• Tartalom

10/2015. (III. 13.) FM rendelet

10/2015. (III. 13.) FM rendelet

az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről

2022.04.02.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában,
az 5. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés d) pontjában
kapott felhatalmazás alapján a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

KÖZÖS SZABÁLYOK

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1.1 agrár-erdészeti terület: az a szántóterület, amely után az Európai Parlament és Tanács az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 23. cikke szerinti támogatást vesznek igénybe;

2. alávetés: olyan növénytermesztési technológia, amelynek keretében ugyanarról a földterületről egy tenyészidő alatt több növényfaj kerül betakarításra oly módon, hogy egy növényfaj egyedei közé más növényfaj is vetésre kerül és a különböző növényfajok tenyészidőszakának vége nem esik egy időbe;

3.2 állandó gyepterület: az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdés h) pontja szerinti terület;

4.3 állandó kultúra: az állandó gyepterülettől eltérő, a vetésforgón kívül termesztett növénykultúra, amely öt vagy öt évnél több ideig foglalja el a földterületet, és ismétlődően termést hoz, ideértve a faiskolát, a rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvényt, a fás szárú egyéb ültetvényeket, a spárgát, a Miscanthus nemzetségbe tartozó energianádfajokat, az olasznád- és a szilfiumfajokat mint lágyszárú energianövényeket, valamint a levendula, orvosi zsálya, ligeti zsálya, kerti ruta, mezei cickafark, fehér üröm, kasvirág, évelő édeskömény, kerti kakukkfű, lósóska, szurokfű, orbáncfű, tárkony lágyszárú fajokat;

5. egységes kérelem: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló, tárgyévi miniszteri rendeletben meghatározott támogatási kérelem;

6.4 erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv: erdőterülettel közvetlenül határos, támogatható szántóterületen az erdőszéllel párhuzamosan, egybefüggően minimum 30 méter hosszan elhelyezkedő, legalább három, legfeljebb tíz méter széles földterület;

7.5 fás sáv: legalább 50%-ban fás szárú vegetációval borított, minimum három, legfeljebb húsz méter átlagos szélességgel rendelkező, jellemzően sávszerű kiterjedésű földterület, amely

a) a szántóterülettől fizikailag elkülönül,

b) teljes sávszélességében lágy szárú növényzet legfeljebb öt, mesterséges elem legfeljebb két méter hosszan szakítja meg, és

c) a szántóterülettel legalább harminc méter hosszan szomszédos;

8.6

9. hüvelyes növény: a 2. melléklet szerinti nitrogénmegkötő növény;

10.7 ideiglenes gyepterület: olyan gyep vagy egyéb – a herefélék (Trifolium) és a lucernafélék (Medicago) nemzetségébe tartozó fajok és ezek kizárólagos keverékei alkotta növényállományok kivételével –, az 1. mellékletben felsorolt fajokból álló takarmánynövény vetés nélküli vagy vetéssel történő termesztésére használt földterület, amely a telepítéstől számítva öt évnél fiatalabb, és nem az állandó gyepterület visszaállítási kötelezettség okán került telepítésre;

11.8 konyhakert: olyan, a gazdaság más földterületeitől elkülöníthető terület, amelyen a gazdaság jellemzően saját felhasználására történő termelést folytat, és teljesülnek a mezőgazdasági üzemre vonatkozó jogszabályi előírások és támogatási jogosultsági feltételek;

12.9 környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterület: az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, Natura 2000 területnek minősülő és a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben (a továbbiakban: MePAR) lehatárolt tematikus fedvény szerinti földterület;

13.10 másodvetés: a tárgyévre az egységes kérelemben bejelentett első növény betakarítása után a következő év első növényének vetéséig betakarított vagy zöldtrágya-növényként talajba forgatott növénykultúra;

14.11 mechanikai gyomirtás: minden olyan talajművelő eszközzel végzett művelet, amely alkalmas a gyomnövény vegyszerek használata nélküli ritkítására, elpusztítására;

15.12 Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer: a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló miniszteri rendelet szerinti adatbázis;

16.13 mezőgazdasági termelő: az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a mezőgazdasági tevékenységét az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdése szerinti területen folytatja;

17.14 minősített szaporítóanyag: a szántóföldi növényfajok vetőmagjainak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet 1., 3., és 4. számú mellékletében meghatározott paramétereknek teljeskörűen megfelelő szaporítóanyag;

18.15 nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület: a 2. mellékletben felsorolt vagy a 21. § (2) bekezdésében meghatározott bármely nitrogénmegkötő növénnyel vagy azok keverékével vagy a 2. melléklet szerinti nitrogénmegkötő növény és nem nitrogénmegkötő növény keverékével hasznosított földterület, amely keverékben a nitrogénmegkötő növény csíraszám aránya meghaladja az 50%-ot;

19.16 ökológiai gazdálkodásba vont terület: tanúsító szervezet által tanúsított, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításáról, előállításáról, forgalmazásáról, jelöléséről és ellenőrzésének eljárásrendjéről szóló 34/2013. (V. 14.) VM rendelet [a továbbiakban: 34/2013. (V. 14.) VM rendelet] szerint hasznosított földterület;

20.17 ökológiai jelentőségű másodvetés: a tárgyévre az egységes kérelemben bejelentett első növény betakarítása után és a következő év első növényének vetése előtt, tárgyév október 1-jéig – a 3. mellékletben felsorolt vagy a 22. § (2) bekezdésében meghatározott, legalább két fajból – vetett növényállomány, amelyet zöldtrágyának vagy téli takarónövénynek használnak, és a következő évi első növény vetése előtt beforgatnak vagy bedolgoznak;

21.18 parlagon hagyott terület: adott tárgyévre vonatkozóan támogatható területen elhelyezkedő szántóterület, amelyen a pihentetési időszakban semmilyen növénykultúrát nem vetnek vagy telepítenek, és nem takarítanak be;

22.19 rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény: a 4. mellékletben felsorolt növényekből álló, a fás szárú energetikai ültetvényekről szóló 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelő ültetvény;

23.20 szántóterület: a szántóföldi növénytermesztés céljából megművelt vagy szántóföldi növénytermesztés céljára rendelkezésre álló földterület, beleértve a parlagon hagyott területet és az ideiglenes gyepterületet is;

24.21 táblaszegély: legalább 50%-ban lágy szárú növényzettel borított, legalább három és legfeljebb húsz méter átlagos szélességgel rendelkező, jellemzően sávszerű kiterjedésű termeléssel nem érintett földterület, amely a szántóterülettől fizikailag elkülönül, azzal közvetlenül, egybefüggően legalább harminc méter hosszan határos, továbbá teljes sávszélességében mesterséges elem legfeljebb két méter hosszan szakítja meg;

25.22 tájelem: az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet [a továbbiakban: 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet] szerinti védett tájképi elem, valamint a fás sáv;

26.23 víz alatt álló kultúra: rizs, indiánrizs;

27.24 vízvédelmi sáv: az 50/2008 (IV. 24.) FVM rendelet 2. § m) pontja szerint meghatározott terület;

28.25 nagymértékű, súlyos, lágyszárú gyomosodás: a lágyszárú gyomnövény bármely szomszédos földterületre történő átterjedése, vagy ha a vizsgált parcellán virágzó veszélyes gyom vagy a földterület 50%-át meghaladó mértékű lágyszárú gyomnövény található;

29.26 nagymértékű, súlyos, fás szárú gyomosodás: a fás szárú gyomnövény bármely szomszédos földterületre történő átterjedése, vagy ha a vizsgált parcella esetében a földterületen 100 db/hektárt meghaladó mértékben található olyan fás szárú gyomnövény, amely lombkorona alatti területe nem tartalmaz legeltethető vegetációt, vagy a fás szárú gyomnövény eltávolítása az alapkultúra károsodása nélkül nem hajtható végre, és a terület a vegetációs idő alatt mezőgazdasági művelésre alkalmassá tehető;

30.27 nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodás: a fás szárú gyomnövény bármely szomszédos földterületre történő átterjedése, vagy ha a vizsgált parcella esetében a földterületen 100 db/hektárt meghaladó mértékben található olyan fás szárú gyomnövény, amely lombkorona alatti területe nem tartalmaz legeltethető vegetációt, vagy a fás szárú gyomnövény eltávolítása az alapkultúra károsodása nélkül nem hajtható végre, és a terület a vegetációs idő alatt mezőgazdasági művelésre nem tehető alkalmassá;

31.28 gyomnövény: a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 1/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott növény vagy növényállomány.

32.29 növényvédő szer: a növényvédő szerek forgalomba hozataláról valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK rendelet 2. cikk 1. bekezdésében meghatározott szerek.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet szerinti fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni.

2. A szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartása

2. §30 (1) Az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott mezőgazdasági terület abban az esetben támogatható, ha

a)31 a szántóterületen, az állandó gyepterületen vagy az állandó kultúrával fedett területen a tárgyévben mezőgazdasági termelés folyik, vagy ha a szántóterületen, az állandó gyepterületen vagy az állandó kultúrával fedett területen a tárgyévben mezőgazdasági termelés nem folyik – ide nem értve az eseti tisztító kaszálást vagy tisztító legeltetést –, de a gyomok – ideértve a 7. mellékletben meghatározott veszélyes gyomnövényeket, valamint a nádat – és a hasznosítás szempontjából nemkívánatos fás szárú növények legfeljebb olyan mértékben vannak jelen, hogy nem áll fenn a szántóterület, az állandó gyepterület vagy az állandó kultúrával fedett terület nagymértékű, súlyos lágyszárú vagy fás szárú vagy nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodása,

b) nem áll fenn az állandó gyepterület és az ideiglenes gyepterület olyan helytelen legeltetési módból eredő károsodása (túllegeltetés), amelynek során az állományalkotó fűfélék rövidre rágása és taposás következtében a gyep foltokban kiritkul, és a talajfelszín legalább 50%-ban fedetlenné válik, és

c)32 az állandó gyepterületen és az ideiglenes gyepterületen – amennyiben ott tárgyévben mezőgazdasági termelés nem folyik – a gyepalkotó fűfajok – nem beleértve a nádat – és takarmánynövények túlsúlyban vannak, és nem található a tárgyévet megelőző vegetációs időszakból maradt olyan növedék, amelynek szaporító képletei is elnyíltak.

(2) Az a terület, amelyen mezőgazdasági termelés folyik, de nagymértékű, súlyos lágyszárú vagy fás szárú vagy nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodás észlelhető, a vizsgált támogatási évben nem támogatható. A nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodás esetén a területet a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló miniszteri rendelet értelmében nem támogatható területté kell átsorolni.

(3)33

(4)34

(5)35

(6)36

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1)37 E rendelet szerinti támogatásra jogosult az az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 43. cikk (1) bekezdése alapján éghajlat és környezet szempontjából előnyös gyakorlatok folytatására kötelezett, egységes területalapú támogatásra jogosult mezőgazdasági termelő, aki a tárgyévben egységes kérelmet nyújt be és teljesíti az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. Cím III. Fejezetében és az e rendeletben foglalt feltételeket.

(2)38 Az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 43. cikk (11) bekezdésének alkalmazása során a mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak utolsó napján meg kell felelnie a 34/2013. (V. 14.) VM rendeletben foglalt követelményeknek.

(3)39 Ha a mezőgazdasági termelő párhuzamos gazdálkodást folytat, vagy az ökológiai tanúsító szervezet szerint nem a földterület egésze felel meg a (2) bekezdésben foglaltaknak, akkor a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelmében ökológiai gazdálkodásban részt vevő területként nem jelölt terület és az ökológiai tanúsító szervezet által nem igazolt földterület tekintetében nem mentesül az e rendeletben előírt kötelezettségek alól.

(4)40 Az ökológiai tanúsító szervezet évente, az adott év augusztus 31-éig a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) adatszolgáltatása alapján a Kincstár részére tájékoztatást nyújt a mezőgazdasági termelő támogatási kérelmében megjelölt ökológiai gazdálkodásba vont terület (2) bekezdésben foglaltaknak való megfeleléséről.

(5)41 Ha az e rendelet szerinti támogatással érintett földterület ökológiai státusza megszüntetésre vagy visszaminősítésre kerül, akkor az ökológiai tanúsító szervezet nyolc napon belül megküldi a Kincstárnak az érintett földterület és a mezőgazdasági termelő azonosító adatait. A mezőgazdasági termelő tárgyéven belüli ökológiai státusz megszüntetéssel vagy visszaminősítéssel érintett terület tekintetében nem mentesül az e rendeletben előírt kötelezettségek alól.

(6)42 Támogatás igénybevételére jogosult az a mezőgazdasági termelő is, aki felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll feltéve, hogy a támogatás feltételeinek egyébként megfelel.

(7)43 A mezőgazdasági termelő támogatási kérelmében ökológiai gazdálkodásban részt vevő szántóterületekhez kapcsolódóan kizárólag a tájelem számolható el ökológiai jelentőségű területként.

4. A támogatási kérelem benyújtása

4. § Az e rendelet szerinti támogatás évente, az egységes kérelem keretében igényelhető.

5. Az elháríthatatlan külső ok esetén alkalmazandó különös szabály

5. §44 Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendeletben [a továbbiakban: 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet] foglaltak nem alkalmazhatóak

a) a környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterület engedély nélküli feltörése esetén, valamint

b)45 olyan, a IV. Fejezet szerinti ökológiai jelentőségű terület vonatkozásában, amely nem a mezőgazdasági termelő tulajdonában vagy használatában van, hanem az a mezőgazdasági termelő rendelkezésére áll a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: 2007. évi XVII. törvény) 79/B. § (1) bekezdésében foglaltak szerint.

5/A. §46 A 18., 20., 21., 22. és 23. §-okban meghatározott növényvédőszer-használati tilalom alól kizárólag a 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet 3. § (1) bekezdés i) és j) pontjában meghatározott események mentesíthetik a mezőgazdasági termelőt.

6. A támogatás mértéke, a támogatási döntés

6. § (1)47 A támogatás összegét a Kincstár az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 43. cikk (9) bekezdésének megfelelően, hektáronkénti átalánytámogatás formájában állapítja meg.

(2)48 A Kincstár által hozott támogatási döntésnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) azon földterület nagyságát, amelyre a támogatási kérelemben támogatást igényeltek,

b) támogatható földterület nagyságát,

c) a mezőgazdasági termelőt megillető támogatás összegét, és

d) az alkalmazott jogkövetkezményeket.

II. Fejezet

A NÖVÉNYTERMESZTÉS DIVERZIFIKÁLÁSA

7. Általános feltétel

7. § (1) A növénytermesztés diverzifikálása (a továbbiakban: terménydiverzifikáció) szempontjából azok a növénykultúrák vehetőek figyelembe, amelyek a tárgyév május 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban a leghosszabb ideig – az adott növénykultúra vegetációs idejére figyelemmel – vannak jelen a mezőgazdasági termelő egységes kérelmében bejelentett szántóterületének részét képező tábláin.

(2)49 Az egyazon szántóterületen a tárgyévben termesztett növénykultúrák közül a terménydiverzifikáció szempontjából figyelembe vehető növénykultúrákat a Kincstár az egységes kérelemben bejelentett vetési és betakarítási időpontok alapján határozza meg.

(3)50

8. A növénykultúrák elkülönítése

8. § (1) A terménydiverzifikáció szempontjából a következő növénykultúrák minősülnek különbözőnek:

a)51 a 6. melléklet I. táblázatában felsorolt, különböző nemzetségekbe tartozó növények, kivéve a tönkölybúza (Triticum spelta), amelyet az ugyanazon nemzetségbe tartozó növénykultúráktól különböző növénykultúrának kell tekinteni,

b) a 6. melléklet II. táblázatában felsorolt káposztafélék, burgonyafélék és tökfélék növénycsaládjába tartozó bármely faj,

c) parlagon hagyott terület, beleértve a szántóterületen elhelyezkedő, de mezőgazdasági termelésre tárgyév január 1. és augusztus 31. között nem használt vízvédelmi sávot és a mezőgazdasági termelés alatt nem álló, erdőszélek mentén fekvő támogatható sávot,

d) ideiglenes gyepterület,

e) a 6. melléklet III. táblázatában felsorolt, ugyanazon nemzetség őszi és tavaszi vetésű növénye,

f) a (2) bekezdés szerint megállapított növénykultúra.

(2)52 Ha az egységes kérelemben bejelentett növénykultúra nem szerepel a 6. mellékletben, akkor a Kincstár az egységes nemzetközi binominális nomenklatúra alapján állapítja meg, hogy az adott növénykultúra különböző növénykultúrának minősül-e.

(3)53 Ha a táblaszegély vagy a vízvédelmi sáv az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 1. § 14. pontja szerinti támogatható terület, akkor az egységes kérelemben a táblaszegélyt vagy a vízvédelmi sávot – a támogatható területre eső rész tekintetében – a szomszédos szántóterület hasznosításával azonos hasznosításúnak vagy parlagon hagyott területként kell bejelenteni, és a terménydiverzifikáció szempontjából is ekként vehető figyelembe.

(4)54

(5) Alávetés nem vehető figyelembe különböző növénykultúraként.

(6) A másodvetés és az ökológiai jelentőségű másodvetés a terménydiverzifikáció szempontjából külön növénykultúraként vehető figyelembe, ha a másodvetés tárgyév május 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban a leghosszabb ideig van jelen a mezőgazdasági termelő egységes kérelmében bejelentett szántóterületén.

(7)55 Azokat a területeket, amelyeken vetőmagkeveréket vetnek, a keverékben található egyes növénykultúráktól függetlenül úgy kell tekinteni, hogy az adott területet egyetlen növénykultúra borítja. Több vetőmagkeverék használata esetén, ha a vetőmagkeverékek összetevői legalább egy komponens tekintetében egymástól eltérnek, akkor a vetőmagkeverékeket különböző növénykultúrának kell tekinteni.

(7a)56 A mezőgazdasági termelő által az egységes kérelemben egyéb, nem beazonosítható diverzifikációs növénykultúraként bejelentett területeken elhelyezkedő növénykultúrákat a diverzifikáció szempontjából azonos, egyéb növénykultúrának kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a területen milyen növényfajba tartozó növénykultúrát termesztenek.

(7b)57 Azon a területen, ahol a vegyes növénytermesztés úgy valósul meg, hogy két vagy több növénykultúrát külön sorban termesztenek, az adott növénykultúra akkor számít külön növénykultúrának, ha az érintett terület legalább 25%-át elfoglalja.

(7c)58 A mezőgazdasági termelő által az egységes kérelemben konyhakertként bejelentett területen elhelyezkedő növénykultúrákat a diverzifikáció szempontjából azonos növénykultúrának kell tekinteni függetlenül attól, hogy a mezőgazdasági termelő a területen milyen növényfajba tartozó növénykultúrát termeszt.

(8)59 A Kincstár a mezőgazdasági termelő által használt, minősített vetőmag származási bizonylatát jogosult ellenőrizni.

9. Mentességi feltételek

9. § A 7. és 8. § szerinti követelmények alól mentesül az a mezőgazdasági termelő,

a) aki a szántóterülete egészén és a növénytermesztési ciklus jelentős részében víz alatt álló kultúrát termel;

b)60 akinek szántóterületének mérete tíz hektárnál kisebb;

c)61 akinek a szántóterülete több mint 75%-a

ca) parlagon hagyott terület,

cb) ideiglenes gyepterület,

cc) hüvelyes növénnyel bevetett terület vagy

cd) a ca)–cc) alpontokban meghatározottak kombinációja;

d)62 akinek a szántóterülete, az állandó gyepterülete és az állandó kultúra által együttesen elfoglalt területe több mint 75%-a

da) állandó gyepterület,

db) ideiglenes gyepterület,

dc) víz alatt álló kultúrával bevetett terület, vagy

dd) a da)–dc) alpontban meghatározott területek kombinációja

vagy

e) akinek a tárgyévi egységes kérelemben bejelentett szántóterülete több mint 50%-át az előző évi egységes kérelmében nem jelentette be, vagy nem ugyanazon mezőgazdasági termelő jelentette be, és a szántóterület egészén az előző naptári évben termesztettől növényektől eltérő növényeket termeszt.

III. Fejezet

ÁLLANDÓ GYEPTERÜLET

10. Általános rendelkezés

10. §63 Az állandó gyepterület elhelyezkedését, valamint annak feltörése tényét a Kincstár az egységes kérelem adatai, a MePAR-ban rendelkezésre álló adatok, valamint a helyszíni ellenőrzés eredménye alapján állapítja meg.

11. Környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterülettel kapcsolatos kötelezettségek

11. § (1)64 A Kincstár a környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterület feltöréséről értesíti a természetvédelmi hatóságot.

(2)65 A természetvédelmi hatóság a környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterület engedély nélküli feltörése esetén haladéktalanul tájékoztatja a Kincstárt.

(3)66 Ha a mezőgazdasági termelő a környezeti szempontból érzékeny állandó gyepterületet engedély nélkül feltöri vagy más hasznosítású területté átalakítja, úgy az illetékes természetvédelmi hatóság haladéktalanul elrendeli a feltört vagy átalakított földterület gyepterületté történő visszaállítását. Az érintett földterületek gyepterületté történő visszaállításának végső határideje legkésőbb a támogatási kérelem benyújtását követő évi egységes kérelem benyújtásának kezdő határnapja. A visszaállítási kötelezettség megállapítása érdekében a Kincstár adatot szolgáltat a természetvédelmi hatóságnak az érintett mezőgazdasági termelőről és a gyepterületté visszaállítandó földterületek elhelyezkedéséről, kiterjedéséről.

(4)67 A visszaállítási kötelezettségnek való megfelelést a természetvédelmi hatóság helyszíni ellenőrzés keretében állapítja meg. A visszaállítási kötelezettség teljesítése kizárólag az érintett földterület egészének visszaállítása esetén állapítható meg. Az ellenőrzés eredményéről a természetvédelmi hatóság és a Kincstár kölcsönösen tájékoztatja egymást.

12. Állandó gyepterület visszaállítása az állandó gyepterület országos arányának csökkenése esetén

12. § (1)68 Az állandó gyepterület arányát minden évben országos szinten a Kincstár állapítja meg a 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 43. cikke szerint.

(2)69 Ha az (1) bekezdés szerint megállapított tárgyévi állandó gyepterület aránya több mint 5%-kal csökken a 2015. évben meghatározott arányhoz képest, és az állandó gyepterület tárgyévi összterülete 0,5%-ot meghaladó mértékben csökken a referencia arányban szereplő állandó gyepterület összterületéhez képest, akkor egyes, állandó gyepterületnek nem minősülő területeket állandó gyepterületté kell visszaállítani. A referenciaarány megállapításánál a 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 43. cikk (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(3)70 Ha az állandó gyepterület aránya országos szinten 3%-ot meghaladó mértékben csökken a referenciaarányhoz képest, akkor a Kincstár erről a tényről tájékoztatja a természetvédelmi hatóságot.

(4)71 Állandó gyepterület visszaállítására az a mezőgazdasági termelő kötelezhető, aki az állandó gyepterület arányának (2) bekezdés szerinti csökkenésének évét megelőző két naptári évben benyújtott egységes területalapú támogatási kérelme alapján olyan földterülettel rendelkezik, amely állandó gyepterületként használt földterületből valamilyen más célú földterületté lett átalakítva. A visszaállítási kötelezettség megállapítása során az utólagos erdőtelepítéssel érintett állandó gyepterületet – a karácsonyfa-ültetvények és energetikai faültetvények kivételével – figyelmen kívül kell hagyni.

(5)72 A mezőgazdasági termelők visszaállítási kötelezettségének mértékét a mezőgazdasági termelők által az állandó gyepterület arányának (2) bekezdés szerinti csökkenésének évét megelőző két naptári évben benyújtott egységes területalapú támogatási kérelmek alapján valamilyen más célú földterületté átalakított állandó legelőnek és állandó gyepterületnek minősülő földterületek méretével arányosan kell megállapítani.

(6)73

(7)74 A Kincstár tárgyév december 31-ig dönt a mezőgazdasági termelőt terhelő egyéni visszaállítási kötelezettségről, annak mértékéről és határidejéről, amelynek megvalósítása nem eshet a következő évi egységes kérelem benyújtására előírt határidő lejártánál későbbi időpontra.

(8)75 A visszaállítási kötelezettség alól mentesül

a) az a mezőgazdasági termelő, aki kistermelői támogatásban részesül,

b) a mezőgazdasági termelő a mezőgazdasági üzem azon része tekintetében, amely a 3. § alapján ökológiai gazdálkodásban vesz részt,

c) az a mezőgazdasági termelő, akinek terhére legfeljebb 0,25 hektár nagyságú területet érintő visszaállítási kötelezettség lenne megállapítható.

(9)76 A mezőgazdasági termelő a visszaállítási kötelezettségének

a) a feltört vagy átalakított, állandó gyepterület állandó gyepterületté történő visszaállításával,

b) a feltört vagy átalakított, állandó gyepterület helyett – az erdőterület kivételével – más terület állandó gyepterületté alakításával, vagy

c) meglévő ideiglenes gyepterület állandó gyepterületté alakításával

tehet eleget.

(10)77 A visszaállítást az erre vonatkozó kötelezettséggel érintett földterületenként legalább 0,25 hektár kiterjedésű földterületen kell elvégezni. A visszaállítási kötelezettség nem teljesíthető a 3. §-ban foglaltak alapján ökológiai gazdálkodásban részt vevő területen.

(11) A visszaállítási kötelezettség teljesítését a mezőgazdasági termelőnek a tárgyévet követő évi egységes kérelemben kell bejelentenie, megjelölve az állandó gyepterületei közül azon területeket, amelyeket az előző évi visszaállítási kötelezettség teljesítése során alakított ki. Ideiglenes gyepterület állandó gyepterületté alakítása esetén a mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelemben arról is nyilatkoznia kell, hogy hány évre visszamenőlegesen minősül a szóban forgó földterület ideiglenes gyepterületnek.

(12)78 A visszaállítási kötelezettségnek való megfelelést a Kincstár ellenőrzi.

(13)79 Az állandó gyepterületté visszaállított vagy állandó gyepterületként létrehozott terület a visszaállítás vagy létrehozás időpontjától állandó gyepterületnek minősül, és azt a visszaállítás vagy létrehozás időpontjától számított öt évig fenn kell tartani. Meglévő ideiglenes gyepterület állandó gyepterületté alakításának esetében a fenntartási kötelezettség az ideiglenes gyepterület telepítésétől számított öt évig áll fenn.

(14)80 Ha a mezőgazdasági termelő a tárgyévet megelőző évben bejelentett és elismert vis maior esemény miatt nem teljesítette a visszaállítási kötelezettségét, úgy a tárgyévben köteles ennek eleget tenni, továbbá a tárgyévi egységes kérelemben állandó gyepterületként bejelentett földterületei tekintetében további olyan vis maior esemény elismerését nem kezdeményezheti, ami a visszaállítási kötelezettségét érinti.

(15)81 A visszaállítási kötelezettség elmulasztása, részleges teljesítése vagy a visszaállított gyepterület fenntartására vonatkozó előírások megsértése esetén a Kincstár a 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 25. cikke szerint jár el.

IV. Fejezet

ÖKOLÓGIAI JELENTŐSÉGŰ TERÜLET

13. Az ökológiai jelentőségű terület típusai

13. § (1) Ökológiai jelentőségű területként a következő földterületek vehetők figyelembe:

a) parlagon hagyott terület;

b) terasz;

c) tájelem;

d)82 vízvédelmi sáv és táblaszegély;

e) agrár-erdészeti terület;

f) erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv;

g) rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény;

h)83 az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet és az 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján erdősített terület (a továbbiakban: erdősített terület), amely az egységes területalapú támogatás vonatkozásában 2008. évben támogatható területnek minősült;

i) ökológiai jelentőségű másodvetés;

j) nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület.

(2) Az ökológiai jelentőségű terület típusát, minimális és maximális szélességét, kiterjedését, elhelyezkedését, az egységes kérelemben történő megjelenítésének módját, valamint az átváltási, és súlyozási tényezőket az 5. melléklet tartalmazza.

(3)84 A MePAR nyilvántartásában fás sávként és táblaszegélyként lehatárolt terület azon része számolható el ökológiai jelentőségű területnek, amely az 5. melléklet szerint meghatározott méretkorlátoknak megfelel.

(4)85 Az 1307/2013/EU rendelet 46. cikk (1) bekezdésében foglalt ökológiai jelentőségű terület kötelezettség alapjának meghatározásához a mezőgazdasági termelő által bejelentett szántóterület, valamint az (1) bekezdés c), d), g) és h) pont szerinti bejelentett területet kell figyelembe venni. A g) és h) pont szerinti területet abban az esetben is bele kell számítani az ökológiai jelentőségű terület kijelölésének kötelezettsége alapjául szolgáló területbe, ha azt nem jelentették be ökológiai jelentőségű területként.

14. Az ökológiai jelentőségű terület elhelyezkedése

14. §86 (1) Az ökológiai jelentőségű területnek a mezőgazdasági termelő által az egységes kérelmében bejelentett MePAR-ban támogatható szántóterületen vagy azzal szomszédosan kell elhelyezkednie oly módon, hogy a szomszédos elemek esetében a szántóterület és az ökológiai jelentőségű terület közös határvonala egybefüggően minimum harminc méter hosszú legyen.

(2) A táblaszegély és a folyóvíz, illetve az állóvíz menti vízvédelmi sávok abban az esetben számolhatók el ökológiai jelentőségű területként, ha azok az egységes kérelemben bejelentett szántóterülettel közvetlenül szomszédosan helyezkednek el. Fás sáv esetében az ökológiai jelentőségű terület és a mezőgazdasági termelő által az egységes kérelmében bejelentett szántóterület között legfeljebb öt méter szélességű, szilárd burkolattal nem fedett egyéb terület lehet.

(3) Ökológiai jelentőségű területnek minősül továbbá az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő, az egységes kérelemben bejelentett fás sávnak vagy táblaszegélynek minősülő ökológiai jelentőségű területtel közvetlenül határos fás sáv, táblaszegély és vízvédelmi sáv is, amennyiben azok megfelelnek az 1. § (1) bekezdés 7., 24. és 27. pontjában foglalt paramétereknek. Ebben a tekintetben a fás sáv, táblaszegély és vízvédelmi sáv akkor fogadható el ökológiai jelentőségű területként, amennyiben a tábla irányából teljes egészében, és legalább harminc méter hosszan a táblával szomszédos, az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő, az egységes kérelemben bejelentett fás sáv vagy táblaszegély mögött helyezkedik el.

(4) Ha a fás sáv, táblaszegély vagy vízvédelmi sáv és az egységes kérelemben bejelentett szántóterület között elhelyezkedő táblaszegély vagy fás sáv az adminisztratív vagy fizikai ellenőrzés eredményeképpen nem számolható el ökológiai jelentőségű területként, abban az esetben a vele közvetlenül a hosszanti oldal mentén határos fás sáv, táblaszegély vagy vízvédelmi sáv sem számolható el.

(5) Az e §-ban meghatározott szomszédossági és határossági viszonyokra az ökológiai jelentőségű területként rendelkezésre állás szempontjából a 2007. évi XVII. törvény 79/B. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(6) A rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvénynek és az erdősített területnek a mezőgazdasági termelő által az egységes kérelmében bejelentett szántóterületen vagy egyéb más támogatható területen kell elhelyezkednie.

15. Az ökológiai jelentőségű terület figyelembevétele

15. § (1)87 A tájelemek földterülete abban az esetben vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha az a mezőgazdasági termelő rendelkezésére áll a 2007. évi XVII. törvény 79/B. § (1) bekezdése szerint, vagy az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet szerint védett tájképi elem, vízvédelmi sáv és táblaszegély, és azt a mezőgazdasági termelő az egységes kérelmében ökológiai jelentőségű területként jelentette be.

(2)88 A tulajdonos vagy a vagyonkezelő a 2007. évi XVII. törvény 79/B. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatát – a Kincstár által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerhez kapcsolódó nyilvántartási kötelezettségének teljesítésével – a Kincstár által rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett nyomtatványon, az adott tájelem, vízvédelmi sáv vagy táblaszegély helyrajzi szám szerinti azonosító adatainak megjelölésével teheti meg évente, a támogatási kérelem benyújtása évének február 1. napjáig.

(3)89

16. § (1) Adott támogatási év vonatkozásában ugyanazon földterületen kizárólag egy ökológiai jelentőségű terület vehető figyelembe.

(2)90 Az 13. § (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott ökológiai jelentőségű területek azon részei vehetők figyelembe, amelyek megfelelnek az 5. mellékletben szereplő minimális és maximális határértékeknek. Továbbá a 14. § (2) bekezdése szerint meghatározott, az egységes kérelemben bejelentett fás sávnak vagy táblaszegélynek minősülő ökológiai jelentőségű területtel közvetlenül határos fás sáv, táblaszegély és vízvédelmi sáv is elszámolható az 5. mellékletben az adott elemre megadott maximális elfogadható szélességig.

(3)91 Fás sávok esetében, ha a fás szárú vegetáció lombkoronája az elszámolni kívánt elem teljes szélességében öt méternél hosszabb szakaszon megszakad, akkor a szakadással elválasztott részeket különállóan, az 1. § 7. pontjában foglaltaknak megfelelően kell ökológiai jelentőségű területként bejelenteni.

(4) Ha egy tájelem az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet szerint védett tájképi elem, akkor az azzal közvetlenül határos ökológiai jelentőségű terület is figyelembe vehető ökológiai jelentőségű területként a mezőgazdasági termelő javára.

(5)92 Az egyes ökológiai jelentőségű területeknek önállóan kell megfelelniük a méretkorlátoknak, azonban a fás sáv, vízvédelmi sáv és táblaszegély egy másik ökológiai jelentőségű terület által teljesen körülvett belső területként nem vehető figyelembe mint ökológiai jelentőségű terület.

(6)93

(7)94 Az egybeművelt tábla szomszédságában elhelyezkedő fás sáv, vízvédelmi sáv, táblaszegély ökológiai jelentőségű területként az egybeművelt tábla vonatkozásában nem vehető figyelembe.

(8)95 Ha egy adott gazdasági évben egy tájképi elem esetében az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet keretében meg nem felelés kerül megállapításra, akkor az adott gazdálkodási évben az adott tájképi elem ökológiai jelentőségű területként nem számolható el.

(8a)96 Ha a mezőgazdasági termelő az illetékes vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében álló vízvédelmi sávot jelent be ökológiai jelentőségű területként, és az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 1. számú melléklet 1. pontja szerinti vízvédelmi előírást bármely parcellája vonatkozásában megszegi, akkor abban az évben számára az adott parcella vonatkozásában csak akkor nem vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként vízvédelmi sáv, ha a Kincstárnak tárgyév június 30-áig birtokába kerül az adott időszakban a vízügyi igazgatósági vagyonkezelésben álló ingatlanok „shape” formátumú adatállománya.

16. A többes igénylés

17. § (1)97 Ha két vagy több mezőgazdasági termelő ugyanazon rendelkezésre álló földterületet jelent be az egységes kérelemben ökológiai jelentőségű területként, akkor a Kincstár elsődlegesen a földhasználati nyilvántartás adatait vizsgálja annak megállapítása érdekében, hogy melyik mezőgazdasági termelő részére vehető figyelembe a bejelentett földterület ökológiai jelentőségű területként. Ha ez a földhasználati nyilvántartás alapján nem állapítható meg, úgy a Kincstár az ingatlan-nyilvántartás adatait vizsgálja meg. Ha ezen adatok alapján sem állapítható meg, hogy melyik mezőgazdasági termelő jogosult a földterületet ökológiai jelentőségű területként figyelembe venni, akkor a Kincstár az ökológiai jelentőségű terület többes igényléssel érintett részét annak területi arányosításával, az adott többes igényléssel érintett, bejelentett ökológiai jelentőségű területek arányában osztja fel a földterületet bejelentő mezőgazdasági termelők között.

(2)98

17. A parlagon hagyott terület

18. §99 (1) A parlagon hagyott terület akkor minősül ökológiai jelentőségű területnek, ha annak pihentetési időtartama legalább a tárgyév január 1-jétől augusztus 31-éig tart és a pihentetés időtartama alatt a terület teljes egészén nem használnak növényvédő szert.

(2) A mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelmében nyilatkoznia kell arról, hogy az ökológiai jelentőségű területként bejelentett parlagon hagyott területen az (1) bekezdés szerinti pihentetés időtartama alatt nem folytat mezőgazdasági termelést és nem használ növényvédő szert. Amennyiben a mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerint az adott ökológiai jelentőségű területen a pihentetési időszakban mezőgazdasági termelést folytat vagy növényvédő szert használ, a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(3)100 A mezőgazdasági termelőnek az ökológiai jelentőségű területre vonatkozóan a növényvédőszer-mentes gazdálkodást a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet [a továbbiakban: 9/2015. (III. 13.) FM rendelet] 1. § 7. pontja szerinti gazdálkodási napló GN01, GN06, GN07 betétlapjaival kell igazolnia, és azokat öt évig meg kell őriznie. A betétlapokat a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(4) Ha a mezőgazdasági termelő az (1) bekezdésben hivatkozott pihentetési időtartamon kívüli időszakban használ növényvédő szert, vagy fennáll annak a veszélye, hogy a talajból a pihentetés időtartamán kívüli növényvédőszer-használat miatt szermaradvány mutatható ki, akkor az (1) bekezdésben foglalt feltétel teljesítését a (3) bekezdésben foglaltakon túl a tárgyév vagy a növényvédőszer-használat évére vonatkozó gazdálkodási napló GN10 betétlapjával igazolja.

(5) Ha az ellenőrzés eredményeképpen megállapítást nyer, hogy a mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót nem vagy hiányosan vezette vagy annak adatai alapján nem bizonyítható egyértelműen, hogy betartotta az adott ökológiai jelentőségű terület teljes egészén az (1) bekezdésben előírtakat, abban az esetben a parlagon hagyott terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(6) Az öt évnél hosszabb ideig – ökológiai jelentőségű terület céljára – parlagon hagyott területet is szántóterületnek kell tekinteni.

18. A tájelem

19. §101 (1) A kis kiterjedésű tó tájelem esetében az ökológiai jelentőségű területként figyelembe vehető terület nagyságába a kis kiterjedésű tó partja mentén fekvő, legfeljebb tíz méter széles vegetációs sáv is beszámítható.

(2) A fás sáv abban az esetben vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha az – a fizikai paraméterei alapján – a hosszabbik határvonalán szomszédos a mezőgazdasági termelő szántóterületével.

(3) A 14. § (1) bekezdésében meghatározott szomszédosság vonatkozásában a védett tájképi elem a szántóterület részeként kerül figyelembevételre.

19. A rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény

20. §102 (1) Rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény abban az esetben vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha azon nem használnak sem műtrágyát, sem növényvédő szert.

(2) A mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelmében nyilatkoznia kell arról, hogy az ökológiai jelentőségű területként bejelentett rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvényen nem használ sem műtrágyát, sem növényvédő szert. Amennyiben a mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerint az adott ökológiai jelentőségű területen növényvédő szert vagy műtrágyát használ, a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(3)103 Rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény ökológiai jelentőségű területre vonatkozóan a mezőgazdasági termelő köteles a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 7. pontja szerinti gazdálkodási napló GN01, GN06, GN07 betétlapjait vezetni és azokat öt évig megőrizni. Az (1) bekezdésben előírt műtrágya- és növényvédőszer-mentességet a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében a gazdálkodási napló adatai alapján jogosult ellenőrizni.

(4) Ha az ellenőrzés eredményeképpen megállapítást nyer, hogy a mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót nem vagy hiányosan vezette vagy annak adatai alapján nem bizonyítható egyértelműen, hogy betartotta az adott ökológiai jelentőségű terület teljes egészén az (1) bekezdésben előírtakat, abban az esetben a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

20. A nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület

21. § (1)104 Magyarország bármely MePAR-ban támogatható területén elhelyezkedő, a 2. mellékletben vagy a (2) bekezdésben meghatározott növényfajokból önállóan vagy azokból készített magkeverékkel vagy a 2. melléklet szerinti nitrogénmegkötő növény és nem nitrogénmegkötő növény keverékével bevetett földterület vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként.

(1a)105 Az ökológiai jelentőségű területen egynyári növények esetén a vetéstől a betakarításig, évelő növények esetén az igénylés naptári évének azon részében, amely alatt a növény a területen van, nem használnak növényvédő szert, továbbá nem használnak csávázott vetőmagot kivéve, ha

a) az évelő növénnyel bevetett terület a vetést követő évben vagy években kerül elszámolásra ökológiai jelentőségű területként vagy

b) a 2018. január 1-jét megelőzően elvetett növénykultúra 2018-ban vagy azt követően kerül elszámolásra ökológiai jelentőségű területként.

(1b)106 A mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelmében nyilatkoznia kell az (1) bekezdés szerinti növényvédőszer-tilalom betartásáról. Ha a mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerint az adott ökológiai jelentőségű területen az (1a) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott eseten kívül növényvédő szert vagy csávázott vetőmagot használ, akkor a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(2)107 Az ökológiai jelentőségű területként figyelembe vett földterületen a mezőgazdasági termelőnek

a) a nitrogénmegkötő és nem nitrogénmegkötő növény keverékeiben előforduló növények csíraszám arányát;

b) az (5) bekezdésben meghatározott növénycsoportok esetében a növényeknek a termesztési időszak alatti jelenlétét a földterületen és;

c)108 az ökológiai jelentőségű területen az (1) bekezdés szerinti időszak alatt a növényvédőszer-használati tilalom betartását a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 7. pontja szerinti gazdálkodási napló GN01, GN06, GN07, GN19 és amennyiben releváns, a GN17 és GN18 betétlapjaival kell igazolnia, azokat öt évig meg kell őriznie, és a gazdálkodási naplót a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(2a)109 Ha az ügyfél nem vagy hiányosan vezeti a gazdálkodási naplót, vagy annak tartalmával nem tudja egyértelműen bizonyítani a nitrogénmegkötő növény 50%-os csíraszám arányának meglétét vagy az (5) bekezdésben leírt termelési időszakok tartását, vagy nem igazolható, hogy az (1) bekezdésben előírt időszak teljes egészében betartotta a nitrogénkötő növényekkel bevetett terület teljes egészén az (1) bekezdésben előírt növényvédő szer és csávázószer mentességi előírást, akkor a földterület nem fogadható el nitrogénmegkötő növényekkel bevetett ökológiai jelentőségű területként.

(3)110 Ha a mezőgazdasági termelő az (1) bekezdésben hivatkozott, a vetés időpontját közvetlenül megelőző, illetve a betakarítást, beforgatást követő időszakban, de még tárgyévben használ növényvédő szert, vagy fennáll annak a veszélye, hogy a talajból a vetést megelőző növényvédőszer-használat miatt szermaradvány mutatható ki, akkor az (1) bekezdésben foglalt feltétel teljesítését a (2) bekezdés c) pontjában foglaltakon túl a tárgyév vagy a növényvédőszer-használat évére vonatkozó gazdálkodási napló GN10 betétlapjával igazolja.

(4) Ha a kölcsönös megfeleltetési ellenőrzések során bizonyítást nyer, hogy a nitrát érzékeny területen gazdálkodó mezőgazdasági termelő az adott területen nem tartja be az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendeletben foglaltakat, valamint a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet hatóanyag-kijuttatási korlátra vonatkozó előírásait, akkor az adott terület ökológiai jelentőségű területként nem vehető figyelembe.

(5)111 A nitrogénmegkötő növényfajok esetében a termesztési időszak az évelő növények esetében május 1-től szeptember 30-ig, az egynyári növények esetében április 1-től június 20-ig – szója esetében május 15-től július 15-ig, zöldborsó esetében április 15-től június 10-ig, lóbab esetében április 15-től június 30-ig, közönséges vagy veteménybab esetében május 10-től július 20-ig – tart.

(5a)112 Az ökológiai jelentőségű területen vetett nitrogénmegkötő növénykultúrának ezen időszakok teljes tartamában – évelő növények esetében a növénykultúra telepítésének és kiforgatásának évében is – jelen kell lennie a mezőgazdasági termelő földterületén. A 2. melléklet szerinti nitrogénmegkötő és nem nitrogénmegkötő növény keverékének vetése esetén a keveréknek a nitrogénmegkötő növény termesztési időszakának teljes tartamában – évelő növény esetében a növény telepítésének és kiforgatásának évében is – jelen kell lennie a mezőgazdasági termelő földterületén.

(5b)113 Ha az adminisztratív vagy helyszíni ellenőrzés keretében megállapítást nyer, hogy a nitrogénmegkötő növények, keverékeik vagy a nitrogénmegkötő növények és nem nitrogénmegkötő növények keverékei az (5) bekezdésben leírt termesztési időszakokban nincsenek jelen a mezőgazdasági termelő földterületén, akkor a földterület nem vehető figyelembe nitrogénmegkötő növényekkel bevetett ökológiai jelentőségű területként.

(6)114 A nitrogénmegkötő növényekkel, azok keverékeivel vagy a nitrogénmegkötő növényekkel és nem nitrogénmegkötő növények keverékével bevetett ökológiai jelentőségű területként figyelembe vett földterületen a mezőgazdasági termelőnek – évelő növénykultúra vetése esetén az e rendelet hatálybalépését követően bevetett földterületen, egynyári növénykultúra vetése esetén a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – minősített szaporítóanyagot vagy saját előállítás esetén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elvégzett szántóföldi ellenőrzés és szemle alapján kiállított igazolásban alkalmasnak minősített szaporítóanyagot kell használnia.

(6a)115 A nitrogénmegkötő növényekkel, azok keverékeivel vagy a nitrogénmegkötő növényekkel és nem nitrogénmegkötő növények keverékeivel bevetett ökológiai jelentőségű területként figyelembe vett területen a minősített szaporítóanyag felhasználását a mezőgazdasági termelőnek

a) a minősített szaporítóanyag címkéjének másolatával vagy

b) saját névre szóló érvényes, fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatot tartalmazó számlával vagy

c) a minősítést igazoló bizonyítvány másolatával

kell igazolnia, és a minősített szaporítóanyagot igazoló dokumentumokat öt évig meg kell őriznie, amelyeket a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(7)116 A mezei borsóval bevetett földterület ökológiai jelentőségű területként történő figyelembevételéhez a mezőgazdasági termelőnek a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 20. § (1) bekezdés d) pontja szerint kell eljárnia.

21. Az ökológiai jelentőségű másodvetés

22. §117 (1) Az ökológiai jelentőségű másodvetés Magyarország bármely MePAR-ban támogatható területén, az 5. mellékletben foglaltak szerint vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként.

(2) Ha az ökológiai jelentőségű másodvetés növényállományának valamely faja nem szerepel a 3. mellékletben, akkor a Kincstár az egységes nemzetközi binominális nómenklatúra, és az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának Kommunikációs elektronikus felületére 2014. október 1-jéig bejelentett növényfaj lista alapján állapítja meg, hogy az adott növényfajjal vagy azokból készített magkeverékkel bevetett földterület figyelembe vehető-e ökológiai jelentőségű területként.

(3) Az ökológiai jelentőségű másodvetésnek a vetéstől számított legalább hatvan napig jelen kell lennie a mezőgazdasági termelő földterületén, mely időszak alatt tilos növényvédő szert használni, beleértve a csávázott vetőmag használatát.

(4) A mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelmében nyilatkoznia kell a (3) bekezdés szerinti növényvédőszer-tilalom betartásáról. Amennyiben a mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerint az adott ökológiai jelentőségű területen a kötelező fenntartási időszak alatt növényvédő szert vagy csávázott vetőmagot használ, a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(5)118 Az ökológiai jelentőségű másodvetésként figyelembe vett területen a mezőgazdasági termelőnek a 3. melléklet szerinti növényfajok keverékéből álló vetőmagok felhasználását és az ökológiai jelentőségű területen a (3) bekezdés szerinti időszak alatt a növényvédőszer-használati tilalom betartását a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 7. pontja szerinti gazdálkodási napló GN01, GN06, GN07, GN19 és amennyiben releváns, a GN17 és GN18 betétlapjaival kell igazolnia, és azokat öt évig meg kell őriznie, amelyeket a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(6) Ha a mezőgazdasági termelő a (3) bekezdésben hivatkozott időszakot közvetlenül megelőző, illetve a kötelező fenntartást követő időszakban, de még tárgyévben használ növényvédő szert, vagy fennáll annak a veszélye, hogy a talajból a vetést megelőző növényvédőszer-használat miatt szermaradvány mutatható ki, akkor a (3) bekezdésben foglalt feltétel teljesítését az (5) bekezdésben foglaltakon túl a tárgyév vagy a növényvédőszer-használat évére vonatkozó gazdálkodási napló GN10 betétlapjával igazolja.

(7) Ha az ellenőrzés eredményeképpen megállapítást nyer, hogy a gazdálkodó nem vagy hiányosan vezeti a gazdálkodási naplót, vagy annak tartalmával nem tudja egyértelműen bizonyítani a 3. melléklet szerinti növényfajok keverékének felhasználását, vagy azt, hogy a (3) bekezdésben előírt időszak teljes egészében a másodvetés a területen megtalálható volt, vagy nem tudja bizonyítani, hogy a (3) bekezdésben előírt időszak teljes egészében betartotta az ökológiai jelentőségű másodvetés teljes egészén a (3) bekezdésben előírt növényvédő szer és csávázószer mentességi előírást, akkor a földterület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

22. Az erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv

23. § (1)119 Az erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv abban az esetben vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha az erdő közvetlenül határos a támogatható földterülettel, ahol az erdőterületen a lombkorona borítottságának mértéke legalább ötvenszázalékos.

(2) Mezőgazdasági termelés alatt álló, és mezőgazdasági termelés alatt nem álló erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv is figyelembe vehető ökológiai jelentőségű területként.

(2a)120 Mezőgazdasági termelés alatt álló erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv akkor vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha a sávon az ott termelt növénykultúra vetésétől annak betakarításáig nem használnak növényvédő szert, továbbá nem használnak csávázott vetőmagot kivéve, ha

a) az évelő növénnyel bevetett terület a vetést követő évben vagy években kerül elszámolásra ökológiai jelentőségű területként, vagy

b) a 2018. január 1-jét megelőzően elvetett növénykultúra 2018-ban vagy azt követően kerül elszámolásra ökológiai jelentőségű területként.

(2b)121 A mezőgazdasági termelőnek az egységes kérelmében nyilatkoznia kell az (2a) bekezdés szerinti növényvédőszer-tilalom betartásáról. Amennyiben a mezőgazdasági termelő nyilatkozata szerint az adott ökológiai jelentőségű területen a (2a) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott eseten kívül növényvédő szert vagy csávázott vetőmagot használ, a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(2c)122 Az ökológiai jelentőségű területnek bejelentett termelés alatt álló erdőszélek mentén fekvő támogatható hektársávon a (2a) bekezdés szerinti időszak alatt a növényvédőszer-használati tilalom betartását a mezőgazdasági termelőnek a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 7. pontja szerinti gazdálkodási napló GN01, GN06 és GN07 betétlapjaival kell igazolnia és azokat öt évig meg kell őriznie, amelyeket a Kincstár helyszíni ellenőrzés keretében jogosult ellenőrizni.

(2d)123 Ha a mezőgazdasági termelő a (2a) bekezdésben hivatkozott, a vetés időpontját közvetlenül megelőző, illetve a betakarítást, beforgatást követő időszakban, de még tárgyévben használ növényvédő szert, vagy fennáll annak a veszélye, hogy a talajból a vetést megelőző növényvédőszer-használat miatt szermaradvány mutatható ki, akkor a (2a) bekezdésben foglalt feltétel teljesítését a (2c) bekezdésben foglaltakon túl a tárgyév vagy a növényvédőszer-használat évre vonatkozó gazdálkodási napló GN10 betétlapjával igazolja.

(2e)124 Ha az ellenőrzés eredményeképpen megállapítást nyer, hogy a mezőgazdasági termelő a gazdálkodási naplót nem vagy hiányosan vezette vagy annak adatai alapján nem bizonyítható egyértelműen, hogy betartotta az adott ökológiai jelentőségű terület teljes egészén a (2a) bekezdésben előírt növényvédő szer és csávázószer mentességi előírást, abban az esetben a terület nem fogadható el ökológiai jelentőségű területként.

(3) Azon erdőszélek mentén fekvő támogatható sávon, amely nem áll mezőgazdasági termelés alatt, legeltetés és kaszálás abban az esetben végezhető, ha az erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv továbbra is megkülönböztethető marad a vele határos támogatható földterülettől.

(4) Azon erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv esetében, amely részben vagy egészben termelés alatt áll, a sáv teljes terjedelme vonatkozásában az 5. melléklet 7. sorában megadott súlyozási tényezőt kell alkalmazni.

(5) Mezőgazdasági termelés alatt nem álló erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv a súlyozási tényezőjével akkor vehető figyelembe, ha annak teljes területén nem folytatnak mezőgazdasági termelést.

23. 125 A vízvédelmi sáv és a táblaszegély

24. § (1) A vízvédelmi sáv abban az esetben vehető figyelembe ökológiai jelentőségű területként, ha azon nem történik mezőgazdasági termelés.

(2) A vízvédelmi sávon kizárólag a kultúrállapot fenntartása érdekében végezhető kaszálás, legeltetés, valamint mechanikai gyomirtás oly módon, hogy a vízvédelmi sáv továbbra is elkülöníthető legyen a vele határos támogatható földterülettől.

(3)126 Az ökológiai jelentőségű területként figyelembe vett táblaszegélyen mezőgazdasági termelés nem folytatható, azon kizárólag a kultúrállapot fenntartása érdekében végezhető kaszálás, legeltetés, valamint mechanikai gyomirtás.

24. Az ökológiai jelentőségű terület figyelembevétele alóli mentesség

25. § E fejezet szerinti követelmények teljesítése alól mentesül az a mezőgazdasági termelő, akinek

a)127 szántóterülete több mint 75%-a

aa) parlagon hagyott terület,

ab) ideiglenes gyepterület,

ac) hüvelyes növénnyel bevetett terület, vagy

ad) az aa)–ac) alpontokban meghatározottak kombinációja

vagy

b)128 szántóterülete, állandó gyepterülete és az állandó kultúra által együttesen elfoglalt területe több mint 75%-a

ba) állandó gyepterület,

bb) ideiglenes gyepterület,

bc) víz alatt álló kultúrával bevetett terület vagy

bd) a ba) és bc) alpontban meghatározottak kombinációja

25.129

26. §130

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

26. Hatálybalépés

27. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

26/A. 131 Átmeneti rendelkezések

27/A. § E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 23/2015. (V. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 23/2015. (V. 13.) FM rendelet] megállapított 7. § (2) bekezdését, 16. § (7) bekezdését és 9. mellékletét a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

27/B. §132 E rendeletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó egyes rendeletek módosításáról szóló 40/2015. (VII. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet] megállapított, 1. § (1) bekezdés 4. pontját, 3. § (2) bekezdés a) pontját, 8. § (3) bekezdését, 9. § b) pontját, 13. § (1) bekezdés h) pontját, 14. § (1) bekezdését, 16. § (3) és (6) bekezdését, valamint 20. § (1) bekezdését a 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor133 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

27/C. §134 E rendeletnek az egyes közvetlen támogatásokkal kapcsolatos, valamint egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 52/2015. (IX. 7.) FM rendelettel [a továbbiakban: 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet] megállapított 3. § (2), (3), (4) és (7) bekezdését, 17. § (1) bekezdését és 26. §-át az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet hatálybalépésekor135 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

27/D. §136 E rendeletnek a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó rendeletek módosításáról szóló 37/2016. (V. 18.) FM rendelettel [a továbbiakban: 37/2016. (V. 18.) FM rendelet] megállapított 1. § 10. pontját, 21. § (6) bekezdését és 22. § (4) bekezdését a 2016. évben benyújtott egységes kérelmek alapján indult, folyamatban lévő eljárásokban kell alkalmazni.

27/E. §137 (1) E rendeletnek az egyes közvetlen támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 72/2016. (XI. 3.) FM rendelettel [a továbbiakban: 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet] megállapított 3. § (4) bekezdését, 8. § (7)–(7c) bekezdését, valamint 12. § (2), (4), (5) és (7)–(10) bekezdését a 2016. évre vonatkozóan benyújtott egységes kérelem alapján indult, a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelettel hatályon kívül helyezett 8. § (4) bekezdését a 2016. évben benyújtott egységes kérelemre indult eljárásokban nem kell alkalmazni.

27/F. §138 E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat és agrárágazati szabályokat tartalmazó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 43/2017. (IX. 5.) FM rendelettel megállapított 1. § 4. pontját a 2017. évben benyújtott egységes kérelmekre is alkalmazni kell.

27/G. §139 (1) A 2022. igénylési év tekintetében lehetőség van arra, hogy az egységes kérelemben parlagon hagyott területként kerüljenek bejelentésre azon területek, ahol legeltetésre, termelési célból végzett betakarításra vagy művelésre kerül sor. Ezen területeket

a) a 8. § (1) bekezdés c) pontja szerint különböző növénykultúrának,

b) a 13. § (1) bekezdés a) pontja szerint ökológiai jelentőségű parlagon hagyott területnek

kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti területeken növényvédőszer használata engedélyezett.

27. Az Európai Unió jogának való megfelelés

28. § Ez a rendelet

a)140 a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről, és X. mellékletének módosításáról szóló, 2014. március 11-ei 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet,

c) az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer, a kifizetések elutasítására és visszavonására vonatkozó feltételek, valamint a közvetlen kifizetésekre, a vidékfejlesztési támogatásokra és a kölcsönös megfeleltetésre alkalmazandó közigazgatási szankciók tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. március 11-ei 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet,

d) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 1307/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2014. június 16-i 641/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

e) az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló, 2014. július 17-ei 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet

f)141 Az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettől és a 639/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettől a környezetbarátabbá válást ösztönző támogatással kapcsolatos egyes feltételeknek a 2022-es igénylési év vonatkozásában történő teljesítése tekintetében való eltérésről szóló, 2022. március 23-i 1875. számú bizottsági végrehajtási határozat

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez

Egyéb takarmánynövény fajok listája

    1.    Angol perje (Lolium perenne)
    2.    Réti perje (Poa pratensis)
    3.    Vörös csenkesz (Festuca rubra)
    4.    Olaszperje (Lolium multiflorum)
    5.    Magyar rozsnok (Bromus inermis)
    6.    Nádképű csenkesz (Festuca arundinacea),
    7.    Zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea)
    8.    Bíborhere (Trifolium incarnatum L.)
    9.    Vöröshere (Trifolium pratense L.)
    10.    Fehérhere (Trifolium repens L.)
    11.    Perzsahere (Trifolium resupinatum L.)
    12.    Alexandriai here (Trifolium alexandrinum)
    13.    Korcshere (Trifolium hybridum)
    14.    Lódi lóhere (Trifoliumrepens L. var. Giganteum)
    15.    Fonák lóhere (Trifolium resupinatum)
    16.    Lucerna (Medicago sativa L.)
    17.    Komlós lucerna (Medicago lupulina)
    18.    Sárkerep lucerna (Medicago falcata)
    19.    Tarkavirágú vagy homoki lucerna (Medicago x. varia)
    20.    Takarmánylucerna (Medicago sativa)

2. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez142

A nitrogénmegkötő növényfajok listája

7K01751M_0

A

B

Megnevezés

Típus

 

1.

Fehérvirágú somkóró (Melilotus albus)

évelő

 

2.

Szegletes lednek (Lathyrus sativus L.)

egyéves

 

3.

Csicseriborsó (Cicer arietinum L.)

egyéves

 

4.

Tarka koronafürt (Securigera varia)

évelő

 

5.

Keleti kecskeruta (Galega orientalis L.)

évelő

 

6.

Szarvaskerep (Lotus corniculatus L.)

évelő

 

7.

Fehér virágú csillagfürt (Lupinus albus L.)

egyéves

 

8.

Sárga virágú csillagfürt (Lupinus luteus L.)

egyéves

 

9.

Kék virágú csillagfürt (Lupinus angustifolius L.)

egyéves

 

10.

Édes csillagfürt (fehér, sárga vagy kék virágú) (Lupinus alba)

egyéves

 

11.

Lucerna (Medicago sativa L.)

évelő

 

12.

Komlós lucerna (Medicago lupulina)

évelő

 

13.

Sárkerep lucerna (Medigaco falcata)

évelő

 

14.

Tarkavirágú vagy homoki lucerna (Medicago x. varia)

évelő

 

15.

Baltacim (Onobrychis viciifolia Scop.)

évelő

 

16.

Takarmányborsó (Pisum sativum L.)

egyéves

 

17.

Bíborhere (Trifolium incarnatum L.)

egyéves

 

18.

Vöröshere (Trifolium pratense L.)

évelő

 

19.

Fehérhere (Trifolium repens L.)

évelő

 

20.

Perzsahere (Trifolium resupinatum L.)

egyéves

 

21.

Alexandriai here (Trifolium alexandrinum)

egyéves

 

22.

Korcshere (Trifolium hybridum)

évelő

 

23.

Görögszéna (Trigonella foenum-graecum L.)

egyéves

 

24.

Lóbab (Vicia faba L.)

egyéves

 

25.

Pannonbükköny (Vicia pannonica Cr.)

egyéves

 

26.

Tavaszi bükköny (Vicia sativa L.)

egyéves

 

27.

Szója (Glycine max L.)

egyéves

 

28.

Szöszös bükköny (Vicia Vilossa)

egyéves

 

29.

Közönséges vagy veteménybab (Phaseolus vulgaris L.)

egyéves

 

30.

Lencse (Lens culinaris)

egyéves

 

31.

Zöldborsó (Pisum sativum)

egyéves

 

32.

Sárgaborsó (Pisum sativum)

egyéves

 

33.

Mezei borsó (Pisum arvense)

egyéves

3. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez143

Az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető növényfajok listája

1. Lóbab (Vicia faba var. major)

2. Szegletes lednek (Lathyrus sativus)

3. Takarmánybükköny (Vicia sativa)

4. Hajdina (Fagopyrum esculentum)

5. Facélia (Phacelia tanacetifolia)

6. Alexandriai here (Trifolium alexandrinum)

7. Cirok (Sorghum vulgare)

8. Kerti zsázsa (Lepidium sativum)

9. Fehérvirágú csillagfürt (Lupinus albus)

10. Sárga virágú csillagfürt (Lupinusluteus L.)

11. Kék virágú csillagfürt (Lupinus angustifolius L.)

12. Édes csillagfürt (fehér, sárga vagy kék virágú) (Lupinus alba)

13. Somkóró (Melilotus albus)

14. Perzsahere (Trifolium resupinatum)

15. Vöröshere (Trifolium pratense L.)

16. Fehérhere (Trifolium repens L.)

17. Korcshere (Trifolium hybridum)

18. Szöszösbükköny (Vicia villosa Roth)

19. Bíborhere (Trifolium incarnatum)

20. Olaszperje (Lolium multiflorum)

21. Olajretek (Raphanus sativus L.var.oleiformis Pers.)

22. Fehérmustár (Sinapis alba)

23. Takarmányrepce (Brassica napus)

24. Zöld rozs (Secale cereale)

25. Sziki kender (Crotalaria juncea L.)

26. Négermag (Guizotia abyssinica)

27. Abesszin vagy etiópiai mustár (Brassica carinata)

28. Fekete zab (Avena strigosa)

29. Pannonbükköny (Vicia pannonica)

30. Len (Linum usitatissimum)

31. Takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia)

32.144 Meliorációs retek (Raphanus sativus var. longipinnatus)

4. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez

A rövid rotációs idejű fás szárú energetikai ültetvény növényfajainak listája

    1.    Fehér nyár (Populus alba)
    2.    Fekete nyár (Populus nigra)
    3.    Szürke nyár (Populus x canescens)
    4.    Rezgőnyár (Populus tremula)
    5.    Fehér fűz (Salix alba)
    6.    Kosárfonó fűz (Salix viminalis)
    7.    Mézgás éger (Alnus glutinosa)
    8.    Magas kőris (Fraxinus excelsior)
    9.    Keskenylevelű kőris (Fraxinus angustifolia)
    10.    Korai juhar (Acer platanoides)

5. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez145

Az ökológiai jelentőségű területek esetén alkalmazott átváltási és súlyozási tényezők

 

A

B

C

D

E

F

G

H

 

Ökológiai jelentőségű terület
megnevezése

Elhelyezkedés

Egységes kérelemben történő megjelenítés módja

Ökológiai jelentőségű terület típusa

Átváltási tényező

Súlyozási tényező

Minimális méret (szélesség vagy kiterjedés)

Maximálisan elfogadható méret (szélesség vagy kiterjedés)

1.

1. Parlagon hagyott terület

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1

nincs

nincs

2.

2. Terasz

szántón

vonal

lineáris

2 m

1

nincs

nincs

3.

3. Tájelem

 

 

 

 

 

 

 

4.

3.1. Fás sáv

szomszédos

poligon

lineáris

nincs

2

3 m

10

5.

3.2. Magányosan álló fa

szántón

pont

nem lineáris

20 m2

1,5

nincs

nincs

6.

3.3. Fa- és bokorcsoport

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1,5

0,01 ha

0,5 ha

7.

3.4. Kis kiterjedésű tó

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1,5

0,01 ha

0,5 ha

8.

3.5. Kunhalom

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1

nincs

nincs

9.

3.6. Gémeskút

szántón

pont

nem lineáris

25 m2

1

nincs

nincs

10.

4. Vízvédelmi sáv (folyóvíz)

szomszédos

poligon

lineáris

nincs

1,5

1 m

5 m

11.

5. Vízvédelmi sáv (tó)

szomszédos

poligon

lineáris

nincs

1,5

1 m

20 m

12.

6. Táblaszegély

szomszédos

poligon

lineáris

nincs

1,5

3 m

20 m

13.

7. Agrár-erdészeti terület

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1

nincs

nincs

14.

8. Erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv (termeléssel)

szántón

poligon

lineáris

nincs

0,3

3 m

10 m

15.

9. Erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv (termelés nélkül)

szántón

poligon

lineáris

nincs

1,5

3m

10 m

16.

10. Rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültetvény

szántón vagy szántón kívül

poligon

nem lineáris

nincs

0,5

nincs

nincs

17.

11. Erdősített terület

szántón vagy szántón kívül

poligon

nem lineáris

nincs

1

nincs

nincs

18.

12. Ökológiai jelentőségű másodvetés

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

0,3

nincs

nincs

19.

13. Nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület

szántón

poligon

nem lineáris

nincs

1

nincs

nincs

6. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez146

A terménydiverzifikáció esetében a nemzetségek meghatározása, a növénykultúrák megkülönböztetése

I. A 8. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, különböző nemzetségbe tartozó növényfajok listája

A

B

Megnevezés

Növénynemzetség

1.

Kukorica

Zea

2.

Pattogatni való kukorica

Zea

3.

Csemegekukorica

Zea

4.

Silókukorica

Zea

5.

Hibrid kukorica (vetőmag célra)

Zea

6.

Cukorcirok

Sorghum

7.

Seprűcirok

Sorghum

8.

Szemescirok

Sorghum

9.

Vöröshagyma

Allium

10.

Lilahagyma

Allium

11.

Póréhagyma

Allium

12.

Metélőhagyma

Allium

13.

Szárazborsó

Pisum

14.

Cukorborsó

Pisum

15.

Mezei borsó

Pisum

16.

Vöröshere

Trifolium

17.

Bíborhere

Trifolium

18.

Fehérhere

Trifolium

19.

Korcshere

Trifolium

20.

Perzsahere

Trifolium

21.

Alexandriai here

Trifolium

22.

Alexandriai here (vetőmag célra)

Trifolium

23.

Korcs v. svédhere (vetőmag célra)

Trifolium

24.

Bíborhere (vetőmag célra)

Trifolium

25.

Vöröshere (vetőmag célra)

Trifolium

26.

Fehérhere (vetőmag célra)

Trifolium

27.

Lódi lóhere (vetőmag célra)

Trifolium

28.

Fonák lóhere (vetőmag célra)

Trifolium

29.

Lóbab

Vicia

30.

Disznóbab

Vicia

31.

Takarmánybükköny

Vicia

32.

Szöszös bükköny (vetőmag célra)

Vicia

33.

Lucerna

Medicago

34.

Komlós lucerna

Medicago

35.

Sárkerep lucerna

Medicago

36.

Tarkavirágú lucerna

Medicago

37.

Komlós lucerna (vetőmag célra)

Medicago

38.

Takarmánylucerna (vetőmag célra)

Medicago

39.

Cukorrépa

Beta

40.

Takarmányrépa

Beta

41.

Cékla

Beta

42.

Futóbab

Phaseolus

43.

Szárazbab

Phaseolus

44.

Zöldbab

Phaseolus

45.

Ebtippan (vetőmag célra)

Agrostis

46.

Óriás tippan (vetőmag célra)

Agrostis

47.

Fehér tippan (vetőmag célra)

Agrostis

48.

Cérnatippan (vetőmag célra)

Agrostis

49.

Ligeti perje (vetőmag célra)

Poa

50.

Réti perje (vetőmag célra)

Poa

51.

Mocsári perje (vetőmag célra)

Poa

52.

Sovány perje (vetőmag célra)

Poa

53.

Nádképű csenkesz (vetőmag célra)

Festuca

54.

Juhcsenkesz (vetőmag célra)

Festuca

55.

Réti csenkesz (vetőmag célra)

Festuca

56.

Vörös csenkesz (vetőmag célra)

Festuca

57.

Olasz perje (vetőmag célra)

Lolium

58.

Angol perje (vetőmag célra)

Lolium

59.

Hibrid perje (vetőmag célra)

Lolium

60.

Somkóró

Melilotus

61.

Fehérvirágú somkóró

Melilotus

62.

Gumós komócsin (vetőmag célra)

Phleum

63.

Réti komócsin (vetőmag célra)

Phleum

64.

Szudáni cirokfű

Sorghum

65.

Silócirok

Sorghum

66.

Csicsóka

Helianthus

67.

Napraforgómag

Helianthus

68.

Hibrid napraforgó (vetőmag célra)

Helianthus

69.

Rost célra termesztett kender

Cannabis

70.

Kender (vetőmag célra)

Cannabis

71.    Egyéb kender (rost és vetőmag céltól eltérő
    célból termesztett kender)

Cannabis

72.

Cikóriagyökér

Cichorium

73.

Endívia

Cichorium

74.

Rozs

Secale

75.

Évelő rozs

Secale

76.

Olajlenmag

Linum

77.

Rostlen (vetőmag célra)

Linum

78.

Articsóka

Cynara

79.

Spanyol Articsóka

Cynara

80.

Sárgarépa

Daucus

81.

Murokrépa

Daucus

82.

Takarmánybaltacim

Onobrychis

83.

Indiánrizs

Zizania

84.

Pohánka

Fagopyrum

85.

Mohar

Setaria

86.

Homoki bab

Vigna

87.

Köles

Panicum, Pennisetum

88.

Fénymag

Phalaris

89.

Rizs

Oryza

90.

Édes csillagfürt (mag)

Lupinus

91.

Lencse

Lens

92.

Csicseriborsó

Cicer

93.

Szegletes lednek

Lathyrus

94.

Komló

Humulus

95.

Szójabab

Glycine

96.

Szezám

Sesamum

97.

Földimogyoró

Arachis

98.

Sáfrányos szeklice

Crocus

99.

Ricinus

Ricinus

100.

Mák

Papaver

101.

Négermag

Guizotia

102.

Zeller

Apium

103.

Fejessaláta

Lactuca

104.

Sóska

Rumex

105.

Spenót

Spinacia

106.

Spárga

Asparagus

107.

Petrezselyem

Petroselinum

108.

Rebarbara

Rheum

109.

Édeskömény

Foeniculum

110.

Galambbegysaláta

Valerianella

111.

Feketegyökér

Scorzonera

112.

Pasztinák

Pastinaca

113.

Újzélandi spenót

Tetragonia

114.

Mezei csibehúr

Spergula

115.

Földieper (szamóca)

Fragaria

116.

Szarvaskerep

Lotus

117.

Nyúlszapuka

Anthyllis

118.

Szeradella

Ornithopus

119.

Tarka koronafürt

Securigera

120.

Görög széna

Trigonella

121.

Mézontófű

Phacelia

122.

Takarmánymályva

Malva

123.

Francia perje (vetőmag célra)

Arrhenatherum

124.

Csomós ebír (vetőmag célra)

Dactylis

125.

Csenkeszperje (vetőmag célra)

Festulolium

126.

Koronás baltavirág (vetőmag célra)

Hedysarum

II. A 8. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a káposztafélék, a burgonyafélék és a tökfélék növénycsaládjába tartozó növényfajok listája

Káposztafélék családjába tartozó fajok

A

B

 

1.

Brassica oleracea

Fejes káposzta, Vörös káposzta, Kelkáposzta, Takarmánykáposzta, Karalábé, Bimbóskel, Karfiol, Brokkoli

 

2.

Brassica rapa

Kínai kel, Réparepce, Tarlórépa, Tifon

 

3.

Brassica napus

Káposztarepce

 

4.

Sinapis alba

Fehér mustár

 

5.

Sinapis arvensis

Vadrepcemag

 

6.

Brassica nigra

Fekete mustár

 

7.

Raphanus sativus

Hónapos retek, Olajretek

 

8.

Camelina sativa

Gomborka

 

9.

Lepidium sativum

Kerti zsázsa

10.

Armoracia rusticana

Torma

Burgonyafélék családjába tartozó fajok

C

D

 

1.

Solanum tuberosum

Burgonya

 

2.

Nicotiana tabacum

Dohány- Burley vagy Virginia

 

3.

Solanum lycopersicum

Paradicsom

 

4.

Solanum melongena

Tojásgyümölcs

 

5.

Capsicum annuum

Paprika

Tökfélék családjába tartozó fajok

E

F

 

1.

Cucurbita pepo

Spárgatök, Cukkini, Patisszon, Olajtök

 

2.

Cucumis sativus

Uborka

 

3.

Citrullus lanatus

Görögdinnye

 

4.

Cucumis melo

Sárgadinnye

 

5.

Citrullus lanatus

Tökre oltott dinnye

III. A 8. § (1) bekezdés e) pontja szerinti, ugyanazon nemzetség őszi és tavaszi vetésű növényfajainak listája

A

B

 

1.

Takarmánybaltacím (vetőmag célra)

Onobrychis

2.    Őszi vetésű búzafélék (közönséges búza,
    durumbúza, tönköly búza, novum búza,
    tönke búza, alakor búza)

Triticum

3.    Tavaszi vetésű búzafélék (közönséges búza,
    durumbúza, tönköly búza, novum búza,
    tönke búza, alakor búza)

Triticum

 

4.

Őszi árpa

Hordeum

 

5.

Tavaszi árpa

Hordeum

 

6.

Tavaszi zab

Avena

 

7.

Őszi zab

Avena

 

8.

Őszi tritikále

Triticosecale

 

9.

Tavaszi tritikále

Triticosecale

10.

Őszi fokhagyma

Allium

11.

Tavaszi fokhagyma

Allium

12.

Tavaszi zöldborsó

Pisum

13.

Őszi zöldborsó

Pisum

14.

Őszi takarmányborsó

Pisum

15.

Tavaszi takarmányborsó

Pisum

7. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez

Veszélyes gyomnövények

 

A

B

 

Magyar név

Tudományos (latin) név

1.

Aranka fajok

Cuscuta spp.

2.

Parlagfű

Ambrosia artemisiifolia

3.

Selyemkóró

Asclepias syriaca

8. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez147

9. melléklet a 10/2015. (III. 13.) FM rendelethez148

1

Az 1. § (1) bekezdés 1. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (1) bekezdés 3. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdés 4. pontja a 14/2022. (III. 30.) AM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés 6. pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdés 7. pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 1. § (1) bekezdés 8. pontját a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 36. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

Az 1. § 10. pontja a 37/2016. (V. 18.) FM rendelet 15. §-ával megállapított, a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. § (1) bekezdés 11. pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 1. § (1) bekezdés 12. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 1. § (1) bekezdés 13. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 1. § (1) bekezdés 14. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 1. § (1) bekezdés 15. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 1. § (1) bekezdés 16. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 1. § (1) bekezdés 17. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 1. § (1) bekezdés 18. pontja a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

Az 1. § (1) bekezdés 19. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

17

Az 1. § (1) bekezdés 20. pontja a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 1. § (1) bekezdés 21. pontja a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított, a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 1. § (1) bekezdés 22. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

20

Az 1. § (1) bekezdés 23. pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

21

Az 1. § (1) bekezdés 24. pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

22

Az 1. § (1) bekezdés 25. pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az 1. § (1) bekezdés 26. pontját a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 54. §-a iktatta be, szövege a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

24

Az 1. § (1) bekezdés 27. pontját a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 1. § (1) bekezdés 28. pontját a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése iktatta be.

26

Az 1. § (1) bekezdés 29. pontját a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése iktatta be.

27

Az 1. § (1) bekezdés 30. pontját a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése iktatta be.

28

Az 1. § (1) bekezdés 31. pontját a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése iktatta be.

29

Az 1. § (1) bekezdés 32. pontját a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 18. § (6) bekezdése iktatta be.

30

A 2. § a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

31

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 2. § (1) bekezdés c) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 2. § (3) bekezdését a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 10/2019. (IV. 1.) AM rendelet 12. §-a.

34

A 2. § (4) bekezdését a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 10/2019. (IV. 1.) AM rendelet 12. §-a.

35

A 2. § (5) bekezdését a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 10/2019. (IV. 1.) AM rendelet 12. §-a.

36

A 2. § (6) bekezdését a 10/2019. (IV. 1.) AM rendelet 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 26/2019. (VI. 7.) AM rendelet 2. §-a.

37

A 3. § (1) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 3. § (2) bekezdése az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított, a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 3. § (3) bekezdése az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 3. § (5) bekezdése az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § c) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 3. § (6) bekezdését a 17/2015. (IV. 9.) FM rendelet 17. §-a iktatta be.

43

A 3. § (7) bekezdését az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

44

Az 5. § nyitó szövegrésze a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

Az 5. § b) pontja a 12/2015. (III. 30.) FM rendelet 32. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

46

Az 5/A. §-t a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 20. §-a iktatta be.

48

A 6. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § d) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 7. § (2) bekezdése a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 7. § (3) bekezdését a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 61. §-a hatályon kívül helyezte.

51

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 8. § (2) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 8. § (3) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 8. § (4) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

55

A 8. § (7) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 8. § (7a) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 8. §-a iktatta be.

57

A 8. § (7b) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 8. §-a iktatta be.

58

A 8. § (7c) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 8. §-a iktatta be.

59

A 8. § (8) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § d) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 9. § b) pontja a 40/2015. (VII. 13.) FM rendelet 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 9. § c) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 22. §-ával megállapított, a 36. § b) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 9. § d) pont záró szövegrésze a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 36. § b) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 10. § a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 11. § (1) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § d) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 11. § (2) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § e) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 11. § (4) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 12. § (1) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § g) pontja, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 12. § (3) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 12. § (4) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított, a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § e) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 12. § (5) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

73

A 12. § (6) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

75

A 12. § (8) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

76

A 12. § (9) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 12. § (10) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 12. § (12) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 12. § (13) bekezdése a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 12. § (14) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

81

A 12. § (15) bekezdését a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 9. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § b) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 13. § (1) bekezdés d) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 13. § (1) bekezdés h) pontja a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

84

A 13. § (3) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 24. § (3) bekezdése iktatta be.

85

A 13. § (4) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 24. § (3) bekezdése iktatta be.

86

A 14. § a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

87

A 15. § (1) bekezdése a 12/2015. (III. 30.) FM rendelet 32. § (3) bekezdés b) pontja, a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § g) pontja szerint módosított szöveg. [A 15. § (1) bekezdésének a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § g) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „tájelemek területe” szövegrész helyébe a „tájelemek, vízvédelmi sávok és táblaszegélyek területe” szöveg lép, nem vezethető át.]

89

A 15. § (3) bekezdését a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 61. §-a hatályon kívül helyezte.

90

A 16. § (2) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 16. § (3) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 16. § (5) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 16. § (6) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 36. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

94

A 16. § (7) bekezdése a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított, a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 35. § i) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 16. § (8) bekezdését a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 56. §-a iktatta be, szövege a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

96

A 16. § (8a) bekezdését a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 34. §-a iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 17. § (1) bekezdése az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 30. §-ával megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 81. § f) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 17. § (2) bekezdését az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 33. §-a hatályon kívül helyezte.

99

A 18. § a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

100

A 18. § (3) bekezdése a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

101

A 19. § a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

102

A 20. § a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

103

A 20. § (3) bekezdése a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

104

A 21. § (1) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 21. § (1a) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdése iktatta be.

106

A 21. § (1b) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdése iktatta be.

107

A 21. § (2) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 21. § (2) bekezdés c) pontja a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

109

A 21. § (2a) bekezdését a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 35. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 21. § (3) bekezdését a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (2) bekezdése iktatta be.

111

A 21. § (5) bekezdése a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

112

A 21. § (5a) bekezdését a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 35. § (4) bekezdése iktatta be.

113

A 21. § (5b) bekezdését a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 35. § (4) bekezdése iktatta be.

114

A 21. § (6) bekezdése a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 35. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 21. § (6a) bekezdését a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 35. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 28. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 21. § (7) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 58. §-ával megállapított szöveg.

117

A 22. § a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

118

A 22. § (5) bekezdése a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

119

A 23. § (1) bekezdése a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 23. § (2a) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

121

A 23. § (2b) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

122

A 23. § (2c) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 10/2020. (IV. 3.) AM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

123

A 23. § (2d) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

124

A 23. § (2e) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

125

A 23. alcím címe a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

126

A 24. § (3) bekezdését a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 32. §-a iktatta be.

127

A 25. § a) pont záró szövegrésze a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 36. § b) pontja szerint módosított szöveg.

128

A 25. § b) pontja a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

129

A 25. alcímet (26. §) a 12/2015. (III. 30.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

130

A 26. §-t a 12/2015. (III. 30.) FM rendelet 32. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 31. §-a iktatta be, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 61. §-a hatályon kívül helyezte.

131

A 26/A. alcímet (27/A. §) a 23/2015. (V. 13.) FM rendelet 10. § (4) bekezdése iktatta be.

133

A hatálybalépés időpontja 2015. július 14.

134

A 27/C. §-t az 52/2015. (IX. 7.) FM rendelet 32. §-a iktatta be.

135

A hatálybalépés időpontja 2015. szeptember 8.

136

A 27/D. §-t a 37/2016. (V. 18.) FM rendelet 18. §-a iktatta be.

137

A 27/E. §-t a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 10. §-a iktatta be.

138

A 27/F. §-t a 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet 7. §-a iktatta be.

139

A 27/G. §-t a 14/2022. (III. 30.) AM rendelet 19. §-a iktatta be.

140

A 28. § a) pontja a 72/2016. (XI. 3.) FM rendelet 11. § j) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 28. § f) pontját a 14/2022. (III. 30.) AM rendelet 20. §-a iktatta be.

142

A 2. melléklet a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 38. §-a szerint módosított szöveg.

143

A 3. melléklet a 13/2017. (III. 17.) FM rendelet 37. §-ával megállapított szöveg.

144

A 3. melléklet 32. pontját a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 33. §-a iktatta be.

145

Az 5. melléklet a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

146

A 6. melléklet a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 60. § c) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 8. mellékletet a 8/2018. (III. 29.) FM rendelet 36. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

148

A 9. mellékletet a 97/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére