• Tartalom

2017. évi LXII. törvény

2017. évi LXII. törvény

a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról1

2017.08.01.

1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosítása

1. § A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 27. §-a a következő (7) és (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A szövetkezeti formában működő hitelintézet esetén a cégjegyzék tartalmazza azt a tényt, ha az Szhitv. 11/B. § (2) bekezdés c) és e) pontja alapján a szövetkezeti formában működő hitelintézet vezető tisztségviselője helyett e feladatok ellátására más személy vagy integrációs biztos kerül kijelölésre, vagy felügyeleti biztos kerül kijelölésre, továbbá e személy nevét, székhelyét és lakóhelyét.
(7a) A cégbíróság a felügyeleti biztos kijelölésére jogosult hatóság elektronikus értesítése alapján hivatalból jegyzi be és teszi közzé a (7) bekezdésben meghatározott adatokat.”

2. § A Ctv.

1. 27. § (4) bekezdés b) pont be) alpontjában a „szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény 15. § (4) bekezdés a) pontja alapján felfüggesztésre került; továbbá a kijelölt felügyeleti biztos” szövegrész helyébe a „szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Szhitv.) 11/B. § (2) bekezdés c) és e) pontja alapján a hitelintézet vezető tisztségviselője helyett e feladatok ellátására más személy vagy integrációs biztos kerül kijelölésre, vagy felügyeleti biztos kerül kijelölésre, továbbá e személy” szöveg,

2. 27. § (4a) bekezdésében a „felügyeleti biztost kijelölő hatóság” szövegrész helyébe a „felügyeleti biztos kijelölésére jogosult hatóság” szöveg

lép.

2. A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosítása

3. § (1) A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Szhitv.) 1. § (1) bekezdése a következő a) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

a) egységes informatikai rendszer: az Integrációs Szervezet 1. § (4) bekezdése szerinti egyetemleges felelősség mellett működő tagjai részére a Központi Bank irányításával, az Integrációs Szervezet prudenciális kontrollja mellett összeállított és fejlesztett, a Központi Adatfeldolgozó által üzemeltetett adatbázis és ahhoz kapcsolódó egyedi rendszerek együttese;”

(2) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

f) portfolió minősége rossz: a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló jogszabály szerinti nem teljesítő kitettségek aránya a teljes kitettségekhez képest meghaladja a 15 százalékot;”

(3) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

h) portfolió minősége romlik: a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló jogszabály szerinti nem teljesítő kitettségek aránya a teljes kitettségekhez képest meghaladja a 10 százalékot és egy naptári negyedév alatt legalább 1 százalékponttal nőtt;”

(4) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

i) Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete vagy Integrációs Szervezet: a szövetkezeti hitelintézet tekintetében a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendelete) 10. cikkében meghatározott központi szerv feladatait ellátó szervezet;”

(5) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

l) Központi Adatfeldolgozó: az egységes informatikai rendszer folyamatos és biztonságos üzemeltetését, valamint fejlesztését az Integrációs Szervezet 1. § (4) bekezdése szerinti egyetemleges felelősség mellett működő tagjával kötött – a kiszervezésre vonatkozó szabályoknak is megfelelő – megállapodás alapján végző informatikai szolgáltató;”

(6) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

m) Központi Bank: a szövetkezeti hitelintézet tekintetében az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikkében meghatározott központi szerv feladatainak ellátásában e törvény felhatalmazása alapján közreműködő hitelintézet;”

(7) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdése a következő r) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

r) fő üzletág: a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben (a továbbiakban: Szan. tv.) meghatározott fogalom;”

(8) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés w) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

w) tőkepozíciója romlik: a tőkemegfelelési mutatója az Integrációs Szervezet által a 17/C. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően előírt minimálisan tartandó szint 20 százalékkal növelt értékénél alacsonyabb és egy naptári negyedév alatt legalább 1 százalékponttal csökkent;”

(9) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdése a következő x) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

x) veszélyeztető magatartás: a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank olyan – e törvény alapján kiadott irányelvben meghatározott – tevékenysége vagy mulasztása, amely a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak elérését nagymértékben veszélyezteti;”

(10) Az Szhitv. 1. § (1) bekezdés y) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

y) válsághelyzet: az az állapot, amikor egy szövetkezeti hitelintézet
ya) tőkepozíciója vagy portfolió minősége rossz, vagy
yb) tőkepozíciója vagy portfolió minősége romlik;”

(11) Az Szhitv. 1. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a § a következő (5a)–(5e) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A szövetkezeti hitelintézetek integrációja az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke szerinti feltételek teljesülése esetén mentesül e rendelet második–nyolcadik részében meghatározott követelmények egyedi alkalmazása alól. A Központi Bank, az Integrációs Szervezet, valamint a szövetkezeti hitelintézetek a Hpt. szerinti összevont alapú felügyelet alatt állnak.
(5a) Az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke alapján egyedileg mentesített intézmények egymás közötti egyesüléséhez, valamint azok egymás között megvalósuló, a Hpt. 17–17/A. §-a vagy a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 140–141. §-a szerinti állományátruházásához a Felügyelet engedélye nem szükséges.
(5b) A szövetkezeti hitelintézet, illetve a Központi Bank az (5a) bekezdés szerinti állományátruházását köteles előzetesen bejelenteni a Felügyelet felé, megjelölve az állományátruházás időpontját. Az (5a) bekezdés szerinti állományátruházás során a Hpt. állományátruházásra vonatkozó szabályainak alkalmazása tekintetében az állományátruházás bejelentésben megjelölt időpontját kell figyelembe venni az átruházás Felügyelet által engedélyezett időpontja helyett.
(5c) Az Integrációs Szervezet lekötött tartalékának összege, valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapjának vagyona a Központi Bank és a szövetkezeti hitelintézet összevont szavatoló tőkéjébe beszámítandó az (5) bekezdésnek megfelelően.
(5d) Az Integrációs Szervezet és a Központi Bank e törvényben meghatározott feladatköreinek ellátása nem érinti a Felügyelet hatásköreinek gyakorlását.
(5e) Az Integrációs Szervezet és a Központi Bank a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjait – az e törvényben meghatározott szabályok szerint – irányítja, tevékenységüket összehangolja.”

4. § (1) Az Szhitv. 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az Integrációs Szervezet kötelező intézményvédelmi szervezet, az e törvényben rögzített feladatain túl más gazdasági tevékenységet nem végez. Az Integrációs Szervezet az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU rendeletének 10. cikke szerinti, a befektetések irányításával kapcsolatos tevékenységét kizárólag e törvény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében gyakorolja, amely nem minősül üzletszerű gazdasági tevékenységnek.”

(2) Az Szhitv. 2. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az Integrációs Szervezetre a Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”

5. § (1) Az Szhitv. 3. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Az Integrációs Szervezet igazgatósága azt veheti fel az Integrációs Szervezet tagjai közé, aki
a) előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett a Központi Bank felé legalább egy darab, az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott névértékű, fajtájú és sorozatú, a Központi Bank által kibocsátott részvény átvételére,
b) az Integrációs Szervezet igazgatósága által előzetesen elfogadott mintának megfelelő alapszabályt vagy alapító okiratot fogadott el,
c) az Integrációs Szervezet által előírt formában nyilatkozott csatlakozási szándékáról az Integrációs Szervezet felé,
d) tagként történő felvételével a Központi Bank igazgatósága előzetesen egyetértett, és a Felügyelet előzetes hozzájárulását adta a tagfelvételhez, valamint
e) az Integrációs Szervezet tagfelvételi szabályzatának megfelel.
(3) A szövetkezeti hitelintézet működési engedélye fenntartásának feltétele, hogy a szövetkezeti hitelintézet az Integrációs Szervezeti tagságát folyamatosan fenntartja és a szövetkezeti hitelintézet a Központi Bank legalább egy darab – az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott névértékű, fajtájú és sorozatú – részvényének tulajdonosa.”

(2) Az Szhitv. 3. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az Integrációs Szervezet igazgatósága az Integrációs Szervezethez csatlakozó intézményt átmeneti időtartamra, de legfeljebb két hónapra mentesítheti a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott kötelezettség alól.”

6. § Az Szhitv. 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, valamint a § a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az Integrációs Szervezetnek legalább olyan értékű eszközökkel kell rendelkeznie, amelyek meghaladják a szövetkezeti hitelintézetek és a Központi Bank összesített eszközei értékének 3 százalékát.
(4a) A (4) bekezdésben meghatározottaknak történő megfelelést az Integrációs Szervezet havi rendszerességgel ellenőrzi. Ha a havi záró állományi adatok alapján megállapítható, hogy az Integrációs Szervezet eszközeinek értéke a (4) bekezdésben meghatározott érték alá csökken, az Integrációs Szervezet igazgatósága 15 napon belül dönt az Integrációs Szervezet eszközeinek a feltöltéséről.”

7. § Az Szhitv. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A közgyűlés legalább évente egy alkalommal ülésezik, üléseit az Integrációs Szervezet igazgatósága hívja össze. A közgyűlés összehívásáról szóló, a napirendi pontokat is tartalmazó meghívót valamennyi tagnak a közgyűlés napját megelőzően legalább 15 nappal meg kell küldeni.”

8. § Az Szhitv. 7. § (1) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

(Az Integrációs Szervezet közgyűlésének hatáskörébe tartozik:)

f) az Integrációs Szervezet könyvvizsgálójának megválasztása, visszahívása és díjazásának elfogadása.”

9. § Az Szhitv. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § (1) Az Integrációs Szervezet irányítását az igazgatóság látja el. Az igazgatóság legalább 3, legfeljebb 5 tagból áll. Az Integrációs Szervezettel munkaviszonyban álló igazgatósági tagok száma nem haladhatja meg a tagok számának a felét.
(2) Az igazgatóság 2 tagjának – 5 főből álló igazgatóság esetén 3 tagjának – a megválasztásához, és az így megválasztott tag visszahívásához az Integrációs Szervezet szövetkezeti hitelintézeti tagjai több mint felének egyetértő szavazata szükséges.
(3) Az igazgatóság határozatképes, ha a tagok többsége jelen van. Az igazgatóság tagjai közül elnököt választ. Az igazgatóság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az igazgatóság ügyrendjét maga állapítja meg.
(4) Az Integrációs Szervezet igazgatósága tagjává nem választható, akivel szemben a Hpt. 137. § (4) és (5) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok fennáll.
(5) Az Integrációs Szervezet igazgatósági tagja
a) nem vehet részt az Integrációs Szervezet által történő döntés előkészítésében és meghozatalában, ha annál a tagnál, amelyre a döntés vonatkozik, saját maga vagy közeli hozzátartozója vezető állást tölt be, illetve érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll a szövetkezeti hitelintézettel, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt;
b) nem vehet részt olyan döntés előkészítésében és olyan döntésben, amelyhez saját magának, közeli hozzátartozójának vagy a közvetlen, illetve közvetett tulajdonában álló vállalkozásnak üzleti érdeke fűződik;
c) nem vállalhat szerződésből eredő kötelezettséget az Integrációs Szervezettel, kivéve, ha a szerződés megkötéséhez az igazgatóság előzetesen egyhangúlag hozzájárult.
(6) Az Integrációs Szervezet igazgatósági tagja haladéktalanul bejelenti az Integrációs Szervezet igazgatóságának, ha
a) pénzügyi intézménynél igazgatósági taggá, felügyelőbizottsági taggá, vezető tisztségviselővé választják, vagy ilyen tisztségét megszünteti;
b) vállalkozásban befolyásoló részesedést szerez, vagy az ilyen befolyását megszünteti;
c) ellene a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény XV. fejezetének VII. és VIII. címében, a XVII. és XVIII. fejezetében vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) XXVII. vagy XXXV–XLIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmény miatt az ügyész vádat emelt, illetve külföldön vagyon elleni vagy gazdasági bűncselekmény miatt az illetékes hatóság vádat emelt.
(7) A (6) bekezdés szerinti bejelentésről az Integrációs Szervezet igazgatósága a közgyűlést annak soron következő ülésén tájékoztatja.”

10. § Az Szhitv. 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

9. § (1) Az igazgatóság ellátja azokat az Integrációs Szervezet részére meghatározott feladatokat is, amelyeket e törvény nem rendel az Integrációs Szervezet közgyűlésének, illetve ügyvezetésének hatáskörébe.
(2) Az igazgatóság feladata:
a) a közgyűlés elé terjeszti az Integrációs Szervezet éves költségvetési tervét, továbbá az Integrációs Szervezet előző évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót;
b) jóváhagyja az Integrációs Szervezet szervezeti és működési szabályzatát;
c) felügyeli az ügyvezetés tevékenységét;
d) megvitat minden olyan kérdést, amelyet az ügyvezetés számára előterjeszt;
e) megválasztja az ügyvezetőket és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat;
f) dönt a csatlakozni kívánó szervezet Integrációs Szervezetbe való felvételéről;
g) elfogadja az Integrációs Szervezet feladatkörébe tartozó utasításokat, szabályzatokat és irányelveket;
h) jóváhagyja a csoportszintű helyreállítási tervet;
i) jóváhagyja a szövetkezeti hitelintézetek és a Központi Bank tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos éves ellenőrzési tervet;
j) dönt a 11/B. § (2) bekezdésében meghatározott intézkedésekről.
(3) Az Integrációs Szervezet alapszabálya a (2) bekezdésben meghatározottakon túl további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet igazgatóságának.”

11. § (1) Az Szhitv. 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A felügyelőbizottság hatáskörébe tartozik:
a) az Integrációs Szervezet éves beszámolójának, költségvetési tervének és költségvetési beszámolójának előzetes, a közgyűlés döntése előtti véleményezése;
b) az igazgatóság rendszeres, félévenkénti beszámoltatása az Integrációs Szervezet tevékenységéről, gazdálkodásáról, pénzügyi helyzetéről, beleértve a magyar állam által rendelkezésre bocsátott eszközök felhasználásának szabályosságára vonatkozó beszámoltatást is;
c) az Integrációs Szervezet belső ellenőrzésének irányítása;
d) az Integrációs Szervezet válságkezelési, intézményvédelmi feladatai ellátásának ellenőrzése;
e) az éves ellenőrzési terv módosításának kezdeményezése;
f) a kockázatok csökkentése érdekében javaslatok megfogalmazása az igazgatóság részére a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai, következtetései, továbbá az ellenőrzések nyomon követésének eredményei alapján;
g) javaslattétel a közgyűlés számára a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására;
h) az e törvényben a hatáskörébe utalt feladatok ellátása.”

(2) Az Szhitv. 10. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az Integrációs Szervezet felügyelőbizottsági tagjává nem választható, akivel szemben a Hpt. 137. § (4) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok fennáll.
(4) Az Integrációs Szervezet alapszabálya a (2) bekezdésben meghatározottakon túl, további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet felügyelőbizottságának.”

12. § Az Szhitv. a következő 5.5. alcímmel és a következő 10/A. §-sal egészül ki:

„5.5. Az ügyvezetés
10/A. § (1) Az ügyvezetés az Integrációs Szervezet munkaszervezetének irányítására kijelölt, képviseleti joggal rendelkező, az Integrációs Szervezet igazgatósága által megválasztott, az Integrációs Szervezettel munkaviszonyban álló ügyvezetőből vagy ügyvezetőkből áll.
(2) Az Integrációs Szervezet ügyvezetőjének megválaszthatóságára, összeférhetetlenségére, valamint a személyét érintő bejelentési kötelezettségre a 8. § (4)–(6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
(3) Ha az Integrációs Szervezet igazgatóságának a tagja egyben ügyvezetőként is alkalmazásban áll, az igazgatósági tagságának a megszüntetésével az ügyvezetői munkaviszonya is megszűnik.
(4) Az ügyvezetés maga állapítja meg az eljárásrendjét és a tagjai közötti feladatmegosztást.
(5) Az ügyvezetés feladata:
a) az Integrációs Szervezet szokásos ügymenetének vitele és az igazgatóság vagy közgyűlés hatáskörébe nem tartozó rendkívüli helyzetek kezelése;
b) az igazgatóság, valamint a közgyűlés által előírt feladatok végrehajtása;
c) az Integrációs Szervezet operatív feladatainak meghatározása és ezek teljesítésének folyamatos felügyelete;
d) azon döntések meghozatala, amelyek biztosítják a kockázati tényezők megfelelő szinten tartását, a belső kontroll mechanizmusok, szabályozási és felügyeleti rendszer alkalmasságát a kockázati tényezők kezelésére, valamint a jogi megfelelést;
e) az Integrációs Szervezet szervezeti működésének átláthatóságával és a szervezeti információk nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos feladatok ellátása;
f) az Integrációs Szervezet működésének folyamatos figyelemmel kísérése és hatékonysági szempontú elemzése;
g) az Integrációs Szervezet igazgatósága és felügyelőbizottsága megalakításának és a tisztségviselők megválasztásának előkészítése;
h) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az Integrációs Szervezettel kapcsolatos kérdésekre;
i) az e törvényben hatáskörébe utalt feladatok ellátása.
(6) Az Integrációs Szervezet alapszabálya az (5) bekezdésben meghatározottakon túl további hatásköröket állapíthat meg az Integrációs Szervezet ügyvezetésének.”

13. § (1) Az Szhitv. 11. § (1) és (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek és a § a következő (1b)–(1e) bekezdéssel egészül ki:

„(1) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a szövetkezeti hitelintézeti integráció egységes működése és irányítása, továbbá a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak elérése érdekében az Integrációs Szervezet tagjaira vonatkozóan – az MFB kivételével – kötelező szabályzatot fogad el:
a) a számviteli rendről;
b) a belső ellenőrzés rendjéről;
c) a vezető tisztségviselők alkalmasságának szabályairól és az alkalmasság ellenőrzésének módjáról;
d) a 11/A. §-ban meghatározott ellenőrzés szabályairól;
e) a pénzügyi segítségnyújtás szabályairól;
f) a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjaira vonatkozó egyedi válságkezelésről (a továbbiakban: egyedi válságkezelési terv);
g) az Integrációs Szervezet eszközeinek feltöltésére vonatkozó szabályokról;
h) a jogszabályokon és egyéb kötelező szabályokon felüli addicionális egyedi tőkekövetelményekre vonatkozó szabályokról;
i) a titok- és adatvédelemről, bennfentes információk védelméről;
j) a megfelelőség biztosításával kapcsolatos szabályokról;
k) a szövetkezeti hitelintézetet terhelő, a jogszabályban meghatározott vagy jogszabályon alapuló Felügyelet irányába történő adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség Integrációs Szervezet közreműködésével történő teljesítésének eseteiről és részletes szabályairól, valamint
l) minden olyan kérdésben, amelyben szabályzat alkotására e törvény vagy az Integrációs Szervezet alapszabálya felhatalmazza.
(1a) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a szövetkezeti hitelintézetek kockázatvállalásainak korlátozásáról szabályzatot alkot. A szabályzatban meghatározott esetekben a kockázatvállalás érvényességéhez a Központi Bank előzetes hozzájárulása szükséges. A Központi Bank kockázatvállalások jóváhagyásáról döntő ülésén az Integrációs Szervezet képviselője jogosult tanácskozási joggal részt venni.
(1b) Az Integrációs Szervezet igazgatósága meghatározza a szövetkezeti hitelintézeti integráció prudens és biztonságos működését szolgáló irányelveket, valamint a Központi Bank és a szövetkezeti hitelintézetek e törvényben meghatározott integrációs célok elérését biztosító tevékenységének keretrendszerét (a továbbiakban együtt: irányelvek).
(1c) Az Integrációs Szervezet igazgatósága irányelvekben rögzíti különösen
a) a veszélyeztető magatartás megállapításának alapjául szolgáló tevékenységek és mulasztások körét;
b) a 11/A. §-ban meghatározott ellenőrzés módszertanára vonatkozó szabályokat;
c) az egyedi tőkekövetelmény megkövetelésére vonatkozó szabályokat;
d) a jelentős összegű beszerzések jóváhagyására vonatkozó szabályokat;
e) az átalakulásra, az egyesülésre és a szétválásra vonatkozó integrációs célokat és alapelveket;
f) a tőkecsökkenéssel járó részjegy vagy vagyoni hozzájárulás visszaváltásának engedélyezésére vonatkozó szabályokat.
(1d) Az irányelvekben rögzítettekkel a szabályzatok tartalma nem lehet ellentétes.
(1e) Az Integrációs Szervezet a jogszabályoknak, az általa meghatározott irányelveknek, a kiadott szabályzatoknak, valamint a korábbi utasításoknak megfelelő működés érdekében utasítást ad a szövetkezeti hitelintézetnek és a Központi Banknak, melyek az utasításnak kötelesek eleget tenni. Az utasítást indokolni kell, és abban meg kell jelölni a teljesítés határidejét. Az Integrációs Szervezet az utasítást – az utasítás címzettjének történő megküldésével egyidejűleg – köteles továbbítani a Felügyelet részére.”

(2) Az Szhitv. 11. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Az Integrációs Szervezet egyedi alapon is nyomon követi a Központi Bank és a szövetkezeti hitelintézet fizetőképességének és tőkeellátottságának alakulását.
(3) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagja – ideértve a Központi Bankot is – vonatkozásában egyedi válságkezelési tervet készít, amely meghatározza az Integrációs Szervezet által alkalmazandó intézkedéseket a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank azonnali és folyamatos fizetőképességét veszélyeztető helyzet kialakulása esetén. Az egyedi válságkezelési tervnek összhangban kell lennie a csoportszintű helyreállítási tervvel. Az Integrációs Szervezet az egyedi válságkezelési tervet megküldi a Felügyeletnek.”

(3) Az Szhitv. 11. § (4)–(9) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) Az egyedi válságkezelési tervet az Integrációs Szervezet igazgatósága legalább kétévente egyszer, valamint a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank tevékenységével vagy pénzügyi helyzetével kapcsolatos minden olyan változást követően felülvizsgálja, amely a tervben foglaltak végrehajtására lényeges hatással lehet.
(5) Az Integrációs Szervezet ügyvezetésének felhívására a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank köteles az egyedi válságkezelési terv elkészítéséhez és felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatást teljesíteni.
(6) Az Integrációs Szervezet ellenőrzi a tagok által használt fizetési és elszámolási, valamint az értékpapír-elszámolási rendszerek működését, ennek keretében felügyeli a rendszer, valamint a Központi Adatfeldolgozó tevékenységét e rendszerek biztonságos és hatékony működése, továbbá a pénzforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében.
(7) Az Integrációs Szervezet a 11/A. §-ban szabályozott eljárás lefolytatásával ellenőrzi a szövetkezeti hitelintézet és a Központi Bank tevékenységét, és a jogszabályoknak, az e törvény alapján kiadott szabályzatoknak, utasításoknak, valamint irányelveknek megfelelő működését.
(8) A szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank az Integrációs Szervezet által hozott, neki címzett utasítással vagy döntéssel szemben, valamint a valamennyi tagra kötelező döntésekkel szemben a jogi személy határozatának bírósági felülvizsgálatára irányadó szabályok szerint bírósághoz fordulhat abban a körben, hogy az utasítás vagy döntés a jogszabályoknak, a létesítő okiratnak és az Integrációs Szervezet által kiadott szabályzatoknak és meghatározott irányelveknek, illetve az integráció egyéb szabályzatainak megfelel-e. A bírósághoz fordulásnak nincsen halasztó hatálya, az utasítás vagy döntés attól függetlenül az abban megjelölt határidőben végrehajtandó.
(9) A szövetkezeti hitelintézetek, a Központi Bank és az Integrációs Szervezet egymás közötti jogvitáira a rendes bíróságok helyett választottbírósági eljárás keretében történő vitarendezés kizárt.”

14. § Az Szhitv. 6. alcíme a következő 11/A–11/E. §-sal egészül ki:

11/A. § (1) Az Integrációs Szervezet a szövetkezeti hitelintézeti integráció egységes működése és irányítása, továbbá a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak elérése érdekében olyan – az e törvényben meghatározott rendelkezéseken és az Integrációs Szervezet szabályzatán és irányelvén alapuló – ellenőrző rendszert működtet, amely lehetővé teszi a szövetkezeti hitelintézet és a Központi Bank, valamint azok kapcsolt vállalkozásai (a továbbiakban: ellenőrzés alá vont szervezet) tevékenységének az integráció keretein belül történő ellenőrzését.
(2) Az Integrációs Szervezet az (1) bekezdés szerinti ellenőrzését éves ellenőrzési terv alapján végzi, amelyet az Integrációs Szervezet igazgatósága hagy jóvá, és azt a jóváhagyástól számított 8 napon belül megküldi a Felügyelet részére. Az Integrációs Szervezet jogosult az éves ellenőrzési terven felül rendkívüli ellenőrzést is lefolytatni.
(3) Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés során az ellenőrzés alá vont szervezet székhelyén, telephelyén és fiókjaiban helyszíni ellenőrzést is tarthat.
(4) Az ellenőrzés alá vont szervezetet az Integrációs Szervezet az ellenőrzés lefolytatásáról – annak megkezdése előtt legalább tíz nappal – írásban értesíti, kivéve, ha az előzetes értesítés az ellenőrzés eredményességét veszélyezteti.
(5) Az Integrációs Szervezet a helyszíni ellenőrzést végző személyt megbízólevéllel látja el.
(6) A helyszíni ellenőrzést végző személy köteles a helyszíni ellenőrzés megkezdésekor megbízólevelét bemutatni és személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni.
(7) Az ellenőrzést végző személy az ellenőrzés lefolytatásához szükséges helyiségekbe beléphet, az ellenőrzés tárgyával összefüggő iratot, adathordozót, tárgyat, munkafolyamatot figyelemmel kísérhet, megvizsgálhat, az ellenőrzés alá vont szervezet képviselőjétől felvilágosítást, nyilatkozatot kérhet.
(8) A helyszíni ellenőrzés során az ellenőrzést végző személy jogosult bármilyen adathordozóról – ideértve valamely tárhelyszolgáltató által tárolt adatot is – fizikai tükörmásolatot vagy hiteles másolatot készíteni és a másolat felhasználásával az adathordozón tárolt adatokat átvizsgálni.
(9) A helyszíni ellenőrzést úgy kell végezni, hogy az ellenőrzés alá vont személy vagy szervezet rendeltetésszerű tevékenységét lehetőleg ne akadályozza.
(10) Az ellenőrzés alá vont szervezet köteles az ellenőrzés során az Integrációs Szervezettel együttműködni, az Integrációs Szervezet által kért cselekményeket megtenni, illetve az eljárási cselekményeket tűrni. Az ellenőrzés alá vont szervezet tevékenysége nem irányulhat az ellenőrzés lefolytatásának akadályozására.
(11) Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés során tett megállapításait a vizsgálati jelentésben rögzíti. Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés eredményéről – a vizsgálati jelentés elkészítésétől számított 8 napon belül – a vizsgálati jelentés megküldésével értesíti a Felügyeletet.
(12) Ha a Felügyelet tudomására jutott információ alapján fennáll a veszélye, hogy az Integrációs Szervezet valamely tagja nem felel meg a tevékenységére vonatkozó jogszabályoknak, a Felügyelet – a Központi Bank egyidejű értesítése mellett – kötelezheti az Integrációs Szervezetet, hogy az Integrációs Szervezet tagjainál a Felügyelet által előírt időpontig, meghatározott témában vagy átfogó jelleggel ellenőrzést folytasson le. Az Integrációs Szervezet az ellenőrzés eredményéről, valamint elrendelt intézkedéseiről – az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül – az annak alapjául szolgáló dokumentumok egyidejű megküldésével értesíti a Felügyeletet.
11/B. § (1) Ha az ellenőrzés során az Integrációs Szervezet igazgatósága megállapítja, hogy a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank
a) a jogszabályokban, a szabályzatokban, az irányelvekben, az utasításokban, a szövetkezeti hitelintézet belső szabályzatában, vagy a csoportszintű helyreállítási tervben meghatározott kötelezettségét megszegte, késedelmesen vagy hiányosan teljesítette,
b) veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy
c) válsághelyzetben van
– a Felügyelet hatásköreinek a gyakorlását nem érintve – a (2) bekezdésben meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja feltéve, ha a Felügyelet azonos tények alapján intézkedést még nem tett.
(2) Az Integrációs Szervezet igazgatósága
a) felhívja a szövetkezeti hitelintézetet vagy a Központi Bankot az előírások betartására;
b) a Felügyelet egyidejű értesítésével határidő tűzésével utasításban kötelezi a szövetkezeti hitelintézetet vagy a Központi Bankot a szükséges intézkedések megtételére, a feltárt jogszabálysértés és a hiányosságok megszüntetésére, vagy a csoportszintű helyreállítási tervnek az adott szövetkezeti hitelintézetre vagy a Központi Bankra vonatkozó életbe léptetésére, ha annak feltételei fennállnak, valamint intézkedési terv kidolgozására és végrehajtására a megtett intézkedésekről való beszámolási kötelezettség mellett;
c) a Felügyelet egyidejű értesítésével legfeljebb 180 napra felfüggeszti a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank vezető tisztségviselője feladatkörének gyakorlását, illetve legfeljebb 180 napra a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank vezető tisztségviselője helyett e feladatok ellátására mást jelölhet ki; az időtartam indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb 180 nappal meghosszabbítható; egyidejűleg kezdeményezheti a szövetkezeti hitelintézetnél vagy a Központi Banknál az érintett vezető tisztségviselő visszahívását és más vezető tisztségviselő megválasztását vagy kinevezését;
d) a Felügyelet egyidejű értesítésével megvonja a központi banki feladatait ellátó hitelintézettől az e törvényben a Központi Bank részére biztosított jogkört, és a Központi Bank Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott központi bank feladatait ellátó hitelintézet kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint új hitelintézetet választ ki a központi banki feladatok ellátására;
e) a Felügyelet egyidejű értesítésével integrációs biztost, illetve integrációs biztosokat (a továbbiakban együtt: integrációs biztos) rendelhet ki a szövetkezeti hitelintézethez 180 napra; az időtartam indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb 180 nappal meghosszabbítható.
(3) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a szövetkezeti hitelintézet veszélyeztető magatartásának megállapítására vonatkozó döntését a Központi Bank igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg. Az Integrációs Szervezet igazgatóságának egyhangú döntése szükséges annak megállapításához, hogy a Központi Bank veszélyeztető magatartást tanúsított, mely esetben a Központi Bank igazgatóságának beleegyezésére nincs szükség.
(4) Ha az a cél eléréséhez szükséges, és a fokozatosság és az arányosság elvének is megfelel, az intézkedéseket az Integrációs Szervezet igazgatósága együttesen és ismételten is alkalmazhatja.
(5) Az Integrációs Szervezet igazgatósága az intézkedések alkalmazása során a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel figyelembe veszi:
a) a cselekmény vagy a mulasztás súlyosságát,
b) a cselekménynek a biztonságos működésre vagy a piacra gyakorolt hatását,
c) a cselekménynek az integráció tagjaira vagy ügyfeleire gyakorolt hatását,
d) a cselekménynek a pénzügyi intézményrendszer más tagjaira vagy ügyfeleire gyakorolt hatását,
e) a szabályszegéssel vagy a mulasztással előidézett kockázatot, a kár mértékét, és a kárenyhítési hajlandóságot,
f) a felelős személyek által az Integrációs Szervezettel szemben tanúsított együttműködést,
g) az intézkedéssel érintett személy jó- vagy rosszhiszeműségét, az általa a szabályszegéssel vagy a mulasztással elért vagyoni előnyt és az elkerült vagyoni hátrányt,
h) az intézkedés alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását vagy annak szándékát, valamint
i) a szabályok megsértésének ismétlődését, és gyakoriságát.
(6) Az Integrációs Szervezet a központi banki feladatokat ellátó hitelintézettől az e törvényben a Központi Bank részére biztosított jogkört abban az esetben jogosult megvonni, ha a Központi Bank a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos kötelezettségeit ismételten vagy súlyosan megszegi, továbbá ismételten nem tesz eleget az utasításokban vagy a szabályzatokban foglaltaknak. A Központi Bank részére biztosított jogkör megvonása esetén a 11/G. § (2)–(4) bekezdésében meghatározott szabályokat is alkalmazni kell a központi banki jogkör átadása tekintetében.
(7) Az Integrációs Szervezet igazgatósága megszünteti a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott intézkedés folytatását, ha a döntésre okot adó körülmények megszűntek.
11/C. § (1) A feladatkörének gyakorlásában felfüggesztett vezető tisztségviselő a felfüggesztés időtartama alatt a gazdasági társaságokra, a hitelintézetekre vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A feladatkörének gyakorlásában felfüggesztett vezető tisztségviselő jogszabályban vagy alapszabályban meghatározott jogosultságait az Integrációs Szervezet igazgatósága által átmeneti időre kinevezett személy gyakorolja.
(2) Az Integrációs Szervezet igazgatósága olyan személyt jelölhet ki a felfüggesztett vezető tisztségviselő feladatának ellátására, aki megfelel a Hpt. 155. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak, valamint akivel szemben a szövetkezeti hitelintézet vezető tisztségviselőjére irányadó kizáró vagy összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Az átmeneti időre kinevezett személy kijelöléséhez nem szükséges a Felügyelet engedélye, de arról az Integrációs Szervezet igazgatósága a Felügyeletet a kinevezéssel egyidejűleg tájékoztatni köteles.
(3) Az Integrációs Szervezet igazgatósága által kijelölt személy jogosult az intézkedéssel érintett szövetkezeti hitelintézet igazgatósági tagja jogköreinek teljes körű gyakorlására, e körben vezető tisztségviselőnek tekintendő.
(4) Az Integrációs Szervezet igazgatósága dönt a feladatkörének gyakorlásában felfüggesztett vezető tisztségviselő tekintetében a felfüggesztés megszüntetéséről, ha a szövetkezeti hitelintézet vagy a Központi Bank az utasításnak eleget tesz, illetve helyreállította a jogszabályoknak, a szabályzatoknak, az irányelveknek vagy az utasításoknak megfelelő működését.
11/D. § (1) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a szövetkezeti hitelintézethez integrációs biztost abban az esetben rendelhet ki, ha a veszélyeztető magatartás vagy az 1. § (1) bekezdés y) pont ya) alpontja szerinti válsághelyzet megszüntetése érdekében tett intézkedések nem vezettek eredményre, és a további intézkedések meghozatalától sem várható eredmény.
(2) Az integrációs biztos átveszi a szövetkezeti hitelintézet igazgatóságának teljes jogkörét, e körben vezető tisztségviselőnek tekintendő.
(3) Az integrációs biztos kirendeléséről rendelkező döntés kézhezvételéig hozott döntésekért a szövetkezeti hitelintézet igazgatósági tagjának a gazdasági társaságokra vagy a szövetkezetekre vonatkozó törvényi rendelkezések szerinti felelőssége fennmarad.
(4) Az integrációs biztos kirendelésének ideje alatt az igazgatóság tagja a gazdasági társaságokra, a szövetkezetekre vonatkozó törvényi rendelkezésekben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A kirendelés tartamára az integrációs biztos azzal a korlátozással gyakorolja az igazgatóság tagjának törvényben és alapszabályban megállapított jogait és kötelezettségeit, hogy a közgyűlés összehívását, valamint napirendi pontjainak meghatározását kizárólag az Integrációs Szervezet igazgatóságának egyetértésével kezdeményezheti.
(5) Az igazgatóság, vagy a felügyelőbizottság tagja az integrációs biztos kirendelésének ideje alatt is jogorvoslattal élhet az Integrációs Szervezet igazgatósága által az integrációs biztost kirendelő döntés, továbbá a szövetkezeti hitelintézettel szemben hozott intézkedés ellen, e jogorvoslati eljárásban a szövetkezeti hitelintézetet képviselheti vagy a képviselet ellátására megbízást adhat.
(6) Integrációs biztosként az a személy rendelhető ki, aki megfelel a Hpt. 155. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak. Nem rendelhető ki integrációs biztosként, akivel szemben a Hpt. 137. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott valamely kizáró ok fennáll, illetve olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, amely az integrációs biztosi feladat ellátását nem teszi lehetővé, továbbá
a) aki saját maga vagy akinek közeli hozzátartozója az integrációs biztosi tevékenységgel érintett szövetkezeti hitelintézetben a kirendelés időpontjában vagy a kirendelést követően érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll a szövetkezeti hitelintézettel, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt,
b) akitől az integrációs biztosi feladatainak részrehajlásmentes megítélése és tárgyilagos elintézése egyéb okból nem várható el.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott bármely körülményről az integrációs biztos a kirendeléskor, ha a (6) bekezdésben meghatározott körülmény a kirendelés után merül fel, a körülmény felmerülését követően haladéktalanul köteles tájékoztatni az Integrációs Szervezet igazgatóságát. Ebben az esetben az Integrációs Szervezet az integrációs biztos kirendelését haladéktalanul visszavonja és egyidejűleg új integrációs biztost rendel ki.
(8) Az integrációs biztos kirendelésekor az Integrációs Szervezet igazgatósága megállapítja a kirendelt integrációs biztos szerepét, feladatait, amelyet a kirendelés időtartama alatt döntésével bármikor módosíthat.
(9) A kirendelt integrációs biztos az érintett szövetkezeti hitelintézet pénzügyi helyzetéről és a kirendelésének időtartama alatt végzett tevékenységéről – az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott időszakra vagy a kirendelés teljes idejére vonatkozóan – jelentést készít. A jelentést az Integrációs Szervezet megküldi a Felügyelet részére.
11/E. § (1) A szövetkezeti hitelintézetet terhelő a jogszabályban meghatározott vagy jogszabályon alapuló, Felügyelet irányába történő adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettséget a szövetkezeti hitelintézet az Integrációs Szervezet közreműködésével is teljesítheti. Az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség határidőben történő teljesítéséért és annak tartalmáért a szövetkezeti hitelintézet tartozik felelősséggel, kivéve, ha a teljesítés határidejének az elmulasztása vagy a tartalom hiányossága nem az általa teljesített adatszolgáltatással vagy bejelentéssel kapcsolatos.
(2) Az Integrációs Szervezet igazgatósága szabályzatban határozza meg az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségek Integrációs Szervezet közreműködésével történő teljesítésének esetköreit és részletes szabályait.
(3) Az Integrációs Szervezet igazgatósága a (2) bekezdésben meghatározott szabályzat elfogadásáról és az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettséget az Integrációs Szervezet közreműködésével teljesítő szövetkezeti hitelintézetekről az elfogadás, illetve a változás bekövetkezésétől számított 2 munkanapon belül értesíti a Felügyeletet. E tájékoztatásban meg kell jelölni, hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól teljesíti az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettséget az Integrációs Szervezet közreműködésével.
(4) Az Integrációs Szervezet és a Központi Bank a prudens és hatékony működés biztosítása érdekében együttműködési megállapodást köthet az Integrációs Szervezet közreműködésével történő adatszolgáltatások és bejelentések gyakorlati megvalósításának részletszabályairól.”

15. § Az Szhitv. a II. Fejezetet megelőzően a következő 6/A. alcím címmel, valamint a következő 11/F. §-sal és 11/G. §-sal egészül ki:

„6/A. Kilépés az Integrációs Szervezetből
11/F. § (1) Az Integrációs Szervezetből a szövetkezeti hitelintézet az Integrációs Szervezet alapszabályának megfelelően, a Központi Bank a Központi Bank Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott központi bank feladatait ellátó hitelintézet kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározott szabályok szerint léphet ki. Az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó szövetkezeti hitelintézet vagy Központi Bank a kilépési szándékát azt követően jelentheti be az Integrációs Szervezethez, ha a bejelentést megelőző legalább 60 nappal nem szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet alapítására, illetve működésére vonatkozó engedélyért fordult a Felügyelethez.
(2) Az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó tag a kilépési szándéknyilatkozat benyújtásával egyidejűleg az Integrációs Szervezet részére köteles megfizetni azt az összeget, amely a Központi Adatfeldolgozónak az utolsó elfogadott éves beszámolója szerinti teljes aktivált eszközállományának és a kilépni kívánó tag mérlegfőösszegének az egyetemleges felelősség mellett működő összes integrációs tag mérlegfőösszegéhez viszonyított arányában kerül megállapításra. Az Integrációs Szervezet a megfizetett összeget letétként kezeli a tagság megszűnéséig. A tagság megszűnésének időpontjában a megfizetett összeg – az Integrációs Szervezettel való elszámolást követően – a Központi Adatfeldolgozót illeti meg. Ha a kilépési szándéknyilatkozat visszavonásra kerül, a letét összegét az Integrációs Szervezet visszafizeti a tag részére.
(3) Az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó tag nem követelheti vissza a Központi Adatfeldolgozó részére bármilyen jogcímen nyújtott támogatást.
(4) A kilépni kívánó tag az Integrációs Szervezeti tagságának megszűnéséig köteles eleget tenni a jelen törvényből fakadó kötelezettségeinek.
(5) A kilépési szándékát bejelentett tag az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén léphet ki az Integrációs Szervezetből:
a) a Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott kérelemre az engedélyt – a (6) bekezdésben meghatározott nyilatkozat kiadásához kötődően – feltételes hatállyal megadta a b) és c) pontban foglalt feltétel teljesítéséig,
b) a kilépni kívánó tag az Integrációs Szervezettel és annak tagjaival elszámolt, azok felé tartozással nem rendelkezik, ide nem értve azt az esetet, ha nála az Integrációs Szervezet valamely tagja betétet helyezett el, vagy a 20/A. § (2) bekezdésében és az 1. § (4) bekezdésében meghatározott egyetemleges felelősség körében fennálló függő kötelezettséget,
c) teljesültek a kilépés vonatkozásában az Integrációs Szervezet kilépéskor hatályos alapszabályában meghatározott feltételek,
d) teljesült a 20/A. § (7) bekezdésében írt feltétel.
(6) Az (5) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén az Integrációs Szervezet – az utolsó feltétel igazolt teljesülésétől számított 5 munkanapon belül – kiállítja a kilépési folyamat lezárásáról szóló nyilatkozatot, és azt a kiállítástól számított 8 napon belül megküldi a Felügyelet részére. A kilépni kívánó tag a nyilatkozat kiállítását követő munkanappal szűnik meg az Integrációs Szervezet tagja lenni.
(7) Az (5) bekezdés a) pontjában meghatározott döntéshez attól az időponttól kezdve kapcsolódnak joghatások, amikor a (6) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az Integrációs Szervezet kiállította.
(8) Az Integrációs Szervezetből történő kilépés esetén megszűnik a kilépő tag vonatkozásában az Integrációs Szervezet tagjainak egyetemleges felelőssége a tag által a kilépés hatálybalépésének a napjától vállalt kötelezettségekre. Az Integrációs Szervezetből kilépő tag az Integrációs Szervezettel és az Integrációs Szervezet tagjaival szemben az Integrációs Szervezetben fennálló tagság megszűnésének időpontjáig keletkezett és az Integrációs Szervezeti tagsága megszűnése időpontjától számított 730 napon belül benyújtott igényekért felel. Az Integrációs Szervezet a kilépő taggal szemben a kilépő tag Integrációs Szervezetben fennálló tagságának megszűnése időpontjáig keletkezett és a kilépő tag Integrációs Szervezeti tagsága megszűnése időpontjától számított 730 napon belül benyújtott igényekért felel. A kilépő tag tekintetében a Felügyelet a tőkekövetelmények fennállásának teljesítése körében a kilépéstől számított 730 napig nem veheti figyelembe a kilépő tagnak a kilépési szándéknyilatkozat benyújtásakor fennállt saját tőke értékét.
11/G. § (1) A 11/F. §-ban foglalt rendelkezéseket a Központi Bank kilépése esetén az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Az Integrációs Szervezetből kilépni kívánó Központi Bank Integrációs Szervezeti tagsága kizárólag azt követően szűnhet meg, hogy az e törvényben meghatározott, a Központi Bank szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatait és hatásköreit a Központi Bank Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott központi bank feladatait ellátó hitelintézet kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint az Integrációs Szervezet által kiválasztott új Központi Bank átvette.
(3) A Központi Bank az e törvényben meghatározott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért és jogkörök gyakorlásáért, a feladatok és jogkörök új Központi Bank által történő átvételéig felelősséggel tartozik.
(4) A Központi Bank a kilépése vagy központi banki jogkörének megvonása esetén a szövetkezeti hitelintézet kérésére, köteles – egy független szakértő által megállapított vételáron – visszavásárolni a 3. § (3) bekezdésében meghatározott részvényt; az így megszerzett saját részvényt annak megszerzésétől számított 1 éven belül az alaptőke leszállításával kell bevonni vagy értékesíteni.
(5) A szövetkezeti hitelintézetek integrációjának – a Központi Bank Integrációs Szervezetből történő kilépésének, valamint az e törvényben meghatározott központi bank feladatait ellátó hitelintézet kiválasztásának részletszabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint – kiválasztott új Központi Bankja az Integrációs Szervezeti tagságának időpontjától egyetemlegesen felel az Integrációs Szervezet és a szövetkezeti hitelintézetek által vállalt valamennyi kötelezettségért, függetlenül azok keletkezésének időpontjától, továbbá ezen időponttól az Integrációs Szervezet és a szövetkezeti hitelintézetek is egyetemlegesen felelnek a Központi Bank által vállalt valamennyi kötelezettségért, függetlenül azok keletkezésének időpontjától.”

16. § Az Szhitv. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § (1) A Központi Bank a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának egységes üzleti működése, irányítása körében közreműködik a szövetkezeti hitelintézeti integráció központi szervének feladatai ellátásában.
(2) A Központi Bank igazgatósága az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyását követően valamennyi szövetkezeti hitelintézetre vonatkozóan kötelező szabályzatot fogad el
a) a kockázatkezelés részletes szabályairól, ideértve a hitelengedélyezés, kockázati monitoring, betételhelyezés, készpénzgazdálkodás és befektetési politika, a minősítés és az értékvesztés szabályait;
b) a kockázati stratégiáról;
c) a szövetkezeti hitelintézetek integrációs szintű beszerzési gyakorlatának kialakításáról, beleértve az integrációs szintű beszerzés körébe vont áruk és szolgáltatások meghatározását és a központi beszerzés lebonyolításának szabályait;
d) az egységes informatikai rendszer kialakításáról.
(3) A Központi Bank jogosult a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak elérése érdekében a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának egységes üzleti működése, irányítása tárgykörében a szövetkezeti hitelintézetekre kötelező szabályzatot elfogadni. Ha a Központi Bank olyan szabályzatot fogad el, amely az Integrációs Szervezet feladatkörének gyakorlását érinti, akkor a szabályzatot az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetesen jóvá kell hagynia.
(4) A Központi Bank a szövetkezeti hitelintézetek integrációs szintű beszerzéseinek lebonyolítása és az Integrációs Szervezet tagjai igényeinek kielégítése érdekében többségi tulajdonában álló gazdasági társaságot hozhat létre, vagy ilyen tevékenységet végző gazdasági társaságban többségi tulajdont szerezhet, illetve ezen tevékenységek ellátását – nyilvános pályázat útján – főtevékenységként ilyen tevékenységeket végző gazdasági társaságra bízhatja legfeljebb 5 éves időtartamra.
(5) A Központi Bank az általa kiadott szabályzatoknak vagy korábbi utasításnak megfelelő működés érdekében utasítást adhat a szövetkezeti hitelintézetnek. A szövetkezeti hitelintézet az utasításnak köteles eleget tenni. Az utasítást indokolni kell és abban meg kell jelölni a teljesítés határidejét is. A Központi Bank az utasítását az utasítás címzettje részére történő megküldéssel egyidejűleg továbbítja az Integrációs Szervezet, valamint a Felügyelet részére. A szövetkezeti hitelintézet mint az utasítás címzettje jogosult bírósághoz fordulni abban a körben, hogy az utasítás a törvénynek, egyéb jogszabályoknak, az Integrációs Szervezet által meghatározott irányelveknek és a Központi Bank, illetve az Integrációs Szervezet által kiadott szabályzatoknak megfelel-e. A bírósághoz fordulásnak nincs halasztó hatálya, az utasítás attól függetlenül, az utasításban megjelölt határidőben végrehajtandó.
(6) A Központi Bank szövetkezeti hitelintézet részvényesei kötelesek fizetési számlájukat és értékpapírszámlájukat kizárólag a Központi Banknál vezetni, és le nem kötött pénzeszközeiket a Központi Bank által forgalmazott eszközökben tartani.
(7) A szövetkezeti hitelintézet számviteli törvény szerinti beszámolója – kivéve az átalakulás, egyesülés, szétválás esetén a tevékenységet lezáró beszámolókat – elfogadásához a Központi Bank igazgatóságának előzetes jóváhagyása szükséges, amely döntést a szövetkezeti hitelintézet a tervezett közgyűlése, részközgyűlése vagy küldöttgyűlése (a továbbiakban együtt: közgyűlés) előtt legalább 45 nappal – nyilvánosan működő részvénytársasági formában működő szövetkezeti hitelintézet esetében a közgyűlés előterjesztéseit tárgyaló igazgatósági ülést megelőző legalább 8 nappal – rendelkezésére bocsátott, könyvvizsgálói jelentéssel ellátott beszámoló alapján 30 napon belül hoz meg. A Központi Bank az előzetes jóváhagyásáról szóló döntést az Integrációs Szervezet ügyvezetésének előzetes egyetértését követően hozhatja meg. A Központi Bank előzetes jóváhagyása hiányában a szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottsága a számviteli törvény szerinti beszámoló tervezetét nem véleményezheti, a szövetkezeti hitelintézet igazgatósága a számviteli törvény szerinti beszámoló tervezetét nem terjesztheti a legfőbb döntéshozó szerv elé, a szövetkezeti hitelintézet legfőbb döntéshozó szerve pedig érvényesen nem fogadhatja el a számviteli törvény szerinti beszámolót. A cégbírósághoz benyújtásra kerülő beszámoló kötelező melléklete a Központi Bank előzetes hozzájárulását tartalmazó nyilatkozata.
(8) A Központi Bank igazgatósága felfüggeszti a szövetkezeti hitelintézet – mint a Központi Bank részvényese – részvényesi jogait a 14. § (4) bekezdése szerinti esetekben. A Központi Bank részvénykönyvében a részvényesi jogok felfüggesztésének a tényét fel kell tüntetni. Az Integrációs Szervezet igazgatósága jogosult határozatában eldönteni, hogy fennáll-e a felfüggesztésről szóló határozat meghozatalára okot adó körülmény.
(9) A részvényes jogainak felfüggesztése az érintett részvényhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek szünetelését eredményezi. E részvényeket a Központi Bank közgyűlésének a határozatképessége szempontjából nem lehet figyelembe venni.
(10) Ha a részvényesi jogok felfüggesztésével érintett elsőbbségi részvények aránya az elsőbbségi részvényeken belül, vagy az érintett elsőbbségi részvényfajtán belüli részvényosztályokon belül eléri az 50%-ot, az érintett elsőbbségi részvényeken vagy az érintett elsőbbségi részvényfajtán belüli részvényosztályokon belül kibocsátott részvénysorozathoz kapcsolódó jogok szünetelnek, azaz a szünetelés ideje alatt az azokhoz fűződő jogok nem gyakorolhatóak.
(11) A Központi Bank előzetes jóváhagyása szükséges az egyes szövetkezeti hitelintézeteknek más gazdálkodó szervezetben, illetve jogi személyben történő tulajdonszerzéséhez vagy a szerzett tulajdon értékesítéséhez, ha az értékesíteni vagy megszerezni tervezett tulajdon értéke, illetve vételára meghaladja az integráció konszolidált alapon számított szavatoló tőkéje 0,1%-át, azzal, hogy befolyásoló részesedésszerzés esetén az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása szükséges. A tizenkét hónapon belül végrehajtott ügyleteket ugyanazon tulajdoni részesedés vonatkozásában együttesen kell figyelembe venni.
(12) A szövetkezeti hitelintézet a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok szerint bírósághoz fordulhat a Központi Bank igazgatóságának e törvény szerinti döntésével vagy utasításával szemben. A bírósághoz fordulásnak nincs halasztó hatálya, a döntés vagy utasítás attól függetlenül az abban megjelölt határidőben végrehajtandó.
(13) A Központi Banknak az e törvényben meghatározott feladatai ellátása során keletkezett költsége a vállalkozás érdekében felmerült költségnek minősül.
(14) A Központi Bank a Hpt. 7. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységeken túl üzletszerűen végezheti az e törvény szerinti, központi banki feladatai ellátásához kapcsolódó szolgáltatást.
(15) A Központi Bank igazgatósági tagja nem vehet részt a Központi Bank – e törvényben meghatározott feladataival kapcsolatos – döntésének meghozatalában, ha annál a szövetkezeti hitelintézetnél, amelyre a döntés vonatkozik saját maga vagy közeli hozzátartozója vezető állást tölt be, illetve érdekeltséggel rendelkezik, így különösen, ha tulajdonosi, kötelmi jogviszonyban áll a szövetkezeti hitelintézettel, vagy attól bármilyen formában bevételre vagy díjazásra tesz szert vagy tart igényt.”

17. § Az Szhitv. 15/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15/A. § (1) A szövetkezeti hitelintézet közgyűléséről a Központi Bankot és az Integrációs Szervezetet a meghívó tulajdonosoknak történő megküldésével egyidejűleg, de legalább 15 nappal a közgyűlés előtt értesíteni kell. Az értesítéshez csatolni kell a meghívót, valamint a napirendekre vonatkozóan az előterjesztéseket és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet ügyvezetése az értesítéstől számított 5 napon belül felhívhatja a szövetkezeti hitelintézetet arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt, előterjesztést nem tartalmazó napirendi pontokhoz is készítsen írásbeli előterjesztést. A szövetkezeti hitelintézet közgyűlése nem hozhat érvényes határozatot e kötelezettségek megsértése esetén. A Központi Bank és az Integrációs Szervezet képviselője a szövetkezeti hitelintézet közgyűlésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.
(2) A szövetkezeti hitelintézet közgyűléséről készült jegyzőkönyvet a közgyűlést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Központi Bank és az Integrációs Szervezet részére.
(3) A szövetkezeti hitelintézet igazgatósága az ügyrendjét köteles az elfogadást vagy a módosítást követő 5 napon belül megküldeni az Integrációs Szervezet részére. Amennyiben az elfogadott ügyrend ellentétes az Integrációs Szervezet által meghatározott, az ügyrend szempontjából releváns szabályzattal, illetve a szövetkezeti hitelintézet alapszabályával, az Integrációs Szervezet ügyvezetése indítványozhatja annak módosítását. A szövetkezeti hitelintézet igazgatósága köteles az Integrációs Szervezet ilyen indítványának kézhezvételét követő 15 napon belül – az indítványban meghatározott tartalommal – módosítani az ügyrendjét. Ha az Integrációs Szervezet 15 napon belül nem nyilatkozik, az ügyrendet elfogadottnak kell tekinteni.
(4) A szövetkezeti hitelintézet igazgatósági üléséről a Központi Bankot és az Integrációs Szervezetet a meghívó igazgatósági tagoknak történő megküldésével egyidejűleg, de legalább 5 munkanappal az ülés előtt értesíteni kell. A meghívóhoz csatolni kell minden napirendre vonatkozóan az előterjesztést és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet ügyvezetése indokolt esetben az értesítéstől számított 3 munkanapon belül felhívhatja a szövetkezeti hitelintézetet arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt napirendi pontokhoz készítsen írásbeli előterjesztést. A Központi Bank és az Integrációs Szervezet képviselője a szövetkezeti hitelintézet igazgatósági ülésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.
(5) Az igazgatóság üléséről készült jegyzőkönyvet a Központi Bank és az Integrációs Szervezet részére az igazgatósági ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni.
(6) A szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottsága az ügyrendjét az elfogadást, illetve a módosítást követő 5 napon belül köteles megküldeni az Integrációs Szervezet részére. Amennyiben az elfogadott ügyrend ellentétes az Integrációs Szervezet által meghatározott, az ügyrend szempontjából releváns szabályzattal, illetve a szövetkezeti hitelintézet alapszabályával, az Integrációs Szervezet indítványozhatja annak módosítását. A szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottsága köteles az Integrációs Szervezet ilyen irányú indítványának kézhezvételét követő 15 napon belül – az indítványban meghatározott tartalommal – módosítani az ügyrendjét.
(7) A szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottsági üléséről a Központi Bankot és az Integrációs Szervezetet a meghívó felügyelőbizottsági tagoknak történő megküldésével egyidejűleg, de legalább 5 munkanappal az ülés előtt értesíteni kell. A meghívóhoz csatolni kell minden napirendre vonatkozóan az előterjesztést és a kapcsolódó anyagokat. Az Integrációs Szervezet indokolt esetben az értesítéstől számított 3 munkanapon belül felhívhatja a szövetkezeti hitelintézetet arra, hogy az Integrációs Szervezet által megjelölt napirendi pontokhoz, a szövetkezeti hitelintézet készítsen írásbeli előterjesztést. A Központi Bank és az Integrációs Szervezet képviselője a szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottsági ülésén jogosult tanácskozási joggal részt venni.
(8) A szövetkezeti hitelintézet felügyelőbizottságának elnöke a felügyelőbizottság ülését követő 15 napon belül a Központi Banknak és az Integrációs Szervezetnek megküldi azokat a jegyzőkönyveket, előterjesztéseket, illetve jelentéseket, amelyek a felügyelőbizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelynek tárgya a szövetkezeti hitelintézet belső szabályzatainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
(9) Az (1)–(8) bekezdés alkalmazandó az ülésen kívül hozott határozatok esetében is azzal, hogy a Központi Bank vagy az Integrációs Szervezet erre irányuló kérése esetén testületi ülést kell tartani.”

18. § Az Szhitv. 15/C. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15/C. § (1) A szövetkezeti hitelintézet és a Központi Bank köteles az Integrációs Szervezetet az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban előírt határidőben, tartalommal és módon értesíteni, ha a szövetkezeti hitelintézet peres, nemperes vagy hatósági eljárást indított, vagy ellene ilyen eljárást vagy pénzügyi békéltető testületi eljárást indítottak, valamint ha a szövetkezeti hitelintézet, illetve a Központi Bank büntető feljelentést tett, vagy a szövetkezeti hitelintézetet, illetve a Központi Bankot érintően büntetőeljárás indult. A büntető feljelentésről és a büntető eljárás megindulásáról az Integrációs Szervezet köteles a tudomásszerzésétől számított 8 napon belül értesíteni a Felügyeletet.
(2) Az egyetemleges felelősséget érintő eljárások kezelésére és az azokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan az Integrációs Szervezet igazgatósága szabályzatot alkot.”

19. § Az Szhitv. 16. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Felügyelet a 17/U. § (7)–(9) bekezdésében meghatározott rendelkezések megtartásának ellenőrzésére – az Mnbtv. 29. alcímében meghatározott szabályok alapján – hivatalból indított fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást folytat le.”

20. § Az Szhitv. 17/B. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A szövetkezeti hitelintézet a Hpt. 3. § (1) és (2) bekezdése, valamint a Hpt. 7. § (3) bekezdése szerinti tevékenységet végezhet.”

21. § Az Szhitv. 17/C. §-a a következő (2a)–(2c) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Az Integrációs Szervezet – intézményvédelmi céllal – a (2) bekezdés alapján végrehajtott intézkedés vagy intézkedések sikertelensége esetén tőkeemeléssel tulajdont szerezhet a Központi Bankban és a szövetkezeti hitelintézetben. Az Integrációs Szervezet az ily módon a Központi Bankban, illetve a szövetkezeti hitelintézetben tulajdonába került részesedést két éven belül köteles elidegeníteni. A Központi Bank intézményvédelmi céllal szerzett részvényeinek elidegenítése esetében a Központi Bank részvényeseinek, míg a szövetkezeti hitelintézet intézményvédelmi céllal szerzett tulajdonosi részesedésének elidegenítése esetén – a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kivételével – az adott szövetkezeti hitelintézet tulajdonosainak elővásárlási joga van.
(2b) Az Integrációs Szervezet a Központi Bank és a részvénytársasági formában működő szövetkezeti hitelintézetek közgyűlésén a (2a) bekezdés alapján szerzett részesedése arányában gyakorolja a szavazati jogokat.
(2c) A szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézeteknél, amelyben az Integrációs Szervezet a (2a) bekezdés alapján részesedést szerzett, kizárólag az Integrációs Szervezet jóváhagyásával hozható meg közgyűlési határozat.”

22. § Az Szhitv. 17/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17/D. § (1) A csoportszintű helyreállítási tervnek az e §-ban foglaltak figyelembevételével kell tartalmaznia a szövetkezeti hitelintézet fő üzletágai, működési folyamatai és eszközei értékének, értékesíthetőségének meghatározására irányuló eljárásokra, továbbá az értékesítésükkel kapcsolatos lépésekre vonatkozó rendelkezéseket.
(2) A csoportszintű helyreállítási tervnek olyan rendelkezéseket kell tartalmaznia, amelyek biztosítják, hogy
a) az üzletághoz tartozó szerződésállomány átruházásával kapcsolatban a szövetkezeti hitelintézet eszközeinek és forrásainak megbízható és valós értékelését független, jogszabályban meghatározott szakmai és összeférhetetlenségi követelményeknek megfelelő – a Szan. tv. 22. § (7) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő – személy (a továbbiakban: független értékelő) végezze,
b) a független értékelő által készített értékelés alapján az üzletágak egésze – az adott tevékenység végzésére működési engedéllyel rendelkező – szövetkezeti hitelintézet részére történő értékesítéséhez szükséges lépések és azok időkerete vonatkozásában előzetesen intézkedési terv készüljön,
c) az intézkedési terv alapján minden észszerű lépés meghozatalra kerüljön annak érdekében, hogy a helyreállítási terv életbe léptetésére kötelezett szövetkezeti hitelintézet üzletága szerződésállományának az átruházására a független értékeléssel összhangban, az adott körülmények között szokásos piaci feltételek mellett kerüljön sor az Integrációs Szervezet szövetkezeti hitelintézet tagja részére,
d) amennyiben a c) pont szerinti értékesítés a helyreállítási tervben – az e) pontra is figyelemmel – meghatározott határidő alatt eredménytelenül zárult, akkor minden észszerű lépés meghozatalra kerüljön az üzletágak szerződésállományának az Integrációs Szervezet szövetkezeti hitelintézet tagja részére történő mielőbbi átruházása érdekében, azzal, hogy az állományátruházás sikeres lebonyolítása érdekében sor kerülhet a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja pénzeszközeinek a felhasználására,
e) az átruházott állományok ügyfeleit az adott helyzethez képest rövid ideig tartó bizonytalanság, továbbá alacsony adminisztrációs teher terhelje.
(3) A csoportszintű helyreállítási tervnek tartalmaznia kell a következő esetköröket az indikátorok meghatározására:
a) a szövetkezeti hitelintézet szavatoló tőkéje a 17/C. § (1) bekezdésében meghatározott szint alá süllyed, és a 17/C. § (2) bekezdésében meghatározott intézkedések egyike sem vezetett eredményre, vagy azok nem teszik lehetővé, hogy a szövetkezeti hitelintézet helyreállítsa megbízható és biztonságos működését, vagy
b) az 1. § (1) bekezdés y) pont ya) alpontja szerinti válsághelyzet megszüntetése érdekében tett intézkedések nem vezettek eredményre, és a további intézkedések meghozatalától sem várható eredmény.
(4) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott intézkedési terv életbe léptetéséhez az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása szükséges. A helyreállítási terv életbe léptetésére kötelezett szövetkezeti hitelintézet vagy más szövetkezeti hitelintézet, továbbá a független értékelő köteles az Integrációs Szervezet rendelkezésére bocsátani minden olyan információt, amely az intézkedési terv jóváhagyásához, és az abban meghatározásra kerülő lépések teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges.
(5) Az Integrációs Szervezet igazgatósága értesíti a Felügyeletet, ha a helyreállítási tervben szereplő indikátor alapján a hitelintézetnek meg kell hoznia a helyreállítási tervben rögzített lépéseket, valamint köteles az intézkedési terv jóváhagyásáról a Felügyeletet soron kívül tájékoztatni.
(6) Ha a helyreállítási terv végrehajtásának eredményeként a szövetkezeti hitelintézet minden olyan üzletága értékesítésre, illetve szerződésállománya átruházásra került, amely csak működési engedély birtokában végezhető, az Integrációs Szervezet – a Felügyelet egyidejű értesítésével – rendelkezik az érintett szövetkezeti hitelintézet Integrációs Szervezeti tagságának megszűnéséről.”

23. § Az Szhitv. a 17/E. §-t megelőzően a következő 8/D. alcím címmel egészül ki:

„8/D. Alapítás és működés”

24. § (1) Az Szhitv. 17/E. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A tagok nyilvántartását a szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet igazgatósága naprakészen vezeti, és ez tükrözi a tag vagyoni hozzájárulása összegében bekövetkezett változásokat is. A tagok nyilvántartása az alábbi adatokat tartalmazza: a tag nevét, adóazonosító számát, természetes személy esetén születési idejét, lakóhelyét, anyja születési nevét, jogi személy esetén annak székhelyét, cégjegyzékszámát, valamint mellékletként a tényleges tulajdonosi nyilatkozatot. A tagok nyilvántartása tartalmazza ezenfelül a tag felvételéről hozott döntés számát, a tagsági jogviszony keletkezésének időpontját, a tag által teljesített vagyoni hozzájárulás összegét, a részesedés mértékét, a teljesítés időpontját, valamint a tagsági jogviszony megszűnésének időpontját, az elszámolás során a tagnak kifizetett összeget és a kifizetés időpontját is. A tagok nyilvántartását, a részvénykönyvet és a bennük szereplő adatokat bárki megtekintheti, aki jogi érdekét igazolja, illetve a tagok nyilvántartása, a részvénykönyv és azok mellékletei nyilvánosak az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban meghatározott módon és körben. A szövetkezeti hitelintézet – az Integrációs Szervezet e törvényben meghatározott feladatainak az ellátása céljából – a tagok nyilvántartásában, illetve a részvénykönyvben szereplő adatokról, valamint az azokban bekövetkező módosításokról – ideértve a 17/F. § (2) bekezdésében foglaltaknak történő megfelelés vizsgálatát is – az Integrációs Szervezet igazgatósága által elfogadott szabályzatban meghatározott módon és határidőben bejelentést tesz az Integrációs Szervezetnek. Az így megismert adatok tekintetében az Integrációs Szervezet adatkezelő. Az Integrációs Szervezet az adatokat a tagnyilvántartásban, illetve a részvénykönyvben szereplő személy szövetkezeti hitelintézeti tagságának a megszűnését követő 5 évig, de legfeljebb a szövetkezeti hitelintézet Integrációs Szervezeti tagsági jogviszonyának megszűnéséig jogosult kezelni.”

(2) Az Szhitv. 17/E. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A szövetkezeti hitelintézetben tagsági jogokat csak a tagok nyilvántartásába, illetve a részvénykönyvbe történő bevezetést, a (3) bekezdés szerinti feltárást, valamint a feltárt adatoknak az Integrációs Szervezet részére történő bejelentését követő naptól lehet gyakorolni.”

(3) Az Szhitv. 17/E. §-a a következő (5)–(7) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A szövetkezeti hitelintézet az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott mintaalapszabálynak megfelelően hitelszövetkezet, takarékszövetkezet és részvénytársaság formában működhet. A 3. § (2) bekezdésében meghatározott követelmények teljesítése esetén részvénytársasági formában működő bank és szakosított hitelintézet is kérheti felvételét az Integrációs Szervezetbe, ha az Integrációs Szervezet tagfelvételi szabályzatának megfelel és a Központi Bank igazgatósága a felvétellel előzetesen egyetért, valamint ahhoz a Felügyelet is hozzájárul.
(6) Az Integrációs Szervezet a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak és különösen a hatékony, prudens és biztonságos működés, valamint az alapszabályában meghatározott más célok megvalósítása érdekében hatáskörrel rendelkezik a Központi Bankkal előzetesen egyeztetett mintaalapszabály meghatározására és módosítására.
(7) A szövetkezeti hitelintézet alapszabálya az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes jóváhagyása esetén fogadható el, módosítható, illetve, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága új mintaalapszabályt ad ki, a szövetkezeti hitelintézet alapszabályát köteles az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott határidőn belül a mintaalapszabálynak megfelelően módosítani.”

25. § Az Szhitv. 17/H. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17/H. § (1) Szövetkezeti hitelintézet csak az Integrációs Szervezet tagjaként működhet és folyamatosan köteles teljesíteni a 3. § (2) bekezdéséből és az e törvényből fakadó egyéb kötelezettségeit is. A szövetkezeti hitelintézet a 3. § (3) bekezdésében meghatározott részvényt csak az Integrációs Szervezetből való kilépést követően értékesítheti.
(2) A szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet esetében a tag csak a szövetkezet tagját hatalmazhatja meg a közgyűlésen történő képviseletre azzal, hogy egy tag kizárólag egy további tagot képviselhet. A küldött csak a szövetkezet tagját hatalmazhatja meg a küldöttgyűlésen történő képviseletre azzal, hogy a küldött kizárólag olyan tagot hatalmazhat meg, akit a küldött választása alkalmával az adott küldött akadályoztatása esetére jelölnek ki a küldöttgyűlésen a küldött helyetti részvételre.
(3) Szövetkezeti hitelintézet esetében a közgyűlés napját megelőző 15 nappal az összehívásról hirdetményt kell közzétenni, valamint a közgyűlés napját megelőző legalább 15 nappal értesíteni kell a tagot a napirendi pontokról, vagy az összehívásáról szóló, a napirendi pontokat is tartalmazó meghívót – minden napirendre vonatkozóan az előterjesztéssel és a kapcsolódó anyagokkal – valamennyi tagnak legalább a közgyűlés napját megelőző 15 nappal meg kell küldeni. Azoknak a tagoknak, akik ezt írásban kérik, a közgyűlésre szóló meghívót elektronikus úton kell megküldeni. A közgyűlés által meghozott határozatokról valamennyi tagot tájékoztatni kell.
(4) A szövetkezeti formában működő hitelintézet esetén a Ptk.-nak a tag személyes közreműködésére vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
(5) Ha a szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet a (3) bekezdés szerint szabályosan összehívott két, egymást követő közgyűlése is határozatképtelen a mindkét közgyűlés napirendjén szereplő alapszabály-módosítás, a szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet egyesülése, szétválása, gazdasági társasággá történő átalakulása tekintetében, akkor az utóbbi közgyűlés legfeljebb 3 napon belül megismételt közgyűlésén ezen kérdésekben a jelenlévők legalább kétharmadának szavazata elegendő, amennyiben az alábbi feltételek teljesültek:
a) a megismételt közgyűlésen az Integrációs Szervezet képviselője személyesen is részt vett, és
b) ha a szövetkezeti hitelintézet rendelkezik honlappal, legalább honlapján, valamint egy országos napilapban és egy, a szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet székhelye szerinti megyei napilapban legalább a megismételt közgyűlés előtt 3 nappal meghirdették a megismételt közgyűlés helyét, idejét és napirendjét, valamint az arról szóló tájékoztatást, hogy a jelenlévők legalább kétharmadának szavazatával döntés hozható.”

26. § Az Szhitv. 17/K. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a § a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1) A szövetkezeti hitelintézet értékpapír kibocsátásához, tőkéjének leszállításához vagy felemeléséhez az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulása szükséges. Az Integrációs Szervezet igazgatósága a hozzájárulással kapcsolatos döntését a Központi Bank igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg. Az Integrációs Szervezet igazgatósága a hozzájárulását megtagadja a 17/Q. § (5) bekezdésében foglalt esetben, továbbá akkor, ha a tervezett intézkedés a betétesek érdekeit veszélyeztetheti.
(1a) A szövetkezeti hitelintézet vezető tisztségviselőinek kinevezéséhez az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulása szükséges. Az Integrációs Szervezet kezdeményezheti, hogy a Központi Bank szövetkezeti hitelintézet részvényesénél, illetve az Integrációs Szervezet szövetkezeti hitelintézet tagjánál tartsanak közgyűlést, amelynek napirendi pontja a tisztújítás a vezető tisztségviselők vonatkozásában. Az érintett szövetkezeti hitelintézetnél a jogszabály által megengedett legrövidebb időn belül meg kell tartani a közgyűlést.”

27. § Az Szhitv. 17/L. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17/L. § (1) A szövetkezeti hitelintézetnek a Hpt. 159. § (2) bekezdésében és a Bszt. 117. § (1) bekezdésében előírt titoktartási kötelezettsége nem áll fenn a szövetkezeti hitelintézeti integrációval kapcsolatos feladatkörében eljáró Központi Bankkal és az Integrációs Szervezettel, a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapjával, valamint a szövetkezeti hitelintézeti integrációval kapcsolatos feladatkörében eljáró kormánybiztossal szemben. A szövetkezeti hitelintézet a Hpt. 160. §-a szerinti banktitkot és a Bszt. 118. § (1) bekezdése szerinti értékpapírtitkot kiadhatja a szövetkezeti hitelintézeti integrációval kapcsolatos feladatkörében eljáró Központi Banknak, az Integrációs Szervezetnek, e körben a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn.
(2) A szövetkezeti hitelintézeteknek és a Központi Banknak a Hpt. 165. § (1) bekezdésében és a Bszt. 118. § (1) bekezdésében előírt bank- és értékpapírtitok – ideértve a személyes adatokat is –, továbbá a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 59. §-a szerinti fizetési titok, valamint a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 135. §-a szerinti biztosítási titok megtartási kötelezettsége nem áll fenn az 1. § (4) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségvállalásban részt vevő szövetkezeti hitelintézeti integrációs tagok egymás közti viszonyában, valamint e szervezeteknek az Integrációs Szervezettel és a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapjával szemben. Az adatokat az Integrációs Szervezet a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos feladatai ellátása, a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja a tőkefedezeti feladatainak ellátása, a szövetkezeti hitelintézet pedig a pénzügyi szolgáltatásai nyújtása, illetve e törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából, a szükséges mértékben kezelheti.”

28. § Az Szhitv. 17/M. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja (a továbbiakban: Alap) a szövetkezeti hitelintézetek, a Központi Bank és az Integrációs Szervezet tagságával működő jogi személy. Az Alap célja, hogy elsődlegesen helyt álljon a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjaival szemben egyetemlegesség alapján érvényesített követelésekért, továbbá az Alap pénzeszközeinek a felhasználásával biztosítsa a 17/D. § (2) bekezdés d) pontja szerinti állományátruházás sikeres lebonyolítását.”

29. § Az Szhitv. 17/N. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Alap igazgatótanácsának tagjai az Integrációs Szervezet és a Központi Bank által jelölt két-két személy, valamint a szövetkezeti hitelintézetek által jelölt egy személy. Az igazgatótanács elnökét az igazgatótanács választja saját tagjai közül.”

30. § Az Szhitv. 17/P. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az Alapba a (2) bekezdés szerint befizetett összeg kizárólag a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjaival szemben az egyetemlegesség alapján érvényesített követelések rendezésére, továbbá a 17/D. § (2) bekezdés d) pontja szerinti állományátruházás sikeres lebonyolításhoz szükséges pénzeszköz biztosítására használható fel. Visszakövetelésére sem a szövetkezeti hitelintézet sem annak felszámolója vagy hitelezője nem jogosult, sem a szövetkezeti hitelintézet fennállása alatt, sem működési engedélyének visszavonása vagy egyébként jogutód nélküli megszűnése esetén.”

31. § Az Szhitv. 17/Q. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17/Q. § (1) A szövetkezet formában működő szövetkezeti hitelintézet tagjának tulajdonában álló részjegy, illetve vagyoni hozzájárulás tekintetében a szövetkezeti hitelintézet kizárólag abban az esetben számolhat el a taggal, ha a tag tagsági jogviszonya a 17/R. § alapján megszűnik.
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott elszámolás – a tag, annak örököse vagy jogutódja érdekkörében felmerült okból – az arra vonatkozó szabályok alapján határidőben nem lehetséges, a szövetkezet formában működő szövetkezeti hitelintézet intézkedik a részjegy, illetve vagyoni hozzájárulás bevonásáról és a jegyzett tőke leszállításáról. A bevonást követően a részjegy, illetve vagyoni hozzájárulás tekintetében fennálló tagsági jogok és kötelezettségek összessége, és a részjegy, illetve vagyoni hozzájárulás jogosultjának tagsági viszonya megszűnik. A tag, annak örököse vagy jogutódja a bevonást követően a 17/R. §-ban meghatározott rendelkezések alapján tarthat igényt a bevont részjegyre vagy vagyoni hozzájárulásra jutó jegyzett tőke névérték alapján járó arányos összegével egyező összegre.
(3) A tagsági jogviszony fenntartása esetén a tag által tulajdonolt részjegy, illetve vagyoni hozzájárulás tekintetében a szövetkezet formában működő szövetkezeti hitelintézetet visszaváltási kötelezettség nem terheli.
(4) A jegyzett tőke leszállításáról vagy a tagnak, illetve részvényesnek a jogviszonyához kötődő bármilyen jogcímen történő kifizetésről vagy visszafizetésről a szövetkezeti hitelintézet közgyűlése az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulását követően dönthet. Az Integrációs Szervezet igazgatósága az előzetes hozzájárulással kapcsolatos döntését a Központi Bank igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott előzetes hozzájárulást az Integrációs Szervezet igazgatósága nem tagadhatja meg, ha a kifizetés vagy visszafizetés a szövetkezeti hitelintézet fizetőképességét vagy üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatoló tőke szint elérését vagy a tagok (részvényesek) érdekét nem veszélyezteti. Az Integrációs Szervezet igazgatósága köteles megtagadni az előzetes hozzájárulást, ha az adott szövetkezeti hitelintézet vizsgálata tőkepótlás szükségességét állapította meg és ez még nem került végrehajtásra.
(6) Ha a részjegyre, illetve a vagyoni hozzájárulásra jutó jegyzett tőkét veszteség fedezésére kell felhasználni, a közgyűlés a részjegyek, illetve a vagyoni hozzájárulások egy egységre jutó összegét (névértékét) arányosan csökkenti.
(7) A szövetkezeti hitelintézet saját részvényét az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulásával szerezheti meg. Az Integrációs Szervezet igazgatósága az előzetes hozzájárulással kapcsolatos döntését a Központi Bank igazgatóságának beleegyezését követően hozhatja meg.
(8) Ha az Integrációs Szervezet bármely tagjának tulajdonosa a tulajdoni hányadát az Integrációs Szervezet tagján, vagy annak tulajdonosán kívüli harmadik személy részére kívánja értékesíteni, úgy – a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kivételével – az Integrációs Szervezetet elővásárlási jog illeti meg. Az Integrációs Szervezet az elővásárlási jogának gyakorlására az Integrációs Szervezet bármely tagját kijelölheti. Az elővásárlási jog gyakorlásának részletszabályait az Integrációs Szervezet szabályzatban állapítja meg.”

32. § Az Szhitv. 17/S. §-át megelőző alcím és 17/S. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„8/H. Átalakulás, egyesülés, szétválás
17/S. § (1) A szövetkezeti hitelintézet átalakulása, egyesülése vagy szétválása az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulásához kötött. Az Integrációs Szervezet igazgatósága az előzetes hozzájárulással kapcsolatos döntését a Központi Bank igazgatóságának beleegyezését követően adhatja meg. Az Integrációs Szervezet igazgatósága nem tagadhatja meg az előzetes hozzájárulást, ha az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás a szövetkezeti hitelintézet fizetőképességét, üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatolótőke-szint elérését nem veszélyezteti.
(2) A hozzájárulás különösen akkor tagadható meg, ha
a) az átalakulással, egyesüléssel vagy szétválással érintett szövetkezeti hitelintézet vizsgálata tőkepótlás szükségességét állapította meg és ez még nem került végrehajtásra, vagy a tervezett intézkedés a betétesek vagy az átalakulással, egyesüléssel vagy szétválással érintett valamely hitelintézet vagy az Integrációs Szervezet 1. § (4) bekezdése szerinti egyetemleges felelősség mellett működő más tagjának érdekeit veszélyezteti;
b) az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás a szövetkezeti hitelintézet fizetőképességét, üzleti tervének teljesítését vagy az egyedi alapon megállapított szavatolótőke-szint elérését veszélyezteti; vagy
c) az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett szövetkezeti hitelintézet tagjainak, vagy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának érdekeit veszélyezteti.
(3) Az Integrációs Szervezet az átalakulásra, az egyesülésre és a szétválásra vonatkozó – integrációs célokat és alapelveket is tartalmazó – irányelvben rögzíti azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén megállapítható, hogy az átalakulás, az egyesülés vagy a szétválás az érintett szövetkezeti hitelintézet tagjainak, vagy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának érdekeit veszélyezteti.
(4) Az Integrációs Szervezet a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak elérése érdekében elrendelheti, hogy a szövetkezeti hitelintézet vezetősége hívjon össze közgyűlést, ahol napirendi pont a kijelölt szövetkezeti hitelintézet átalakulása, egyesülése vagy szétválása. A kijelölt szövetkezeti hitelintézetnél a közgyűlést a jogszabály által megengedett legrövidebb időn belül meg kell tartani.
(5) A szövetkezeti hitelintézet átalakulása, egyesülése vagy szétválása esetén a lekötött tartalékba helyezett, fel nem osztható vagyont a jogutód lekötött tartalékába kell helyezni.”

33. § Az Szhitv. 17/T. §-a a következő (1) és (2) bekezdéssel egészül ki:

„(1) Ha a szövetkezeti hitelintézet a jogutód nélküli megszűnéséről határoz, vagy a Felügyelet a szövetkezeti hitelintézet működési engedélyét a törvényben foglalt bármely esetben visszavonja, a Hpt. rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A szövetkezeti hitelintézet a jogutód nélküli megszűnéséről az Integrációs Szervezet igazgatóságának előzetes hozzájárulását követően dönthet.”

34. § Az Szhitv. a 17/T. §-t követően a következő IV. Fejezettel egészül ki:

„IV. FEJEZET
EGYSÉGES INFORMATIKAI RENDSZER
8/J. Az egységes informatikai rendszer működése
17/U. § (1) Az Integrációs Szervezet 1. § (4) bekezdése szerinti egyetemleges felelősség mellett működő tagjai az informatikai alkalmazást igénylő tevékenységüket – az Integrációs Szervezet által meghatározott ütemezett csatlakozással – az egységes informatikai rendszer használatával kötelesek ellátni, és az ügyfelek, egyéb érintettek – az igénybe vett szolgáltatásoktól függően személyes adatnak, bank-, értékpapír-, fizetési, illetve biztosítási titoknak is minősülő – adatait az egységes informatikai rendszer közös adatbázisában kötelesek nyilvántartani, ideértve a már a csatlakozás időpontjában kezelt adatokat is. Az egységes informatikai rendszerre való átállást, beleértve a korábbi informatikai rendszerekben meglévő adatok migrálását és azok központi feldolgozását, 2017. december 31-ig valamennyi szövetkezeti hitelintézet esetében teljes körűen biztosítani kell.
(2) A Központi Bank egységes informatikai rendszer kialakításáról szóló szabályzata határozza meg
a) az egységes informatikai rendszer modularitását,
b) az egyes modulok funkcionalitását,
c) az egységes informatikai rendszer szolgáltatói hátterét, valamint
d) az egységes informatikai rendszerhez csatlakozott tagok (a továbbiakban: csatlakozott tagok) és felhasználóik – szükség szerint – eltérő szintű jogosultságait.
(3) Az egységes informatikai rendszerben kezelt személyes adatokat, bank-, értékpapír-, fizetési, illetve biztosítási titoknak is minősülő adatokat a csatlakozott tagok tevékenységi körük ellátásával összefüggésben a célhoz kötöttség elvének figyelembevételével kölcsönösen megismerhetik, és a Központi Bank egységes informatikai rendszer kialakításáról szóló szabályzatában foglaltaknak megfelelően kezelhetik.
(4) A csatlakozott tagok a szövetkezeti hitelintézeti integráció céljainak megfelelően – a Központi Bank szabályzatában foglaltak szerint, erre vonatkozó külön megállapodás nélkül is – jogosultak egymás ügyfeleinek kölcsönös kiszolgálására az egységes informatikai rendszerben kezelt adatok felhasználásával.
(5) Az egységes informatikai rendszerben történő adatkezelés tekintetében a csatlakozott tagok közös adatkezelőnek minősülnek. A Központi Bank feladatköre kiterjed az egységes informatikai rendszer közös adatbázisán alapuló kockázatelemzésre és kockázatkezelésre.
(6) Az adatok egységes informatikai rendszerben történő közös adatkezelésének időtartama – ha törvény eltérő időtartamot nem határoz meg – a mindenkori polgári jogi elévülés időtartama, amelyet az ügyféllel fennálló jogviszony megszűnésétől – jogviszony létre nem jötte esetén a jogviszony létrejöttét megakadályozó jogcselekmény hatályosulásától – kell számítani.
(7) A csatlakozott tag az ügyfelekkel kötött pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásaira, valamint befektetési szolgáltatási tevékenységre és kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó szerződéseit az egységes informatikai rendszer alkalmazására tekintettel módosíthatja az alábbi feltételek fennállása esetén:
a) a módosításra kizárólag az egységes informatikai rendszer alkalmazása által indokolt körben kerül sor,
b) a módosítás hatása az ügyfél számára nem okoz jelentős érdeksérelmet a szerződés teljesítése során; valamint
c) a csatlakozott tag legalább 60 nappal, majd ismételten legalább 30 nappal a módosítás hatálybalépését megelőzően, postai úton vagy az adott szerződésben a kapcsolattartásra előírt módon tájékoztatja az ügyfeleket a módosításról és a (8) bekezdésben meghatározott felmondási jogról.
(8) Az ügyfél a (7) bekezdésben meghatározottak szerint módosított szerződést a módosítás hatálybalépéséig költség- és díjmentesen felmondhatja, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy a módosítás tényét az ügyfél tudomásul vette. A felmondásból eredően a csatlakozott tag és az ügyfél között fennálló egyéb jogviszonyban az ügyfelet hátrány nem érheti.
(9) A pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés módosítása esetén a (7) bekezdés c) pontjában foglalt első tájékoztatásban a csatlakozott tag a tájékoztató levél kiküldésének hónapját megelőző hónaptól visszaszámított 1 év számlatörténetének alapulvételével bemutatja, hogy az ügyfélnek ezen időszakban milyen összegű fizetési kötelezettségekkel kellene számolnia a módosítást megelőzően, illetve azt követően hatályos szerződési feltételek figyelembevételével, továbbá, hogy az összehasonlítás alapján a módosítás az ügyfél számára kedvező, közömbös vagy kedvezőtlen. A csatlakozott tag köteles a tájékoztatásban felhívni a fogyasztó figyelmét a szabályozott fizetési számlaváltás lehetőségére.
(10) A Központi Bank szövetkezeti hitelintézeti integráción belüli fizetési és elszámolási, valamint az értékpapír-elszámolási rendszerek kialakítására irányuló döntéshozó szerveinek munkájában az Integrációs Szervezet igazgatóságának képviselője tanácskozási joggal vesz részt.
(11) Az egységes informatikai rendszer alkalmazása során a kamatnapok számítása minden szövetkezeti hitelintézet és a Központ Bank vonatkozásában is egységesen történik.
8/K. A Központi Adatfeldolgozó feladatai
17/V. § (1) Az egységes informatikai rendszer folyamatos üzemeltetését és fejlesztését végző Központi Adatfeldolgozót az Integrációs Szervezet igazgatósága bízza meg a Központi Bank javaslatára.
(2) Az Integrációs Szervezet ügyvezetése és a Központi Bank együttesen határozzák meg a Központi Adatfeldolgozónak az egységes informatikai rendszer fejlesztésére és működésére vonatkozó tevékenységét szabályozó, jogait és kötelezettségeit tartalmazó megállapodás feltételeit. A megállapodást az Integrációs Szervezet igazgatósága köti meg, módosítja vagy szünteti meg a Központi Adatfeldolgozóval a Központi Bank javaslata alapján.
(3) Az egységes informatikai rendszerhez történő csatlakozás a Központi Adatfeldolgozóval megkötött – a Központi Bank és az Integrációs Szervezet igazgatósága által jóváhagyott, a (2) bekezdés szerinti megállapodásnak megfelelő – egyedi üzemeltetési szerződés útján történik.
(4) A csatlakozott tag köteles a Központi Bank által utasításban megjelölt egyedi banki informatikai rendszerre való átállásnak a megjelölt határidőben eleget tenni. Az átállással kapcsolatos feladatokról és az átállásra vonatkozó utasítás kiadásával kapcsolatos szabályokról a Központi Bank szabályzatot alkot.
(5) A csatlakozott tagok a Központi Adatfeldolgozó vonatkozásában mentesülnek a Hpt. 68. § (6) bekezdésében meghatározott kötelezettség alól. E kötelezettséget az Integrációs Szervezet teljesíti.”

35. § Az Szhitv. 19. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A szövetkezeti hitelintézet nem vállalhat olyan kötelezettséget, amelyre szavatoló tőkéje az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, elfogadott beszámolója szerint nem nyújt fedezetet, kivéve, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága erre előzetesen, írásban felmentést ad.
(3) A szövetkezeti hitelintézet köteles értesíteni a Felügyeletet és az Integrációs Szervezetet, ha az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott szöveggel elfogadott új alapszabályával, alapító okiratával vagy ezek bármely módosításával kapcsolatos bejegyzési kérelmét a cégbíróság elutasítja. A cégbíróság elutasító döntése esetén az érintett szövetkezeti hitelintézet az Integrációs Szervezet igazgatósága által meghatározott új szöveggel az új szövegnek az érintett szövetkezeti hitelintézet részére történt megküldését követő 30 napon belül köteles elfogadni új alapszabályát, alapító okiratát, vagy azok módosítását, és azt benyújtani a cégbíróságnak. A cégbírósági elutasítást követően elfogadott új vagy módosított alapszabály vagy alapító okirat engedélyezésével kapcsolatos felügyeleti eljárásban az ügyintézési határidő 20 munkanap.”

36. § (1) Az Szhitv. 20/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az Integrációs Szervezet és a Központi Bank által az e törvényben meghatározott rendelkezések alapján kibocsátott szabályzatokat a szövetkezeti hitelintézetek, illetve – a Központi Bankra rendelkezéseket tartalmazók esetén – a Központi Bank az azokban megjelölt hatálybalépés napjától kötelesek alkalmazni.”

(2) Az Szhitv. 20/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A 11/F. § (8) bekezdése vonatkozásában a kilépő tag köteles a kilépési szándéknyilatkozat benyújtásakor – könyvvizsgálói jelentéssel ellátott közbenső mérleg alapján – fennálló saját tőke értékének megfelelő összeget a tagsági jogviszony megszűnését követő 730 napig – ha pedig ezen időszak alatt igényt jelentettek be, annak teljesítéséről való döntésig – a Központi Banknál elkülönített számlán tartani. A kilépő tag a saját tőke értékének az elkülönített számlán történő elhelyezéséről köteles írásban értesíteni az Integrációs Szervezetet. Az Alapba a szövetkezeti hitelintézet által a kilépési szándék bejelentéséig befizetett összeg levonható a jelen bekezdés szerint a Központi Banknál elkülönített bankszámlán elhelyezendő összegből. Az elkülönített bankszámlán elhelyezendő összeg felszabadítására a Központi Bank által kiadott szabályzatban meghatározott személyek számára, a szabályzat szerinti feltételekkel és időpontokban kerül sor.”

37. § Az Szhitv. 9. alcíme a következő 20/D. §-sal egészül ki:

20/D. § Az e törvényben nem szabályozott eljárási határidőket az Integrációs Szervezet és a Központi Bank szabályzatban vagy irányelvben állapítja meg.”

38. § Az Szhitv. 9. alcíme a következő 20/E. §-sal egészül ki:

20/E. § (1) Az Integrációs Szervezet, illetve a Központi Bank által az e törvénynek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Mód. tv.) hatálybalépését megelőzően hatályos rendelkezései alapján kiadott intézkedés, szabályzat vagy utasítás alkalmazhatóságát nem érintik az e törvény – Mód. tv.-vel megállapított – rendelkezései, mindaddig, míg az adott tárgykörben az arra jogosult szervezet – eltérő tartalmú – intézkedést, szabályzatot vagy utasítást nem ad ki.
(2) Az e törvény rendelkezéseinek megfelelő csoportszintű helyreállítási terv jóváhagyásáról a Mód. tv. hatálybalépését követő 30 napon belül köteles az Integrációs Szervezet igazgatósága dönteni.
(3) Ha a Mód. tv. hatálybalépését követően az Integrációs Szervezet igazgatósági tagjának a megbízatása megszűnik, az új tag megválasztásához az Integrációs Szervezet szövetkezeti hitelintézeti tagjai több mint felének szavazata szükséges mindaddig, amíg az Integrációs Szervezet igazgatóságának az ezen szavazati aránnyal megválasztott tagjainak a száma el nem éri az e törvényben előírt létszámot.
(4) E törvénynek a – Mód. tv.-vel megállapított – 1. § (5a) bekezdését a Mód. tv. hatálybalépésekor még le nem zárult eljárásokra is alkalmazni kell.”

39. § Az Szhitv.

1. Preambuluma 5. bekezdésében az „a törvényben meghatározott szövetkezeti hitelintézetekre, azaz a takarékszövetkezetekre, a hitelszövetkezetekre és a törvényben meghatározott olyan más hitelintézetekre terjed ki,” szövegrész helyébe az „az Integrációs Szervezetre, a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapjára, a Központi Bankra, a törvényben meghatározott szövetkezeti hitelintézetekre, és a törvényben meghatározott olyan más hitelintézetekre – és ezek tulajdonosaira – terjed ki,” szöveg;

2. 1. § (1) bekezdés v) pontjában a „Tőkepozíciója” szövegrész helyébe a „tőkepozíciója” szöveg;

4. 2. § (1) bekezdésében az „a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (a továbbiakban: Integrációs Szervezet)” szövegrész helyébe az „az Integrációs Szervezet” szöveg;

5. 6. § (3) bekezdésében az „A közgyűlésen” szövegrész helyébe az „A 8. § (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével a közgyűlésen” szöveg;

6. 16. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az „az MNB tv.” szövegrész helyébe az „a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mnbtv.)” szöveg;

7. 16. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az „ellenőrzi az Integrációs Szervezet vagy az Integrációs Szervezet igazgatóságának vezetője vagy tagja, továbbá az Integrációs Szervezet Központi Bankja, illetve a Központi Bank igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetője vagy tagja a e törvényben előírt vagy a Felügyelet hatósági határozatában elrendelt kötelezettségét teljesítését” szövegrész helyébe az „ellenőrzi az Integrációs Szervezet vagy az Integrációs Szervezet igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetője vagy tagja, továbbá a Központi Bank, vagy a Központi Bank igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetője vagy tagja e törvényben előírt vagy a Felügyelet hatósági határozatában elrendelt kötelezettségének teljesítését” szöveg;

8. 16. § (3) bekezdésében az „MNB tv.” szövegrész helyébe az „Mnbtv.” szöveg;

9. 17/C. § (8) bekezdésében az „Az (6) bekezdésben” szövegrész helyébe az „A (6) bekezdésben” szöveg;

10. 17/E. § (3) bekezdésében az „Integrációs Szervezet” szövegrész helyébe az „Integrációs Szervezet igazgatósága” szöveg;

11. 17/F. § (1) bekezdésében és 17/R. § (2) bekezdésében a „részjegy” szövegrész helyébe a „részjegy illetve a vagyoni hozzájárulás” szöveg;

12. 17/K. § (6) bekezdés c) pontjában az „illetőleg” szövegrész helyébe az „illetve” szöveg;

13. 17/K. § (10) bekezdésében az „a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben” szövegrész helyébe az „a Bszt.-ben” szöveg;

14. 17/P. § (2) bekezdésében a „május 31-ig” szövegrész helyébe a „július 15-ig” szöveg, valamint az „éves díj 0,06%” szövegrész helyébe az „éves díj mértéke a teljes állomány 0,06%-a” szöveg;

15. 17/P. § (5) bekezdésében a „fizetendő összeg az Alap” szövegrész helyébe a „fizetendő összeg, vagy a 17/D. § (2) bekezdés d) pontja szerinti állományátruházás sikeres lebonyolításhoz szükséges összeg az Alap” szöveg;

16. 17/R. § (3) bekezdésében az „illetőleg” szövegrész helyébe az „illetve” szöveg;

17. 19. § (8) bekezdésében az „Integrációs Szervezet” szövegrész helyébe az „Integrációs Szervezet igazgatósága” szöveg, valamint a „szövetkezeti hitelintézetek egyes csoportjai” szövegrész helyébe a „szövetkezeti hitelintézetek, vagy azok egyes csoportjai” szöveg;

18. 20/A. § (3) bekezdés a) pontjában az „Alapot és a Központi Bankot” szövegrész helyébe az „Alapot, a Központi Bankot és az Integrációs Szervezetet” szöveg;

19. 20/A. § (3) bekezdés b) pontjában az „Alap és a Központi Bank” szövegrész helyébe az „Alap, a Központi Bank és az Integrációs Szervezet” szöveg;

20. 20/A. § (4) bekezdésében az „az Alap, Központi Bank valamint az Integrációs szervezet egymással kapcsolatos együttműködésének kérdéseit az Integrációs Szervezet szabályzatban” szövegrész helyébe az „az Alap, a Központi Bank, valamint az Integrációs Szervezet egymással kapcsolatos együttműködésének kérdéseit az Integrációs Szervezet igazgatósága szabályzatban” szöveg;

21. 20/A. § (8) bekezdésében a „(13) bekezdésben írt feltétel” szövegrész helyébe a „(7) bekezdésben írt feltétel” szöveg

lép.

40. § Hatályát veszti az Szhitv.

2. 2. § (5) bekezdésben az „a” szövegrész;

3. 4. § (2) bekezdésében az „a 20. § (1) szerint” szövegrész;

4. 4. § (3) bekezdésében a „négy egyenlő részletben” szövegrész;

5. 5. §-ában az „a 16. § rendelkezéseiben foglaltak szerint” szövegrész;

6. 9. §-át megelőző az „5.3 Az igazgatóság hatásköre” alcím;

9. 14. § (4) bekezdés d) pontjában az „a 15. § (3) bekezdés szerinti esetben,” és a „vagy amennyiben felfüggesztették Integrációs Szervezeti tagságát vagy folyamatban van kizárása az Integrációs Szervezetből” szövegrész;

10. 16. § (1) bekezdésében az „a Központi Bank közreműködésével” szövegrész;

11. 17/D. §-át megelőző a „8/D. Alapítás és működés” alcím;

12. 17/E. § (3) bekezdésében a „jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy” szövegrész;

14. 17/T. § (3) bekezdésében az „a 11. § (9) bekezdésében foglalt könyvvizsgálói jelentés figyelembevételével” szöveg;

18. 19. § (8) bekezdésében az „és ezen belül különösen mentesítheti a szövetkezeti hitelintézetet a 15. § (6) bekezdése, a 17/K. § (1) bekezdése, a 17/Q. § (3) bekezdése és a 19. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítése alól” szöveg;

22. 20/B. §-ában a „11. § (3g) bekezdésében meghatározott” szövegrész;

23. 21/C. §-ában az „és kizárásának” szövegrész.

3. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény módosítása

41. § A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 164. § j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Nem jelenti a banktitok sérelmét)

j) a pénzügyi intézmény által kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatátadás a kiszervezett tevékenységet végző és az általa igénybe vett közreműködő részére,”

42. § A Hpt. 234. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1a) Az OBA tagjai által fizetendő alapdíjat úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló – az OBA által a 212. § és a 213. § szerint biztosított – betétek kártalanítási kötelezettség alá tartozó részének összegét, valamint a hitelintézet önkéntes betétbiztosítási alapban vagy kötelező intézményvédelmi szervezetben fennálló tagságára tekintettel fizetett tagdíj összegét. Kiegészítő biztosítás esetén az éves díj megállapításakor figyelembe kell venni a kiegészítő biztosítással érintett betétrész összegét és a fióktelep székhely országának betétbiztosítási rendszere által nyújtott biztosítást.”

43. § A Hpt. 194. § (2) bekezdés c) pontjában a „vezető tisztségviselőjének megbízatása” szövegrész helyébe a „vezető tisztségviselője feladatkörének gyakorlása” szöveg, a „15. § (4) bekezdés a) pontja” szövegrész helyébe a „11/B. § (2) bekezdés c) pontja” szöveg, valamint az „a Takarékbank Zrt.” szövegrész helyébe az „az Integrációs Szervezet igazgatósága” szöveg lép.

4. A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény módosítása

44. § A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Szan. tv.) 17. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A szanálási feladatkörében eljáró MNB – a (10) bekezdésben foglaltak alapján – elrendeli és megindítja az intézményre vonatkozóan a szanálási eljárást, ha teljesülnek a következő együttes feltételek:]

b) a szanálási feladatkörében eljáró MNB megítélése szerint a körülményekre tekintettel nem valószínűsíthető, hogy a szanálási intézkedéseken kívül bármilyen más intézkedés – ideértve a Felügyelet, az intézmény, az önkéntes intézményvédelmi alap, a kötelező intézményvédelmi szervezet, vagy más piaci szereplő intézkedéseit, a szanálási feladatkörében eljáró MNB által végrehajtható tőkeelemek leírására vagy átalakítására vonatkozó intézkedési lehetőséget is – megakadályozná az intézmény fizetésképtelenné válását,”

45. § A Szan. tv. 74. § (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az intézmény vagy csoport a (3) bekezdés alkalmazásában többé nem életképes, ha]

b) az időzítést és más meghatározó körülményeket is figyelembe véve nincs észszerű kilátás arra, hogy a tőkeelemek – akár önállóan, akár szanálási intézkedéssel kombinálva alkalmazott – leírásán vagy átalakításán kívül bármilyen egyéb intézkedéssel, így különösen az önkéntes intézményvédelmi alap, a kötelező intézményvédelmi szervezet, vagy más piaci szereplő intézkedésével vagy felügyelet által alkalmazott intézkedéssel vagy kivételes intézkedéssel észszerű időn belül megelőzhető lenne az intézmény vagy a csoport fizetésképtelensége.”

5. Záró rendelkezés

46. § Ez a törvény a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2017. május 30-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2017. június 8. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. augusztus 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére