• Tartalom

1049/2018. (II. 20.) Korm. határozat

1049/2018. (II. 20.) Korm. határozat

egyes génmegőrző intézmények fejlesztésének és kiemelt programjainak támogatásáról

2018.02.20.

A Kormány támogatja nemzeti genetikai erőforrásaink megvédését és folyamatos fejlesztését, ezért ennek érdekében:

1. egyetért a génmegőrzési tevékenység jelentős növelésével és az állami szerepvállalás erősítésével, ennek keretében

a) a Földművelésügyi Minisztérium egyes, génmegőrzést alaptevékenységként végző háttérintézményei – így a Növényi Diverzitás Központ, a Haszonállat-génmegőrzési Központ, a nemzeti park igazgatóságok és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. (a továbbiakban együttesen: génmegőrzési intézmények) – meglévő génbanki állományainak fejlesztésével és egy állami génbanki hálózat kialakításával, a génmegőrzési intézmények génmegőrzési tevékenységével összefüggő fejlesztések megvalósításával és e tevékenységek működtetésének támogatásával,

b) egyéb génmegőrző intézmények génmegőrzési tevékenységének támogatásával,

c) a tenyésztési hatóságok tevékenységeinek támogatásával,

d) egyes génmegőrzési intézmények génbanki tevékenységének kiterjesztésével az intézettől földrajzilag elkülönülő telephelyekre is,

e) a magyar ebfajták tenyésztőszervezeteinek támogatásával és megfelelő hatósági kontrolljának biztosításával;

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pontban foglalt feladatok 2018–2022. évek közötti ellátásához a 2018–2022. évi központi költségvetés terhére gondoskodjon összesen 12 280 150 000 forint többletforrás biztosításáról az alábbiak szerint:

a) a 2018. évre 1 677 480 000 forint,

b) a 2019. évre 5 672 310 000 forint,

c) a 2020. évre 2 662 480 000 forint,

d) a 2021. évre 1 126 700 000 forint,

e) a 2022. évre 1 141 180 000 forint,

valamint a 2023. évtől évi 822 250 000 forint többletforrás következő évek költségvetésébe beépülő módon történő megtervezéséről;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2018. év tekintetében a felmerülés ütemében, a 2019. évtől az éves központi költségvetés tervezésekor

3. felhívja a földművelésügyi minisztert a Kárpát-medencében még fennmaradt hagyományos magyar állatfajták felkutatásához és a hazai génmegőrzési rendszerbe történő beemeléséhez szükséges intézkedések meghozatalára és a feladatok kijelölésére az érintett intézmények felé;

Felelős: földművelésügyi miniszter

nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes

Határidő: 2018. március 31.

4. a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat 1. pontjában meghatározott beszerzési tilalom alól a 2. pont alapján biztosított forrás felhasználása során felmentést ad;

5. a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 46. § (1b) bekezdése és a 201/H. § (2) bekezdés c) pontja alapján hozzájárul a Földművelésügyi Minisztérium génmegőrzési intézményei, valamint egyéb költségvetési szervek és a tulajdonosi joggyakorlásuk alá tartozó gazdasági társaságok részére a Vidékfejlesztési Program VP4-10.2.2.-15 azonosító számú, „Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése”, valamint a Vidékfejlesztési Program VP4-10.2.1.1.-15 azonosító számú, „Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívására benyújtott pályázatok szerinti támogatási okiratok kibocsátásához.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére