• Tartalom

1037/2015. (II. 9.) Korm. határozat

1037/2015. (II. 9.) Korm. határozat

a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházáshoz kapcsolódó intézkedésekről

2016.02.26.

A Kormány

1. egyetért a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházási programjával (a továbbiakban: Program), amelynek keretében

a) a Miskolc közigazgatási területén fekvő, az Andrássy utca – Kilencedik utca – Tizenegyedik utca – Pereces patak által körülhatárolt földrészleteken – kivéve a 21686/4 helyrajzi számú földrészletet –, a jelenlegi labdarúgó stadion helyén egy UEFA IV. kategóriájú labdarúgó stadion létesül,

b) az a) pontban nem érintett földrészleteken a stadion megközelíthetőségét és kiszolgálását biztosító út és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg, ideértve a létesítmény megközelítését a Lorántffy utca irányába szolgáló déli átkötés megvalósításával is;

2. egyetért azzal, hogy a Program építtetőjeként eljáró projekttársaság a tulajdonába került sportlétesítmény üzemeltetésére a felújítás elvégzését követően piaci alapú hasznosításra irányuló pályázatot írjon ki;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az 1. pont szerinti beruházások befejezését követően azonnal

3. egyetért a Miskolc közigazgatási területén fekvő, 5080/3 helyrajzi számú földrészleten található MVSC Sporttelep – a Diósgyőri Stadion rekonstrukció során a jelenlegi pálya kiváltására kerülő helyszínen, a „Napos oldali lelátó”, a pályavilágítás, illetve az egyéb berendezések újrahasznosításával történő – fejlesztésével;

4. egyetért azzal, hogy a 3. pont szerinti beruházás építtetője a Nemzeti Sportközpontok legyen;

5. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján tegye meg a szükséges intézkedéseket a Miskolc közigazgatási területén fekvő, 5080/3 helyrajzi számú ingatlan Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerülése érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

6.1 egyetért azzal, hogy a Program és a 3. pont szerinti beruházás megvalósítására összesen 10 915 millió forint összegben kerüljön sor és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pont a) és b) alpontja, illetve a 3. pont szerinti beruházások megvalósításának ütemezéséhez igazodva gondoskodjon

a) a 2016. évben 2646,0 millió forint ütemezett rendelkezésre állásáról, azzal, hogy ezen forrásból 900 millió forint az MVSC pálya felújítására, a Nemzeti Sportközpontok mint építtető részére támogatási szerződés megkötése érdekében kerüljön biztosításra,

b) a 2017. évben 3769,0 millió forint forrás ütemezett rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: az a) alpont tekintetében azonnal,

a b) alpont tekintetében a 2017. évi központi költségvetés tervezése keretében

7.2 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4a) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése alcím, Diósgyőri Stadionfejlesztésének támogatása jogcímcsoport terhére a 2016–2017. évek tekintetében összesen legfeljebb 5495,7 millió forint összegben kötelezettséget vállaljon, azzal, hogy a 2016. évi költségvetési kiadási előirányzat terhére vállalt kötelezettségvállalás mértéke nem haladhatja meg az előirányzatnak a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvényben meghatározott összegét.

1

A 6. pont az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat 16. pontjával megállapított szöveg.

2

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat 17. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére