• Tartalom

29/2017. (VII. 25.) NFM rendelet

29/2017. (VII. 25.) NFM rendelet

a dohánytermékek nyilvántartásba vételére és vizsgálatára, valamint a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjakról

2023.06.08.

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 8. § (4b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő, a dohánytermékek nyilvántartásba vételére és vizsgálatára, ideértve a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó mintavételi igazgatási szolgáltatási díj, továbbá laboratóriumi és egyéb vizsgálati igazgatási szolgáltatási díj (a továbbiakban együtt: díj) mértékét az 1. melléklet határozza meg.

2. § (1)1 A díjat a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01397136-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára fizetési számlára történő készpénzbefizetés útján vagy átutalással kell befizetni.

(2) A díj a minisztérium bevétele.

3. § (1)2 A díjat a díj ügyfél általi viseléséről szóló döntés véglegessé válásától számított harminc napon belül kell megfizetni.

(2)3 A minisztérium a befizetett díjról számviteli bizonylatot állít ki, és azt a befizetést követő tizenöt napon belül megküldi az ügyfélnek.

(3)4 A befolyt díjakból a laboratóriumi és egyéb vizsgálati díj a minisztérium, a minta költségét is tartalmazó mintavételi díj pedig azon fővárosi és vármegyei kormányhivatal bevételét képezi, amelyik a mintát vette.

(4)5 A díj befizetését követő harminc napon belül a befolyt díj fővárosi és vármegyei kormányhivatalt megillető részét a minisztérium átutalja azon fővárosi és vármegyei kormányhivatal számlájára, amelyik a mintát vette.

(5) Ha az ügyfél az eljárás megindítása nélkül fizetett díjat, vagy az eljárásért az 1. mellékletben meghatározott összegnél magasabb díjat fizetett, akkor a befizetési bizonylattal vagy annak másolatával kérheti a befizetett díj vagy a díjtöbblet visszatérítését, a befizetéstől számított három éven belül. A minisztérium a visszatérítési igényt ellenőrzi, és az eljárás megindítása nélkül befizetett díjat vagy a díjtöbbletet az ellenőrzést követő harminc napon belül visszatéríti, vagy dönt a visszatérítés megtagadásáról.

4. § A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

5/A. §6 E rendeletnek a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet, valamint a dohánytermékek nyilvántartásba vételére és vizsgálatára, valamint a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 29/2017. (VII. 25.) NFM rendelet módosításáról szóló 4/2023. (V. 31.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 3. § (2) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor7 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § Ez a rendelet a tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3-i 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (6) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

7. §8

1. melléklet a 29/2017. (VII. 25.) NFM rendelethez

A

B

1.

Tevékenység

Díj (forint)

2.

Mintavételi eljárás

4 000 + a minta ára

3.

Cigaretta főfüst kátrány- és
nikotintartalmának együttes meghatározása (GC-vel)

20 170

4.

Cigaretta főfüst kátrány- és nikotintartalmának meghatározása
(GC-vel és Karl Fischer-módszerrel)

20 220

5.

Cigaretta főfüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmának együttes meghatározása
(GC-vel és CO-analizátorral)

23 740

6.

Cigaretta főfüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmának együttes meghatározása
(GC-vel, Karl Fischer-módszerrel és CO-analizátorral)

23 460

7.

Cigaretta főfüst szén-monoxid tartalmának meghatározása

10 320

8.

Cigaretta szivarka és szivar méretének meghatározása

4 850

9.

Fogyasztói csomagolásban lévő darabszám meghatározása

3 730

10.

Fogyasztási dohányok vágatszélességének meghatározása

4 850

11.

Cigaretta gyújtási képességének meghatározása

35 710

12.

Dohánytermék nyilvántartásba vétele

15 000

13.

A 2–11. pontban nem szereplő vizsgálatok esetében a díjat a következő módon kell meghatározni: a vizsgálatra fordított idő és az itt meghatározott mérnöki óradíj szorzata, hozzáadva a felhasznált anyagköltséget.

3 000

1

A 2. § (1) bekezdése a 18/2022. (VIII. 4.) IM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 3. § (1) bekezdése az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 112. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (2) bekezdése a 4/2023. (V. 31.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § (3) bekezdése a 22/2020. (VI. 29.) ITM rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított, a 37/2022. (XII. 27.) IM rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (4) bekezdése a 22/2020. (VI. 29.) ITM rendelet 26. § (2) bekezdésével megállapított, a 37/2022. (XII. 27.) IM rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 5/A. §-t a 4/2023. (V. 31.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

7

A hatálybalépés időpontja 2023. június 8.

8

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére