• Tartalom

1238/2017. (IV. 28.) Korm. határozat

1238/2017. (IV. 28.) Korm. határozat

az állami érdekű szoftverfejlesztéseket támogató egységes Állami Alkalmazásfejlesztési Környezet létrehozásáról szóló koncepcióról és az ezzel kapcsolatos feladatokról

2017.04.28.

A Kormány

1. egyetért a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia Digitális Állam pillér átfogó célkitűzéseinek megvalósulása keretében azzal, hogy a közigazgatási, kormányzati informatika területén fennálló állami tulajdonosi szerepkört továbberősíteni szükséges, továbbá azzal, hogy biztosítani kell az állami közfeladatokra szánt források takarékos felhasználását, az állam tulajdonában lévő informatikai infrastruktúrák optimális kihasználását és összehangolását, azok biztonságát és stabilitását növelni kell, valamint szükséges a központosított kormányzati informatikai szolgáltatások továbbszélesítése, az állami informatikai fejlesztői kapacitások célzott és hatékony felhasználásának biztosítása és optimalizálása,

2. elfogadja az állami érdekű (nyílt és zárt forráskódú) szoftverfejlesztéseket elősegítő, „Az állami intézményrendszer működéséhez szükséges informatikai szoftverfejlesztéseket támogató egységes Állami Alkalmazásfejlesztési Környezet létrehozásáról, az ilyen szoftverfejlesztések hatósági felügyeletéről, továbbá mindezekkel összefüggésben központosított alkalmazás technológiai-szakértői és integrátori tevékenységről” szóló koncepciót (a továbbiakban: Koncepció) azzal, hogy a Koncepcióban meghatározott felügyeleti hatáskör kizárólag a 2018. január 1. napját követően indult informatikai fejlesztések esetében gyakorolható,

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Koncepció részét képező, az 5. pont szerinti alkalmazáskatalógus megvalósításához szükséges forrásnak a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoporton történő rendelkezésre állásáról 2017. évben egyszeri jelleggel, legfeljebb 133 millió forint összegben,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. július 1.

4. felhívja a belügyminisztert, hogy

a) a tulajdonosi joggyakorlása körébe tartozó gazdasági társaságok útján intézkedjen a Koncepció megvalósítását szolgáló, a technológiai és szolgáltatási háttér létrehozására irányuló feladatok végrehajtásáról, a szolgáltatás próbaüzemének (pilot-üzem) elindításáról, a jóváhagyott kormányzati intézkedés – a b) alpont alapján benyújtott előterjesztésben ütemezett kiterjesztés szerinti – bevezetéséről,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2018. január 1.

b) dolgozza ki és terjessze a Kormány elé a Koncepció megvalósítása érdekében szükséges jogszabályok tervezetét, ennek keretében kiemelten a szolgáltatás kötelezetti, illetve kivételi intézményi és tárgyi körének megállapítását tartalmazó előterjesztést,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2017. július 31.

5. felhívja a belügyminisztert, hogy a Koncepcióban javasolt és a – 4. pont b) alpontja szerinti javaslat elfogadása esetén hatályba lépő – jogszabályban kijelölt központi szolgáltató útján intézkedjen az állami érdekű informatikai alkalmazások és egyéb érintett szoftverek nyilvántartására szolgáló elektronikus alkalmazáskatalógus és annak naprakész vezetéséhez szükséges elektronikus adatgyűjtő, adatszolgáltató rendszer kialakítása, az adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek részére történő elektronikus hozzáférés biztosítása, valamint a kötelezett szervezetek által a katalógusba történő adatbevitellel kapcsolatos módszertani ajánlás kiadása iránt,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2017. szeptember 1.

6. felhívja a 4. pont b) alpontja szerinti jogszabályban meghatározott minisztereket, hogy gondoskodjanak az irányításuk alá tartozó szervezetek által használt informatikai alkalmazásoknak és egyéb érintett szoftvereknek az 5. pont szerint létrehozott katalógusban, az ennek érdekében kiadott módszertani ajánlásnak megfelelően történő rögzítéséről, az erre létrehozott adatgyűjtő rendszer igénybevételével,

Felelős: a 4. pont b) alpontja szerinti jogszabályban meghatározott miniszterek

Határidő: 2017. október 31.

7. felhívja a belügyminisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával a nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséről, valamint a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat végrehajtásából adódó egyes feladatokról szóló 1604/2016. (XI. 8.) Korm. határozat 7. pont a) alpontjában meghatározott feladat keretében vizsgálja meg és – a szükséges forrásigény megjelölésével, ideértve annak európai uniós forrásból történő finanszírozása lehetőségét is – készítsen előterjesztést a Kormány számára arról, hogy miként lehet összehangolni a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 2017. december 31-én hatályba lépő 40. § (1) bekezdésében szabályozott egységes e-közbeszerzési rendszert az informatikai fejlesztések piacán, az állami érdekű szoftverfejlesztések területén működő mikro- és kisvállalkozások bevonására széles körben lehetőséget teremtő elektronikus beszerzői felülettel.

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. július 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére