• Tartalom

34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről

2020.06.15.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. életvitelszerű tartózkodási hely: az ügyfél azon – bejelentett és a lakcímet igazoló hatósági igazolványban szereplő – állandó vagy ideiglenes tartózkodási helye, ahol az év nagyobb részét tölti, és rendszerint elérhető, amelyeket életkörülményei is alátámasztanak;

2. főállásban foglalkoztatott munkavállaló: az a személy, aki az ügyfél gazdaságában teljes munkaidőben dolgozik;

3. főállású mezőgazdasági termelő: az a személy, aki nem rendelkezik munkaviszonyból vagy más nem önálló tevékenységből származó jövedelemmel és a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó árbevétele meghaladja az összes árbevételének 50%-át;

4. főtevékenység: az egyéni vállalkozói nyilvántartásban főtevékenységként megjelölt mezőgazdasági termelő tevékenység;

5. gazdaság: a termőföld, az állatállomány, továbbá a mezőgazdasági termelő tevékenységéhez kapcsolódó mezőgazdasági vagyoni értékű jogok, gépek, épületek és készletek, és egyéb tárgyi eszközök összessége;

6. gazdaság vezetője: a gazdaság részét képező ingatlanok – beleértve a termőföldet is – tulajdonjogával vagy használati jogával rendelkező, tevőleges mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó;

7. kertészet: a támogatási kérelemben az üzleti terv részét képező standard fedezeti hozzájárulás (a továbbiakban: SFH) betétlapon az ügyfél által jelölt, kertészeti ágazat körébe tartozó, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 21. § (2) bekezdése szerinti közleményben közzétett D10, D14A, D14B, D15, D16, D17, D23, D24, D34, E, G01A, G01C, G04A, G04B, G04C, G05, G07, I02, SFH-kódok legalább egyikének megfelelő mezőgazdasági tevékenység;

8. mezőgazdasági termelő tevékenység: a Vhr. 3. § 11. pontja szerinti tevékenységek közül a 01.11–01.50 és 01.70 szakágazatba tartozó tevékenység;

9. mezőgazdasági termelő tevékenységből származó árbevétel: a mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató gazdálkodó gazdaságából – a növénytermesztés, kertészet, és állattenyésztés ágazataiból – származó termékek értékesítéséből származó bevételek összege;

10.1 működtetési időszak:

a)2 e rendelet szerinti támogatási kérelmet jóváhagyó határozat véglegessé válását követő év január 1-jétől számított ötödik naptári év végéig terjedő időszak, vagy

b)3 ha a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat 2015. január és február hónapokban válik véglegessé, és az ügyfél legkésőbb 2015. március 15-ig nyilatkozik, hogy az e rendeletben foglalt kötelezettségeket vállalja a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat véglegessé válása évének január 1-jétől, akkor a működtetési időszak első napja a támogatási határozat véglegessé válása évének január 1-je és a működtetési időszak az e naptól számított ötéves időtartam;

11.4 tanya: az ingatlan-nyilvántartásban szereplő, a település külterületén fekvő olyan földrészlet, amelyhez a föld mellett növénytermesztés és állattartás, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás, termény- vagy terméktárolás céljára létesített lakó- és gazdasági épület, illetve ilyen épületcsoport is tartozik, vagy az olyan földrészlet, amely az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként vagy majorként szerepel;

12. termelői csoport: a Vhr. 3. § 7. pontja szerinti csoport;

13. ügyfél: az a természetes személy, aki megfelel a 3. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek;

14. zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet: a Vhr. 3. § 18. pontja szerinti csoport.

2. A támogatás jellege és tárgya

2. § (1) E rendelet alapján egy alkalommal költségek fedezetére vagy fejlesztési célra támogatás vehető igénybe a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez.

(2) A támogatási jogosultság kötelezettségátadás és jogutódlás keretében nem ruházható át.

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1) Támogatást vehet igénybe az a természetes személy, aki:

a) a támogatási kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a 40. életévét még nem töltötte be;

b) a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik

ba) az 1. mellékletben meghatározott szakképesítések legalább egyikével,

bb) a 2. mellékletben meghatározott képzés keretében szerzett végzettségek legalább egyikével, vagy

bc) a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, a ba) vagy bb) alpont szerinti szakképesítést vagy végzettséget igazoló bizonyítvánnyal vagy oklevéllel;

c) gazdálkodási tevékenysége fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet, annak részét képező SFH-betétlapot és pénzügyi tervet nyújt be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére; valamint

d) vállalja, hogy a működtetési időszaktól függetlenül, első alkalommal hoz létre gazdaságot és abban a gazdaság vezetőjeként gazdálkodik.

(2) Ha a támogatás igénylője az 1. mellékletben felsoroltaktól eltérő szakképesítést szerzett, abban az esetben az ÚMVP megvalósulását segítő szakképzés felügyeletét ellátó szervezet által kiadott állásfoglalással kell rendelkeznie a támogatási kérelem benyújtásakor arra vonatkozóan, hogy szakképesítése megfeleltethető az 1. mellékletben szereplő szakképesítések valamelyikének.

(3) Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott végzettséggel rendelkezőnek kell tekinteni azt a személyt is, aki a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik olyan felsőoktatási intézmény által kiadott igazoló dokumentummal, amely tanúsítja, hogy a támogatási kérelmet benyújtó személy a 2. mellékletben meghatározott szakon végzett képzések legalább egyikének tekintetében sikeres záróvizsgát tett.

(4) E rendelet alapján nem adható támogatás annak, aki a támogatási kérelem benyújtása előtt már nyújtott be agrár, vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet vagy pályázatot az MVH-hoz.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően támogatás adható annak, aki

a) az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 1.4. Fiatal gazdálkodók induló támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot,

b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet vagy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet alapján nyújtott be támogatási kérelmet, amelyet az MVH nem hagyott jóvá és erről jogerős döntéssel rendelkezik, valamint felülvizsgálat vagy bírósági eljárás nincs folyamatban,

c) az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 1. 5. Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot,

d) a 9. § (1) bekezdése szerinti támogatási kérelem benyújtási időszak megnyílta előtt, az egyéb jogcímre benyújtott pályázatát, támogatási kérelmét az arra vonatkozó támogatási határozat jogerőre emelkedését megelőzően visszavonta, vagy

e) a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló jogszabály alapján az országos kvótatartalékból történő, közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta térítésmentes igénylésére nyújtott be kérelmet vagy a tejkvóta örökösödés útján történő átszállása miatt nyújtott be átírás iránti kérelmet.

(6) Nem adható támogatás annak az ügyfélnek, akinek a 3. mellékletben foglalt táblázat

a) „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el az 51 pontot,

b) „C” Pénzügyi terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 4 pontot,

c) „D” Üzleti terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 20 pontot.

4. Kötelezettségek

4. § (1) Az ügyfél köteles

a) a gazdaságot személyesen vezetni;

b) a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig a mezőgazdasági termelő tevékenységet főtevékenységként, egyéni vállalkozóként folytatni;

c) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtása előtt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódóan megvalósítandó vidékfejlesztési program keretében megszervezett, a fiatal mezőgazdasági termelők elindítása című kötelező képzésen a támogatási határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül részt venni és azt elvégezni;

d) a működtetési időszak végéig a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész alapján tett vállalásokat, kötelezettségeket, nyilatkozatokat fenntartani;

e) a működtetési időszak alatt a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: TIR rendelet) alapján vezetett nyilvántartásban az állatállomány tartójaként szerepelni, valamint eleget tenni

ea) a szarvasmarhafélékre vonatkozóan a szarvasmarha fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

eb) a lófélékre vonatkozóan az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ec) a juh-, kecskefélékre vonatkozóan a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ed) a sertésfélékre vonatkozóan a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ee) a baromfifélékre vonatkozóan a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló miniszteri rendeletben

előírt, az állatállományra vonatkozó bejelentési kötelezettségeknek;

f) a használatában lévő területeket a földhasználati nyilvántartásba bejelenteni, amennyiben a feltételt jogszabály lehetővé teszi;

g) a gazdálkodásával összefüggésben, a gazdasága teljes területén elvégzett tevékenységekről az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 21. számú mellékletében szereplő gazdálkodási napló GN-főlap, GN-06, GN-14, GN-17, GN-18 valamint GN-19 lapjait a teljes működtetési időszak alatt naprakészen vezetni.

(2) A gazdaság személyes vezetésének minősül a támogatásra jogosult ügyfél általi személyes vezetés, továbbá a mezőgazdasági üzemnek a (3) bekezdés szerinti közreműködő bevonásával történő vezetése.

(3)5 A csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben (a továbbiakban együtt: családtámogatási ellátás) részesülő ügyfél a gazdaság vezetésébe az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti közreműködőt vonhat be. A közreműködő bevonásának tényét teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, a 4. melléklet szerinti adattartalommal. A teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát a közreműködő bevonásának kezdetétől számított 8 munkanapon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére, amelyhez igazolást kell mellékelni arról, hogy az ügyfél családtámogatási ellátásban részesül.

(4)6 Ha az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye tanyán van, azonban nem tanyaként vagy majorként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, akkor az ügyfélnek a területileg illetékes önkormányzat jegyzője által kiállított igazolással kell igazolnia legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig, hogy külterületi életvitelszerű tartózkodási helye gazdálkodásra alkalmas.

5. § (1) Az ügyfél gazdaságának el kell érnie a vállalt európai méretegységet (a továbbiakban: EUME) az üzleti terv részét képező SFH-betétlapon meghatározott ütemezés szerint, és azt fenn kell tartani a működtetési időszak végéig.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a támogatásra jogosult ügyfél számára megengedett az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése másik ágazaton belüli (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés) termékekkel.

(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelmében az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya tekintetében a működtetési időszak 4. évére vállalt EUME értékből részarányt vállalt, akkor az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése csak a vállalt százalékos arány betartása mellett valósítható meg szankció nélkül.

(4)7 Méhcsaládok beállítása kizárólag úgy vállalható, ha azok részaránya a működtetési időszak 4. évének végén nem haladja meg az üzleti tervben a 4. naptári év végére vállalt EUME érték 50%-át.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak a (3) bekezdésben meghatározott esetben is alkalmazandóak.

(6)8 A Kincstár az (1) bekezdés teljesülése tekintetében a működtetési időszakban az ellenőrzés időpontját megelőző naptári éveket is ellenőrizheti.

6. §9 Az ügyfél köteles vállalni, hogy

a) a gazdaság üzemméretét legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végéig az üzleti tervben vállalt méretre növeli, és azt fenntartja a működtetési időszak végéig, vagy

b) gazdaságának üzemmérete legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végére eléri legalább a 4 EUME méretet.

7. § Az a támogatásra jogosult ügyfél, aki a támogatási kérelem benyújtásakor

a) csatolta az elismert termelői csoport, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet által kiadott tagság igazolását, vagy

b) a megadott tevékenységgel összefüggő elismert termelői csoporthoz, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoporthoz és termelői szervezethez való csatlakozási szándékát jelezte,

köteles a működtetési időszak végéig a tagságát fenntartani, továbbá az üzleti tervben megnevezett termékek más termékcsoportba tartozó termékekkel való helyettesítése esetén a tevékenységgel kapcsolatos termékcsoportban működő elismert termelői csoport, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet tagság kialakítására és fenntartására.

5. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke

8. § (1) A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódó 2007–2013. közötti költségvetési időszakban megvalósítandó vidékfejlesztési program 112. intézkedéséhez rendelt keretösszeg, amely 15 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(2) A támogatás összege, amennyiben a támogatási kérelemben a gazdaságnak a működtetési időszak 4. évének végére vállalt üzemmérete a Vhr. 21. § (2) bekezdése szerinti közleményben meghatározott SFH értékekkel számolva

a) legalább 4 EUME nagyságú, de nem éri el a 7 EUME-t, akkor 20 000 eurónak,

b) legalább 7 EUME nagyságú, de a 10 EUME-t nem éri el, akkor 30 000 eurónak,

c) legalább 10 EUME nagyságú, akkor 40 000 eurónak

megfelelő forintösszeg.

(3) A támogatás forintösszege a folyósítás évének január 1-jén érvényes Európai Központi Bank által rögzített árfolyamon kerül kifizetésre.

(4) A vállalt EUME méret számításánál a Vhr. 21. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni a teljes működtetési időszak alatt.

(5)10 Az EUME számítás alapjául szolgáló állatlétszámot a napi állományadatok éves átlaga alapján számított állatlétszám alapján kell meghatározni, amelyet a Kincstár az egyes állatfajokra vonatkozó Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről és a Baromfi Információs Rendszerről szóló miniszteri rendeletekben meghatározottak alapján vezetett nyilvántartásokból állapít meg.

(6) Az (5) bekezdés szerint megállapított állatlétszámot a gazdálkodási naplóban rögzített állatállomány-nyilvántartásnak is alá kell támasztania.

(7)11 A Kincstár az EUME számítás alapjául szolgáló területméretet és a hasznosítás módját az adott évben benyújtott egységes területalapú támogatási kérelem adataiból ellenőrzi.

(8) Az egységes területalapú támogatással nem érintett területek esetében a terület mérete a földhasználati nyilvántartásból, az SFH érték az ügyfél nyilatkozata alapján kerül ellenőrzésre.

6. A támogatási kérelem benyújtása

9. §12

7. A támogatási kérelem elbírálása

10. § (1)13 A támogatási kérelmet a Kincstár e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 3. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hozza meg.

(2) A rangsorba állított kérelmek esetén a támogatás igénybevételéhez szükséges minimális ponthatárt a rendelkezésre álló forrás ismeretében, annak figyelembe vétele mellett az IH azon támogatási kérelem alapján határozza meg, amelynek vonatkozásában a támogatás nyújtására fordítható keretösszeg még teljességgel fedezi az adott kérelem és a rangsorban azt megelőző támogatási kérelmek összesített támogatási igényét.

8. Kifizetési kérelem

11. § (1) Az ügyfél a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmét a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül köteles az MVH által közétett közleményben rendszeresített nyomtatványon, postai úton benyújtani az MVH-hoz.

(2) A támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg mellékletként csatolni kell

a) az egyéni vállalkozói tevékenységről a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított igazolás eredeti példányát vagy hiteles másolatát, amely tartalmazza a főtevékenység kezdeti dátumát;

b) a támogatási kérelemben jelzett csatlakozási szándék esetén az MVH által rendszeresített nyomtatványt, amelyen az elismert termelői csoport vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet az ügyfél tagságának meglétét igazolja.

(3)14 A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására a 4. § (1) bekezdésében, az 5. § (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban foglaltak teljesítését követően, legkorábban 2016. június 1. és 30. között, majd ezt követően évente június 1. és augusztus 31. között megnyíló kifizetési időszakban van lehetőség.

(4)15 A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig lehet benyújtani.

(5)16 A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

(6) Az (5) bekezdés szerinti nyomtatvány a következő adatokat tartalmazza:

a) ügyfél-azonosítási adatok,

b) a kötelezettségek teljesítését igazoló adatok.

9. Jogkövetkezmények

12. § (1)17 Ha a Kincstár az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a támogatásra jogosult nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltakat, az intézkedésben való részvétellel összefüggésben megállapított jogosultság megszűnik, és az igénybe vett támogatás egésze jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(1a)18 Ha az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a támogatásra jogosult a gazdálkodási napló vezetésében több, mint fél éves elmaradásban van, a Kincstár határidő tűzésével felszólítja az elmaradás pótlására.

(1b)19 Amennyiben az ügyfél az (1a) bekezdés szerinti határidőben nem pótolja az elmaradást, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(2) Ha a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok része alapján a nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy a támogatásra jogosult valótlan adatot szolgáltatott, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(3)20 Az ügyfél az érintett év vonatkozásában köteles a jelen bekezdésben meghatározott elmaradáson túli százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni az üzemmérettől való elmaradás; és a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb évente a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni a mezőgazdasági tevékenységből származó bevételtől való elmaradás esetén, ha

a) gazdaságának üzemmérete a működtetési időszak első három évében az üzleti tervben az adott évre vállalt EUME mérettől 20%-ot meghaladóan marad el;

b)21 gazdaságának üzemmérete az utolsó kifizetést követően a véglegessé vált támogatási határozatban a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME mérettől 20%-ot meghaladó mértékben marad el; vagy

c) az ügyfél pénzügyi tervében a működtetési időszak 4. vagy 5. évének végére vállalt mezőgazdasági termelő tevékenységből származó bevétel 40%-ot meghaladó mértékben marad el.

(4) Az ügyfél köteles a kifizetett támogatási összeg 10%-át visszafizetni, ha nem teljesíti az 5. § (4) és (5) bekezdésében foglalt kötelezettségét.

(5) Az ügyfél köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni, ha nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés c) pontjában vagy a 7. §-ban foglalt kötelezettségét.

(5a)22 Mentesül az ügyfél az (5) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alól, amennyiben igazolja, hogy a 7. § szerinti kötelezettségét nem tudja fenntartani a termelői csoport vagy termelői szervezet folyamatban lévő vagy lezajlott felszámolása miatt, és amennyiben a felszámolástól számított 6 hónapon belül igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(5b)23 Mentesül az ügyfél az (5) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alól, amennyiben a 7. § szerinti kötelezettségét azért nem tudta fenntartani, mert a termelői csoport vagy termelői szervezet elismerése visszavonásra került, és amennyiben az elismerés visszavonásától számított 6 hónapon belül igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(6)–(7)24

(8) Ha visszafizetési kötelezettség áll fenn az ügyféllel szemben, akkor a visszafizetendő támogatás együttes összege nem haladhatja meg az igénybe vett támogatás összegét.

(9) Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy

a)25 a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME értéket

aa) az állattenyésztés,

ab) a kertészet, vagy

ac) az állattenyésztés és a kertészet együttes

aránya adja a vállalt százalékban, és az általa vállalt aránytól az ügyfél 30%-ot meghaladóan tér el más ágazat irányába, akkor köteles a 30%-ot meghaladó eltérésen felüli százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át; de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

b)26 a működtetési időszak teljes időtartama alatt a gazdaság legtávolabbi pontja az életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;

c) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ának igényléséig legalább a 2. melléklet szerinti végzettségek legalább egyike tekintetében BSc szintű szakirányú végzettséget szerez, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 5%-át visszafizetni;

d)27 a működtetési időszak 3. vagy 4. évének kezdetétől főállású mezőgazdasági termelővé válik, de ennek a kötelezettségének a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem tesz eleget, vagy e kötelezettségét nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a kifizetett támogatási összeg 20%-át köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

e)28 életvitelszerűen tanyára vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik legkésőbb a működtetési időszak első évének végéig és ezt a teljes működtetési időszak alatt fenntartja, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

f)29 életvitelszerűen tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen él a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában és ezt fenntartja a működtetési időszak végéig, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

g) a főállásban foglalkoztatottak száma a működtetési időszak 4. évétől – az ügyfelet bele nem számítva –

ga)30 1 fő lesz, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

gb)31 2 fő lesz, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 4%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni; amennyiben 2 főből 1 főt alkalmaz, akkor a támogatási összeg 2%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

gc)32 több mint 2 fő lesz, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 6%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni; amennyiben 1 főt alkalmaz, a támogatási összeg 4%-át, amennyiben 2 főt alkalmaz, a támogatási összeg 2%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(9a)33 Mentesül az ügyfél a (9) bekezdés e) és f) pontja szerinti jogkövetkezmény alól, ha a lakcímet igazoló hatósági igazolványában rögzített tartózkodási hely érvényességi ideje a működtetési időszak alatt lejár, de a lejáratot követő legfeljebb nyolc hónapon belül – a támogatási kérelme szerinti vállalásának megfelelően – a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba vétel céljából bejelenti az életvitelszerű tartózkodási helyét.

(10) Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha nem teljesíti

a) a 11. § (1) bekezdésében meghatározott kérelembenyújtási kötelezettségét, vagy

b)34

(11)35 Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 11. § (4) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.

(12) Az ügyfélre vonatkozóan megállapított összes visszafizetési kötelezettség nem haladhatja meg a Tv. 69. § (5) bekezdése szerint meghatározott, jogosulatlan részvétellel igénybe vett támogatás esetén alkalmazandó szankció mértékét.

(13)36 A (11) bekezdéstől eltérően, az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret vagy

b)37 a működtetési időszak 5. évét követő év június 1. és augusztus 31. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi a 8. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.

10. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

14. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 22. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

15. §38 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 4. § (4) bekezdést és 12. § (9) bekezdés e) és f) pontot a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor39 folyamatban levő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

16. §40 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 1. § 10. pontját, 12. § (1)–(1b) bekezdést, (3) bekezdést, (5a) és (5b) bekezdést, (9) bekezdés a) pontját és g) pont ga)–gc) alpontját a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor41 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

17. §42 Ahol e rendelet csecsemőgondozási díjat említ, azon terhességi-gyermekágyi segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2015. január 1-je előtt nyílt meg.

18. §43 (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelettel megállapított 6. §-át, 11. § (4) és (5) bekezdését, 12. § (1) bekezdését, 12. § (9) bekezdés b) és d) pontját, 12. § (11) és (13) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépésekor44 és az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet [a továbbiakban: 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet] hatálybalépésekor45 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelettel hatályon kívül helyezett 12. § (6) és (7) bekezdését a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet hatálybalépésekor46 folyamatban lévő eljárásokban sem kell alkalmazni.

(3)47 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet módosításáról szóló 60/2019. (XII. 18.)AM rendelettel [a továbbiakban: 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet] megállapított 12. § (9) bekezdés d) pontját és (9a) bekezdését a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet hatálybalépésekor48 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelethez

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító
száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

26 2 8299 02 2 2 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

3.

22 2 6131 06 1 0 01

Állattenyésztő

Szakmunkás

4.

23 5 3124 16 6 3 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

5.

20 2 6140 05 9 0 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

6.

22 2 6139 06 1 0 02

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

7.

22 5 3124 16 6 3 02

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

8.

22 2 6139 06 4 0 01

Belovagló (Bereiter)

Szakmunkás

9.

23 2 6112 05 9 0 02

Biotermesztő

Szakmunkás

10.

15 5 3113 16 6 4 01

Bor- és üdítőitalipari technikus

Technikus

11.

15 2 7222 01 9 0 01

Borász

Szakmunkás

12.

21 2 6129 05 4 0 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

13.

21 2 6116 05 3 0 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

14.

21 5 3124 16 6 2 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

15.

26 5 3117 16 2 0 06

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

16.

29 5 3125 16 6 1 01

Erdészeti környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

17.

55 4 3910 09 8 0 03

Erdészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

18.

29 2 6219 05 1 0 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

19.

29 5 3125 16 6 1 02

Erdésztechnikus

Technikus

20.

21 2 6212 05 1 0 03

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

21.

20 2 6140 05 9 0 04

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

22.

21 2 6121 05 5 0 02

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

23.

21 5 3124 16 6 2 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

24.

22 2 6135 06 1 0 03

Juhtenyésztő

Szakmunkás

25.

22 5 3124 16 6 3 04

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

26.

20 4 6140 05 9 0 06

Képesített gazda

Technikus

27.

20 4 6140 08 2 0 04

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

28.

24 2 6129 05 3 0 04

Kertész

Szakmunkás

29.

24 5 3124 16 6 2 03

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

30.

26 2 8293 02 2 2 13

Kertészeti gépész

Szakmunkás

31.

55 4 3910 09 8 0 08

Kertészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

32.

22 2 6134 06 1 0 04

Lótenyésztő

Szakmunkás

33.

22 5 3124 16 6 3 05

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

34.

42 2 5129 08 2 0 05

Lovastúra-vezető

Szakmunkás

35.

22 2 6139 06 2 0 02

Méhész

Szakmunkás

36.

26 1 8293 04 7 0 01

Meliorációs és parképítő gépkezelő

Szakmunkás

37.

26 1 8293 04 6 1 04

Mező- és erdőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

38.

20 2 6140 09 9 0 03

Mezőgazdasági (agrár)vállalkozó

Szakmunkás

39.

41 5 3129 16 9 0 22

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

40.

20 2 6140 08 2 0 06

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

41.

26 2 8293 02 2 2 16

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

42.

26 5 3117 16 2 0 21

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

43.

26 2 7433 02 2 2 17

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

44.

26 5 3117 16 2 0 22

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

45.

26 5 3117 16 2 0 23

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

46.

52 5 3126 16 7 0 12

Mezőgazdasági környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

47.

52 5 3126 16 7 0 13

Mezőgazdasági környezetvédő technikus

Technikus

48.

26 5 3117 16 2 0 24

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

49.

20 5 3124 16 6 2 04

Mezőgazdasági technikus

Technikus

50.

21 5 3124 16 6 2 05

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

51.

26 2 8293 02 2 2 21

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

52.

52 5 3125 16 6 2 06

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

53.

52 2 6140 05 6 0 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

54.

26 2 8313 02 2 2 22

Növényvédő és öntöző gépész

Szakmunkás

55.

26 1 8312 04 9 0 11

Önjárómunkagép-kezelő

Szakmunkás

56.

22 2 6133 06 1 0 05

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

57.

22 5 3124 16 6 3 06

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

58.

22 2 6132 06 1 0 06

Szarvasmarhatenyésztő

Szakmunkás

59.

22 5 3124 16 6 3 07

Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

60.

21 5 3124 16 6 2 08

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

61.

21 2 6129 05 3 0 07

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

62.

22 5 3124 16 6 3 08

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

63.

26 1 8311 04 9 0 12

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás

64.

22 2 6229 06 2 0 03

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

65.

22 5 3129 16 6 3 10

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

66.

20 2 6129 05 9 0 10

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

67.

21 2 7222 01 9 0 07

Vincellér

Technikus

68.

21 5 3124 16 6 2 09

Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

2. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 3/1995. (V. 4.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

52 5 3126 16 7 0 12

Agrárgazdasági környezetvédelmi szaktechnikus (alágazat megjelölésével)

Szaktechnikus

3.

55 4 3910 09 8 0 13

Agrárgazdasági menedzserasszisztens (alágazat megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

4.

21 5 3129 16 6 4 09

Mezőgazdasági termékminősítő szaktechnikus

Szaktechnikus

3. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

31 6203 02

Állattenyésztő

Szakmunkás

3.

31 6203 03

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

4.

52 6222 01

Bor- és üdítőital-ipari technikus

Technikus

5.

52 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

6.

32 6207 01

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

7.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

8.

31 6203 04

Juhtenyésztő

Szakmunkás

9.

51 6201 01

Képesített gazda

Technikus

10.

51 6201 02

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

11.

34 7872 01

Lovastúra-vezető

Szakmunkás

12.

31 6280 04

Meliorációs és parképítő földmunkagép-kezelő

Szakmunkás

13.

31 6280 05

Mező- és erdőgazdasági rakodógép-kezelő

Szakmunkás

14.

52 3439 03

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

15.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

16.

34 5235 02

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

17.

32 6201 02

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

18.

32 6206 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

19.

53 6206 01

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

20.

31 6280 08

Önjáróbetakarítógép-kezelő

Szakmunkás

21.

31 6203 07

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

22.

31 6203 08

Szarvasmarha-tenyésztő

Szakmunkás

23.

31 6280 09

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás

4. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 2/2000. (I. 31.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés
azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

3.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

4.

32 6206 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

5.

33 6207 04

Vincellér

Szakmunkás

5. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 3434 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 6201 02

Agrárkörnyezet-gazda

Technikus

4.

52 3439 03

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

34 6280 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

6.

31 6203 02

Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

Szakmunkás

7.

52 6203 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

8.

31 6203 10

Általános állattenyésztő

Szakmunkás

9.

32 6201 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

10.

53 6203 01

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

11.

55 6203 01

Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

12.

33 6203 01

Belovagló (Bereiter)

Szakmunkás

13.

32 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

14.

33 5212 01

Borász

Szakmunkás

15.

31 6207 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

16.

33 6207 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

17.

53 6207 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

18.

31 6206 03

Dohánykertész

Szakmunkás

19.

52 6222 13

Élelmiszer-ipari technikus (Bor- és üdítőital-ipar)

Technikus

20.

52 5452 01

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

21.

33 6262 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

22.

54 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

23.

31 6207 03

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

24.

51 6201 01

Gazda I.

Technikus

25.

33 6201 01

Gazda II.

Szakmunkás

26.

31 6206 01

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

27.

53 6207 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

28.

53 6203 02

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

29.

33 6207 03

Kertész

Szakmunkás

30.

52 6207 01

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

31.

34 6280 03

Kertészeti gépész

Szakmunkás

32.

52 5470 04

Környezetvédelmi technikus (mezőgazdasági szakirány)

Technikus

33.

31 6203 05

Lótenyésztő

Szakmunkás

34.

53 6203 03

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

35.

51 7872 02

Lovastúra-vezető

Technikus

36.

31 6203 06

Méhész

Szakmunkás

37.

51 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony I.

Technikus

38.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony II.

Szakmunkás

39.

33 6280 01

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

40.

52 5452 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

41.

34 6280 04

Mezőgazdasági gépjavító (a tevékenység megjelölésével)

Szakmunkás

42.

53 5452 01

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

43.

31 6280 10

Mezőgazdasági gépkezelő
(a gép megjelölésével)

Szakmunkás

44.

53 5452 02

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

45.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens
(a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

46.

55 5452 01

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

47.

53 5452 03

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

48.

52 6201 01

Mezőgazdasági technikus

Technikus

49.

31 6206 04

Mikroszaporító

Szakmunkás

50.

52 6206 01

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

51.

31 6280 07

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

52.

31 6206 02

Növényvédő és méregraktár-kezelő

Szakmunkás

53.

55 6203 02

Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

54.

53 6203 04

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

55.

53 6203 05

Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

56.

53 6207 03

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

57.

31 6207 02

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

58.

53 6208 01

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

59.

31 6203 09

Tenyészállatteljesítmény-vizsgáló

Szakmunkás

60.

53 6203 06

Törzskönyvező szaktechnikus

Szaktechnikus

61.

33 6203 02

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

62.

52 6203 02

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

63.

55 6203 03

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

64.

32 6206 03

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

65.

51 6207 02

Vincellér

Technikus

66.

53 6207 05

Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

6. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

34 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

3.

32 6207 01

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

4.

33 6201 01

Gazda

Szakmunkás

5.

55 6206 01

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

6.

55 6203 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

7.

55 6206 02

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

8.

34 6206 02

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

7. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján

 

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 621 01 0010 55 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 621 01 1000 00 00

Agrárkörnyezetgazda

Technikus

4.

54 621 01 0000 00 00

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

54 621 02 0010 54 01

Agrárrendész

Technikus

6.

54 621 03 0010 54 01

Állategészségügyi technikus

Technikus

7.

31 521 20 0010 31 01

Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

8.

31 621 03 0010 31 01

Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

Szakmunkás

9.

31 621 03 0010 31 02

Állattenyésztő (juh és kecske)

Szakmunkás

10.

31 621 03 0010 31 03

Állattenyésztő (sertés)

Szakmunkás

11.

31 621 03 0010 31 04

Állattenyésztő (szarvasmarha)

Szakmunkás

12.

54 621 03 0010 54 02

Állattenyésztő technikus

Technikus

13.

33 621 02 0100 31 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

14.

55 621 02 0010 55 01

Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

15.

31 621 04 0001 31 01

Belovagló

Szakmunkás

16.

52 621 01 0100 31 01

Bioállat-tartó és tenyésztő

Szakmunkás

17.

52 621 01 0100 31 02

Biomasszaelőállító

Szakmunkás

18.

52 621 01 0100 31 03

Bionövény-termesztő

Szakmunkás

19.

54 541 01 0010 54 01

Bor- és pezsgőgyártó technikus

Technikus

20.

33 621 01 0000 00 00

Borász

Szakmunkás

21.

55 621 01 0010 55 02

Bortechnológus

Felsőfokú szakképesítés

22.

33 622 01 1000 00 00

Dísznövénykertész

Szakmunkás

23.

31 622 01 0010 31 01

Dohánykertész

Szakmunkás

24.

31 623 01 0100 31 01

Erdészeti növényvédő

Szakmunkás

25.

31 623 01 1000 00 00

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

26.

54 623 01 0000 00 00

Erdésztechnikus

Technikus

27.

55 623 01 0000 00 00

Erdőgazda

Felsőfokú szakképesítés

28.

54 525 02 0010 54 01

Erdőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

29.

33 622 01 0100 31 01

Faiskolai termesztő

Szakmunkás

30.

33 621 02 1000 00 00

Gazda

Szakmunkás

31.

55 621 02 0010 55 02

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő
és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

32.

31 622 01 0010 31 02

Gyümölcstermesztő

Szakmunkás

33.

31 621 01 0010 31 03

Haszonállat-gondozó

Szakmunkás

34.

54 621 04 0010 54 01

Kertész és növényvédelmi technikus

Technikus

35.

31 521 19 0010 31 03

Kertészeti gépkezelő

Szakmunkás

36.

31 521 01 0010 31 02

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

37.

31 521 20 0010 31 03

Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

38.

31 621 04 0100 31 01

Lóápoló és gondozó

Szakmunkás

39.

31 621 04 0000 00 00

Lótartó és -tenyésztő

Szakmunkás

40.

52 812 02 0000 00 00

Lovastúra-vezető

Technikus

41.

31 521 19 0010 31 04

Majorgép-kezelő

Szakmunkás

42.

31 621 05 0000 00 00

Méhész

Szakmunkás

43.

31 521 19 0010 31 05

Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő

Szakmunkás

44.

55 621 01 0010 55 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

45.

31 521 19 0010 31 06

Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő

Szakmunkás

46.

54 525 02 0010 54 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

47.

31 521 01 0010 31 03

Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

48.

55 621 01 0010 55 05

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

49.

55 621 01 0010 55 06

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

50.

31 521 19 0010 31 07

Mezőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

51.

31 521 19 0010 31 08

Mezőgazdasági szárítóüzemi gépkezelő

Szakmunkás

52.

54 621 02 0010 54 02

Mezőgazdasági technikus

Technikus

53.

54 621 02 0100 31 01

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

54.

33 622 01 0100 31 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

55.

33 622 01 0100 31 03

Növényházi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

56.

31 521 20 0010 31 04

Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

57.

54 621 04 0100 31 01

Növénytermesztő

Szakmunkás

58.

54 621 04 0010 54 02

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

59.

55 621 02 0010 55 05

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

60.

31 521 19 0010 31 09

Növényvédelmi gépkezelő

Szakmunkás

61.

54 621 04 0100 31 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

62.

52 621 01 0100 33 01

Ökogazda

Szakmunkás

63.

55 621 02 0010 55 06

Ökológiai gazdálkodó

Felsőfokú szakképesítés

64.

31 521 19 0010 31 10

Önjáró betakarítógép kezelője

Szakmunkás

65.

55 621 02 0010 55 07

Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

66.

33 622 01 0100 31 04

Szabadföldi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

67.

31 622 01 0010 31 03

Szőlőtermesztő

Szakmunkás

68.

54 625 01 0100 31 01

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

69.

54 625 01 0000 00 00

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

70.

55 621 02 0010 55 08

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

71.

54 621 04 0100 31 03

Vetőmagtermesztő

Szakmunkás

72.

54 621 02 0010 54 03

Vidékfejlesztési technikus

Technikus

73.

33 621 01 0001 51 01

Vincellér

Technikus

74.

31 622 01 0010 31 04

Zöldségtermesztő

Szakmunkás

8. Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

1801-1

Juhtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1801-2

Lótenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1801-3

Sertéstenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1801-4

Szarvasmarha-tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

6.

1804

Méhész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

7.

1805

Vadász-vadtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

8.

1806

Baromfitenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

9.

1807

Állategészségőr

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

10.

1809

Általános állattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

11.

1810

Kisállattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

12.

1701

Dísznövénykertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

13.

1705

Kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

14.

1705-1

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

15.

1705-2

Zöldségtermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

16.

1707

Általános kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

17.

1706

Mezőgazdasági gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

18.

1706-1

Állattartótelepi gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

19.

1706-2

Kertészeti gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

20.

1706-3

Növénytermesztő gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

21.

1913-1

Borász

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

22.

313

Gépszerelő
és -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

23.

313-4

Mezőgazdasági gépszerelő, -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

24.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

25.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

26.

32-101

Erdészeti (technikus)

Technikus

9. Elfogadható szakképesítések a szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

1703

Kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1704

Növénytermesztő gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1803

Kisállattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1901

Borász

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

 

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

10. Elfogadható szakképesítések az egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

313-4

Gépszerelő és karbantartó (mezőgazdasági gépszerelő)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1809

Általános tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1913-1

Erjedésipari termékgyártó (borász)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

6.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

7.

51-0100

Állattenyésztő és állategészségügyi (technikus)

Technikus

8.

51-0200

Erdész (technikus)

Technikus

9.

51-0300

Kertész (technikus)

Technikus

10.

51-0400

Növénytermesztő és növényvédelmi (technikus)

Technikus

11.

61-0102

Borászati és üdítőipari ágazat (technikus)

Technikus

12.

71-0200

Mezőgazdasági gépész (technikus)

Technikus

11. Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM–OM együttes rendelet módosításáról szóló 24/1977. (XII. 28.) MüM–OM együttes rendelet alapján

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

313-4

Mezőgazdasági gépszerelő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1801-1

Sertéstenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1801-2

Szarvasmarha-tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1702

Dísznövénykertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

2. melléklet a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelethez

Agrár képzési területen végezhető képzések

 

A

B

1.

Végzettségi szint

Agrár képzési területen, az oklevélhez jutás érdekében elvégzett képzés neve

2.

alapfokozat
(baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

állattenyésztő mérnöki alapképzési szak

élelmiszeripari gépészmérnök alapképzési szak

élelmiszermérnöki alapképzési szak

erdőmérnöki alapképzési szak

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak

kertészmérnöki alapképzési szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági szakoktató alapképzési szak

növénytermesztő mérnöki alapképzési szak

szőlész-borász mérnöki alapképzési szak

természetvédelmi mérnöki alapképzési szak

vadgazda mérnöki alapképzési szak

3.

mesterfokozat
(magister, master; rövidítve: MSc)

agrármérnöki mesterképzési szak

állatorvosi mesterképzési szak osztatlan, egységes képzés

állattenyésztő mérnöki mesterképzési szak

birtokrendező mérnöki mesterképzési szak

díszkertészeti mérnöki mesterképzési szak

erdőmérnöki mesterképzési szak

erdőmérnöki mesterképzési szak egységes, osztatlan képzés

élelmiszerbiztonsági és -minőségi mesterképzési szak

élelmiszermérnöki mesterképzési szak

gazdasági agrármérnöki mesterképzési szak

kertészmérnöki mesterképzési szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterképzési szak

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki mesterképzési szak

növényorvosi mesterképzési szak

növénytermesztő mérnöki mesterképzési szak

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki mesterképzési szak

természetvédelmi mérnöki mesterképzési szak

vadgazda mérnöki mesterképzési szak

vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak

4.

Főiskolai

agrármérnök

agrármenedzser főiskolai szintű szak

agrár-szakoktató főiskolai szintű szak

állattenyésztő mérnöki, vagy állattenyésztési, vagy állattenyésztési üzemszervezési, vagy állattenyésztő üzemmérnöki, vagy általános állattenyésztési, vagy baromfi- és egyéb kisállattenyésztő főiskolai szintű szak

élelmiszer-ipari gépészmérnöki vagy élelmiszer-ipari gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

élelmiszer-technológus mérnöki, vagy élelmiszer-ipari üzemmérnöki, vagy élelmiszer-technológus üzemmérnöki főiskolai szintű szak

élelmiszeripari mérnök főiskolai szintű szak

élelmiszeripari gépész főiskolai szintű szak

gazdasági mérnöki főiskolai szintű szak

kertészmérnöki vagy kertész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezetgazdálkodási agrár üzemmérnöki főiskolai szintű szak

meliorációs mérnöki, vagy meliorációs üzemmérnöki, vagy öntözéses üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági gépészmérnöki vagy mezőgazdasági gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági mérnöki vagy mezőgazdasági üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki főiskolai szintű szak

növénytermesztési mérnöki vagy növénytermesztési üzemmérnöki főiskolai szintű szak

szakoktató (agrár) főiskolai szintű szak

szőlész-borász főiskolai szintű szak

tájgazdálkodási főiskolai szintű szak

tájgazdálkodási mérnök főiskolai szintű szak

természetvédelmi mérnöki főiskolai szintű szak

vadgazda vagy vadgazda mérnöki főiskolai szintű szak

vállalkozó menedzser vagy vállalkozó-menedzser mérnök vagy élelmiszer vállalkozó menedzser főiskolai szintű szak

vidékfejlesztési agrármérnöki főiskolai szintű szak

5.

Egyetemi

agrárkémikus agrármérnöki egyetemi szintű szak

agrármérnöki, vagy mezőgazdasági agrármérnöki, üzemszervező agrármérnöki, vagy vállalatgazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

alkalmazott zoológus szak

állatorvosi vagy állatorvos-doktori egyetemi szintű szak

élelmiszer minőségbiztosító agrármérnöki egyetemi szintű szak

élelmiszeripari mérnök egyetemi szintű szak

élelmiszermérnöki egyetemi szintű szak

erdőmérnöki egyetemi szintű szak

gazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

informatikus agrármérnök

kertészmérnöki egyetemi szintű szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezet- és tájgazdálkodási egyetemi szintű szak

mezőgazdasági gépészmérnöki egyetemi szintű szak

növényorvosi egyetemi szintű szak

vidékfejlesztési agrármérnöki egyetemi szintű szak

6.

Szakirányú továbbképzési szak

agrárközgazdasági

agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök

agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök

agrármenedzsment

alapszintű nemzetközi mezőgazdasági

baromfi-egészségügy

élelmiszerbiztonsági

élelmiszerbiztonsági szakember

élelmiszeripari minőségügyi

élelmiszerlánc minőségirányítás

élelmiszerlánc minőségügy

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szaktanácsadó

élelmiszerlánc-biztonsági szakmérnöki

európai uniós agrárszakértő

gombatermesztési szakmérnök

gombatermesztési szaktanácsadó

gyógynövénytermesztő

gyógynövénytermesztő szakember

gyümölcstermesztési (integrált termesztési)

gyümölcstermesztő

gyümölcstermesztő szakmérnök

integrált gyümölcstermesztési szakmérnök

integrált növénytermesztő

integrált növénytermesztő szakember

juh- és kecskeágazati szakmérnök

kertészeti marketing és logisztikai

környezet- és tájgazdálkodási

környezet- és tájgazdálkodási szakember

környezetgazdálkodási

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó

lótenyésztő

mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági

mezőgazdasági környezetgazdálkodási

mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök

mezőgazdasági szaktanácsadó

mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök

mezőgazdasági vízgazdálkodási

mezőgazdasági vízgazdálkodási

nemzetközi agrárágazati

növénygenetika és növénynemesítés

növénygenetikai és növénynemesítési

növényvédelmi szakmérnök

növényvédelmi szakmérnök

ökológiai gazdálkodó

ökológiai gazdálkodó szakmérnök

ökológiai növénytermesztő

ökológiai növénytermesztő szakember

sertés-egészségügyi

sertéstenyésztő szakmérnök

szarvasmarha-tenyésztési és tejgazdasági

szarvasmarhatenyésztő szakmérnök

szőlész-borász

szőlő- és borgazdasági szakmérnök

szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó

szőlőtermesztő és borász menedzser

szőlőtermesztő és borász szakmérnök

takarmánykeverék-gyártási

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

talajerőgazdálkodás

talajerőgazdálkodás szakmérnök

talajtani

talajtani szakmérnöki

tápanyag-gazdálkodási

vadászati és vadgazdálkodási

vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó

vadgazdálkodási

vadgazdálkodási szakember

vetőmag-gazdálkodási

vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki

vidékfejlesztési

vidékfejlesztési menedzsment és marketing

vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök

vidékfejlesztő menedzser

vidékfejlesztő menedzser szakmérnök

zöldség-gyümölcs termesztési és feldolgozási

zöldséghajtatási

zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

3. melléklet a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelethez

Értékelés

A

B

C

D

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/ellenőrzés módja

Pontszám

2.

A rész

Szakmai szempontok

3.

Az ügyfél képzettsége

A 2. melléklet szerinti végzettség

Végzettséget igazoló okirat hiteles másolata.

15

Az 1. mellékletben meghatározott felsőfokú szakképesítés vagy technikusi vagy szaktechnikusi szakképzettség

10

4.

Az 1. mellékletben meghatározott végzettséggel rendelkező ügyfél

vállalja, hogy a 2. melléklet szerinti végzettségek egyike tekintetében a 10 %-os kifizetetési kérelem benyújtásáig legalább BSc szintű szakirányú végzettséget szerez

Támogatási kérelemben tett nyilatkozat alapján.

2

5.

Az ügyfél vállalja a főállású mezőgazdasági termelővé válást a működtetési időszak

3. évének kezdetétől

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján.

16

4. évének kezdetétől

13

6.

Az ügyfél vállalja, hogy a működtetési időszak 4. évére vállalt EUME értéket az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya adja

84–100%-ban

Az üzleti terv részét képező SFH-betétlap alapján.

9

67–83%-ban

7

51–66%-ban

5

7.

Az ügyfél

életvitelszerű tartózkodási helye tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen van a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában és vállalja, hogy ezt fenntartja a működtetési időszak végéig.

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata vagy az adott város Polgármesteri Hivatala által kiállított eredeti lakcímigazolás alapján

7

vállalja, hogy életvitelszerű tartózkodási helyként tanyára vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik a működtetési időszak első évének végére és ezt fenntartja legalább a működtetési időszak végéig.

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

4

8.

Az 1. mellékletben meghatározott végzettséggel rendelkező ügyfél a támogatási kérelmének benyújtását megelőzően megszerzett,

legalább 3 év mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat, valamint eredeti munkaszerződés, munkaviszony igazolás, gazdaság vezetőjének igazolása, ami pontosan tartalmazza a mezőgazdasági szakmai gyakorlat idejét

4

legalább 2 év mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

3

legalább 1 év mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

2

9.

A támogatási kérelemben megadott tevékenységgel releváns elismert termelői csoport, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet tagság vagy azokhoz való csatlakozási szándék

MVH által közzétett nyomtatványon benyújtott elismert termelői csoport által, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet által kiadott tagsági igazolás vagy tagfelvételről szóló szándéknyilatkozat alapján

5

10.

Összesen:

max. 53

11.

B rész

Horizontális szempontok

12.

Női ügyfél

2

13.

Az ügyfél vállalja, hogy a főállásban foglalkoztatottak száma a működtetési időszak 4. évétől (az ügyfelet nem beleszámítva)

+2 fő felett

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

6

+2 fő

4

+1 fő

2

14.

A működtetési időszak kezdetétől annak teljes időtartama alatt az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest a gazdaság legtávolabbi pontja legfeljebb

30 km-es sugarú körön belül található

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

7

15.

Az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye

hátrányos helyzetű településen van a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel

A Vhr. 3. § 14. pontja szerint, a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata vagy az adott város Polgármesteri Hivatala által kiállított eredeti lakcímigazolás alapján

4

16.

Összesen:

max: 19

17.

C rész

Pénzügyi terv

18.

A befektetett eszközök hatékonysága

A befektetett eszközök ráfordításainak aránya, a befektetett eszközök ráfordításai a kiemelt anyagjellegű kiadások (növénytermesztés, kertészet, szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés) és az igénybevett szolgáltatások összegéhez képest a működtetési időszak teljes időtartama alatt.

Ha a mutató értéke legalább 2,5

2

Ha a mutató értéke legalább 1,5, de nem éri el a 2,5-t

1

19.

A támogatás hasznosulása

A főtevékenységből származó felhalmozódó kumulált jövedelem* aránya az egyszeri tőkejuttatáshoz viszonyítva a működtetési időszak 4. évére

Ha a mutató értéke legalább 2

4

Ha a mutató értéke legalább 1,4, de nem éri el a 2-t

3

Ha a mutató értéke legalább 0,9, de nem éri el az 1,4-t

2

Ha a mutató értéke legalább 0,4, de nem éri el a 0,9-t

1

* A számítás módja: [Mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel 1. év + 2. év + 3. év + 4. év )– [Kiemelt anyagjellegű kiadások a növénytermesztésben, kertészetben, szőlő-, gyümölcstermesztésben 1. év + 2. év + 3. év + 4. év )+ (Kiemelt anyagjellegű kiadások az állattenyésztésben 1. év + 2. év + 3. év + 4. év )+(Igénybe vett szolgáltatások kiadásai 1. év + 2. év + 3. év + 4. év )+ (Bér- és járulékai 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) + (Vállalkozói kivét 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) ]] / (Egyszeri tőkejuttatás összesen)

20.

A vállalkozás tervezett jövedelmezősége

Az átlagos kalkulált bruttó jövedelem (azaz a működtetési időszak teljes időtartamára tervezett Vállalkozás eredményének a vállalkozói kivéttel növelt átlaga) aránya az átlagos minimálbérhez (a benyújtás évében érvényes havi minimálbér és bérminimum átlagának éves értéke) a működtetési időszak teljes időtartama alatt

Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 120%

2

Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 60%, de nem éri el a 120%-ot

1

21.

Összesen:

max: 8

22.

D rész

Üzleti terv

23.

Üzleti terv értékelése összesen (a kitöltési útmutatóban szereplő követelmények maximális teljesítése esetén):

max: 40

24.

MINDÖSSZESEN:

max: 120

4. melléklet a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelethez

Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

1. A családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél személyes adatai

2. A közreműködő személyes adatai

3. A családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél gyermekének személyes adatai

4. A közreműködő bevonásának időtartama

1

Az 1. § 10. pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § 10. pont a) alpontja a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 31. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § 10. pont b) alpontja a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 31. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § 11. pontja az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 79. §-a, a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (4) bekezdését a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 25. § (1) bekezdése iktatta be.

7

Az 5. § (4) bekezdése az 53/2014. (IV. 29.) VM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (6) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 6. § a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

10

A 8. § (5) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 8. § (7) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 9. §-t a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 18. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 10. § (1) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 11. § (3) bekezdése a 18/2020. (VI. 12.) AM rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 11. § (4) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

16

A 11. § (5) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

17

A 12. § (1) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg. [A 12. § (1) bekezdésének a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § b) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg lép, nem vezethető át.]

18

A 12. § (1a) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 12. § (1b) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 12. § (3) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 12. § (3) bekezdés b) pontja a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 31. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 12. § (5a) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (4) bekezdése iktatta be.

23

A 12. § (5b) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (4) bekezdése iktatta be.

24

A 12. § (6)–(7) bekezdését a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 12. § (9) bekezdés a) pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 12. § (9) bekezdés b) pontja a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

27

A 12. § (9) bekezdés d) pontja a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 12. § (9) bekezdés e) pontja a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 12. § (9) bekezdés f) pontja a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 12. § (9) bekezdés g) pont ga) alpontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 12. § (9) bekezdés g) pont gb) alpontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 12. § (9) bekezdés g) pont gc) alpontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 78. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 12. § (9a) bekezdését a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

34

A 12. § (10) bekezdés b) pontját a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 18. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 12. § (11) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

36

A 12. § (13) bekezdését a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 16. §-a iktatta be.

37

A 12. § (13) bekezdés b) pontja a 18/2020. (VI. 12.) AM rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A hatálybalépés időpontja 2014. november 20.

41

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

43

A 18. §-t a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet 4. §-a iktatta be.

44

A hatálybalépés időpontja 2017. december 28.

45

A hatálybalépés időpontja 2018. augusztus 18.

46

A hatálybalépés időpontja 2018. augusztus 18.

47

A 18. § (3) bekezdését a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 2. §-a iktatta be.

48

A hatálybalépés napja 2019. december 21.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére