• Tartalom

49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet

49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet

a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról

2023.12.22.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (3) bekezdés n) pont na) és nb) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya kiterjed a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre, azok üzemeltetőire, illetve tulajdonosaira.

2. Értelmező rendelkezések

2. §1 E rendelet alkalmazásában

a) aeroszol: a gáznemű közegben nem ülepedő, szabad szemmel nem látható, folyadék vagy szilárd részecskéket (10–500 nanométer) finom eloszlásban tartalmazó diszperz rendszer;

b) használati melegvíz rendszer: egy létesítményben élő, dolgozó vagy azt látogató személyek melegvíz használati igényét biztosító melegvíz-előállító, -tároló és -elosztó hálózatok összessége;

c) legionellosis: a Legionella által okozott megbetegedések összefoglaló neve;

d) Legionella: vizes környezetekben és talajban gyakran előforduló baktériumnemzetség, amely az épített vízrendszerekben emberi egészségkockázatot jelentő mértékben elszaporodhat;

e) Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg: azon 20–50 °C közötti hőmérsékletű víz és az azt tartalmazó berendezések vagy rendszerek, amelyek használata, működése, bemutatása vagy karbantartása során aeroszol képződés lehetséges;

f) Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítmény: olyan közintézmény, valamint munkahelyként szolgáló épület, amelyben Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg található;

g) fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő közeg: a nedves hűtőtornyok hűtővize, a Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben üzemelő aeroszol előállító melegvizű medencék (különösen pezsgőmedencék, élménymedencék, hidroterápiás kezelők) vize, az egészségügyi intézmények és a bölcsődék kivételével a szociális intézmények ivó- és használati melegvize, a magánszálláshelyek és falusi szálláshelyek kivételével a szálláshelyek ivó- és használati melegvize, a sportközpontok ivó- és használati melegvize, valamint a büntetés-végrehajtási intézetek ivó- és használati melegvize;

h) fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítmények: olyan létesítmények, amelyekben a g) pontban felsorolt közeg valamelyike található;

i) monitoring: a vízhőmérséklet mérése vagy a Legionella-koncentráció – speciális esetekben a 22 °C-on számolt telepszám – vizsgálata;

j) nedves hűtőtorony: olyan berendezés, amelyben a felmelegedett víz légárammal szemben haladva lehűl, miközben a víz egy része a környezeti levegőbe párolog, és a lehűtött víz jellemzően valamilyen hőcserélőhöz kerül visszavezetésre, ahol ismét felmelegszik;

k) vízhőmérséklet mérése: a végkifolyókon végzett hőmérsékletmérés, amelyet kalibrált vízhőmérővel kell végezni meleg víz esetén a víz egyperces, hideg víz esetén annak kétperces kifolyatását követően.

l)2 közintézmény: az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 5/2023. (I. 12.) Korm. rendelet 2. § 32. pontja szerinti fogalom.

3. § (1) E rendelet alkalmazásában a kockázatkezelési intézkedési szint alatt azt a Legionella-koncentrációt vagy 22 °C-on számolt telepszám vizsgálati eredményt kell érteni, amely az egyes, Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre, közegekre e rendeletben meghatározott értéket meghaladja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kockázatkezelési szintnek a következő fokozatai vannak:

a) figyelmeztető szint,

b) beavatkozási szint, valamint

c) azonnali beavatkozási szint.

3. Felelősség

4. § A Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre, illetve a fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekre vonatkozó előírások betartásáért a létesítmény üzemeltetője, ennek hiányában tulajdonosa felel.

4. Kockázatbecslés

5. § (1) A Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve a fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben a Legionella-fertőződési kockázat egységes módszertan szerinti felmérését el kell végezni.

(2)3 A kockázatbecslést a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) által kiadott módszertani útmutató szerinti gyakorisággal felül kell vizsgálni. Ha a létesítmény üzemeltetésében olyan változás következik be, amely a Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közeg paramétereit érinti, a kockázatbecslést a változást követően 30 napon belül ismételten el kell végezni.

(3)4 A kockázatbecslési dokumentáció kötelező tartalmi elemeit az NNGYK módszertani útmutatója tartalmazza.

(4) A kockázatbecslési dokumentáció elérhetőségét a munkavállalók részére a létesítményben biztosítani kell.

(5)5 A nem közforgalmú létesítmények Legionella kockázatának megítéléséhez és a kockázat csökkentési lehetőségeiről az NNGYK lakossági tájékoztató anyagot készít, és azt a honlapján közzéteszi.

5. Monitoring

6. § (1)6 Azon Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítmények esetén, ahol az NNGYK által kiadott 5. § (3) bekezdése szerinti módszertani útmutató szerinti értékelés magas kockázatot állapít meg valamely közegre, az adott közegre monitoringot kell végezni az útmutatóban meghatározott gyakorisággal.

(2)7 A fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő közegből minden esetben kötelező monitoring vizsgálatot végezni dokumentált módon, a (3)–(5) bekezdésben foglaltak szerint.

(3)8 Ivó- és használati melegvízből Legionella-csíraszám-meghatározást évente egyszer kell végezni a kockázatbecslés alapján kijelölt számú és elhelyezkedésű vizsgálati ponton, de épületenként legalább egy, a melegvíz előállítás helyétől távol eső végkifolyón vagy az expozíció szempontjából leginkább releváns ponton. A vizsgálatot az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló kormányrendelet alapján jogosultsággal rendelkező laboratórium végezheti.

(3a)9 A használati melegvíz hőmérsékletét havonta kell ellenőrizni a kockázatbecslés alapján kijelölt számú és elhelyezkedésű vizsgálati ponton.

(4) Közfürdők esetén a Legionella-csíraszám meghatározása érdekében a medence vízvizsgálatát havonta, a szűrt víz vizsgálatát negyedévente kell elvégezni. Három egymást követő, kimutatási határ alatti eredmény esetén a medencevíz-vizsgálat gyakorisága negyedévesre csökkenthető.

(5) Nedves hűtőtornyok esetén a Legionella-csíraszám meghatározását és a 22 °C-on számolt telepszám vizsgálatot havonta kell elvégezni a kockázatbecslés alapján kijelölt számú és elhelyezkedésű vizsgálati ponton, de legalább a hűtőtorony vízteréből. Három egymást követő, értékelhető 1000 Telepképző Egység (a továbbiakban: TKE)/liter alatti Legionella-eredmény esetén a Legionella vizsgálati gyakoriság negyedévesre csökkenthető.

(6) A (3)–(5) bekezdésben foglaltak szerint elvégzett valamennyi monitoring eredményt 5 évre visszamenőleg, azonnal hozzáférhető módon meg kell őrizni a létesítményben.

(7)10 A Legionella-csíraszám meghatározásához a mintavételt akkreditált módon kell végezni az EN ISO 19458 szabvány „a)” mintavételi céljával összhangban.

6. Kockázatkezelés

7. § (1) Ha a kockázatbecslés, illetve a monitoring alapján megállapítást nyer, hogy Legionella-fertőzési kockázat, illetve fokozott kockázat áll fenn, haladéktalanul kockázatkezelésről kell intézkedni.

(2)11 A kockázatkezelési intézkedési szinteket meghaladó monitoring eredmények esetén a 2. melléklet 2. táblázatában foglaltak szerint kockázatkezelésről kell intézkedni.

(3)12 A létesítménnyel összefüggésbe hozható legionellosis megbetegedés esetén a 2. melléklet 2. táblázatában előírt, azonnali beavatkozási szint szerinti kockázatkezelésről kell intézkedni.

7. Nedves hűtőtornyok

8. § (1)13 A Magyarország területén működő nedves hűtőtornyokat az országos tisztifőorvos által működtetett elektronikus rendszeren keresztül az üzemeltetőnek, ennek hiányában a tulajdonosnak be kell jelentenie az országos tisztifőorvos részére a következő adatok megadásával:

a) az üzemeltető, ennek hiányában a tulajdonos neve, székhelye vagy lakcíme,

b) a létesítmény címe (település irányítószáma, neve, a közterület megnevezése, helyrajzi szám), ahol a hűtőtorony működik,

c) a hűtőtorony:

ca) gyártója,

cb) típusa, típusszáma,

cc) gyártásának éve,

cd) megnevezése,

ce) kialakítása (zárt vagy nyitott), valamint

d) a rendszer térfogata.

(2)14 A bejelentés tudomásulvételét az országos tisztifőorvos az általa működtetett elektronikus rendszeren keresztül az (1) bekezdésben jelzett követelményeknek maradéktalanul megfelelő bejelentés beérkezését követően visszaigazolja.

(3)15 A bejelentett nedves hűtőtornyokról az országos tisztifőorvos az (1) bekezdésben foglalt adattartalommal nyilvántartást vezet.

(4)16 Az üzemeltető, ennek hiányában a tulajdonos az (1) bekezdésben foglalt adatokban bekövetkező változást 15 napon belül köteles az országos tisztifőorvosnak bejelenteni.

8. Hatósági feladatok

9. § (1) A Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegeket, a Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményeket, illetve a fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményeket a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) ellenőrzi és szükség szerint intézkedik.

(2)17 A Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve a fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben elvégzendő feladatok gyakorlati végrehajtásához szükséges ismereteket és követelményeket az országos tisztifőorvos által kiadott módszertani útmutató határozza meg.

(3)18 Az NNGYK a honlapján minden év február 15-ig közzéteszi a frissített módszertani útmutatót.

9. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 90. napon lép hatályba.

11. § (1)19 A Legionella-fertőződési kockázat egységes módszertan szerinti felmérését az e rendelet hatálybalépésekor működő, Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben e rendelet hatálybalépését követő egy éven belül, az e rendelet hatálybalépését követően létesítendő Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben, illetve fokozott Legionella-fertőzési kockázatot jelentő létesítményekben a használatbavételi engedély véglegessé válását követő 2 hónapon belül kell elvégezni.

(2)20 Az e rendelet hatálybalépésekor működő nedves hűtőtornyot e rendelet hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül, az e rendelet hatálybalépését követően létesítendő nedves hűtőtornyot a használatbavételi engedély véglegessé válását követő 15 napon belül kell bejelenteni az országos tisztifőorvosnak a 8. § (1) bekezdésében foglaltak szerint.

(3) A járási hivatal e rendelet hatálybalépését követő 12 hónapig mellőzi az egészségügyi bírság kiszabását az e rendeletben foglaltak megsértése esetén.

12. § A rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.

13. §21 Ez a rendelet az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, 2020. december 16-i (EU) 2020/2184 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelethez

A kockázatbecslési dokumentáció kötelező tartalmi elemei

1. A létesítmény megnevezése, címe, üzemeltetője (ennek hiányában tulajdonosa), székhelye vagy lakcíme.

2. A Legionella kockázatkezeléssel megbízott személy neve és beosztása, elérhetősége.

3. A létesítmény leírása (mérete, kora, funkciója).

4. Karbantartás, takarítás gyakorisága (beleértve a melegvíz-tartályok és a végponti szerelvények takarítását).

5. A létesítményben előforduló, Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegek felsorolása:

a) Nagy kiterjedésű ivóvízhálózat (többszintes vagy több szárnyú épület).

b) Nagy kiterjedésű melegvízhálózat (több szintes vagy több szárnyú épület, egy melegvíz rendszerhez tartozó több épület).

c) Melegvizű (>30 °C) fürdőmedencék és kádak, amelyeknél aeroszol képződhet (pezsgőmedence, élménymedence, hidroterápiás kezelőmedence).

d) Nedves hűtőtorony.

e) Minden olyan egyéb közeg, amely 20–45 °C közötti hőmérsékletű vizet tartalmaz, és fennáll az aeroszol képződés lehetősége (pl. nedves légmosó, párásító, permetező, nagynyomású vizes tisztító, szökőkút, fogászati kezelőegység, közvetlenül melegvíz előállításra használt napelem stb.).

6. A létesítményben előforduló, Legionella-expozíció szempontjából kockázatot jelentő közegek jellemzése

a) Ivóvízhálózat:

aa) ivóvíz eredete, tárolása (beleértve a térfogatot), kezelése,

ab) kiegészítő fertőtlenítés,

ac) ivóvízhálózat anyaga és kora, szigeteltsége,

ad) jellemző ivóvízfogyasztás, pangó időszakok,

ae) az ivóvíz hálózatban időszakosan használt elkerülő mellékágak,

af) a hálózat rajza.

b) Használati melegvízhálózat:

ba) melegvíz előállítás helye és módja,

bb) a melegvíztárolás módja,

bc) tárolási térfogat,

bd) recirkuláció megléte,

be) a hálózatra menő melegvíz beállított hőmérséklete,

bf) a melegvíz hálózat anyaga és kora,

bg) esetleges vízkezelés vagy fertőtlenítés,

bh) központi vagy helyi termosztát a melegvíz rendszerben (kevert víz előállítás),

bi) kültéri vezetésnél a szigetelés megléte, állapota,

bj) jellemző melegvízfogyasztás, pangó időszakok,

bk) közforgalmú zuhanyozók száma és becsült felhasználó szám a különböző használati időszakokban,

bl) víztakarékos (erősen porlasztó) szerelvények jelenléte esetén azok helyének megnevezése,

bm) végponti baktériumszűrők alkalmazása (érintett végpontok megnevezése),

bn) szerződéses üzemeltető esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége,

bo) karbantartás, takarítás gyakorisága (beleértve a melegvíztartályok és a végponti szerelvények takarítását),

bp) a melegvízhálózatban időszakosan használt elkerülő mellékágak.

c) Meleg vizű (>30 °C) fürdőmedencék, amelyeknél aeroszol képződhet:

ca) medencék száma, elhelyezkedése, mérete, alakja, hőfoka, üzemelési és használati rendje, férőhelyek száma,

cb) a fürdővíz eredete, jellege,

cc) vízkezelés módja, fertőtlenítés módja, vízkezelésben alkalmazott vegyszerek fertőtlenítőszer adagolása, irányadó koncentrációja,

cd) szűrő-forgató esetén a szűrő típusa, töltete, mérete, szűrési sebessége, visszamosás gyakorisága,

ce) jellemző napi terhelés, pótvíz, leürítés gyakorisága,

cf) szerződéses üzemeltető/karbantartó esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége, helyszíni rendelkezésre állás gyakorisága.

d) Nedves hűtőtornyok:

da) hűtőtornyok elhelyezkedése, gyártója, gyártási száma, típusa, rendszer térfogata, kialakítása (nyitott/zárt), üzemelése (időszakos/folyamatos, üzem időszakok megjelenítésével), energiafelvétele,

db) alkalmazott hőlépcső,

dc) üzemi vízfelhasználás (m3/óra és levegőáram (m3/perc),

dd) takarítás, vízkezelés és fertőtlenítés módja és gyakorisága,

de) levegő kivezetés pontos helye,

df) a levegőkivezetés szomszédos épületektől mért távolsága és magasságbeli eltérése a legfelső használatban álló szinthez,

dg) külső üzemeltető esetén az üzemeltető megnevezése, elérhetősége, helyszíni rendelkezésre állás gyakorisága.

e) Egyéb kockázati berendezések:

ea) a közeg pontos megnevezése, gyártója,

eb) üzemelési/használati módja,

ec) víztérfogat,

ed) tisztítás/fertőtlenítés módja és gyakorisága.

7. Expozíció lehetősége

Valamennyi azonosított kockázati közegre fel kell tüntetni a következőket:

a) A közforgalom számára megközelíthető helyen van-e, illetve a keletkező aeroszol közforgalmú térbe kerül-e, milyen távolságban van közforgalmú tér.

b) A keletkezett aeroszolnak kitett egyének száma és megoszlása a használat módja szerint (dolgozók, látogatók, állandóan helyszínen tartózkodók/lakók), kor szerint (különösen a 65 év felettiek aránya).

c) Rizikócsoportok előfordulása az exponált egyének között (65 év felettiek, legyengült immunállapotúak – transzplantáltak, krónikus tüdő-, szív- és érrendszeri, valamint hematológiai betegségben szenvedők, immunszupresszív terápiában részesülők, daganatos megbetegedésben szenvedők, cukorbetegek, friss sebészeti beavatkozáson átesettek, erős dohányosok, várandósok és újszülöttek).

8. Jelenleg fennálló kockázatkezelő beavatkozások

a) Valamennyi kockázati közegre fel kell tüntetni a következőket:

aa) takarításra és karbantartásra vonatkozó utasítások, takarítási és karbantartási napló helye, felelős személy megnevezése és elérhetősége,

ab) vízhőmérséklet mérésre vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok), vízhőmérséklet mérési eredmények, felelős személy megnevezése és elérhetősége,

ac) Legionella vízből történő vizsgálatára vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok, vizsgálati irányok, vizsgálatokat végző laboratórium megnevezése), korábbi eredmények,

ad) laboratóriumi vízvizsgálatra vonatkozó előírások (gyakoriság, vizsgálati pontok, vizsgálati irányok, vizsgálatokat végző laboratórium megnevezése), korábbi eredmények és

ae) Legionella megelőző beavatkozások leírása (pl. rendszeres vagy időszakos kémiai vagy hőfertőtlenítés) gyakorisága, felelős személy megnevezése és elérhetősége.

b) Legionella kockázatkezeléssel kapcsolatos oktatási anyagok, oktatásban részesültek felsorolása, oktatási jegyzőkönyvek.

9.22 Az országos tisztifőorvos módszertani útmutatója alapján kitöltött értékelőlap.

2. melléklet a 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelethez23

1. A Legionella parametrikus értékének meghatározása ivó- és használati melegvízre

A

B

C

D

1.

Paraméter

Parametrikus érték*

Mértékegység

Vizsgálati módszer

2.

Legionella

1000

Telepképző egység (TKE)/l

MSZ EN ISO 11731
[A kockázatalapú igazoló monitorozás céljából, valamint a tenyésztési módszerek kiegészítésére más módszerek, például az ISO/TS 12869 szabvány, gyors tenyésztési módszerek, nem tenyésztésen alapuló módszerek és molekuláris alapú módszerek – különösen a mennyiségi meghatározásra alkalmas polimeráz láncreakció (qPCR) – is alkalmazhatók.]

* Fertőzések vagy járványok esetén a parametrikus érték alatt mért érték esetén is meg kell erősíteni a fertőzés forrását, és azonosítani kell a Legionella fajt.

2. Kockázatkezelés**

A

B

C

D

E

F

G

1.

Létesítmény/közeg megnevezése

Figyelmeztető szint

Figyelmeztető szint esetén szükséges intézkedések

Beavatkozási szint

Beavatkozási szint esetén szükséges intézkedések

Azonnali beavatkozási szint

Azonnali beavatkozási szint esetén szükséges intézkedések

2.

Ivó- és használati melegvíz

A Legionella-koncentráció
parametrikus érték feletti legalább
egy mintában,
de kevesebb, mint a minták 50%-ában, és egyben sem magasabb
a parametrikus érték tízszeresénél

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése

A Legionella-koncentráció
a parametrikus értéknél magasabb több, mint a minták 50%-ában vagy
a parametrikus érték tízszerese feletti legalább
egy mintában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás;
Újbóli hasonlóan magas csíraszám esetén kockázatcsökkentő beavatkozás

A Legionella-koncentráció
a parametrikus érték tízszerese feletti a minták
több mint 50%-ában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése; azonnali kockázatcsökkentő beavatkozás***;
Azonnali újramintázás

3.

Ivó- és használati melegvíz
a fekvőbeteg-ellátást biztosító egészségügyi szolgáltató érzékeny osztályain***

A Legionella-koncentráció
a parametrikus érték 10 %-a
feletti legalább
egy mintában,
de kevesebb, mint a minták 50%-ában, és egyben sem magasabb
a parametrikus értéknél

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése

A Legionella-koncentráció
a parametrikus érték 10 %-ánál magasabb több, mint a minták 50%-ában vagy
parametrikus érték feletti legalább
egy mintában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás, fokozott kórházhigiénés felügyelet
a tüdőgyulladásos esetek vonatkozásában

A Legionella-koncentráció
parametrikus
érték feletti
a minták több
mint 50%-ában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás, fokozott kórházhigiénés felügyelet
a tüdőgyulladásos esetek vonatkozásában; Azonnali kockázatcsökkentő beavatkozás*** vagy
az érintett kórterem/osztály bezárása

4.

Aeroszol előállító meleg vizű medencék
(>30 ºC)

A Legionella-koncentráció egyszeri 100 TKE/l feletti eredménye (medencevíz)

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése

A Legionella-koncentráció ismételt
100 TKE/l feletti vagy egyszeri 1000 TKE/l feletti eredménye (medencevíz/
szűrt víz)

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás,
szűrő után is;
20 m3 víztérfogatúnál kisebb medence tisztítása és fertőtlenítése

A Legionella-koncentráció ismételt 1000 TKE/l feletti eredménye (medencevíz/
szűrt víz)

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali kockázatcsökkentő intézkedés***;
Azonnali újramintázás, szűrő után is;
Medence tisztítása és fertőtlenítése;
Medence üzemeltetésének felfüggesztése
a figyelmeztető szintet meg nem haladó vizsgálati eredmények eléréséig

5.

Nedves hűtőtorony

A Legionella-koncentráció
1000 TKE/l feletti eredménye vagy a Legionella- koncentráció
nem értékelhető a nem Legionella- szervezetek túlzott növekedése miatt

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése

A Legionella-koncentráció
10 000 TKE/l feletti vagy a 22 °C-os telepszám
500 000 TKE/ml feletti eredménye

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás;
Újbóli hasonlóan
magas csíraszám esetén azonnali kockázatcsökkentő intézkedések alkalmazása,
a figyelmeztető szintet meg nem haladó vizsgálati eredmények eléréséig

A Legionella-koncentráció
100 000 TKE/l
feletti vagy
a 22 °C-os telepszám
5 000 000 TKE/ml feletti eredménye

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás; Azonnali kockázatcsökkentő intézkedés***,
szükség esetén
a rendszer leállítása

6.

Egyéb, Legionella-
fertőzési kockázatot jelentő közegek

A Legionella-koncentráció
1000 TKE/l feletti legalább
egy mintában,
de kevesebb,
mint a minták 50%-ában, és egyben sem magasabb
10 000 TKE/l-nél

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése

A Legionella-koncentráció
1000 TKE/l-nél magasabb több, mint a minták 50%-ában vagy
10 000 TKE/l feletti legalább egy mintában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése;
Azonnali újramintázás

A Legionella-koncentráció
10 000 TKE/l feletti a minták több mint 50%-ában

Kockázatbecslés és üzemelés felülvizsgálata, valamint
a szükséges helyesbítő tevékenységek elvégzése; Kockázatcsökkentő beavatkozás***;
Azonnali újramintázás

7.

Egészségügyi ellátás során alkalmazott berendezések, amelyek működése során aeroszol képződés lehetséges, különösen
a fogászati kezelőegységek és a párásítók***

A Legionella-koncentráció egyszeri 100 TKE/l feletti eredménye

Berendezés tisztítása és fertőtlenítése, valamint
a fertőtlenítést követő újramintázás

**Ha a létesítményhez igazoltan legionellosis megbetegedés vagy járvány köthető, a Legionella-csíraszám értéktől függetlenül az azonnali beavatkozási szintnek megfelelő intézkedéseket kell elvégezni.
*** A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kiadott módszertani útmutató alapján.

1

A 2. § az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § l) pontját a 63/2023. (XII. 21.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 5. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (3) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (5) bekezdését az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § (1) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, szövege a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 6. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 6. § (3) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 6. § (3a) bekezdését az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

10

A 6. § (7) bekezdését az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

11

A 7. § (2) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (3) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § d) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 8. § (3) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (4) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § e) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 9. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § f) pontja, az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 9. § (3) bekezdése az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 7. §-ával megállapított, a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 11. § (1) bekezdése a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 80. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 11. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § e) pontja, a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 80. §-a szerint módosított szöveg.

21

A 13. §-t az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 8. §-a iktatta be.

22

Az 1. melléklet 9. pontja az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 100. § f) pontja, a 63/2023. (XII. 21.) BM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 2. melléklet az 1/2023. (I. 12.) BM rendelet 9. §-ával megállapított, a 28/2023. (VIII. 10.) BM rendelet 74. § c) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére