1467/2017. (VII. 25.) Korm. határozat
1467/2017. (VII. 25.) Korm. határozat
a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről
A Kormány – a kisvasutak növekvő népszerűségére, valamint a fenntarthatósági, klímavédelmi, turisztikai, nemzetgazdasági és egészségügyi szempontokra tekintettel – támogatja a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutakkal kapcsolatos infrastruktúra fejlesztését és a járműpark felújítását. Ennek érdekében
1. a Kormány
a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a földművelésügyi minisztert, hogy a b) pont szerinti feladatátadással kapcsolatos finanszírozási kérdéseket megállapodásban rendezzék, és egyetért azzal, hogy a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Zrt.) által a 3. és 4. pont szerint visszafizetett támogatás összegének figyelembevételével, annak terhére – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (4) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján – a nemzeti fejlesztési miniszter és a földművelésügyi miniszter fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítást hajtanak végre, külön megállapodás alapján;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
földművelésügyi miniszter
Határidő: azonnal
b) felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az 1. melléklet I/a. és I/b. pontja szerinti keskeny nyomtávú vasúti fejlesztésekre nyújtson támogatást, és kössön támogatási szerződést az érintett erdőgazdaságokkal, legfeljebb 6045 millió forint összegben;
Felelős: földművelésügyi miniszter
Határidő: azonnal
c) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az 1. melléklet I/a. és I/b. pontjában meghatározott fejlesztésekre biztosítson legfeljebb 2491,2 millió forint összegű támogatást, és kössön támogatási szerződést;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal
d) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a kötöttpályás vasúti járműfejlesztési programba való beillesztés mellett gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt járműparkfejlesztéshez (többek között járműigény-felméréshez, motorkocsi- és vontatójármű-tervezéshez, prototípusgyártáshoz és járműgyártáshoz) szükséges intézkedések megtételéről a c) pont szerinti forrás terhére;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal
e) felhívja a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztost, hogy gondoskodjon – az engedélyes és kiviteli tervek birtokában – az 1. melléklet szerinti II. ütemben foglalt fejlesztések végrehajtásához és a pótlólagos költségvetési forrás biztosításához szükséges kormány-előterjesztés kidolgozásáról;
Felelős: a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos
Határidő: a szükséges tervek rendelkezésre állását követően azonnal
f) felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján mérje fel a keskeny nyomközű vasúti járművek beszerzésére vonatkozó igényeket és a hazai gyártók exportlehetőségeit az Európai Unió tagállamaiban.
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter
Határidő: 2017. december 31.
2. A Kormány által biztosított forrás a beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó finanszírozására csak abban az esetben használható fel, ha a beruházást végrehajtó végső kedvezményezett nem jogosult a beruházásra jutó előzetesen felszámított általános forgalmi adó visszaigénylésére.
3. A Kormány egyetért azzal, hogy az egyes egyedi infrastruktúra-fejlesztési beruházások forrásszükségletének biztosításáról szóló 1803/2016. (XII. 20.) Korm. határozat 1. mellékletében a „Keskeny nyomtávú vasúti fejlesztések” megnevezésű fejlesztésre 10 000 millió forint helyett 1463,8 millió forint támogatás kerüljön biztosításra.
4. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 3. ponttal összefüggésben tegye meg a szükséges intézkedéseket a MÁV Zrt. felé a támogatás elszámolása, visszafizetése és a kapcsolódó támogatói okirat módosítása érdekében.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal
5.1 A Kormány felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről szóló 1467/2017. (VII. 25.) Korm. határozat módosításáról szóló 1541/2018. (X. 30.) Korm. határozattal módosított 1. melléklet szerinti tartalommal módosítsa a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársasággal és a DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársasággal kötött támogatási szerződéseket.
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
Határidő: azonnal
1. melléklet az 1467/2017. (VII. 25.) Korm. határozathoz2
I/a. ütem – Tervezés |
||
Érintett kisvasút |
Támogató |
Kedvezményezett |
Balatonfenyves Gazdasági Vasút: Imremajor (kiz.) – Csisztafürdő (bez.) tervezés |
NFM |
MÁV Zrt. |
Nagycenk Kastély állomás (bez.) – Fertőd Eszterházy Kastély állomás (bez.) vonalszakasz megvalósíthatósági tanulmány készítése |
NFM |
GYSEV Zrt. |
Lillafüredi Állami Erdei Vasút pályarekonstrukció és korrekció tervezése |
FM |
ÉSZAKERDŐ Zrt. |
Királyrét végállomás, valamint Kismaros–Verőce megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Kemencei Erdei Múzeumvasút Csarna-völgyi újjáépítés megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Debreceni Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen nagyállomási bekötés lehetőségeinek vizsgálata, megvalósíthatósági tanulmány készítése |
NFM |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. |
Bicske (bez.) – Felcsút Puskás Akadémia (kiz.) fonódó vágány (HM olajtárolótól csak kisvasút Felcsútig) |
NFM |
MÁV Zrt. |
Alcsútdobozi arborétum (kiz.) – Vértesacsa (bez.) megvalósítási tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmány, tervezés, új pályaszakasz engedélyezési és kiviteli tervezése, átszállási kapcsolat kialakítása Lovasberényben |
NFM |
MÁV Zrt. |
Vértesacsa–Lovasberény vizsgálati dokumentáció, szükséges tervezés |
NFM |
MÁV Zrt. |
Nyíregyháza–Sóstó megvalósíthatósági tanulmány |
NFM |
MÁV Zrt. |
Új és felújítandó járművek tervezése, prototípusok fejlesztése |
NFM |
Közbeszerzéssel kiválasztott szervezet(ek) |
I/b. ütem – Kivitelezés |
||
Vasút |
Támogató |
Kedvezményezett |
MÁV Gyermekvasút |
NFM |
MÁV Zrt. |
GYSEV Nagycenk (meglévő felújítás) |
NFM |
GYSEV Zrt. |
Lillafüredi Állami Erdei Vasút |
FM |
ÉSZAKERDŐ Zrt. |
Gyöngyösi Állami Erdei Vasút (Mátravasút) |
FM |
EGERERDŐ Zrt. |
Királyréti Állami Erdei Vasút jelenleg működő pálya és járművek felújítása |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Kemencei Erdei Múzeumvasút (meglévő szakasz felújítás és Csarna-völgyi hosszabbítás) |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Debreceni Zsuzsi Erdei Vasút |
NFM |
DKV Debreceni |
Balatonfenyves Gazdasági Vasút jelenleg működő szakaszának (Balatonfenyves– Somogyszentpál) felújítása |
NFM |
MÁV Zrt. |
II. ütem |
||
Vasút |
Támogató |
Kedvezményezett |
MÁV Balatonfenyves (Imremajor–Csiszta szakasz) |
NFM |
MÁV Zrt. |
Gemenci Állami Erdei Vasút |
FM |
Gemenc Zrt. |
Kaszói Állami Erdei Vasút |
FM |
Kaszó Zrt. |
Almamelléki Állami Erdei Vasút |
FM |
Mecsekerdő Zrt. |
Hortobágy-halastavi kisvasút |
FM |
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság |
Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút |
FM |
EGERERDŐ Zrt. |
Szilvásváradi Állami Erdei Vasút |
FM |
EGERERDŐ Zrt. |
Mesztegnyői Állami Erdei Vasút |
FM |
SEFAG Zrt. |
Csömödér Állami Erdei Vasút |
FM |
Zalaerdő Zrt. |
Pálházi Állami Erdei Vasút |
FM |
ÉSZAKERDŐ Zrt. |
Nagybörzsönyi Erdei Vasút |
NFM |
Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút Np. Kft. |
Börzsöny Kisvasút (Szob–Márianosztra) |
NFM |
Börzsöny Kisvasút Np. Kft. |
Királyrét, Kismaros–Verőce szakasz meghosszabbítása |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Bezina-völgyi Erdei Vasút (Márianosztra–Nagyirtás) |
FM |
Ipoly Erdő Zrt. |
Vál-völgyi Kisvasút Bicske–Lovasberény közötti eddig el nem készült szakaszai |
NFM |
MÁV Zrt. |
Az 5. pontot az 1541/2018. (X. 30.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.
Az 1. melléklet az 1541/2018. (X. 30.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás