• Tartalom

1121/2017. (III. 17.) Korm. határozat

1121/2017. (III. 17.) Korm. határozat

a központi közigazgatási szervek által irattározott iratanyagok elhelyezéséről

2017.03.17.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a központi államigazgatási szervek iratanyagának hosszú távú megőrzését és tárolását elsősorban a PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 01-09-672257), illetve a Nemzeti Dokumentumkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszám: 01-10-047885) által nyújtott szolgáltatás igénybevételével kell megoldani;

2. felhívja a belügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – tegye meg az 1. pont szerinti szolgáltatás igénybevétele érdekében szükséges intézkedéseket és ennek keretében készítsen a Kormány részére előterjesztést, amelyben javaslatot tesz

a) azokra az ügykörökre, amelyekben a papíralapú iratok bevonhatóak a központi kötelező irattározás körébe,

b) a szükséges jogszabály-módosításokra és

c) a felmerülő költségek biztosítására.

Felelős: belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. április 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére