• Tartalom

13/2015. (III. 31.) BM rendelet

13/2015. (III. 31.) BM rendelet

a vízügyi és a vízvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

2024.02.18.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13a) bekezdésében, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (8) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 29. és 31. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –, a következőket rendelem el:

1. §1 E rendelet hatálya a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és fővárosi, vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban együtt: eljáró hatóság) hatáskörébe tartozó vízügyi, vízvédelmi hatósági és szakhatósági eljárásokra, valamint az eljáró hatóságok igazgatási jellegű szolgáltatásaira terjed ki.

2. § (1) Az eljáró hatóság eljárása során – (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az 1. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni.

(2) Az elvi vízjogi engedély esetében a díjat műszaki megoldásonként kell megfizetni.

(3) A vízvezetési szolgalom esetében – amennyiben a szolgalom alapítására vízjogi engedélyezési eljárás során kerül sor – a díjat a vízjogi eljárás díjához hozzászámítva kell megfizetni.

(4) Szennyvíz előtisztításhoz szükséges, egyedileg tervezett berendezés víziközműbe történő bekötésének engedélyezése esetében a díjfizetés alapja a beruházásnak az engedélyes által meghatározott bruttó létesítési költsége.

(5)2

3. § (1) A jogorvoslati eljárás díja – a (2)–(4) bekezdésben foglalt esetek kivételével – az 1. mellékletben meghatározott díjtétel 50%-a.

(2) Az eljáró hatóság által alapított vízvezetési, vízhasználati szolgalmi joggal terhelt ingatlan mindenkori tulajdonosa, használója által a jogorvoslati eljárásért fizetendő díj ingatlanonként 5000 Ft.

(3) A vízbázis védőterületét kijelölő határozattal érintett ingatlan tulajdonosa, használója által a jogorvoslati eljárásért fizetendő díj ingatlanonként 5000 Ft.

(4) Civil szervezetek esetében, ha az engedélyezési eljárás nem a civil szervezet kérelmére indul, a jogorvoslati eljárás díja az 1. mellékletben meghatározott díjtétel 1%-a.

4. § (1) Azokat a hatósági eljárásokat, amelyekben az eljáró hatóság szakhatósági közreműködéséért díjat kell fizetni, valamint a fizetendő díj mértékét a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Jogorvoslati eljárásban a szakhatósági közreműködésért fizetendő díj a 2. mellékletben meghatározott díjtétel 50%-a.

5. § (1) A díjat az első fokon eljáró hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett, a 3. mellékletben meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni.

(2) A jogorvoslati eljárásért befizetett díjat az első fokon eljáró hatóság a jogorvoslati kérelem, illetve az ügy összes iratainak a felterjesztésével egyidejűleg átutalja a másodfokon eljáró hatósághoz.

(3) A díjat – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az eljárás kezdeményezésekor kell a kérelmezőnek megfizetnie, átutalás esetén egyértelműen beazonosítható módon.

(4) A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a kérelem, illetve a jogorvoslati kérelem előterjesztéséhez – az (5) bekezdésben foglalt kivételével – mellékelni kell.

(4a)3 A díj megállapítására és megfizetésére vonatkozó nyilatkozatot a 4. melléklet tartalmazza.

(5) Amennyiben az ügyfél a kérelmét elektronikus úton intézi, a díj megfizetésére az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(6) A befizetett díjról az eljáró hatóság számlát helyettesítő bizonylatot állít ki.

(7) A díj az eljáró hatóság bevétele.

6. § (1) A jogorvoslati eljárásban megfizetett díjat az ügyfélnek teljes mértékben vissza kell téríteni, ha az első fokú hatóság által hozott határozat az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

(2) A díj visszatérítését hivatalból a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban kell elrendelni. A visszatérítésről az első fokon eljárt hatóság gondoskodik.

(3) Ha a kérelmező eljárás megindítása nélkül fizetett díjat, vagy az eljárásért az 1. és 2. mellékletben meghatározott összegnél magasabb díjat fizetett, akkor a befizetési bizonylattal vagy annak másolatával kérheti a befizetett díj vagy a díjtöbblet visszatérítését. Az eljáró hatóság a visszatérítési igényt ellenőrzi, és az eljárás megindítása nélkül befizetett díjat vagy a díjtöbbletet visszatéríti, vagy dönt a visszatérítés megtagadásáról.

7. § Az e rendeletben meghatározott díj tekintetében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 6. §-ában foglaltakat a díjmentességre,

b) 28. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat a díjfizetési kötelezettségre,

c) 31. § (2) és (6) bekezdésében foglaltakat a díjfizetésre kötelezettek tekintetében,

d) 73. § (4) és (6) bekezdésében foglaltakat az elektronikusan kezdeményezett hatósági eljárás díjfizetésének módjára,

e) 73/A. § (1) és (3)–(4) bekezdésében foglaltakat a hiánypótlásra,

f) 78. § (1)–(3) bekezdésében, valamint 87. § (1) bekezdésében foglaltakat a fizetési meghagyás kibocsátására és a késedelmi pótlék megfizetésére,

g) 82. § (1) bekezdésében foglaltakat a díjfizetés elmulasztására és a mulasztási bírságra,

h) 86. §-ában foglaltakat az elévülés tekintetében

megfelelően kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat, ahol leletet említ, azon jegyzőkönyvet kell érteni.

8. § Ez a rendelet 2015. április 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

9. §4 E rendelet 1. mellékletének

a) 1., 6., 8., 13–15. pontját a felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmények esetében, valamint

b) 2. pont 2.2–2.4.2., valamint 2.10–2.12. alpontját

a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 29. § (7) bekezdésében meghatározott időpontig nem kell alkalmazni.

1. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez5

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A

B

1.

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi hatósági eljárások sorszáma
és megnevezése

Igazgatási szolgáltatási
díj mértéke
(Ft)

2.

1. Elvi vízjogi engedély [a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 2. §]

60 000

3.

2. Vízjogi létesítési engedély, fennmaradási engedély és megszüntetési engedély [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3., 4/A. és 15. §]

4.

2.1. Vízkárelhárítás, vízrendezés, folyó- és tószabályozás (ideértve a vízkormányzást biztosító zsilipek és duzzasztó művek vízilétesítményeit, továbbá a tavak, duzzasztóművek, vízkivételt biztosító zsilipek, kisvízierőművek létesítését, fennmaradását is) – a beruházás bruttó költségéhez igazodva létesítményenként

5.

a) 0–10 000 000 Ft

200 000

6.

b) 10 000 001–50 000 000 Ft

252 000

7.

c) 50 000 001–100 000 000 Ft

360 000

8.

d) 100 000 000 Ft felett

720 000

9.

2.2. Vízhasználat [Vgtv. 1. számú melléklet 23. pont], kivéve a 2.3–2.11. pontokban foglalt eseteket

10.

a) 5 m3/nap mennyiségig

40 000

11.

b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap mennyiségig

50 000

12.

c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig

130 000

13.

d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig

160 000

14.

e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig

210 000

15.

f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig

300 000

16.

g) 5000 m3/nap mennyiség felett

350 000

17.

2.3. Termálvíz-kitermelés

18.

a) 5 m3/nap mennyiségig

80 000

19.

b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap mennyiségig

100 000

20.

c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig

260 000

21.

d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig

320 000

22.

e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig

420 000

23.

f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig

600 000

24.

g) 5000 m3/nap mennyiség felett

700 000

25.

2.4. Vízvisszasajtolás

26.

2.4.1. Vízvisszasajtolás önálló eljárásban

27.

a) 5 m3/nap vízmennyiségig

20 000

28.

b) 5 m3/nap-tól 15 m3/nap vízmennyiségig

30 000

29.

c) 15 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig

60 000

30.

d) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig

80 000

31.

e) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig

100 000

32.

f) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig

150 000

33.

g) 5000 m3/nap mennyiség felett

180 000

34.

2.4.2. Vízkitermeléshez kapcsolódó visszasajtolás

2.4.1. pontban megállapított díjtételek 50%-a

35.

2.5. Öntözési berendezések engedélyezési eljárása, amennyiben azok engedélyezése a 2.2. pontban meghatározott engedélyezéstől elkülönült eljárás keretében történik

20 000

36.

2.6. Vízellátást (kivéve a 2.2. pont), szennyvízelvezetést és csapadékvíz-elvezetést szolgáló vízilétesítmények – a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként

37.

a) 0–50 000 000 Ft

100 000

38.

b) 50 000 001–100 000 000 Ft

140 000

39.

c) 100 000 001–500 000 000 Ft

360 000

40.

d) 500 000 001–2 400 000 000 Ft

720 000

41.

e) 2 400 000 000 Ft felett

1 080 000

42.

2.7. Víztisztítást, szennyvíztisztítást, csapadékvíz-tisztítást szolgáló vízilétesítmények

43.

a) ÉME engedéllyel, CE minősítéssel, alkalmazási engedéllyel rendelkező berendezés esetén

36 000

44.

b) Egyedileg tervezett berendezés esetén a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként

45.

ba) 0–100 000 000 Ft

120 000

46.

bb) 100 000 001–500 000 000 Ft

270 000

47.

bc) 500 000 001–2 400 000 000 Ft

540 000

48.

bd) 2 400 000 000 Ft felett

810 000

49.

2.8. Szennyvíz, illetve csapadékvíz előtisztításhoz szükséges berendezés engedélyezése [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. § (12) bekezdés]

50.

a) ÉME engedéllyel, CE minősítéssel, alkalmazási engedéllyel rendelkező berendezések

24 000

51.

b) Egyedileg tervezett berendezés esetén, a beruházás költségéhez igazodva létesítményenként

52.

ba) 3 000 000 forintig

50 000

53.

bb) 3 000 001–10 000 000 forint között

90 000

54.

bc) 10 000 001 forinttól

180 000

55.

2.9. Monitoring kút létesítése, eltömedékelése kutak számához igazodva

56.

2.9.1. Monitoring kút létesítése, kivéve a 2.9.2. pont

7 000/kút

57.

2.9.2. Vízmennyiségi monitoring kút [a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet
14. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott esetek]

5 000/kút

58.

2.9.3. Kút eltömedékelése

2.9.1 és 2.9.2. pontokban megállapított díjtételek 50%-a

58a.

2.10. Vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedély talaj- vagy parti szűrésű vízkészletet hasznosító kútra 500 m3/év mennyiségű vízhasználatig [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. és 15. §, kivéve 24. § (1) bekezdés a) pont]

5000

58b.

2.11. Saját célú ivóvízmű vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedélye [147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet 16/A. §]

2.6. pontban megállapított díjtételek 25%-a

58c.

2.12. Vízjogi létesítési, megszüntetési vagy fennmaradási engedély vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészletet hasznosító, nem gazdasági célú kútra 500 m3/év mennyiségű vízhasználatig [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. és 15. §]

5000

59.

3. Vízvezetési szolgalom, vízhasználati szolgalom alapítása – az érintett ingatlanok számához igazodva [72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 6–7. §, 2011. évi CCIX. törvény 80. §]

7000/ingatlan

60.

4. Vízbázis védőterület önálló kijelölésére irányuló eljárás [72/1996. (V. 22.)
Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés]

61.

4.1. Belső vagy külső védőterület, illetve azok együttes kijelölése

62.

a) 5 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig

90 000

63.

b) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig

160 000

64.

c) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig

210 000

65.

d) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig

300 000

66.

e) 5000 m3/nap mennyiség felett

350 000

67.

4.2. Hidrogeológiai védőidom, illetve védőterület kijelölése

68.

a) 5 m3/nap-tól 50 m3/nap mennyiségig

270 000

69.

b) 50 m3/nap-tól 100 m3/nap mennyiségig

480 000

70.

c) 100 m3/nap-tól 1000 m3/nap mennyiségig

630 000

71.

d) 1000 m3/nap-tól 5000 m3/nap mennyiségig

900 000

72.

e) 5000 m3/nap mennyiség felett

1 050 000

73.

5. Egyedi vizsgálat [a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló
123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés]

100 000

74.

6. Vízjogi üzemeltetési engedély (kivéve a 7. pont) [72/1996. (V. 22.)
Korm. rendelet 5. §]

A vízjogi létesítési engedélyre megállapított díjtételek 80%-a

75.

76.

8. Vízjogi üzemeltetési engedély szüneteltetése, visszavonása
[72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 13–14. §]

A vízjogi üzemeltetési engedélyre megállapított díjtétel 50%-a

77.

9. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtési tevékenység bejelentése [a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet 10–11. §]

5 000

78.

10. Szennyező anyagok elhelyezésének engedélyezése [a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet
13. § (2) bekezdés]

30 000

79.

11. Egyedi szennyvíz-kibocsátási határérték megállapítása önálló eljárásban [a felszíni vizek védelméről szóló 220/2004. (VII. 21.)
Korm. rendelet 19. § és 25. §]

100 000

80.

12. Önellenőrzési terv jóváhagyása [220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdés]

23 000

81.

13. Az 1–12. pontban foglalt engedélyek, illetve határozatok módosítása esetén, a 14. és 15. pontban foglalt módosítások kivételével

Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 50%-a

82.

14. Az 1–12. pontban foglalt engedélyek módosítása, ha az engedélyes, illetve környezethasználó személyében bekövetkezett változás miatt szükséges

Az 1–12. pontban foglalt díjtétel 25%-a

83.

15. Mezőgazdasági célú vízkivételt biztosító talajvízkút vízjogi üzemeltetési engedélyének vagy fennmaradási engedélyének egyszerűsített eljárásban történő módosítása [72/1996. (V. 22.)
Korm. rendelet 11/A. §]

A vízjogi üzemeltetési engedélyre, fennmaradási engedélyre megállapított díjtétel 25%-a

84.

16. Igazolás kiadása pályázati eljárás keretében igényelt támogatásokhoz

10 000

2. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez6

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi szakhatósági eljárások, illetve az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A

B

1.

Az igazgatási szolgáltatási díjköteles vízügyi és vízvédelmi szakhatósági eljárások megnevezése

Igazgatási szolgáltatási díj mértéke (Ft)

2.

Vezetékjog engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet
3. táblázat 20. sor]

14 000

3.

Légiközlekedési építési engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet
1. melléklet 10. táblázat 40. és 41. sor]

18 000

4.

Utak építési engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet
10. táblázat 17–22. sor]

14 000

5.

Hajózási építési engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet
10. táblázat 149., 150., 151., 153., 154., 156., 157., 162., 171., 172., 176. sor]

14 000

6.

Bányafelügyeleti építési és építésfelügyeleti eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet
1. melléklet 1. táblázat 3., 4., 22., 23. sor]

23 000

7.

Egyéb bányafelügyeleti eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 12., 13., 14., 15., 17., 29., 30., 49. sor]

28 000

8.

Elektronikus hírközlési nyomvonalas, nyomvonal jellegű építményekkel és egyéb műtárgyakkal kapcsolatos eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet
19. táblázat 36–37. sor]

7000

9.

Tárolótartály, veszélyes töltetű nyomástartó berendezés létesítési, használatbavételi és javítási engedélyezési eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 12. táblázat 2., 3.,
8., 9. sor]

18 000

10.

Fürdőhely kijelölésére irányuló eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet
1. melléklet 13. táblázat 9. sor]

8000

11.

Az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó építési, összevont, az engedély hatályának meghosszabbítási, illetve fennmaradási engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 4. táblázat 17–18. sor]

14 000

12.

Az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó használatbavételi engedélyezési eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 4. táblázat 17–18. sor]

8500

13.

Telephely engedélyezési eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet
19. táblázat 39–40. sor]

23 000

14.

Víziközmű-rendszer gördülő fejlesztési terv egyes tervrészeinek jóváhagyása
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 41–42. sor]

14.1. Felújítási és pótlási tervrész jóváhagyása

18 300

14.2. Beruházási tervrész jóváhagyása

18 300

15.

Művelés alól kivett terület újrahasznosítási eljárása [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet
1. melléklet 18. táblázat 1. sor]

8000

16.

Termőföld végleges vagy időleges más célú hasznosítására vonatkozó engedélyezési eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 18. táblázat 2., 4. sor]

12 000

17.

Talajvédelmi hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat
23–24. sor]

14 000

18.

Halászati hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 21–22. sor]

12 000

19.

Erdészeti hatósági eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. táblázat 19–20. sor]

14 000

20.

A geotermikusenergia-kutatás engedélyezésére irányuló eljárás [531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 104. sor]

23 000

21.

Geotermikus védőidom megállapítására irányuló eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 110. sor]

23 000

22.

Geotermikus energia kinyerését és energetikai hasznosítását szolgáló építményre vonatkozó bányafelügyeleti építésügyi hatósági eljárás
[531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. melléklet 1. táblázat 12. sor]

1. melléklet 2. pont 2.3. alpontjában és 2.4. alpont 2.4.2. pontjában megállapított díjtétel

3. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez7

Az eljáró hatóságok számlaszámai

A

B

1.

Eljáró szerv

Előirányzat-felhasználási számlák megnevezése

2.

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

10023002-00283494-00000000

3.

Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10024003-00283559-00000000

4.

Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10025004-00283566-00000000

5.

Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10026005-00283573-00000000

6.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10027006-00283580-00000000

7.

Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10028007-00283597-00000000

8.

Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10029008-00283607-00000000

9.

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10023002-00319566-00000000

10.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10033001-00283614-00000000

11.

Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10034002-00283621-00000000

12.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10045002-00283683-00000000

13.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10044001-00283676-00000000

14.

Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

10047004-00283700-00000000

4. melléklet a 13/2015. (III. 31.) BM rendelethez8

Az igazgatási szolgáltatási díj megállapítására és megfizetésére vonatkozó nyilatkozat

1. Alulírott ................................................................................................................……………………………….. mint a(z) ...................................................................... képviseletére jogosult személy nyilatkozom, hogy a vízjogi engedély iránti kérelemhez szükséges ...................................................................... Ft igazgatási szolgáltatási díjat megfizettem.

2. Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke a vízügyi és a vízvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 13/2015. (III. 31.) BM rendelet 1. mellékletének ...................................................................... pontja(i) alapján került megfizetésre.

3. Az igazgatási szolgáltatási díj megállapításánál irányadó beruházás összköltsége .................................................. Ft, amelynek létesítményenkénti bontása és annak értéke a következő:

Kelt: ..................................., ................ (év) .................................. (hónap) ............. (nap)

......................................................................

aláírás

1

Az 1. § a 48/2022. (XII. 27.) BM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (5) bekezdését a 42/2017. (XII. 29.) BM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

3

Az 5. § (4a) bekezdését a 42/2017. (XII. 29.) BM rendelet 8. §-a iktatta be.

4

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 42/2017. (XII. 29.) BM rendelet 9. §-a iktatta be, záró szövegrésze a 36/2018. (XII. 21.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 3. melléklet a 39/2020. (XI. 4.) BM rendelet 14. §-a, a 48/2022. (XII. 27.) BM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére