• Tartalom

1980/2013. (XII. 29.) Korm. határozat

1980/2013. (XII. 29.) Korm. határozat

a Nemzeti Stadionfejlesztési Program megvalósításához kapcsolódó további intézkedésekről

2017.12.28.

1. A Kormány

a)1 egyetért azzal, hogy a Nemzeti Stadionfejlesztési Program (a továbbiakban: Program) keretében az 1. mellékletben meghatározott férőhelyszámra, keretösszegben és ütemezés szerint történjen meg az 1. mellékletben meghatározott labdarúgó sportlétesítmények fejlesztése a 2014–2017. költségvetési években;2

b) felhívja a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost, hogy dolgozza ki létesítményenként az állami szerepvállalás feltételrendszerét a Program hatékony megvalósítása érdekében;

Felelős: a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos

Határidő: 2013. december 31.

c)3 felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. melléklet szerinti beruházások megvalósításának ütemezéséhez igazodva gondoskodjanak a Nemzeti Stadionfejlesztési Program végrehajtásához 2016. és a 2017. években szükséges források ütemezett rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2016. évben a felmerülés ütemében, a 2017. évre a központi költségvetés tervezésének keretében

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.4

1. melléklet az 1980/2013. (XII. 29.) Korm. határozathoz5

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósításra kerülő labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztések

Sorszám

Település, létesítmény

Férőhely

Keretösszeg (millió forint)

összesen

2014

2015–2017

1.

Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

8 000

5 550

0

5 550

2.

Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

12 000

800

560

240

3.

Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

8 000

500

500

0

4.

Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

6 000

7 352

0

7 352

5.

Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

8 000

1 000

500

500

6.

Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

5 000

560

560

0

7.

Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

6 000

560

560

0

8.

Budapest Hidegkuti Nándor Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

5 000

800

560

240

9.

Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

4 000

800

560

240

10.

Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

5 000

560

560

0

11.

Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

5 100

1 125

560

565

12.

Mezőkövesd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

4 000

400

220

180

13.

Siófok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

3 500

600

600

0

14.

Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

6 100

2 000

600

1 400

15.

Gyirmót labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

3 000

600

600

0

16.

Ajka labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

3 000

400

400

0

17.

Balmazújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

2 000

400

400

0

18.

Cegléd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

3 000

400

400

0

19.

Kozármisleny labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

2 000

400

400

0

20.

Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

4 000

552

400

152

21.

Szolnok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

5 000

400

400

0

22.

Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

4 000

400

400

0

23.

Szigetszentmiklós labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

3 000

120

120

0

24.

Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

2 500

1 610

120

1 490

25.

Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete

1 028

95

933

 

Összesen

25 565

10 575

14 990

1

Az 1. pont a) alpontja az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1650/2018. (XII. 6.) Korm. határozat 3. pontja alapján az 1. pont a) alpontjától eltérően a Korm. határozat 1. melléklet 4. sora szerinti Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztésére a 2015–2019. években 8 140 000 000 forint forrás biztosításával kerül sor.

3

Az 1. pont c) alpontja az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat 4. pontjával megállapított szöveg.

4

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

Az 1. melléklet az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat 5. pontjával megállapított, a 2099/2017. (XII. 28.) Korm. határozat szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére