• Tartalom

1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat

1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat

a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről

2016.05.13.

A Kormány

1. a) felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter és a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos közreműködésével, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság bevonásával dolgozzon ki a Kormány számára egy olyan intézkedéscsomagot, amely azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatás hatékonyságának megtartása vagy növelése mellett biztosított legyen a közszférában a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek további, minél szélesebb körű elterjesztése,

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: 2016. szeptember 30.

b) felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter, és a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos közreműködésével, az a) pontban megjelölt intézkedéscsomagot úgy alakítsa ki, hogy az biztosítsa a közszféra számára – a versenyfeltételek aránytalan sérelme nélkül – a hazai mikro- és kisvállalkozások szoftveripari szerepének erősödése mellett a gyártói, szállítói vagy ezzel egyenértékű támogatással rendelkező nyílt forráskódra épülő szoftverek elérhetőségét is,

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos

Határidő: 2016. szeptember 30.

c) felhívja a belügyminisztert, hogy a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ Zrt.) útján intézkedjen a központi kormányzati informatikai szolgáltató ellátotti körébe tartozó szervek esetében arról, hogy a térítésmentesen elérhető nyílt forráskódú irodai szoftverek – a rendelkezésre álló programok mellett – telepítésre kerüljenek,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

d) felhívja a belügyminisztert, hogy a c) alpontban jelzett feladathoz kapcsolódóan a NISZ Zrt. útján biztosítsa a felhasználói támogatást, beleértve a felhasználók oktatását is,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

e) felkéri a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy intézkedjen a közszférában dolgozók számára a szükséges oktatási anyagok rendelkezésre állása érdekében a nyílt forráskódú irodai szoftverek felhasználásával kapcsolatban, továbbá felkéri a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a belügyminiszter közreműködésével tegye meg a szükséges intézkedéseket az elkészült oktatási anyagok megismertetéséhez a közszférában dolgozók számára,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

belügyminiszter

Határidő: bevezetés ütemezéséhez kapcsolódóan

f) elrendeli a belügyminiszter vezetésével a nyílt forráskódú szoftverek elterjesztését elősegítő szakmai fórum létrehozását, állandó tagként a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, a Magyar Tudományos Akadémia, az Informatikai Tudományos Tanács részvételével, illetve egyéb érintett szereplők bevonásával,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

g) felkéri a belügyminisztert a nyílt forráskódú szoftverek elterjesztését elősegítő szakmai fórum titkárságával kapcsolatos feladatok ellátására;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: folyamatos

2. felhívja a belügyminisztert, hogy az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján a Kormány által végrehajtandó Digitális Jólét Programjáról szóló 2012/2015. (XII. 29.) Korm. határozat 8. a) pontja szerint kialakításra kerülő monitoring rendszer aktuális tapasztalatairól évente készítsen tájékoztatást a Kormány számára;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: folyamatos

3. felhívja a belügyminisztert, hogy a 2. pontban említett monitoring rendszer keretein belül vizsgálja meg egy közszférában használt szoftverekre vonatkozó központi licencnyilvántartás felállításának szükségességét és erről az 1. pont a) alpontjában említett intézkedéscsomag keretein belül tájékoztassa a Kormányt;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2016. szeptember 30.

4. felhívja a belügyminisztert, hogy az 1. pont a) alpontjában megjelölt intézkedéscsomag végrehajtásához szükséges jogszabály tervezetét készítse elő és nyújtsa be a Kormány részére;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2016. november 30.

5. felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szabad Szoftver Kompetencia Központ az 1. pont a) alpontjában említett rendelkezés kialakításába a NISZ Zrt. vagy annak tulajdonosi érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaság útján bevonható legyen;

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2016. május 31.

6. felhívja a belügyminisztert, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint a nemzetgazdasági minisztert, hogy mérjék fel a 2. pontban említett monitoring rendszer, illetve a Szabad Szoftver Kompetencia Központ hosszú távú finanszírozásához szükséges költségeket, továbbá tegyék meg a szükséges intézkedéseket a források rendelkezésre állása érdekében elsősorban európai uniós, másodsorban hazai források adta lehetőségből.

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére