• Tartalom

380/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet

380/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet

a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap működtetésének és felhasználásának szabályairól

2024.01.01.

A Kormány a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 43. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (a továbbiakban: NKFI Alap) terhére nyújtható támogatásokat e rendelet előírásai szerint kell odaítélni.

(2)1 Az NKFI Alapból támogatás a Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személy, egyéni vállalkozó és természetes személy részére, valamint a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti magyar nyelvű képzést biztosító felsőoktatási intézményhez kapcsolódó kutatási és innovációs tevékenység támogatásához nyújtható.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

2. alapkutatás: a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: KFItv.) 3. § 1. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

4. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

5. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

5a.2 áttelepítés: ha

a) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből (eredeti létesítmény) az EGT megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül (támogatott létesítmény),

b) az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és

c) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg,

6. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

7. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

8. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

9.3

10.4

11. eljárási innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 97. pontja szerinti innováció,

12. elsődleges mezőgazdasági termelés: az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

13. első kereskedelmi értékesítés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 75. pontja szerinti értékesítés,

14. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

15. ésszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

16. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

17. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

18.5

19. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló,

20. hatékony együttműködés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 90. pontja szerinti együttműködés,

21. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget (pl. kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ideértve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható),

21a.6 Horizont 2020 keretprogram: a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram (2014–2020) létrehozásáról és az 1982/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1291/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikke szerinti keretprogram,

21b.7 Horizont Európa keretprogram: a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram létrehozásáról, valamint részvételi és terjesztési szabályainak megállapításáról, továbbá az 1290/2013/EU és az 1291/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. április 28-i (EU) 2021/695 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2021/695 európai parlamenti és tanácsi rendelet] 1. cikke szerinti keretprogram,

22. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

23.8 induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának, szolgáltatásainak a létesítményben addig nem gyártott termékekkel, nem kínált szolgáltatásokkal történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának, átfogó szolgáltatásainak alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy felvásárlás nélkül bezárásra került volna,

24. innovációs klaszter: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 92. pontja szerinti klaszter,

25. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontja szerinti tanácsadás, segítségnyújtás és képzés,

26. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás,

27. innovatív vállalkozás: az a vállalkozás, amely

a) független szakértő értékelésével alá tudja támasztani, hogy a belátható jövőben új vagy az iparági legmodernebb technikához képest jelentős javulást eredményező, ugyanakkor technológiai vagy ipari sikertelenség kockázatát magában hordozó terméket, szolgáltatást vagy folyamatot fejleszt ki, vagy

b) esetén a támogatás nyújtását megelőző három év legalább egyikében a működési költségek legalább 10%-át kutatás-fejlesztési költségek teszik ki,

28. alkalmazott kutatás: a KFItv. 3. § 2. pontja szerinti tervezett kutatás vagy célzott vizsgálat,

29. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 67. pontja szerinti kötelezettségvállalás,

30.9

31. kiegészítő befektetés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 77. pontja szerinti befektetés,

32.10

33. kirendelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 98. pontja szerinti alkalmazás,

34.11

35. kísérleti fejlesztés: a KFItv. 3. § 7. pontja szerinti fejlesztés,

36. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

37.12

38.13

39. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely,

40. kutatás-fejlesztés: a KFItv. 3. § 11. pontjában meghatározott tevékenység,

41. kutatás-fejlesztési projekt: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 25. cikk (2) bekezdésében meghatározott kategóriák közül egyet vagy többet érintő tevékenységeket magában foglaló olyan művelet, amely egy adott gazdasági, tudományos vagy műszaki jellegű, előre világosan meghatározott céllal rendelkező oszthatatlan feladat végrehajtására irányul. Amennyiben két vagy több kutatás-fejlesztési projekt nem választható el egyértelműen egymástól és különösen, amikor a technológiai siker valószínűsége az érintett projektek tekintetében nem független egymástól, azok egyetlen projektként tekintendők,

42. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

43. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

44. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár és a nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, valamint amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ (pl. a biztosíték nélküli és alárendelt kölcsöntőke, ideértve a mezzanin tőkét is, tőkévé alakítható adósság vagy elsőbbségi tőke),

45. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

46. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy – ha nem vásárolják meg – bezárásra került volna, és – annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg – a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

46a.14 lignitipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által létrehozott, szénre vonatkozó nemzetközi kodifikációs rendszer meghatározása szerinti gyenge minőségű, C. csoportba sorolt szén vagy ortholignit, továbbá gyenge minőségű, B. csoportba sorolt szén vagy metalignit kitermelése,

47. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő,

48.15

48a.16

49. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

50. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

51. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

52. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

53. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

54.17 nagyberuházás: az az induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

55. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

56.18 nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. § (4a) és (4b) bekezdésében meghatározott vállalkozás,

57.19 összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségeinek kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni az igénybejelentésben szereplő beruházást és az igénybejelentő beruházó, valamint az igénybejelentő beruházótól független harmadik félnek nem minősülő beruházó vagy beruházók által háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül az igénybejelentésben szereplő beruházással azonos vármegyében megkezdett, állami támogatásban részesülő beruházást vagy beruházásokat, a 12. § 1. pontjában foglalt esetben csak azok a háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül, ugyanazon vármegyében megkezdett beruházások veendők figyelembe, amelyek a kedvezményezett vagy független harmadik félnek nem minősülő személy azonos vagy hasonló tevékenységét szolgálják,

58. pénzügyi közvetítő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 34. pontja szerinti pénzügyi intézmény,

59. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást nem tartalmazó forrás,

60. sajáttőke-befektetés: közvetlen vagy pénzügyi közvetítőn keresztül történő közvetett tőkejuttatás egy vállalkozás számára a vállalkozásban a megfelelő arányú részesedés megszerzése ellenében,

61. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

62.20

63. szervezési innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 96. pontja szerinti innováció,

64. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

65. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

66.21

67.22

68. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

69. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

70. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

70a.23 társult ország: az (EU) 2021/695 európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerinti ország,

70b.24 tesztelési és kísérleti infrastruktúra: olyan létesítmények, berendezések, képességek és erőforrások (például próbapadok, kísérleti sorozatok, demonstrátorok, tesztelési létesítmények vagy élő laboratóriumok, valamint a kapcsolódó támogató szolgáltatások), amelyeket elsősorban olyan vállalkozások, különösen kkv-k használnak, amelyek új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások és szolgáltatások kifejlesztése, valamint technológiák tesztelése és fejlesztése céljából igényelnek támogatást teszteléshez és kísérletezéshez, az ipari kutatás és kísérleti fejlesztés révén történő előrelépés érdekében.

71. tőkejuttatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 70. pontja szerinti juttatás,

72. tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 76. pontja szerinti kis- és középvállalkozás,

73.25

74.26

(2)27

(3) Pénzügyi előzményekkel nem rendelkező induló vállalkozás esetén az (1) bekezdés 27. pont b) alpontja szerinti arányt a folyó pénzügyi időszak független könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi kimutatásában kell kimutatni.

II. Fejezet

UNIÓS VERSENYJOGI ÉRTELEMBEN VETT KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

3. Kutatási és tudásközvetítő szervezet, kutatási infrastruktúra és vállalkozás közötti együttműködésre vonatkozó szabályok

3. § (1) Amennyiben kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra szerződéses kutatást végez vagy kutatási szolgáltatást nyújt vállalkozás részére, az nem minősül a kutatási és tudásközvetítő szervezeten vagy a kutatási infrastruktúrán keresztül a vállalkozás részére nyújtott állami támogatásnak, ha a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy a kutatási infrastruktúra megfelelő díjazásban részesül a szolgáltatásaiért, és az alábbi feltételek teljesülnek:

a) a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy a kutatási infrastruktúra a kutatási szolgáltatását vagy a szerződéses kutatást piaci áron nyújtja, vagy

b) amennyiben nincs piaci ár, a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra olyan áron nyújtja a kutatási szolgáltatást vagy szerződéses kutatást, amely

ba) tükrözi a kutatási szolgáltatás vagy szerződéses kutatás teljes költségét, valamint magában foglalja a szolgáltatás ágazatában tevékenykedő vállalkozások által szokásosan alkalmazott árrést, vagy

bb) olyan piaci alapon zajló tárgyalások eredményeképpen alakult ki, amelyek során a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra szolgáltatásnyújtói minőségében annak érdekében tárgyalt, hogy a szerződés megkötésekor legmagasabb gazdasági előnyre tegyen szert, és a kialkudott ár legalább a határköltségeit fedezze.

(2) Amennyiben a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok, hasznosítási vagy felhasználási jogok a kutatási és tudásközvetítő szervezetnél vagy a kutatási infrastruktúránál maradnak, azok piaci értéke levonható az érintett szolgáltatásokért fizetendő árból.

4. § (1) Vállalkozás és kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra által közösen megvalósított együttműködési projekt esetén a vállalkozás nem részesül állami támogatásban, ha az alábbi feltételek egyike teljesül:

a) vállalkozás viseli a projekt teljes költségét,

b) a szellemi tulajdoni oltalmat nem élvező együttműködési eredmény széles körben terjeszthető, vagy a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra tevékenységeiből származó szellemi alkotáshoz fűződő jogok teljes egészében a kutatási és tudásközvetítő szervezetet vagy kutatási infrastruktúrát, illetve tudományos közlemény esetében a szerzői jog az együttműködési projektben részt vevő kutatókat illeti meg,

c) a projektből származó szellemi alkotáshoz fűződő jogok és az azokkal összefüggő hasznosítási vagy felhasználási jog az együttműködő partnereket illeti meg úgy, hogy az megfelelően tükrözze hozzájárulásaikat és érdekeiket, vagy

d) a kutatási és tudásközvetítő szervezet vagy kutatási infrastruktúra a piaci árnak megfelelő ellenértéket kap a tevékenységéből származó és a részt vevő vállalkozásnak átadott, vagy a részt vevő vállalkozás által hasznosítható vagy felhasználható szellemi alkotáshoz fűződő jogért.

(2) A részt vevő vállalkozás által a kutatási vagy tudásközvetítő szervezetnek vagy kutatási infrastruktúrának az adott szellemi tulajdoni oltalmat eredményező tevékenysége költségéhez nyújtott hozzájárulás értékének összege levonható a piaci árból.

4. Támogatási kategóriák

5. § Ha a KFItv. alapján nyújtott támogatás állami támogatásnak minősül, a KFItv.

1. 28 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f) és i) pontja, 28. § a), d), e), g), h), k) és n) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 5., 8–10., 12., 13., 16., 18. pontja alapján regionális beruházási támogatás,
2. 29 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f) és i) pontja, 28. § a), d), e), g), h), k) és n) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 5., 8–10., 12., 13., 16., 18. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,
3. 30 20. §-a, 24. § (1) bekezdés a)–c), i) és k) pontja, 28. § a)–c) és e)–g) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 5–7., 10–12., 16. pontja alapján a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás,
4. 31 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), h) és i) pontja, 28. § c) és e)–j) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 5., 7., 10–15. pontja alapján a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás,
5. 32
6. 33 20. §-a, 24. § (1) bekezdés a)–c), f)–i) és k) pontja, 28. § a)–c), e)–g) és i)–n) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 3–7., 9–12., 14–18. pontja alapján induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,
7. 34 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f) és g)–i) pontja, 28. § a), b), d), e) és g)–m) pontja, 29/A. § (2) bekezdés 1., 4–6., 8–10., 12–17. pontja alapján, valamint 24. § (1) bekezdés a), d), e), j) és k) pontja, 28. § c) pontja és 29/A. § (2) bekezdés 2., 3. és 7. pontja alapján akkor, ha az adott tevékenység kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódik, kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás,
7a. 35 24. § (1) bekezdés b), c) és f)–i) pontja, 28. § a), b), d), e) és g)–m) pontja, 29/A. § (2) bekezdés 1., 4–6., 8–10., 12–17. pontja alapján, valamint a 24. § (1) bekezdés a), d), e), j) és k) pontja, 28. § c) pontja és 29/A. § (2) bekezdés 2., 3. és 7. pontja alapján akkor, ha az adott tevékenység kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódik, „Kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült projektekhez nyújtott támogatás,
7b. 36 24. § (1) bekezdése, 28. §-a és 29/A. § (2) bekezdése alapján Marie Skłodowska-Curie-cselekvésekre és az Európai Kutatási Tanács által támogatott ötlet-életképességi cselekvésekre irányuló támogatás,
7c. 37 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c) és f)–i) pontja, 28. § a), b), d), e), g) és m) pontja, 29/A. § (2) bekezdés 1., 4–6., 8–10., 12–17. pontja alapján, valamint 24. § (1) bekezdés a), d), e), j) és k) pontja, 28. § c) pontja és 29/A. § (2) bekezdés 2., 3. és 7. pontja alapján akkor, ha az adott tevékenység kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódik, társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás,
7d. 38 20. §-a, 24. § (1) bekezdése, 28. §-a és 29/A. § (2) bekezdése alapján partnerségalakításhoz nyújtott támogatás,
8. 39 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f) és i) pontja, 28. § a), d), g), h), m) és n) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 5., 8., 9., 12., 13., 17., 18. pontja alapján kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,
8a. 40 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f) és i) pontja, 28. § a), d), g), h), m) és n) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 1., 5., 8., 9., 12., 13., 17., 18. pontja alapján tesztelési és kísérleti infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,
9. 41 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f), i) és k) pontja, 28. § a), d), e), g), h), m) és n) pontja, 29/A. § (2) bekezdés 1., 3., 5., 8–10., 12., 13., 16–18. pontja alapján innovációs klaszterre nyújtott támogatás,
10. 42 20. §-a, 24. § (1) bekezdés g)–i) és k) pontja, 28. § a), b), e)–g) és i)–l) pontja, 29/A. § (2) bekezdés 1., 4–6., 10–12., 14–17. pontja alapján kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás,
11. 43 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c) és i) pontja, 28. § a), b), e), g) és h) pontja és 29/A. § (2) bekezdés 1., 5., 6., 10., 12., 13. pontja alapján eljárási innováció és szervezési innováció támogatásához nyújtott támogatás,
12. 44 20. §-a, 24. § (1) bekezdés b), c), f)–i) pontja, 28. § a), b), d), e) és g)–m) pontja és 29/A. § (2) bekezdés 1., 4–6., 8–10., 12–17. pontja alapján, valamint a 24. § (1) bekezdés a), d), e), j) és k) pontja, 28. § c) pontja és a 29/A. § (2) bekezdés 2., 3. és 7. pontja alapján akkor, ha az adott tevékenység kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódik, halászati- és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás,
13. 45 20. §-a, 24. § (1) bekezdés h) és i) pontja, 28. § e)–g), i) és j) pontja, valamint 29/A. § (2) bekezdés 5., 10–12., 14., 15. pontja alapján képzési támogatás,
14. 46 20. §-a, 24. § (1) bekezdése, 28. §-a, 29/A. §-a és 35. § (1) bekezdése alapján csekély összegű támogatás,
15. 47
16. 48
nyújtható.

5. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

6. § (1)49 A 651/2014/EU bizottsági rendelet és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) Ha a támogatás nyújtása az uniós állami támogatási szabályok értelmében az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásától függ, a támogatási döntés csak az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követően hozható meg.

(3) A pályázati felhívás és az egyedi döntés az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó szabályoknál szigorúbb szabályokat is megállapíthat.

7. § A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

8. § (1)50 Nem ítélhető meg támogatás

a)51 a 19. alcím szerinti támogatás kivételével azon szervezet részére, amely a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság által hozott, állami támogatás visszafizettetésére irányuló, Magyarországnak címzett határozat alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,

b)52 nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás és – a 45. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a csekély összegű támogatás kivételével, azzal, hogy az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén a nehéz helyzetben lévő vállalkozások nem részesíthetők a nehéz helyzetükre hivatkozással előnyben az egyéb vállalkozásokkal szemben.

(1a)53

(2) Nem ítélhető meg

a)54 a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 6–9. alcím szerinti támogatás,

b)55 elsődleges mezőgazdasági termeléshez a 6–7., 9., 11. és 19. alcím szerinti támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) támogatás exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

e) támogatás, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

f)56 támogatás olyan feltétellel, amely egyébként az európai uniós jog megsértését eredményezi.

9. §57 A 10–11., 12/A–12/D. és 19. alcím szerinti támogatás kivételével támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a támogatott beruházás vagy tevékenység 19. § szerinti megkezdése előtt írásban benyújtotta.

10. § (1) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(2) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(3) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(4)58 A 11. és 19. alcím szerinti, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

11. § (1) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(2) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

12. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

1.59 regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt – figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket – egy legalább 110 millió euró elszámolható költségű beruházási támogatás esetében vállalkozásonként és projektenként meghaladja

a) a 24,75 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 30%,

b) a 41,25 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 50%,

c) a 49,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a maximális regionális támogatási intenzitás 60%,

2.60 a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 8,25 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

3.61 a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 2,2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

4.62 a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként meghaladja a 2,2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

5.63

6. induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a 30–32. §-ban meghatározott mértéket,

7.64 kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

a)65 vállalkozásonként és projektenként meghaladja az 55 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

b)66 vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 35 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alkalmazott kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az alkalmazott kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

c)67 vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 25 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

d)68 meghaladja az a)–c) alpont szerinti összeg kétszeresét

da) EUREKA-projekt, vagy
db) az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt, vagy
dc) a 36. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő projekt
esetén,
e) meghaladja az a)–d) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatás-fejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják (amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni) és, ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt ésszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre,
f) 69 kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 8,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
7a. 70 a „kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült projektekhez nyújtott támogatás esetén meghaladja a 36/A. § (3) bekezdésében meghatározott összeget,
7b. 71 a Marie Skłodowska-Curie-cselekvésekre és az Európai Kutatási Tanács által támogatott ötlet-életképességi cselekvésekre irányuló támogatás esetén meghaladja a 36/B. §-a szerinti összegeket,
7c. 72 a társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás esetén a 36/C. § szerinti összegeket,
7d. 73 a partnerség alakításhoz nyújtott támogatás esetén meghaladja a 36/D. § szerinti összegeket,
8. 74 a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 35 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
8a. 75 a tesztelési és kísérleti infrastruktúrákhoz nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 25 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
9. 76 az innovációs klaszterre nyújtott támogatás esetén klaszterenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
10. 77 a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
11. 78 az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 12,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,
12. 79 képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a 3 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

12/A. §80 A „kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült projektekre irányuló támogatás, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvésekre és az Európai Kutatási Tanács által támogatott ötlet-életképességi cselekvésekre irányuló támogatás, a társfinanszírozott projektekhez nyújtott támogatás és a partnerségalakításhoz nyújtott támogatás ösztönző hatásúnak tekinthető, ha teljesülnek a 36/A–36/D. §-ban meghatározott feltételek.

12/B. §81 (1) A támogatást nyújtó köteles adatot szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda, mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából a 6–18. alcím hatálya alá tartozó, az Atr. 2. § 6c. pontja szerinti halászati állami támogatás vagy elsődleges mezőgazdasági termelés támogatása esetén a 10 000 eurónak, egyéb esetben a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásokról.

(2) A támogatást nyújtó adatszolgáltatásának, illetve a közzétételnek a módját az Atr. 18/A–18/D. §-ai szabályozzák.

13. §82 E rendelet alapján

a) a 6–18. alcím szerinti támogatás esetén 2027. június 30-ig,

b) a 19. alcím szerinti támogatás esetén 2024. június 30-ig

lehet támogatási döntést hozni.

6. A regionális beruházási támogatás

14. § (1)83 A regionális beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet a beruházó az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen valósít meg.

(2)84 Nagyvállalkozás esetén a termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3)85 Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel vagy termékkel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

15. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4)86 A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át állami forrástól mentes forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

(5)87 A támogatást igénylő a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg, a támogatás – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése szerinti jogosulatlan igénybevételre vonatkozó szabályok alapján történő – visszafizetésének terhe mellett nyilatkozik arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem valósított meg áttelepítést abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani, és kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházás befejezését követő legalább két évig nem kerül sor a létesítmény áttelepítésére abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani.

(6)88

16. §89 Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) szénipari tevékenységhez,

c) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

d) energiatermelési, energiatárolási, energiaátviteli, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

e) a 12. § 1. pontjában meghatározott esetben lignitipari tevékenységhez, valamint

f) szélessávú ágazatban végzett tevékenységhez.

17. § (1)90 A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes területeken az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)–(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás – a nagyberuházások kivételével – kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4)91 Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos vármegyében megkezdett olyan beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét, amely azonos vagy hasonló tevékenységhez kapcsolódik.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

18. § (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek a számvitelről a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) Az elszámolható költség az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók – Sztv. 79. §-a szerint elszámolható – személyi jellegű ráfordításának 24 havi összege a munkakör betöltésének napjától számítva, ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket.

(3a)92 A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben ha a tárgyi eszköz és az immateriális javak beszerzéséhez a vásárlást megelőzően már nyújtottak támogatást, ezen tárgyi eszköz és immateriális javak költségét le kell vonni a létesítmény felvásárlásához kapcsolódó elszámolható költségekből. Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, a tárgyi eszköznek és az immateriális javaknak a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie.

(4) A tárgyi eszköz bérletéhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(4a)93

(4b)94

(4c)95

(4d)96

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) A támogatás keretében nem számolható el

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b)97 a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás.

c)98

d)99

e)100

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a)101 a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest, azt követően, hogy a megszüntetett munkahelyek száma levonásra került a b) pont szerinti időszak alatt létrehozott munkahelyek számából,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(9)102

19. § A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első megrendelés napja,

bb) – a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött szerződés létrejöttének a napja,

bc) – a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

d) az a)–c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

20. §103

7. A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás

21. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti, kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kis- és középvállalkozás induló beruházásához nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(3)104 A támogatás keretében

a) a tárgyi eszközre és immateriális javakra irányuló beruházás költsége, ideértve a beruházáshoz és annak üzembe helyezéséhez közvetlenül kapcsolódó egyszeri, nem amortizálható költségeket is,

b) a közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahelyek két évre számított, becsült bérköltsége

c) – ha a kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összegek közül a magasabb összeget, akkor – az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja

számolható el.

(4)105 A támogatás a 18. § (2)–(5) és (7) bekezdése, (6) bekezdés a)–d) pontja, valamint (8) bekezdés a)–c) pontja szerinti feltételekkel nyújtható.

8. A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás

22. § (1) A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a külső szakértő által nyújtott tanácsadási szolgáltatás költsége számolható el azzal, hogy az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez).

9. A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás

23. § (1) A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való részvételekor felmerülő, a kiállító helyiség bérletével, felállításával és működtetésével kapcsolatos költség számolható el.

10.106

24. §

25. §

26. §

27. §

28. §

11. Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

29. §107 (1) Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: kedvezményezett) részére nyújtható, amely

a) legfeljebb öt éve került bejegyzésre,

b) még nem osztott fel nyereséget,

c) nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át, kivéve ha az átvett tevékenység árbevétele a kedvezményezett árbevételének kevesebb mint 10%-át tette ki az átvételt megelőző pénzügyi évben,

d) nem felvásárlás útján jött létre, kivéve, ha a felvásárolt vállalkozás árbevétele a kedvezményezett által a felvásárlást megelőző pénzügyi évben elért árbevételnek kevesebb mint 10%-át teszi ki, és

e) nem összefonódás útján jött létre, kivéve, ha

ea) az összefonódás útján létrejövő vállalkozás árbevétele kevesebb, mint 10%-kal magasabb, mint az összefonódó vállalkozások által az összefonódást megelőző pénzügyi évben elért összesített árbevétel, vagy

eb) az összefonódásban részt vevő legrégebbi vállalkozás bejegyzésétől számított öt év még nem telt el.

(2) Azon kedvezményezett esetében, amelyet nem kell bejegyezni, az (1) bekezdés a) pontja és e) pont eb) alpontja szerinti ötéves támogathatósági időszak kezdete az az időpont, amikor a vállalkozás megkezdi gazdasági tevékenységét vagy amikor gazdasági tevékenysége alapján adóztathatóvá válik, attól függően, hogy melyik a korábbi időpont.

(3) Ezen alcím keretében támogatás pénzügyi közvetítőn keresztül nem nyújtható.

30. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb tízéves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a)108 az 1,1 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b)109

c)110 az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén a 2,2 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(2)111 Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel nyújtása esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel nyújtása esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

31. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a)112 az 1,65 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b)113

c)114 az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén a 3,3 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(2)115 Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás nyújtása esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás nyújtása esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

32. §116 Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás – ide értve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is –, adókedvezmény, adómentesség, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a)117 a 0,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b)118

c)119 az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen letelepedett vállalkozás esetén az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

33. § (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 30–32. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásához.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 30–32. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetőek.

12. A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás

34. § (1)120 A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekt részére nyújtható, beleértve a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram révén a „kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült kutatás-fejlesztési projekteket, továbbá a társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projekteket és a társfinanszírozott partnerség alakításra irányuló projekteket is.

(2) A kutatás-fejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) alkalmazott kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatás-fejlesztési kategóriák közé.

(4) A támogatásra a 48. § (1)–(2) és (4) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell.

35. § (1) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(2) A 34. § (2) bekezdés a)–c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a vételár és járulékos költségei, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(2a)121 A (2) bekezdés e) pontja szerinti költségek – a 651/2014/EU bizottsági rendelet 7. cikk (1) bekezdése harmadik fordulatának sérelme nélkül – egyszerűsített költségelszámolás alapján közvetett költségként is megállapíthatók. A közvetett költségek mértéke nem haladhatja meg a (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti elszámolható költségek összegének legfeljebb 20%-át.

(3) A 34. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

36. §122 (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) alkalmazott kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ideértve az (5) bekezdés a) pont ab) alpontja és b) pont bb) alpontja szerinti együttműködési projektben részt vevőket is.

(3) Ipari kutatás, kísérleti fejlesztés és megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(4) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a (3) bekezdésben foglalt mértéken felül legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető nagyvállalkozás esetén is oly módon, hogy az (5) bekezdés a) és b) pontja együttesen nem alkalmazható.

(5) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén a támogatási intenzitás

a) 15 százalékponttal növelhető, ha

aa) a projekt az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen valósul meg, vagy

ab) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két uniós tagállamban, vagy egy uniós tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több, mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más kutatási és tudásközvetítő szervezettel vagy szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

ac) a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján, vagy

ad) a kedvezményezett vállalja, hogy a projekt szellemitulajdon-jogok által védett kutatási eredményeire vonatkozó hasznosítási engedélyeket késedelem nélkül bocsát rendelkezésre piaci áron, megkülönböztetés-mentes és nem kizárólagos módon az EGT-n belül érdekelt felek használatára,

b) 25 százalékponttal növelhető, ha

ba) olyan nyílt felhívás alapján került kiválasztásra a projekt, melynek célja, hogy az legalább három tagállam vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél közösen tervezett projektjének részét képezze,

bb) a projekt legalább két – nagyvállalkozás esetén három – tagállamban vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél területén működő vállalkozások hatékony együttműködését foglalja magában, és

bc) az a) pont ac) vagy ad) alpontja szerinti feltétel teljesül, azzal, hogy az ac) alpont esetén az eredmények széles körű terjesztésének legalább három tagállamban vagy az EGT-megállapodásban szerződő fél területén kell megvalósulnia.

12/A.123 A „kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült projektekhez nyújtott támogatás

36/A. § (1) A „kiválósági pecsét” minőségi védjegyben részesült projektekhez és megvalósíthatósági tanulmányokhoz kis- és közepes vállalkozásoknak (a továbbiakban: kkv) nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében kutatás-fejlesztési projekthez vagy megvalósíthatósági tanulmányhoz kapcsolódó támogatható tevékenységek megegyeznek a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint támogatható tevékenységekkel, kivéve a kísérleti fejlesztési tevékenységeket meghaladó tevékenységeket.

(2) A támogatott kutatás-fejlesztési projekt vagy megvalósíthatósági tanulmány elszámolható költségeinek kategóriáit, maximális összegeit és kiszámítási módszereit a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint kell meghatározni.

(3) A maximális támogatási összeg kkv-nként és kutatás-fejlesztési projektenként vagy megvalósíthatósági tanulmányonként nem haladhatja meg a 2,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(4) Az egyes kutatás-fejlesztési projektek vagy megvalósíthatósági tanulmányok számára nyújtott támogatás teljes összege nem haladhatja meg az adott kutatás-fejlesztési projektre vagy megvalósíthatósági tanulmányra a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint meghatározott támogatási intenzitást.

12/B.124 A Marie Skłodowska-Curie-cselekvésekre és az Európai Kutatási Tanács által támogatott ötlet-életképességi cselekvésekre irányuló támogatás

36/B. § (1) A Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram révén a „kiválósági pecsét” minőségi védjegyében részesült Marie Skłodowska-Curie-cselekvésekre és az Európai Kutatási Tanács által támogatott ötlet-életképességi cselekvésekre irányuló támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében támogatható tevékenységek megegyeznek a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint támogatható tevékenységekkel.

(2) A támogatott cselekvés, illetve intézkedés elszámolható költségeinek kategóriáit, maximális összegeit és kiszámítási módszereit a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint kell meghatározni.

(3) Az egyes cselekvések, illetve intézkedések számára nyújtott támogatás teljes összege nem haladhatja meg a Horizont 2020 keretprogramban vagy a Horizont Európa keretprogramban meghatározott maximális támogatás maximális mértékét.

12/C.125 A társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás

36/C. § (1) Társfinanszírozott kutatás-fejlesztési projektekben foglalt támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan kutatás-fejlesztési projekthez vagy megvalósíthatósági tanulmányhoz – beleértve az EUMSz 185. vagy 187. cikke alapján, intézményesített európai partnerség keretében megvalósuló kutatás-fejlesztési projekteket vagy a Horizont Európa keretprogramban meghatározott program-társfinanszírozási cselekvéseket is – nyújtható, amelyet a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályainak megfelelő transznacionális felhívások keretében, független szakértők általi értékelés és rangsorolás alapján választottak ki és legalább három tagállam, vagy két tagállam és legalább egy társult ország társfinanszírozásában valósul meg.

(2) A támogatott kutatás-fejlesztési projekthez vagy megvalósíthatósági tanulmányhoz kapcsolódó támogatható tevékenységek megegyeznek a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint támogatható tevékenységekkel, kivéve a kísérleti fejlesztési tevékenységeket meghaladó tevékenységeket.

(3) A támogatott kutatás-fejlesztési projekt vagy megvalósíthatósági tanulmány elszámolható költségeinek kategóriáit, maximális összegeit és kiszámítási módszereit a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint kell meghatározni.

(4) Az egyes kutatás-fejlesztési projektek vagy megvalósíthatósági tanulmányok számára nyújtott támogatás teljes összege nem haladhatja meg a kutatás-fejlesztési projektre vagy megvalósíthatósági tanulmányra a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerinti kiválasztást, rangsorolást és értékelést követően meghatározott finanszírozási arányt.

(5) A Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram által nyújtott támogatásnak a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szerint meghatározott kutatási és innovációs cselekvés vagy innovációs cselekvés összes elszámolható költségének legalább 30%-át fedeznie kell.

12/D.126 Partnerségalakításhoz nyújtott támogatás

36/D. § (1) A partnerségalakításhoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan társfinanszírozott partnerségalakításhoz nyújtható, amelyet a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályainak megfelelő transznacionális felhívások keretében, független szakértők általi értékelés és rangsorolás alapján választottak ki és legalább két tagállam társfinanszírozásában valósul meg.

(2) A támogatott partnerségalakításhoz kapcsolódó támogatható tevékenységek megegyeznek a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint támogatható tevékenységekkel, kivéve a kísérleti fejlesztési tevékenységeket meghaladó tevékenységeket.

(3) A támogatott partnerségalakítás elszámolható költségeinek kategóriáit, maximális összegeit és kiszámítási módszereit a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerint kell meghatározni. Ezen túlmenően a partnerségalakítással kapcsolatos tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházások költségei is elszámolhatók.

(4) A támogatás teljes összege nem haladhatja meg a partnerségalakításra a Horizont 2020 keretprogram vagy a Horizont Európa keretprogram szabályai szerinti kiválasztást, rangsorolást és értékelést követően meghatározott finanszírozási arányt.

(5) A projekttel kapcsolatos tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházások esetében a támogatás nem haladhatja meg a beruházási költségek 70%-át.

(6) A partnerségalakítás keretében infrastruktúrára irányuló beruházáshoz nyújtott támogatás esetében az infrastruktúrának meg kell felelnie az alábbi feltételeknek:

a) ha az infrastruktúrát gazdasági és nem gazdasági tevékenységek folytatására egyaránt használják, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján;

b) az infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a piaci árnak megfelelő árat kell felszámítani;

c) az infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetésmentes módon kell biztosítani, azzal, hogy az infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozások kedvezőbb feltételek mellett kedvezményes hozzáférési lehetőség biztosítható, a túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányosnak kell lennie a vállalkozás beruházási költségekhez való hozzájárulásához, és ezen feltételeket nyilvánossá kell tenni.

(7) A támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni.

13.127 A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

37. § (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra építéséhez és korszerűsítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás keretében a tárgyi eszközök és az immateriális javak költsége számolható el.

(3) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át, amely 60%-ig növelhető, ha a kutatási infrastruktúrát legalább két tagállam finanszírozza, vagy azt uniós szinten minősítik és választják ki.

(4) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(5) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani.

(6) A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(7) Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül közfinanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján. Ebben az esetben a (3) bekezdés szerinti maximális támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni arra az esetre vonatkozóan, ha a gazdasági tevékenység részaránya nagyobb, mint az a támogatás odaítélésekor megállapításra került.

13/A.128 Tesztelési és kísérleti infrastruktúrára nyújtott beruházási támogatás

37/A. § (1) A tesztelési és kísérleti infrastruktúrára nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében a tárgyi eszközök és az immateriális javak költsége számolható el.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 25%-át.

(3) A támogatási intenzitás

a) középvállalkozások esetében 10 százalékponttal, kisvállalkozások esetében 20 százalékponttal növelhető,

b) 10 százalékponttal növelhető a legalább két tagállam által közfinanszírozásban részesített, határokon átnyúló tesztelési és kísérleti infrastruktúra, vagy az uniós szinten minősített és kiválasztott tesztelési és kísérleti infrastruktúra esetén,

c) 5 százalékponttal növelhető olyan tesztelési és kísérleti infrastruktúra esetén, amelyet a tényleges teljes éves kapacitás legalább 80%-ában kis- és középvállalkozások használnak.

(4) Az infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért szokásos piaci árat kell fizetni, azzal, hogy annak hiányában a költségeket és az észszerű nyereséget magában foglaló árat kell felszámítani.

(5) A tesztelési és kísérleti infrastruktúrához való hozzáférésre és az infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás esetén a 37. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak megfelelően alkalmazandóak.

14.129 Az innovációs klaszterre nyújtott támogatás

38. § (1) Az innovációs klaszterre nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a klaszter tulajdonosának beruházási támogatásként, a klaszter üzemeltetőjének működési támogatásként nyújtható.

(2) Ha a tulajdonos és az üzemeltető nem azonos, az innovációs klaszter üzemeltetője kizárólag önálló jogi személyiséggel rendelkező jogalany vagy önálló jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozások konzorciuma lehet.

(3) A tulajdonos, az üzemeltető, illetve a konzorcium tagjai minden esetben kötelesek a tulajdonosi, üzemeltetői és használati tevékenységek költségeiről és bevételeiről elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni.

(4) A klaszter létesítményeinek használatáért és a klasztertevékenységben való részvételért szokásos piaci árat kell fizetni, azzal, hogy annak hiányában a költségeket és az észszerű nyereséget magában foglaló árat kell felszámítani.

(5) A klaszter irodaterületéhez, létesítményeihez és tevékenységeihez való hozzáférésre, és a klaszter beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás esetén a 37. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak megfelelően alkalmazandók.

39. § (1) Beruházási támogatás az innovációs klaszter létrehozására vagy korszerűsítésére nyújtható, melynek keretében a tárgyi eszközökre és az immateriális javakra irányuló beruházási költség számolható el.

(2) Beruházási támogatás esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át, amely 15 százalékponttal növelhető az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti területen található innovációs klaszter esetén.

40. § (1) Működési támogatás az innovációs klaszter működtetésére nyújtható, melynek időtartama nem haladhatja meg a 10 évet.

(2) Működési támogatás esetén

a) az együttműködés és információ-megosztás elősegítésére, illetve a specializált, személyre szabott üzleti szolgáltatás nyújtásának vagy közvetítésének javítására szolgáló klaszterélénkítéshez,

b) az újabb vállalkozások és szervezetek klaszterhez történő csatlakozása, valamint a klaszter ismertségének növelése érdekében végzett marketingtevékenységhez,

c) a klaszter létesítményeinek kezeléséhez, az ismeretmegosztás, kapcsolatépítés és nemzetközi együttműködés támogatására szolgáló képzési programok, műhelytalálkozók és konferenciák szervezéséhez

kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások és az általános költségeket is tartalmazó adminisztratív költségek számolhatók el.

(3) Működési támogatás esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

15. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

41. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) az olyan, kutatási és tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c)130 az innovációs tanácsadás és az innovációs támogató szolgáltatás költsége, ideértve a kutatási és tudásközvetítő szervezet, kutatási infrastruktúra, tesztelési és kísérleti infrastruktúra vagy innovációs klaszter által nyújtott ezen szolgáltatásokat is.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3)131 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető, ha az innovációs tanácsadáshoz és innovációs támogató szolgáltatáshoz nyújtott támogatás összege nem haladja meg három év alatt a 220 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

16. Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása

42. § (1) Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a személyi jellegű ráfordítás,

b) a tárgyi eszköz, immateriális javak, berendezés, épület és földterület költsége, a projektben való használatuk mértékéig és idejére,

c) a szerződéses kutatás, a külső forrásból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeret és szabadalom költsége,

d) a további általános és egyéb működési költség, ideértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(2) A támogatási intenzitás nagyvállalkozás esetén nem haladhatja meg az elszámolható költségek 15%-át, kis- és középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(3)132 Nagyvállalkozásnak akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatott tevékenység során hatékony együttműködést folytat kis- és középvállalkozással és ha az együttműködő kis- és középvállalkozás viseli az összes elszámolható költség legalább 30%-át.

17. A halászati- és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás

43. §133 (1) A halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott kutatás-fejlesztési támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az érintett ágazat vagy alágazat valamennyi vállalkozása szempontjából jelentőséggel bíró kutatás-fejlesztési projekthez nyújtható.

(2) A támogatás kizárólag kutatási és tudásközvetítő szervezet részére nyújtható azzal, hogy a támogatás nem foglalhat magában halászati- vagy akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával vagy forgalomba hozatalával foglalkozó vállalkozás részére nyújtott, a kutatással össze nem függő közvetlen támogatást.

(3) A támogatott projekt megkezdése előtt a kedvezményezett köteles közzétenni az interneten

a) a támogatott projekt megvalósításának tényét,

b) a támogatott projekt célját,

c) a támogatott projekt várható eredményei közzétételének tervezett időpontját és az interneten való közzétételének helyét,

d) utalást arra, hogy a támogatott projekt eredményei térítésmentesen rendelkezésre állnak majd az érintett ágazatban vagy alágazatban működő valamennyi vállalkozás számára.

(4) A (3) bekezdés c) pontja alapján a támogatott projekt eredményeit – legalább 5 éven keresztül hozzáférhetővé kell tenni az interneten. A közzététel időpontja – attól függően, hogy melyik történik előbb -

a) a projekt befejezésének, vagy

b) bármely érintett szervezet részére nyújtott tájékoztatás

időpontja.

(5) A támogatás keretében a 35. § (2) bekezdése szerinti költségek számolhatók el.

(6) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

18. A képzési támogatás

44. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal

növelhető.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű költsége, azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b)134 az oktatók és a képzésben résztvevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. közvetlenül a projekthez kapcsolódó útiköltség anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben résztvevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek (pl. adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek) azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben résztvevők részt vesznek a képzésen,

e)135 az oktatóknak és a képzés résztvevőinek a közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó szállásköltsége.

(5)136 Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez.

19. A csekély összegű támogatás

45. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2)137 A támogatás odaítélése során a bármely három évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8)138 A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembe vételével nyilatkoznia kell a részére bármely három évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

20.139

46. §

21.140

47. §

III. Fejezet

UNIÓS VERSENYJOGI ÉRTELEMBEN VETT ÁLLAMI TÁMOGATÁSNAK NEM MINŐSÜLŐ KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

22. Kutatás-fejlesztési támogatások

48. § (1) A KFItv. 24. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott célok támogatása körében elsősorban olyan tudományos kutatás-fejlesztési tevékenységek, illetőleg azok végzéséhez és az eredmények nyilvánosságra hozatalához szükséges feltételek létrehozása támogatható, amelyektől új tudományos törvényszerűségek felismerése, ismeretek, módszerek, eljárások kidolgozása várható.

(2) A KFItv. 24. § (1) bekezdés d) és h) pontja szerinti támogatások körében kiemelt támogatási cél a tudományos fokozat megszerzésének és a kutatói életpálya-modell megvalósításának támogatása.

(3) A NKFI Alap terhére nyújtott ösztöndíj-támogatások elszámolása átalány-elszámolás formájában történik.

(4) A KFItv. 24. § (1) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott támogatás nem fordítható bírság és késedelmi kamat fedezetére.

(5) A KFItv. 24. §-ában meghatározott támogatások esetén a maximális támogatási intenzitás 100%.

23. Innovációs támogatások

49. § (1) Az innovációs támogatások során előnyben kell részesíteni azon innovációs projekteket, amelyek

a) nemzetközileg versenyképes kutatás-fejlesztési infrastruktúra létrehozására irányulnak,

b) tudományos eredményeik alapján kiemelkedő kutatóhelyek támogatását szolgálják, vagy

c) a megvalósításukból származó eredmények nemzetgazdasági vagy társadalmi szinten is jelentkeznek.

(2) Innovációs támogatások esetén a maximális támogatási intenzitás 100%.

IV. Fejezet

AZ NKFI ALAP PROGRAMSTRATÉGIÁJA, A TÁMOGATÁS FORMÁJA ÉS AZ INNOVÁCIÓS JÁRULÉK

24. Programstratégia

50. §141 (1) Az NKFI Alap éves programstratégiája (a továbbiakban: programstratégia) költségvetési évre vonatkozóan határozza meg az NKFI Alap előirányzata terhére meghirdetésre kerülő kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati felhívások (a továbbiakban: pályázati felhívás) megnevezését, rövid ismertetését, az adott pályázati felhívásra előirányzott költségvetési keretet, valamint – amennyiben a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter arról rendelkezik – az adott pályázati felhívás tekintetében kijelölt lebonyolító szervet. A programstratégiában nem kell külön szerepeltetni a KFItv. 13. § (3) bekezdése szerinti egyedi kérelemre odaítélhető keretösszeget.

(2) A programstratégiát az NKFI Alap kezelő szerve készíti elő és – a KFItv. 12. § (2) bekezdésére figyelemmel – terjeszti a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter elé jóváhagyásra.

(3) A programstratégia megvalósításáról az NKFI Alap kezelő szervének vezetője gondoskodik, azzal, hogy a programstratégiától – a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter egyetértésével – az NKFI Alap éves kiadási előirányzatának 15%-át meg nem haladó mértékben eltérhet. Az ezt meghaladó mértékű eltéréshez az NKFI Alap kezelő szerve az (1) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel előkészíti a programstratégia módosítását, amelyet a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter hagy jóvá. Az eltérés nem eredményezheti az NKFI Alap éves kiadási előirányzatának túllépését.

51. §142 Az NKFI Alapból és más fejezet által kezelt forrásból közösen finanszírozott kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások esetében – ha a pályázat kezelését törvény alapján nem az NKFI Alap kezelő szerve végzi – a fejezetet irányító szervek és a pályázatkezelők megállapodnak a pályázatkezelői tevékenységek megosztásáról, így különösen a pályamű befogadása, a bírálás, a döntéshozás, a támogatási jogviszony létrehozatala, a finanszírozás, a támogatási jogviszony kezelése és az ellenőrzés rendjéről.

52. §143 Az NKFI Alap kezelő szerve minden év január 31-ig a Központi Statisztikai Hivatalnak statisztikai célra megküldi azon szervezetek – a támogatásban részesített nevét, székhelyét (természetes személy esetén állandó lakcímét), adószámát vagy adóazonosító jelét, a kiutalt összeget és a kifizetés jogcímét tartalmazó – listáját, amelyek részére az NKFI Alap terhére az előző naptári évben kutatás-fejlesztési vagy innovációs támogatási célra kifizetés történt. Az 51. §-ban meghatározott esetben az NKFI Alap kezelő szerve az adatszolgáltatást az érintett fejezetet irányító szervek közreműködésével teljesíti.

25. A támogatás formája

53. § Az NKFI Alapból

a) vissza nem térítendő támogatás és

b) visszatérítendő támogatás

nyújtható.

26. Innovációs járulék

54. § (1) Az állami adóhatóság a befizetett innovációs járulékot a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 16. § (4) bekezdése szerinti esedékességi időponttól számított 5 munkanap alatt naponta, más esetekben hetente egy alkalommal, a hét első munkanapján utalja át az NKFI Alap kincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára.

(2) Az állami adóhatóság az esetleges túlfizetéseket a következő átutalásokból történő levonás útján érvényesíti.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

55. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.

56. § (1) A 2. §-t és a II. Fejezetet az e rendelet hatályba lépését követően meghozott támogatási döntések alapján létrejövő támogatási jogviszonyokra kell alkalmazni.

(2) A III. Fejezetet az e rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő pályázatok esetén a támogatási döntések előkészítése során is alkalmazni kell azzal, hogy a támogatás folyósításának és felhasználásának szabályai – a pályázó javára történő, jogszabályon alapuló eltérés kivételével – nem lehetnek ellentétesek a pályázati kiírásban foglaltakkal.

(3) Az 50. § szerinti éves programstratégiát a Kormány első alkalommal legkésőbb 2015. április 30-ig hagyja jóvá azzal, hogy ezen időpontig az NKFI Hivatal elnöke – a KFItv. 13. § (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével – az NKFI Hivatal felügyeletét ellátó miniszterrel egyetértésben dönthet új kutatás-fejlesztési vagy innovációs pályázat kiírásáról.

56/A. §144 E rendeletnek az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelettel [a továbbiakban: 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet] megállapított rendelkezéseit a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet hatálybalépése145 előtt megkezdett eljárásokban is alkalmazni kell, ha az eljárásban támogatási döntés meghozatalára a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet hatálybalépése előtt még nem került sor.

56/B. §146 E rendelet a 651/2014/EU rendeletnek a kikötői és repülőtéri infrastruktúrákra irányuló támogatás, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatásra és a sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatásra vonatkozó bejelentési határértékek, továbbá a legkülső régiókban biztosított regionális működési támogatási programok tekintetében, valamint a 702/2014/EU rendeletnek a támogatható költségek összegének meghatározása tekintetében történő módosításáról szóló, 2017. június 14-i 2017/1084/EU bizottsági rendelet, valamint a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2021. július 23-i (EU) 2021/1237 bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

57. § E rendelet

a) 5. § 1–13. pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) I. és II. fejezete, valamint 13–14., 17–19., 21–22. és 25–31. cikkei,

b) 5. § 14. pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

c)147

d)148

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

58. §149 E rendeletnek az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 673/2023. (XII. 29.) Korm rendelettel megállapított rendelkezései

a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet,

b) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaznak.

1

Az 1. § (2) bekezdése a 246/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdés 5a. pontját a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

3

A 2. § (1) bekezdés 9. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § (1) bekezdés 10. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2. § (1) bekezdés 18. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 2. § (1) bekezdés 21a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 2. § (1) bekezdés 21b. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

8

A 2. § (1) bekezdés 23. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § (1) bekezdés 30. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 2. § (1) bekezdés 32. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 2. § (1) bekezdés 34. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 2. § (1) bekezdés 37. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 2. § (1) bekezdés 38. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 2. § (1) bekezdés 46a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 2. § (1) bekezdés 48. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 2. § (1) bekezdés 48a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 2. § (1) bekezdés 54. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 2. § (1) bekezdés 56. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 2. § (1) bekezdés 57. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (4) bekezdésével megállapított, a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 201. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 2. § (1) bekezdés 62. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 2. § (1) bekezdés 66. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 2. § (1) bekezdés 67. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 2. § (1) bekezdés 70a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése iktatta be.

24

A 2. § (1) bekezdés 70b. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 2. § (1) bekezdés 73. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 2. § (1) bekezdés 74. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 2. § (2) bekezdését a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

28

Az 5. § 1. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

Az 5. § 2. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

Az 5. § 3. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 5. § 4. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

Az 5. § 5. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

33

Az 5. § 6. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

Az 5. § 7. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

Az 5. § 7a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

36

Az 5. § 7b. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

37

Az 5. § 7c. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

38

Az 5. § 7d. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

39

Az 5. § 8. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

40

Az 5. § 8a. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

41

Az 5. § 9. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

42

Az 5. § 10. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

43

Az 5. § 11. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

Az 5. § 12. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

45

Az 5. § 13. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

46

Az 5. § 14. pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

47

Az 5. § 15. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

48

Az 5. § 16. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 6. § (1) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

50

A 8. § (1) bekezdése a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

51

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 8. § (1) bekezdés b) pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § e) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 8. § (1a) bekezdését a 381/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § f) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 8. § (2) bekezdés b) pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § c) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 8. § (2) bekezdés f) pontja a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 9. § a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

58

A 10. § (4) bekezdése a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § e) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 12. § 1. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 12. § 2. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 12. § 3. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 12. § 4. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 12. § 5. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

64

A 12. § 7. pont záró szövegrésze a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 12. § 7. pont a) alpontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 12. § 7. pont b) alpontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 12. § 7. pont c) alpontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 12. § 7. pont d) alpontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

69

A 12. § 7. pont f) alpontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

70

A 12. § 7a. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

71

A 12. § 7b. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

72

A 12. § 7c. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

73

A 12. § 7d. pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

74

A 12. § 8. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 12. § 8a. pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be.

76

A 12. § 9. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 12. § 10. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 12. § 11. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 12. § 12. pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 12/A. §-t a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

81

A 12/B. §-t a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

82

A 13. § a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

83

A 14. § (1) bekezdése a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

84

A 14. § (2) bekezdése a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 14. § (3) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 15. § (4) bekezdése a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 15. § (5) bekezdése a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

88

A 15. § (6) bekezdését a 381/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

89

A 16. § a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

90

A 17. § (1) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

92

A 18. § (3a) bekezdését a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

93

A 18. § (4a) bekezdését a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

94

A 18. § (4b) bekezdését a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 18. § (4c) bekezdését a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 18. § (4d) bekezdését a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 18. § (7) bekezdés b) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 18. § (7) bekezdés c) pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 18. § (7) bekezdés d) pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

100

A 18. § (7) bekezdés e) pontját a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

101

A 18. § (8) bekezdés a) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

102

A 18. § (9) bekezdését a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be, a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

103

A 20. §-t a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

104

A 21. § (3) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

105

A 21. § (4) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

106

A 10. alcímet (24–28. §-t) a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

107

A 29. § a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

108

A 30. § (1) bekezdés a) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

109

A 30. § (1) bekezdés b) pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 30. § (1) bekezdés c) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

111

A 30. § (2) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 31. § (1) bekezdés a) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

113

A 31. § (1) bekezdés b) pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

114

A 31. § (1) bekezdés c) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 31. § (2) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 32. § nyitó szövegrésze a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

117

A 32. § a) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 32. § b) pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 32. § c) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

120

A 34. § (1) bekezdése a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

121

A 35. § (2a) bekezdését a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be.

122

A 36. § a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

123

A 12/A. alcímet (36/A. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

124

A 12/B. alcímet (36/B. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

125

A 12/C. alcímet (36/C. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

126

A 12/D. alcímet (36/D. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

127

A 13. alcím (37. §) a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

128

A 13/A. alcímet (37/A. §-t) a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

129

A 14. alcím (38–40. §) a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

130

A 41. § (1) bekezdés c) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

131

A 41. § (3) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 42. § (3) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

133

A 43. § a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

134

A 44. § (4) bekezdés b) pontja a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

135

A 44. § (4) bekezdés e) pontja a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 16. § e) pontja szerint módosított szöveg.

136

[A 44. § (5) bekezdésben a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 29. pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „megfeleléséhez” szövegrész helyébe a „megfeleléshez, valamint támogatott beruházás esetén a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez” szöveg lép, nem vezethető át.]

137

A 45. § (2) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

138

A 45. § (8) bekezdése a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

139

A 20. alcímet (46. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

140

A 21. alcímet (47. §-t) a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

141

Az 50. § a 246/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

142

Az 51. § a 381/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

143

Az 52. § a 381/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § e) pontja szerint módosított szöveg.

144

Az 56/A. §-t a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

145

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

146

Az 56/B. §-t a 483/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be, szövege a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

147

Az 57. § c) pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § m) pontja hatályon kívül helyezte.

148

Az 57. § d) pontját a 434/2022. (XI. 2.) Korm. rendelet 17. § m) pontja hatályon kívül helyezte.

149

Az 58. §-t a 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére