• Tartalom

1010/2015. (I. 20.) Korm. határozat

1010/2015. (I. 20.) Korm. határozat

a központi költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokról1

2016.07.30.

1.2 A Kormány egyetért Sopron, Szolnok, Békéscsaba magas szintű útkapcsolatának kiépítésével, valamint, Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatrendszerének fejlesztésével, ennek érdekében a központi költségvetés forrásaira alapozva megvalósítani tervezi az M85 autóút Csorna–Sopron, országhatár szakaszát, az M4 gyorsforgalmi út M0–Abony (Kelet)-Törökszentmiklós közötti szakasz (Szolnok északi elkerülő) megvalósítását új Tisza-híd megépítésével, az M8 és az M44 gyorsforgalmi út Kecskemét (M5)–Nagykőrös–Békéscsaba közötti megvalósítását, a 471. főút Hajdú-Bihar megyei szakaszának fejlesztését, a 813. Győr keleti elkerülő (II. és III. ütemű) megvalósítását, a 102. gyorsforgalmi út megépítésével Esztergom M1 autópálya irányú kapcsolatának javítását (a továbbiakban: kiemelt beruházások),valamint a 23–25. sz főút Bátonyterenye–Kisterenye–Ózd szakasz előkészítését és részbeni kivitelezését.

2.3 felhívja a nemzetgazdasági minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a kiemelt beruházások előkészítési és építési feladatai végrehajtásához gondoskodjanak – a 2015. évi és a 2016. évi központi költségvetésekben már biztosított, összesen 171 milliárd forint összegű forrásokon túl – a központi költségvetés tervezése során a 2017–2022. években szükséges összesen 579 milliárd forint biztosításáról a Modern Városok Program keretében a megyei jogú városokkal kötött együttműködési megállapodásokban szereplő megvalósítási határidők figyelembevételével történő évenkénti ütemezésben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 2017., a 2018., a 2019., a 2020., a 2021. és a 2022. év központi költségvetés tervezése során

3.4 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 111/E. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy a kiemelt közúti projektek megvalósítása érdekében a nemzeti fejlesztési miniszter a központi költségvetés XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, Közlekedési ágazati programok alcím, Kiemelt közúti projektek jogcímcsoport terhére a 2016–2022. évek tekintetében összesen legfeljebb 739 milliárd forint összegben kötelezettséget vállaljon azzal, hogy a 2016. évi költségvetési kiadási előirányzat terhére vállalt kötelezettségvállalás mértéke nem haladhatja meg a 160 milliárd forintot.

4.5 felhatalmazza a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 3. pont végrehajtása során az 1. pontban rögzített projektek megvalósítására, valamint a Kormány által támogatott, Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó, a költségvetési forrásból megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista felsorolt projektek finanszírozására kötelezettséget vállaljon.

1

A határozat bevezető részét az 1422/2016. (VII. 29.) Korm. határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte. A határozatot az 1833/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 14. pont a) alpontja visszavonta 2016. december 23. napjával.

2

Az 1. pont az 1422/2016. (VII. 29.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pont az 1871/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított, az 1422/2016. (VII. 29.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. pontot az 1871/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be, szövege az 1422/2016. (VII. 29.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. pontot az 1422/2016. (VII. 29.) Korm. határozat 5. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére