• Tartalom

7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasítás

7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasítás

a tanuló ifjúság közösségi szolgálatteljesítésének katasztrófavédelmi megszervezéséről

2023.04.04.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésének egységes szabályozása érdekében kiadom az alábbi utasítást:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § Az utasítás hatálya kiterjed

a) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a továbbiakban: BM OKF), területi és területi jogállású szerveire (a továbbiakban: katasztrófavédelmi igazgatóság), valamint helyi szerveire (a továbbiakban: katasztrófavédelmi kirendeltségek és hivatásos tűzoltó parancsnokságok),

b) a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot teljesítők fogadását együttműködési megállapodásban vállaló alábbi szervezetekre:

ba) Magyar Tűzoltó Szövetségre és tagszervezeteire,

bb) Magyar Polgári Védelmi Szövetségre és területi szervezeteire,

c) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek szakirányítása és ellenőrzése alá tartozó, a gyakorlati tevékenységek során közreműködő önkormányzati tűzoltóságokra és önkéntes tűzoltó egyesületekre,

d) ajánlás jelleggel a középfokú oktatási intézmények pedagógusaira és tanulóira.

2. § Jelen utasítás alkalmazásában:

1. Általános levezetési terv: a fogadó intézmény által előre elkészített terv, amely tartalmazza a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítése keretében, a fogadó intézményben választható tevékenységi körök részletes leírását (a továbbiakban: program), a tevékenységi körök teljesítéséhez kijelölt mentori feladatokat ellátó személy feladatait, a fogadható tanulók maximális létszámát. A fogadó intézmények az általános levezetési tervük időbeni hatályát saját maguk határozzák meg.

2. Fogadó intézmény: a BM OKF, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: BM OKF GEK), valamint a BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: BM KOK) kivételével az 1. § a)–c) pontjában meghatározott szervezetek.

3. Katasztrófavédelmi közösségi szolgálat (a továbbiakban: KKSZ): a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél vagy a hivatásos katasztrófavédelmi szervvel együttműködésben álló és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv illetékes területi szervének vezetője által jóváhagyott megállapodással rendelkező szakmai szervezetnél teljesített közösségi szolgálat. A KKSZ a katasztrófavédelem vonatkozásában az 1. mellékletben meghatározott tevékenységi körökből teljesíthető.

4. Kontaktóra: a tanulóknak a közösségi szolgálaton belüli, közvetlenül a tevékenységre fordított és teljesített ideje. A kontaktóra minimum 40 óra, melyhez legfeljebb 5 óra felkészítés és 5 óra lezárás társul. A tevékenységek jellegéből adódóan az utóbbiak is szükség szerint, arányosan vannak elosztva az érintett tanévekre.

5. Koordináló pedagógus: az iskola igazgatója által a közösségi szolgálat megszervezésére felkért pedagógus, aki a működtetéssel és tevékenységekkel kapcsolatos feladatokért felel.

6. Közreműködő szervezet: az a szakmai szervezet, amely felett a hivatásos katasztrófavédelem irányítási vagy ellenőrzési jogkörrel rendelkezik, és amely együttműködési megállapodás alapján vesz részt a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot teljesítők fogadásában.

7. Oktatási intézmény: az a középfokú nevelési-oktatási intézmény, amelynek képzési időtartama érettségi vizsga kötelezettségével zárul, és amely intézmény a fogadó intézménnyel együttműködési megállapodást köt.

8. Küldő oktatási intézmény: az a középfokú nevelési-oktatási intézmény, ahol a közösségi szolgálat keretében érintett tanuló tanulói jogviszonnyal rendelkezik, és amely megszervezi a tanuló számára az iskolai közösségi szolgálat keretében végezhető tevékenységeket.

9. Mentori feladatokat ellátó személy: a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) szerint, a fogadó intézmény vezetője által írásban kijelölt vagy megbízott személy, aki a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésére meghatározott időtartamban a közösségi szolgálatot teljesítő tanuló szakmai támogatását végzi.

10. Tevékenységi kör: a közösségi szolgálat keretében végezhető azon szakterületi feladatok, amelyeket az 1. melléklet tartalmaz.

3. § Az 1. § b)–c) pontjában meghatározott szervek és szervezetek fogadó intézményként abban az esetben láthatják el feladataikat, ha azt a 2/A. vagy a 2/B. melléklet szerinti együttműködési megállapodás keretében vállalják, megfelelnek a jogszabályokban és jelen utasításban foglalt feltételeknek, valamint végrehajtják annak rendelkezéseit. Ha az 1. § b) pontjában felsorolt szervezetek fogadó intézményként járnak el, ahhoz a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerv vezetőjének jóváhagyása szükséges.

Az e §-ban foglalt együttműködési megállapodás megkötésére a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetője, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetője megbízásából a hivatásos tűzoltó parancsnokság vezetője jogosult.

4. § Az utasítás célja, hogy a 2016. január 1-je után kezdődő érettségi vizsgák feltételéül szolgáló közösségi szolgálat teljesítése a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetnél tervszerűen történjen, lehetőséget biztosítva a 9–12. évfolyamos korcsoport részére a katasztrófavédelem feladatrendszerének és küldetésének megismerésére, a biztonság, a katasztrófák megelőzése és a katasztrófák elleni védekezés melletti elkötelezettség, valamint felelősségérzet kialakítására.

5. § Hosszú távon megvalósítandó cél, hogy a közösségi szolgálat jogszabályban meghatározott kötelező óraszámát (legfeljebb 50 óra) vagy a kidolgozott program szerinti óraszámot a katasztrófavédelemnél önként teljesítő tanulók az önkéntes polgári védelmi szolgálatra felkészülve vagy önkéntes tűzoltónak jelentkezve felelős állampolgárként vegyenek részt a katasztrófák elleni védekezésben, a katasztrófavédelem nemzeti ügyként történő kezelésében.

6. § A KKSZ teljesítése során az arra önként jelentkező tanuló és a fogadó intézmény között munkaviszony nem jön létre, a tanulót a KKSZ teljesítéséért illetmény, munkabér és egyéb juttatás nem illeti meg, a tanuló nem minősül fiatal munkavállalónak.

7. § A KKSZ teljesítése során törekedni kell a tanuló mindennapi tevékenységbe történő bevonására, valamint lehetőséget kell adni a rendeltetésszerű működésben való részvételre, a tanulónak a hivatásos szolgálat alapvető értékeivel történő megismerkedésre, valamint a szakemberekkel való személyes kapcsolatok kialakítására. A KKSZ teljesítése során egyszerre kell a szolgálatjellegnek és az élménypedagógia-alapú tanulásnak megvalósulnia.

8. § A KKSZ teljesítésének megkezdése előtt a tanulót a vonatkozó hatályos jogszabályok és főigazgatói intézkedés alapján munka- és tűzvédelmi oktatásban kell részesíteni. A munka- és tűzvédelmi oktatást követően a KKSZ teljesítését végző tanuló, valamint a tanuló törvényes képviselője a 3. melléklet szerint nyilatkoznak. Személyes adatainak kezelése érdekében a tanuló adatvédelmi nyilatkozatot tölt ki a 4. melléklet szerinti tartalommal.

9. § A KKSZ szervezését a Nemzeti Pedagógus Kar és/vagy a vele együttműködési megállapodás alapján eljáró szakmai szervezet képviselője, teljesítésének rendjét, levezetését és dokumentálását a katasztrófavédelmi igazgatóság Ellenőrzési Szolgálata, a tevékenységi körök végrehajtását a szakterületi főfelügyelő és az illetékes kormányhivatal oktatásért felelős szervezeti egysége tervezetten vagy előzetes bejelentés nélkül ellenőrizheti.

II. Fejezet

Részletes rendelkezések

1. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésének megszervezése

10. § A KKSZ teljesítésének lehetőségéről szóló, a www.katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető, figyelemfelkeltő és informáló felhívást kell közzétenni, és azt rendszeresen frissíteni kell. A felhívás a katasztrófavédelmi igazgatóságoknál történő jelentkezés feltételeinek elérhetőségét – hivatkozás formájában – is tartalmazza.

11. § A KKSZ teljesítésének lehetőségéről szóló, a BM OKF által elkészített közlemény közzétételéről a BM OKF Kommunikációs Szolgálat gondoskodik az országos polgári védelmi főfelügyelő szakmai iránymutatása alapján a tanév kezdetekor.

12. § Minden év szeptember 30-ig a katasztrófavédelmi igazgatóság koordinálásával a katasztrófavédelmi kirendeltség – a hivatásos tűzoltó parancsnokság bevonásával – végzi az illetékességi területén működő középfokú nevelési-oktatási intézmények megkeresését és tájékoztatását a KKSZ teljesítésének lehetőségével kapcsolatban, egyidejűleg az alábbiakat tartalmazó dokumentumcsomagot adja át részükre:

a) lista a KKSZ teljesítésének feltételeiről és lehetőségeiről,

b) a fogadó szervezetek listája és elérhetőségei.

13. § Az együttműködési megállapodásban foglaltakat a fogadó intézmény és az oktatási intézmény vezetője minden év szeptember 30-ig felülvizsgálja.

14. § A fogadó intézmény vezetője minden év szeptember 30-ig a járási és fővárosi tankerületi igazgatók, a szakképzési centrumok igazgatói és az érintett középfokú nevelési-oktatási intézmények vezetőivel értékeli a szolgálatteljesítés helyzetét, és javaslatokat tesz a szükséges módosításokra. A fogadó intézmény vezetője felméri a következő tanévtől szolgálatteljesítésben részt vevőket, majd megállapítja az újonnan fogadható tanulók számát.

15. § Az újonnan csatlakozó fogadó intézmények a csatlakozástól számított 10 napon belül regisztrálnak a www.kozossegi.ofi.hu weboldalon, amelyről a szolgálati út betartásával jelentenek az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatójának. A katasztrófavédelmi igazgatóságok a regisztrációkat évente összesítik, amelyeket minden év szeptember 30-ig felterjesztenek a BM OKF országos polgári védelmi főfelügyelő részére. A BM OKF Polgári Védelmi Főfelügyelőség az országos összesítést továbbítja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet számára. A regisztrációhoz szükséges adatlapot az 5. melléklet tartalmazza.

16. § A katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján közzéteszi, majd a fogadó intézménnyel együttműködésben rendszeresen frissíti a KKSZ teljesítésének lehetőségére vonatkozó tájékoztatást, amely tartalmazza:

a) a fogadó intézmények megnevezését, helyét,

b) a KKSZ programját,

c) a tevékenységi körök rövid leírását,

d) a jelentkezés rendjét, valamint

e) a koordináló személy elérhetőségét.

17. § A fogadó intézményként regisztrált hivatásos tűzoltó parancsnokságok a 2/B. melléklet szerint kötött együttműködési megállapodás alapján a KKSZ végrehajtásába bevonhatják az 1. § c) pontjában meghatározott, területileg illetékes közreműködő szervezeteket. A tevékenységi körök végrehajtásával kapcsolatos feladatokat a közreműködő szervezetek végzik, az adminisztrációs feladatok végrehajtásáért az együttműködést kezdeményező hivatásos tűzoltó parancsnokság felelős.

18. § A fogadó intézmény féléves ciklusra lebontva, legalább 25 órát jelöl ki a KKSZ teljesítésére. A katasztrófavédelmi igazgatóság az alárendelt szervezeti egységei által kijelölt napokról (órákról) a honlapján keresztül, a fogadó intézmények az illetékességi területükön található középfokú nevelési-oktatási intézmények igazgatóin keresztül nyújtanak tájékoztatást. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek a havi Naptári és Ellenőrzési Tervben is tervezik a kijelölt napokat a tervezett hónapokban.

19. § A fogadó intézményben a KKSZ teljesítésének időtartamára mentori feladatokat ellátó személy kerül kijelölésre, az alábbiak szerint:

a) a kijelölés a rendeltetésszerű működés biztosításának és a munkaköri leírásból fakadó feladatok ellátásának figyelembevételével történik,

b) a kijelölést és az azzal járó feladatokat a kijelölt személy munkaköri leírásában rögzíteni kell,

c) a fogadó intézmény a KKSZ teljesítési időtartamai szerint kijelölt mentori feladatokat ellátó személyekről adatbázist vezet (név, rendfokozat, beosztás, elérhetőség, egyéb az igazgatóság számára lényeges információ).

20. § A fogadó intézmény a 6. melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a közösségi szolgálatra jelentkező tanuló nevelési-oktatási intézményével. Ha az együttműködési megállapodást nem a katasztrófavédelmi igazgatóság köti, úgy a helyi szerv által kötött együttműködési megállapodás a területi katasztrófavédelmi szerv vezetőjének jóváhagyásával lép hatályba. Ha az együttműködési megállapodást az 1. § b) pontjában meghatározott szervezetek kötik, úgy az együttműködési megállapodás a területi katasztrófavédelmi szerv vezetőjének jóváhagyásával lép hatályba.

21. § A fogadó intézmény a KKSZ végrehajtásra vonatkozó általános levezetési tervet készít, amelyet a katasztrófavédelmi kirendeltségvezető javaslatára az igazgató hagy jóvá.

22. § A fogadó intézmény az általános levezetési tervet minden év szeptember 30-ig aktualizálja.

23. § Amennyiben egy fogadó intézménynél a KKSZ-re jelentkezők száma – ugyanazon időszakra vonatkozóan – meghaladja az 5 főt, csoportos végrehajtást kell biztosítani, a KKSZ programját ennek megfelelően szükséges módosítani. A csoportok maximális létszámát minden fogadó intézmény saját hatáskörben, a rendeltetésszerű működés biztosításának figyelembevételével határozza meg.

24. § A KKSZ teljesítésével kapcsolatban a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél felmerülő költségeket a katasztrófavédelem területi szervei saját költségvetésükben tervezik.

25. § Az 1. § b)–c) pontjában meghatározott fogadó/közreműködő intézmények a KKSZ teljesítésével kapcsolatban felmerülő költségeiket saját költségvetésükben tervezik.

2. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésének programja

26. § A KKSZ teljesítése során egy óra 60 perc, egy alkalom legalább 1, de legfeljebb 3 óra lehet. A tanulók a KKSZ-re meghatározott kötelező óraszámot a középiskolai képzés 9–12. évfolyamain teljesítik.

27. § A tevékenységi köröket a fogadó intézmény a települési veszélyeztetettség előtérbe helyezésével, a helyi sajátosságok és a korosztályi jellemzők figyelembevételével, elméleti és többségében gyakorlati tevékenységek teljesítésének meghatározásával kibővítheti.

28. § A tűzoltósági, polgári védelmi és iparbiztonsági szakterülethez kapcsolódó tevékenységi körök az EMMI rendeletnek megfelelően, legfeljebb 50 órában hajthatóak végre.

29. § A KKSZ teljesítésére a tanítási szünet során is lehetőséget kell biztosítani a 21. és 26. §-ban meghatározottak figyelembevételével nyári tábor, csoportos foglalkozás és egyéb esetekben a nevelési-oktatási intézménnyel való együttműködés alapján és az igazgató engedélyével.

30. § Az EMMI rendelet 133. § (5) bekezdésében meghatározottak szerinti felkészítő és záró órák megtartásáért a nevelési-oktatási intézmény kijelölt pedagógusa a felelős, akinek munkájában a fogadó intézményben kijelölt mentori feladatokat ellátó személy felkérés esetén közreműködik. A felkészítő és záró órák legfeljebb 5–5 órás foglalkozások lehetnek. A fogadó intézmény a felkészítő órát tartó pedagógus részére a saját tevékenységi profilját és eddigi KKSZ-szel kapcsolatos tapasztalatait bemutató előadást készít.

3. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésének igazolása

31. § A fogadó intézmény mentora vagy az arra kijelölt és felhatalmazott személy a KKSZ teljesítését a foglalkozást követően a tanuló közösségi szolgálati naplójában aláírásával igazolja.

32. § A fogadó intézmény vezetője az általános levezetési tervben szereplő tevékenységi körök teljesítéséről a 7. melléklet szerinti teljesítésigazolást állít ki, amelynek egy példányát a tanuló részére, egy példányát pedig a fogadó intézmény irattára részére adja át.

33. § A KKSZ teljesítése során a fogadó intézmény a tanulókról jelenléti ívet vezet, amelyből megállapítható, hogy a tanulók a tevékenységi körökhöz tartozó kontaktórákon milyen arányban vettek részt. A jelenléti ív digitális formában is vezethető.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

34. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

35. §1

1. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KERETÉBEN TELJESÍTHETŐ TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK

1. Tűzmegelőzés, tűzvédelem tevékenységi körök:

a) közreműködés a nevelési-oktatási intézmény tűzriadótervének kidolgozásában, a terv gyakoroltatásának előkészítésében és végrehajtásában (2–3 óra)2,

b) részvétel a nevelési-oktatási intézmény tűzvédelmi rendszerének ellenőrzésében (1–2 óra),

c) közreműködés tűzoltóversenyek előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában (3–5 óra),

d) közreműködés tűzoltósági bemutatók előkészítésében, lebonyolításában (3–5 óra),

e) részvétel a tűzoltólaktanya, -gépjárművek és -technika karbantartásában (2–3 óra),

f) közreműködés a területi tűzmegelőzési bizottság munkájában (2–3 óra),

g) részvétel a települési közterületi tűzcsapok felmérésében, beazonosításában, hatósági ellenőrzésében (2–3 óra),

h) elméleti tűzvédelmi ismeretek elsajátítása (1–2 óra),

i) ügyeleti rendszer egyes elemeinek megismerése, közreműködés az élményalapú, közösség javát célzó tanulás érdekében a bejelentések fogadásában, riasztások végrehajtásában, segítés az események dokumentálásában (2–3 óra),

j) részvétel önkéntes tűzoltó egyesület munkájában.

2. Polgári védelem tevékenységi körök:

a) részvétel a katasztrófakockázati helyszínek bejárásában (2–3 óra),

b) közreműködés a polgári védelmi gyakorlatok előkészítésében és végrehajtásában (3–5 óra),

c) közreműködés az ifjúsági versenyek előkészítésében, lebonyolításában (5–10 óra),

d) közreműködés a polgári védelmi tervezéshez szükséges adatbázisok készítésében (1–2 óra),

e) részvétel a lakosságfelkészítési, lakosságtájékoztatási tevékenységekben (2–3 óra),

f) közreműködés a polgári védelmi szervezetek felkészítésében.

3. Iparbiztonság tevékenységi körök:

a) közreműködés statisztikai – kivéve az ügyfelek üzleti, személyes adatait, valamint a nem nyilvános és a minősített adatokat tartalmazó – kimutatások készítésében, továbbá segítség az élményalapú, közösség javát célzó tanulás érdekében a szakterülethez kapcsolódó adminisztratív tevékenységek végrehajtásában (3–5 óra),

b) közreműködés a katasztrófavédelmi mobil labor járművek napi karbantartásában a szakállomány felügyelete mellett (1–2 óra).

4. További tevékenységi körök:

a) a katasztrófavédelmi versenyeken való részvétel egyszeri figyelembevétele (legfeljebb 3–5 óra),

b) kísérő pedagógus irányítása mellett részvétel helyi szintű események kezelésében pl. veszélyhelyzet során teljesített önkéntes szolgálat (3 óra/nap),

c) az élményalapú, közösség javát célzó tanulás érdekében a Magyar Tűzoltó Szövetség tematikája alapján 40 órás önkéntes tűzoltó tanfolyamok megszervezésében és végrehajtásában való közreműködés,

d) az élményalapú, közösség javát célzó tanulás érdekében a Magyar Tűzoltó Szövetség tematikája alapján 35 órás ifjúsági tűzoltó tanfolyamok megszervezésében és végrehajtásában való közreműködés.

2/A. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

Szám:
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT VÉGREHAJTÁSÁRA
amely létrejött
egyrészről a [HIVATÁSOS KATASZTRÓFAVÉDELMI SZERV]
(székhely: .................................................................;
adószám: .................................................................;
képviseli: .................................................................)
– a továbbiakban: katasztrófavédelmi igazgatóság/kirendeltség –,
másrészről a [SZERVEZET]
(székhely: .................................................................;
adószám: .................................................................;
képviseli: .................................................................)
– a továbbiakban: fogadó intézmény – között az alábbi feltételekkel (a továbbiakban együtt: Felek):

1. A Felek megállapodnak abban, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. § (4) bekezdése alapján előírt közösségi szolgálat katasztrófavédelmi szervezetnél történő teljesítése érdekében együttműködnek.

2. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat sikeres lebonyolítása során a Felek a tanuló ifjúság közösségi szolgálatteljesítésének katasztrófavédelmi megszervezéséről szóló 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasítás (a továbbiakban: utasítás) alapján az alábbiak teljesítésére vállalnak kötelezettséget:

A fogadó intézmény:

a) végrehajtja a közösségi szolgálattal kapcsolatos, honlapra történő regisztrációs folyamatot az utasítás 5. mellékletében kiadott bejelentési lap kitöltésével;

b) féléves ciklusra lebontva legalább 25 órát jelöl ki a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésére vonatkozóan, amelyről előzetesen tájékoztatja az illetékességi területén működő középfokú nevelési-oktatási intézmények igazgatóit;

c)3 az utasítás 2. § 9. pontja szerinti személyek kijelöléséről intézkedik (a feladatok ellátására ugyanaz a személy is kijelölhető), amelyről tájékoztatja a katasztrófavédelmi igazgatóságot, az illetékességi területén működő középfokú nevelési-oktatási intézményeket és a vármegyei kormányhivatal oktatási ügyekért felelős szervezeti egységét;

d) a közösségi szolgálatra jelentkező tanuló nevelési-oktatási intézményével együttműködési megállapodást köt;

e) a közösségi szolgálat megkezdése előtt munka- és tűzvédelmi oktatást tart;

f) általános levezetési tervet készít az utasítás 2. § 1. pontja és 21. §-a alapján;

g) teljeskörűen biztosítja az alapfeladatába tartozó rendeltetéséből adódóan végrehajtható tevékenységi körök végrehajtását, figyelembe véve az utasítás 26–28. §-ában meghatározott kötelezettségeket;

h) a választott tevékenységi köröket jelen együttműködési megállapodásban rögzíti, valamint kiegészíti a helyi sajátosságok figyelembevételével;

i) igény szerint segítséget biztosít a nevelési-oktatási intézmény pedagógusa részére a felkészítő és záró órák megtartásában, amelyekhez a tevékenységét és korábbi tapasztalatait bemutató előadást készít;

j) az utasítás 31. §-ában foglaltak figyelembevételével igazolja a tanuló tevékenységét annak közösségi szolgálati naplójában;

k) az utasítás 32. §-ában foglaltak figyelembevételével teljesítésigazolást állít ki.

A katasztrófavédelmi igazgatóság/kirendeltség:

a) jelen együttműködési megállapodás 2. pont a)–k) alpontjában foglalt kötelezettség teljesítését rendszeresen ellenőrzi, a fogadó intézmény tevékenységét nyomon követi;

b) saját honlapján feltünteti az illetékességi területén fogadó intézményként regisztrált szervezeteket és azok elérhetőségeit;

c) igény szerint – a rendelkezésre álló erők, eszközök figyelembevételével – segítséget nyújt a közösségi szolgálat teljesítésének szervezésében.

3. A választott tevékenységi körök megnevezése:

4. Jelen együttműködési megállapodásban vállalt feladatok teljesítése során a Felek viselik a saját oldalukon esetlegesen felmerülő költségeket.

5. Jelen együttműködési megállapodás mindkét fél általi aláírást követően lép hatályba, és határozatlan időre szól. Az együttműködési megállapodás módosítására csak a Felek közös megállapodása alapján, írásban kerülhet sor.

6. Jelen együttműködési megállapodás felmondására 30 napos felmondási idővel, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal van lehetőség, azonban a Feleknek tekintettel kell lenniük a már elvállalt feladatok teljesítésére.

7. Azonnali hatályú felmondásnak van helye, ha a Felek jelen megállapodásban vállalt kötelezettségeiket súlyosan megszegik.

8. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.


A Felek az együttműködési megállapodásban foglaltakat, annak elolvasását és értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá.



[HELY], 20...

[FOGADÓ INTÉZMÉNY]

[KATASZTRÓFAVÉDELMI

IGAZGATÓSÁG/KIRENDELTSÉG]

[KÉPVISELŐ]

[KÉPVISELŐ]

2/B. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

Szám:
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT VÉGREHAJTÁSÁRA
amely létrejött
egyrészről a [HIVATÁSOS TŰZOLTÓ PARANCSNOKSÁG]
(székhely: .................................................................;
adószám: .................................................................;
képviseli: .................................................................)
– a továbbiakban: HTP –,
másrészről a [ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET/ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG]
(székhely: .................................................................;
adószám: .................................................................;
képviseli: .................................................................)
– a továbbiakban: közreműködő intézmény – között az alábbi feltételekkel (a továbbiakban együtt: Felek):

1. A Felek megállapodnak abban, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. § (4) bekezdése alapján előírt közösségi szolgálat katasztrófavédelmi szervezetnél történő teljesítése érdekében együttműködnek.

2. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat sikeres lebonyolítása során a Felek a tanuló ifjúság közösségi szolgálatteljesítésének katasztrófavédelmi megszervezéséről szóló 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasítás (a továbbiakban: utasítás) alapján az alábbiak teljesítésére vállalnak kötelezettséget:

A HTP:

a) végrehajtja a közösségi szolgálattal kapcsolatos, honlapra történő regisztrációs folyamatot az utasítás 5. mellékletében kiadott bejelentési lap kitöltésével;

b) féléves ciklusra lebontva legalább 25 órát jelöl ki a közösségi szolgálat teljesítésére vonatkozóan, amelyről tájékoztatja az illetékességi területén működő középfokú nevelési-oktatási intézmények igazgatóit;

c) az utasítás 2. § 9. pontja szerinti személyek kijelölésére intézkedik (a feladatok ellátására ugyanaz a személy is kijelölhető), amelyről tájékoztatja a közreműködő szervezetet és az illetékességi területén működő középfokú oktatási intézményeket;

d) a közösségi szolgálat megkezdése előtt munka- és tűzvédelmi oktatást tart;

e) általános levezetési tervet készít az utasítás 2. § 1. pontja és 21. §-a alapján;

f) az utasítás 31–33. §-a figyelembevételével igazolja a tanuló tevékenységét annak közösségi szolgálati naplójában, és kiadja a teljesítésigazolást.

A közreműködő szervezet:

a) a HTP által készített általános levezetési terv alapján felkészül a tanulók fogadására;

b) a HTP által meghatározott feladatok elvégzéséért felelősséget vállal;

c) jelen együttműködési megállapodásban vállalt tevékenységi körök vonatkozásában közreműködik a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat teljesítésének biztosításában.

3. Választott tevékenységi körök megnevezése:

4. Jelen együttműködési megállapodásban vállalt feladatok teljesítése során a Felek viselik a saját oldalukon esetlegesen felmerülő költségeket.

5. Jelen együttműködési megállapodás mindkét fél általi aláírást követően lép hatályba, és határozatlan időre szól. Az együttműködési megállapodás módosítására csak a Felek közös megállapodása alapján, írásban kerülhet sor.

6. Jelen együttműködési megállapodás felmondására 30 napos felmondási idővel, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal van lehetőség, azonban a Feleknek tekintettel kell lenniük a már elvállalt feladatok teljesítésére.

7. Azonnali hatályú felmondásnak van helye, ha a Felek jelen megállapodásban vállalt kötelezettségeiket súlyosan megszegik.

8. Jelen együttműködési megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.


A Felek az együttműködési megállapodásban foglaltakat, annak elolvasását és értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá.



[HELY], 20...

[HTP]

[KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET]

[KÉPVISELŐ]

[KÉPVISELŐ]

3. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

FEJLÉC
LÁTOGATÁSI SZABÁLYOK
(katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot teljesítők részére)

1. Az épület helyiségeit csak rendeltetésüknek megfelelően lehet használni.

2. A szolgálatteljesítés időtartamára az objektum vezetője mentori feladatokat ellátó személyt jelöl ki.

3. A Munkavédelmi Szabályzatban meghatározott helyiségeket (pl. ügyeleti helyiség, műhely, szertár stb.) csak a kijelölt mentori feladatokat ellátó személlyel lehet látogatni.

4. Tilos a mászóházat és a tűzoltócsúszdát használni!

5. Gépjárműben utazni, illetve az emelőkosárban üzem közben tartózkodni csak a mentori feladatokat ellátó személy engedélyével és a szükséges egyéni védőeszközök használatával lehet.

6. A szertárban és az udvaron körültekintően kell közlekedni! A járműmozgások hatókörében tartózkodni tilos!

7. Az épületben történt sérülésről és egészségügyi panaszról a mentori feladatokat ellátó személyt haladéktalanul tájékoztatni kell!

8. Az elsősegélyhely a ................................................ irodában/helyiségben van.

9. Csoportos látogatás esetén – a mentori feladatokat ellátó személy engedélye kivételével – a csoportot elhagyni tilos! A csoport elhagyásának szándékát a mentori feladatokat ellátó személynek előzetesen jelezni kell.

10. A mentori feladatokat ellátó személy által átadott egyéni védőeszközöket kötelező használni az oktatásban meghatározottak szerint.



Megjegyzés:



Munka- és tűzvédelmi oktatásban részesültem.


Az objektum a fenti szabályok betartásával biztonságosan látogatható.


Az objektumhasználat szabályait tudomásul veszem.



Kelt:

...............................................

...............................................

Nyilatkozó

Nyilatkozó törvényes képviselője

4. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

FEJLÉC
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
(katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot teljesítők részére)

1. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot teljesítő tanulók tekintetében az adatkezelő ................................................ Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: fogadó intézmény) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján az alábbi személyes adatokat kezeli:

a) a tanuló neve,

b) anyja neve,

c) születési helye, ideje.

2. A közösségi szolgálat teljesítése során kép- vagy kép- és hangfelvétel készülhet. A kép- vagy kép- és hangfelvételeken (a továbbiakban: felvétel) történő részvétel kapcsán a képmásának és a hangnak mint személyes adatnak kezelésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:48. § (1) bekezdése alapján, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján kerül sor.

3. Az 1. pontban szereplő adatokat a fogadó intézmény kizárólag a közösségi szolgálat ellátásával kapcsolatos teljesítésigazolás kiállításához, valamint a közösségi szolgálat ellátása során a szolgálatot ellátó azonosítására használja fel, azokat önálló nyilvántartásban nem kezeli. A teljesítésigazolás fogadó intézménynél maradó példányát a fogadó intézmény a jelenleg hatályos Irattári Terv szerint irattárazza, és ............. év elteltével selejtezi.

4. A 2. pontban meghatározott adatkezelés célja a közvélemény tájékoztatása a katasztrófavédelmi tevékenység körébe tartozó eseményekről.

5. A képfelvétel kapcsán a fogadó intézmény, továbbá a ............................... minősül adatkezelőnek. (Egyéb adatkezelő pl. BM OKF megnevezése.)

6. A képfelvétel a hivatásos katasztrófavédelmi szervek honlapján, a www.kozossegi.ofi.hu honlapon, a Katasztrófavédelem Médiaszerverén, a Katasztrófavédelem hivatalos Facebook oldalán tehető közzé az ott meghatározott Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatnak megfelelően, továbbá megjelenhetnek a Katasztrófavédelem című elektronikus folyóiratban is (a közzététel helye megfelelően kiválasztandó). A Médiaszerverre feltöltött kép- és hangfelvételeket a sajtó és média képviselői a Felhasználási Feltételeknek megfelelően vehetik át.

7. A honlapokon történő közzététel és a Médiaszerver szempontjából a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület adatfeldolgozónak minősül, egyéb esetek az adatok feldolgozását az adatkezelő saját szervezetén belül, önállóan végzi.

8. A felvételeket – ha Ön később nem kéri azok törlését – nem selejtezhető iratként őrizzük meg.

9. Ön mint érintett a nyilvántartásban szereplő személyes adatai vonatkozásában:

a) az Infotv. 14. §-a alapján kérelmezheti az adatkezelőnél

– tájékoztatását személyes adatai kezeléséről,

– személyes adatainak helyesbítését, valamint

– személyes adatainak törlését vagy zárolását, továbbá

b) az Infotv. 21. §-a szerint élhet tiltakozási jogával.

10. Az érintett az Infotv.

a) 14. §-a alapján kérelmezheti az adatkezelőnél

– tájékoztatását személyes adatai kezeléséről (ennek keretében az őt ábrázoló képfelvételek kiadását),

– személyes adatainak helyesbítését, valamint

– személyes adatainak törlését vagy zárolását,

b) 21. §-a szerint élhet tiltakozási jogával, továbbá

c) 22. §-a szerint, valamint a kép- vagy kép- és hangfelvételek esetén a Ptk. Második Könyvének III. címe, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 346/A–346/B. §-a alapján bírósághoz fordulhat.



HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉHEZ


Alulírott .......................................... (16 év felettieknél) tudomásul veszem a fenti tájékoztatóban írottakat, és hozzájárulok, hogy a közösségi szolgálat teljesítése során a fogadó intézmény a fenti tájékoztató 1. pontja szerinti személyes adataimat kezelje.


vagy


Alulírott .......................................... (16 év alattiaknál) mint .......................................... törvényes képviselője hozzájárulok, hogy a közösségi szolgálat teljesítése során a fogadó intézmény a fenti tájékoztató 1. pontja szerinti személyes adatokat kezelje.



HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT (KÉPFELVÉTEL, KÉP- ÉS HANGFELVÉTEL) KEZELÉSÉHEZ


Alulírott …………………….. (18 év felettieknél) tudomásul veszem a fenti tájékoztatóban írottakat, és hozzájárulok ahhoz, hogy a jelen nyilatkozathoz tartozó tájékoztatóban megjelölt adatkezelő a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából engem ábrázoló felvételt készítsen, és azt a tájékoztató szerinti helyeken és feltételek mellett nyilvánosságra hozza.


vagy


Alulírott .......................................... (18 év alattiaknál) mint .......................................... törvényes képviselője hozzájárulok, hogy a közösségi szolgálat teljesítése során a jelen nyilatkozathoz tartozó tájékoztatóban megjelölt adatkezelő a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából őt ábrázoló felvételt készítsen, és azt a tájékoztató szerinti helyeken és feltételek mellett nyilvánosságra hozza.



Kelt:

....................................................................

....................................................................

Nyilatkozó

Nyilatkozó törvényes képviselője

5. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

Fogadó intézmény regisztrációs kérelem
a Közösségi Szolgálat Portálon való megjelenéshez
Jelen dokumentum a http://www.kozossegi.ofi.hu címen az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által üzemeltetett Közösségi Szolgálat Portálra történő regisztrálás adatbekérő dokumentuma.

1. Intézmény megnevezése:

2. Székhelye (irányítószám, település, közterület, házszám):

3. Adószáma:

4. Intézmény típusa:

Kérem, válasszon!

5. Weboldal:

6. Közösségi szolgálat kapcsán végezni kívánt tevékenységek:

□ egészségügyi

□ szociális és jótékonysági

□ oktatási

□ kulturális és közösségi

□ környezet- és természetvédelmi

□ polgári és katasztrófavédelmi

□ közös sport- és szabadidős tevékenység óvodáskorú gyermekekkel

□ közös sport- és szabadidős tevékenység sajátos nevelési igényű gyermekekkel

□ közös sport- és szabadidős tevékenység idős emberekkel

□ bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység

7. Tevékenységek konkrét kifejtése:

8. Egyszerre fogadott diákok száma:

Minimális:

Minimális:

9. Diákok fogadása:

□ Hétfő

□ Szombat

□ Kedd

□ Vasárnap

□ Szerda

□ Csütörtök

□ Péntek

□ További egyeztetés függvénye

□ A nyár folyamán is fogad diákokat

10. Hány órában várják a fogadott diákokat?

Minimális:

óra

Minimális:

óra

11. Intézményvezető adatai:

a. Név:

b. Beosztás:

c. Telefon:

d. E-mail cím:

12. Kapcsolattartó adatai:

a. Név:

b. Beosztás:

c. Telefon:

d. E-mail cím:


A regisztrációs űrlap kitöltése után kérjük a regisztrációhoz szükséges dokumentumok másolatával együtt szíveskedjen elküldeni a kozossegi.szolgalat@ofi.hu címre.

A regisztrációjával egy időben hozzájárul ahhoz, hogy az Ön által megadott szervezeti kapcsolattartó e-mail címére a Közösségi Szolgálat hírlevél kiküldésre kerüljön az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet részéről, amely hírlevél tartalmában csak a közösségi szolgálattal kapcsolatos információkra korlátozódik. A hírlevélről bármikor leiratkozhat, leiratkozni egy e-mail küldésével lehet a kozossegi.szolgalat@ofi.hu -ra írva.

6. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz

Iktatási szám:
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT VÉGREHAJTÁSÁRA
amely létrejött
egyrészről a [FOGADÓ INTÉZMÉNY]
(székhely: ...................................................;
adószám: ....................................................;
képviseli: .....................................................)
– a továbbiakban: Fogadó intézmény –,
másrészről a [KÖZÉPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNY]
(székhely: ..............................................;
adószám: ...............................................;
OM-azonosító: .....................................;
képviseli: ................................................)
– a továbbiakban: Oktatási intézmény – között az alábbi feltételekkel (a továbbiakban együtt: Felek):

1. A Felek megállapodnak abban, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. § (4) bekezdése alapján előírt közösségi szolgálat teljesítésének érdekében a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szabályozása szerint együttműködnek, és kölcsönösen törekednek arra, hogy az érintett tanulók teljesíteni tudják az 50 órás közösségi szolgálat teljesítésére előírt kötelezettségüket.

2. A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat lebonyolítása során a Felek a tanuló ifjúság közösségi szolgálatteljesítésének katasztrófavédelmi megszervezéséről szóló 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasítás (a továbbiakban: utasítás) alapján az alábbiak teljesítésére vállalnak kötelezettséget:

A Fogadó intézmény:

a) lehetőséget biztosít az általa meghatározott tevékenységi körök tekintetében a közösségi szolgálat végrehajtására;

b) a katasztrófavédelmi közösségi szolgálattal kapcsolatos tájékoztatási és kapcsolattartási feladatokra az alábbi koordináló személyt jelöl ki:

személy neve: ........................................................................................,

elérhetősége: ........................................................................................;

c) tanévenként meghatározza a foglalkozás időtartamát;

d) mentori feladatokat ellátó személyt biztosít a közösségi szolgálatot teljesítő tanuló közösségi szolgálati idejére. A Fogadó intézmény vezetője írásban gondoskodik a mentori feladatokat ellátó személy kijelöléséről az adott tevékenységi körökhöz kapcsolódó közösségi szolgálati órák megkezdése előtt legalább 5 nappal;

e) a kijelölést követően haladéktalanul tájékoztatja a nevelési-oktatási intézményt a mentori feladatokat ellátó személyéről, feladatköréről és elérhetőségéről, illetve a tanulók által végezhető tevékenységekről;

f) a mentori feladatokat ellátó személy segíti a tanulót a katasztrófavédelmi közösségi szolgálattal összefüggő szervezeti és szakmai ismeretek megismerésében, a kapcsolódó feladatok ellátásában;

g) az utasítás 1. mellékletében meghatározott tevékenységi körök alapján felépülő programot ajánl a közösségi szolgálatot teljesítők részére;

h) garantálja a helyi sajátosságokat, a települési jellemzőket előtérbe helyező ismeretek megszerzését, ez irányú tevékenységek végzését;

i) a közösségi szolgálat során a tanulóval munkavégzésre irányuló szerződést nem köt;

j) a közösségi szolgálat teljesítéséért juttatást, bérezést, térítést nem biztosít;

k) tájékoztatja a nevelési-oktatási intézményt a közösségi szolgálat teljesítéséről szóló igazolás kiállításának és a közösségi szolgálati napló aláírásának feltételeiről, valamint kiállítja a teljesítésigazolást, és aláírja a közösségi szolgálati naplót;

l) biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos tevékenységhez szükséges feltételeket, ha szükséges a pihenőidőt, a közösségi szolgálattal összefüggő tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését, továbbá a tizennyolcadik életévét be nem töltött tanuló, illetve korlátozottan cselekvőképes nagykorú tanuló esetén a közösségi szolgálati tevékenység folyamatos szakszerű felügyeletét;

m) ha a tanulónak adott utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, a tanuló köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. A tanuló nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelemfelhívási kötelezettségének eleget tett;

n) a tanuló által a közösségi szolgálat során végzett tevékenységgel összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a Fogadó intézmény felel. Amennyiben a kárt a tanulónak felróható magatartás okozta − jelen együttműködési megállapodás eltérő rendelkezésének hiányában −, a Fogadó intézmény a tanulótól követelheti kárának megtérítését;

o) amennyiben a tanuló bizonyítja, hogy:

oa) a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára,

ob) a tulajdonában vagy használatában álló, a közösségi szolgálattal összefüggésben végzett tevékenység ellátásához szükséges dologban a közösségi szolgálati tevékenység végzésének helyén keletkező kára

az intézménytől kapott utasítással összefüggésben következett be, a Fogadó intézmény akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy azt a tanuló beleegyezésével okozta, szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben vagy jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi. A Fogadó intézménynek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a tanulónak felróható magatartásából származott.


A nevelési-oktatási intézmény:

a) tájékoztatja az intézmény tanulóit a Fogadó intézmény által biztosított lehetőségekről;

b) szervezi és koordinálja a tanulók jelentkezését a Fogadó intézményben történő közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatban;

c) a Fogadó intézmény által kiállított teljesítésigazolás alapján a megfelelő dokumentumokban (közösségi szolgálati napló, törzslap, bizonyítvány) igazolást állít ki a tanuló részére;

d) végzi a felkészítési programban szereplő felkészítő és záró foglalkozások megtartását;

e) a tanuló állami baleset-biztosítása, valamint a felkészítő órák során a balesetvédelmi felkészítések által gondoskodik a tanuló balesetvédelméről.

3. A közösségi szolgálat teljesítése a hivatali munkarend figyelembevételével – 07.30–16.00 óra, pénteki munkanapon 07.30–13.30 óra között – zajlik, az Oktatási intézmény és a Fogadó intézmény által egyeztetett időpontokban.

4. A közösségi szolgálat teljesítése megvalósulhat az utasítás 1. § b)–c) pontjában és a 2. § 2. pontjában meghatározott szervezetek lebonyolításában is.

5. A Felek az együttműködési megállapodást csak közös megegyezés alapján, írásban módosíthatják.

6. A Felek az együttműködési megállapodástól való elállásra vagy a megállapodás azonnali hatályú felmondására jogosultak, ha:

– az együttműködési megállapodásban a megvalósításra meghatározott kezdő időponttól számított három héten belül a tevékenység nem kezdődik el, vagy a Felek a nekik felróható okból nem kezdeményezik, és a késedelem okáról ezen idő alatt írásban sem mentik ki, vagy

– olyan körülmény merült fel, vagy jut a Felek tudomására, amely alapján a program teljesülése kétségessé válik, vagy más irányt vett, vagy

– a jelen megállapodásban meghatározott feladat megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a jelen megállapodásban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved, vagy

– a Felek valamelyike a neki felróható okból megszegi a jelen megállapodásból, illetve az azzal kapcsolatos jogszabályokból eredő kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget kötelezettségének, és ennek következtében a jelen megállapodásban meghatározott feladat szabályszerű megvalósítását nem lehet nyomon követni.

7. A Felek rögzítik továbbá, hogy az együttműködési megállapodással összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, amennyiben azok megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát közérdekből elrendelik.

8. A Felek az együttműködési megállapodásból eredő esetleges jogvitákat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.

9. Jelen együttműködési megállapodásban nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdésekben – különös tekintettel az együttműködési megállapodás módosítására és felmondására – a magyar jog szabályai, azon belül is elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadóak.



A Felek a jelen, ........... oldalból álló együttműködési megállapodást elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá.


A jelen megállapodás 2 darab eredeti, egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyből 1 darab az Oktatási, 1 darab a Fogadó intézménynél marad.



[HELY], 20...

[FOGADÓ INTÉZMÉNY]

[OKTATÁSI INTÉZMÉNY]

[KÉPVISELŐ]

[KÉPVISELŐ]

7. melléklet a 7/2015. (XI. 19.) BM OKF utasításhoz



TELJESÍTÉSIGAZOLÁS
a közösségi szolgálatról

Tanuló neve:
Anyja neve:
Születési ideje:
OM-azonosítója:
Középiskola:
Évfolyam:
Fogadó intézmény:
Székhelye:
A közösségi szolgálat időtartama:
Mentori feladatokat ellátó személy neve:
Összes eltöltött óraszám: ..............


[HELY], 20..
[FOGADÓ INTÉZMÉNY VEZETŐJE]
P. H.

1. pld.: Tanuló

2. pld.: Fogadó intézmény irattára

1

A 35. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A feladatellátásokhoz rendelt óraszámok iránymutató jellegűek!

3

A 2/A. melléklet 2. pont c) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) BM OKF utasítás 8. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére