nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet
az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről, valamint az anyakönyvezéshez szükséges képesítési feltételekről
2019-09-01
infinity
6
Jogszabály

174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet

az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről, valamint az anyakönyvezéshez szükséges képesítési feltételekről

A Kormány az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 94. § a)–c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek

1. § (1) A Kormány anyakönyvvezetőként

a) a polgármestert,

b) a jegyzőt,

c) a polgármesteri hivatal és a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőjét,

d) – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a hivatásos konzuli tisztviselőt,

e)1 – a (10) bekezdésben meghatározott esetben – a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kormánytisztviselőjét

jelöli ki.

(2) A hivatásos konzuli tisztviselő nem minősül anyakönyvvezetőnek az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: At.) II. és III. fejezetében, valamint – a házassági névviselési forma módosítására irányuló eljárás kivételével – IV. fejezetében meghatározott feladatok esetében.

(3) A házassági névviselési forma módosítására irányuló eljárás lefolytatására – ha a házassági anyakönyvi bejegyzés adatai az elektronikus anyakönyvben korábban már rögzítésre kerültek – bármely anyakönyvvezető, egyéb esetben a házasságkötést nyilvántartó anyakönyvvezető illetékes.

(4) Ha a házasságot külföldön kötötték, és a házassági anyakönyvi bejegyzés adatai az elektronikus anyakönyvben korábban nem kerültek rögzítésre, a házassági névviselési forma módosítására irányuló eljárás lefolytatására a hazai anyakönyvezés végzésére kijelölt anyakönyvi szerv jogosult.

(5)2 Az anyakönyvvezető illetékességi területe a kinevezése és megbízása szerinti képviselő-testület hivatalához tartozó települési önkormányzatok területére terjed ki.

(6)3 A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területen történt anyakönyvi esemény anyakönyvezésére a Budapest XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának anyakönyvvezetője illetékes.

(7)4 A házasságkötésnél és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésénél az anyakönyvvezető csak az illetékességi területén járhat el.

(8)5 A házasságkötésnél vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésénél a település polgármestere kizárólag a település közigazgatási határain belül működhet közre.

(9)6 Ha a településen az anyakönyvi igazgatási feladatok az anyakönyvvezető akadályoztatása vagy az anyakönyvvezetői feladatokat ellátó személy hiánya miatt nem láthatóak el, az anyakönyvi szerv az illetékességi területén működő más anyakönyvvezetőt jelöl ki az anyakönyvi igazgatási feladatok ellátására. A polgármesteri hivatal vagy a közös önkormányzati hivatal, amelynek az illetékességi területén az anyakönyvi igazgatási feladatok kijelölés alapján kerülnek ellátásra, köteles a kijelölt anyakönyvvezető illetményével megegyező összegű költségtérítést fizetni a kijelölt anyakönyvvezető munkáltatójának.

(10)7 A külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium kormánytisztviselője jogosult az anyakönyvi kivonat kiállítására irányuló kérelem esetén eljárni.

2. § (1) A Kormány az e rendeletben meghatározottak szerint anyakönyvi szervként

a) az anyakönyvi ügyekért felelős minisztert,

b) a fővárosi és megyei kormányhivatalt,

c) a hivatásos konzuli tisztviselőt

jelöli ki.

(2) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában anyakönyvi szervként a fővárosi és megyei kormányhivatal jár el.

3. § Az At. 44. § (4) bekezdése szerinti anyakönyvi szervként az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter jár el.

4. § (1) A Kormány anyakönyvi szervként

a) a hazai anyakönyvezés végzésére,

b) a névváltoztatási eljárás lefolytatására,

c) az At. 14. § (2) bekezdésében foglalt feladat- és hatáskörök ellátására,

d) azon államok körének közzétételére, amelyek esetében nincs helye igazolás kiállításának arról, hogy a házasságkötésnek a személyes jog szerint nincs akadálya,

e) az anyakönyvvezetőként eljáró hivatásos konzuli tisztviselő felügyeleti szerveként, valamint

f) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendeletben meghatározott feladatokra

Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

(2) A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 4. § (3) és (3a) bekezdése, valamint 5. §-a alapján magyar állampolgárságot szerzett személyek esetében, ha az anyakönyvi esemény hazai anyakönyvezésére a honosítási és visszahonosítási eljárást lefolytató állampolgársági ügyekben eljáró szerv által megküldött iratok alapján kerül sor, a hazai anyakönyvezés végzésére kijelölt anyakönyvi szerv a magyarországi eskü- vagy fogadalomtétel helye szerint illetékes megyei kormányhivatal, egyéb esetben Budapest Főváros Kormányhivatala.

(3) A hazai anyakönyvezési eljárást Budapest Főváros Kormányhivatala folytatja le az Ápt. 5/A. §-ában, 11. §-ában és 12. §-ában meghatározott eljárásokban előterjesztett hazai anyakönyvezésre irányuló kérelmek esetében, valamint minden olyan esetben, ahol más hatóság illetékessége nem állapítható meg.

5. § (1) A Kormány az 1. mellékletben meghatározott külképviselet hivatásos konzuli tisztviselőjét hazai anyakönyvezés végzésére anyakönyvi szervként jelöli ki.

(2) A hazai anyakönyvezési eljárást annak az 1. mellékletben meghatározott külképviseletnek a hivatásos konzuli tisztviselője folytatja le, amely külképviseleten a hazai anyakönyvezésre vonatkozó kérelmet benyújtották.

2. Az anyakönyvezéshez szükséges képesítési feltételek

6. § (1) Az anyakönyvezést

a) a polgármester és a jegyző anyakönyvi szakvizsgával vagy a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló kormányrendeletben az anyakönyvi feladatkörre meghatározott képesítéssel,

b) az anyakönyvi szerv kormánytisztviselője, a polgármesteri hivatal és a közös önkormányzati hivatal köztisztviselője a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló kormányrendeletben meghatározott képesítéssel,

c) az anyakönyvi szerv állami tisztviselője az állami tisztviselők képesítési előírásairól szóló kormányrendeletben meghatározott képesítéssel,

d) a hivatásos konzuli tisztviselő anyakönyvi szakvizsgával

láthatja el.

(2) Ha felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettséggel vagy állam- és jogtudományi képzési területen szerzett szakképzettséggel rendelkezik

a) a polgármesteri hivatal köztisztviselője,

b) a közös önkormányzati hivatal köztisztviselője,

c) a hivatásos konzuli tisztviselő,

és a kinevezésekor nem rendelkezik anyakönyvi szakvizsgával, azt a kinevezésétől számított egy éven belül meg kell szereznie.

(3) Az anyakönyvi szerv állami tisztviselője és kormánytisztviselője, ha a kinevezésekor nem rendelkezik anyakönyvi szakvizsgával, azt a kinevezésétől számított egy éven belül meg kell szereznie.

3. Az utónév utónévjegyzékbe történő felvétele

7. § (1)8 Az érintett az általa választott, azonban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont által vezetett utónévjegyzékben (a továbbiakban: utónévjegyzék) nem szereplő utónév utónévjegyzékbe történő felvételét az anyakönyvi szerv által rendszeresített, a 2. mellékletben meghatározott adattartalmú kérelemmel – írásban vagy elektronikus úton – kezdeményezheti.

(2) A kérelem benyújtható bármely anyakönyvvezetőnél vagy anyakönyvi szervnél.

8. § (1)9 Az anyakönyvi szerv a Bölcsészettudományi Kutatóközpont megkeresését mellőzi, ha az utónévjegyzékbe felvenni kért utónevet a benyújtástól számított fél éven belül már kérelmezték, és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont az utónévjegyzékbe történő felvételét nem támogatta.

(2)10 Az anyakönyvi szerv a Bölcsészettudományi Kutatóközpont nyilatkozatáról és a kezdeményezés továbbításának mellőzéséről tájékoztatja az érintettet.

4. Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2017. július 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet

a) 1. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdése,

b) 2. § c) pontja,

c) 4. § (1) bekezdés e) pontja,

d) 5. §-a,

e) 6. § (1) bekezdés d) pontja és (2) bekezdés c) pontja, valamint

f) 1. melléklete

2017. október 1. napján lép hatályba.

10. §11

1. melléklet a 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelethez

1. Bécsi Nagykövetség

2. Beregszászi Konzulátus

3. Berlini Nagykövetség

4. Berni Nagykövetség

5. Brüsszeli Nagykövetség

6. Csíkszeredai Főkonzulátus

7. Dublini Nagykövetség

8. Düsseldorfi Főkonzulátus

9. Hágai Nagykövetség

10. Kolozsvári Főkonzulátus

11. Koppenhágai Nagykövetség

12. Londoni Nagykövetség

13. Madridi Nagykövetség

14. Milánói Főkonzulátus

15. Müncheni Főkonzulátus

16. Oslói Nagykövetség

17. Párizsi Nagykövetség

18. Stockholmi Nagykövetség

19. Stuttgarti Főkonzulátus

20. Szabadkai Főkonzulátus

21. Ungvári Főkonzulátus

2. melléklet a 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelethez

A Magyar Tudományos Akadémia utónév anyakönyvezhetőségére vonatkozó nyilatkozata iránti kérelem adattartalma

1. Kérelmező

1.1. neve

1.2. lakóhelye

1.3. tartózkodási helye12

1.4. elektronikus levél (e-mail) címe*

2. Kért utónév

3. Az utónév női/férfi (A nemnek megfelelően kiválasztandó.)

4. Kezdeményezés indoka

5. Az utónév eredete*

6. Az utónév jelentése*

7. Keltezés

8. Kérelmező aláírása

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!