• Tartalom

57/2015. (XII. 23.) MVM rendelet

57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról1

2023.04.20.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) szerinti támogatási rendszer keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt bekövetkezett elháríthatatlan külső ok (a továbbiakban: vis maior) bejelentésére és igazolására irányuló eljárásokra.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki azokra az ügyekre, amelyeket a 2007–2013 programozási időszak tekintetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból finanszírozott intézkedésekre az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet (a továbbiakban: FMR.) szabályoz.

(3)2 Az (1) bekezdés szerinti eljárást a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások tekintetében

aa) a támogatási jogviszony keletkezése előtti eljárási szakaszban, továbbá az első kifizetési igénylés – beleértve az előlegigénylést is – benyújtásáig a Kr. szerinti közbenső szervezetként,

ab) ezt követően bekövetkezett vis maior esemény tekintetében a Kr. szerinti kifizető ügynökségként,

b) az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott támogatások tekintetében az (1) bekezdés szerinti eljárást a Kincstár mint közreműködő szervezet

folytatja le.

2. § (1)3 E rendeletet az FMR. 3. § (1) bekezdésében felsoroltak mellett alkalmazni kell

a) a kötelezettségvállalás, illetve a bejelentés benyújtásának időpontjában előre nem látható, költségvetési szervekre, állami tulajdonú gazdasági társaságokra vonatkozó, a gazdasági növekedés érdekében szükségessé vált fejlesztéspolitikai kormányzati intézkedésre,

b) a Kr. szerinti támogatási felhívásban meghatározott rendkívüli körülmény, cselekmény vagy esemény (a továbbiakban együtt: esemény) igazolására, vis maiorként történő elismerésére,

c) azon kedvezményezettek esetében, akik a támogatási jogviszony fenntartási időszakára vállalt állatlétszám szinten tartási kötelezettségüknek önhibájukon kívül nem tudnak eleget tenni, és hitelt érdemlően bizonyítják, hogy a kieső mennyiségre termékértékesítési szerződéssel rendelkeznek, de a kedvezőtlen piaci viszonyokra való hivatkozással a felvásárlók, illetve feldolgozók legalább 30%-os mértékben a szerződésben meghatározott mennyiség átvételétől elálltak.

(2) Ugyanazon esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában ugyanazon bejelentő tekintetében érdemi döntés – függetlenül az érintett intézkedés forrásától – csak egyszer hozható.

(3)4 Amennyiben az FMR. alapján tett bejelentés az e rendelet hatálya alá tartozó intézkedésre vonatkozó, folyamatban lévő eljárást is érint, az FMR. szerinti eljárásban az esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában hozott döntés hatálya kiterjed az e rendelet szerinti intézkedésekre is. Ez esetben a Kincstár e rendelet alapján nem hoz döntést az esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában.

(4) Amennyiben a kedvezményezett az esemény bekövetkezésének időpontjában termelői csoportban vagy termelői szervezetben tagsággal rendelkezik, és e rendelet vagy az FMR. szerint tesz bejelentést, az esemény vis maiorként való elismerésére vonatkozó döntést a termelői csoport vagy termelői szervezet e rendelet hatálya alá tartozó intézkedése tekintetében, az intézkedésben részt vevő külön bejelentése nélkül is figyelembe kell venni az intézkedésre vonatkozó jogszabályok alapján.

3. § (1) Amennyiben a bejelentés az 1. § (1) bekezdés szerinti intézkedést érint, úgy a bejelentés benyújtására és igazolására az FMR. szabályait kell alkalmazni az e rendeletben foglalt eltérésekkel.

(2) Az FMR. alkalmazása során

a) „ügyfél” alatt a Kr. szerinti „kedvezményezett”, illetve „bejelentő” értendő,

b) az FMR. 6. § (3) bekezdésében a „jogszabály” alatt „támogatási felhívás” értendő,

c) nem kell alkalmazni az FMR. 1. § (3) bekezdését, valamint 4. és 5. §-át.

(3)5 A bejelentést az FMR. szerinti vis maior bejelentő elektronikus felületen kell megtenni, és az esemény bekövetkeztének igazolását, valamint a vis maior elismerését a Kincstár végzi.

(4)6 Az FMR. 3. § (1) bekezdés a), b), c), d), f), j) és k) pontjában meghatározott esetekben a Kincstár az eseményt csak akkor ismeri el vis maiorként, ha annak bekövetkezését a bejelentő hatósági bizonyítvánnyal vagy más hitelt érdemlő módon bizonyítja. Ha az esemény az FMR. 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetkörön belül tűzeset miatt következett be, úgy azt a bejelentőnek a tűzeset helye szerint illetékes tűzvédelmi hatóság által kiállított tűzeseti hatósági bizonyítvánnyal vagy tűzvizsgálati jelentéssel kell igazolnia.

(5)7

(6)8

(7)9 Ha a bejelentő az FMR. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti eseménnyel érintett terület vonatkozásában vis maior bejelentést nyújt be és ugyanezen terület vonatkozásában korábban a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény (a továbbiakban: 2011. évi CLXVIII. törvény) szerinti kárbejelentést is tett, akkor a Kincstár az esemény bekövetkezésének igazolása során az általa működtetett mezőgazdasági kockázatkezelési adatbázis adatait is figyelembe veszi.

(8)10

(9)11

(10)12 Amennyiben a vis maior elismeréséről hozott döntés a támogatási okirat módosítását igényli, a Kincstár haladéktalanul kezdeményezi azt az irányító hatóságnál.

4. § (1)13 A bejelentés elektronikus úton történő benyújtásával egyidejűleg az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumok másolatát mint a bejelentés mellékleteit elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani a Kincstárhoz.

(2)14 Az esemény bekövetkeztének igazolásához szükséges adatok hiánya vagy a szükséges mellékletek benyújtásának elmaradása esetén a Kincstár a bejelentőt hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlásra 15 napos határidőt kell megállapítani, amely indokolt esetben a bejelentő kérésére egyszer 15 nappal meghosszabbítható.

5. § Ez a rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba.

6. § (1) E rendeletet a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell azzal, hogy ha ugyanazon esemény vis maiorként való elismerése tárgyában több eljárás van folyamatban, akkor az esemény bekövetkeztének igazolása tekintetében a bejelentőre nézve kedvezőbb döntést kell alkalmazni a vis maiorral érintett intézkedések tekintetében.

(2)15

(3)16

(4)17

(5)18 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet módosításáról szóló 51/2021. (XII. 29.) AM rendelettel [a továbbiakban: 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet] megállapított 2. § (1) bekezdését az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet hatálybalépésekor19 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(6)20 E rendeletnek a pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszatérítéssel és az elháríthatatlan külső okkal (vis maior) összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2022. (IX. 27.) AM rendelettel [a továbbiakban: 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet] megállapított 3. § (8) bekezdését a 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet hatálybalépésekor21 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1

A rendeletet a 23/2024. (IV. 9.) AM rendelet 9. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2024. április 10. napjával.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

3

A 2. § (1) bekezdése az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (4) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (5) bekezdését a 20/2023. (IV. 19.) AM rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 3. § (6) bekezdését a 20/2023. (IV. 19.) AM rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte.

9

A 3. § (7) bekezdése a 36/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított, a 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (8) bekezdését a 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet 6. §-a iktatta be, a 20/2023. (IV. 19.) AM rendelet 30. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 3. § (9) bekezdését az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 3. § (10) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (1) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (2) bekezdése a 37/2017. (XII. 29.) MvM rendelet 9. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 6. § (2) bekezdését az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 6. § (3) bekezdését a 31/2016. (XII. 8.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 4. § b) pontja.

17

A 6. § (4) bekezdését a 36/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 4. § b) pontja.

18

A 6. § (5) bekezdését az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet 3. §-a iktatta be.

19

A hatálybalépés időpontja 2022. január 1.

20

A 6. § (6) bekezdését a 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet 7. §-a iktatta be.

21

A hatálybalépés időpontja 2022. szeptember 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére