• Tartalom

74/2014. (XII. 23.) BM rendelet

74/2014. (XII. 23.) BM rendelet

a folyók mértékadó árvízszintjeiről

2020.08.19.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (8) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A folyók mentén és az azokba torkolló vízfolyások, csatornák visszatöltésezett szakaszain az árvízvédelmi műveket, továbbá a folyók nagyvízi medrét vagy az árvízvédelmi műveket keresztező, vagy a nagyvízi mederben elhelyezkedő építményt, vezetéket vagy egyéb létesítményt (a továbbiakban együtt: létesítmény) a folyókra jellemző hidrológiai viszonyok alapján, az 1. mellékletben meghatározott mértékadó árvízszintek figyelembevételével kell megtervezni, méretezni és megvalósítani.

(2) A mértékadó árvízszint a jégmentes árvíznek az 1%-os valószínűségű vízhozamából származtatott vízszint, amelyet hatévenként felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatnak minden esetben meg kell előznie a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésében előírt nagyvízi mederkezelési tervek felülvizsgálatát.

(3) Az 1. mellékletben meghatározott töréspontok közötti értékeket az egyenes arányosság módszerével kell kiszámítani.

(4) Az elsőrendű árvízvédelmi műveknél a magassági biztonságot valamennyi folyóra egységesen 1,0 méterben kell meghatározni. Nagyobb magassági biztonsággal kell számolni

a) az államhatárt alkotó vagy metsző védvonalakon – a szomszédos országokkal egyetértésben –, és

b) Budapest, Győr, Szolnok, Szeged, valamint az algyői olajmező és a Tisza-tó védvonalainál.

(5) Csökkentett biztonsági értékkel kell figyelembe venni a Lajta bal parti csatorna, az Ipoly, a Sió, a Nádor-csatorna és a Zala menti védvonalak kizárólag mezőgazdasági területeket védő szakaszait.

(6) A magassági biztonság mértékét folyó- és töltés-szakaszonként részletezve a 2. és a 3. melléklet tartalmazza.

2. § A mértékadó árvízszinteket soron kívül felül kell vizsgálni az érintett folyószakaszokon, ha a mértékadó árvízszintet vagy a korábbi legmagasabb vízszintet az árvizek meghaladják. A mértékadó árvízszint módosítását a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság kezdeményezi az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál.

3. §1 Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a terhelési hatások elleni megfelelő – szilárdsági, állékonysági, hidrológiai és hidraulikai számítással igazolt – biztonság megléte esetén el lehet térni a 2. és a 3. mellékletben meghatározott magassági biztonság mértékétől. Az eltérésre a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság – az Országos Vízügyi Főigazgatóság által szakmailag támogatott – vízügyi hatóság általi vízjogi engedélyezés során adott hozzájárulása alapján van lehetőség. A magassági biztonság mértéke ezen esetben sem lehet kevesebb 50 cm-nél. Az alépítményt és a szivárgó rendszert az előírt biztonsági mértéknek megfelelően kell kialakítani.

4. § A vízügyi hatóság a mértékadó árvízszintekkel összefüggő követelményeket a tervezett létesítmények vízjogi engedélyezésekor, valamint a szakhatósági állásfoglalásában érvényesíti.

5. § Ha vízjogi engedélyezési kötelezettség alá nem tartozó létesítményt a mértékadó árvízszintek figyelmen kívül hagyásával valósítottak meg, és az az árvízvédelmi biztonságot csökkenti, a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság intézkedések megtételét köteles kezdeményezni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

7. § E rendeletet a hatálybalépésekor folyamatban levő elvi vízjogi engedélyezési, valamint a vízjogi létesítési engedélyezési hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

8. §2

1. melléklet a 74/2014. (XII. 23.) BM rendelethez3

A folyók mértékadó árvízszintjei

Amennyiben a vízfolyás szelvényezése változik, úgy a mértékadó árvízszintek meghatározásánál a folyóközépvonal koordinátái a mérvadóak.

1. DUNA

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

1429,800

632 675,00

59 358,00

88,27

 

 

Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Államhatár a töltésen

4

1433,200

631 875,00

62 675,00

88,37

Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

1,330

2,880

Államhatár a mederben

5

1437,000

629 294,53

65 085,01

88,48

4,790

6,405

 

6

1440,000

627 912,52

67 779,76

88,65

8,775

10,285

 

7

1443,000

625 856,72

69 375,04

88,76

12,285

14,335

 

8

1443,500

625 513,00

69 736,00

88,81

12,950

14,880

 

9

1446,500

623 001,00

71 944,00

89,01

16,095

18,351

Partfal kezdete (a Duna a jobb oldalán)

10

1446,900

622 820,00

72 191,00

89,04

16,350

18,650

Mohács, v.m., LNV = 984, |LNV| = 1010

11

1448,000

622 181,25

73 092,74

89,11

17,410

19,800

Partfal vége (a Duna a jobb oldalán)

12

1450,000

621 774,37

75 027,93

89,27

19,020

 

 

13

1453,000

623 830,69

77 060,89

89,48

21,475

 

 

14

1456,000

626 354,02

78 586,74

89,66

25,005

 

 

15

1458,000

627 425,82

80 294,86

89,78

27,685

 

 

16

1459,000

627 811,95

81 218,14

89,84

28,710

 

 

17

1460,000

628 129,16

82 094,85

89,87

29,600

 

Dunaszekcső, v.m., LNV = 992, |LNV| = 1064

18

1462,000

629 089,01

83 731,44

90,04

31,355

 

 

19

1465,000

631 291,27

85 223,95

90,25

34,300

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

 

20

1468,200

633 327,00

87 972,00

90,37

38,400

2,000

Szeremle

21

1470,000

633 915,50

89 653,75

90,46

40,965

4,280

 

22

1471,000

633 926,88

90 958,61

90,51

41,590

5,760

 

23

1472,000

634 337,03

91 742,97

90,55

42,380

6,755

 

24

1472,500

634 775,00

91 991,00

90,56

42,700

7,000

 

25

1474,000

636 050,60

91 778,52

90,61

43,210

7,695

 

26

1476,000

638 018,21

91 436,55

90,69

44,120

8,355

 

27

1478,700

640 351,00

92 792,00

90,88

 

9,030

Baja, v.m., LNV = 989, |LNV| = 1037

28

1479,000

640 464,21

93 088,63

90,90

Baja

1,335

9,110

Baja magaspart, Baja Petőfi-sziget

29

1480,150

640 697,00

94 186,00

90,98

Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

2,665

9,335

 

30

1480,200

 

 

90,98

 

 

Duna-völgyi főcsatorna

31

1482,000

639 837,67

95 899,46

91,11

4,915

13,600

 

32

1484,000

639 239,67

97 913,17

91,25

6,590

15,010

 

33

1485,000

639 556,63

99 025,77

91,31

8,170

15,780

 

34

1486,000

639 608,93

99 847,27

91,35

8,935

16,285

 

35

1487,000

639 648,69

100 887,24

91,41

10,000

17,830

Érsekcsanád

36

1488,000

639 549,61

101 772,46

91,48

10,915

19,450

 

37

1490,000

639 655,73

103 856,02

91,61

12,945

22,220

 

38

1492,000

640 143,58

105 786,81

91,74

14,810

23,465

 

39

1495,000

639 509,68

108 593,47

91,94

18,560

26,765

 

40

1497,100

638 488,00

110 366,00

92,08

20,500

28,200

Sió-torkolat

41

1498,000

638 375,88

111 151,25

92,14

21,025

30,935

 

42

1500,000

638 296,82

113 179,54

92,27

23,055

33,005

 

43

1502,000

637 955,25

115 094,99

92,40

25,145

34,945

 

44

1505,000

637 663,28

118 227,84

92,61

27,845

38,355

 

45

1506,000

638 088,64

119 051,70

92,68

28,425

39,600

 

46

1506,800

638 328,00

119 826,00

92,75

29,300

40,286

Dombori, v.m., LNV = 916, |LNV| = 1117

47

1507,000

638 619,08

119 849,40

92,76

29,730

40,520

 

48

1507,600

638 931,00

120 363,00

92,81

30,700

41,115

Fajsz

49

1508,000

639 163,11

120 739,44

92,84

30,785

41,645

 

50

1509,000

639 679,73

121 602,23

92,92

31,915

42,610

 

51

1510,000

640 143,54

122 596,75

93,01

33,225

43,560

 

52

1511,000

640 365,22

123 473,39

93,09

34,315

44,385

 

53

1514,000

640 293,74

126 438,15

93,31

37,695

47,295

 

54

1516,000

639 492,55

128 252,04

93,46

39,900

49,080

 

55

1518,000

638 560,27

130 031,65

93,58

42,680

52,155

 

56

1520,000

638 290,86

132 056,37

93,71

43,860

53,325

 

57

1521,000

638 363,97

133 063,36

93,77

44,805

54,430

 

58

1524,000

638 117,86

135 946,22

93,94

48,055

56,960

 

59

1526,000

636 972,64

137 628,53

94,08

50,270

58,870

 

60

1529,000

635 558,52

140 216,57

94,27

52,270

61,435

 

61

1531,300

636 640,74

142 373.91

94,39

54,285

64,188

Paks, v.m., LNV = 891, |LNV| = 1006

62

1535,000

639 041,16

143 716,84

94,58

56,480

68,405

 

63

1536,000

640 091,52

143 610,90

94,65

57,570

69,430

 

64

1538,000

642 025,23

144 022,25

94,79

59,820

70,875

Ordas

65

1539,000

642 768,92

144 625,84

94,86

60,690

71,755

 

66

1540,000

643 478,39

145 378,23

94,93

61,815

72,810

 

67

1543,000

645 245,52

147 750,17

95,14

66,325

75,760

 

68

1545,000

646 444,64

149 359,31

95,27

68,235

77,735

 

69

1546,000

646 992,74

150 265,67

95,34

69,850

78,575

 

70

1547,000

647 021,08

151 236,11

95,41

70,950

79,340

 

71

1550,000

645 636,91

153 835,50

95,62

74,270

80,295

 

72

1552,000

645 174,19

155 770,29

95,76

75,850

84,400

 

73

1555,000

644 659,23

158 635,15

95,96

79,710

 

 

74

1557,000

643 548,50

160 327,60

96,10

81,915

 

 

75

1560,600

641 228,00

162 971,00

96,35

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

 

Dunaföldvár, v.m., LNV = 721, |LNV| = 924

76

1562,000

640 601,25

164 134,58

96,44

 

 

 

77

1563,700

640 641,43

165 950,27

96,56

 

 

 

78

1564,000

640 627,74

166 285,73

96,58

0,000

 

 

79

1565,000

640 614,08

167 113,87

96,65

 

 

 

80

1566,000

640 641,26

168 259,93

96,72

 

 

 

81

1567,000

640 797,48

169 262,17

96,79

 

 

 

82

1568,000

641 131,51

170 035,34

96,86

 

 

 

83

1568,500

641 462,70

170 570,96

96,89

5,480

 

Apostag, gátőrház

84

1569,000

641 817,37

171 049,52

96,93

 

 

 

85

1569,700

642 195,07

171 610,25

96,97

 

 

 

86

1570,000

642 369,42

171 822,66

97,00

 

 

 

87

1571,900

643 234,35

173 430,59

97,13

 

 

 

88

1574,300

643 666,15

175 830,89

97,26

11,450

 

Dunavecse, gátőrház

89

1576,000

643 727,09

177 368,29

97,45

 

 

 

90

1578,000

643 153,35

179 465,08

97,65

 

 

 

91

1580,600

642 605,70

181 831,65

97,91

 

 

Dunaújváros, v.m., LNV = 755, |LNV| = 890

92

1582,000

642 792,33

183 286,32

98,05

19,345

 

Szalkszentmárton, gátőrház

93

1583,000

643 335,95

184 190,23

98,15

 

 

 

94

1586,200

643 957,20

187 260,38

98,39

25,034

 

Tass, hajózsilip, v.m., LNV = 908, |LNV| = 996

95

1588,000

642 801,35

188 865,86

98,51

 

 

 

96

1589,400

641 960,65

189 715,19

98,59

29,225

 

Makád, gátőrház

97

1590,000

641 490,28

190 057,18

98,63

 

 

 

98

1591,000

640 701,42

190 766,47

98,74

 

 

 

99

1591,800

640 089,51

191 263,41

98,83

32,270

 

 

100

1592,000

639 912,87

191 380,94

98,84

 

 

 

101

1593,400

638 791,46

192 199,11

98,99

 

 

 

102

1595,000

638 295,65

193 754,76

99,16

 

1,525

 

103

1596,600

637 910,92

195 291,56

99,25

36,450

2,860

 

104

1598,110

637 619,84

196 788,66

99,34

 

4,480

Adony, v.m., LNV = 766
|LNV| = 820

105

1598,500

637 577,55

197 151,06

99,37

38,350

 

Lórév, gátőrház

106

1600,800

637 074,84

199 438,12

99,52

40,676

 

árvízi v.m.

107

1602,000

636 849,00

200 623,92

99,61

 

 

 

108

1605,000

637 155,87

203 563,08

99,75

 

 

 

109

1608,000

637 726,12

206 521,32

99,97

 

 

 

110

1610,800

639 256,07

208 931,92

100,17

50,390

 

árvízi v.m.

111

1611,100

639 419,71

209 253,52

100,19

50,800

 

 

112

1612,000

639 635,31

209 992,05

100,25

52,400

18,470

Szigetújfalu, gátőrház

113

1613,200

639 738,01

211 247,16

100,30

 

 

Ercsi, v.m., LNV = 765, |LNV| = 840 KDVVIZIG kezelésű”

114

1615,000

640 287,73

212 869,05

100,51

 

 

 

115

1618,000

640 088,34

215 909,73

100,80

57,790

 

 

116

1619,700

640 763,67

217 415,54

101,02

 

Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,900

 

117

1620,700

641 186,16

218 335,86

101,12

 

2,000

Dunafüred, hajóállomás

118

1621,800

641 635,34

219 341,84

101,21

61,300

3,050

Tököl, gátőrház

119

1622,300

641 866,59

219 814,12

101,25

61,805

 

árvízi v.m.

120

1625,000

642 662,69

222 294,87

101,46

 

 

 

121

1625,600

642 544,58

222 883,89

101,53

65,840

 

árvízi v.m.

122

1626,200

642 622,05

223 484,93

101,59

 

0,000

 

123

1626,500

642 695,66

223 778,25

101,61

66,330

 

 

124

1626,800

642 772,97

224 066,75

101,64

66,620

0,577

Érd, szivattyútelep

124a

1626,820

642 658,10

224 137,58

101,64

66,640

0,595

Érd, gátőrház

124b

1627,600

642 996,76

224 840,22

101,70

67,078

 

Halásztelek, árvízi v.m.

125

1627,650

643 081,55

224 701,51

101,70

67,155

 

Halásztelek, gátőrház

126

1629,000

643 879,53

225 818,37

101,83

 

3,117

KDVVIZIG töltés vége

127

1629,000

 

 

101,83

 

Budapest főváros

31,330

 

128

1630,000

644 687,42

226 501,29

101,89

 

 

 

129

1632,000

646 615,72

227 104,04

102,07

 

 

 

130

1635,200

649 302,87

228 546,82

102,33

74,678

 

KDVVIZIG töltés vége

131

1635,200

 

 

102,33

Budapest főváros

29,100

 

 

132

1636,900

649 784,41

229 950,12

102,48

 

 

Budafok, v.m., LNV = 803

133

1638,000

649 902,13

231 359,11

102,66

 

 

 

134

1640,000

650 339,17

233 202,04

102,93

 

 

 

135

1642,300

651 232,99

235 287,12

103,44

20,150

 

 

136

1642,300

 

 

103,44

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,000

 

 

137

1642,500

651 348,35

235 529,50

103,48

0,450

 

Kvassay-zsilip, v.m., LNV = 841, |LNV| = 857

138

1642,500

 

 

103,48

Budapest főváros

19,750

 

Kvassay-zsilip, v.m., LNV = 841, |LNV| = 857

139

1644,000

651 344,12

236 965,84

103,80

 

 

 

140

1646,500

649 930,31

238 934,27

104,24

12,600

13,650

Budapest, Vigadó tér, LNV = 891, |LNV| = 867

141

1648,000

649 610,79

240 349,75

104,49

 

 

 

142

1650,000

650 296,28

242 205,64

104,73

 

 

 

143

1653,000

651 091,67

245 176,62

104,98

5,850

 

 

144

1654,500

651 471,77

246 598,74

105,07

 

4,850

Budapest-Óbuda, v.m., LNV = 939

145

1656,400

651 733,71

248 521,21

105,16

 

 

Fővárosi Vízművek, főtelep

146

1657,000

651 950,56

249 207,89

105,25

 

 

A Szentendrei-Dunaág betorkollása

147

1658,400

652 558,02

250 338,76

105,38

2,200

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

Szilas-patak-torkolat

148

1660,600

653 870,49

252 102,08

105,49

0,000

 

 

149

1661,200

654 186,40

252 672,53

105,52

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

 

 

150

1664,300

655 090,75

255 536,38

105,65

 

 

Horányi II. sz. vízmű

151

1665,000

655 165,33

256 355,48

105,69

 

 

 

152

1666,000

655 169,57

257 332,48

105,73

 

2,900

 

153

1668,000

655 598,16

259 254,59

105,77

 

4,750

 

154

1669,300

655 771,26

260 447,59

105,89

 

5,850

 

155

1670,400

655 932,13

261 603,03

105,96

0,200

5,990

 

155a

1670,410

655 946,06

261 532,91

105,97

0,470

7,418

Surány, árvízi v.m., LNV=818

156

1670,550

655 900,83

262 906,90

105,97

0,600

7,570

Surány, gátőrház

156a

1671,600

655 981,67

261722,49

106,07

1,675

8,600

Göd, árvízi v.m., LNV=818

157

1671,700

655 875,51

262 997,65

106,07

1,715

8,640

Felsőgöd, gátőrház

158

1673,200

656 013,09

264 433,81

106,12

3,180

9,850

 

159

1675,000

656 372,86

266 216,44

106,18

 

11,740

 

160

1675,200

656 372,93

266 418,19

106,19

 

12,930

 

161

1678,000

656 037,88

269 205,70

106,32

 

14,690

 

162

1679,000

655 709,68

270 080,30

106,37

 

15,761

Surány-felső, gátőrház

163

1679,500

655 529,30

270 548,80

106,40

 

 

Vác, v.m., LNV = 804, |LNV| = 769

164

1682,000

653 876,87

272 333,94

106,60

 

 

 

165

1685,000

651 568,82

274 252,51

106,82

 

 

 

166

1687,000

649 663,71

274 892,50

106,88

 

 

 

167

1690,000

646 684,72

274 888,26

107,02

 

 

 

168

1692,000

645 017,33

273 578,61

107,10

 

 

 

169

1692,700

644 609,69

273 053,60

107,11

 

 

A Szentendrei-Dunaág kitorkollása

170

1693,000

644 426,89

272 836,24

107,13

 

 

 

171

1693,800

644 034,22

272 135,23

107,16

 

 

 

172

1694,600

643 791,93

271 567,41

107,18

 

 

Nagymaros, v.m., LNV = 751, |LNV| = 763

173

1695,000

643 608,16

271 151,85

107,24

 

 

 

174

1696,000

643 126,21

270 257,54

107,30

 

 

 

175

1697,000

642 543,76

269 447,97

107,57

 

 

 

176

1699,500

640 363,52

269 291,07

107,79

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Dömös

177

1702,000

639 392,06

271 445,05

108,31

 

 

 

178

1704,000

638 967,85

273 327,93

108,49

 

 

 

179

1707,300

635 912,56

274 391,07

108,69

 

 

Szob, v.m., LNV = 733

180

1708,200

635 098,80

274 538,55

108,77

Szlovákia

 

 

Ipoly-torkolat

181

1710,000

633 245,00

274 874,00

108,82

 

 

 

182

1713,000

630 280,00

275 151,00

109,03

 

 

 

183

1715,000

628 312,00

274 929,00

109,11

 

 

 

184

1716,100

627 211,00

274 659,00

109,22

 

 

Garam torkolat

185

1718,500

626 232,00

272 602,00

109,39

 

0,000

Esztergom, v.m., LNV = 813

186

1720,100

625 551,00

271 360,00

109,60

 

3,363

 

187

1722,000

623 905,00

270 162,00

109,74

 

 

 

188

1724,200

622 241,00

269 134,00

109,84

 

0,000

 

189

1726,000

620 277,00

268 583,00

109,93

 

3,070

 

190

1728,100

618 246,00

268 288,00

109,99

 

5,032

Tát

191

1729,000

617 334,00

268 344,00

110,02

 

 

 

192

1732,000

614 502,00

269 292,00

110,37

 

 

 

193

1734,000

612 428,00

269 362,00

110,50

 

 

Nyergesújfalu

194

1736,000

610 776,00

268 381,00

110,58

 

 

 

195

1737,800

608 998,00

267 913,00

110,75

 

 

Lábatlan

196

1740,000

607 056,00

268 635,00

110,97

 

 

 

197

1742,000

605 230,00

269 195,00

111,09

 

 

Süttő

198

1744,000

603 456,00

268 205,00

111,25

 

 

 

199

1745,100

602 442,00

267 934,00

111,29

 

 

Dunamocs

200

1748,200

599 512,00

267 007,00

111,46

 

 

Dunaradvány

201

1750,000

597 773,00

266 575,00

111,59

 

 

 

202

1751,800

595 995,00

266 104,00

111,68

 

 

Dunaalmás, v.m., LNV = 811

203

1753,000

594 849,00

265 901,00

111,76

 

 

 

204

1755,800

592 181,00

265 776,00

111,96

 

0,000

 

205

1758,600

589 424,00

266 578,00

112,13

 

3,740

 

206

1760,000

588 154,00

266 815,00

112,24

 

5,100

Almásfüzitő nagykolónia

207

1762,400

585 718,00

266 586,00

112,41

 

7,550

 

208

1764,000

584 102,00

266 828,00

112,53

 

9,380

 

209

1765,900

582 397,00

267 511,00

112,60

 

11,250

 

210

1766,000

582 245,00

267 537,00

112,61

 

11,390

 

211

1767,200

581 030,00

267 847,00

112,68

 

12,610

 

212

1767,800

580 511,00

267 917,00

112,69

 

13,130

Komárom

213

1768,300

579 980,00

267 981,00

112,71

 

13,700

Komárom, v.m., LNV = 845

214

1769,000

579 411,00

268 066,00

112,84

 

14,240

 

215

1769,100

579 309,00

268 094,00

112,85

 

14,303

 

216

1772,000

576 406,00

268 522,00

113,21

 

 

 

217

1774,000

574 330,00

268 574,00

113,34

 

 

 

218

1776,000

572 536,00

267 862,00

113,51

 

 

 

219

1778,000

570 724,00

267 844,00

113,68

 

 

 

220

1779,100

569 880,00

268 546,00

113,79

 

 

Csallóközaranyos

221

1780,000

568 953,00

268 648,00

113,91

 

 

 

222

1782,000

567 465,00

267 363,00

114,08

 

 

 

223

1784,000

565 480,00

267 249,00

114,27

 

 

 

224

1786,000

563 468,00

266 880,00

114,49

 

 

 

225

1788,000

561 581,00

267 417,00

114,79

 

 

 

226

1790,000

559 678,00

267 253,00

115,04

 

 

 

227

1790,600

558 300,00

267 143,00

115,09

 

 

Gönyű, v.m., LNV = 857

228

1792,300

557 348,00

267 346,00

115,24

 

 

Kolozsnéma

229

1793,800

555 894,00

267 102,00

115,43

 

 

Mosoni-Duna torkolat

230

1795,000

554 701,00

267 128,00

115,63

 

0,000

Vének

231

1798,000

552 017,00

268 270,00

116,07

 

2,300

 

232

1799,900

550 167,00

268 824,00

116,38

 

4,400

Szőgye

233

1800,000

550 075,00

268 849,00

116,39

 

4,500

 

234

1801,000

549 279,00

269 489,00

116,56

 

5,820

Nagybajcs, v.m., LNV = 908

235

1802,000

548 674,00

270 299,00

116,73

 

6,800

 

236

1803,600

547 593,00

271 420,00

117,02

 

8,400

 

237

1805,000

546 536,00

272 308,00

117,35

 

9,820

 

238

1805,400

546 213,00

272 573,00

117,40

 

10,160

Medve

239

1806,300

545 418,00

273 094,00

117,56

 

11,230

Medve, híd

240

1808,000

544 113,00

274 058,00

117,93

 

13,070

 

241

1809,900

542 895,00

275 501,00

118,10

 

15,060

Szap

242

1811,000

542 190,00

276 339,00

118,15

 

15,780

 

243

1813,000

540 290,00

275 948,00

118,50

 

17,430

 

244

1814,000

539 109,00

275 753,00

118,69

 

18,660

 

245

1815,000

538 566,00

276 540,00

118,84

 

19,700

 

246

1816,800

537 601,00

278 324,00

119,23

 

21,730

 

247

1817,000

537 575,00

278 853,00

119,28

 

21,990

 

248

1818,000

537 459,00

279 573,00

119,36

 

22,470

Ásványráró

249

1819,800

536 585,00

280 861,00

119,50

 

25,240

Bős

250

1820,000

536 390,00

281 113,00

119,53

 

25,700

 

251

1822,000

534 376,00

281 521,00

119,58

 

27,740

 

252

1824,000

532 792,00

282 677,00

120,41

 

29,500

 

253

1825,500

531 522,00

283 150,00

120,86

 

30,620

Dunaremete, v.m., LNV = 722

254

1827,000

530 483,00

284 413,00

121,33

 

32,420

 

255

1830,000

529 442,00

287 012,00

122,30

 

36,200

 

256

1832,000

528 279,00

288 754,00

122,81

 

39,700

 

257

1835,000

526 512,00

291 107,00

123,52

 

44,220

 

258

1837,000

524 933,00

292 301,00

124,28

 

46,430

 

259

1839,000

523 683,00

293 889,00

125,25

 

48,470

 

260

1841,500

522 196,00

295 770,00

126,07

 

50,750

Körtvélyes

261

1842,300

521 272,00

295 384,00

126,40

 

51,600

Dunakiliti duzzasztó felvíz, v.m., LNV = 1615

262

1843,000

520 701,00

296 165,00

126,69

 

52,290

Dunakiliti fenékküszöb

263

1845,500

518 288,00

295 979,00

127,79

 

54,180

Hullámtéri vízkivétel

264

1845,900

517 844,00

296 003,00

127,96

 

54,840

Hullámtéri vízkivétel

265

1848,300

515 788,00

297 165,00

129,55

 

58,290

 

266

1848,400

515 759,00

297 258,00

129,58

 

58,350

Rajka, v.m., LNV = 648

267

1850,000

515 562,00

298 901,00

129,92

 

60,780

Rajkai (I. sz.) vízkivételi zsilip

268

1850,200

515 305,00

299 243,00

129,95

 

61,676

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. LAJTA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

518 401,00

282 039,00

119,20

 

 

 

 

Mosoni-Duna

4

0,025

518 391,00

282 055,00

119,32

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Töltés kezdete

5

0,370

518 360,00

282 348,00

119,50

0,370

0,330

 

6

1,000

517 855,00

282 582,00

119,90

1,000

0,990

 

7

2,000

517 488,00

283 308,00

120,50

1,980

1,950

 

8

3,000

516 848,00

283 973,00

121,15

3,200

2,970

 

9

3,700

516 195,00

284 225,00

121,55

3,900

3,670

 

10

3,993

515 928,00

284 344,00

121,95

4,193

3,960

Lajta-bal parti csatorna

11

4,019

515 890,00

284 363,00

121,96

 

 

4,010

Mosonmagyaróvár, duzzasztó alvíz, v.m. LNV = 315

12

4,072

515 869,00

284 374,00

122,08

 

 

4,030

Mosonmagyaróvár, duzzasztó, v.m.

13

5,000

515 639,00

285 233,00

122,30

 

 

4,970

 

14

6,000

514 988,00

285 970,00

122,75

 

 

5,970

 

15

7,000

514 298,00

286 594,00

123,20

 

 

6,970

 

16

8,000

513 371,00

286 920,00

123,65

 

 

7,990

 

17

9,000

512 491,00

287 171,00

124,20

 

 

9,000

 

18

10,000

511 648,00

287 669,00

124,80

 

 

10,010

 

19

10,200

511 449,00

287 632,00

124,90

 

 

10,200

Hegyeshalom. híd. v.m. LNV = 365, |LNV| = 304

20

11,000

510 803,00

287 983,00

125,25

 

 

10,970

 

21

11,500

510 369,00

288 157,00

125,50

 

 

11,460

 

22

12,000

509 985,00

288 395,00

125,75

 

 

11,930

 

23

12,500

509 691,00

288 668,00

126,05

 

 

12,430

 

24

12,830

509 421,00

288 825,00

126,25

 

 

12,730

Márialigeti üzemvízcsatorna betorkollása

25

13,450

509 003,00

289 134,00

126,80

 

 

13,640

 

26

14,000

508 497,00

289 170,00

127,05

 

 

14,170

 

27

14,700

507 875,00

289 230,00

127,64

 

 

14,820

Márialigeti duzzasztó alvíz

28

14,710

507 845,00

289 241,00

128,12

 

 

14,900

Márialigeti duzzasztó felvíz

29

16,000

507 032,00

289 986,00

128,63

 

 

16,120

 

30

17,000

506 174,00

290 378,00

129,06

 

 

17,080

 

31

18,000

505 349,00

290 769,00

129,33

 

 

18,020

 

32

18,437

504 718,00

290 839,00

129,52

 

 

18,716

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. LAJTA BAL PARTI CSATORNA

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

515 928,00

284 344,00

121,95

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

4,193

 

 

Lajta folyó befogadó

4

1,000

515 664,00

285 317,00

122,30

5,190

 

 

 

5

2,000

515 085,00

286 142,00

122,80

6,210

 

 

 

6

3,000

514 347,00

286 768,00

123,30

7,230

 

 

 

7

4,000

513 491,00

287 232,00

123,85

8,240

 

 

 

8

5,000

512 595,00

287 678,00

124,35

9,250

 

 

 

9

5,900

511 734,00

287 980,00

124,85

10,170

 

 

Hegyeshalom. híd. v.m. LNV = 302

10

7,000

510 819,00

288 499,00

125,40

11,250

 

 

 

11

8,000

509 975,00

288 975,00

126,00

12,230

 

 

 

12

9,000

509 229,00

289 528,00

126,55

13,220

 

 

 

13

10,000

508 468,00

290 159,00

127,24

14,210

 

 

 

14

11,000

507 588,00

290 571,00

127,93

15,200

 

 

 

15

12,000

506 615,00

290 745,00

128,53

16,200

 

 

 

16

13,718

504 956,00

291 115,00

129,52

17,909

 

 

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. MOSONI-DUNA

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

556 057,00

267 170,00

115,63

 

 

 

 

Duna folyam befogadó

4

8,980

547 173,00

265 447,00

115,63

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

6,910

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Bácsa vm. LNV = 840

5

10,800

546 394,00

263 884,00

115,63

8,830

1,720

 

6

11,000

546 404,00

263 684,00

115,63

9,030

1,930

 

7

11,500

546 296,00

263 206,00

115,63

9,440

2,570

Iparcsatorna árvízkapu

8

14,470

543 759,00

261 733,00

115,63

12,370

6,120

Rába torkolat

9

14,890

543 348,00

261 769,00

115,63

12,700

6,120

 

10

15,150

543 161,00

261 936,00

115,63

12,910

6,410

Rábca régi meder leeresztő-zsilip

11

17,300

541 658,00

263 479,00

115,63

15,040

8,570

Püspökerdei holtág beeresztő-zsilip

12

19,800

539 232,00

263 911,00

115,63

17,710

11,090

Rábca árvízkapu

13

35,650

533 368,00

269 930,00

115,64

29,960

25,750

 

14

38,550

531 436,00

271 714,00

115,64

31,900

28,650

 

15

41,000

533 523,00

272 268,00

115,64

33,350

31,120

 

16

46,030

532 740,00

273 933,00

115,66

 

 

32,920

Mecsér vm. LNV = 520

17

48,100

531 618,00

275 226,00

115,66

 

 

 

 

 

18

55,000

527 134,00

274 165,00

115,68

 

 

 

 

 

19

57,000

527 225,00

276 062,00

115,69

 

 

 

 

 

20

59,000

525 994,00

277 329,00

115,70

 

 

 

 

 

21

61,000

524 170,00

276 821,00

115,71

 

 

 

 

 

22

63,000

522 680,00

276 063,00

115,72

 

 

 

 

 

23

64,000

522 212,00

276 773,00

115,74

 

 

 

 

 

24

65,000

522 872,00

277 493,00

115,75

 

 

 

 

 

25

66,000

523 760,00

277 680,00

115,78

 

 

 

 

 

26

68,000

524 905,00

278 766,00

115,84

 

 

 

 

 

27

70,000

523 238,00

278 403,00

115,90

 

 

 

 

 

28

72,000

521 876,00

279 785,00

116,20

 

 

 

 

 

29

74,000

521 218,00

278 372,00

116,60

 

 

 

 

 

30

76,000

519 532,00

277 821,00

117,10

 

 

 

 

 

31

78,000

519 948,00

278 919,00

117,55

 

 

 

 

 

32

80,000

520 373,00

280 408,00

117,90

 

 

 

 

 

33

82,920

518 277,00

279 091,00

118,45

 

 

 

 

Mosonmagyaróvári duzzasztó alvíz

34

82,950

518 254,00

279 100,00

118,48

 

 

 

 

Mosonmagyaróvári duzzasztó felvíz

35

84,000

517 912,00

280 033,00

118,70

 

 

 

 

 

36

86,000

517 949,00

281 347,00

119,05

 

 

 

 

 

37

86,870

518 401,00

282 039,00

119,20

 

 

 

 

Lajta torkolat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. RÁBA

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

543 759,00

261 733,00

115,63

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Mosoni-Duna

4

0,160

543 507,00

261 556,00

115,63

0,000

0,000

5

0,432

543 596,00

261 304,00

115,63

0,443

0,693

Győr, v.m. LNV = 838

6

2,000

542 778,00

260 083,00

115,63

2,000

2,200

7

3,000

542 434,00

259 146,00

115,63

3,000

3,300

8

4,000

541 896,00

258 306,00

115,63

3,966

4,362

9

5,000

541 171,00

257 619,00

115,63

4,942

5,351

10

3,000

540 318,00

257 101,00

115,63

5,847

6,440

11

7,000

539 365,00

256 806,00

115,63

6,800

7,500

12

8,000

538 394,00

256 567,00

115,64

7,800

8,500

13

9,000

537 420,00

256 338,00

115,64

8,800

9,500

14

10,000

536 460,00

256 064,00

115,64

9,816

10,478

15

10,528

535 971,00

255 865,00

115,64

10,367

11,000

Marcal-torkolat

16

11,000

535 550,00

255 652,00

115,64

10,851

11,439

17

1,000

534 670,00

255 179,00

115,64

11,845

12,445

18

13,000

533 798,00

254 706,00

115,64

12,838

13,439

19

14,000

532 829,00

254 190,00

115,64

13,947

14,540

Rábapatona híd

20

15,000

532 031,00

253 783,00

115,68

14,843

15,435

21

16,000

531 237,00

253 202,00

115,81

15,941

16,342

22

17,000

530 605,00

252 445,00

115,81

17,000

17,352

23

18,000

529 921,00

251 717,00

116,04

17,945

18,400

24

19,000

529 204,00

251 026,00

116,28

18,900

19,400

25

20,447

528 210,00

250 011,00

116,55

20,400

20,800

Rábacsécsény

26

21,000

527 895,00

249 559,00

116,70

21,000

21,350

27

22,000

527 231,00

248 831,00

116,90

22,000

22,300

28

23,000

526 996,00

247 874,00

117,18

23,058

23,200

29

24,000

526 598,00

246 985,00

117,59

24,041

24,600

30

25,000

526 058,00

246 179,00

117,84

25,240

25,551

31

26,000

525 795,00

245 242,00

118,11

26,300

26,546

32

27,000

525 654,00

244 292,00

118,36

27,253

27,600

33

28,000

525 664,00

243 355,00

118,60

28,456

28,447

34

29,136

525 986,00

242 294,00

119,01

29,734

29,508

Árpás közúti híd, v.m. LNV = 586

35

30,000

525 590,00

241 558,00

119,32

30,400

30,500

36

31,000

525 189,00

240 692,00

119,63

31,600

31,400

37

32,000

525 052,00

239 722,00

119,96

32,545

32,400

38

33,000

524 836,00

238 759,00

120,31

33,546

33,400

39

34,000

524 532,00

237 894,00

120,65

34,500

34,300

40

35,000

524 660,00

236 962,00

121,00

35,448

35,245

41

36,000

524 263,00

236 135,00

121,36

36,300

36,300

42

37,000

523 866,00

235 316,00

121,74

37,200

37,242

43

38,000

523 329,00

234 549,00

121,99

38,100

38,200

44

39,000

522 448,00

234 184,00

122,35

38,739

39,700

45

39,913

521 597,00

234 154,00

122,82

39,800

40,600

Marcaltő, közúti híd

46

40,417

521 150,00

233 982,00

123,05

40,360

41,074

Marcaltő, vasúti híd

47

42,000

519 603,00

233 993,00

123,80

41,746

42,646

48

43,000

518 935,00

233 307,00

124,51

42,800

43,600

49

44,000

518 037,00

233 199,00

125,06

43,550

44,753

50

45,000

517 091,00

233 479,00

125,53

44,600

45,648

51

46,000

516 276,00

233 486,00

126,07

45,400

46,500

52

47,000

515 459,00

233 609,00

126,57

46,200

47,400

53

48,000

514 567,00

233 761,00

127,16

47,200

48,255

54

49,000

513 594,00

233 788,00

127,78

48,153

49,240

55

50,000

512 661,00

234 142,00

128,36

49,454

50,300

56

51,000

511 774,00

234 465,00

128,89

50,348

51,256

57

51,395

511 438,00

234 642,00

129,54

50,740

51,652

Vág, közúti híd. v.m. LNV = 456

58

53,000

509 966,00

234 672,00

130,59

52,400

53,100

59

54,000

509 117,00

234 304,00

131,39

53,600

54,000

60

55,000

508 193,00

234 069,00

132,00

54,341

55,600

61

56,000

507 344,00

234 108,00

132,72

55,348

56,559

62

57,000

506 429,00

234 144,00

133,54

56,600

57,343

63

58,000

505 812,00

233 407,00

134,36

57,740

58,249

64

59,000

505 263,00

232 656,00

134,87

58,900

59,154

65

60,000

504 425,00

232 242,00

135,51

59,741

60,354

66

60,813

503 671,00

232 021,00

136,17

60,659

61,000

Répce-árapasztó

67

62,273

502 669,00

231 246,00

137,66

61,953

62,500

Rábakecskédi híd

68

63,000

502 033,00

231 174,00

138,02

62,500

63,261

69

64,000

501 083,00

231 035,00

138,87

63,637

64,200

70

65,000

500 152,00

230 869,00

139,74

64,700

65,100

71

66,000

499 387,00

230 276,00

140,68

65,700

66,038

72

67,000

498 806,00

229 522,00

141,67

66,647

67,000

73

68,200

498 024,00

228 703,00

142,95

67,942

68,042

Nicki duzzasztó

74

69,000

497 935,00

227 999,00

143,26

68,800

68,700

75

70,000

497 669,00

227 118,00

143,97

69,700

69,750

76

71,000

497 347,00

226 404,00

144,84

70,435

70,543

77

72,000

496 762,00

225 723,00

145,54

71,342

71,441

78

73,269

496 287,00

224 753,00

146,63

72,517

72,517

Ragyogóhíd, v.m. LNV = 450

79

74,000

495 947,00

224 161,00

146,64

73,200

73,200

80

75,000

495 324,00

223 403,00

147,19

74,200

74,200

81

76,000

494 634,00

222 832,00

147,74

75,241

75,044

82

77,000

494 620,00

221 996,00

148,51

76,149

75,739

83

78,000

494 328,00

221 270,00

149,19

76,900

76,745

84

79,000

493 988,00

220 532,00

149,88

77,751

77,531

85

80,000

493 266,00

220 011,00

150,57

78,541

78,536

86

81,000

492 933,00

219 330,00

151,03

79,500

79,221

87

81,713

492 598,00

218 772,00

151,40

80,100

79,845

Szükségtározó megnyitási hely

88

83,000

492 526,00

217 864,00

152,20

81,000

81,000

89

84,000

492 624,00

217 054,00

152,63

81,800

81,700

90

85,000

492 594,00

216 269,00

153,15

82,400

82,900

91

86,000

492 770,00

215 481,00

153,60

83,000

83,600

92

86,661

492 354,00

214 988,00

153,84

83,611

83,960

Sárvári vasúti híd

93

88,000

491 538,00

214 319,00

154,08

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

1,240

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

94

88,967

491 549,00

213 516,00

154,81

2,180

Sárvári közúti híd. v.m., LNV = 493

95

88,991

491 531,00

213 499,00

154,81

2,205

96

90,000

491 045,00

212 704,00

155,76

3,150

97

91,000

490 325,00

212 091,00

155,92

4,200

98

92,000

489 402,00

212 082,00

155,97

4,800

99

93,000

489 095,00

211 225,00

156,06

6,100

100

94,000

488 831,00

210 530,00

156,19

101

95,000

488 552,00

210 460,00

156,30

102

96,000

488 389,00

210 131,00

156,64

103

97,000

487 657,00

209 850,00

156,98

104

97,655

487 474,00

209 340,00

157,35

Sótony-ikervári közúti híd

105

99,000

487 236,00

208 402,00

158,14

106

100,000

486 906,00

207 695,00

158,66

107

100,766

486 693,00

206 973,00

161,12

Ikervári duzzasztógát

108

102,000

486 233,00

206 179,00

161,97

109

103,000

485 931,00

205 460,00

162,51

110

104,000

485 551,00

204 635,00

162,98

111

105,000

485 485,00

203 849,00

163,55

112

106,000

485 382,00

203 619,00

164,04

113

107,000

485 279,00

202 890,00

164,44

114

108,000

484 763,00

202 300,00

165,02

115

109,000

484 431,00

202 162,00

165,41

116

110,000

484 552,00

201 409,00

165,96

117

111,000

483 901,00

201 395,00

166,52

118

112,000

483 947,00

200 689,00

167,02

Kámi önkormányzat

2,080

119

113,000

483 792,00

200 502,00

167,47

1,690

120

113,673

483 193,00

200 398,00

167,81

1,350

Rumi közúti híd. v.m., LNV = 348

121

115,000

482 931,00

199 278,00

168,60

0,980

122

116,000

482 671,00

199 036,00

168,94

0,680

123

117,385

482 155,00

198 589,00

169,56

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Sorok-patak

124

118,000

482 302,00

198 292,00

169,68

125

119,000

482 628,00

198 042,00

169,75

126

120,000

482 587,00

197 626,00

170,02

127

121,000

481 834,00

197 446,00

170,56

128

122,000

481 717,00

196 867,00

170,99

129

123,000

481 232,00

196 795,00

171,35

130

124,000

480 770,00

196 627,00

171,85

131

125,000

480 336,00

196 268,00

172,43

132

126,000

479 727,00

195 822,00

173,04

133

127,000

479 297,00

195 495,00

173,48

134

128,000

478 957,00

194 981,00

174,01

135

129,000

478 171,00

195 013,00

174,61

136

129,725

477 578,00

195 099,00

175,03

137

129,800

477 519,00

195 053,00

175,09

Ágfalva-nagykanizsai vasúti híd

138

131,000

476 907,00

194 793,00

175,71

Vasvári önkormányzat

0,600

Vasvári 2.sz. védtöltés

139

132,000

476 462,00

194 538,00

176,03

0,100

Vasvári 2.sz. védtöltés

140

133,000

476 121,00

194 286,00

176,33

0,005

Vasvári 2.sz. védtöltés

141

134,000

475 661,00

193 842,00

176,74

0,800

Vasvári 1.sz. védtöltés

142

134,597

475 179,00

193 608,00

177,24

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Rábahídvégi közúti híd

143

136,000

474 028,00

193 625,00

178,18

144

137,000

473 206,00

193 454,00

178,68

145

138,000

473 282,00

192 718,00

179,11

146

139,000

472 788,00

192 971,00

179,37

147

140,000

472 745,00

192 247,00

179,92

148

141,000

472 363,00

192 883,00

180,24

149

141,748

471 956,00

192 471,00

180,50

Mukucs-patak

150

143,000

471 334,00

191 979,00

181,36

151

144,000

470 623,00

191 750,00

181,94

152

144,580

470 146,00

191 470,00

182,27

Molnaszecsőd-katafai közúti híd

153

146,000

469 316,00

190 499,00

183,18

154

147,000

469 478,00

189 652,00

183,61

155

148,000

469 116,00

189 849,00

183,79

156

149,000

468 666,00

189 509,00

184,01

157

150,000

469 060,00

189 259,00

184,37

158

151,000

468 265,00

188 905,00

184,82

159

152,000

467 586,00

188 923,00

185,31

160

153,000

467 897,00

188 491,00

185,66

161

154,000

467 613,00

188 202,00

186,21

162

155,000

466 844,00

188 214,00

186,81

163

156,000

466 883,00

187 918,00

187,27

0,800

164

157,000

466 174,00

187 944,00

187,81

0,980

165

158,000

465 282,00

187 725,00

188,75

1,550

166

158,658

464 714,00

187 594,00

189,59

2,140

0,560

Körmendi közúti híd. v.m., LNV = 520

167

158,673

464 701,00

187 585,00

189,63

2,155

0,575

168

160,000

463 581,00

186 941,00

190,68

3,300

169

160,501

463 136,00

186 784,00

190,90

4,000

Pinka-patak

170

160,719

463 013,00

186 617,00

191,06

4,370

Körmend-zalalövői vasúti híd

171

162,000

462 278,00

186 112,00

191,84

0,800

Pinka balparti I. rendű védtöltés

172

163,000

461 816,00

186 295,00

192,05

1,000

173

164,000

461 447,00

185 980,00

192,30

1,350

174

165,000

460 818,00

186 253,00

192,62

1,900

175

166,000

460 568,00

185 876,00

192,81

2,120

176

167,000

460 116,00

185 568,00

193,12

2,650

Pinka balparti I. rendű védtöltés

177

168,000

459 311,00

185 669,00

193,71

178

169,000

458 779,00

185 397,00

194,20

179

170,000

458 942,00

184 635,00

194,65

180

171,000

458 194,00

184 845,00

195,42

181

171,630

457 859,00

184 385,00

196,05

Vörös-patak

182

173,406

457 077,00

182 899,00

197,33

Csákánydoroszlói közúti híd

183

174,000

457 069,00

182 491,00

197,77

184

175,000

456 369,00

182 172,00

198,37

185

176,000

456 168,00

181 607,00

198,65

186

177,000

455 637,00

181 652,00

198,96

187

178,000

455 516,00

180 971,00

199,39

188

179,000

455 204,00

180 952,00

199,93

189

180,000

454 594,00

180 851,00

200,70

190

180,708

454 227,00

180 528,00

200,96

Lugos-patak

191

182,000

453 416,00

180 747,00

201,92

192

183,000

453 222,00

180 998,00

202,25

193

184,000

452 695,00

181 257,00

202,88

194

185,000

452 054,00

181 240,00

203,63

195

186,000

451 436,00

181 338,00

204,41

196

187,241

450 804,00

181 722,00

205,50

Gyarmati-patak

197

188,000

450 138,00

181 691,00

206,14

198

189,000

449 552,00

181 512,00

206,85

199

190,000

448 953,00

181 852,00

207,31

0,300

Vasszentmihály, 2. számú töltés

200

191,000

448 678,00

182 089,00

208,24

0,725

Vasszentmihály, 1. számú töltés

201

192,114

448 281,00

182 124,00

208,71

0,300

Vasszentmihály, 1. számú töltés

202

193,000

447 521,00

182 070,00

209,54

203

194,000

446 843,00

181 579,00

211,13

Csörötneki önkormányzat

0,440

204

195,000

446 055,00

182 011,00

212,39

1,850

Csörötneki önkormányzat

1,050

205

196,000

445 264,00

182 359,00

213,42

2,700

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

206

196,862

444 547,00

182 658,00

214,09

3,765

Magyarlaki duzzasztógát

207

198,099

443 593,00

182 532,00

215,17

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Háromházi-patak

208

199,000

442 976,00

182 584,00

215,69

209

200,000

443 261,00

183 220,00

215,86

210

201,000

442 756,00

183 054,00

216,37

211

202,402

442 118,00

182 980,00

216,91

Hársas-patak

212

203,000

441 685,00

182 834,00

217,39

213

204,000

440 819,00

182 720,00

218,11

0,300

214

204,300

440 528,00

182 792,00

218,45

0,850

215

205,130

439 776,00

182 671,00

219,47

0,900

Zsida-patak

216

205,888

439 102,00

182 989,00

220,58

2,040

Szentgotthárd, v.m., LNV=491

217

206,660

438 612,00

182 651,00

222,03

2,660

Duzzasztó alvíz

218

206,920

438 376,00

182 563,00

222,30

2,950

0,150

Duzzasztó felvíz

219

207,110

438 267,00

182 417,00

222,87

3,150

0,834

Szentgotthárdi-patak

220

209,820

435 465,00

181 844,00

224,82

Tótfalusi-patak

221

211,960

435 210,00

180 976,00

226,89

Szakonyfalui-patak

222

213,640

434 357,00

180 731,00

227,93

Szölnöki-patak

223

214,650

433 645,00

180 850,00

230,41

Duzzasztó felvíz

224

215,600

433 041,00

181 025,00

231,28

225

216,252

432 765,00

180 844,00

231,80

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. LAPINCS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

438 988,00

183 057,00

221,00

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,050

Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Torkolat

4

0,150

438 892,00

183 173,00

221,14

0,190

0,105

 

5

0,300

438 789,00

183 281,00

221,18

0,330

0,250

 

6

0,400

438 710,00

183 342,00

221,25

0,440

0,350

 

7

0,530

438 610,00

183 423,00

221,37

0,564

0,500

Államhatár a bal parton

8

0,800

438 394,00

183 587,00

221,52

Ausztria

 

0,700

 

9

1,100

438 124,00

183 716,00

221,72

 

1,020

 

10

1,370

437 863,00

183 786,00

221,90

 

1,360

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.RÁBCA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

539 145,00

263 711,00

115,63

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Rábca, árvízkapu külvíz

4

0,000

539 145,00

263 711,00

113,35

0,000

0,000

Rábca, árvízkapu belvíz

5

5,007

538 414,00

261 510,00

113,35

2,356

2,461

Abdai közúti híd

6

5,792

538 009,00

260 878,00

113,35

3,100

3,233

Abdai vasúti híd

7

7,413

536 487,00

260 503,00

113,37

4,800

4,900

 

8

8,442

535 471,00

260 346,00

113,37

5,800

5,946

 

9

11,379

532 619,00

260 727,00

113,42

9,100

8,900

 

10

17,411

527 179,00

263 208,00

113,56

15,100

15,000

 

11

20,015

524 770,00

264 001,00

113,64

17,777

17,534

Lébényi közúti híd

12

21,501

523 293,00

264 007,00

113,67

19,252

19,031

Lébény v.m. LNV = 476

13

22,587

522 306,00

264 448,00

113,72

20,323

20,150

 

14

25,560

519 827,00

265 996,00

113,83

23,300

23,100

Tárnokréti közúti híd

15

28,211

517 237,00

265 826,00

113,95

26,000

25,700

Rábcakapi v.m., LNV = 434

16

28,843

516 644,00

265 607,00

113,98

26,642

26,324

Hanság-főcsatorna-torkolat

17

32,662

513 072,00

264 258,00

113,94

 

30,186

Bősárkányi vasúti híd, v.m.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8. RÉPCE-ÁRAPASZTÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

503 566,00

232 037,00

136,17

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Rába töltés

4

2,000

501 689,00

232 558,00

137,37

2,000

2,000

 

5

2,300

501 424,00

232 698,00

137,55

2,300

2,300

 

6

3,730

500 168,00

233 387,00

138,35

3,720

3,750

Répcelak, híd, v.m., LNV = 422

7

5,000

498 931,00

233 483,00

138,94

5,000

5,000

 

8

7,000

497 006,00

233 445,00

139,96

7,000

7,300

 

9

8,000

496 055,00

233 461,00

140,55

8,030

8,000

 

10

8,150

495 914,00

233 417,00

140,67

8,160

8,110

Osztómű zsilip

11

40,048 (Répce)

494 462,00

233 117,00

141,55

9,700

9,652

Jobbparti töltés vége

12

41,095 (Répce)

493 671,00

232 960,00

141,90

10,824

 

Répceszemere, balparti töltés vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. MARCAL

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint,

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye,

2

[fkm]

EOV Y [m]

EOV X [m]

MÁSZ
[mBf]

kezelője

Szelvény
[tkm]

kezelője

Szelvény
[tkm]

LNV [cm], |LNV| [cm]

3

0,000

535 971,00

255 865,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Rába folyó befogadó

4

0,260

535 931,00

255 619,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

 

5

0,600

535 950,00

255 299,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,260

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,340

Marcal duzzasztó

6

1,400

535 614,00

254 574,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

1,060

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

1,180

Gyirmót, szivattyútelep v.m., LNV=630

7

3,100

534 890,00

253 049,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

2,760

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Fövenyesi híd

8

3,200

534 824,00

252 979,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

2,860

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Sokoróaljai Bakonyér, torkolat

9

5,000

534 456,00

251 241,00

115,64

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

4,710

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

1,750

Bőszedombi híd

10

7,535

533 264,00

249 088,00

115,66

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

7,185

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

4,593

 

11

9,000

532 152,00

248 178,00

115,77

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

8,620

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

12

10,350

530 850,00

247 822,00

115,90

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

9,980

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Majorházi híd

13

15,220

527 079,00

245 437,00

116,65

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

14,890

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Rábaszentmiklósi híd

14

18,050

526 798,00

242 881,00

117,26

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

17,783

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Mórichida, v.m., LNV=391, |LNV|=426

15

18,100

526 780,85

242 821,47

117,81

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

17,840

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

16

20,100

526 834,33

240 845,46

117,87

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Szentei új híd

17

23,000

525 503,60

238 290,03

117,91

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

18

23,500

525 360,67

237 810,92

117,96

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

19

26,300

524 510,88

235 272,86

119,28

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Malomsoki híd

20

27,000

524 452,43

234 575,31

119,51

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

21

28,200

524 180,38

233 435,53

119,65

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Marcaltői híd

22

30,471

522 646,00

231 775,00

120,07

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

14. sz. Pápa-Csorna vasúti híd

23

31,640

521 839,00

230 932,00

120,29

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Egyházaskeszői híd

24

34,314

519 851,05

229 176,56

120,33

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Egyházaskesző-Magyargencs közigazgatási határ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. HANSÁG-FŐCSATORNA

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

516 644,00

265 607,00

113,98

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

26,640

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Rábca

4

3,000

513 674,00

265 360,00

114,32

29,600

 

 

5

3,972

512 699,00

265 278,00

114,40

31,035

 

Bősárkányi vasúti híd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11. IPOLY

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

635 129,65

274 993,19

108,77

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

Szlovákia

 

Duna

4

0,800

635 466,17

275 647,21

108,77

 

 

Szob

5

2,000

635 017,98

276 231,23

108,77

 

 

 

6

4,000

633 607,19

277 082,18

108,77

0,485

 

 

7

6,000

632 827,33

278 779,39

108,95

 

 

 

8

8,000

631 107,33

279 586,47

109,89

 

 

 

9

8,580

630 928,90

280 131,79

110,05

0,000

 

Letkés alsó árvízi v.m., LNV=378

10

10,000

629 680,21

280 578,35

110,52

1,430

 

 

11

11,360

628 760,66

281 409,59

110,99

2,595

 

 

12

12,000

628 837,93

282 040,24

111,31

3,149

 

Letkési patak

13

12,500

628 720,10

288 543,40

111,54

3,719

 

Letkési közúti híd

14

14,000

628 279,60

283 899,15

112,23

5,200

 

 

15

16,000

628 505,99

285 735,31

112,76

7,300

 

 

16

17,360

628 865,53

286 800,89

113,10

8,218

 

Ipolytölgyes v.m., LNV=611

17

18,000

629 260,33

287 302,66

113,32

8,915

 

Ganádi-patak

18

20,000

629 481,78

289 212,12

114,22

 

 

 

19

22,000

629 435,47

290 987,61

114,98

 

 

 

20

24,000

628 143,07

292 329,82

115,52

 

 

 

21

26,000

629 523,55

293 523,89

115,85

 

 

 

22

26,350

629 800,74

293 499,19

115,87

 

 

Vámosmikola v.m., LNV = 455

23

28,000

631 355,01

293 498,15

116,71

 

 

 

24

30,000

632 822,90

294 716,97

117,82

 

 

 

25

32,000

632 988,26

296 201,35

118,86

 

 

 

26

32,950

632 838,68

297 080,61

119,10

 

 

Ipolyszakállos

27

34,000

633 066,33

297 944,32

119,17

 

 

 

28

34,770

633 504,98

298 557,27

119,47

 

 

Tésa alsó árvízi v.m., LNV=214

29

35,700

633 125,35

299 314,46

119,94

 

 

Államhatár

30

36,000

 

 

120,23

Szlovákia

 

 

 

31

38,000

 

 

121,31

 

 

 

32

40,000

 

 

122,10

 

 

 

33

42,300

 

 

122,81

 

 

 

34

44,250

 

 

123,46

 

 

 

35

44,770

 

 

123,82

 

 

 

36

46,200

 

 

124,34

 

 

 

37

48,200

 

 

124,98

 

 

 

38

50,240

 

 

125,76

 

 

 

39

52,250

 

 

126,24

 

 

 

40

54,200

 

 

126,90

 

 

 

41

56,200

 

 

127,65

 

 

 

42

57,200

 

 

127,85

 

 

 

43

58,200

 

 

128,05

 

 

 

44

60,090

644 673,22

301 393,27

128,21

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

 

Hont államhatár

45

60,200

644 775,13

301 302,80

128,23

 

 

 

46

62,200

645 893,87

301 918,79

128,38

 

 

 

47

64,000

646 788,01

302 841,28

128,62

 

 

 

48

66,500

647 451,21

303 638,87

128,72

 

 

 

49

68,200

648 019,95

303 400,76

128,87

 

 

 

50

70,300

648 912,59

302 663,06

129,54

 

 

 

51

72,700

650 258,85

302 110,97

130,43

 

 

 

52

73,350

650 681,22

301 647,70

131,09

 

 

Hévíz-patak

53

74,700

651 450,26

302 308,20

131,86

 

 

 

54

76,700

652 923,53

303 261,70

132,02

 

 

 

55

78,500

654 452,72

302 429,33

133,20

1,280

 

 

56

78,400

655 225,67

302 517,47

133,67

1,261

 

Ipolyvece árvízi v.m., LNV=418

57

78,400

654 682,37

302 525,59

133,10

1,280

 

Derék-patak

58

80,700

656 192,35

303 351,69

134,83

1,400

 

 

59

82,750

657 815,34

302 607,13

135,70

3,160

 

 

60

84,700

659 628,07

302 157,49

136,57

5,260

 

 

61

85,600

660 446,79

301 884,35

137,01

7,148

 

Lókos-patak

61a

85,600

660 446,79

301 884,35

137,01

0,381

 

Dejtár "A" zsilip, árvízi v.m., LNV=278

62

85,700

660 541,17

301 853,90

137,04

6,270

 

 

63

86,700

661 460,67

302 201,76

137,60

7,300

 

 

64

88,700

663 229,49

301 798,30

138,56

 

 

 

65

89,430

663 783,91

301 380,91

139,12

 

 

Ipolyszög árvízi v.m., LNV=306

66

90,700

664 821,56

301 508,79

139,71

 

 

 

67

92,700

665 653,22

303 220,59

140,50

 

 

 

68

94,480

667 300,80

303 581,60

141,84

0,638

 

Balassagyarmat v.m., LNV=474

69

94,700

667 376,72

303 799,80

141,96

0,900

 

 

70

95,000

667 465,92

304 083,10

142,16

1,300

 

 

71

96,480

668 678,53

304 894,66

142,87

2,577

 

Balassagyarmati közúti híd

72

96,700

668 875,78

304 994,51

143,20

2,800

 

 

73

98,700

670 770,30

305 235,05

144,03

 

 

 

74

100,750

672 749,71

305 076,44

144,63

 

 

Fekete-víz

75

102,400

673 886,74

304 985,85

144,91

 

 

 

76

104,000

675 097,07

305 394,00

145,15

 

 

 

77

106,000

675 598,34

304 847,84

145,29

 

 

 

78

108,000

676 399,68

304 575,22

145,84

 

 

Őrhalom

79

110,000

676 388,43

304 714,86

146,56

 

 

 

80

112,000

677 847,11

305 063,73

147,38

 

 

 

81

113,200

678 918,39

306 131,80

148,41

 

 

Hugyag

82

114,000

679 766,49

306 367,29

148,59

 

 

 

83

116,000

680 276,75

306 268,00

149,20

 

 

 

84

118,000

680 405,32

305 092,96

149,98

0,500

 

 

85

120,000

681 253,36

305 059,71

151,38

2,330

 

02.10/06. Szécsényi gátőrjárás

86

121,840

682 578,56

306 265,09

152,25

4,141

 

Pösténypuszta árvízi v.m.,
LNV=423

86a

121,850

683 282,65

307 455,98

152,25

4,151

 

Pösténypusztai közúti híd

87

121,940

683 273,44

307 407,73

152,25

 

 

Ménes-patak

88

122,000

683 294,12

307 559,81

152,26

 

 

 

89

124,000

683 274,24

307 601,70

152,73

 

 

 

90

126,000

683 303,42

308 874,71

153,25

 

 

 

91

128,000

683 391,31

310 307,48

153,83

 

 

 

92

130,000

683 569,39

311 183,76

154,75

 

 

 

93

131,370

684 500,14

312 266,08

155,80

 

 

Nógrádszakáli vasúti híd

94

132,000

684 545,68

313 416,97

156,73

 

 

 

95

134,000

684 363,97

314 095,00

158,13

 

 

 

96

136,000

684 536,30

315 030,83

159,89

 

 

 

97

136,600

685 396,02

315 956,73

161,02

 

 

 

98

136,634

685 766,07

316 415,04

161,07

 

 

Nógrádszakál v.m., LNV=393

99

138,000

685 787,38

316 439,78

162,33

 

 

 

100

140,000

685 506,13

317 646,43

163,03

 

 

Rárospusztai híd

101

142,000

686 952,58

318 273,02

164,24

 

 

 

102

144,000

688 489,71

319 112,60

164,33

 

 

 

103

146,000

690 049,65

319 972,36

164,72

 

 

 

104

147,300

691 398,04

321 355,50

165,11

 

 

Ipolytarnóc v.m., LNV=432

105

149,000

692 312,10

322 163,99

165,50

 

 

Államhatár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12. SZENTENDREI -DUNA

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

651 950,56

249 207,89

105,25

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

Budapest főváros

2,240

Duna

4

2,400

652 237,28

251 479,64

105,45

 

0,000

 

5

2,400

652 237,28

251 479,64

105,45

 

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

0,000

KDVVIZIG töltés eleje

6

3,500

652 686,15

252 470,64

105,50

 

1,250

Budakalász, gátőrház

7

4,000

652 946,65

252 774,13

105,52

 

 

 

8

6,900

652 534,68

255 375,11

105,62

 

4,024

Dera-patak torkolat

9

7,000

652 483,84

255 471,38

105,63

 

Szentendre város

0,844

Szentendre Déli töltésszakasz

10

9,000

652 646,81

257 399,04

105,69

 

0,218

Szentendre Belvárosi töltésszakasz

11

10,370

652 652,42

258 700,07

105,81

 

2,587

Szentendre Belvárosi töltésszakasz kiépített védműveinek utolsó része

12

10,500

652 760,10

258 846,45

105,82

 

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

 

 

13

10,700

652 833,34

258 977,47

105,84

0,800

 

 

14

10,800

652 874,49

259 132,64

105,85

0,700

 

Szentendre, v.m., LNV = 796

15

11,300

652 924,10

259 560,08

105,87

0,000

 

 

16

12,000

653 100,76

260 178,50

105,88

0,950

 

 

17

12,900

653 225,59

261 067,81

105,93

1,892

 

Szigetmonostor, gátőrház

18

15,000

653 273,64

263 018,43

106,03

3,800

 

 

19

18,000

653 549,68

266 114,50

106,19

7,033

 

Tahitótfalu, gátőrház

20

19,760

652 544,22

267 754,63

106,26

9,066

 

Tahi közúti híd

21

22,000

652 495,96

269 659,76

106,43

 

 

 

22

24,000

652 260,36

271 033,48

106,56

 

 

 

23

26,800

649 788,12

272 153,87

106,74

 

 

Dunabogdány, v.m., LNV = 759

24

28,000

648 796,80

272 738,82

106,80

 

 

 

25

30,000

647 084,27

273 512,46

106,93

 

 

 

26

31,570

645 541,55

273 499,28

107,11

 

 

Duna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13. SIÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

638 468,35

110 542,92

92,08

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

 

 

4

1,990

636 526,73

110 700,93

92,20

 

 

 

5

2,527

636 012,62

110 740,02

92,32

 

 

 

6

2,587

635 719,52

110 765,41

92,44

 

 

Sió Árvízkapu alvíz v.m., LNV = 1259, |LNV| = 960

7

2,590

635 949,70

110 745,32

92,44

 

 

 

8

2,850

635 456,42

110 783,42

92,44

 

 

Sió Árvízkapu felvíz v.m., LNV = 1227

9

3,800

634 763,16

110 900,07

92,45

 

 

 

10

5,700

634 085,22

112 459,79

92,47

 

 

 

11

9,900

631 579,42

111 159,30

92,49

 

 

 

12

10,000

631 547,18

111 253,99

92,49

 

 

 

13

12,000

630 767,84

113 121,96

92,50

 

 

 

14

15,000

627 755,06

113 356,12

92,52

 

 

 

15

18,800

624 310,00

115 406,29

92,54

 

 

Szekszárd (Palánk) v.m., LNV = 680, |LNV| = 814

16

19,120

624 306,94

115 404,45

92,54

 

 

 

17

20,300

623 238,07

115 214,85

92,59

 

 

 

18

21,700

621 976,90

115 760,83

92,68

 

 

Völgységi-patak

19

22,000

621 690,20

115 870,77

92,68

 

 

 

20

22,400

621 305,58

115 914,07

92,72

 

 

Nádor-csatorna

21

23,000

620 711,25

115 832,12

92,73

 

 

 

22

23,500

620 224,32

115 832,05

92,74

17,635

18,153

Sióagárd, közúti híd

23

25,000

618 798,11

116 113,99

92,82

 

 

 

24

36,900

618 910,66

126 238,28

93,57

30,976

 

Medina, közúti híd

25

40,000

617 207,52

128 659,71

93,77

 

 

 

26

41,900

615 587,71

129 630,53

93,93

36,175

 

Kölesd, közúti híd

27

42,900

615 068,33

130 384,05

94,03

 

 

 

28

43,000

615 109,97

130 474,93

94,04

 

 

 

29

46,000

615 173,76

133 425,01

94,34

 

 

 

30

46,600

615 097,76

134 004,59

94,43

 

41,018

Borjád v.m., LNV = 613

31

47,400

615 070,99

134 793,16

94,55

 

 

Borjád

32

49,000

615 251,69

136 340,40

94,78

 

 

 

33

51,100

615 870,34

138 312,49

95,10

 

 

Donát-patak

34

52,800

616 156,54

139 822,33

95,37

 

 

Uzd, közúti híd

35

54,800

616 563,79

141 766,10

95,67

48,994

 

Sárszentlőrinc, közúti híd

36

66,200

617 251,83

152 911,01

97,45

60,487

 

Pálfa, közúti híd

37

67,000

616 674,15

153 404,32

97,57

 

 

 

38

73,100

612 389,10

156 465,15

98,54

67,695

 

Simontornya közúti híd

39

73,972

611 526,55

156 468,80

98,69

65,525

 

 

40

74.260

611 244,79

156 425,97

98,78

68,825

 

Töltés vége
Simontornya v.m., LNV = 682, |LNV| = 459

41

74,900

610 633,27

156 262,41

98,78

 

 

 

42

75,000

610 533,80

156 248,41

98,78

 

 

 

43

79,100

606 635,81

154 994,92

98,92

 

 

 

44

79,600

606 162,14

154 924,15

98,94

 

 

 

45

85,500

600 647,97

156 880,79

99,15

 

 

 

46

86,000

600 306,85

157 229,14

99,17

 

 

 

47

86,094

600 245,56

157 300,89

99,18

 

 

Ozora v.m., LNV = 450

48

86,200

600 178,65

157 382,41

99,18

 

 

 

49

95,000

593 609,12

162 458,86

100,02

 

 

 

50

97,000

593 025,71

164 083,76

100,28

 

 

 

51

97,400

592 702,84

164 312,23

100,33

 

 

 

52

98,400

591 899,84

164 872,06

100,47

 

 

 

53

100,000

590 415,18

165 464,40

100,75

 

 

 

54

101,700

590 026,58

167 009,69

101,01

 

 

 

55

106,000

586 407,82

169 183,93

101,53

 

 

 

56

107,000

585 605,09

169 778,94

101,63

 

 

 

57

107,500

585 167,95

170 013,01

101,69

 

 

 

58

108,000

584 703,89

170 200,31

101,75

 

 

 

59

109,000

583 840,81

170 612,30

101,90

 

 

 

60

112,400

580 913,42

171 298,11

102,38

 

 

 

61

112,449

580 866,29

171 326,87

102,35

 

 

Siójut v.m., LNV = 358

62

119,300

574 609,79

173 103,15

103,55

 

 

 

63

119,800

574 162,98

173 322,88

103,70

 

 

 

64

120,400

573 933,51

173 854,04

103,94

 

 

 

65

120,800

573 730,42

174 253,68

104,04

 

 

Siófok, gát alatt v.m., LNV = 311

66

120,854

573 676,37

174 217,56

104,05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14. NÁDOR-CSATORNA

 

 

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Szelvény [fkm]

Folyóközépvonal

Mértékadó árvíz-szint, MÁSZ [mBf]

A bal parti töltés

A jobb parti töltés

Megjegyzés, a mérce helye, LNV [cm], |LNV| [cm]

2

EOV Y [m]

EOV X [m]

kezelője

Szelvény [tkm]

kezelője

Szelvény [tkm]

3

0,000

620 697,16

115 829,51

92,72

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

0,000

Sió

4

1,100

620 200,49

116 744,93

92,82

 

1,023

Sióagárd, gátőrházi v.m., LNV= 659 cm (91,62 mBf)

5

5,000

620 153,52

120 404,08

93,11

 

 

 

6

10,000

619 960,18

125 069,72

93,46

 

 

 

7

10,800

619 699,39

125 825,51

93,53

 

10,839

Medina, gátőrházi v.m., LNV= 452 cm (92,04 mBf)

8

16,000

616 355,05

129 497,32

93,95

 

 

 

9

16,600

615 847,72

129 786,16

94,02

16,807

16,373

Töltés vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 3. § a 36/2018. (XII. 21.) BM rendelet 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

2

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 3. melléklet a 31/2020. (VIII. 4.) BM rendelet 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére