• Tartalom

1536/2016. (X. 13.) Korm. határozat

1536/2016. (X. 13.) Korm. határozat

a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszer digitális átalakításáról és Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájáról

2016.10.13.

A Kormány köszönetet mond a magyar polgároknak, a szakmai, civil és érdekképviseleti szervezeteknek, a digitális ökoszisztéma szereplőinek az alkotó közreműködésért, a széles körű összefogásért, amelynek eredményeként elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája.

A Kormány továbbra is várja valamennyi érintett szereplőnek a Stratégia gazdagítására vonatkozó szakmai javaslatait.

A Kormány a Stratégia végrehajtása során is megteremti a széles körű társadalmi párbeszéd fórumait, és számít a magyar polgárok, valamint a szakmai, társadalmi, érdekképviseleti és tudományos szervezetek közreműködésére és együttműködésére.

1. A Kormány elfogadja a Digitális Jólét Program részeként számára bemutatott „Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját” (a továbbiakban: Stratégia), és felhívja a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztost (a továbbiakban: miniszterelnöki biztos), hogy a Stratégiát a kormányzati portálon (kormany.hu) tegye közzé.

Felelős: miniszterelnöki biztos

Határidő: azonnal

2. A Kormány az oktatás digitális megújítása érdekében úgy határoz, hogy létre kell hozni a Digitális Pedagógiai Módszertani Központot, amely kidolgozza a tanulókra, a pedagógusokra, az intézményvezetőkre és valamennyi oktatási intézménytípusra vonatkozó digitális kompetencia követelmények keretrendszerét és mérési-értékelési eszközeit, illetve a Stratégia keretében megvalósítandó fejlesztéseket beválás-vizsgálatokkal megalapozó pilot programokat indít.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2016. december 31.

3. A Kormány biztosítani kívánja, hogy a köznevelés és szakképzés valamennyi intézménye a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű szupergyors interneteléréssel, illetve épületen belüli WiFi-hálózattal rendelkezzen, ezért elrendeli az ezek biztosításához szükséges hálózatfejlesztéseket és az intézmények belső WiFi-hálózatának kiépítését és működtetését.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. december 31.

4. A Kormány a köznevelés és a szakképzés méltányos és hatékony működése, valamint a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztése érdekében elrendeli a Stratégia által meghatározott digitális eszközállomány biztosítását a köznevelési és szakképzési intézményekben, külön figyelmet fordítva a sajátos nevelési igényű tanulókra. A Kormány a szükséges költségvetési források biztosításával gondoskodik az intézmények digitális eszközállományának állagmegőrzéséről és karbantartásáról.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2018. december 31., majd azt követően folyamatos

5. A Kormány a digitális pedagógia gyakorlati alkalmazásának támogatása érdekében elrendeli, hogy a köznevelési és szakképzési intézményekben a pedagógusok munkáját IKT pedagógiai asszisztensek támogassák, továbbá minden köznevelési és szakképzési intézményben legyen elérhető rendszergazdai szolgáltatás.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2018. január 1-től folyamatos

6. A Kormány elrendeli a pedagógusok digitális kompetenciáinak felmérését, a fejlesztési igényeknek megfelelő tananyagok és oktatási tematikák fejlesztését, a szükséges térítésmentes továbbképzések megszervezését és lebonyolítását, a pedagógus alapképzés ennek megfelelő tartalmú kiegészítését és a kimeneti kompetenciák mérését, továbbá a pedagógusok közötti tudásmegosztás digitális lehetőségeinek megteremtését.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. január 31.

7. A Stratégiában meghatározott célok elérésének zálogai a pedagógusok, ezért a Kormány úgy határoz, hogy a Stratégiában foglalt digitális módszertani átállással járó többletfeladatok elismerését a pedagógus életpálya-rendszerben érvényesíti mindazon pedagógusok esetében, akik sikeresen teljesítik a digitális pedagógiai kompetenciafejlesztést célzó térítésmentes pedagógus-továbbképzéseket.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2018. január 31.

8. Annak érdekében, hogy a köznevelési és szakképzési rendszerben megfelelő mennyiségű és minőségű, könnyen elérhető digitális tartalom álljon rendelkezésre, a Kormány elrendeli a Nemzeti Köznevelési Portál (Okosportál) továbbfejlesztését valamennyi képzéstípusra vonatkozóan, a közgyűjteményi tartalomtárakkal átjárhatóvá és kereshetővé tételét, valamint a Stratégiában meghatározott pedagógiai célok teljesítéséhez szükséges minőségű és mennyiségű digitális tartalom előállítását.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2018. december 31.

9. A polgárok munkaerőpiaci versenyképességének erősítése és életminőségének javítása érdekében a Kormány átfogó program keretében biztosítja, hogy minden magyar polgárnak lehetősége legyen az alapszintű digitális írástudás elsajátítására térítésmentes képzéseken lakó- vagy tartózkodási helyén, vagy annak legfeljebb 30 kilométeres környezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. december 31.

10. A Kormány a digitális gazdaság, illetve a digitális ipar fejlesztését szolgáló kormányzati programok (Ipar 4.0, Irinyi Terv, Magyarország Digitális Exportfejlesztési Stratégiája) munkaerőigényének biztosítása érdekében a hagyományos képzési formákon túlmutató programokat indít, amelyek már rövid távon is csökkentik az informatikai vállalkozások és a digitális gazdaság fejlődését veszélyeztető munkaerőhiányt.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. december 31.

11. A Kormány a felsőoktatás digitális megújítása, illetve a digitális gazdaság igényeinek megfelelő, nemzetközileg is versenyképes képzések bővítése érdekében elrendeli a Digitális Felsőoktatási Kompetenciaközpont létrehozását, amely közreműködik a felsőoktatás szabályozási és akkreditációs feltételeinek felülvizsgálatában, és a képzési kínálat megújításában.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. június 30.

12. Az oktatási intézmények és a pedagógusok adminisztrációs terheinek csökkentése, valamint a tanulási életút nyomon követhetőségének biztosítása érdekében a Kormány elrendeli az elektronikus oktatás-adminisztrációs szolgáltatások körének kibővítését, a tanulói életút szempontjából meghatározó adatbázisok összekapcsolását, valamint a megszerzett oktatási tanúsítványoknak az Oktatási Anyakönyv Rendszeren keresztül történő közhiteles, elektronikus hozzáférhetővé tételét.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. december 31.

13. A Kormány az esélyteremtés érdekében elrendeli az elektronikus szolgáltatások és a digitális tananyagok akadálymentesítését, a fogyatékossággal élő tanulók számára a megfelelő digitális eszközök biztosítását az oktatás-nevelési feladatot ellátó intézményekben, illetve a fogyatékossággal élőket tanító pedagógusok felkészítését a digitális eszközök használatára.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. december 31.

14. A Kormány biztosítani kívánja, hogy a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek már megkezdett felülvizsgálata során a Stratégia célkitűzései érvényesüljenek.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

15. A Stratégia végrehajtását a miniszterelnöki biztos hangolja össze, az emberi erőforrások miniszterének az oktatásért felelős miniszteri ágazati irányítási jogkörének figyelembevételével.

16. A Kormány felhívja a miniszterelnöki biztost, hogy az emberi erőforrások miniszterével együttműködve, valamint a nemzetgazdasági miniszter bevonásával a Stratégia végrehajtása érdekében készítsen részletes – az egyes részfeladatokat, a felelősöket és a határidőket is meghatározó – intézkedési tervet (a továbbiakban: intézkedési terv).

Felelős: miniszterelnöki biztos

emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2016. november 30.

17. A Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy

a) a 2–14. pontban meghatározott feladatok végrehajtása során az intézkedési tervben foglaltak, valamint a miniszterelnöki biztos 15. pontban meghatározott koordinációs feladat- és hatáskörében adott iránymutatásai szerint járjanak el, valamint

b) bocsássák a miniszterelnöki biztos rendelkezésére a Stratégia végrehajtásával összefüggő feladatai ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket.

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: folyamatos

18. A Kormány

a) elrendeli a Stratégia és az intézkedési terv megvalósulásának figyelemmel kísérését, a Stratégia végrehajtásával kapcsolatos folyamatos társadalmi egyeztetést, a Stratégia évenkénti értékelését és szükség szerint a felülvizsgálatát;

b) elrendeli, hogy az a) pontban meghatározott feladatok végrehajtása során keletkező tapasztalatokról a miniszterelnöki biztos évente nyújtson be jelentést a Kormány részére.

Felelős: miniszterelnöki biztos

Határidő: az a) alpont vonatkozásában folyamatos

a b) alpont vonatkozásában első alkalommal 2017. június 30., majd évente június 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére