• Tartalom

14/2015. (III. 31.) NFM rendelet

14/2015. (III. 31.) NFM rendelet

a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 14/1996. (III. 5.) IKM rendelet és a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról1

2015.04.01.

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 18. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 14/1996. (III. 5.) IKM rendelet módosítása

1. § A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 14/1996. (III. 5.) IKM rendelet 1. számú mellékletében a „Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség” szövegrész helyébe a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság” szöveg lép.

2. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítása

2. § (1) A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (1) bekezdés 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A rendelet alkalmazásában:)

„11. járműkezelési vizsga: a jármű technikai kezelésének, a manőverezési feladatok végrehajtásának, valamint a jármű biztonsági ellenőrzésének számonkérése az „A”, „AM”, „A1”, „A2”, és „B1” kategóriák esetében,”

(2) Az R. 2. § (1) bekezdés 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A rendelet alkalmazásában:)

„13. kategória és kombinált kategória: a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendeletben meghatározott vezetői engedély kategóriái; e rendelet szempontjából a korábban megszerzett „A/1” kategóriát „A1” kategóriának kell tekinteni,”

(3) Az R. 2. § (1) bekezdés 22. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A rendelet alkalmazásában:)

„22. rutinvizsga: a jármű technikai kezelésének, valamint a manőverezési feladatok végrehajtásának számonkérése a „C”, „D”, „T”, „Trolibusz” kategóriák, valamint a „C1”, „D1” kategóriák, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriák esetében,”

3. § Az R. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Képzés a közlekedési hatóság képzési engedélye (a továbbiakban: engedély) alapján tartható az „A”, „B”, „C”, „D”, „AM”, „T”, „K”, „Trolibusz” kategóriákban, valamint az „A1”, „A2”, „B1”, „C1”, „D1” kategóriákban, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriákban.”

4. § Az R. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A vezetési gyakorlat tantárgy alapoktatási része valamennyi elméleti tárgyból tett sikeres vizsga után, főoktatási része – a „B” kategóriás képzés kivételével – a sikeres járműkezelési, vagy rutinvizsga után kezdhető meg. A „B” kategóriás képzés esetén a vezetési gyakorlat tantárgy főoktatási része a kötelezően teljesítendő alapoktatási órák teljesítését követően kezdhető meg. Amennyiben a tanuló az „A1” kategória megszerzésével kapcsolatos tanfolyami képzésen „B” kategóriában érvényes vezetői engedéllyel vesz részt, a gyakorlati képzésen az elméleti tantárgyakból tett sikeres vizsgát megelőzően is részt vehet.”

5. § Az R. 8. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Vizsgabiztosi tevékenységet nem végezhet az a szakoktató, aki gyakorlati szakoktatóként tevékenykedik, vagy képző szervvel a járművezetők gyakorlati oktatására irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.”

6. § Az R. 11. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól és gyakorlati vizsgára bocsátható az is, aki
a) „A2” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik és két éven belül „A1” kategóriára sikeres elméleti vizsgát tett;
b) „A” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A2” vagy „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik és két éven belül „A1” vagy „A2” kategóriára sikeres elméleti vizsgát tett;
c) „C” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „C1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik.”

7. § Az R. 39. §-a a következő (1) bekezdéssel egészül ki:

„(1) 2015. december 31. napjáig az e rendelet 8. § (2a) bekezdésében foglalt feltételt teljesítettnek kell tekinteni, ha a vizsgabiztos tekintetében teljesül a 8. § (3) bekezdésében meghatározott feltétel.”

8. § Az R. 42. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

42. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29-i 91/439/EGK tanácsi irányelv, valamint az azt módosító 2000/56/EK bizottsági irányelv és 2008/65/EK bizottsági irányelv a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelettel együtt;
b) egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképzéséről és továbbképzéséről, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet és a 91/439/EGK, illetve a 76/914/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. július 15-i 2003/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke, 5. cikk (2) és (3) bekezdése, valamint 10. cikk (2) és (3) bekezdése kivételével;
c) az 1999/45/EK, a 2002/83/EK, a 2003/37/EK és a 2003/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 77/388/EGK, a 91/414/EGK, a 96/26/EK, a 2003/48/EK és a 2003/49/EK tanácsi irányelvek az áruk szabad mozgása, a szolgáltatások nyújtásának szabadsága, a mezőgazdaság, a közlekedéspolitika és az adózás területén, a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2004. április 26-i 2004/66/EK tanácsi irányelv Melléklet IV. rész 2. pontja;
d) a közlekedéspolitika területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/103/EK tanácsi irányelv Melléklet A. rész 6. pontja;
e) a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv;
f) a vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20-i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelettel és a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelettel együtt;
g) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2012. november 19-i 2012/36/EU bizottsági irányelv;
h) a közlekedéspolitika területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/22/EU tanácsi irányelv Melléklet A. rész 4. pontja;
i) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2013. október 2-i 2013/47/EU bizottsági irányelv;
j) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2014. július 1-jei 2014/85/EU bizottsági irányelv Melléklet 1. pontja.”

9. § (1) Az R. 3. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 5. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

(3) Az R. 6. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

(4) Az R. 7. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

(5) Az R. 8. számú melléklete az 5. melléklet szerint módosul.

10. § Az R.

a) 10. § (2) bekezdés e) és f) pontjában, valamint a 11. § (4) bekezdésében, az „alkategóriás” szövegrész helyébe a „kategóriás” szöveg,

b) 13. § (1) bekezdésében az „alkategóriájú” szövegrész helyébe a „kategóriájú” szöveg,

c) 16. § e) pont eb) alpontjában a „vizsga rendjét megzavarta,” szövegrész helyébe a „vizsga rendjét megzavarta, vagy a vezetési kartont elveszítette,” szöveg,

d) 33/A. § a) és b) pontjában a „C1, C1+E, C, C+E, D1, D1+E, D, D+E” szövegrész helyébe a „C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D, DE” szöveg,

e) 33/B. § (1) bekezdés a) pontjában és a 33/C. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában a „D1, D1+E, D, D+E” szövegrész helyébe a „D1, D1E, D, DE” szöveg,

f) 33/B. § (1) bekezdés b) pontjában és a 33/C. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában a „C1, C1+E, C, C+E” szövegrész helyébe a „C1, C1E, C, CE” szöveg,

g) 3. számú melléklet 3.1.3. pontjában az „alkategóriás” szövegrész helyébe a „kategóriás” szöveg,

h) 3. számú melléklet 3.1.4. pontjában az „alkategóriás, továbbá a „B+E”, „C+E”, „C1+E”, „D+E”, „D1+E” kombinált kategóriás képzés esetén a képző szervnek rendelkeznie kell az oktatásra kialakított helyiséggel, amelyben el kell helyezni legalább egy darab, az oktatni kívánt kategóriának (alkategóriának, kombinált kategóriának)” szövegrész helyébe a „kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriás képzés esetén a képző szervnek rendelkeznie kell az oktatásra kialakított helyiséggel, amelyben el kell helyezni legalább egy darab, az oktatni kívánt kategóriának (kategóriának, kombinált kategóriának)” szöveg,

i) 3. számú melléklet 4. pontjában az „alkategória” szövegrész helyébe a „kategória” szöveg,

j) 6. számú melléklet „III. Az oktatásban használt járművek követelményei és vizsgálata” című fejezet 2. pontjában az „alkategóriába” szövegrész helyébe a „kategóriába” szöveg,

k) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 3. pontjában az „alkategóriára” szövegrész helyébe a „kategóriára” szöveg,

l) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4. pontjának címében a „„C+E”, „C1”, „C1+E”, „D”, „D+E”, „D1” és a „D1+E”” szövegrész helyébe a „„CE”, „C1”, „C1E”, „D”, „DE”, „D1” és a „D1E”” szöveg,

m) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4.1.9. pontjában a „(csak a „C”, „C+E”, „C1”, „C1+E” kategóriákban)” szövegrész helyébe a „(csak a „C”, „CE”, „C1”, „C1E” kategóriákban)” szöveg,

n) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4.1.10. pontjában a „(csak a „D”, „D+E”, „D1”, „D1+E” kategóriákban)” szövegrész helyébe a „(csak a „D”, „DE”, „D1”, „D1E” kategóriákban)” szöveg,

o) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4.2. pontjában a „„C+E”, „D” és „D+E”” szövegrész helyébe a „„CE”, „D” és „DE”” szöveg,

p) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4.2.5. pontjában a „(csak a „C+E”, „D+E” kategóriákban)” szövegrész helyébe a „(csak a „CE”, „DE” kategóriákban)” szöveg,

q) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „A) Elméleti vizsga” alfejezet 4.2.8. pontjában a „(csak a „C”, „C+E” kategóriákban)” szövegrész helyébe a „(csak a „C”, „CE” kategóriákban)” szöveg,

r) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 5.1. pontjában az „a 4. vagy 5. számú” szövegrész helyébe az „az 5. számú” szöveg,

s) 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 7. pontjának címében, a 7.1.5. pontjában, 7.1.6. pontjában és a 7.3. pontjában a „B+E” szövegrész helyébe a „BE” szöveg,

t) 8. számú melléklet 7.2.2.1. pontjában, a 7.2.3. pontjában, a 7.2.4.1., a 7.4.2.2. és a 7.5.2. pontjában, a 7.5.4. pontjában, a 7.5.6.1. pontjában, a 7.5.7.1. pontjában, a 7.5.7.2. pontjában és a 7.5.7.3. pontjában az „alkategóriás” szövegrész helyébe a „kategóriás” szöveg,

u) 8. számú melléklet 7.2.4.1. pontjában és a 7.5.6.1. pontjában az „alkategóriában” szövegrész helyébe a „kategóriában” szöveg,

v) 8. számú melléklet 7.5.1.1. pontjában az „alkategóriás, továbbá a „B+E”, „C+E”, „C1+E”, „D+E” és „D1+E” kombinált kategóriás” szövegrész helyébe a „kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE” és „D1E” kombinált kategóriás” szöveg,

w) 8. számú melléklet 7.5.7.1. pontjában, a 7.5.7.2. pontjában, a 7.5.7.3. pontjában, a 8.1.1. pontjában, a 8.1.2. pontjában az „A „C1”, „D1” alkategóriák, a „C”, „D” kategóriák, valamint a „C1+E”, „D1+E”, „C+E”, „D+E” kombinált kategóriák” szövegrész helyébe az „A „C1”, „D1” kategóriák, a „C”, „D” kategóriák, valamint a „C1E”, „D1E”, „CE”, „DE” kombinált kategóriák” szöveg,

x) 8. számú melléklet 8.2. pontjában az „alkategória” helyébe a „kategória” szöveg,

y) 12. számú melléklet 4.1. pontjában, a 4.3. pontjában, 4.5. pontjában, valamint a 13. számú melléklet 4.1. pontjában, a 4.3. pontjában és 4.5. pontjában a „(C1, C1+E, C és C+E jármű-kategóriákhoz)” szövegrész helyébe a „(C1, C1E, C és CE jármű-kategóriákhoz)” szöveg,

z) 12. számú melléklet 4.2. pontjában, 4.4. pontjában, a 4.6. pontjában, valamint a 13. számú melléklet 4.2. pontjában, 4.4. pontjában és 4.6. pontjában a „(D1, D1+E, D és D+E jármű-kategóriákhoz)” szövegrész helyébe a „(D1, D1E, D és DE jármű-kategóriákhoz)” szöveg,

zs) 14. számú melléklet 4. pont 9. alpontjában a „gépjármű-kategória, -alkategória, amelyekre” szövegrész helyébe a „gépjármű kategória, amelyre” szöveg

lép.

11. § Hatályát veszti az R.

a) 3. § (3) bekezdés a) pontjában az „alkategóriákat,”,

b) 3. § (4) bekezdésében az „alkategóriára,”,

c) 6. § (3) bekezdésében az „a 4. vagy”,

d) 9. § (2) bekezdésében a „4.”,

e) 10. § (2) bekezdés c) pontjában az „ , alkategóriájára,”,

f) 14. § (3) bekezdésében az „alkategóriához,”,

g) 14. § (4) bekezdésében az „alkategóriában,”,

h) 14. § (5) bekezdésében az „alkategóriákhoz,”,

i) 25. § (2) bekezdés d) pontjában az „ , alkategória”,

j) 27. § (7) bekezdésében az „alkategória,”,

k) 6. számú melléklet II. 2. pontjában az „alkategóriát,”,

l) 12. számú melléklet 6. pontjában az „– a szakképesítéseknek az Európai Közösség tagállamai közötti összehasonlíthatóságról szóló, 1985. július 16-i 85/368/EGK tanácsi határozat I. mellékletében előírt képzésszint szerkezet 2. szintjének elérése mellett –”,

m) 13. számú melléklet 4.3. és 4.4. pontjában a „3820/85/EGK,”

szövegrész.

12. § Ez a rendelet 2015. április 1-jén lép hatályba.

13. § A rendelet 2. alcíme

a) a vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20-i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

b) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2014. július 1-jei 2014/85/EU bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelethez

1. Az R. 3. számú melléklet 3.1.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.1.5. Az „A”, „B”, „C”, „D”, „AM”, „T”, „Trolibusz” kategóriás, valamint az „A1”, „A2”, „B1”, „C1”, „D1” kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriás képzés esetében a tantervben részletesen meghatározott méretű és kialakítású gyakorlópálya, amely megfelel az alábbi feltételeknek:
Az „A”, „A2”, „Akorl.”, „B”, „C”, „D”, „M”, „AM”, „T”, „Trolibusz” kategóriás, valamint az „A1”, „C1”, „D1” kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriás képzés esetén a tantervben részletesen meghatározott méretű és kialakítású gyakorlópályával, amelynek meg kell felelnie az alábbi feltételeknek:
fa) forgalom elől elzárt terület,
fb) szilárd burkolat,
fc) legyen alkalmas – a gyakorlást egyidejűleg végzők számának figyelembevételével – az előírt feladatok biztonságos végrehajtására,
fd) kulturált WC és kézmosási lehetőség,
g) a vezetési gyakorlat oktatásához a képzési engedélyben szereplő kategóriába tartozó, az 5. számú mellékletben meghatározott további feltételeknek megfelelő, érvényes forgalmi engedéllyel járművekkel és felszerelésekkel.
A járműkezelési és rutinfeladatok oktatásához meghatározott gyakorló pálya szilárd burkolatának, kizárólag a képzés (gyakorlás) céljára elfogadható - a kétkerekű járművek vezetésének oktatását kivéve - minden olyan felület, amely időjárástól függetlenül, a burkolat deformációja nélkül alkalmas a feladatok gyakorlására. A kétkerekű járművek oktatásához aszfalt vagy beton burkolatú pálya szükséges.
A pálya méretének az adott járműkategóriára előírt tantervi és vizsgafeladatok gyakorlására alkalmasnak kell lennie. A kizárólag képzésre használt pálya esetében nem követelmény az összes feladat egyidejű gyakorlási lehetőségének biztosítása. A pálya oktatás közbeni átrendezése megengedett.”
2. Az R. 3. számú melléklet 3.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.2.1. Az egyes járműkategóriákhoz tartozó oktatási idők és teljesítendő menettávolságok.
Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon

Kategória

Alapismeretek
Elméleti és Bü tantárgyak

Járművezetési gyakorlat

Megjegyzés

Sóra

K

Je

Szü

F 1–2

Mu

Sóra

A

F

F/v

F/o

F/h

F/é

F/k

M

A1, A2,

22

X

X

X

16

6

10

8

2

240

 

A11)

3

X

X

X

2

1

1

1

30

 

A22)

-

-

-

-

12

4

8

6

2

180

11. § (5) bekezdés

A23)

3

X

X

X

-

-

-

8

2

6

4

2

-

-

-

120

A4)

-

-

-

-

12

4

8

4

4

180

11. § (5) bekezdés

A5)

3

X

X

X

-

-

-

8

2

6

4

2

-

-

-

120

A2)

-

-

-

-

-

-

-

16

6

10

8

2

-

-

-

240

11. § (5) bekezdés

A3)

3

X

X

X

-

-

10

4

6

4

2

-

-

-

150

A6)

22

X

X

X

26

10

16

11

5

390

 

B

28

X

X

X

29

9

20

14

4

2

580

 

B969)

6

-

-

X

-

X

-

6

6

-

-

-

-

-

-

-

 

B1

28

X

X

X

-

-

-

29

9

20

14

4

-

2

-

348

C1

80

X

X

X

X

X

19

6

13

7

2

2

2

228

 

C

80

X

X

X

X

X

29

6

23

15

4

2

2

348

 

C7)

16

X

14

6

8

4

2

2

168

11. § (5) bekezdés c) pont

D1

40

X

X

X

X

29

6

23

15

4

2

2

348

 

D

28

X

X

X

X

29

6

23

17

4

2

348

 

BE

22

X

X

X

X

X

16

6

10

4

4

2

192

 

C1E

20

X

X

X

X

14

6

8

4

2

2

168

 

CE

20

X

X

X

X

14

6

8

4

2

2

168

 

D1E

22

X

X

X

X

X

14

6

8

4

2

2

168

 

DE

20

X

X

X

X

14

6

8

4

2

2

168

 

AM

16

X

X

10

4

6

100

 

T

56

X

X

X

X

X

24

6

18

9

5

4

 

K

12

X

 

TR

102

X

X

X

X

X

X

49

4

45

45

 

TR8)

50

X

X

X

X

X

X

26

4

22

22

 

Rövidítések:

K

= Közlekedési alapismeretek

A

= Alapoktatás

Je

= Járművezetés elmélete

F

= Főoktatás

Szü

= Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

F/v

= városi vezetés

= Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

F/o

= országúti vezetés

Mu

= Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

F/h

= hegyvidéki vezetés

F 1–2

= F 1–2 számú trolibusz jelzési és forgalmi utasítás

F/é
F/k

= éjszakai vezetés
= vezetés könnyű terepen

M

= Menettávolságok kilométerben

1) érvényes „B” kategóriás vezetői engedély esetén
2) „A1” kategória megszerzését követő két éven belül
3) „A1” kategória megszerzését követő két éven túl
4) „A2” kategória megszerzését követő két éven belül
5) „A korlátozott” vagy „A2” kategória megszerzését követő két éven túl
6) amennyiben betöltötte 24. életévét és nem rendelkezik legalább két éves „A2” kategóriás vezetői engedéllyel
7) „C1” kategória megszerzését követő 2 éven belül
8) „D” kategóriás vezetői engedéllyel
9) „B” kategóriájú járművek nehéz pótkocsival összekapcsolva, feltéve, hogy az így kialakított járműszerelvény legnagyobb megengedett össztömege 3500 kg és 4250 kg közötti
3. Az R. 3. számú melléklet 3.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.3. „B” kategória 96. kód megszerzésének feltételei
A 96. kód érvényesítéséhez a jelöltnek rendelkeznie kell „B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel vagy a kód megszerzésére irányuló tanfolyam „B” kategóriával összevontan is végezhető. Összevont tanfolyam esetén a 3.2.1. pontban előírt oktatási órákon a „B” kategórián felül kell a tanulónak részt vennie. Az elméleti vizsgák a „B” kategória elméleti vizsgájával egyidejűleg. A gyakorlati vizsga a „B” kategóriás forgalmi vizsgával együtt is kiírható. Összevont tanfolyam esetén a „B” kategóriás forgalmi vizsga sikeres rutin vizsga nélkül is tehető. Összevont tanfolyam esetén a vizsgázó bármikor lemondhat a 96. kódra vonatkozó igényéről, amely lemondás a „B” kategóriára tett vizsgáit nem érinti. B 96 tanfolyamot az a képző szerv tarthat, aki rendelkezik a közlekedési hatóság engedélyével „BE” kategóriás képzésre.”
4. Az R. 3. számú melléklet 3.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„3.4. Az együtt tartott tanfolyamok
Együtt tartott tanfolyami foglalkozásokat a következő kategóriákban lehet szervezni:
a) „AM”, „A1”, „A2”, „A”, „B1”, „B” és B96
b) „BE” és „D1E”;
c) „B” és „T”;
d) „C1” és „C”;
e) „C1E”, „CE” és „DE”;
f) „T” és „K” (kerti traktor és állati erővel vont jármű).
Az együtt tartott oktatást külön, kategóriánként kell a tanulmányi naplóban feltüntetni.”

2. melléklet a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelethez

A 2003. év december 1-jét követően oktatásba bevont járművekre vonatkozó előírások
1. A járművek követelményei kategóriánként
„A1” kategória
Olyan kétkerekű motorkerékpár, amelynek teljesítménye a 11 kW-ot és teljesítmény/tömeg aránya a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá legalább 90 km/h sebesség elérésére alkalmas.
A belsőégésű motor hengerűrtartalma legalább 120 cm3, elektromos meghajtás esetében a teljesítmény/tömeg arány legalább 0,08 kW/kg.
„AM” kategória
„AM” kategóriába tartozó kétkerekű jármű, amelynek tervezési sebessége nem több mint 45 km/h (kivéve azokat a kétkerekű járműveket, amelyek tervezési sebessége 25 km/h-t nem haladja meg), a motor hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél vagy a motor legnagyobb hasznos motorteljesítménye nem több 4 kW-nál.
„A” kategória
2018. december 31-éig: „A” kategóriába tartozó oldalkocsi nélküli kétkerekű motorkerékpár, legalább 595 cm3 hengerűrtartalommal és legalább 40 kW motorteljesítménnyel.
2019. január 1-jétől: „A” kategóriába tartozó oldalkocsi nélküli kétkerekű motorkerékpár, legalább 595 cm3 hengerűrtartalommal (amennyiben elektromos motorral van felszerelve, teljesítmény/tömeg aránya legalább 0,25 kW/kg), legalább 180 kg terheletlen tömeggel és legalább 50 kW motorteljesítménnyel.
„A2” kategória
Oldalkocsi nélküli motorkerékpár, amelynek hengerűrtartalma legalább 395 cm3, a motor teljesítménye legalább 20 kW, de nem több 35 kW-nál, a motorkerékpár teljesítmény/tömeg aránya nem haladja meg a 0,2 kW/kg-ot. Amennyiben a motorkerékpár elektromos motorral van felszerelve, annak teljesítmény/tömeg aránya legalább 0,15 kW/kg.
„B1” kategória
„L7e” kategóriába tartozó legalább két ülőhellyel rendelkező négykerekű motorkerékpár, amely legalább 60 km/óra sebesség elérésére képes.
„B” kategória
„B” kategóriába tartozó négykerekű személygépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) legalább 5 személy befogadóképesség,
ab) legalább négyajtós kivitel,
ac) legalább 100 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) a járműnek legalább négy ülését fejtámlával kell felszerelni, amennyiben azt a gyári kialakítás lehetővé teszi,
bb) olyan oldalhelyes irányjelző visszajelző, amely az oktatói és a hátsó ülésekről is jól láthatóvá teszi az irányjelző működését,
bc) kettős pedálrendszer, amely a járművezető melletti ülésből is biztosítja az üzemi pedálokkal elérhető szabályozást. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,
bd) három darab visszapillantó tükör, amely a vezetőülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást [a közúti járművek forgalomba helyezéséről és forgalomban tartásáról szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet) 78. § (1)–(2) bekezdése alapján],
be) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást (a két jobb oldali külső visszapillantó tükör egy olyan kialakítású tükörrel is helyettesíthető, amely a vezető- és a vezető melletti ülésből is biztosítja a jármű mellett lévő jobb oldali forgalmi sávra történő hátralátást).
„B” kategória a mozgáskorlátozottak képzéséhez:
„B” kategóriába tartozó négykerekű gépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) a mozgáskorlátozott anatómiai és fiziológiai állapotának megfelel;
b) a szakértői bizottság egyedi műszaki előírásainak megfelelően átalakított [a közúti járművezetők egészségügyi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alapján],
c) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedállal van felszerelve. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,
d) két darab pót-visszapillantó tükörrel van ellátva, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást (a két jobb oldali külső visszapillantó tükör egy olyan kialakítású tükörrel is helyettesíthető, amely a vezető- és a vezető melletti ülésből is biztosítja a jármű mellett lévő jobb oldali forgalmi sávra történő hátralátást).
„B” kategória 96. kód megszerzésére irányuló képzésben a járműnek meg kell felelnie a „BE” kombinált kategóriás képzésbe bevont jármű ezen mellékletben előírt műszaki követelményeivel, amely járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömegének a 3500 kg-ot meg kell haladnia, de nem haladhatja meg a 4250 kg-ot.
„C1” kategória
„C1” kategóriába tartozó tehergépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) legalább 5 m hosszúság,
ab) legalább 4000 kg megengedett legnagyobb össztömeg,
ac) legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas,
ad) azonos légtérben legalább 3 személy befogadására alkalmas vezetőfülke,
ae) a vezetőfülke szélességével és magasságával legalább azonos szélességű és magasságú, zárt, de nem különleges felépítmény;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) valamennyi fékezet kerékre ható blokkolásgátló (ABS),
bb) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,
bc) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,
bd) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;
c) a tehergépkocsit legalább a terhelhetősége feléig meg kell terhelni.
„C” kategória
„C” kategóriába tartozó tehergépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) legalább 2,4 m szerkezeti szélesség, legalább 8 m szerkezeti hosszúság,
ab) legalább 12 000 kg megengedett legnagyobb össztömeg, és a vizsgán a tényleges össztömeg legalább 10 000 kg,
ac) legalább 80 km/óra tervezési sebesség,
ad) azonos légtérben legalább 3 személy befogadására alkalmas kialakítású vezetőfülke,
ae) a vezetőfülke szélességével és magasságával legalább azonos szélességű és magasságú, zárt, de nem különleges felépítmény,
af) vezető által működtetett kézi sebességváltó karral rendelkezik;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) legalább 8 előremeneti fokozatú nyomatékváltó (sebességváltó),
bb) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),
bc) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,
bd) sebességkorlátozó,
be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,
bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
    „D1” kategória
„D1” kategóriába tartozó autóbusz, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) legalább 5 m hosszúság,
ab) legalább 4000 kg megengedett legnagyobb össztömeg,
ac) legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),
bb) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,
bc) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,
bd) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
„D” kategória
„D” kategóriába tartozó autóbusz, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) legalább 2,4 m szerkezeti szélesség, legalább 10 m szerkezeti hosszúság,
ab) legalább 80 km/óra tervezési sebesség;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) visszatartó fék (tartósfékrendszer), az ENSZ EGB 13. számú mellékletének előírása szerint,
bb) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),
bc) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,
bd) a 10 000 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó jármű esetén sebességkorlátozó,
be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,
bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
„BE” kombinált kategória
„BE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) a járművezetővel azonos légtérben legalább 3 személy befogadóképességű „B” kategóriába tartozó vonójármű,
ab) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1100 kg,
ac) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, legalább 1,5 m széles, legalább 1,5 m magas, de a vonójárműnél nem alacsonyabb és nem keskenyebb,
ad) a járműszerelvény hosszúsága legalább 7,5 m,
ae) a járműszerelvény legalább 100 km/óra sebesség elérésére alkalmas,
af) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömegének a 3500 kg-ot meg kell haladnia,
ag) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a gépkocsi saját tömegét;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,
bb) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;
c) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.
„C1E” kombinált kategória
„C1E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) „C1” kategóriába tartozó oktatójármű,
ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,
ac) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg,
ad) a járműszerelvény szerkezeti hosszúsága legalább 8 m,
ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) terhelés vizsgán:
ba) a tehergépkocsit a terhelhetősége feléig meg kell terhelni,
bb) a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.
„CE” kombinált kategória
I. Pótkocsis járműszerelvény esetén:
„CE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) „C” kategóriába tartozó oktatójármű,
ab) a pótkocsi legalább 7,5 m szerkezeti hosszúságú, zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,
ac) a járműszerelvény szélessége legalább 2,4 m,
ad) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legalább 20 000 kg, és a vizsgán a tényleges össztömege legalább 15 000 kg,
ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas.
II. Félpótkocsis járműszerelvény esetén:
„CE” kombinált kategóriába tartozó félpótkocsis vagy csuklós járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) a „C” kategóriába tartozó vonójármű, vezetőfülkéjében a járművezetővel azonos légtérben legalább 3 személy befogadóképesség,
ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,
ac) a járműszerelvény szélessége legalább 2,4 m, hosszúsága legalább 14 m,
ad) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legalább 20 000 kg, és a vizsgán a tényleges tömege legalább 15 000 kg,
ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) legalább 8 előremeneti fokozatú sebességváltó (nyomatékváltó),
bb) minden fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),
bc) 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,
bd) sebességkorlátozó,
be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,
bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
„D1E” kombinált kategória
„D1E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) „D1” kategóriába tartozó oktatójármű,
ab) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg,
ac) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélessége és magassága legalább 2 m,
ad) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.
„DE” kombinált kategória
„DE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) „D” kategóriába tartozó oktatójármű,
ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, magassága legalább 2 m,
ac) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg, és szélessége legalább 2,4 m,
ad) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;
b) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.
„T” kategória
„T” kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató két pótkocsival, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:
a) jellemzők:
aa) a járművezetővel azonos légtérben lévő 2 személy befogadóképességű vezetőfülke,
ab) 2 darab – a forgalmi vizsgán egy darab – nem különleges felépítményű pótkocsi;
b) kötelező felszerelések és tartozékok:
ba) oktatói, vizsgabiztosi pótülés,
bb) az oktatói, vizsgabiztosi ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható fékpedál,
bc) két darab pót-visszapillantó tükör, amely az oktatói, vizsgabiztosi ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;
c) a pótkocsit legalább a terhelhetősége feléig kell megterhelni.
„Trolibusz” kategória
Trolibusz kategóriába tartozó jármű, amely az alábbi kötelező tartozékokkal rendelkezik:
a) az oktatásra és vizsgára kiírt járatra „Tanuló járat” felirat,
b) vészkapcsoló,
c) oktatói pótfék vagy oktató által kezelhető üzemi fék,
d) két darab pót-visszapillantó tükör, amely az oktatói ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
A felsorolt járművek teljesítmény- és sebességadatai hatósági bizonyítvány hiányában a gyártó által kiadott „Kezelési Útmutató”-val is igazolhatók.
2. Egyéb követelmények
Az oktatásra használt valamennyi járművet – kétkerekű járműveket kivéve – fel kell szerelni kék alapszínű, 20 cm magasságú, 3 cm vonalvastagságú – elölről és hátulról egyaránt – jól látható, nyomtatott fehér „T” betűt ábrázoló, 25x25 cm oldalélű táblával, valamint jól láthatóan fel kell tüntetni az „Autósiskola” feliratot. A „B” kategória esetében ezen jelzéseket a jármű hossztengelyére merőlegesen felszerelt tetőtáblán kell elhelyezni. A tetőtáblán lévő „T” betűt oktatáson kívül le kell takarni.
Az „AM” és „A” kategóriás, továbbá az „A1” és „A2” kategóriás gyakorlati képzés főoktatási szakaszában a kísérő szakoktatót szállító személygépkocsi tetőtartóján el kell helyezni a motorosok oktatására figyelmeztető feliratot tartalmazó táblát.

3. melléklet a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelethez

Az R. 6. számú melléklet „II. Az oktatójárművek minősítő vizsgálatának eljárási rendje” című fejezet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
1. Az oktatójárművek minősítő vizsgálata
A közúti járművezető-képzésben a vezetési gyakorlat tantárgy oktatására használt „B”, „C”, „D”, „T” kategóriás, a „B1”, „C1”, „D1” kategóriás, valamint a „BE”, „C1E”, „CE”, „D1E”, „DE” kombinált kategóriás oktatójármű járművekhez tartozó oktatójármű-igazolás kiadásához szükséges minősítő vizsgálatot a közlekedési hatóság végzi.
Az oktatójárművek minősítő vizsgálatát az üzemben tartó kérelmére a közlekedési hatóság végzi el.
A „C1”, „D1” kategóriás, „C”, „D” kategóriás, „C1E”, „CE”, „D1E” és „DE” kombinált kategóriás oktatójárművet a járműműszaki vizsgabiztos indokolt esetben (pl. rendeletben meghatározott sebesség elérésére való alkalmasság) a képzésfelügyelővel együtt minősíti. A minősítő vizsgálat részét képező közúti vizsgálatot a képzésfelügyelő egyedül is végezheti.
A szakoktató lakóhely változása, valamint az oktatójármű tulajdonosának változása esetén, az oktatójármű-igazolás a korábban bejegyzett időpontig hatályos.
A vizsgálat költségeit – amelyet a kérelmező visel – a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló miniszteri rendelet alapján kell meghatározni és befizetni.”

4. melléklet a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelethez

1. Az R. 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 8.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„8.1. A gépjármű közúti biztonsággal összefüggő előkészítése és műszaki ellenőrzése
A vizsgázónak a következő követelmények kielégítésével igazolnia kell, hogy elő tud készülni a biztonságos vezetésre:
8.1.1. Az ülés beállítása a megfelelő ülő testhelyzet elérése érdekében.
8.1.2. A visszapillantó tükrök, a biztonsági övek és (ha vannak) a fejtámaszok beállítása.
8.1.3. A gumiabroncsok, a kormánymű, a fékek, a fényjelzések, a távolsági fényszórók, az irányjelzők és a hangjelző berendezés szúrópróbaszerű ellenőrzése.
8.1.4. A rásegítéses (szervo) fék- és kormányrendszer ellenőrzése; a kerekek, a kerékagyak, a sárvédők, a szélvédők, az ablakok és az ablaktörlők, a folyadékok (pl. motorolaj, hűtőfolyadék, mosófolyadék) ellenőrzése; a műszerfal ellenőrzése és használata, beleértve a 3821/85/EGK rendelet által meghatározott menetíró készüléket is.
8.1.5. A légnyomás, a levegőtartályok és a felfüggesztés ellenőrzése.
8.1.6. A gépjármű rakományával kapcsolatos biztonsági tényezők ellenőrzése: kocsiszekrény, ponyvák, raktérajtók, rakodó szerkezet (ha van), vezetőfülke zárhatósága (ha van ilyen), a rakodás módja, a rakomány rögzítése (csak a „C”, „CE„, „C1„, „C1E” kategóriákban).
8.1.7. A vonószerkezet kapcsoló mechanizmus, valamint a fék- és az elektromos csatlakozók ellenőrzése (csak a „CE„, „C1E„, „DE„, „D1E” kategóriákban).
8.1.8. Különleges gépjármű-biztonsági intézkedések végrehajtásának képessége; a kocsiszekrény, szolgálati ajtók, vészkijáratok, elsősegélynyújtó felszerelés, tűzoltó készülékek és egyéb biztonsági felszerelések ellenőrzése és kezelése (csak a „D„, „DE„, „D1„, „D1E” kategóriákban).
8.1.9. Közúti térkép olvasása, útvonaltervezés, ideértve az elektronikus navigációs rendszerek használatát is (választható).”
2. Az R. 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 8.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„8.2. A közúti biztonsággal összefüggésben vizsgálandó rutinmanőverek
8.2.1. Pótkocsi és vontató jármű össze- és szétkapcsolása, vagy szétkapcsolása és újbóli összekapcsolása; a manőver indításakor a részt vevő vontató járműnek a pótkocsi mellett kell parkolnia (azaz nem állhat egy vonalban vele) (csak a „CE„, „C1E„, „DE„, „D1E” kategóriákban).
8.2.2. Hátramenet kanyarban.
8.2.3. Biztonságos leállás a be- és kirakodáshoz rakodó rámpa vagy hasonló létesítménynél (csak a „C„, „CE„, „C1„, „C1E” kategóriákban).
8.2.4. Az utasok autóbuszról való biztonságos leszállását és az oda történő biztonságos felszállását lehetővé tevő megállás (csak a „D„, „DE„, „D1„, „D1E” kategóriákban).”
3. Az R. 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 9.3.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.3.1. Ellenőrzése alatt tartja-e a járművet, figyelembe véve az alábbiakat: a biztonsági övek, visszapillantó tükrök, fejtámaszok, az ülés, a fényszórók és egyéb berendezések megfelelő használatát; a tengelykapcsoló, sebességváltó, gázpedál, a fékrendszerek (ha van, harmadik fékrendszer is), a kormányzás megfelelő alkalmazását; a gépjármű különböző körülmények közötti, különböző sebességek melletti irányítását; az útbiztosságot; a gépjármű súlyát, méreteit és jellemzőit; a rakomány súlyát és típusát (csak a „BE„, „C„, „CE„, „C1„, „C1E„, „DE„, „D1E” kategóriákban); az utasok kényelmét (csak a „D„, „DE„, „D1„, „D1E” kategóriákban) (egyenletes vezetés nagymértékű gyorsítás és hirtelen fékezés nélkül).
4. Az R. 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 9.3.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.3.2. Gazdaságosan és környezetbarát módon vezet-e, figyelembe véve a percenkénti fordulatszámot, a sebességváltást, a fékezést és a gyorsítást (csak a „B„, a „BE„, a „C„, a „CE„, a „C1„, a „C1E„, a „D„, a „DE„, a „D1” és a „D1E” kategóriákban).”
5. Az R. 7. számú melléklet „I. Közúti járművezető vizsgáztatása” című fejezet „B) A járműkezelési vagy rutin és a forgalmi vizsga” alfejezet 9.3.10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.3.10. Fékezés és megállás: időben lassít-e, a körülményeknek megfelelően fékez és áll-e meg; előrelátás; használja-e a különböző fékrendszereket (csak a „C„, „CE„, „D„, „DE” kategóriákban); használja-e a fékeken kívüli sebességcsökkentő rendszereket (csak a „C„, „CE„, „D„, „DE” kategóriákban).”

5. melléklet a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelethez

1. Az R. 8. számú melléklet 5.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.2. Vizsgatárgyak és a gyakorlati vizsgatárgyak vizsgaideje (percben)

Kategória

Elméleti vizsgatárgyak

Gyakorlati vizsgatárgyak vizsgaideje

Megjegyzés

Szü

F1–2

Mu

Jk

R

F3)

1

2

1

2

1

2

1

3

AM

X

15

10

30

20

A1

X

20

15

50

40

A11)

X

50

40

A2

20

15

50

40

11. § (5) bekezdés a) pont

A2

X

20

15

50

40

A

20

15

50

40

11. § (5) bekezdés b) pont

A2)

X

20

17

50

40

B

X

60

50

2012. január 1-jétől

B

X

20

15

50

40

39. § (2) bekezdés szerint

2011. december 31-ig

B96

-

X

-

X

-

-

-

-

-15

10

-

-

 

B1

X

-

-

-

-

-

20

17

-

-

50

40

BE

X

X

X

15

10

15

10

50

40

C1

X

X

X

20

15

15

10

60

45

C

20

15

15

10

60

45

11. § (5) bekezdés c) pont

C

X

X

X

20

15

15

10

60

45

C1E

X

X

15

10

20

15

60

45

CE

X

X

15

10

20

15

60

45

D1

X

15

10

15

10

60

45

D

X

15

10

15

10

105

90

D1E

X

X

X

15

10

15

10

60

45

DE

X

X

15

10

15

10

60

45

T

X

X

20

15

15

10

35

25

T

15

10

35

25

11. § (3) bekezdés c) pont

K

X

Trolibusz

X

X

X

X

15

10

15

10

50

40

= Közlekedési alapismeretek. Tartalmaz járművezetés elméleti, valamint az „A”, „A korl.”, „B”, „T” kategóriáknál, továbbá az „A1”, „A2” és „B1” kategóriánál szerkezeti és üzemeltetési kérdéseket is.

Szü

= Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek.

= Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés

Jk

= Járműkezelési vizsga.

R

= Rutin vizsga.

F

= Forgalmi vizsga.

Mu

= Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás.

F 1–2

= F 1–2 számú trolibusz jelzési és forgalmi utasítás.

A gyakorlati vizsgák esetében a táblázat szerinti

az 1. jelű oszlop időértékei a teljes vizsga időket,

a 2. jelű oszlop időértékei a feladatok végrehajtására biztosított maximális időket,

a 3. jelű oszlop időértékei a közúton vezetéssel töltött időket jelentik.

1. érvényes B kategóriás vezetői engedély esetén.

2. azon 24. életévét betöltött vizsgázó esetében, aki nem rendelkezik „A2” vagy „A korl.” kategóriás vezetői engedéllyel, ez esetben a járműkezelési vizsga kiegészül az „alkalmassági feladat” végrehajtásával.

3. A forgalmi vizsga idejébe nem számít bele a kérelmező fogadása, a jármű közúti közlekedésbiztonsággal összefüggő műszaki ellenőrzése, valamint a gyakorlati vizsga eredményének kihirdetése.

2. Az R. 8. számú melléklet 5.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.5. A személyazonosság megállapítása
A vizsgabiztos a vizsgajegyzőkönyv és a személyazonosító igazolvány (személyi igazolvány) adatai alapján egyezteti és ellenőrzi a vizsgázó személyazonosságát Személyazonosító igazolvány hiányában el kell fogadni a diákigazolványt (14. életév betöltéséig), útlevelet, kártyaformátumú tartózkodási engedélyt vagy a kártyaformátumú vezetői engedélyt. Szembenéző fényképet (arcképet) nem tartalmazó, vagy lejárt érvényességű igazolvány a személyazonosság igazolására nem használható.”
3. Az R. 8. számú melléklet 6.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
6.1.1. Az elméleti vizsgáztatás főbb adatai

Kategória

Tantárgy

Kérdések

Megfelelés pontszáma
(pont)

Megengedett hibapontok száma
(pont)

Tiszta vizsgaidő összesen
(perc)

száma
(db)

összpontértéke
(pont)

AM

K

25

35

30

5

25

A1, A2,

K

55

75

65

10

55

A

B, B1

K

55

75

65

10

55

B96

Szü
M

25
25

25
25

21
21

4
4

25
25

C1, C

K

25

35

30

5

25

Szü

25

25

21

4

25

M

25

25

21

4

25

D1

K

25

35

30

5

25

D

K

25

35

30

5

25

BE

K

25

35

30

5

25

D1E

Szü

25

25

21

4

25

M

25

25

21

4

25

C1E

K

25

35

30

5

25

CE

Szü

25

25

21

4

25

K

25

35

30

5

25

DE

Szü

25

25

21

4

25

T

K

55

75

65

10

55

M

25

25

21

4

25

K

K

25

25

20

5

25”

4. Az R. 8. számú melléklet 7.3.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.3.1.1. A vizsgahelyiség minősítésének szempontjai
Legalább 18 °C hőmérsékletű helyiség, amelyben egy működőképes, a vizsga kategóriájának megfelelő jármű elhelyezhető.
Az égéstermékek zárt rendszerű elvezetését biztosítani kell.
A helyiség legyen alkalmas arra, hogy a vizsgázó a vizsga jogosult résztvevői jelenlétében a feladatokat biztonságosan, a vizsgabiztos számára értékelhetően végre tudja hajtani. A helyiségben el kell helyezni a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő számú és fajtájú tűzoltó készüléket.
A biztonsági ellenőrzés üzemeltetési vizsgára minősített helyiségeknek szociális ellátottsággal - WC, kézmosási lehetőség - is rendelkeznie kell.
2. A helyiségben el kell helyezni az alábbiakat:
„C1” kategóriában és „C” kategóriában:
1. 1 db asztal, 1 db szék,
2. 1 db a kategóriának megfelelő jármű (tanalváz) a kötelező tartozékokkal,
3. 1 db falitabló a fülke billentéséről (amennyiben a tehergépkocsi fülkéje nem billenthető),
4. 1 db működtethető tachográf (lehet a tehergépkocsin is),
5. 1 db működtethető hidraulikus szervokormány (lehet a tehergépkocsin is),
6. 1 db kétkörös, kétvezetékes légfékmodell (lehet a tehergépkocsin is),
7. 1 db működtethető tartósfék (falitabló) (lehet a tehergépkocsin is),
8. 1 db tehergépkocsihoz tartozó pótkerék,
9. 1 db a tehergépkocsi tömegének megfelelő emelő,
10. 1 db légnyomásmérő műszer,
11. 1 db akkumulátor,
12. 1 db akkumulátortöltő berendezés,
13. 1 db próbalámpa (hibakereséshez),
14. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal.
„D1” kategóriában és „D” kategóriában:
1. 1 db asztal, 1 db szék,
2. az adott kategóriába tartozó működőképes autóbusz a kötelező tartozékokkal,
3. 1 db működtethető tachográf (lehet az autóbuszon is),
4. 1 db működtethető hidraulikus szervokormány (lehet az autóbuszon is),
5. 1 db a járműhöz tartozó pótkerék,
6. 1 db jármű tömegének megfelelő emelő,
7. 1 db légnyomásmérő műszer,
8. 1 db akkumulátor,
9. 1 db akkumulátortöltő berendezés,
10. 1 db próbalámpa (hibakereséshez),
11. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal.
Csak „D” kategóriában:
1. 1 db működtethető tartósfék (falitablón vagy lehet az autóbuszon is).
2. Amennyiben a „D” kategóriához előírt vizsgafeladatokhoz a vizsgateremben a működő modellek rendelkezésre állnak, és a közvetlen közelben a megfelelő üzemképes jármű is rendelkezésre áll, akkor vizsgáztatási célra ez is elfogadható.
„BE” kombinált kategóriában:
1. a kategóriának megfelelő járműszerelvény,
2. 1 db asztal, 1 db szék,
3. a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő tűzoltó készülék,
4. 1 db a járműszerelvény tömegének megfelelő emelő,
5. legalább 2 db kerékkitámasztó ék,
6. 1 db pumpa (légsűrítő),
7. 1 db légnyomásmérő műszer,
8. 1 db izzólámpakészlet és a járművön alkalmazott olvadóbiztosítókból 5-5 db,
9. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal, eszközökkel.
„C1E” és „CE” kombinált kategóriában:
1. 1 db asztal, 1 db szék
2. az adott kombinált kategóriába tartozó működőképes járműszerelvény a kötelező tartozékokkal,
3. 1 db működtethető félpótkocsi-támasztóláb (csak „CE”-nél) (lehet a félpótkocsin is),
4. 1 db működtethető nyeregszerkezet (csak „CE”-nél) (lehet a járműszerelvényen is),
5. 1 db járműszerelvényhez használatos pótkerék,
6. 1 db légnyomásmérő műszer,
7. 1 db próbalámpa (hibakereséshez),
8. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal.
„D1E” és „DE” kombinált kategóriában:
1. 1 db asztal, 1 db szék,
2. az adott kombinált kategóriába tartozó működőképes járműszerelvény a kötelező tartozékokkal,
3. 1 db, a járműszerelvényhez tartozó pótkerék,
4. 1 db légnyomásmérő műszer,
5. 1 db próbalámpa (hibakereséshez),
6. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal.
„T” kategóriában:
1. a feladatok végrehajtására alkalmas járműszerelvény,
2. 1 db asztal, 1 db szék,
3. 1 db, a járműszerelvény tömegének megfelelő emelő és legalább 2 db kerékkitámasztó ék,
4. 1 db pumpa (légsűrítő),
5. 1 db légnyomásmérő műszer,
6. 1 db próbalámpa (hibakereséshez),
7. a világító- és fényjelző berendezések izzóinak cseréjéhez szükséges makettet,
8. 1 db izzólámpakészlet és a járművön alkalmazott olvadóbiztosítókból 5-5 db,
9. 1 db elsősegélynyújtó felszerelés („B” típusú),
10. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal.
„Trolibusz” kategóriában:
1. a vizsgafeladatok teljesítésére alkalmas trolibusz,
2. 1 db asztal, 1 db szék,
3. legalább 2 db kerékkitámasztó ék,
4. 1 db légnyomásmérő műszer,
5. 1 db akkumulátor,
6. 1 db izzólámpakészlet és a trolibuszon alkalmazott biztosítókból 5-5 db,
7. szerszámszekrény a feladatok végrehajtásához szükséges szerszámokkal, eszközökkel.”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. április 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére