• Tartalom

1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat

1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat

a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2016–2017. évre szóló intézkedési tervéről1

2019.10.23.

1. A Kormány – a bűnmegelőzés hatékonyabbá tételét szolgáló átfogó célok megvalósítása érdekében – a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013–2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. mellékletének felülvizsgálata alapján

a) elfogadja a 2016–2017. években végrehajtani szükséges új intézkedéseket tartalmazó tervet az 1. melléklet szerint,

b) egyetért az új intézkedések megvalósításának a 2. mellékletben foglaltak szerinti mérhető céljaival, a szükséges beavatkozások területének és eszközeinek meghatározásával, személyi, tárgyi, szakmai, anyagi és szervezeti feltételeivel.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozathoz2


A NEMZETI BŰNMEGELŐZÉSI STRATÉGIA VÉGREHAJTÁSÁNAK A 2016–2017. ÉVEKRE SZÓLÓ
INTÉZKEDÉSI TERVE

1. Településbiztonság

1.1.    A technikai fejlődés eredményeinek a bűnmegelőzési stratégiák megalapozása, végrehajtása, nyomon követése és egyes rendőrségi feladatok ellátása során történő hasznosítása végett, a hazai és nemzetközi ajánlások alapján, egy kísérleti alkalmazás létrehozásával ki kell dolgozni a térinformatikai eszközök alkalmazásának magyarországi modelljét.
Felelős:    az építésügyért felelős miniszter
Határidő:    2016. december 31.
1.2.    A kísérleti alkalmazás tapasztalatainak elemzését és értékelését követően a modellt ki kell terjeszteni a legnagyobb és bűnügyileg is leginkább érintett nagyvárosokra, majd az ország egészére, lehetővé téve a településeken belüli térbeli, társadalmi, gazdasági adatok integrálását, az egyes megjelenítési és lekérdezési funkciók bővítését.
Felelős:    az építésügyért felelős miniszter
Határidő:    a régiós szintű kiterjesztésre 2017. március 31.
az országos szintű kiterjesztésre 2017. december 31.
1.3.    Olyan kommunikációs csatornákat kell kidolgozni és működtetni, amelyek a megelőző vagyonvédelmi információk egyszerű és gyors célba juttatásának lehetővé tételével hozzájárulnak az állampolgárok önvédelmi képességének erősítéséhez.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
Határidő:    2016. december 31.

2. A konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése a gyermek- és ifjúságvédelem területén

2.1.    A felelősen gondolkodó kortárs szerepkörét betölteni kész és képes fiatalok bűnmegelőzésbe történő bevonásában rejlő lehetőségeket modellprogram keretében kell vizsgálni, amelyhez biztosítani kell a trénerek és a kortárs fiatalok e célból szükséges képzését is.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
Határidő:    a modellprogram kidolgozására és tesztelésére 2016. december 31.
a modellprogram bevezetésére 2017. december 31.
2.2.    A középiskolákban interaktív bűnmegelőzési bemutatókat kell szervezni annak érdekében, hogy a legfontosabb ismeretek színpadra vitt szituációkon keresztül, komplex módszerekkel jussanak el több célcsoporthoz, a diákokhoz a pedagógusokhoz és a szülőkhöz egyaránt.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
Határidő:    2019. december 31.

3. A bűncselekmények áldozatainak segítése és az áldozattá válás megelőzése

3.1.    Mivel a fogyatékossággal élők kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak, áldozattá válásuk megelőzése érdekében felkészítésük, prevenciós információkkal történő ellátásuk nagyobb hangsúllyal igényli a különleges szakértelmet és az általánostól eltérő metodikát, ezért az őket segítő állami és civil szervezetek bevonásával a szükséges kompetenciák megszerzését esélyegyenlőségi modellprogram kidolgozásával és működtetésével kell előmozdítani.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
Határidő:    2019. december 31.
3.2.    Annak érdekében, hogy az áldozatok krízishelyzetének problémaközpontú megoldását a lehető legszélesebb körű kapcsolati és szolgáltatásnyújtási háló megteremtésével lehessen elősegíteni, országos adatbázist kell kiépíteni az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervek által nyújtott támogatások teljes körét tartalmazó megyei Áldozatsegítő Kalauzok alapulvételével.
Felelős:    az áldozatsegítésért felelős miniszter
Határidő:    2016. szeptember 30.
3.3.    A helyi, regionális és az országos médiával való együttműködés kialakítása, valamint a részvételükkel szervezett fórumok útján a lakosság minél szélesebb köréhez el kell juttatni az áldozatsegítő szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat, ily módon is növelve a tudatosságot a tekintetben, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés áldozatává válás esetén hova fordulhatnak segítségért.
Felelős:    az áldozatsegítésért felelős miniszter
a Kormány általános politikai koordinációért felelős tagja
Határidő:    2016. december 31.

4. Intézkedések a bűnismétlés megelőzése érdekében

4.1.    A fiatalkorú és fiatal felnőtt pártfogoltakat, valamint a megelőző pártfogásban részesülő gyermekeket célzó értékrend-korrekciós csoportfoglalkozások fővárosi és megyei kormányhivatalok gyakorlatába való beépítésének támogatása céljából módszertani útmutatót kell kidolgozni.
Felelős:    az igazságügyért felelős miniszter
Határidő:    2016. szeptember 30.
4.2.    Az értékrend-korrekciós csoportfoglalkozások módszertanát multiplikálni szükséges a helyreállító igazságszolgáltatás rendszerében, amelynek megvalósításához legalább 5 megyében páros csoportvezetésre alkalmas pártfogó felügyelőket kell képezni.
Felelős:    az igazságügyért felelős miniszter
Határidő:    2016. december 31.
4.3.    A pártfogó felügyelet tartama alatt előírt külön magatartási szabályok társadalmi integrációs szerepének vizsgálatára alkalmazásuk gyakorlatáról, jóvátételi jellegükről, valamint végrehajtásuk eredményességéről elemzésen alapuló beszámolót kell készíteni a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (a továbbiakban: NBT) részére.
Felelős:    az igazságügyért felelős miniszter
Határidő:    2016. október 31.
4.4.    A fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének elősegítésére a büntetés-végrehajtási intézetekben kialakított programok országos kiterjesztése érdekében fel kell mérni a legjobb gyakorlatokat, amelyek alkalmazását az érintett személyi állomány körében kompetenciafejlesztéssel szükséges támogatni.
Felelős:    a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
Határidő:    2017. december 31.

5. Horizontális intézkedések

5.1.    A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában (a továbbiakban: NBS) meghatározott prioritások mentén projektek támogatása és az egyes szervek, szervezetek munkájának állandó támogatása révén lehetővé kell tenni, hogy meghatározott témakörökben a helyi problémákra reagáló, az adott terület sajátosságait figyelembe vevő tervek, programok kerülhessenek megvalósításra.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
Határidő:    2019. december 31.
5.2.    A gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyságának fokozása érdekében a gyermekeket, a családokat, a nevelési-oktatási intézményeket és a gyermekvédelmi jelzőrendszer más szereplőit, valamint a gyámhatóságot is megszólítva fel kell mérni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének anomáliáit, mindezzel hozzájárulva a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás fejlesztési lehetőségeinek feltérképezéséhez.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter
Határidő:    2016. december 31.
5.3.    A prevenciós ismeretek közvetlen átadásához mobiltelefonos bűnmegelőzési alkalmazást kell kidolgozni és hozzáférhetővé tenni.
Felelős:    a bűncselekmények megelőzéséért felelős miniszter
Határidő:    2016. december 31., ezt követően igény szerint 2019. december 31.

2. melléklet az 1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozathoz3


1. Településbiztonság

1.1.    A bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel való magyarországi modelljének kidolgozása, valamint kísérleti alkalmazhatóságának megalkotása hazai és nemzetközi ajánlások alapján


Intézkedés:

A technika fejlődése megköveteli a bűnmegelőzés térinformatikai alapjainak, nemzetközi modelljeinek vizsgálatát, a Magyarországon is alkalmazható ajánlások összegyűjtését, rendszerezését és adaptálását. Mindehhez a megfelelő szakértők (szociológus, kriminológus, építész, városépítész) bevonásával kutatások, felmérések, esettanulmányok készítése, valamint a bűnügyi adatgyűjtés, feldolgozás jelenlegi gyakorlatának áttekintése szükséges (adatgazdák, adattartalom, adatnyilvánosság). Indokolt továbbá a Smart City és 3D projektekkel való kapcsolódási pontok feltárása. Az adaptált nemzetközi, hazai tapasztalatok, valamint a hazai technológiai és kriminalisztikai környezet felmérése alapján ki kell dolgozni a bűnmegelőzés térinformatikai elveinek érvényesülését szolgáló intézkedések koncepcióját, az ilyen jellegű rendszerek és alkalmazásuk elterjedését elősegítő intézkedéseket is.

Felelős:

Lechner Tudásközpont

Partner:

Miniszterelnökség, NBT, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv

Forrás:

9 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

kutatás és koncepciókészítés, mintaprojekt

Határidő:

2016. december 31.

Indikátor:

kutatási jelentés és koncepció, mintaalkalmazás

NBS kapcsolódás:

8.1. Településbiztonság, 8.1.2. Bűnmegelőzés elősegítése építészeti eszközökkel

1.2.    A mintaprojekt régiós és országos szintű kiterjesztése

Intézkedés:

A mintaprojekt tapasztalatainak elemzését és értékelését, valamint a jövőbeli felhasználókkal történő megvitatását követően szükséges azt a legnagyobb és bűnügyileg is leginkább érintett nagyvárosokra, majd az ország egészére kiterjeszteni. E kiterjesztés lehetővé teszi a településen belüli térbeli, társadalmi, gazdasági adatok integrálását, megjelenítését, a lekérdezési funkciók kibővítését, valamint olyan interaktív honlap készítését, amely alkalmas a térinformatikai és építészeti eszközökkel való bűnmegelőzés lakossági és kereskedelmi népszerűsítésére.

Felelős:

Lechner Tudásközpont

Partner:

Miniszterelnökség, NBT, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv

Forrás:

mintaprojekt régiós szintű kiterjesztése: 15 millió forint, NBT költségvetés
mintaprojekt országos szintű kiterjesztése: 30 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

konzultáció, alkalmazásfejlesztés

Határidő:

mintaprojekt régiós szintű kiterjesztése: 2017. március 31.
mintaprojekt országos szintű kiterjesztése: 2017. december 31.

Indikátor:

kibővült tartalom és funkció

NBS kapcsolódás:

8.1. Településbiztonság, 8.1.2. Bűnmegelőzés elősegítése építészeti eszközökkel

1.3.    „Házhoz megyünk!” – a rendőrség megelőző vagyonvédelmi programjának bevezetése és működtetése

Intézkedés:

A vagyonvédelem nemcsak az állam, hanem az állampolgárok felelőssége is. Ahhoz azonban, hogy e felelősséget vállalva az állampolgárok eredményesen tehessenek saját biztonságukért, rendelkezniük kell a szükséges információkkal, tisztában kell lenniük lehetőségeikkel. A rendőrségnek ezért a folyamatos, minél közvetlenebb kommunikációra kell törekednie, állandó jelenlét és elérhetőség mellett olyan kommunikációs csatornákat kell kidolgoznia, amelyek révén könnyedén, gyorsan és állampolgárbarát módon tudja a szükséges bűnmegelőzési információkat célba juttatni, ezáltal képes az állampolgárok önvédelmi képességét növelni. A „Házhoz megyünk” program során e közvetlenség kialakítására kell hangsúlyt fektetni, így minél több polgárt és családot megszólítva kell a prevenciós törekvéseket érvényesíteni.

Felelős:

az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv

Partner:

NBT, polgárőrség

Forrás:

10 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

családi programok, információs pontok

Határidő:

2016. december 31.

Indikátor:

kitelepülések, illetve elért családok száma

NBS kapcsolódás:

8.1. Településbiztonság, 8.1.4. Vagyonvédelem


2. Gyermek- és ifjúságvédelem

2.1.    Kortárs segítő modellprogram készítése, tesztelése és bevezetése

Intézkedés:

A kortársak bűnmegelőzésbe történő bevonása óriási lehetőségeket rejt magában, közreműködésükkel a bűnmegelőzés célravezetőbbé válhat. A fiatalok nagy része a felnőttektől kapott tanácsokat többnyire figyelmen kívül hagyja, és a serdülőkori lázadás időszakában sokkal inkább hallgat barátaira, kortársaira. A prevenció során meg kell ragadni és ki kell aknázni e lehetőséget, ezért szükséges egy olyan kortárs segítő modellprogram kidolgozása, amelynek keretében trénereket és a felelősségteljes kortárs szerepkörét betölteni képes fiatalokat képzünk ki és vonunk be a bűnmegelőzésbe.

Felelős:

NBT

Partner:

Klebelsberg Központ

Forrás:

modellprogram készítése és tesztelése 9,5 millió forint,
képzések tartása évente 15 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

modellprogram készítése, képzések

Határidő:

modellprogram kidolgozása és tesztelése 2016. december 31.,
modellprogram bevezetése 2019. december 31.

Indikátor:

modellprogram, kiképzett trénerek, bevont kortársak száma

NBS kapcsolódás:

8.2. Gyermek- és ifjúságvédelem, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése

2.2.    Re-akció program

Intézkedés:

A Re-akció olyan középiskolákban szervezett interaktív bűnmegelőzési bemutató, amely komplex módszerekkel, több célcsoportot (diákokat, pedagógusokat, szülőket) megszólítva ad át bűnmegelőzési ismereteket intézkedéstaktikai szituációkon és bemutatókon keresztül. A program minél több iskolába történő eljuttatása lehetővé teszi a bűnmegelőzési ismeretek színes és izgalmas módon történő közvetítését a diákok felé.

Felelős:

NBT

Partner:

Klebelsberg Központ, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, polgárőrségek, hivatásos katasztrófavédelmi szerv, büntetés-végrehajtási szervezet

Forrás:

évente 4 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

iskolai rendezvények tartása

Határidő:

2019. december 31.

Indikátor:

látogatott iskolák, illetve elért diákok száma

NBS kapcsolódás:

8.2. Gyermek- és ifjúságvédelem, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése


3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése

3.1.    Esélyegyenlőségi modellprogram kidolgozása és működtetése fogyatékossággal élők számára az áldozattá válás megelőzése érdekében

Intézkedés:

A fogyatékossággal élők – a gyermek- és fiatalkorúakhoz, valamint az idősekhez hasonlóan – kiemelten veszélyeztetett csoportot alkotnak, áldozattá válásuk esélye kiszolgáltatottságukból fakadóan nagyobb. Felkészítésük, prevenciós információkkal történő ellátásuk különleges szakértelmet, az általánostól eltérő metodikát igényel, ezért szükséges egy olyan modellprogram kidolgozása, amely figyelemmel van életkörülményeik sajátosságaira, az őket érintő bűncselekmények egyedi jellemzőire és képes őket e specifikumokra hangsúlyt fektetve a szükséges önvédelmi mechanizmusokkal felvértezni. Önálló életvitelük elengedhetetlen feltétele a fenti kompetenciák megszerzése. A modellprogram kidolgozását követően szükséges annak minél szélesebb körben történő működtetése.

Felelős:

NBT

Partner:

a fogyatékossággal élőket segítő állami szervek és civil szervezetek

Forrás:

évente 5 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

modellprogram kidolgozása, működtetése

Határidő:

2019. december 31.

Indikátor:

modellprogram, megtartott képzések száma, a képzéseken részt vevők száma

NBS kapcsolódás:

8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése,
8.3.1. Az áldozattá válás megelőzése

3.2.    Áldozatsegítő Kalauz összeállítása

Intézkedés:

A bűncselekmény áldozatai számára kiemelten fontos, hogy a szükségleteiknek megfelelő támogatást kapjanak. Az állami áldozatsegítő rendszer szolgáltatásainak köre több esetben szűknek bizonyul, hiszen az áldozatok számára nem tud minden esetben személyre szabott segítséget nyújtani. Az Áldozatsegítő Szolgálat, valamint az áldozatok érdeke is, hogy a szolgáltatások köre bővüljön.
Egy olyan Áldozatsegítő Kalauz összeállítása vált szükségessé, amely magába foglalja az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szervek által nyújtott támogatások körét, összevetve az áldozatsegítő szolgáltatásokkal, ezáltal a lehető legszélesebb körű kapcsolati és szolgáltatásnyújtási háló összeállítására kerül sor, amely elősegíti az áldozatok krízishelyzetének problémaközpontú megoldását.

Felelős:

Igazságügyi Hivatal

Partner:

Miniszterelnökség, fővárosi és megyei kormányhivatalok

Forrás:

nem igényel többletforrást

Eszköz:

szempontrendszer kidolgozása, munkacsoportülés, kapcsolati háló feltérképezése, országos adatbázis

Határidő:

2016. szeptember 30.

Indikátor:

megyénként egy Áldozatsegítő Kalauz

NBS kapcsolódás:

8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése, 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése

3.3.    Áldozatsegítő szolgáltatások népszerűsítése

Intézkedés:

Az áldozatsegítő szolgáltatások népszerűsítése kiemelten fontos annak érdekében, hogy minden bűncselekmény vagy szabálysértés áldozatához eljusson az információ a segítség lehetőségeiről. A média (tv, rádió, újság, internet) által nyújtott ismeretek gyorsabban és könnyebben épülnek be a köztudatba, jutnak el a célközönséghez, mint bármilyen más közvetítő közegen keresztül átadott ismeret. Erre tekintettel elengedhetetlen a helyi és az országos médiumokkal való együttműködés kialakítása, erősítve az áldozatsegítő szolgáltatások promócióját, illetve az Áldozatsegítő Vonal szerepének fontosságát.
A helyi és regionális média részvételével szervezett áldozatsegítő fórumokon a területi problémák megoldására, a bűncselekménytípusok sajátosságainak feltérképezésére, az elkövetői magatartások ismertetésére, valamint az áldozatsegítő szolgáltatásnyújtási lehetőségekről történő tájékoztatásra kerül sor. Az áldozatsegítő fórumok eredményeként növekszik az áldozatsegítő szolgáltatások és az egyes jó gyakorlatok helyi szintű ismertsége. A fórum eredményeként realizálódott médiamegjelenések nyomon követése, a fórumok eredményességének mérése, azok összesítése az Igazságügyi Hivatal feladata.

Felelős:

Igazságügyi Hivatal, Miniszterelnöki Kabinetiroda

Partner:

Igazságügyi Minisztérium, Miniszterelnökség, fővárosi és megyei kormányhivatalok

Forrás:

nem igényel többletforrást

Eszköz:

médiumokkal kapcsolatfelvétel, fórumokon részvétel, megjelenési lehetőségek felmérése

Határidő:

2016. december 31.

Indikátor:

médiamegjelenések száma

NBS kapcsolódás:

8.3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése, 8.3.3. Áldozatsegítő szolgáltatások szélesítése


4. Bűnismétlés megelőzése

4.1.    Értékrend-korrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kidolgozása

Intézkedés:

Jelen intézkedés célkitűzése, hogy a fiatalkorú és fiatal felnőtt pártfogoltakat, megelőző pártfogásban részesülőket célzó értékrend-korrekciós csoportfoglalkozások módszertana, annak gyakorlati eljárásrendje (csoporttagok felmérése, csoport igényeihez illeszkedő foglalkozások tervezése, a csoportfoglalkozások eredményességének mérése) a fővárosi és megyei kormányhivatalok gyakorlatába bekerüljön. Ehhez egy módszertani kézikönyv készítése szükséges.

Felelős:

Igazságügyi Hivatal

Partner:

Igazságügyi Minisztérium, Miniszterelnökség, fővárosi és megyei kormányhivatalok

Forrás:

2 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

értékrend-korrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kialakítása

Határidő:

2016. szeptember 30.

Indikátor:

csoportfoglalkozások végrehajtását leíró módszertani kézikönyv

NBS kapcsolódás:

8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében

4.2.    Értékrend-korrekciós csoportos foglalkozások trénerképzése

Intézkedés:

Az értékrend-korrekciós csoportfoglalkozások módszertanát multiplikálni szükséges a helyreállító igazságszolgáltatás rendszerében a képzések alapjául szolgáló kézikönyv kidolgozását követően.

Felelős:

Igazságügyi Hivatal

Partner:

Igazságügyi Minisztérium, Miniszterelnökség, fővárosi és megyei kormányhivatalok

Forrás:

8 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

értékrend-korrekciós csoportos foglalkozások módszertanának kialakítása, képzések tartása, attitűdvizsgálat

Határidő:

2016. december 31.

Indikátor:

legalább 5 megyében páros csoportvezetésre kiképzett pártfogó felügyelők száma, attitűdvizsgálat eredménye

NBS kapcsolódás:

8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében

4.3.    Pártfogó felügyelet tartamára előírt külön magatartási szabályok rendszerének elemzése

Intézkedés:

A pártfogó felügyelet sajátossága – a pártfogolt jogszabályban előírt kötelességein felül – a büntetőügyhöz és a terhelt életkörülményeihez igazodó, az ügyészségi, illetve bírósági határozatban előírt külön magatartási szabályok megtartásának kötelezettsége. Az egyéniesített magatartási szabályok a pártfogó felügyelet végrehajtását individualizálják, bűnmegelőzési szempontokat is szem előtt tartó szankcióvá alakíthatják, elősegítve az elkövető társadalmi integrációját. Jelen intézkedés célkitűzése, hogy a Magyarországon alkalmazott külön magatartási szabályok rendszerének felmérésével pontos képet alkossunk az individualizált magatartási szabályok alkalmazásának gyakorlatáról, azok jóvátételi jellegéről, a csoportos esetkezelési technikák alkalmazásában betöltött szerepéről, végrehajtásuk eredményességéről.

Felelős:

Igazságügyi Hivatal

Partner:

Igazságügyi Minisztérium, Miniszterelnökség, fővárosi és megyei kormányhivatalok

Forrás:

8 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

külön magatartási szabályok rendszerének országos szintű felmérése

Határidő:

2016. október 31.

Indikátor:

jelentés a pártfogó felügyelet tartama alatt előírt külön magatartási szabályok hazai gyakorlatának felméréséről

NBS kapcsolódás:

8.3. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.2. Alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében

4.4.    A fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének elősegítésére a büntetés-végrehajtási intézetekben kialakított legjobb gyakorlatok összegyűjtése, az alkalmazásukban érintett személyi állomány kompetenciafejlesztése

Intézkedés:

A fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítésére az elmúlt években számtalan program indult útjára a büntetés-végrehajtási intézetekben, amelyek közül több komoly eredményt ért el a fogvatartottak nevelésében, fejlesztésében. Ezek alkalmasak lennének arra, hogy ne csak egy, hanem az ország valamennyi intézetében alkalmazzák őket. Ennek érdekében össze kell gyűjteni a büntetés-végrehajtási intézetben zajló programok (legjobb gyakorlatok) listáját, és meg kell vizsgálni országos kiterjesztésük lehetőségét.
A legjobb gyakorlatok megismerését, az alkalmazásukkal kapcsolatos kompetenciák fejlesztését az érintett személyi állomány körében oktatással és képzéssel kell támogatni. Az új képzési módszerek elősegíthetik azt a szemléletváltást, amelyet a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (új Bv. Kódex) alkalmazása – különös tekintettel az újonnan bevezetett jogintézményekre – megkövetel, hangsúlyozva a reintegráció folyamatában érintett szakterületek társadalomba való visszailleszkedést segítő, támogató funkciójának szerepét.

Felelős:

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Partner:

NBT, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Forrás:

nem igényel többletforrást

Eszköz:

felmérés, képzés

Határidő:

2017. december 31.

Indikátor

összegyűjtött gyakorlatok, módszerek száma, bevont személyi állomány létszáma

NBS kapcsolódás:

8.4. Bűnismétlés megelőzése, 8.4.1. Fogvatartottak munkaerő-piaci és társadalmi reintegrációjának elősegítése


5. Horizontális intézkedések

5.1.    Bűnmegelőzési pályázatok kiírása

Intézkedés:

Az NBS bizonyos célkitűzései és az egyes bűnmegelőzési programok akkor nyernek értelmet, ha azok a helyi problémákra reagálva, az adott terület sajátosságait figyelembe véve kerülnek megvalósításra. Ennek leghatékonyabb módszere bűnmegelőzési bűnmegelőzési projektek támogatása, amelyek képesek közvetlenül kezelni az adott térségre jellemző problémákat. A forrás biztosításával megvalósulhatnak olyan remek ötletek, tervek, programok, amelyek központi szinten történő megszervezése nem volna lehetséges. Erre tekintettel szükséges az NBS meghatározott prioritásai mentén bűnmegelőzési projektek, az egyes szervek és szervezetek munkájának állandó támogatása.

Felelős:

NBT

Partner:

Belügyminisztérium

Forrás:

évente 130 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

pályázati kiírás

Határidő:

2019. december 31.

Indikátor:

nyertes pályázatok száma, támogatás összege

NBS kapcsolódás:

8.5. Horizontális intézkedések

5.2.    A gyermek- és ifjúságvédelem problémáinak és fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése

Intézkedés:

Az NBS 7. pontjában a bűnmegelőzés résztvevőjeként jelöli meg a gyermekvédelmi intézményrendszert, amelynek hatékony és összehangolt működése nélkülözhetetlen a bűnmegelőzési munka eredményessége szempontjából. Ahhoz, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyságát növeljük, esetleges hibáit kijavítsuk, fel kell tárni a gyermekek, a családok, a gyermekvédelmi intézmények, a gyámhatóságok, a nevelési-oktatási intézmények és a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyéb szereplői megszólítása révén azokat az anomáliákat, amelyek negatív irányba befolyásolhatják annak működését. Tisztázni kell, hogy mely okok vezetnek leggyakrabban egy gyermek vagy egy fiatal bűnelkövetővé vagy áldozattá válásához, milyen nevelési hiányosságok állapíthatók meg a család vagy a gyermekkel foglalkozó intézmények oldaláról, kérnek-e, illetve kitől kérnek a gyermekek és a családok segítséget, észlelik-e az iskolák a tanulók problémáit, és ha igen, igénybe tudják-e venni a gyermekvédelmi jelzőrendszert, értesítik-e a szükséges szerveket. Mindennél fontosabb azonban annak feltérképezése, hogy a mai kor fiataljai kihez fordulnak segítségért, honnan szerzik információikat.

Felelős:

NBT

Partner:

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Eötvös Loránd Tudományegyetem

Forrás:

42 millió forint, NBT költségvetés

Eszköz:

feltérképezés lebonyolítása

Határidő:

2017. december 31.

Indikátor:

a feltérképezés eredményeinek publikálása

NBS kapcsolódás:

8.5. Horizontális intézkedések

5.3.    Bűnmegelőzési mobil applikációk fejlesztése

Intézkedés:

A bűnmegelőzési információk célba juttatásának hatékonysága akkor növelhető, ha a kornak és a technikai fejlettségnek megfelel. A mai világban szinte már mindenki rendelkezik olyan mobiltelefonnal, amely alkalmas arra, hogy az internet közvetlen elérése által különböző programokat és applikációkat használhasson a nap szinte bármelyik pillanatában. E lehetőséget kihasználva szükséges olyan bűnmegelőzési mobil applikáció(k) kidolgozása, amely(ek) révén lehetségessé válik prevenciós ismeretek közvetlen átadása.

Felelős:

NBT

Partner:

Forrás:

igény szerint

Eszköz:

mobil applikáció

Határidő:

első alkalommal 2016, ezt követően igény szerint 2019. december 31.

Indikátor:

mobil applikáció és letöltések száma

NBS kapcsolódás:

8.5. Horizontális intézkedések

1

A határozatot az 1609/2019. (X. 22.) Korm. határozat 12. pontja hatályon kívül helyezte 2019. december 31. napjával.

2

Az 1. melléklet az 1609/2019. (X. 22.) Korm. határozat 10. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. melléklet az 1853/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 75. pontja, az 1838/2017. (XI. 9.) Korm. határozat 4. pontja, az 1609/2019. (X. 22.) Korm. határozat 11. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére