• Tartalom

1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat

1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat

a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

2023.08.04.

1. A Kormány

a) megállapítja a Közigazgatás- és Közszolgáltatás fejlesztés Operatív Program (a továbbiakban: KÖFOP) éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint,

b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

c)1

d)2

e)3 egyetért azzal, hogy a KÖFOP 1. és 2. prioritása keretében megvalósítani és KÖFOP forrásból támogatni tervezett kiemelt projekteket akkor lehet megvalósítani és KÖFOP forrásból támogatni, ha

ea)4 a projekt megvalósítása megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 3. § 23. pontjának megfelelően megkezdték,

eb) az adott projektet a támogatást igénylő saját teljesítésében valósítja meg, vagy

ec) a projekt megvalósításához szükséges beszerzés központosított közbeszerzés keretében történik,

ed)5 a 2. mellékletben foglalt táblázat F oszlopában szakmai elvárásként meghatározott egyedi feltételeket a megadott határidőben teljesítette,

f)6

g)7 felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy gondoskodjon – a KÖFOP végrehajtásáért felelős irányító hatóság (a továbbiakban: irányító hatóság) e program keretében finanszírozni tervezett projekt támogatásáról szóló döntése meghozatala előtt – az e-közigazgatási, a közigazgatás-szervezési szempontú, valamint az e-közigazgatási és informatikai fejlesztések egységesítésével kapcsolatos vélemények irányító hatóság vezetője általi kikéréséről.

Felelős: a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

h)8 felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy – ha szükséges, a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 56. § (3) bekezdése szerint – az irányító hatóság útján gondoskodjon az előkészítési költségek biztosítása érdekében az egyes, a 2. melléklet szerint az 1. vagy a 2. prioritás keretében nevesített projektek megvalósításának előkészítésére és a megvalósításának támogatására olyan támogatási szerződés megkötéséről, amelyben érvényesíti a költséghatékonysági, szakmai megalapozottsági, közbeszerzési, illetve projekt lehatárolási szempontok beépülését a projektek végrehajtásába, valamint az adott projekt számára meghatározott mérföldkövek megfelelnek az e) alpontnak,

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

i)9

j)10 elfogadja, hogy

ja)11 az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 4–9. sora szerinti felhívások keretösszege, valamint az ezen felhívások keretében megvalósuló kiemelt projektek indikatív támogatási kerete nem tartalmazza a felmerülő személyi juttatások és azok járulékai hazai forrását, a követelések behajtása érdekében felmerült költségek fedezetét, továbbá

jb)12 az 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat 2., 10., 11. és 14. sora szerinti felhívások keretösszege, valamint az ezen felhívások keretében megvalósuló kiemelt projektek indikatív támogatási kerete nem tartalmazza a megvalósítás során felmerülő hazai forrását,

k)13 jóváhagyja

ka) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése” című,

kb) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „E-ingatlan-nyilvántartás” című,

kc) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)” című,

kd) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések” című,

ke) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „A 21. század családtámogatása és nyugdíja” című,

kf) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „A hatáskör átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok” című és

kg) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „Az egészségügyi ellátási rendszer pénzügyi irányítási és közigazgatási funkcióinak megújítása” című

kiemelt projekt a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat] szerinti keretemelése, valamint a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító számú, „Kormányhivatali ügyintézést támogató szakrendszerek és az egyablakos ügyintézés elérhetőségének fejlesztése” című kiemelt projekt nevesítése tekintetében a KÖFOP 1. prioritásának megemelt keretösszegén belül az eredeti keretösszeg 110%-át meghaladó rész terhére történő kötelezettségvállalást,

l)14 jóváhagyja a KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15 azonosító számú, „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” című kiemelt projekt 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat szerinti keretemeléséből 265 000 000 forint, valamint a KÖFOP-2.1.7-VEKOP-18 azonosító számú, „Az állampolgári ügyintézés lehetőséginek szélesítése” című kiemelt projekt nevesítése tekintetében a KÖFOP 2. prioritásának megemelt keretösszegén belül az eredeti keretösszeg 110%-át meghaladó rész terhére történő kötelezettségvállalást,

m)15 egyetért azzal, hogy az irányító hatóság éves fejlesztési keret módosítására tett javaslata alapján a 2. mellékletben foglalt táblázat F oszlopában szakmai elvárásként meghatározott egyedi feltételekben meghatározott módon a projektmenedzsment költség 30%-kal történő csökkentésével érintett projektek támogatási kerete az éves fejlesztési keretben és a támogatási szerződésekben átvezetésre kerüljön,

n)16 egyetért azzal, hogy 2020. október 1-jétől a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végezze el a KÖFOP végrehajtásához kapcsolódó Jó Állam Projekt Mutatók mérésével összefüggő illeszkedésvizsgálatra és a mérési módszertan kidolgozásának támogatására, valamint a mutatók elemzésére irányuló feladatokat,

o)17 egyetért azzal, hogy az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény alapján meghatározott szociális hozzájárulási adó mindenkor hatályos mértékének alapulvételével az irányító hatóság vizsgálja felül az érintett, a KÖFOP forrásaiból finanszírozott projektekben felhasználni kívánt személyi jellegű költségek mértékét, és az így keletkező különbözettel az érintett projektek támogatási kerete az éves fejlesztési keretben csökkentésre kerüljön,

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

p)18 felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy az irányító hatóság útján

pa) vizsgálja meg a KÖFOP végrehajtása során bekövetkező, a kedvezményezettet érintő szervezeti változások esetleges eredményeként az érintett kedvezményezett általános forgalmi adó levonására vonatkozó jogával összefüggő változások hatásait, és ezzel összefüggésben a projektek támogatási keretét,

pb) tegyen javaslatot a Kormány részére az általános forgalmi adót levonni jogosulttá váló kedvezményezettek projektjei az éves fejlesztési keretben rögzített támogatási keretének a levonható általános forgalmi adó mértékével történő csökkentésére,

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

q)19 jóváhagyja az Európai Bizottsággal előzetesen egyeztetett KÖFOP módosítására vonatkozó javaslatot (a továbbiakban: javaslat), és felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az irányító hatósággal együttműködve gondoskodjon a javaslatnak az Európai Bizottság részére történő benyújtásáról,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2017. június 30.

r)20 felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy az irányító hatóság útján gondoskodjon a KÖFOP-ban átcsoportosítani tervezett költségkeretek mértékének megfelelő kötelezettségek vállalásáról,

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

s)21 jóváhagyja, hogy a KÖFOP-3.2.1-16-2016-00001 azonosító számú, „Az Audit Hatóság által végzett ellenőrzések színvonalának fenntartása” című kiemelt projekt

sa) a KÖFOP-3.2.1-16-2016-00001 azonosító számú („Az Audit Hatóság által végzett ellenőrzések színvonalának fenntartása” című) projekt támogatásának ismételt növeléséről, valamint a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1787/2018. (XII. 21.) Korm. határozat szerinti keretemeléséből 206 000 000 forint, valamint

sb) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozat] szerinti keretemeléséből 256 000 000 forint

tekintetében a KÖFOP 3. prioritásának megemelt keretösszegén belül, az eredeti keretösszeg 110%-át meghaladó rész terhére az irányító hatóság a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (3) bekezdése alapján kötelezettséget vállaljon,

t)22 jóváhagyja az r) alpont szerinti átcsoportosítás Európai Bizottság általi elfogadásáig a KÖFOP 1. prioritása keretében megvalósuló projektek tekintetében az eredeti keretösszeg 110%-át meghaladó rész terhére történő kötelezettségvállalást,

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

u)23

v)24 az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet] 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat szerinti,

va) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító jelű, a „Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” című,

vb) a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 azonosító jelű, az „EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése” című és

vc) a KÖFOP-3.1.1-16 azonosító jelű, a „Partnerek és a lakosság bevonása az operatív programok megvalósításába” című

kiemelt projektek keretemelése és annak végrehajtása során a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályok ne kerüljenek alkalmazásra.

w)25 a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozattal módosított, a KÖFOP-2.2.5-VEKOP-15 azonosító jelű, az „Átláthatóság a közpénzek felhasználásánál, államháztartási adattárház” című kiemelt projekt keretemelése és annak végrehajtása során a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 3. §-a ne kerüljön alkalmazásra,

x)26 a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00024 azonosító számú, „A 21. század családtámogatása és nyugdíja” című kiemelt projekt

xa) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat szerinti keretemelése és annak végrehajtása során a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 3. §-a,

xb) 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat szerinti keretemelése és annak végrehajtása során a 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet 3–5. §-a

ne kerüljön alkalmazásra,

y)27 jóváhagyja a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00024 azonosító számú, „A 21. század családtámogatása és nyugdíja” című kiemelt projekt keretemelése tekintetében a KÖFOP 1. prioritás eredeti keretösszegének 110%-át meghaladó rész terhére történő kötelezettségvállalást.

1/A.28 A Kormány az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy

a) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1584/2019. (X. 15.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 32f., 32h., 55. és 59. sora szerinti kiemelt projektek,

b) az 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 50. sora szerinti kiemelt projekt, valamint

c) a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1477/2020. (VIII. 7.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 9., 12., 13., 22., 25., és 32g. sora szerinti kiemelt projekt

d)29 a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1882/2020. (XII. 4.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 50. sora szerinti kiemelt projekt

e)30 az egyes Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programhoz tartozó projektek támogatása növelésének jóváhagyásáról és a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1134/2021. (III. 23.) Korm. határozattal módosított, 2. mellékletben foglalt táblázat 13., 14., 23., 24., 30. és 50. sora szerinti kiemelt projekt

f)31 egyes Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programhoz tartozó projektek támogatása növelésének jóváhagyásáról és a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1647/2021. (IX. 21.) Korm. határozattal módosított, 2. mellékletben foglalt táblázat 32c., 38., 44/a. és 50. sora szerinti kiemelt projekt

g)32 egyes Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programhoz tartozó projektek támogatása növelésének jóváhagyásáról és a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1847/2021. (XI. 30.) Korm. határozattal módosított, 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti kiemelt projekt

h) 33 a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program módosításáról, valamint a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1035/2023. (II. 16.) Korm. határozattal módosított, 2. mellékletben foglalt táblázat 50–55. sora szerinti kiemelt projekt
i) 34 a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról szóló 1346/2023. (VII. 31.) Korm. határozattal módosított 2. mellékletben foglalt táblázat 13., 16., 32g. és 32j. sora szerinti kiemelt projekt
szakpolitikai felelős által javasolt műszaki-szakmai tartalmának bővítéséhez kapcsolódó, azzal arányos keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályok ne kerüljenek alkalmazásra.

1/B.35 A Kormány

a) egyetért a KÖFOP módosításának indokoltságával, és felhatalmazza a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az irányító hatósággal együttműködve kezdje meg a KÖFOP módosításával kapcsolatos tárgyalást az Európai Bizottsággal, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tájékoztassa a Kormányt az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás eredményeképpen létrejött KÖFOP módosítás végleges javaslatáról,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2020. szeptember 30.

b)36 felhívja Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy az irányító hatóság útján gondoskodjon a KÖFOP-ban átcsoportosítani tervezett költségkeretek mértékének megfelelő kötelezettségek vállalásáról.

Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő: folyamatos

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.37

1. melléklet az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz38

A KÖFOP éves fejlesztési kerete

1. Az adminisztratív terhek csökkentéséről szóló 1. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése

2,457 (ebből: VEKOP: 0,469)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

3.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Hatósági eljárások és hatósági jogalkalmazási gyakorlat felülvizsgálata és egyszerűsítése

3,521 (ebből VEKOP: 0,673)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

4.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése

9,331 (ebből VEKOP: 1,782)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

5.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére

2,962 (ebből VEKOP: 0,566)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

6.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése

2,603 (ebből VEKOP: 0,498)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

7.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

„Digitális fogyasztóvédelem” – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása

1,664 (ebből VEKOP: 0,318)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

8.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása

1,635 (ebből VEKOP: 0,312)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

9.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése

3,719 (ebből VEKOP: 0,710)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

10.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése

6,260 (ebből VEKOP: 1,197)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

11.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Hivatalos küldeménykövető

2,369 (ebből VEKOP: 0,452)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

12.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

E-ingatlan-nyilvántartás

16,012 (ebből VEKOP: 3,059)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

13.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében

28,813 (ebből VEKOP: 5,505)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

14.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása

11,994 (ebből VEKOP: 2,292)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

15.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)

18,422 (ebből VEKOP: 3,520)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

16.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A Belügyminisztérium által kezelt nemzeti adatvagyon nyilvántartások továbbfejlesztése, magas szintű szolgáltató képesség megteremtése a KÖFOP 1.1.1., 1.1.2. és 1.2.3. intézkedések támogatása érdekében, az érintett adatvagyon nyilvántartások Kormányzati Adatközpontba történő integrálásával

8,419 (ebből VEKOP: 1,609)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

17.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése

1,195 (ebből VEKOP: 0,228)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

18.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Központosított kormányzati informatikai rendszer bővítése – „KKIR3”

2,474 (ebből VEKOP: 0,473)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

19.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Rendészeti tevékenységekhez kapcsolódó hatósági ügyek továbbfejlesztése, a hozzá kapcsolódó elektronikus feldolgozó képesség bővítésével

4,675 (ebből VEKOP: 0,893)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

20.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztése

2,00 (ebből
VEKOP: 0,382)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

21.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések

6,468 (ebből VEKOP: 1,236)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

22.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése

13,602 (ebből VEKOP: 2,599)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

23.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

3D alapú adat infrastruktúra kialakítása

10,536 (ebből VEKOP: 2,013)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

24.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában

9,673 (ebből VEKOP: 1,848)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

25.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az informatikai beszerzések központosítását támogató rendszer továbbfejlesztése, bővítése (Integrált DKÜ Portál Rendszer)

3,00 (ebből VEKOP: 0,573)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

26.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-Egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

4,960 (ebből VEKOP: 0,948)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

27.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az egységes integrált állami vagyonnyilvántartás közhitelességének és adatkonzisztenciájának ellenőrzéséhez szükséges további fejlesztések

2,549 (ebből VEKOP: 0,487)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

28.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A kincstári rendszerek felhasználói felületeinek, valamint a Kincstár számlavezető rendszerének megújítása és az ügyviteli folyamatok újraszervezése

14,746 (ebből VEKOP: 2,818)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

29.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Oktatási Nyilvántartás továbbfejlesztése

1,199 (ebből VEKOP: 0,230)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

30.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Vízhasználat Információs, Ellenőrzési és Integrált hatósági feladatokat ellátó Keretrendszer (VIZEK) kialakítása

7,691 (ebből VEKOP: 1,469)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

31.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszer létrehozása

3,616 (ebből VEKOP: 0,691)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

32.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Integrált Jogalkotási Rendszer

3,849 (ebből VEKOP: 0,736)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

33.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése

1,312 (ebből VEKOP: 0,251)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

34.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont
(KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre

2,600
(ebből VEKOP: 0,497)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

35.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása

8,143 (ebből VEKOP: 1,556)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

36.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A hatáskör átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok

9,099 (ebből VEKOP: 1,739)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

36a.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv vezetési lehetőség biztosítása

1,202 (ebből VEKOP: 0,230)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

36b.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása

7,330 (ebből VEKOP: 1,401)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

36c.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az egészségügyi ellátási rendszer pénzügyi irányítási és közigazgatási funkcióinak megújítása

4,754 (ebből VEKOP: 0,908)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

36d.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A Nemzeti Akkreditáló Hatóság hatósági eljárásainak tudásalapú átalakítása és az ehhez kapcsolódó szervezeti és informatikai fejlesztés a közigazgatási szolgáltatások átfutási ideje csökkentésének és minősége javításának érdekében

1,630 (ebből VEKOP: 0,311)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

36e.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság)

2,485 (ebből VEKOP: 0,475)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

36f.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetése

1,870 (ebből VEKOP: 0,357)

kiemelt

Meghirdetve:
2015. szeptember

37.

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez

8,130 (ebből VEKOP: 0,851)

egyszerűsített

Meghirdetve: 2016.augusztus

38.

KÖFOP-1.2.2-VEKOP-18

Az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetek elektronikus ügyintézési térbe való integrálásának támogatása

0,331 (ebből VEKOP: 0,067)

standard

Meghirdetve: 2018. május

2. A szolgáltatási szemléletnek és az etikus működésnek a közszolgálatban történő megerősítéséről szóló 2. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

KÖFOP-2.1.1-VEKOP-15

A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése

12,759 (ebből VEKOP: 2,438)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

3.

KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15

A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

5,857 (ebből VEKOP: 1,119)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

4.

KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15

A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése

8,024 (ebből VEKOP: 1,533)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

5.

KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16

A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése

1,550 (ebből VEKOP: 0,296)

kiemelt

Meghirdetve: 2016. november

6.

KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16

A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

6,500 (ebből VEKOP: 1,242)

kiemelt

Meghirdetve: 2016. június

7.

KÖFOP-2.1.7-VEKOP-18

Az állampolgári ügyintézés lehetőséginek szélesítése

7,197 (ebből VEKOP: 1,375)

kiemelt

2019.

8.

KÖFOP-2.2.1-VEKOP-16

A nemzetbiztonsági ellenőrzések elektronizálása a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

1,497 (ebből VEKOP: 0,286)

kiemelt

Meghirdetve: 2016.

9.

KÖFOP-2.2.2-VEKOP-16

KÖFOP keretében megvalósuló fejlesztések IT biztonságának növelése, ezáltal rendszerekkel összefüggő korrupciós lehetőségek és kockázatok csökkentése

2,500 (ebből VEKOP: 0,478)

kiemelt

Meghirdetve: 2016.

10.

KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16

Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

5,966 (ebből VEKOP: 1,140)

kiemelt

Meghirdetve: 2016. június

11.

12.

KÖFOP-2.2.5-VEKOP-15

Átláthatóság a közpénzek felhasználásánál, államháztartási adattárház

6,691 (ebből VEKOP: 1,278)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

12a.

KÖFOP-2.2.6-VEKOP-18

Jogszabályban rögzített közzétételi kötelezettségek alá eső adatok körének felülvizsgálata

1,997 (ebből VEKOP: 0,382)

kiemelt

Meghirdetve: 2019. július

12b.

KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20

Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása

0,978 (ebből VEKOP: 0,187)

kiemelt

2020. szeptember

13.

KÖFOP-2.3.1-
VEKOP-16

Helyi közszolgáltatás információs rendszer (IKIR)

7,604 (ebből VEKOP: 1,452)

kiemelt

Meghirdetve:
2016. február

14.

KÖFOP-2.3.2-VEKOP-15

Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) létrehozása

2,527 (ebből VEKOP: 0,483)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

15.

KÖFOP-2.3.3-VEKOP-16

Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program

0,991 (ebből VEKOP: 0,189)

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

16.

KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.

1,103 (ebből VEKOP: 0,211)

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

17.

18.

3. Az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap révén finanszírozott operatív programok végrehajtásához kapcsolódó technikai segítségnyújtásról szóló 3. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

KÖFOP-3.1.1-16

Partnerek és a lakosság bevonása az operatív programok megvalósításába

8,070

kiemelt

Meghirdetve: 2016. június

3.

KÖFOP-3.2.1-16

Az Audit Hatóság által végzett ellenőrzések színvonalának fenntartása

11,779

kiemelt

Meghirdetve: 2016. március

4.

KÖFOP-3.2.2-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program végrehajtásánál

11,178

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

5.

KÖFOP-3.2.3-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program végrehajtásánál

8,607

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

6.

KÖFOP-3.2.4-15

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program végrehajtásánál, továbbá az igazoló hatósági feladatok ellátásánál

24,524

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

7.

KÖFOP-3.2.5-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program végrehajtásánál

1,336

kiemelt

Meghirdetve: 2016. március

8.

KÖFOP-3.2.6-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a központi koordinációs feladatok ellátásánál

7,027

kiemelt

Meghirdetve: 2016. március

9.

KÖFOP-3.2.7-15

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Miniszterelnökség közbeszerzés szabályossági ellenőrzési feladatainak ellátásánál

4,826

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

10.

KÖFOP-3.2.8-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programokat végrehajtók irodai ellátásánál

10,789

kiemelt

Meghirdetve: 2016. március

11.

KÖFOP-3.2.9-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programokat végrehajtók informatikai és infokommunikációs ellátásánál

2,00

kiemelt

Meghirdetve: 2016. március

12.

KÖFOP-3.2.10-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programok végrehajtása során keletkezett dokumentumok digitalizálásánál és irattárazásánál

2,045

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

13.

KÖFOP-3.3.1-16

A közösségi előírásnak megfelelő értékelések megvalósítása, valamint az eredményes és hatékony végrehajtáshoz szükséges kompetencia biztosítása

2,619

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

14.

KÖFOP-3.3.2-16

Az e-kohéziós irányelv átültetése

10,066

kiemelt

Meghirdetve: 2016. február

15.

KÖFOP-3.3.3-15

A pályázók és kedvezményezettek kapacitásainak támogatása

11,223

kiemelt

Meghirdetve: 2015. december

2. melléklet az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz39

A KÖFOP nevesített kiemelt projektjei

A

B

C

D

E

F

1.

Felhívás azonosító jele

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)

Projekt benyújtásának várható ideje

Szakmai elvárások

2.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése

A fővárosi és megyei kormányhivatalok (konzorciumvezető) és a Miniszterelnökség részvételével alkotott konzorcium

2,457 (ebből VEKOP: 0,469)

2016

A projekt célja:
1. a szolgáltató kormányhivatali modell továbbfejlesztése, bevezetése, különös figyelemmel a járási hivatalok, települési ügysegédi rendszer megerősítésére, valamint a kormányablakok működésére,
2. a központi hivatalok, háttérintézmények átalakítása keretében a közigazgatási hatáskörök racionalizálása,
3. a kormányhivatali labortevékenység fejlesztése és
4. az állami és önkormányzati feladatkataszter továbbfejlesztése.

3.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Hatósági eljárások és hatósági jogalkalmazási gyakorlat felülvizsgálata és egyszerűsítése

A fővárosi és megyei kormányhivatalok (konzorciumvezető) és a Miniszterelnökség részvételével alkotott konzorcium

3,521 (ebből VEKOP: 0,673)

2016

1. A projekt célja a közigazgatási eljárásokkal összefüggő folyamatok egyszerűsítése, egységesítése, újraszervezése jogi és módszertani eszközökkel, valamint informatikai megoldásokkal.
2. A projekt beavatkozásának tárgyát alapvetően a közigazgatás alapfeladataként jelentkező hatósági eljárások jelentik. A projekt keretében megtörténik az ügyfelek terheinek, a hatóságok feladatainak, valamint a hatósági folyamatoknak a hatékonyság és
az elektronizálhatóság szempontjából végzett felülvizsgálata és racionalizálása.
3. A projekt beavatkozásának területei különösen:
3.1. a hatósági eljárások kötelező bizonyítási eszközeinek felülvizsgálata, megszüntetése,
3.2. a hatósági eljárások automatizálásának lehetőségei,
3.3. az egyes hatósági nyilvántartásokhoz történő hozzáférés, és a nyilvántartások adattartalmának felülvizsgálata, racionalizálása,
3.4. az eljárások adminisztrációs folyamatainak egységesítése,
3.5. egységes közigazgatási hatósági szankciórendszer megalkotása,
3.6. a másodfokú hatósági hatáskörök felülvizsgálata, megszüntetése,
3.7. a területi közigazgatás hatósági ellenőrzési tevékenységének felülvizsgálata,
3.8. a hatósági eljárások ügyintézési határidejének csökkentése,
3.9. a hatósági folyamatok támogatása informatikai megoldásokkal,
3.10. a hatósági ügyek intézésében résztvevő személyi állomány feladatellátásának képzésekkel és módszertani eszközökkel történő segítése.
4. A projekt célja továbbá a törvényességi felügyelettel összefüggő elektronikus kapcsolattartás továbbfejlesztésének elősegítése.
5.

4.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése

Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy az általa vezetett konzorcium

9,331
(ebből VEKOP: 1,782)

2016

1. A projekt céljai:
1.1. ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése:
1.1.1. a NAV portál fejlesztése: új, online állampolgári és vállalkozási információs és ügyintézési felület létrehozása,
1.1.2. a Contact Center-fejlesztés az információszolgáltatás és ügyintézés hatékonyságát hivatott növelni,
1.2. a kis- és középvállalkozások számára nyújtott szolgáltatások fejlesztése: az adat- és változásbejelentés, valamint az adóbevallási eljárás folyamatának elektronizálása és korszerűsítése,
1.3. az adatpiac és publikációs felület megvalósítása:
1.3.1. az integrált adattárház fejlesztéssel javul a rendszerek elérhetősége és az adatok minősége, továbbá csökken az infrastruktúra terhelése,
1.3.2. a bűnügyi adatpiac fejlesztés a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelemhez illeszkedve a NAV már meglévő adatköreire építve segíti elő a bűnügyi elemző-értékelő tevékenységet,
1.4. a végrehajtási eljárások korszerűsítése (VEKTOR rendszer fejlesztése) összhangban a NAV behajtási hatáskörét érintő az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 2018. január 1-jei hatályba lépett változásaival.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 98 172 250 forint.

5.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

2,962
(ebből VEKOP: 0,566)

Megtörtént 2015ben

1. A projekt célja:
1.1. egységes hozzáférésű, központilag üzemeltetett, az elszigetelt rendszereket integráló, rugalmasan kiterjeszthető video-jelenlét platform megvalósítása, a video-kommunikációs licencgazdálkodás konszolidálása,
1.2. az információáramlás javítása, gyorsítása, az utazások számának csökkenése által hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb kormányzati működés kialakítása,
1.3. a távtanúzás országos rendszerének kialakításával a biztonságos szállítás magas költségeinek kiváltása korszerű, hatékony módon.
2.

6.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése

Magyar Nemzeti Levéltár vagy az általa vezetett konzorcium

2,603 (ebből VEKOP: 0,498)

2016

1. Az elektronikus levéltár egy átfogó közigazgatás-fejlesztési projekt, amely elengedhetetlen a közigazgatásban keletkező elektronikus iratok kezelése érdekében.
2. A projekt nem az iratok digitalizálását jelenti, hanem a központi és területi közigazgatásban elektronikusan keletkező iratok archiválását, amely jogszabályi kötelezettségként általában érinti a teljes közigazgatást. Ennek keretében megvalósul
2.1. az elektronikus úton keletkezett iratok átvétele, kezelése,
2.2. a papírmentes e-közigazgatás kialakításának támogatása,
2.3. az ügyfélbarát – „egyablakos” – ügyintézés elősegítése és
2.4. az így keletkezett megőrzendő, maradandó értékű dokumentumok hosszú távú levéltári kezelésének biztosítása.
3. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 17 548 590 forint.

7.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

„Digitális fogyasztóvédelem” – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vagy az általa vezetett konzorcium

1,664 (ebből VEKOP: 0,318)

2016

A projekt célja:
1. fogyasztóvédelmi kompetenciafejlesztés és szemléletformálás: a fogyasztókat és a vállalkozásokat érintő, a fogyasztói ügyek eredményes intézését támogató tájékoztatási, szemléletformáló, konzultációs, tanácsadási, tudatosságnövelő fejlesztési eszközök és folyamatok fejlesztése,
2. átlátható, kiszámítható intézményi környezet és erős fogyasztóvédelmi intézményrendszer,
3. a fogyasztóvédelmi szakrendszer és elektronikus tájékoztatás fejlesztése, digitális fogyasztóvédelem,
4. fogyasztóvédelmi folyamatok optimalizálása és szabályozása a fogyasztóvédelem eredményességét és hatékonyságát kiemelten befolyásoló folyamatok, szolgáltatások fejlesztése.

8.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása

Technológiai és Ipari Minisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,635 (ebből VEKOP: 0,312)

2016

1. A projekt célja:
1.1. a járművek műszaki vizsgáztatásának adatait megjelenítő weboldal és mobilalkalmazás készítése,
1.2. a járművezetői és szaktanfolyami vizsgáztatás elektronizálása,
1.3. vasúti vizsgaügyviteli folyamatok informatikai támogatása,
1.4. számítógépes elméleti vizsgarendszer kiterjesztése,
1.5. az elektronikus fizetési rendszerek alkalmazhatóságának megteremtése, kapcsolódás a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokhoz,
1.6. a szakmai célokhoz kapcsolódóan a Nemzeti Közlekedési Hatóság érintett folyamatainak felmérése, egyszerűsítése,
1.7. ügyféltájékoztatási fejlesztések megvalósítása.
2.

9.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

3,719
(ebből VEKOP: 0,710)

Megtörtént
2015-ben

1. A projekt célja, hogy az államigazgatáson belül is elterjedjenek a helyhez nem kötött, elektronikus ügyintézést támogató digitális technológiák. A kormányzati hitelesítés szolgáltatás igénybevétele iránt a szolgáltatás indulását követően jelentős számban fogalmazódtak meg igények, legyen szó akár hitelesítési célú elektronikus aláírásról (különösen központi érkeztető rendszerhez csatlakozott szervezetek), azonosítási célról (különösen önkormányzati alkalmazásszolgáltatást használó felhasználók) vagy titkosítási célról.
1.1. A kormányzati hitelesítés szolgáltatás kiterjesztésre kerül a közigazgatási hatósági eljáráson kívüli ügyekre is.
1.2. A projekt keretében megoldás kerül kidolgozásra a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti
és tanácsi rendelet részletszabályaiból következő kötelezettségek teljesítésére is.
1.3. Kialakításra kerül a szerepkörös dokumentumhitelesítést lehetővé tevő szolgáltatás kialakítása.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 21 000 000 forint.

10.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése

A fővárosi és megyei kormányhivatalok (konzorciumvezető) és a Miniszterelnökség részvételével alkotott konzorcium

6,260 (ebből VEKOP: 1,197)

2016

A projekt célja:
1. ügyfélkapcsolati menedzselési rendszer kialakítása, ennek keretében egyes kiválasztott Kormányablak ügykörök fejlesztése, Kormányablak Mobil applikáció kifejlesztése,
2. közigazgatási tudástár fejlesztése és feltöltése,
3. egységes ügyintéző-elérési, belső jogosultság kezelési rendszer kialakítása és egységes funkcionális működést biztosító rendszerfejlesztések megvalósítása,
4. a működtetés menedzselése rendszerének (HelpDesk) kiépítése, ezáltal az egységes, hatékony és gazdaságos üzemeltetés mind az informatika, mind az épületüzemeltetés terén,
5. teljesítményértékelési rendszer moduljának fejlesztése a kormányhivatali tisztviselők elektronikus úton történő teljesítményértékelése és minősítése érdekében.

11.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Hivatalos küldeménykövető

Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

2,369 (ebből VEKOP: 0,452)

2016

1. A projekt az elektronikus ügyintézésre kötelezettek azonosított levélküldeményei követésének kialakítására irányul. Lényege
az „ügykövetés” funkció biztosítása minden azonosított postai levélküldeményre kiterjesztetten. A kialakítandó szolgáltatás keretében azonosítók megadásával egy informatikai rendszeren keresztül érik el az ügyfelek az azonosított postai levélküldeményeikkel kapcsolatos státuszriportokat és a küldemény életútjáról összeállított információkat. A fejlesztés célja az információhiányból eredő bizonytalansági tényezők kiküszöbölése, valamint az átláthatóság növelése és a határidők betartásának elősegítése.
2.

12.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

E-ingatlan-nyilvántartás

Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagy
az általa vezetett konzorcium

16,012 (ebből VEKOP: 3,059)

2016

1. A projekt célja az ingatlan-nyilvántartást és az állami térképi nyilvántartást vezető informatikai környezet összehangolása a főváros és vidék esetén, ezen integráció biztosítása nélkül a projekt megvalósítása nem lehetséges (szoftver- és alapadatok, a földügyi szakigazgatás által jelenleg is használt TAKAROS ingatlan-nyilvántartási információs rendszer, Budapesti Ingatlan-nyilvántartási Információs Rendszer, Digitális Alaptérképen alapuló Térképkezelő Rendszer, Topobase szoftver egységesítése). Az egységes rendszer és egységes alapadatok biztosítják továbbá a kormányzati nyilvántartásokkal való összekapcsolódást (interoperabilitást), így megvalósul a kapcsolódó nyilvántartások földügyi adatokkal történő kiszolgálása is.
A projekt keretében az alábbi területeken valósulnak meg fejlesztések:
1.1. elektronikus ügyintézés kiterjesztése az ingatlan-nyilvántartási eljárásokban,
1.2. földügyi informatikai rendszerek szolgáltatóképességének növelése,
1.3. földügyi adatbázisok konszolidációja,
1.4. földügyi eljárások új munkafolyamat-támogató e-megoldásainak kialakítása,
1.5. elektronikus ingatlan-nyilvántartás működtetéséhez szükséges szabályozási és intézményi háttér kialakítása,
1.6. az E-ingatlan-nyilvántartás bevezetéséhez a kapcsolódó rendszerek interfészfejlesztései, IT-biztonsághoz kapcsolódó fejlesztések,
1.7. az E-ingatlan-nyilvántartás speciális moduljainak fejlesztése: Meghatalmazás modul jelenlévők közötti aláírás esetén, tabletes E-Ingatlan aláíró modul, Szolgalmi jog teljes tartalmának megjelenítéséhez szükséges okiratkezelési funkció, Szerződés regisztráció (zöldpapírkiváltás) kiterjesztése az Ingatlan-nyilvántartási eljárásokat támogató informatikai rendszer (INYER) modulra,
1.8. mobil alkalmazások: mobiltelefonon elérhető E-Ingatlan applikáció,
MEHET – Helyszíni ellenőrzés mobil alkalmazással történő támogatása,
1.9. kormányhivatali HR-rendszerrel való kapcsolat ügyintézők elérhetőségi adatainak és jogosultságának kezelésére,
1.10. adatbetöltés beadvány benyújtásához külső rendszerekből, E-személyiről való adatbeolvasás beadvány benyújtásához, E-PER bírósági rendszerrel való kapcsolat, keresetlevél rögzítés E-Ing rendszerben.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 96 562 650 forint.

13.

KÖFOP-1.0.0- VEKOP-15

Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

28,813 (ebből VEKOP: 5,505)

Megtörtént 2015-ben

A projekt céljai:
1. A projekt célja az informatikai infrastruktúrák összerendezése és konszolidációja annak érdekében, hogy alacsonyabb költségek mellett lehessen működtetni, mint az egyedi infrastruktúrák üzemeltetésével. 2. A projekt biztosítja a kialakításra kerülő felhőalapú informatikai rendszer keretein belül a működési környezetet, illetve rendszerkomponenseket a következő projektek számára, az azok megvalósíthatósági tanulmányában részletezettek szerint:
2.1. hatósági eljárások és hatósági jogalkalmazási gyakorlat felülvizsgálata és egyszerűsítése,
2.2. területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések,
2.3. ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése,
2.4. a kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása,
2.5. a hatáskör-átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok,
2.6. az EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése, 2.7. a Belügyminisztérium által kezelt nemzeti adatvagyon-nyilvántartások továbbfejlesztése, magas szintű szolgáltatóképesség megteremtése a KÖFOP-1.1.1., KÖFOP-1.1.2. és KÖFOP-1.2.3. intézkedések támogatása érdekében, az érintett adatvagyonnyilvántartások Kormányzati Adatközpontba történő integrálásával,
2.8. közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása,
2.9. elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére,
2.10. szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése,
2.11. E-ingatlan-nyilvántartás,
2.12. egyéb, a Kormányzati Adatközpontba beköltöző rendszerek speciális igényeinek kiszolgálásához, szerverkörnyezetek adatközponti migrációjához szükséges feladatok megvalósítása.
3. A projekt biztosítja a kialakításra kerülő felhőalapú informatikai rendszer keretein belül a belügyi ágazati intézmények központi iktató- és ügykezelő rendszerei számára a működési környezetet, illetve rendszerkomponenseket.
4. A projekt működési környezetet, illetve rendszerkomponenseket biztosít a 2. pontban felsorolt projektek által fejlesztett rendszerekhez kapcsolódó, valamint a korábban kifejlesztett SZEÜSZ szolgáltatások számára is.
5. A Kormányzati Felhő futtatókörnyezetének modern alkalmazásfejlesztési eredménytermékek (konténerizált alkalmazások) futtatására történő standardizált felkészítése, ami egyúttal elősegíti az Állami Alkalmazásfejlesztési Környezetben történt fejlesztések számára, hogy a KAK Felhő teszt és éles futtatókörnyezetet biztosítson, valamint hogy ezeknek a síkoknak a felépítése automatizált legyen.
6. Mentési kapacitás biztosítása.

14.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

11,994 (ebből VEKOP: 2,292)

Megtörtént
2015-ben

1. A projekt célja a magyarorszag.hu internetes oldal alapjain új állampolgári és vállalkozási ügyintézési felület létrehozása, állampolgári elégedettség növelése, interoperabilitás informatikai (alkalmazásszintű) eszközrendszerének megteremtése a központi kormányzati szolgáltatásbusz bevezetésével, szolgáltatási szint növelése, alkalmazásmigrációk az új működési környezetbe, működés stabilizálása az egységes platformnak köszönhetően.
2. A projektben érintett főbb szakrendszerek:
2.1. e-űrlapkezelőt használó szakrendszerek,
2.2. biztonságos dokumentumtovábbító csatorna (C2G, B2G, G2G),
2.3. online e-közigazgatási szolgáltatást nyújtó szakrendszerek (interfész),
2.4. szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (webalapú kivezetés),
2.5. intelligens elektronikus űrlapszolgáltatás kialakítása,
2.6. elektronikus űrlapszolgáltatás központi megoldásként elektronikus ügyintézési szolgáltatásként történő biztosítása.
3. Érintett főbb központi szolgáltatások:
3.1. egységes elektronikus e-ügyintézési felület fejlesztése
a magyarorszag.hu megújításával, a személyes ügyintézési felület létrehozásával,
3.2. központi kormányzati szolgáltatásbusz a szakrendszerek összekapcsolására, csatlakoztatások támogatása, KKSZB monitoringrendszer kialakítása (elszámolóház), szolgáltatási funkciók kialakítása,
3.3. központi licencgazdálkodás,
3.4. közigazgatási szakrendszerek, szolgáltatások migrációja, alkalmazás teljesítménymenedzsment eszköz fejlesztése,
3.5. Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatások (SZEÜSZ) és Központi Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatások (KEÜSZ) fejlesztése, kiterjesztése,
3.6. intelligens elektronikus űrlaptechnológia fejlesztése,
3.7. interoperabilitás regiszter,
3.8. adatvagyon másodlagos felhasználási lehetősége.
4. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 63 360 000 forint.

15.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vagy az általa vezetetett konzorcium

18,422 (ebből VEKOP: 3,520)

2016

1. A projekt célja:
1.1. az önkormányzati ASP szolgáltatásrendszer országos kiterjesztése,
1.2. önkormányzati csatlakoztatások központi támogatása,
1.3. a szakrendszerek bővítése és továbbfejlesztése,
1.4. az elektronikus közigazgatási szolgáltatások fejlesztése, bevezetése,
1.5. az ASP szakrendszerekre, mint adatforrásokra épülő adattárház megvalósítása,
1.6. kapcsolódó hálózat és infrastruktúra bővítése,
1.7. az üzemeltetési, támogatási feladatokat ellátó ASP Központ bővítése, működésének továbbfejlesztése.
A projekt eredményeként áttekinthetőbbé válik a költségvetés önkormányzati alrendszere, az önkormányzati működés gyorsul, és az eljárások nagymértékben sztenderdizálódnak.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 103 727 579 forint.

16.

KÖFOP-1.0.0- VEKOP-15

A Belügyminisztérium által kezelt nemzeti adatvagyon nyilvántartások továbbfejlesztése, magas szintű szolgáltató képesség a KÖFOP 1.1.1., 1.1.2. és 1.2.3. intézkedések támogatása érdekében, az érintett nyilvántartások Kormányzati Adatközpontba történő integrálásával

IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

8,419 (ebből VEKOP: 1,609

Megtörtént 2016-ban

1. A fejlesztés célja a nemzeti adatvagyon-nyilvántartások elérésének és szolgáltatóképességének továbbfejlesztése a területi közigazgatás eljárási és szervezeti átalakítását érintő intézkedések által megalapozott szakigazgatási eljárások fejlesztésének és kiszolgálásának támogatása érdekében.
2. A projekt a következő részcélokat és részfeladatokat tartalmazza:
2.1. a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény hatálya alá tartozó nyilvántartásokat kezelő rendszerek (e mező alkalmazásában a továbbiakban: rendszerek) szoftveres megújítása a „Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében” című projekthez kapcsolódóan,
2.2. a rendszerek szolgáltatóképességének növelése, amely nélkül a területi közigazgatás átalakítása, a kapcsolódó elektronikus ügyintézési fejlesztések kiszolgálása és az interoperábilis működés nem teremthető meg,
2.3. új szolgáltatások kialakítása a „Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” című projekthez kapcsolódóan
a) az állami – központi és területi közigazgatási – szervek részére,
b) az állampolgárok részére (új, elektronikus ügytípusok kialakítása weben, kapcsolódva a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság által létrehozni kívánt ügyfélportálhoz új interfészek fejlesztésével és a kapcsolat kialakításával),
c) a közszolgáltatással foglalkozó szervezetek – különösen közműcégek – részére,
2.4. a rendszerek integrálása a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások által nyújtott szolgáltatásokhoz, a párhuzamos projektben létrejövő, szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat is beleértve,
2.5. a rendszerek információbiztonsági előírásoknak és elvárásoknak megfelelő kialakítása,
2.6. a rendszerek megújításával párhuzamosan azok integrálása a Kormányzati Adatközpontba,
2.7. a Nemzeti Arcképtár továbbfejlesztése,
2.8. az adatvagyon-nyilvántartások működési környezetének további korszerűsítése,
2.9. a projekt keretében továbbfejlesztett Járműnyilvántartási Rendszer bővítésével és adattisztításával kapcsolatos feladatok,
2.10. a projekt keretében fejlesztett elektronikus ügyintézési megoldások kiszélesítése,
2.11. a projekt által érintett nyilvántartások karbantartó felületeinek fejlesztése.
3. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 40 810 709 forint.

17.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

1,195 (ebből VEKOP: 0,228)

2016

1. A projekt célja a korábbi fejlesztések során létrejött szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások továbbfejlesztése, funkcionális bővítése, az e-ügyintézési törvényben a projektben érintett szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal szemben meghatározott követelményeknek történő megfelelés biztosítása. A tervezett célok között szerepel:
1.1. a Rendelkezési Nyilvántartás továbbfejlesztése (gazdálkodó szervezetek rendelkezéstételének kialakítása, képviselet kezelésének megvalósítása, a rendelkezések ágazati specialitásának rendszerbe építése, szolgáltató képesség növelése),
1.2. az ügyfél időszaki értesítése az elektronikus ügyintézési cselekményekről szolgáltatás továbbfejlesztése (adattartalmának bővítése, értesítési csatornák körének növelése, eseményvezérelt üzenetküldés),
1.3. a Részleges Kódú Telefonos Azonosítás (Telefonos Azonosítás) továbbfejlesztése (regisztrációs eljárás elektronizálása, ügyféli felületek SZÜF designhoz illesztése),
1.4. az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer továbbfejlesztése (a szolgáltató képesség növelése, alkalmazástechnológiai korszerűsítés, csatlakozó szervezetek kiszolgálására történő felkészülés),
1.5. az Összerendelési Nyilvántartás továbbfejlesztése (adatszolgáltatási portfoliójának bővítése, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatások adatigényeinek kielégítése céljából a szolgáltatás továbbfejlesztése, szolgáltató képesség növelése),
1.6. szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásra vonatkozó elektronikus ügyintézési modell és irányadó módszertan kidolgozása, edukációs és népszerűsítési program,
1.7. az Összerendelési Nyilvántartás szolgáltatáshoz kapcsolódó fejlesztés – NAP – attribútum szolgáltatási réteg megvalósítása.
2. A projekt keretében megvalósul az egyes szervek szolgáltatásokhoz (SZEÜSZ, KEÜSZ) történő csatlakozása, belső működési, eljárási folyamataikba való beépítése.
3. A projekt eredménytermékeit az elektronikus ügyintézést biztosító szervek széles körben bevezetik és használni fogják saját szervezeteik folyamataiban, ezzel megteremtve az elektronikus belső ügykezelés lehetőségét a belső hivatali folyamatok hatékonyságának növelése érdekében. Ezzel párhuzamosan a közvetlenül az állampolgárok számára elérhető elektronikus ügyintézési lehetőségek köre is bővíthető. Érintett szolgáltatások:
3.1. Rendelkezési Nyilvántartás,
3.2. az ügyfél időszaki értesítése az elektronikus ügyintézési cselekményekről,
3.3. Részleges Kódú Telefonos Azonosítás (Telefonos Azonosítás),
3.4. Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer,
3.5. Összerendelési Nyilvántartás.

18.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Központosított kormányzati informatikai rendszer bővítése – „KKIR3”

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

2,474
(ebből VEKOP: 0,473)

Megtörtént
2015-ben

1. A projekt keretében sor kerül:
1.1. a központosított kormányzati informatikai rendszerbe bevontak körének bővítésére, a szolgáltatási színvonal növelésére, ennek keretében a minisztériumi alkalmazások konszolidációjára,
1.2. az egységes infrastruktúra ellátotti körének bővítésére, a közigazgatási intézmények eszközeinek, alkalmazásainak, működésük támogatásának technológiai korszerűsítésére,
1.3. a területi közigazgatási intézmények korábbi projektekkel nem érintett eszközeinek technológiai korszerűsítésére,
az informatikai infrastruktúra és működés konszolidációjának elősegítésére, a közigazgatás közelebb vitelére az állampolgárokhoz,
1.4. az egységes kormányzati ügyfélkör kiszolgálásának javítására,
1.5. a kapcsolódó telekommunikációs fejlesztések megvalósítására.
2.

19.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Rendészeti tevékenységekhez kapcsolódó hatósági ügyek továbbfejlesztése, a hozzá kapcsolódó elektronikus feldolgozó képesség bővítésével

Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

4,675 (ebből VEKOP: 0,893)

2016

1. A projekt célja az elektronikus szolgáltatások fejlesztése körében javítani a közszféra intézményei számára az elavult technológiát és a nem megfelelő üzemeltetési biztonságot magas színvonalú üzemeltetési környezettel, hatékonyabb működtetést adó infrastruktúra-elemekkel és a szolgáltatások használatához kapcsolódó támogatási feladatokkal.
2. A projekt tevékenységei:
2.1. a központi ügyviteli kiszolgáló informatikai infrastruktúra bővítése alkalmazás és adatbázis kiszolgálókkal, valamint
a működéshez szükséges licencekkel és az adatmentést lehetővé tevő hardverelemekkel,
2.2. a felhasználói oldali informatikai szerver infrastruktúra bővítése alkalmazás és adatbázis kiszolgálókkal, valamint a működéshez szükséges licencekkel,
2.3. a beruházások során beszerzett eszközök és licencek beüzemeléséhez, az adatok migrációjához szükséges gyártói és mérnöki támogatások beszerzése és lebonyolítása,
2.4. az elektronikusan elérhető közigazgatási szolgáltatások körének bővítéséhez szükséges szoftverfejlesztések végrehajtása,
2.5. az új infrastruktúra-környezet és szoftverek végfelhasználói oktatása.
3.

20.

KÖFOP-
1.0.0-
VEKOP-15

A konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztése

Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

2,00
(ebből VEKOP: 0,382)

2019

1. A projekt célja, hogy megvalósuljon a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szakterületet érintő folyamatainak felülvizsgálata. Az így elért eredmények alapján a folyamatok újraszervezése, egyszerűsítése, szabályozás- és szervezetfejlesztése, értékelése és minősítésének javítása valósul meg, kiemelt figyelemmel az állampolgárok számára biztosított közszolgáltatások és ügyintézés hatékonyabbá és eredményesebbé tételére. További cél a közszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfolyamatokat támogató elektronikus szolgáltatások (elektronikus fizetés és ügyintézés) fejlesztése, amelyek révén magasabb színvonalú szolgáltatást tud a külgazdasági és külügyi intézményrendszer, valamint az állampolgárok számára biztosítani.
A projekt keretében megvalósítani kívánt eredmények:
1.1. a konzuli szakterületet érintő folyamatok felülvizsgálata, a folyamatok újraszervezése, egyszerűsítése, szabályozás- és szervezetfejlesztése, értékelése és minőségének javítása,
1.2. a konzuli rendszerek továbbfejlesztésének megvalósítása,
1.3. elektronikus szolgáltatások fejlesztése,
1.4. elektronikus fizetés teljes körű bevezetése a konzulátusokon.
2. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei:
2.1. 2019. december 31-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2020. május 31-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

21.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések

A fővárosi és megyei kormányhivatalok (konzorciumvezető) és a Miniszterelnökség részvételével alkotott konzorcium

6,468 (ebből VEKOP: 1,236)

2016

A projekt célja:
1. Egy egységes kormányhivatali hálózati architektúra kialakítása, melynek keretében egyfelől létrejön az új kormányhivatali informatikai hálózati rendszer egységes hálózati és biztonsági környezete, másrészt egy, a szakmai standardoknak teljesen megfelelő, új architektúra önálló külső védelemmel, a szükséges biztonsági szinteknek megfelelő biztonsági zónák kialakításával.
2. Az aláírásminta-alapú hitelesítés kialakítása a kormányablakokban, melynek keretében megtörténik a napjainkban legelterjedtebb – dokumentumhitelesítésre és biometrikus azonosításra egyaránt használt – kézi aláírást alapul vevő új elektronikus hitelesítési forma kialakítása és széleskörű bevezetése valamennyi kormányablakban.
3. Projektnyomonkövető-rendszer kiterjesztése, amely egyrészt segíti a tényadatok adminisztrálását, másrészt a tevékenység-költségsor-erőforrás-beszerzés-szerződés-megrendelő-számla-kifizetés-kifizetési igény kapcsolatsor tervezését, illetve vezetői jelentések is generálhatóak a projekt főbb jellemzői mentén.

22.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

13,602 (ebből VEKOP: 2,599)

2016

1. A projekt célja az EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése.
A projekt keretében meghatározásra kerül az elektronikus útra terelt ügytípusok bevezetése és ügykezelése is, amelyek kiszolgálására a rendszer alkalmas. Ezen folyamattámogató funkcionalitásra építve kialakíthatók olyan komplex igazgatási folyamatok, amelyek egyértelműen az elektronikus közigazgatás felé mutatnak, ezzel hatékonyabbá, gyorsabbá és a papíralapú működés kivezetésével költséghatékonyabbá teszik az ügyintézést. A folyamattámogató rendszerből kinyerhető adatok alapján könnyen azonosíthatóak a problémás területek, amelyekre dinamikusan vagy akár tartósan plusz erőforrást helyezve a terhelés egyenletesen osztható el az egyes területeken.
2. Az 1. pontban meghatározott elektronikus útra terelendő ügytípusok közül az EKEIDR rendszer munkafolyamat (workflow) funkcionalitásával országosan egységesen legyen megvalósítva a területi közigazgatás legalább 230 közigazgatási ügytípusának munkafolyamat (workflow) fejlesztése – ideértve, de nem kizárólagosan a közigazgatási rendszerterv készítést, EKEIDR rendszerben a munkafolyamat-fejlesztést, EKEIDR rendszerrel elérhető e-learning oktatási anyag készítését és hozzáférés biztosítását – és a területi közigazgatásra történő egységes bevezetése. Az űrlapon történő benyújtást és munkafolyamat-támogatást szükséges kiegészíteni egy olyan egységes ügyintézői felülettel, illetve platformmal, ahol a kormányhivatali ügyintézők egyszerűsített formában tudják a beadványokat elbírálni, illetve a rendszerképes ügylezáró válaszok, illetve dokumentumok (pl. határozatok) generálására ügyintézői beavatkozás nélkül, a már meglévő munkafolyamat-kezelő modulra támaszkodva, ezzel felgyorsítva az ügyintézést.
3. Az EKEIDR rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztésével, továbbá a rendszer Ügynyilvántartási, Dokumentumsablon, Webes kitöltő és Távoktatási (e-learning) moduljainak alkalmazásával, és ezen folyamattámogató funkcionalitásokra (EKEIDR modulokra) építve – polgárok által az EKEIDR rendszer dokumentumsablonnal és webes felületén kitölthető beadványok megvalósításával, elterjedésével
az elektronikus közigazgatási célokra figyelemmel –, tovább javítható az ügyintézés gyorsasága és a papíralapú működés kivezetése, továbbá a polgárok magas színvonalú és költséghatékony tájékoztatása.
4. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei:
4.1. az ügyek elektronikus indíthatóságának megteremtése a Személyre Szabott Ügyintézési Felületre történő kivezetéssel,
4.2. az EKEIDR rendszer kialakítása során a Központi Kormányzati Szolgáltatási Busz alkalmazásának bemutatása.

23.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

3D alapú adat infrastruktúra kialakítása

Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagy az általa vezetett konzorcium

10,536 (ebből VEKOP: 2,013)

2016

1. Szükséges egy átfogó megoldás, amely korszerű e-ügyintézési megoldásokkal teszi lehetővé a lakosság és a vállatok számára a közadatok – beleértve az ilyen jellegű háromdimenziós (a továbbiakban: 3D) téradatokat is – elérését és felhasználását, melynek segítségével az ügyintézés költsége és időráfordítása jelentősen csökkenthető.
A 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása során a helyrajzi számokhoz, címekhez és földrajzi koordinátákhoz is köthető 3D adatgyűjtés, adatfeldolgozás, kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése és a szabályozási környezet továbbfejlesztése kerül fókuszba, mely elsősorban épületek és közüzemi szolgáltatások adataira és a területrendezési relevanciájú információkra terjed ki. Korszerű adatgyűjtési módszerekkel (távérzékelés, lézerszkennelés) a közszféra számára hiánypótló, valódi 3D adatkörök gyűjtésére, feldolgozására és adatbázisba integrálására kerül sor. Kialakításra kerülnek azon műszaki körülmények, melyek más szervezetek által gyűjtött 2,5D-s vagy 3D-s adatok feltöltését teszik lehetővé, és szabványos adatbázis-kapcsolattal szolgáltatásokon keresztül történő csatlakozást is biztosítanak. Utóbbi kapcsán kiemelt szerepet kap a Nemzeti Téradat Infrastruktúrához (a továbbiakban: NTI) történő szabványos kapcsolódás, onnan adatok informatikai szolgáltatásként történő átvétele, illetve a 3D alapú adat infrastruktúra NTI-be történő csatornázása. Számos esetben a meglévő adatvagyon másodlagos hasznosításával az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra (INSPIRE) kialakításáról szóló, 2007. március 14-i 2007/2/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez, a közszféra információinak további felhasználásáról szóló, 2003. november 17-i 2003/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez, valamint a közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvényhez történő kapcsolódás is kimutatható.
A műszaki interoperabilitás előírásán és megvalósításán túl sor kerül
a fentebbi lépéseket átfogó szabályozási környezet továbbfejlesztésére, szemantikai és jogi interoperabilitás kidolgozására és érvényesítésére. A közigazgatási szolgáltatások további elektronizálása és szabályozási környezetének kialakítása mellett hangsúlyos szerepet kap a szervezetfejlesztés és a hosszú távon fenntartható intézményi és finanszírozási modell megalkotása. A fentiekkel összefüggésben új, bárki számára elérhető szolgáltatások és nyílt adathozzáférések kialakítása is megtörténik.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 58 125 000 forint.

24.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában

Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagy az általa vezetett konzorcium

9,673 (ebből VEKOP: 1,848)

2016

1. A projekt a jelenlegi jogszabályi környezet egyszerűsítésére, az egyablakos, teljes építésügyi folyamatot lefedő keretrendszer kialakítására, valamint ennek 3D technológiai támogatására irányul. Az építési folyamatok elektronizálása tovább növeli az állampolgárok közigazgatásba vetett bizalmát. Az egységes e-építésügyi keretrendszer biztosítja
a kormányzatban jelenleg is működő rendszerek közötti interoperabilitást. A projekt célja a 3D-alapú megjelenítési technológia felhasználása, amely segít a településrendezési tervek elkészítésében, a tervpályázati rendszerbe érkezett pályázatok validálásában, a közműegyeztetési folyamat egyszerűsítésében, valamint a megvalósulási tervek áttekintésében.
A projekt keretében az építési beruházási projektek tervezéséhez általános, az uniós projektmetodikát támogató módszertan és a vállalkozások által igénybe vehető eszközök jönnek létre, segítve a beruházás mérföldkövei nyomon követését a finanszírozók számára. A kivitelezés folyamata
a nyilvánosság számára is átláthatóvá válik. A kiviteli és megvalósulási tervek egy helyen elérhetővé válnak.
Az elektronizáció segítségével valós idejű virtuális „helyszíni” ellenőrzés valósítható meg. A projekt megvalósításának fontos része továbbá a széles körű ismeretterjesztés, az új szabályok és eljárások megismertetése, az új eljárási szabályok és működési logikák átültetése szervezetfejlesztési eszközökkel. A projekt céljai között szerepel egy képzési centrum felállítása és szemléletformáló oktatási tematikák kidolgozása. Stratégiai cél az állampolgárok környezettudatos szemléletének erősítése. A projekt keretében a teljes Örökségvédelmi Nyilvántartás kialakításra kerül az Országos Építésügyi Nyilvántartás részeként.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 58 181 250 forint.

25.

KÖFOP-
1.0.0-
VEKOP-15

Az informatikai beszerzések központosítását támogató rendszer továbbfejlesztése, bővítése (Integrált DKÜ Portál Rendszer)

Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. vagy az általa vezetett konzorcium

3,00
(ebből VEKOP: 0,573)

2019

1. A projekt célja: a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet
[a továbbiakban: 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet] értelmében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. szakmai feladatainak ellátásához szükséges Integrált DKÜ Portál Rendszer (IDPR) fejlesztése. Az IDPR kialakításával megvalósul az informatikai beszerzések racionalizációja, amely költséghatékonnyá és kiszámíthatóvá teszi a beszerzésekből megvalósuló informatikai fejlesztéseket. A közigazgatási intézmények informatikai fejlesztési és beszerzési terveinek központosított ellenőrzése lehetővé teszi az informatikai beszerzésekhez kapcsolódó közbeszerzések hatékonyabb végrehajtását, így a központi közigazgatási informatikai eszközök költséghatékonyabban szerezhetők be,
a közigazgatási intézmények és a szállítók számára jelentősen leegyszerűsített folyamaton keresztül, lerövidült átfutási időkkel.
A projekt keretében megvalósítani kívánt eredmények:
1.1. a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet által érintett folyamatok teljes körű felmérése, átalakítása és elektronizálásra előkészítése,
1.2. Integrált DKÜ Portál Rendszer (IDPR) kifejlesztése,
1.3. IDPR bevezetése, képzések lebonyolítása,
1.4. az informatikai fejlesztési terveket, beszerzési igényeket és beszerzéseket magas szintű, üzleti intelligenciával támogatott adatfeldolgozás összefüggéseket feltáró, prediktív analízissel alátámasztott előrejelzéseket adó rendszer kialakítása,
1.5. dinamikus beszerzési rendszer kialakítása,
1.6. Új beszerzési eljárások:
a) e-katalógus nyújtotta szolgáltatások fejlesztése – webshop típusú megközelítés alkalmazása, egyablakos ügyintézés
a központosított beszerzések során,
b) elektronikus árlejtés,
c) e-beszerzési tér.
2. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei:
2.1. 2019. december 31-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2020. május 31-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

26.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-Egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Klebelsberg Központ vagy az általa vezetett konzorcium

4,960
(ebből VEKOP: 0,948)

2016

A projekt célja az állami közoktatási intézmények fenntartói, a tankerületi központok
és a köznevelési intézmények részére országosan egységes, egymással integrált, elektronikus ügyintézést és kapcsolattartást biztosító ügyintézési, tanulmányi, gazdálkodási és kontrollingfolyamatok, valamint az ezeket támogató informatikai rendszerek bevezetése.
1. Köznevelési elektronikus ügyintézési folyamatok megtervezése, szabályozása.
2. Köznevelési elektronikus ügyintézési rendszer megvalósítása, bevezetése, működtetésének megszervezése.
3. Pedagógusok és szülők közötti elektronikus kapcsolattartási eljárások megtervezése, szabályozása.
4. Pedagógusok és szülők közötti elektronikus kapcsolattartási rendszer megvalósítása, bevezetése, működtetésének megszervezése.
5. Tanulmányi pénzügyi folyamatok újraszervezése és szabályozása.
6. Tanulmányi pénzügyi rendszer megvalósítása, bevezetése, működtetésének megszervezése.
7. Közoktatási gazdálkodási, HR- és kontrollingfolyamatok újraszervezése, szabályozása.
8. Közoktatási gazdálkodási, HR- és kontrollingrendszerek paraméterezése, bevezetése, működtetésének megszervezése.
9. Informatikai infrastruktúra beszerzése, üzembe helyezése, üzemeltetés megszervezése
és üzemeltetés.

27.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Az egységes integrált állami vagyonnyilvántartás közhitelességének és adatkonzisztenciájának ellenőrzéséhez szükséges további fejlesztések

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium

2,549
(ebből VEKOP: 0,487)

2016

1. A projekt céljai:
1.1. a tulajdonosi joggyakorlói adatszolgáltatás fogadásának kiterjesztése, megbízhatóbbá, integráltabbá tétele, az ezekhez kapcsolódó feladatok előkészítése és megvalósítása,
1.2. a tulajdonosi joggyakorlóktól érkezett adatszolgáltatás megbízhatóbb, ellenőrzöttebb feldolgozása, kontrollok beépítése,
1.3. országleltár adatmegjelenítés továbbfejlesztése: a tulajdonosi joggyakorlóktól kapott adatok aggregált, többdimenziós, historikus megjelenítésének támogatása portálfelületen.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 19 012 500 forint.

28.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A kincstári rendszerek felhasználói felületeinek, valamint a Kincstár számlavezető rendszerének megújítása és az ügyviteli folyamatok újraszervezése

Magyar Államkincstár vagy az általa vezetett konzorcium

14,746 (ebből VEKOP: 2,818)

2020

1.1. Egységes Frontend rendszer kialakítása és ügyviteli folyamatok újraszervezése a nyugdíjbiztosítási és családtámogatási rendszer tekintetében, valamint az egészségbiztosítás pénzbeli ellátási rendszer létrehozása.
A projekt elemei: Az ügyviteli folyamatok újraszervezése, az ügyfél és ügyintézői Frontend rendszer kifejlesztése és bevezetése;
a nyugdíj jogszerzési adatok elektronikus elérését biztosító JAFO rendszer fejlesztése, illesztése a digitálisan újraszervezett folyamatokba, valamint
a kapcsolódó digitalizációs feladatok; a Járási rendszer kialakítása kapcsán
a jogszabályi megfelelőséget biztosító fejlesztések; az egészségbiztosítás pénzbeli ellátási rendszer létrehozása.
1.2. A Magyar Államkincstár számlavezető rendszerének megújítása:
új, multidevizás, korszerű technológiai alapon működő banki számlavezető rendszer bevezetése, mely révén a Kincstár gyorsan, rugalmasan és szakszerűen tud reagálni a Kormány gazdaságpolitikai döntéseire, a pénzforgalmi szolgáltatásokkal szemben támasztott szabályozói és a számlavezetett ügyfelek által megfogalmazott elvárásokra.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 38 926 200 forint.

29.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Oktatási Nyilvántartás továbbfejlesztése

Oktatási Hivatal vagy az általa vezetett konzorcium

1,199 (ebből VEKOP: 0,230)

2020

1. A projekt célja a központi elektronikus, közhiteles oktatási nyilvántartás továbbfejlesztése annak érdekében, hogy az ott kezelt oktatásijogviszony-, oklevél- és bizonyítványadatok elérhetővé váljanak a Magyarországon működő köznevelési és felsőoktatási intézményekkel, az oktatási ágazat bizonyos szintjeivel kapcsolatba kerülő állampolgár számára. Cél továbbá a meghatározott középfokú és felsőfokú tevékenységhez kapcsolódó eljárások esetében az elektronikus űrlapkezelési és egyéb szolgáltatások továbbfejlesztése. A cél megvalósítása érdekében a projekt keretében megtörténik:
1.1. a Magyar Állami Ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartása, valamint a kapcsolódó közigazgatási eljárások továbbfejlesztése,
1.2. a köznevelési hatósági eljárások elektronizálása, továbbfejlesztése,
1.3. a középfokú eljárások elektronizálása, továbbfejlesztése,
1.4. az állampolgárok oktatási nyilvántartásban kezelt adatainak transzparens megjelenítése,
1.5. a szervezetfejlesztés az új működési modellre való áttérés érdekében.
2. A projekt megvalósításának feltételei:
2.1. 2020. december 15-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2021. április 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

30.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Vízhasználat Információs, Ellenőrzési és Integrált hatósági feladatokat ellátó Keretrendszer (VIZEK) kialakítása

Belügyminisztérium vagy
az általa vezetett konzorcium

7,691 (ebből VEKOP: 1,469)

Megtörtént
2015-ben

1. A Vízhasználat Információs, Ellenőrzési és Integrált hatósági feladatokat ellátó Keretrendszer (a továbbiakban: VIZEK) kialakításának célja, hogy
a tényleges mezőgazdasági vízhasználattal, annak technikai jellemzőivel, térbeliségével és időbeli lefolyásával kapcsolatban pontos információt szolgáltasson a vízügyi igazgatási szervek, a vízügyi hatóságok, a döntéshozók és a statisztikai szervek felé, továbbá csökkentse a mezőgazdasági vízhasználók és hatóságok adminisztratív terheit a vízhasználathoz kapcsolódó vízjogi engedélyezési eljárás gyorsításával és egyszerűsítésével. A projekt lehetővé teszi a potenciális mezőgazdasági vízigényekre vonatkozó előzetes talajtani és vízügyi információk elérhetőségét a termelők (gazdálkodók) számára.
2. A fejlesztés keretében megvalósul
2.1. az üzemszerű mezőgazdasági vízhasználat adatainak nyilvántartása és
a hatékony ellenőrzési rendszer kialakítása a „Rendszeres öntözőüzemi adatáramlás és keresztellenőrzés biztosítása” című alprogram keretében,
2.2. a vízjogi engedélyezéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok elektronikus megvalósításának támogatása a „Vízjogi engedélyezés folyamatának elektronizálása” című alprogram keretében, mely az engedélyek nyilvántartásán és szakmai megalapozásán túl az engedélykérelmek beadásának, valamint
az engedélyek kiadásának online lehetőségét is biztosítja,
2.3. egy olyan elektronikus nyilvántartás, amely a vízi létesítményekkel, vízi munkákkal és vízhasználatokkal összefüggő jogokat, kötelezettségeket és egyéb információkat tartalmazza, ezáltal az elektronikus vízikönyvekkel
a kiadott engedélyek elérhetővé válnak valamennyi vízügyi hatóság számára,
2.4. a bírságnyilvántartási és folyamatszervezési rendszer kiépítése, amely képes a hatósági ellenőrzések és szemlék során kiszabott bírságokkal kapcsolatos feladatok teljes – a bírság kiszabásától a bírság befizetéséig tartó – folyamatának nyomon követésére és végrehajtására, valamint megvalósul
a szakemberek munkájának mobil eszközökkel történő támogatása, amelynek segítségével a bírság kiszabása akár azonnal elindíthatóvá válik,
2.5. a vízkészletjárulék-bevallásokat rögzítő szoftver bevezetése
az Ügyfélkapuhoz történő csatlakozással, amely az elektronikus eljárás,
a jogszabályi változások és a meghatározott járulékokkal kapcsolatos feladatok
(a kiszabástól a befizetésig terjedő) teljes folyamatát nyomon követi,
2.6. az Integrált Hatósági Rendszer (IHR) modul fejlesztési folyamatainak bővítése a tűzvédelmi, piacfelügyeleti, veszélyes üzemi, veszélyes szállítmányi, létfontosságú rendszerek és létesítményvédelmi, nukleárisbaleset-elhárítási és polgárvédelmi hatósági szakterületek vonatkozásában,
2.7. az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) mint szakhatóság által használt szakhatósági munkafolyamatokat támogató modul kialakítása, úgy, hogy az egyes szakterületek, a szakhatósági eljárások keretében
a felkérő hatóság által elvárt kritériumoknak (pl. elvárt adatkörök,
adatformátum stb.) maximálisan megfeleljen,
2.8. a VIZEK rendszer összerendelése a Vízügyi Igazgatóságok és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (a továbbiakban: OVF) ügyiratkövető rendszereivel,
2.9. adószám/adóazonosító jel automatikus lekérdezése a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (a továbbiakban: NAV), Cégnyilvántartásból, illetve Központi Azonosítási Ügynökön keresztül.
Az adószám/adóazonosító jel automatikus lekérdezése a NAV-tól vagy
a Cégnyilvántartásból a Központi Azonosítási Ügynökön keresztül
a katasztrófavédelem valamennyi szakterületéhez kapcsolódó eljáráshoz (ellenőrzés, szemle, hatósági, szakhatósági eljárás).
2.10. TEÁOR szám használata a rendszerben: a jogszabályi változások miatt
a tevékenységi körök és az objektumazonosítási űrlapok kapcsolatának összerendelhetőségének biztosítása a kialakított adminisztrációs felületeken, továbbá vízügyi hatóság számára történő átadása, ügyhöz és ügyfélhez rendelhetősége.
2.11. Objektumazonosítási űrlapok tartalmának bővítése:
Az objektuműrlapok módosítása a hatósági ügyviteli rendszerben
(a továbbiakban: HAMAR) és E-vízikönyv rendszerben, illetve az objektumokkal kapcsolatos összes integrációs folyamatban. Folyamatoptimalizálással
az ügyintézők tehermentesítése, illetve a rendszer teljesítményének és felhasználók felé történő válasz idejének javítása.
2.12. Felhasználói felületek bővítése:
2.12.1. alapadatok körének módosíthatósága (engedélyesek, ingatlanadatok törlése, módosíthatósága; az ügyintézés mely szakaszában tehető meg),
2.12.2. kérelmek ügyfél oldali átadásának megoldása másik ügyfél részére,
2.12.3. vízügyi igazgatósági nyilatkozatok beszerzése hatóság által kiírt hiánypótlásban/ismételt eljárásban,
2.12.4. a rendszer által kezelt e-mail-sablonok listájának módosítása és kiegészítése,
2.12.5. a rendszerrel kapcsolatos frissítések, hírek központból érkező jelzésére
(pl. verzióváltás jelzése belépéskor).
2.13. Dinamikus dokumentum sablon kezelés megvalósítása a HAMAR adatnyilvántartó rendszer keretein belül.
2.14. Körözési nyilvántartó rendszerhez történő kapcsolódás BM OKF oldalon.
2.15. Mezőgazdasági öntözési célú és engedély nélküli kutak bejelentésének beépítése a VIZEK rendszerbe, az NFK hatósági feladatainak támogatása.
2.16. VIZEK összekapcsolása közigazgatási nyilvántartásokkal: A Vízügyi Objektum Nyilvántartás adatainak publikálása KKSZB-n elérhető szolgáltatásként más közigazgatási rendszerek számára.
2.17. Vízföldtani napló kérelmek integrálása a VIZEK keretrendszerbe, valamint
a Vízkészlet-gazdálkodási rendszerhez.
2.18. A VIZEK keretrendszer kiegészítése a kérelmek benyújtásának egyszerűsítését támogató és a vízügyi ügyintézés hatékonyságot növelő funkciókkal.
2.19. Az OVF Vízkészlet-gazdálkodási rendszerének előkészítése dinamikus gazdálkodásra.
2.20. Vízkészlet-gazdálkodási modul vízminőségi adatokkal történő kiegészítése.

31.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Intelligens élelmiszerlánc-
biztonsági elemző rendszer létrehozása

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vagy az általa vezetett konzorcium

3,616
(ebből VEKOP: 0,691)

2016

1. A projekt célja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal működési hatékonyságának növelése úgy, hogy további erőforrások bevonása nélkül a jelenlegi szintet jóval meghaladó követelményeknek megfelelő minőségű szolgáltatást tudjon nyújtani
az ügyfelei számára.
2. Fejlesztendő területek:
2.1. élőállat-nyomonkövetési keretrendszer kiépítése,
2.2. termék-bejelentési és -nyomonkövetési rendszer kiépítése,
2.3. tanúsításokat, minősítéseket, auditálásokat támogató rendszer létrehozása,
2.4. élelmiszerlánc-biztonsági adattárház kialakítása,
2.5. interoperabilitást biztosító rendszerintegrációs feladatok elvégzése,
2.6. térinformatikai elemző rendszer kialakítása.
3.

32.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Integrált Jogalkotási Rendszer

Igazságügyi Minisztérium (konzorciumvezető), a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda részvételével alkotott konzorcium

3,849 (ebből VEKOP: 0,736)

2016

1. A projekt célja a minőségi jogalkotás folyamatának magasabb szintű kiszolgálása. A projekt eredményeként kialakításra kerül egy rendszer, amely Magyarországon informatikai adatszerkezet szempontjából egységesíti a jogszabályok strukturált tárolását legalább adatcsere szintjén, továbbá több ponton összekapcsolja a publikációs folyamatot és az Országgyűlés Hivatala törvényalkotási folyamatot támogató rendszereit.
2. További cél egy szakértői rendszer, kodifikációs workflow keretrendszer kialakítása, melynek segítségével zárt rendszeren belül tartható a jogszabályalkotás és -módosítás előkészítő munkájának jelentős része.
3. A jogszabálytervezetek alkotmányossági, koherencia és jogszabály-szerkesztési szempontú véleményezése önálló, kiemelt modulként kerül létrehozásra.
4. Fejlesztésre kerül a jogszabályalkotást támogató, önkormányzati ASP-re telepíthető workflow rendszer, ami a fejlesztett séma felhasználásával funkcionalitást kínál a kodifikációs folyamat futtatásához.
5. Kialakításra kerül a Jogi Adattárház, amely állami feladatok ellátásának is jelentheti az alapját. A Jogi Adattárház egységes adatbázis elemeinek a jogalkotás és jogalkalmazás különféle területein történő használata tovább javítja a jogrendszer és a közigazgatási feladatok ellátásának minőségét. Ehhez kapcsolódik a különböző tagállami jogszabály-nyilvántartások tartalmának egységes hivatkozhatóságát biztosító keretrendszer megvalósításának továbbgondolt metodikája.
6. A projekt további célja egy kompatibilis intelligens határozatkereső algoritmus és rendszer fejlesztése. A kiépítendő rendszer a szövegböngészés legkorszerűbb eszközeivel, jogászi-szakmai szempontok érvényesítésével dolgozza fel a határozatokat.
7. A projekt keretében
7.1. intelligens jogi elemzőrendszer készül, amely illeszkedik egy intelligens keresőrendszerhez és logikához,
7.2. a GovLex terjedelme és funkcionalitása bővítésre kerül, valamint a mobil felhasználás lehetősége is kialakításra kerül,
7.3. a kiterjesztett, többdimenziós (multi-level) élethelyzeti mátrix alapú funkciók kialakításra kerülnek a multi-platform megjelenítés (többek között mobileszközökre optimalizált változat kialakítása) és alkalmazás fejlesztésével együtt az állampolgárok, vállalkozások, társadalmi szervezetek számára,
7.4. integrált, többnyelvű, intelligens ügyintéző és határozat-előkészítő modul, valamint adatvédelmi incidens-bejelentő rendszer teljes körű fejlesztésére és informatikai, IT biztonsági és szervezeti implementációjára kerül sor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság számára,
7.5. megtörténik az érintett szervezetek felkészítése,
7.6. megvalósulnak a kihirdetés, valamint hatályosító folyamatokkal kapcsolatos integrációs folyamatok.

32a.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése

Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,312
(ebből VEKOP: 0,251)

2016

1. A projekt keretében megvalósul a külgazdasági és külügyi igazgatás, illetve intézményrendszere kiemelt alapfolyamatainak felülvizsgálata, a megszerzett eredmények alapján a folyamatok újraszervezése, egyszerűsítése, szabályozás- és szervezetfejlesztése, értékelése és minősítésének javasítása, kiemelt figyelemmel a vállalati és speciális ügyfélkör számára biztosított közszolgáltatások és ügyintézés hatékonyabbá és eredményesebbé tételére.
2. Kiemelt célkitűzés a külgazdasági feladatát érintő szakmai feladatellátás, ideértve különösen a befektetésösztönző és működő-tőke vonzó, valamint a külkereskedelmi kapcsolattartást biztosító közszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfolyamatokat támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztését, amelyek révén magasabb színvonalú szolgáltatást tud biztosítani a külgazdasági és külügyi intézményrendszer a vállalkozások és a külgazdaság szempontjából kiemelt ügyfelek számára.
3. A projekt keretében kialakításra kerül a Külgazdasági és Külügyminisztériumra és az irányítása alá tartozó intézményrendszerre kiterjesztett vezetői információs rendszer (VIR), amely megalapozottabbá teszi a külgazdasági és külügyi igazgatással kapcsolatos döntési folyamatokat, továbbá hozzájárul a külgazdasági feladatok ellátását biztosító közigazgatási keretrendszer fejlesztéséhez. Ehhez kapcsolódóan kialakítása kerül a rendszer működéséhez és a biztonságos adattovábbításhoz szükséges informatikai keretrendszer.
4. A fejlesztés során felülvizsgálatra kerülnek az állami szintű (diplomáciai) protokolláris kapcsolattartás ügyfolyamatai, és kibővítésre kerülnek
az átszervezett folyamatok elektronikus támogatásának lehetőségei.
5. A projekt keretében fejlesztésre kerülnek a vállalkozásokat és speciális ügyfélcsoportokat érintő tájékoztatási és információs eszközök.
6. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 10 123 830 forint.

32b.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont
(KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre

Budapest Főváros Kormányhivatala vagy az általa vezetett konzorcium

2,600
(ebből VEKOP: 0,497)

2020

1. A projekt célja mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont – KIOSK – kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső ügyintézési helyszínekre. A projekt keretében a mesterséges intelligencia legkorszerűbb vívmányai kihasználásával ki kell egészíteni a Belügyminisztérium által felügyelt szolgáltatásokat, hogy lehetővé váljon egyes közigazgatási folyamatok automatizálása. Különösképpen
a következő ügyeknél: állandó személyazonosító igazolvány igénylése; magánútlevél igénylése; valamint hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése. A projekt keretében megtörténik:
1.1. univerzális, mesterséges intelligencia elemeit magába foglaló folyamattámogató alkalmazás elkészítése a bevezetni kívánt ügytípusok, háttérfolyamatok automatizálása érdekében,
1.2. 400 darab komplex perifériákkal kiegészített önkiszolgáló KIOSK oszlop eszköz kialakítása és kihelyezése,
1.3. az eszközök hardver és szoftver üzemeltetését támogató menedzsmentrendszer kialakítása,
1.4. minimum 10 új ügytípus bevezetése KIOSK eszközön.
2. A projekt megvalósításának feltételei:
2.1. 2020. december 15-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2021. április 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

32c.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A kormány-
hivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása

A fővárosi és megyei kormány-
hivatalok (konzorcium-
vezető) és
a Miniszter-
elnökség részvételével alkotott konzorcium

8,143 (ebből VEKOP: 1,556)

2016

1. A projekt célja a kormányhivatalok hatékony irányításához szükséges információ és elemzési háttér biztosítása, ennek részeként
1.1. adattárház kialakítása gazdálkodási és működési adatkörökre,
1.2. elemzési szolgáltatások kialakítása a különböző vezetői szintek igényének figyelembevételével,
1.3. gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése, az ügyfelek fizetési lehetőségeinek bővítéséhez szükséges kormányhivatal szintű fejlesztések (a befizetések követésének fejlesztése),
1.4. munkaállomások beszerzése,
1.5. az e-számla kezelés bevezetése,
1.6. a kormányhivatali végponti eszközök kapacitásának növelése és a helytől független munkavégzés feltételeinek bővítése.
1.7. Központi Időpontfoglaló Alkalmazás továbbfejlesztése és kiterjesztése.

32d.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A hatáskör átcsopor-
tosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok

A fővárosi és megyei kormány- hivatalok (konzor-
ciumvezető) és a Miniszter-
elnökség részvételével alkotott konzorcium

9,099 (ebből VEKOP: 1,739)

2016

A projekt célja:
1. A regionális szerverközpontok konszolidációja.
2. A szerverközpontok konszolidációjához szükséges licencek beszerzése.
3. A kormányhivatali szakrendszert érintő fejlesztések megvalósítása az alábbi területeken:
3.1. Utazási költségtérítés eljárás elektronizálása,
3.2. Egységes Szociális Ellátások Ügyvitel-támogató Rendszer,
3.3. TAJ ügyek elektronizálása,
3.4. Nemzetközi ügyek elektronizálása, melyekhez kifizetés kapcsolódik,
3.5. Továbbfejlesztett Rehabilitációs Szakigazgatási Rendszer,
3.6. Rehabilitációs Adatelemző Rendszer,
3.7. OKIR rendszer továbbfejlesztése.

32e.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv vezetési lehetőség biztosítása

Agrárminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,202
ebből VEKOP: 0,230)

2017

A projekt célja a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása az elektronikus pincekönyv (ePincekönyv) bevezetésével az alábbi célok mentén:
1. igazgatásszervezési feladatok ellátása, az e-Pincekönyv bevezetéséhez és működéséhez szükséges jogszabályi háttér megteremtése,
2. az Agrárminisztériumot érintő szervezetfejlesztési feladatok,
3. az ePincekönyv rendszer kifejlesztése és bevezetése
3.1. építve az elérhető nemzeti hitelesítő szolgáltatásokra egy biztonsági alapinfrastruktúra kiépítése,
3.2. elektronikus bortermelői nyilvántartás megvalósítása,
3.3. mobil és vékony kliens technológiára épülő felhasználói felületek létrehozása,
4. egységes, integrált informatikai rendszer megalkotása a működő rendszerek összekapcsolásával,
5. az ePincekönyv rendszer és az elérhetőségét biztosító mobilalkalmazások kifejlesztése.

32f.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, illetve az általa vezetett konzorcium

7,330 (ebből VEKOP: 1,401)

2017

A projekt célja a Földmegfigyelési Információs Rendszer megvalósításával a közigazgatás, szakigazgatási rendszerek, privát szféra és teljes társadalom földmegfigyelési és téradatokkal történő ellátásában egy átfogó központi kormányzati képesség kialakítása. Ennek keretében
1. az Európai Unió és az Európai Űrügynökség Copernicus és más szabad hozzáférést biztosító földmegfigyelési programjai adatainak elérését biztosító Földmegfigyelési Adatközpont létrehozása,
2. a földmegfigyelési adatvagyon georedundás archiválása és a Kormányzati Adatközponthoz történő csatlakozás megteremtése,
3. a Földmegfigyelési Operatív Központot létrehozása,
4. a Földmegfigyelési Portál kialakítása,
5. az e-védelmi földmegfigyelési szolgáltatások (hon-, rend- és katasztrófavédelem) fejlesztése,
6. a Big Data környezet fejlesztése,
7. az e-Föld rendszer fejlesztése, űrfelvételeket beszerezése,
8. az integrált referenciaadatok szolgáltatási környezetének és referencia-adatkörök kialakítása, légifelvételezés és ortofotó előállítása.

32g.

KÖFOP-1.0.0- VEKOP-15

Az egészségügyi ellátási rendszer pénzügyi irányítási és közigazgatási funkcióinak megújítása

Országos Kórházi Főigazgatóság vagy az általa vezetett konzorcium

4,754 (ebből VEKOP: 0,908)

2017

1. A projekt célja egyrészt olyan központi és egységes rendszer felállítása, amely képes az egészségügyi terület minden színterének (alap-, járó- és fekvőellátó) pénzügyi rendszereit egyetlen közös rendszerbe integrálni, másrészt az egészségügyi folyamatok adataira épülő közigazgatási folyamatok fejlesztése, adatkapcsolatok kialakítása. Ennek keretében
1.1. létrehozásra kerül egy központi egészségügyi pénzügyi rendszer,
1.2. kialakításra kerül az e-halotti bizonyítvánnyal kapcsolatos folyamat és az Elektronikus Anyakönyvi Rendszer Adatintegráció,
1.3. a közigazgatási folyamatokhoz kapcsolódó egészségügyi folyamatok kezelése,
1.4. a betegbiztonsági indikátorok és osztályozási rendszer kifejlesztése,
1.5. a betegbiztonsági, infekciókontroll információs rendszerek fejlesztése,
1.6. terv- és igénykezelési portál (ÁEEK fenntartott intézményi körben),
1.7. központi beszerzési folyamatokat támogató rendszer kialakítása,
1.8. panaszkezelési és betegelégedettségi rendszer kialakítása,
1.9. állampolgári tájékoztatás kialakítása a jogviszonyváltozásról és TAJ-t érintő érvényváltozásról,
1.10. webszerviz fejlesztése az automatikus döntéshozatali eljárások támogatása érdekében három ügytípusnál.

32h.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A Nemzeti Akkreditáló Hatóság hatósági eljárásainak tudásalapú átalakítása és az ehhez kapcsolódó szervezeti és informatikai fejlesztés a közigazgatási szolgáltatások átfutási ideje csökkentésének és minősége javításának érdekében

Nemzeti Akkreditáló Hatóság (a továbbiakban: NAH) vagy az általa vezetett konzorcium

1,630
(ebből VEKOP: 0,311)

2017

A projekt célja a NAH hatósági eljárásainak tudásalapú átalakítása és az ehhez kapcsolódó szervezeti és informatikai fejlesztések megvalósítása a közigazgatási szolgáltatásokhoz kapcsolódóan. Ennek keretében:
1. kialakítják a NAH tudástárat és akkreditációs archívumot, valamint megvalósul
1.1 a honlap tartalmi-technológiai megújítása,
1.2 a mesterséges intelligenciára épülő tudásbázis elemző rendszer,
2. átalakítják a NAH eljárásait és folyamatait, valamint információs technológiai téren támogatják azokat, amely keretében
2.1. támogatják a felügyeleti vizsgálatok tervezésének részfolyamatát,
2.2. fejlesztik a minősítők és szakértők kirendelésének részfolyamatát,
2.3. elvégzik a helyszíni értékelés tervezésével, az értékelő csoportok és ügyféloldali támogatás kialakításával összefüggő teendőket,
3. kialakítják az uniós központi szerv és társszervek, valamint országos szintű hivatalok felé a szabványos interfészeket,
4. megszervezik a szakértői oktatási rendszert,
5. bevezetnek információs technológiai biztonsági megoldásokat,
6. eszközöket szereznek be,
7. fejlesztik a NAH Tudástár minőségi jogalkotási támogató funkcióit,
8. a hatósági szolgáltatási díjakban megjelenő, ügyféloldali adminisztratív költségek kontrollja modelljének kialakítása.

32i.

KÖFOP-1.0.0-
VEKOP-15

A bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság)

Országos Bírósági Hivatal vagy az általa vezetett konzorcium

2,485
(ebből VEKOP: 0,475)

2017

1. A projekt célja, hogy a bíróság ügyfelei elektronikusan, időtől és tértől függetlenül meg tudják szerezni azokat az információkat, amelyek számukra általában relevánsak a bíróságok döntéseivel kapcsolatban, illetve – ha egy konkrét ügyben érintettek – az általuk jelenleg papír alapon, személyes megjelenéssel betekinthető periratokat.
1.1. Bírósági határozatok közzétételének és anonimizálásának fejlesztése.
1.2. Bírósági eljárások iratainak elektronizálása.
1.3. Ügyfélirat-betekintő felület és jogosultságkezelés fejlesztése.
2.

32j.

KÖFOP-1.0.0- VEKOP-15

Adatváltozáskezelési szolgáltatás bevezetése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

1,870 (ebből VEKOP: 0,357)

Meghirdetve: 2015. szeptember

1. A projekt célja, hogy a természetes személyek állami nyilvántartásokban tárolt név-, cím- és okmányazonosító adatainak változása esetén értesítést kapjanak azon szolgáltatók (közművek, telekommunikációs, biztosítási és pénzügyi szolgáltatók), amelyek az érintett természetes személlyel szerződéses jogviszonyban állnak, az Adatváltozás-kezelési Szolgáltatás bevezetéséről szóló 1795/2020. (XI. 13.) Korm. határozat 1. pontja alapján. Ennek keretében megvalósul:
1.1. az AVSZ működési és adatvédelmi modellje és folyamatmodellek,
1.2. jogszabály-módosítási javaslatok elkészítése,
1.3. új közigazgatási szolgáltatások kialakítása a Kormányablakokban, illetve új, elektronikusan intézhető ügy bevezetése a magyarorszag.hu-n,
1.4. közműszolgáltatók adatváltozás-bejelentési és közműátírási ügyleírásainak nyilvántartása,
1.5. ügyleírások, eljárásrendek, útmutatók a Kormányablak-ügyintézők és az ügyfelek számára, képzés Kormányablak-ügyintézők számára,
1.6. közigazgatási informatikai alkalmazások, szoftverek, (SW):AVSZ változásbejelentő kisalkalmazás, AVSZ közműátírásalkalmazás,
1.7. új adat- és rendszerkapcsolatok,
1.8. AVSZ továbbfejlesztése az egyedi szolgáltatói dokumentumok csatolása, interaktív, dinamikus ügyfél-tájékoztatás, látogatói és felhasználói viselkedés mérése és vizsgálata, illetve a lakcímigazolvány adatainak integrálása érdekében.

33.

KÖFOP-2.1.1-
VEKOP-15

A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése

Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy az általa vezetett konzorcium

12,759 (ebből VEKOP: 2,438)

2016

1. A projekt célja
1.1. a közszolgálatban dolgozók egyéni fejlesztési terven alapuló kompetencia-fejlesztése,
1.2. a közszolgálatban dolgozók hatékonyabb tanulását segítő tanulási környezet, oktatás-technológia és képzésmenedzsment fejlesztése,
1.3. a kompetencia-alapú közszolgálati életpálya-programot támogató szolgáltatások fejlesztése.
2.

34.

KÖFOP-2.1.2-
VEKOP-15

A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagy az általa vezetett konzorcium

5,857 (ebből VEKOP: 1,119)

2016

A projekt céljai:
1. a jó kormányzást célzó tényalapú közszolgáltatás-fejlesztés hatásvizsgálati és kutatási megalapozása,
2. a közszolgálat-fejlesztés nemzetközi kompetenciaigényeinek támogatása,
3. közszolgálati kiválósági központ fejlesztése,
4. a közszolgálati szellemi vagyon fejlesztése, a tudáshoz jutás elősegítése,
5. a fejlesztéspolitikai kapacitások erősítése,
6. a helyi önkormányzati közszolgálati stratégiai-fejlesztési képességek erősítése,
7. a Jó Állam mutató mérése, a jó állam mutatók méréséhez szükséges módszertan kialakítása, a mérések módszertani és informatikai támogatása, valamint minőségbiztosítása a KÖFOP projektek esetén,
8. a Digitális Jólét Programkutatásainak megalapozása.

35.

KÖFOP-2.1.3-
VEKOP-15

A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése

A Miniszterelnökség (konzorciumvezető) és a fővárosi és megyei kormányhivatalok részvételével alkotott konzorcium

8,024 (ebből VEKOP: 1,533)

2016

A projekt céljai:
1. a közszolgáltató szervezetek átvilágítása,
2. a kormányablakokkal összefüggő képzési program megvalósítása a speciális munkaköri, feladatköri ismeretek, készségek fejlesztése érdekében,
3. a Mobilitási Program pilot jellegű megvalósítása a területi államigazgatásban
a hatósági ellenőrzések terén,
4. a szervezeti kultúra és értékek megszilárdítása érdekében kompetenciafejlesztés, rendezvények, tréningek, műhelymunkák, képzések megvalósítása,
5. általános ügyintézői és ügyfélszolgálati kompetenciafejlesztés,
6. korszerű e-ügyintézési megoldásokhoz szükséges képzések megvalósítása.

36.

KÖFOP-2.1.4-
VEKOP-16

A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-
gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése

Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,550
(ebből VEKOP: 0,296)

2016

1. A projekt keretében felülvizsgálatra és átalakításra kerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodása és a belső szakmai képzési rendszere, valamint az ehhez kapcsolódó működési, szabályozási és oktatási környezet biztosítása.
2. A projekt célja a külügyi igazgatást és a külképviseleteket érintő személyügyi folyamatok rendszerszintű megújítása. Felülvizsgálatra és újraszervezésre kerülnek a külügyi és külgazdasági igazgatást, továbbá külképviseleti működést támogató, ágazati stratégiai szemléletű emberi erőforrás-gazdálkodás belső ügyfolyamatai, továbbá az ezeket érintő szabályozási környezet és azok módszertani megalapozása.
3. A projekt célkitűzése a külgazdasági és külügyi intézményrendszerében a szervezeti tudásbázis megerősítése, a közfeladat-ellátást támogató ágazati kutatási-elemzési tevékenység fejlesztése, valamint kapacitásának bővítése, továbbá ehhez kapcsolódóan korszerű ágazati tudásmenedzsment-rendszer kialakítása. A fejlesztések révén jelentősen javul a külügyi és külgazdasági igazgatásban, kiemelten Magyarország külképviseletein a diplomáciai és gazdaságdiplomáciai feladatokat ellátó közszolgálati tisztviselők munkavégzését támogató információs bázisok intézményrendszeren belüli rendelkezésre állása.
4. A fejlesztés fontos részét képezi a külügyi és diplomáciai tudástranszfer aktivizálását elősegítő nemzetközi együttműködések kiszélesítése, a korszerű külgazdasági és külügyi feladatellátás fejlesztési lehetőségeit vizsgáló ágazati szakmai kutatások lefolytatása, valamint ezekhez kapcsolódóan kutató-elemzői adatbázis-rendszer kialakítása.
5.

37.

KÖFOP-2.1.5-
VEKOP-16

A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

6,500
(ebből VEKOP: 1,242)

2016

1. A demográfiai előrejelzések alapján az elkövetkező évtizedben továbbra is számolni kell azzal, hogy utánpótlási nehézségek merülnek fel a közszolgálatban. Ez egyrészt a személyi állomány nyugdíjazásának még mindig magas arányára, másrészt a közszolgálat alacsony munkaerő-piaci versenyképességére vezethető vissza. Emiatt nem biztosított a modern szolgáltató állam működtetéséhez szükséges mennyiségű és megfelelő szakmai felkészültségű munkaerő utánpótlása. Ezért a feladatellátáshoz szükséges megfelelő emberi erőforrás kapacitás tartós hiányát megelőző intézkedések megtétele indokolt. Ennek érdekében jelen projekt célja egyrészt növelni a közszolgálati életpálya vonzerejét, elősegíteni a pályára kerülők beilleszkedését, valamint megtartani a professzionális munkaerőt; másrészt mindehhez kialakítani egy támogató, stratégiai alapú integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszert, amely az alábbi feladatokon keresztül valósul meg:
1.1. a pályaorientáció, a pályaalkalmasság, a kiválasztás, a mentorálás, valamint a tehetségmenedzsment korszerű eszközeit alkalmazó utánpótlási rendszer kialakítása,
1.2. az új közszolgálati életpályához kapcsolódó HR funkciók fejlesztése, a munkaköralapú rendszer kiépítése,
1.3. kormányzati személyzetpolitika közszolgálati rendszerirányítási képességének javítása a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszer kialakításával.
2.

38.

KÖFOP-2.1.7-
VEKOP-18

Az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítése

Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagy az általa vezetett konzorcium

7,197
(ebből VEKOP:
1,375)

2019

1. A projekt célja:
1.1. A kormányhivatalok működésének egységesítése, a hatékonyság növelése.
A pillér célja:
1.1.1. a kormányhivatalok eltérő működési, HR és munkaszervezési gyakorlatának egységesítése, ezáltal a kiszámíthatóbb működés, valamint
az ügyintézési hatékonyság növelése, folyamatszervezési sztenderdek felállítása a területi szervek belső folyamatainak megújításához.
1.1.2. a kormányhivatalokat érintő, élethelyzethez kapcsolódó, hitelesített információkat szolgáltató automatizált folyamattámogató rendszer fejlesztését megalapozó további célterületeket érintő tanulmányok, koncepciók kidolgozása.
1.2. A területi közigazgatás tervezett fejlesztéseinek megalapozása:
A pillér célja a kormányhivatalok és kormányablakok szervezeti és informatikai fejlesztéseinek koncepcionális megalapozása. A megvalósuló koncepciók központi, minden kormányhivatalra és kormányablakra kiterjedő fejlesztési irányokat azonosítanak, folyamatában tudják segíteni, megalapozni és támogatni a következő, 2021–2027 közötti tervezési ciklus területi közigazgatás fejlesztését.
1.3. Az ügyintézés lehetőségeinek szélesítése:
A pillér hozzájárul a szolgáltató (ügyfélbarát) állam megteremtéséhez, a korszerű technológiák alkalmazásának és elérhetőségének vizsgálatával, a fejlesztési koncepciók, tervek és modellek kialakításával.
Cél, hogy a kormányablak egységes ügyfélszolgálata mellett most egy fordított logika mentén közelítse meg az ügyfélkiszolgálást, a megfogalmazódó megoldások ne az állampolgártól várják el az ügyintézési helyszín megközelítését, hanem célzottan, akár a lakóhelyen, munkahelyen, illetve a napi tevékenységének helyszínén támogassák az ügyintézést, így képesek legyenek illeszkedni az állampolgárok élethelyzetéhez.
1.4. A Jó Állam Projekt Mutató méréséhez szükséges (KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15 projekt keretében megkezdett) támogató- és elemzőfeladatok (módszertan kialakítása, a mérések módszertani támogatása, minőségbiztosítása) folytatása a KÖFOP projektek esetén, valamint a projektszint feletti eredmények, hatások vizsgálatához szükséges elemzések és a záró tanulmány elkészítése.
2. A projekt megvalósításának feltételei:
2.1. 2021. március 31-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2021. szeptember 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

39.

KÖFOP-2.2.1-
VEKOP-16

A nemzetbiztonsági ellenőrzések elektronizálása a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

Alkotmányvédelmi Hivatal

1,497
(ebből VEKOP: 0,286)

2016

1. A fejlesztés célja, hogy megvalósuljon a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső korrupciógyanús személyek mielőbbi kiszűrése
a nemzetbiztonsági és cégellenőrzési kérdőívek, változás-bejelentések on-line módon történő kitöltését és továbbítását, valamint
az automatizált adatlekérdezést biztosító elektronikus rendszer segítségével.
2.

40.

KÖFOP-2.2.2-
VEKOP-16

KÖFOP keretében megvalósuló fejlesztések IT biztonságának növelése, ezáltal rendszerekkel összefüggő korrupciós lehetőségek és kockázatok csökkentése

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

2,500
(ebből VEKOP: 0,478)

2016

1. A projekt célja egy ún. korai előrejelző rendszer kifejlesztése, amely a KÖFOP keretében megvalósuló, internetre kapcsolt rendszerek hálózatának egyes pontjain hozzáférhető forgalmat feldolgozva, elemezve képes a kibertérből érkező fenyegetések, illetve azok egyes jellemzőinek felismerésére, jelzésére, elemzésének biztosítására, támogatására. A tervezett rendszer megoldást biztosít az említett forrásokból származó nagy mennyiségű heterogén adat valós időben történő kezelésére, egyes elvek szerinti megjelenítésére,
az információk gépi, illetve humán erővel végzett feldolgozására, a szükséges riportok, jelentések, tájékoztató anyagok elkészítésére.
2.

41.

KÖFOP-2.2.3-
VEKOP-16

Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

Nemzeti Védelmi Szolgálat vagy az általa vezetett konzorcium

5,966 (ebből VEKOP: 1,140)

2016

1. A projekt keretében megvalósuló beavatkozások egy új,
a korrupció megelőzésére, a korrupciós esetek felderítésére szakosodott kormányzati funkció felállítását támogatják
a szükséges szervezetfejlesztés, kapacitásfejlesztés, valamint eszközbeszerzés végrehajtásával, emellett
a vagyonnyilatkozatok átláthatóságát támogató informatikai megoldás kerül fejlesztése. A tervezett beavatkozások eredményeként a közigazgatási szakemberek felkészültebbek lesznek a korrupciós kockázatok kivédésére, továbbá lakossági szemléletformálás történik.
2. A projekt céljához illeszkedően a rendelkezésre álló eszközöket fel kell használni arra, hogy a korrupciós kockázatok tovább csökkenjenek, és a már elért eredmények megőrizhetőek legyenek Magyarországon. Nagy hangsúlyt kell helyezni a szervezetek, különösen az államigazgatási szervek működésében rejlő korrupciós kockázati tényezők azonosítására és azok jelentős csökkentésére, a technológiai lehetőségek korrupció elleni küzdelemben való felhasználhatóságára. A korrupció elleni küzdelem területén fontos, hogy tovább folytatódjon a szemléletformálás a már kipróbált és bevált képzési módszerekkel annak érdekében, hogy minél több társadalmi csoport, szervezet váljon
az integritásalapú működés elkötelezettjévé. A Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedései terv megvalósítás keretében a következő fejlesztések valósulnak meg:
2.1. humánkapacitás fejlesztése az integritásszemlélet erősítése érdekében,
2.2. ismeretterjesztés és nyílt kormányzástámogatás,
2.3. Információ Technológiai Infrastruktúra fejlesztés
a korrupció elleni küzdelem hatékonyságának erősítése érdekében,
2.4. az átlátható kormányzás megteremtését elősegítő intézkedések.

42.

43.

KÖFOP-2.2.5-
VEKOP-15

Átláthatóság a közpénzek felhasználásánál, államháztartási adattárház

Magyar Államkincstár vagy az általa vezetett konzorcium

6,691
(ebből VEKOP: 1,278)

2016

1. A projekt célja
1.1. az államháztartási információs rendszer fejlesztése,
1.2. az államháztartási adatok és információk áramlásának racionalizálása,
1.3. egy államháztartási adattárház kialakítása,
1.4. integritásirányítási rendszer fejlesztése, ezen belül a gazdasági folyamatok átláthatóságát monitorozó szervezeti egység felállítása a Magyar Államkincstár keretein belül,
1.5. integritáskockázatok kezelésének automatizált támogatása és szakmai hatékonyság fejlesztése lehetőségeinek azonosítása,
1.6. kompetencia- és szervezetfejlesztés, belső szabályozások kialakítása,
1.7. módszertani fejlesztés.
2. A projektmenedzsmentre elszámolható költségek 1. pont m) alpontja szerinti csökkentésének mértéke 23 067 264 forint.
3. A keretemelés feltétele, hogy a keretemelés összege akkor számolható el uniós forrás terhére, ha az abból megvalósított tevékenységek a KÖFOP 2. prioritás 2. célkitűzése céljainak megvalósításához hozzájáruló fejlesztéseket valósít meg.

43a.

KÖFOP-2.2.6-
VEKOP-18

Az információ-szabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése

Nemzeti Adatvédelmi és Információ-szabadság Hatóság

0,997 (ebből VEKOP: 0,191)

2019

A projekt célja:
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a közzétételi kötelezettségnek való megfelelés gyakorlati megvalósulásának vizsgálata, korrekciós, valamint beavatkozási javaslatokat megfogalmazása, az érintett csoportok bevonásával, valamint a célcsoportok tájékoztatása. Ennek keretében:
1.1. kutatások valósulnak meg egy olyan országos léptékű, a közfeladatot ellátó szervek közérdekű adatkezelési gyakorlatára kiterjedő helyzetfelméréssel, amely alapján aktuális, átfogó és hiteles helyzetkép állhat rendelkezésre az alábbi szempontok tekintetében:
1.1.1. a közszféra működése átláthatóságának hazai gyakorlata, az ezek alapján képezhető benchmarkok, indikátorok és a kívánatos megvalósulási célok,
1.1.2. a közszférához közfeladat ellátása vagy közpénzzel való gazdálkodás okán kapcsolódó egyéb szereplők működése átláthatóságának gyakorlati megvalósulása,
1.1.3. az információszabadság jogi szabályozórendszerének hatékonysága, az alapjog érvényesülésének nehézsége és akadályoztató tényezők, valamint „jó gyakorlatok” ismertetése,
1.2. a kutatások során feltárt problémákra reagáló megoldási, korrekciós és beavatkozási javaslatok és mechanizmusok kerülnek kidolgozásra,
1.3. jogszabályok felülvizsgálatára, módosítási javaslatok kidolgozására kerül sor,
1.4. segédanyagok és az eredmények disszeminációjára kerül sor.
2. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei: 2020. június 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

43b.

KÖFOP-2.2.6-
VEKOP-18

Jogszabályban rögzített közadatokat tartalmazó adatkörök, valamint egyéb nyilvántartott adatkörök felmérése és azok szabályozási oldali felülvizsgálata

Igazságügyi Minisztérium és az általa vezetett konzorcium

1,000
(ebből VEKOP: 0,191)

2019

1. A projekt célja a közzétételi kötelezettségnek való megfelelés gyakorlati megvalósulásának az információ igénylői oldalról történő vizsgálata, az optimalizálási lehetőségek feltárása, továbbá a hozzáférhetőség javítása.
Ennek keretében
1.1. áttekintésre kerülnek az ágazati jogszabályok és kigyűjtésre kerülnek azon rendelkezések, amelyek a közérdekű adatoknak, közérdekből nyilvános adatoknak az adott jogszabály címzettjei által megvalósítandó szolgáltatására, illetve közérdekű adatok, közérdekből nyilvános adatok állam általi nyilvántartása vezetésére vonatkoznak,
1.2. létrejön a jogszabályon alapuló közigazgatási adatkör-nyilvántartás (adatkörjegyzék),
1.3. megvalósul a közérdekű adatok kezelésének megújult rendszere hatósági felhasználhatóságának és a kapcsolódó funkciók (adatátadás, elemzések stb.) vizsgálata a kiválasztott hatóságok igényeinek felmérésével és a nyilvántartások szervezetek közötti átjárhatóságával kapcsolatosan,
1.4. javaslatcsomag kerül kidolgozásra,
1.5. pilot modellek készülnek,
1.6. megvalósul az állampolgárok és a civil szféra látókörének szélesítése a projekt témájához kapcsolódóan, valamint
az információszabadsággal kapcsolatos ismeretek és tudatosság növelése.
2. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei: 2020. szeptember 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

43c.

KÖFOP-2.2.7-
VEKOP-20

Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása

Belügyminisztérium és az általa vezetett konzorcium

0,978 (ebből VEKOP: 0,187)

2020

1. A projekt eredményeként megvalósul egy olyan integrált szolgáltatás, amelynek segítségével az ügy indítása és lezárása közötti ügyintézési lépések emberi beavatkozás nélkül történnek meg, amennyiben a döntéshez szükséges minden információ rendelkezésre áll. A projekt egy olyan továbbfejleszthető és kiterjeszthető szolgáltatási modellt valósít meg, amely révén a közigazgatási intézménynek lehetősége lesz a szolgáltatás integrálásával a saját ügyintézési folyamatait egyszerűsíteni és automatizálni.
A projekt keretében
1.1. elkészül az AKD igazgatási módszertan és kiválasztási szempontrendszer,
1.2. megvalósul az AKD modulok rendszertervezése és prototípus fejlesztése,
1.3. pilot készül,
1.4. szolgáltatás-bevezetési felmérés valósul meg, az AKD igazgatási módszertan elkészítése,
1.5. az AKD modell elterjesztését célzó oktatási anyagok készülnek, oktatási és tesztkörnyezet kerül kialakításra,
1.6. AKD modell képzések valósulnak meg,
1.7. megvalósul a kapcsolódó informatikai alapinfrastruktúra tervezése, beszerzése, üzembe helyezése.
2. A projekt megvalósításának feltételei:
2.1. 2020. december 15-ig a megvalósíthatósági tanulmányt be kell nyújtani,
2.2. 2021. április 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

44.

KÖFOP-2.3.1-
VEKOP-16

Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)

Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

3,604
(ebből
VEKOP:
0,688)

2016

1. A projekt célja az optimális közszolgáltatási feladatméretezés és ellátási modellek kialakításához szükséges adatok rendelkezésre állását, a hatékonysági tartalékokat és veszteségforrásokat feltáró, az önkormányzati szektor adósságának újratermelődési kockázatát kezelhetővé tevő rendszer kialakítása. Ennek érdekében országos kiterjedésű és funkcionálisan integrált információs mechanizmusokat támogató informatikai alkalmazást kell létrehozni a helyi közszolgáltatások nyomon követése, valamint optimalizált működési és finanszírozási rendszerének megteremtése és fenntarthatósága érdekében.
2. A projekt keretében olyan integrált működési és informatikai rendszer jön létre, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben az ország összes településére kiterjedően naprakész információk álljanak rendelkezésre központilag a helyi közszolgáltatásokra kiterjedő ellátás- és finanszírozás-tervezési, valamint rendszerszintű szervezési feladatokhoz.
3.

44/a.

KÖFOP-2.3.1-
VEKOP-16

IKIR rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése

Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

4,000
(ebből
VEKOP:
0,764)

2021

1. A projekt célja az IKIR rendszerhez csatlakoztatott ágazati adatbázisok számának bővítése annak érdekében, hogy a helyi közszolgáltatások szervezésével összhangban rendelkezésre álló, de jelenleg különálló adatbázisok minél nagyobb részének egy helyre történő beintegrálásával szélesebb körű elemzési lehetőség valósulhasson meg, biztosítva egyúttal
a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben foglaltak szerint a feladatalapú finanszírozáshoz szükséges helyi/területi szintű adatokat.
1.1. A projekt keretében továbbfejlesztésre és bővítésre kerül az IKIR rendszer adattára, tíz ágazati adatbázis becsatlakoztatásával.
1.2. Az ágazati adatbázisok becsatolásával kapcsolatos szolgáltatásbővítéssel integráltan megvalósuló funkcionális fejlesztések valósulnak meg a következők szerint:
– online interfész kialakítása,
– önkormányzati törzsadattár kialakítása,
– elemzési funkciók fejlesztése,
– információgyűjtés támogatása,
– vezetői információs rendszer fejlesztése,
– felhasználói támogatás,
– infrastruktúra bővítése, fejlesztése,
– létrejövő adatvagyon hasznosítása eredményeként automatizálási
technológiákkal előállított riportok,
– online oktatóvideók,
– adatlekérdezés lehetőségének biztosítása a lakosság számára,
– elégedettségmérési modul továbbfejlesztése, kiterjesztése,
– szabályzatok, jogszabálytervezet.
2. A projekt megvalósítása megkezdhetőségének egyedi feltételei:
2021. november 30-ig a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárások dokumentumait ellenőrzésre be kell nyújtani.

45.

KÖFOP-2.3.2-
VEKOP-15

Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) létrehozása

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vagy az általa vezetett konzorcium

2,527 (ebből VEKOP: 0,483)

2016

A projekt keretében olyan monitoring rendszer, térinformatikai adatbázis létrehozása a cél, amely alkalmas újgenerációs szélessávú internethálózatok országos szintű előtervezésére és nyilvántartására, valamint alapszintű térképes megjelenítésre és szabályozott adatfrissítésre. A rendszernek támogatást kell nyújtania szélessávú hálózatok fejlesztése tervezéséhez, célrendszere meghatározásához, a fejlesztések hatása és eredményei méréséhez és követéséhez.

46.

KÖFOP-2.3.3-
VEKOP-16

Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program

Belügyminisztérium

0,991
(ebből VEKOP: 0,189)

2016

1. A projekt célja az átfogó, az ágazati- és szakpolitika fejlesztési szempontjaira épülő kutatási program eredményei alapján a helyi közszolgáltatások rendszerének megújítása, optimalizálása. A tudományos kutatások eredményeivel megalapozottá válnak a helyi közszolgáltatásokat érintő szakpolitikai döntések. A projekt keretében kidolgozásra kerülnek az innovatív szervezési és feladat-ellátási modellek, módszerek, a vonatkozó megoldások alkalmazását előkészítő mintaprojektek a KÖFOP 2. prioritásában rögzített további intézkedések megalapozása érdekében.
2.

47.

KÖFOP-2.3.4-
VEKOP-15

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.

Belügyminisztérium

1,103 (ebből VEKOP: 0,211)

2016

1. A projekt stratégiai célja, hogy hozzájáruljon a hatékony és szolgáltató önkormányzati szemlélet kialakulásához. A projekt keretében kutatási programok kerülnek végrehajtásra a horizontális és vertikális együttműködési, koordinációs mechanizmus kiterjesztése érdekében a 2014–2020 programozási időszakban megvalósuló helyi önkormányzati fejlesztések nagyobb spektrumára. A projekt kiterjed a településfejlesztési fókuszú közszolgáltatások inkluzív faktorainak azonosítására az önkormányzatok információ-feldolgozási képessége, szükséglete és a továbblépés lehetőségei meghatározása érdekében. A gyakorlati megoldások feltárása, feldolgozása, az önkormányzati szinteknek megfelelő és adaptálható koordinációs és integratív módszertani eszközök (módszertan, útmutató, ajánlás, hatásvizsgálat) kidolgozása révén a projekt hozzájárul a közszolgáltatások települési szintű megújításához.
2.

48.

48a.

.

49.

KÖFOP-3.1.1-16

Partnerek és a lakosság bevonása az operatív programok megvalósításába

Miniszterelnökség

8,070

2016

A projekt célja a társadalmi és szociális partnerek, kiemelten a monitoring bizottsági tagok adminisztratív kapacitásainak megerősítését szolgáló intézkedések (pl. társadalmi és szociális partnerek képzéseken, szemináriumokon, értékelésekben való részvétele, hozzáférés biztosítása a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer egyes, az operatív programok előrehaladását részletező kimutatásaihoz) megvalósítása, ezzel összhangban a monitoring bizottságok működési feltételeinek biztosítása. A projekttel szemben elvárás továbbá a lakosság európai uniós támogatásokkal kapcsolatos ismereteinek bővítése országos és helyi kampányokkal, amelyek segítenek bevonni a projektek környezetében élő lakosságot, valamint a társadalmi, szociális, gazdasági partnereket a projektek megvalósításába.

50.

KÖFOP-3.2.1-16

Az Audit Hatóság által végzett ellenőrzések színvonalának fenntartása

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

11,779

2016

A projekt célja a 2014–2020 programozási időszakban
a második szintű ellenőrzések elvégzése (rendszervizsgálatok, projektellenőrzések, továbbá új feladatként az elszámolások ellenőrzése), a 2021–2027 programozási időszak elindításához szükséges audit- és ellenőrzési feladatok ellátása, az ehhez szükséges működési feltételek biztosítása (pl. humánkapacitás, infrastruktúra), valamint a szükséges fejlesztések elvégzése
(pl. kapacitásbővítés, tárgyi eszközök fejlesztése).

51.

KÖFOP-3.2.2-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program végrehajtásánál

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

11,178

2016

A projekt célja az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program hatékony és eredményes megvalósítása, a programozási időszakban felhasználható források teljes és határidőben történő abszorpciójának elősegítése, ennek érdekében a szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása. A projekt további célja a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok közül azok hatékony ellátása, melyek végrehajtására nem központilag kerül sor. A projekt lefedi a programvégrehajtás teljes ciklusát, ide értve a programszintű feladatokat (pl. éves jelentés), valamint a projektszintű feladatokat (pl. felhívások elkészítése, projektek értékelése, projektek első szintű ellenőrzése, támogatások folyósítása) is.

52.

KÖFOP-3.2.3-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program végrehajtásánál

Miniszterelnökség

8,607

2016

A projekt célja a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program hatékony és eredményes megvalósítása, a programozási időszakban felhasználható források teljes és határidőben történő abszorpciójának elősegítése, ennek érdekében a szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása. A projekt további célja a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok közül azok hatékony ellátása, melyek végrehajtására nem központilag kerül sor. A projekt lefedi a programvégrehajtás teljes ciklusát, ide értve a programszintű feladatokat (pl. éves jelentés), valamint a projektszintű feladatokat (pl. felhívások elkészítése, projektek értékelése, projektek első szintű ellenőrzése, támogatások folyósítása) is.

53.

KÖFOP-3.2.4-15

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint a Versenyképes
Közép-Magyarország Operatív Program végrehajtásánál, továbbá az igazoló hatósági feladatok ellátásánál

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

24,524

2016

A projekt célja a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program hatékony és eredményes megvalósítása, a programozási időszakban felhasználható források teljes és határidőben történő abszorpciójának elősegítése, ennek érdekében a szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása. A projekt további célja a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok közül azok hatékony ellátása, melyek végrehajtására nem központilag kerül sor. A projekt lefedi a programvégrehajtás teljes ciklusát, ide értve a programszintű feladatokat (pl. éves jelentés), valamint a projektszintű feladatokat (pl. felhívások elkészítése, projektek értékelése, projektek első szintű ellenőrzése, támogatások folyósítása) is. A projekttel szemben további elvárás az igazoló hatósági feladatok ellátásához szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása.

54.

KÖFOP-3.2.5-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program végrehajtásánál

Miniszterelnöki Kabinetiroda vagy az általa vezetett konzorcium

1,336

2016

A projekt célja a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program hatékony és eredményes megvalósítása, a programozási időszakban felhasználható források teljes és határidőben történő abszorpciójának elősegítése, ennek érdekében a szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása. A projekt további célja a közösségi és hazai jogszabályokban előírt irányító hatósági feladatok közül azok hatékony ellátása, melyek végrehajtására nem központilag kerül sor. A projekt lefedi a programvégrehajtás teljes ciklusát, ide értve a programszintű feladatokat (pl. éves jelentés), valamint a projektszintű feladatokat (pl. felhívások elkészítése, projektek értékelése, projektek első szintű ellenőrzése, támogatások folyósítása) is.

55.

KÖFOP-3.2.6-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a központi koordinációs feladatok ellátásánál

Miniszterelnökség

7,027

2016

A projekt hozzájárul az operatív programok hatékony és eredményes megvalósításához, a programozási időszakban felhasználható források teljes és határidőben történő abszorpciójának elősegítéséhez. Ennek érdekében a projekt célja a szükséges szervezeti és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása azokon a területeken, melyeket a közösségi vagy hazai jogszabályok az európai uniós fejlesztések központi koordinációjához rendelnek, ide nem értve a közbeszerzések szabályossági ellenőrzésének feladatát. A projekt lefedi a programvégrehajtás teljes ciklusát, elsősorban a Partnerségi Megállapodás szintű feladatok (pl. szabályozás, monitoring, állami támogatások vizsgálata, ellenőrzés koordinációja, fejezeti kezelés) terén.

56.

KÖFOP-3.2.7-15

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése a Miniszterelnökség közbeszerzés szabályossági ellenőrzési feladatainak ellátásánál

Miniszterelnökség

4,826

Megtörtént 2015ben

A projekt hozzájárul az operatív programok szabályszerű megvalósításához. A projekt célja a szükséges külső humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása a közbeszerzések szabályossági ellenőrzésének lefolytatása, a kapcsolódó szakmai útmutatások, elemzések és egyéb anyagok elkészítése, valamint a központi koordináció közbeszerzések ellenőrzésével foglalkozó munkatársainak közbeszerzési-jogi felkészítése terén.

57.

KÖFOP-3.2.8-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programokat végrehajtók irodai ellátásánál

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

10,789

2016

A projekt célja az irányító hatóságok és a központi koordinációt biztosító szervezeti egységek feladatellátásához szükséges irodai ellátás, ennek érdekében a szükséges szervezeti, technikai és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása (pl. irodaszer, irodabútor, irodaépület, karbantartás, gépjármű, közüzemi szolgáltatások).

58.

KÖFOP-3.2.9-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programokat végrehajtók informatikai és infokommunikációs ellátásánál

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

2,00

2016

A projekt célja az irányító hatóságok és a központi koordinációt biztosító szervezeti egységek feladatellátásához szükséges informatikai és infokommunikációs ellátás, ennek érdekében a szükséges szervezeti, technikai és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása (pl. munkaállomások, telefonok biztosítása és üzemeltetése, kormányzati központi infokommunikációs infrastruktúra biztosítása és üzemeltetése, szoftverek, licencek biztosítása).

59.

KÖFOP-3.2.10-16

A támogatáskezelés menedzsment feltételeinek biztosítása, színvonalának megőrzése az operatív programok végrehajtása során keletkezett dokumentumok digitalizálásánál és irattárazásánál

Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2,045

2016

A projekt célja az operatív programok végrehajtása során keletkezett dokumentumok – különös tekintettel a 2007–2013 programozási időszakban keletkezett dokumentumokra – digitalizálása és irattárazása, ennek érdekében a szükséges szervezeti, technikai és humán erőforrások rendelkezésre állásának biztosítása (pl. dokumentumok szkennelése, metaadatozása, irattár biztosítása, irattárazás).

60.

KÖFOP-3.3.1-16

A közösségi előírásnak megfelelő értékelések megvalósítása

Miniszterelnökség

2,432

2016

A projekt célja az operatív programok eredményességének, hatékonyságának megítélését elősegítő, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 56. cikke szerinti elemzések, értékelések megvalósításához, valamint az eredmények felhasználásához szükséges külső, független szakértői szolgáltatások biztosítása. A projekttel szemben elvárás, hogy a 2007–2013 programozási időszakhoz képest növekedjen a folyamatos értékelések száma az utólagos értékelések számának megtartása mellett annak érdekében, hogy az értékelési eredmények időzítése jobban illeszkedjen a döntéshozatali igényekhez. A döntéshozatali folyamat minőségének javítása érdekében további elvárás, hogy az értékelések összetettebbek legyenek, komplex (környezeti, gazdasági, szociális) szempontrendszert alkalmazva.

61.

KÖFOP-3.3.1-16

Az eredményes és hatékony végrehajtáshoz szükséges kompetencia biztosítása

Miniszterelnökség

0,187

2016

A projekt célja, hogy az intézményrendszeren belül minél szélesebb körben történjen meg a tudásmegosztás, tapasztalatcsere (egy szervezeten belül, de más területen dolgozók között, különböző szervezetben, de azonos területen dolgozók között, valamint az intézményrendszer és a civil partnerek között) azáltal, hogy az operatív programok megvalósításával foglalkozó kollégákat ösztönzik a munkakörön kívüli tudásmegosztási feladat elvégzésére.

62.

KÖFOP-3.3.2-16

Az e-kohéziós irányelv átültetése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

10,066

2016

A projekt célja a Magyarországon megvalósuló fejlesztéseket átfogó Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer részét képező, az európai uniós finanszírozású programok kezelésére vonatkozó ún. EUPR modulok kifejlesztése és a teljes rendszer biztonságos, zökkenőmentes üzemeltetése. Az egyes modulok a támogatáskezelés egyes szakaszait fedik le. A projekttel szemben elvárás, hogy a rendszer képes legyen az első lépéstől (pályázat rögzítése) egészen a projektek zárásáig segíteni a támogatáskezelés folyamatát. Az EUPR kialakítása során alapelv az elektronikus kapcsolattartási formák biztosítása, az elektronikus nyilvántartások preferálása a papír alapú dokumentumok helyett, valamint a workflow jellegű működés.

63.

KÖFOP-3.3.3-15

A pályázók és kedvezményezettek kapacitásainak támogatása, segítése a projektek tervezése és végrehajtása során

Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

10,742

2016

A projekt célja azon kapacitások (pl. projektmenedzsmentben jártas szakemberek) végrehajtó rendszeren belüli biztosítása, melyek a pályázókat, illetve a kedvezményezetteket támogatni tudják a projektek tervezése és megvalósítása során. A projekt kiterjed a projektfelügyeleti funkcióra is. A projekttel szemben elvárás, hogy a szakemberek a támogatási rendszer által megkövetelt beszámolók és elszámolások kitöltésével kapcsolatos, illetve egyéb, a támogatásokkal kapcsolatban felmerülő kérdések gyors megválaszolásában is segítséget nyújtsanak, elsősorban személyes szakmai segítségnyújtás keretében (pl. személyes tanácsadás, online válaszadás). További elvárás, hogy a kedvezményezettek adminisztratív kapacitásainak növelésére célzott információs fórumok, események is megvalósuljanak.

64.

KÖFOP-3.3.3-15

A pályázók és kedvezményezettek kapacitásainak támogatása a Duna Régió Stratégiával és az európai területi társulásokkal összefüggésben

Külgazdasági és Külügyminisztérium

0,481

2016

A Duna Régió Stratégiával és az európai területi társulásokkal összefüggésben biztosítani szükséges azokat a kapacitásokat (pl. projektmenedzsmentben, szakmai területeken jártas szakemberek), amelyek a pályázókat, illetve kedvezményezetteket támogatni tudják a projektek tervezése és megvalósítása során. A projekttel szemben elvárás, hogy a kedvezményezettek adminisztratív kapacitásainak növelésére célzott információs fórumok, események is megvalósuljanak.

3. melléklet az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz40

1

Az 1. pont c) alpontját az 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. pont d) alpontját az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. pont e) alpontja az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított, nyitó szövegrésze az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 6. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. pont e) alpont ea) alpontja az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított, az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. pont e) alpont ed) alpontját az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

6

Az 1. pont f) alpontját az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 9. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

7

Az 1. pont g) alpontja az 1134/2021. (III. 23.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított, az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.1. pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. pont h) alpontja az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 5. pont 5.1. alpontja, az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 4. pont 4.1. alpontja, az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.2. pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 1. pont i) alpontját az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 1. pont j) alpontja az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

11

Az 1. pont j) alpont ja) alpontja az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 4. pont 4.1. alpontja szerint módosított szöveg.

12

Az 1. pont j) alpont jb) alpontja az 1472/2018. (IX. 27.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 1. pont k) alpontját újonnan az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

14

Az 1. pont l) alpontját újonnan az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

15

Az 1. pont m) alpontját az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be, szövege az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

16

Az 1. pont n) alpontját az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be, szövege az 1882/2020. (XII. 4.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

17

Az 1. pont o) alpontját az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be, szövege az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 4. pontjával megállapított, az 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja, az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.3. pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 1. pont p) alpontját az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be, nyitó és záró szövegrésze az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.4. pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 1. pont q) alpontját az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be, szövege az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

20

Az 1. pont r) alpontját az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be, szövege az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.5. pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 1. pont s) alpontját újonnan az 1787/2018. (XII. 21.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be, szövege az 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

22

Az 1. pont t) alpontját az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, szövege az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.1. alpont 1.1.6. pontja szerint módosított szöveg.

23

Az 1. pont u) alpontját az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 5. pontja.

24

Az 1. pont v) alpontját az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

25

Az 1. pont w) alpontját az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

26

Az 1. pont x) alpontját az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, szövege az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

27

Az 1. pont y) alpontját az 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

28

Az 1/A. pontot az 1584/2019. (X. 15.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1477/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

29

Az 1/A. pont d) alpontját az 1882/2020. (XII. 4.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

30

Az 1/A. pont e) alpontját az 1134/2021. (III. 23.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be.

31

Az 1/A. pont f) alpontját az 1647/2021. (IX. 21.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

32

Az 1/A. pont g) alpontját az 1847/2021. (XI. 30.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

33

Az 1/A. pont h) alpontját az 1035/2023. (II. 16.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be.

34

Az 1/A. pont i) alpontját az 1346/2023. (VII. 31.) Korm. határozat 4. pontja iktatta be.

35

Az 1/B. pontot az 1477/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

36

Az 1/B. pont b) alpontja az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 1. pont 1.2. alpontja szerint módosított szöveg.

37

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

38

Az 1. melléklet az 1200/2016. (IV. 15.) Korm. határozat 3. és 5. pontja, az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja és 3. pont 3.2–3.4. alpontja, az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja és 5. pont 5.3–5.5. alpontja, az 1740/2016. (XII. 13.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja, az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja és 7. pontja, az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja és 4. pont 4.3–4.5. alpontja, az 1592/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 4. pont a)–b) alpontja, az 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja és a 4. pont b)–c) alpontja, az 1340/2018. (VII. 25.) Korm. határozat 1. pont 1.1. és 1.2. alpontja, az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja és 4. pont 4.2–4.3. alpontja, az 1787/2018. (XII. 21.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja, az 1584/2019. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja és 3. pont 3.1.–3.3. alpontja, az 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozat 3. pont 3.1–3.2. alpontja, az 1477/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja és 4. pont 4.1–4.3. alpontja, az 1882/2020. (XII. 4.) Korm. határozat 5. pontja, a 2063/2020. (XII. 31.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja és 3. pontja, az 1134/2021. (III. 23.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja és 7. pontja, az 1647/2021. (IX. 21.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja, 5. pontja, az 1847/2021. (XI. 30.) Korm. határozat 5. pontja, az 1035/2023. (II. 16.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja, az 1346/2023. (VII. 31.) Korm. határozat 5 pont a) pont ab)-aab) alpontja, b) alpontja és 6. pontja, az 1358/2023. (VIII. 3.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg. [Nem vezethető át az 1346/2023. (VII. 31.) Korm. határozat 5. pont a) alpont aa) pontban foglalt módosítás, amely szerint a C:2 mezőben a „2,581 (ebből Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP: 0,493)” szövegrész helyébe a „2,457 (ebből VEKOP: 0,469)” szöveg lép.]

39

A 2. melléklet az 1200/2016. (IV. 15.) Korm. határozat 4. és 6. pontja, az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 3. pont 3.5. alpontja, az 1585/2016. (X. 25.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja és 5. pont 5.6. alpontja, az 1740/2016. (XII. 13.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja, az 1117/2017. (III. 13.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja és 8. pontja, az 1287/2017. (VI. 2.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és 4. pont 4.6. alpontja, az 1592/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1757/2017. (X. 31.) Korm. határozat 4. pontja, az 1936/2017. (XII. 8.) Korm. határozat 3. pontja, 4. pont c) alpontja, az 1056/2018. (II. 21.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és a 4. pont d)–e) alpontja, az 1340/2018. (VII. 25.) Korm. határozat 1. pont 1.3. alpontja, az 1470/2018. (IX. 26.) Korm. határozat 1. pontja, az 1591/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és 4. pont 4.4. alpontja, az 1787/2018. (XII. 21.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, az 1584/2019. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 3. pont 3.4. alpontja, az 1129/2020. (III. 25.) Korm. határozat 3. pont 3.3. alpontja, az 1477/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és 4. pont 4.4. alpontja, az 1882/2020. (XII. 4.) Korm. határozat 4. és 6–7. pontja, a 2063/2020. (XII. 31.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 4. pontja, az 1134/2021. (III. 23.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja és 8. pontja, az 1647/2021. (IX. 21.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, 6. pontja, az 1847/2021. (XI. 30.) Korm. határozat 4. és 6. pontja, az 1176/2022. (III. 22.) Korm. határozat 1. pontja, az 1359/2022. (VII. 21.) Korm. határozat 2. pontja, az 1035/2023. (II. 16.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja, az 1346/2023. (VII. 31.) Korm. határozat 5. pont c) alpontja, 7. pontja és 1. melléklete szerint módosított szöveg.

40

A 3. mellékletet az 1200/2016. (IV. 15.) Korm. határozat 7. pont b) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére