• Tartalom

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet

a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól1

2022.12.27.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatály

1. § (1)2 E rendeletben foglaltakat a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésekre (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) kell alkalmazni, amikor a fogyasztó kifizeti vagy vállalja, hogy kifizeti az áru ellenértékét. E rendelet víz, gáz, villamos energia vagy távfűtés – akár közszolgáltatók általi – szolgáltatására vonatkozó szerződésekre alkalmazandó, ha e árukat szerződés alapján biztosítják.

(1a)3 E rendeletben foglaltakat abban az esetben is alkalmazni kell, ha a vállalkozás nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalmat szolgáltat vagy digitális szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig személyes adatokat szolgáltat vagy ilyen adatok szolgáltatását vállalja a vállalkozás részére, kivéve, ha a fogyasztó által szolgáltatott személyes adatokat a vállalkozás kizárólag a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelő, nem tárgyi adathordozón rögzített digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás biztosításának vagy a vállalkozásra vonatkozó jogi követelményeknek való megfelelés lehetővé tétele céljából kezeli, és a kereskedő semmilyen más célból nem kezeli ezeket az adatokat.

(2) E rendelet meghatározza a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és a teljesítés egyes szabályait, továbbá a távollévők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződés esetében a szerződés megkötésére és az elállási, illetve a felmondási jogra vonatkozó részletes szabályokat.

(3) E rendeletet akkor kell alkalmazni, ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusát átültető jogszabály eltérően nem rendelkezik.

(4) E rendeletben foglaltaktól a fogyasztó javára a felek megállapodása eltérhet.

2. § Nem terjed ki a rendelet hatálya:

b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti gyermekjóléti alapellátásokra és gyermekvédelmi szakellátásokra;

c) az egészségügyről szóló törvény szerinti egészségügyi ellátásra irányuló szerződésre;

d) a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerinti szerencsejátékkal kapcsolatos szerződésre;

e) a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos szerződésre;

f) az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére, vagy átruházására irányuló szerződésre, kivéve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti ingatlanközvetítői tevékenységre, valamint ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenységre irányuló szerződést;

g) olyan kivitelezési szerződésre, amelynek tárgya új építmény építése, vagy meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység vagy helyiség jelentős átalakítása;

h) a lakóépület lakáscélú bérbeadására irányuló szerződésre, kivéve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény szerinti ingatlanközvetítői tevékenységre, valamint ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenységre irányuló szerződést;

i)4 az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesekre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet eltérő rendelkezése hiányában az utazási csomagra vonatkozó szerződésekre;

j) a szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó szerződésre;

k) a közjegyző által okiratba foglalt szerződésre;

l) élelmiszer és egyéb mindennapi fogyasztásra szánt terméknek a fogyasztó lakóhelyére, tartózkodási helyére vagy munkahelyére történő gyakori és rendszeres szállítására vonatkozó szerződésre;

m) az automata vagy automatizált üzlethelyiség útján kötött szerződésre;

n) az elektronikus hírközlési szolgáltatóval nyilvános telefonállomás igénybevétele útján annak igénybevétele céljából, vagy telefon-, internet- vagy telefax-összeköttetés egyszeri igénybevétele céljából kötött szerződésre.

o)5 a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés alapján értékesített árukra.

3. §6 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény szerinti személyszállítási szolgáltatásokkal, és a légi közlekedésről szóló törvény szerinti légi személyszállítással, valamint a vízi személyszállítás feltételeiről szóló jogszabály szerinti személyszállítással kapcsolatos szerződésre kizárólag a 6. §, a 7. § és a 15. § (1) és (2) bekezdése alkalmazandó.

2. Értelmező rendelkezések

4. § E rendelet alkalmazásában:

1.7 digitális tartalom: digitális formában előállított vagy szolgáltatott adat;

2. fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott fogyasztó;

3.8 járulékos szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amely távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződéshez kapcsolódó egyéb áru értékesítésére, vagy szolgáltatás nyújtására irányul, amelyet a vállalkozás vagy a vállalkozással kötött megállapodás alapján harmadik személy nyújt;

4. jelentős átalakítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség bővítése, bontása vagy átalakítása érdekében végzett, építési tevékenységek közül

a) a külön jogszabály szerint építésügyi, építésfelügyeleti hatósági vagy örökségvédelmi hatósági eljáráshoz kötött építési tevékenység;

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó építési tevékenységkörben az építményen az összes építmény-homlokzati felületet érintő utólagos hőszigetelést, az összes homlokzati nyílászáró cseréjét, az összes homlokzatfelület színezését, és egy teljes homlokzatfelület képzésének megváltoztatását magában foglaló tevékenység; vagy

c) az a) pont hatálya alá nem tartozó építési tevékenységkörben az építmény legalább 50%-át érintő, alaprajzi elrendezést megváltoztató építési tevékenység.

5.9 jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti,

a) a szerződés teljesítéséért vállalt jótállás, amelyet a vállalkozás a szerződés megfelelő teljesítéséért a jogszabályi kötelezettségén túlmenően vagy annak hiányában önként vállal, valamint

b) a jogszabályon alapuló kötelező jótállás;

6. nyilvános árverés: olyan értékesítési módszer, amelynek során a vállalkozás az árverező által lefolytatott átlátható, versenyszerű licitálás keretében szerződéskötésre tesz ajánlatot a fogyasztóknak, akik az árverésen személyesen megjelennek vagy ennek lehetősége számukra biztosított, és amelyen a sikeres licitáló arra vállal kötelezettséget, hogy az ajánlatban foglaltak szerint szerződést köt. Nem minősül nyilvános árverésnek a fogyasztók és vállalkozások rendelkezésére álló árverési célú internetes honlap használata;

7. pénzügyi szolgáltatás: a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank által felügyelt tevékenységet folytató szervezeteknek, személyeknek Magyar Nemzeti Bank által felügyelt tevékenysége;

8.10 szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés: az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek alapján a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, ideértve a digitális szolgáltatásokat is;

9. tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memória kártya, a számítógép merevlemeze és az elektronikus levél;

10.11 távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti áru vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak;

11. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz;

12.12 áru:

a) ingó dolog, ideértve a tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal kiszerelt víz, gáz és villamos energia, valamint

b) ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit (a továbbiakban: a digitális elemeket tartalmazó áru);

13. üzlethelyiség:

a) bármely ingatlan, ahol a vállalkozás a tevékenységét állandó jelleggel folytatja;

b) bármely ingó dolog, ahol a vállalkozás a tevékenységét szokásos jelleggel folytatja;

14. üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,

a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;

b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között;

c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy

d)13 amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a áruk vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;

15. vállalkozás: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott vállalkozás.

16.14 személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

17.15 digitális szolgáltatás:

a) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy digitális adatokat hozzon létre, kezeljen, tároljon vagy azokhoz hozzáférjen, vagy

b) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó és a szolgáltatás más igénybe vevői által feltöltött vagy létrehozott digitális adatok megosztását, illetve az azokkal való egyéb interakciót;

18.16 online piac: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 2. § k) pontjában meghatározott fogalom;

19.17 online piac szolgáltatója: bármely olyan vállalkozás, aki vagy amely online piacot biztosít a fogyasztók számára;

20.18 kompatibilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás átalakításának szükségessége nélkül olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják;

21.19 funkcionalitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy a céljának megfelelő funkciókat betöltse;

22.20 interoperabilitás: a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel és szoftverrel, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják.

5. § E rendelet alkalmazásában

a)21 áru adásvételére irányuló szerződésnek minősül az olyan visszterhes, szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés is, amely alapján a vállalkozás termék tulajdonjogának átruházására is köteles;

b) nem minősül üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek a vásáron, piacon és közterületen végzett értékesítő tevékenység.

II. Fejezet

A FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEK KÖZÖS SZABÁLYAI

3. A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó szabályok

6. §22 Ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozás biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért az elektronikus hírközlési szolgáltató által a hívó fél számára az előfizetői szerződésben meghatározott díjon felül további díj ne terhelje. A telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatással nem működtethető. E rendelkezés nem érinti az elektronikus hírközlési szolgáltató azon jogát, hogy a hívásokért díjat számítson fel.

7. § (1) A vállalkozás az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel.

(2) Az (1) bekezdés nem érinti azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyek egy adott fizetési mód igénybevételéért díj vagy egyéb fizetési kötelezettség felszámítását tiltják.

4. Nem kért értékesítés

8. § (1)23 A vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan árut értékesít vagy olyan szolgáltatást nyújt, amelyre nézve nem jött létre szerződés.

(2) A fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni a vállalkozás ajánlatának – hallgatólagos – elfogadását.

4/A. 24 Többletösszegek fizetése

8/A. § A vállalkozást a szerződés szerinti főkötelezettsége teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további pénzbeli követelésre feljogosító szerződési feltétel különösen nem tekinthető olyannak, mint amit a fogyasztó kifejezetten elfogadott, ha a vállalkozás olyan alapértelmezett opciót (előre kitöltött mezőt) alkalmaz, amelyet a fogyasztónak a többletösszeg fizetésének elkerülése érdekében el kellene utasítania. Ebben az esetben a vállalkozás köteles a fogyasztó részére az így kifizetett összeget visszatéríteni.

4/B. 25 Fogyasztói adásvétel esetén irányadó szabályok

8/B. § (1) Ha a fogyasztói adásvételi szerződés teljesítési ideje a szerződés megkötéséhez kapcsolódó valamennyi körülményre figyelemmel alapvető fontosságú, vagy a fogyasztó a szerződés megkötése előtt tájékoztatta a vállalkozást annak alapvető fontosságáról, akkor a szerződést olyannak kell tekinteni, mint amit a meghatározott teljesítési időben – és nem máskor – kellett volna teljesíteni, így attól a fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül jogosult elállni.

(2) Ha a fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, és elállási jogát gyakorolja, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

III. Fejezet

AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSTŐL ELTÉRŐ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

5. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás

9. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződéstől eltérő szerződés esetén a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt tájékoztatni a fogyasztót

a)26 a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben;

b) a vállalkozás nevéről, a vállalkozás székhelyének postai címéről, és – ha azzal rendelkezik – a telefonszámáról, és az elektronikus levelezési címéről;

c)27 a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen kívül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról és a postaköltségről), vagy, ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel;

d) a teljesítés feltételeiről, különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint a vállalkozás panaszkezelési módjáról;

e)28 az áruk, digitális tartalmak és digitális szolgáltatások megfelelőségének szavatolására vonatkozó termékszavatosságra, kellékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról és szükség esetén az értékesítés utáni szolgáltatások és a jótállás meglétéről és feltételeiről;

f) határozott időre szóló szerződés esetén a szerződés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerződés esetén a szerződés megszüntetésének feltételeiről;

g) a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan időtartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről;

h)29 digitális elemeket tartalmazó áruk, digitális tartalom és digitális szolgáltatás működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;

i)30 digitális elemeket tartalmazó áru, digitális tartalom és digitális szolgáltatás bármilyen vonatkozó kompatibilitásáról és interoperabilitásáról a vállalkozástól észszerűen elvárható ismereteknek megfelelően;

j)31 a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről.

(2) A vállalkozást nem terheli az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatási kötelezettség azon információk vonatkozásában, amelyek a körülmények alapján nyilvánvalóak.

(3) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti tájékoztatást a vállalkozás a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő használatával köteles megadni olyan módon, hogy a fogyasztó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. E tájékoztatás a 3. mellékletben foglalt mintatájékoztató útján is megadható.

10. § Nem kell alkalmazni a 9. §-t az olyan mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződésre, amelyet a szerződéskötés időpontjában teljesítenek.

IV. Fejezet

AZ ÜZLETHELYISÉGEN KÍVÜL KÖTÖTT ÉS A TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

6. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás

11. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés és távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót

a)32 a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben;

b) a vállalkozás nevéről;

c)33 a vállalkozás székhelyének postai címéről, telefonszámáról és elektronikus levelezési címéről, továbbá az arra vonatkozó tájékoztatást, ha a vállalkozás egyéb olyan online kommunikációs eszközre vonatkozó elérhetőséget is rendelkezésre bocsát, amely biztosítja a fogyasztó számára az adatok tartós adathordozón történő tárolását (beleértve a levelezés dátumát és időpontját is), valamint annak a vállalkozásnak a nevéről, postai címéről és azonosító adatairól, akinek a nevében eljár;

d) a vállalkozás üzleti tevékenysége helyének postai címéről, és annak a vállalkozásnak a postai címéről, akinek a nevében eljár, akihez a fogyasztó a panaszait címezheti, ha e cím a c) pont szerint megadott címtől eltér;

e)34 a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról vagy a postaköltségről), vagy ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel;

f) határozatlan időre szóló vagy előfizetést magában foglaló szerződés esetében arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege a számlázási időszakra vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza. Ha az ilyen szerződés átalánydíjas, arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege egyúttal a teljes havi költséget is jelenti. Ha az összes költséget nem lehet előre kiszámítani, a fogyasztót tájékoztatni kell az ellenszolgáltatás összegének kiszámításának módjáról;

g)35 a szerződés megkötéséhez alkalmazott, távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz használatának díjáról, ha azzal összefüggésben az elektronikus hírközlési szolgáltató által a hívó fél számára az előfizetői szerződésben meghatározott díjon felül további díj terheli a fogyasztót, vagy a telefonhívás, üzenetküldés emelt díjas szolgáltatás igénybevételével jár;

h) a teljesítés feltételeiről, így különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint a vállalkozás panaszkezelési módjáról;

i) a 20. § szerinti jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről (különösen a 22. §-ban foglaltakról), valamint a 2. melléklet szerinti nyilatkozat-mintáról;

j)36 arról, hogy a 20. § szerinti jog gyakorlása esetén a termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, ha a vállalkozás nem vállalta e költség viselését, és – a távollévők között kötött szerződés esetében – a termék postai küldeményként nem küldhető vissza;

k) arról, hogy a fogyasztó a 26. § szerint köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha a 13. § vagy a 19. § esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a 20. § szerinti felmondási jogát;

l) arról, ha a 29. § alapján a fogyasztót nem illeti meg a 20. § szerinti jog, illetve azokról a körülményekről, amelyek teljesülése esetén a fogyasztó elveszíti a 20. § szerinti jogát;

m) a kellékszavatosságra és a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről;

n) az értékesítés utáni ügyfélszolgálati és egyéb szolgáltatások, valamint a jótállás fennállásáról és annak feltételeiről;

o) arról, hogy rendelkezésre áll-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex, illetve a magatartási kódexről történő másolatkérés módjáról;

p)37 adott esetben a szerződés időtartamáról, és ha a szerződés határozatlan időre szól vagy a szerződés a határozott idő elteltét követően határozott időre meghosszabbodik vagy határozatlan idejűvé alakul át, a szerződés felmondásának feltételeiről;

q)38 ha a szerződés szerinti áruért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás automatizált döntéshozatal alapján a fogyasztó személyére szabott;

r) a fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartamáról;

s) a fogyasztó által a vállalkozás kérésére fizetendő vagy biztosítandó letét vagy egyéb pénzügyi biztosíték nyújtásáról és annak feltételeiről;

t)39 digitális elemeket tartalmazó áru, digitális tartalom és digitális szolgáltatás működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;

u)40 digitális elemeket tartalmazó áru, digitális tartalom és digitális szolgáltatás bármilyen vonatkozó kompatibilitásáról és interoperabilitásáról a vállalkozástól észszerűen elvárható ismereteknek megfelelően;

v) a jogszabályi előírás vagy a vállalkozás döntése alapján a vállalkozásra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről, valamint az ehhez való hozzáférés módjáról;

w)41 a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről.

(2) Ha a vállalkozás nem tett eleget az (1) bekezdés e) és f) pontjaiban meghatározott valamennyi járulékos költségre vagy az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott költségre vonatkozó tájékoztatási követelménynek, a fogyasztó nem köteles megfizetni e költségeket.

(3) Nyilvános árverés esetén a vállalkozás (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott adatai helyett az árverező vállalkozás azonos adatai is megadhatók.

(4) Az (1) bekezdés i), j) és k) pontjában meghatározott tájékoztatás az 1. mellékletben foglalt mintatájékoztató megfelelő kitöltésével is megadható.

(5) A vállalkozás az (1) bekezdés m) pontja szerinti és az n) pontban a jótállásra vonatkozó tájékoztatást a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő használatával köteles megadni olyan módon, hogy a fogyasztó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. E tájékoztatás a 3. mellékletben foglalt mintatájékoztató útján is megadható.

(6) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás a szerződés részét képezi és nem módosítható, kivéve, ha a szerződő felek erről kifejezetten megállapodnak.

(7) Az e §-ban meghatározott tájékoztatási kötelezettség teljesítésének bizonyítása a vállalkozást terheli.

6/A.42 Az online piacokon kötött szerződésekre vonatkozó egyedi kiegészítő tájékoztatási követelmények

11/A. § Online piaci szolgáltatóval kötött szerződés esetén azt megelőzően, hogy a fogyasztót a szerződés vagy ajánlat kötné, az online piac szolgáltatója a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK parlamenti és tanácsi irányelv sérelme nélkül köteles világos és közérthető, az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon tájékoztatni a fogyasztót

a) az ajánlatokat bemutató oldalról közvetlenül és könnyen elérhető online felület egy külön részén rendelkezésre bocsátott általános információ a fogyasztó számára a keresési lekérdezése nyomán megjelenő ajánlatok rangsorolását meghatározó fő paraméterekről az Fttv. 2. § j) pontjában meghatározottak szerint, valamint e paraméterek más paraméterekhez viszonyított jelentőségéről

b) arról, hogy az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél vállalkozásnak minősül-e, a harmadik fél által az online piac szolgáltatója felé tett nyilatkozat alapján;

c) arról, hogy ha az árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél nem vállalkozás, a szerződés nem minősül fogyasztói szerződésnek, és a fogyasztót ez esetben nem illetik meg a fogyasztói jogok;

d) arról, hogy a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek hogyan oszlanak meg árukat, szolgáltatásokat vagy digitális tartalmat kínáló harmadik fél és az online piac szolgáltatója között, és hogy ez nem érinti az online piac szolgáltató vagy a harmadik fél vállalkozás szerződés szerinti kötelezettségeit.

7. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén

12. § (1) Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatást a fogyasztóval papíron vagy – a fogyasztó beleegyezése esetén – más tartós adathordozón közli. A tartós adathordozón rendelkezésre bocsátott tájékoztatást olvasható módon, világos és közérthető nyelven kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.

(2) A szerződéskötést követően a vállalkozás átadja a fogyasztónak az aláírt szerződés másolatát, vagy a szerződéskötést papíron vagy – a fogyasztó beleegyezése esetén – más tartós adathordozón visszaigazolja. A visszaigazolás tartalmazza a fogyasztónak a 29. § (1) bekezdés m) pontja szerint adott nyilatkozatát.

(3) Az olyan üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetében, ahol a fogyasztó kifejezetten kérte a vállalkozás javításra vagy karbantartásra irányuló szolgáltatását, és a szerződő felek azonnal teljesítik szerződéses kötelezettségeiket, feltéve, hogy a fogyasztó által fizetendő összeg nem haladja meg kétszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatás megadásának napján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama szerint megfelelő forintösszeget

a) a vállalkozás papíron vagy – a fogyasztó beleegyezése esetén– más tartós adathordozón közli a fogyasztóval a 11. § (1) bekezdés b) és c) pontjában előírt tájékoztatást, továbbá az ellenszolgáltatás teljes összegét vagy annak kiszámítási módját, a teljes összegre vonatkozó becsléssel együtt;

b) a vállalkozás közli a fogyasztóval a 11. § (1) bekezdésének a), i) és l) pontjában előírt tájékoztatást, azonban a fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján nem köteles azt papíron vagy más tartós adathordozón átadni, és

c) a szerződéskötés visszaigazolása tartalmazza a 11. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatást.

13. §43 (1) A fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy a vállalkozás a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését már a 20. § (2) bekezdése szerinti határidő lejárta előtt kezdje meg, köteles a vállalkozóval kifejezetten, tartós adathordozón közölni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a fogyasztónak nyilatkoznia kell annak tudomásulvételéről, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően nem gyakorolhatja a 20. § szerinti elállási jogát.

8. A szerződéskötésre vonatkozó formai követelmények távollévők között kötött szerződés esetén

14. § Távollévők között kötött szerződés esetén a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésében előírt tájékoztatást – világos és közérthető nyelven – a fogyasztóval közli, vagy azt a fogyasztó számára elérhetővé teszi az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. A tartós adathordozón rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvashatónak kell lennie.

15. § (1)44 Ha a távollevők közötti, elektronikus úton kötött szerződés a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget keletkeztet, a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt felhívja a fogyasztó figyelmét a 11. § (1) bekezdés a), e), f), p) és r) pontjában meghatározott információkra.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a vállalkozás nem tett eleget e bekezdésben foglalt kötelezettségének, a szerződés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

(3) A kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozás köteles legkésőbb a fogyasztó szerződéses ajánlatának megtételekor egyértelműen és olvashatóan feltüntetni az esetleges fuvarozási korlátozásokat és az elfogadott fizetési módokat.

16. §45 Ha a szerződést olyan távközlő eszköz alkalmazásával kötik meg, amelyen az információk megjelenítésére korlátozott hely vagy idő áll rendelkezésre, az ilyen szerződés megkötése előtt a vállalkozás az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz útján közli legalább a 11. § (1) bekezdés a), b), e), f), i) és p) pontjában előírt tájékoztatást, a 11. § (1) bekezdés i) pontjában említett 2. melléklet szerinti elállásinyilatkozat-minta kivételével. A 11. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatást, köztük a 2. melléklet szerinti elállásinyilatkozat-mintát a vállalkozás a 14. §-sal összhangban bocsátja a fogyasztó rendelkezésére.

17. § Ha a vállalkozás távollevők közötti szerződés megkötését telefonon kezdeményezi, a telefonbeszélgetés megkezdésekor tájékoztatja a fogyasztót a vállalkozás nevéről, illetve annak a vállalkozásnak a nevéről, akinek a nevében telefonál, valamint arról, hogy a telefonhívás szerződés megkötésére irányul. E § nem érinti a vállalkozás 16. §-ban meghatározott kötelezettségét.

18. §46 A távollévők között kötött szerződés megkötését követően – ésszerű időn belül, de a termék adásvételére irányuló szerződés esetén legkésőbb az átadáskor, a szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés esetén legkésőbb a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor – a vállalkozás tartós adathordozón visszaigazolást ad a fogyasztónak a megkötött szerződésről. A visszaigazolás tartalmazza

a) a 11. § (1) bekezdésében meghatározott tájékoztatást, kivéve, ha azt a vállalkozás már a szerződés megkötése előtt tartós adathordozón a fogyasztónak megadta; és

b) ha a fogyasztó a 29. § m) pontja szerinti nyilatkozatot tett, az erre vonatkozó visszaigazolást.

19. §47 A fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy a vállalkozás a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését már a 20. § (2) bekezdése szerinti határidő lejárta előtt kezdje meg, köteles a vállalkozóval kifejezetten közölni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a fogyasztónak nyilatkoznia kell annak tudomásulvételéről, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően nem gyakorolhatja a 20. § szerinti elállási jogát.

9. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog

20. § (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a 13. § vagy a 19. § szerinti nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg.

(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát

a)48 áru adásvételére irányuló szerződés esetén

aa)49 az árunak,

ab)50 több áru adásvételekor, ha az egyes áruk szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott árunak,

ac)51 több tételből vagy darabból álló áru esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,

ad)52 ha a árut meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,

a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;

b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától

számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.

(3)53 A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e §-ban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a áru átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.

(4)54 Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.

10. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatás elmulasztásának jogkövetkezménye

21. § (1) Ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik.

(2) Ha a vállalkozás a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejártát követő tizenkét hónapon belül megadta a fogyasztónak az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást, az elállásra vagy a felmondásra nyitva álló határidő az e tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le.

11. A fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása

22. § (1) A fogyasztó a 20. §-ban biztosított jogát

a) a 2. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy

b) az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján

gyakorolhatja.

(2) A vállalkozás internetes honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára a 20. §-ban meghatározott jog (1) bekezdés szerinti gyakorlását. Ebben az esetben a vállalkozás tartós adathordozón haladéktalanul visszaigazolja a fogyasztói nyilatkozat megérkezését.

(3) A 20. §-ban meghatározott jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a 20. § (2) bekezdésében, illetve a 21. §-ban meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.

(4) A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 20. §-ban meghatározott jogot e §-sal összhangban gyakorolta.

12. A vállalkozás kötelezettségei a fogyasztó elállása vagy felmondása esetén

23. § (1) Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, a vállalkozás haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.

(2) A 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén a vállalkozás a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján a vállalkozás a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.

(3) Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket.

(4)55 Áru adásvételére irányuló szerződés esetén a vállalkozás mindaddig visszatarthatja az (1) bekezdésben meghatározott összeget, amíg a fogyasztó a árut vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a vállalkozást a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a árut maga fuvarozza vissza.

(5)56 A fogyasztó személyes adatainak kezelése tekintetében a vállalkozás eleget tesz a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 parlamenti és tanácsi rendelet szerinti kötelezettségeinek.

(6)57 A vállalkozás tartózkodik a fogyasztó által szolgáltatott vagy létrehozott, a vállalkozás által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során keletkezett, személyes adatoktól eltérő bármely tartalom felhasználásától, kivéve, ha az ilyen tartalom

a) a vállalkozás által szolgáltatott digitális tartalommal vagy nyújtott digitális szolgáltatással összefüggésben nem használható,

b) kizárólag a fogyasztónak a vállalkozás által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás felhasználása során végzett tevékenységére vonatkozik,

c) a vállalkozás által más adatokkal összevonásra került, és nem lehet, vagy csak aránytalan erőfeszítéssel lehetne azt szétválasztani, vagy

d) a fogyasztó által más személyekkel közösen került előállításra, és azt más fogyasztók továbbra is használhatják.

(7)58 A (6) bekezdés a), b) vagy c) pontjában foglaltak kivételével a vállalkozás a fogyasztó kérésére a fogyasztó rendelkezésére bocsát minden olyan, a személyes adatoktól különböző tartalmat, amelyet a fogyasztó a vállalkozás által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy hozott létre.

(8)59 A fogyasztó jogosult a digitális tartalmakat ingyenesen, korlátozásmentesen, észszerű időn belül, általánosan használt és géppel olvasható adatformátumban lehívni.

(9)60 A szerződéstől való elállás esetén a vállalkozás – a (7) bekezdés sérelme nélkül – megakadályozhatja, hogy a fogyasztó tovább használja a digitális tartalmat, valamint a digitális szolgáltatást, különösen a digitális tartalomnak, valamint a digitális szolgáltatásnak a fogyasztó számára hozzáférhetetlenné tételével, vagy a fogyasztó felhasználói fiókjának letiltásával.

13. A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén

24. § (1)61 Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, köteles a árut haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve a vállalkozásnak vagy a vállalkozás által az áru átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a árut maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó az árut a határidő lejárta előtt elküldi.

(2)62 A fogyasztó kizárólag a áru visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését.

(3)63 Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésével egyidejűleg az árut kifuvarozták a fogyasztónak, a vállalkozás saját költségén fuvarozza vissza az árut, ha az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza.

25. §64 A fogyasztó csak az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.

25/A. §65 A szerződéstől való elállás esetén a fogyasztó tartózkodik a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás használatától és ezek elérhetővé tételétől harmadik fél számára.

26. § (1)66 Ha a 13. § vagy a 19. § szerinti esetben a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani.

(2) E § alkalmazásában a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.

27. § A fogyasztó a 20. § szerinti joga gyakorlása esetén nem viseli az alábbi költségeket:

a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítésének teljes vagy részleges költségeit, ha

aa) a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) vagy k) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

ab) a fogyasztó nem kérte a 13. § és a 19. § szerint a szolgáltatás teljesítésének megkezdését a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt;

b)67 a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom szolgáltatásának teljes vagy részleges költségeit, ha

ba) a fogyasztó nem adta kifejezett, előzetes beleegyezését ahhoz, hogy a teljesítés a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt megkezdődjön,

bb) a fogyasztó a ba) pont szerinti beleegyezése megadásával egyidejűleg nem nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy beleegyezésével elveszti a 20. § szerinti jogát, vagy

bc) a vállalkozás elmulasztotta megadni a 12. § (2) bekezdésében vagy a 18. §-ban előírt visszaigazolást.

28. § A fogyasztót a 20. § szerinti joga gyakorlásával összefüggésben a 23. § (3) bekezdésében, valamint 24–26. §-ban meghatározottakon felül további költség és egyéb kötelezettség nem terheli.

14. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek

29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát

a)68 szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás maradéktalan teljesítése után, azonban ha szerződés fizetési kötelezettséget keletkeztet a fogyasztó számára, csak akkor, ha a teljesítés a fogyasztó kifejezett előzetes beleegyezésével és annak a fogyasztó általi tudomásulvételével kezdődött meg, hogy elveszíti elállási jogát, amint a vállalkozás maradéktalanul teljesítette a szerződést;

b)69 olyan áru vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

c)70 olyan nem előre gyártott áru esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan áru esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

d)71 romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző áru tekintetében;

e)72 olyan zárt csomagolású áru tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

f)73 olyan áru tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más áruval;

g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

h)74 – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;

i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

m)75 a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát, továbbá a vállalkozás a 12. § (2) bekezdés vagy a 18. § szerint visszaigazolást küldött a fogyasztó részére.

(2)76 Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy árukra kiterjed.

(3)77 Az (1) bekezdés a)–c) és e) pontjában meghatározott esetekben a fogyasztó gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát, ha a szerződést a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott üzleten kívüli kereskedés vagy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés keretében kötötte meg.

15. A fogyasztót megillető elállás vagy felmondás hatása a járulékos szerződésekre

30. § (1) Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéshez vagy a távollevők között kötött szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, a fogyasztó 20. § szerinti jogának gyakorlása a járulékos szerződést is felbontja vagy megszünteti.

(2) A fogyasztó a vállalkozásnak a járulékos szerződés felbontásából vagy megszüntetéséből eredő kárát nem köteles megtéríteni, és a szerződés felbontásával vagy megszüntetésével összefüggésben tőle egyéb költség – a 23. § (3) bekezdésében, valamint a 24–26. §-ban meghatározott esetek kivételével – nem követelhető.

(3) A vállalkozás köteles a járulékos szerződésben részt vevő harmadik személy szerződő felet a fogyasztó elállásáról vagy felmondásáról haladéktalanul értesíteni.

V. Fejezet

ELJÁRÁS A SZERZŐDÉSKÖTÉSRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁSI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK ÉS A SZERZŐKÖTÉST KÖVETŐ TELEFONOS KAPCSOLATTARTÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK MEGSÉRTÉSE ESETÉN

31. § (1) A 9. §, a 11. § (1), (3)–(5) és (7) bekezdésében, a 12. § (1) és (3) bekezdésében, a 14–17. §-ban és a 18. § a) pontjában foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint.

(2) A 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

32. § Ez a rendelet 2014. június 13-án lép hatályba, rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.

33. § Ez a rendelet a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

33/A. §78 A 9. § (1) bekezdés e) pontja és 11. § (1) bekezdés m), n) pontja az áruk adásvételére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, az (EU) 2017/2394 rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról, valamint az 1999/44/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. május 20-i (EU) 2019/771 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

34. §79 A 2. § i) pontja az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló irányelvnek való megfelelést szolgálja.

35. §80 Ez a rendelet a 93/13/EGK tanácsi irányelvnek, valamint a 98/6/EK, a 2005/29/EK és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az uniós fogyasztóvédelmi szabályok hatékonyabb végrehajtása és korszerűsítése tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. november 27-i (EU) 2019/2161 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez81


Elállási-/Felmondásiminta-tájékoztató

Elállási/Felmondási jog

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
Az elállási/felmondási határidő az (1....) .
Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: (2...). Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási-/felmondásinyilatkozat-mintát is. (3....)
Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Az elállás/felmondás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. (4.....)
(5 ....)
(6 ....)

Útmutató az elállási-/felmondásiminta-tájékoztató kitöltéséhez:
(1.....) Illessze be a következő idézőjelbe tett szövegek egyikét:
a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”;
b) áru adásvételére irányuló szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az árut átveszi.”;
c) több áru szolgáltatásakor: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó árut átveszi.”;
d) több tételből vagy darabból álló áru szolgáltatásakor: „amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.”;
e) áru meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első árut.”
(2.....) Illessze be vállalkozása nevét, postai címét, telefonszámát és elektronikus levelezési címét.
(3.....) Ha Ön lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy elektronikusan az Ön weboldalán töltse ki és nyújtsa be elállási/felmondási nyilatkozatát, illessze be a következő szöveget: „Ön internetes oldalunkon is [beillesztendő az internetes cím] kitöltheti az elállási-/felmondásinyilatkozat-mintát vagy benyújthatja az elállási/felmondási szándékát egyértelműen kifejező egyéb nyilatkozatát. Ha Ön emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését tartós adathordozón (például elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.”
(4.....) Áru adásvételére irányuló szerződés esetében, ha Ön nem ajánlotta fel, hogy az árut elállás esetén visszafuvarozza, illessze be a következő szöveget: „A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk az árut, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.”
(5.....) Ha a fogyasztó a szerződés alapján árut vett át,
a) az alábbiak közül illessze be a megfelelőt:
– „Az árut visszafuvarozzuk Öntől.”, vagy
– „Ön köteles számunkra vagy .... [illessze be az áru átvételére Ön által feljogosított személy nevét és postai címét, ha van ilyen személy] számára az árut indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi az árut.”;
és
b) illessze be a megfelelőt:
ba) „Az áru visszaküldésének költségeit mi viseljük.”, vagy
bb) „Az áru visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.”, vagy
bc) távollévők között kötött szerződés esetében, ha Ön nem ajánlja fel az áru visszaküldési költségének viselését, és az áru jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „Az áru visszaküldésének közvetlen költségét – azaz ... [illessze be az összeget] fuvarozási költséget – Ön viseli.”; vagy ha az áru visszaküldésének költségét észszerűen nem lehet előre kiszámítani: „Az áru visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. E költségek legmagasabb becsült összege ... [illessze be az összeget].”, vagy
bd) Ha üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetében az árut a szerződés megkötésekor a fogyasztó otthonába fuvarozták és az áru jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „Az árut saját költségünkön magunk fuvarozzuk vissza.”;
és
c) illessze be az alábbiakat: „Ön kizárólag akkor vonható felelősségre az áruban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.”
(6.....) A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében az alábbi szöveget illessze be: „Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérítjük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás ellenértékét.

2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez82

Elállási-/Felmondásinyilatkozat-minta
(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett [ide a vállalkozásnak a nevét, postai címét és elektronikus levelezési címét kell beillesztenie]:
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi áru(k) adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja:
Fogyasztó(k) neve:
Fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papír alapon tett nyilatkozat esetén):
Kelt

3. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez83

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató

1. Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a(z) …………………………… hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló – szerződés esetén Ön a kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a vállalkozás költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő ……………………………, de legalább egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a(z) ……………………………… vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

2. Termékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.


Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.


Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.


Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.


Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.


A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

[Ha a vállalkozás jogszabály vagy szerződés alapján jótállásra köteles, az alábbi 3. pont beillesztése is szükséges a tájékoztatóba:]

3. Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Hibás teljesítés esetén szerződés/84...85 alapján a ...86 jótállásra köteles.


Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?87


Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (1a) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § i) pontja a 474/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § o) pontját a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 3. § a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § 1. pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § 3. pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § 5. pontja a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 4. § 8. pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 4. § 10. pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § 12. pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 4. § 14. pont d) alpontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 5. § a) pontja a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított, a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 6. § a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

23

A 8. § (1) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 4/A. alcímet (8/A. §) a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

25

A 4/B. alcímet (8/B. §) a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

26

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 6. és 7. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termék”, szövegrész helyébe az „áru”, illetve a „terméknek” szövegrész helyébe az „árunak” szöveg lép, nem vezethető át.]

27

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 8. és 9. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termékért” szövegrész helyébe az „áruért”, illetve a „termék” szövegrész helyébe „áru” szöveg lép, nem vezethető át.]

28

A 9. § (1) bekezdés e) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 9. § (1) bekezdés h) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 9. § (1) bekezdés i) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 9. § (1) bekezdés j) pontja az 531/2022. (XII. 19.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

32

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 10. és 11. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termék”, szövegrész helyébe az „áru”, illetve a „terméknek” szövegrész helyébe az „árunak” szöveg lép, nem vezethető át.]

33

A 11. § (1) bekezdés c) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 12. és 13. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termékért”, szövegrész helyébe az „áruért”, illetve a „termék” szövegrész helyébe az „áru” szöveg lép, nem vezethető át.]

35

A 11. § (1) bekezdés g) pontja a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

36

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 14. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termék”, szövegrész helyébe az „áru” szöveg lép, nem vezethető át.]

37

A 11. § (1) bekezdés p) pontja a 453/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 11. § (1) bekezdés q) pontját a 453/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

39

A 11. § (1) bekezdés t) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 11. § (1) bekezdés u) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 11. § (1) bekezdés w) pontja az 531/2022. (XII. 19.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

42

A 6/A. alcímet (11/A. §) a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

43

A 13. § a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

44

A 15. § (1) bekezdése a 453/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 16. § a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

46

[A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 15. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „termék”, szövegrész helyébe az „áru”, illetve a „terméknek” szövegrész helyébe az „árunak” szöveg lép, nem vezethető át.]

47

A 19. § a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

48

A 20. § (2) bekezdés a) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 20. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 20. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 18–20. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 20. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 20. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 20. § (3) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 20. § (4) bekezdését a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

55

A 23. § (4) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 24. és 25. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 23. § (5) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

57

A 23. § (6) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

58

A 23. § (7) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

59

A 23. § (8) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

60

A 23. § (9) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

61

A 24. § (1) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 26. és 27. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 24. § (2) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 24. § (3) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 25. § a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 26. § (1) bekezdése a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

67

A 27. § b) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 246/2021. (V. 13.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

69

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

70

A 29. § (1) bekezdés c) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 29. § (1) bekezdés d) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 29. § (1) bekezdés e) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

73

A 29. § (1) bekezdés f) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 36. és 37. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 29. § (1) bekezdés h) pontja a 107/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

75

A 29. § (1) bekezdés m) pontja a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. [A 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. 38. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „adattartalom” szövegrész helyébe a „tartalom” szöveg lép, nem vezethető át.]

76

A 29. § (2) bekezdése a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 16. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 29. § (3) bekezdését a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be.

78

A 33/A. §-t a 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

79

A 34. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 474/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

81

Az 1. melléklet a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

82

A 2. melléklet a 712/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

83

A 3. melléklet szövege az 531/2022. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. §-ával módosított szöveg.

84

a megfelelő jogszabályhely megjelölése szükséges

85

jelölje meg a megfelelőt

86

a vállalkozás nevének beillesztése

87

a szerződésben vagy jogszabályban meghatározott jogok és határidő beillesztése

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére