• Tartalom

508/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet

508/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Környezet és Energia Operatív Program Egészséges, tiszta települések prioritás keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

2018.01.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt projektekhez kapcsolódó, a 2. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket.

(2)1

(3)2

2. §3 Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a döntést, ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, 25 napon belül meg kell hozni, a szakhatóságok tekintetében a szakhatósági állásfoglalás kibocsátásának határideje 10 nap.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

4. § E rendelet rendelkezéseit a 2. § a) pont kivételével a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet az 508/2013. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A támogatói döntéssel rendelkező projektek:

 

A

B

C

1.

Projekt azonosítószáma

Projekt neve

Kedvezményezett neve

2.

KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0004

Hatvan és térsége települési hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése

Hatvan és Környéke Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás Fejlesztése Társulás

3.

KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0005

Szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén

Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás

4.

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0006

Dél-Balaton és Sióvölgy Nagytérségi Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium működési területén a Somi Regionális Hulladékkezelőtelep fejlesztése

Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

5.

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003

Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése

Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás

6.

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0001

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás

7.

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0003

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Program Infrastruktúra Fejlesztése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék- gazdálkodási Társulás

8.

KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0002

Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése

Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás

2. melléklet az 508/2013. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági eljárások:

1. Környezetvédelmi hatósági eljárások,

2. természetvédelmi hatósági eljárások,

3. területrendezési hatósági eljárások,

4. általános építésügyi hatósági eljárások,

5. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

6. útügyi hatósági eljárások,

7.4 műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. földmérési hatósági eljárások,

12. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

13. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. erdővédelmi hatósági eljárások,

15. tűzvédelmi hatósági eljárások,

16. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,

17. közegészségügyi hatósági eljárások,

18. vízügyi hatósági eljárások,

19. az 1–18. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

Az 1. § (2) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 117. §-a hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 117. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 116. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. melléklet 7. pontja a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 61. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 119. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére