellékletben meghatározott súlyozási szabályok alapján, egymástól függetlenül értékelik, és értékelésüket az informatikai rendszerben rögzítik. Ha a tagok értékelése egymástól jelentősen eltér, a minősítő bizottság erről egyeztet.

(2)125 A minősítő vizsga és a minősítési eljárás részeredményei alapján a portfólióvédés, pályázat védése időpontjától számított tizenöt napon belül összegző értékelést kell készíteni, amely tartalmazza

a) a minősítő bizottság döntését a pedagógus követelményeknek való megfeleléséről, és

b) a pedagógus tevékenységének az egyes pedagóguskompetenciák alapján történő értékelését.

(3)126 A minősítő vizsga, a minősítési eljárás sikeres, ha az értékelés során a pedagógus-kompetenciák értékelésénél

a) a gyakornok legalább hatvan,

b) a Pedagógus II. fokozat elérését célzó minősítő eljárásban a pedagógus legalább hetvenöt, vagy

c) a Mesterpedagógus fokozat elérését célzó minősítési eljárásban a pedagógus legalább nyolcvanöt

százalékot ért el, valamint – az a)–b) pontok esetén – a kompetenciák százalékos értékelése egyenként is meghaladja a huszonöt százalékot.

(4)127 A Kutatótanár fokozat elérését célzó bírálati eljárás sikeres eredménnyel zárul, ha

a) a pedagógus publikációs tevékenysége megfelelő színvonalú,

b) a szakmai bírálat alapján a Kutatótanár pályázat szakmai színvonala megfelelő, továbbá megvalósítható.

(5)128 Az összegző értékelést annak meghozatalától számított öt napon belül a minősítő bizottság elnöke feltölti az informatikai rendszerbe. Az összegző értékelést a pedagógus, valamint az őt foglalkoztató intézmény vezetője számára elérhetővé kell tenni az informatikai rendszerben.

(6)129 A minősítő vizsga és a minősítési eljárás eredményéről az OH elektronikus tanúsítványt állít ki. A tanúsítvány kiállítását az összegző értékelés informatikai rendszerbe való feltöltésétől számított tizenöt napon belül, ha a minősítő vizsga vagy minősítési eljárás során a pedagógus mulasztása miatt portfólióvédésre nem került sor, akkor a mulasztás tényének megállapítását követő harminc napon belül, a 11/B. § (5) bekezdésében foglalt esetben legkésőbb a minősítés évét követő év július 31-ig kell elvégezni. A tanúsítványban a pedagógus természetes személyazonosító adatain, oktatási azonosító számán, a tanúsítvány kiállításának dátumán és az OH elnökének aláírásán kívül a következő bejegyzéseket kell szerepeltetni:

a) gyakornok minősítése esetén: „megfelelt”, „újabb minősítés szükséges” vagy – megismételt minősítési eljárás sikertelensége esetén – „nem felelt meg”,

b) Pedagógus II. fokozathoz szükséges minősítési eljárás esetén: „megfelelt”, „újabb minősítés szükséges” vagy – megismételt eljárás sikertelensége esetén – „nem felelt meg”,

c) Mesterpedagógus fokozatba soroláshoz szükséges minősítési eljárás esetén: „Mesterpedagógus fokozatba lép” vagy „Pedagógus II. fokozatban marad”,

d) Kutatótanár fokozatba soroláshoz szükséges bírálat alapján: „Kutatótanár fokozatba lép”, „Pedagógus II. fokozatban marad” vagy „Mesterpedagógus fokozatban marad”.

(7)130 Az OH az intézményvezető által a 10/A. § (7) bekezdése szerint rögzített sikeres minősítő vizsgára vonatkozó adat alapján tanúsítványt állít ki, amely a (6) bekezdésben meghatározott adatokon túlmenően „az intézményi minősítésen megfelelt”, vagy „az intézményi minősítésen nem felelt meg” bejegyzést tartalmazza.

12/C. §131 (1)132 A minősítő vizsgát, a minősítési eljárást, valamint a bírálati eljárást tanúsítvány kiadása nélkül meg kell szüntetni,, ha

a) az OH vagy a minősítő, illetve bíráló bizottság az eljárás bármely szakaszában észleli, hogy a pedagógus a jogszabályi feltételek hiányában nem szerepelhetett volna a minősítési tervben – ideértve azt az esetet is, ha a vezetői, magasabb vezetői feladatok ellátáshoz kapcsolódó programot megvalósítani kívánó pedagógus vezetői, magasabb vezetői megbízása az eljárás alatt bármely okból megszűnik –, vagy a pedagógus munkakörben való foglalkoztatás jogszabályi követelményeinek nem felel meg,

b)133 a pedagógus a nem kötelező minősítési, bírálati eljárásra történt jelentkezését – a 10/A. § (2c) bekezdése szerint – visszavonta,

c) a foglalkoztatási jogviszony szünetelése meghaladta a hat hónapot, kivéve minősítő vizsga és kötelező minősítési eljárás esetén, vagy

d) a pedagógus foglalkoztatási jogviszonya a minősítő vizsga vagy a minősítési, bírálati eljárás személyes megjelenését igénylő eseményét megelőzően – a pedagógus munkakörben történő további foglalkoztatás céljából történt áthelyezés esete kivételével –, megszűnt.

(2)134 Az OH tanúsítványt állít ki a minősítő vizsga, minősítési eljárás, bírálati eljárás sikertelenségéről, ha

a) a pedagógus az eljárási díjfizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget,

b) a pedagógus a portfóliót vagy a pályázatot nem töltötte fel vagy – portfólió esetén – a hiánypótlásra való felhívásnak határidőben nem tett eleget, vagy

c) a minősítő vagy a bíráló bizottság megállapította, hogy a pedagógus a portfólió, pályázat részét képező eredetiségnyilatkozatban vállalt kötelezettségét megsértette.

(3) A minősítő vizsgát, a minősítési eljárást, vagy a bírálati eljárást a pedagógus kérelmére fel kell függeszteni

a) a pedagógus tizenöt napot meghaladó keresőképtelensége időtartamára,

b) a pedagógus szülési szabadsága, valamint kötelezően biztosítandó fizetés nélküli szabadsága időtartamára,

c) a 4. § (1a) bekezdésében meghatározott pedagógus-továbbképzés elvégzéséig, de legfeljebb egy évre.

(4) A megszüntetésről, valamint a felfüggesztésről és annak megszűnéséről – kivéve a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott gyakornok minősítő vizsgájának felfüggesztését és megszüntetését – az OH az informatikai rendszeren keresztül, az időpont és a döntés okának megjelölésével az ok tudomására jutását követően haladéktalanul értesíti a pedagógust és az intézményvezetőt.

(5)135 Ha a nem kötelező minősítési eljárás vagy a bírálati eljárás az (1) bekezdés d) pontja alapján szűnt meg, és a megszűnés időpontjától számított három hónapon belül új munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt létesít, a jogviszony létesítését követő tizenöt napon belül kérheti az OH-tól, hogy szervezze meg a megszűnt nem kötelező minősítési eljárás vagy a bírálati eljárás követelményei szerinti minősítését. Ennek során a 11/A. § (4) bekezdésében foglalt kérelmet is előterjesztheti. Az OH a kérelmet csak akkor utasíthatja el, ha a megszervezés a 11/B. § (5) bekezdés alkalmazásával sem lehetséges.

12/D. § (1) Ha a tanúsítványban név-, szám- vagy más elírás van, a hibát az OH hivatalból vagy az érdekelt jelzésére bármikor kijavítja, ha az nem hat ki a döntés érdemére. A javítást az informatikai rendszerben is át kell vezetni.

(2)136 Ha a tanúsítvány kiadásával lezárult minősítő vizsga – kivéve a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakört betöltők minősítő vizsgáját – vagy a minősítési eljárás, bírálati eljárás sikertelen volt, a pedagógus a tanúsítvány kiadásától számított tizenöt napos jogvesztő határidőn belül elektronikus úton panasszal élhet az OH-nál. Az OH a határidőben benyújtott panaszban foglaltakat – ha a panasszal érintett eljárás során sor került a pedagógus személyes részvételét igénylő eseményre – a minősítő vagy bíráló bizottság elnöke és tagjai, valamint a pedagógus bevonásával tartott egyeztetés eredménye alapján tizenöt napon belül elbírálja. Ha az OH szükségesnek tartja, az eljárásba szakértőként az Országos szakértői névjegyzéken pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítés szakterületen szereplő, köznevelési szakértőt is bevonhat, aki a 15/2015. (III. 13.) EMMI rendeletben foglalt felkészítésen részt vett.

(3)137 Az OH

a) a tanúsítványt a panasz elbírálásától számított tizenöt napon belül módosítva ismételten kibocsátja és a változást rögzíti az informatikai rendszerben,

b) ha a panasz orvoslása a minősítő vizsga vagy a minősítési eljárás újbóli lefolytatását igényli, új minősítő vagy bíráló bizottságot kér fel, vagy

c) ha a panasz nem megalapozott, azt elutasítja.

(3a)138 Ha a panasszal érintett minősítő vizsga, minősítési vagy bírálati eljárás sikertelenségének megállapítására a portfólió vagy a Mesterpedagógus pályázat védését, vagy a Kutatótanár pályázat elbírálását megelőzően került sor, a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően az OH

a) ha a panaszban foglaltaknak helyt ad, megszervezi a portfólió, Mesterpedagógus pályázat védését, vagy a Kutatótanár pályázat elbírálását, vagy

b) ha a panasz nem megalapozott, azt elutasítja.

(3b)139 A (3) bekezdés b) pontja alapján felkért új minősítő vagy bírálati bizottság a 10/D. § és a 10/E. § alapján jár el és értékeli a pedagógus teljesítményét. Az új bizottság tagjai között nem szerepelhet az a személy, akinek az összeférhetetlenségére hivatkozó panasznak az OH elnöke helyt adott. Az új bizottság értékelése alapján kiadott tanúsítvány ellen további panasznak nincs helye.

(4) A pedagógus és a bíráló bizottság közötti szakmai kérdést érintő véleményeltérésre hivatkozással a minősítő vizsga, a minősítési eljárás eredményének vitatására nincs lehetőség.

(5) Ha a tanúsítvány kiadását követően az OH tudomására jut, hogy a pedagógus nem felelt meg a minősítési tervbe való felvétel feltételeinek, a tanúsítványt haladéktalanul visszavonja és erről a pedagógust, valamint az intézményvezetőt egyidejűleg értesíti. A tanúsítvány visszavonására tekintettel a pedagógus illetményét a jövőre nézve kell módosítani. A tanúsítvány kiadását követő három éven túl a tanúsítvány visszavonásának nincs helye.

(6) Ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a tanúsítvány visszavonására okot adó feltétel a pedagógus felróható magatartására vezethető vissza, a számára kifizetett illetménytöbbletet, vagy többletbért vissza kell térítenie a munkáltató számára.

12/E. § (1)140 A minősítő vizsgán, a minősítési eljárásban részt vett pedagógus a minősítő bizottság tevékenységét a portfólióvédést, a pályázat védését követő tizenöt napon belül értékelheti az informatikai rendszerben elérhető értékelési lap felhasználásával. Az OH az értékelést negyedévente, azonosításra alkalmatlan módon továbbítja a minősítő bizottság elnöke és tagjai számára.

(2)141 Az OH a minősítési évet követő év április 30-ig jelentést készít a miniszter részére a minősítő vizsgák és a minősítési eljárások tapasztalatairól, egyúttal javaslatot tehet a pedagógusértékelési eszközök módosítására.

5. 142 Az átsorolás időpontja, az átsorolást követő kötelezettségek és a visszasorolás, valamint az illetmény eltérítése

13. § (1) A magasabb fokozatba történő besorolásra a sikeres minősítő vizsgát vagy minősítési eljárást követő év első napjával kerül sor. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni és a magasabb fokozatba történő besorolást visszamenőleges hatállyal kell elvégezni abban az esetben is, ha

a) a minősítésre a 11/B. § (5) bekezdése alapján a minősítés évét követő évben került sor, vagy

b) a 12/D. § (2)–(3b) bekezdésében foglalt panasz alapján lefolytatott eredményes minősítési eljárás eredményeként a tanúsítvány módosítására került sor.

(2) Ha a pedagógus a munkaköréhez jogszabályban előírt újabb szakképzettséget szerez magasabb végzettségi szinten, a magasabb végzettségi szintnek megfelelő illetményalapra az oklevél bemutatását követő hónap első napjától jogosult.

(3) Ha a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy a jogviszonya fennállása alatt szerez pedagógus szakképzettséget, őt a szakképzettség igazolását követő hónap első napjától Gyakornok fokozatba kell sorolni azzal, hogy munkabére, illetménye ezzel összefüggésben nem csökkenthető.

14. § (1) A 8. § (5) bekezdése szerinti Mesterpedagógus vagy a Kutatótanár fokozatba besorolt pedagógus a program megvalósításának időtartama alatt az intézményvezető vagy – ha a pedagógus intézményvezető – a fenntartó egyetértésével, a 12. § (2) bekezdése alkalmazásával legfeljebb két alkalommal módosíthatja Mester- vagy Kutatóprogramját:

a) első ízben a módosítás okának vizsgálata nélkül,

b) második ízben akkor, ha előre nem látható elháríthatatlan külső ok miatt a programban vállaltak teljesítése akadályba ütközik.

(2) A Mester- vagy Kutatóprogram módosítása iránti kérelmet az OH-hoz kell benyújtani az akadály felmerülésétől számított harminc napon belül, feltüntetve benne a módosítást szükségessé tévő indokot.

(3) A kérelemhez csatolni kell

a) a módosított Mester- vagy Kutatóprogramot,

b) a Mester- vagy Kutatóprogramra vonatkozó eredetiségnyilatkozatot,

c) az intézményvezető vagy a fenntartó, továbbá – a felek szándéka szerint – a külső szakmai partner egyetértő nyilatkozatát, és

d) a kérelem elfogadása esetére az együttműködési megállapodás módosításának tervezetét.

(4) Az OH

a) a Mesterprogram módosítására irányuló kérelemnek a 10/D. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételnek megfelelő szakértő,

b) a Kutatóprogram módosítására irányuló kérelemnek a 10/G. § (2) bekezdésében meghatározott bíráló bizottság tagjaként való eljárásra jogosult szakértő

véleményének megfelelően harminc napon belül helyt ad, vagy azt elutasítja.

(5) Az (1)–(4) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni abban az esetben, ha a Mesterpedagógus a Mesterprogram megvalósítása helyett a pedagógiai-szakmai szolgáltatás nyújtásában, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként történő részvétel iránt nyújt be kérelmet, és a 4. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelel. Ettől eltérően, ha a fokozat megújításáig legfeljebb két év van hátra, az OH a kérelemnek szakértő bevonása nélkül helyt ad.

14/A. § (1) A Mesterpedagógus vagy a Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógust az e fokozatba való besorolását megelőzően rá irányadó, de legalább Pedagógus II. fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell visszasorolni, ha

a) a pályázatát nem újítja meg,

b) a megújítás érdekében lefolytatott minősítési eljárás sikertelen volt,

c) kérelmét az OH a 14. § (4) bekezdése alapján elutasította,

d) a (3) bekezdésben szereplő eljárás alapján megállapítást nyert, hogy Mester- vagy Kutatóprogramját nem valósítja meg,

e) intézményvezetői feladatokkal összefüggő Mester- vagy Kutatóprogram vállalása esetén a vezetői, magasabb vezetői megbízása megszűnik, és a programja módosítását az ettől számított harminc napon belül nem kezdeményezte,

f)143 a pedagógiai-szakmai szolgáltatás nyújtásában, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként történő részvételre kötelezett Mesterpedagógust az OH az Nkt. 82. § (9) bekezdése alapján törli az Országos szakértői névjegyzékből, vagy a szaktanácsadói névjegyzékből,

g)144 a 17/A. § (11) bekezdésében foglalt körülmény áll fenn, vagy,

h)145 Mester- vagy Kutatóprogramja módosításának eljárási díját határidőre nem fizette be.

(2) A Mesterpedagógus vagy a Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógust foglalkoztató intézmény vezetője, intézményvezetői megbízással rendelkező pedagógus esetében az intézmény fenntartója – a külső szakmai partner bevonásával – évente a szeptember 1. és október 31. közötti időszakban megvizsgálja a Mesterpedagógus, vagy Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógus által az átsorolása, vagy az előző vizsgálat óta eltelt idő alatt a Mester- vagy Kutatóprogramja megvalósítása, továbbá az együttműködési megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében végzett tevékenységet. Az intézményvezető, fenntartó az OH-t az ok megjelölésével írásban tájékoztatja arról, ha a Mesterpedagógus vagy a Kutatótanár fokozatba besorolt pedagógus a programban vállalt kötelezettségeinek nem tett eleget. Az intézményvezető, fenntartó a Mesterpedagógus, Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógus teljesítményének színvonalát ezzel összefüggésben nem értékelheti.

(3) Ha az OH a 14. § (4) bekezdésében meghatározott feltételnek megfelelő szakértő véleménye alapján megállapítja, hogy a Mesterpedagógus, Kutatótanár fokozatot szerzett pedagógus a programban vállalt kötelezettségeinek nem tett eleget, erről értesíti a pedagógust és munkáltatóját.

(4) A pedagógust

a)146 az (1) bekezdés a) pontja esetén az eredeti Mester- vagy Kutatóprogram lejártát követő év első napjától,

b)147 az (1) bekezdés b) pontja esetén az eredeti Mester- vagy Kutatóprogram lejártát követő év első napjától,

c)148 az (1) bekezdés c) pontja esetén a kérelem elutasítását követő hónap első napjától,

d)149 az (1) bekezdés d) és h) pontja esetén a megállapítást követő év január 1-jétől,

e) az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott határidőt követő hónap első napjától,

f) az (1) bekezdés f) pontja esetén az Országos szakértői névjegyzékből, szaktanácsadói névjegyzékből való törlést követő hónap első napjától,

g) az (1) bekezdés g) pontja esetén az OH erről szóló értesítését követő hónap első napjától,

h) a (3) bekezdésben foglalt értesítést követő hónap első napjától

kell visszasorolni és az illetményét a besorolásának megfelelően megállapítani, amelyhez a pedagógus hozzájárulása nem szükséges.

(5)150 Ha a pedagógus visszasorolására az (1) bekezdés b) és d) pontja alapján kerül sor, a visszasorolás időpontját követő két éven belül a pedagógus a fokozat elérése érdekében nem jelentkezhet a minősítési eljárásra.

15. §151

5/A. 152 A gyakornoki idő és a mentor

15/A. § (1) A mentorálás célja, hogy a gyakornokot felkészítse a pedagógus életpálya feladataira.

(2) A mentort az intézményvezető jelöli ki a gyakornokkal azonos munkakörben, tanár esetén – ha lehetséges – azonos tantárgy tanítására foglalkoztatott pedagógusok közül.

(3) Óvodapszichológus, iskolapszichológus munkakörben foglalkoztatott gyakornok esetében – ha a nevelési-oktatási intézményben nem áll alkalmazásban olyan pszichológus szakképzettséggel rendelkező személy pedagógus-munkakörben, aki a gyakornok óvodapszichológus, iskolapszichológus mentorálását elláthatná – az intézményvezető kérésére a pedagógiai szakszolgálati intézmény vezetője a mentori feladatok ellátására óvodapszichológus, iskolapszichológus munkakörben foglalkoztatott, a (2) bekezdésben meghatározott feltétellel rendelkező munkatársát jelöli ki. Ennek feltétele, hogy a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálat fenntartója azonos legyen, vagy a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálati intézmény fenntartója között létrejött megállapodás ezt előírja.

(3a)153 Fejlesztő pedagógus munkakörben foglalkoztatott gyakornok esetében – ha a nevelési-oktatási intézményben nem áll alkalmazásban olyan fejlesztő pedagógus munkakörben foglalkoztatott személy, aki a gyakornok mentorálását elláthatná – az intézményvezető kérésére más nevelési-oktatási intézmény vagy a pedagógiai szakszolgálati intézmény vezetője a mentori feladatok ellátására fejlesztőpedagógus munkakörben foglalkoztatott, a (2) bekezdésben meghatározott feltétellel rendelkező munkatársát jelöli ki. Ennek feltétele, hogy az ilyen formában együttműködő intézmények fenntartója azonos legyen, vagy az együttműködő intézmények fenntartója között létrejött megállapodás ezt előírja.

(3b)154 Gyógypedagógus, konduktor munkakörben foglalkoztatott gyakornok esetében – ha a nevelési-oktatási intézményben nem áll alkalmazásban olyan gyógypedagógus, konduktor szakképzettséggel rendelkező személy pedagógus-munkakörben, aki a gyakornok mentorálását elláthatná – az intézményvezető kérésére más nevelési-oktatási intézmény vagy az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat vezetője a mentori feladatok ellátására gyógypedagógus, konduktor munkakörben foglalkoztatott, a (2) bekezdésben meghatározott feltétellel rendelkező munkatársát jelöli ki. Ennek feltétele, hogy az ilyen formában együttműködő intézmények fenntartója azonos legyen, vagy az együttműködő intézmények fenntartója között létrejött megállapodás ezt előírja.

(4) A Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény esetében – ha a gyakornok munkakörével azonos pedagógus-munkakörben foglalkoztatott, a (2) bekezdésben meghatározott feltétellel rendelkező mentor nem jelölhető ki – a mentori feladatokat az intézményvezető vagy döntése alapján a gyakornok közvetlen szakmai felettese látja el.

15/B. § (1) A mentor segíti a gyakornokot a köznevelési intézményi szervezetbe történő beilleszkedésben és a pedagógiai-módszertani feladatok gyakorlati megvalósításában.

(2) A mentor támogatja a gyakornokot az általa ellátott pedagógus-munkakörrel kapcsolatos tevékenységében, e körben segíti

a) az iskola helyi tantervében és pedagógiai programjában, az óvoda, a kollégium pedagógiai programjában, a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény szakmai programjában a munkaköri feladataira vonatkozó előírások értelmezésében és szakszerű alkalmazásában,

b) a tanítási (foglalkozási) órák felépítésének, az alkalmazott pedagógiai módszereknek, tanításhoz alkalmazott segédleteknek, tankönyveknek, taneszközöknek (foglalkozási eszközöknek) a célszerű megválasztásában, a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben az adott pedagógus munkakörhöz tartozó feladatok módszertanilag összetartozó egysége (a továbbiakban: foglalkozási egység) felépítésének, az alkalmazott pedagógiai módszereknek, a felhasználható szakmai segédleteknek a megválasztásában,

c) a tanítási (foglalkozási) órák, a foglalkozási egységek előkészítésével, megtervezésével és eredményes megtartásával, megvalósításával kapcsolatos írásbeli teendők ellátásában, valamint

d) a minősítő vizsgára való felkészülésében.

(3) A mentor szükség szerint, de negyedévenként legalább egy, legfeljebb négy alkalommal látogatja a gyakornok tanítási (foglalkozási) óráját, illetve foglalkozási egységét és ezt követően óramegbeszélést tart, továbbá, ha a gyakornok igényli, hetente konzultációs lehetőséget biztosít számára.

(4) A mentor legalább félévente írásban értékeli a gyakornok tevékenységét, pedagóguskompetenciáinak fejlődését, és az értékelést átadja az intézményvezetőnek és a gyakornoknak. A mentor a gyakornoki idő lezárulta előtt összefoglaló értékelést készít a gyakornoki időszak tapasztalatairól. Ekkor külön féléves értékelést nem kell készíteni. Ha a foglalkoztatási jogviszony a gyakornoki idő lejárta előtt megszűnik, a jogviszony megszűnésekor a mentor soron kívül értékelést készít.

5/B. 155 A pedagógus előmenetel hatálya alá tartozók egyes csoportjaira vonatkozó szabályok

15/C. § (1) Az 1–14/A., valamint a 15/A–15/B. §-ban foglaltakat

a) a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó, valamint a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatott tekintetében a (2) bekezdésben, valamint a 6. § (3)–(4) bekezdés utolsó mondatában foglalt eltérésekkel,

b)156 a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező, nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakört betöltő személy tekintetében is

alkalmazni kell.

(2) A pedagógus-munkakört, valamint nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakört egyaránt betöltő személy minősítésére és szakmai gyakorlatának számítására a pedagógus munkakört betöltőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

6. A pedagógusok illetménypótléka megállapításának részletes szabályai

16. § (1) A magasabb vezetői megbízás megszűnését megelőzően legalább tíz évig intézményvezetői megbízással rendelkező pedagógus „címzetes igazgatói” címben és pótlékban részesül, amennyiben intézményvezetői megbízásának lejártát vagy megszűnését követően továbbra is a korábban általa vezetett intézményben marad. A pótlék mértéke a volt intézményvezető korábbi vezetői pótlékának huszonöt százaléka.

(2)157 Osztályfőnöki pótlékra jogosult az a pedagógus, aki általános vagy középfokú iskolában osztályfőnöki feladatot, kollégiumban önálló tanulócsoport-vezetői feladatot, alapfokú művészeti iskolában tanszakvezetői feladatot lát el.

(3)158 A munkaközösség-vezetői (tagozatvezetői, szakosztályvezetői) pótlékra az a pedagógus jogosult, aki intézményi munkaközösség-vezetői (tagozatvezetői, szakosztályvezetői) vagy intézmények közötti munkaközösség-vezetői (tagozatvezetői, szakosztályvezetői) feladatot lát el.

(4)159

(4a)160

(5) A tagintézményvezető-helyettes és az intézményegységvezető-helyettes az intézményvezető-helyettesi pótlék alsó határa alapján megállapított pótlékra jogosult.

(5a)161 A nevelési-oktatási, valamint a többcélú köznevelési intézmény intézményvezetőjét az Nkt. 8. mellékletében meghatározott pótlék mértékét figyelembe véve az intézmény – tárgyévet megelőző tanév, nevelési év – október 1-jei gyermek- és tanulólétszáma alapján

a) legalább ezeregy fő esetén a pótlékalap százhetven százaléka,

b) nyolcszázegy és ezer fő között a pótlékalap százhatvan százaléka,

c) hatszázegy és nyolcszáz fő között a pótlékalap százötven százaléka,

d) négyszázegy és hatszáz fő között a pótlékalap százharminc százaléka,

e) kétszázötvenegy és négyszáz fő között a pótlékalap száztíz százaléka,

f) százötvenegy és kétszázötven fő között a pótlékalap nyolcvan százaléka,

g) legfeljebb százötven fő esetén a pótlékalap legalább hatvan százaléka

mértékű pótlék illeti meg.

(5b)162 A nevelési-oktatási, valamint a többcélú köznevelési intézmény intézményvezető-helyettesét az (5a) bekezdésben meghatározott mértékű pótlék ötven százaléka illeti meg.

(5c)163 A nevelési-oktatási, valamint a többcélú köznevelési intézmény tagintézmény-vezetőjét, intézményegység-vezetőjét az általuk vezetett tagintézmény, intézményegység (5a) bekezdés szerint megállapított gyermek- és tanulólétszáma alapján számított intézményvezetői pótlék ötven százaléka illeti meg.

(5d)164 A pedagógiai szakszolgálati intézmény vezetőjét a költségvetési törvényben az átlagbéralapú támogatás megállapítása szerint meghatározott számított létszám alapján illeti meg az (5a) bekezdésben meghatározott pótlék. Az intézményvezető helyettesét az (5b) bekezdésben meghatározott pótlék, a tagintézmény-vezetőjét pedig az (5c) bekezdésben meghatározott pótlék illeti meg.

(6)165 Nemzetiségi pótlékra az a pedagógus jogosult, aki

a)166 nemzetiségi nyelvű óvodában, iskolában, kollégiumban állandó jelleggel nemzetiségi anyanyelven nevelő, oktató munkát végez, ha e tevékenységet a neveléssel-oktatással, tanórával, foglalkozással lekötött munkaidejének

aa) kevesebb, mint húsz százalékában, de legalább heti egy órában végzi, a pótlék alsó határával megegyező,

ab) legalább húsz százalékában, de kevesebb, mint ötven százalékában végzi, az illetményalap huszonöt százalékának megfelelő,

ac) legalább ötven százalékában végzi, a pótlék felső határával megegyező mértékben, vagy

b) óvodában, iskolában siket vagy nagyothalló gyermekek, tanulók nevelésénél, oktatásánál a jelnyelvet is alkalmazza, feltéve, hogy rendelkezik a szakértő jeltolmács vagy fordító jeltolmács szakképzettséggel.

(7)167 Gyógypedagógiai pótlékra az a pedagógus jogosult, aki sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelését, iskolai nevelés-oktatását, kollégiumi nevelését vagy fejlesztő nevelés-oktatását a szakértői bizottság szakvéleményében foglaltak szerint végzi, feltéve, ha kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozik, vagy ha az általa felkészített gyermekek, tanulók közül a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók aránya a nevelési év, tanév első napján eléri a harminchárom százalékot.

(8)168 A nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékra az a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott jogosult, aki

a)169 az óvodai nevelésben, nappali rendszerű általános vagy középfokú iskolai oktatásban, fejlesztő nevelésben-oktatásban, kollégiumban, pedagógiai szakszolgálatnál vagy e köznevelési intézmény olyan feladatellátási helyén dolgozik, amely a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló kormányrendelettel kiadott jegyzékben a kedvezményezett települések között szereplő településen található, vagy

b) az Mt. szerinti általános teljes napi munkaidő alapulvételével meghatározott heti munkaidő legalább ötven százalékában a köznevelési intézmény által folytatott képességkibontakoztató, integrációs felkészítés vagy óvodai fejlesztő program keretében a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feladatokat lát el, kivéve, ha a képesség-kibontakoztató felkészítéshez adható többlettámogatás kizáró feltételei fennállnak, vagy ha a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók aránya a feladatellátási helyen nem éri el az öt százalékot.

(9) A pedagógus számára jogszabályban meghatározottak szerint az (1)–(8) bekezdésben meghatározott pótlékokon felül további pótlék is megállapítható.

(10)170 Ha az ágazati pótlékot középfokú végzettséggel nem rendelkező munkavállaló vagy közalkalmazott részére kell fizetni, a középfokú végzettséghez kapcsolódó pótlékalappal számolt pótlékra jogosult.

(11)171 A pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye harminckettő százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult.

16/A. §172 (1) Az esélyteremtési illetményrészre való jogosultság szempontjából figyelembe veendő kedvezményezett és felzárkózó települések listáját a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerinti felzárkózó és kedvezményezett települések listájáról, valamint egyes közneveléssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) Az esélyteremtési illetményrész megállapításának feltétele, hogy a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény (a továbbiakban: Púétv.) 157. § (13) bekezdésében meghatározott foglalkoztatott a kinevezésében feltüntettek szerint az általános teljes napi munkaidő alapulvételével meghatározott heti munkaidő legalább ötven százalékában teljesítse a Púétv. 157. § (13) bekezdésében meghatározott feltételeket. Ebben az esetben az esélyteremtési illetményrésznek teljes összege jár, a feladatra fordított munkaidő arányától függetlenül.

(3) Az esélyteremtési illetményrész megállapítása szempontjából a feladatellátási helyen a hátrányos helyzetű gyermekek vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók külön vagy együttesen számított legalább tízszázalékos arányát, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti képességkibontakoztató, illetve integrációs felkészítés vagy óvodai fejlesztő program meglétét a tárgyévet megelőző év október 1-jei adatok alapján kell megállapítani.

7. A pedagógusok munkaidejének beosztása

17. § (1)173 Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében

1. foglalkozások, tanítási órák előkészítése,
2. a gyermekek, tanulók teljesítményének értékelése,
3. az intézmény kulturális és sportéletének, versenyeknek, a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezése,
4. heti egy órát meghaladó részében a tanulók nevelési-oktatási intézményen belüli önszerveződésének segítésével összefüggő feladatok végrehajtása,
5. előre tervezett beosztás szerint vagy alkalomszerűen gyermekek, tanulók – tanórai és egyéb foglalkozásnak nem minősülő – felügyelete,
6. a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok végrehajtása,
7. a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő feladatok végrehajtása,
8. eseti helyettesítés,
9. a pedagógiai tevékenységhez kapcsolódó ügyviteli tevékenység,
10. az intézményi dokumentumok készítése, vezetése,
11. a szülőkkel történő kapcsolattartás, szülői értekezlet, fogadóóra megtartása,
12. 174 az osztályfőnöki, kollégiumi tanulócsoport-vezetői munkával összefüggő tevékenység heti két órát meghaladó része,
13. pedagógusjelölt, gyakornok szakmai segítése, mentorálása,
14. a nevelőtestület, a szakmai munkaközösség munkájában történő részvétel,
15. 175 a munkaközösség-vezetés, tanszakvezetés heti két órát meghaladó része,
16. az intézményfejlesztési és intézményi önértékelési feladatokban való közreműködés,
17. környezeti neveléssel összefüggő feladatok ellátása,
18. iskolai szertár fejlesztése, karbantartása,
19. hangszerkarbantartás megszervezése,
20. különböző feladatellátási helyeken történő alkalmazás esetében a köznevelési intézmény telephelyei közötti utazás,
21. a pedagógiai program célrendszerének megfelelő, az éves munkatervben rögzített, tanórai vagy egyéb foglalkozásnak nem minősülő feladat ellátása,
22. a gyakornok felkészülése a minősítő vizsgára, valamint
23. pedagógus-továbbképzésben való részvétel
rendelhető el.
(1a) 176 Az (1) bekezdés 4., 12. és 15. pontjában meghatározott tevékenység összesen heti négy óra erejéig számít be a kötött munkaidő neveléssel-oktatással lekötött részébe.
(2) Egyéb foglalkozás a tantárgyfelosztásban tervezhető, rendszeres nem tanórai foglalkozás, amely
a) szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör,
b) sportkör, tömegsport foglalkozás,
c) egyéni vagy csoportos felzárkóztató, fejlesztő foglalkozás,
d) egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás,
e) napközi,
f) tanulószoba,
g) tanulást, iskolai felkészülést segítő foglalkozás,
h) pályaválasztást segítő foglalkozás,
i) közösségi szolgálattal kapcsolatos foglalkozás,
j) diákönkormányzati foglalkozás,
k) felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismereteket adó egyéni vagy csoportos, közösségi fejlesztést megvalósító csoportos, a szabadidő eltöltését szolgáló csoportos, a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni, a kollégiumi közösségek működésével összefüggő csoportos kollégiumi, valamint szakkollégiumi foglalkozás,
l) tanulmányi szakmai, kulturális verseny, házi bajnokság, iskolák közötti verseny, bajnokság, valamint
m) az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozás
lehet.
(2a) 177 Pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében
1. foglalkozások, vizsgálatok, szűrések, egyéb közvetlen foglalkozások előkészítése,
2. a gyermekek, tanulók fejlődésének, vizsgálati eredményeinek értékelése,
3. szakértői, továbbá a pedagógiai szakszolgálati tevékenység során keletkező vizsgálati és egyéb vélemények készítése,
4. fejlesztési tervek készítése,
5. a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok végrehajtása,
6. eseti helyettesítés,
7. a pedagógiai, szakszolgálati tevékenységhez kapcsolódó ügyviteli tevékenység,
8. az intézményi dokumentumok készítése, vezetése,
9. külső és belső kapcsolattartás,
10. pedagógusjelölt, gyakornok szakmai segítése, mentorálása,
11. a szakalkalmazotti értekezlet, a szakmai munkaközösség munkájában történő részvétel,
12. 178 heti két órát meghaladó időtartamban munkaközösség-vezetés
13. 179 az intézményfejlesztési és intézményi önértékelési feladatokban való közreműködés,
14. feladatvégzési helyek közötti utazás,
15. a gyermek, a tanuló fejlődéséhez szükséges egyéb, pedagógiai szakszolgálati intézményen kívüli tevékenység végzése,
16. a pedagógiai szakszolgálati intézmény folyamatos nyitvatartásának biztosításában való közreműködés,
17. gyakornok esetében a minősítő vizsgára való felkészülés,
18. pedagógus-továbbképzésben való részvétel
rendelhető el.
(3) 180 A kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató határozza meg, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket a pedagógusnak a nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálat intézményében, és melyek azok a feladatok, amelyeket az intézményen kívül lehet teljesítenie.
(4) 181 A neveléssel-oktatással lekötött munkaidejét meghaladóan a pedagógusnak további tanórai és egyéb foglalkozás, pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozás megtartása akkor rendelhető el, ha
a) a munkakör nincs betöltve, a pályázati eljárás idejére,
b) a munkakör nincs betöltve, és az álláshelyre kiírt nyilvános pályázat sikertelen volt, feltéve, hogy a munkaközvetítési eljárás sikertelen maradt, és a pedagógusok állandó helyettesítési rendszerében sem áll rendelkezésre megfelelő szakember vagy
c) a betöltött munkakör feladatainak ellátása betegség, baleset vagy egyéb ok miatt váratlanul lehetetlenné vált.
(5) 182 A (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások, pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felett eseti helyettesítés a (4) bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra.
(6) 183 Azokban a kollégiumokban, amelyekben a pedagógiai felügyelői munkakör nem került bevezetésre, a pedagógus neveléssel-oktatással lekötött munkaideje heti harminc, gyakorló kollégiumban és fogyatékos tanulók kollégiumában heti huszonhat óra, amely teljesíthető az iskolai vagy kollégiumi foglalkozáson részt nem vevő tanulók – étkezési, alvási és a heti pihenőnapon, munkaszüneti napon teljesített ügyeleti időn kívüli – folyamatos pedagógiai felügyeletének ellátásával is. Ebben az esetben a kollégiumi pedagóguslétszám meghatározásánál figyelembe kell venni a tanulók nemenként és épületenként megadott létszámát, a kollégiumi foglalkozási időn kívül nemenként és épületenként átlagosan száz, legfeljebb százhúsz fős tanulói csoporthoz egy pedagógussal számolva. Ha az e bekezdés szerinti pedagógus részt vesz a 17/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátásában, neveléssel-oktatással lekötött munkaideje nem lehet több heti huszonnégy, gyakorló kollégiumban és fogyatékos tanulók kollégiumában heti húsz óránál.
(6a) 184 A Pedagógus I. fokozatba való átsoroláshoz szükséges minősítést megszerzett, de Pedagógus I. fokozatba még át nem sorolt pedagógus az Nkt. 62. § (11) bekezdése alkalmazása szempontjából gyakornoknak tekintendő.
(7) 185
(8) 186 A tankerületi központ által fenntartott iskola intézményvezetője az iskolai tantárgyfelosztást a tankerületi központ vezetőjével egyeztetve készíti el.

17/A. §187 (1)188 Ha a Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vesz részt vagy szaktanácsadói, illetve pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatokat lát el, munkaidő-kedvezményben részesül. A neveléssel-oktatással lekötött munkaideje nem lehet több

a) húsz,

b) óvodapedagógus esetében huszonhét,

c) vezetőpedagógus esetében tizenkét,

d) vezető óvodapedagógus esetében huszonnégy,

e) kollégiumban huszonnégy, gyakorló kollégiumban és fogyatékos tanulók kollégiumában huszonkét,

f) pedagógiai szakszolgálati intézményben tizenkilenc,

g) gyógypedagógiai konduktív pedagógiai intézményben tizennyolc,

h) osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői vagy a tanulók önszerveződését segítő feladatot ellátó pedagógus esetén tizenkilenc, vezetőpedagógus esetén heti tizenegy, vezető óvodapedagógus esetén heti huszonkét

óránál.

(1a)189 Az (1) bekezdésben meghatározottakon felül a Mesterpedagógust tanítási hetenként legalább egy tanítási, nevelési napra a munkahelyén történő munkavégzés alól mentesíteni kell.

(1b)190 A nyugdíjasnak minősülő Mesterpedagógust az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátására nem lehet igénybe venni, továbbá őt az ezzel összefüggő munkaidő-kedvezmény nem illeti meg.

(2) A Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény esetén az (1) bekezdés szerinti szakértői, szaktanácsadói tevékenységet végző Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus neveléssel, fejlesztéssel és vizsgálattal lekötött heti munkaideje nem lehet több

a) a gyermekotthoni, utógondozó otthoni, javítóintézeti nevelő, pszichológus, javítóintézeti utógondozó, szakoktató, területi gyermekvédelmi szakszolgálati pszichológus, gyógypedagógus esetén huszonnégy óránál,

b) gyermekotthoni gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, javítóintézeti gyógypedagógus esetén tizenkilenc óránál,

c)191 nevelőszülői tanácsadó, területi gyermekvédelmi szakszolgálati családgondozó, örökbefogadási tanácsadó esetén harminckét óránál.

(2a)192 Az (1) bekezdés szerinti szakértői, szaktanácsadói tevékenységet végző, Mesterpedagógus fokozatba besorolt

a) bölcsődei kisgyermeknevelő, gyógypedagógus, pszichológus, szaktanácsadó, továbbá

b)193 kisgyermeknevelő

tekintetében a kötött munkaidőből számítandó munkaidő-kedvezmény napi hat órás kötött munkaidő esetén heti hat óra, napi hét órás kötött munkaidő esetén heti hét óra.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szakértői, szaktanácsadói tevékenységet végző Mesterpedagógus fokozatba besorolt nevelőszülői hálózat szakmai vezetője, gyermekotthon vezető, javítóintézeti otthonvezető esetében a munkaidő-kedvezmény nyolc óra.

(3a)194

(4)195 A (2)–(3) bekezdés szerinti munkaidő-kedvezményt úgy kell biztosítani, hogy a pedagógust hetenként legalább egy munkanapra a munkahelyén történő munkavégzés alól mentesíteni kell a szakértői, szaktanácsadói feladatok ellátása érdekében.

(5) Az (1)–(3) bekezdés szerinti munkaidő-kedvezményt az intézmény vezetője az OH-nak – vagy szaktanácsadói feladatok ellátása esetén a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézménynek – a szakértői, szaktanácsadói feladatokra az adott minősítési naptári évre szóló megbízása alapján köteles biztosítani.

(6)196 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott munkaidő-kedvezményben részesülő pedagógus egy tanítási évben legfeljebb tizennyolc tanítási napon az OH felkérésére

a)197 a minősítő vizsga, minősítési eljárás lebonyolításához kapcsolódó, minősítő bizottságban, bíráló bizottságban való részvétellel összefüggő feladatokat, ideértve azt az esetet is, ha ezt a Nemzeti Pedagógus Kar delegáltjaként,

b) az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) lebonyolításában való részvételt,

c) a minősítő vizsga, a minősítési eljárás, továbbá az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) jogszerű és szakszerű lebonyolításának ellenőrzésével összefüggő feladatokat,

d) a pedagógiai-szakmai szolgáltatások körébe tartozó feladatokat,

e) azon a szakterületen, amelynek megfelelő pedagógus-továbbképzésben a Mesterpedagógus részt vett, szakértői, szaktanácsadói feladatokra felkészítő továbbképzésen előadóként történő közreműködést

látja el.

(7)198 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feladatok ellátásában részt vevő pedagógus, az ott meghatározott munkaidő-kedvezmény terhére, a (6) bekezdésben meghatározott tizennyolc alkalommal történő felkérésen felül

a) részt vesz az OH által meghatározott továbbképzésen, amely az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként való részvételéhez szükséges ismeretek fejlesztésére szolgál,

b) közreműködik az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés részét képező intézményi önértékelés elkészítésében résztvevő pedagógusok munkájában az OH által meghatározott köznevelési intézményekben, valamint

c) az OH kijelölése alapján közreműködik a minősítő vizsgát, minősítési eljárást követően benyújtott panaszok elbírálásában.

(7a)199 Ha az OH tájékoztatása alapján a (6) és (7) bekezdés szerinti feladat ellátására a naptári hónapban nem kerül sor, a Mesterpedagógust az adott hónapban megillető munkaidő-kedvezmény idejére a munkáltató a munkaköréhez kapcsolódó, a kötött munkaidőben ellátható feladatot rendelhet el.

(8)200 Az a Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus, aki az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feladatok ellátásában nem vesz részt, a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással – vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó gyermekvédelmi szakellátást vagy javítóintézeti nevelést nyújtó intézmény esetén a neveléssel, fejlesztéssel és vizsgálattal – le nem kötött részében, bölcsőde esetén a teljes munkaidő kötött munkaidőn belüli részében – heti két órában

a) fejlesztő támogató tevékenységet végez, melynek keretében

aa) ellátja a pedagógus szakmai segítését,

ab) ellátja a gyakornok mentorálását,

ac) képzések lebonyolításában vesz részt,

b) fejlesztő innovátori tevékenységet lát el, melynek keretében:

ba) részt vesz a közneveléssel összefüggő szakmai, tartalmi-tantervi, pedagógiai-módszertani, a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmények esetében a gyermekvédelemmel összefüggő szakmai, módszertani fejlesztésekben, kutatásokban, intézményi dokumentumok elemzésében és készítésében, belső képzések szervezésében és megtartásában,

bb) részt vesz – a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott pedagógus kivételével – a tanulóknak a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben szereplő vagy a miniszter által meghirdetett és finanszírozott országos vagy nemzetközi tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyre történő felkészítésében, vagy

c) intézményvezetői tevékenységként köznevelési, vagy a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény tekintetében intézményvezetéssel, fejlesztéssel kapcsolatos tanácsadási feladatokat és fejlesztéseket végez.

(9) A köznevelési intézményben vezetői vagy magasabb vezetői megbízással rendelkező vagy ilyen munkakört betöltő pedagógus szakértői, szaktanácsadói feladatainak ellátásába – legfeljebb öt minősítő vizsgához, minősítési eljáráshoz kapcsolódó alkalom erejéig – be kell számítani azt is, amikor a minősítő bizottságnak az intézményvezető vagy az intézményvezető által megbízott tagjaként jár el.

(10)201 A Kutatótanárt a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részéből heti két óra munkaidő-kedvezmény illeti meg a Kutatóprogramjában foglaltak, valamint az együttműködési megállapodásban vállaltak teljesítése érdekében végzett tevékenység céljára.

(11)202 Ha az e §-ban felsorolt feladatokat ellátó Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus neki felróható okból nem tesz eleget a (6) és (7) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására vonatkozó felkérésnek, az OH a felróható ok megjelölésével értesíti erről a pedagógus munkáltatóját. A munkáltató a pedagógus Mesterpedagógus besorolását azonnali hatállyal visszavonja, ha az értesítésben foglaltakat megalapozottnak találja.

(12) A (11) bekezdés alkalmazásában a pedagógusnak felróható ok minden olyan esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése a pedagógus szándékos vagy gondatlan magatartásával áll közvetlen okozati összefüggésben. A besorolás visszavonásakor a pedagógust Mesterpedagógus fokozatba történt besorolását megelőzően elért legmagasabb fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni.

(13)203

18. §204 A szakszervezetek tisztségviselőit, továbbá az üzemi tanács vagy a közalkalmazotti tanács tagjait és elnökét megillető munkaidő-kedvezményt a pedagógus kötött munkaidejének terhére kell kiadni oly módon, hogy a munkaidő-kedvezmény nyolcvan százaléka a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőre, húsz százaléka a neveléssel-oktatással lekötött idő feletti kötött munkaidőre essen.

19. § (1) A köznevelési intézmény munkatervében – az intézményi feladatokkal összhangban – meg kell tervezni

a) középiskola esetén a középszintű és az emelt szintű érettségi vizsga és a szakmai vizsga vizsgáztató bizottságainak munkájában részt vevő, továbbá a pedagógusok minősítésében és az országos-pedagógiai szakmai ellenőrzésben, a szaktanácsadói feladatokban közreműködő,

b) szakiskola esetén a szakmai vizsga vizsgáztató bizottságainak munkájában részt vevő,

c) a pedagógusok minősítésében és az országos-pedagógiai szakmai ellenőrzésben közreműködő

pedagógusok várható munkaidő-beosztását oly módon, hogy az érintettek részt tudjanak venni a felsorolt feladatok végrehajtásában.

(2) A középszintű és emelt szintű érettségi vizsga és a szakmai vizsga napjait, továbbá a minősítésben és az országos-pedagógiai szakmai ellenőrzésben történő részvétel napjait a munkatervben a közreműködő pedagógusok tekintetében tanítás nélküli munkanapként kell megtervezni.

(3) A munkáltató a munkatervben meghatározott feladatok elosztása során az egyenlő bánásmód követelményét köteles megtartani. Ennek érdekében a tanítás elrendelésénél, és az egyéb feladatok szétosztásánál biztosítani kell az arányos és egyenletes feladatelosztást a nevelőtestület tagjai között.

8. Az alkotói szabadság igénybevételének részletes szabályai

20. § (1)205 Az alkotói szabadság az OH által kijelölt köznevelési szakértőnek a pedagógus szakmai munkatervére vonatkozó javaslatára, a munkáltató engedélye alapján vehető igénybe.

(2)206 Az Nkt. 65. § (6) bekezdésében foglalt tíz év számításánál a pedagógus-, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben eltöltött időt lehet figyelembe venni. Az OH által a 10/D. § (1)–(3) bekezdése szerint létrehozott minősítő bizottság ellenőrzi a munkatervben megfogalmazottak teljesítését.

(3) A fizetés nélküli alkotói szabadság tartamába az igénybevétel évében járó alap- és pótszabadság nem számítható be.

(4) Az alkotói szabadság idején a pedagógus legfeljebb a fizetés nélküli szabadságot megelőző utolsó havi illetménye pótlékok nélkül számított összegének mértékéig állami ösztöndíjat kaphat.

III. Fejezet

A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK VEZETŐI

9. Magasabb vezetői és vezetői megbízások köre

21. § A köznevelési intézményben – az intézmény gazdálkodási jogosítványaitól függetlenül –

a) magasabb vezetői megbízásnak minősül:

aa) a miniszter, az országos, területi nemzetiségi önkormányzat közgyűlése, a települési nemzetiségi önkormányzat, a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fenntartó vezetője vagy megbízottja által adott intézményvezetői megbízás,

ab) a tagintézményvezetői megbízás,

ac) az intézményegység-vezetői megbízás,

ad) az intézményvezető-helyettesi megbízás,

ae)207 a tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény kivételével a gazdasági, az ügyviteli, a műszaki, a személyzeti intézményvezető-helyettesi megbízás,

b) vezetői megbízásnak minősül:

ba) a tagintézményvezető-helyettesi megbízás,

bb) az intézményegységvezető-helyettesi megbízás,

bc) a gazdasági, az ügyviteli, a műszaki, a személyzeti vezetői megbízás.

9/A. 208 A nevelési-oktatási intézményvezetői megbízás feltételei

21/A. § (1) Nevelési-oktatási intézményben az intézményvezetői megbízás feltétele:

a)209 az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges, a 6. mellékletben meghatározott szakképzettség, középiskolában pedagógus-munkakör betöltésére jogosító mesterképzésben szerzett szakképzettség,

b) pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,

c) legalább négy év pedagógus-munkakörben, vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat, valamint

d) a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre teljes munkaidőre szóló alkalmazás.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat megállapításakor az egy időben több köznevelési intézménnyel fennálló óraadói megbízási jogviszony keretében ellátott tanórák, foglalkozások számát össze kell adni.

(3) A kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó nevelési-oktatási intézményben intézményvezetői megbízást az kaphat, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételek mellett felsőfokú végzettséggel és a gyermekek, tanulók sajátos nevelési igényének típusa és súlyossága szerinti gyógypedagógusi, gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta, konduktor, konduktor-tanító, konduktor-óvodapedagógus, konduktor(tanító) vagy konduktor(óvodapedagógus) szakképzettséggel rendelkezik.

(4) Ha nincs a képzés szakirányának megfelelő egyetemi szintű tanárképzés, szakgimnázium vezetésével megbízható az is, aki a képzés szakirányának megfelelő mesterképzésben szerzett szakképzettséggel rendelkezik.

(5) Többcélú intézményben intézményvezetői megbízást az kaphat, aki bármelyik, az intézmény által ellátott feladatra létesíthető intézmény vezetői megbízásához szükséges feltételekkel rendelkezik. Ha a feltételek bármelyike mesterfokozatot ír elő, az intézményvezetői megbízáshoz erre van szükség.

21/B. § Ha az intézményvezetői megbízásra irányuló pályázati eljárás azért nem vezetett eredményre, mert egyetlen pályázó sem rendelkezett pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettséggel, legfeljebb egyszer két évre szóló intézményvezetői megbízás adható annak a személynek is, aki az intézményvezetői megbízás többi feltételének megfelel, rendelkezik pedagógus-szakvizsgával, és megbízásával egyidejűleg vállalja az intézményvezetői szakképzettség megszerzését. Az e szakasz szerinti megbízás pályázat nélkül további három évvel meghosszabbítható, ha az érintett az intézményvezetői megbízását követően az intézményvezetői szakképzettséget megszerezte.

10. 210 Az intézményvezetői, vezetői pályázati eljárás lebonyolításának részletes szabályai, a pályáztató feladatai

22. § (1)211 A 21. §-ban rögzített magasabb vezetői, vezetői megbízást az év során bármikor, öt évre kell adni. A határozott idő lejártát követően a közalkalmazott – az Nkt. 67. § (7) bekezdésében foglalt kivétellel – az e §-ban meghatározott eljárás lefolytatásával ismételten megbízható magasabb vezetői, vezetői feladat ellátásával.

(2)212

(3) Az Nkt. 67. § (7) bekezdésében foglaltak szerinti nyilvános pályázat kiírása nélküli magasabb vezetői megbízás akkor adható, ha azzal a nevelőtestület legalább kétharmada egyetért.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott esetben a fenntartói írásbeli kezdeményezés nevelőtestületnek történő átadásától számított legalább tizenöt napot kell biztosítani a nevelőtestületi egyetértő nyilatkozat megadására.

(5)213 Az intézményvezetői pályázati eljárás előkészítésével összefüggő feladatokat – ide nem értve a pályázati feltételek meghatározását – a tankerületi központ vezetője, a köznevelési intézményt fenntartó települési önkormányzat jegyzője, más fenntartó esetén a megbízási jogkör gyakorlójának megbízottja (a továbbiakban: pályáztató) látja el.

(6)214

(7) A pályázati felhívásnak a Kjt. 20/A. § (3) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmaznia kell:

a) a munkahely megjelölését,

b) a magasabb vezetői beosztásra történő megbízás időtartamát,

c) a megbízás kezdő napját és megszűnésének időpontját, valamint

d) a beosztáshoz kapcsolódó juttatásokat.

23. § (1) A pályázati eljárásban biztosítani kell, hogy a pályázat iránt érdeklődők a pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást megkapják, és az intézményt megismerhessék.

(2) A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai önéletrajzát, a vezetési programját, továbbá a pályázati felhívásban megfogalmazott feltételeknek történő megfelelés hitelt érdemlő igazolását, valamint a pályázó nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul személyes adatainak a pályázattal kapcsolatos kezeléshez, továbbításához.

(3)215

(4)216

(5)217

(6)218

(7)219 Az oktatási központ vezetője és a tankerületi központ vezetője az eljárás jogszerűségéről szóló nyilatkozatát, és – több pályázó esetén – a pályázatok rangsoráról kialakított indokolt javaslatát megküldi a miniszternek.

(8) A pályázatot a véleményezési határidő lejártát követő harminc, ha az elbírálásra váró pályázatok száma a huszonötöt eléri, hatvan napon belül el kell bírálni. Ha a megbízási jogkört közgyűlés vagy képviselő-testület gyakorolja, a pályázatokat a közgyűlés, képviselő-testület részére a véleményezési határidő lejártát követő harmincadik, illetve hatvanadik napot követő első testületi ülésre be kell nyújtani.

24. § (1)220 Ha az intézményvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, mert nem volt pályázó, vagy egyik pályázó sem kapott megbízást, vagy ha az intézményvezetői feladatok ellátására szóló megbízás a megbízás határidejének lejárta előtt megszűnt, a köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására – nyilvános pályázat kiírása nélkül – vezetői beosztás ellátására szóló megbízás adható a megfelelő feltételekkel rendelkező személynek. A köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok újabb nyilvános pályázat kiírása nélkül – e bekezdésben foglaltak szerint – legfeljebb egy évig láthatók el. E rendelkezések alkalmazásában megfelelő feltétel az intézményvezetői megbízáshoz szükséges feltétel. Ilyen megbízás hiányában az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni.

(2)221 Új köznevelési intézmény vagy szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegység, tagintézmény kialakításakor nyilvános pályázat kiírása nélkül, szervezési feladatok ellátására szóló vezetői megbízás adható. A megbízás legfeljebb a tevékenység megkezdését követő évre szólhat.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott vezetői megbízást a miniszter, az országos, területi nemzetiségi önkormányzat közgyűlése, a települési nemzetiségi önkormányzat, a települési önkormányzat képviselő-testülete, illetve a fenntartó vezetője vagy megbízottja adja. A vezetői megbízáshoz be kell szerezni a helyi nemzetiségi önkormányzat egyetértését, ha a köznevelési intézmény a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézmény.

25. § (1) Az intézményvezetői megbízásnál a szakmai gyakorlatba beszámít

a) a tanügy-irányítási munkakörben,

b) a pedagógiai szakszolgálatban és a pedagógiai-szakmai szolgáltatás ellátását nyújtó munkakörben,

c)222 a nem iskolai gyakorlati képzésben szakoktatói vagy gyakorlati oktatásvezetői munkakörben,

d)223 köznevelési intézményben a képzés szakirányának megfelelő művészeti pályán

eltöltött idő is, ha a pályázó rendelkezik legalább három év – a 29. § (3) bekezdésében meghatározott – szakmai gyakorlattal.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakmai gyakorlat időtartamába foglalkoztatási jogviszony esetén nem számít be a fizetés nélküli szabadság harminc napot meghaladó időtartama, továbbá a jogviszony azon időtartama, amikor a foglalkoztatás nem érte el a teljes munkaidő huszonöt százalékát.

26. § (1) A nevelési-oktatási intézményben – függetlenül attól, hogy szervezetileg önálló intézményként vagy intézményegységként, illetve tagintézményként működik – biztosítani kell, hogy az alatt az időszak alatt, amelyben a gyermekek, tanulók az intézményben tartózkodnak, a vezetői feladatok ellátása ne maradjon ellátatlanul, ennek érdekében:

a) a nevelési-oktatási intézmény vezetője és helyettesei közül legalább egyiküknek, vagy

b) ha a nevelési-oktatási intézményben a vezetői megbízással rendelkezők létszáma, illetve a vezetők betegsége vagy más okból való távolléte nem teszi lehetővé a vezetői feladatok a) pont szerinti ellátását, a köznevelési intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítési rendben kijelölt közalkalmazottnak

a nevelési-oktatási intézményben kell tartózkodnia, aki ekként felel a nevelési-oktatási intézmény biztonságos működéséért.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti közalkalmazott, munkavállaló felelőssége, intézkedési jogköre – a szervezeti és működési szabályzat eltérő rendelkezésének vagy a munkáltató eltérő írásbeli intézkedésének hiányában – az intézmény működésével, a gyermekek, tanulók biztonságának megóvásával összefüggő, azonnali döntést igénylő ügyekre terjed ki.

(3) Az önálló költségvetéssel nem rendelkező intézmény fenntartója, valamint működtetője intézményenként megtervezi és az érintett intézmény vezetőjének elektronikus úton megtekinthetővé teszi azt az összeget, amely adott költségvetési évben az intézmény feladatainak az ellátásához rendelkezésre áll, valamint meghatározza azt az összeget, amely felett az intézmény vezetőjét közvetlen rendelkezési jog illeti meg.

27. §224 A 24. § (1) bekezdése, a 26. § (1) és (2) bekezdése kivételével a 10. alcímet az egyházi és a magánintézményekben nem kell alkalmazni, amennyiben a munkáltató mellőzi a pályázatot.

III/A. Fejezet225

A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY INTÉZMÉNYVEZETŐJÉNEK ÖSZTÖNZÉSI KERESETKIEGÉSZÍTÉSE

27/A. § (1)226 Az iskola intézményvezetőjét a munkáltató

a) az Nkt. 80. § (1) bekezdésében foglalt országos mérések eredményei,

b) az idegen nyelvi és kompetenciamérések eredményei,

c) az iskolai lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók, lemorzsolódó tanulók számának alakulása,

d) tanulmányi versenyeken elért eredmények,

e) a sajátos nevelési igényű tanulók nevelésében-oktatásában vagy a sajátos nevelési igényű tanulók többi tanulóval való együttnevelésének támogatásában betöltött szerepvállalása, eredményessége,

f) az országos pedagógiai szakmai ellenőrzés során tett intézményfejlesztési javaslatok megvalósulása,

g) a fenntartó által meghatározott egyéb szempontok

figyelembevételével, mérlegelés alapján egy tanévre vagy naptári évre szóló, havi rendszerességgel fizetett ösztönzési keresetkiegészítésben részesítheti.

(2) Az ösztönzési keresetkiegészítés mértéke havonta legfeljebb a vetítési alappal azonos összeg.

IV. Fejezet

A KJT. EGYES RENDELKEZÉSEINEK VÉGREHAJTÁSA A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN

11. A pályázat és a próbaidő kikötésének mellőzése

28. § (1) Intézményvezetői megbízás esetén az Nkt. 67. § (7) bekezdésében meghatározott feltételek fennállásakor nem kell pályázatot kiírni.

(2)227 Mellőzhető a pályázat kiírása a köznevelési intézményekben a nem az alapfeladat ellátására irányuló munkakörök esetében. Az alapfeladat ellátására irányuló munkakör az Nkt. 4. § 1. pontjában meghatározott alapfeladat ellátásához kapcsolódó, a 6. mellékletben rögzített pedagógus-munkakör, a pedagógiai szakértő, a pedagógiai előadó munkakör.

(3) Mellőzhető a pályázat kiírása abban az esetben, ha a munkakört olyan személlyel kívánják betölteni, akit határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszonyban legalább tíz hónapot foglalkoztattak, feltéve, hogy a korábbi jogviszony megszűnése és az új jogviszony keletkezése között legfeljebb 183 nap telt el.

(3a)228 Nem kell pályázatot kiírni arra a pedagógus munkakörre, amelyben a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II. 25.) Korm. rendelet alapján ösztöndíjas támogatási szerződést kötött pedagógust a végzettsége, szakképzettsége megszerzését követően a támogatási szerződésben, valamint a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II. 25.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése alapján meghatározott feltételek szerint kívánnak alkalmazni.

(4) A megüresedett álláshelyekre a pályázatot a megüresedéstől számított harminc napon belül ki kell írni, ha a pályázati kiírás nem mellőzhető.

29. § (1) Ha a közalkalmazotti jogviszonyt pedagógus-munkakörre létesítik, nem köthető ki próbaidő annak, akinek

a) az oklevélszerzését (záróvizsgát) követő egy éven belüli alkalmazására abban a köznevelési intézményben kerül sor, amelyben pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény hallgatójaként az óvodai gyakorlati foglalkozását, illetve pedagógiai gyakorlatát részben vagy egészben teljesítette, vagy

b) határozatlan idejű kinevezésére abban az intézményben kerül sor, amelyben a kinevezése előtt már határozott időre foglalkoztatták és az előző közalkalmazotti jogviszonya megszűnésétől számítva 183 nap még nem telt el,

feltéve, hogy az a)–b) pontok szerinti foglalkoztatás ideje elérte a négy hónapot.

(2) Nem köthető ki próbaidő annak a részére sem, aki

a) pedagógus-munkakörben eltöltött legalább öt év szakmai gyakorlattal rendelkezik, feltéve, hogy pedagógus-munkakörre szóló kinevezése mellett magasabb vezetői megbízást kap, vagy

b) a pedagógiai intézet alaptevékenysége szerinti munkakörben legalább tíz év szakmai gyakorlattal rendelkezik, feltéve, hogy kinevezésével egyidejűleg magasabb vezetői megbízást kap.

(3)229 Intézményvezetői megbízás esetén szakmai gyakorlatként

a) óvodában óvodapedagógus-munkakörben,

b) más nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben, valamint

c) felsőfokú oktatási intézményben oktatói munkakörben

eltöltött időt kell figyelembe venni.

(4)230 A (3) bekezdés szerinti szakmai gyakorlat időtartamába nem számít be a 6. §-a és 6/A.§-a szerint a szakmai gyakorlatba be nem számítható időtartam.

12. 231 A nevelő-oktató munkát, pedagógiai szakszolgálati tevékenységet végzők pótszabadságra való jogosultságának és szabadsága kiadásának szabályai

30. § (1)232 A nevelő és oktató munkát végzőket megillető pótszabadságra

a)233 nevelési-oktatási intézményben a 6. mellékletben felsorolt pedagógus,

b) pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott pedagógus, valamint

c)234 a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens, szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász

munkakörben foglalkoztatottak jogosultak.

(2)235 Az (1) bekezdésben meghatározott pedagógust, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat a tárgyévi pótszabadsága idejéből kötelező munkavégzésre – legfeljebb tizenöt munkanapra – a következő esetekben lehet igénybe venni:

a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,

b)236 a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés, oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,

c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi időben, óvodapedagógus esetében – a június 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszak kivételével – a nevelési évben adják ki.

(3) A pedagógus számára az iskolában az őszi, a téli és a tavaszi szünet munkanapjai tanítás nélküli munkanapok, amelyek idejére a köznevelési intézményben ellátandó feladat is elrendelhető.

(4)237 A nevelési-oktatási intézményekben a pedagógus szabadságát – a tizenhat évesnél fiatalabb gyermek után járó pótszabadság kivételével – elsősorban a nyári szünetben, óvodákban a július 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszakban kell kiadni, annak figyelembevételével, hogy a gyermekek óvodai nevelését a teljes óvodai nevelési évben biztosítani kell. Ha a szabadság a nyári szünetben nem adható ki, akkor azt az őszi, a téli vagy a tavaszi szünetben, a szünet munkanapjait meghaladó szabadságnapokat pedig a szorgalmi időben, illetve a nevelési év többi részében kell kiadni.

13. A köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak besorolására vonatkozó szabályok

31. § (1) A köznevelési intézményben nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak esetében az egyes fizetési osztályokba tartozó munkaköröket a 2. melléklet határozza meg.

(2) Műszaki vezető munkakörbe kell besorolni az iskolai tanműhely, tangazdaság, tanüzem, tanerdő vezetését ellátó közalkalmazottat.

(3) Ügyintéző munkakörbe kell besorolni az érdemi döntés-előkészítő feladatot ellátó közalkalmazottat és a szakmai döntés-előkészítést végző közalkalmazottat.

(4) Gazdasági dolgozó munkakörbe kell besorolni a köznevelési intézmény alaptevékenységéhez kapcsolódó érdemi, gazdasági, műszaki, tervezési, számviteli, belső ellenőrzési feladatot ellátó közalkalmazottat.

(5) Műszaki dolgozó munkakörbe kell besorolni a szakképesítéshez kötött feladatot ellátó közalkalmazottat.

(6) Ügyviteli dolgozó munkakörbe kell besorolni az adminisztratív jellegű munkakörben dolgozó közalkalmazottat.

(7) Kisegítő dolgozó munkakörbe kell besorolni a köznevelési intézmény működtetésével összefüggő, kisegítő jellegű feladatot ellátó közalkalmazottat.

32. § (1) Ha jogszabály nem határozza meg a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, és nincs olyan szakképesítés, amely a munkakör betöltésére jogosít, a munkakör ellátásához legalább olyan iskolai végzettségre, képesítésre van szükség, amelyet a Kjt. 61. § (1) bekezdése a fizetési osztályba soroláshoz előír. Ha e rendelet a munkakörre több fizetési osztályt állapít meg, a közalkalmazottat a legmagasabb iskolai végzettsége, képesítése alapján kell besorolni a munkakörre megállapított osztályok közül.

(2) Ha jogszabály nem határozza meg a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, és van olyan szakképesítés, amelyik a munkakör ellátására képesít, és

a) a közalkalmazott nem rendelkezik azzal, az (1) bekezdésben foglaltak szerint,

b) a közalkalmazott rendelkezik azzal, a szakképesítése alapján vagy ha az kedvezőbb, az (1) bekezdésben foglaltak szerint

kell besorolni.

(3)238 Az e §-ban foglaltakat a 2. mellékletben felsorolt valamennyi munkakörben alkalmazni kell. Ha a közalkalmazott a „B”–„D” fizetési osztályba került besorolásra, illetménye nem lehet kevesebb a garantált bérminimum összegénél.

(4) Ha e rendelet a munkakörre több fizetési osztályt állapít meg, és

a) külön jogszabály intézménytípusonként meghatározza a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget, a közalkalmazottat arra a köznevelési intézménytípusra vonatkozó rendelkezések szerint kell besorolni, amelyikkel közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy

b) külön jogszabály alapján a munkakör több iskolai végzettséggel, képesítéssel ellátható, a közalkalmazottat a munkakör ellátásához szükséges legmagasabb iskolai végzettsége, képesítése alapján kell besorolni.

(5)239 Gyógypedagógiai pótlékra jogosult a nevelési-oktatási intézményben nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott is, feltéve, hogy kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozik, vagy, ha a munkaköri feladatai ellátásával érintett gyermekek, tanulók közül a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók aránya a nevelési év, tanév első napján eléri a harminchárom százalékot. A pótlék mértéke megállapításának alapja a közalkalmazott besorolásánál figyelembe vett végzettségi szintnek megfelelő illetményalap.

(6)240 A nehéz körülmények között végzett munka utáni pótlékra a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott is jogosult a 16. § (8) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek szerint.

32/A. §241 (1)242 A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel nem rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott kinevezésben szereplő illetménye, munkaszerződésben szereplő alapbére nem lehet kevesebb, mint a Kjt. szerinti besorolásukhoz tartozó garantált illetmény – ha az érintett személy a kötelező legkisebb munkabérre vagy garantált bérminimumra jogosult, ez utóbbiak – százhét százaléka.

(2) A Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény a Kjt. szerinti garantált illetmény – amennyiben az érintett személy a kötelező legkisebb munkabérre vagy garantált bérminimumra jogosult, ez utóbbiak – száztíz százaléka erejéig biztosítja a fedezetet az illetmény, munkabér (1) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladó, munkáltatói mérlegelésen alapuló emelésére.

14. A rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és a készenlét köznevelési intézményekben történő elrendelésének szabályai

33. § (1)243 Az Mt. 110. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl ügyelet és készenlét rendelhető el

a) a tanulók éjszakai felügyeletének megszervezéséhez a kollégiumban, vagy

b) a pedagógiai, nevelési programban meghatározott tanulmányi kirándulás vagy más, nem az óvodában, iskolában, kollégiumban szervezett program megvalósításához.

(2) Az ügyeletért és a készenlétért a munkavégzésre való rendelkezésre állás és a rendkívüli munka díjazását is magában foglaló átalánydíjazás illeti meg a közalkalmazottat.

(3) Ha a pedagógus, feltéve, hogy a munkaidő-beosztásból más nem következik – a pedagógiai programban meghatározottak szerint tanulmányi kiránduláson vagy más, a pedagógiai, nevelési programban meghatározott, nem az iskolában, kollégiumban, óvodában szervezett programon vesz részt, munkanapon tizennégy órától másnap reggel hat óráig, heti pihenőnapon és munkaszüneti napon nulla órától huszonnégy óráig tartó időszakban ügyeletet teljesít. Az ügyelet idejéből huszonkettő órától másnap reggel hat óráig tartó időszakból a ténylegesen munkavégzéssel töltött időt (a továbbiakban: mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyelet), a reggel hat órától huszonkettő óráig tartó időszaknak pedig a teljes időtartamát (a továbbiakban: nem mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyelet) – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – be kell számítani a rendkívüli munkavégzés idejébe. E rendelkezésektől a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató a közalkalmazott javára eltérhet.

(4) Ha a kollégiumban foglalkoztatott pedagógus nem tart foglalkozást – és a munkaidő-beosztásából más nem következik – a heti pihenőnapon és munkaszüneti napon a reggel hat órától huszonkét óráig tartó időszakban nem mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyeletet, továbbá bármely nap a huszonkét órától másnap reggel hat óráig tartó időszakban mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyeletet teljesít. E rendelkezésektől a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató a közalkalmazott javára eltérhet.

(5) Készenlét esetén az átalánydíj mértéke az óradíj húsz százaléka, heti pihenőnapon és munkaszüneti napon harminc százaléka. A mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyelet esetén az átalánydíj mértéke az óradíj ötven százaléka, heti pihenőnapon, illetve munkaszüneti napon hatvan százaléka. A nem mérhető időtartamú munkavégzéssel járó ügyelet esetén az átalánydíj mértéke az óradíj hatvan százaléka, heti pihenőnapon és munkaszüneti napon, ha a közalkalmazott kap másik pihenőnapot, az óradíj száz százaléka, ha nem kap másik pihenőnapot, az óradíj százötven százaléka.

(6) Ha a készenlétet, ügyeletet pedagógus-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott látja el, az óradíj számításakor azt a pedagógus-munkakört kell figyelembe venni, amelyben a közalkalmazott a rendes munkaidejében a neveléssel-oktatással lekötött munkaidejét teljesíti, több, eltérő óraszámú munkakörben történő foglalkoztatás esetén az egyes munkakörök kötelező óráinak az átlagát. Ha az ügyeletet, készenlétet – részben vagy egészben – nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott látja el, az óradíját harminc órával számolva kell meghatározni. E rendelkezésektől a közalkalmazott javára a kollektív szerződés, kollektív szerződés hiányában a munkáltató eltérhet.

(7) Nem illeti meg a közalkalmazottat az ügyelet után pihenőidő, ha az ügyeletet kollégiumban, illetve a pedagógiai, nevelési programban előírt tanulmányi kiránduláson vagy más, nem az óvodában, iskolában, kollégiumban szervezett programon teljesíti, továbbá, ha az ügyelet alatt nem kellett munkát végezni.

(8)244 Az e §-ban meghatározott óradíj egy órára eső összege a pedagógus havi illetményének a következőkben meghatározott osztószámmal megállapított hányada. Az osztószámot az érintett beosztott pedagógus munkakörére előírt neveléssel-oktatással lekötött munkaidő 4,33-mal történő szorzata adja.

IV/A. Fejezet245

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN PEDAGÓGUS-MUNKAKÖRBEN, ÓRAADÓKÉNT FOGLALKOZTATOTTAK VÉGZETTSÉGI, SZAKKÉPZETTSÉGI KÖVETELMÉNYEI

33/A. § A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak végzettségi és szakképzettségi követelményeit – a 33/B–33/O. §-ban meghatározott kivétellel – a 6. melléklet állapítja meg, az óraadó tanárok végzettsége és szakképzettsége tekintetében a 6. mellékletben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

33/B. § (1) Egyéb foglalkozást az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazott tarthat.

(2) Az általános iskolában a tizenhat óráig tartó délutáni foglalkozások közötti szünetek, valamint az étkezések időtartama alatt a tanulók felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy is elláthatja.

(3) Középiskolában a művészetek tanulási terület tantárgyait és a technika-gyakorlati foglalkozás tantárgyakat főiskolai végzettséggel és a tantárgynak megfelelő tanári szakképzettséggel rendelkező pedagógus is taníthatja.

(4) Az óvodapedagógus-munkakör betölthető konduktor-óvodapedagógusi, a tanítói munkakör pedig felsőfokú végzettséggel és konduktor-tanítói szakképzettséggel is. Egyéb foglalkozás tartására alkalmazható az is, aki konduktor-tanítói végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(5) Ha az óvoda reggel 8.00 óra előtt vagy a délutáni időszakban nem fejlesztő, iskola-előkészítő vagy más, kifejezetten nevelési jellegű foglalkozást szervez, ezen időszakokban a gyermekek felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy is elláthatja.

(6) Az emelt szintű oktatás kivételével az iskolai nevelés-oktatás ötödik évfolyamán az adott tantárgy oktatására és pedagógus-munkakör betöltésére jogosít a szakkollégium elvégzését igazoló tanítói végzettség és szakképzettség.

(7) Idegen nyelv, nemzetiségi nyelv oktatására – minden iskolatípus bármely évfolyamán – alkalmazható az is, aki főiskolai szintű nyelvtanári vagy idegen nyelv- és irodalom szakos tanári felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(8) Az iskolai nevelés-oktatás ötödik–nyolcadik évfolyamán az etika tantárgy tanítására az alkalmazható, aki a tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, vagy az iskolai nevelés oktatás ötödik–nyolcadik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, továbbá legalább hatvanórás pedagógus továbbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította az etika oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(9) Iskolai, kollégiumi könyvtárostanárnak vagy könyvtárostanítónak alkalmazható az is, aki a 6. mellékletben foglaltak szerint az iskolában, kollégiumban pedagógus-munkakör betöltésére jogosító tanítói vagy tanári végzettséggel és szakképzettséggel, továbbá iskolarendszeren kívüli oktatásban szerzett emelt szintű könyvtárosi szakképesítéssel rendelkezik.

(9a)246 A természettudomány tantárgyat az iskolai nevelés-oktatás ötödik–hatodik és tizenegyedik évfolyamán az is taníthatja, aki az adott iskolaszakaszban biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, kémiatanár, környezettan szakos tanár, természetismeret-tanár pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(9b)247 Az iskolai nevelés-oktatás hetedik–nyolcadik évfolyamán a biológia, a fizika és a kémia tantárgyak összevonásával megvalósított integrált természettudomány tantárgyat az is taníthatja, aki az adott iskolaszakaszban biológiatanár, fizikatanár vagy kémiatanár pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(9c)248 Szakgimnáziumban a komplex természettudomány tantárgyat taníthatja – témakörök szerint – az is, aki az adott iskolaszakaszban biológiatanár, fizikatanár, földrajztanár, kémiatanár pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(9d)249 A fenntarthatóság tantárgyat az is taníthatja

a) az iskolai nevelés-oktatás kilencedik és tizedik évfolyamán, aki pedagógus-munkakör betöltésére jogosító szakképzettséggel rendelkezik, továbbá szakirányú továbbképzés vagy legalább hatvanórás pedagógus-továbbképzés keretében elsajátította a tantárgy oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket,

b) az iskolai nevelés-oktatás tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamán, aki matematikatanár, történelemtanár, környezettan szakos tanár, a természettudomány és földrajz tanulási terület tanítására feljogosító szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(9e)250 Az állampolgári ismeretek tantárgyat

a) a történelemtanár is taníthatja,

b) az is taníthatja, aki szakirányú továbbképzés vagy legalább hatvanórás pedagógus-továbbképzés keretében elsajátította az állampolgári ismeretek tantárgy oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(9f)251 A közigazgatási ismeretek tantárgyat taníthatja, aki az iskolai nevelés-oktatás kilencedik–tizenkettedik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel, szakképzettséggel és

a) közigazgatási szakvizsgával rendelkezik, vagy

b) legalább hatvanórás pedagógus-továbbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította a tantárgy oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(9g)252 A belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat

a) a magyar nyelv és irodalom szakos tanár, a történelemtanár, a földrajztanár is taníthatja,

b) az is taníthatja, aki az iskolai nevelés-oktatás kilencedik–tizenkettedik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel, továbbá rendészeti szakvizsgával rendelkezik,

c) az is taníthatja, aki bármely rendvédelmi jellegű, tiszti beosztás betöltésére jogosító szakirányú szakmai szakképzettséggel rendelkezik.

(10)253 A honvédelmi alapismeretek tantárgyat az is taníthatja, aki az iskolai nevelés-oktatás kilencedik–tizenkettedik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, továbbá legalább százhúsz órás pedagógus-továbbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította a honvédelmi alapismeretek tantárgy vagy a katonai alapismeretek tantárgy oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(11)254 A honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartására és a honvédelem tantárgy oktatására pedagógus munkakörben az alkalmazható, aki

a) legalább érettségivel és katonai szakképzettséggel,

b) honvéd altiszt vagy azzal egyenértékű képzéssel vagy

c) katonai alapkiképzéssel és legalább 3 év katonai szolgálati viszonnyal

rendelkezik.

(12)255 A (11) bekezdés b) pontjának alkalmazása során a honvéd altiszt képzéssel egyenértékű képzésnek kell tekinteni

a) a tiszthelyettes képzést, valamint

b) a Magyar Honvédség által szervezett, kizárólag katonai munkakör betöltésére jogosító honvéd altiszt képzést.

33/C. § Az alkalmazáskor és a vezetői megbízáskor

a) a végzettség szintjének megfelelő tanári szakképzettségnek kell elfogadni a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel igazolt szakképzettséget, ha a felsőfokú iskolai tanulmányok keretében el kellett sajátítani a tantárgy oktatásának módszertanát; a feltételek meglétéről az oklevelet kiállító felsőoktatási intézmény igazolása vagy a leckekönyv alapján a munkáltató dönt;

b) főiskolai szintű iskolai végzettségnek és pedagógus szakképzettségnek kell elfogadni az óvónőképző intézetben, tanítóképző intézetben, szaktanár képzőben, az állami zenekonzervatóriumban szerzett pedagógus szakképzettséget;

c) pedagógus-munkakör betöltésére jogosító oklevélnek kell elfogadni a pedagógia szakos előadói, a nevelőtanári, konduktori, konduktor-óvodapedagógusi és konduktor-tanítói, valamint a konduktor (tanító) és a konduktor (óvodapedagógus) szakképzettséget tanúsító felsőfokú iskolai oklevelet;

d) egyetemi végzettségnek és szakképzettségnek kell elfogadni a Magyar Testnevelési Főiskola által az 1975. évi 16. törvényerejű rendelet hatálybalépése előtt kiadott testnevelő-tanári szakképzettséget.

33/D. § Ha nincs a képzés szakirányának megfelelő hazai felsőfokú képzés, határozatlan időre alkalmazható, továbbá köznevelési szakértői tevékenységet végezhet

a) szakgimnáziumban, szakiskolában

aa) szakmai kerettantervben az adott szakmai tantárgyra vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában, aki érettségi végzettséggel és mestervizsgával,

ab) népzenész- és a szórakoztatózenész-képzésben népzenész I. és szórakoztatózenész I. vagy szakirányú emelt szintű szakképesítéssel,

ac) népi kézműves képzésben az, aki népi játék és kismesterségek oktatója szakképesítéssel,

b) alapfokú művészeti iskola

ba) elektroakusztikus képzésében az, aki zeneművészeti ágban szerzett pedagógus-szakképzettséggel és szórakoztatózenész I. vagy emelt szintű (billentyűs) szakképesítéssel,

bb) környezet-, kézműves kultúra, népművészet tanszakán, továbbá textil és bőrműves tanszakán az, aki népi játék és kismesterségek oktatója szakképesítéssel

bc)256 cirkuszművészeti képzésben az, aki Artista I. szakképesítéssel

rendelkezik.

33/E. § (1)257 Aki a miniszter által kiállított igazolás alapján a Kormánnyal kötött, törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés vagy tárcaközi megállapodás keretében idegen nyelven folytatott nevelési, oktatási tevékenység ellátására anyanyelvi tanárként érkezik Magyarországra, mentesül a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvényben szabályozott elismerési eljárás alól. Az elismerési eljárás alóli mentesítés a miniszter által kiállított igazolásban megjelölt időtartamra, összesen legfeljebb öt tanévre szól. Az e bekezdés szerinti anyanyelvi tanárral létesített óraadói megbízási jogviszonyra nem kell alkalmazni az Nkt. 4. § 21. pontjában az óraszámra vonatkozóan meghatározott korlátozást.

(2) Az anyanyelvi tanárt küldő állam, vagy az államközi megállapodás alapján nevesített közvetítő szervezet igazolást állít ki arról, hogy az anyanyelvi tanár a küldő országban, az alap- és középfokú oktatásban pedagógus-munkakör betöltésére jogosító felsőfokú oklevéllel rendelkezik.

33/F. § Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, a nemzetiségi óvodai nevelésben, a nemzetiségi iskolai nevelésben-oktatásban legfeljebb három évre szóló határozott időre foglalkoztatható az is, aki – az OH igazolása alapján – olyan külföldi oklevéllel rendelkezik, amellyel az adott államban pedagógus munkakört betölthet, és tanulmányait az adott nemzetiség nyelvén folytatta.

33/G. § Ha a tantárgy vagy a tantárgyi modul vonatkozásában nincs megfelelő hazai felsőfokú képzés, vagy megfelelő végzettségű és szakképzettségű pedagógussal nem látható el a feladat, az iskolában az adott tantárgy, tantárgyi modul tanítására határozatlan időre alkalmazható, valamint az adott tantárgy, tantárgyi modul vonatkozásában az érettségin vizsgáztató tanár lehet az is, aki a Nemzeti alaptantervben az adott pedagógiai szakaszban az érintett műveltségi terület, több műveltségi terület vagy tantárgyi tartalom összevonásával kialakított komplex tantárgy vagy tantárgyi modul esetében az adott komplex tantárgyba, tantárgyi modulba bevont bármely műveltségi terület, tantárgy tanítására feljogosító szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, valamint

a) a tantárgynak, tantárgyi modulnak megfelelő szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettséggel rendelkezik, vagy

b) az a) pontban meghatározott szakirányú továbbképzés hiányában legalább százhúsz órás pedagógus-továbbképzés keretében elsajátította az adott tantárgy, tantárgyi modul oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

33/H. § Ha az intézmény a mindennapos testnevelést részben a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással valósítja meg, akkor a testnevelés tantárgy tanítására alkalmazható az is, aki az adott oktatásszervezési formához, műveltségterülethez igazodó szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

33/I. § (1) Az általános iskola 5–8. évfolyamán és az alapfokú művészeti iskolában a drámapedagógia tantárgyat tanítói és drámapedagógus szakirányú szakképzettséggel rendelkező pedagógus is taníthatja.

(2) Az artistaképzésben oktatói tevékenységre szakmai képzésre alkalmazható határozatlan időre az is, aki érettségivel és a művészi pályán szerzett legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkezik.

33/J. § (1) Ha nincs a képzés szakirányának megfelelő hazai felsőfokú pedagógusképzés, vagy megfelelő végzettségű és szakképzettségű pedagógussal nem látható el a feladat, a nemzetiségi óvodai nevelésben, iskolai nevelés-oktatásban, kollégiumi nevelésben pedagógus-munkakört tölthet be, továbbá vezetői megbízást kaphat az is, aki a 6. mellékletben foglaltak vagy az átmeneti, továbbá a kivételi szabályok szerint pedagógus-munkakört tölthet be az óvodában, iskolában, kollégiumban, valamint az adott nyelvből legalább középfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik.

(2) A nemzetiségi nyelv oktatására a bolgár, a cigány (romani vagy beás), a görög, a lengyel, az örmény, a ruszin, az ukrán nyelv oktatása esetében alkalmazható az is, aki pedagógus szakképzettséggel és az adott nyelvből felsőfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik.

33/K. § (1) Pedagógus-munkakörben foglalkoztatható

a) technika-gyakorlati foglalkozás tantárgy oktatására, aki a tantárgynak megfelelő felsőfokú végzettséggel vagy felsőfokú szakoktatói vagy műszaki oktatói vagy mérnök tanár végzettséggel és szakképzettséggel,

b) óvodapedagógus-munkakörben, aki óvónői szakközépiskolában szerzett érettségi-képesítő bizonyítvánnyal

rendelkezik, abban az esetben, ha a bizonyítvány, oklevél megszerzése óta 1996. szeptember 1. napjáig az adott pedagógus-munkakörben legalább hét év szakmai gyakorlatot szerzett.

(2) Pedagógus-munkakörben foglalkoztatható

a) gyógypedagógus-munkakörben, aki óvónői, tanítói, tanári oklevéllel,

b) kollégiumban, aki felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel

rendelkezik, abban az esetben, ha a bizonyítvány, oklevél megszerzése óta 1996. szeptember 1. napjáig az adott pedagógus-munkakörben legalább hét év szakmai gyakorlatot szerzett.

(3) Pedagógus-munkakörben foglalkoztatható, aki a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény vagy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján vagy az azt megelőző felsőoktatási képzési rendszerben szerzett, a 6. mellékletben az adott pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt szakképzettségnek megfeleltethető vagy a szakiránynak megfelelő felsőfokú végzettséggel és pedagógus szakképzettséggel rendelkezik.

(4) Ha a munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, óvodapszichológusként, iskolapszichológusként ötéves határozott időre alkalmazható az is, aki pszichológus végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, de nem rendelkezik a szükséges pedagógus vagy szakpszichológus szakképzettséggel vagy szakiránnyal, feltéve, hogy öt éven belül vállalja a munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettség, szakvizsga megszerzését.

(5) Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor legfeljebb egy alkalommal a gyakornoki idő lejártáig szóló határozott idejű munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban gyakornokként alkalmazható az is, aki a nyelvvizsga letétele kivételével a pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kiadásának feltételeit teljesítette. Ebben az esetben a minősítő vizsga letételének feltétele az előírt nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése. Az e bekezdés alapján foglalkoztatott személyt az általa betöltött pedagógus-munkakörhöz előírt, megszerzendő végzettsége és szakképzettsége alapján kell besorolni.

(6) Ha a pedagógus-munkakör megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be, akkor a megfelelő pedagógus-szakképzettség megszerzéséig, de legfeljebb egy alkalommal, vagy több egymást követő jogviszony esetén mindösszesen öt évig határozott időre foglalkoztatható az is, aki

a) a tantárgynak megfelelő szakmai tanár felsőfokú végzettségi szinttel és szakképzettséggel,

b) felsőfokú végzettségi szinttel és a tantárgynak megfelelő, felsőoktatásban természettudomány képzési területen szerzett szakképzettséggel

rendelkezik, feltéve, hogy vállalja a megfelelő tanári szakképzettség megszerzését.

33/L. § A dráma és tánc, valamint dráma és színház tantárgyat 9–12. évfolyamon taníthatja az is, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanári szakképzettséggel rendelkezik, valamint elsajátította a tantárgy oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket a 33/G. § b) pontja szerinti továbbképzésben, vagy a tantárgy szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel is rendelkezik.

33/M. § (1) Alapfokú művészeti iskolában, zeneművészeti ágban az azonos tanszakhoz tartozó tantárgyakat taníthatja az is, aki bármely, az adott tanszakhoz tartozó tantárgy tanításához megfelelő felsőfokú végzettségi szinttel és szakképzettséggel rendelkezik, továbbá legalább százhúsz órás akkreditált pedagógus-továbbképzés keretében elsajátította az adott tanszak tantárgyainak oktatásához szükséges módszertani ismereteket. E bekezdésben foglaltak szerint legfeljebb egy alkalommal, vagy több egymást követő jogviszony esetén mindösszesen öt évig határozott időre foglalkoztatható az is, aki vállalja a megfelelő pedagógus-továbbképzés elvégzését.

(2) Alapfokú művészeti iskolában szín- és bábművészeti ágban pedagógus munkakörben foglalkoztatható az is, aki

a) bármely pedagógus-szakképzettséggel és szakirányú továbbképzésben szerzett drámapedagógus-szakképzettséggel,

b) bábszínész-szakképzettséggel

rendelkezik.

33/N. § A két tanítási nyelvű iskolában a célnyelvi civilizáció tantárgyat az taníthatja, aki

a) az oktatott célnyelvnek megfelelő nyelvtanári végzettséggel, szakképzettséggel rendelkezik, vagy

b) a történelmet célnyelven taníthatja, vagy

c) pedagógus végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik és az anyanyelve megegyezik az iskola célnyelvével.

33/O. § Az e rendeletben foglaltaktól eltérően pedagógus-munkakörben foglalkoztatható

a) a digitális kultúra tantárgy oktatására, aki informatika vagy számítástechnika szakos tanári,

b)258 a technika és tervezés tantárgy oktatására, aki technika szakos tanári, háztartásökonómia–életvitel szakos tanári,

c) vizuális kultúra tantárgy oktatására, aki művészettörténet tanári,

d) hon- és népismeret tantárgy oktatására, aki történelem, magyar nyelv- és irodalom, vizuális kultúra, ének-zene szakos tanári

e)259 általános iskolában technika, életvitel és gyakorlat tantárgy oktatására, aki háztartásökonómia–életvitel szakos tanári

végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

33/P. §260 Pedagógiai asszisztensi munkakörben, illetve felügyelet mellett óraadóként foglalkoztatható a tanárképzésben és a tanítóképzésben részt vevő hallgató a képzése utolsó évének szakmai gyakorlata során. Az ilyen foglalkoztatás a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hallgatói munkaszerződésnek minősül.

33/Q. §261 A szakképzettségének megfelelő óraadóként foglalkoztatható a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerinti alkalmazkodási időszakot teljesítő vagy szakmai gyakorlatot végző személy is.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

15. Hatályba léptető rendelkezés

34. § Ez a rendelet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

16. Vegyes és átmeneti rendelkezések

35. § (1)262 Az óvoda kivételével a nevelési-oktatási intézményekben

a)263 alkalmazott vezetők kötelező létszámát a 3. melléklet,

b) foglalkoztatott nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak körét és finanszírozott létszámát a 4. melléklet

határozza meg.

(2) A nevelési-oktatási intézményben a pedagógus álláshelyek számításának alapja

a) a gyermekek, tanulók finanszírozott heti foglalkoztatási időkerete,

b) az átlag csoport- és osztálylétszám, valamint

c)264 a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő.

(3) A köznevelési intézmény közalkalmazottjának, munkavállalójának a fizetési kategóriák – a Kjt. előmeneteli és illetményrendszere hatálya alá tartozók esetében a fizetési fokozatok – közötti várakozási idejét egy évvel csökkenteni kell, ha törvénnyel alapított kitüntetést vagy díjat, vagy miniszter által alapított díjat kapott.

(4)265 A pedagógus-szakvizsgával egyenértékű

a) a munkakör ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség mellett az egyetemi vagy főiskolai szakirányú továbbképzésben szerzett – jogszabályban meghatározott – szakképzettség,

b) a munkakör ellátásához szükséges végzettséghez és szakképzettséghez kapcsolódó szakterületen szerzett tudományos fokozat, illetve a doktori cselekmény alapján szerzett doktori cím, valamint

c) klinikai, pedagógiai, óvoda- és iskola-, neuropszichológiai vagy tanácsadó szakpszichológiai szakvizsga, a fogyatékosság típusának megfelelő szakorvos vagy gyermek- és ifjúsági pszichiátria, csecsemő- és gyermekgyógyászat vagy gyermekneurológia szakorvos szakvizsga és a szociális szakvizsga.

(5) Az iskolapszichológus kötelező létszámát az iskola tanulólétszáma alapján kell meghatározni oly módon, hogy 500 tanulónként egy, a teljes munkaidő ötven százalékában foglalkoztatott iskolapszichológust kell alkalmazni.

(6) Ha külön jogszabályban meghatározottak szerint az iskolai könyvtár működtetése kötelező, a könyvtáros tanár (tanító) létszámának megállapításánál minden, az ötödik–tizenkettedik évfolyamon a helyi tantervben szereplő könyvtári órát, továbbá a könyvtár nyitva tartásának idejét is figyelembe lehet venni.

(7) A köznevelési intézményben a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor nem kell alkalmazni a Kjt. 20. § (2) bekezdés c) pontját.

36. § (1)266 A gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára vonatkozó rendelkezéseket az e rendelet hatálybalépését követően létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell alkalmazni. Az e rendelet hatálybalépése előtt létesített közalkalmazotti jogviszonyok esetében a Kjt.-nek és a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben című 138/1992. (X. 8.) Korm. rendeletnek (a továbbiakban: Kjt. vhr.) a gyakornokra és a gyakornoki időre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy amennyiben a közalkalmazott a Kjt. és a Kjt. vhr. gyakornokra és gyakornoki időre vonatkozó rendelkezései alapján „megfelelt” minősítést kap, a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni. A gyakornok kérelmére e rendeletnek a gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha jogviszonya e rendelet hatálybalépése előtt keletkezett. Az Mt. hatálya alá tartozó pedagógust két év szakmai gyakorlat megszerzése után a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni.

(2)267 A 2013. szeptember 1-jén Pedagógus I. fokozatba besorolt, több mint nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógus minősítési eljárása során 2013. szeptember 1. és 2018. június 30. között a 3. § (1) bekezdésében meghatározott, a minősítési eljárásra történő jelentkezéshez szükséges szakmai gyakorlat időtartamára vonatkozó szabályt nem kell alkalmazni. A 2013. szeptember 1-jén Pedagógus I. fokozatba besorolt, több mint nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógus először 2014-ben kezdeményezheti a minősítési eljárást. A saját kezdeményezésre induló minősítési eljárás feltételeként előírt szakmai gyakorlat idejébe, a gyakornoki időben megszerzett szakmai gyakorlat kivételével be kell számítani a 2013. szeptember 1. előtt megszerzett szakmai gyakorlatot is.

(3)268

(4)269 A 2015. január 1-jén ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus besorolása minősítési eljárás lefolytatása nélkül véglegessé válik. Az OH az érintettek Pedagógus II. fokozatra irányuló minősítési eljárásra való jelentkezését törli, és őket erről tájékoztatja. Ettől eltérően az a 2015. január 1-jén ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus, aki 2016. július 1. előtt a 3. § szerinti minősítési eljárásban vett részt, amely sikertelen tanúsítvány kiadásával zárult – feltéve, hogy 2019. december 31-ig nem szerzi meg a Pedagógus II. fokozatba való besoroláshoz szükséges sikeres minősítést – 2020. január 1-jén a Pedagógus II. fokozatba való ideiglenes besorolását elveszti, és ezen időponttól őt Pedagógus I. fokozatba kell visszasorolni. Illetménye megállapításához beleegyezése nem szükséges, de a munkáltató a Pedagógus I. és a Pedagógus II. fokozat alapján a pedagógust megillető illetmény különbözetére visszamenőleg nem tarthat igényt.

(5) A miniszter a pedagógus-előmeneteli rendszer országos bevezetése érdekében pályázati felhívást tesz közzé a Mesterpedagógus fokozatba történő besorolás céljából. A pályázati eljárást az OH bonyolítja le.

(6)270 Az (5) bekezdés szerinti pályázaton az a pedagógus vehet részt, aki

a) rendelkezik legalább tizennégy év szakmai gyakorlattal és pedagógus-szakvizsgával,

b)271 vállalja, hogy részt vesz az OH által szervezett szakértői vagy az Eszterházy Károly Egyetem által szervezett szaktanácsadói továbbképzésen, valamint

c)272 vállalja, hogy külön díjazás nélkül, a központi költségvetés által biztosított költségtérítés terhére a 12/A. §-ban, valamint a 17/A. § (1) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával részt vesz a szakértői, szaktanácsadói feladatok ellátásában.

(7)273 A pedagógust a (6) bekezdés szerinti sikeres pályázat alapján, a (6) bekezdés b) pontjában meghatározott továbbképzés sikeres elvégzése esetén, miután pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterületen a jogszabályban meghatározottak szerint jelentkezett és felvételt nyert az Országos szakértői névjegyzékre vagy a szaktanácsadói névjegyzékre, a Mesterpedagógus fokozatba kell besorolni.

(7a)274 A (7) bekezdés alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus besorolását azonnali hatállyal vissza kell vonni, amennyiben önhibájából nem tesz eleget a (6) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatok ellátására vonatkozó felkérésnek. A besorolás visszavonásakor a pedagógust a Mesterpedagógus fokozatba való besorolást megelőző fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni.

(8)275

(9)276

(10)277

(11)278

(12)279

36/A. §280 (1) A 2016. évben – a családpolitikáért felelős miniszter által közzétett pályázat alapján – soron kívüli Mesterpedagógus fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárásban vehet részt a 4. § (1) bekezdésben foglaltaktól, valamint a 10. § (1) bekezdés c) pontja alapján meghatározott, a minősítési tervbe történő felvétel különös feltételeitől eltérően aki

a)281 2016. január 1-jén bölcsődében, kisgyermeknevelőként pedagógus-munkakörben foglalkoztatott,

b) legalább tizennégy év szakmai gyakorlattal rendelkezik,

c) pedagógus szakvizsgával rendelkezik,

d) a „Gyakorlatvezető, mentorpedagógus az iskoláskor előtti nevelés és gondozás intézményeiben szakterületen” című 120 kredites továbbképzésen oklevelet szerzett, vagy a 2016. év során oklevelet szerez,

e)282 vállalja, hogy részt vesz, vagy 2013. szeptember 1-jét követően részt vett az OH által szervezett szakértői vagy az OH, illetve az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vagy az Eszterházy Károly Egyetem által szervezett szaktanácsadói továbbképzésen,

f) vállalja, hogy pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterületen az Országos szakértői névjegyzékre vagy a szaktanácsadói névjegyzékre jelentkezik, továbbá

g) vállalja, hogy külön díjazás nélkül, a központi költségvetés által biztosított költségtérítés terhére a 12/A. §-ban, valamint a 17/A. § (1) és (8) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával részt vesz a szakértői, szaktanácsadói feladatok ellátásában.

(2) Az (1) bekezdés szerinti minősítési eljárás során alkalmazandó, a pályázat tartalmára, a portfólióvédésre és a felkészülési tervre vonatkozó részletes szabályokat, valamint a pedagógusértékelési eszközöket a családpolitikáért felelős miniszter által jóváhagyott Útmutató tartalmazza, melyet az OH a honlapján közzétesz. A pályázati eljárást az OH bonyolítja le.

(3) Azt a pályázót, aki a Mesterpedagógus fokozatba lépéshez szükséges minősítési eljárása során „Mesterpedagógus fokozatba lép” minősítést kapott, részt vett az (1) bekezdés e) pont szerinti szakértői vagy szaktanácsadói továbbképzésen, továbbá felvételt nyert az (1) bekezdés f) pont szerinti névjegyzékre, az e feltételek teljesítését követő hónap első napjától Mesterpedagógus fokozatba kell besorolni.

(4) Az e § alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt kisgyermeknevelő besorolását azonnali hatállyal vissza kell vonni, ha önhibájából nem tesz eleget az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott feladatok ellátására vonatkozó felkérésnek. A besorolás visszavonásakor a kisgyermeknevelőt a Mesterpedagógus fokozatba való besorolást megelőző fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni.

37. §283 (1)284 Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.5/12 és TÁMOP-3.1.15. kiemelt projekt keretében próbaminősítő vizsgán, próbaminősítési eljárásban sikeresen részt vett pedagógus a minősítő vizsga, a minősítési eljárás eredményének a 12/B. § (4) bekezdése szerinti rögzítését követő harminc napon belül az OH által kiadott tanúsítványt kap, amely alapján a pedagógus

a) gyakornok esetén két év gyakornoki idő leteltével az azt követő év január 1-jén,

b) próbaminősítési eljárásban részt vevő pedagógus esetén az eljárást követő év január 1-jén

a tanúsítványnak megfelelő fokozatba kerül besorolásra.

(1a)285 Ha az (1) bekezdés alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus a 17/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására egy évben kevesebb, mint tizennyolc alkalommal kap megbízást, akkor azokon a napokon, amikor a munkahelyén történő munkavégzés alól mentesítve van, köteles az OH felkérésére

a) az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet), valamint a minősítő vizsga, minősítési eljárás jogszerű és szakszerű lebonyolításának ellenőrzésével kapcsolatos, továbbá

b) azon a szakterületen, amelynek megfelelő pedagógus-továbbképzésben részt vett, szakértői, szaktanácsadói feladatokra felkészítő továbbképzésen előadói

feladatokat ellátni.

(1b)286 Ha az (1) bekezdés alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus neki felróható okból nem tesz eleget a 17/A. § (6) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására vonatkozó felkérésnek, a megbízója a felróható ok megjelölésével értesíti erről a pedagógus munkáltatóját. A munkáltató a pedagógus Mesterpedagógus besorolását azonnali hatállyal visszavonja, ha az értesítésben foglaltakat megalapozottnak találja.

(1c)287 Az (1b) bekezdés alkalmazásában a pedagógusnak felróható ok minden olyan esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése a pedagógus szándékos vagy gondatlan magatartásával áll közvetlen okozati összefüggésben. A besorolás visszavonásakor a pedagógust Pedagógus II. fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni.

(1d)288 Mentesül a Mesterpedagógus az (1a) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a 17/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátása alól abban az esetben, ha a 2015. évben az (1) bekezdésben meghatározott projekt keretében a 17/A. § (8) bekezdésében szereplő tevékenységhez kapcsolódó Mesterprogram megvalósítását vállalta.

(2)289

38. §290 Ha az iskola megfelelő végzettségű és szakképzettségű pedagógussal nem tudja megszervezni a mindennapos testnevelést, akkor a testnevelés tantárgy tanítására határozott időre, legfeljebb a 2024/2025. tanév kezdetéig alkalmazható, aki testnevelő-edzői szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és sportoktatói vagy sportedzői szakképesítéssel rendelkezik.

39. § Az Nkt.-nak és e rendeletnek a közalkalmazottak, munkavállalók illetményének, munkabérének meghatározására vonatkozó rendelkezéseit 2013. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

39/A. §291

39/B. §292 (1)293

(2)294

(3)295 2018. december 31-éig Pedagógus I. fokozatba besorolt jelentkező esetében, a 12/B. § (6) bekezdés c), illetve d) pontjában foglaltaktól eltérően, ha a Mesterpedagógus és a Kutatótanár fokozatba történő besorolásra irányuló minősítési eljárás sikertelen,

a) de a jelentkező a Pedagógus II. fokozatba sorolás feltételeit teljesítette, „Pedagógus II. fokozatba léphet”,

b) az a) pontban foglalt eset kivételével „Pedagógus I. fokozatban marad”

bejegyzéssel kell a tanúsítványt kiállítani.

39/C. §296 A nevelési-oktatási intézményben nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottat, aki pedagógus szakképzettséggel és 2015. szeptember 1-jén

a) már legalább két év szakmai gyakorlattal rendelkezik, Pedagógus I. fokozatba, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, valamint a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába,

b) két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkezik, Gyakornok fokozatba

kell besorolni.

39/D. §297 A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.1.) a minősítő vizsga, minősítési eljárás megszervezését, lebonyolítását és díjazását szabályozó rendelkezéseit az R.1. hatálybalépésekor folyamatban lévő vizsgák és eljárások esetében is alkalmazni kell, azzal, hogy a R.1. hatálybalépésekor kijelölt minősítő bizottság összetételét nem kell megváltoztatni.

39/E. §298 (1) A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben pedagógus szakképzettséggel rendelkező foglalkoztatottak tekintetében az e rendeletnek a gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára vonatkozó rendelkezéseit a 2015. szeptember 1-jén vagy azt követően ilyen munkakörre létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell alkalmazni. A 2015. szeptember 1-jét megelőzően ilyen munkakörre létesített közalkalmazotti jogviszonyok esetében a Kjt.-nek és a Kjt. vhr.-nek a gyakornokra és a gyakornoki időre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogyha a közalkalmazott a Kjt. és a Kjt. vhr. gyakornokra és gyakornoki időre vonatkozó rendelkezései alapján „megfelelt” minősítést kap, a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni. A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott pedagógus szakképzettséggel rendelkező közalkalmazott kérelmére e rendeletnek a gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a jogviszonya 2015. szeptember 1. előtt keletkezett. Ettől eltérően, ha a 2015. szeptember 1-jét megelőzően létesített jogviszonyban, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben pedagógus szakképzettséggel rendelkező foglalkoztatott közalkalmazott számára a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor gyakornoki időt nem kötöttek ki, számára 2015. szeptember elsején kell két év gyakornoki időt kikötni és gyakornoki idejére a Kjt. és a Kjt. vhr. gyakornokra és a gyakornoki időre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Mt. hatálya alá tartozó nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott munkavállalót, ha munkaviszonya 2015. szeptember 1-je előtt létesült, két év szakmai gyakorlat megszerzése után a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni.

(2)299

(3) Az R.1. hatályba lépését megelőzően „C” vagy „D” fizetési osztályba sorolt könyvtáros a munkakörét továbbra is betöltheti, ha az R.1. hatálybalépését követő egy éven belül megkezdi a munkakör betöltésére jogosító képzettség megszerzésére irányuló képzést. Ellenkező esetben közalkalmazotti jogviszonya 2016. szeptember 1-jén megszűnik. Ezt a feltételt nem kell teljesíteni, ha a könyvtáros a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt az R.1. hatálybalépését követő tíz éven belül betölti.

(4) Az R.1. hatálybalépését megelőzően a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben pedagógus szakképzettséggel rendelkező foglalkoztatott tekintetében ilyen munkakörre létesített foglalkoztatási jogviszony esetében, annak tartalmát felül kell vizsgálni, hogy megfeleljen az (1) bekezdésben foglalt rendelkezésnek.

39/F. §300 (1) Az a Pedagógus I. vagy 2015. január elsejével ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt pedagógus, aki 2018. június 30. napjáig Mesterpedagógus fokozat megszerzésére irányuló eljárásban vesz részt, portfóliót és Mesterpedagógusi pályázatot készít.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a portfólió a 9/B. § (1) bekezdés a)–d) és f)–g) pontjában foglaltakat, valamint intézményvezetői és szakmai ajánlást tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdésben megjelölt Mesterpedagógusi pályázat a 9/B. § (4) bekezdés b), valamint e)–g) pontjában meghatározott tartalmi elemekből áll.

(4) Ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása – ide nem értve az óvodapszichológus, iskolapszichológus, pszichológus közvetlen pszichológiai foglalkozását – a minősítő bizottság a pedagógus kettő foglalkozását meglátogatja, amelyet szakmai megbeszélés követ.

(5) Az eljárás a portfólió és a Mesterpedagógusi pályázat bemutatásával és védésével zárul.

(6)301 Ha a Mesterpedagógus fokozatot az (1)–(5) bekezdés alapján megszerzett pedagógus pályázatát nem újítja meg, őt – a 14/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően – Pedagógus II. fokozatba kell visszasorolni.

39/G. §302 (1) Az a Pedagógus I. vagy 2015. január elsejével ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba sorolt pedagógus, aki 2018. június 30. napjáig Kutatótanár fokozat megszerzésére irányuló eljárásban vesz részt, portfóliót és Kutatótanári pályázatot készít.

(2) Az (1) bekezdés szerinti portfólió és pályázat a 39/F. § (2)–(3) bekezdésében foglaltakat tartalmazza.

(3)303 A Kutatótanár fokozat elérésére irányuló minősítési eljárásban a 39/F. § (4) és (5) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(4)304 Ha a Kutatótanár fokozatot az (1)–(3) bekezdés alapján megszerzett pedagógus pályázatát nem újítja meg, őt – a 14/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően – Pedagógus II. fokozatba kell visszasorolni.

39/H. §305 (1) Az a Pedagógus II. fokozatba sorolt pedagógus, aki 2018. június 30. napjáig Kutatótanár fokozat megszerzésére irányuló eljárásban vesz részt, Kutatótanári pályázatot készít, amely a 9/B. § (4) bekezdés a)–b), valamint d)–g) pontjában meghatározott tartalmi elemeket, és intézményvezetői és szakmai ajánlást tartalmazza.

(2) A pályázat elbírálására a 10/G. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.

(3) Ha a Kutatótanár fokozatot az (1) és (2) bekezdés alapján megszerzett pedagógus pályázatát a 8. § (5) bekezdésében foglaltak szerint nem újítja meg, őt Pedagógus II. fokozatba kell visszasorolni.

39/I. §306 (1)307

(2) Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.15. és TÁMOP-3.1.15. kiemelt projekt keretében próbaminősítési eljáráson Kutatótanári fokozatot szerzett pedagógusra, aki egyben az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.15. és TÁMOP-3.1.15. kiemelt projekt keretében próbaminősítési eljáráson Mesterpedagógus fokozatot szerzett és az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben, a pedagógusok minősítő vizsgáján vagy minősítési eljárásában szakértőként vesz részt, szaktanácsadói vagy pedagógiai-szakmai szolgáltatási feladatot lát el, alkalmazni kell az ugyanilyen tevékenységet végző Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógusokra vonatkozó rendelkezéseket, addig amíg az OH számára ezen feladatokat ellátja.

(3) Ha a (2) bekezdésben meghatározott Kutatótanár fokozatba besorolt pedagógus mégis a Kutatóprogramját kívánja megvalósítani, az OH-nak küldött erről szóló írásbeli bejelentésétől számított öt éven belül kell pályázatát megújítania.

39/J. §308 (1)309 Azt a bölcsődében, pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személyt, továbbá a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál örökbefogadási tanácsadóként pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személyt (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: érintett személy), aki 2016. január 1-jén

a) legalább két év, a II. fejezet 2. alcíme szerinti szakmai gyakorlattal (e § alkalmazásában a továbbiakban: gyakorlat) rendelkezik, Pedagógus I. fokozatba, továbbá a Kjt. alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, valamint a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába,

b) két évnél kevesebb gyakorlattal rendelkezik, Gyakornok fokozatba

kell besorolni.

(2) Az érintett személy tekintetében az e rendeletnek a gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára vonatkozó rendelkezéseit az egyes gyermekvédelmi és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gykr.) hatálybalépését követően az (1) bekezdés szerinti munkakörre létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetében kell alkalmazni.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti érintett személy a gyakornoki időt a 2016. év során kitölti, gyakornoki idejét a 2. § (2) bekezdéstől eltérően egy évvel, továbbá – amennyiben portfóliójának feltöltésére neki fel nem róható okból 2016. november 30-áig nem került sor – további legfeljebb egy évvel meg kell hosszabbítani. Fel nem róható oknak minősül különösen, ha az érintett személy jogviszonya 2016. november 30-át követően létesül, vagy ha jogviszonya olyan időpontban létesül, hogy az annak létesítésétől számított négy hónapnál rövidebb idő áll rendelkezésére a portfólió elkészítésére és feltöltésére.

(4) A Gykr. hatálybalépése előtt az (1) bekezdés szerinti munkakörre létesített közalkalmazotti jogviszonyok esetében a Kjt.-nek a gyakornokra és a gyakornoki időre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy amennyiben a közalkalmazott a Kjt. gyakornokra és gyakornoki időre vonatkozó rendelkezései alapján „megfelelt” minősítést kap, a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni. Ettől eltérően, ha a Gykr. hatálybalépését megelőzően létesített jogviszonyban, az érintett személy számára a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor gyakornoki időt nem kötöttek ki, részére a Gykr. hatálybalépésekor kell két év gyakornoki időt kikötni és gyakornoki idejére a Kjt. gyakornokra és a gyakornoki időre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Mt. hatálya alá tartozó érintett személyt, ha munkaviszonya a Gykr. hatálybalépése előtt létesült, két év gyakorlat megszerzése után a Pedagógus I. fokozatba kell besorolni.

(5) Az (1) bekezdés a) pontja alapján 2016. január 1-jével Pedagógus I. fokozatba sorolt érintett személy esetében a minősítési eljárásra saját kezdeményezésre történő jelentkezéshez szükséges, a Pedagógus I. fokozatba sorolást követően szerzett legalább hat év szakmai gyakorlatra vonatkozó 3. § (1) bekezdésében meghatározott szabályt 2020. május 1-jéig nem kell alkalmazni, ha a minősítési eljárásra történő jelentkezéskor összesen legalább nyolc év gyakorlattal rendelkezik.

(6) A minősítési eljárásra saját kezdeményezésre történő jelentkezéshez szükséges, a Pedagógus I. fokozatba sorolást követően szerzett legalább hat év szakmai gyakorlatra vonatkozó 3. § (1) bekezdésében meghatározott szabályt 2020. május 1-jéig nem kell alkalmazni az érintett személy tekintetében, ha

a) az (1) bekezdés szerinti munkakörre 2016. január 1-jét követően létesített foglalkoztatási jogviszony alapján kerül Pedagógus I. fokozatba besorolásra,

b) 2016. január 1-jét megelőzően a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakört töltött be és annak alapján a pedagógus előmeneteli rendszerbe korábban már besorolásra került, továbbá

c) a minősítési eljárásra történő jelentkezéskor összesen legalább nyolc év gyakorlattal rendelkezik.

(7) Az (5), illetve (6) bekezdés alapján a minősítési eljárásra első ízben 2016. évben lehet jelentkezni.

(8) Az érintett személy tekintetében a minősítési tervbe történő felvétel – 10. § (1) bekezdés c) pontja szerinti – különös feltételeit az e §-ban foglaltak szerint kell meghatározni.

39/K. §310 (1)311 A Pedagógus I. fokozatba besorolt

a) köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben,

b) nevelési-oktatási intézményben pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben,

c) a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményben pedagógus munkakörben

foglalkoztatott személy, akinek 2016. szeptember 1-jén a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év vagy annál kevesebb ideje van hátra, vagy öregségi nyugdíjra jogosult, 2017. január 1-jén Pedagógus II. fokozatba és a Kjt. alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába kerül besorolásra,. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a 2017. január 1-jét követően létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetén is.

(2)–(7)312

39/L. §313 (1) A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosításától szóló 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: R2.) módosított 6. § (3) bekezdése alapján az R2. hatálybalépése314 előtt Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy nem sorolható vissza Gyakornok fokozatba.

(2) E rendeletnek az R2.-vel megállapított 9. § (2) bekezdésében meghatározott helyi értékelési szabályzatot úgy kell megalkotni, hogy az az R2. hatálybalépésétől315 számított harmadik hónap első napjával egyidejűleg lépjen hatályba.

39/M. §316 E rendeletnek az R2.-vel megállapított rendelkezéseit a folyamatban lévő minősítő vizsgák és minősítési, valamint bírálati eljárások esetében is alkalmazni kell.

39/N. §317 E rendeletnek az R2.-vel megállapított 11/A. § (1a) bekezdésében foglalt rendelkezését először a 2018. évben lefolytatott minősítő vizsga, minősítési eljárás esetében kell alkalmazni.

39/O. §318 E rendeletnek az egyes oktatási és kulturális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló

308/2018. (XII. 27.) Korm. rendelettel megállapított 6. § (1a) bekezdését először a 2020. évi minősítési terv összeállításához kapcsolódóan kell alkalmazni.

39/P. §319 E rendeletnek az egyes köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelettel megállapított 6. § (1) bekezdés g) pontjának hatálybalépését320 követő két hónapon belül a munkáltató felülvizsgálja a pedagógus szakmai gyakorlatát. Ha e felülvizsgálat értelmében az ismételten megállapított szakmai gyakorlat alapján a minősítő vizsga vagy a kötelező minősítési eljárás időpontja a korábban megállapított időponthoz képest több mint egy évvel korábbi időpontra esne, a pedagógus választhat, hogy az újonnan megállapított vagy az eredeti időpontban kíván-e a minősítésben részt venni. Ha erről a pedagógus a munkáltató felszólítására 15 napon belül írásban nem nyilatkozik, a minősítés időpontja nem változik.

39/Q. §321 A 2020. június 30-tól Kutatótanár fokozatba sorolt pedagógusok pedagógiai-szakmai ellenőrzési és pedagógusminősítési szakértői, illetve szaktanácsadói feladatokat nem látnak el.

39/R. §322 Aki a 3. § (1) bekezdése alapján a 2022. évben a Pedagógus I. fokozatba történő besorolásától számított 9 év szakmai gyakorlatot szerzett, minősítési eljárásban legkésőbb 2023. évben köteles részt venni.

17. Hatályon kívül helyező rendelkezés

40. §323

1. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez324

A Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozat elérésére irányuló minősítő vizsga és minősítési eljárás esetében

A

B

1

Az értékelés elemei

%

2

A pedagógus teljes szakmai tevékenységét bemutató portfólió értékelése.

60

3

Ha a munkakör részét képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a pedagógus által vezetett foglalkozás értékelése.
Ha a munkakör részét nem képezi foglalkozás, tanóra megtartása, a munkakör ellátása során keletkezett dokumentum elemzése. Ettől eltérően, a Gyvt. hatálya alá tartozó intézmény pedagógusa esetében az értékelés az OH által kidolgozott, a miniszter által jóváhagyott és az OH honlapján közzétettek szerint történik.

40

1/A. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez325

A Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozat elérésére irányuló minősítési eljárás értékelése

1.

Az értékelés elemei

%

2.

A Mesterpedagógus pályázat bemutatása, védése, értékelése:

100

3.

A Kutatótanár pályázat hiánytalan benyújtása, formai és szakmai bírálata:

100

2. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez326

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Munkakör megnevezése

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

2

Nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök

3

óvodatitkár, iskolatitkár, kollégiumi titkár, szakszolgálati titkár

*

*

*

*

4

dajka

*

*

*

*

5

gondozónő és takarító

*

*

*

*

6

laboráns

*

*

*

*

7

könyvtáros

*

*

*

*

*

*

8

szakorvos

*

*

9

pedagógiai felügyelő

*

*

*

*

*

10

gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő

*

*

*

*

11

pedagógiai asszisztens

*

*

*

*

12

gyógypedagógiai asszisztens

*

*

13

szabadidő-szervező

*

*

*

*

*

*

14

pszichopedagógus

*

*

*

*

*

15

műszaki vezető

*

*

*

*

16

ápoló

*

*

*

*

17

hangszerkarbantartó

*

18

jelmez- és viselettáros

*

*

*

19

úszómester

*

20

rendszergazda

*

*

*

*

20a

gyógytornász

*

*

*

*

*

20b

gyermek- és ifjúságvédelmi felelős

*

*

*

*

*

20c

iskolai szociális munkás

*

*

*

*

*

21

Egyéb munkakörök

22

munkaügyi, személyzeti előadó

*

*

*

23

gazdasági dolgozó

*

*

*

*

*

*

24

műszaki dolgozó

*

*

*

*

*

25

oktatástechnikus

*

*

*

*

26

számítógép-kezelő

*

*

*

27

számítógép-rendszerprogramozó

*

*

*

28

ügyviteli gépkezelő

*

*

*

29

ügyviteli dolgozó

*

*

*

*

30

könyvtáros technikus

*

*

*

31

könyvtáros asszisztens

*

*

*

32

kisegítő dolgozó

*

*

*

3. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez327



Az óvoda kivételével a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazott vezetők kötelező létszáma

A

B

C

1

Magasabb vezetői, vezetői megbízás

Feltétel

Létszám

2

intézményvezető

intézményenként

1

3

tagintézmény-vezető

tagintézményenként

1

4

intézményegység-vezető

szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységenként

1

5

intézményvezető-helyettes

50 gyermek, tanuló létszám alatt

0

6

intézményvezető-helyettes

50–250 gyermek, tanuló

1

7

intézményvezető-helyettes

251–750 gyermek, tanuló

2

8

intézményvezető-helyettes

750-nél több gyermek, tanuló esetén

3

9

tagintézmény-, intézmény-egységvezető-helyettes

intézményegységenként, tagintézményenként 250 gyermek, tanuló létszám alatt

10

tagintézmény-, intézmény-egységvezető-helyettes

intézményegységenként, tagintézményenként
250–750 gyermek, tanuló

1

11

tagintézmény-, intézmény-egységvezető-helyettes

intézményegységenként, tagintézményenként
750-nél több gyermek, tanuló

2

4. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez328

A nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak finanszírozott létszáma

A

B

C

1

Munkakör

Feltétel

Létszám

2

iskolatitkár

intézményenként, ahol a tanulók létszáma eléri a 100 főt: továbbá 450 tanulónként további

1

3

kollégiumi titkár

kollégiumi titkár önálló kollégiumonként, valamint a székhelyen kívül működő kollégiumi intézményegységenként

1

4

laboráns a köznevelés ötödik évfolyamától

az 5–12. évfolyamon tanulók létszámát figyelembe véve 250 tanulónként

1

5

pedagógiai asszisztens általános iskolában

250 tanulónként

1

6

könyvtáros

ha az intézményben van könyvtár, de könyvtárostanárt/tanítót nem alkalmaznak, akkor 1–250 tanuló között

0,5

7

könyvtáros

ha az intézményben van könyvtár, de könyvtárostanárt/tanítót nem alkalmaznak, akkor 251–1000 tanuló között

1

8

könyvtáros

ha az intézményben van könyvtár, de könyvtárostanárt/tanítót nem alkalmaznak, akkor 1000 tanuló felett

2

9

szakorvos

kizárólag sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-oktató intézményben

1

10

gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő vagy gyógypedagógiai asszisztens

kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat nevelő-oktató iskolában tizenöt tanulónként

1

11

gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő vagy gyógypedagógiai asszisztens

a siket, a vak, a középsúlyos értelmi fogyatékos, a mozgásszervi fogyatékos, az autizmus spektrum zavarral küzdő, a halmozottan fogyatékos, illetve súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulókat nevelő és oktató iskolában és kollégiumban hat tanulónként

1

12

szabadidő-szervező vagy iskolai szociális munkás vagy gyermek- és ifjúságvédelmi felelős

amennyiben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát és az érintettek létszáma meghaladja a 100, de nem éri el az 500 főt

0,5

13

szabadidő-szervező vagy iskolai szociális munkás vagy gyermek- és ifjúságvédelmi felelős

amennyiben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát és az érintettek létszáma eléri vagy meghaladja az 500 főt

1

14

pszichopedagógus

amennyiben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát, 100 főig

a feladatot az utazó szakember hálózaton keresztül kell ellátni

15

pszichopedagógus

amennyiben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát és az érintett létszám meghaladja a 100, de nem éri el az 500 főt

1

16

pszichopedagógus

amennyiben a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri az iskola, a kollégium létszámának legalább huszonöt százalékát, és az érintettek létszáma eléri az 500 főt

2

17

műszaki vezető

szakképző iskolában legalább
120 munkahelyes tanműhely, tangazdaság esetén, vagy ha a tanműhely, tangazdaság délelőtt és délután is üzemel

1

18

ápoló kizárólagosan sajátos nevelési igényű tanulókat ellátó kollégiumban

24 órás ellátásra

1

19

ápoló kollégiumban

1–50 tanulóig

0,5

20

ápoló kollégiumban

51–500 tanuló között

1

21

ápoló kollégiumban

500 tanuló felett

2

22

ápoló kizárólagosan sajátos nevelési igényűeket ellátó kollégiumban

1–50 tanuló között

0,5

23

ápoló kizárólagosan sajátos nevelési igényűeket ellátó kollégiumban

51–500 tanuló között

1

24

ápoló kizárólagosan sajátos nevelési igényűeket ellátó kollégiumban

500 tanuló felett

2

25

hangszerkarbantartó vagy jelmez- és viselettáros

alapfokú művészeti iskolában 1–200 tanuló között

0,5

26

hangszerkarbantartó vagy jelmez- és viselettáros

alapfokú művészeti iskolában 200 tanuló felett

1

27

rendszergazda

általános, középfokú iskolánként 1–250 tanuló között

0,5

28

rendszergazda

általános, középfokú iskolánként 251–750 tanuló között

1

29

rendszergazda

általános, középfokú iskolánként 750 tanuló felett

2

30

pedagógiai felügyelő

amennyiben a kollégium nevelőtestülete e rendelet hatálybalépését megelőzően döntött a munkakör bevezetéséről, kollégiumban nemenként és épületenként 100 tanulóra számítva, de legalább

1

5. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez329

A pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési mintaszabályzat330

1.331 Jelen szabályzat a ... (köznevelési intézmény) és a vele munkaviszonyban/közalkalmazotti jogviszonyban álló, pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra terjed ki.

2. Jelen szabályzat alkalmazásában
gyakornok: a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet alapján Gyakornok fokozatba besorolt nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy,
intézményvezető: a köznevelési intézmény vezetője,
közvetlen felettes: a köznevelési intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott munkaköri leírásában közvetlen felettesként megjelölt személy,
mentor: a gyakornok szakmai fejlődését segítő, az intézményvezető által kijelölt, pedagógus vagy nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy.

3. A gyakornokokra vonatkozó, a minősítés alapjául szolgáló, a munkáltató szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszer
3.1.332 A pedagógus szakképzettséghez vagy szakképesítéshez kapcsolódó követelmény a hospitálás: a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott nevelési, vagy tanítási félévenként legalább öt, pedagógus szakképzettségének vagy szakképesítésének megfelelő tanórát vagy foglalkozást köteles látogatni.
3.2. A betöltött nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörhöz kapcsolódó követelmények:
3.2.1. A gyakornok ismerje meg:
– a köznevelési intézmény hagyományait, történetét, szervezeti felépítését, tevékenységét,
– az intézményi dokumentumokat (pedagógiai program, szervezeti és működési szabályzat, házirend, munkaterv),
– a tanügyigazgatási dokumentumokat, ezek alkalmazásának módját,
– a munkavédelemre, balesetvédelemre, tűzvédelemre vonatkozó általános szabályokat,
– a gyermekek, tanulók, szülők, pedagógusok törvényben meghatározott jogait és kötelezettségeit,
– a fenntartói irányítással kapcsolatos általános rendelkezéseket,
– az intézményre vonatkozó főbb jogszabályokat.
3.2.2. A gyakornok a munkajogi szabályoknak megfelelően lássa el munkaköri kötelezettségeit.

4. A minősítés szempontjai és a teljesítmény mérésének módja
4. 1. A hospitálás
A hospitáláson való részvételt a meglátogatott tanórát vagy foglalkozást tartó pedagógus, valamint – ha a hospitálás nem a gyakornokot foglalkoztató intézményben történt – az intézményvezető az aláírásával igazolja.
4.1.1. A hospitálási napló tartalmazza:
– a tanóra vagy foglalkozás időpontját, helyét, az azt tartó pedagógus nevét, tárgyát illetve témáját,
– a tanóra, foglalkozás menetének leírását,
– a tanóra, foglalkozás pedagógus által megfogalmazott céljait,
– a tanóra, foglalkozás céljának megvalósulásával kapcsolatos gyakornoki értékelést, a tapasztalatok, tanulságok megfogalmazását.
4.1.2. A hospitálási naplót a tanórát, foglalkozást követő 30 napon belül el kell készíteni és azt a mentornak be kell mutatni.
4.2. A szakmai követelmények teljesítésének mérése
A gyakornok köteles számot adni a megismert dokumentumokról.
Munkateljesítményét a következő szempontok szerint kell értékelni:
– A munkakör ellátása szempontjából szükséges szakmai ismeretek
– A munkakör ellátása során végzett szakmai, gyakorlati munka
– A szakmai munkával kapcsolatos problémamegoldó képesség
– A munkavégzéssel kapcsolatos felelősség és hivatástudat
– A munkavégzéssel kapcsolatos pontosság, szorgalom, igyekezet
Az egyes szempontokra a következő értékelés és pontszám adható: Kiemelkedő (3 pont) – Megfelelő (2 pont) – Kevéssé megfelelő (1 pont) – Nem megfelelő (0 pont)
A pontszámok alapján a gyakornok munkájának értékelése lehet: kiválóan alkalmas (80–100%) – alkalmas (60–79%) – kevéssé alkalmas (30–59%) – alkalmatlan (30% alatt)
4.3. A gyakornok a Pedagógus I. fokozatba sorolás feltételeit teljesítette, ha:
– az előírt számú hospitáláson részt vett,
– a hospitálási naplót hiánytalanul vezette, és
– a szakmai munka értékelése legalább „kevéssé alkalmas” eredményt ért el.

5. A minősítési követelmények teljesítésével és a teljesítmény mérésével összefüggő eljárási rend
5.1. A gyakornok a hospitálás igazolását, a hospitálási naplót az intézményvezetőnek köteles bemutatni a szakmai munka értékelését megelőzően.
5.2. A mentor írásban beszámol a gyakornok fejlődéséről, szövegesen értékeli teljesítményét, szervezetbe való beilleszkedésének sikerességét, a szükséges dokumentumok megismerését.
5.3. A szakmai munka értékelését az intézményvezető a mentor beszámolója és a közvetlen vezető véleményének kikérése alapján írásban végzi el, a gyakornoki idő lejártát megelőző 60 napon belül. A minősítő lapot az intézményvezető, a mentor és a gyakornok írja alá.
5.4. Az intézményvezető írásos igazolást készít arról, hogy a gyakornok a Pedagógus I. fokozatba sorolás feltételeit teljesítette-e, és ezt továbbítja az Oktatási Hivatal részére.
5.5. Az átsorolást az Oktatási Hivatal által kiállított tanúsítvány alapján kell elvégezni.

6. Jelen szabályzat ...-án lép hatályba.

6. melléklet a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelethez333

A nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi
és szakképzettségi követelményei

A

B

C

1

A nevelő-oktató munka
pedagógiai szakaszai/
Nevelési-oktatási intézmények

Pedagógus-munkakör

Az alkalmazáshoz szükséges
szakképzettség

2

Óvodai nevelés

óvodapedagógus

óvodapedagógus, oktatási szakasszisztens óvodai nevelő szakmairányon

3

Alsó tagozat

tanító

tanító

4

5–6. évfolyam

tanár

a tantárgynak megfelelő szakos
tanár,
tantárgynak megfelelő műveltségi
területet végzett tanító

5

7–8. évfolyam

tanár

a tantárgynak megfelelő szakos tanár

6

9–12. évfolyam gimnáziumban

gimnáziumi tanár

egyetemi szintű vagy – az általános iskolai tanár kivételével –
mesterfokozatú –, a tantárgynak megfelelő szakos tanár

7

Szakgimnázium (pedagógiai, közművelődési)

szakmai tantárgyat oktató tanár

a szakmai tantárgynak megfelelő szakos felsőfokú szakképzettség

8

Szakgimnázium (művészeti)

művészeti szakmai tantárgyat oktató tanár

a művészeti tárgynak megfelelő szakos felsőfokú szakképzettség

9

Alapfokú művészeti iskola zeneművészeti ág

szakmai tantárgyat tanító tanár

a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú tanár vagy művész vagy előadóművész

10

Alapfokú művészeti iskola (szín- és bábművészeti, képző- és iparművészeti, táncművészeti ág)

szakmai tantárgyat tanító tanár

a tanszaknak megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség és szakképzettség

11

Kollégium

kollégiumi nevelőtanár

kollégiumi nevelőtanár,
gyógypedagógus,
konduktor,
szociálpedagógus,
játék- és szabadidő-szervező tanár,
tanulási és pályatanácsadó tanár, tehetségfejlesztő tanár,
hittanár-nevelő tanár,
pedagógia szakos tanár és pedagógia szakos nevelő,
a nevelő-oktató munka pedagógiai szakaszának megfelelően tanító, tanár

12

Az alsó tagozaton
az emelt szintű oktatásban
a művészetek, idegen nyelv, nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyak esetében

tanár

a tantárgynak megfelelő szakos tanár

13

könyvtárostanár (tanító)

könyvtárpedagógia-tanár, informatikus könyvtáros és tanító vagy tanár vagy szociálpedagógus

14

óvodapszichológus/ iskolapszichológus

pszichológus és óvodapedagógus vagy
gyógypedagógus vagy konduktor vagy tanító vagy
tanár,
pszichológus tanácsadás és
iskolapszichológia szakirányon,
pedagógiai szakpszichológus
óvoda- és iskola-szakpszichológus
óvoda- és iskolapszichológus tanácsadó szakpszichológus

15

fejlesztő pedagógus

óvodapedagógus, tanító, tanár, szociálpedagógus, konduktor,
a továbbiakban meg nem nevezett gyógypedagógus,
pedagógia szakos előadó, pedagógia szakos nevelőtanár
és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni
foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos
gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia
vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár vagy terapeuta, gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon

16

szociálpedagógus

szociálpedagógus

17

konduktor

konduktor,
konduktor-tanító,
konduktor-óvodapedagógus,
konduktor(tanító), konduktor(óvodapedagógus),
speciális pedagógia szakos tanár és szakpedagógus vagy
konduktortanár és konduktor vagy
konduktor-tanító vagy konduktor-óvodapedagógus vagy
konduktor(tanító), vagy
konduktor(óvodapedagógus)

18

19

gyógypedagógus (beleértve a logopédia szakon, szakirányon végzett gyógypedagógust is)

a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő szakon, szakirányon végzett gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógiai terapeuta,
speciális pedagógia szakos tanár és szakpedagógus vagy
okleveles gyógypedagógus vagy
gyógypedagógia-tanár vagy okleveles logopédus és a sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő szakon, szakirányon végzett gyógypedagógus,
gyógypedagógiai tanár,
gyógypedagógiai terapeuta

20

Nemzetiségi óvodai nevelés

nemzetiségi óvodapedagógus

nemzetiségi óvodapedagógus

21

Nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az alsó tagozaton

nemzetiségi tanító

nemzetiségi tanító

22

Nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az 5–12. évfolyamon

közismereti tantárgyat nemzetiségi nyelven oktató tanár

tantárgynak megfelelő szakos tanár és
a nevelés-oktatás nyelvének tanítására jogosító tanító vagy tanár vagy nyelvtanár szakképzettség vagy az adott nyelvből legalább középfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga, Magyarországon elismert oklevél alapján az adott évfolyamon az adott tantárgy tanításához előírt, a tanítás nyelvének megfelelő pedagógus végzettség és szakképzettség

23

Nemzetiségi iskolai
nevelés-oktatás

nemzetiségi nyelvtanár

nemzetiségi nyelvtanár,
nyelvtanár

24

Minden iskolatípusban
és minden évfolyamon

idegennyelvtanár

nyelvtanár,
nemzetiségi nyelvtanár

25

Minden iskolatípusban
és minden évfolyamon

testnevelő

testnevelő tanár

26

Minden iskolatípusban
és minden évfolyamon

ének-zene tanár

ének-zene szakos tanár

27

Két tanítási nyelvű iskolai nevelés-oktatás

tanító, tanár

az adott évfolyamon az adott tantárgy tanításához előírt szakképzettség (tanító, tanár) és az iskolai nevelés-oktatás nyelvének tanítására jogosító tanító, tanár,
nyelvtanár-szakképzettség vagy az adott tantárgy nem magyar nyelven történő oktatásához szükséges nyelvi ismeretek alapképzésben, mesterképzésben, szakirányú továbbképzésben történő elsajátításának igazolása, vagy a Közös Európai Referenciakeret szerinti legalább C1 szintű (felsőfokú) nyelvtudás igazolása az adott idegen nyelvből,
Magyarországon elismert oklevél alapján az adott évfolyamon az adott tantárgy tanításához előírt, a tanítás nyelvének megfelelő pedagógus végzettség és szakképzettség

28

együttnevelést segítő pedagógus

a C:17 és C:19 mezőben a konduktor és gyógypedagógus munkakörre meghatározott végzettség és szakképzettség

29

Készségfejlesztő iskolai nevelés-oktatás gyakorlati évfolyamon

tanár a szakmai elméleti oktatásban

gyógypedagógus vagy a képzés szakirányának megfelelő szakos tanár

30

Készségfejlesztő iskolai nevelés-oktatás gyakorlati évfolyamon

szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató

gyógypedagógus, vagy
a képzés szakirányának megfelelő szakos tanár,
a képzés szakirányának megfelelő szakoktató,
a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettség,
érettségi végzettség és a szakiránynak megfelelő államilag elismert legalább középszintű szakképesítés, továbbá legalább öt év, az adott szakiránynak megfelelő szakmai gyakorlat

31

Szakiskolai nevelés-oktatás

szakmai elméleti tantárgyat oktató tanár

a szakmai tárgynak megfelelő szakos felsőfokú végzettség és szakképzettség

32

Szakiskolai nevelés-oktatás

szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató

a szakmai képzés szakirányának megfelelő szakos tanár,
a szakmai képzés szakirányának megfelelő szakoktató,
a szakmai képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettség,
érettségi végzettség és a szakiránynak megfelelő államilag elismert legalább középszintű szakképesítés, továbbá legalább öt év, az adott szakiránynak megfelelő szakmai gyakorlat

33

Szakiskolai nevelés-oktatás, nem értelmi fogyatékos tanulók esetében

közismereti tantárgyat oktató tanár

a tantárgynak megfelelő szakos tanár

34

Szakgimnázium

közismereti tantárgyat oktató szakgimnáziumi tanár

egyetemi szintű vagy mesterfokozatú, a tantárgynak megfelelő szakos tanár

1

A rendeletet a 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 136. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2024. január 1. napjával.

2

Az I. fejezet (1–1/A. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2a) bekezdését a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (2a) bekezdés d) pontját a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

6

Az 1. § (4) bekezdése a 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított, a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 21. § b) pontja és 22. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1/A. § 1a. pontját a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

8

Az 1/A. § 1b. pontját a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

9

Az 1/B. alcímet (2–5. §-t) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be. A II. fejezet eredeti 1. alcímét a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 2. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § (4) bekezdése a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § (6) bekezdés b) pontja a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

15

A 2. § (8) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

16

A 2. § (9) bekezdése a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3. § (1) bekezdése a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

18

A 3. § (2) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 3. § (3) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (5) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

22

A 4. § (1a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

23

A 4. § (1b) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

24

A 4. § (2) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

25

A 4. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított, a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 4. § (4) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

27

Az 5. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

28

Az 5. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 5/A. §-t a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

30

Az 5/B. §-t a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

31

Az 5/B. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 129. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 2. alcím (6–6/A. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

33

A 6. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 4. pontjával megállapított szöveg.

34

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 6. § (1) bekezdés c) pontja a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 6. § (1) bekezdés e) pontja a 232/2019. (X. 4.) Korm. rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

37

A 6. § (1) bekezdés g) pontja a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg. [E módosító rendeletnek a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 13. § a) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „a közszolgálati jogviszony keretében” szövegrész helyébe az „a közszolgálati jogviszony (a továbbiakban együtt: közszolgálati jogviszony) keretében” szöveg lép, nem vezethető át.] A g) pont a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 87. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 6. § (1) bekezdés i) pontját a 324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

39

A 6. § (1) bekezdés j) pontját a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 86. § (2) bekezdése iktatta be.

40

A 6. § (1a) bekezdését a 308/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

41

A 6. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 6. § (2) bekezdés c) pontja a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 129. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 6. § (2) bekezdés d) pontját a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 129. § (1) bekezdése iktatta be.

44

A 6. § (2a) bekezdését a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 6. § (3) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 6. § (3a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 6/A. § (3) bekezdés b) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 6/A. § (4) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

50

A 3. alcím (7–9/B. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

51

A 7. § (2) bekezdés e) pontja a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 7. § (2) bekezdés g) pontja a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

53

A 7. § (2) bekezdés h) pontja a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

54

A 7. § (2) bekezdés i) pontját a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

56

A 8. § (1) bekezdés d) pontja a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 8. § (1a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 8. § (1b) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 8. § (1c) bekezdését a 195/2022. (V. 27.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése iktatta be.

60

A 8. § (3) bekezdés b) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 8. § (4) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § b) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 8. § (5) bekezdése a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

63

A 8. § (7) bekezdését a 195/2022. (V. 27.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése iktatta be.

64

A 9. § a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

65

A 9. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 9/A. § (3) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 9/B. § (4) bekezdés f) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 9/B. § (4) bekezdés g) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 9/B. § (4a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

70

A 9/B. § (5) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 9/B. § (6) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 4. alcím (10–12. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

73

A 10. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 533/2022. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. §-a szerint módosított szöveg.

74

A 10. § (2) bekezdés a) pontja a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 10. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

76

A 10/A. § (2) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 10/A. § (2a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 10/A. § (2b) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be.

79

A 10/A. § (2c) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 10/A. § (3) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 10/A. § (4) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 10/A. § (7) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 10/A. § (8) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § a) pontja.

84

A 10/B. § a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

85

A 10/B. § (1) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 10/B. § (1a) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be.

87

A 10/B. § (1b) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A 10/B. § (2) bekezdés b) pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 10/C. § (3) bekezdése a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 164. § a) pontja, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 164. § b) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 10/D. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 10/D. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

92

A 10/D. § (3) bekezdés e) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 10/D. § (3) bekezdés f) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 10/D. § (4) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 10/D. § (8) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (4) bekezdése iktatta be.

98

A 10/D. § (9) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 13. § (4) bekezdése iktatta be.

99

A 10/E. § (2) bekezdés b) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 10/F. § a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

101

A 10/G. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

102

A 10/G. § (1) bekezdése a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

103

A 11. § (1) bekezdés b) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

104

A 11/A. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 11/A. § (1a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 9. pont 9.1. alpontja szerint módosított szöveg.

106

A 11/A. § (1b) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

107

A 11/A. § (1c) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése iktatta be.

108

A 11/A. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 16. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

109

A 11/A. § (3) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 9. pont 9.2. alpontja szerint módosított szöveg.

110

A 11/A. § (4) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 4. és 7–8. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 11/A. § (6) bekezdése a 324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 11/B. § (1) bekezdés a) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

114

A 11/B. § (1a) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

115

A 11/B. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

116

A 11/B. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 4. és 7. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 11/B. § (5) bekezdése a 63/2017. (III. 20.) Korm. rendelet 1. §-a, a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 12. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított, a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

119

A 12. § (3) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

120

A 12/A. §-t a 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet 56. §-a iktatta be, szövege e módosító rendelet 57. §-ával megállapított szöveg.

121

A 12/A. § (1) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

122

A 12/A. § (2) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

123

A 4/A. alcímet (12/B-12/E. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

124

A 12/B. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 12/B. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

126

A 12/B. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

127

A 12/B. § (4) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

128

A 12/B. § (5) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

129

A 12/B. § (6) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 11. pont 11.1. alpontja szerint módosított szöveg.

130

A 12/B. § (7) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be, szövege a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 11. pont 11.2. alpontja szerint módosított szöveg.

131

A 12/C. § a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

132

A 12/C. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 12. pont 12.1. alpontja szerint módosított szöveg.

133

A 12/C. § (1) bekezdés b) pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 12. pont 12.2. alpontja szerint módosított szöveg.

134

A 12/C. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § d) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 12/C. § (5) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 12. pont 12.3. alpontja szerint módosított szöveg.

136

A 12/D. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított, a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 12/D. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

138

A 12/D. § (3a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

139

A 12/D. § (3b) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

140

A 12/E. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

141

A 12/E. § (2) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

142

Az 5. alcím (13–14/A. §) a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 22. §-ával, az alcím címe a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

143

A 14/A. § (1) bekezdés f) pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 13. pont 13.1. alpontja szerint módosított szöveg.

144

A 14/A. § (1) bekezdés g) pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 13. pont 13.2. alpontja szerint módosított szöveg.

145

A 14/A. § (1) bekezdés h) pontját a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

146

A 14/A. § (4) bekezdés a) pontja a 308/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

147

A 14/A. § (4) bekezdés b) pontja a 308/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

148

A 14/A. § (4) bekezdés c) pontja a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

149

A 14/A. § (4) bekezdés d) pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 13. pont 13.3. alpontja szerint módosított szöveg.

150

A 14/A. § (5) bekezdése a 65/2021. (II. 15.) Korm. rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.

151

A 15. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

152

Az 5/A. alcímet (15/A–15/B. §) a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

153

A 15/A. § (3a) bekezdését a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

154

A 15/A. § (3b) bekezdését a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

155

Az 5/B. alcímet (15/C. §) a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

156

A 15/C. § (1) bekezdés b) pontja a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 16. § (2) bekezdése a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

158

A 16. § (3) bekezdése a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

159

A 16. § (4) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

160

A 16. § (4a) bekezdését a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 4. §-a.

161

A 16. § (5a) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

162

A 16. § (5b) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

163

A 16. § (5c) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

164

A 16. § (5d) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

165

A 16. § (6) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

166

A 16. § (6) bekezdés a) pontja a 321/2019. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

167

A 16. § (7) bekezdése a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

168

A 16. § (8) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

169

A 16. § (8) bekezdés a) pontja a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § c) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 16. § (10) bekezdését a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

171

A 16. § (11) bekezdését a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege az 524/2022. (XII. 16.) Korm. rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

173

A 17. § (1) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

174

A 17. § (1) bekezdés 12. pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 14. pont 14.1. alpontja szerint módosított szöveg.

175

A 17. § (1) bekezdés 15. pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 14. pont 14.2. alpontja szerint módosított szöveg.

176

A 17. § (1a) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

177

A 17. § (2a) bekezdését a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be.

178

A 17. § (2a) bekezdés 12. pontja a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

179

A 17. § (2a) bekezdés 13. pontja a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 23. § h) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 17. § (3) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § d) pont da) alpontja szerint módosított szöveg.

181

A 17. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 20. § i) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 17. § (6) bekezdése a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított, a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

184

A 17. § (6a) bekezdését a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

185

A 17. § (7) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § d) pont db) alpontja hatályon kívül helyezte.

186

A 17. § (8) bekezdése a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

187

A 17/A. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be.

188

A 17/A. § (1) bekezdése a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 17/A. § (1a) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése iktatta be.

190

A 17/A. § (1b) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése iktatta be.

191

A 17/A. § (2) bekezdés c) pontja a 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 17/A. § (2a) bekezdését a 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

193

A 17/A. § (2a) bekezdés b) pontja a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 22. § c) pontja szerint módosított szöveg.

194

A 17/A. § (3a) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be, a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

195

A 17/A. § (4) bekezdése a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

196

A 17/A. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § d) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 17/A. § (6) bekezdés a) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 17/A. § (7) bekezdés nyitó szövegrésze a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § d) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 17/A. § (7a) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (4) bekezdése iktatta be.

200

A 17/A. § (8) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdésével megállapított, a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 17/A. § (10) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

202

A 17/A. § (11) bekezdése a 321/2019. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

203

A 17/A. § (13) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 26. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § e) pontja.

205

A 20. § (1) bekezdése a 365/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

206

A 20. § (2) bekezdése a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 14. § h) pontja szerint módosított szöveg.

207

A 21. § a) pont ae) alpontja a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 9/A. alcímet (21/A–21/B. §) a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

209

A 21/A. § (1) bekezdés a) pontja a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 21. § d) pontja szerint módosított szöveg.

210

A 10. alcím címe a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

211

A 22. § (1) bekezdése a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 22. § d) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 22. § (2) bekezdését a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

213

A 22. § (5) bekezdése a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 22. § (6) bekezdését a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

215

A 23. § (3) bekezdését a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

216

A 23. § (4) bekezdését a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

217

A 23. § (5) bekezdését a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

218

A 23. § (6) bekezdését a 196/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

219

A 23. § (7) bekezdése a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 24. § (1) bekezdése a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított, a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § f) pontja szerint módosított szöveg.

221

A 24. § (2) bekezdése a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § g) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 25. § (1) bekezdés c) pontja a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 88. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

223

A 25. § (1) bekezdés d) pontja a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 87. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

225

A III/A. fejezetet (27/A. §) a 24/2020. (II. 24.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

226

A 27/A. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 21. § e) pontja szerint módosított szöveg.

227

A 28. § (2) bekezdése a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § e) pontja szerint módosított szöveg.

228

A 28. § (3a) bekezdését a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

229

A 29. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 23. § i) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 29. § (4) bekezdése a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § f) pontja szerint módosított szöveg.

231

A 12. alcím címe a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

232

A 30. § (1) bekezdése a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A 30. § (1) bekezdés a) pontja a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § e) pontja szerint módosított szöveg.

234

A 30. § (1) bekezdés c) pontja a 122/2018. (VII. 10.) Korm. rendelet 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 30. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 13. § g) pontja szerint módosított szöveg.

236

A 30. § (2) bekezdés b) pontja a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

237

A 30. § (4) bekezdése a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 20. § k) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 32. § (3) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

239

A 32. § (5) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

240

A 32. § (6) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított, a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 24. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

241

A 32/A. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

242

A 32/A. § (1) bekezdése a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 33. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 23. § j) pontja szerint módosított szöveg.

245

A IV/A. fejezetet (33/A–33/O. §) a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

246

A 33/B. § (9a) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

247

A 33/B. § (9b) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

248

A 33/B. § (9c) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

249

A 33/B. § (9d) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

250

A 33/B. § (9e) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

251

A 33/B. § (9f) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

252

A 33/B. § (9g) bekezdését a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

253

A 33/B. § (10) bekezdését a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be.

254

A 33/B. § (11) bekezdését a 405/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

255

A 33/B. § (12) bekezdését a 405/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

256

A 33/D. § b) pont bc) alpontját a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be.

257

A 33/E. § (1) bekezdése a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 129. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

258

A 33/O. § b) pontja a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § f) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 33/O. § e) pontját a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

260

A 33/P. §-t a 331/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

261

A 33/Q. §-t a 331/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

262

A 35. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 13. § h) pontjával megállapított szöveg.

264

A 35. § (2) bekezdés c) pontja a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

265

A 35. § (4) bekezdése a 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

266

A 36. § (1) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

267

A 36. § (2) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 36. § (3) bekezdését a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 36. § (4) bekezdése a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

270

A 36. § (6) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

271

A 36. § (6) bekezdés b) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

272

A 36. § (6) bekezdés c) pontja a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

273

A 36. § (7) bekezdése a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 36. § (7a) bekezdését a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése iktatta be.

275

A 36. § (8) bekezdését a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

276

A 36. § (9) bekezdését a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 88. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

277

A 36. § (10) bekezdését a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 11. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § i) pontja.

280

A 36/A. §-t a 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

281

A 36/A. § (1) bekezdés a) pontja a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 22. § a) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 36/A. § (1) bekezdés e) pontja a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

283

A 37. § a 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

284

A 37. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § h) pontja szerint módosított szöveg.

285

A 37. § (1a) bekezdését a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 16. § d) pontja, a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 33. § d) pontja szerint módosított szöveg.

287

A 37. § (1c) bekezdését a 268/2014. (XI. 3.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

288

A 37. § (1d) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

289

A 37. § (2) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

290

A 38. §-t a 307/2017. (X. 27.) Korm. rendelet 25. § f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

292

A 39/B. §-t a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 19. § iktatta be.

293

A 39/B. § (1) bekezdését a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 17. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

294

A 39/B. § (2) bekezdését a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

295

A 39/B. § (3) bekezdése a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

296

A 39/C. §-t a 89/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 19. § iktatta be.

297

A 39/D. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

298

A 39/E. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

299

A 39/E. § (2) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 38. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

300

A 39/F. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

301

A 39/F. § (6) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

302

A 39/G. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

303

A 39/G. § (3) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

304

A 39/G. § (4) bekezdését a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

305

A 39/H. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

306

A 39/I. §-t a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

307

A 39/I. § (1) bekezdését a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

308

A 39/J. §-t a 418/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

309

A 39/J. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 417/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 22. § a) pontja szerint módosított szöveg.

310

A 39/K. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be, szövege a 324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

311

A 39/K. § (1) bekezdés záró szövegrészében a „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” szövegrészt a 35/2017. (XII. 20.) AB határozat megsemmisítette 2016. október 28. napjával.

312

A 39/K. § (2)–(7) bekezdését a 35/2017. (XII. 20.) AB határozat megsemmisítette 2016. október 28. napjával.

313

A 39/L. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

314

A hatálybalépés időpontja 2016. július 30.

315

A hatálybalépés időpontja 2016. július 30.

316

A 39/M. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

317

A 39/N. §-t a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

318

A 39/O. §-t a 308/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

319

A 39/P. §-t a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

320

A hatálybalépés időpontja 2019. november 29.

321

A 39/Q. §-t a 278/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be.

322

A 39/R. §-t a 65/2021. (II. 15.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

323

A 40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

324

Az 1. melléklet a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

325

Az 1/A. mellékletet újonnan a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 36. § a) pontja iktatta be.

326

A 2. melléklet a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított, a 790/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.

327

A 3. melléklet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 86. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

329

Az 5. mellékletet a 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 36. § b) pontja iktatta be.

330

Az 5. melléklet címe a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

331

Az 5. melléklet 1. pontja a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

332

Az 5. melléklet 3. pont 3.1. alpontja a 486/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 14. § h) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére