• Tartalom

27/2015. (II. 25.) Korm. rendelet

27/2015. (II. 25.) Korm. rendelet

az Állami Egészségügyi Ellátó Központról1

2020.02.15.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

a 6. § tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdés a) pontjában, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 16. § (15) bekezdés e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) az egészségügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

(2) Az ÁEEK a miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetén belül önálló alcímet képez.

2. § Az ÁEEK-et főigazgató vezeti.

3. § Az ÁEEK feladatkörében – a miniszter egészségüggyel és egészségbiztosítással összefüggő ágazati feladatai keretében – jogszabályban meghatározottak szerint

a) gyakorolja a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: MÖKtv.), a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ttv.) alapján az állam fenntartásába, illetve tulajdonába került egészségügyi intézmények, továbbá az országos gyógyintézetek és az Országos Vérellátó Szolgálat felett az egyes fenntartói jogokat, a gazdasági társaságok tekintetében a tagsági jogokat, valamint az alapítványok esetében az alapítói jogokat,

b) gyakorolja az Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény alapján az állam fenntartásába, illetve tulajdonába került egészségügyi intézmény felett, továbbá a miniszter irányítása alá tartozó egészségügyi szolgáltató felett az egyes fenntartói jogokat,

c) a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények részére történő gyógyszer-, orvostechnikai eszköz és fertőtlenítőszer beszerzések országos központosított rendszeréről szóló 46/2012. (III. 28.) Korm. rendeletben foglaltak szerint központi beszerző szervezetként jár el,

d) fenntartói jogok gyakorlójaként előzetesen jóváhagyja az a) és b) pont szerinti egészségügyi szolgáltató működési engedélyének módosítása iránti kérelmét az ellátás progresszivitási szintje és formája tekintetében,

e) ellátja az egészségpolitika kialakításához és a döntés-előkészítéshez szükséges, valamint a támogatási forrásokból megvalósuló fejlesztések, európai uniós közösségi kezdeményezések és programok tervezésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat, továbbá részt vesz az egészségügyi ellátórendszer és az ellátó kapacitások fejlesztését célzó innovációs projektek, valamint társulási és együttműködési programok kialakításában és végrehajtásában,

f) ellátja a fenntartásába tartozó egészségügyi intézmények vonatkozásában az informatikai, infrastrukturális és elemzési kapacitásokhoz szükséges fejlesztésekhez kapcsolódó koordinációs és végrehajtási feladatokat,

g) erre irányuló megállapodás alapján elláthatja az f) pont szerinti feladatokat a nem a fenntartásába tartozó egészségügyi intézmények vonatkozásában,

h) jogszabályban foglalt feladatkörében statisztikai adatokat gyűjt és elemez,

i) a Kormány által meghatározott szakkérdésben szakértőként jár el,

j)2 ellátja az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás feladatait,

k)3 az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésekkel összefüggésben

ka) működteti az államilag támogatott egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés rendszerét,

kb) közreműködik az államilag támogatott egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevők költségvetési támogatásával kapcsolatos feladatok ellátásában,

kc) a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjaival kapcsolatosan teljes körű koordinációs, kapcsolattartási, információs és pénzügyi-ügyviteli feladatokat lát el,

kd) ellátja az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés intézményi akkreditációjával kapcsolatos feladatokat,

ke) működteti az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzést és az egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzést lezáró szakvizsgák szervezési feladatait ellátó Nemzeti Vizsgabizottságot,

kf) meghatározza a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok szabadon választható továbbképzéseinek pontértékét,

l)4 az egészségügyi szakdolgozók képzésével összefüggésben

la) kidolgozza, előkészíti és felülvizsgálja a miniszter hatáskörében az egészségügyi ágazatba tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit,

lb)5 ellátja az egészségügyi szakdolgozók szakképzését lezáró vizsgáztatással kapcsolatban a jogszabályban meghatározott szervezési feladatokat,

lc) lefolytatja a természetgyógyászati tevékenységet végzők modul és szakmai vizsgáztatását, és közzéteszi a vizsgaszabályzatot,

ld) az egészségügyi szakképzésekkel és vizsgáztatással összefüggésben szervezi, módszertani szakirányítási és szakmai pedagógiai feladatokat lát el,

le) egészségügyi szakmai továbbképzéseket szervez,

lf) meghatározza – az általa szervezett továbbképzések kivételével – az egészségügyi szakdolgozók szabadon választható továbbképzéseinek pontértékét,

m)6 biztosítja az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács működésének feltételeit,

n)7 egyes, jogszabályban meghatározott egészségügyi tevékenység végzésére jogosító bizonyítványok és oklevelek (a továbbiakban együtt: oklevelek) tekintetében – a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény alapján –

na) végzi az oklevelek elismerését,

nb) hatósági bizonyítványt állít ki,

nc) jogszabályban meghatározott esetekben a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás bejelentésével kapcsolatos feladatokat lát el,

o)8 működteti az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszert,

p)9 ellátja a külföldön felhasználni kívánt orvosi igazolás hitelesítését,

q)10 közreműködik a jogszabályokon és nemzetközi megállapodásokon alapuló adatgyűjtésben, összegyűjti és elemzi az egészségügyi ágazatban dolgozók bér- és létszám-statisztikai adatait, valamint az egészségügyi ellátórendszerrel összefüggésben az ágazati döntéshozatalt elősegítő rendszerelemzési feladatokat lát el,

r)11 részt vesz az egészségügyi ellátásokra vonatkozó minőségügyi standardok továbbfejlesztésében,

s)12 az adatkezelése alá tartozó egészségügyi dokumentációból – az előírt megőrzési időn belül – az érintett kérelmére vagy jogszabályban feljogosított szerv vagy személy indítványa alapján betekintést engedélyez, adatot szolgáltat, másolatot ad ki,

t)13 gondoskodik arról, hogy a kezelésében lévő, illetve általa feldolgozott dokumentáció olvashatósága a törvényben előírtak szerint fennmaradjon.

3/A. §14 Az ÁEEK közreműködik a belső piaci információs rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatok ellátásában.

4. § A MÖKtv., a Ttv., az Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLXXXVI. törvény, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény alapján átvett, és a miniszter irányítása alá tartozó gyógyintézetek, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat tekintetében középirányító szervként az ÁEEK gyakorolja az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § b) és g)–j) pontja szerinti irányítási hatásköröket.

4/A. §15 A 3. § a) és b) pontja, valamint a 4. § nem alkalmazható

a) azon kórházakra, amelyek tekintetében a miniszter a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 97. § (2) vagy (3) bekezdése alapján egészségügyi felsőoktatási intézményre ruházta át az irányítási hatásköröket, és

b) az Országos Sportegészségügyi Intézetre.

5. § (1) Az ÁEEK a 4. § szerinti intézmények vonatkozásában

a) érvényesíti, illetve – módszertani segítséget is nyújtva – érvényesítteti a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal – így az előirányzatokkal, a létszámokkal és a vagyonnal – való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit, továbbá számon kéri, ellenőrzi e követelmények érvényre juttatását,

b) javaslatot tesz az éves költségvetésükre és azt megküldi a miniszternek,

c) meghatározza gazdálkodásuk részletes rendjét,

d) meghatározza az előirányzataik felhasználására vonatkozó irányelveket,

e) szervezi, irányítja és ellenőrzi a szakmai feladatok végrehajtásához szükséges pénzügyi feltételeket,

f) előkészíti és jóváhagyásra a miniszternek megküldi az egészségügyi szolgáltatókat érintő éves és az európai uniós tervezési ciklusokhoz igazodó többéves fejlesztési tervet, jelentős igényeltérés esetén elvégzi annak módosítását,

g) előkészíti és jóváhagyásra a miniszternek megküldi az egészségügyi szolgáltatók szakellátási kapacitásait és ellátási területeit érintő – a legalább az adott egészségügyi szolgáltató lekötött kapacitásának 10%-át elérő mértékű, vagy az adott szolgáltatónál szakmacsoport közfinanszírozásának megszűnését eredményező – módosításokat, feladatátadásokat, átcsoportosításokat bemutató éves tervet és annak módosítását,

h) előkészíti és jóváhagyásra a miniszternek megküldi az egészségügyi szolgáltató lekötött kapacitásának 10%-át elérő vagy azt meghaladó tervezett funkcióváltást,

i) előkészíti és a miniszternek megküldi az egészségügyi intézmény vezetőjének, gazdasági igazgatójának kinevezését vagy megbízását és felmentését vagy a megbízásának visszavonását,

j) összegyűjti, ellenőrzi az intézmények gazdálkodására vonatkozó kötelező, rendszeres és ad hoc jellegű adatszolgáltatásokat, szükség szerint összesítve továbbítja azokat a miniszter által vezetett minisztérium részére,

k) előkészíti és jóváhagyás céljából megküldi a miniszternek a miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetének a gyógyító-megelőző ellátás szakintézményeire vonatkozó címén belül az előirányzat- és létszám-átcsoportosításokat,

l) jogosult a közbeszerzéseket összevontan lefolytatni, valamint az intézmények közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban folyamatba épített és utóellenőrzéseket végezni,

m)16 jogosult

ma) az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/D. §-ában foglalt tartalommal a munkáltató által adott írásbeli meghatalmazás alapján, a munkáltató helyett és nevében kollektív szerződés megkötésére,

mb) az ma) alpont alapján kötött kollektív szerződést a munkáltatók által adott írásbeli meghatalmazás alapján helyettük és nevükben felmondani.

(2) Az az egészségügyi szolgáltató, amelynek fenntartói jogait az ÁEEK gyakorolja, a finanszírozási szerződés megkötéséről, módosításáról, megszűnéséről az ÁEEK-et tájékoztatja.

(3)17 Az ÁEEK által kötött kollektív szerződés hatálya a meghatalmazást adó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyban álló egészségügyi dolgozókra terjed ki és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 276. § (5) bekezdése szerint több munkáltatós kollektív szerződésnek minősül az egészségügyi ágazatban. A meghatalmazást adó munkáltató a kollektív szerződést magára kiterjedő hatállyal az Mt. 280. §-a szerint mondhatja fel.

5/A. §18 (1) Az állami vérellátó szolgálat által megkötött nemzetközi magánjogi egyezmény vagy megállapodás keretében a Magyarország területére érkező, az egyezményben vagy megállapodásban részes államban egészségügyi tevékenység végzésére jogosult személy egészségügyi tevékenységvégzését az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 110. § (10a) bekezdésében foglaltak alapján legkésőbb az egészségügyi tevékenység befejezésének napján, az 1. mellékletben foglalt tartalmú adatlap (a továbbiakban: Adatlap) kitöltésével kell bejelenteni az ÁEEK-nek.

(2) Az ÁEEK az Eütv. 110. § (10a) bekezdése alapján egészségügyi tevékenységet végzett személyekről az Adatlap I. pontjában szereplő adattartalommal nyilvántartást vezet.

(3) A bejelentés kizárólag szervkivételre irányuló, valamint ezzel közvetlenül összefüggő egészségügyi tevékenységvégzésre jogosít.

(4) Az Adatlap kitöltéséért az egészségügyi tevékenységet végző személy, valamint a szervkivétel során közreműködő, az állami vérellátó szolgálattal foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló, az állami vérellátó szolgálat nevében eljáró személy tartozik felelősséggel.

(5) Az Adatlap I. pontjában foglaltak tartalmáért az egészségügyi tevékenységet végző személy, az Adatlap II. pontjában foglaltak tartalmáért az állami vérellátó szolgálat tartozik felelősséggel.

5/B. §19 (1) Az 5/A. § szerint megtett bejelentés alapján egészségügyi tevékenység egy alkalommal végezhető azzal, hogy egy donorból történő több szerv eltávolítása egy alkalomnak minősül.

(2) Az Adatlap kitöltése angol vagy magyar nyelven egyaránt történhet.

(3) Ha az Adatlap I. pontjának 5. vagy 6. alpontját érintően az Adatlap kitöltésekor valamely adat nem áll rendelkezésre, a hiányzó adatot a bejelentő 8 napon belül elektronikus úton megküldi az ÁEEK részére, továbbá az Adatlap I. pontjának 7. vagy 8. alpontját érintő, nem kötelezően kitöltendő adat ilyen módon megküldhető az ÁEEK részére. Az utólagosan beérkezett adatokról az ÁEEK tájékoztatja az állami vérellátó szolgálatot.

(4) Az Adatlapot legalább négy eredeti példányban kell kitölteni. Az Adatlap egy példánya a donor egészségügyi dokumentációjának részét képezi, egy példány az állami vérellátó szolgálatot illeti. Az Adatlap további egy-egy példányát az állami vérellátó szolgálat egy munkanapon belül megküldi az ÁEEK részére. További egy eredeti vagy másolati példány a bejelentő személyt illeti meg.

(5) A bejelentés alapján az egészségügyi tevékenység végzése a jogszabályok, a szakmai szabályok és irányelvek, valamint az egészségügyi dolgozókra irányadó etikai szabályok megtartásával történik, amelyek betartatásáért az az egészségügyi szolgáltató felelős, amely a szervkivételre működési engedéllyel rendelkezik.

6. § (1)20 A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az ÁEEK-et jelöli ki az Eütv. 148. § (4) bekezdése szerinti feladatok ellátására.

(2) A Kormány jóváhagyásra jogosult szervként az ÁEEK-et jelöli ki az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2. § (6) bekezdése szerinti feladat ellátására.

(3) A Kormány eljárásra jogosult szervként az ÁEEK-et jelöli ki az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény

szerinti feladatok ellátására.

(4)21 A Kormány az ÁEEK-et jelöli ki az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) 35/A. §-a szerinti Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működtetőjeként.

(5)22 A Kormány az ÁEEK-et jelöli ki az Eüak. 35/H. §-a szerinti önrendelkezési nyilvántartást vezető szervként.

(6)23 A Kormány az ÁEEK-et jelöli ki az Eüak. 35/L. §-a szerinti feladatok ellátására kapcsolati kódot kezelő szervként.

(7)24 A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az ÁEEK-et jelöli ki az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény a) 1. § (2) bekezdés c) pontja, 2. § (5) bekezdése, 2/A. § (2) bekezdése, 2/B. § (8) bekezdése, 3. § (5a) bekezdése szerinti feladatok ellátására.

6/A. §25 (1) A Kormány az ÁEEK-et jelöli ki az Eütv. szerint

a) az alapnyilvántartást vezető egészségügyi államigazgatási szervként,

b) a működési nyilvántartást vezető államigazgatási szervként,

c) a szakorvos képzés intézményi akkreditációját végző egészségügyi államigazgatási szervként,

d) az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoring rendszert működtető egészségügyi államigazgatási szervként,

e) a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek, szakpszichológusok és – az általa szervezett továbbképzések kivételével – az egészségügyi szakdolgozók szabadon választható elméleti továbbképzéseinek pontértékét megállapító egészségügyi államigazgatási szervként.

(2) A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként, illetve hatóságként az ÁEEK-et jelöli ki az Eütv.

szerinti feladatok ellátására.

(3) A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az ÁEEK-et jelöli ki az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendelet 2. § c) pontja szerinti feladatok ellátására.

6/B. §26 A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az ÁEEK-et jelöli ki az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 14. § g) pontja szerinti egészségügyi igazgatási eljárási feladatok ellátására a hagyományos kínai gyógyászat engedélyezésével kapcsolatos tevékenység tekintetében.

6/C. §27

6/D. §28 A Kormány az ÁEEK-et jelöli ki az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény szerinti rezidenseket foglalkoztató egészségügyi államigazgatási szervként.

6/E. §29

7. § Ez a rendelet 2015. március 1-jén lép hatályba.

8. § (1) A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet elnevezése Állami Egészségügyi Ellátó Központra változik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti átalakulás időpontja 2015. március 1.

9. §30

1. melléklet a 27/2015. (II. 25.) Korm. rendelethez31

ADATLAP
EUROTRANSPLANT MEGÁLLAPODÁS KERETÉBEN VÉGZETT EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉGRŐL
I. A tevékenységet végző személy által kitöltendő
1. Tevékenységet végző személy neve:
2. Születési hely, idő:
3. Anyja neve:
4. Lakcím:
5. Személyazonosításra alkalmas igazolványának száma, típusa*:
6. Külföldi szerv, szolgáltató neve, címe, amelynek nevében és javára történik a tevékenység végzése*:
7. Egészségügyi tevékenység végzésére jogosító nyilvántartási száma (ha ilyen van, kitöltése opcionális)**:
8. Szakorvosi bizonyítvány, oklevél kiállítója, száma (ha ismert, kitöltése opcionális)**:

* Ha nem áll rendelkezésre az adatlap kitöltésekor, kérjük az információt 8 napon belül „EUROTRANSPLANT” hivatkozással eljuttatni a következő címre: Állami Egészségügyi Ellátó Központ, aeek@aeek.hu.

** Ha nem áll rendelkezésre az adatlap kitöltésekor, az információ 8 napon belül „EUROTRANSPLANT” hivatkozással megküldendő a fenti címre.

9. Tevékenységet végző nyilatkozata:
Ezennel nyilatkozom, hogy a tevékenység elvégzésére a szervátültetés helye szerinti küldő államban jogosult vagyok, nem állok az egészségügyi tevékenység gyakorlását kizáró vagy korlátozó intézkedés, büntetés, büntetőjogi intézkedés vagy egyéb szankció hatálya alatt, és megfelelek a tevékenység végzéséhez a szervátültetés szerinti küldő állam vonatkozó hatályos jogszabálya(i) szerint előírt egészségügyi alkalmassági feltételeknek.
A donorszerv(ek) eltávolítása kizárólag transzplantációs céllal történik az Eurotransplant International Foundation által megkötött megállapodás keretein belül.
Tudomásul veszem, hogy a szervkivétel során az egészségügyi tevékenység végzésére Magyarországon irányadó jogszabályok, a szakmai szabályok és irányelvek, valamint az egészségügyi dolgozókra irányadó etikai szabályok hatálya alatt állok.
Hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez a donor egészség ügyi dokumentációja keretében, valamint ahhoz, hogy személyes adataimat az általam elvégzett egészségügyi tevékenységről nyilvántartást vezető állami szervek kezeljék és nyilvántartsák.
A szervkivétel során az alábbi szerv/szervek eltávolítására vagyok jogosult:
Hely, dátum
Az egészségügyi tevékenységet végző személy
aláírása
neve (nyomtatott betűvel)
II. Az állami vérellátó szolgálattal jogviszonyban álló, nevében eljáró személy által kitöltendő
1. Riadó azonosító kód:
2. Tevékenység végzésének pontos ideje:
3. Egészségügyi szolgáltató neve, címe, ahol a tevékenység végzésére sor kerül:
4. Más tagállamból érkező, transzplantációs célú szerveltávolítást végző orvos(csoport) által eltávolított szerv(ek):
Hely, dátum
Az állami vérellátó szolgálat nevében eljáró személy
aláírása
neve (nyomtatott betűvel)
INFORMATION FORM
ON THE HEALTH CARE ACTIVITY PERFORMED IN THE FRAME OF THE EUROTRANSPLANT AGREEMENT
I. To be filled by the person performing the activity
1. Name of the person performing the activity:
2. Place and date of birth:
3. Mother’s name:
4. Address of residence:
5. Number and type of certificate eligible for personal identification*:
6. Name and address of the foreign organisation, provider, the activity is performed on behalf or for its benefit*:
7. Registration number of the health care activity license certificate (if any, filling in is optional)**:
8. Name of the institution issuing the specialty qualification certificate, diploma (if it is recognised, filling in is optional)**:

* If it is not available at the time of filling in the form, the information is required to be sent within 8 days to the following address with a reference to „EUROTRANSPLANT”: National Healthcare Service Center aeek@aeek.hu.

** If it is not available at the time of filling in the form, the information is requested to be sent within 8 days to the address mentioned above with a reference to „EUROTRANSPLANT”.

9. Declaration made by the person performing the activity:
I hereby declare that I am licensed/entitled to perform the activity in the sending state of the place of organ transplantation, and I am not subject to any measure, penalty, penalty law measure or other sanctions excluding or limiting my practice of health care activity, and I possess all necessary health aptitude required by legal regulations in force of the sending state of the place of transplantation to carry out such activity.
The removal of donor organ(s) is(are) exclusively performed for transplantation purposes, in the frame of the Agreement with the Eurotransplant International Foundation.
I acknowledge that in the course of the organ removal, Hungarian legislation in force, professional rules and guidelines as well as ethical rules for health professionals are applicable for my activity.
I hereby concede to the handling of my personal data within the framework of the donor’s medical documentation, as well as to handle and register my personal data by state organisations responsible for the registration of health care activity carried out by myself.
In the course of organ removal I am entitled to remove the following organ(s):
Place, date
Signature
Name (in capital letters)
of the person performing the health care activity
II. To be filled in by the person being in a legal relationship with and acting on behalf of the Hungarian National Blood Transfusion Service
1. Alert identification code:
2. Exact time/date of the performed activity:
3. Name and address of the health care provider where the activity is performed:
4. Organ(s) removed by medical doctor(s groups) arriving from other Member State, performing the organ removal for transplantation.
Place, date
Signature
Name (in capital letters)
of the person acting on behalf of the Hungarian National Blood Transfusion Service
1

A rendeletet az 516/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte 2021. január 1. napjával.

2

A 3. § j) pontja a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 289. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § l) pontja a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 100. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

12

A 3. § s) pontját a 250/2017. (IX. 5.) Korm. rendelet 53. §-a iktatta be.

13

A 3. § t) pontját a 250/2017. (IX. 5.) Korm. rendelet 53. §-a iktatta be.

15

A 4/A. §-t a 464/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 39. §-a iktatta be, szövege az 507/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 47. §-ával megállapított szöveg.

16

Az 5. § (1) bekezdés m) pontját a 172/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 70. § (1) bekezdése iktatta be.

17

Az 5. § (3) bekezdését a 172/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 70. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 6. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 289. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (4) bekezdését a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 75. §-a iktatta be.

22

A 6. § (5) bekezdését a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 75. §-a iktatta be.

23

A 6. § (6) bekezdését a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 75. §-a iktatta be.

24

A 6. § (7) bekezdését a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 139. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

30

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére